Nekünk király kell – Fegyver Zoltán

PDF formátumban letölthető itt

BEVEZETŐ

A mai keresztény gyülekezetekben körültekintve számos, sajnálatos ellentmondással találkozhatunk: tanítás- és személybeli különbségek, ezekből fakadó gyakori viták és háborúságok, sztárként ünnepelt, királyként kezelt vezetők az őket körülvevő, már-már birodalmi szintű rendszerrel s az őket követő tömeggel. A látottak nem igazán emlékeztetnek az Apostolok cselekedeteiben leírt mintára, mintha csak valahol-valami félresiklott volna.

Ezzel az írással az a célom, hogy az Izraelben kialakuló királyi rendszert és annak előzményeit röviden bemutassam, s összevessem ezt a mai gyülekezetekben tapasztalható jelenségekkel. Bízom abban, hogy az itt olvasottak sokak számára szolgálhatnak útmutatóul, épülésül, s talán segíthetnek jobban megérteni és kezelni a felmerülő ellentmondásokat.

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Miután Izrael kivonult Egyiptomból, negyven évig vándorolt a pusztában. Ahogyan Pál apostol írja, mindannyian felhő alatt voltak, és a tengeren mentek át; mindannyian Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengeren. Mindannyian ették a szellemi kenyeret és ittak a szellemi kősziklából, aki nem más, mint Krisztus. (1Kor. 10:1-11) Mindannyian látták Isten nagy tetteit, jeleit, csodáit. Átvették a Tízparancsolatot és más rendeléseket. Maga Isten uralkodott felettük és vezette őket.

Mózes halála után Izrael Józsué vezetésével kezdte elfoglalni az Ígéret földjét. Halála előtt Józsué összehívta a nép vezetőit, s áttekintette velük együtt Izrael addigi történelmét egészen Ábrahámtól kezdve, részletesen taglalva Isten Izrael iránt tanúsított kegyelmét és nagy tetteit (Józsué 24). Józsué végül választás elé állította Izraelt: szolgáljanak az Úrnak, vagy válasszanak maguknak más isteneket. A nép, a szentségre való felszólítás és az engedetlenség következményeinek taglalása után is, az Urat választotta.

A Bírák könyvében leírtak szerint azonban Izrael le-letévedt a törvény szabta útról. Istentől való, igen fontos rendelés volt az ígéret földjének a más népektől és azok isteneitől való megtisztítása. Izrael az engedelmesség helyett sokakat meghagyott, és inkább adófizetőivé tette a leigázott népeket. Ennek következménye egy prófétai figyelmeztetés lett: „Annak okáért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek nektek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek tinektek tőr gyanánt.” (Bír 2:3)

Innentől fogva és ennek eredményeként egy történelmi körforgás húzódik végig a Bírák könyvén. Izrael gonoszul cselekszik, más isteneknek szolgál, majd a bűnei miatt nyomorúságra jut. A nép elnyomást szenved: az Úrhoz kiált. Ő szabadítót, úgynevezett bírót támaszt, aki Isten segítségével megszabadítja a népet és bíráskodik. Izrael egy ideig nyugalomban él, a bíró halálával azonban a körforgás elölről kezdődik.

Az első férfiú, akit Izraelben királlyá akartak tenni, Gedeon volt, aki Istentől elhívottan legyőzte a midianitákat, és nagy szabadulást szerzett. Gedeon azonban így utasította el a nép kérését: „Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!” (Bír 8:23) Bár királlyá nem tétette magát, anyagi javakat azonban elfogadott a néptől, ami később csaknem teljes családjának vesztét okozta.

Gedeon ágyasától született fia, Abimélek volt az első ember, akit királlyá is választottak Sikem városában. Ennek előzménye, hogy saját testvéreit, apja hetven fiát megölte, így Jóthám kivételével egyedül ő maradt meg Gedeon fiai közül. Bár az Írás ezt nem állítja, de valószínűleg így az övé lett az a hatalmas vagyon is, amelyet Gedeon a győztes csata után a néptől elfogadott. Abimélek ellen később lázadást szítottak a sikembeliek Gaál vezetésével. A csatában számtalan férfi, nő és gyermek mellett maga Abimélek is életét vesztette.

Sámuel bíró alatt nagy változás állt be, a nép ugyanis királyt kívánt magának, holott ki lett jelentve, hogy maga az Úr uralkodik Izrael fölött. Az Úr parancsára Sámuel végül engedett a nép kérésének, és királlyá tette Sault, aki azonban hamarosan elbukott. Ezt követően Sámuel egy Isten szíve szerint való férfiút, Dávidot kente királlyá. Dávidot Salamon követte a trónon, majd Izrael kettészakadt. Ezután királyok sora váltotta egymást Izrael és Júda trónján, köztük sajnos sokkal több negatív, mintsem pozitív szereplővel, kalandos történelmüket árulásokkal, mások és egymás ellen is folytatott háborúkkal, viszálykodásokkal fűszerezve.

„VÁLASSZ NEKÜNK KIRÁLYT”

Mikor Sámuel megvénült, fiait tette bírákká. Ők azonban nem ítéltek igazságosan: telhetetlenségükből fakadóan ajándékokat fogadtak el, hagyták magukat megvesztegetni. Izrael vénei Sámuelhez gyűltek, s ezekkel a szavakkal fordultak hozzá:

„Íme, te megvénültél, és fiaid nem járnak az útjaidon. Most azért válassz nekünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás!” (1 Sámuel 8:5)

Sámuelnek azonban nem tetszett ez a kérés. Az írás pontosan ki is emeli, hogy Sámuelnek, igazságos ember lévén, nem a fiai ellen emelt kifogásokkal volt problémája, hanem magával a királyválasztással. Istenhez fordult tehát a kéréssel, aki így felelt neki:

„Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. […] Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király hatalmát, aki uralkodni fog felettük.” (1 Sámuel 8:7-9)

Isten világossá teszi tehát, hogy a népnek nem Sámuellel, hanem magával Istennel, az Ő uralkodásával van problémája, s emiatt kíván magának királyt. Hiába állt rendelkezésre a törvény, hiába szóltak Isten tettei és csodái mind az Úr mellett, hiába emelt fel szabadítókat és bírákat: a nép nem tanult, nem formálódott át, hogy az Úr vezetését, közvetlen uralkodását elfogadja. Ezt a folyamatot Sámuel, mikor bírói tisztéről lemond, az alábbi szavakkal hozza Izrael tudomására:

„És mondta Sámuel a népnek: Igen, az Úr, aki rendelte Mózest és Áront, és aki kihozta atyáitokat Egyiptom földjéről! Most azért álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az Úr előtt az Úrnak minden jótéteményei felett, amelyeket cselekedett veletek és a ti atyáitokkal. Miután Jákób Egyiptomba ment, atyáitok az Úrhoz kiáltottak, és az Úr elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették erre a helyre. De ők elfeledték az Urat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának, a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe, és azok harcoltak ellenük. Akkor kiáltottak az Úrhoz, és mondták: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg minket ellenségeinknek kezéből, hogy neked szolgáljunk. És elküldte az Úr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket mindenfelől ellenségeitek kezéből, és biztonságban laktatok. Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak királya ellenetek jött, azt mondátok nekem: Semmiképpen nem, hanem király uralkodjon felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. Most azért, ímhol a király, akit választottatok, akit kértetek. Íme, az Úr királyt adott nektek.” (1 Sámuel 12:7-13)

Nagyon fontos a kiemelésben szereplő állítás. Sámuel itt teszi nyilvánvalóvá, hogy a királyválasztás oka nem Sámuel fiainak elhajlott útja, hanem alapvetően a félelem, a bizalmatlanság és a hitetlenség Istenben! Hiszen az Úr minden eddigi bizonysága, hűsége és kegyelme ellenére Izrael jobban bízott a győzelemben akkor, ha király vezeti a csatában, mintsem ha Istenre bízza magát. Ez két ok miatt is lehetséges: egyrészt egy emberi-uralkodói rendszerben valószínűleg jobban látták a problémákból való kiutat, semmint Isten vezetésében, másrészt a nép cselekedetei és szíve talán nem volt egyenes Isten irányába, tehát tudták, hogy egy leendő ütközetben emiatt is veszíthetnek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a királyválasztás alapvető motívuma a hitetlenség és a félelem volt.

Isten, noha elfogadta Izrael király iránti igényét, nyilvánvalóvá tette, hogy nem ez az Ő tökéletes akarata. Emellett azt is kihangsúlyozta, hogy a királyi rendszer bár uralkodással jár, tehát a felelősség jobban megoszlik, és a királyra tevődik, mégsem mentesít senkit az egyéni felelőssége alól:

„Hogyha az Urat félitek, és neki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, aki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. Ha pedig az Úr szavára nem hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek lesz, miként a ti atyáitok ellen. Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy dolgot, amelyet az Úr visz véghez szemeitek előtt. Avagy nem búzaaratás van-e most? Kiáltani fogok az Úrhoz, és ő mennydörgést és esőt ad, hogy megtudjátok és meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt, mikor királyt kértetek magatoknak.” (1 Sámuel 12:14-17)

Az engedelmesség szempontjából tehát gyakorlati változást nem hozott a királyi rendszer, sőt, talán még nehezítette is a helyzetet: immár nem csak a népnek kellett igazságban járnia, hanem egy törvény iránt engedetlen király is romlást hozhatott az egész népre. A bírák korában ráadásul a nép viszonylagos szabadságban élt: „Ebben az időben nem volt király Izraelben, azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei előtt.“ (Bír 21:25) Problémás, vitás esetben pedig felkereste a bírót, aki ítéletet hozott. Mostantól azonban az uralkodónak az egész nép engedelmességgel tartozott, a király pedig Istentől kapott jogkörrel bírt a nép fölött. Erről a jogkörről később még részletesen írok. Összességében tehát az izraeli királyság a félelem és a hitetlenség által motiválva jött létre, nem volt Isten tökéletes akaratában. A nép sorsa pedig nem könnyebbedett: továbbra is ugyanolyan engedelmességgel tartozott Isten felé, de immár király is uralkodott rajta. Így Isten uralkodását el- és megvetve ezáltal kiszolgáltatottá vált az emberi tényezőnek, az emberi gyarlóságnak is.

AZ URALKODÁS KÉRDÉSE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN

Térjünk át röviden az Újszövetségben található, uralkodással kapcsolatos kijelentésekre. Már az apostolok között is felmerült a kérdés, hogy vajon ki közülük a nagyobb:

„Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak. Jézus ezt mondta nekik: A nemzeteken királyaik uralkodnak s azok, akiknek hatalmuk van rajtuk, jótevőknek hívatják magukat. Ti ne így legyetek. Ellenkezőleg. Aki közöttetek legnagyobb, legyen olyan, mint a legkisebb, aki vezet, olyan legyen, mint aki felszolgál.” (Lukács 22:24-26)

Péter apostol szintén tesz utalást a vezetés és uralkodás kérdéskörére (1Péter 5:1-3):

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselve arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.”

Az újszövetség tanítása világos: Krisztusban, egymás testvérei lévén, nincs uralkodói rendszer a testvérek között, aki pedig nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája. Vannak természetesen vének, elöljárók és tekintélyesek a gyülekezetekben. Ugyanígy jelen vannak tanítók és más szolgálati ajándékok is, akik az egész test építésére és épülésére adattak. A tekintély és a tisztelet azonban soha nem vezethet uralkodásra és mások leuralására, mint ahogyan a presbitereknek is inkább a nyáj példaképe, semmint a pásztor hasonlatot ajánlja Péter.

Jézus azt is világossá teszi, hogy a nemzetekben megjelenő királyi rendszer nem az egyház számára rendeltetett. Jézus kivételével természetesen, aki a mi Urunk, és a királyok királya. Számos mai gyülekezetet szemlélve ugyanakkor mégis inkább a királyi rendszer, mintsem a testvérek szeretetteljes közössége jut az eszünkbe.

PÁRHUZAMOK

Pál apostol, a már említett 1 Korinthusi levél 10. fejezetében párhuzamot von Izrael kivonulási történelme és az egyház között, a keresztség és a Krisztusból való részesedés tekintetében. Azt is megjegyzi, hogy mindezek a mi tanulságunkra lettek lejegyezve.

Fennáll-e a vajon az egyházzal való párhuzam Izrael történelmének további szakaszaira is? Véleményem szerint igen. A kivonulás története, a páskabárány, a tengeren való átkelés, a kősziklából fakadó víz mind-mind előképek, és az új szövetségre, valamint Jézus Krisztusra mutatnak. A mi bárányunk, Jézus is megöletett, Isten pedig kivezette a Jézusban hívőket a szellemi Egyiptomból, a halál fogságából az életre és a vele való közvetlen, atyai közösségre, az Ígéret földjére. Jézus a bírák korához hasonló szabadságra hívott el minket, hogy Isten Szelleme által vezéreltetve Isten királyi uralkodása valósuljon meg az életünkben!

A Jézusban hívő, újjászületett nép tehát be van vezetve az ígéret földjére. Isten szelleme pedig bennünk munkálkodva elvezet minket minden igazságra. Rendelkezésünkre áll a Szentírás, akárcsak Izrael népének Mózes törvényei. A feladatunk Isten Szellemének a követése, a neki való engedelmesség. Ehhez hasonlóan az Izraelnek adott feladat a törvény betartása és az Úrnak való szolgálat volt.

Az újszövetségi egyházban maga Isten gondoskodik szolgálattevőkről, presbiterekről, példaképekről, vezetőkről és szolgálati ajándékokról, akik Krisztus testének, az egyháznak az építésére adattak. (Efézus 4:11) Hozzájuk lehet fordulni kérdéses esetekben. Így akárcsak Izraelnek a bírák és a próféták, úgy a mai egyháznak is megadattak a megfelelő személyek, akik által mindenki tanácsot, épülést és áldást vehet.

Szabadságra lettünk rendelve, nem szolgaságra. Az Istennel való Atya-fiú viszonyra hívattunk el, s nem ember-vezette királyi, uralmi rendszerre. Pál apostol világossá teszi, hogy az Istenhez való fordulásunk után az a cél, hogy mindannyian eljussunk hitben a felnőtt férfiúságra, az Istennel való személyes, stabil, hiten és bizalmon épülő kapcsolatra. (Efézus 4:13)

Mégis, hogyan válik gyakran ez az ideális állapot a gyakorlatban tapasztalt királyi-uralmi rendszerré?

EMBERI TÉNYEZŐK

Téves lenne azt gondolni, hogy az uralmi rendszer kialakulása vagy csak a királytól, vagy csak a néptől függ. Valójában mind a két oldalról találhatóak nagyon is emberi tényezők, melyek az uralmi rendszer kialakulásához vezethetnek.

Amint a történeti áttekintésben olvashattuk, az első ember, akit királlyá akartak tenni, Gedeon volt. A győztes csata után a nép ajánlotta fel neki, hogy uralkodjon rajtuk, ő azonban visszautasította a kérést, s nyilvánvalóvá tette, hogy egyedül Isten uralkodik Izraelen. Sámuel pedig azt jelenti ki, hogy a nép királykívánása mögött elsősorban nem a nép által említett erkölcsi ok, azaz Sámuel fiainak gyarlósága, hanem egy sokkal egyszerűbb tény, a félelem és a hitetlenség mutatkozik meg.

Mind a két esetben a nép volt az, aki királyt kívánt magának. Gedeonban az erőskezű, sikeres vezetőt látták, a nép pedig úgy gondolta, hogy az ő vezetésével a környező népek nem árthatnak nekik. A királyi rendszer stabilitást és állandóságot sugallt számukra, holott az ellenségek Izrael ellen való sikerességének egyetlen oka a nép engedetlensége volt, nem pedig a királyi rendszer megléte vagy nemléte. Az emberekben tehát mindig is jelen volt a király és a királyi rendszer iránt való igény, hiszen ez emberi szemmel nézve egy stabilitást sugalló, erős hierarchikus rendszer. Jó szervezettsége miatt pedig sokkal erősebbnek tűnhet, mint az Istenben hívő és bízó emberek vegyes sokasága.

A másik ok, ami miatt a nép királyt kívánhat, az az egyéni felelősség nem vállalása, áthárítása. A bírák ideje is azt mutatja meg, hogy a nép számára sokkal könnyebb egy embert követni, semmint Isten rendeléseire figyelni, és azokat megtartani. A döntés, a vezetés terhe a királyi rendszerben részben a királyra hárul, akit a népnek csak követnie kell. (Ebben a kérdésben tanulságos, ha körülnézünk a mai világban: egyre több fiatal férfi marad otthon még felnőttkorában is a szüleivel, hiszen ez sokkal kényelmesebb, mint önállóan helyt állni az életben, felelősséget vállalni és saját lábra állni. A jelenség Pán Péter szindróma néven ismert.)

A másik oldalról megközelítve a kérdést, szintén lehetséges eset, mikor valaki kapzsiságból, becs- vagy hatalomvágyból királlyá igyekszik tenni magát, mint például a bírák idejében Abimélek. Az egyéni motívumok tehát szintén nem zárhatóak ki a kérdéskörből. Az ilyen önjelölt királyokhoz előszeretettel csatlakoznak emberek, akár anyagi, akár más önös érdekekből, gyakran szintén egyéni ambícióktól vezéreltetve, a vezető farvizén evezve.

ÉRETTSÉG AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN

Péter apostol az újjászületett hívőket a csecsemőkhöz hasonlítja, akik a tiszta, hamisítatlan tejen növekszenek. A Zsidó levél szerzője az alábbi szavakkal inti levelének címzettjeit:

„Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédeiben, mivelhogy kiskorú. Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.” (Zsidó 5:12)

Egy másik, már említett igeszakaszban Pál apostol ismerteti, hogy a cél az, hogy mindenki eljusson hitben a felnőtt férfiúságra (Efézus 4:13).

Látható, hogy az újjászületés utáni folyamat is egy fejlődés. Kezdődik a csecsemőkorral, amikor tejen, könnyű étellel táplálják a kisdedet, aki egyre fejlettebbé és értelmesebbé válva megtanulja és önállóan gyakorolja a jó és rossz közötti különbségtételt. Végül eljut a felnőtt férfiúságra, sőt, arra is alkalmassá válik, hogy másokat tanítson, vezessen, támogasson. Isten világos ígéretet tett arra, hogy az Ő Szelleme elvezet bennünket minden igazságra, s mindent megad ahhoz, hogy a növekedésünket, küldetésünket, feladatainkat sikeresen betöltsük. A felnőtté válás azonban együtt jár a felelősségvállalással, az önálló döntéshozatallal is.

A kérdés ismét kétoldalú: egyrészt akar-e a hívő önálló lenni, a felnőtt férfiúságra eljutni, másrészt a tanítója erre motiválja-e, s megad-e neki mindent, ami a felnőtté válásához szükséges.

Amennyiben valaki nem akar felnőni, s számára könnyebb útnak tűnik, hogy mindig a vezetőtől várja az iránymutatást, máris nagy lépést tett egy ember-vezette rendszerbe való tagozódás felé. Ha pedig a tanító nem adja meg tanítványának a szükséges példát, útmutatást és bátorítást, azt valószínűleg valamilyen önös, például anyagi érdekből, vagy hatalomvágyból teheti. A tanítvány ekkor egy önállótlan, függő gyermek marad.

KIRÁLYSÁGOK SZÜLETÉSE

Ez a folyamat lehet akár szinte teljesen tudattalan is. Isten például látványosan elhív egy embert, s nagy tetteket, vezetést, vagy szabadítást ad rajta keresztül. Sokan ezt látva hozzá csatlakoznak, hallgatják szavait, némelyek egyenesen csodálják.

Ha nem is nyíltan kimondva, de felkérik királynak: vezesse őket, mutassa meg nekik az Isten által rendelt utat; ők pedig követik a vezetőt, hiszen Isten elhívottját látják benne. Szélsőséges esetben akár még úgy is gondolhatják: ő nem tévedhet, tehát ha mindenben engedelmeskednek neki, akkor mindenképpen Isten akaratában járnak. Ezáltal részben az egyéni felelősségüktől is megszabadulnak, míg a király közelsége, a körülötte kialakuló rendszer és szervezet pedig biztonságérzetet nyújt. Az elhívott természetesen visszautasíthatja a felkérést, s kinyilváníthatja, hogy ő nem fog vezető lenni, vagy uralkodni a népen. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy sokan továbbra is királyként tekintsenek rá, s úgy is kezeljék. Ám az elhívott el is fogadhatja a felkérést, és a nép élére állhat: ezzel máris kezdetét veszi egy új királyi rendszer.

Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy a királyi rendszer alapvetően egy szemléletmód, egy hozzáállás, mondhatni szellemiség, amelyben benne élhet mind a vezető, mint a vezetett. A gyakorlatban tapasztalt rendszerek és visszásságok pedig mind-mind ennek a szemléletmódnak a kikristályosodásai. S amit még nagyon fontos megemlíteni: a királyi rendszer mindig uralmi rendszer. Aki ebbe belelép, az önkéntelenül a részévé válik, s rá is vonatkozni fognak a király által gyakorolható, Isten adta jogok, melyeket Sámuel az első király választásakor részletezett.

KIRÁLYI JOGOK

A királyi jogokat az 1. Sámuel 8. fejezetében a következőt találjuk:

„És mondta (Sámuel): A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak. Ezredesekké teszi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velük szántatja meg barázdáit, és velük végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harci szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldjeiteket, szőlőhegyeiteket és olajfás kertjeiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harcainkat. És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak. És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavukra, és adj nekik királyt.”

A gyakorlati életben a királyi rendszert a gyümölcseiről, a fent felsorolt jogok és körülmények érvényesüléséről lehet felismerni:

  • Uralmi rendszer és hierarchia: a király által kinevezett vezetők, tekintélyek által alkotott, gyakran piramisszerű rendszer, élén a királlyal.
  • Uralkodás: a nép a király szolgája lesz, a király uralkodik fölöttük.
  • Munkaadás és birtoklás: a király gyakran mint munkaadó is megjelenik, a királyi rendszer fenntartásához szükséges feladatok elvégzésére tart embereket. A király a nép javait is (részben) a magáénak tekinti, azokkal él, azokat a saját céljaira használhatja fel, és szétoszthatja az emberei között.
  • Dézsma/tized: a király a nép javait megdézsmálja, azt magának és főembereinek juttatva. Az itt található héber szó (H6237: asar) az elvett tized értelmében is használatos. A király tehát gyakorlatilag tizedet szedhet a néptől.

A nép azonban mindezen királyi jogok ellenére királyt akar magának: egy olyan emberi uralkodót kíván maga fölé, aki vezeti a harcban, az életben, aki előttük jár, és példát mutat, akit lehet követni, akinek a szava döntő és ítéletet szolgáltat a nép számára.

GYÜLEKEZETI KIRÁLYSÁGOK

Érdemes tehát megvizsgálni a gyülekezeteket a fenti, királyi jogok megjelenésének, megtapasztalhatóságának szempontjából. Ehhez a rendszerhez azonban más, inkább közvetve a királyi jogkörhöz tartozó jelenségek is társulhatnak, melyek szintén a királyi uralom meglétére utalnak:

  • A király, mint a nép egységének szimbóluma: az újszövetségi gyülekezetekben ez ott lelhető fel gyakran, hogy a fókuszban már nem Jézus Krisztus, hanem a gyülekezet vezetője áll. Gyakorlatilag az ő nevével azonosítják a felekezetet, az általa képviselt álláspontot. A vezető testesíti meg a gyülekezet egységét.
  • Rögzült, hierarchikus rendszer: a királyi rendszer jellemzője, a király azon jogából fakad, hogy vezetőket nevezzen ki. A gyülekezet szétválása a királyra, a vezetőkre és a köznépre. Ehhez járulhat még a vezetők megközelíthetetlensége, és esetleges elszakadása a köznéptől.
  • A király megkérdőjelezhetetlensége: mivel az ítéletalkotás királyi jog, így az ő szava a döntő, az ítélet minden kérdésben. Amit a király jónak mond, az jó, amit rossznak, az rossz. A nép pedig a király ítéletalkotását fenntartás nélkül elfogadja, az esetlegesen ellenkező embereket akár lázadónak kiálthatja ki.
  • Tizedszedés és -fizetés: ezt a területet bár már tárgyaltuk a királyi jogoknál, mégis érdemes megfigyelni, hogy a királyi rendszerben élő és abban gondolkodó emberek semmi kifogást nem emelnek az újszövetségi tizedszedési gyakorlat ellen, sőt, természetesnek veszik, míg a királyi rendszeren kívül gondolkodó emberek azok, akik ezt a gyakorlatot általában helytelenítik.
  • Pozicionálás, pozícióharc: mivel a király a fej, a hozzá való viszony döntően meghatározza az egyén pozícióját a királyságon belül. Így többek között elkerülhetetlen az érdek-vezérelt, bólogató emberek megjelenése, s az egymás közötti harc a jobb, fontosabb szolgálatok, pozíciók betöltéséért. (Nem is beszélve arról, hogy ha a bölcs tanácsadók emiatt kiszorulnak a vezetésből, az a király személyiségének torzulásával járhat; köszönhetően az egyéni érdekeiket előtérbe helyező, s emiatt a királynak mindenben, feltétel nélkül megfelelni akaró, nem őszinte, hanem hízelgő személyeknek.)
  • Királyságok közötti csaták: a királyságok között sajnos elmaradhatatlan a rivalizálás, a versengés, a hatalmi háború. Ez fakadhat például a gyülekezetvezetők közötti összeférhetetlenségből vagy érdekellentétből. A nép pedig örömmel veti magát a csatába, és vehemensen védi, oltalmazza királyát, valamint az általa képviselt rendszert.

ÖSSZEFOGLALÁS

A fentebb tárgyaltakat figyelembe véve, és a felsorolt tulajdonságokat elemezve, felismerve tehát sejthető, hogy egy-egy gyülekezetben mennyire van jelen a királyság rendszere. Szeretném ismét kihangsúlyozni, hogy véleményem szerint a királyi rendszer alapvetően egy szemléletmód, egy hozzáállás, egy szellemiség amelyben benne élhet mind a vezető, mint a vezetett, akár anélkül is, hogy ezt felismerné, tudatosítaná magában.

A királyi rendszer minősége nagyban függ a király személyétől. Saul emberi szemmel nézve meggyőző erőt képviselő király volt, Isten előtt mégis hamar megbukott. Dávid az egyik legpozitívabb szereplő a Szentírásban: uralkodása, Istenről való éles szellemi látása Izrael virágzó periódusát nyitotta meg. Salamon bölcsességét csodálta az egész világ. De sajnos számos királyt kísér végig a zsarnokság, az árulás, a háború: ezeket a történelmi korokat a nép is nagyon megszenvedte. Sajnos elmondható, hogy sokkal több negatív királyról olvashatunk, mint pozitívról.

Ám az igében megírtak szerint Isten eredeti terve Izrael számára nem a királyság volt, hanem az Úr személyes uralma és vezetése. Jézus is világosan kijelenti, hogy noha a nemzeteken a királyaik uralkodnak, az Őbenne hívők számára nem ez az út van kijelölve. Mégis, Izrael az őt körülvevő világ hatására királyt kívánt magának, ebben keresve a megoldást a saját engedetlensége miatt bekövetkezett nehézségeire, s hasonló jelenséggel találkozhatunk számos mai, újszövetségi gyülekezetben is, ahol Isten Szellemének vezetését egyre inkább az emberi uralom, vezetés, a vezetőben, a szervezet erejében való bízás váltja fel.

Rendkívül fontos tehát, hogy a hívők tekintetüket az egyetlen igazi úrra és királyra, az Úr Jézus Krisztusra fordítsák, felnőjenek és megerősödjenek az Istenbe vetett hitben. Fontos, hogy az emberi vezetés és uralom helyett Isten uralma alatt állva, Őt követve éljék hitben az életüket. Így válhatnak leginkább hasznára mind testvéreiknek, mind Istennek, s szolgálhatnak olyan igazságos királyt, akinek örökre megálló országa van.

Budapest, 2016. október

Kategória: gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Tanítások, vezetés | Címke: , , , , , ,

Prófétikus üzenet: Eljön az Újszövetség népének ideje

PDF formátumban letölthető itt

Helyzetkép

Lassan másfél éve olyan helyzetbe kerültem, amit nem értettem, hogy hogyan történhetett meg velem?! A történtekért nagyon dühös voltam az ördögre, a közvetlen szolgálótársaim értetlenségére, a hívők világias viselkedésére, és arra a tehetetlenségre, ami rám lett jellemző ezen időszakban. Folyton azt kérdeztem: Miért? Mit kellett volna másként tennem? De nem láttam, hogy másként tudtam volna bármit is tenni. De akkor miért történnek velem olyan dolgok, amiket én nem akarok? (lásd János 21:18)

Ez alatt a másfél év alatt szinte csak az Ézsaiás próféta könyvéből adott az Úr olyan igéket, amik egy jó, áldott, örömteli életről szólnak. Ezek az Ézsaiás 56, 61, 60, 54. stb. fejezetei voltak. Úgy voltam, mint Ábrahám, mikor gyermekáldás ígéretét kapta az Úrtól: jót mosolyogtam magamban rajta, hogy milyen kedves szavak ezek, amiket majd egyszer, a távoli jövőben fog adni nekem és az Őt szeretőknek. De közben nagyon jól tudtam, hogy igaza van! Az Úrnak ugyanis mindig igaza van, és az Ő szellemi valóságát azoknak mutatja meg, akik szorgalmasan és tiszta szívből keresik Őt: őket ismeri az Atya.

Szeretem az Urat a gondviselő szeretetéért, mert még a kilátástalannak tűnő helyzetben is már kész, ránk szabott útja van a jövőre nézve. Mi azt kérdezzük, mi történik itt, mi van már megint?! Ő azt mondja: fel vagy kenve, fiak fognak követni, megtelsz örömmel. Nem fantasztikus Istenünk van? Hát nem ilyen az igazi Isten? Látja az életedben azt, ami még most láthatatlan.

Az elmúlt hónapokban szellememben különös nyomást éreztem, ami egyre jobban mélyült bennem és folyton visszatért. Végül felismertem, hogy 2007-ben ugyanez történt velem. Akkor az foglalkoztatott, hogy mi annak a hitelből finanszírozott életnek a következménye és milyen változásnak kell történnie, hogy az emberek felébredjenek abból az ámításból, amit folyton-folyvást láttam a környezetemben. Akkor nem kapcsoltam össze e két szellemi dolgot, és nem foglalkoztam vele, pedig a 2007-es évet a nagy 2008. évi hitelválság követte.

Tehát megértettem, hogy most ezzel foglalkozni kell, az Úr valamit el akar mondani.

Olyan volt ez a furcsa benyomás, mint amit a frontérzékeny ember érez vihar előtt: fáradtság, kedvetlenség, álmosság, kábaság, furcsa szédelgés, a fejemen egy összetéveszthetetlen nyomás, és folyton azt kérdeztem, én nem vagyok normális, vagy ők járnak a helyes úton? Miért vagyok más, mint a többiek, miért érzem egyre idegenebbnek magam a helyes bibliai értékrendemmel?

Ez más volt, mint egy frontérzékenység. Egy belső nyughatatlanság, egy felfokozott várakozás írta felül a frusztráló gondolatokat és érzéseket. Tudatosult bennem, hogy valami történni fog. Isten valamit el akar mondani arról, ami hamarosan történni fog és azt, amit tenni készül! Halleluja!

Az Úr elé álltam, és sok mindent kaptam az elmúlt hetekben. Hangos hangot hallottam szellememben, hogy mindent írjak le, majd juttassam el a társaimhoz. Mivel nagyon megijedtem, hogy mit kér tőlem az Úr, megerősítést kérve a Jeremiás 6. fejezetével zárta le az Úr a kijelentéseket.

A következőt értettem meg, amit szeretnék elmondani neked, aki hasonló helyzetben vagy, mert tudom, hogy mások ugyanazokat élik át, mint én. Nem véletlenül! A következőket figyelmesen olvasva megérted, hogy miért nem véletlenül történnek veled mindazok, amiket átélsz! Mindegy, hogy egy élő közösségbe, vagy egy langyos gyülekezetbe, vagy nagyegyházi felekezetbe jársz, vagy szinte teljesen egyedül otthon éled meg a hitedet. Ha nem találod a helyedet mostanában, az nem véletlenül van, valami új kezdődik hamarosan!

Az utóbbi években nem te változtál meg – bár növekedtél a hitben -, hanem a környezeted változott meg. Igen, nem csak a világ, hanem a hívők is megváltoztak. Az utóbbi időben nem a Gyülekezet gyakorolt hatást a világra, hanem a világ a Gyülekezetre. Naivság azt gondolni, hogy mentes az a közösség ahová jársz attól a szellemi áramlattól, ami a mai korban átszövi az emberek életét. Az az önző, kizsákmányoló, a természet törvényein istenként uralkodó, gőgös emberi lét, ami a ma emberét jellemzi, nem tart sokáig.

A természet és a világ ereje (héberül tébél: lásd 2 Sámuel 22:16)

Észrevetted – akár magadon is -, hogy az emberek tudatában az él, hogy a természet erői felett uralkodunk? Hogy nincs olyan, amit valaki, akár a tudósok vagy egy speciális egység ne tudna legyőzni, orvosolni? Nem ezzel etetik mindenhol a mesefilmek, a hollywoodi szuperprodukciók az embereket?

Az igazság az, hogy a természet erői felett sohasem volt úr az ember, amióta világ a világ. Ám a környezetünkből és a médiából ható szellemi üzenet által az elmúlt évtizedekben teljesen elhittük, hogy a világ urai lettünk! Ez azonban nem az Istentől kapott hatalom által valósult meg, nem azáltal tesszük. Ennek ezért szörnyű következményei lesznek.

Pár éven belül teljesen váratlanul olyan erők, folyamatok indulnak meg az óceánból, ami a világ tudását, képességeit felülírva szembesít azzal a szellemi törvénnyel, hogy az Isten által alkotott természet, világ felett nem úr az ember. Teljes rémület és döbbenet lesz a bennfentes embereken, de a többiek a hitetést fogják kántálni: „Ez is egy olyan, amit meg fogunk oldani”. Rövid időn belül – néhány hónap alatt – tömegek döbbennek meg, hogy ez az óceánban zajló természeti folyamat láncreakciót indítva el, újabb kezelhetetlen folyamatokat indít el, egyiket a másik után, előbb a tengeri, majd a földi élővilágban. Amikor látni fogják az emberek ennek bekövetkeztét, akkor döbbennek rá, hogy a “mesegyáros” elhitette őket. Szörnyű ébredés lesz. Mint egy kómából ébredő emberre, úgy tör rá a felismerés, hogy e napokban istenként éltük az életünket, és ennek vége! Vége, mert vége lett egyszer s mindenkorra a tékozló, önző életnek!

A prosperáló gazdaság, mint egy „keljfeljancsi” megszédülve, majd imbolyogva magával fogja rántani a ma folytatott létforma, tudomány és kultúra minden elemét. Az emberek választ, magyarázatot, mitöbb megoldást fognak követelni a romlás okára, de nem lesz felelet sehonnan, egyik tudományágból, így a vallásból sem. Az Úr megengedi ezt a romlást, mert az egy élő Isten helyett a mammont (gazdagság istenét, démonát) választotta az ember.

A parázna

Az Egyház hallgatni fog. Hallgatni fog, mert a hívők ugyanannak a hitetésnek az életformájában éltek, mint a világ. A sötétségből nem nyerhető világosság.

„Elhagyta népem az Én utaimat, saját utat vájt magának, hogy a romlás, mikor eljön, magával ragadja, senki se maradjon meg, aki ez úton jár.”  (lásd Jeremiás 6:11-12)

Prosperálás ennek az útnak a neve.

„Ezt tanítottam Én, amikor közöttetek voltam, hogy legyetek gazdagok és híres emberek? (lásd Máté 19:21-30) Bárcsak közel jönnétek Hozzám és a szíveteket adnátok Nekem. De az Én népem szájával ismer csak Engem. Hízelkednek maguk és barátaik előtt, hogy a megvallásaik milyen jövedelmezőek számukra, hogy mit teszek csak azért, mert valamit megígértem. Igen, amit megígértem vissza nem vonom. Nem vonom vissza törvényeimet, azok Ámenek maradnak mindörökké. Ámen.

De ti arra kényszerítetek manipulálva Engem, hogy tegyem meg a nevem miatt, és mert meg van írva! Mégis mit képzeltek, varázslással szereztek áldást? Vagy azt gondoljátok, hogy az Én nevem bármire használható? (lásd 2 Mózes 20:7) Az Én nevem az Én tulajdonom. Én az Úr, féltékenyebb Isten vagyok mindenkinél, nem vagyok olyan isten, mint a többi, nem vagyok olyan, mint a mammon, akit sokan szerettek.

Én népem, én népem, hogy sírok miattatok! Bárcsak keresnétek Engem a csendes szobátokban és akkor szívetekre beszélnék!”

Mivel a hívők többsége ugyanabban a prosperáló hitetésben fog élni – amit  a mammon tanított – , nem fognak tudni választ adni a nem hívőknek. Így, amikor jönni fognak a romlások, nem fognak tudni alkalmazkodni a megváltozott életkörülményekhez sem. (lásd Jeremiás 6:19-20)

“Mivel a romlás eljön a világra és az Én népem nem készült fel rá, őket is utol fogja érni.” (lásd Jeremiás 6:18; 21)

Nem vett ki bennünket az Úr a világból, így hasonlóan a világiakhoz, lelki emberek, a családjukra gondot viselő emberek vagyunk, így ugyanazok a hatások fognak érni bennünket is, mint a nem hívő embertársainkat. Azonban a világiak megdöbbenve fogják látni, hogy az Egyház is tehetetlen. Tehetetlen lesz a hitetés és a kábaság szelleme miatt. Tehetetlen lesz, mert minden létformáját felvette a világnak. Olyan lett, mint a világ.

Nem a vagyonnal van a gond, hanem a vagyonnal való bővölködéssel és az azt követő büszkeséggel, és az önteltségből fakadó dicsekvéssel. Szükségszerű, hogy részt vegyünk a világi kötelezettségekben és nem menekülhetünk ki a világból, de nem lehetünk vakok, hogy ne lássuk, hogy hová vezet a “prosperáló” életmód. Nem lehet, hogy ne tegyünk szóval és tettel egyaránt ez ellen.

„De az Én népemnek megtetszett a kenyér és a cirkusz, pedig neki kellett volna hangadónak lenni. Nem tette se kicsi, se nagy, mert lekötelezték magukat. A vezetőiket a jövedelem és a pozíció, a kicsiket az álbékesség és a világi gondok kötözték meg. Nagy a népem vezetőinek bűne. Én rendeltem teljes idejű szolgálókat némely helyre, de egyre többen megkívánva a rajtuk levő áldásomat, Lót útján indultak el. Közülük sokan az ő sorsára is jutnak. (lásd Jeremiás 6:13-15)

Figyelmeztetnetek kellett volna a népemet, és felkészíteni a tanítványaimat az Én utaimra, de ehelyett a jólétre, a gazdagságra, a gond nélküli életre tanítottátok őket. Az élet gondjainak az evangélium szerinti megoldására és elhordozására kellett volna tanítani őket, hogy minden helyzetben Hozzám forduljanak. (lásd Jeremiás 6:16) Ehelyett magatokhoz és bérszolga társaitokhoz kötöttétek őket, hogy tőletek függjenek. Némelyiknek olyan nevet adtatok, ami tisztelet Engem illet. Minden tanításotok a saját köreitekről szól. Sőt hízelkedtek egymásnak, hogy a nyáj, amiből éltek a rabságuk álmából fel ne ébredjen. (lásd Jeremiás 6:10)

Olyanná lettetek, mint a világ. Mindenféle világi szervezetet utánozva alapítványokat, mozgalmakat hoztok létre, és akik az újszövetségi gyülekezeti modellt hirdetik, azokat elnyomjátok, minden rosszat – tévedéseket és a Sátán által kreált hazugságokat – terjesztetek róluk, és még ráadásul megszégyenítve eltiporjátok őket. (lásd Jeremiás 6:6-7; 17) Győzelmetek jeleként rangot adtok egymásnak hízelkedve, és hiú dicsőségvágyatokból fakadóan észre sem veszitek, hogy a Babilon szellemének a megtévesztése foglyul ejtett titeket.

Én népem, még mindig káldeus papok uralma alatt vagytok. Babilon, e parázna, – mint Jézabel megrontotta kezdetben az apostoli gyülekezeteket – fejeket ültetett a nyakukba, de ti még mindig ezt szeretitek. Örültök, ha kifoszthatnak benneteket, hogy nehogy felnőtté, döntést hozó, terhet hordozó, másokért élő tanítványokká váljatok. Azt mondjátok magatokban: Csak rá ne kérdezzen valaki, hogy kik vagyunk valójában, hogy laikusak maradhassatok, és a hivatalosak uralkodhassanak tovább rajtatok. Mindezt szeretitek, mert uraitok a ti béreitekből élnek, titeket pedig csendben hagynak a homályban.

Hol vannak az Én pásztoraim? Mindenhonnan jajgatást hallok! Nincs senki, aki a bajokat felismerje, és a sebeket meggyógyítsa?”

Maradék

„Ne félj, férgecske, maroknyi Izrael. Én az Úr, születésedtől fogva kiválasztottalak téged. Tudd, hogy nagyon szeretlek! Tudom milyen sok nehézségen mentél keresztül. Te vagy az, akit az elutasítás és a megtiprás helyett meghallgatni és meggyógyítani kellett volna. Tudd, hogy egy nagyobb, általam készített terv részeként történt ez! Elvettem az emberek előtti megbecsülésed, hogy elválasszalak Magamnak az eljövendő időszak szolgálatára, amikor egyedül kell menned, hogy úgy lehessek veled, mint ahogy Illéssel voltam, miután a hamis istentiszteletet gyakorlók ellen harcolt. Összetörtelek, hogy megjelöljelek a többiek közül. Szükségem van összetört cserépedényekre, olyanokra, akik Engem kérdeznek, mielőtt cselekszenek, akiket nem a felekezeti hitelvek, és nem a mások véleménye irányít, hanem készek azt mondani és aszerint élni, ahogyan azt megnyitom számára az Igéből (lásd János 6:45).

Ne félj egyedül maradni, amikor “megköveznek”, azaz: kirekesztenek a testvéri közösségből, hamis testvérnek, tévtanítónak, új szekta alapítójának bélyegeznek meg, mint Istvánt vagy Pált. Kérd tőlem a védelmet ilyenkor magadra és akit szeretsz, és egyetlen tüzes nyíl, azaz izzó nyelv, többiek előtt leégető beszéd sem árthat neked.

Ne félj egyedül indulni tovább, amikor nincs segítséged, kérj és szólok hozzád. Vedd az igét, és szólni fogok hozzád élő igéket. Megtanítalak arra, hogy mit jelent először Nekem szolgálni (lásd Lukács 17:7-10).

Át kell menned ezen a tűzkeresztségen, hogy fel tudd majd ismerni az álszolgálókat, akik annak mondják magukat amik, de nem azok. Ezzel a Hozzám való elhívatottságodat és hűségedet bizonyítod, hogy nem menekülsz el, hanem rhémám szerint cselekszel. Igen, jól ismersz olyanokat, akik elmenekültek a nyomás súlyának idején, mert ők virágzó és sikeres életet akartak élni, és nem hallgatva akartak hallgatni Engem. Nem keveredhetsz a többiekkel, mert te az utolsó idők szolgálója vagy! Én állítom fel az Én népem, mint egy hadsereget minden közösségben és helységben. A többiek nem látják ezt, de ha figyelsz, akkor meg fogod látni a láthatatlant.”

-§-

Megjegyzés: az itt közölt rész az üzenet 1. része. A 2. rész újszövetségi gyülekezet építéséről szól.  Ha az Úr valakit újszövetségi gyülekezet építésére hívott el és érdekli a folytatás, akkor  keressen meg a következő email címen: abonyis@gmail.com

Sándor

-§-

Az üzenet – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a blog címének megadásával: https://keskenyu.wordpress.com

Kategória: gyülekezetépítés, próféciák, Szentség, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők, vezetés | Címke: , , ,

Video tanítások a youtubon – Abonyi Sándor

Kedves Látogatók!

Több tanításom és tanítás-sorozatom van a blogon, amelyek MP3 formátumban meghallgathatók és van mellé PPT bemutató is. Sokszor a PPT bemutatót hasznos együtt látni a hallottakkal, mert kiemeli a lényeget, többször szemléltető ábrák is vannak benne és ezek mind növelik az érthetőséget.

A kettő együttes használatának előnyeit kihasználva (az MP3-as anyagokból és a PPT bemutatókból) elkezdtem video slide showkat készíteni és azokat egy külön youtube csatornára feltölteni. Néhány tanítás már elkészült, de még lesz néhány a jövőben.

Ezek itt érhetők el:

https://www.youtube.com/channel/UCz9CTl7InOEcGsBpDS4ugsQ/videos

Jó épülést kívánok mindenkinek Sándor

Kategória: Tanítások | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Fussatok ki Babilonból – Zac Poonen

-§-

Figyelem! Akinek problémát okoz a feliratos video megtekintése, azok a felirat szövegét letölthetik PDF formátumban itt  és MP3 formátumban itt.

A PDF ÉS MP3 FORMÁTUMOK NYILVÁNOSAN NEM TERJESZTHETŐK,  DE A FELIRATOS VIDEO YOUTUBE LINKJE SZABADON MEGOSZTHATÓ!

Kategória: ítélet, egység, gyülekezet, gyülekezetépítés, Keresztyénség, Szellemi harc, Szentség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út megtalálása – Zac Poonen

Figyelem! Ha valakinek problémája van a feliratos video megnézésével, akkor a felirat szövege letölthető PDF formátumban ittMP3 formátumban itt

A PDF ÉS MP3 VÁLTOZATOK NYILVÁNOSAN NEM TERJESZTHETŐK, DE A FELIRATOS VIDEO YOUTUBE LINKJE SZABADON MEGOSZTHATÓ!

Kategória: gyülekezet, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út – Frank McEleny

Forrás: https://acalltotheremnant.com/2017/08/05/the-narrow-way/

PDF formátumban letölthető itt

Az út egyre keskenyebb lesz és az emelkedő egyre meredekebb és veszélyesebb, amin a szentek Isten országába bejutnak. Nincs vissza út, csak előre van és felfelé, nem számít, hogy mit tartogat az előttünk lévő út. Amikor a világ figyelemmel kíséri az Isten országában élő szenteket, akkor csak a természetes szemükkel látják őket. Amikor próbákat és szenvedéseket látnak, akkor valamilyen kudarcot és elutasítottságot látnak, a mi próbáink azonban a szobrász kalapácsütései. A nagy szobrász formál minket, hogy valóban beilleszkedjünk az Ő dicsőséges templomába.

Ki fogja magát átengedni a szobrász kalapácsütéseinek? Ki fog biztosan megállni a próbákban, a szenvedésekben és az üldöztetésekben? Ki fog egy ilyen utat választani, ahol a legnagyobb sötétségben fénylik a világosságunk és az Ő dicsőségének bizonyságai? Engedelmes keresztyén leszel? Engeded, hogy az Úr formáljon téged? Képviseled a Mestert minden helyzetben? Képes vagy örvendezni a legnagyobb mélységekben?

A legerősebb ütések az ellenség királysága ellen az örömteli hang, ami a legnagyobb mélységekből száll fel. Ott ahol mások sírnak és a fogukat csikorgatják, ott Isten emberei, Isten királyságának szentjei örvendeznek az Úrban és a gonosz elhallgat. Jézus asztalt terít nekünk az ellenségeink szeme láttára. Vajon te keresztyénként ennél az asztalnál ülsz? Ez az Úr asztala, ahol a jóság, a kegyelem követnek minket az életünk minden napján, a keskeny úton való járásunkban.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával.

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Szentség, Tanítások | Címke: , | 1 hozzászólás

Őrizkedjetek a hamis prófétáktól és tanítóktól – Sandeep Poonen

Figyelem! Ha valami miatt problémát okoz a feliratos video megnézése, akkor a magyar felírat letölthető PDF formátumban ittMP3 formátumban itt

A PDF ÉS PM3 VÁLTOZATOK NYILVÁNOSAN NEM TERJESZTHETŐK, DE A FELIRATOS VIDEO YOUTUBE LINKJE SZABADON MEGOSZTHATÓ!

Kategória: ítélet, helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, Szentség, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők, vezetés | Címke: , , , , , , , , , , , | 4 hozzászólás

Két út van (könyv) – Abonyi Sándor

Ez a digitális könyv önálló írások gyűjteménye, amelyek a blogon külön-külön is elérhetők.

TARTALOMJEGYZÉK 

Úton lenni

Sokan vagy kevesen?

A szentség útja

Elegy vagy egység?

Igaz vagy hamis?

Igazságban járás vagy tévelygés?

Mindent megvizsgáljatok!

– § –

A könyv letölthető PDF formátumban itt – MP3 hangoskönyv formátumban itt

Jó épülést kívánok mindenkinek! Sándor

Kategória: Tanítások | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Beware of false prophets by Sandeep Poonen

Kategória: Christianity, church, Gospel, holiness, Last times, Leadership, Marriage, Restoration, Teachings | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A Szent Szellem szétválasztó munkája – Abonyi Sándor

   Letölthető PDF formátumban itt – MP3-as formátumban itt 

Ma egy olyan világban élünk, amikor a világ fejedelme, a Sátán egyre nagyobb hatalmat szerez az emberiség felett és igyekszik mindent összemosni, áttekinthetetlenné tenni: megszűnt a régi – keresztyén alapokon nyugvó – értékrend és nincs új helyette. Mindenki azt teszi, ami jó neki sokszor felcserélve a bibliai jó és rossz fogalmát. Az emberiség nagy részét sikerül becsapnia, így az alapvető – Isten által lefektetett – igazságok rejtve maradnak, és a Sátán uralkodik az általa teremtett zűrzavar felett.

Ennek a következő jeleit látjuk ma:

  • a névleges (megtéretlen) és igazi keresztyének összemosása egy ökumenikus egységben, egyfajta emberi szeretet jegyében, de ez nem Isten akarata,
  • az egyházak és világi hatalmak „babiloni minta” alapján szövetségre, együttműködésre lépnek, ellentmondva az állam és egyház szétválasztási elvének,
  • a Sátán célja egyfajta – hamis – világvallás megteremtése a keresztyénnek mondott és más hamis vallások összemosásával, aminek jelei a különböző hamis vallások egyházi képviselőinek közös „imája” az „egységért” és a világ „békéjéért”,
  • cél a házasság, a család, a nemzet lerombolása, a különböző népek összekeverése és egymás ellen uszítása egy totális hatalom megszerzése,
  • nagy népvándorlások támogatása a különböző identitású népek összekeverése, bibliaellenes keverék népek létrehozása érdekében,
  • evangéliumi keresztyén gyülekezetek gyülekezeti életének elsilányítása, bizonyságtevő erejének megszüntetése a legkülönbözőbb világi módszereknek a gyülekezetekben való elterjesztésével, sőt okkult módszerek meghonosítása, kihasználva a keresztyének tudatlanságát.

Mindez fogadókészségre talál a kereszténység köreiben, ha a kereszténynek mondott emberek többsége nem született újjá és ezért viselkedése, gondolkozásmódja semmiben sem különbözik a megtéretlen világi emberek viselkedésétől. Az egyház a világgal és a hamis vallásokkal barátkozik, és szövetségre lép. A Sátán – a sötétség fejedelme – igyekszik mindent homályban tartani, de Jézus maga a világosság, aki elküldte a Szent Szellemet a világra, hogy világosságot gyújtson az emberek szívében. Elválasztva ez által a világosságot a sötétségtől, hogy egy Istentől való rendet képviseljen.

A Szent Szellem az igazság, a világosság szelleme és tisztánlátást akar adni az egyház, a világ és a gonosz dolgairól mindazoknak, akik befogadják a világosságot és a világosságban járnak.

Jézus a Vigasztaló (Szent Szellem) munkáját így írja le:

„Az igazat mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. … Mikor eljön az igazság Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek.”  (János 16:7-14)

A világosság befogadása

Amikor a Szent Szellem lakozást vesz bennünk, akkor világosságot gyújt a szívünkben és megítéli a bennünk lévő bűnt – sötét dolgokat – , amik korábban rejtve voltak előttünk. A testünk a Szent Szellem temploma (épülete), ezért ahová a világosság bemegy onnan a sötétségnek (a bűnnek) távoznia kell, mert a világosság kiszorítja a sötétséget: nem lehet egyszerre világosság és sötétség egy helyen. Először, mint egy gyertya fénye a sötét szobában csak a legnagyobb dolgok válnak láthatóvá. Ha azonban a világosság (az igazság ismerete) egyre erősebb lesz, mert a Szent Szellem „elvezet bennünket minden igazságra” és teljessé lesz bennünk a világosság, akkor ott semmi sötétség – rejtett dolog – nem maradhat. Aki világosságban jár, az nem járhat sötétségben:

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”   (János 8:12)

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”   (1 János 1:6-7)

Elválasztottságunk a világtól

Isten nem akarja „véka alá rejteni” a világosságot, hanem azt akarja, hogy a bennünk lévő világosság kiáradjon a körülöttünk lévő sötét világba. Ha egy házban világosság van, akkor az ablakokon kiszűrődik a világosság a körülötte lévő sötét világba. Így vagyunk ezzel mi is, ha világosságban járunk. A körülöttünk lévő – sötétségben járó – emberek felé nyilvánvalóvá válik az, ami rólunk árad (kiszűrődik): őszinte és tiszta beszéd, tiszta tekintet, egyenes gondolkozás és igazsággal összhangban lévő cselekedeteink. A belőlünk kisugárzó világosság megítéli a körülöttünk lévő embereket.

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.   (János 3:19-21)

Ezekből az igékből azt láthatjuk, hogy a Szent Szellem egy nyilvánvaló szétválasztást végez az egyes emberek között, attól függően, hogy kiben mi van: világosság vagy sötétség.

Egy személyes történet Isten szétválasztó munkájára:

Minden gyülekezeti kapcsolat nélkül a másokhoz szokásos módon éltem az életemet a világban, amikor Isten megkeresett és elkezdett munkálkodni a szívemben, míg végül átadtam neki az életem. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy új ember lettem és már nem élhetem úgy az életemet, mint korábban. A megtérésem után már egyáltalán nem vágytam a korábbi dolgok után. Éreztem, hogy már nem érzem jól magam világi emberek társaságában. Korábbi életünkben igen nagy baráti körünk volt, akikkel szorosabb közösséget ápoltunk. A nagy kérdés az volt, hogy mi lesz most? Az egyértelmű volt, hogy már nem kívánok velük együtt futni a világi kívánságokba, a kérdés csak az volt, hogyan fog ez a szétválasztódás megvalósulni? Emberileg azt gondoltam, majd feszültség, sértődés és harag lesz belőle, ha megmondom nekik, hogy már nem akarok velük barátkozni. Végül is nem ezt az utat választottam, hanem hagytam, hogy az élet menjen tovább, de közben nyilvánvalóvá tettem, hogy megtértem és a későbbiekben egy hívő keresztyén életet szeretnék élni. E szerint is cselekedtem a különböző dolgokhoz való hozzáállásomban. Azt vettem észre, hogy lassan elkopott mellőlem – és a családom mellől is – minden barát, mert közben a családom is megtért. Isten megoldotta ezt a szétválasztást, minden konfliktus nélkül. A korábbi – sötétségben járó – barátok a továbbiakban már nem akartak velünk barátkozni: A Szent Szellem szétválasztotta a világosságot és a sötétséget.

A világtól elválasztott emberek közössége

Valójában a „világosság gyermekei” alkotják Jézus Krisztus gyülekezetét, ami egy „hegyen épített város”, messzire világítva a körülötte lévő sötétségben. Istennek a világtól (a sötétség gyermekeitől) elválasztott csoportja a szentek közössége, Jézus Krisztus igaz gyülekezete, Krisztus valóságos teste.

Péter Pünkösdkor a következőt mondta:

„Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és intette őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! Akik azért örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.”    (Ap.csel 2:38-41)

A Pünkösdkor megtért 3000 embert Péter arra kérte a megtérés, a bemerítkezés és a Szent Szellemmel való betöltekezést követően, hogy mindnyájan szakasszák el magukat a világtól és csatlakozzanak hozzájuk; a tanítványok 120 fős gyülekezetéhez.

Krisztus igaz gyülekezete tehát a megtért, a bemerítkezett és a világtól elválasztott hívők szent közössége. A gyülekezetnek az a feladata, hogy később is folyamatosan a szentek közössége maradjon, kiszorítva maga közül minden bűnt. Látjuk azonban az igében, hogy már a korinthusi gyülekezetben is kezdett elburjánzani a bűn és a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezet közül is csak egy – a filadelfiai gyülekezet – volt képes megőrizni a szentséget. Hat gyülekezetbe már befészkelte magát a bűn, akiket Jézus megtérésre szólított fel:

Akiket szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos, és térj meg.” (Jel 3:19)

A laodíceai gyülekezet már olyan állapotba jutott, hogy Jézus nem is volt közöttük, hanem az ajtón kívül állt. Az ilyen gyülekezeteket még mindig „gyülekezetnek” hívják, de már nem a szentek, hanem a bűnösök gyülekezete!

A János apostol prófétikus látása alapján leírt hét gyülekezet állapota a gyülekezetnek nevezett mai közösségek állapotát is leírja. Ezek a közösségek gyülekezeteknek nevezik magukat, de már nem a szentek közössége, hanem egyfajta keverék gyülekezetek, ahol a szentek és a bűnösök (megtért, de visszaesett vagy megtéretlen emberek) együtt vannak jelen. Az ilyen gyülekezeteknek ma is megtérésre van szükségük, mert Krisztus gyülekezete a szentek közössége, amelynek a bűnösök (megtéretlen világi, vallásos emberek) nem részei. Az ilyen gyülekezeteket Isten prófétáinak – Jánoshoz hasonlóan – ma is megtérésre kell felszólítani és figyelmeztetni őket az ítéletre, ha nem térnek meg.

Isten az ítéletét a gyülekezeteken kezdi „kimozdítva a gyertyatartóikat a helyükből”:

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?”  (1 Péter 4:17)

Ha egy gyülekezet a felszólítás ellenére sem tér meg, akkor Isten ítéletként a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak, mert nem hittek az igazságban, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek (2 Thessz 2:12).

Ez egy olyan állapot, amikor a gyülekezetben már a jót rossznak és a rosszat jónak mondják, ezért a gyülekezet teljesen elveszti Istentől rendelt szerepét, hogy világosság legyen a haldokló, gonosz világ számára.

Elválasztás az elvilágiasodott gyülekezettől

Amikor egy gyülekezetben az elöljárók megalkudnak a bűnnel és már olyan mértékben bent van a világ, hogy az az egész gyülekezetet áthatja (a bűn teljességre jut), akkor ott a szenteknek már nincs helyük. Sok gyülekezet eljut idáig anélkül, hogy azt észrevenné. Jézus nem vállalhat közösséget a bűnnel, ezért kivonul az ilyen gyülekezetből. Ilyenkor a gyülekezeten belül lévő hívők a jót rossznak és a rosszat jónak mondják. Ekkor már a sötétség uralkodik a gyülekezetben és az ilyen gyülekezettel Jézus nem vállal közösséget (kijön belőle), ezért az övéinek is ki kell jönni belőle, hogy Jézussal közösségben maradhassanak!

A szétválásra két lehetőség van: a szenteket „kirekesztik a gyülekezetből”, mert a sötétség nem bírja elviselni a világosságot, vagy a szenteknek (igazaknak) kell elszakítani magukat a „bűnösök gyülekezetétől” és kijönni közülük:

A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”     (János 16:2-3)

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? …. mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és magamhoz fogadlak titeket.”   (2 Kor 6:14-17)

Ez az elszakadás sokszor keserves és sok fájdalommal jár, hogy elhagyják azt a közösséget, ahol hosszú éveket eltöltöttek és ahová sok személyes szál köti őket. Ez azonban egy szellemi szétválasztás, amiben a Vigasztaló segít begyógyítani minden sebet és bátorítja őket a kijövetelre, mert az Úr magához fogadja őket és velük lesz.

Elválasztás a szolgálat munkájára

A Szent Szellem elvezet bennünket minden igazságra és különböző próbákon visz keresztül minket, ahogyan Jézust is kivitte a pusztába, mielőtt elkezdte a szolgálatát.

„Először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek.”  (1 Tim 3:10)

Az igében láthatjuk a Szent Szellemnek egy további elválasztó munkáját, amikor a Szent Szellem elválaszt embereket a gyülekezettől, hogy valamilyen meghatározott – gyülekezeten kívüli – munkára küldje ki őket.

„Voltak pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, kit hívtak Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk helyezték és elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnét eleveztek Ciprusba.”   (Ap.csel 13.1-4)

Ebben az igeszakaszban azt látjuk, hogy az Antiókhiában lévő gyülekezetben a Szent Szellem szintén végzett egy elválasztást:

  • a Szent Szellem szólt,
  • Ő hívta el egy munkára Barnabást és Pált (Sault) öt elöljáró közül – név szerint megnevezve őket,
  • a Szent Szellem kérte a többieket, hogy válasszák el Barnabást és Pált a gyülekezettől, felmentve őket a további gyülekezeti szolgálat alól,
  • és a Szent Szellem volt az is, aki kibocsátotta őket.

Figyeljük meg, hogy mindent a Szent Szellem végzett. Az ottmaradó másik három szolgálónak csak az volt a feladata, hogy engedelmeskedjen és kezüket rájuk helyezve elbocsássák őket.

A korábban tárgyalt elválasztások alapvetően a bűn és az igazság szerinti szétválasztások voltak, amik a korábbi közösség szétválasztását eredményezték. Itt azonban egy teljesen más jellegű szétválasztásról olvashatunk, ahol az elválasztás egy meghatározott munkára történik. A mindennapi közösség itt is megszakad, fennmarad azonban egy támogató szellemi közösség az otthon maradottak és a kiküldöttek között. A kiküldöttek ide térnek haza a munkájuk végeztével. Ezt a fajta elválasztást leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, amikor egy családban felnőnek a gyermekek és megházasodnak. Az új házasok elköltöznek hazulról és új családot alapítanak, de időnként hazatérnek.

Az összes fent tárgyalt szétválasztás pozitív tartalmú, a Szent Szellem által végzett munka. Létezik azonban az ige szerint egy olyan szétválás is, amikor a hívők testiessége vezet egy gyülekezet szakadásához.

Erről beszél Pál a korinthusi gyülekezetnek:

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg?”    (1 Kor 1.10-13).

Itt egy olyan nem kívánatos szakadásról van szó, amikor a testies hívők az éretlenségük miatt felsorakozva egy-egy szolgáló mögé elkezdenek pártoskodni.

Nagyon érzékenyen reagálnak a helyi gyülekezetek a testies szakadásokra, ugyanakkor biblikus gyülekezeteknek tekintik magukat, holott csak különböző felekezetek csoportjai, akik a saját „pápájuk” mögött sorakoznak fel. Tehát már önmagában is egy felekezeti szakadásról beszélhetünk, amit természetesnek vesznek az egyes felekezeti „gyülekezetek”. Nem úgy tekintenek a felekezetekre, mint amik a biblikus helyi gyülekezetek szakadásának okai.

A Szent Szellem szétválasztó munkájával ellentétes emberi törekvések

A Szent Szellem azért jött, hogy végezze a munkáját a földön, beleértve az ítélettételt is: elválasztva a bűnt és a hamisságot az igazságtól. A gyülekezetek életében – a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezethez hasonlóan – azt látjuk, hogy a hívők nagy része a testiesség, éretlenség (szellemi érzékenység hiánya) miatt nem érzékeli egyáltalán a Szent Szellemnek a munkáját, így a Szent Szellem szétválasztási munkáját sem. Ezért minden Szent Szellem által végzett szétválasztást nem kívánatos szakadásnak minősítenek és – egy emberi szeretet és szervezeti egység nevében – hadakoznak ellene.

Az intézményes gyülekezetek – öncélú módon – folyamatosan a saját gyülekezetük létszámának megtartására, sőt növelésére törekszenek, ami ellentmond a Szent Szellem szétválasztó munkájának, ami lemondásról és elengedésről szól, és minden esetben a gyülekezet létszámának látszólagos csökkenésével jár. Képzeljük el, ha a családokban a szülők a maguk ragaszkodó szeretete miatt nem engednék, hogy a felnövő gyerekeik megházasodjanak és elköltözzenek otthonról, mert nem tudják elengedni őket és félnek attól, hogy maguk maradnak. Akkor kihalna az emberiség. Ezért haldoklik sok gyülekezet is, ragaszkodásukkal megakadályozva a szaporodást.

Alapvető probléma az is, hogy a gyülekezetek nagy többségében egyszemélyes pásztori vezetés van, ezért a hívők – kényelmi okok miatt – sokszor inkább a pásztoruk hangjára és nem a Szent Szellem vezetésére figyelnek. Túl nagy kihívás lenne számukra a szellemben járás, a Szent Szellemnek való folyamatos engedelmesség, a minden dolog megvizsgálása és az igazság nevében szembeszállni a hamissággal. Ezt nagyon kevesen vállalják fel, akik pedig felvállalják, azokat törvénykezőknek, összeférhetetleneknek, engedetleneknek és lázadóknak bélyegzik, vagy olyanoknak, akik szerintük egy nem kívánatos szakadást munkálnak. A kialakult gyakorlat szerint az ilyen „kellemetlen” embereket – a dolgok tisztázása helyett – inkább ”szeretetben elbocsátják” a gyülekezetekből, mint ha Istentiszteletet cselekednének.

Ilyen körülmények között nincs lehetőség szolgálók kiküldésére sem, mint Antiókhiában, ahol öt elöljáróból ki lehetett küldeni kettőt, mert még akkor is maradt három, ami még mindig jóval több, mint az általában szokásos egy. Egy egyszemélyes gyülekezeti vezető, akit rendszerint pásztornak hívnak, patthelyzetben van. Ő egy nélkülözhetetlen ember, aki a gyülekezethez van kötve minden tekintetben. Ezért nem tud, de nem is akar elmenni onnan, és nem is nevel fel olyan szolgáló társakat, akik adott esetben elfoglalhatnák a helyét, mert versenytársaknak tekinti őket. Különben sem szívesen hagyná ott megszokott, kényelmes helyét (szolgálati lakás, havi fizetés, pozíció), hogy felváltsa azt egy teljes bizonytalanságot és nagy kihívást jelentő új feladattal, mint annak idején Barnabás és Pál.

Néhány személyes megtapasztalás

Mi a pártoskodó negatív szakadást kivéve a Szent Szellem minden fent említett szétválasztási munkáját átéltük, annak minden áldásos hatásával. Emberileg ezek nem voltak kellemesek, sőt több esetben fájdalmasak, és sok értetlenséget, szellemi és lelki támadást is el kellett viselnünk ezek miatt. A Szent Szellem azonban mindig bizonyságot tett ezek mellett különböző szellemi megnyilvánulások formájában (kijelentések, próféciák, szellemek megkülönböztetése). Döbbenetes volt, ahogyan néhány nap leforgása alatt a korábban hosszú éveket együtt eltöltő gyülekezeti tagok között a Szent Szellem egy elválasztó munkát végzett attól függően, hogy kinek mi volt a szívében és a több éves egymáshoz való ragaszkodás egyik pillanatról a másikra megszűnt: egy újfajta egység és kapcsolati viszony alakult ki. A szellemileg érzékeny hívők azt érezték, mintha egyik pillanatról a másikra egy szellemi fal emelkedett volna az emberek közé, ami elválasztotta az embereket (bűnt és igazságot) egymástól, megszüntetve a korábbi szoros közösséget. Szellemileg ugyanilyen erőteljes módon érzékelhető volt az is, amikor Barnabáshoz és Pálhoz hasonlóan a Szent Szellem elválasztott bennünket (két házaspárt) egy munkára, hogy Krisztus teste felé szolgáljunk az egész világon. Ez egy „blog szolgálaton” keresztül valósul meg.

Tapasztalatból mondhatom, hogy azok a szellemi elválasztások, amikről az ige beszél, szellemileg nagyon valóságosak és nagyon erőteljesek. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Szent Szellem végzi az elválasztást és nem mi emberek, emberi elgondolás alapján. Volt rá példa, hogy emberileg már gondolkoztunk egy esedékes szétválasztáson (elébe menve Isten munkájának), de hónapok alatt sem tudtuk azt véghezvinni. Amikor azonban a Szent Szellem végezte el azt (nem is egészen úgy, ahogyan mi gondoltuk, hanem máshol húzva meg a választó vonalat) néhány nap alatt csodálatos módon megoldódott.

Nem csupán szavak tehát, hogy a Szent Szellem elválasztó munkát végez a gyülekezetben, hanem szellemileg nagyon is valóságosak és nagyon erőteljes módon érzékelhetők.

 A Szent Szellem elválasztó munkájának áldásos eredménye

Mindazzal a nagy káosszal szemben, amit a Sátán okoz a maga összevegyítő munkájával a földön a Szent Szellem szétválasztó munkájának eredményeként minden hamar világossá válna, ha a hívők szellemben járnának, felismernék a Szent Szellem szétválasztó munkáját (a világban és a gyülekezetben) és engedelmeskednének neki, nem hadakozva az ellen sokféle módon. Ez nagy áldás lenne az egyház és az egész emberiség számára.

Akik nem érzékelik a Szent Szellem mozgását, azok nem vesznek ebből észre semmit és nincs is értelme vitába szállni velük, mert úgyis eredménytelen lenne. Ha a hívők érzékelnék a Szent Szellem szétválasztó munkáját és engedelmeskednének neki, akkor a világ nagyon egyszerűvé válna, mert különválna

  • a megtéretlen (gonosz) világ és a vele szövetségre lépő „nagy parázna” egyház,
  • Jézus Krisztus valódi gyülekezete, ami a szentek közössége: Krisztus valódi teste,
  • kiformálódna minden városban egyetlen biblikus gyülekezet, ami szellemi egységével és erejével valóban „hegyen épített város” és világosság lehetne az ott élők számára, akik valóban elhinnék, hogy az Atya küldte el Jézust (János 17.21),
  • az igével összhangban a hívő családok egy-egy „mini-gyülekezetet” alkotnak, amelyek erős alapját képezik a helyi gyülekezetnek,
  • működhetne egy olyan hatékony misszió, amilyet az Apostolok cselekedetében látunk,

Az Isten által alkotott világ tökéletes és valójában nagyon egyszerű, könnyű eligazodni abban, ha engedelmeskedünk a Szent Szellemnek, aki elvezet bennünket minden igazságra.

Jézus így szólt János apostolhoz:

„És monda az, aki a királyi széken ül: Ímé mindent újjá teszek. … mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.”    (Jel 21:6-7)

Akinek van füle, hallja meg!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

 

Kategória: ítélet, egység, gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , , , , , , | 3 hozzászólás

A “nagy paráznához” vagy a “szent maradékhoz” tartozol? – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A több mint 2000 éve annak, hogy Jézus itt járt a földön, majd Pünkösd után megszületett az egyház. Az első generáció életében „gomba módra” szaporodtak a gyülekezetek az akkori Római Birodalom területén lévő városokban. Részletesen olvashatunk ezekről az Újszövetség az Apostolok cselekedetei könyvében és a gyülekezeteknek írt levelekben. Az első generáció egyháza – a sok hibája ellenére – ma is követendő minta számunkra és sok hitbeli törekvés irányul arra, hogy a mai hitehagyott egyház megreformálásával visszatérjenek az első gyülekezetek dicsőséges állapotához.

Amikor az egyház megreformálásáról beszélnek emberek, akkor mindig a szervezett, intézményes, történelmi egyházak „szemüvegén keresztül” nézik az egyházban végbement változásokat, ahol szerintük Isten folyamatosan – egymást követő módon, több lépésben – állítja helyre a gyülekezeteket és a szolgálatokat. Ez egy általánosan elterjedt, de téves értelmezés az egyház történetét tekintve. Jó ezt tisztázni, mert ha nem tesszük helyre ezt a kérdést, akkor sok más dologban is téves következtetésre jutunk!

Isten nem azért küldte el Jézust, hogy megreformálja kora vallásos egyházát, hanem hogy – attól függetlenül – egy teljesen újat hozzon létre, ami az akkori vallásos zsidók gyűlöletét és üldözését váltotta ki. Ez ismétlődik folyamatosan az elmúlt 2000 év során, amikor „Káin egyháza” üldözi és igyekszik megölni „Ábel egyházát”.

A mi generációnk hajlamos úgy gondolkozni, hogy 2000 év után az egyház – a folyamatos fejlődés eredményeként,  a mi generációnk idején, az „utolsó napokban” – nyeri vissza ismét a kezdeti dinamizmusát. Sokan gondolják azt is, hogy még ennek a generációnak az életében visszajön Jézus és így részük lehet a nagyon várt csodálatos elragadtatásban.

Jézus visszavárása egy teljesen helyénvaló dolog, mert természetes, hogy a menyasszony természetét magán hordozó igazi egyház várakozással és vágyakozással tekint a Vőlegényével való találkozásra.

Nem lehetünk azonban annyira önzők, hogy mindazt, ami az „utolsó napokra” vonatkozik az igében, azt kisajátítsuk magunknak és a mi generációnkra értelmezzük. Tisztelettel kell gondolnunk az előttünk élt generációk üldözött és életüket a hitükért feláldozó hithősökre is, akik az ige alapján ugyanazt a reménységet hordozták magukban, mint a mi generációnk. Tudjuk az igéből, hogy már az első generáció egyháza is várta vissza Jézust és reménykedtek az elragadtatásban. Nagyon elszomorodtak (sőt megzavarodtak), amikor az első hívők kezdtek meghalni. Pál igyekezett bátorítani őket és emlékeztetni néhány dologra:

„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak (értsd: meghaltak), a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.”   (1 Thessz 4:13-17)

A thesszalonikai gyülekezetnek írt első levelében Pál maga is az elragadtatás reménységével beszél:

mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig……

„mi akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk”

Ne gondoljuk azt, hogy a második levélében, amikor Pál józanságra inti a hívőket ellentmondana az első levelében leírt reménységnek:

„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,”   (2 Thessz 2:1-3)

Itt arról olvashatunk, hogy a Thesszalonikában lévő gyülekezetet megzavarták egyesek azt hirdetve „mintha már itt volna Krisztusnak ama napja.” Pál igyekszik megnyugtatni és józanságra inteni őket. Ez 2000 évvel ezelőtt történt és hasonlóan élheti ezt meg minden generáció, mert „sok hamis próféta jön, akik elhitetik, ha lehet a választottakat is”.

Az elmúlt 2000 évben hozzávetőlegesen 50 generáció élt, akik teljes joggal ugyanezt a reménységet hordozták a szívükben és ez így helyes. Az örökkévaló ”Vagyok” Istene minden korban hasonló módon kijelenti magát a benne hívőknek. Az első generáció idejében leírt Újszövetség igéi hasonlóképpen réma minden generáció számára. Pál intelmei 2000 év után nekünk is aktuálisak és megszívlelendőek. Nem szabad, hogy „megháborítsanak minket (is), mintha az a nap már elérkezett volna”. Sok megtévesztett hívő tette tönkre az életét az elmúlt évszázadokban, akik hittek a hamis próféták jövendölésének. A józanság szintén a „szellem gyümölcse” és nem kell szégyellni, mert időnként nagy szükségünk van rá.

Van az egyháztörténelem értelmezésében egy alapvető tévedés. A fent említett – szervezett, intézményes „történelmi” – egyházak fejlődésének történetéről Manfred Haller a következőt írja: „a keresztyénség történelmi fejlődése’ a hústestnek, a természeti embernek, a régi Ádámnak a története.” Emlékezzünk rá, hogy a Jelenések könyve egymástól jól megkülönböztethető módon két egyházról beszél és nem csupán egyetlen – folyamatosan fejlődő – egyházról. Az egyik egy bukott, a világgal paráználkodó egyház, amit a Jelenések könyve „nagy parázna” egyháznak (nagy Babilonnak) nevez, a másik pedig az igazi egyház, ami Jézus Krisztus szentmenyasszonya”.

Sok hívő tévesen értelmezi az „utolsó napok” idejét, mert – nem gondolva az előttünk élt generációkra – úgy gondolják, hogy a mi generációnk (esetleg az utánunk következő) él az utolsó napokban. Jó, ha úgy gondolkozunk az „utolsó időkről/napokról”, ahogy a Biblia ír róla. Erről részletes leírás van az „Utolsó idők” című írásban, de hadd idézzek itt egyetlen igét, amit Péter Pünkösdkor mondott, amikor Joel prófétától idézett:

„Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától. És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre:”     (Ap.csel 2.17)

Mint látjuk már Jézus első eljövetelével (ill. Pünkösdkor) elkezdődött az „utolsó napok” időszaka, ami már 2000 év óta tart. Jézusnak – a nagy parázna egyháztól függetlenül – minden generációban voltak igazi követői (az un. maradék, ill. a menyasszony). Élesen külön kell választani tehát a szervezett, intézményes egyházakat (nagy parázna és annak lányait) azoktól, akiket Isten minden korban „kihívott” a parázna egyházból, és attól függetlenül élték meg a hitüket.

A Jelenések 2. és 3. fejezetében hét gyülekezetről olvashatunk, ahol Isten hat gyülekezetet megtérésre szólít fel. Ők tartoznak a „Nagy Parázna” egyházhoz, közöttük is vannak azonban kevesen, akik még hallják az Úr hangját. Ez a hat gyülekezet ítéletre kerül, ha meg nem tér. A közöttük lévő igaz hívőknek azonban „ki kell futni” közülük, ha a gyülekezetek nem térnek meg! Egyetlen gyülekezet van csupán a hét közül, amelyik Jézus „menyasszonya”. Ők szentek, megtartják az Ő beszédét és nem tagadják meg az Ő nevét” Ennek a gyülekezetnek csak kevés ereje van és a többi gyülekezet lenézi őket. Ami azonban van, az elegendő az Úrnak, de szükséges, hogy megtartsák azt.

Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljöjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.”   (Jel. 3.8-9)

Ha így gondolkozunk, akkor teljesen más következtetésre jutunk. Jézusnak az elmúlt 2000 évben minden generációban voltak igazi követői, akiket a „hivatalos történelmi egyházak” (a nagy parázna egyház) a történelem során mindig „eretnekeknek” nevezett és üldözte őket. Minden generációban van tehát egy szent maradék! Az elmúlt 2000 év „maradékai”  az utánunk következőkkel együtt alkotják és fogják képezni Jézus Krisztus igazi egyházát, az Ő szent menyasszonyát. Fontos tudni, hogy a „nagy parázna” (nagy Babilon) sosem javul meg, nem válik szentté, hanem végül elnyeri méltó jutalmát:

„Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”     (Jel 18:2-5)

A reformációk – megjobbítási törekvések – nem vezetnek tehát eredményre, ezért Isten parancsa minden generáció számára az, hogy „fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból”.

Tisztelettel kell gondolnunk minden generáció névtelen hőseire, akiket a „nagy parázna” egyház eretnekeknek minősítve megégetett, máglyára vitt, vagy száműzött. Erről szól E. H. Broadbent „Zarándok gyülekezet” című könyve, ami leírja azt a 2000 éves „élő krisztusi vonalat” – Jézus Krisztus igazi egyházának igaz történetét – azokról a hívőkről, akik sosem hajoltak meg a „Baálnak”: bogumiloknak, hugenottáknak, valdenseknek, anabaptistáknak, puritánoknak stb. nevezték őket, de ők egyszerűen csak testvéreknek, keresztyéneknek – Krisztust követőknek – nevezték magukat. Az igaz hívők igaz története jórészt feledésbe merült, mert ők eretnekek voltak a mindenkori hatalmon lévő és a világi hatalommal szövetséget ápoló – a királyoknak koronát osztogató – „nagy parázna” (nagy Babilon) szemében. Az eretnekek könyveit megégették, a nyomukat eltüntették és a feledés homályába süllyesztették történetüket. Ők Krisztusban meghalt igaz testvéreink az Úrban, akik mindannyian részei a királyi menyegzőre készülő menyasszonynak, a szent maradéknak. Jézus Krisztus igazi egyházában – a ma hirdetett véleményekkel ellentétben – mindig is működtek a Jézus által adott szolgálatok: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Téves tehát az az elgondolás, hogy Isten a mai időkben állítja azokat helyre. Krisztus igazi követői – minden korban – sokszor az üldözést elszenvedve, elrejtettségben, nagy alázatossággal, sosem a dicsőséget és a népszerűséget keresve szolgáltak.

Ha meghajolunk a Baál előtt, akkor a nagy paráznával szellemi közösséget vállalunk, és bűnrészessé válunk. Ezzel megtagadjuk Krisztus keresztáldozatát és minden – a hitükért mártírhalált halt – hívő testvérünk emlékét, akiket az elmúlt 2000 év alatt a „nagy parázna és az ő lányai” üldöztek, vagy eretnekként kivégeztek. Az elmúlt 2000 év hithősei mind részei tehát a menyasszonynak, részei a maradéknak, akikből együttesen elő fog előállni a menyasszony, amikor Jézus visszajön érte, hogy együtt ünnepeljenek a királyi menyegzőn.

Isten örökkévalóságban eltervezett üdvterve – a minden generációban hasonló módon megélt, ismétlődő események és rémák mellett – meghatározott menetrend szerint halad előre több évezreden át, egészen Jézus visszajöveteléig. Ebben a korszakban (azt utolsó napokban) vannak jól meghatározható – megismételhetetlen – események, amiket az ige meghatároz, és jó felismerni ezeket a történelem óráján. Ilyen fontos események például:

– a Templom lerombolása és a zsidó nép szétszóratása,

– a pogányok idejének betelése, Izrael maradékénak összegyűjtése az ígéret földjén,

– a hitehagyást és a szakadást követően a törvénytipró megjelenése és végül

– Jézus visszatérése.

Ne tévelyegjünk! Nem a „nagy parázna” hitehagyott testies egyház tagjai a mi hittestvéreink, mert ők „Krisztus keresztjének ellenségei”, hanem mindazok, akik Krisztusban haltak meg az elmúlt 2000 év során, akik mindenben engedelmeskedtek neki.

Emlékezzünk tehát nagy tisztelettel minden korábbi generáció hős mártír hívőire, akik hozzánk hasonlóan vívták harcaikat a maguk idejében, sokszor sokkal nagyobb próbákat megélve, vagy az életüket áldozva a hitükért.

Nem kell tehát foglalkoznunk a „nagy parázna” (és az ő lányai) egyházának megreformálásával (megjobbításával), mert Jézus világosan megmondta, hogy nincs értelme „új foltot varrni a régi ruhára”, sem „újbort önteni a régi tömlőbe”. Jézus minden generációban kihívja az Övéit az intézményes egyházakból és gondoskodni is fog róluk. Így „lesz egy akol és egy pásztor”, ahol személy szerint Ő pásztorol mindenkit. Ígéretéhez híven Ő építi az Ő egyházát is a Szent Szellem vezetése és munkája által, amin „a pokol kapui sem vesznek diadalmat”. Jézus az Ő kihívottait sokszor a pusztában, rejtett módon készíti fel, személyesen foglalkozva mindenkivel, hogy a megfelelő időben – Illéshez hasonlóan – váratlanul felemelje őket, hogy akcióba lépjenek és beteljesítsék Isten akaratát.

Illés „hozzánk hasonló” ember volt, Elizeus – az utóda – Illés kenetének kétszeres mértékét kérte Istentől és Ő megadta neki. Ne legyünk tehát hitetlenek, hanem legyünk bátrak, akik Illés szellemével munkálkodnak és készítik az utat a pusztában az Úrnak.

A kérdés most így hangzik: a „nagy paráznához” vagy a „szent maradékhoz” tartozol?

Ha a nagy paráznához tartoztok, akkor az aktuális üzenet ma az, hogy „fussatok ki belőle”!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

We Have Fergotten that the Way is Narrow – Paul Washer

You can hear it here:

Kategória: Christianity, holiness, Restoration, Teachings | Címke: , | 2 hozzászólás

A keskeny út – Abonyi Sándor

Úgy illik, hogy a blog névadó témájában – keskeny út – legyen tanítás a blogon. Ezt a célt szolgálja egy Audio tanítás, ami az alábbi linken tölthető le. Sajnos a kb. 1 órás, néhány évvel ezelőtt elhangzott tanítás – valami technikai hiba folytán – megsérült és nem sikerült rekonstruálnom. Ezzel együtt úgy döntöttem, hogy a bő fél órás csonka tanítást (a tanítás második fele hiányzik), mégis feltöltöm. Senkit sem szeretnék megfosztani attól, ami így is építő lehet számára. Ezzel együtt kérem, hogy nézzétek el nekem ezt a hiányosságot.

Az Audio tanítás letölthető itt: Keskeny út

Javaslom még a blogon lévő Szentség útja című írásomat is ugyanebben a témában, ami PDF-ben letölthető itt: A szentség útja

Talán ez az írás pótolja az Audio tanítás hiányosságát.

Jó épülést kívánok.

Abonyi Sándor

Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , | 3 hozzászólás

Házasság, válás, újraházasodás

Forrás: http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Hadd kezdjem egy számomra nagyon fájó megállapítással. Ez nem egy népszerű írás és tudom, hogy sok haragot, szenvedést, kérdéseket és érzelmi támadásokat fog kiváltani. Kérlek benneteket, hogy ismerjétek meg a szívem indulatát. Amennyire csak lehetséges nem szándékozom senkit megbántani, nem azért teszem ezt az írást közzé, mert valakinek most éppen erre van szüksége.

Egy másik tanulmányt nézegettem és ráakadtam benne egy megállapításra, ami megdöbbentett engem. “Keresztelő Jánost nem az evangélium, hanem a bűnbánat hirdetése miatt ölték meg.” Azt mondta Heródesnek, hogy vétett a törvény ellen azzal, hogy elvette a fivére feleségét.

(Máté 14:3-4 “Mert Heródes elfogatta Jánost, és megkötöztetve, tömlöcbe vetette Heródiásért, a testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondta néki János: Nem szabad neked ővele élned.” Lásd még a Márk 6:16-20).

Világos volt számomra, hogy Keresztelő János nem azt mondta, hogy nem volt törvényszerű, hogy Heródes elvette a fivére „özvegyét”. Heródiás elvált a férjétől, Fülöptől, és hozzáment Heródeshez. A kapcsolatukat tekintve ez nemcsak vérfertőző volt, hanem házasságtörés is, mert a korábbi férje, Fülöp még élt. Ez ösztönzött engem ennek tanulmányozására. Ez nem volt egy könnyű tanulmány számomra, és az utolsó héten belefájdult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy milyen következményei vannak annak, ha házasságtörést elkövetve újraházasodtunk, miközben a volt házastársunk még él. Senki sem tud biblikus magyarázatot adni nekem, hol van engedélyezve, hogy a házastársi szövetség a válás által feloldásra kerül és megengedi, hogy az elvált fél elvegyen egy másik személyt. Részem volt elég sok heves érzelmű válaszban, de az örökérvényű és helyes válasz abban található meg, hogy házasságtörők nem örökölhetik Isten Királyságát.

1 Kor. 6:9-10  “Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten Királyságát.”

Rengeteg nézet van a házassággal és a válással kapcsolatban. Az első nézet, ami tartja magát, hogy a hívők ne váljanak el. Van egy nézet, ami megengedi a válást, de az újraházasodást nem és van egy megint másik, ami megengedi a válást és az újraházasodást is. Az elmúlt négy évben utána olvasva, imádkozva, tanulmányozva és meghallgatva különböző nézeteket, egy határozott nézettel rendelkező személlyé váltam. Valószínűleg mindig is ebbe a táborba tartoztam, de más hívők nézeteit hallgatva elbizonytalanodtam. Ezekről most nem beszélnék, mert azt szeretném, ha személyes nézetemmel ismerkednél meg. Ezt most itt abbahagyom, mert nem gondolnám, hogy létezik olyan személy, aki érzéketlen lenne a Biblia álláspontjának – ebben a kérdésben való – magyarázatát tekintve. Megértem emberek millióinak a nézetét és sok keresztyén vitatkozik azon, hogy mi van megengedve, de az elmúlt héten megértettem valamit. Mindazok a nézetek nem lehetnek helyesek! Vagy megengedjük, hogy valaki elváljon és újraházasodjon vagy nem. A Biblia nem mondhatja ugyanarra a dologra, hogy az „igen” is helyes és a „nem” is.

Van valamennyi ismeretünk a házassággal kapcsolatban. A házasság egy életre szóló szövetségben egyesít egy férfit és egy nőt, ahol Isten a tanú kettejük között, hogy egy testté egyesíti őket (1 Mózes 2:24, Máté 19:4-9, stb). A házasság példáján mutatja be az ige Krisztus (a vőlegény) és az Ő népe (menyasszony) közötti kapcsolatát (Efézus 5:22-33, Máté 25:1-13). Az Úr akarata az, hogy a házasságokból utódok származzanak (Malakiás 2:15).

A házasság nem csupán egy megállás egy szolgálattevő vagy egy békebíró előtt, hogy törvényesen eggyé váljanak. A házasság napján kimondott szavak nagyon erőteljesek és súlyosak, azonban sokakat ez nem zavar, és nem gondolnak az esküben megfogadottakra, amikor cselekednek. A menyasszonynak és a vőlegénynek nem kellene tisztában lenni vele, amikor kölcsönösen ünnepélyes fogadalmat tesznek, hogy ez egy törvényes és szellemi kötelék? Tudatában kellene lenni, hogy Isten a tanúja a kettejük szövetségi kötelékének, ami halálukig érvényes.

Egy olyan kultúrában élünk, ahol a válás már egy mindennapos eset. A probléma az, hogy Isten Igéjét a kultúra nem változtatja meg. Ezért egy keresztyénnek Isten bölcsességét kellene keresnie mielőtt bármilyen, egész életét megváltoztató döntést hozna.

1) Mit mond Isten az esküvésekről?

4Móz 30:2  „Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; ami az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.”

Prédikátor 5:4-5  „Mikor Istennek fogadást teszel, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj, és ne teljesítsd be.”

– Meglepő, hogy elvárjuk Istentől, hogy tisztelje az Ő szavát velünk kapcsolatban, hogy mentsen meg és őrizzen meg minket ebben és a következő életben, amikor mi nem teszünk meg mindent, sőt megbüntetjük és eltaszítjuk a házastársunkat, mert nem felel meg az elvárásunknak.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

(9,5 perces angol nyelvű video)

– Ha azt választom, hogy nem teljesítem a fogadalmamat, az nem tesz engem hazuggá és szövetségszegővé?

2) Mi a helyzet a hitetlen személlyel kötött házassággal?

Azt mondtuk, hogy ne legyünk hitetlennel felemás igában (2 Kor 6:14), de sok példa van rá, ahol ez mégis megtörténik. Ugyanis két hitetlen ember összeházasodhat, és az egyikük később megtér. A hívő házastárs köteles bemutatni a hitetlen társa felé, hogy mik azok, amiket egy keresztyén ember már nem engedhet meg magának. Semmiképpen sem válhat el a hívő házastárs a hitetlen házastársa hitéről alkotott véleménye alapján. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy egy éretlen keresztyén gyakran hasonlít egy hitetlen emberre. Csak azért, mert egy személy nem úgy él, mint azt mi – egy általunk meghatározott időn belül – elvárnánk, ne gondoljuk azt, hogy később nem válhat érett hívővé.

1Kor 7:10-15 „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.”

– Ez az igeszakasz is azt mondja nekünk, hogy ne váljunk el. A 15. vers nem annak engedélyezése, hogy másik házastársat keressünk, hanem azt jelenti, hogy nem vagyunk kötve a házasságon belüli kötelezettségeink teljesítését illetően. Ha másik házastársat kereshetnénk, akkor arról beszélne az ige, azonban az ezt követő egész fejezet arról szól, hogy maradjunk együtt a házasságban. Ha különválunk, akkor házasság nélkül kell maradnunk vagy meg kell békülnünk a házastársunkkal. Egy élethosszig tartó szövetségben vagyunk összekötve a házastársunkkal, amíg az egyikünk meg nem hal.

1Kor 7:39 „Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

3) Mi a helyzet a szexuális erkölcstelenségre vonatkozó kivétel szabállyal?

Úgy tűnik, hogy ez lenne az a „kiskapu”, amit mindenki keres vagy alkalmaz. Ne mondjuk azt, hogy könnyű túljutni ezen, ugyanis technikailag/logikailag nem járunk el helyesen, ha megtagadjuk a megbocsátást egy olyan házastársnak, aki valóban bűnbánó módon közelít a házastársa felé. Valójában azt mondjuk, hogy megbocsájtunk a szánkkal, miközben a cselekedeteink arról tesznek bizonyságot, hogy nem bocsátunk meg. Ismét a Krisztus képre gondolva ez azt jelenti, hogy valódi tisztelet helyett szabályos módon „megcsaljuk” vagy lekezeljük Jézust, ugyanakkor elvárjuk, hogy folyamatosan szeressen és szenteljen meg bennünket és ajándékozza Magát nekünk.

Máté 5:31-32 “ Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.”

– A “szexuális erkölcstelenségre” (paráznaságra) itt a (porneia) szó használatos, amit rendszerint a házasság előtti szexre használtak. Ez a kitétel CSUPÁN a Máté evangéliumban van megjegyezve, ami a zsidó közösségnek íródott. Ennek oka, amit szükséges megjegyeznünk, hogy a zsidó jegyesség éppen olyan kötöttségekkel jár, mint a házasság. Ezt abból is látjuk, hogy József Mária férjeként volt megnevezve a házasságuk előtt. A Máté evangélium azt is mondja, hogy József igaz ember volt és kész volt elbocsátani Máriát (hogy ne lássa az ő halálra kövezését), amikor kiderült, hogy terhes, mert azt hitte, hogy hűtlenné vált (Máté 1:18-21). A pogányoknál nincs ilyen jegyességi szokás, ezért nem volt szükséges beszélni róla, hogy egy férfi elküldheti vagy elválhat-e a feleségétől, ha a felesége nem lenne szűz a házasságkötés pillanatában. Hiszem, hogy ha Jézus megengedte volna a válást „paráznaság” okán kívül, akkor azt követően ugyanabban a mondatban nem beszélt volna róla, hogy az elbocsátott asszony elvételével (újraházasodás) mindkét fél paráznaságot követ el. (Máté 5:32) Alapjában véve Jézus ezzel azt mondta ki, hogy aki egyszer megházasodott, az házas is marad. Az “ember el ne válassza azt” parancsolat a házasság kötelékében lévő emberekre is vonatkozik.

Nézzünk meg egy másik igeszakaszt ezzel a kivétel szabállyal kapcsolatban. Ebben az igeszakaszban, azt látjuk, hogy a farizeusok kísérteni próbálják Jézust, hogy megismerjék, mi lehet az Ő álláspontja a válással kapcsolatban.

Alapvetően kétféle gondolkozásmód van a válással kapcsolatban: az egyik a Shamma-i, ami azt tanítja, hogy „illetlen” dolog egy asszony esetében (5 Mózes 24:1) a szex valaki mással, aki nem a férje és a másik a Hillel-i álláspont, ami azt tanítja, hogy az “illetlen” kiterjed olyan hétköznapi dologra is, mint a férje pirítósának megégetése.

– “Máté 19:3-12 „És hozzá mennek a farizeusok, kísértve őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, és ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be.”

Jézus nem áll egyik nézet pártján sem. Ő visszament a házasság létesítésének kezdetéhez. Ádámnak nem volt lehetősége másik feleségre, miután a felesége becsapta és Évának sem volt lehetősége Ádám után másik férjre, mert nem tájékoztatta őt megfelelően. Jézus csupán egyetlen esetben (paráznaság) engedte meg a válást, ebből minden hallgató megértette, hogy a házasság felbonthatatlan. Figyeljük meg a tanítványok reagálását. Ők megértették, hogy ha egyszer megházasodtak, akkor egész életükre a házastársukhoz vannak kötve.

4) Házasságtörés

Jézus kijelentette, hogy bárki, aki elválik, és újra házasságot köt, házasságtörést követ el. Bárki, aki elvesz egy elvált személyt házasságtörést követ el. Nem számít, hogy ki volt a hibás, mert Jézus kijelentette, hogy bárki, aki így cselekszik, házasságtörést követ el. Az alábbi igeszakaszok azt mutatják, hogy a válás nem bontja fel a házasságot. Törvényesen elválasztották ugyan őket, de Isten még mindig házasként tekint rájuk. Látjuk, hogy a tanítványok később – szűkebb körben – ismét megkérdezték Jézust, hogy egyértelmű legyen számukra, hogy a válás nem megengedett. A Márk 10.12. versben Jézus válasza azt mutatja, hogy nem csupán a férjek, hanem a feleségek is lehettek a válás kezdeményezői, akik újraházasodásukkal házasságtörést követtek el.

– Márk 10:2-12 “És a farizeusok hozzámenve megkérdezik tőle, ha szabad-e a férjnek feleségét elbocsátani, kísértve őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette őket az Isten. Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annak okáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”

– Lukács 16:18 “Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.”

Pál megismétli ugyanazt a tanítást, amit Jézus adott. Egy házastársi szövetség köt a halálig.

– 1 Kor 7:39 “Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

Róma 7:2-3 “ Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.”

5) A második házasság egy egész életen át tartó házasságtörés?

Vannak, akik azt tanítják, hogy az első (elrontott) házasság utáni válást bűnként lehet kezelni és bűnbánattal rendezni, és a következő házasságban ugyanazokat a hibákat nem elkövetve, Isten meg fog neked bocsájtani és megáldja a következő házasságot.

Ha azonban a következő házasság Isten szemében házasságtörésnek számít, akkor a következő kérdést kellene feltenni: vajon Isten valóban megengedné neked, hogy megmaradj abban a kapcsolatban, tekintve, hogy a bűnbánat azt jelenti, hogy felismered a bűnt és elfordulsz attól? Ha ennek ellenére újraházasodsz, akkor valójában te különbséget teszel pld. egy húsz évvel ezelőtt megkötött és a most megkötött házasság között, ahol ugyanazt az esküt teszed két különböző személy felé?

Ha Isten egyesített téged egy személlyel és folyamatosan tudatosítja veled, hogy házasságban vagy azzal a házastárssal, akkor egyesítene téged egy másik házasságban és engedné, hogy az újabb eskütétel felülírja az elsőt?

Bizonyos vagyok benne, hogy most sok ember meglepődve azt válaszolja, hogy de nekem okom volt a válásra. Ilyenek lehetnek:

– Mi van akkor, ha nem vagyok boldog? – Vegyetek erőt magatokon, találjátok meg a módját és munkálkodjatok rajta, hogy működjön. A boldogság egy múló érzés, ami lehetőséget ad a külső erőknek, hogy meghatározzák a hangulatodat. Menj haza és szeresd a feleségedet (vagy tiszteld a férjedet)

http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

Voddie Baucham – “Go Home and Love your Wife.”

„Menj haza és szeresd a feleséged” (3,5 perces video angolul)

– Mi van, ha a férjem fizikailag bántalmaz? – Életveszélyes helyzetben hívj valamilyen segítséget, mert egy halott asszony nem tudja Istent szolgálni. Semmiképpen sem mondhatom, hogy válj el és házasodj újra. Ha úgy döntesz, hogy elválsz, a Biblia azt mondja: maradj úgy, vagy békülj meg vele, mert ő a férjed életed végéig. A férjednek Isten felé kell elszámolnia a parancsolatok be nem tartásáért.

– Mi van akkor, ha a házastársam feleségül vesz valaki mást? – Akkor az a személy házasságtörést követ el. Mindenkinek Istennek kell elszámolni a személyes cselekedeteiért.

– Nem akarok egyedül élni. – Ki akar? Ha ismered, mint mond a Biblia és eldöntöd, hogy a szerint cselekszel, akkor mindenképpen remélheted, hogy Isten megbocsát neked, hogy próbára teszed Őt. Ne tervezzük bűn elkövetését.

– Engedélyezheti Isten a válást? – Igen, ha egyértelműen Isten parancsával ellentétesen kötöttek házasságot. Lásd Ezsdrás 9. és 10. fejezetei. (Ford. megj: pl. utólag kiderül, hogy vérrokonokról van szó)

– Mi a helyzet a második, a harmadik, a negyedik vagy még további házasságokból származó gyermekekkel? – Nem ugyanezt kérdezhetném az első házasságból származó gyermekekkel kapcsolatban?

– Mi van, ha már második házasságban élek több évtizede és most jutottam oda, hogy világossá vált előttem Isten akarata? – Sok párra tudok gondolni, akik pontosan ebben a helyzetben vannak most, ami a miatt van, hogy sokan korábban nem kaptak megfelelő tanítást erről és tudatlanságban voltak. Mindenkinek a következő kérdést kell feltenni: Életben van még az első házastársam? Ha igen, akkor hogyan tekint Isten a második házasságra? Ha Ő az első házasságot érvényesnek tekinti, a másodikat pedig házasságtörésnek, akkor ez olyan valami, amit rendezned kell Istennel. Ezzel kapcsolatban az egyetlen dolog, amit most el tudok képzelni, hogy félelemmel és rettegéssel kell munkálkodjunk az üdvösségünkön.

Ez nem egy népszerű válasz és tudom, hogy mindenkinek megvannak a sajátos körülményei. Azzal együtt, hogy személy szerint nem vagyunk érintett ebben, ez nem jelenti azt, hogy akkor csípőből tüzelhetünk. Jóllehet nem tapasztaltam meg ezt személyesen, de vannak közvetlen családtagjaim, akik érintettek ebben. Ez nem azt jelenti, hogy szándékosan ártunk bárkinek. A célom az, hogy nézzük meg ezt a kérdést a Biblia alapján a maga komolyságával. Ha Isten az, AKI egyesít egy párt a házasságban, akkor Ő az, AKI azt szétválaszthatja, ami azt jelenti, hogy nekünk ezt tudomásul kell vennünk.

Isten egy szövetséget megtartó Isten és komolyan veszi a fogadalmainkat, a házassági fogadalmat különösen. Ha Ő megbüntette Izraelt, mert nem tartotta meg a békeszerződést (megtörtént a Józsué könyvében és láthatjuk az eredményét a 2 Sámuelben, amikor Dávid bűnbánatot tartott Saulnak a gibeoniták által való megölése miatt), akkor ebből az következik, hogy Ő ugyanilyen viszonyulással van felénk, akik önként – szeretetből – vállaltunk fel egy házassági szövetséget.

Ha bárkinek vannak kérdései, problémái, panaszai vagy beszélgetni akar másokkal, akkor forduljon hasonló helyzetben lévőkhöz. A következő weblapok sok kérdésre mélyebb bibliai magyarázatokat adnak és vannak fórumok is, ahol lehet vitatkozni.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

Harold S. Martin-tól “Divorce and remarriage” (válás és újraházasodás) című írása.

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító): 

Válás és újraházasodás H. Martin

Kérdések & válaszok a korai gyülekezetek tanításait tekintve a válásról és újraházasodásról.

http://www.biblicalresearchreports.com/divorceandremarriage.php

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító):

 Válás és újraházasodás – Myron Horst

Fordította: Abonyi Sándor

Javaslom elolvasni továbbá: “Mit mond a Biblia a válásról” című rövid igetanulmányt, ami elérhető itt: www.keresztenyek.hu/biblia-a-valasrol/

A “felemás igában” élők számára a következő tanítás elolvasását javaslom: A “felemás iga” esete

Kategória: egység, gyülekezet, Házasság, helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , , , | 7 hozzászólás

Marriage, Divorce and Remarriage

 Resourse:http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Let me preface this by stating this has been gut-wrenching for me. This is not going to be popular, and I know this is the type of post that will cause a lot of anger, pain, questions and emotional charge. Please know my heart. As much as I don’t want to intentionally hurt anyone, I can’t not post this because someone may need it now.

I was looking up something for another study and came across a statement that made me stop. “John the Baptist wasn’t killed for preaching the gospel. He was killed for preaching repentance.” He told Herod it was not lawful for him to have his brother’s wife (Matt 14:3-4 “3For Herod had laid hold on John, and bound him, and put him in prison for Herodias’ sake, his brother Philip’s wife. 4For John said unto him, It is not lawful for thee to have her.” See also Mark 6:16-20). It dawned on me that John the Baptist did not say it was not lawful for Herod to have his brother’s “widow”. Herodias divorced her husband, Philip, and married Herod. Not only was the relationship considered incestuous, but it was also adulterous because Philip was still alive. That brought me to this study. This was not an easy study for me, and I’ve been sick to my stomach for the past week thinking about what it means for us if we are in adultery being remarried while our spouses are alive. However, no one has been able to Biblically show me where permission is given to dissolve the marital covenant through divorce and permit them to marry another person. I get plenty of heated emotional responses, but our eternal destination rests on getting this answer right because adulterers will not inherit the Kingdom of God.

– 1 Cor 6:9-10 “9Know ye not that the unrighteous shall not inherit the kingdom of God? Be not deceived: neither fornicators, nor idolaters, nor adulterers, nor effeminate, nor abusers of themselves with mankind, 10Nor thieves, nor covetous, nor drunkards, nor revilers, nor extortioners, shall inherit the kingdom of God.”

There are multiple views when it comes to marriage and divorce. The first is a permanence view that believes no divorce. There is a view that allows for divorce and no remarriage, and there is a view that allows for divorce and remarriage. After reading, praying, studying and hearing the different views over the past 4 years, I’ve become a permanence view person. I’ve probably always been in this camp, but hearing other Believers share their views really added confusion. However, I’m not putting this here because I want you to care about my personal viewpoint, I’m putting this here because I cannot think of one person that is unaffected by the interpretation of the Bible’s stance on this issue. I realize millions of people have their own views and many Christians differ on what is permitted, but I came to a realization last week. All those views can’t be correct! Either we are permitted to divorce and remarry another person, or we aren’t. The Bible can’t mean “yes” and “no” on the same issue.

We know a few things about marriage. It is to unite one man and one woman into a covenant bond for life where God is the witness between the two and joins them into a one flesh union (Gen 2, Matt 19:4-9, etc). Marriage was chosen to reflect the relationship between Christ (bridegroom) and His people (bride) (Eph 5:22-33, Matt 25:1-13). The Lord wanted a Godly offspring to come from this union (Mal 2:15).

Marriage isn’t just about standing in front of a minister or justice of the peace to legally be together. The words said on a wedding day are strong and sobering, but many don’t bother to reflect on what they’re doing. “This is not to be entered into lightly”, bride and groom exchange vows/solemn oaths that are legally and spiritually binding, God is a witness, the two enter into a covenant bond to be true to each other until death separates them.

We live in a culture where divorce is an everyday occurrence. The problem is that The Word of God does not change with the culture. So, a Christian should be seeking God’s wisdom before making any life-changing decisions.

1) What does God say about making vows?

Num 30:2 “If a manvowavowunto the LORD, or swear an oath to bind his soul with a bond; he shall not break his word, he shall do according to all that proceedeth out of his mouth.”
Ecc 5:4-5 “4When thou vowest a vow unto God, defer not to pay it; for he hath no pleasure in fools: pay that which thou hast vowed. 5Better is it that thou shouldest not vow, than that thou shouldest vow and not pay.”

– It’s amazing that we expect God to honor His word to us, save us and keep us through this life and into the next when we don’t do all we should yet we penalize and throw away our spouses because they don’t measure up to our standards.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

– If I choose not to fulfill my vows, does that not make me a liar and covenantbreaker?

2) What about marriage to an unbeliever?

We’re told not to be unequally yoked with unbelievers (2 Cor 6:14), but there are many instances where this can occur. Two unbelievers can marry, and one becomes saved. One spouse plays the role of a Believer only to show he isn’t later. In any case, we can’t divorce based on our perception of their faith.

1 Cor 7:10-15 “10And unto the married I command, yet not I, but the Lord, Let not the wife depart from her husband: 11But and if she depart, let her remain unmarried or be reconciled to her husband: and let not the husband put away his wife. 12But to the rest speak I, not the Lord: If any brother hath a wife that believeth not, and she be pleased to dwell with him, let him not put her away. 13And the woman which hath an husband that believeth not, and if he be pleased to dwell with her, let her not leave him. 14For the unbelieving husband is sanctified by the wife, and the unbelieving wife is sanctified by the husband: else were your children unclean; but now are they holy. 15But if the unbelieving depart, let him depart. A brother or a sister is not under bondage in such cases: but God hath called us to peace.”

– We’re still told not to divorce. Verse 15 is not permission to find another spouse. It means we’re not bound to perform the duties within the marriage. If we could find another spouse, it would specify, but this follows the entire chapter which states we are to remain together in marriage (see verse 39). If we separate, we are to remain unmarried or be reconciled to our spouses. We are bound in a life-long covenant bond to our spouse until one of us dies.

1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

– Another thing to consider is that an immature Christian often resembles an unbeliever. Just because a person does not respond in the manner or timeframe we believe they should does not mean they are not believers.

3) What about the exception clause for sexual immorality?

This seems to be the “out” that is the one everybody looks for or uses. Not saying it’s an easy thing to overlook, but technically, we’re not being true if we refuse to forgive a spouse that is genuinely repentant by moving on to marry another. We’ve actually said we forgive with our mouths while our actions say we won’t forgive. Again, the picture with Christ is that we “cheat” on Him on a regular basis or treat Him with less than proper respect, but He continues to love us and sanctify us to present us to Himself.

Matt 5:31-32 “31It hath been said, Whosoever shall put away his wife, let him give her a writing of divorcement: 32But I say unto you, That whosoever shall put away his wife, saving for the cause of fornication, causeth her to commit adultery: and whosoever shall marry her that is divorced committeth adultery.”

– The “sexual immorality” here is the word “fornication” (porneia) which is usually used to describe sex before marriage. This allowance is ONLY noted in Matthew which is written to a Jewish audience. The reason it would be necessary to note this is because Jewish betrothal is binding just as the marriage which is why we see Joseph being called Mary’s husband before their wedding. The book of Matthew also states that Joseph was a just man and was willing to put Mary away (versus seeing her stoned to death) when she was found with child because he believed she had been unfaithful (Matt 1:18-21). Gentiles had no betrothal system, so it was unnecessary to specify that a man could put away or divorce his wife if she was found not to be a virgin immediately after marriage. I believe that if Jesus had allowed divorce for adultery, He would have stated so since adultery is mentioned twice more in the same sentence. Basically, He states that once married, stay married. “Let no man put asunder” includes the people within the bond.

Let’s look at another passage with this exception clause. In this passage, we see the Pharisees trying to tempt Jesus to see where He stands on when they could divorce. There were basically two schools of thought on divorce – Shammai which taught that the “indecency” (Deut 24:1) found in a woman included sex with anyone other than her husband and Hillel which taught that the “indecency” extended to something as trivial as burning her husband’s toast.

– Matt 19:3-12 “3The Pharisees also came unto him, tempting him, and saying unto him, Is it lawful for a man to put away his wife for every cause? 4And he answered and said unto them, Have ye not read, that he which made them at the beginning made them male and female, 5And said, For this cause shall a man leave father and mother, and shall cleave to his wife: and they twain shall be one flesh? 6Wherefore they are no more twain, but one flesh. What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 7They say unto him, Why did Moses then command to give a writing of divorcement, and to put her away? 8He saith unto them, Moses because of the hardness of your hearts suffered you to put away your wives: but from the beginning it was not so. 9And I say unto you, Whosoever shall put away his wife, except it be for fornication, and shall marry another, committeth adultery: and whoso marrieth her which is put away doth commit adultery. 10His disciples say unto him, If the case of the man be so with his wife, it is not good to marry. 11But he said unto them, All men cannot receive this saying, save they to whom it is given. 12For there are some eunuchs, which were so born from their mother’s womb: and there are some eunuchs, which were made eunuchs of men: and there be eunuchs, which have made themselves eunuchs for the kingdom of heaven’s sake. He that is able to receive it, let him receive it.”

Jesus did not side with either school of thought. He went back to the beginning of the establishment of marriage. Adam wasn’t given another option for a wife after she was deceived, and Eve wasn’t given another husband after Adam did not instruct her properly. Not only did Jesus only allow for divorce in the case of fornication, but everyone listening understood the permanence of marriage. Note the disciples’ response. They understood that once they were married, they were in it for life.

4) Adultery

Jesus stated that anyone that divorces and remarries commits adultery. Anyone that marries a divorced person commits adultery. It does not matter who was in the wrong because He stated anyone who does so commits adultery. From these Scriptures, it shows divorce does not dissolve a marriage. Legally, it separates them, but God still sees them as married. We see the disciples asked Jesus again privately as if to clarify that divorce was now disallowed. Jesus’s response also shows that women were not the only ones initiating divorces as verse 12 states the same goes for a woman who divorces her husband.

– Mark 10:2-12 “2And the Pharisees came to him, and asked him, Is it lawful for a man to put away his wife? tempting him. 3And he answered and said unto them, What did Moses command you? 4And they said, Moses suffered to write a bill of divorcement, and to put her away. 5And Jesus answered and said unto them, For the hardness of your heart he wrote you this precept. 6But from the beginning of the creation God made them male and female. 7For this cause shall a man leave his father and mother, and cleave to his wife; 8And they twain shall be one flesh: so then they are no more twain, but one flesh. 9What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 10And in the house his disciples asked him again of the same matter. 11And he saith unto them, Whosoever shall put away his wife, and marry another, committeth adultery against her. 12And if a woman shall put away her husband, and be married to another, she committeth adultery.”

– Luke 16:18 “18Whosoever putteth away his wife, and marrieth another, committeth adultery: and whosoever marrieth her that is put away from her husband committeth adultery.”

Paul repeats the same teaching that Jesus gave. A marital covenant is binding until death.

– 1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

Rom 7:2-3 “2For the woman which hath an husband is bound by the law to her husband so long as he liveth; but if the husband be dead, she is loosed from the law of her husband. 3So then if, while her husband liveth, she be married to another man, she shall be called an adulteress: but if her husband be dead, she is free from that law; so that she is no adulteress, though she be married to another man.”

5) Is a second marriage perpetual adultery?

There are some that teach if you repent and do not treat the next marriage as the first, God will forgive you and bless this marriage. On the other hand, if the marriage is seen as adulterous in God’s eyes, the question should be asked if God would permit you to stay in the relationship since repentance means to recognize the sin and turn from it. If you are still someone else’s husband or wife, is there really a distinction between a twenty year extra marital affair and one where you made the same vows to another person? If God has joined you to one person and still recognizes you as being married to that spouse, would He join you in another marriage and let those vows override the first?

Now, I’m sure many people have the same dizzying responses I had plus some.

– What about if I’m not happy? – Suck it up, and find a way to make it work. Happiness is a temporary emotion that allows outside forces to dictate your mood. Go home and love your wife (or respect your husband) – http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

– What if I’m being physically abused? – Dead women can’t serve God. Get some assistance. However, I can’t tell you to divorce and remarry. If you divorce, the Bible says remain unmarried or reconcile. He has to answer to God for not following the commands he has been given as the husband.

– What if my spouse marries someone else? – Then that person is in adultery. Each of us has to answer to God for our individual actions.

– I don’t want to be alone. – Who does? If you know what the Bible says and choose to do so anyway hoping God will forgive you, you are tempting Him. We don’t plan to sin.

– Would God permit a divorce? – If it is considered unlawful. See Ezra chapters 9 and 10.

– What about children of second, third, fourth or more marriages? – I could ask the same about the children of the first marriage?

– What if I’ve been in this second marriage for decades and have grown in God? – I can think of numerous couples in the exact same situation now which is why I had a hard time with this. The questions remain: Is the first spouse of one or more people still alive? If so, how does God view the next marriage? If He considers the first marriage valid and the second adulterous, then that is something you need to address with God.

The only thing I could think about during this time was that we are to work out our salvation with fear and trembling. This isn’t a popular view, and I know everyone has his or her own situation. However, I’ve been on the other end, so it’s not like I’m shooting from the hip. If I haven’t experienced it personally, I have close family members who have. This isn’t meant to purposely upset anyone. My reason for looking into this is the seriousness of the issue in the Bible. If God is the One that joins a couple in marriage, then He is the One that separates which means we need to take heed.

God is a covenant keeping God and takes our vows and marriages seriously. If He would punish Israel for not keeping a covenant of peace (made in Joshua and shown in 2 Samuel when David repented for Saul killing the Gibeonites), then it follows that He has the same expectations of us voluntarily entering into covenant with one we claim to love.

If anyone has questions, issues, complaints or wants to talk with others that are facing similar situations, the following websites have in-depth Biblical explanations for multiple questions and/or forums for discussion.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

More questions and in-depth responses – http://www.cadz.net/faq.html

http://www.marriagedivorce.com

– § –

Suggested by Sandor to study the following wrintings:

  • a shorter writing by Dan Corner here 
  • and a very detailed study by Myron Horst here  
Kategória: church, Marriage, Teachings | Címke: , , , , , , , , | 7 hozzászólás

Igazságban járás vagy tévelygés – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban  itt – MP3 formátumban itt

A „tévelygésre”  az eredeti görögben a „plané” szó szerepel, ami bolyongást, eltévedést, bizonytalanságot, csalást, félrevezetést jelent.

Jézus maga az igazság és a testté lett Ige. Azt mondta a farizeusoknak, akik kívülről ismerték ugyan az Írásokat, de Jézust, aki maga volt az IGAZSÁG, mégsem ismerték fel:

„…Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.”     Máté 22:29

Elég kemény megállapítás volt ez Jézus részéről az írásokat kívülről ismerő farizeusokkal szemben. A tévelygés tehát

–         egyrészt azt jelenti, hogy jóllehet ismerhetjük kívülről az egész Bibliát, de az igazságot – Jézus Krisztust – akiről az egész Biblia szól, mégsem ismertük meg személyesen.

–         Másrészt, ha nem ismerjük Istennek azt a hatalmát, amivel Jézus is szolgált, amit a farizeusok sem ismertek, akkor mi is tévelygünk:

„Mert úgy tanítja őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”   Máté 7:29

Ez azt is jelenti, hogy ha tévelygünk, akkor nem az igazság útján járunk, nem Jézusban vagyunk.

János apostol a maga egyszerűségével és gyakorlatiasságával a következőképpen beszél erről:

Ti az Istentől vagytok fiacskáim, …. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak szellemét és a tévelygésnek szellemét.”      1 János 4:4-6

Ebből az is látszik, hogy itt nem egyszerűen csak igék ismeretéről – információkról – van szó, hanem szellemi dolgokról, két – egymástól jól megkülönböztethető – szellemről; az igazság szelleméről és a tévelygés szelleméről.

Az Istentől távol lévő világi emberek teljes sötétségben és tévelygésben élnek, de vannak hívők és nem is kevesen, akik valamelyest elszakadtak ugyan a világtól, de valójában mégis világias, testies módon élnek és ezért ők is tévelygésben vannak. Ilyen emberekről beszél Péter apostol, amikor a következőket mondja:

„Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, akik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől, Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”    2 Péter 2:17-19

„(Pál apostolról mondja) Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké.” Ámen.     2 Péter 3:16-18.

Itt azt látjuk, hogy vannak nem becsületes hívő emberek, akik betű szerint ismerik ugyan az igét, de ahogyan a farizeusok így ők sem értették meg igazán. Isten igazságát, Jézus Krisztust nem ismerték meg a maga valóságában, még akkor sem, ha sok mindent az Ő nevében tesznek. Sokszor saját érdekükben, szándékosan félreértelmeznek dolgokat (csűrik, csavarják az igét) és ez által saját vesztüket munkálják, de ez által másokat is félrevezetnek. Védekezésként az apostol azt ajánlja a hívőknek, hogy

–         tartsák távol magukat (őrizkedjenek) az ilyenektől,

–         és arra bátorítja az igaz hívőket, hogy

o       ne essenek ki a saját erősségeikből,

o       növekedjenek a kegyelemben és

o       a megtartó Úr Jézus ismeretében.

A tévelygést illetően azokat a hívőket fenyegeti legnagyobb veszély, akik még „gyermekek” a hitben és ezért könnyen el lehet hitetni őket – el lehet téríteni őket az igazságtól – minden jól hangzó tanítással, amit a „viszkető fülük” szívesen hallgat.

Jézus maga is sokat volt kénytelen vitatkozni az őt állandóan kísértő és támadó farizeusokkal és tanítványait különösen óvta a tévelygő farizeusok tanításától. Jézus a mennybemenetele után azért adott maga helyett öt szolgálati ajándékot az egyháznak, hogy a hívőket érettségre juttassák és megóvják az álnok (nem becsületes) emberek rájuk leselkedő ravaszságától, a különböző – ide, oda dobálótanítások általi megtévesztéseiktől.

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;”        Efézus 4.11-13

Látjuk, hogy az ördög is munkálkodik. Gondoskodik róla, hogy folyamatosan legyenek álnok, csalárd, hamis szolgálók (apostolok, próféták, tanítók, pásztorok…), akik a farizeusokhoz hasonlóan „vak vezérek”, „meszelt sírok”, akik el akarják hitetni (eltévelyíteni), ha lehet az igaz hívőket, választottakat is.

Hogyan lehetséges ez egyáltalán?

Nagyon egyszerűen!

Amikor megtérünk, akkor hátat fordítunk a világnak és a halálba adjuk a testünket a kívánságaival együtt. Ez egy döntés, amivel kezdetét veszi egy folyamat az életünkben, ami a szellem és a test folyamatos, egymás elleni harca. A kezdeti „csecsemőkorban” – a testies dolgokon keresztül – még könnyebben kísérthetők vagyunk, de az óemberünk később is hajlamos marad a test kívánságainak engedni és a hívők könnyen visszacsúszhatnak egy testiességbe, ha az érzéseiknek és a kívánságaiknak engednek.

Ez a visszacsúszás játszódott le a Galácziában élő hívőknél is:

„Ennyire esztelenek vagytok? Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?”    Gal. 3:3

Időre van szükség és egy érettségre elvivő felkészítő szolgálatra, hogy ne lehessen könnyen megtéveszteni, eltévelyíteni bennünket.

Tisztán kell látnunk, hogy a Sátán, aki egy gonosz szellemi lény, a világ fejedelme (ura), aki a test vágyain, az érzéseken keresztül hat az emberekre. Ezért próbálja a testiesség állapotában tartani a hívőket, sőt a már szellemben járó hívőket is visszahúzni a testiesség állapotába – kellemes érzéseket és vágyat keltve bennük – megszerettetve velük a jó érzések állandó keresését. Tudjuk azonban, hogy érzéki test nem örökli Isten országát! Ezt a Sátán is nagyon jól tudja és pontosan ezen keresztül igyekszik megragadni, testiességben tartani a hívőket, és ez által elhitetni őket még akkor is, amikor azt gondolják, hogy nagyon szellemiek. Erről az állapotról ír Pál apostol a korinthusi hívőknek:

„… mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,”         1 Kor 1:5-7

Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemihez szellemit szabván. Érzéki (testies) ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.”   1Kor. 2:12-14

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem (testi) ember szerint jártok-e?”   1Kor. 3:1-3

Mi hívők sokszor nagyon naiv és hiszékeny emberek vagyunk és el sem tudjuk képzelni, hogy ilyenek előfordulhatnak közöttünk, ezért fel sem merül bennünk a kérdés, hogy meg kellene vizsgálni és meg kellene ítélni minden szolgálót, még akkor is (főleg akkor), ha bővölködnek a kegyelmi ajándékokban (prófétálás, gyógyítás..) és apostolnak, prófétáknak mondják magukat és nagy hírnévnek örvendenek.

Jézus azért dicsérte meg a Jelenések könyvében az efézusi gyülekezetet, mert ők bizony megpróbálták azokat, akik apostoloknak mondták magukat és hazugoknak találták őket:

„Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”    Jelenések 2:2

Látjuk tehát, hogy amikor tévelygésről beszél az ige, akkor nem egy gyülekezeten kívüli világi dologról van szó, hanem a gyülekezet belső életét meghatározó nagyon is valóságos dolgokról. Nem kívülről jövő, hazugságokat hirdető és „ördög szarvakat viselő” kegyetlen, durva embereket kell tehát felismerniük a hívőknek. Az nagyon könnyű lenne és az ilyenek senkit sem tévesztenének meg. Az ördög ennél sokkal ravaszabb! A gonosz valóságosnak és nagyon is hihetőnek álcázza az ő szolgáit – ahogyan az ige is beszél róla – „báránybőrbe bújtatja a hamis farkasokat”, akik az igét szólják Jézus nevében, sőt szellemi dolgokat is cselekednek. Ezek az emberek külsőleg sokszor aranyos, kedves, mosolygós, alázatosnak tűnő („báránybőrt” viselő) emberek, akik a hívők között vannak és szolgálnak. Így már veszélyes a dolog? Igen! Be kell látnunk, hogy nagyon is veszélyes, olyannyira, hogy az ige szerint képesek megtéveszteni, ha lehet még a „választottakat” – újjászületett hívőket – is!

Valódi érettségre és szellemi megkülönböztető képességre (szellemek megkülönböztetésének ajándékára) van szükség ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a hamisat az igazitól. Itt nem csak az ige igazságát kell tudni megkülönböztetni a hamisságtól, hanem az igazi (krisztusi) és a hamis (világias: antikrisztusi) szellemet is. Isten, aki az igazság szelleme nem vállal közösséget a hamissággal és a hamis szellemmel, ezért ezeket szét akarja választani, mert ezek nem lehetnek egységben, mert a hamisság nem fér össze Isten természetével. Sokszor egy szolgálat alapján közvetlenül nem is lehet felismerni ezeket, hanem csak a szellemek megkülönböztetése és a gyümölcsök (életük, jellemük, szolgálatuk eredménye) alapján.

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. … Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. … Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”    Máté 7.13-23.

Ha ezeket az igeszakaszokat olvasom mindig a „karizmatikus mozgalom” jut az eszembe, amiben magam is sok évet eltöltöttem. Elszorul és megremeg a szívem, mert úgy látom, hogy ezeket az igéket tekintve nagyon nagy veszélynek vannak kitéve. Éppen ezért nagyon nagy óvatosságra és a megvizsgálás következetes gyakorlására lenne szükségük, amit viszont teljesen elhanyagolnak, mert túlzottan jóhiszeműek; mindent elhisznek, ha híres szolgálókról van szó. Ezért sok képmutató, hamis munkás sajnos zavartalanul munkálkodhat közöttük, sokakat megtévesztve.

Miről ismerhetők fel, mik a gyümölcsei az igaz szolgálatoknak?

–         őszinte, becsületes, példamutató élet mind az egyéni, mind a családi, mind a gyülekezeti életben egyaránt. Az élete „átlátható”:

o       betekintést ad magánéletébe,

o       nem titkol, nem leplez dolgokat,

o       őszintén beismeri hibáit, tévedéseit,

o       kész megváltozni, megtérni azokból,

o       igényli a mások általi megvizsgálást, helyreigazítást,

o       ezek által hiteles embernek tekinthető.

o       Nem csak beszél az igéről, hanem cselekszi is azt az élete minden területén!

–         Szolgálatának jó gyümölcsei vannak:

– a jó „fának” a „gyümölcsei” is jók. Magához hasonló jellemű embereket nevel fel, ill. tűr meg maga mellett,

– nem tűri meg maga mellett a jellemtelen (becstelen, képmutató, a bűnnel megalkuvó) embert,

– nemcsak szereti az igazságot, hanem „gyűlöli a hazugságot” is. Igényli a nyilvánosságot, ezért világosságra megy, mert azt akarja, hogy a cselekedetei is nyilvánvalóak legyenek. Ezt várja azoktól is, akik körülötte vannak.

– önmagát megalázva a Krisztusban való egységet munkálja és Krisztust emeli fel és mindazokat, akik a Krisztusban járnak,

– az a vágya, hogy mindenben az Úr dicsőüljön meg, és az Úr legyen a középpontban.

Miről ismerhetők fel és mik a gyümölcsei a hamis szolgálatoknak?

–         az igazsággal megalkuvó, képmutató egyéni életmód (becstelenségek, korruptság, paráznaság…), amik csak a szolgáló életének mélyebb megismerése, „átvilágítása” (megpróbálása) által leplezhető le.

o       nem szívesen ad betekintést a magánéletébe, vagy csak a hozzá hasonlóknak – elleplezi azt,

o       nem őszinte, a „hitre nézve nem becsületes” ember,

o       elhallgat, kimagyaráz dolgokat,

o       ritkán ismeri be hibáit és tévedéseit, és nem is akar megváltozni,

o       megtiltja, elutasítja a mások általi megvizsgálást – csak úgymond Istennek tartozik számadással,

o       ezek által nem tekinthető hiteles embernek, mert beszél ugyan az igéről, de valójában nem a szerint él az élete minden területén! Az élete ezért önmaga becsapása.

o       Mindezeket leplezendő a saját jellemtelenségéről az ajándékok működésére igyekszik ráirányítani a figyelmet és az ajándékok működése által „hitelesíteni” életét és szolgálatát, de a Mt. 7  alapján látjuk, hogy ez hazugság!

– Szolgálatának rossz gyümölcsei vannak:

– a rossz „fának” a „gyümölcse” is rossz, mert magához hasonló jellemű (azaz jellemtelen, nem becsületes) embereket nevel fel, ill. tűr csak meg maga mellett,

– „szálka a szemében” az igaz (jellemes, becsületes, példamutató életet élő, őszinte, nem képmutató) ember. Az ugyanis az ő jellemtelenségére világít rá. (A sötétség nem bírja elviselni a világosságot, ezért nem akar a világosságra menni, hogy a cselekedetei le ne lepleződjenek.). Emiatt a hamis szolgáló mindig üldözi az igazat, de ezt nem nyíltan teszi, hanem jellemtelenségéből adódóan alattomos, képmutató, indirekt („kiszorító”) módon vagy felháborító bátorsággal egyszerűen hamisnak állítva be az igazit,

– óemberét nem adja halálra, ezért – sokszor saját vágyait követve – önmagát emeli fel, teszi naggyá, saját hírnevét igyekszik növelni, és ez által sokszor a testies szakadásokat munkálja,

– nem akarja érettségre vinni a hívőket, hogy azok leleplezzék őt, hanem kisdedkorban igyekszik tartani őket és uralkodni felettük,

– vágya nem az Úr megdicsőítése, habár erről beszél, valójában azonban saját maga dicsőségét keresi, és szívesen sütkérezik abban.

A Sátán – a testi kísértéseken keresztül, a test kívánságainak engedve – próbálja maga mellé állítani a megtéveszthető hívőket, megszerezni ez által akár egész gyülekezetek felett is a hatalmat, teljes tévelygésben járatva őket olyannyira, hogy az „igazakat kirekesztik a gyülekezetből” és közben azt hiszik, hogy „Istentiszteletet cselekszenek.”

„Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”    János 16:1-3.

A világias dolgok mögött azonban egy valóságos szellemi erő, hatalom áll – e világ szelleme, a Sátán -, aki a megtévesztés, hitetés szelleme által elhiteti a testiességbe visszacsúszott nagy tömeget képviselő hívőket, hogy ők járnak az igazságban és mások, a kevesek járnak tévúton.

Az igéből megtudhatjuk azt is, hogy miután az igazság szelleme nem vállalhat szellemi közösséget a hazugság szellemével, ezért Isten, aki szellem, Maga gyakorol ítéletet az igazságnak ellenállók felett olyan módon, hogy a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy akkor hadd higgyenek a hazugságnak.

„Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”    2 Thessz. 2.9-12

Ez Isten ítélete és szellemi szétválasztó munkája az igazak és hamisak között. Ez egy erőteljes, sajátos szellemi megtapasztalás, mintha Isten egy szellemi válaszfalat húzna két embercsoport közé, akik korábban egyek voltak. A szétválasztást követően Isten már nem akar közösséget közöttük, és ami külön meglepő, hogy azok, akik korábban meg tudtak élni egy szellemi közösséget egymással a szétválasztást követően rájönnek, hogy ez már nem megy. Sőt, ’egyik napról a másikra’ kiderül az is, hogy már nem is értik egymást. Ez egy döbbenetes szellemi megtapasztalás!

Ez tehát nemcsak egy fizikai szétválasztása egy embercsoportnak, hanem szellemi szétválasztás és szellemi ítélet is egyben, aminek kihatása van a szellemi „hallásra” és „látásra” is. Ezekről beszél Ézsaiás próféta és Jézus is a következő igeszakaszokban:

„És beteljesedik rajtok Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.”    Máté 13.14-16

„És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallották ezeket némely farizeusok, akik vele voltak, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-e? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.”   János 9.39-41

Ebből a szellemi tévelygésből, fogságból nagyon nehéz kiszabadulni, annál is inkább, mert egy erőteljes hamis szellem hamis hitet ültet az testies hívőkbe és elhiteti velük, hogy jó úton járnak.

Hiszem azonban, hogy még ezek után is van megmenekülés az „ördög tőréből” azok számára, akiket jóhiszeműségük miatt téveszthettek meg. Az igazság szellemére és erejére van azonban szükség, hogy bevilágítson a sötét helyekre és világosságra hozza a sötétség dolgait és így megvilágosítva és felbátorítva a megtévesztett hívőket, kiszabadulhassanak a Sátán – sokszor kényelmes, jó érzéseket keltő, biztonságos környezetet biztosító „aranyozott börtönéből” – fogságából.

Nézzük meg a következőkben egy konkrét igei példán keresztül, hogyan is lehetséges mindez a gyakorlatban. Egy ószövetségi történetet veszünk példaként, de hiszem, hogy az nagyon prófétikus és sok üzenetet tartalmaz a mai gyülekezetek számára is.

A történet Izraelről szól, ami a mai egyház előképe. Isten megítélte Salamon király eltévelyedését (paráznaságát) és úgy döntött, hogy halála után elszakítja fiától az országot és csak egyetlen nemzetséget tart meg Magának: Júdeát, Jeruzsálemmel és a Templommal együtt. Az ország nagyobb részének (kilenc és két fél törzsnek) megengedte Isten, hogy Szamáriával (betelepült pogány néppel) az élen elszakadjon és belesüllyedjen az Isten számára fertelmes bálványimádásba, a hamis Istenek (Baál, Asera) tiszteletébe. Isten számára utálatos pogány oltárokat emeltek maguknak, amiken pogány isteneknek áldoztak Szamáriában, elkülönülve teljesen a Jeruzsálemi Templomtól.

Adódik azonban egy alkalom, amikor a szétválasztás után Izrael bálványimádó királya, Akháb (akinek Jezabel volt a felesége) egységre és közös harcra hívja Júda királyát, Josafátot egy külső ellenség, a szíriabeliek ellen.

A próféták (sok hamis és egyetlen igaz: Mikeás) a csata kimeneteléről prófétálnak, és a sok hamis próféta Mikeás ellenében egybehangzóan Akháb akaratát, győzelmet prófétálnak és csatába vonulnak. Egyedül Mikeás az (akit éppen a börtönből hoznak elő, és akit nem szeretnek meghallgatni, mert mindig rosszat prófétál), aki kimondja az igazságot és – betekintést adva a szellemvilágba – megmagyarázza annak szellemi hátterét is. A csata – Mikeás jövendölésének megfelelően – csúfos vereséggel végződik, ahol Akháb maga is meghal; hiába öltözött álruhába, mégsem tudta kikerülni Isten ítéletét, mert egy vaktában kilőtt nyílvessző megölte őt.

Figyeljünk most ennél a történetnél különös módon a szellemi üzenetre, a hamis próféták és hamis szellemek működésének módjára és a szentségtelen szövetség (igaz és hamis elegyének) eleve vereségre ítélt sorsára. Ezek sok hasznos tanulsággal szolgálhatnak számunkra a gyülekezet mai állapotában.

„Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége volt. Ő sógorságot szerzett Akhábbal.  Néhány esztendő múlva aláment Akhábhoz Szamariába,

–         és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba. Mert ezt mondta Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda királyának:

–         Feljössz-e velem Rámóth Gileádba? Felel néki, és monda: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a harcban.

–         Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után. És összegyűjti az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? Felelnek: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.

–         És monda Jósafát: Nincsen-e itt több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? És monda az Izráel királya Jósafátnak:

–         Van még egy férfiú, aki által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla fia.

És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király! Szólítja azért az Izráel királya egyet az ő szolgái közül, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát. És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek, ki-ki az ő királyiszékében, királyi ruhákba öltözötten; ott ülnek Szamaria kapuja előtt, a térségen;

– és a próféták mind prófétálnak ő előttük. Csináltatott pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Szíriabelieket, mígnem megemészted őket! A többi próféták is mind ekképpen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király kezébe adja.

A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szól néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót. Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, amit az én Istenem nékem mondd! Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki: Mikeás! elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És monda: Menjetek el, és jó szerencsétek lesz, kezetekbe adattatnak azok. És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében? Akkor monda:

Látom az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondja az Úr: Nincsen ezeknek uruk. Térjen meg ki-ki az ő házához békességben.

És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondtam-e, hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?

Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látom az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani. És monda az Úr:

–         Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen és elvesszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szól. Akkor eljön egy lélek, aki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mi módon? És felel: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy. Íme azért

–         most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.

Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arcul csapja Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem, hogy csak néked szólana? Felel Mikeás: Íme meglátod magad azon a napon, amikor egyik kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.

– Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához. És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöcbe, s tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.

És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!

És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth Gileád ellen.

–         És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom, és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És megváltoztatja az Izráel királya az ő ruháját, és mennek viadalra. Szíria királya pedig meghagyta az ő szekerei fejedelmeinek, mondván: Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az Izráel királya ellen. És amikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának: Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor felkiált Jósafát, és az Úr megsegítette őt, és az Isten azokat elfordítja tőle; Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.

–         Egy férfi pedig kifeszíti kézívét csak úgy találomra, és eltalálja az Izráel királyát a páncél és a kapocs között. És ő monda az ő kocsisának: Fordulj meg, és vigyél ki engem a táborból, mert megsebesültem.

És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel királya az ő szekerében állott a Szíriabeliek ellen estéig, és naplementekor meghal.”   2 Krónika 18.1-34

Látjuk az eléggé megdöbbentő és tanulságos történetből, hogy az összhangban van a korábban említett igékkel, hogy a Baál (hamis) próféták – Isten által rájuk bocsájtott tévelygés szelleme által – Akháb király akaratát prófétálták, hogy higgyen a hamisságnak és ily módon elnyerje Akháb Isten ítélete szerinti méltó büntetését.

Egy Istentől kibocsátott hamis szellem prófétált sok, hamis próféta szájából!!!

Mikeás, aki a kevés igaz próféta példája, mindig igazat prófétált korábban is, de azt sosem akarták meghallgatni, mert mindig „rosszat” (nem az emberek vágyait), hanem mindig Isten akaratát prófétálta.

Pontosan így van ez napjainkban is! Valóságos szellemi dolgok nyilvánulnak meg, ami megtévesztésig Istentől valónak látszik, de valójában mégis hamis. Még akkor is, ha megtévesztő módon Jézus nevére hivatkozva történnek dolgok, ami sok választottat (igaz hívőt) is megtéveszt.

A hamis szolgálók felismerése kapcsán gondoljunk a hamis (papír)pénzre! Nem is gondolnánk, hogy milyen sok hamis papírpénz van forgalomban anélkül, hogy kiderülne, mint ahogyan sok hamis szolgáló is szolgál leleplezés nélkül. Nincs azonban egyetlen olyan őrült sem, aki pld. 7000 FT-ost állítana elő, ami nem létezik, mert ez hazugság lenne, és rögtön lelepleződne a csalás. Egyrészt csak olyan pénzt érdemes hamisítani, amiből igazi is van (pld. 10 000 Ft-ost), másrészt jó minőségű hamisítványra (az igazira megtévesztésig hasonlítóra) van szükség, mert csak így lehet az embereket becsapni, megtéveszteni vele. Sokszor a forgalomban lévő hamis pénz is sokakat megtéveszt, észre sem veszik, közkézen forog, sokszor „a hivatalos helyeken is átmegy”, és csak a szakemberek és az UV fény tudja felismerni, leleplezni. Megtévesztésig hasonlít az eredetire, de mégis hamis, mert sok hasonlóság van benne, de van mégis valami eltérés valamelyik fontos jellemzőjében, ami miatt hamis és mégsem azonos az igazival. Sokszor már az alapanyag (papírminőség) hamis, vagy eredeti ugyan, de nem jó a rajta lévő vízjel, vagy baj van a színárnyalattal, ábrákkal stb. Ami azonban ezeknél még fontosabb, hogy hamis a forrás! Betörhetnek emberek a nyomdába és nyomtathatnak illegálisan tökéletes papírpénzt, de az mégis törvénytelen és bűnnek számít. Így van ez a hamis szolgálókkal is! Őket nem Isten küldte, mert Isten nem is ismeri őket, ezért a személyük önmagában hamis. Az ilyen szolgálók jellemtelenek, nincs valóságos újjászületés vagy összetöretés az életükben, és hiányzik az alázat. Természetesen az ilyen szolgálóknak a gyümölcse is rossz lesz.

Fontos megjegyeznünk, mint ahogyan az a hamis pénz esetében is igaz, hogy annak ellenére, hogy a hamis 98%-ban hasonlíthat az eredetire, de az mégis teljesen (100%-ban!) értéktelen és káros! Így van ez a hamis szolgálatokkal is!

Jó lenne ezt megjegyezni és e szerint viszonyulni hozzájuk!

 Jézus is távol tartotta magát a farizeusoktól, és a tanítványait is óvta tőlük. Pál apostol azt javasolja Timóteusnak, hogy az ilyen embereket és az ilyenfajta életmódot kerülje és a korinthusiaknak is az javasolta, hogy az ilyen embereket kerüljék:

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.”1 Tim. 6.10-11.

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”    2 Kor. 6:14-18

Hogyan lehet elkerülni, elszakadni az igaz hívőknek a tévelygésben élőktől?

Házankénti összegyülekezés egy jó megoldás erre, mert a házak esetében könnyen megoldható az elszakadás. Egyszerűen ez azt jelenti, hogy nem ápolják a szellemi közösséget azokkal, akik tévelygésben élnek.

A csak vasárnap együttesen összegyülekező közösségeknél az Isten által össze nem egyeztethető dolgok nem férhetnek meg békességben egymás mellett. Nem lehet megalkudni és tudomásul venni dolgokat, és ez által közösséget vállalni mások bűnével. Ha a közösség megalkuszik a bűnnel, megtűri azt, mert nem lép fel határozottan ellene a Máté 18-ban leírtak szerint, akkor nincs más lehetőség, mint kijönni (kifutni) a közösségből, hogy ne váljunk magunk is bűnrészessé:

És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja:

Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”    Jelenések 18:4

Kedves hívők, kedves szolgálók!

Jó lenne elgondolkoznunk azon, hogy talán nem véletlen, hogy Jézus mellett Pál, Péter és János apostol is egybehangzóan vigyázásra, éberségre, óvatosságra, minden megvizsgálására és csak a jónak a megtartására szólítanak fel bennünket a leveleikben, mert mint írják, az utolsó időkben a hívőkre leselkedő legnagyobb veszély a hitetés, a megtévesztés. Leveleikben bőségesen ellátnak bennünket hasznos ismerettel, tanáccsal arra vonatkozóan, hogyan lehet felismerni és megkülönböztetni egymástól az igazit és a hamisat: Krisztust, apostolt, prófétát, tanítót és szellemet.

Vége kell, hogy szakadjon végre a naiv, hiszékeny, gyermekiesen, együgyű – a „hamis szeretet mázával bekent” – „elegy keresztyénségnek” és kell, hogy elváljon az igazi a hamistól. Jézus azért is jött, hogy az igazat a hamistól szétválasztva megtisztítsa az Ő szérűjét:

„Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”   Máté 3:12

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?”   1Pét 4.17-18

„És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért (mondja Jézus); de aki mindvégig megáll(kitart, állhatatos marad), az megtartatik (üdvözül).”  Máté 10:22

Kívánom minden kedves hívőnek, hogy jusson el az igazság, Jézus Krisztus valóságos megismerésére, hogy

–         kitartson a megrázásként jövő próbákban,

–         igaznak bizonyuljon az Istentől való szétválasztásokban (ami nem Isten ellenes szakadás, hanem Isten szétválasztó, megtisztító munkája), amikor SZÉTVÁLASZTJA AZ IGAZIT A HAMISTÓL,

–         és ne bizonyuljon hamisnak („könnyűnek”), mint a polyva, amit tűzre vetnek,

–         hanem olyan legyen, akit begyűjt magának az Úr egy örök életre.

Ámen!

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: gyülekezetépítés, helyreállítás, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Sokan vagy kevesen? – Abonyi Sándor

“Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”  Máté 22:14

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Gedeon csapata történetének üzenete ma

Bevezető

Korábban is, de mostanában egyre többször jut eszembe ’Gedeon csapata’. Történetükre sokszor úgy gondolnak a hívők, mint egy kedves, mókás történet, ahol Isten nem éppen hagyományos, hanem egy Isteni harcmodorban harcolva elég „komikus” módon győzi le a Midianiták seregét egy maroknyi csapattal. Amikor valakinek eszébe jut ez a ’kedves kis történet’, akkor természetes módon mindenki Gedeon győztes kis csapata tagjának képzeli magát. Kapóra jön ez a történet olyankor is, amikor egy közösség éveken keresztül nem képes növekedni – és nem éppen Istentől való módon – azzal nyugtatgatja magát, hogy őket ’Gedeon csapatának hívta el az Úr’.

Az utóbbi időben a széles és keskeny út üzenete vált hangsúlyossá számomra, ahol természetesen mindenki a keskeny úton járónak gondolja magát. Még ha a széles úton járnak is emberek, akkor is abban a meggyőződésben vannak, hogy a mennybe jutnak, legfeljebb kevesebb jutalmat fognak kapni. A hívők nem akarják megérteni, hogy a „széles út” – a saját útjukon való járás – a pokolba vezet, amiből meg kell térni. Ezt Jézus minősítéséből bizonyosan tudjuk, mert Ő gonoszoknak nevezi azokat, akik a „széles úton” járnak, akiket Ő nem is ismer, mert nem az Övéi. (Máté 7.13-29.)

Mostanában az egyház helyzetét, állapotát látva egyre többször jut eszembe Gedeon csapata, de más tartalommal és üzenettel. Főként az által erősödött ez meg bennem, hogy látom az egyház elvilágiasodását minden téren: a világ sok területen behatolt az egyházba. Erre a komoly veszélyre figyelmeztet Bartha László testvérünk a magyar eklézsiának szóló próféciájában, ahol arról van szó, hogy az ellenség már a falakon (gyülekezeten) belül van és „szabad a rablás”. Az ellenség szabadon rabol a gyülekezetekben, a hívők és vezetők kényelmessége vagy éppen tudatlansága miatt.

A „széles” út és a „keskeny” út példázatán az Úr előtt gondolkodva felmerült bennem a kérdés, hogy mit jelent az ott említett „sokan” és „kevesen” szóhasználat, a széles ill. a keskeny úton járókkal kapcsolatban. A Biblia mindig pontosan fogalmaz, és több igehely is megerősíti ugyanazt. Az itteni szóhasználat is sejteti, hogy itt a sokaság nem többséget jelent, hanem annál jóval többről van szó, „sokakról”. Az egyszerű többség 51%, a minősített többség 2/3; 66%). A kevesek esetén sem kisebbségről (10-49%) van szó, hanem valóban kevesekről, talán nagyon is kevesekről. Amikor az eklézsia állapotán gondolkodva idáig jutottam, az foglalkoztatott, hogy valójában kik is a sokaság és kik a kevesek és mi ezeknek a csoportoknak a jellemzője? Ez a kérdés izgatott és indított arra, hogy utánajárjak, hogy valójában mennyi is a kevesek és kik tartozhatnak abba? Ekkor nagyon erőteljesen módon ismét Gedeon csapata, az ottani „isteni kiválasztási módszer” jutott eszembe. Egyre több gondolatot hozott fel bennem az Úr ezzel a történettel kapcsolatban, ami az eklézsia állapotára is jellemző. Bizonyosságot vártam a Szent Szellem által, hogy ezt a történetet az eklézsia állapotával hozzam összefüggésbe, azon túl, hogy tudjuk, minden Ószövetségi történet tanulságos számunkra és sok minden a mi tanulságunkra – okulásunkra – írattatott meg.

A harmadik gondolatkör az Isten szerinti szétválasztás volt, ami sokat foglalkoztatott mostanában. Míg az 1 Korinthus levél a hívők testiességéről (kiskorúságáról, pártoskodásáról) szól, a 2 Korinthus 6.14-16-ban már felszólítja az Úr az igaz hívőket a hamisaktól való különválásra:

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van

– igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége

– a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége

– Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze

– hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése

– Isten templomának bálványokkal?

Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr”.   2 Kor 6:14-18.

Ilyenkor a „gyülekezetben” maradók a Zsidó 10.25-el próbálják a „kiszakadni” szándékozókat a „gyülekezetben” való maradásra bírni: „el ne hagyjuk a magunk gyülekezetét” – mondják. A 2 Kor. 6.18 azonban az Úr éppen a „kiszakadókat” tekinti az Övéinek. Talán még kevesen figyeltek fel erre az igeszakaszra és nem értették meg, hogy így is lehet Istennek tetsző módon cselekedni. E szerint azok engedelmeskednek az Úrnak, akik kimennek egy elvilágiasodott „gyülekezetből” és nem vállalnak közösséget velük, nem pedig azok, akik megalkudva bent maradnak azokat kárhoztatva, akik kimennek közülük.. Az igazsággal való megalkuvás bűnrészesség vállalása, bűnpártolás, ami ellenségeskedés Istennel. Tudjuk, hogy Jézus azt mondta, hogy „ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Máté 18:20) Az Úr gyülekezetének minimális létszáma tehát 2-3 fő. A kiszakadóknak a kijövetelük után nem kell tehát félni, hogy mi lesz velük gyülekezet nélkül, mert 2-3-an is már ők az Úr gyülekezete, mert meg tudják élni a közösséget egymással és az Úr ott lesz velük.

Hangsúlyossá vált továbbá számomra az is, hogy Jézus, aki betöltötte a szeretet nagy parancsát, egyben Ő az Igaz Bíró is – Ő az IGAZSÁG. Ő az, aki megítéli és szétválasztja egymástól az igazat és a hamisat: kezébe veszi a „szórólapátját és megtisztítja a szérűjét” – szétválasztja a hamisat (szemetet, polyvát) az igaz magtól.

Erről beszél Keresztelő János a Lukács 3:16-18-ban:

„…Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljön, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre is intve őket, hirdeti az evangéliumot a népnek.”

Az eklézsiában megélt személyes megtapasztalások és ezen igeszakaszok mélyebb megértése közelebb vittek Isten munkájának jobb megértéséhez a mai időkben. Ezek az igék nagyon hangsúlyossá és személyessé (rhémává) váltak számomra.

A bevezető gondolatok után szeretnék a lényegre és szellemi üzenetre koncentrálni, támaszkodva az olvasó Biblia ismeretére. Ez az írás nem kisdedeknek való tej itala, hanem inkább érett keresztyéneknek szóló kemény eledel.

Nézzük most meg, hogy a Gedeon csapatának története milyen tanulsággal szolgál számunkra. Érdemes végiggondolni a következőket:

– milyen volt a helyzet Izraelben Gedeon idején és milyen az egyházban ma?

– mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító (próféta) küldését?

– milyen szempont szerint választ Isten vezetőt a harchoz?

– mi a vezető első legfontosabb tennivalója?

– sereggyűjtés,

– Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere

– Isten harcmodora: az Úré a harc

1. Milyen helyzetben volt Izrael Gedeon idejében és mennyiben hasonlít ez az egyház a mai állapotára?

„És gonoszul cselekednek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adja őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig. És hatalmat vőn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól való féltükben készítették magoknak az Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, amelyek a hegységben vannak. Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájuk törtek. És táborba szálltak ellenük, és pusztították a földnek termését egész addig, amerre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat. Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt.”   Bírák 6:1-5.

Gonoszok voltak a cselekedeteik és ezért adta Isten őket az ellenség (a körülöttük lévő pogány nép) a világ kezébe, hatalma alá. Izrael fiai a Midiánitáktól (az ellenségtől) való féltükben készítettek maguknak a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket.

Nem azt látjuk, hogy a mai gyülekezetek is igyekeznek maguknak biztonságos barlangokat, erősségeket (templomokat, gyülekezeti házakat) építeni, ahol a világtól (ellenségtől) való félelmük miatt biztonságban lehetnek? Erőtlenségük és bátortalanságuk (gyávaság) miatt félnek „kimenni” és megütközni az ellenséggel (a világgal), pedig erre kaptunk parancsot Jézustól mennybemenetele előtt:

Elmenvén (kimenve a világba) azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”  Máté 28:19-20.

A hívők nemcsak hogy nem mennek ki, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel, hanem mint azt a korábban említett prófécia is mondja, a gyülekezetek azt is megengedik, hogy az ellenség menjen be a gyülekezetbe: a falakon belülre és szabadon raboljon, elrabolva Isten újszövetségi népének minden javát. Ilyen siralmas, sanyarúságos helyzetben van ma az egyház, még ha ezt sokan nem is látják, vagy nem is így gondolják. Az ellenségtől való félelmében folyamatosan a mindennapi létéért küzd, sőt sokan szövetséget kötnek az ellenséggel: kompromisszumot a világgal, vagy együttműködési megállapodást a világi kormánnyal. Ha kevesen is, de vannak, akik látják az egyház mai szomorú állapotát és ez nagyon elkedvetleníti őket, mert eléggé kilátástalannak látják a helyzetet: emberileg! Tudjuk azonban, hogy ha Istenben bízunk „minden lehetséges annak, aki hisz.” Sokan vannak, akik mindent „rózsaszínben” látnak és semmit sem látnak mindebből. Ők olyanok, mint a Laodiceai gyülekezet a Jelenések 3.14-22-ben. Úgy gondolják, hogy minden rendben van, semmi probléma, sőt magukat öntelt módon győztes népnek gondolják és hirdetik. Ez aztán tényleg vakság, teljes megtévesztettség, tényleg szükségük van „szemgyógyító írra”, hogy lássanak. A „gyülekezet” már észre sem veszi, hogy Jézus nincs közöttük. Kívülről zörget és megtérésre szólítja fel őket. Kéri, hogy engedjék már be, mert szeretne közösségben lenni velük, velük vacsorázni, legalábbis azokkal, akik meghallják a hangját. Hány ilyen gyülekezet van ma a világon? Csak az Úr tudja igazán, de hiszem, hogy nem kevés.

Ez az állapot a következőkből érzékelhető:

– egy magát hívőnek nevező ember életmódja alig különbözik egy világi emberétől,

– a gyülekezetek a Róma 12.2 tiltása ellenére („ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által”….) világi „csalikat” alkalmaznak, hogy becsalogassák a világi embereket a „gyülekezetekbe” és mindenféle „jó érzést keltő, világhoz hasonló dolgokkal” igyekeznek ott tartani őket.

Végül a gyülekezet már teljesen világivá válik, amit a hívők észre sem vesznek. Nem a gyülekezet foglalt el tehát területeket a világból, hanem a világ jött be a „gyülekezetekbe” és foglalta el azt. Ez által megszűnt a gyülekezet fény és világosság lenni a világ számára, és elvesztette Istentől való erejét is.  Hiába próbál többször is evangelizálni, már „nincs ereje” ahhoz, csak a „kegyesség látszata” maradt, az pedig kevés. Jézus határozottan megtiltotta tanítványainak, hogy elmenjenek Jeruzsálemből, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel. (Ap.csel 1.4.)

Természetesen vannak és lesznek olyan gyülekezetek is, ha nem is sok, ahol az Úrnak való engedelmesség – szentségben és igazságban való járás – a jellemző, mint ahogyan látjuk azt a Filadelfiai gyülekezetnél a Jelenések könyvében.

„Tudom a te dolgaidat, hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet….Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait.”   Jel 3:8-10.

Persze lehet közöttük is lehet néhány konkoly, mint ahogyan Jézus mellett is ott volt Júdás, akit senki nem tudott leleplezni az utolsó pillanatig, csak Jézus ismerte, hogy ki ő valójában.

2. Mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító küldését?

„Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltanakaz Izráel fiai.”Bírák 6:6.

Nagyon tanulságos ez az ige. Isten saját népe gonoszsága miatt Maga adta népét az ellenség kezébe, ezért a végsőkig vár, míg meg nem tapasztalják az ellenség gonoszságát olyannyira, hogy Istenhez kiáltanak segítségért.

Ebből az látszik, hogy Isten megengedte a gyülekezeteknek, hogy teljesen kirabolja őket az ellenség, és addig nem küld nekik szabadító, míg rá nem jönnek nyomorúságos állapotukra és nem kiáltanak Istenhez.

Akik a keskeny úton járnak ma a „gyülekezetekben” – és engedelmeskednek Isten parancsának – „kijönnek közülük”. Így a „széles úton járók gyülekezete” egyre „világiasabb lesz”. Ezt az állapotot érzékelteti a következő igeszakasz:

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók,  kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább az élvezeteknek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét (képmutató látszat-kereszténység). És ezeket kerüld.”    2 Tim.3.1-5.

3. Milyen szempont szerint választ Isten „szabadítót”?

Mikor pedig kiáltottak az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt: Prófétát küld az Úr az Izráel fiaihoz, és monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, és hoztalak ki titeket a szolgálatnak házából, és én mentettelek meg benneteket az Egyiptombeliek kezéből, és minden nyomorgatóitoknak kezéből, akiket kiűztem előletek, és néktek adtam az ő földjüket. És mondom néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra.És eljön az Úrnak angyala, és leül ama cserfa alatt, amely Ofrában van, amely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orcája elől. Ekkor megjelenik néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú!….  És az Úr hozzá fordul, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, ……….. El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz…..És épít ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezi azt Jehova-Salomnak [(azaz: az Úr a béke]), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.”  Bírák 6.7-23

Sokan vágynak ma arra az egyházban, hogy Isten hadseregének vezérei legyenek. Sok ismert, tekintélyes ember könnyen belegondolja magát ebbe a „nagy hírnevet” ígérő „pozícióba”. Többen már össze is fogtak néhány évvel ezelőtt Magyarországon, hogy „lendületbe hozzák” az egyházat és „elindítsák az ébredést”, DE úgy látszik Istennek más volt a gondolata. Isten inkább ítéletet és „megrázást” hozott az egyházra a kormány által megalkotott új kisegyházi törvénnyel, mint ahogyan azt Izrael esetében látjuk, amikor Isten az Izraelt körülvevő pogány népek kezébe adja ’haragja botját’, hogy ők büntessék meg Izraelt; jobb belátásra bírva őket. Ezt látjuk Midián esetében is. Látjuk azt is, hogy Isten ítélete és büntetése időleges, míg el nem érni vele a kívánt célt. Izrael esetében – Gedeon idejében – ez hét évig tartott.

Gedeon történetét leíró fenti igeszakaszából láthatjuk egy Isten által elhívott vezető jellemét és az Isten szerint való kiválasztás minősítési szempontjait.

Az Úr angyala jelenik meg – Isten válaszaként és beavatkozásaként a nép segélyhívására –  és prófétát választ ki, aki kegyelmet talál az Úr előtt, Gedeont.

Az Úr hívta el Gedeont, nem önjelölt volt, hanem olyan, aki kegyelmet talált Istennél, aki elhívása pillanatában éppen búzát csépelt titokban a pajtában (nem a szérűn, ahol szokás). Ebből az látszik, hogy sok hivatalos (önjelölt) egyházi vezető lehet, de az Úr várhatóan nem a hivatalos egyház magas rangú vezetői közül, hanem a  munka mellől fogja elhívni a leendő szabadító(ka)t, a személyes jellemük alapján. Érdemes ezen elgondolkozni! Ugyanezt látjuk Jézus idejében is, amikor Jézus a farizeusokat és írástudókat ’félretéve’ egyszerű embereket; „halászokat, vámszedőket,..stb” hívott el a munka mellől „első számú” vezetőknek.

Származását tekintve Gedeon a lehető ’legkisebb’ volt. A legszegényebb és legkisebb nemzetségből, Manassé fél nemzetségéből származott és az apja fiai közül is a legkisebb volt. Emberi értelemben nézve igazi „utolsó ember”, akiből Isten csinált „elsőt”. Az Úr veled, erős férfiú!….menj el ezzel a te erőddel…nemde, én küldelek téged? Ez azt jelentette, hogy az Úr vele van az általa választott vezetővel és azt várja tőle, hogy erős legyen. Az Úr nem várja tőle, hogy a saját erejében bízzon, és nem kell semmit sem erőlködnie, hanem azzal az erővel menjen, ami van.

Az Úr ígéretet tett Gedeonnak, hogy legyőzi a Midiánt: „Én leszek veled, és megvered Midiánt”.  Isteni kiválasztás, Isteni támogatás, biztos ígéret a győzelemre Istentől. Ezt semmilyen emberi erőfeszítés nem pótolhatja.

Miután jelek által is megerősíti Isten Gedeon elhívását – alkalmatlanság érzése miatt nehezen hitte el, hogy ő lenne az alkalmas személy – Gedeon oltárt épít az Úrnak.

Alázatos ember volt, aki nem magában bízott, Istennek adta a dicsőséget. Hasonlóan alkalmatlannak és bizonytalannak érezte magát Mózes is, amikor Isten elhívta szabadítónak. Az alkalmatlanság érzése a biztos jele annak, hogy ne magában bízzon valaki, hanem egyedül Istenben. Gedeon személyének kiválasztása mindenki számára meglepetés lehetett Izraelben. Így lesz ez Isten utolsó idők seregének vezéreivel is. Olyanokat fog felkenni Isten a vezetésre, akiket addig talán senki sem ismert, akik valószínűleg sok éven keresztül – a felkészítés helyén – rejtekhelyeiken a „pusztában” voltak és „titokban csépeltek”.

4. Mi a vezető első legfontosabb tennivalója? Bátorság – és engedelmesség próba!

“És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, amely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, amely a te atyádé és a berket, amely amellett van, vágd ki.  És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, amelyet kivágsz.  Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn maga mellé az ő szolgái közül, és akképpen cselekszik, amint megmondta néki az Úr. De miután félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka teszi meg. Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme már össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levő berek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, amely építteték. És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És mikor utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondták: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot. Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, amely mellette volt. Joás pedig monda mindazoknak, akik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-e őtet? Valaki perel ő érette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott! És azon a napon elnevezték őt Jerubbaálnak, mondván: Pereljen ő vele Baál, mert lerontotta az ő oltárát.”Bír 6:25-32

Nem akármilyen vizsga-feladatot kellett elsőként Gedeonnak megoldani, hogy bizonyítsa Istennek való engedelmességét:

–         le kellett rombolnia a nagyra tartott (hamis isten) Baál oltárát,

–         a hét éves tulkot (az apja szeme fényét) kellett égőáldozatként megáldozni,

–         kivágni a kedves és szép berkeket,

–         és a berek fáival kellett alágyújtani az áldozati állatnak.

Nem véletlenül félt az atyjától és a város férfiaitól Gedeon, mert életével játszott. Így keresték őt tette végrehajtása után: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és kivágta a berket, amely mellette volt.”

Melyik önjelölt vezető és milyen ígéret alapján merné a vezetői munkáját azzal kezdeni, hogy olyan életveszélyes vállalkozást hajtana végre, mint Gedeon. Kedves leendő vezető testvérem, ha szívesen lennél „Gedeon”, elszántad magad a halálra? Jézus, de az első 12 apostol közül is 11-en mártírhalált haltak. „Halálra szántak” voltak Isten nagy emberei, ahogy Pál is mondta magára, és végül ő is mártírhalált halt. Szeretnéd ilyen életveszélyes megbízatás végrehajtásával kezdeni vezetői munkádat? Még mindig szeretnél „nagy vezető” lenni? Erre csak az képes, akit valóban Isten hív el és Tőle kap ígéretet és támogatást mindenben. Akit Isten elhív, annak engedelmesnek kell lenni Istennek minden körülmények között, még az élete kockáztatásával is. Istennek alázatos, nem megalkuvó, nem kompromisszum kereső emberekre van szüksége. Az egyház tele van ma önmagukban bízó, de ugyanakkor megalkuvó – minden konfrontációt kerülő – vezetőkkel. Isten igéjéből úgy tűnik, hogy Ő nem kerüli a konfrontációkat, mert annak sokszor nagyon is helye van.Saul király is (félve a népszerűsége elvesztésétől) kerülte a konfrontációt saját népével szemben és így Istennel szemben vált engedetlenné: El is vetette ezért Isten, mint királyt. (1 Sámuel 15.24-28) Tudjuk, hogy aki embereknek akar tetszeni, az Isten szolgája nem lehet. Az Isten szerint való vezetés nem népszerű feladat, nem a hírnévről szól, hanem inkább a gyalázatról, a veszélyről és az emberek meg nem értéséről. Mózes ellen is sokat lázadtak a zsidók a pusztában és Pál apostolt is esküt fogadva akart megölni a zsidók egy csoportja.

Gondold végig kedves testvérem, aki vezetői ambíciókat táplálsz magadban! Erre gondoltál és erre vágysz? Ugye nem! Akkor jobb, ha nem ringatod magad ilyen elhívásban. Hagyd, hogy hadd válasszon inkább Isten, ahogy az volt Dávid esetén is, amikor Sámuel próféta kiválasztotta Isai fiai közül a legkisebbet, akit oda sem hívtak a kiválasztási ceremóniára, mert senki sem gondolta őt emberileg esélyesnek – egyedül Isten. (1 Sámuel 16.6-13) Tudjuk, hogy „Isten nem úgy gondolkozik, amint az ember, mert nem a külsőt nézi, hanem, ami a szívben van”!

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy egy győztes háború megindítása előtt le kell rombolni minden bálványt (hamis istent) és helyre kell állítani az igaz Isten-tiszteletet. Vannak ma bálványok az egyházban? Bizony nagyon sok: személyek, szolgálatok, felekezetek, ceremóniák, emberi akaratok, nagyra értékelt templomok és gyülekezeti házak, a látogatók sokasága, szervezetek nevei stb. stb. Be kell látni, hogy mindezeknek Istennél semmi értéke sincs, sőt ha ezek bármi jelentőséget kapnak – márpedig kapnak – akkor Isten előtt ezek hamis istenek, bálványok. Hajlandók vagyunk mindent lerombolni, ami rólunk – emberekről – szól, és mindent halálra adni, hogy helyet adjunk a Krisztusból áradó új életnek?

Egyik testvéremmel arról beszélgettem egy alkalommal, hogy miért van arra szükség, hogy egy másik ismerős testvérünk annyira akar mindenben feltűnni és mindenáron extrém módon mindenben felhívni magára a figyelmet? Miért nem tudja ezt letenni, miért van erre szükség? – kérdeztem. A testvérem erre nagyon találóan a következőt válaszolta: Mert akkor nem maradna belőle semmi! Igen. Pontosan erről van szó. Istennek mindezekre semmi szüksége, mert Ő azt akarja, hogy semmik legyünk, hogy Ő lehessen Valaki bennünk és általunk.

Ne lepődjünk meg tehát, ha majd eljön az idő, amikor már minden hívő a legnyomorúságosabb állapotban lesz, akkor Isten elő fog rukkolni az Ő meglepetés- választottaival, akikre senki sem gondolt. Isten fog bizonyságot tenni mellettük erővel és hatalommal és ezért nem lesz kétséges senki számára Istentől való elhívásuk.

5. Sereggyűjtés 

„És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybe gyűlnek, és átkeltek a Jordánon és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívta az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket küld egész Manasséba, és egybe gyűlik az is ő utána; és követeket küld Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljönnek eleikbe. ….. Felkele pedig jó reggel Jerubbaál – ez Gedeon – és az egész nép, mely vele volt, és táborba szálának a Haród kútjánál, és a Midián tábora tőle északra volt, a Moré halomtól fogva, a völgyben.”   Bírák 6:33-7.1.

Átugrottam és kipontoztam az idézetben a sokak által ismert „gyapjú próbát”, ami szintén arra bizonyíték, hogy mennyire bizonytalan volt Gedeon az elhívását illetően. Pedig korábban angyal jött hozzá és erőteljes kijelentést kapott az angyalon keresztül. Látszik a Sátán munkája, hogy milyen erősen támadja egy-egy Isten által felemelt vezető elhívását és igyekszik megkérdőjelezni azt. Elbizonytalanodást és hitetlenséget tud ébreszteni benne, annak ellenére, hogy amikor az ellenség átkelt a Jordánon az Úrnak lelke is betöltötte Gedeont.

Gedeon annak rendje és módja szerint elkezdi toborozni a sereget és össze is gyűjt 32 000 embert. Mennyire örül ma is minden vezető, hogy minél több embert tartozzon a „seregéhez” és milyen sok, sajnos esetenként még emberi mércével is kritizálható módszerrel éri el ezt. Sokan dicsekednek – főként külföldi – vezetők ma is azzal, hogy 5 000 vagy 10 000 látogatója van a gyülekezetüknek. DE a kérdés az, hogy mennyi ezek közül az Isten számára is alkalmas „harcos” vagy a bibliai mérce szerint minősített tanítvány? Itt visszakanyarodunk a bevezető gondolatokhoz, ahogy szokták mondani, hogy „mennyi is a mennyi”?  Gedeon háborúba hívta az embereket és nem egy kellemes weekend-re, party-ra, főzéssel (Nyugaton ökörsütéssel) egybekötött kellemes egyházi ünnepségre. A mai – sokszor inkább – szórakoztatás-centrikus, kényelmes, jó érzést keltő gyülekezetekben, ahol kerülnek minden konfliktust, szokatlant és kellemetlen helyzetet az alkalmak inkább ’szórakozásra’ hasonlítanak, mint háborúra. Hányan gondolnak ma a sok ezer hívő közül arra, hogy a hitükért képesek lennének-e meghalni? Hívő lenne akkor is, ha ez a halálába is kerülhet? A harc (háború) erről szól. Minden értelmes katona tudja, hogy ha háborúba megy ott meg is halhat és ezzel valamilyen módon számolnia kell: „le kell ülni és fel kell mérni a költségeket”.

6. Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere: „alkalmassági vizsga”

6.1. A szétválasztás első „rostája”: a gyávaság

„És monda az Úr Gedeonnak: Több ez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt; Izráel még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem! Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérnek a nép közül huszonkétezren, és csak tízezren maradnak ott.”Bírák 7:2-3

Isten egy féltőn szerető Isten, aki senki másnak nem adja a dicsőséget:

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak”.    Ézsaiás 42:8

Isten szemében ezért az összegyűlt „nép soknak bizonyult, mert még maguknak tulajdonítanák a dicsőséget”. Isten nem ad rá lehetőséget, hogy elvegyük tőle a dicsőséget, jobb, ha ez eszünkbe sem jut!

Tudjuk azt is, hogy Isten nem a félelem lelkét adta nekünk:

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”   2 Timótheus 1:7.

Tehát Isten az első minősítési szempontnak a harcosoknál az alázatosságot és bátorságot tekinti. Tudjuk ugyanis, hogy „aki magát felmagasztalja (azaz büszke), az – vereséget szenved – megaláztatik (Máté 23.12.), a gyávák pedig nem öröklik Isten országát, hanem részük az örök halál lesz a kénköves, égő tóban. (Jelenések 21.8.) Egy büszke, ugyanakkor gyáva katona nemcsak saját magára, hanem társaira nézve is nagyon veszélyes!

Az első „rostáláson” tehát kiesett a 32 000 „harcosból” 22 000, mert tudjuk, hogy 10 000-en maradtak. A „gyávaság rostán” tehát kiesett kb. 70 %. Ma hány hívő áldozná fel az életét az Úrét, vagy hitbeli barátaiért? Ha ma a gyülekezeti látogatók (tagok) figyelmét nyomatékosan felhívnánk rá, hogy az igazi keresztyének bizony meg is halhatnak – és csak az maradjon, aki ezt vállalja – kérdés, hogy akkor mennyi gyülekezeti látogató (tag) maradna? Ma sok ember azért megy gyülekezetbe, mert ott valamiféle védelmet, nyugalmat talál a világban dúló gonoszság elől. Ez egyáltalán nem harcról és háborúról szól. Másrészt miért mondana le bármelyik vezető (pásztor) a gyülekezet 70%-áról saját megélhetését veszélyeztetve, nagyságról, hírnévről nem is beszélve? Ez a 70 % valóban a „többség”, de még nem az a „sokaság”, akik ma a Máté 7 szerint a gyülekezetekben a „széles úton” járnak. Gedeon példázata is igazolja ezt, mert Isten sem áll meg itt a „rostálással”. Jön a következő „rosta” (megvizsgálás). Vajon mi lehet az?

6.2. A szétválasztás második „rostája”: a test kívánsága

„És monda az Úr Gedeonnak: Még ez a nép is sok; vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is menjen.

És levezette a népet a vízhez, és monda az Úr Gedeonnak: Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.  És lőn azoknak száma, akik kezükkel szájukhoz véve nyaldosák a vizet, háromszáz férfiú; a nép többi része pedig mind térdre esve ivott.És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, akik nyaldosták a vizet, és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, ki-ki a maga helyére.”   Bírák 7.4-7.

Mit is kért Isten Gedeontól?

Azt, hogy „vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom (megvizsgálom) őket”.

Miből állt ez a próba?

„Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.”

Ez azt fejezi ki, hogy ha az emberek letérdelve, mohón isznak a vízből, akkor félre kell állítani őket, mert nem tudnak uralkodni testi vágyaikon, ezért alkalmatlanok a harcra.

Mit látunk ezekből? Egyrészt azt, hogy Isten még mindig sokallta a megmaradt létszámot. Nem szeretnék spekulatív gondolatokba belemenni, de mindenesetre az egyértelmű, hogy Isten nem mennyiségi szemléletű, Nála a minőség számít. Ő Mindenható, olyan hatalmas, hogy bármilyen kicsi népet győzelemre tud vinni. Ez valóban bátoríthat bennünket, ha kevesen vagyunk, csak az a kérdés, hogy megfelelünk-e mi is ezeknek a minősítési kritériumoknak? Átmentünk-e mi is mind a két „rostán”? Láthatjuk tehát, hogy a gyülekezet létszáma Isten előtt láthatóan semmit sem számít. A Biblia egyetlen gyülekezet létszámáról sem tudósít, tehát ez azt jelenti, hogy Istennél ez nem fontos. Talán szörnyű ezt így hallani sokaknak, de jó lenne, ha ezt megjegyeznénk, mert ez sok mindenben megváltoztatná a kialakult és elterjedt „evangélizálási stratégiánkat” és a már megnyert emberek minden áron való megtartására irányuló törekvéseinket. Isten nemcsak, hogy nem „kedveli” a nagyokat, a sokaságot (még magukat dicsőítenék meg!), hanem éppen ellenkezőleg. Ő mindig az utolsókat, a gyengéket, a kicsiket (keveseket) emeli fel és támogatja, mert azokban tudja igazán megdicsőíteni Magát.

Szellemi értelemben a második „rosta” szintén halálról szól. Ebben az esetben a test kívánságait kell halálra adni, hogy ne az emberi vágyak uralkodjanak az ember felett, hanem a Szent Szellem tudja vezetni a hívőket a mindennapi életükben. Ezzel pontosan ellentétes, az ördög munkája, hogy állandóan „jól akarjuk magunkat érezni” a gyülekezetekben. Ez a testi vágyak kielégítése!

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”  Róm 8:12-17

Akiket a testi vágyak (jó érzések) vezérelnek, azok test szerint élnek és ők valójában a Béliál fiai, a világ fejedelmének, az ördögnek a fiai.

Az ige a világ szerint való élést úgy jellemzi, hogy az

a test kívánsága és

az élet kérkedése (dicsőség: nagyság, hírnév, gazdagság…),

amitől óv bennünket Isten.

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.   1 János 2:15 -17

Nem a világ fejedelmének munkája az, hogy a világ szellemét „becsempészi” a gyülekezetekbe, hogy a hívők arra törekedjenek, hogy „jól érezzék magukat” a gyülekezetekben, mint ahogyan az a világban is van, hogy az érzékeik vezessék őket?

Valódi tanítványokat – Istennek tetsző harcosokat – akarunk Isten serege számára kiképezni? Olyanokat, akik halálra adják a testüket minden nap, megfeszítve azt indulataival együtt, megöldökölve a test kívánságait Szellem által, hordozva a keresztet minden nap, hogy szellemileg és ne a vágyaink által vezetettek legyünk? Ez jelenti a krisztusi életet, hogy Krisztushoz hasonlókká válunk. Meghalunk mi a világnak (a test kívánságainak), hogy Krisztus élhessen bennünk minden nap?

Pállal együtt el tudjuk mondani?

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”   Gal. 2:20

Ezt fejezi ki Gedeon csapatánál a második „rosta”-próbája. Hányan mentek át a „záróvizsgán”, ahol a „fő tantárgy” a testi kívánságok halálba adása volt? Az első „rosta” után megmaradt 10 000 emberből 300 ember bizonyult érettnek! Ez elég kevés ugye? Igen, ez tényleg kevés! Ha egy kicsit számolunk akkor ez az eredeti 32 000 – nek alig 1%-a, és az első „rostán” átment 10 000 – nek is csak a 3%-a! Megdöbbentő ugye? Istennél ezt jelenti a kevesek. Ők nem egy kisebbség, hanem valóban nagyon  kevesen vannak, velük azonban már vállalja az Úr a harcot. Ők az igazi „Gedeon csapata”.

A mai névleges keresztyénség állapotát látva úgy hiszem, hogy ők nem azok a kevesek, akik a „keskeny úton” járnak, akik mindenben engedelmeskednek Istennek (a Szent Szellem vezetésének minden nap) és képesek a testi vágyaikat minden nap a halába adni. Valójában pedig ezt jelenti keresztyénnek (krisztusinak) lenni, akiket az Úr ismer. Ellenkező esetben csak „gonoszok” (a világ fiai) minősítést kaphatunk. Ők azok, akik cselekedeteikkel nem engedelmeskednek Isten parancsának és „szájukkal tisztelik ugyan Istent”, és lehetnek aktívak is a „maguk választotta Istentiszteleten”, de a „szívük messze van Tőle”. Ők azok, akik cselekedeteikkel, amik a test cselekedetei, nem Istennek, hanem a testi vágyaknak, az ördögnek engedelmeskednek. Ezt jelenti az elterjedt „érzéki keresztyén” kifejezés, ami valójában nem keresztyén, hanem teljes egészében világi, mert az Úr nem ismeri őket. A mai kényelmes gyülekezeti környezet sok esetben inkább hasonlít egy Wellness-központra, ahol a testi és érzéki vágyakat táplálják (szórakoztatnak) inkább, mint valóságos „harctér” lenne, ahol valóságos (szellemi) harc folyik.

Sokszor meglepődöm rajta, hogy az ilyen érzéki környezetből származó emberek azt tekintik „szelleminek”, hogy „állandóan érezni akarják a Szent Szellem jelenlétét”. Vannak, akik közben a testi kívánságoknak is engednek (bűnben élnek) és ennek ellenére „közbenjáróknak” (szellemi harcosoknak”) tartják magukat. Talán nem csoda, hogy még mindig nem kezdődött el a mindenki által várt nagy ébredés, mert először a gyülekezeteknek kell felébredni, megtérni. Isten az ítéletet az Ő egyházán kezdi, és ezt látjuk a Jelenések könyvében szereplő hét gyülekezet esetében is (Jel 2.1 – 3.22.), ahol hét gyülekezetből hatot megtérésre szólít fel az Úr; mert baja van velük! Mindnek ismeri az Úr a cselekedeteit, mert vannak cselekedeteik, csak azok nem Úr szerint valók. Hiszem, hogy a hét gyülekezetnek szóló prófécia fontoz üzenet a mai egyház számára. Nem hódíthatjuk meg a világot az Úr számára, amíg a gyülekezetek megtéretlen állapotban, a világ fogságában vannak!

Vannak, akiket az Úr kihív ma az elvilágiasodott gyülekezetekből. Ők engedelmeskednek az Úr felszólításának, hogy „menjetek ki közülük”. Sokan ma a pusztában vannak közülük, ahogy Mózes és Jézus is a szolgálatának megkezdése előtt. A „puszta” egy magányos, puszta hely, egyedül az Úrral, ami a felkészítés helye. Akiket az Úr kihív a pusztába, azok ismerik az elhívásukat, de a kiküldésük, a szolgálatba állításuk csak a pusztai felkészítő időszak után kezdődhet el. Isten ma elhív ismét „útkészítőket”, akik egyengetik az utat Jézus visszajövetele előtt, hasonlóan Keresztelő Jánoshoz, amiről Ézsaiás próféta is beszél, akik Illés szellemével jönnek:

„Mert ez az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.    Máté 3:3

Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.” Ézsaiás 40:3-5.

Ez nem látványos feladat, mert sokak szeme elől elrejtve történik, de eljön a rendelt idő, amikor az Úr megszólítja az Ő embereit a rejtekhelyeiken (a „pajtában csépelve”, mint Gedeont) és előhívja őket, hogy álljanak a sereg élére. Kész vagy az első nagy próbára testvérem? Lerombolni atyáink bálványait, amiről korábban beszéltünk? Ez a kezdet! Csak utána kezdődhet a sereggyűjtés krisztusi mérce alapján csupa halálra szánt, kereszthordozó emberből. Ez a győztes Gedeon csapat, akiket fel fog emelni Isten, hogy megvívják az utolsó idők győztes háborúját, nem emberi, hanem Isteni módszerekkel. Nem lesznek sokan, hanem kevesen, nagyon kevesen, de alázatos, bátor, halálra szánt győztes nép lesz, aki mindenben engedelmeskedik Jézusnak és az Ő nevét emelik fel, dicsőítik meg.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó (Isten szerint való) cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5:16

7. Isten harcmodora: a harc az Úré

„És monda néki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket. Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba. És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annak utána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, akik a táborban voltak. És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon odament, ímé az egyik férfiú éppen álmát beszélte el a másiknak, és monda: Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt. A másik aztán felele és monda: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.  És mikor hallotta Gedeon az álomnak elbeszélését és annak magyarázatát, meghajtja magát, és visszatér az Izráel táborába, és monda: Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát.  És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba.  És monda nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak szélibe, és akkor, amint én cselekszem, ti is úgy cselekedjetek. Ha én a kürtbe fújok és mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül, és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért!  És lemegy Gedeon, és az a száz férfiú, aki vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor éppen az őrség felváltatott, és kürtölnek a kürtökkel és összetörik a korsókat, amelyek kezükben voltak.  És kürtölt mind a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltanak: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért! És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült. És mikor a háromszáz ember belefújt kürtjébe, fordítja az Úr kinek-kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban, és egész Béth-Sittáig futott a tábor, Cererah felé, Abelmehola határáig, Tabbathon túl. És egybegyűjtettek az Izráel férfiai Nafthaliból, Áserből és az egész Manasséből, és úgy űzik a Midiánitákat…..”   Bírák 7.23.

A fenti igeszakaszból egyértelműen kitűnik, hogy ezt a harcot nem Gedeon és az ő emberei vívják emberi erővel, hanem az Úr: az Úré a harc!

A harc az Úré:

–         Ő hívta el Gedeont,

–         Ő választotta ki a harcosokat is,

–         Ő határozta meg a harcmodort, ami emberi ésszel nevetséges, de nem Istennél!

–         Ő küld felderítőket a Midianiták táborába,

–         Ő ad álmot a Midián katonáknak is, akiknek ez által félelmet ültet a szívükbe,

–         Ő zavarja össze az ellenséget, hogy egymás ellen hadakozzanak, teljes zűrzavart okozva közöttük,

–         Ő az, aki győzelemre viszi a népét,

–         Gedeonnak és csapatának nincs más dolga „csupán” engedelmeskedni mindenben Istennek és megtenni azt a keveset, amit Isten kér tőle

–         Isten a nagyobb részt vállalja Magára.

Így harcolunk mi is? Ugye nem! Mi Isten munkáját is magunkra vállaljuk sokszor, emberileg jóval többet teszünk, mint kellene, de mivel nincs egyértelmű kijelentésünk Istentől, így azt sem tudjuk igazán, hogy mit akar Isten elvégezni és mi lenne a mi részünk, amiben engedelmeskednünk kellene.

Mit tehetünk ezek után mégis?

Bűnbánatot kell tartani és megtérni bűneinkből és az Úrhoz kiáltani nyomorúságos állapotunkban és beismerni, hogy teljesen kirabolt bennünket az ellenség. Elismerni, hogy Isten segítségére van szükségünk a győzelemhez, mert magunktól ez nem megy.

Megtagadni magunkat és hordozni a keresztet minden nap, keresve az Ő szellemi vezetését és engedelmeskedni annak minden nap. Csupán ennyit kér tőlünk az Úr.

Övé legyen a dicsőség mindenért.

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

 

Kategória: helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Vision of the Broad and Narrow ways – Robert Redei

On 12th of April, 2012 – at one of our House Church meeting while we prayed – I received the following vision.

I saw two ways. These two ways divided already at the beginning. On the left side was a broad and straight way paved with large, square, white stones. There were continuous metal barriers on either side of the road similar to crash barriers. Many people are walking on this road, all held in one direction – straight ahead. The road was so long the end could not been seen; it faded into nothingness.

On the right there was a narrow road rising up a mountain, serpentined with a very steep up-grade.  It also was paved with square stones, but there were no barriers and the stones close to the edge of the road were crumbling and falling away. This road was not straight, but ever winding upward, ending in fluffy clouds. The end of this road was beautiful but few people were walking on this road, and those were in small groups some distance from each other. The distance and the difference of level between the two roads increased continuously after the dividing point.  The edge of narrow way, different from the broad way, was in a bad condition; the outside stones had slipped down.  Between the two roads was a steep and barren slope. There were not either rocks nor plants. It was as though volcanic ash covered the hillside.

Explanation:

The paving stones on both roads had been placed there by many generations of people. The straight, wide road is easily and comfortably traveled and therefore the majority of people choose it.  They see many people there and therefore they mindlessly join them.  They do not see that the road leads only to nothing, hopeless and destruction.  Turning back on this road is impossible.  The barriers on the edges of road were placed by Satan to prevent any deviation from the comfortable way. I saw the barriers were not very high; anybody could step over them. If someone did step over the barriers, he would have to face the barren slope and the steeper mountainside, with the beautiful clouds and the sun at the top to where the narrow road was running.  If one managed to overcome the obstacles they could come to the narrow path.  At the beginning – close to dividing of both roads – it is fairly easy to climb up from the broad way, but later as  the distance and difference of level increases,  it becomes much more difficult. On the broad way the people are unable to go ahead without hindrances.  So many people are on this way that they come to hinder each other; more urgent ones crush slower ones. Weaker ones try to move to the edge of the road, but the mass of people press them onto the barriers.  If one gets chushed he will die there on the way. Whoever gets to the end, will win their „reward”: they will be alone in the utter darkness till the end of times.

The narrow road is slightly winding to facilitate advancing up the difficult and steep slope. Stones have slipped from the side of the road because there are some people who have seen how much easier it appears to walk the wider road, and risking spiritual integrity they have slithered off the narrow path to the wider one.  On other hand some have unintentionally veered off the narrow road because they were not paying sufficient attention to the precariously positioned stepping stones. These unwary people clung to the stones at the edge of the road until they could scramble back up on the path and continue their journey. The wisest travelers try to walk in the middle of the path where the paving stones are stable and in good condition.  Due to the steep incline, the force of gravity (Satan) pulls the travelers backward and therefore it is very easy to slip back. To climb from the wide road to the narrow road is very difficult, but it is not impossible. The Lord’s mercy helps defeat the obstacles that seem so difficult. Our brothers and sisters are able to support us against the slipping back. The key to progress on the narrow path is God’s infinite mercy and love, which makes the journey easier and more enjoyable. The reward can be attained only at the end of the road: when we reach the top God gives us His best.

I thank the Lord that a few days later – in the evening before bed – I read in the Book of Proverbs the following passages describing the two paths open to me. (NIV translation)

„In the way of righteousness there is life; along that path is immortality.” – Prov 12:28

„The path of life leads upward for the wise to keep him from going down to the grave.” – Prov 15:24

„There is a way that seems right to a man, but in the end it leads to death.” – Prov 16:25

„A violent man entices his neighbor and leads him down a path that is not good.” – Prov 16.29

„A man’s own folly ruins his life, yet his heart rages against the Lord.” – Prov 19:3

„All a man’s ways seem right to him, but the Lord weighs the heart.” – Prov 21:2

„A man who strays from the path of understanding comes to rest in the company of the dead.” -Prov 21:16

Jászberény, HU

14 April 2012, 11 p.m.

Kategória: church, prophecy, Teachings | Címke: | 1 hozzászólás

Látás a széles és keskeny útról – Rédei Róbert

2012.04.12-én egy házi közösségi alkalmunkon – ima közben  – a következő látást kaptam.

Két utat láttam. A két út az elején szétágazott. Baloldalon volt egy széles és egyenes út. Kövekkel volt kirakva, szabályos fehér nagyméretű térkövekkel. Az út két oldalán fémkorlátok voltak, a szalagkorlátokhoz hasonlóak. Sok ember járt ezen az úton, mind egy irányba tartottak, egyenesen előre. Az út olyan hosszú volt, hogy a vége nem látszódott, beleveszett a semmibe. A jobb oldalon a másik út keskeny volt és erősen felfelé emelkedett, mint a hegyoldalaknál szokott. Ez is térkövekkel volt kirakva, de itt a szélén nem volt korlát és az út szélein a kövek leszakadozóban voltak. Az út nem egyenes, hanem enyhén kacskaringós volt, viszont töretlenül felfelé tartott a felhők felé. Az út vége gyönyörű és tiszta bárányfelhők közé ért és be is fedték a felhők. Ezen az úton kevés ember járt, szakaszosan és ritkásan. A két út között, ahogy fokozatosan elvált egyre nagyobb lett a távolság és a szintkülönbség. A keskeny út széle – a széles út felől – rossz állapotban volt; a szélső kövek meg voltak csúszva lefelé, és a két út között egy meredek és kopár lejtő volt. Nem volt sem sziklás, sem növények nem voltak rajta. Olyan volt, mint egy vulkáni hamuval fedett hegyoldal.

Magyarázat:

A köveket emberek rakták le mind a két úton sok generáció óta. Az egyenes és széles út könnyen és kényelmesen járható és ezért nagy tömegek választják. Látják, hogy sokan vannak rajta, könnyelműen hozzácsapódnak a többiekhez. Nem látják, hogy az út a semmibe vezet – a kilátástalanságba és a megsemmisülésbe. Ezen az úton nincs lehetőség visszafordulásra. Az út szélein a korlátot Sátán emelte, hogy megakadályozza az embereket a kényelmes útról való letérésben. A korlátot mégsem láttam olyan magasnak, hogy azt ne lehetne átlépni. Ha valaki mégis átküzdi magát rajta, még akkor is szembe kell néznie a meredek és kopár, egyre csak magasodó hegyoldallal, aminek a tetején ott van a másik – a keskeny út – és a csúcson a gyönyörű felhők a nap sugaraival koronázva. Ha sikerül az akadályokat legyőznie rátér a keskeny útra. Mikor az elején szétágazik a két út még könnyebb a széles útról felkapaszkodni, de ahogy egyre távolodik és a szintkülönbség is nő, már sokkal nehezebb. A széles úton az emberek nem tudnak akadálytalanul haladni. Sokan vannak az úton, egymásba botlanak, akadályozzák egymást, a sietősebb eltiporja a lassabbat. A gyengébbek próbálnak kihúzódni a szélére, de ott a tömeg nekiszorítja őket a korlátnak. Akit eltipornak ott hal meg az úton. Aki eljut a végéig, megkapja jutalmát: kinn lesz a külső sötétségben az idők végezetéig.

A keskeny út enyhe kacskaringóssága azért van, hogy a felfelé haladóknak megkönnyítse a nehézségeket a meredek felfelé vivő úton. Az út szélén a kövek azért csúsztak meg, mert vannak olyan emberek, akik lefelé tekintgetve azt látják mennyivel könnyebb a széles úton járni és kockáztatva (lelki)épségüket lecsúsznak, leereszkednek a széles útra. Másrészt, akik a keskeny úton haladva nem eléggé figyelmesek a szélső kövekre lépve önkéntelenül és nem szándékosan megcsúsznak, de ezek az emberek visszakapaszkodnak és folytatják útjukat. A legbölcsebbek mindvégig a keskeny út közepén próbálnak haladni, ahol az út stabil és jó állapotú. A keskeny útról lefelé (vissza)csúszni könnyű, mert a gravitáció (Sátán) húz. Felfelé a széles útról nehezebb feljutni, de nem lehetetlen. Az Úr irgalmával megsegít, hogy az oly nehéznek tűnő akadályt legyőzhessük. A megcsúszásnál még tudnak segíteni az úton haladó drága testvéreink! Legfontosabb mégis a keskeny úton való haladás, mely Isten irgalmával és végtelen szeretetével könnyebbé és élvezetessé válik és a jutalma ott van az út végén. Mikor felérkezünk a csúcsra, a legdrágábbat adja nekünk ISTEN!!!

Hálát adok az Úrnak, mert néhány nappal később – este lefekvés előtt – a Bibliát olvasva a Példabeszédek könyvéből a következő igéket kaptam a két útra vonatkozóan:

“Az igazságosság útja az életre visz, a rosszindulatúak útja a halálba.”   Péld. 12;28.

“Az értelmes ember útja felfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje.”   Péld. 15;24.

“Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis halálba visz.”   Péld. 16;25.

“Az erőszakos ember elcsábítja társát, és a balszerencse útjára vezeti.”  Péld. 16;29.

“Az embernek balgasága rontja el az útját, a szíve mégis az Urat hibáztatja.”    Péld. 19;3.

“A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója.”     Péld. 21;2.

“A belátás útjáról letérő ember a holt lelkek közt fog megpihenni.”      Péld. 21;16.

Jászberény, 2012.04.14, 22.

Rédei Róbert

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, Szentség, Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Isten igéjének az éle Zac Poonen

The Piercing Word of God by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A Zsidó 4:12-ben a következőt olvassuk:

Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”

Isten igéje éles kardként hatol a szívünkbe és kijelenti a gondolatainkat és a szándékainkat. Az Újszövetségben, (amit a Zsidó levél hangsúlyoz) „a szív gondolatai és szándékai” a legfontosabbak, míg az Ószövetség idején a gonosz gondolatokat és szándékokat nem vették komolyan, mert az izraelitákban nem lakott Szent Szellem. A törvény nem volt képes leleplezni és megbüntetni azt az embert, akinek gonosz gondolatai és szándékai voltak. Akkor az ember mindent a külső látszat szerint cselekedett, amit a törvény megparancsolt neki, de ez nem így van az Újszövetségben. Amikor az ember a törvény alatt volt, Isten igéje csak a látható cselekedeteit vizsgálta meg, mint ahogyan az orvos külsődlegesen vizsgálja meg a beteget. Az Újszövetségben azonban Isten igéje behatol a szívbe, és megvizsgálja azt, mint a röntgen. Isten most kíváncsi a gondolatainkra, a magatartásunkra, az indítékainkra és a szándékainkra. Akkor, amikor külsőleg minden jól néz ki, óriási gonoszságok lehetnek belül éppen úgy, mint sok ember esetében, aki egészségesnek látszik külsőleg, belsőleg azonban komoly betegsége lehet, mint pl. a rák.

Ha Isten igéjét olvasod ma és csak a látható bűnöket ítéli meg az életedben, akkor az azt jelzi, hogy nem hallottál meg mindent, amit Isten igéje mondani akart neked. Ezért mindig vizsgáld meg magad feltéve a következő kérdést: „Isten igéje kijelentett gondolatokat és szándékokat a szívemben?” Figyeld meg, hogy a hangsúly itt nem az elmén van, hanem a szíven. Isten igéjének minden felkent hirdetésekor az ige átmegy az elméden és bemegy a szívedbe, kijelenti neked a legbelső gondolatokat és szándékokat.

Az 1 Korinthus 14:25-ben annak eredményéről olvasunk, ami a felkent igehirdetésből származik. Ha az emberi szív gondolatai kijelentésre kerülnek, azok meghajolnak és elismerik, hogy Isten jelen van az összejövetelen. Ugyanez történhet meg, amikor beszélgetsz egy istenfélő emberrel és felkent, prófétikus módon szól hozzád. A felkent ige mindig kijelenti a szív gondolatait és szándékait, mert Isten igéje olyan, mint egy éles, kétélű kard.

Ha az Urat akarod szolgálni, bizonyosodj meg róla, hogy a kard éle a szívedben és a szádban van. Sose tompítsd el a kard élét és ne puhítsd fel Isten igéjét sima szavakkal, diplomata módon, hogy könnyebben elfogadhatóvá tedd azt az emberek számára. Abból semmi jó nem származik az emberek számára, mert az nem fog hatni és eljutni oda, ahová kellene. Próbáltál már tompa késsel szeletelni? Megpróbálhatod elvágni az ételt, de mégsem lesz elvágva. Egy igehirdető, aki megalkuszik Isten igéjét tekintve és letompítja azt, az üzenetének végén azt fogja tapasztalni, hogy senki sem hallotta Istent: Isten beszéde nem volt kétélű kard. Az igehirdetőnek először is meg kell engedni, hogy az ige az ő szívébe vágjon és kijelentse a saját gondolatait és szándékait! Csak ezt követően lesz képes arra, hogy más emberek szívébe hatoljon. Ha Isten igéje nem hatolt be először a te szívedbe, akkor ne prédikálj. A legtöbb igehirdető sosem ítélte meg magát Isten igéje által. Ők csak másokat ítélnek meg.

Isten igéje behatol és megítéli a mi motivációnkat is. Ha folyamatosan nyitottak vagyunk a Szent Szellem hangjára Isten igéje által, végül egy teljesen tiszta szívet nyerünk, mert a szívünk gondolatai és motivációi folyamatosan kijelentésre kerülnek számunkra és így képesek leszünk megtisztítani magunkat. Minden hívőnek így kellene élnie minden nap. Ahogyan az izraeliták a pusztában naponta kaptak mannát, nekünk is szükségünk van Isten felkent igéjére minden nap.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások, vezetés | Címke: , , , ,

Ha nem olvasod a Bibliádat megérdemled, hogy megtévesszenek – Zac Poonen

Kategória: Keresztyénség, Tanítások, utolsó idők, videók, Zac Poonen | Címke: ,

Jelek és csodák utáni vágy – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban ittMP3 formátumban itt

Az ember lényéhez tartozik, hogy kíváncsi a természetfeletti dolgok iránt. Különösen a megtéretlen embereknél és éretlen, csecsemő keresztyéneknél figyelhető meg ez a természetfeletti iránti túlzottan felfokozott kíváncsiság. Ezt jól tükrözi a neten lévő ilyen témájú anyagok látogatottsága. Az ilyenekre 20-30 ezer látogató is hamar összejön. Ezzel szemben a hívők érettségét és hitbeli fejlődését segítő tanításoknál néhány száz látogatónál megáll az érdeklődés. Nem jól van ez így, mert hívőknél éppen arra kellene nagyobb figyelmet szentelni, hogy minél előbb eljussanak az érett kora, hogy tudjanak különbséget tenni jó és rossz dolgok között.

A hívő élet velejárója, hogy időnként csodaszámba menő gyógyulásoknak és szabadulásoknak vagyunk tanúi, amik valóban kell, hogy kövessék az igaz hívőket. Ha az igének engedelmeskedve, a Szent Szellem vezetése szerint éljük a hívő életünket, akkor tanúi lehetünk, hogy Istentől való természetfeletti jelek is fognak követni minket.

A hívők jelek és csodák utáni vágya és a karizmatikus szolgálóknak a hívők ilyen irányú vágyainak kielégítése érdekében tett minél több csoda produkálására irányuló erőfeszítése azonban nem az az út, amit az ige ajánl nekünk, hanem pontosan ettől óvnak bennünket Jézus és az Ő apostolai is. Miért? Azért, mert „hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet a választottakat is” (Máté 24:24). A hamis szolgálók a nagy jeleket és a csodákat használják fel, hogy megtévesszék ezekkel az igazi hívőket! Ezt látjuk Simon mágusnál is, aki a természetfeletti csodákkal elbűvölte egész Samáriát:

„Egy Simon nevű ember pedig már előbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván: Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytől nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje!  Azért figyeltek pedig rá, mert sok időn át az ördögi mesterségekkel elámította őket.”  (Ap.csel. 8:9)

Az ige szerint Simon ördögi tudománnyal bűvölt el sokakat és az emberek azt hitték ez Istennek ama nagy ereje, pedig egyértelműen ördögi volt! Ez történik ma is sok helyen hívő körökben az egész világon és sokan elámulnak, hogy ez Isten ereje, pedig valójában ördögi. Később Simon látszólag megtért és be is merítkezett, de a rossz motiváció továbbra is megmaradt nála, mert Isten ajándékait saját érdekében akarta felhasználni, mint ahogyan ma is teszi ezt sok hamis szolgáló, akik sok éretlen hívőt elámítanak a nagy csoda-alkalmakon. Sajnos sok keresztyén nincs tisztában vele, hogy a természetfeletti dolgok két forrásból származhatnak: az egyik forrása a gonosz és a másik a Szent Szellem ajándékainak valóságos működése. A Sátán és az ő szolgálói – a hamis szolgálók – a világosság angyalaként jelennek meg és szentnek, Istentől valónak igyekeznek feltüntetni azt, ami valójában démoni, okkult tudomány. Ilyenek az un. kontrollálatlan “szent nevetés, -rázkódás, -részegség és erők átadása a “kenettel” szolgáló testvérek által a kundalini szellemével sok gyülekezeti alkalmon. Sok hívő azt hiszi, mert azt mondják nekik a szolgálók, hogy ez a Szent Szellemtől van, pedig valójában mindezt az okkult kundalini szellem műveli. amikor kézrátétellel való szolgálat során – vagy anélkül –  okkult erők átadás nyomán elterülnek és vonaglanak emberek a földön. Sok esetben ilyenkor nem “szabadulás” történik, hanem pontosan az ellenkezője: ilyenkor megy beléjük egy démon, ami ezt az abnormális, megalázó viselkedést kiváltja a hívőkben. Látunk ilyeneket a hívők első gyülekezeteinek életében? Nem, sehol!

Látjuk már, hogy milyen veszélyes dolgokról van szó és mennyire fontos, hogy minél előbb eljussunk az érettségre és szellemi megkülönböztető képességgel rendelkezve leleplezzük a gonosz szellemek munkáját?

Az igében apostolok mindenhol nyomatékosan felhívják a hívők figyelmét a hamis szolgálókra és a jelekkel és csodákkal való megtévesztésre. Ma is felhívják az Úr szolgálói erre a hívők figyelmét? Nem úgy tűnik.

Az utolsó idők legnagyobb veszélye a megtévesztés. Az ige mondja, hogy sok hamis szolgáló jön ebbe a világba!

Fel vagyunk rá készülve, kellően éberek vagyunk a megtévesztéssel szemben és megvizsgálunk minden szellemet? Ha nem így teszünk, akkor nagy bajba kerülünk!

Jézus földi szolgálatának ideje sok dologban hasonlított a mai korra. A korabeli zsidók és azok vezetői Jézustól jelt kívántak látni, de Jézus a következőt mondta nekik:

Gonosz és parázna nemzetség jelt kíván, de nem adatik jel neki, csak Jónás prófétának jele.” (Máté 12:39)

Látjuk tehát, hogy annak ellenére, hogy Jézus maga is sok csodát tett, nem szerette a jelkívánást; sőt gonosz és parázna nemzetségnek nevezte az ilyeneket – vallási elöljárókat! Nem túlzás ez? Hogyan nevezhet Jézus kegyes, vallásos embereket, főként vezetőket gonosznak és paráznának?

Nézzük meg, hogy mit jelent gonosznak lenni Jézus értelmezése szerint?

Ha megnézzük az igében, hogy Jézus hogyan értelmezi a gonoszságot és kiket nevez gonosznak, akkor meg fogunk lepődni, mert rájövünk, hogy a mai sok karizmatikus szolgáló között is sok gonosz ember van.  A Máté 7-ben Jézus a “széles úton” járó, Jézus nevében sok jelet és csodát tevő és prófétáló, “karizmatikus” szolgálókat nevezi gonoszoknak, akiket valójában Ő nem is ismer, ennek oka pedig az, hogy képmutatók: kifelé igyekeznek szentnek látszani, de az életükben engedetlenek sok ige megcselekvésében. Ezért nem engednek betekintést a magánéletükbe, hanem az ajándékokra terelik mindig a figyelmet és tiltják a megítélést, hogy le ne leplezzék őket! Nekik jó példával kellene elöl járni, ezzel szemben sok hamissággal és képmutatással megtévesztik Isten népét. Jézus szerint ez gonoszság, ezért nevezi gonoszoknak őket!

Mit jelent az, hogy „parázna” nemzetség?

Itt a paráznának fordított szó az eredeti görögben “moikhalisz”, aminek jelentése valójában házasságtörés, és nem az egyedül álló emberek házasságon kívüli paráznasága. Jézus a korabeli zsidóságot tehát valójában így nevezi: “gonosz és házasságtörő nemzetség”

Tudjuk, hogy Jézushoz odamentek vallási előljárók és kísértették Őt, hogy „szabad-e akármi ok miatt elválni?” (Máté 19:3) A válás kérdése akkor is vita tárgya volt a zsidó között, de nem a válás maga, hanem annak oka volt az, ami a vita tárgyát képezte. Így van ez ma is a hívők között: szeretnének a hívők tisztában lenni vele, hogy mi az az ok az ige szerint, amikor szabad egy hívőnek elválnia. Nyilvánvaló az is, hogy az emberek nem azért szeretnének elválni, mert szeretnének egyedül élni, hanem azért, mert a válást követően valaki mással szeretnének egybekelni. Ez elég megszokott gyakorlat volt Jézus idejében, és ma is elég gyakorivá vált a hívők és hívő szolgálók között is a válás és az azt követő mással való egybekelés. Több ismert, nemzetközi hírű szolgáló él második, sőt harmadik feleségével!

Az USA-ban a baptisták 40%-a elvált ember, ami hasonló arány, mint a világban, ami nem meglepő a teljesen elvilágiasodott gyülekezeteket tekintve, akik átvették a világ szokását ezen a területen is.

Mit mond Jézus a válásról a farizeusok kérdésére? Azt, hogy amit Isten egybeszerkesztett azt embere el ne válassza, aki pedig “bármi okból” elválik és “mást vesz el” vagy “mással kel egybe” az “házasságtörést” követ el. Néhány helyen ezt paráznaságnak fordították, de az eredeti görög szerint ott is házasságtörésről van szó. A válás utáni egybekelés tehát valójában házasságtörés, amit ma – a világi gyakorlat szerint – “újraházasodásnak” szokás nevezni. A világban teljesen elfogadott gyakorlat a válás utáni újraházasodás, amit ma már szinte minden felekezet átvett és a világ szerinti módon gyakorol. Tudnunk kell azonban, hogy Jézus szerint ez házasságtörés, és aki ilyet követ el annak vége örök halál:

„Avagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők (moikhosz), se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.”   (1 Korinthus 6:9-10)

Úgy tűnik, sokan ezt ma sem tudják, hogy az ilyenek nem örökölhetik Isten országát! Amikor ma sok “újraházasodott” hívőt és hívő szolgálót látunk, akkor tudnunk kell, hogy Jézus házasságtörőknek tartja őket. Olvassuk el ezzel kapcsolatban a “Válás, újraházasodás és házasságtörés” című írást Dan Cornertől a Keskeny út blogon.

Látjuk tehát, hogy sok “széles úton” járó hívőre, főként, akik újraházasodtak, egyetértenek azzal, vagy támogatják azt tökéletesen rájuk illik Jézus mondása: “Gonosz és házasságtörő (újraházasodott) nemzetség. Ha ilyen szolgálók jönnek közétek, akkor fontos tudni, hogy Jézus nem ismeri őket, ezért azok a jelek és csodák, amiket tesznek, azok nem az Úrtól vannak, mert “rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt!” Isten ugyanis csak azoknak jelenti ki magát és azok kérését teljesíti, akik neki engednek! 

Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.    (János 14:21)

Isten csak a neki engedelmes szolgálókat használja és őket követik a jelek. Ők azonban nem arra törekszenek, hogy jeleket és csodákat tegyenek, hanem hogy engedelmeskedjenek parancsolatoknak és a jelek és csodák majd követni fogják őket, ha az Úr úgy akarja!

Érdemes megfigyelni, hogy a Jelenések könyvében lévő hét gyülekezetből melyik volt az az egy, amely tetszett Jézusnak:

„A Filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. … Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait. Ímé eljövök hamar: tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat. Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”   (Jel 3:7-13)

Ebből is láthatjuk, hogy sok hívő vágyával ellentétben ma

  • az igazság és a szentség,
  • az igének való engedelmesség kell, hogy meghatározza a hívő életünket.
  • Így nem kell nagy erővel rendelkeznünk, hanem kevés erő is elegendő, hogy győzzünk az életünkben lévő bűn felett és rendelkezzünk az oldás és kötés hatalmával. 

Ha az igének való engedelmesség eredményeként az Úrtól kapott kijelentés és az oldás és a kötés hatalmával rendelkezünk, akkor semmi sem állhat ellenünk, különben csak a “levegőt vagdossuk.”

Semmi szükség tehát arra, hogy nagy jelek és csodák után vágyakozzunk, ami könnyen megtéveszthet bennünket. Ha viszont a filadelfiabeli hívőkhöz hasonlóan igazságban és szentségben éljük az életünket, akkor az Úr szeretni fog és megtart bennünket a nagy nyomorúság idején, sőt győzteseknek járó koronát is ígér nekünk. Kívánhatunk ennél többet? Semmiképpen sem. Ámen.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: Keresztyénség, Szellemi harc, Szentség, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , ,

Baál vagy az Atya uralma II. – Abonyi Péter

A könyv II. része letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A megcsalás módjai, eszközei – avagy
hogyan cseréli le Baál az Atyát a gyülekezetben

1. Elsőség kívánása

Már az első gyülekezetekben megkezdődött az elhajlás, de csak kirívó eset volt, hogy egy teljes gyülekezetet tönkretegyen az elsőség kívánása. Egyetlen újszövetségi példát találtam erre, de az nagyon szemléletes. Előbb olvasd el, majd nézzünk meg együtt, miről beszél János apostol a 3 János 1:9-11 versekben.

A 9. vers: elsőséget kíván KÖZÖTTÜK: Az elhajlás első biztos jele, ha egy testvér vagy szolgáló Krisztus előtt nem tekinti partnernek, magával egyenlőnek a másik testvért vagy szolgálót. A Baál befolyás egyértelmű és világos jele az elsőséget kívánás, vágyás, és Krisztus, mint tulajdonos helyett az első hely birtokba vételére való törekvés. E törekvés kezdetben nem a legelső helyre törekvésben, hanem csak magasabb pozícióra törekvésben érhető tetten, de ahogy Pál tette, próbatétellel érzékelhetővé kell tenni, és akkor rögtön lelepleződik az ambíció, az első helyig menetelés törekvése. A lényeg a szív pozíciószerzési vágyában van, amit hiszékenység, jóhiszeműség miatt, vagy a teljesen Krisztusnak át nem adott élet gyümölcseként nagyon lazán kezelnek a hívők. Sőt, még pozitív fényben is tüntetik fel az ilyen embert, hogy van önbizalma, egészséges önértékelése és ambíciója, bezzeg a krisztusi utat járó hívőket negatívnak, pesszimistának, hitetlennek, kritizálónak, szeretetlennek, törvényeskedőnek, mi több önértékelés és önbizalom hiányosnak, esetleg introvertáltnak tekintik, ezért leszólják őket mások előtt. Engem az ördögön kívül ne emlékeztessen senki, hogy miből szabadított meg az Úr, mert pontosan tudom. Te se engedd ezt, hanem leplezd le ezt hazugságot, és a Jakab 4:7 szerint helyezkedj szembe vele, és akkor az ördög és az ilyen ember elhagy, elkerül téged. Alább látni fogjuk, hogy a jellembeli elhajlások miatt a hívőknek milyen káros következményeket kell azért elszenvedniük, mert a krisztusi elsőséget átengedték valaki másnak: „benézték” az ámítást, hiszékenyen elfogadták, hogy „csak nem fogja őket egy testvér becsapni”.

Egy szolgáló csoportban, gyülekezetben a következő módon tudod letesztelni, leleplezni ezt az eretnekséget. Mondd az illetőnek, hogy aláveted magadat az ő (pl. evangélista) szolgálatának, de csak akkor, ha ő is aláveti magát a te (pl. tanítói) szolgálatodnak. Ha megtagadja, vagy kimagyarázza magát romlott, hamis beszédekkel, csúsztatásokkal, vagy támadólag, számonkérőleg lép fel, akkor tudd, hogy Baál bírvágy szellemének uralma alatt álló testvérrel állsz szemben.

Ha az ilyen embert nem leplezik le az elején, akkor a hitetés, becsapás sikerét követően e varázslással megszilárdított bizalomra építve a romlás növekedéséhez, hatalma megszilárdításához elkezdi az erőteljesebb eszközök használatát. Ezt oly módon teszi, hogy mások lejáratására oda nem illő igéket hoz fel, hogy megölje a bizalmat a helyi gyülekezetben levőkben, más gyülekezetben levők vagy utazó szolgálók felé.

A következő szint a konfrontálódásé és a leleplezésre adott reakciók borzalmai. Ha a testvérek mégis az elsőséget veszélyeztető tekintélyű szolgálót próbálnak a gyülekezetbe hívni szolgálatra, akkor a bírvágy uralma alatt levő testvér, mint ahogy Diotrefész tette, mind a gyülekezeten belüli, mind a külső testvért lejáratja, és kizárja a lehetőségét annak, hogy bejusson a „veszélyes” testvér a gyülekezetbe, míg a hittestvéreit egyenességük, igazság melletti kiállásuk miatt előbb a szellemi, majd a baráti közösségből, végül a gyülekezetből kiutálja, vagy nyilvánosan kizárja. Ez a kiátkozás intézménye, amitől nem kevés testvér súlyos lelki válságba került napjainkban is. Ezért e hittestvérek a Baál szellemi befolyása alatt létrejövő lelki terror miatt pszichoszomatikus, fizikai tüneteket okozó betegségekkel küzdenek, amíg ki nem tudnak jönni e befolyás alól, de erről majd később beszélünk. 

Ebből az igei példából láthatjuk, hogy a hamis forma miatt miként válik egy korábban élő gyülekezet tartalmilag hamissá, neokatolikussá, babiloni vallásúvá. Azt tapasztalom, hogy nem veszik komolyan a hívők, amikor elmondom nekik, hogy a hamis forma hamis tartalmat fog eredményezni! Ez csak idő kérdése.

Az „elsőségben hívők” részéről rendszeres „igei” válasz, akarom mondani csúsztatás, hogy a világban is így működnek a sikeres vállalkozások, különben is kell valaki (azaz első az egyenlők között), aki egy vita esetén kimondja mi a végső igazság, mi legyen a döntés. Ezzel a kijelentésükkel ki is mondják, hogy az Isten szerinti formát, s egyben tartalmat világira cserélték. Igéket kérhetünk az érvelésük alátámasztására, de csak romlott beszédek, azaz kicsavart igék, hamis csúsztatások, megfélemlítések és különféle kényszerítő lelki befolyásoló technikák részesei leszünk! Mutassa meg valaki, hogy ki volt az a személy név szerint, akit az újszövetségben a Szent Szellem pásztornak, lelkipásztornak, lelkésznek, atyának nevezett meg? Illetve, ha van ilyen személy valaki szerint, akkor mik a kiválasztásának szempontjai? Az ige csak e vizsgált igeszakaszban írja le ezen ismérveket, hogy leleplezhessük az ilyen személyeket. Az ige a presbiter és a diakónus esetében fontosnak tartja, hogy leírja a kiválasztás szempontjait. Ha lenne más tisztség, akkor az Ige leírná azokat, megnevezné azt a személyt. De ilyen nincs.

Mit találunk egy „kályha” közelében, ha az már bent van egy közösségben?

2. Az én gyülekezetem 

Mit gondolsz, amikor azt hallod egy szolgálótól, hogy: az én gyülekezetem. Ennek a hamisítványnak sajnos szinte az összes – magát karizmatikusnak nevező – gyülekezet teret engedett. Így Baál tanítása bent van a gyülekezetben, mivel Krisztus főségét és az újszövetségi, biblikus vezetési formát babiloni formára cserélték le. Ha most megütköztél állításomon, de szereted az Urat és az Ő igazságát, akkor csak olvass tovább, mert meglátod, hogy sokkal tisztábban fogod látni, hogy miért vannak zűrök saját vagy hittestvéreid életében, a gyülekezetekben. Tudsz róla, hogy a reformáció idején a presbiteri vezetés volt kívánatos a helyi gyülekezetekben? Akkor nem kellett magyarázni senkinek, milyen akadálya van a pápaság, az atyaság intézményének egy élő gyülekezetben. Ezért a hamis törekvések miatt mindig menekülni kellett az igaz  testvéreknek, amit újabb és újabb felekezetek létrejötte, ill. a „maradék” újabb és újabb kiválása jelez. Emlékezz csak vissza az elmúlt pár évtizedben történt gyülekezeti szakadásokra, nem változott semmi az évszázadok során. Nagy baj, hogy a reformáció óta eltelt 500 évet követően ismét azt látjuk, hogy a magukat hívőnek tekintő gyülekezetek szinte kivétel nélkül újból neokatolikus, Baál uralma alatti rendszerben és formában működnek. Ha jobban megvizsgálod te magad is beláthatod, hogy formailag az élő gyülekezet és a fogyó nagyfelekezetek között alig van különbség. Előbbiek a Baál uralma miatt idővel az utóbbi felekezetekhez lesznek hasonlók nemcsak formailag, hanem tartalmilag is, azaz szervezettek, de hidegek és élettelenek lesznek.

3. Templom, imaház

 A Baál szellemétől uralt vezető a rendszer teljessé tételéhez a papi rend működésén túl minél előbb saját tulajdonú, birtokú épületet akar bázisként biztosítani. Szívesen idézik hamisan a Haggeus 2:9 igét, ahol azt mondta Jahve az ószövetségi istentiszteleti rend és lakhelye biztosításához: „Nagyobb lesz e második ház dicsősége az elsőnél – ezt mondja a Seregek URA -, és ezen a helyen békességet adok – így szól a Seregek URA.” 

Az Úr azonban már Dávidnak is azt mondta a 2 Sámuel 7:7-ben: „Amíg csak együtt jártam Izráel fiaival, mondtam-e csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, akinek parancsoltam, hogy legeltesse népemet, Izráelt, ilyen szavakat: Miért nem építettetek nekem cédrusfából való házat?” 

Majd a 12. versben: „Mikor pedig napjaid betelnek, és elalszol atyáiddal, föltámasztom utánad a te magodat, amely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát.”
És a 13. versben: Ő fog házat építeni nevemnek, és megerősítem királyságának trónját mindörökké.”

Nyilvánvaló, hogy Jahve nem kívánta, hogy házat építsenek Neki, hanem Krisztusról, Dávid utódáról szólt, hogy Ő fog olyan templomot építeni, ami szíve szerint való, és ez akkor teljesedik be megváltoztathatatlanul, amikor az örökkévaló királyság idejébe lépünk. Ettől függetlenül az Úr a sátor helyett épített kőtemplomba költözött, annak megépítése utáni időben. De amikor az Újszövetség ideje eljött, megszűnt az áldozat bemutatása és a papság ószövetségi rendje. Az intézményes rend megváltozásával okafogyottá vált a templom épülete is. Ézsaiás is így szólt a 66. fejezet 1. versében: „Így szól az ÚR: Az ég az én trónusom, és a föld a lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyet nyugvóhelyemül?” 

Erre Urunk Jézus adta meg a választ a János 2:19-21 versekben: 

„Jézus így válaszolt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Azt mondták a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted? Ő pedig testének templomáról mondta ezt.”

Jézus betöltötte a Nátán szájából elhangzó próféciát. A testének megáldoztatásában való hitben bárki bemehet Isten jelentébe, hogy a Vele való közösségben részesülhessen. 

Ez az egyetlen templom és nincs más!

Aki mást állít, Baál szellemétől szól, mert birtokvágy van benne, hogy emberek lelkének gazdája lehessen az újszövetségi gyülekezet hamisítványaként, a saját maga által felépített spirituális intézményében. Ezért a mai gazda-szellem uralma alatt levő szolgálók birtokvágyuktól indíttatva az ószövetségi mintára építik templomaikat, imaházaikat a haggeusi igével bizonyítva az igazukat a testvéreknek, befolyásuk alá gyűrve a testvéreket. Amikor pedig sikerül a saját szívük vágya szerinti épületet felépíteni, akkor azt mondják: Ez az Isten háza.

Ha már Dávidnak és Ézsaiásnak azt mondta az Úr, hogy Én nem úgy gondolom, mint az emberek, mert nem akart az eljövendő kijelentésre árnyékot vetni, azaz az újszövetség népének, így a ma élő egyháznak hamis mintát adni, akkor mennyivel inkább igaz ma, hogy az újszövetség népének a Pál nevével fémjelzett apostoli csoportnak adott minta szerint kell építeni az Isten templomát, ami az Úr teste, azaz a hívő emberekből álló közösség. Az apostoli levelekben részletesen olvashatunk arról, hogy milyen beszédekkel építették a helyi gyülekezeteket, a gyülekezeti összejöveteli hely fontosságának megemlítése nélkül. Ne feledjük, akinek a gyülekezet által használt – legyen saját tulajdonú vagy bérelt – ingatlan Isten házát jelenti és nem csak egy épületet, az szívében a gyülekezetet lecserélte élettelen tárgyra, mert a Baál szellemének szolgája. Ezzel a romlott szívű testvér istentelen formához ragaszkodása a gyülekezet menthetetlen és drasztikus tartalmi torzulását, majd a gyülekezet és a maga vesztét idézi elő.

4. Megfélemlítés

A megfélemlítésről egyértelműen megállapítható, hogy nyilvánvalóan világi, ördögi vezetési módszer. Ennek alkalmazása következtében sorban, egymásra épülve megjelennek a világi vezetési formák, tartalmak egy közösség életében. A világi vezetőket a tréningeken arra tanítják, hogy ne engedjenek senkit közel magukhoz. Ennek bebiztosítására megtanítják őket, hogyan használják a megfélemlítés eszközét. Többen kipróbáltuk, hogy amikor imádkozva a szívünkben egy hit általi döntést hoztunk, hogy nem félünk a világi főnökünktől és semmi mást nem változtattunk csak ezt megtettük, a következő találkozáskor a főnökön látható zavarodottság lett úrrá, pedig nem szóltunk semmit. Megijedt, mert a megfélemlítés eszköze, szelleme nem tudott hatni ránk. Elkezdett félni, hogy nincs hatalma felettünk, illetve azt a félelmet ültette bele ez a szellem, hogy hozzá hasonlóan a hatalmunkat fogjuk gyakorolni felette, pedig mi csak Krisztust tettük gazdánkká helyette.

Mivel a gyülekezet emberek közössége, ezért ugyanez fog megtörténni a gyülekezetben is, ha ezt megteszed. Ha szívedben a gyülekezeti vezetőtől való félelmedtől megszabadulsz a következő fog történni: azokhoz a szolgálókhoz, testvérekhez, akik az Úr alá vetették magukat közel fogsz kerülni, a Baál gazda-szellem alá vetettekkel pedig szembekerülsz. Ebből adódóan állandó konfliktus okozójának bélyegeznek meg ezek a testvérek, és a félelem, amivel Baál gazdájuk pórázon tartja őket, támadásra, félelemkeltésre ösztökéli őket.

Az Ószövetség utolsó verse sokatmondó, hogy mi változik meg alapvetően az Újszövetség beálltával. Ezt olvassuk a Malakiás 4:5-6-ban:

 „Íme, elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja.
És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy amikor eljövök, átokkal ne sújtsam a földet.”

Illésről, mint személyről szoktunk gondolkozni, de meg fogjátok érteni a IV.3  Ébredési összejövetelek, tűz konferenciák részben leírtakból, hogy az Illés neve többet jelent egy személy nevénél. Az Illés szó egy fogalom, egy korszak, sőt az a gondolkodásmód, ami nélkül nem működik az Egyház, mivel Illés neve azt jelenti, hogy AZ ÚR URALKODIK EGYEDÜL, tehát nincs más, akinek uralmat szabad adni az életünkben. Ezért mondja a Szent Szellem, hogy abban, az Ő szerinte való uralomban az apák szíve a fiakhoz, a fiak szíve az apákhoz fog fordulni. Ma ezt úgy mondanánk, hogy megvalósul a generációk együttélése. Láthatjuk majd a későbbiekben, hogy Pál és a szolgatársai életében ott volt Krisztus egyedüli uralma, ezért ott volt minden áldás, ami Isten akaratának beteljesítéséhez kellett, és nem átok volt rajtuk. Az átok az áldás hiánya. Ha meg akarsz szabadulni az átokból, teljesítsd be az áldás feltételeit, és az isteni élet elnyeli a halált, a világosság megszünteti a sötétséget. Ez a harmónia hoz áldást az utódok, az Isten munkáját továbbvivők életére. A malakiási üzenet azonban szó szerint is értendő. Ugyanis amelyik szolgálónak az édesapjával nem harmonikus a kapcsolata, az milyen mintát fog tovább adni? Nem véletlen a presbiter és a diakónus kiválasztásának feltételei között a rendezett család követelménye!

Amikor találkozunk egy testvérrel, szolgálóval és különösen, ha őt egy híres emberként mutatják be, mindenképp vizsgáljuk meg a családi hátterét: milyenek a gyermekei, felesége vagy férje, apja és anyja, valamint a rokonaival való kapcsolata. Ne az ő beszéde alapján tegyünk ítéletet, hanem járjunk utána más forrásból, jussunk be az ő családi közösségükbe, hogy az életmódjukat megtapasztalhassuk. Tulajdonképpen a zsidók is ezt tették a Márk 6:3 szerint Jézus messiás voltának vizsgálatakor, és arra jutottak, hogy Jézus rendezett családi háttérrel rendelkezett, és nem volt nagyobb bármelyiküknél. Sajnos ez a történet csak negatív színben hangzik el a gyülekezetekben, pedig nem a családi háttér megvizsgálásának ez a gyakorlata a hibás, hanem az, hogy az ok-okozat összefüggését téves módon, hitetlenül alkalmazták a zsidók Jézus messiási voltának vizsgálata során. Vagy lássuk meg a János 1:38-39-ben, hogy az első tanítványok hogyan alkalmazták e vizsgálati módot Jézussal szemben, amelynek természetes része volt a mester és tanítványai közötti szoros életközösség.

E héber gyakorlat életünk részévé tételével megmentjük magunkat a hamis testvérektől, és a későbbi megcsalattatástól. Mielőtt valakit Isten szolgájának ismerünk el, ismernünk kell a családi hátterének rendezettségét. Tehát vizsgáljuk meg a testvér kapcsolatait és abból már látni fogjuk, hogy milyen problémák lehetnek az életében. Ezért, ha azt látjuk egy testvérnél, hogy az anyjával rendezett a kapcsolata, de az apja valahol háttérbe került, akkor foglalkozni kell a helyes énképpel, jellemmel, mert biztos segítségre van szüksége a testvérnek, mivel nem látott helyes apaképet, így az Atyáról alkotott torz képe javításra szorul. Ha a Példabeszédek 1:8 szerint az anya az oktatás feladatát szépen elvégezte, de az apa a bölccsé tételt, az életre nevelést, a jó és rossz közötti különbségtételre nevelést elmulasztotta, akkor ébernek kell lennünk. Ha pedig az anya ráadásul az apa távollétének hiányát vagy jellembeli hiányosságait még kompenzálta is, az ilyen szülői háttérrel rendelkező ember lehet okos, képzett, intelligens, nagyszerű adottságokkal, képességekkel megáldott ember, de a torz apakép és ebből adódóan a hamis Atyakép miatt könnyen megtévesztő és befolyás alá hajtható jellemű emberré válhat. Meg kell jegyezni, hogy mindegyikük ilyen „palántaként” kezdte, sőt azt tapasztalom, hogy az ilyen emberek keresik az atyaság területén sérült embereket azért, hogy uralmuk alá hajthassák a következő generációból való „palántákat”. És mivel e „palánták” jó alanyokká válnak, ennek a szellemnek a továbbadójává képezik ki őket a gazda-szellemmel rendelkező hamis testvérek. Fontos ennek a hiányosságnak a beismerése a rossz apaképpel rendelkező testvérek részéről, hogy a helyreállás megtörténhessen, és áldásos lehessen a tevékenységük, ne pedig álságos. Ha az ilyen testvér a segítő szolgálat ellenére sem hajlandó beismerni a hiányosságát, vagy ha be is ismeri, de a teljes gyógyulás útján nem hajlandó végigmenni, akkor kénytelenek vagyunk elengedni, és figyelmeztetni, hogy hamis, érdekből, színből szolgáló testvér fog maradni és az 1 Korintus 3:11-15 szerint a munkája az utolsó ítélet napján meg fog égni, nem fogja a próbát kiállni. Ha inkább a hazugságnak hisz, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy hamis szolgáló, és a testvéreket is figyelmeztetnünk kell a 2 Thesszalonika 3:1-16 szellemében, hogy így kezeljék őt.

Olvassuk el ismét a Malakiás 4:5-6-ot, és ezen üzenet szellemében elmélkedjünk el rajta, hogy mit üzen ez nekünk, mint újszövetségi hívőknek a gyülekezet építéséhez:

 „Íme, elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja.

És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy amikor eljövök, átokkal ne sújtsam a földet.”

5. Védelem alá helyezés

Egyre gyakoribb az a fenyegetés, félelem alá helyezés a hamis befolyás alatt levő szolgálók, vezetők részéről, hogy ha nem teszel meg valamit, akkor nem vagy védelem alatt. Ez egy óriási hazugság! Ahogy feljebb írtam, ha átadtad Krisztusnak az életedet, és hittel minden általad ismert bűnödet lerendezted, akkor VÉDELEM ALATT VAGY! Vagy úgy gondolod, hogy Krisztus helyett vagy felett, legyen bármiféle vezetőnek mondott ember tud védelmet adni? Ekkor jön a hamis szolgáló álszellemi ködösítése, hogy ez szellemileg értendő, ugyanis amikor nincs veled napközben a vezetőd, ez akkor is működik. Lássuk be, hogy az ilyenfajta szellemi gyámkodás a karizmatikus misztérium egyik fajtája, ami valójában nem más, csak egy újabb vezetői eszköz, egy lelki technika. Úgy hívják manipulálás. A Galata 4:1-7 azt mondja, hogy nem vagy „gyám”, mai szóhasználattal nevelőtanár felügyelete alatt, mert már az Atya fiává lettél. Ezért válik sok ember élete gyengévé, erőtlenné, mert másoktól függőek. Így önfenntartóvá, öngerjesztővé válik ez a rendszer mindaddig, amíg felismerve ezt meg nem térsz, meg nem szabadulsz ennek a rendszernek a függőségéből.

A gyámság alá helyezés egyik rossz példája az úrvacsora mai gyakorlatával való visszaélés. Pál az 1 Korintus 11:27-33-ban a bűntől való megtisztulásra hívja fel a közösség figyelmét. Itt az egymást ismerő testvérek veszik az úrvacsorát egy házban, ahol együtt esznek, amikor is látják és hallják, ha egy testvér nincs jól vagy akár sorozatosan hiányzik. Az egész alkalom e formában való gyakorlása a csoport önvédelmi mechanizmusára épül, ahol mindenkinek érdeke, hogy Isten akaratában megnyugodva menjen majd el ki-ki az otthonába. Ezzel szemben a mai gyakorlat, hogy egymást alig ismerő testvérek egy nagy helyre összejönnek, ahol a csak erre kijelölt személy vagy személyek osztanak kenyeret és bort, miután elhangzik a 29. vers, amivel persze e rendszer hiányosságából adódóan, egyéb eszköz hiányában félelem és nyomás alá helyezik a bűnt elkövetőt, hogy egyedül oldja meg a baját, ha tudja. Sajnos e nyomorúság arra kényszeríti a bűnöst, hogy vagy nem megy el ilyenkor gyülekezetbe, vagy az alkalom elején, esetleg végén a „szakemberhez” megy imáért. Ehhez a gyakorlathoz ragaszkodásból létrejövő hiányosságok szintén önfenntartóvá teszik ezt a függőségi elven működő rendszert, ezért ebből a gyakorlatból is mielőbb meg kell térni. Vissza kell térni az eredeti formához, így megszabadulva az akadályozó formától a helyes tartalom is szépen kialakul.

 Összefoglalva: a védelem egyetlen módja és legmagasabb szintje, ha Krisztusnak, illetve a Krisztus szelleme által munkálkodó embereknek, eseményeknek engedelmeskedő életet élsz.

6. Nem hagyván el a magunk gyülekezetét

Egy szintén közismert módja a megfélemlítésnek, amikor a Zsidók 10:25 igehelyet téves módon értelmezik, mintha a felekezetből való eltávozás az Isten kegyelméből való kiesést jelentené, pedig pont fordítva van. Ha a felekezeti szellemtől szabad vagy, akkor fogod a gyülekezeted felé a legjobban betölteni küldetésed.

Csak példának okáért nézzük meg mondjuk egy bibliaszoftverrel, hogy az evangéliumokban a „szabad” szótőre milyen konfliktusok esetleírásaival találkozunk. A felekezeti rendszer hívei Jézust és/vagy tanítványait a Szent Szellemnek engedelmeskedő hitéletből – kivétel nélkül – a „nektek nem szabad tenni valamit” megfélemlítéssel – a lelkük megszerzésével – próbálták a saját felekezetükbe visszakényszeríteni. Egymás után két ilyen esetet láthatunk a Máté 12:1-15-ben. Figyeljük meg, hogy mit mond és tesz a felekezeti fogságban levőkhöz képest a mi Urunk. Tehát éljük meg a Zsidók 10:25 igét úgy, ahogy azt a Szent Szellem leírta: legyünk a Krisztus követői, el nem hagyva a Jézus személye körüli csoportosulást.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com 

Kategória: Keresztyénség, Szellemi harc, Tanítások, vezetés | Címke: , , , , , , ,

A Szent Szellemmel teljes szolgálat jellemzői – Zac Poonen

Characteristics of Spirit-filled Service by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Négy dolgot szeretnék megemlíteni, amiről Pál apostol beszél a Szent Szellemmel teljes szolgálattal kapcsolatban.

Egy szerelmes-rabszolga: A Szent Szellemmel teljes szolgálat mindenekelőtt egy szerelmes-rabszolga szolgálata. Az Ap.csel. 27:23-ban Pál a következőt mondja: „…az Istennek, akié vagyok, és akit szolgálok”. Pál az ő Istenének egy szerelmes-rabszolgája volt. Semmit nem tartott meg magának az életéből.  Mindent odaadott a Mesterének. Amikor egy személy az egész életét odaadja Istennek, akkor nem szívességet tesz. Nem! Csupán visszaadja Istennek azt, amit ellopott tőle. Ha elloptam egy ember pénzét és később rám terhelődött a bűnöm, visszaadnám neki, és nem tennék úgy, mintha szívességet tennék neki. Úgy mennék oda hozzá, mint egy bűnbánó tolvaj. Ez az egyetlen helyes magatartás, amivel közeledhetünk Istenhez, amikor átadjuk az életünket neki. Isten megvásárolt minket. Amikor ezt megértjük, akkor jutunk el a megszentelődés igazi lényegéhez. Pál egy szerelmes-rabszolgája volt az Úrnak. Mint egy zsidó rabszolga, aki a szolgálatának a hetedik évében szabaddá válhatna, de mégis úgy dönt, hogy folytatja a szolgálatát, mert annyira megszerette az urát. (2 Mózes 21:1-6). Így szolgált Pál is az Úrnak. Nem akart béres lenni, aki fizetésért dolgozik, hanem olyan ember, aki minden jogáról lemondva szolgál.  Isten azokat keresi, akik így odaszánják magukat neki, akik mindig azt keresik, hogy az Ő akaratát cselekedjék – és nem azon fáradoznak serényen, hogy azt tegyék Istenért, amit úgy éreznek, hogy tenniük kell. Egy rabszolga nem azt cselekszi, amit úgy érez, hogy cselekednie kell. Nem. A rabszolga megkérdezi az ő urát: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” – és azt cselekszi, amit mond neki.  A Biblia a következőt mondja: „A legfontosabb dolga egy rabszolgának, hogy csak azt tegye, amit az ura mond neki.” (1 Kor. 4:2 – LB változat).

Evangelizálási szenvedély: Másodszor, a Szent Szellemmel teljes szolgálat egy olyan szolgálat, amely felfedezi a mások felé való kötelezettséget. Pál a következőt mondta: „Mind a görögöknek, mind a barbároknak adós vagyok” (Róma 1:14). Isten értékes ajándékokat helyezett el bennünk, hogy megosszuk azt a világgal. Olyanok vagyunk, mint a postai alkalmazottak, akiknek az a feladatuk, hogy nagy pénzösszegeket adjanak át különböző embereknek pénzesutalványok alapján. Egy ilyen alkalmazott adósa marad másoknak mindaddig, míg ki nem fizette minden egyes ember felé a tartozását. Több ezer dollárja lehet, de egyetlen cent sem az övé. Ő adós sokak felé. Az apostol felismerte, hogy neki is hasonló tartozása van, amikor Isten az evangélium üzenetével bátorította őt. Tudta, hogyan kell azt megosztani másokkal, és azt is tudta, hogy adós maradna mindaddig mások felé, míg át nem adta nekik a megváltás üzenetét. Huszonöt évvel a jó hír prédikálását követően Pál még mindig ezt mondja: „Adós vagyok,” és azt mondja a római keresztyéneknek, hogy ő kész Rómába menni, hogy törlessze az adósságát a római emberek felé. Figyeljük meg Pál magatartásának következő három jellemzőjét a Róma 1:14-16-ban: „Adós vagyok kész vagyoknem szégyellem az evangélium hirdetését.” A Szent Szellemmel teljes szolgálat mozdul mások felé. Felismerve a mások felé való adósságát, mindig kész menni és törleszteni ezt az adósságot. A Szent Szellemmel teljes szolgálat szenvedélyes az evangelizációban, folyamatosan kész mozdulni mások felé. Törődik mások szükségeivel és nem magának kedveskedik. Krisztus sohasem magának kedveskedett (Róma 15:3).

Emberi alkalmatlanság: Harmadszor, a Szent Szellemmel teljes szolgálat folyamatosan tudatában van az emberi alkalmatlanságnak. Figyeljétek meg Pál szavait a 2 Kor. 10:1-ben: „közöttetek jelentéktelen vagyok ” – vagy, más szavakkal, „nem vagyok egy megnyerő személyiség.” A hagyomány szerint Pál apostol csak 4 láb 10 hüvelyk (kb. 155 cm) magas, kopasz és horgas orrú volt, és valószínűleg egy szembetegségben szenvedett. Nyilvánvalóan nem úgy nézett ki, mint egy filmsztár. A munkájának sikere nem emberi tényezőkön múlott, mivel nem volt semmi megkapó a kinézetében vagy a beszédében. A prédikálására vonatkozóan Pál azt írja a korinthusiaknak: „félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek.” (1 Kor. 2:3). Amikor prédikált, sokkal inkább tudatában volt a gyengeségének, mint Isten rajta keresztül áradó erejének. Ez egy Szent Szellemmel teljes szolgálat. Emlékezzünk rá, hogy egy gyülekezet Pál prédikálásának hatására jött létre a pogány Korinthusban.

Az elhívásunk betöltése: Negyedszer, a Szent Szellemmel teljes szolgálat egy olyan szolgálat, amely betölti Isten speciális elhívását. A Kolossé 1:23-25-ben Pál azt mondja: „szolgájává lettem”, és az 1 Tim. 2:7-ben: „apostollá vagyok kirendelve”. Pál az ő megváltójának átlyukasztott keze által volt kirendelve, és nem emberek által. Isten volt az, aki elhívta Pált, hogy apostol legyen. Az 1 Kolossé 1:25-ben azt mondja, hogy Isten ezt a szolgálatot adta neki. Az Isten ajándéka volt és nem olyan valami, amiért ő megdolgozott vagy kiérdemelt volna. Azt is mondja ugyanabban a versben, hogy ez az elhívás azért adatott neki, hogy másoknak szolgáljon. Isten egy sáfársággal bízta meg, hogy az egyház felépítésén munkálkodjon. Istennek van egy speciális elhívása mindegyikünk számára. Teljesen fölösleges arra kérni Istent, hogy valami olyat tegyen velünk, amire nem hívott el minket, mivel a Szent Szellem dönti el, hogy milyen ajándékkal kellene mindegyikünknek rendelkeznie. Pál elhívása az volt, hogy apostol legyen, de nem mindenkinek van ilyen elhívása. Azért kellene keresnünk Isten arcát, hogy ahhoz adjon erőt, megtegyük azt, amire elhívott minket. Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!” – ez volt Pál tanácsa Arkhippusnak. (Kol. 4:17)  Isten helyezett szolgálati ajándékokat Krisztus testébe. A legfontosabb dolog számunkra, hogy felfedezzük az ajándékunkat és az elhívásunkat, gyakoroljuk azt az ajándékot, és töltsük be az elhívásunkat. A Szent Szellemmel teljes  szolgálat az, amely betölti  azt a speciális elhívást, amit Istentől kaptunk.  Ha létezik egyetlen ajándék, aminek keresésére az Újszövetség különösen bátorít, az a prófétálás ajándéka (1 Kor. 14:39). Talán ez a legfontosabb ajándék a gyülekezetben ma. Egy prófétai szolgáló olyan valaki, aki felkészít (bátorít és felépít), figyelmeztet (dorgál és kihívások elé állít) és vigasztal (vigasztal és buzdít) (1 Kor. 14:3). Imádkoznunk kell, hogy Isten adjon nekünk prófétákat a gyülekezetünkbe, akik félelem és részrehajlás nélkül fogják szólni Isten igazságát, akik más képességekkel rendelkező emberek, mint a hivatásos teológusok, akik inkább a fizetésükben, pozíciójukban és a népszerűségben érdekeltek. Bárcsak az Úr segítene minket, hogy komolyan keressük az Ő arcát, hogy megtaláljuk az elhívásunkat.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: szolgálati ajándékok, Tanítások | Címke: , ,

Figyelmeztetés, hogy ne vegyünk természetesnek Jézus vérét – Zac Poonen

-§-

Figyelem! Ha valakinek nehézséget okoz a video megnézése, akkor a feliratszöveget PDF formátumban letöltheti itt.

A PDF formátum nyilvánosan nem terjeszthető!

Kategória: Tanítások, videók, Zac Poonen | Címke: ,

Baál vagy az Atya uralma I. – Abonyi Péter

Baál vagy az Atya uralma című könyv – Tartalomjegyzék

Az I. rész letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Bevezető 

2018. december 26-án az Atya színe előtt voltam és kértem, hogy adjon kijelentést arra a szellemileg meghatározó erőre, ami az én, valamint a hívő testvéreim életében a nyomorúságok okozója. Az Úrtól a Jeremiás könyve 11:16-23 igéket kaptam. Először azt értettem meg ennek a szakasznak az elejéből, hogy a környezetem romlottsága hatással van az életemre, és nem az én hibámból adódóan vesznek körül nehézségek. E szellemi hatás okának az Úr ez ige szerint a Baál nevet adta. A továbbiakban szeretném kifejteni azokat a kijelentéseket, összefüggéseket, gyakorlatokat, amiket megmutatott és elmagyarázott nekem az Úr. Nagyon hálás vagyok a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, hogy ilyen megtisztelő feladatot bízott rám, hogy ilyen magasztos szolgálatot végezhetek felétek. Fogadjátok szeretettel Istent kereső, tiszta szívvel. Mindent vizsgáljatok meg, és ami jó, azt tartsátok meg! (1 Thesszalonika 5:21)

I. Jahve vagy Baál uralma

1. Jahve vagy Baál

Tudjuk, hogy Izráel az Urat az Ószövetségben először Baálra, majd miután már befolyása alatt voltak, Baál mellett Astarótra is lecserélte, aminek eredményeként az ország szétszakadása, romlása, majd megszűnése következett be, Izrael népe pedig a Baált imádó babiloni, perzsa-méd nép fogságába került.

A Baáltól a Jahvéhez való megtérésre hívó küldött volt Jeremiás. Ez jellemzi az utolsó idők szolgálóit is. Mi az üzenete ennek az igeszakasznak számunkra? Mindnekelőtt az, hogy vissza kell térni az Úrhoz a Baáltól, valakinek az Astaróttól is. 

A Baál szó urat, tulajdonost jelent.

Ahogy Egyiptom a világot jelenti, és az abból való kijövetel a megtérés jelképe, úgy a babiloni szellemtől, Baáltól is távol kell tartani magát az Úr Jézus követőjének, és ha befolyása alá került, akkor ki kell jönnie belőle. Milyen befolyásról lehet szó? Te tisztában vagy vele?

Vannak, akiknek a megtérése a bűnnel szemben radikális változást hozott, azonban az igazság az, hogy nem csak a bűneinkből váltott meg Jézus, hanem a teljes életünket adtuk át Neki. Gazdát cseréltünk: e világ istene helyett a Mindenható Isten lett az Urunk (eredetiben: küriosz), ami azt jelenti, hogy ő lett a gazdánk, mai szóval tulajdonosunk. Például a Róma 6:16-23-ban olvasunk e folyamatról, ahol a 22. vers szó szerint azt mondja: „Isten rabszolgáivá (eredetiben: duloó-jává)” váltunk, azaz az Ő tulajdonává lettünk. A 23. vers ráadásul azt is kijelenti, hogy a bűn és a halál uralmából az örök élet uralmába, Isten királyságába jutunk, ha Jézus az Urunk, a Kürioszunk. Mi van azokkal, akik nem ismerték fel, vagy nem tették Urukká Jézust? Veszélyben vannak, ezért Jézust Úrrá kell tenni az egész életük felett. Mindenki megtapasztalhatta, aki Úrrá tette Jézust az életében, hogy ez a döntés egy erős személyes kapcsolatot hozott a Szent Szellem által az Atyával, és a lelkünk trónjára ültetve lépésről-lépésre sorban kéri az életünk átrendezését, lelki és fizikai szinten való megváltoztatását. Ez az életmód folyamatos Úrra figyelést, sőt engedelmességet követel tőlünk. Amíg ezt tapasztaljuk, Benne vagyunk, és mint szőlővessző, a szőlőtőn vagyunk.

Környezetünkben láthatjuk, hogy keresztyén testvéreink közül ki, miben, hol tart e megszentelődési, élet-átadási folyamatban. Mi történik, ha valaki megáll ezen az úton, mert nemet mond az Úrnak az életrendezésre?

2.  Birtoklás

Az engedetlenség következménye a hamis ismeret, az önzésbe való visszaesés, amit az e világ istenének uralmába való visszacsúszás követ. Egyre jobban megfigyelhető a Baál uralma alá való visszacsúszás az utóbbi évtizedekben. Hogyan is történik ez napjainkban?

A Jeremiás 11:21-ben azt mondja az Úr Jeremiásnak, hogy ahol és akik között lakik, azok életére törnek, mert ők a Baál uralma alatt vannak és nem tűrik el, hogy Jeremiás a Baál imádatát leleplezze.

Számomra az a fogalom, hogy „életedre törnek” korábban csak azt jelentette, hogy meg akarnak ölni valakit. Azonban az „életedre törnek” fogalmat (eredetiben: nepes báqas) úgy is lehetne fordítani, hogy a lelkedet keresik, megkívánják, meg akarják szerezni, azaz birtokolni akarják a lelkedet, mint tulajdonos azzal ők akarnak rendelkezni!

Miben nyilvánul meg a Baál szelleme, azaz, hogy a lelkedet valaki meg akarja szerezni?

Ha már Jézus az Urunk, akkor nem szabad semmilyen más befolyás alá kerülnünk, ami birtokolni próbálja a lelkünket. Az 1 Péter 5:8-ban a keres (eredetiben: dzéteó) szó ugyanazt fejezi ki, mint a jeremiási igénkben. Tehát a diabolosz, ami félrevezetőt is jelent ki akarja cserélni a krisztusi életmódot egy olyan életmódra – az övére – úgy, hogy észre sem vesszük, hogy már ő az irányítója az életünknek, nem pedig Krisztus. E befolyást minden időben a divatos korszellemmel teszi úgy, mint egy ordító oroszlán, azaz a valódi, újszövetségi hit túlharsogásával és megfélemlítéssel. Ha elbizonytalanodunk, és ezáltal eltávolodunk az Úrtól, akkor valójában az egyetlen használható fegyverről mondunk le. Tudnunk kell, hogy nem a szellemünkért, hanem a lelkünkért, életünkért folyik a harc. (1 Mózes 2:7; János 10:17-18; Márk 8:37 (élet, azaz lélek – eredetiben: nepes)) A Sátán a lelkünk ellensége, gyilkosa, Jézus az életünk, a lelkünk megmentője, de csak annak, aki hagyja lelkét elveszni Ő érte a Márk 8:35 és a János 12:25 szerint.

Szóval a Baál szellemében birtoklási vágy van, ami az emberi lelket (eredetiben: nepes, illetve pszükhé) akarja birtokolni!!! Tehát onnan ismered fel, hogy az a valami vagy valaki Baál szellemének a befolyása alatt van, hogy az a valami, legyen az történés, esemény, vagy az a valaki, egy személy, aki birtokolni akar téged, de azt nem újszövetségi módon, nem Jézus jellemével, életmódjával, tanításával, nem Krisztus szelleme által teszi.

Menjünk először vissza az alapokhoz, hogy érthető legyen a hamis birtoklás működése.

3. Szabadság

Jézus azért jött, hogy megszabadítva a bűn, a Sátán uralmának rabszolgaságából, szabaddá tegyen. Ugyanakkor ebben a pillanatban alá is vetjük magunkat az Atyának, még a lelkünket is kárba veszni hagyjuk, sőt annyira értékes számunkra Jézus áldozata, hogy akár az életünk elvesztése sem drága érte. A megváltásnak pont ez a fő üzenete: nem csak a bűneimet fizette ki Jézus a kereszten, hanem engem, a bűntől torzult lelkemet (hústestemet) kivásárolta az egyetlen és tökéletes fizetőeszközzel, a véres áldozatával, a saját bűntelen lelkének halálával, és e világ rabszolgatartó fogságából az Atya házába „átigazoltatott” a feltámadása erejével, ha mindezt megértettem, beláttam és hit által a cserét elfogadtam. Az Atya házában Ő már most szabad emberként kezel, de mi nem feledhetjük, hogy megvásárolt szabad emberek vagyunk az Ő királyságában. Csak így érthető meg az 1 Korintus 7:20-24 igeszakasz is.

E szabadságra, azaz az Atyától való függésre mindennél jobban kell vigyáznunk, mert addig vagyunk VÉDELEM alatt, és nem a Baál befolyása alatt! Megtapasztalva az Atyától való függést, az Isten rabszolgaságát, azt mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy nincs ennél nagyobb szabadság, mert semmilyen kényszer nem volt, és most sincs, hogy e függőséget felmondjuk, az alárendeltséget megszakítsuk, mert megismertük a Mindenhatót, és Őt nem akarjuk semmire és senkire se lecserélni, annyira szeretjük Őt önmagáért. Csak Ő birtokolhat bennünket, csak Neki vetjük alá magunkat! Ezt jól jegyezd meg, ez a legfontosabb ismérv! Tehát hangsúlyozom, hogy mindaz, ami vagy aki birtokolni kíván és azt akarja, hogy vessük alá magunkat, annak NEM SZABAD Krisztusban engedni, mert az nem egyeztethető össze az igével, vagy a Krisztus szellemével, ezért azzal meg kell tagadni a közösséget.

Az első századi keresztyének közül sokan azért haltak meg, mert az akkori korszellemnek nem engedve, a császárt nem voltak hajlandók istenként tisztelni, mert nekik már volt egy és egyetlen Uruk, Kürioszuk, uralkodójuk. Te hajlandó vagy megőrizni a SZABADSÁGODAT, még ha el is akarják venni tőled félrevezetéssel, kényszerítéssel, megtartod veszteségek esetén vagy akár az életed elvesztése árán is?

4. A szabadság elvesztése 

 Most olvasd el figyelmesen a Galata levél teljes 2. fejezetét mielőtt tovább olvasnál. Ha elolvastad, nézd végig még egyszer az alábbi pontok szerint, hogyan beszél Pál a krisztusi szabadságról, és e szabadságot veszélyeztető tanítás személyi megnyilvánulásairól, valamint e hamis függőségi viszonyokról.

1. vers: Azt mondja, hogy együtt. Pál nem, mint valami főnök vitte magával az alávetett szolgatársait, hanem együtt, csapatban gondolkozva, -élve, -dolgozva mentek mindenhová.

2. vers: Pál semmi másról nem beszél, nem kezd hitvédelembe, csak a szabadságát megszerző egyetlen doktrínáról, az evangéliumról beszél, azaz azt hirdeti, hogy a hadvezér a rabszolgaságból, a hadifogságból kiszabadított.

3. vers: A krisztusi ember NEM KÉNYSZERÍT! A legtöbb hibát e területen követik el a szolgálók. Teljesen természetesnek veszik az e világi gyakorlat alkalmazását. Későbbiekben hozok fel példákat, kontrasztba állítva azt az újszövetség szellemével és az igével.

4. vers: Figyeld csak, hogy itt hogyan lép be a Baál szelleme. Jól látható, hogy Krisztus helyett emberek szeretnék birtokolni a testvérek lelkét úgy, hogy először besurrannak, kém módjára megfigyelik, hogy milyen gazdával rendelkeznek. Ha csak Krisztus birtokában vannak, akkor folytatják a munkájukat, és ha nem veszik észre a hamis szellemet, elengedve a krisztusi függőséget máris átengedik az életük egy területe felett az uralmat. Olvassuk el szó szerint e verset: „Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel BÍRUNK a Krisztus Jézusban, hogy minket SZOLGÁKKÁ tegyenek:

Vegyük észre, hogy a Pál által használt bírunk (eredetiben: ekhó) szó ugyanazt jelenti, sőt ugyanabban az értelemben használja, mint a korábban elemzett Jeremiás 11:21 versben a törnek (eredetiben: báqas) szó! Ez megdöbbentő! Mit akartak elérni Jeremiásnál? Azt, hogy ne figyelmeztesse a környezetét, hogy az Urat lecserélték a Baálra, más gazdára, mert akkor megölik. Mire figyelmeztet Pál? Ha átadod a szabadságodat a birtokvággyal rendelkező tekintélyelvű vezetőnek, akkor SZOLGÁJÁVÁ tesz. Nem egyszerűen szolgává, hanem az eredeti szerint (kataduloó-vá, azaz valakinek a hatalma alá hajtottjává, RABSZOLGÁJÁVÁ), ami Pál szerint azt jelenti, hogy Krisztus helyett más lesz a GAZDÁD. Drága testvérem! Az ige szerint szolgája bárkinek lehetsz, akár önként, akár ingyen vagy bérért, de nem lehetsz semminek vagy senkinek a rabszolgája. Ha Krisztusban vagy, csak az Úr rabszolgája lehetsz!

5. vers: Nem vállaltak szellemi közösséget a hamis szolgálókkal, „Baál papjaival”.

6. vers: Pál itt nem tiszteletlen, hanem az alávetettség tévtanítását leplezi le, mert felfedezi e vadhajtást!

7-10. vers: Rivalizálást, világiasságot, pártoskodást hoz be az Egyházba a hamis gazda-szellem. A szolgálatok szétválasztásával sikerült a kapcsolatuk zátonyra futását elkerülniük az apostoloknak, de láthatóan nem sikerült a hamisságból való megtérést elérniük Páléknak a tekintélyesek között.

11. vers: Nem főnökként kezeli, és nem is, mint alávetett megy Pál Péterhez, hanem egyenrangú testvérnek tekinti őt. Próbálná valaki azt megtenni ma, amit ő tett!

12. vers: A krisztusi hívőtől eltérően a Baál szelleme alatt lévő ember váltogatja életmódját, szavait és cselekedeteit a környezete függvényében. Amíg a lelki (helyesebben szellemi) ismerete működik, addig még van benne egy félelem.

13. vers: Később a hamis gazda tanítás befogadása miatt a szellemi ismeret már nem jelez, hanem az ilyen ember élvezi, hogy van hatalma, befolyása más embereken. A félelem nélküli képmutatás gyümölcse a tettetés, színlelés, szerepjátszás, ami másokat – annak gyors látható sikere miatt – magával csábít, sodor, először csak alkalmazkodással, vagy egy ideig kompromisszum elfogadásával, vagy egy ideig való együtt „menetelés” formájában. Minden eretnekség természete ilyen, a baj kicsiben kezdődik.

14/a. vers: Megjelenik az egyenesség hiánya, mint jellembeli torzulás. A hitgyakorlat és a napi életvitel kettéválik, nem láthatnak bele mások a testvér valós életébe, nem ismerhetik meg a valós jellemét, a másik „életét”. Mindig aszerint viselkedik, ami nagyobb haszonnal jár. Pál apostol mit mond, üzen azzal a kijelentésével, hogy „nem egyenesen járnak az evangélium igazságához képest”? Az evangélium, ahogy említettem azt jelenti, hogy kihirdetésre kerül az a győztes, megszabadító esemény, hogy át lehet igazolni a bűnös, világi uralomból az Isten királyságába. Ennek az örömhírnek az igazságához képest az adott helyzetben gyakorolt nem helyes cselekedetet, életmódot, eljárást látta, érzékelte Pál. Helyesen Jézus Krisztust kellett volna kiábrázolni a tényekkel megegyező igazság, a valóság bemutatásával, ami megjelenik igazmondásban, őszinteségben, hitelességben, megbízhatóságban, egyenességben, becsületességben.

14/b. vers: A jellembeli torzulás démonikussá válik. A Baál uralma alatt levő ember elkezd különböző, a célnak leghatásosabbnak látszó kényszerítő eszközöket alkalmazni. Az életmód – kényszerítéssel történő – megváltoztatásának módjai a következők lehetnek: sürgetés, látszólag igei érveléssel való meggyőzés, manipulálás, nyomatékos felszólítás, vagy akár szellemi, lelki vagy testi erőszak alkalmazása. Mindben közös a megfélemlítés.

20. vers: Pál szavai szerint csak úgy tudjuk kivédeni a bírvágy szelleme alá kerülést, ha azt éljük meg, hogy: én már meghaltam, most csak Krisztus él bennem. Nem csak a bűnök elhagyásáról, hanem a saját életünk halálba adásáról is szól az evangélium üzenete, valamint arról, hogy az Atya iránti bizalom, bizonyosság, meggyőződés által képessé váltunk hústesti helyett krisztusi életet élni.

Milyen példákat tapasztalhatunk manapság a Baál birtokvágyó szellemének munkálkodására?

Mielőtt ezt megtennénk fontos megjegyeznem, hogy nem a kimagasló képességű emberekkel vagy a helyi gyülekezet jó szellemi és lelki minőségű közösségével van a gond, hanem a romlott szívvel, a hústesti ambícióval, amikor megcsalt szívvel használnak eszközt, programot, szervezetet, birtokvággyal irányítanak hívőt, gyülekezetet vagy egy csoportot, és nem a Szent Szellem irányítása, fősége alatt történnek mindezek, pedig tudjuk, hogy az Úrtól mindennek rendelt ideje és alkalma van.  A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhány példát, ahol látjuk a hívők életében a hamis gazda-szellem befolyását, azt, hogy milyen – nem Krisztus szerinti, hanem Baál szelleme szerinti – módszerekkel teszik a romlott szívű hívők, szolgálók magukat a lelkek gazdájává. Kezdjük a „kályhától”.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: gyülekezet, Keresztyénség, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők, vezetés | Címke: , , ,