A keskeny út megtalálása – Zac Poonen

Figyelem! Ha valakinek problémája van a feliratos video megnézésével, akkor a felirat szövege letölthető PDF formátumban ittMP3 formátumban itt

A PDF ÉS MP3 VÁLTOZATOK NYILVÁNOSAN NEM TERJESZTHETŐK, DE A FELIRATOS VIDEO YOUTUBE LINKJE SZABADON MEGOSZTHATÓ!

Kategória: gyülekezet, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út – Frank McEleny

Forrás: https://acalltotheremnant.com/2017/08/05/the-narrow-way/

PDF formátumban letölthető itt

Az út egyre keskenyebb lesz és az emelkedő egyre meredekebb és veszélyesebb, amin a szentek Isten országába bejutnak. Nincs vissza út, csak előre van és felfelé, nem számít, hogy mit tartogat az előttünk lévő út. Amikor a világ figyelemmel kíséri az Isten országában élő szenteket, akkor csak a természetes szemükkel látják őket. Amikor próbákat és szenvedéseket látnak, akkor valamilyen kudarcot és elutasítottságot látnak, a mi próbáink azonban a szobrász kalapácsütései. A nagy szobrász formál minket, hogy valóban beilleszkedjünk az Ő dicsőséges templomába.

Ki fogja magát átengedni a szobrász kalapácsütéseinek? Ki fog biztosan megállni a próbákban, a szenvedésekben és az üldöztetésekben? Ki fog egy ilyen utat választani, ahol a legnagyobb sötétségben fénylik a világosságunk és az Ő dicsőségének bizonyságai? Engedelmes keresztyén leszel? Engeded, hogy az Úr formáljon téged? Képviseled a Mestert minden helyzetben? Képes vagy örvendezni a legnagyobb mélységekben?

A legerősebb ütések az ellenség királysága ellen az örömteli hang, ami a legnagyobb mélységekből száll fel. Ott ahol mások sírnak és a fogukat csikorgatják, ott Isten emberei, Isten királyságának szentjei örvendeznek az Úrban és a gonosz elhallgat. Jézus asztalt terít nekünk az ellenségeink szeme láttára. Vajon te keresztyénként ennél az asztalnál ülsz? Ez az Úr asztala, ahol a jóság, a kegyelem követnek minket az életünk minden napján, a keskeny úton való járásunkban.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával.

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Szentség, Tanítások | Címke: , | 1 hozzászólás

Két út van (könyv) – Abonyi Sándor

Ez a digitális könyv önálló írások gyűjteménye, amelyek a blogon külön-külön is elérhetők.

TARTALOMJEGYZÉK 

Úton lenni

Sokan vagy kevesen?

A szentség útja

Elegy vagy egység?

Igaz vagy hamis?

Igazságban járás vagy tévelygés?

Mindent megvizsgáljatok!

– § –

A könyv letölthető PDF formátumban itt – MP3 hangoskönyv formátumban itt

Jó épülést kívánok mindenkinek! Sándor

Kategória: Tanítások | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

A “nagy paráznához” vagy a “szent maradékhoz” tartozol? – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A több mint 2000 éve annak, hogy Jézus itt járt a földön, majd Pünkösd után megszületett az egyház. Az első generáció életében „gomba módra” szaporodtak a gyülekezetek az akkori Római Birodalom területén lévő városokban. Részletesen olvashatunk ezekről az Újszövetség az Apostolok cselekedetei könyvében és a gyülekezeteknek írt levelekben. Az első generáció egyháza – a sok hibája ellenére – ma is követendő minta számunkra és sok hitbeli törekvés irányul arra, hogy a mai hitehagyott egyház megreformálásával visszatérjenek az első gyülekezetek dicsőséges állapotához.

Amikor az egyház megreformálásáról beszélnek emberek, akkor mindig a szervezett, intézményes, történelmi egyházak „szemüvegén keresztül” nézik az egyházban végbement változásokat, ahol szerintük Isten folyamatosan – egymást követő módon, több lépésben – állítja helyre a gyülekezeteket és a szolgálatokat. Ez egy általánosan elterjedt, de téves értelmezés az egyház történetét tekintve. Jó ezt tisztázni, mert ha nem tesszük helyre ezt a kérdést, akkor sok más dologban is téves következtetésre jutunk!

Isten nem azért küldte el Jézust, hogy megreformálja kora vallásos egyházát, hanem hogy – attól függetlenül – egy teljesen újat hozzon létre, ami az akkori vallásos zsidók gyűlöletét és üldözését váltotta ki. Ez ismétlődik folyamatosan az elmúlt 2000 év során, amikor „Káin egyháza” üldözi és igyekszik megölni „Ábel egyházát”.

A mi generációnk hajlamos úgy gondolkozni, hogy 2000 év után az egyház – a folyamatos fejlődés eredményeként,  a mi generációnk idején, az „utolsó napokban” – nyeri vissza ismét a kezdeti dinamizmusát. Sokan gondolják azt is, hogy még ennek a generációnak az életében visszajön Jézus és így részük lehet a nagyon várt csodálatos elragadtatásban.

Jézus visszavárása egy teljesen helyénvaló dolog, mert természetes, hogy a menyasszony természetét magán hordozó igazi egyház várakozással és vágyakozással tekint a Vőlegényével való találkozásra.

Nem lehetünk azonban annyira önzők, hogy mindazt, ami az „utolsó napokra” vonatkozik az igében, azt kisajátítsuk magunknak és a mi generációnkra értelmezzük. Tisztelettel kell gondolnunk az előttünk élt generációk üldözött és életüket a hitükért feláldozó hithősökre is, akik az ige alapján ugyanazt a reménységet hordozták magukban, mint a mi generációnk. Tudjuk az igéből, hogy már az első generáció egyháza is várta vissza Jézust és reménykedtek az elragadtatásban. Nagyon elszomorodtak (sőt megzavarodtak), amikor az első hívők kezdtek meghalni. Pál igyekezett bátorítani őket és emlékeztetni néhány dologra:

„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak (értsd: meghaltak), a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.”   (1 Thessz 4:13-17)

A thesszalonikai gyülekezetnek írt első levelében Pál maga is az elragadtatás reménységével beszél:

mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig……

„mi akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk”

Ne gondoljuk azt, hogy a második levélében, amikor Pál józanságra inti a hívőket ellentmondana az első levelében leírt reménységnek:

„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,”   (2 Thessz 2:1-3)

Itt arról olvashatunk, hogy a Thesszalonikában lévő gyülekezetet megzavarták egyesek azt hirdetve „mintha már itt volna Krisztusnak ama napja.” Pál igyekszik megnyugtatni és józanságra inteni őket. Ez 2000 évvel ezelőtt történt és hasonlóan élheti ezt meg minden generáció, mert „sok hamis próféta jön, akik elhitetik, ha lehet a választottakat is”.

Az elmúlt 2000 évben hozzávetőlegesen 50 generáció élt, akik teljes joggal ugyanezt a reménységet hordozták a szívükben és ez így helyes. Az örökkévaló ”Vagyok” Istene minden korban hasonló módon kijelenti magát a benne hívőknek. Az első generáció idejében leírt Újszövetség igéi hasonlóképpen réma minden generáció számára. Pál intelmei 2000 év után nekünk is aktuálisak és megszívlelendőek. Nem szabad, hogy „megháborítsanak minket (is), mintha az a nap már elérkezett volna”. Sok megtévesztett hívő tette tönkre az életét az elmúlt évszázadokban, akik hittek a hamis próféták jövendölésének. A józanság szintén a „szellem gyümölcse” és nem kell szégyellni, mert időnként nagy szükségünk van rá.

Van az egyháztörténelem értelmezésében egy alapvető tévedés. A fent említett – szervezett, intézményes „történelmi” – egyházak fejlődésének történetéről Manfred Haller a következőt írja: „a keresztyénség történelmi fejlődése’ a hústestnek, a természeti embernek, a régi Ádámnak a története.” Emlékezzünk rá, hogy a Jelenések könyve egymástól jól megkülönböztethető módon két egyházról beszél és nem csupán egyetlen – folyamatosan fejlődő – egyházról. Az egyik egy bukott, a világgal paráználkodó egyház, amit a Jelenések könyve „nagy parázna” egyháznak (nagy Babilonnak) nevez, a másik pedig az igazi egyház, ami Jézus Krisztus szentmenyasszonya”.

Sok hívő tévesen értelmezi az „utolsó napok” idejét, mert – nem gondolva az előttünk élt generációkra – úgy gondolják, hogy a mi generációnk (esetleg az utánunk következő) él az utolsó napokban. Jó, ha úgy gondolkozunk az „utolsó időkről/napokról”, ahogy a Biblia ír róla. Erről részletes leírás van az „Utolsó idők” című írásban, de hadd idézzek itt egyetlen igét, amit Péter Pünkösdkor mondott, amikor Joel prófétától idézett:

„Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától. És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre:”     (Ap.csel 2.17)

Mint látjuk már Jézus első eljövetelével (ill. Pünkösdkor) elkezdődött az „utolsó napok” időszaka, ami már 2000 év óta tart. Jézusnak – a nagy parázna egyháztól függetlenül – minden generációban voltak igazi követői (az un. maradék, ill. a menyasszony). Élesen külön kell választani tehát a szervezett, intézményes egyházakat (nagy parázna és annak lányait) azoktól, akiket Isten minden korban „kihívott” a parázna egyházból, és attól függetlenül élték meg a hitüket.

A Jelenések 2. és 3. fejezetében hét gyülekezetről olvashatunk, ahol Isten hat gyülekezetet megtérésre szólít fel. Ők tartoznak a „Nagy Parázna” egyházhoz, közöttük is vannak azonban kevesen, akik még hallják az Úr hangját. Ez a hat gyülekezet ítéletre kerül, ha meg nem tér. A közöttük lévő igaz hívőknek azonban „ki kell futni” közülük, ha a gyülekezetek nem térnek meg! Egyetlen gyülekezet van csupán a hét közül, amelyik Jézus „menyasszonya”. Ők szentek, megtartják az Ő beszédét és nem tagadják meg az Ő nevét” Ennek a gyülekezetnek csak kevés ereje van és a többi gyülekezet lenézi őket. Ami azonban van, az elegendő az Úrnak, de szükséges, hogy megtartsák azt.

Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljöjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.”   (Jel. 3.8-9)

Ha így gondolkozunk, akkor teljesen más következtetésre jutunk. Jézusnak az elmúlt 2000 évben minden generációban voltak igazi követői, akiket a „hivatalos történelmi egyházak” (a nagy parázna egyház) a történelem során mindig „eretnekeknek” nevezett és üldözte őket. Minden generációban van tehát egy szent maradék! Az elmúlt 2000 év „maradékai”  az utánunk következőkkel együtt alkotják és fogják képezni Jézus Krisztus igazi egyházát, az Ő szent menyasszonyát. Fontos tudni, hogy a „nagy parázna” (nagy Babilon) sosem javul meg, nem válik szentté, hanem végül elnyeri méltó jutalmát:

„Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”     (Jel 18:2-5)

A reformációk – megjobbítási törekvések – nem vezetnek tehát eredményre, ezért Isten parancsa minden generáció számára az, hogy „fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból”.

Tisztelettel kell gondolnunk minden generáció névtelen hőseire, akiket a „nagy parázna” egyház eretnekeknek minősítve megégetett, máglyára vitt, vagy száműzött. Erről szól E. H. Broadbent „Zarándok gyülekezet” című könyve, ami leírja azt a 2000 éves „élő krisztusi vonalat” – Jézus Krisztus igazi egyházának igaz történetét – azokról a hívőkről, akik sosem hajoltak meg a „Baálnak”: bogumiloknak, hugenottáknak, valdenseknek, anabaptistáknak, puritánoknak stb. nevezték őket, de ők egyszerűen csak testvéreknek, keresztyéneknek – Krisztust követőknek – nevezték magukat. Az igaz hívők igaz története jórészt feledésbe merült, mert ők eretnekek voltak a mindenkori hatalmon lévő és a világi hatalommal szövetséget ápoló – a királyoknak koronát osztogató – „nagy parázna” (nagy Babilon) szemében. Az eretnekek könyveit megégették, a nyomukat eltüntették és a feledés homályába süllyesztették történetüket. Ők Krisztusban meghalt igaz testvéreink az Úrban, akik mindannyian részei a királyi menyegzőre készülő menyasszonynak, a szent maradéknak. Jézus Krisztus igazi egyházában – a ma hirdetett véleményekkel ellentétben – mindig is működtek a Jézus által adott szolgálatok: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Téves tehát az az elgondolás, hogy Isten a mai időkben állítja azokat helyre. Krisztus igazi követői – minden korban – sokszor az üldözést elszenvedve, elrejtettségben, nagy alázatossággal, sosem a dicsőséget és a népszerűséget keresve szolgáltak.

Ha meghajolunk a Baál előtt, akkor a nagy paráznával szellemi közösséget vállalunk, és bűnrészessé válunk. Ezzel megtagadjuk Krisztus keresztáldozatát és minden – a hitükért mártírhalált halt – hívő testvérünk emlékét, akiket az elmúlt 2000 év alatt a „nagy parázna és az ő lányai” üldöztek, vagy eretnekként kivégeztek. Az elmúlt 2000 év hithősei mind részei tehát a menyasszonynak, részei a maradéknak, akikből együttesen elő fog előállni a menyasszony, amikor Jézus visszajön érte, hogy együtt ünnepeljenek a királyi menyegzőn.

Isten örökkévalóságban eltervezett üdvterve – a minden generációban hasonló módon megélt, ismétlődő események és rémák mellett – meghatározott menetrend szerint halad előre több évezreden át, egészen Jézus visszajöveteléig. Ebben a korszakban (azt utolsó napokban) vannak jól meghatározható – megismételhetetlen – események, amiket az ige meghatároz, és jó felismerni ezeket a történelem óráján. Ilyen fontos események például:

– a Templom lerombolása és a zsidó nép szétszóratása,

– a pogányok idejének betelése, Izrael maradékénak összegyűjtése az ígéret földjén,

– a hitehagyást és a szakadást követően a törvénytipró megjelenése és végül

– Jézus visszatérése.

Ne tévelyegjünk! Nem a „nagy parázna” hitehagyott testies egyház tagjai a mi hittestvéreink, mert ők „Krisztus keresztjének ellenségei”, hanem mindazok, akik Krisztusban haltak meg az elmúlt 2000 év során, akik mindenben engedelmeskedtek neki.

Emlékezzünk tehát nagy tisztelettel minden korábbi generáció hős mártír hívőire, akik hozzánk hasonlóan vívták harcaikat a maguk idejében, sokszor sokkal nagyobb próbákat megélve, vagy az életüket áldozva a hitükért.

Nem kell tehát foglalkoznunk a „nagy parázna” (és az ő lányai) egyházának megreformálásával (megjobbításával), mert Jézus világosan megmondta, hogy nincs értelme „új foltot varrni a régi ruhára”, sem „újbort önteni a régi tömlőbe”. Jézus minden generációban kihívja az Övéit az intézményes egyházakból és gondoskodni is fog róluk. Így „lesz egy akol és egy pásztor”, ahol személy szerint Ő pásztorol mindenkit. Ígéretéhez híven Ő építi az Ő egyházát is a Szent Szellem vezetése és munkája által, amin „a pokol kapui sem vesznek diadalmat”. Jézus az Ő kihívottait sokszor a pusztában, rejtett módon készíti fel, személyesen foglalkozva mindenkivel, hogy a megfelelő időben – Illéshez hasonlóan – váratlanul felemelje őket, hogy akcióba lépjenek és beteljesítsék Isten akaratát.

Illés „hozzánk hasonló” ember volt, Elizeus – az utóda – Illés kenetének kétszeres mértékét kérte Istentől és Ő megadta neki. Ne legyünk tehát hitetlenek, hanem legyünk bátrak, akik Illés szellemével munkálkodnak és készítik az utat a pusztában az Úrnak.

A kérdés most így hangzik: a „nagy paráznához” vagy a „szent maradékhoz” tartozol?

Ha a nagy paráznához tartoztok, akkor az aktuális üzenet ma az, hogy „fussatok ki belőle”!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

We Have Fergotten that the Way is Narrow – Paul Washer

You can hear it here:

Kategória: Christianity, holiness, Restoration, Teachings | Címke: , | 2 hozzászólás

A keskeny út – Abonyi Sándor

Úgy illik, hogy a blog névadó témájában – keskeny út – legyen tanítás a blogon. Ezt a célt szolgálja egy Audio tanítás, ami az alábbi linken tölthető le. Sajnos a kb. 1 órás, néhány évvel ezelőtt elhangzott tanítás – valami technikai hiba folytán – megsérült és nem sikerült rekonstruálnom. Ezzel együtt úgy döntöttem, hogy a bő fél órás csonka tanítást (a tanítás második fele hiányzik), mégis feltöltöm. Senkit sem szeretnék megfosztani attól, ami így is építő lehet számára. Ezzel együtt kérem, hogy nézzétek el nekem ezt a hiányosságot.

Az Audio tanítás letölthető itt: Keskeny út

Javaslom még a blogon lévő Szentség útja című írásomat is ugyanebben a témában, ami PDF-ben letölthető itt: A szentség útja

Talán ez az írás pótolja az Audio tanítás hiányosságát.

Jó épülést kívánok.

Abonyi Sándor

Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , | 3 hozzászólás

Házasság, válás, újraházasodás

Forrás: http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Hadd kezdjem egy számomra nagyon fájó megállapítással. Ez nem egy népszerű írás és tudom, hogy sok haragot, szenvedést, kérdéseket és érzelmi támadásokat fog kiváltani. Kérlek benneteket, hogy ismerjétek meg a szívem indulatát. Amennyire csak lehetséges nem szándékozom senkit megbántani, nem azért teszem ezt az írást közzé, mert valakinek most éppen erre van szüksége.

Egy másik tanulmányt nézegettem és ráakadtam benne egy megállapításra, ami megdöbbentett engem. “Keresztelő Jánost nem az evangélium, hanem a bűnbánat hirdetése miatt ölték meg.” Azt mondta Heródesnek, hogy vétett a törvény ellen azzal, hogy elvette a fivére feleségét.

(Máté 14:3-4 “Mert Heródes elfogatta Jánost, és megkötöztetve, tömlöcbe vetette Heródiásért, a testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondta néki János: Nem szabad neked ővele élned.” Lásd még a Márk 6:16-20).

Világos volt számomra, hogy Keresztelő János nem azt mondta, hogy nem volt törvényszerű, hogy Heródes elvette a fivére „özvegyét”. Heródiás elvált a férjétől, Fülöptől, és hozzáment Heródeshez. A kapcsolatukat tekintve ez nemcsak vérfertőző volt, hanem házasságtörés is, mert a korábbi férje, Fülöp még élt. Ez ösztönzött engem ennek tanulmányozására. Ez nem volt egy könnyű tanulmány számomra, és az utolsó héten belefájdult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy milyen következményei vannak annak, ha házasságtörést elkövetve újraházasodtunk, miközben a volt házastársunk még él. Senki sem tud biblikus magyarázatot adni nekem, hol van engedélyezve, hogy a házastársi szövetség a válás által feloldásra kerül és megengedi, hogy az elvált fél elvegyen egy másik személyt. Részem volt elég sok heves érzelmű válaszban, de az örökérvényű és helyes válasz abban található meg, hogy házasságtörők nem örökölhetik Isten Királyságát.

1 Kor. 6:9-10  “Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten Királyságát.”

Rengeteg nézet van a házassággal és a válással kapcsolatban. Az első nézet, ami tartja magát, hogy a hívők ne váljanak el. Van egy nézet, ami megengedi a válást, de az újraházasodást nem és van egy megint másik, ami megengedi a válást és az újraházasodást is. Az elmúlt négy évben utána olvasva, imádkozva, tanulmányozva és meghallgatva különböző nézeteket, egy határozott nézettel rendelkező személlyé váltam. Valószínűleg mindig is ebbe a táborba tartoztam, de más hívők nézeteit hallgatva elbizonytalanodtam. Ezekről most nem beszélnék, mert azt szeretném, ha személyes nézetemmel ismerkednél meg. Ezt most itt abbahagyom, mert nem gondolnám, hogy létezik olyan személy, aki érzéketlen lenne a Biblia álláspontjának – ebben a kérdésben való – magyarázatát tekintve. Megértem emberek millióinak a nézetét és sok keresztyén vitatkozik azon, hogy mi van megengedve, de az elmúlt héten megértettem valamit. Mindazok a nézetek nem lehetnek helyesek! Vagy megengedjük, hogy valaki elváljon és újraházasodjon vagy nem. A Biblia nem mondhatja ugyanarra a dologra, hogy az „igen” is helyes és a „nem” is.

Van valamennyi ismeretünk a házassággal kapcsolatban. A házasság egy életre szóló szövetségben egyesít egy férfit és egy nőt, ahol Isten a tanú kettejük között, hogy egy testté egyesíti őket (1 Mózes 2:24, Máté 19:4-9, stb). A házasság példáján mutatja be az ige Krisztus (a vőlegény) és az Ő népe (menyasszony) közötti kapcsolatát (Efézus 5:22-33, Máté 25:1-13). Az Úr akarata az, hogy a házasságokból utódok származzanak (Malakiás 2:15).

A házasság nem csupán egy megállás egy szolgálattevő vagy egy békebíró előtt, hogy törvényesen eggyé váljanak. A házasság napján kimondott szavak nagyon erőteljesek és súlyosak, azonban sokakat ez nem zavar, és nem gondolnak az esküben megfogadottakra, amikor cselekednek. A menyasszonynak és a vőlegénynek nem kellene tisztában lenni vele, amikor kölcsönösen ünnepélyes fogadalmat tesznek, hogy ez egy törvényes és szellemi kötelék? Tudatában kellene lenni, hogy Isten a tanúja a kettejük szövetségi kötelékének, ami halálukig érvényes.

Egy olyan kultúrában élünk, ahol a válás már egy mindennapos eset. A probléma az, hogy Isten Igéjét a kultúra nem változtatja meg. Ezért egy keresztyénnek Isten bölcsességét kellene keresnie mielőtt bármilyen, egész életét megváltoztató döntést hozna.

1) Mit mond Isten az esküvésekről?

4Móz 30:2  „Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; ami az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.”

Prédikátor 5:4-5  „Mikor Istennek fogadást teszel, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj, és ne teljesítsd be.”

– Meglepő, hogy elvárjuk Istentől, hogy tisztelje az Ő szavát velünk kapcsolatban, hogy mentsen meg és őrizzen meg minket ebben és a következő életben, amikor mi nem teszünk meg mindent, sőt megbüntetjük és eltaszítjuk a házastársunkat, mert nem felel meg az elvárásunknak.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

(9,5 perces angol nyelvű video)

– Ha azt választom, hogy nem teljesítem a fogadalmamat, az nem tesz engem hazuggá és szövetségszegővé?

2) Mi a helyzet a hitetlen személlyel kötött házassággal?

Azt mondtuk, hogy ne legyünk hitetlennel felemás igában (2 Kor 6:14), de sok példa van rá, ahol ez mégis megtörténik. Ugyanis két hitetlen ember összeházasodhat, és az egyikük később megtér. A hívő házastárs köteles bemutatni a hitetlen társa felé, hogy mik azok, amiket egy keresztyén ember már nem engedhet meg magának. Semmiképpen sem válhat el a hívő házastárs a hitetlen házastársa hitéről alkotott véleménye alapján. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy egy éretlen keresztyén gyakran hasonlít egy hitetlen emberre. Csak azért, mert egy személy nem úgy él, mint azt mi – egy általunk meghatározott időn belül – elvárnánk, ne gondoljuk azt, hogy később nem válhat érett hívővé.

1Kor 7:10-15 „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.”

– Ez az igeszakasz is azt mondja nekünk, hogy ne váljunk el. A 15. vers nem annak engedélyezése, hogy másik házastársat keressünk, hanem azt jelenti, hogy nem vagyunk kötve a házasságon belüli kötelezettségeink teljesítését illetően. Ha másik házastársat kereshetnénk, akkor arról beszélne az ige, azonban az ezt követő egész fejezet arról szól, hogy maradjunk együtt a házasságban. Ha különválunk, akkor házasság nélkül kell maradnunk vagy meg kell békülnünk a házastársunkkal. Egy élethosszig tartó szövetségben vagyunk összekötve a házastársunkkal, amíg az egyikünk meg nem hal.

1Kor 7:39 „Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

3) Mi a helyzet a szexuális erkölcstelenségre vonatkozó kivétel szabállyal?

Úgy tűnik, hogy ez lenne az a „kiskapu”, amit mindenki keres vagy alkalmaz. Ne mondjuk azt, hogy könnyű túljutni ezen, ugyanis technikailag/logikailag nem járunk el helyesen, ha megtagadjuk a megbocsátást egy olyan házastársnak, aki valóban bűnbánó módon közelít a házastársa felé. Valójában azt mondjuk, hogy megbocsájtunk a szánkkal, miközben a cselekedeteink arról tesznek bizonyságot, hogy nem bocsátunk meg. Ismét a Krisztus képre gondolva ez azt jelenti, hogy valódi tisztelet helyett szabályos módon „megcsaljuk” vagy lekezeljük Jézust, ugyanakkor elvárjuk, hogy folyamatosan szeressen és szenteljen meg bennünket és ajándékozza Magát nekünk.

Máté 5:31-32 “ Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.”

– A “szexuális erkölcstelenségre” (paráznaságra) itt a (porneia) szó használatos, amit rendszerint a házasság előtti szexre használtak. Ez a kitétel CSUPÁN a Máté evangéliumban van megjegyezve, ami a zsidó közösségnek íródott. Ennek oka, amit szükséges megjegyeznünk, hogy a zsidó jegyesség éppen olyan kötöttségekkel jár, mint a házasság. Ezt abból is látjuk, hogy József Mária férjeként volt megnevezve a házasságuk előtt. A Máté evangélium azt is mondja, hogy József igaz ember volt és kész volt elbocsátani Máriát (hogy ne lássa az ő halálra kövezését), amikor kiderült, hogy terhes, mert azt hitte, hogy hűtlenné vált (Máté 1:18-21). A pogányoknál nincs ilyen jegyességi szokás, ezért nem volt szükséges beszélni róla, hogy egy férfi elküldheti vagy elválhat-e a feleségétől, ha a felesége nem lenne szűz a házasságkötés pillanatában. Hiszem, hogy ha Jézus megengedte volna a válást „paráznaság” okán kívül, akkor azt követően ugyanabban a mondatban nem beszélt volna róla, hogy az elbocsátott asszony elvételével (újraházasodás) mindkét fél paráznaságot követ el. (Máté 5:32) Alapjában véve Jézus ezzel azt mondta ki, hogy aki egyszer megházasodott, az házas is marad. Az “ember el ne válassza azt” parancsolat a házasság kötelékében lévő emberekre is vonatkozik.

Nézzünk meg egy másik igeszakaszt ezzel a kivétel szabállyal kapcsolatban. Ebben az igeszakaszban, azt látjuk, hogy a farizeusok kísérteni próbálják Jézust, hogy megismerjék, mi lehet az Ő álláspontja a válással kapcsolatban.

Alapvetően kétféle gondolkozásmód van a válással kapcsolatban: az egyik a Shamma-i, ami azt tanítja, hogy „illetlen” dolog egy asszony esetében (5 Mózes 24:1) a szex valaki mással, aki nem a férje és a másik a Hillel-i álláspont, ami azt tanítja, hogy az “illetlen” kiterjed olyan hétköznapi dologra is, mint a férje pirítósának megégetése.

– “Máté 19:3-12 „És hozzá mennek a farizeusok, kísértve őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, és ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be.”

Jézus nem áll egyik nézet pártján sem. Ő visszament a házasság létesítésének kezdetéhez. Ádámnak nem volt lehetősége másik feleségre, miután a felesége becsapta és Évának sem volt lehetősége Ádám után másik férjre, mert nem tájékoztatta őt megfelelően. Jézus csupán egyetlen esetben (paráznaság) engedte meg a válást, ebből minden hallgató megértette, hogy a házasság felbonthatatlan. Figyeljük meg a tanítványok reagálását. Ők megértették, hogy ha egyszer megházasodtak, akkor egész életükre a házastársukhoz vannak kötve.

4) Házasságtörés

Jézus kijelentette, hogy bárki, aki elválik, és újra házasságot köt, házasságtörést követ el. Bárki, aki elvesz egy elvált személyt házasságtörést követ el. Nem számít, hogy ki volt a hibás, mert Jézus kijelentette, hogy bárki, aki így cselekszik, házasságtörést követ el. Az alábbi igeszakaszok azt mutatják, hogy a válás nem bontja fel a házasságot. Törvényesen elválasztották ugyan őket, de Isten még mindig házasként tekint rájuk. Látjuk, hogy a tanítványok később – szűkebb körben – ismét megkérdezték Jézust, hogy egyértelmű legyen számukra, hogy a válás nem megengedett. A Márk 10.12. versben Jézus válasza azt mutatja, hogy nem csupán a férjek, hanem a feleségek is lehettek a válás kezdeményezői, akik újraházasodásukkal házasságtörést követtek el.

– Márk 10:2-12 “És a farizeusok hozzámenve megkérdezik tőle, ha szabad-e a férjnek feleségét elbocsátani, kísértve őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette őket az Isten. Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annak okáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”

– Lukács 16:18 “Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.”

Pál megismétli ugyanazt a tanítást, amit Jézus adott. Egy házastársi szövetség köt a halálig.

– 1 Kor 7:39 “Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

Róma 7:2-3 “ Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.”

5) A második házasság egy egész életen át tartó házasságtörés?

Vannak, akik azt tanítják, hogy az első (elrontott) házasság utáni válást bűnként lehet kezelni és bűnbánattal rendezni, és a következő házasságban ugyanazokat a hibákat nem elkövetve, Isten meg fog neked bocsájtani és megáldja a következő házasságot.

Ha azonban a következő házasság Isten szemében házasságtörésnek számít, akkor a következő kérdést kellene feltenni: vajon Isten valóban megengedné neked, hogy megmaradj abban a kapcsolatban, tekintve, hogy a bűnbánat azt jelenti, hogy felismered a bűnt és elfordulsz attól? Ha ennek ellenére újraházasodsz, akkor valójában te különbséget teszel pld. egy húsz évvel ezelőtt megkötött és a most megkötött házasság között, ahol ugyanazt az esküt teszed két különböző személy felé?

Ha Isten egyesített téged egy személlyel és folyamatosan tudatosítja veled, hogy házasságban vagy azzal a házastárssal, akkor egyesítene téged egy másik házasságban és engedné, hogy az újabb eskütétel felülírja az elsőt?

Bizonyos vagyok benne, hogy most sok ember meglepődve azt válaszolja, hogy de nekem okom volt a válásra. Ilyenek lehetnek:

– Mi van akkor, ha nem vagyok boldog? – Vegyetek erőt magatokon, találjátok meg a módját és munkálkodjatok rajta, hogy működjön. A boldogság egy múló érzés, ami lehetőséget ad a külső erőknek, hogy meghatározzák a hangulatodat. Menj haza és szeresd a feleségedet (vagy tiszteld a férjedet)

http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

Voddie Baucham – “Go Home and Love your Wife.”

„Menj haza és szeresd a feleséged” (3,5 perces video angolul)

– Mi van, ha a férjem fizikailag bántalmaz? – Életveszélyes helyzetben hívj valamilyen segítséget, mert egy halott asszony nem tudja Istent szolgálni. Semmiképpen sem mondhatom, hogy válj el és házasodj újra. Ha úgy döntesz, hogy elválsz, a Biblia azt mondja: maradj úgy, vagy békülj meg vele, mert ő a férjed életed végéig. A férjednek Isten felé kell elszámolnia a parancsolatok be nem tartásáért.

– Mi van akkor, ha a házastársam feleségül vesz valaki mást? – Akkor az a személy házasságtörést követ el. Mindenkinek Istennek kell elszámolni a személyes cselekedeteiért.

– Nem akarok egyedül élni. – Ki akar? Ha ismered, mint mond a Biblia és eldöntöd, hogy a szerint cselekszel, akkor mindenképpen remélheted, hogy Isten megbocsát neked, hogy próbára teszed Őt. Ne tervezzük bűn elkövetését.

– Engedélyezheti Isten a válást? – Igen, ha egyértelműen Isten parancsával ellentétesen kötöttek házasságot. Lásd Ezsdrás 9. és 10. fejezetei. (Ford. megj: pl. utólag kiderül, hogy vérrokonokról van szó)

– Mi a helyzet a második, a harmadik, a negyedik vagy még további házasságokból származó gyermekekkel? – Nem ugyanezt kérdezhetném az első házasságból származó gyermekekkel kapcsolatban?

– Mi van, ha már második házasságban élek több évtizede és most jutottam oda, hogy világossá vált előttem Isten akarata? – Sok párra tudok gondolni, akik pontosan ebben a helyzetben vannak most, ami a miatt van, hogy sokan korábban nem kaptak megfelelő tanítást erről és tudatlanságban voltak. Mindenkinek a következő kérdést kell feltenni: Életben van még az első házastársam? Ha igen, akkor hogyan tekint Isten a második házasságra? Ha Ő az első házasságot érvényesnek tekinti, a másodikat pedig házasságtörésnek, akkor ez olyan valami, amit rendezned kell Istennel. Ezzel kapcsolatban az egyetlen dolog, amit most el tudok képzelni, hogy félelemmel és rettegéssel kell munkálkodjunk az üdvösségünkön.

Ez nem egy népszerű válasz és tudom, hogy mindenkinek megvannak a sajátos körülményei. Azzal együtt, hogy személy szerint nem vagyunk érintett ebben, ez nem jelenti azt, hogy akkor csípőből tüzelhetünk. Jóllehet nem tapasztaltam meg ezt személyesen, de vannak közvetlen családtagjaim, akik érintettek ebben. Ez nem azt jelenti, hogy szándékosan ártunk bárkinek. A célom az, hogy nézzük meg ezt a kérdést a Biblia alapján a maga komolyságával. Ha Isten az, AKI egyesít egy párt a házasságban, akkor Ő az, AKI azt szétválaszthatja, ami azt jelenti, hogy nekünk ezt tudomásul kell vennünk.

Isten egy szövetséget megtartó Isten és komolyan veszi a fogadalmainkat, a házassági fogadalmat különösen. Ha Ő megbüntette Izraelt, mert nem tartotta meg a békeszerződést (megtörtént a Józsué könyvében és láthatjuk az eredményét a 2 Sámuelben, amikor Dávid bűnbánatot tartott Saulnak a gibeoniták által való megölése miatt), akkor ebből az következik, hogy Ő ugyanilyen viszonyulással van felénk, akik önként – szeretetből – vállaltunk fel egy házassági szövetséget.

Ha bárkinek vannak kérdései, problémái, panaszai vagy beszélgetni akar másokkal, akkor forduljon hasonló helyzetben lévőkhöz. A következő weblapok sok kérdésre mélyebb bibliai magyarázatokat adnak és vannak fórumok is, ahol lehet vitatkozni.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

Harold S. Martin-tól “Divorce and remarriage” (válás és újraházasodás) című írása.

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító): 

Válás és újraházasodás H. Martin

Kérdések & válaszok a korai gyülekezetek tanításait tekintve a válásról és újraházasodásról.

http://www.biblicalresearchreports.com/divorceandremarriage.php

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító):

 Válás és újraházasodás – Myron Horst

Fordította: Abonyi Sándor

Javaslom elolvasni továbbá: “Mit mond a Biblia a válásról” című rövid igetanulmányt, ami elérhető itt: www.keresztenyek.hu/biblia-a-valasrol/

A “felemás igában” élők számára a következő tanítás elolvasását javaslom: A “felemás iga” esete

Kategória: egység, gyülekezet, Házasság, helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , | 7 hozzászólás

Marriage, Divorce and Remarriage

 Resourse:http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Let me preface this by stating this has been gut-wrenching for me. This is not going to be popular, and I know this is the type of post that will cause a lot of anger, pain, questions and emotional charge. Please know my heart. As much as I don’t want to intentionally hurt anyone, I can’t not post this because someone may need it now.

I was looking up something for another study and came across a statement that made me stop. “John the Baptist wasn’t killed for preaching the gospel. He was killed for preaching repentance.” He told Herod it was not lawful for him to have his brother’s wife (Matt 14:3-4 “3For Herod had laid hold on John, and bound him, and put him in prison for Herodias’ sake, his brother Philip’s wife. 4For John said unto him, It is not lawful for thee to have her.” See also Mark 6:16-20). It dawned on me that John the Baptist did not say it was not lawful for Herod to have his brother’s “widow”. Herodias divorced her husband, Philip, and married Herod. Not only was the relationship considered incestuous, but it was also adulterous because Philip was still alive. That brought me to this study. This was not an easy study for me, and I’ve been sick to my stomach for the past week thinking about what it means for us if we are in adultery being remarried while our spouses are alive. However, no one has been able to Biblically show me where permission is given to dissolve the marital covenant through divorce and permit them to marry another person. I get plenty of heated emotional responses, but our eternal destination rests on getting this answer right because adulterers will not inherit the Kingdom of God.

– 1 Cor 6:9-10 “9Know ye not that the unrighteous shall not inherit the kingdom of God? Be not deceived: neither fornicators, nor idolaters, nor adulterers, nor effeminate, nor abusers of themselves with mankind, 10Nor thieves, nor covetous, nor drunkards, nor revilers, nor extortioners, shall inherit the kingdom of God.”

There are multiple views when it comes to marriage and divorce. The first is a permanence view that believes no divorce. There is a view that allows for divorce and no remarriage, and there is a view that allows for divorce and remarriage. After reading, praying, studying and hearing the different views over the past 4 years, I’ve become a permanence view person. I’ve probably always been in this camp, but hearing other Believers share their views really added confusion. However, I’m not putting this here because I want you to care about my personal viewpoint, I’m putting this here because I cannot think of one person that is unaffected by the interpretation of the Bible’s stance on this issue. I realize millions of people have their own views and many Christians differ on what is permitted, but I came to a realization last week. All those views can’t be correct! Either we are permitted to divorce and remarry another person, or we aren’t. The Bible can’t mean “yes” and “no” on the same issue.

We know a few things about marriage. It is to unite one man and one woman into a covenant bond for life where God is the witness between the two and joins them into a one flesh union (Gen 2, Matt 19:4-9, etc). Marriage was chosen to reflect the relationship between Christ (bridegroom) and His people (bride) (Eph 5:22-33, Matt 25:1-13). The Lord wanted a Godly offspring to come from this union (Mal 2:15).

Marriage isn’t just about standing in front of a minister or justice of the peace to legally be together. The words said on a wedding day are strong and sobering, but many don’t bother to reflect on what they’re doing. “This is not to be entered into lightly”, bride and groom exchange vows/solemn oaths that are legally and spiritually binding, God is a witness, the two enter into a covenant bond to be true to each other until death separates them.

We live in a culture where divorce is an everyday occurrence. The problem is that The Word of God does not change with the culture. So, a Christian should be seeking God’s wisdom before making any life-changing decisions.

1) What does God say about making vows?

Num 30:2 “If a manvowavowunto the LORD, or swear an oath to bind his soul with a bond; he shall not break his word, he shall do according to all that proceedeth out of his mouth.”
Ecc 5:4-5 “4When thou vowest a vow unto God, defer not to pay it; for he hath no pleasure in fools: pay that which thou hast vowed. 5Better is it that thou shouldest not vow, than that thou shouldest vow and not pay.”

– It’s amazing that we expect God to honor His word to us, save us and keep us through this life and into the next when we don’t do all we should yet we penalize and throw away our spouses because they don’t measure up to our standards.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

– If I choose not to fulfill my vows, does that not make me a liar and covenantbreaker?

2) What about marriage to an unbeliever?

We’re told not to be unequally yoked with unbelievers (2 Cor 6:14), but there are many instances where this can occur. Two unbelievers can marry, and one becomes saved. One spouse plays the role of a Believer only to show he isn’t later. In any case, we can’t divorce based on our perception of their faith.

1 Cor 7:10-15 “10And unto the married I command, yet not I, but the Lord, Let not the wife depart from her husband: 11But and if she depart, let her remain unmarried or be reconciled to her husband: and let not the husband put away his wife. 12But to the rest speak I, not the Lord: If any brother hath a wife that believeth not, and she be pleased to dwell with him, let him not put her away. 13And the woman which hath an husband that believeth not, and if he be pleased to dwell with her, let her not leave him. 14For the unbelieving husband is sanctified by the wife, and the unbelieving wife is sanctified by the husband: else were your children unclean; but now are they holy. 15But if the unbelieving depart, let him depart. A brother or a sister is not under bondage in such cases: but God hath called us to peace.”

– We’re still told not to divorce. Verse 15 is not permission to find another spouse. It means we’re not bound to perform the duties within the marriage. If we could find another spouse, it would specify, but this follows the entire chapter which states we are to remain together in marriage (see verse 39). If we separate, we are to remain unmarried or be reconciled to our spouses. We are bound in a life-long covenant bond to our spouse until one of us dies.

1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

– Another thing to consider is that an immature Christian often resembles an unbeliever. Just because a person does not respond in the manner or timeframe we believe they should does not mean they are not believers.

3) What about the exception clause for sexual immorality?

This seems to be the “out” that is the one everybody looks for or uses. Not saying it’s an easy thing to overlook, but technically, we’re not being true if we refuse to forgive a spouse that is genuinely repentant by moving on to marry another. We’ve actually said we forgive with our mouths while our actions say we won’t forgive. Again, the picture with Christ is that we “cheat” on Him on a regular basis or treat Him with less than proper respect, but He continues to love us and sanctify us to present us to Himself.

Matt 5:31-32 “31It hath been said, Whosoever shall put away his wife, let him give her a writing of divorcement: 32But I say unto you, That whosoever shall put away his wife, saving for the cause of fornication, causeth her to commit adultery: and whosoever shall marry her that is divorced committeth adultery.”

– The “sexual immorality” here is the word “fornication” (porneia) which is usually used to describe sex before marriage. This allowance is ONLY noted in Matthew which is written to a Jewish audience. The reason it would be necessary to note this is because Jewish betrothal is binding just as the marriage which is why we see Joseph being called Mary’s husband before their wedding. The book of Matthew also states that Joseph was a just man and was willing to put Mary away (versus seeing her stoned to death) when she was found with child because he believed she had been unfaithful (Matt 1:18-21). Gentiles had no betrothal system, so it was unnecessary to specify that a man could put away or divorce his wife if she was found not to be a virgin immediately after marriage. I believe that if Jesus had allowed divorce for adultery, He would have stated so since adultery is mentioned twice more in the same sentence. Basically, He states that once married, stay married. “Let no man put asunder” includes the people within the bond.

Let’s look at another passage with this exception clause. In this passage, we see the Pharisees trying to tempt Jesus to see where He stands on when they could divorce. There were basically two schools of thought on divorce – Shammai which taught that the “indecency” (Deut 24:1) found in a woman included sex with anyone other than her husband and Hillel which taught that the “indecency” extended to something as trivial as burning her husband’s toast.

– Matt 19:3-12 “3The Pharisees also came unto him, tempting him, and saying unto him, Is it lawful for a man to put away his wife for every cause? 4And he answered and said unto them, Have ye not read, that he which made them at the beginning made them male and female, 5And said, For this cause shall a man leave father and mother, and shall cleave to his wife: and they twain shall be one flesh? 6Wherefore they are no more twain, but one flesh. What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 7They say unto him, Why did Moses then command to give a writing of divorcement, and to put her away? 8He saith unto them, Moses because of the hardness of your hearts suffered you to put away your wives: but from the beginning it was not so. 9And I say unto you, Whosoever shall put away his wife, except it be for fornication, and shall marry another, committeth adultery: and whoso marrieth her which is put away doth commit adultery. 10His disciples say unto him, If the case of the man be so with his wife, it is not good to marry. 11But he said unto them, All men cannot receive this saying, save they to whom it is given. 12For there are some eunuchs, which were so born from their mother’s womb: and there are some eunuchs, which were made eunuchs of men: and there be eunuchs, which have made themselves eunuchs for the kingdom of heaven’s sake. He that is able to receive it, let him receive it.”

Jesus did not side with either school of thought. He went back to the beginning of the establishment of marriage. Adam wasn’t given another option for a wife after she was deceived, and Eve wasn’t given another husband after Adam did not instruct her properly. Not only did Jesus only allow for divorce in the case of fornication, but everyone listening understood the permanence of marriage. Note the disciples’ response. They understood that once they were married, they were in it for life.

4) Adultery

Jesus stated that anyone that divorces and remarries commits adultery. Anyone that marries a divorced person commits adultery. It does not matter who was in the wrong because He stated anyone who does so commits adultery. From these Scriptures, it shows divorce does not dissolve a marriage. Legally, it separates them, but God still sees them as married. We see the disciples asked Jesus again privately as if to clarify that divorce was now disallowed. Jesus’s response also shows that women were not the only ones initiating divorces as verse 12 states the same goes for a woman who divorces her husband.

– Mark 10:2-12 “2And the Pharisees came to him, and asked him, Is it lawful for a man to put away his wife? tempting him. 3And he answered and said unto them, What did Moses command you? 4And they said, Moses suffered to write a bill of divorcement, and to put her away. 5And Jesus answered and said unto them, For the hardness of your heart he wrote you this precept. 6But from the beginning of the creation God made them male and female. 7For this cause shall a man leave his father and mother, and cleave to his wife; 8And they twain shall be one flesh: so then they are no more twain, but one flesh. 9What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 10And in the house his disciples asked him again of the same matter. 11And he saith unto them, Whosoever shall put away his wife, and marry another, committeth adultery against her. 12And if a woman shall put away her husband, and be married to another, she committeth adultery.”

– Luke 16:18 “18Whosoever putteth away his wife, and marrieth another, committeth adultery: and whosoever marrieth her that is put away from her husband committeth adultery.”

Paul repeats the same teaching that Jesus gave. A marital covenant is binding until death.

– 1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

Rom 7:2-3 “2For the woman which hath an husband is bound by the law to her husband so long as he liveth; but if the husband be dead, she is loosed from the law of her husband. 3So then if, while her husband liveth, she be married to another man, she shall be called an adulteress: but if her husband be dead, she is free from that law; so that she is no adulteress, though she be married to another man.”

5) Is a second marriage perpetual adultery?

There are some that teach if you repent and do not treat the next marriage as the first, God will forgive you and bless this marriage. On the other hand, if the marriage is seen as adulterous in God’s eyes, the question should be asked if God would permit you to stay in the relationship since repentance means to recognize the sin and turn from it. If you are still someone else’s husband or wife, is there really a distinction between a twenty year extra marital affair and one where you made the same vows to another person? If God has joined you to one person and still recognizes you as being married to that spouse, would He join you in another marriage and let those vows override the first?

Now, I’m sure many people have the same dizzying responses I had plus some.

– What about if I’m not happy? – Suck it up, and find a way to make it work. Happiness is a temporary emotion that allows outside forces to dictate your mood. Go home and love your wife (or respect your husband) – http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

– What if I’m being physically abused? – Dead women can’t serve God. Get some assistance. However, I can’t tell you to divorce and remarry. If you divorce, the Bible says remain unmarried or reconcile. He has to answer to God for not following the commands he has been given as the husband.

– What if my spouse marries someone else? – Then that person is in adultery. Each of us has to answer to God for our individual actions.

– I don’t want to be alone. – Who does? If you know what the Bible says and choose to do so anyway hoping God will forgive you, you are tempting Him. We don’t plan to sin.

– Would God permit a divorce? – If it is considered unlawful. See Ezra chapters 9 and 10.

– What about children of second, third, fourth or more marriages? – I could ask the same about the children of the first marriage?

– What if I’ve been in this second marriage for decades and have grown in God? – I can think of numerous couples in the exact same situation now which is why I had a hard time with this. The questions remain: Is the first spouse of one or more people still alive? If so, how does God view the next marriage? If He considers the first marriage valid and the second adulterous, then that is something you need to address with God.

The only thing I could think about during this time was that we are to work out our salvation with fear and trembling. This isn’t a popular view, and I know everyone has his or her own situation. However, I’ve been on the other end, so it’s not like I’m shooting from the hip. If I haven’t experienced it personally, I have close family members who have. This isn’t meant to purposely upset anyone. My reason for looking into this is the seriousness of the issue in the Bible. If God is the One that joins a couple in marriage, then He is the One that separates which means we need to take heed.

God is a covenant keeping God and takes our vows and marriages seriously. If He would punish Israel for not keeping a covenant of peace (made in Joshua and shown in 2 Samuel when David repented for Saul killing the Gibeonites), then it follows that He has the same expectations of us voluntarily entering into covenant with one we claim to love.

If anyone has questions, issues, complaints or wants to talk with others that are facing similar situations, the following websites have in-depth Biblical explanations for multiple questions and/or forums for discussion.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

More questions and in-depth responses – http://www.cadz.net/faq.html

http://www.marriagedivorce.com

– § –

Suggested by Sandor to study the following wrintings:

  • a shorter writing by Dan Corner here 
  • and a very detailed study by Myron Horst here  
Kategória: church, Marriage, Teachings | Címke: , , , , , , , , | 7 hozzászólás

Igazságban járás vagy tévelygés – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban  itt – MP3 formátumban itt

A „tévelygésre”  az eredeti görögben a „plané” szó szerepel, ami bolyongást, eltévedést, bizonytalanságot, csalást, félrevezetést jelent.

Jézus maga az igazság és a testté lett Ige. Azt mondta a farizeusoknak, akik kívülről ismerték ugyan az Írásokat, de Jézust, aki maga volt az IGAZSÁG, mégsem ismerték fel:

„…Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.”     Máté 22:29

Elég kemény megállapítás volt ez Jézus részéről az írásokat kívülről ismerő farizeusokkal szemben. A tévelygés tehát

–         egyrészt azt jelenti, hogy jóllehet ismerhetjük kívülről az egész Bibliát, de az igazságot – Jézus Krisztust – akiről az egész Biblia szól, mégsem ismertük meg személyesen.

–         Másrészt, ha nem ismerjük Istennek azt a hatalmát, amivel Jézus is szolgált, amit a farizeusok sem ismertek, akkor mi is tévelygünk:

„Mert úgy tanítja őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”   Máté 7:29

Ez azt is jelenti, hogy ha tévelygünk, akkor nem az igazság útján járunk, nem Jézusban vagyunk.

János apostol a maga egyszerűségével és gyakorlatiasságával a következőképpen beszél erről:

Ti az Istentől vagytok fiacskáim, …. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak szellemét és a tévelygésnek szellemét.”      1 János 4:4-6

Ebből az is látszik, hogy itt nem egyszerűen csak igék ismeretéről – információkról – van szó, hanem szellemi dolgokról, két – egymástól jól megkülönböztethető – szellemről; az igazság szelleméről és a tévelygés szelleméről.

Az Istentől távol lévő világi emberek teljes sötétségben és tévelygésben élnek, de vannak hívők és nem is kevesen, akik valamelyest elszakadtak ugyan a világtól, de valójában mégis világias, testies módon élnek és ezért ők is tévelygésben vannak. Ilyen emberekről beszél Péter apostol, amikor a következőket mondja:

„Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, akik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől, Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”    2 Péter 2:17-19

„(Pál apostolról mondja) Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké.” Ámen.     2 Péter 3:16-18.

Itt azt látjuk, hogy vannak nem becsületes hívő emberek, akik betű szerint ismerik ugyan az igét, de ahogyan a farizeusok így ők sem értették meg igazán. Isten igazságát, Jézus Krisztust nem ismerték meg a maga valóságában, még akkor sem, ha sok mindent az Ő nevében tesznek. Sokszor saját érdekükben, szándékosan félreértelmeznek dolgokat (csűrik, csavarják az igét) és ez által saját vesztüket munkálják, de ez által másokat is félrevezetnek. Védekezésként az apostol azt ajánlja a hívőknek, hogy

–         tartsák távol magukat (őrizkedjenek) az ilyenektől,

–         és arra bátorítja az igaz hívőket, hogy

o       ne essenek ki a saját erősségeikből,

o       növekedjenek a kegyelemben és

o       a megtartó Úr Jézus ismeretében.

A tévelygést illetően azokat a hívőket fenyegeti legnagyobb veszély, akik még „gyermekek” a hitben és ezért könnyen el lehet hitetni őket – el lehet téríteni őket az igazságtól – minden jól hangzó tanítással, amit a „viszkető fülük” szívesen hallgat.

Jézus maga is sokat volt kénytelen vitatkozni az őt állandóan kísértő és támadó farizeusokkal és tanítványait különösen óvta a tévelygő farizeusok tanításától. Jézus a mennybemenetele után azért adott maga helyett öt szolgálati ajándékot az egyháznak, hogy a hívőket érettségre juttassák és megóvják az álnok (nem becsületes) emberek rájuk leselkedő ravaszságától, a különböző – ide, oda dobálótanítások általi megtévesztéseiktől.

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;”        Efézus 4.11-13

Látjuk, hogy az ördög is munkálkodik. Gondoskodik róla, hogy folyamatosan legyenek álnok, csalárd, hamis szolgálók (apostolok, próféták, tanítók, pásztorok…), akik a farizeusokhoz hasonlóan „vak vezérek”, „meszelt sírok”, akik el akarják hitetni (eltévelyíteni), ha lehet az igaz hívőket, választottakat is.

Hogyan lehetséges ez egyáltalán?

Nagyon egyszerűen!

Amikor megtérünk, akkor hátat fordítunk a világnak és a halálba adjuk a testünket a kívánságaival együtt. Ez egy döntés, amivel kezdetét veszi egy folyamat az életünkben, ami a szellem és a test folyamatos, egymás elleni harca. A kezdeti „csecsemőkorban” – a testies dolgokon keresztül – még könnyebben kísérthetők vagyunk, de az óemberünk később is hajlamos marad a test kívánságainak engedni és a hívők könnyen visszacsúszhatnak egy testiességbe, ha az érzéseiknek és a kívánságaiknak engednek.

Ez a visszacsúszás játszódott le a Galácziában élő hívőknél is:

„Ennyire esztelenek vagytok? Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?”    Gal. 3:3

Időre van szükség és egy érettségre elvivő felkészítő szolgálatra, hogy ne lehessen könnyen megtéveszteni, eltévelyíteni bennünket.

Tisztán kell látnunk, hogy a Sátán, aki egy gonosz szellemi lény, a világ fejedelme (ura), aki a test vágyain, az érzéseken keresztül hat az emberekre. Ezért próbálja a testiesség állapotában tartani a hívőket, sőt a már szellemben járó hívőket is visszahúzni a testiesség állapotába – kellemes érzéseket és vágyat keltve bennük – megszerettetve velük a jó érzések állandó keresését. Tudjuk azonban, hogy érzéki test nem örökli Isten országát! Ezt a Sátán is nagyon jól tudja és pontosan ezen keresztül igyekszik megragadni, testiességben tartani a hívőket, és ez által elhitetni őket még akkor is, amikor azt gondolják, hogy nagyon szellemiek. Erről az állapotról ír Pál apostol a korinthusi hívőknek:

„… mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,”         1 Kor 1:5-7

Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemihez szellemit szabván. Érzéki (testies) ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.”   1Kor. 2:12-14

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem (testi) ember szerint jártok-e?”   1Kor. 3:1-3

Mi hívők sokszor nagyon naiv és hiszékeny emberek vagyunk és el sem tudjuk képzelni, hogy ilyenek előfordulhatnak közöttünk, ezért fel sem merül bennünk a kérdés, hogy meg kellene vizsgálni és meg kellene ítélni minden szolgálót, még akkor is (főleg akkor), ha bővölködnek a kegyelmi ajándékokban (prófétálás, gyógyítás..) és apostolnak, prófétáknak mondják magukat és nagy hírnévnek örvendenek.

Jézus azért dicsérte meg a Jelenések könyvében az efézusi gyülekezetet, mert ők bizony megpróbálták azokat, akik apostoloknak mondták magukat és hazugoknak találták őket:

„Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”    Jelenések 2:2

Látjuk tehát, hogy amikor tévelygésről beszél az ige, akkor nem egy gyülekezeten kívüli világi dologról van szó, hanem a gyülekezet belső életét meghatározó nagyon is valóságos dolgokról. Nem kívülről jövő, hazugságokat hirdető és „ördög szarvakat viselő” kegyetlen, durva embereket kell tehát felismerniük a hívőknek. Az nagyon könnyű lenne és az ilyenek senkit sem tévesztenének meg. Az ördög ennél sokkal ravaszabb! A gonosz valóságosnak és nagyon is hihetőnek álcázza az ő szolgáit – ahogyan az ige is beszél róla – „báránybőrbe bújtatja a hamis farkasokat”, akik az igét szólják Jézus nevében, sőt szellemi dolgokat is cselekednek. Ezek az emberek külsőleg sokszor aranyos, kedves, mosolygós, alázatosnak tűnő („báránybőrt” viselő) emberek, akik a hívők között vannak és szolgálnak. Így már veszélyes a dolog? Igen! Be kell látnunk, hogy nagyon is veszélyes, olyannyira, hogy az ige szerint képesek megtéveszteni, ha lehet még a „választottakat” – újjászületett hívőket – is!

Valódi érettségre és szellemi megkülönböztető képességre (szellemek megkülönböztetésének ajándékára) van szükség ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a hamisat az igazitól. Itt nem csak az ige igazságát kell tudni megkülönböztetni a hamisságtól, hanem az igazi (krisztusi) és a hamis (világias: antikrisztusi) szellemet is. Isten, aki az igazság szelleme nem vállal közösséget a hamissággal és a hamis szellemmel, ezért ezeket szét akarja választani, mert ezek nem lehetnek egységben, mert a hamisság nem fér össze Isten természetével. Sokszor egy szolgálat alapján közvetlenül nem is lehet felismerni ezeket, hanem csak a szellemek megkülönböztetése és a gyümölcsök (életük, jellemük, szolgálatuk eredménye) alapján.

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. … Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. … Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”    Máté 7.13-23.

Ha ezeket az igeszakaszokat olvasom mindig a „karizmatikus mozgalom” jut az eszembe, amiben magam is sok évet eltöltöttem. Elszorul és megremeg a szívem, mert úgy látom, hogy ezeket az igéket tekintve nagyon nagy veszélynek vannak kitéve. Éppen ezért nagyon nagy óvatosságra és a megvizsgálás következetes gyakorlására lenne szükségük, amit viszont teljesen elhanyagolnak, mert túlzottan jóhiszeműek; mindent elhisznek, ha híres szolgálókról van szó. Ezért sok képmutató, hamis munkás sajnos zavartalanul munkálkodhat közöttük, sokakat megtévesztve.

Miről ismerhetők fel, mik a gyümölcsei az igaz szolgálatoknak?

–         őszinte, becsületes, példamutató élet mind az egyéni, mind a családi, mind a gyülekezeti életben egyaránt. Az élete „átlátható”:

o       betekintést ad magánéletébe,

o       nem titkol, nem leplez dolgokat,

o       őszintén beismeri hibáit, tévedéseit,

o       kész megváltozni, megtérni azokból,

o       igényli a mások általi megvizsgálást, helyreigazítást,

o       ezek által hiteles embernek tekinthető.

o       Nem csak beszél az igéről, hanem cselekszi is azt az élete minden területén!

–         Szolgálatának jó gyümölcsei vannak:

– a jó „fának” a „gyümölcsei” is jók. Magához hasonló jellemű embereket nevel fel, ill. tűr meg maga mellett,

– nem tűri meg maga mellett a jellemtelen (becstelen, képmutató, a bűnnel megalkuvó) embert,

– nemcsak szereti az igazságot, hanem „gyűlöli a hazugságot” is. Igényli a nyilvánosságot, ezért világosságra megy, mert azt akarja, hogy a cselekedetei is nyilvánvalóak legyenek. Ezt várja azoktól is, akik körülötte vannak.

– önmagát megalázva a Krisztusban való egységet munkálja és Krisztust emeli fel és mindazokat, akik a Krisztusban járnak,

– az a vágya, hogy mindenben az Úr dicsőüljön meg, és az Úr legyen a középpontban.

Miről ismerhetők fel és mik a gyümölcsei a hamis szolgálatoknak?

–         az igazsággal megalkuvó, képmutató egyéni életmód (becstelenségek, korruptság, paráznaság…), amik csak a szolgáló életének mélyebb megismerése, „átvilágítása” (megpróbálása) által leplezhető le.

o       nem szívesen ad betekintést a magánéletébe, vagy csak a hozzá hasonlóknak – elleplezi azt,

o       nem őszinte, a „hitre nézve nem becsületes” ember,

o       elhallgat, kimagyaráz dolgokat,

o       ritkán ismeri be hibáit és tévedéseit, és nem is akar megváltozni,

o       megtiltja, elutasítja a mások általi megvizsgálást – csak úgymond Istennek tartozik számadással,

o       ezek által nem tekinthető hiteles embernek, mert beszél ugyan az igéről, de valójában nem a szerint él az élete minden területén! Az élete ezért önmaga becsapása.

o       Mindezeket leplezendő a saját jellemtelenségéről az ajándékok működésére igyekszik ráirányítani a figyelmet és az ajándékok működése által „hitelesíteni” életét és szolgálatát, de a Mt. 7  alapján látjuk, hogy ez hazugság!

– Szolgálatának rossz gyümölcsei vannak:

– a rossz „fának” a „gyümölcse” is rossz, mert magához hasonló jellemű (azaz jellemtelen, nem becsületes) embereket nevel fel, ill. tűr csak meg maga mellett,

– „szálka a szemében” az igaz (jellemes, becsületes, példamutató életet élő, őszinte, nem képmutató) ember. Az ugyanis az ő jellemtelenségére világít rá. (A sötétség nem bírja elviselni a világosságot, ezért nem akar a világosságra menni, hogy a cselekedetei le ne lepleződjenek.). Emiatt a hamis szolgáló mindig üldözi az igazat, de ezt nem nyíltan teszi, hanem jellemtelenségéből adódóan alattomos, képmutató, indirekt („kiszorító”) módon vagy felháborító bátorsággal egyszerűen hamisnak állítva be az igazit,

– óemberét nem adja halálra, ezért – sokszor saját vágyait követve – önmagát emeli fel, teszi naggyá, saját hírnevét igyekszik növelni, és ez által sokszor a testies szakadásokat munkálja,

– nem akarja érettségre vinni a hívőket, hogy azok leleplezzék őt, hanem kisdedkorban igyekszik tartani őket és uralkodni felettük,

– vágya nem az Úr megdicsőítése, habár erről beszél, valójában azonban saját maga dicsőségét keresi, és szívesen sütkérezik abban.

A Sátán – a testi kísértéseken keresztül, a test kívánságainak engedve – próbálja maga mellé állítani a megtéveszthető hívőket, megszerezni ez által akár egész gyülekezetek felett is a hatalmat, teljes tévelygésben járatva őket olyannyira, hogy az „igazakat kirekesztik a gyülekezetből” és közben azt hiszik, hogy „Istentiszteletet cselekszenek.”

„Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”    János 16:1-3.

A világias dolgok mögött azonban egy valóságos szellemi erő, hatalom áll – e világ szelleme, a Sátán -, aki a megtévesztés, hitetés szelleme által elhiteti a testiességbe visszacsúszott nagy tömeget képviselő hívőket, hogy ők járnak az igazságban és mások, a kevesek járnak tévúton.

Az igéből megtudhatjuk azt is, hogy miután az igazság szelleme nem vállalhat szellemi közösséget a hazugság szellemével, ezért Isten, aki szellem, Maga gyakorol ítéletet az igazságnak ellenállók felett olyan módon, hogy a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy akkor hadd higgyenek a hazugságnak.

„Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”    2 Thessz. 2.9-12

Ez Isten ítélete és szellemi szétválasztó munkája az igazak és hamisak között. Ez egy erőteljes, sajátos szellemi megtapasztalás, mintha Isten egy szellemi válaszfalat húzna két embercsoport közé, akik korábban egyek voltak. A szétválasztást követően Isten már nem akar közösséget közöttük, és ami külön meglepő, hogy azok, akik korábban meg tudtak élni egy szellemi közösséget egymással a szétválasztást követően rájönnek, hogy ez már nem megy. Sőt, ’egyik napról a másikra’ kiderül az is, hogy már nem is értik egymást. Ez egy döbbenetes szellemi megtapasztalás!

Ez tehát nemcsak egy fizikai szétválasztása egy embercsoportnak, hanem szellemi szétválasztás és szellemi ítélet is egyben, aminek kihatása van a szellemi „hallásra” és „látásra” is. Ezekről beszél Ézsaiás próféta és Jézus is a következő igeszakaszokban:

„És beteljesedik rajtok Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.”    Máté 13.14-16

„És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallották ezeket némely farizeusok, akik vele voltak, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-e? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.”   János 9.39-41

Ebből a szellemi tévelygésből, fogságból nagyon nehéz kiszabadulni, annál is inkább, mert egy erőteljes hamis szellem hamis hitet ültet az testies hívőkbe és elhiteti velük, hogy jó úton járnak.

Hiszem azonban, hogy még ezek után is van megmenekülés az „ördög tőréből” azok számára, akiket jóhiszeműségük miatt téveszthettek meg. Az igazság szellemére és erejére van azonban szükség, hogy bevilágítson a sötét helyekre és világosságra hozza a sötétség dolgait és így megvilágosítva és felbátorítva a megtévesztett hívőket, kiszabadulhassanak a Sátán – sokszor kényelmes, jó érzéseket keltő, biztonságos környezetet biztosító „aranyozott börtönéből” – fogságából.

Nézzük meg a következőkben egy konkrét igei példán keresztül, hogyan is lehetséges mindez a gyakorlatban. Egy ószövetségi történetet veszünk példaként, de hiszem, hogy az nagyon prófétikus és sok üzenetet tartalmaz a mai gyülekezetek számára is.

A történet Izraelről szól, ami a mai egyház előképe. Isten megítélte Salamon király eltévelyedését (paráznaságát) és úgy döntött, hogy halála után elszakítja fiától az országot és csak egyetlen nemzetséget tart meg Magának: Júdeát, Jeruzsálemmel és a Templommal együtt. Az ország nagyobb részének (kilenc és két fél törzsnek) megengedte Isten, hogy Szamáriával (betelepült pogány néppel) az élen elszakadjon és belesüllyedjen az Isten számára fertelmes bálványimádásba, a hamis Istenek (Baál, Asera) tiszteletébe. Isten számára utálatos pogány oltárokat emeltek maguknak, amiken pogány isteneknek áldoztak Szamáriában, elkülönülve teljesen a Jeruzsálemi Templomtól.

Adódik azonban egy alkalom, amikor a szétválasztás után Izrael bálványimádó királya, Akháb (akinek Jezabel volt a felesége) egységre és közös harcra hívja Júda királyát, Josafátot egy külső ellenség, a szíriabeliek ellen.

A próféták (sok hamis és egyetlen igaz: Mikeás) a csata kimeneteléről prófétálnak, és a sok hamis próféta Mikeás ellenében egybehangzóan Akháb akaratát, győzelmet prófétálnak és csatába vonulnak. Egyedül Mikeás az (akit éppen a börtönből hoznak elő, és akit nem szeretnek meghallgatni, mert mindig rosszat prófétál), aki kimondja az igazságot és – betekintést adva a szellemvilágba – megmagyarázza annak szellemi hátterét is. A csata – Mikeás jövendölésének megfelelően – csúfos vereséggel végződik, ahol Akháb maga is meghal; hiába öltözött álruhába, mégsem tudta kikerülni Isten ítéletét, mert egy vaktában kilőtt nyílvessző megölte őt.

Figyeljünk most ennél a történetnél különös módon a szellemi üzenetre, a hamis próféták és hamis szellemek működésének módjára és a szentségtelen szövetség (igaz és hamis elegyének) eleve vereségre ítélt sorsára. Ezek sok hasznos tanulsággal szolgálhatnak számunkra a gyülekezet mai állapotában.

„Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége volt. Ő sógorságot szerzett Akhábbal.  Néhány esztendő múlva aláment Akhábhoz Szamariába,

–         és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba. Mert ezt mondta Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda királyának:

–         Feljössz-e velem Rámóth Gileádba? Felel néki, és monda: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a harcban.

–         Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után. És összegyűjti az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? Felelnek: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.

–         És monda Jósafát: Nincsen-e itt több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? És monda az Izráel királya Jósafátnak:

–         Van még egy férfiú, aki által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla fia.

És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király! Szólítja azért az Izráel királya egyet az ő szolgái közül, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát. És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek, ki-ki az ő királyiszékében, királyi ruhákba öltözötten; ott ülnek Szamaria kapuja előtt, a térségen;

– és a próféták mind prófétálnak ő előttük. Csináltatott pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Szíriabelieket, mígnem megemészted őket! A többi próféták is mind ekképpen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király kezébe adja.

A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szól néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót. Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, amit az én Istenem nékem mondd! Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki: Mikeás! elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És monda: Menjetek el, és jó szerencsétek lesz, kezetekbe adattatnak azok. És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében? Akkor monda:

Látom az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondja az Úr: Nincsen ezeknek uruk. Térjen meg ki-ki az ő házához békességben.

És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondtam-e, hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?

Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látom az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani. És monda az Úr:

–         Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen és elvesszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szól. Akkor eljön egy lélek, aki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mi módon? És felel: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy. Íme azért

–         most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.

Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arcul csapja Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem, hogy csak néked szólana? Felel Mikeás: Íme meglátod magad azon a napon, amikor egyik kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.

– Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához. És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöcbe, s tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.

És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!

És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth Gileád ellen.

–         És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom, és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És megváltoztatja az Izráel királya az ő ruháját, és mennek viadalra. Szíria királya pedig meghagyta az ő szekerei fejedelmeinek, mondván: Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az Izráel királya ellen. És amikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának: Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor felkiált Jósafát, és az Úr megsegítette őt, és az Isten azokat elfordítja tőle; Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.

–         Egy férfi pedig kifeszíti kézívét csak úgy találomra, és eltalálja az Izráel királyát a páncél és a kapocs között. És ő monda az ő kocsisának: Fordulj meg, és vigyél ki engem a táborból, mert megsebesültem.

És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel királya az ő szekerében állott a Szíriabeliek ellen estéig, és naplementekor meghal.”   2 Krónika 18.1-34

Látjuk az eléggé megdöbbentő és tanulságos történetből, hogy az összhangban van a korábban említett igékkel, hogy a Baál (hamis) próféták – Isten által rájuk bocsájtott tévelygés szelleme által – Akháb király akaratát prófétálták, hogy higgyen a hamisságnak és ily módon elnyerje Akháb Isten ítélete szerinti méltó büntetését.

Egy Istentől kibocsátott hamis szellem prófétált sok, hamis próféta szájából!!!

Mikeás, aki a kevés igaz próféta példája, mindig igazat prófétált korábban is, de azt sosem akarták meghallgatni, mert mindig „rosszat” (nem az emberek vágyait), hanem mindig Isten akaratát prófétálta.

Pontosan így van ez napjainkban is! Valóságos szellemi dolgok nyilvánulnak meg, ami megtévesztésig Istentől valónak látszik, de valójában mégis hamis. Még akkor is, ha megtévesztő módon Jézus nevére hivatkozva történnek dolgok, ami sok választottat (igaz hívőt) is megtéveszt.

A hamis szolgálók felismerése kapcsán gondoljunk a hamis (papír)pénzre! Nem is gondolnánk, hogy milyen sok hamis papírpénz van forgalomban anélkül, hogy kiderülne, mint ahogyan sok hamis szolgáló is szolgál leleplezés nélkül. Nincs azonban egyetlen olyan őrült sem, aki pld. 7000 FT-ost állítana elő, ami nem létezik, mert ez hazugság lenne, és rögtön lelepleződne a csalás. Egyrészt csak olyan pénzt érdemes hamisítani, amiből igazi is van (pld. 10 000 Ft-ost), másrészt jó minőségű hamisítványra (az igazira megtévesztésig hasonlítóra) van szükség, mert csak így lehet az embereket becsapni, megtéveszteni vele. Sokszor a forgalomban lévő hamis pénz is sokakat megtéveszt, észre sem veszik, közkézen forog, sokszor „a hivatalos helyeken is átmegy”, és csak a szakemberek és az UV fény tudja felismerni, leleplezni. Megtévesztésig hasonlít az eredetire, de mégis hamis, mert sok hasonlóság van benne, de van mégis valami eltérés valamelyik fontos jellemzőjében, ami miatt hamis és mégsem azonos az igazival. Sokszor már az alapanyag (papírminőség) hamis, vagy eredeti ugyan, de nem jó a rajta lévő vízjel, vagy baj van a színárnyalattal, ábrákkal stb. Ami azonban ezeknél még fontosabb, hogy hamis a forrás! Betörhetnek emberek a nyomdába és nyomtathatnak illegálisan tökéletes papírpénzt, de az mégis törvénytelen és bűnnek számít. Így van ez a hamis szolgálókkal is! Őket nem Isten küldte, mert Isten nem is ismeri őket, ezért a személyük önmagában hamis. Az ilyen szolgálók jellemtelenek, nincs valóságos újjászületés vagy összetöretés az életükben, és hiányzik az alázat. Természetesen az ilyen szolgálóknak a gyümölcse is rossz lesz.

Fontos megjegyeznünk, mint ahogyan az a hamis pénz esetében is igaz, hogy annak ellenére, hogy a hamis 98%-ban hasonlíthat az eredetire, de az mégis teljesen (100%-ban!) értéktelen és káros! Így van ez a hamis szolgálatokkal is!

Jó lenne ezt megjegyezni és e szerint viszonyulni hozzájuk!

 Jézus is távol tartotta magát a farizeusoktól, és a tanítványait is óvta tőlük. Pál apostol azt javasolja Timóteusnak, hogy az ilyen embereket és az ilyenfajta életmódot kerülje és a korinthusiaknak is az javasolta, hogy az ilyen embereket kerüljék:

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.”1 Tim. 6.10-11.

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”    2 Kor. 6:14-18

Hogyan lehet elkerülni, elszakadni az igaz hívőknek a tévelygésben élőktől?

Házankénti összegyülekezés egy jó megoldás erre, mert a házak esetében könnyen megoldható az elszakadás. Egyszerűen ez azt jelenti, hogy nem ápolják a szellemi közösséget azokkal, akik tévelygésben élnek.

A csak vasárnap együttesen összegyülekező közösségeknél az Isten által össze nem egyeztethető dolgok nem férhetnek meg békességben egymás mellett. Nem lehet megalkudni és tudomásul venni dolgokat, és ez által közösséget vállalni mások bűnével. Ha a közösség megalkuszik a bűnnel, megtűri azt, mert nem lép fel határozottan ellene a Máté 18-ban leírtak szerint, akkor nincs más lehetőség, mint kijönni (kifutni) a közösségből, hogy ne váljunk magunk is bűnrészessé:

És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja:

Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”    Jelenések 18:4

Kedves hívők, kedves szolgálók!

Jó lenne elgondolkoznunk azon, hogy talán nem véletlen, hogy Jézus mellett Pál, Péter és János apostol is egybehangzóan vigyázásra, éberségre, óvatosságra, minden megvizsgálására és csak a jónak a megtartására szólítanak fel bennünket a leveleikben, mert mint írják, az utolsó időkben a hívőkre leselkedő legnagyobb veszély a hitetés, a megtévesztés. Leveleikben bőségesen ellátnak bennünket hasznos ismerettel, tanáccsal arra vonatkozóan, hogyan lehet felismerni és megkülönböztetni egymástól az igazit és a hamisat: Krisztust, apostolt, prófétát, tanítót és szellemet.

Vége kell, hogy szakadjon végre a naiv, hiszékeny, gyermekiesen, együgyű – a „hamis szeretet mázával bekent” – „elegy keresztyénségnek” és kell, hogy elváljon az igazi a hamistól. Jézus azért is jött, hogy az igazat a hamistól szétválasztva megtisztítsa az Ő szérűjét:

„Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”   Máté 3:12

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?”   1Pét 4.17-18

„És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért (mondja Jézus); de aki mindvégig megáll(kitart, állhatatos marad), az megtartatik (üdvözül).”  Máté 10:22

Kívánom minden kedves hívőnek, hogy jusson el az igazság, Jézus Krisztus valóságos megismerésére, hogy

–         kitartson a megrázásként jövő próbákban,

–         igaznak bizonyuljon az Istentől való szétválasztásokban (ami nem Isten ellenes szakadás, hanem Isten szétválasztó, megtisztító munkája), amikor SZÉTVÁLASZTJA AZ IGAZIT A HAMISTÓL,

–         és ne bizonyuljon hamisnak („könnyűnek”), mint a polyva, amit tűzre vetnek,

–         hanem olyan legyen, akit begyűjt magának az Úr egy örök életre.

Ámen!

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: gyülekezetépítés, helyreállítás, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Merre tovább gyülekezet (könyv) – Abonyi Sándor

Borito

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 Hangoskönyv formátumban itt

1 Melléklet elérhető itt: 1. Melléklet

2 Melléklet elérhető itt: 2. Melléklet

Ez a könyv egészében és részletében, mindenféle módon sokszorosítható és terjeszthető.

Tartalomjegyzék

Előszó

Bevezetés

1. A Szentlélek ajándékainak működése napjainkban

2. Miről ismerni meg a keresztyént?

3. El lehet-e veszíteni az üdvösséget?

4. Az Egyház helyzete, vezetése ma

5. A helyi gyülekezet

6. A helyi gyülekezet vezetése

7. Hogyan működik a presbiteri vezetés?

8. A presbiteri vezetés megvalósítása

9. Biblikus szolgálatok, apostoli irányítás

10. A szolgálatok együttműködése

11. Az Egyház helyreállítása

12. Új tömlő, egyetemes papság, tanítványság

13. Az elhívás

Utószó

Felhasznált irodalom

1 Melléklet

2 Melléklet

 Előszó

1992-ben egy megújult budapesti gyülekezet evangelizációjának eredményeként, Isten kegyelméből – minden felekezeti háttér nélkül, a világból megtért emberekből – egy gyülekezet jött létre Jászberényben.

Az első két év kezdeti nehézségei és zavarai után, amelyek elsősorban a távirányításból és mindenki tapasztalatlanságából származtak, egy szükséghelyzetből kiindulva elkezdett Isten valamit kibontakoztatni. A gyülekezet „tapasztaltabb” (2-3 éve megtért) férfi tagjaiból, akik mellett Isten bizonyságot tett, biblikus módon elöljárók (presbiterek) beállítására került sor. Tradíciók hiánya miatt a vezetésben kizárólag csak a Szentlélek vezetésére, a Bibliában megírtakra tudtunk támaszkodni. Minden felmerült problémára a Bibliában kerestük a választ, amit minden esetben meg is kaptunk.

Egy idő után kezdett feltűnni, hogy olyan dolgokat teszünk, ami eltért a körülöttünk lévő gyülekezeteknél látottaktól. Kezdtük tudatosan – az Ige alapján, mindent a gyakorlatban kipróbálva – kialakítani egy biblikus gyülekezet – működési gyakorlatot.

Az Úr gyakran kiárasztja nálunk a prófétaság lelkét, sok kijelentéssel és új dallal dicsőítve meg magát. Nap mint nap megtapasztaljuk, mit jelent az, hogy a gyülekezet Krisztus teste, és egymásért, szolgálatuk szerint munkálkodnak a tagok. A prófétaság lelke bátorít bennünket, hogy saját tapasztalatainkkal alátámasztott látásunkat másokkal is megosszuk.

Hiszem, hogy ha a halász és egyéb foglalkozású írástudatlan emberekre háromévi együttlét után, mint apostolokra, Jézus rá merte bízni az Egyházat, úgy az általa elküldött Szentlélek által képes ma is arra, hogy hasonlóan „laikus” embereken keresztül építse ma is az Ő Egyházát.

Az 1995-98. közötti időszakban elkezdtük megfogalmazni azt a szellemi látást, amiben az Úr lépésről-lépésre vezetett és vezet ma is bennünket. A többéves munka eredményeként, mostanra érkeztünk el oda, hogy a könyv a jelenlegi formájában kiadásra kerüljön és az abban leírtak mások számára is hozzáférhetők legyenek.

Ez a könyv nem egy könnyed stílusban írt szórakoztató olvasmány, műfaját tekintve inkább igetanulmány. Ma az emberi szokások már olyan erősen hatnak a hívő gyakorlatunkban, hogy a leírt Igei gondolatok sokszor furcsának tűnnek. Ezért a könyv többszöri tanulmányozása szükséges ahhoz, hogy tudatosodjanak bennünk azok a már feledésbe ment, manapság nem nagyon hangoztatott bibliai igazságok, amelyekre a könyv rá akarja irányítani a figyelmet. Ha vágy van benned, hogy a megrekedt, elsekélyesedett gyülekezeti élet egy új minőségű szintre emelkedjen, és a szabadság és élet szelleme érezhető legyen a hívő élet mindennapjaiban, akkor indulj el azon az úton, amelyen a könyvben leírtak vezetnek téged. A kitartó tanulmányozást és a mindennapi életben való alkalmazást hívő egyéni és gyülekezeti életednek megújulása fogja kísérni. Kívánom neked, hogy sok örömben és egy kiteljesedett hívő életben legyen részed, mint mindannyiunknak, akik Isten áldását ilyen módon már megtapasztaltuk saját hívő életünkben.

Jászberény, 1999. január

Abonyi Sándor

Bevezetés

Az utolsó időket éljük, és erre az időszakra mondja az Ige, hogy „…az utolsó időkben sok hamis próféta jön és elhitetik, ha lehet még a választottakat is.” Mint a gomba, úgy szaporodnak napjainkban a különböző szellemi irányzatok. Ma már eljutottunk oda, hogy nemcsak a magukat keresztyénnek nevező vagy keresztyén színezetű – valójában tévtanítást hirdető – közösségek tartanak igényt arra, hogy törvényes egyházként ismertessék el magukat, hanem különböző keleti vallások képviselői, sőt a magukat nyíltan sátánistának nevező közösségek is.

Sajnos a magukat keresztyénnek valló közösségek is meglehetősen megosztottak napjainkban. Néhányan másként értelmeznek bizonyos bibliai Igéket, vagy saját hagyományt teremtenek azzal, hogy különböző emberi szokásokkal egészítik ki Isten Igéjét. Közösségüknek magukat másoktól megkülönböztető nevet választanak, és felekezeti keretek között élnek. Egyes felekezetek sajnos ma már a megtérést sem tekintik alapkövetelménynek. Kérdés, lehet-e így egyáltalán keresztyén közösségeknek tekinteni őket? Csak az tudja valóban követni Jézust, aki nemcsak megtért és bemerítkezett a bűnök bocsánatára, hanem továbblépett abba a keresztségbe, amelyet Jézus váltságműve hozott el számunkra. Ő az, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel.

Az utóbbi évszázadban a Szentlélek nagy kiáradásának hatására hatalmas ébredések történtek az egész világon. Létrejöttek a különböző pünkösdi közösségek, majd azt követően az utolsó 30-40 évben kialakult egy, az egész világra kiterjedő karizmatikus mozgalom. Ez a mozgalom a Szentlélek ajándékainak működésén keresztül nagyon sok áldást és valódi megújulást hozott a már szellemileg csaknem halott egyházba. Ez a szellemi megújulás ugyanakkor sok zavar forrásává is vált. (Hasonló zavarodottság jellemezte a farizeusokat is Jézus idejében, amikor nem tudtak mit kezdeni azzal az új tudománnyal, amely pl. a démonok kiűzését eredményezte.) Sokan, akik nem képesek megújulni, újjászületni és betöltekezni Szentlélekkel, értetlenül néznek, hogy ez az egész „új hullám” egyáltalán a Szentlélektől van-e vagy más szellemiségek hatása. A bátrabbak nyíltan a Szentlélek káromlásának bűnébe esnek, az óvatosabbak érdeklődve figyelik a jeleket és a gyümölcsöket.

A következőkben leírt látások és igei gondolatok elsősorban a karizmatikus mozgalom szemszögéből vizsgálják a különböző jelenségeket, és igyekeznek magyarázatot és iránymutatást adni. Az egyes igei látások kifejtésénél elsősorban a szellemi ajándékok biblikus működésére, a jó gyümölcsök szükségességére, a biblikus gyülekezetvezetésre, a prófétai és apostoli szolgálatok fontosságára, valamint minden hívő papságára szeretném ráirányítani a figyelmet.

Nagyon sok torzulás, hiányosság lelhető fel ma az Egyházban. A dolog természetéből adódóan ezek a hiányosságok alapvetően a vezetés hiányosságaira vezethetők vissza. Ezért kell kiemelten foglalkozni a gyülekezetek biblikus vezetésével, ami egyben a gyülekezetek biblikus működésének a záloga is. Ezért súlyponti kérdés a hívőkkel a biblikus gyülekezetvezetés megismertetése, valamint működési gyakorlatának bemutatása. Furcsa helyzet, hogy az apostolok és próféták, mint a gyülekezet építésének alapkövei nem illeszthetők bele a mai vezetési gyakorlatba. Miért fontos, hogy a vezetés kérdésében is biblikus látásunk ill. gyakorlatunk legyen?  Azért, hogy helyreálljon az Egyházban a biblikus gyülekezeti és gyülekezetvezetési minta, hogy leomoljanak a gyülekezetek közötti válaszfalak, és létrejöjjön egy Istentől való egység. Az építés sokszor bontást is igényel, mert ha az új felépítését valami akadályozza, azt előbb le kell bontani. Ez néha fájdalmas, de az előrehaladás miatt szükséges és fontos, hogy mindez szeretetben történjen meg.

1. A Szentlélek ajándékainak működése napjainkban

Nagyszerű dolog megtapasztalni azt a bibliai igazságot, hogy az apostoli kor nem fejeződött be az első apostolokkal, hanem azóta is tart. A Szentlélek ma is ugyanúgy munkálkodik, mint a kezdeti időkben. Ma is sok bizonyságot hallunk erről, és nap, mint nap személyesen is megtapasztalhatjuk.

Megmagyarázhatatlanok Istennek azok a csodái, amikor az első Pünkösdhöz hasonlóan betöltekezünk Szentlélekkel, és a lelki ajándékok működni kezdenek bennünk. Csak csodálni tudjuk Istent, amikor egy idegen – általunk nem tanult nyelven – kezdünk beszélni. Csodáljuk azt a bölcsességet, amivel egy – egy prófécián keresztül szól hozzánk. Csodáljuk, amikor imáink során valóságos gyógyulások történnek meg. Csodáljuk azt az erőt, örömöt és békességet, amit egyedül csak a Szentlélek tud adni.

Amikor először tapasztaljuk meg a Szentlélek ajándékainak működését életünkben, legszívesebben kirohannánk az utcára, és hangosan világgá kiáltanánk, hogy milyen megtapasztalásunk volt az Úrban.

Melyek ezek az ajándékok? Nagyon fontos ezeket ismerni ill. felismerni.

„A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.”  1 Kor.12.1.

„A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése:

– némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által;

– másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;

– egynek hit ugyanazon Lélek által;

– másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;

– némelyiknek csodatévő erőknek munkái;

– némelyiknek meg prófétálás;

– némelyiknek pedig lelkeknek megítélése;

– másiknak nyelvek nemei;

– másnak pedig nyelvek magyarázata

De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.”  1Kor.12.4-11.

Az ajándékok működése – főleg kezdetben, a túlbuzgóság, a tapasztalat hiánya, valamint a biblikus alkalmazási szabályok ismeretének hiánya miatt – torzulásokat szenvedhet, zavarokat okozhat. Nem volt ez másként az első gyülekezetek idejében sem. Nem véletlen, hogy ilyen okok miatt már Pál apostol is szükségesnek látta, hogy egy formálódó, fiatal gyülekezetnek, mint amilyen a korinthusi is volt, elmagyarázza, hogyan működnek a Szentlélek ajándékai (1Kor.14.). Tehát számunkra is nagyon fontos, hogy ismerjük az erre vonatkozó igéket, és minden esetben az újjászületett elménk kontrollja alatt maradjunk.

Hiszen tudjuk, hogy a Szentlélek „az erő, a szeretet és a józanság lelke”. A tapasztalat szerint leggyakrabban a következő igékben leírtakat sértjük meg:

„Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg; Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek. A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek, és a többiek ítéljék meg.                                                                      1 Kor. 14.27-29.

Senki sem tévedhetetlen még akkor sem, ha Isten szól általa! Legyünk alázatosak, ugyanakkor bátorítsuk testvéreinket az ajándékok használatára;

Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a Lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok.”   1 Kor.14.1.

A gyülekezet építése érdekében bíztat az Ige a prófétálásra. Bátorítsuk tehát testvéreinket a prófétálásra, de legyünk bölcsek annak kezelésében is. Csodálatos a Szentlélek örömének megtapasztalása; jó benne elidőzni. De csodálatos az is, amikor szolgálatunk során Isten ereje valóságosan megnyilvánul és csodálatos gyógyulások, szabadulások történnek.

Kik a karizmatikusak,

a karizmatikusság „problémái”

Akikben működnek a Szentlélek ajándékai (karizmák), azokra azt mondják ma, hogy „karizmatikus keresztyének”. A keresztyén egyben karizmatikus is, amilyen értelemben Jézus Krisztus (a felkent) is karizmatikus volt. Csak azok tudják tehát valóban követni Krisztust (valóban keresztyének), akikben működnek a Lélek ajándékai. Ezzel együtt, a Szentlélek ajándékainak működése ellenére, a karizmatikus mozgalmat is fenyegetik különböző veszélyek.

Egy látás

1994. nyarán, amikor napokon keresztül az Úr jelenlétében voltam, nagyon sok kijelentést adott, és adott egy szellemi látást is:

Nyílt látásban láttam a földgömböt, és rajta a kontinenseket és egy, az észak-amerikai kontinenstől Európán át Koreáig terjedő nagy áramlatot. Nagyon nagy volt, és a Szentlélek szellemi módon mutatta, hogy ez az a karizmatikus mozgalom, ami ma az egész világon megfigyelhető, de ebben a mozgalomban valami nincs a helyén. Ezt követően az Úr a laodiceai gyülekezetnek szóló intésre hívta fel a figyelmet.

“Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál vagy hév. Így, mivel lágymeleg (langyos) vagy, sem hideg sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel azt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg magad, hogy láss. Akiket én szeretek megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért és térj meg.” Jel. 3.15-19.

Később pedig a következő igékre mutatott rá a Szentlélek:

Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába ; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik; sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem ti gonosztevők.” Máté 7.21-23.

Az egyik veszély tehát a Szentlélek erejében és a megtapasztalások örömében való elmerülés és vágyakozás az állandó megtapasztalásra olyannyira, hogy már nem a szolgálat, a cselekedetek és a gyümölcsök a fontosak, hanem maga a megtapasztalás öncélú élvezése. A tagok nagyon jól érzik magukat együtt a közösségben, de az evangelizálásra már nem vagy alig gondolnak, csak magukra. Ez a többnyire kellemes, jó hangulatú légkör később elsekélyesedik és visszacsúszik egyfajta langyosságba. „Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet”- mondta Péter Jézusnak a megdicsőülés hegyén.

A másik veszély pedig a jelek és csodák túlzott hangsúlyozása. A Jelenések könyvében és a Máté evangéliumban leírt fenti igék kevésbé emlegetett igék, és ha átfutunk rajtuk, rögtön azt gondoljuk, ez nem rólunk szól, és sajnáljuk azokat az embereket, akiket így minősít Jézus válasza: ti gonosztevők.

Kik azok ma, akik a legtöbb csodát művelik Jézus nevében? Talán a „történelmi egyházak”-nak nevezett közösségek képviselői, akik a Szentlélek ajándékainak megnyilvánulásaitól idegenkednek, esetenként talán még ellene is szólnak? Ugye nem? Őket elsősorban a Szentlélek káromlásának veszélye fenyegeti, ha nem tudnak különbséget tenni a Szentlélek munkája és a gonosz szellemiségek (Sátán) munkája között, mint ahogy erről a

Máté 12.22-32-ben olvashatunk.

Azok a sok csodát és sok hatalmas dolgot Jézus nevében cselekvő emberek, akikről az Ige szól – és mint az igéből kiderül, sokan vannak ilyenek – ma nem lehetnek máshol, csak a nagy tömegeket vonzó karizmatikusnak nevezett keresztyén mozgalomban. Az Ige itt Jézus nevében megtörtént csodákról beszél, amelyekben Isten ereje valóságosan működik. A látható jelek, mint pecsét miatt ezek az emberek megingathatatlanok abban a hitükben, hogy ők Isten legnagyobb szolgái, s egyfajta „karizmatikus gőg” jellemzi őket. Ma is sok hívőt (és hitetlent is) vonzanak a jelek és a csodák, csakúgy, mint Jézus idejében, de Jézus nem kedvelte a jelkívánást.

„E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván, és nem adatik néki jel, hanem csak Jónás próféta jele” Máté 16.4.

A karizmatikusnak nevezett mozgalomban természetes, és jogos az igény a különböző karizmatikus jelenségek és a csodák iránt, mert Jézus megígérte, hogy, aki hisz, azt ilyen jelek követik. Az Isten jelenlétének állandóan, valamilyen fizikai jelenségen keresztül történő megnyilvánulása iránti vágy sajnos az utóbbi időben egyfajta alapkövetelménnyé vált, és ha a gyülekezeti alkalmakon már nem dőlnek el az emberek, ha nem rázkódnak és nevetnek, akkor már mintha nem is lenne jelen a Szentlélek. Ilyenkor előfordul, hogy az igehirdetés elsődlegesen az ajándékok működésének gerjesztését szolgálja, és az alkalom egyfajta csodamutatvánnyá válik. Figyeljünk oda, hogy az eszközből ne legyen cél! Ne hagyjuk, hogy a tömeg vonzása, a jelek és a csodák megtévesszenek bennünket, és meglepődjünk majd az ítéletkor, mint az Ige szerinti, igen csak karizmatikusnak mondható emberek.

Ne hajszoljuk a csodákat! Isten alkotta a természeti törvényeket is, éppen azért, hogy rend legyen. Neki joga van esetenként ezen is változtatni (megállítani a napot az égen, ha a szükség úgy kívánja). Ha Isten az általa alkotott természeti törvények alól a különböző csodák által állandóan kivételt tenne, az azt jelentené, hogy nem tartja azt fontosnak, ezért nekünk sem kell komolyan venni, az pedig maga lenne a káosz .

 A lelki ajándékok célja

Az Isten szerint való karizmák jók, amelyek szolgálat munkájára adattak, nem pedig öncélból, vagy az öröm és a jó érzés állandó keresése céljából. A keresztyénség nem egy szellemi „body building”. Nem az erő és a külsőségek mutogatása a cél. Jézus felhívja a figyelmet, hogy ne a jelekre és a csodákra figyeljünk, mert azok félrevezethetnek, hanem a gyümölcsökre.

„A gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt, de romlott fa sem jó gyümölcsöt.” (szabadon idézve a Máté 7.18-20.).

Isten Igéje óv bennünket a veszélytől, csakhogy mi ezeket az Igéket szívesen átugorjuk. Lehet, hogy ezeket az intő szavakat nem olyan kellemes a fülünknek hallani, mint más, manapság sokat emlegetett Igéket. A teljes Írás Istentől ihletett, ezért vigyázzunk, hogy ne vegyünk el belőle, de ne is tegyünk hozzá!

Nem egyházak, felekezetek vagy gyülekezetek fognak üdvözülni, hanem felekezettől függetlenül, azok az emberek, akik cselekszik az Atya akaratát. Jézus megmondta, hogy csak kevesen találják meg a keskeny utat, és ez nem azt jelenti, hogy a világban élő emberek a pokolra mennek, aki pedig valamelyik gyülekezethez tartozik – kiváltképp, ha karizmatikus – akkor az üdvözül.

A fenti Máté idézetből látjuk, hogy nem a bennünket kísérő jelek a biztos garancia arra, hogy üdvözülünk! Szörnyű lenne, ha olyan meglepetés érne bennünket az ítélet napján, mint amiről az Ige ír! Hiába mentegetőzünk majd: De hát Uram! Én a te nevedben prófétáltam, ördögöket űztem, és sok más hatalmas dolgot cselekedtem!

2. Miről ismerni meg a keresztyént?

Sokféle felekezet és mozgalom van napjainkban és igen nehéz eligazodni közöttük; vajon melyik az igazi és ki az igazán keresztyén? Mik azok a jegyek, amelyek alapján félreérthetetlenül meg lehet állapítani, hogy valaki keresztyén?

– a biztos bibliai ismeret?

– józan, vallásos normák szerint való élet?

– az órákig tartó imádkozás naponta, esetenként még az utcán is, Bibliát hordozva?

– a jelek, amelyek a Biblia szerint követik a hívőket?

Azok a jegyek, amelyek alapján valakit meg lehet különböztetni másoktól, azok olyan jegyek, amelyekkel mások nem rendelkeznek. Így a keresztyének is rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, amelyekkel csak és kizárólag ők rendelkeznek. Ez nagyon fontos kérdés napjaink kusza vallási világában.

Mi az tehát az Ige szerint, amiről félreérthetetlenül meg lehet ismerni a keresztyéneket?

Jézus mondja:

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” Ján. 3.34-35.

Jézus szerint van egy dolog, amiről mindenki megismeri az Ő tanítványait (vagyis a Jézust követő keresztyéneket) és ez pedig az az Isten szerint való szeretet, amellyel a keresztyének szeretik egymást. Ez egy olyan szeretet kell, hogy legyen, ami mindenkinek feltűnik. Ez a szeretet nem érzelmeken vagy szimpátián alapul, hanem egy hamisíthatatlan, mások által utánozhatatlan viselkedési mód.

Hol ír erről a szeretetről és annak jellemzőiről az Ige?

„A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztuséi a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Ha Lélek szerint élünk, a Lélek szerint is járunk. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.”  Gal. 5.22-26.

Látjuk tehát, hogy az a szeretet, amiről Pál apostol beszél a bennünk munkálkodó Szentlélek gyümölcse. Erre csak azok az újjászületett keresztyének képesek, akik a Lélek szerint élnek és járnak.

A korinthusi gyülekezet tagjairól írja Pál apostol:

„Semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését.”  1 Kor. 1.7.

Mit jelent ez? Azt, hogy ebben a gyülekezetben minden kegyelmi ajándék működött.

A Szentlélek által adott ajándékok nem természetes emberi képességek, hanem Istentől származó (természetfeletti) képességek. Ezek a kegyelmi ajándékok kivétel nélkül működtek a korinthusi gyülekezetben. Jó lenne, ha ez ma is sok gyülekezetben így lenne! Volt azonban néhány probléma a korinthusi gyülekezetben is az ajándékok használatával kapcsolatban, mint ahogyan az, ma is előfordul. Jónak látta ezért Pál apostol az ajándékok használatával kapcsolatos szabályokat lerögzíteni ill., meghatározni az ajándékok, a szolgálatok és a gyümölcsök közötti kapcsolatot. Jó, ha erre mi is odafigyelünk, mert ezek a mi okulásunkra is szolgálnak.

Nagyon jó dolog, ha az ajándékok működnek, ennek Pál apostol is nagyon örült. De nem szabad elfelejteni, hogy ezek az ajándékok szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére adattak és nem más célból.

Az ige azt mondja:

„Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezen felül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek.” 1 Kor. 12.31.

Mi az, ami az ajándékok felett áll és azoknál is fontosabb? Az Ige alapján, az Isten szerint való szeretet:

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs én bennem, olyanná lettem, mint zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot, és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükből, szeretet pedig nincs én bennem, SEMMI VAGYOK. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból.

A szeretet

– hosszútűrő, kegyes,

– a szeretet nem irigykedik,

– a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

– nem cselekszik éktelenül,

– nem keresi a maga hasznát,

– nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.

– nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

– mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem fogy, de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok.”  1  Kor. 13.1-14.1.

Mit jelentenek a Károlyi fordítás régies szavai? Azt, hogy beszélhetünk nyelveken, prófétálhatunk, a hit ajándékával csodákat tehetünk, jótékonykodva szétoszthatjuk összes vagyonunkat, de mindez nem ér SEMMIT, ha nincs bennünk szeretet. Azt, hogy van – e bennünk szeretet, könnyen leellenőrizhetjük az alapján, hogy mennyire jellemzőek ránk azok a tulajdonságok, amelyeket Pál apostol a szeretet jellemzőjeként felsorolt. Ezek azok a tulajdonságok, amelyekről megismernek bennünket, keresztyéneket az emberek. Ez az, amit a Sátán nem tud utánozni, mert ennek a Szentlélek a forrása. A természetfeletti ajándékok azért nem megkülönböztető jelei a keresztyéneknek, mert ilyeneket a Sátán is tud produkálni.

„Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek annyira, hogy elhitessék, ha lehet a választottakat is.” Máté 24.24.

„És nagy jeleket tesz annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét.”  Jel. 13.13-14.

Láthatunk bőven példát az Igében a Sátán ereje által való csodatevésre. Emlékezzünk csak arra, hogy az egyiptomi fáraó varázslói is kígyóvá változtatták a botot ugyanúgy, ahogyan Mózes és a Baál papok is prófétáltak. Ezért nem lesz ez másképpen az Antikrisztus útját előkészítő hamis próféta esetén sem.

Látjuk tehát, hogy a jelek könnyen megtéveszthetnek (még a választottakat is!) Önmagukban nem ismertető jegyei a keresztyéneknek, hanem csak jelek, amelyek követik a hívőket.

„Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik; az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak… ”

„Azok pedig kimenvén prédikálnak mindenütt, az Úr együtt munkálkodik velük és megerősíti az igét jelek által, amelyek követik őket. Ámen! ”  Márk 16.17-20.

Isten felkeni az Ő igéjét, és jelekkel bizonyságot tesz róla. Legyünk viszont éberek, mert hasonló jelekre a Sátán is képes és a félrevezetés eszközéül használja azokat. Csak egyetlen dolog van, ami félreismerhetetlenül megkülönbözteti a keresztyéneket, mind a világi emberek testies ill. érzéki viselkedésétől, mind pedig az okkult praktikákat gyakorló, esetenként jó szándéktól vezérelt emberek viselkedésétől, és ez pedig a Szentlélek gyümölcse: a szeretet.

A testies, érzéki világunkban, ma feltűnően nagy a türelmetlenség, az irigység, a gőg és büszkeség, az anyagi javak hajszolása, az éktelen, sokszor brutális cselekedetek, a harag, a hamisság (hazugság, csalás) és káröröm. Ha mi keresztyének egy ilyen korban, ahol már nagyon látszanak az utolsó idők jelei, meg tudjuk teremni a Lélek gyümölcsét a szeretetet, akkor mindenképpen feltűnő jelenségek (lámpások) leszünk, amit nem lehet nem észrevenni. Azok a testies, érzéki emberek, akik semmit nem tudnak felfogni és érzékelni a szellemi dolgokból, azok is észre fogják venni, hogy olyan viselkedést tapasztalnak a keresztyéneknél, amire testiességüknél fogva ők képtelenek. Ilyen egyszerű, mindenki által érzékelhető dolgokat talált ki Isten arra, hogy a keresztyénséget kívánatossá tegye, és az embereket megtérésre indítsa.

Ez volt az oka, amiért Jézus új parancsolatot adott tanítványainak, hogy egymást úgy szeressék, ahogyan Ő szerette őket. Ez az új parancsolat ma is érvényes, mert senki sem adhat újabb parancsolatot. Van azonban, aki nem nyugszik és próbálkozik. A Sátán az, aki azt akarja, hogy elsősorban a jelekre és a csodákra figyeljünk, és a szeretet háttérbe szoruljon, mert arra ő nem képes. Így készíti elő az Antikrisztus útját, sokakat megtévesztve, ha lehet még a választottakat is.

Legyünk éberek, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! A keresztyénség nem egy alternatív szellemi mozgalom, hanem az Isten ismeretére, a személyes bűnök felismerésére eljutott, és a bűnök terhétől Jézus Krisztus által megszabadult, újjászületett, és Isten akaratát cselekvő hívők közössége.

Az igazságot követvén szeretetben

Az IGAZSÁG, amiről a Biblia ír, minden esetben egy abszolút igazság. Jézus azt mondja:

Én vagyok az út, az igazság és az élet …”    Ján. 14.6.

A Biblia, mint Isten írott igéje a minden esetben létező igazságról beszél, és ez az igazság Jézus Krisztus, a testté lett Ige, aki azt mondja:  „ … azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az IGAZSÁG – ról.” Ján.18.37.

Isten azt akarja: „hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson ”  1 Tim. 2.4.

Mit tegyünk hát?

„… Hanem  keressétek először Istennek királyságát, és az ő igazságát …”  Máté 6.33.

Az igazságot tehát keresni kell. Milyen az igaz ember a Biblia tükrében?

– a törvényt betölti   – Róm. 2.13.

– az Úr mellette van  – 2 Krón. 19.11.

– az Úr áldottja – Zsolt. 5.13.

– bátor, mint az ifjú oroszlán  – Péld. 28.1.

– Isten felkentje  – Zsolt. 45.8.

Az igaz ember Isten királyságának állampolgárává válik. Ez az állapot örömmel és békességgel tölti el az embert. Ez azt jelenti, hogy most már teljesen problémamentes lesz az életünk? Nem! Életünk folyamán Isten sok próbának alávet bennünket, hogy megvizsgálja kitartásunkat:

– az Úr az igazat megpróbálja  – Zsolt. 11.5.

sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti – Zsolt. 34.20.

– boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért -Máté 5.10.

Miért esik olyan ritkán szó manapság – még keresztyén körökben is az igazságról? A Bibliában az egyik leggyakrabban előforduló szó az igazság. A mindennapi keresztyén életben sokszor úgy tűnik, hogy – emberi kellemetlenségeket elkerülendő, nem Istentől vett, esetenként a bűnt is elnéző  „szeretetet”- be menekülve – kikerüljük az igazságot, és ezáltal a hamisság csapdájába esünk.

Mi a kapcsolat az igazság és az Isteni szeretet között? Hogyan lehet egyidejűleg betölteni az igazságot és megmaradni a szeretetben is?

A szeretet nem mindig örvendetes:

„akit szeret az Úr megdorgálja, megostoroz pedig mindenkit, akit fiává fogad…” – Zsidó 12.6-8.

Mindez a mi érdekünkben történik, azért, hogy ne korcsok legyünk, hanem fiak. Emlékezzünk arra, hogyan verte ki Jézus a kufárokat, a jeruzsálemi templomból, mert mint mondta: „a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.” – Ján. 2.17.

Emlékezzünk továbbá arra, hogyan beszélt Jézus az őt állandóan kísértő farizeusokhoz:

„Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok ” – Máté 23.15.

„Jaj néktek vak vezérek ” – Máté 23.16.

„Bolondok és vakok ”  – Máté 23.17.

Ha az igazságot ilyen nyíltan, és nyersen kimondaná ma egy keresztyén, azonnal azt mondanánk: Ez nagyon goromba és szeretetlen volt! Az igéből azonban kitűnik, hogy ez is beletartozik az isteni szeretetbe, hiszen maga Jézus cselekedett így.

Jézus azt mondta: „amint én szerettelek titeket, úgy  szeressétek ti is egymást ” – Ján.13.34.

Az igazság és a szeretet közötti kapcsolatot az alábbi igék teszik érthetővé:

Én vagyok az út, az igazság és az élet … ” – Ján. 14.6.

„minden dolgotok szeretetben menjen végbe” – 1 Kor. 16.14.

az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban ” – Ef. 4.15.

Aki nincs az igazságban az egyben azt is jelenti, hogy hamisságban van! Az igazság kimondásának fontosságát és az azzal járó problémákat leginkább a próféták szolgálatán keresztül érzékelhetjük. Tudjuk, hogy Istennek kedves emberei a próféták, akiknek szolgálata az igazság kimondása, ezért általában nem a legkedvesebb, legnépszerűbb emberek. Tudjuk, hogy az Ószövetség idején milyen sokat szenvedtek, sőt rendszerint, a saját népe ölte meg őket.

„Jeruzsálem,  Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.” Mát. 23.37

Az igazság hirdetésére – ahogyan régen, úgy ma is  – kiválaszt és felken Isten embereket. Ahogyan akkor ellenálltak az emberek az igazságnak és megölték a prófétákat, ne gondoljuk, hogy ma ez másként lenne. Érett keresztyénként meg kell tanulnunk az intést vagy feddést örömmel fogadni, mert az a mi javunkra van. A harag és neheztelés, vagy a próféta „megölése” nem Isten szerint való reakciók a számunkra nem örvendetes igazságra.

  3. El lehet-e veszíteni az üdvösséget?

Isten elhív bennünket, de vigyáznunk kell, hogy mindvégig megálljunk, és valami módon időközben méltatlanná ne váljunk, mert „aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” – Máté 4.13.

Nagyok a kísértések, és ez alól Pál apostol sem volt kivétel. Így ír erről az  1 Kor. 9.24-27. versekben:

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.

Saul király példája, a méltatlanná válás esete

Vizsgáljuk meg egy kicsit részletesebben, milyen veszélyek fenyegetnek bennünket, ami miatt – jóllehet Isten elhívott bennünket – később mégis méltatlanná válhatunk.

Jó példa erre Saul, Izrael első királya, akinek története lehetőséget ad, hogy részletesen tanulmányozzuk a méltatlanná válás esetét. Saul királyt Isten hívta el Sámuel által és fel is kente, sőt még a prófétákkal együtt is prófétált, de később a test megsanyargatásában vereséget szenvedett és Isten ezért elvetette őt. Nézzük meg kicsit részletesebben, hogyan és miért történt mindez:

„És monda Sámuel Saulnak: Engem küldött el az Úr, hogy királlyá kenjelek fel téged az ő népe, az Izrael felett; most azért figyelj az Úr beszédének szavára. Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, amit cselekedett Amálek Izraellel, hogy útját állta néki mikor feljőve Egyiptomból. Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. …

„ … Saul pedig megveri Amáleket Havilától fogva egészen addig, amerre Súrba mennek, mely Egyiptom átellenében van. És Agágot az Amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányta. Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a juhokat, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, ami jó volt, nem akarták azokat elpusztítani, hanem ami megvetett és értéktelen dolog volt, mindazt elpusztították. Akkor szólt az Úr Sámuelnek, mondván: Megbántam, hogy Sault királlyá tettem, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel pedig felháborodik és kiált az Úrhoz egész éjszaka. És korán felkel Sámuel, hogy találkozzon Saullal reggel; és hírül adják Sámuelnek, ezt mondván: Saul Kármelbe ment, és emlékoszlopot állított magának; azután megfordult, és tovább ment és lement Gilgálba.” –  1 Sám. 15.11-12.

Saul ismerte Isten akaratát, de nem a szerint cselekedett:

– Isten kifejezett akarata ellenére nem hallgatott az Úrnak szavára; megkímélte Agágot és az állatok javát, mert a népnek akart tetszeni,

– türelmetlen volt, nem győzte megvárni Sámuelt és bemutatta helyette az áldozatot (más szolgálatába állt),

– emlékoszlopot állított magának a győzelem után, saját magának adva a dicsőséget,

– Sámuel intése ellenére magyarázkodni kezdett, és nem akarta beismerni bűnét.

Tudjuk, bár Isten elvetette Sault mint királyt, és Dávid személyében jobbat, kedvesebbet választott magának, Saul még évekig király maradt, mint ma is sokan szolgálatban maradnak, annak ellenére, hogy Isten már elvetette őket.

Saul király történetének üzenete számunkra

Ugye sok mai problémára ráismerünk, miközben a történetet olvassuk? Amikor Isten megmutatja, hogy mit kellene tennünk, de nincs bátorságunk ahhoz, mert úgy gondoljuk, sokaknak nem fog tetszeni, megsértődnek, talán el is mennek a gyülekezetből.

Fel kell tennünk a kérdést önmagunknak: Hol állok most? Mire hívott el Isten? A helyemen vagyok-e, vagy más helyét foglalom talán el?

Vagy Isten már engem is elvetett, csak eddig még nem vettem észre? Talán nincs bátorságom bevallani és megbánni bűneimet, és csak magyarázkodok?

Én milyen emlékoszlopot állítok magamnak? Miénk, netalán enyém a legjobb gyülekezet!

Milyen módon reklámozzuk magunkat, a dicsőséget magunknak adva? (Zászló, címer, induló, feliratos trikók, évfordulók megünneplése stb.)

Én vagyok a legjobb, a legeredményesebb pásztor, gyülekezetvezető!  Én vagyok a legjobb dicsőítésvezető! Azén igehirdetésemet szereti a legtöbb ember! Én vagyok a legjobb szólóénekes, a legjobb zenész!

Ismerősek ezek a kérdések, állítások? A Laodiceai levél ezt írja:

„Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjon ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemedet, hogy láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: Légy buzgóságos azért és térj meg. ”

Láthatjuk mennyire fontos, hogy a helyünkön legyünk, a saját szolgálatunkban álljunk és teljesítsük az Atya ránk vonatkozó akaratát.

Mit tegyünk tehát?

– térjünk meg a bűneinkből,

– töltekezzünk be, ill. újból Szentlélekkel,

– keressük az Atya ránk vonatkozó akaratát, és maradéktalanul teljesítsük azt,

– kívánjuk a lelki ajándékokat, de leginkább, hogy prófétáljunk, (ne csak magunkat, hanem a gyülekezetet is építsük)

– teremjük a Lélek gyümölcsét, (cselekedeteinkben legyenek a gyümölcsök nyilvánvalók)

Mik ezek a gyümölcsök?

– Az Isteni szeretet: az 1 Kor. 13. szerint

– Az öröm: Mi kell, hogy az öröm forrása legyen?

„ Íme adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenség minden erején; és semmi sem árthat néktek, de azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben. ”  Luk. 10.19-20.

Békesség, béketűrés:

De nem úgy, ahogy a világ adja. Tudnánk mi is a börtönben, kalodába zárva Istent dicsőíteni, mint ahogyan Pál és Silás tette?  –   Csel.16.23 – 25.

– Jóság: A hitünk mellé minden esetben jó cselekedetek párosulnak?

Hűség: Mennyire tudunk nap, mint nap az Atya akaratához hűek maradni? Ki tudunk tartani minden megpróbáltatás ellenére Isten mellett, a gyülekezetünk és a testvérek mellett?

– Szelídség: Jézus a kiküldött tanítványoknak mondta:

„Legyetek szelídek, mint a galambok … ”

Úgy viselkedünk mi is, világba kiküldött tanítványként, mint a galambok? Tanítványok vagyunk egyáltalán a szó biblikus értelmében Isteni hatalommal felruházva, vagy csak gyülekezeti tagok?

– Mértékletesség: Ne essünk túlzásokba, mert ezek gyermekbetegségek. Kérjünk bölcsességet Istentől.

                         4. Az Egyház helyzete, vezetése ma

Az Egyház mai helyzete mindannyiunk által ismert. A legkülönbözőbb címeket viselik az egyházi elöljárók, ami egyben az alá és fölérendeltségi viszonyokat, hatalmi viszonyokat, alávetettséget fejeznek ki. Az Egyháznak az állammal történt egyesülése során – hatalmi és az államegyházak kialakulásának hatására – az elmúlt évszázadok alatt a világban szokásos szervezeti formák alakultak ki az egyházban is, ami megkönnyítette és ellenőrizhetővé tette az egyház irányítását.

Manfred Haller a következőképpen ír az egyház helyzetéről:

„A keresztyének nagy többsége a nagyobb vagy kisebb egyházak, közösségeknek, csoportoknak, szektáknak valamelyikéhez tartozik, melyeknek száma meghaladja az ezreket. Ennek a Földnek messze a legtöbb falujában és városában, ahol keresztyének laknak, van két vagy több helység, amelyekben keresztyének ún. gyülekezetekben találkoznak; és még ott is, ahol csak „egy gyülekezet” létezik, ott sincs szó egy helyi gyülekezetről, hanem csak valamelyik egyház vagy közösség egy helyi képviseletéről. Mindegyike ezeknek a helyi „gyülekezeteknek” egy helység fölötti szövetséggel van összekapcsolva, melynek a nevét viseli és, melyet reprezentál……Ezek a helyi csoportok az által a szervezet, vagy mozgalom által vannak irányítva, amelyhez tartoznak. Hogy jött létre ez a szétforgácsolódás? Az egyháztörténelem azt mutatja, hogy a legtöbb egyház és közösség mozgalmakra és egyéniségekre vezethető vissza, melyeket Isten egy bizonyos időpontban támasztott és melyekre szüksége volt. Ezek a férfiak és asszonyok gyakran azt a feladatot kapták, hogy a feledésbement igazságokat újra világosságba emeljenek, és tették ők ezt az ő egész életük átadásával. Isten odaállt az ő szolgálatuk mellé és sokakat hozott őáltaluk új kapcsolatba Önmagával. Az ő szolgálatuk által összegyűltek olyan emberek, akik hozzájuk csatlakoztak, mert ők valamilyen módon megfelelő segítséget kaptak tőlük. Minden mai felekezet alapjául egy bizonyos meghatározott ismeret, tapasztalat, tanítás szolgál, amit az ő alapítójuk hirdetett és tanított, amit képviselni, megőrizni, és szükség esetén megvédeni is elkötelezettnek érzik magukat. Ezeknek a felekezeteknek mindegyike megkísérli ezek mellett az „eredeti” sajátosságok mellett az evangéliumot többé vagy kevésbé bibliai módon hirdetni, és a gyülekezetet működtetni.

Ha összehasonlítjuk a gyülekezetről szóló újszövetségi bizonyságot a felekezeti „gyülekezetek” sokféleségével, akkor szilárdan állíthatjuk, hogy azok mindegyike megegyezik valamiben, azoknak egyike sem Krisztust reprezentálja a helységben, ahol laknak, hanem a saját munkájukat, vagy az ő szervezetüket, az ő tapasztalatukat, ismereteiket, melyek az ő keletkezésükhöz vezettek.

Watchman Nee a következőképpen ír az egyház helyzetéről:

„Ma nikolaiták vannak az egyházban és a keresztyénség júdaizmusba süllyedt. Az Úr azokat szereti, akik visszautasítják a közbenjárók osztályát. Akiket vérével megmosott, azokat a szellemi ügyek közvetlen részesévé tette. A gyülekezet csak ezen az alapon állhat, másképpen júdaizmussá lesz.”

„…A római katolikus egyházban papi rendszer van, az anglikán egyházban klerikális rendszer és a független egyházakban pásztori rendszer. Mindegyikben megtaláljuk a közbenjáró rendet, amely szellemi ügyekben illetékes. Isten azonban olyan Egyházat akar alapítani, amelyben közvetlenül hirdetheti az evangéliumot, közbenjáró rend nélkül. Nem lehet igaz egyház az, amely szertefoszlik, ha a teljes evangélium érvényre jut benne.”

„…A Biblia csak testvéreket ismer. Van pásztori adottságú ember, de nincs lelkipásztori rendszer. A lelkipásztori rendszer már emberi tradíción alapul.

„…A királyok és államfők nem hallgatnak a nép szavára; de azt igénylik, hogy mások hallgassanak rájuk. A politikában királyok akarnak lenni; a vallás dolgaiban szintén királyok akarnak lenni. Ennek eredményeképpen jön létre az államegyház. A nép pedig nem kérdezi mi az igaz Egyház a Biblia szerint. Nem tudakozták a Bibliában, hogy Isten akarata szerint való-e az államegyház. A független egyházak szintén így álltak elő később. Megalakulásuk egy bizonyos tan kifejtésének volt következménye. Megalakult egy egyház, mert valaki a felnőtt keresztségben látta meg az egyház lényegét; a presbiteri egyház azok között, akik a presbiteri rendszert vallották alapvető tanításnak. Az új egyházak megalakulása nem abból következett, hogy meglátták a Gyülekezet lényegét; egy – egy tanrendszernek megfelelően alakult egy – egy egyház.

Hasonlóan ír az egyház helyzetéről William MacDonald is:

„ …becsületesen szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a hivatásos papság vagy fölszentelt és alkalmazott lelkész fogalmával az Újszövetségben nem találkozunk. Sehol sem olvasunk arról, hogy egyetlen ember nyert volna felhatalmazást a (helyi) gyülekezet vezetésére.

Így tehát a lelkipásztorok vagy lelkészek felavatott, különleges osztályának gondolata nemcsak hogy nem indokolható az Újszövetséggel, hanem meggyőződésünk szerint ellentmond annak.

Először is megsérti az egyetemes papság alapelvét (1 Péter 2.5-9.). Az Ószövetségben létezett férfiaknak bizonyos osztálya, amely közvetített Isten és a nép között. A keresztyénségben azonban minden hívő ember pap, a papsággal kapcsolatos valamennyi előjoggal és felelősséggel. Az egyszemélyes rendszer alapelve gyakorlatilag elnémítja az imádást és megakadályozza a hívők papi szolgálatát.

Másodszor magakadályozza a gyülekezetben a kegyelmi ajándékok szabad gyakorlását (1Kor 12, 14), amennyiben a szolgálatot önkényesen egyetlen hivatásos személyre vagy személyek csoportjára korlátozza. Továbbá a keresztség és úrvacsora kiszolgálását is korlátozza, holott az írástól idegen az ilyen megkülönböztetés….

Az egyszemélyes papság ezenkívül azzal a veszéllyel is jár, hogy az emberek egy ember és nem az Úr neve köré gyülekeznek össze. Ha egy ember képezi a vonzerőt a helyi gyülekezetben, akkor az a vonzerő azonnal megszűnik, mihelyt az illető eltávozik. Ha viszont a szentek azért gyülekeznek egybe, mert köztük van az Úr, akkor is hűek maradnak – Őérte.

Ha elvben nem is, de a gyakorlatban a hivatásos papság nagyban hozzájárult annak az igazságnak az elhomályosodásához, hogy Krisztus a Gyülekezet Feje. (Ef.1.22.) Egyes esetekben ezt nyíltan tagadják is. Arra az állításra, hogy a mai hivatásos papság megfelel az újszövetségi gyülekezeti vezetőknek, az a válaszunk, hogy az Újszövetségben egy-egy gyülekezetnek mindig több vezetője volt (püspökök, felvigyázók, vének), nem csupán egyetlen személy irányította egy vagy több gyülekezet életét.

Látjuk tehát nagy áttekintésben – hála Manfred Haller, Watchman Nee és William Mac Donald igei tisztánlátásának – az egyház mai helyzetét. Ezt az Egyházat ma, mint látjuk nikolaiták – hamis apostolok- irányítják:

„De amit cselekszem, cselekedni is fogom, hogy elvágjam az alkalmat az alkalomkeresők elől; hogy amivel dicsekszenek, olyanoknak találtassanak abban, mint mi is. Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. ” – 2 Kor. 11.12-13.

„Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; …

De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök. – Jel. 2.2-6.

5. A helyi gyülekezet

Sok szó esik nap, mint nap, mind hívő hétköznapjainkban, mind a Bibliában a gyülekezetről. A gyülekezet Isten legfontosabb alkotása itt a Földön, a gyülekezetről azt írja az Ige, hogy az a Krisztus Teste. Akkor, amikor olyan sokszor használjuk ezt a szót és beszélünk róla, sőt az Ige is nagyon gyakran beszél a gyülekezetről, tisztában vagyunk valójában mi a gyülekezet? Úgy gondoljuk, hogy ez olyan természetes: a hívőknek egy csoportja gondoljuk, akik hisznek Istenben. Annyi különböző szervezet van ma a világban és az Egyházban egyaránt. Mi a különbség egy szervezet és egy gyülekezet között? Nézzünk erre igei példákat és néhány idézetet Krisztus olyan szolgáitól, akik világosságra jutottak ebben a kérdésben.

 A részekre osztott Krisztus

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg?” – 1 Kor. 1.10-13.

„Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem ember szerint jártok-e? Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-e? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja a növekedést. Azért sem, aki plántál nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.” – 1Kor. 3.2-7.

Látjuk, hogy az egy személy köré való csoportosulás, már az első Újszövetségi gyülekezeteknél is megjelent, és a szakadás előidézőjének forrásává vált, ami ellen Pál apostol nagyon erélyesen fellépett.

Hány „Pál ” és „Apollós” van ma az Egyházban, akik maguk köré gyűjtik a híveket és egy-személyben, élére állva irányítják a „rájuk bízott nyájat”. Személyes befolyásukat érvényesítve, országos, sőt nemzetközi szervezeteket hoznak létre, igeellenesen szétszakítva még az egy városban élő újjászületett hívőket is, különböző néven nevezett szervezetekbe tömörítve őket. Ez egy korinthusi állapot. Figyeljük meg! A Bibliában csak ilyen neveket találunk: korinthusi, efézusi, … gyülekezet; Pál apostol, Filep evangélista, efézusi vének.

               A helyi gyülekezet, mint Krisztus Teste

Jézus sokszor beszél példázatokban, és olyan teremtett dolgokra hivatkozik szellemi dolgok magyarázatánál, amelyek mindenki által jól ismertek és nagyon találóak. A gyülekezetet az emberi testhez hasonlítja, a gyülekezeti tagokat pedig a test részeihez (szem, láb, kéz, fül). A gyülekezetet az Ige Krisztus Testének nevezi. Sok mindent érthetővé tesz ez számunkra, ha egy kicsit utána gondolunk.

Az emberi közösségek valaki által irányítva, valamilyen forma szerint szerveződnek, szervezetekbe tömörülnek. Ezeknek a szervezeteknek az a fő jellemzője, hogy valaki (természetes személy) egy ember a szervező, és rendszerint maga köré (maga alá) szervezi a szervezetet, ahol természetesen a szervező lesz a vezető (főnök). Ezeket a szervezetek mindig a főnökök irányából: felülről-lefelé szervezik és irányítják. A fej ezekben a szervezetekben mindig egy ember, aki azt a szervezetet létrehozta. Minél nagyobb egy szervezet annál nehezebben irányítható, annak összefogására ezért egy ember már nem elegendő. Így szükségessé válik, hogy a főnök alatt is legyenek további főnökök, ahogy ez a szervezeteknél van. Ezt a mintát – emberi természetünkből adódóan – a könnyű irányíthatóság és kézben tarthatóság (kontrollálhatóság) miatt az „Egyház” is átvette, aminek a Sátán nagyon örül, mert így Krisztus helyett a fej szerepét ember vette át. Az ilyen típusú egyházi szervezetek, ahol 2-5 szinten egymás alá rendelve emberek a főnökök, nem Igei és ezért nem is töltheti be azt a szerepet, amit Isten az Egyháznak szánt.

Az Egyház Krisztus Teste, ami nem szervezet, nem emberek, hanem Isten alkotása. Az Egyház organizmus, mint a test, a testileg nem látható valódi Fej, Jézus Krisztus alá szerveződve, a Szentlélek által.

Nézzük, mit írnak Isten különböző szolgái a gyülekezetről, mint Krisztus Testéről.

Manfred Haller írja:

Ti pedig a Krisztus Teste vagytok – írta Pál a Korinthusiaknak, és ez alatt minden hívőt értett, akik Korinthusban laktak. A levél Istennek Gyülekezetéhez volt címezve, mely Korinthusban van. Ezáltal érthetővé lesz, hogy a Korinthusban lévő Gyülekezet és Krisztus Teste egy és ugyanaz. Isten Gyülekezete Korinthusban azonos Krisztus Testével Korinthusban. A test a konkrét, kézzel fogható lénye részünknek. Ha a Gyülekezetet, mint Krisztus Testét meghatározzuk, ez azt jelenti, hogy az a nem látható Úr Jézusnak a konkrét, kézzelfogható és látható megjelenése. Nincs láthatatlan Gyülekezet. Az egész Új Testamentumban a Gyülekezet általában egyetlen alakban jelenik meg: mint helyi Gyülekezet, mint mindazoknak az összessége, akik egy bizonyos helyen Krisztusból és Krisztusban vannak. A Biblia a Gyülekezetnek csak egy definícióját ismeri: Krisztus minden mindenkiben. Ez érvényes Jeruzsálemre, Antiochiára, Efézusra, Korinthusra, Rómára, stb.-ahol mindig is léteztek Gyülekezetek. Ez ugyanúgy érvényes ma is ezen a Földön minden helyen. A Gyülekezet egy szellemi valóság, amely nincs alávetve „történelmi fejlődés”-nek. Éppúgy, mint ahogy Krisztus „tegnap, ma és holnap ugyanaz”, a Gyülekezet is mindig ugyanaz, mert az Ő teste az Krisztus maga az újjászületett emberekben. Az ún. „keresztyénség történelmi fejlődése” a hústestnek, a természeti embernek, a régi Ádámnak a története.

Watchman Nee a következőképpen ír:

„A keresztyének egységének Krisztusban kell megvalósulni. Ezért fokozottan tanulmányoztuk a Bibliát. Egyre világosabbá lett előttünk, hogy ami túlterjed a helység határán, az nem gyülekezet, és ami nem tölti be a helység határát, az sem gyülekezet.”

Kemény, kijózanító igazság az, amit Watchman Nee kimond. Ez azt jelenti, hogy Bibliai értelemben, egy helységben Istennek csak egy – csak is egy – kihívott (megtért emberekből álló) gyülekezete van. Ebből adódik az is, hogy az a közösség, ami több helységre kiterjed és gyülekezetnek vagy „egyház”- nak nevezi magát, igei értelemben nem gyülekezet és nem is egyház, hanem csak szervezet. Isten akarata az, hogy ne szervezetek, hanem gyülekezetek jöjjenek létre.

Érdemes megfigyelni Pál apostol leveleinek elejét. Figyeljük meg, kik a címzettek? A következő Igékből azt látjuk, hogy Pál mindig az egy városban lévő összes szenthez ír, akik Jézus Krisztus nevét hívják segítségül, sohasem annak egy részéhez:

„Az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek…:” – 1 Kor. 1.2.

„Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek.” – Eféz. 1.1.

„Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben:” – Fil. 1.1.

„A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban….” – Kol. 1.2.

„Pál, Silvánus és Timótheus (apostoli csoport) a Thessalonikabeliek gyülekezetének, amely van az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban…” –  1 Thess. 1.1.

Ezekből az Igékből egyértelműen látszik mi a helyi gyülekezet: minden, Jézus Krisztusban hívő szent, akik egy városban vannak.

Van, amikor Pál apostol kiterjeszti a levelének címzését és nem csak egy gyülekezethez ír, hanem több helyi gyülekezethez is egyidejűleg, vagy azt írja, hogy a többi gyülekezetben is olvassák fel a levelet. Pál apostol levelei egy apostolnak a levelei (nem pásztori levél!), azokhoz a gyülekezetekhez, amelyeket Isten az ő gondoskodására bízott.

Ezeknek a gyülekezeteknek a csoportja nem egy szervezet volt, nem volt neve sem. Pál apostol nem alakított maga köré szervezetet, sőt, mint látjuk a korábban hivatkozott korinthusi levélre, nagyon határozottan fellépett ellene.

Levél egy gyülekezethez és a körülötte lévő szentekhez:

„Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratjából, és Timótheus az atyafi, az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, mindama szentekkel egybe, akik egész Akhájában vannak:  – 2 Kor. 1.1.

Levél több gyülekezetnek:

„És a velem levő összes atyafiak, Galátzia gyülekezeteinek:” Gal. 1.2.

A következő Ige azt fejezi ki, hogy amit a korinthusiaknak írt Pál, az nemcsak nekik szól, hanem érvényes bármely helyen (helységben) élő szentekre, akik Krisztus nevét segítségül hívják.

„Az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken: – 1 Kor. 1.2.

Látjuk, hogy Igei értelemben tehát megkülönböztethetők:

– a helyi gyülekezet (Krisztus Teste egy városban; az egy városban lévő összes szent),

– az apostoli körzet (pl. Pál apostol gondoskodási körébe tartozó helyi gyülekezetek csoportja),

– Isten Gyülekezete (Krisztus Teste), mint a Földön lévő helyi gyülekezetek összessége.

Az a sok „egyház” és „gyülekezet”, ami ma van a Földön, az Igében nem létezik. Bibliai értelemben, egy helységben Istennek csak egy – és csakis egy – kihívott (megtért emberekből álló) gyülekezete van. Ami pedig nem foglalja magába egy helység minden hívőjét, de ugyanakkor több helységre is kiterjed, az nem gyülekezet, hanem szervezet. Istennek a Földön csak egy Egyháza van, mint azt a neve is elég szemléletesen kifejezi. A ma létező sok „egyház” és „gyülekezet”, nem más, mint felekezet (szervezet, csoport), ami megosztja Krisztus Testét. Isten akarata szerint való, hogy igeileg helyes alapokon álló gyülekezetek jöjjenek létre.

Isten adjon egy jó igei látást és alázatosságot mindazoknak az egyházi vezetőknek, akik ma szétszakítják Krisztus testét. Imádkozzunk azért, hogy minden féltékenység, büszkeség, önigazultság távozzon el Krisztus Testéből, hogy az esetenként egymás szomszédságában lakó, netalán egy családban élő, de különböző nevek és tanítások mögé felsorakoztatott hívők végre – biblikus módon – egy helyi gyülekezetbe tartozhassanak.

Imádkozzunk azért, hogy azok a szervezetek, amelyek gyülekezetnek vagy egyháznak nevezik magukat, de valójában nem azok, a ma annyira óhajtott egység létrehozása érdekében tudják saját szervezetüket felszámolni, hogy KRISZTUS TESTE létrejöhessen.

6. A helyi gyülekezet vezetése

Az, hogy Isten milyen jelentőséget tulajdonított a vezetési ill. működési formának már az Ószövetség idején is, és mi az Ő álláspontja ebben a kérdésben az kiderül a következő igékből.

„És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, akit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harcainkat … És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavukra, és adj nekik királyt.” – 1 Sámuel 8.4-22.

Ezekben az igékben azt látjuk, hogy a gyülekezet ill. vének nem elégedtek meg azzal, hogy „csak a vének vezessék” Izrael népét, hanem a vének fölé egy egyszemélyi vezetőt („királyt”) akartak, mint más népnél szokás. Isten megadta nekik, amit kértek, mert látta, hogy a nép mindenáron királyt akart, de figyelmeztette őket Sámuel prófétán keresztül, hogy mit fog ez maga után vonni. Lehet, hogy a dolog jól indul, mint ahogyan Saul, Izrael első királya is felkent uralkodóként kezdte. Valamilyen módon működhet így is a dolog:

Ha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok, és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, aki felettetek uralkodik, az Urat a ti Isteneteket követitek: megtartattok.”  – 1 Sámuel 12.14.

Ebből az igéből is az derül ki, hogy ha király (pásztor, gyülekezet vezető) uralkodik a hívők felett, csak akkor tartatnak meg (üdvözülnek) mind a pásztor, mind a hívők,

– ha az Urat félik, és néki szolgálnak,

– ha az Úr szája ellen engedetlenek nem lesznek,

– ha  az Urat, a ti Isteneteket követitek.

Hogy nem ez a tökéletes minta, azt Isten elég határozottan kifejezi:

„…megtudjátok és meglássátok, milyen nagy a ti gonoszságotok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt, mikor királyt kértetek magatoknak.” – 1 Sám. 12.17.

Ne legyünk mi is gonoszok és ne akarjunk mi is egyszemélyi vezetőt („királyt”) a vének felett. Ha mégis ragaszkodunk hozzá, Isten megadja nekünk, mint ahogyan Izráelnek is adott királyt. Ebben az esetben viszont ránk nézve is érvényes Sámuel próféta figyelmeztetése.

A Királyok könyvében látjuk az egyszemélyes vezetés történetét. Az eredmény nem túl pozitív sem a királyok, sem a zsidó nép szempontjából. Hogy jön ez ide, és mi a köze ennek a gyülekezetek vezetéséhez?

Az újszövetségi első gyülekezetek vének által vezetve jól indultak, de a későbbi évszázadok alatt kialakult egy nagyhatalommal rendelkező egyházi elit, akik hatalmas vagyonokra tettek szert, hatalmas birtokaik voltak, és saját katonaságuk (lásd az  1 Sámuel 8.10-17. szerinti figyelmeztetést).

A pápa évszázadokon át uralkodott a nemzetek királyai felett, királyokat állított és döntött, és voltak idők, amikor máglyára adták a keresztyéneket. Igei hasonlattal élve a pápa lett a királyok királya és az uraknak ura. A pápák Krisztus földi helytartóinak tekintik magukat, és dogmába foglalták tévedhetetlenségüket.

Az a személy, aki nem a felhőkön át jön, és itt a Földön egy személyben – testben jelenlévő – isteni személynek tekinti magát, arra az ige az Antikrisztus kifejezést használja. Az, hogy egy alá és fölé rendeltségre épülő hatalmi egyház „papsága” milyen erőt és hatalmat képvisel és közvetít, sokszor csak a körülményektől ill. a lehetőségektől függ. Ettől a hibától sajnos sem a mai reformált vallások, sem a nagyon centralizált irányítású karizmatikus mozgalmak nem mentesek. Sajnos ők is átvették a rossz gyakorlatot.

Néhány ellenvélemény

Egyesek arra hivatkoznak, hogy Timótheus és Titus is egyszemélyi vezetők – a mai szóhasználattal élve – „lelkipásztorok” voltak. Olvassuk el figyelmesen az Apostolok cselekedeteit és Pál apostol leveleit, és abból kiderül, hogy Timótheus, Titus és a többiek egy helyi gyülekezethez csak egy időre és konkrét céllal kiküldött szolgálók voltak. Nem ők lettek a helyi gyülekezet egyszemélyi vezetői, hanem azt a feladatot kapták, hogy „ints, feddj és buzdíts”…, vagy „… az evangélista munkáját cselekedd ”, … stb.

Mások a Jelenések könyvében emlegetett „gyülekezet angyalában” vélik felfedezni a mai gyakorlat szerinti pásztort. A gyülekezet angyala csak az a személy lehet bármely gyülekezetben, aki szellemi módon képes az adott gyülekezetre vonatkozó Isteni kijelentéseket venni. Ez lehet egy prófétai szolgálatra elhívott személy, akivel a mai gyakorlat szerint a gyülekezet nem tud mit kezdeni, mert általa talán Isten éppen az Isten hangját már nem halló pásztort inti meg, mint ahogyan az öreg Élit is megintette a fiatal Sámuelen keresztül.

Nézzük, hogyan is ír erről az Ige:

„Az Efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki az ő jobb kezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között”  Jel. 2.1.

„De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” – Jel. 2.6–7.

Látjuk tehát, hogy ez a személy nem egy bizonyos vezető, hanem bárki lehet a gyülekezetben, akinek van füle, hogy meghallja a Lélek szavát.

Kell, hogy legyen „pásztor”, mert különben nem működik

Sokan nem vitatják, mert igei alapon nem vitatható, hogy a helyi gyülekezetet több ember (presbiter, vén) kell, hogy vezesse, de arra hivatkozva, hogy ez nem működőképes, ezért úgy gondolják, hogy felettük kell, hogy egy vezető legyen. A megszokott egyszemélyi vezetéshez való ragaszkodás az alábbiakból adódik:

– Isten Igéjébe vetett bizalom hiánya

– működőképes minták ismeretének hiánya,

– emberi törekvés a vezetés megszerzésére.

Azok vannak többségben, akik ezt az álláspontot képviselik. Vannak, akik Igeellenesen tanítanak ebben a témában, mert nincs látásuk és/vagy indíttatásuk az Ige szerinti vezetés megélésében. Így ők nyilvánvalóan a gyakorlatban is egy igeellenes mintát követnek. Vannak, akik igeileg jó látással rendelkeznek, és így is tanítanak, de a gyakorlatban mást követnek, nem tulajdonítva különösebb jelentőséget a kérdésnek. Lehet így is, és lehet úgy is alapon, nincs ennek a kérdésnek olyan nagy jelentősége. Isten Igéjének erről más a véleménye, mert Isten az 1 Sámuelben gonoszságnak nevezi, amikor a vének királyt választottak maguk fölé.

A torzulások okai

Isten eredeti terve szerint már az Ószövetségi időszakban sem volt megfelelő vezetési forma az egyszemélyi vezetés, a vének fölé rendelt király, pedig akkor még nem töltetett ki a Szentlélek minden testre, mint ahogyan az Krisztus óta van. Az Ige szerint ma már nemcsak Isten néhány kiválasztott emberén nyugszik meg Isten Lelke, hanem mindenkin. Elterjedt sajnos az a nézet, hogy vannak hivatásos hívők (papság) és laikus hívők. Az Ószövetség idején ez így volt, de az Újszövetségben ez alapvetően megváltozott. Ma sajnos a legtöbb gyülekezet ebben a tekintetben még Ószövetségi állapotban van. Vegyük észre, hogy az, ami az apostolok cselekedeteivel elkezdődött, és ahogyan a levelekben látható az első gyülekezetek élete, az vonatkozik ránk is. Ne akarjon valaki egyszemélyi vezető lenni, és Dávid példája nyomán jó „királya” lenni gyülekezetének, mert az Új Szövetség már egy jobb mintát ad számunkra. Ráismerni sok gyülekezet „lelkipásztor”-ára, aki jó király akar lenni, de sehogyan sem akar neki sikerülni? Ez nem is sikerülhet, mert a bűnös testben született ember, még ha újjászületik is, akkor is a test kísértése alatt áll és nem tévedhetetlen és legfőképpen nem léphet Krisztus, azaz a felkent helyébe, nem lehet ő a „Fej”. Az elmúlt évszázadokban, a megszokott formák követése miatt, ma már nem is igazán értjük miről ír a Biblia. Olyan erősen hat ránk a környezet mintája – ahogyan az, más népnél is szokás -, hogy az tűnik furcsának és rendbontónak, ha valahol a bibliai minta valósul meg. Higgyük el, hogy nagyon fontos a gyülekezetek vezetésének kérdése, és egy ilyen alapvető kérdésben Isten nem hagy bennünket bizonytalanságban.

Helyi gyülekezet biblikus vezetése

Ezek után nézzük meg mit is ír az Ige a (helyi) gyülekezetek építéséről, vezetéséről. A Biblia vénekről (presbiterek, püspökök) beszél, akik az egy településen lévő gyülekezet elöljárói.

Néhány idevonatkozó ige:

„A köztetek levő presbitereket kérem én a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja és a megjelenendő dicsőségnek részese: Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor (Jézus), elnyeritek a dicsőségnek hervadhatatlan koronáját.” – 1 Péter 5.1-4.

Vegyük észre, hogy a presbitereket, mint pásztorokat említi az Ige, akik felett nincs egyszemélyi vezető (főpásztor, vezető lelkész stb.)  Említ viszont az Ige Jézus Krisztust főpásztorként, aki felé a gyülekezet vénei számadással tartoznak.

Amikor Pál apostol magához hívatja az efézusi gyülekezet véneit, szintén hasonlóan ír:

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.”  – Csel. 20.28.

A Szentlélek az, aki egyszemélyi vezető szeretne lenni a gyülekezetben, és Ő tesz vigyázókká többeket (véneket), hogy mint tapasztalt elöljárói egy gyülekezetnek azon őrködjenek (vigyázzanak), hogy a Szentlélek mindenkor vezető maradjon. A Szentlélek az emberi tévedéseket csak több emberen keresztül működve tudja kiszűrni. Egy gyülekezetet a Szentlélek a próféciákon keresztül tud vezetni, ezért írja az ige, hogy „egyszerre ketten vagy hárman prófétáljanak, a többiek pedig ítéljék meg”. Ahol egy emberre van bízva a vezetés, még ha nagyon szellemi is, előbb vagy utóbb valamilyen elhajlás következik be, vagy a Szentlélek eltávozván kialakul egy tisztán emberi vezetés. Ezért a vének (presbiterek) kijelölésével lezárul (rendbe hozottnak tekinthető) egy helyi gyülekezet vezetősége.

„Avégett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe és rendelj városonként presbitereket, miképpen néked meghagytam.”  – Tit. 1.5.

A helyi gyülekezet vezetésének csak egy szintje van. A vén, püspök, elöljáró, presbiter szóhasználat esetén ugyanarról a szolgálatról van szó. Ezeket a szavakat megegyező tartalommal használják a fordítók.

„Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket.” – 1 Thess. 5.12.

„Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók … ” (értsd: számadók = pásztorok)  – Zsid. 13.17.

Az Ige hatalmazza fel a véneket a pásztorlás szolgálatára, de mint azt az alábbi igék igazolják a tanításra és a betegekért való imádkozásra is.

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltassanak, főképpen akik a beszédben és a tanításban fáradoznak.” – 1 Tim. 5.17.

Beteg-e valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.” – Jak. 5.14.

A fentiekből teljesen egyértelmű, hogy a helyi gyülekezeteket a presbiterek vezetik és ők azok, akik „pásztorolnak” és hiánytalanul ellátnak minden vezetői feladatot. Ezt Péter, Pál és Jakab levelei egybehangzóan megerősítik.

Hasonló módon fejtegeti ezt a kérdést Derek Prince a „Kereszténység hat alaptanítása” c. könyvének 3. kötetében. Derek Prince, mint független bibliatanító, aki pártatlan ebben a kérdésben, a következő megállapításra jut:

„…szükséges röviden elemeznünk a helyi gyülekezet vezetőségének szerkezetét úgy, ahogy azt az Újszövetség bemutatja. Ez az alapszerkezet rendkívül egyszerű volt: az igazgatási tisztségeknek két – csak két- kategóriájából állt. Ez a két kategória: a „vének” és a „diakónusok”.

Derek Prince szerint:

– „A vének elsődleges feladata szellemi irányítást és útmutatást adni a gyülekezetnek.”

– „a diakónusok elsődleges feladata az asztalok körüli fizikai szolgálat, vagyis a gyülekezet természetes, anyagi szükségleteiben való szolgálat.”

(Természetesen egy-egy diakónusi szolgálatból később kinőhetnek más szolgálatok is, mint ahogyan azt Filep evangélista esetében is láthatjuk).

Bibliai értelemben tehát a vének nem az egyszemélyi gyülekezetvezető („pásztor”), diakónus hatáskörrel felruházott segítői, hanem a gyülekezet teljes jogú, szellemi vezetői. Isten olyan gazdag, hogy nem egy, hanem több pásztort ad minden gyülekezetnek, de ezek a pásztorok nem uralkodnak egymáson, hanem szolgáló társak.

7. Hogyan működik a presbiteri vezetés?

Ezek után térjünk rá, hogyan működik egy helyi gyülekezet több személy általi vezetése? A válasz az, hogy emberileg sehogy. Tulajdonképpen ebben az esetben is egy egyszemélyi vezetésről van szó, csak ez az egy személy nem egy ember, hanem maga a Szentlélek. A Szentlélek az, aki a prófétaság szelleme által, több személyen keresztül vezeti igei módon a gyülekezetet.

A presbiteri vezetés esetén nem egy „bizottság” általi több személyes vezetésről van tehát szó, ahogy ezt sokan gondolják, hanem a Szentlélek által vezetett, tökéletes egységben mozduló elöljárókról.

Az elsőség kérdése

(első az egyenlők között?)

Nézzük meg mit ír az Ige arról, hogy ha a gyülekezetben presbiteri vezetés van, akkor kell-e valaki, aki úgymond első legyen az egyenlők között. Azért kell erről beszélni, mert emberi ésszel önkéntelenül adódik ez a kérdés, és sokan így is vélekednek. Isten gondolata azonban nem emberek gondolata.

Isten szerint az elöljárók egymással teljesen egyenlők, nincs közöttük első. Péter sem volt első az apostolok között, mint sokan gondolják. Az „előállván a tizeneggyel” kifejezés éppen azt mutatja, hogy egyenlő volt a többiekkel (együtt álltak elő). Az, hogy ő szólalt meg csak annyit jelent, hogy nem beszélhettek egyszerre mindnyájan, mert abból zűr-zavar lett volna. (pl. azért, mert Áron beszélt Mózes helyett, még nem jelenti, hogy Áron volt a főnök. Csak azért beszélt ő, mert Mózes nem vállalta és Isten Áronnak adott ajándékot a beszédre.)

Néhány negatív példa az Igében:

„De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek az úton, ki a nagyobb? És leülvén, odaszólította a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.” – Márk. 9.34 –35.

„Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.” – 3 Ján. 1.9-10.

„Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.”  – Máté 20.28

„És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első; – Kol. 1.18.

Az Igében teljesen egyértelmű, hogy nincs elsőség. Ezt Isten még akkor sem engedi meg, ha valaki apostol. Péter, mint apostol presbitertársnak nevezi magát.

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese; ” – 1 Pét. 5.1.

Miért fontos erről beszélni? Azért, mert, ha van egy személy, aki első az egyenlők között, aki több joggal rendelkezik, mint a többiek vagy néhány dologban – előre meghatározott módon – fölébe van helyezve a többieknek, akkor az egyszemélyi vezetés csírája már el van vetve, és csak idő kérdése mikorra érik be teljes egészében.

A presbiterek szószólója (képviselője)

Újabb megoldásnak tűnhet, hogy valaki a presbiterek közül, mint kijelölt szószóló képviseli a többiek véleményét. A következő Igékből úgy tűnhet, hogy Péter, mint szószóló emelkedik állandóan szólásra.

„Péter azonban előállván a tizeneggyel, felemeli szavát, és szól nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédemet!”  Csel. 2.14.

“És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét, és higgyenek.” – Csel. 15.7.

„Miután pedig ők elhallgattak, felel Jakab, mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!” – Csel. 15.13.

Amint a példákból látjuk Péter nem egyedül, hanem a tizeneggyel együtt állt elő, hogy kifejezze az elöljárók egyenlőségét, de a Lélek indítására ő szólal meg. Látjuk még, hogy egy másik esetben Jakab az, aki feláll és szót kér. Az, hogy mikor ki áll fel, és ki szól, azt a Szentlélek ajándékainak működése határozza meg.

Az apostol egyenlőségét mutatja az is, amikor Kornélius házánál Péter apostol a Szentlélek vezetésének engedve nagy jelentőségű dolgokat kezdeményezett (a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek), de arról utólag felelősséggel el kellett számolnia a többi elöljáró felé, és mindannyian együttvéve hagyták jóvá az ott történteket.

Oszlopok 

Találkozunk az igében olyan megjelöléssel, hogy a vezetők közül, valaki(k) oszlopokul tekintetnek, a kapott kegyelem szerint.

„És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtják nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk:” – Gal. 2.9.

Az oszlopoknak az a megtiszteltetés jut, hogy nagyobb terhet hordozhatnak. Ebből adódóan többször vannak a figyelem középpontjában, mint pl. Péter és János, de mellettük ott volt a többi apostol is (a jeruzsálemi gyülekezet vénei), akiket talán már megnevezni is gondot okoz sokaknak, de attól ők mégis a gyülekezet elöljárói voltak. A „Péter és János kettős” szerepeltetésével az Ige pontosan azt akarja kifejezni, hogy nem egy ember, hanem legalább kettő együtt, akik a gyülekezetet képviselik. Nem azt jelenti, hogy az oszlop az főnök, mert a 12 közül egyszerre nem lehet 3 főnök.

Az elöljáró súlya a gyülekezetben

 Felvetődik a kérdés, hogy lehet-e különbség az elöljárók súlya között. Bizonyos különbséget az Ige is tesz. Beszél jól forgolódó presbiterekről, valamint olyanokról, akik oszlopok.

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltassanak, főképen akik a beszédben és a tanításban  fáradoznak.” -1 Tim. 5.17.

“Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra. A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek. Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg előítélet nélkül, semmit sem cselekedvén részrehajlásból.” -1 Tim.5.19-21.

A gyülekezet elöljárója egy nagy tapasztalattal rendelkező, kipróbált hívő, aki feddhetetlen életet él, élete például szolgál mások számára. Tekintélye ezzel szemben igeileg igen érzékeny talajra van helyezve. Isten bizonyára jól tudja, mit és miért tesz.

Az, hogy már két vagy három hívő tanúbizonysága elegendő egy presbiter ellen szóló vád elfogadásához, azt jelenti, hogy nem valami nagy „hatalmat” enged meg az ige egy elöljárónak a gyülekezetben.

Néhány szó a tekintélyről

A Bibliában a tekintély, a nagyság és a hatalom különböző fordításokban, mint rokon értelmű szavak fordulnak elő.

„Ábrámnak igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje és aranya.” – 1 Móz. 13.2.

„ Mert a zsidó Mordokaj második ember volt Ahasvérós király után, tekintélyes volt a zsidók között, és igen kedvelték honfitársai, mert népe javát kereste, és egész nemzetségének a békéjén tevékenykedett.” – Eszter 10.3.

„Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.” – Jób 1.3.

„Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak – hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét -, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek.” –   Gal. 2.6.

„Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit.”  1 Thessz. 2.7.

A hatalom, alávetettség, tekintély alapon történő vezetés (uralkodás) nem igei. Téves értelmezés a katona Kornélius századosnak hatalom-alávetettségére hivatkozni, mert Isten országa nem parancs-uralmi rendszer.

Isten hatalmat adott nekünk a Jézus nevében a gonosz minden munkájának lerontására, de ez nem emberek (hívők) feletti hatalom. Ez volt az az új tudomány, amit Jézus szolgálatba állásakor bemutatott. Hatalmat vett az emberben lévő gonosz lelkek felett és kiűzte azokat, de nem vett hatalmat azok felett az emberek felett, akikben a gonosz lelkek voltak. Ezeknek az embereknek megmaradt a szabad akaratuk és úgy dönthettek, ahogy nekik tetszett. Az embernek megadta Isten azt a jogot, hogy szabadon döntsön az élete felett. Választhatja a jót, de választhatja a rosszat is, ha ő úgy akarja. Isten tanácsolja, hogy válasszuk a jót, mert ő, mint teremtő tudja, hogy mi a jó a teremtményének. A különbségtételnek ez a hiánya az, ami veszélyes szekták keletkezéséhez vezethet. Egy igazságtól elhajlott vezető belekényszeríthet embereket olyan döntésekbe, amit ők valójában nem is akarnak.

Az elöljáró, mint példakép

Az Ige egyértelműen elvárja az elöljáróktól, hogy magaviseletük példa  legyen a hívők számára.

“Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.” – 1 Péter 5.2.

Az Ige szellemi, de ugyanakkor nagyon gyakorlatias is, mert egy tapasztaltabb hívő példáján mutatja be az Isten útját választó hívőknek, hogyan kell követni Krisztust. Ezért tanácsolja az Ige, hogy figyeljenek a hívők elöljáróik életére (különösen életük végére) és tanuljanak azokból.

„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyeljetek az ő életük végére, kövessétek hitüket.” – Zsid. 13.7-9.

Érdekes, hogy rögtön az elöljárók, mint példakép után említi az Ige, hogy

– Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz,

– valamint idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni.

Azt jelenti ez számunkra, hogy Pál apostol élete, életének vége példa számunkra ma is. A mai elöljárók életét és munkáját az övéhez hasonlítva kell megítélni. Nagy bátorság és feddhetetlen élet szükséges ahhoz, hogy Pállal együtt tudjuk mondani, mint elöljárói egy gyülekezetnek, hogy:

Legyetek az  én követőim atyámfiai és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, miképpen mi néktek példátok vagyunk.” – Fil. 3.17.

Legyetek az én követőim, mint én a Krisztusé.” – 1 Kor. 11.1.

„Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. ”  – 1 Pét. 2.21.

„Mert példát adtam néktek, hogy miképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” – Ján. 13.15.

A legfőbb példakép számunkra maga Jézus, akit az elöljárók és hívők egyaránt követnek. Ezzel együtt kell, hogy az elöljáró maga is példakép legyen a kevesebb tapasztalattal rendelkező hívők számára, mint ahogyan az ő számára példakép Jézus. Az elöljáró nem főnök (abszolút tekintély), hanem példakép, akire a hívők figyelnek és saját érdekükben „engedelmeskednek nekik, mert ők vigyáznak a lelkükre”.

Elöljárókkal szemben támasztott követelmények

Nézzük milyen követelményeket támaszt az Ige, amelyeknek kell, hogy egy elöljáró megfeleljen.

„Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kíván, jó dolgot kíván.

Szükséges, hogy a püspök

– feddhetetlen legyen,

– egyfeleségű férfi (nem több, mint némely népnél szokás),

józan, mértékletes,

illedelmes, vendégszerető,

– a tanításra alkalmatos;

– nem borozó, nem verekedő,

nem rút nyereségre vágyó; hanem

szelíd, versengéstől mentes, nem pénzsóvárgó;

ki a maga házát jól igazgatja,

gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?)

ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék.

Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívülvalóktól; hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék.” – 1 Tim. 3.1-7.

Ma ezt úgy mondanánk, hogy vezetővel szemben támasztott követelmények. Hiszem, hogy Isten ezt eredetileg minden vezető férfire érvényesnek tekintette, nemcsak gyülekezeti elöljárókra. Az utolsó idők Istentől elfordult világában ezek a követelmények sajnos már egyáltalán nem kérhetők számon világi vezetőkőn. Kormánytagok közismerten korruptak (pénzsóvárak), paráznák, nem éppen szelídek, versengők. Sajnos a világ mai állapota hatással van az egyházra is, ezért ha végigtekintünk környezetünkben, nagyon kevés gyülekezeti elöljárót találunk, aki feddhetetlen. Női elöljárók az egyházban, teológiáról kikerült fiatal pásztorok, a pénzsóvárgás, a versengés (felekezeti pártoskodás), a siker hajszolása, esetenként paráznaság, amelyek leginkább jellemzők ma az egyházi elöljárókra. Pedig szükséges, hogy jó bizonyságuk legyen a kívülvalók felé is.

Isten azt várja az elöljáróktól és a hívőktől egyaránt, hogy az Ige ilyen értelemben is betöltésre kerüljön.

Mit lehet ennek érdekében tenni?

– tisztában kell lenni azzal, hogy Isten nem módosította időközben a fenti követelmény rendszert és nem is hatalmazhatott fel senkit az Ige módosítására.

– szükséges az elöljárók őszinte bűnbánat gyakorlása,

– és végül, ha más nem segít, szükséges az elöljárók megintése.

Elöljárók megintése

Az ember nem Isten, így az elöljárók sem tévedhetetlenek. Az elöljárók sem mentesek a kísértésektől, ezért előfordulhat az is, hogy valami miatt őket is meg kell inteni. Ha egy elöljáró élete nem feddhetetlen, munkája kifogásolható, az Ige rendelkezik arról, hogy mi ilyen esetben a teendő.

„Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog.” – 2 Kor. 13.1.

Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra.” – 1 Tim. 5.19.

Láthatjuk, hogy már két személy (gyülekezeti tag) bizonysága alapján az elöljáró meginthető, mint bármely más gyülekezeti tag. Nem vezető ellenes gondolatok ezek, hanem mindannyiunk érdekében fontos erről beszélni.

Ha nem működik vagy elmarad az elöljárók megintése, az súlyos következményekkel jár a gyülekezetre      – Krisztus Testére – nézve. Egy elöljáró kifogásolható életvitele, rossz munkája negatív példa, ezért nagyon sokat árthat a gyülekezetnek. Az Ige elvárja, hogy az elöljáró vegye komolyan az intést, és ha jogosan megintik fogadja el azt, és valódi változás következzen be az életében ill. munkájában. Ha nem fogadja el az intést, ha szóban elfogadja, de nem követik tettek, akkor taníthatatlan, Istennel szemben engedetlen hívőről van szó. Az ilyen személy diktátorrá válhat és lehet, hogy későn döbben rá, hogy megtérjen, de már nem találja meg a megbánás helyét. A hívők Igével szembeni engedelmessége, hogy betartsák az elöljárók felé is az intésre vonatkozó fokozatokat, és ha ez sem segít, akkor Isten elveti a méltatlanná vált elöljárót és talál jobbat.

A gyülekezeti élet tisztasága, Isten országának építése szempontjából fontos, hogy a hívők felelősséggel gyakorolják az elöljárók megintését. Az elöljáróknak is érdekük, hogy Isten időben figyelmeztesse őket, amíg nem késő. Az elöljárónak fontos, hogy megtanulja elfogadni az intést, és alázatban tudjon maradni.

Találunk példákat elöljárók megintésére a Bibliában? De még milyen sokat! Az Ószövetségi próféták gyakran intettek meg királyokat, de láthatunk más példákat is bőven:

– Sámuel próféta meginti Saul királyt engedetlensége miatt,

– Nátán próféta kellő bölcsességgel, de meginti Dávid királyt paráznaság miatt,

– Illés próféta meginti Akháb királyt és Jezabelt a feleségét.

– Pál apostol meginti Péter apostolt a zsidók előtt való képmutatása miatt.

               A presbiterek és más szolgálatok kapcsolata

Még ha apostoli szolgálata van is valakinek az sem jogosítja fel őt arra, hogy gyülekezeti elöljárók felettese (főnöke) legyen.

„A köztetek levő presbitereket kérem én a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja és a megjelenendő dicsőségnek részese:” – 1 Péter 5.1

Az Igében több helyen találkozunk vele, hogy a gyülekezet vezetőségét úgy nevezi, hogy apostolok és vének; de többnyire csak vének megjelöléssel találkozunk. Miből adódik ez a különbség. Az apostolok többnyire utaznak a különböző helyi gyülekezetek között. Itt-ott hosszabb időt eltöltenek, ill. többnyire van egy állandó lakhelyük. Az apostolok a lakhelyük szerinti helyi gyülekezetben a vének mellett, mint presbitertársak vesznek részt a vezetőség munkájában. Ha nincs apostol a gyülekezetben – a vének önmagukban alkotják a döntéshozó „testületet”. Ezt látjuk a Jeruzsálemi Gyülekezet esetén is.

“Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nem kis vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy Pál, Barnabás és néhányan mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.”  – Csel. 15.2.

„Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének fogadják őket, és ők elbeszélik, milyen nagy dolgokat cselekszik az Isten ővelük. Egybegyűlnek azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.” – Csel. 15.4-6.

Ez a központi döntés egy igen nagy súlyú, az akkori pogány ill. zsidó keresztyén világot megosztó kérdésben volt szükséges és az egységet munkálni volt hivatott, a későbbiekben ilyennel nem találkozunk. A helyreigazítandó dolgokat később az apostolok szóban vagy levélben (pl. Pál levelei) korrigálják. Ezek, mint parancsolatok, vagy mint ajánlások jelennek meg.

Sok igehely a helyi gyülekezet vezetőségeként csak véneket említ és így van ez a mennyei mintánál is, ahol a király előtt leborulnak a vének (Jel. 4.4.).

Az Efezusi levélben említett 5 szolgálat (apostol, próféta, evangélista, pásztor, tanító) és a gyülekezet vezetőségét alkotó presbiterek kapcsolatára az alábbi Igék utalnak:

Az apostol, mint elöljáró társ:

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese; ” – 1 Pét. 5.1

A próféta, mint elöljáró:

“Akkor tetszik az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válasszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek voltak.” Csel. 15.22.

Júdás és Silás pedig maguk is próféták lévén, sok beszéddel intik az atyafiakat, és megerősítik.” – Csel. 15.32.

A tanító, mint elöljáró:

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen, akik a beszédben és tanításban fáradoznak.” 1 Tim. 5.17.

A pásztorok, mint előljárók:

Az efézusi véneknek mondja Pál apostol:

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra (pásztoroljátok), melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” – Csel. 20.28.

A felsorolt Igékből érzékelhető, hogy a presbiter egy vezetői feladat, de az egyben párosul apostoli, prófétai, evangélista, tanítói vagy pásztori szolgálattal. Az evangélista Filepet, mint a jeruzsálemi gyülekezet diakónusát ismerjük meg. Az Igéből ilyen kapcsolódási pontok látszanak, de az Igéből nem derül ki, hogy pl. Apollós, aki híres tanító volt, vagy Agabus aki próféta volt egyben presbiter is lett volna. Filep próféta lányai női mivoltuknál fogva viszont kizárt dolog, hogy presbiterek lettek volna.

               A Szentlélek vezetésének megvalósulása

 Néhány gyülekezet vezetőjével beszélgetve a következőket fogalmazták meg:

– az nem lehet, hogy a gyülekezetnek ne legyen egy vezetője, mert akkor az nem működik (zavar, káosz van),

– ha több ember vezeti, akkor az olyan lesz, mintha egy bizottság vezetné a gyülekezetet.

A presbiteri vezetés fő jellemzőit a következőképpen lehetne megfogalmazni:

– nem többszemélyes (bizottsági) vezetés, hanem

– a Szentlélek az egyszemélyi (szellemi) vezető, aki a presbitereken és a gyülekezetben lévő prófétákon keresztül a prófétaság szelleme által vezeti a gyülekezetet.

Amikor Pál apostol magához hívatja az efézusi gyülekezet véneit, így ír:

„Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. ” – Csel. 20.28.

Valójában a Szentlélek az, aki a vezető szeretne lenni egy gyülekezetben és azért tesz vigyázókká többeket (véneket), hogy mint tapasztalt elöljárói egy gyülekezetnek azon őrködjenek (vigyázzanak), hogy a Szentlélek mindenkor vezető maradjon.

                 Döntés a gyülekezetben: dönt a Szentlélek

Talán egyik legérdekesebb és a bűnös természetünkből adódóan hatalomra törekvő, türelmetlen ember számára legnehezebben elfogadható az a döntési mód, ahogyan Isten akarja, hogy döntések szülessenek a gyülekezetekben. Nézzünk meg néhány Igét ezzel kapcsolatban:

„Mikor azért azok szolgálnak az Úrnak és böjtölnek, monda a Szentlélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust  a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátják őket.” – Csel. 13.2 –3.

Tetszik nékünk, miután egy értelemre jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal, oly emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Küldöttük azért Júdást és Silást, kik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket. Mert tetszik a Szentléleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül.” – Csel. 15.25-28.

„Valakik annak okáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk. ” – Fil. 3.15–17.

Mit tudunk megállapítani ezekből az Igékből, nézzük meg részletesen:

1. Szolgálni és böjtölni az Úrnak, amíg ki nem jelenti akaratát: dönt a Szentlélek.

„Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szentlélek”  – Csel. 13.2 .a.

2. A Szentlélek kijelentése kell, hogy megerősítsen olyan dolgot, amit korábban már másnak is kijelentett.

„Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust arra a munkára, amelyre én őket elhívtam.”  – Csel. 13.2 .b.

3. Csak a szellemben megtörténtek után történhetnek meg az emberi (fizikai) cselekedetek.

„Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátják őket.”  – Csel. 13.3.

4. A döntés egymással és a Szentlélekkel is egységben kell, hogy történjen és ne valamiféle többségi szavazással, mert ez az, ami tetszik nekünk és a Szentléleknek is. Ehhez kell, hogy az elöljárók őszinte közösségben legyenek, egymás véleményét ismerve, mert különben nem tudják, miben kell egyetérteni.

Tetszik nékünk, miután egy értelemre jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ….” – Csel. 15.25.a.

“Mert tetszik a Szentléleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok …” – Csel. 15.28.a.

5. Ha nem lenne meg az egység (egy értelemre jutás), mert valamely dologban másképp értünk dolgokat és éppen ezért másképpen gondolkozunk felőle, akkor életbe lép az első szabály:

Kezdjünk el imádkozni, és Isten majd kijelenti nékünk.

„ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek…” – Fil. 3.15.b.

6. Ha van, valamiben már egységre jutottunk abban már kezdjünk el cselekedni, de a cselekvésben legyünk egyek.

„Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.”  – Fil. 3.16.

Teljesen egyértelmű tehát, hogy Isten az imán és böjtön alapuló, Szentlélek által kijelentett (vezetett), teljes egységben való előrehaladást és a teljes cselekvési egységet támogatja. Nem támogatja viszont a véleménykülönbségek melletti előrehaladást, hanem ha ilyen van, azt félre kell tenni mindaddig, míg Isten kijelentése által létre nem hozza az egységet. Mennyi probléma forrása ez a gyülekezetekben ma, hogy ezeket az Ige szerinti döntési szabályokat nem tartjuk be!

Érdemes a fentiek alapján elgondolkozni azon, hogy gyülekezeten belül és gyülekezetek között, megcsontosodott véleménykülönbségek mellett, odaszánt imádkozó emberek nélkül, miért jön az elerőtlenedés, lemorzsolódás ill. a szakadás.

                                                Engedelmesség

Az engedelmesség Isten szemében egy szükséges dolog, de ki vagy mi felé és, hogyan kell, hogy ez az engedelmesség megvalósuljon?

Az ember – bűnös természetéből adódóan – alapvetően lázadó. Az engedelmességet saját érdekében kell mindenkinek megtanulnia, mert senki sem lehet egy senkinek nem engedelmeskedő „kis isten”, mert az a Sátántól, a lázadás atyjától van.

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók … ”  (értsd ! a számadók= pásztorok ) -Zsid. 13.17.

A hívők saját érdekükben jó, ha engedelmeskednek elöljáróiknak, kivételt képez, ha olyat kérnek tőlük, mint pl. Pétertől és Jánostól, hogy Jézus nevében ne tanítsanak. Ilyen kérésre természetes volt a válaszuk:

” … Istennek kell inkább engedni, mint az embereknek. ”- Csel. 5.28 -29.

Az engedelmességet mindenkinek meg kell tanulni, nem volt ez alól kivétel maga Jézus sem. Az engedelmesség iskolájában az Ige szerint „két fő tantárgy” van, és ezek a szenvedés és az alázat.

“Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; ” – Zsid. 5.8.

„És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”  – Fil. 2.8.

Az engedelmesség az Ige szerint nagyon sokirányú. A hívők engedelmessége sokkal sokrétűbb annál, mint egyetlen személy felé való engedelmesség, mert az despotizmushoz (önkény uralomhoz) vezethet, és sérti a hívőt az ő szabadságában és „királyi papságában”.

Engedelmesség az Úrnak, az Igének:

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” – Jak. 4.7.

„Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Íme, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” – 1 Sám. 15.22.

Engedelmesség a próféciának (látásnak):

„Azért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt;” – Csel. 26.19.

Engedelmesség Isten szolgáinak (elöljáróknak):

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.” – Zsid. 13.17.

Engedelmesség egymásnak:

„…mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” – 1 Pét. 5.5.

Engedelmesség a férjnek:

„…Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben.” – Eféz. 5.21-24.

Engedelmesség az apáknak, szülőknek:

„Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;” – 1 Tim. 3.4.

Engedelmesség az időseknek (véneknek):

„Hasonlóképen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”  – 1 Pét. 5.5.

Engedelmesség a felsőbb hatalmasságoknak:

Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.”  – Róm. 13.1.

Engedelmesség az emberi rendeléseknek: (polgári törvényeknek)

“Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint feljebbvalónak; …” – 1 Pét. 2.13.

Láthatjuk hányféle irányban vár el tőlünk Isten engedelmességet. Ha mindezeket sikerül a hívő életünk során megélni, ami a mai – lázadás szellemét munkáló – korban nem kis teljesítmény, akkor elegendő, ha az elöljáró példaképe a nyájnak és nem kell parancsolgatnia. Érdemes ezt megtanulni, mert mind az engedelmességnek, mind az engedetlenségnek ára van.

Engedelmesség eredménye: áldás

„Lásd, én adok ma elébetek áldást és átkot! Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket én e mai napon parancsolok néktek;” – 5 Móz. 11.26-27.

Engedetlenség következménye: átok

“Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, amelyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertetek.” – 5 Móz. 11.28.

„Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;” – Kol. 3.6.

„ Mert, utálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka. ”  – Péld. 3.32.

” Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.”  – 1 Sám. 15.23.

 8. A presbiteri vezetés megvalósítása

Vannak – sajnos ők vannak egyelőre kevesebben -, akik a többszemélyes vezetést tartják Igeinek és van vágy bennük annak megvalósítására, de nem tudják, hogyan működik ill., hogyan tegyék meg a szükséges lépéseket ebbe az irányba.

Igei tanítás a presbiteri vezetésről

Szükséges az Igei tanítás vezetők és minden hívő részére a presbiteri vezetésről, hogy igeileg el tudják fogadni, hogy a presbiteri vezetés nem egy szükségállapot vagy „fejetlenség”, mert nincs egy kijelölt személy, akihez minden problémával oda lehet menni. Be kell látni, hogy egyetlen személy, legyen az Istennek bármennyire felkent szolgája is, sohasem léphet Isten helyébe, nem lehet ő a gyülekezet feje, és a kegyelmi ajándékok működésének nem lehet az egyedüli forrása.

 Pásztor lemondása az elsőbbségről

Minden jelenlegi egyszemélyi gyülekezetvezetőnek (pásztornak), a korábbi igei alapok elfogadása után, meg kell hoznia egy személyes döntést; le tud-e mondani elsőbbségéről, hogy személyét a vének fölé helyezze, és  képes-e rá, hogy egyenlő jogú presbitertárs legyen?

Ha ezt a személyes döntést nem tudja meghozni, akkor az Ént kell legyőznie, mert addig nem lehet továbblépni.

Ha meg tudja hozni ezt a döntést, de kötik ennek megvalósításában személyre szóló kinevezés, állam által támogatott fizetés vagy szolgálati lakás, akkor bízni kell Istenben és elkezdeni ezeket a kötelékeket lépésről-lépésre elvágni. Mi lehet ebben egy jó sorrend? Mindenekelőtt kell egy jó személyes vezetés az Úrtól, mert Ő nélküle ez úgysem megy. Félre kell tenni a félelmeket és bízni az Úrban. Ez nem egy semmibe ugrás, hanem bizalom Istenben, az Ő Igéjében, és annak való engedelmesség, hitbeli lépés. Elhívásunk ill. felhatalmazásunk Istentől van, és nem embereknek kell tetszeni.

A megélhetéstől való félelem eloszlatására többféle megoldás lehetséges:

– ha van szakmád, amiből meg tudsz élni, vedd ezt el az Úrtól, hogy gyakorolni kell-e azt? (Pál-i út)

– ha a gyülekezet el tud tartani adakozásból és vállalja azt, mert „méltó a munkás a maga bérére”

– a lakáskérdésre a személyes lehetőségek, de főleg az Úr akaratának felismerése és követése ad megoldást.

– hivatal (iroda) kérdése teljesen másként jelentkezik, ha nem egy embernek kell mindent végezni. Ha több ember vezeti a gyülekezetet, és a munkát egymás között megosztják, akkor nincs szükség hivatalra, és munkájukat saját lakásukon is el tudják végezni. Ezt személyes tapasztalatból tudjuk.

Presbiterek beállítása működő gyülekezetben

Attól függően, hogy mi egy helyi gyülekezet pillanatnyi vezetési helyzete, különböző az út a presbiteri vezetés megvalósításához. A legfontosabb a vezetés folyamatosságának megtartása, a különböző zavarok elkerülése az átállás folyamatában.

Első eset: Van pásztor és csökkent hatáskörrel működő presbitérium, és működnek a Szentlélek ajándékai.

Ez a legkedvezőbb kiindulási állapot, mert ebben az esetben csak a pásztornak kell lemondania elsőbbségéről, és a többi presbiternek fel kell vállalnia a nagyobb önállóságot.

sodik eset: Van pásztor, de működő presbitérium nincs, csak formális és a Szentlélek ajándékainak működése nem jellemző.

Ebben az esetben a pásztor első feladata a presbiterek megerősítése, önállóságra nevelése. Ha szükséges kérje tapasztaltabb vendég szolgálótárs segítségét. Csak azután mondjon le a pásztor az elsőbbségéről, ha már van kinek (működőképes presbitérium) átengedni a vezetést, mert különben zavarok keletkeznek, de ez nem a presbiteri vezetés hibája, hanem a rossz végrehajtás következménye.

Harmadik eset: Megbízott pásztor van, aki a működő presbitérium része, de első az egyenlők között.

Az eset nagyon egyszerű, és könnyű az előrehaladás, mert csak a megbízott pásztornak kell lemondania elsőségéről, és elkezdeni gyakorolni egyenlő jogokkal a presbiteri vezetést a leírtak szerint.

Negyedik eset: Más településen lakó vendég pásztor(ok) „irányítják” a gyülekezetet.

A távirányítás nem működik, ezért nem biblikus irányítási mód. Nagyon gyorsan tovább kell lépni a következők szerint:

„A köztetek levő presbitereket kérem én a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja és a megjelenendő dicsőségnek részese: ”  – 1 Péter 5.1.

A helyi gyülekezet tapasztaltabb férfi tagjaiból ki kell jelölni egy presbitériumot, és tanítani kell őket arra, hogy minél előbb teljes joggal át tudják venni a vezetést. Ezt felvállalhatja a vendégpásztor, aki a presbitérium felállása után kilép a vezetőségből, de megmaradhat, mint tapasztalt, áldott vendégszolgáló.

Presbiterek beállítása új gyülekezetben

A legtöbb hiba ill. hiányosság ezen a területen tapasztalható. Új gyülekezet létrehozása, más településen nagy és nem könnyű feladat. Le kell rögzíteni néhány nagyon fontos Igei szabályt, amit sajnos nem szokás manapság betartani, pedig az Ige ezekre is egyértelmű utasítást ad:

„Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelnek irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mondott, ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, íme a pogányokhoz fordulunk.” – Csel. 13.45-46.

„És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtják nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk”.  – Gal. 2.9.

„Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangéliumát. Ekképpen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek ” – Róm. 15.19 –20.

Látjuk a fenti Igékből, hogy az apostolok kézfogással, barátságosan megegyeznek az evangélizálandó területek egymás közötti elhatárolásában. Tisztességbeli dolognak tartják, hogy ne egymás munkájára építsenek. És van egy fontossági sorrend is, hogy először a megtéretlen „zsidóknak” (vallásos embereknek) kell hirdetni az evangéliumot és csak utána a pogányoknak (a nem vallásos, világban lévő embereknek). Olvassuk el figyelmesen az Apostolok cselekedeteit, mert az, sok mindenre választ ad. Nem kell nekünk semmit emberi módon kitalálni. Az Ige ebben a részben leírja, hogyan kell evangélizálni és új gyülekezeteket létrehozni.

1. Szabály: Ne hozz létre új „gyülekezetet”

(szervezetednek, felekezetednek egy csoportját) egy olyan településen, ahol már működik újjászületett emberekből álló csoport vagy gyülekezet, mert ezzel Krisztus Testét megosztod, és a szakadást munkálod! Ha Isten munkát ad neked ilyen helyen, akkor az a már ott működő gyülekezet építését kell, hogy szolgálja az ottani elöljárókkal együtt munkálkodva.

2. Szabály: Új gyülekezet létrehozása, presbitérium beállítása az Ige szerint apostoli feladat. Ha bizonyos vagy abban, hogy apostoli elhívásod van, akkor tegyed, de ha nincs, akkor nem tudod mire vállalkozol, és mások kárára, felelőtlenül jársz el.

3. Szabály: Az evangélista – apostollal együttműködve – megelőzheti az apostolt egy új hely evangelizálásában, de kell, hogy az evangélista távozása után az apostol belépjen és folytassa a gyülekezetépítést, a presbiterek beállítását. (Az első efézusi tanítványok azt sem tudták van-e Szent Szellem. Pál apostol igyekezett bepótolni a hiányosságokat: bemeríteni Jézus nevében és kezeit rátette, hogy betöltekezzenek Szent Szellemmel. Később két évet tölt Efézusban, hadakozva az ottani hatalmasságokkal és építve a gyülekezetet. Másik esetben látjuk, hogy Péter és János az, aki rohan le Samáriába, hogy az előreszaladt Filep evangélista munkáját helyes mederbe terelje. Ha egy újjászületett csecsemő születése után nem kerül megfelelő körülmények közé és nem kapja meg mindazt, amire szüksége van a növekedéshez, akkor „meghal,” legjobb esetben alultáplált, fejlődésben visszamaradt lesz. Ha az evangelizálást nem követi az apostoli munka, akkor az olyan, mintha kitennénk a csecsemőt a hóra.”

4. Szabály: Egy gyülekezet felépítése (tanítvánnyá tétel, presbiterek beállítása) apostoli feladat és kell, hogy aki ezt végzi, ha lehet, együtt lakjon, tartósan ott legyen azon a helyen, ahol a gyülekezetépítés történik. Figyeljük meg, hogy Pál apostol első körben – a gyülekezetek létrehozásának idején – Efézusban 2 évet, Korinthusban 1,5 évet és többi helyen is több hónapot töltött el, nap, mint nap együtt élve a tanítványokkal.

5. Szabály: Az apostol a gyülekezet létrehozása – tanítvánnyá tétel, vének kijelölése – után magára hagyja a gyülekezetet, és tovább megy, hogy mint a felnőtt emberek gyámkodás nélkül, önállóan tudjanak működni. Később – mint Pál is, a második körben – látogatásokkal és levelekkel korrigálni lehet a felmerült hibákat.

Hívők önállóságra (tanítványságra) nevelése

El kell juttatni a hívőket az érett felnőtt korra, hogy minden hívő megtanuljon Istenre (a Szentlélek vezetésére) hagyatkozni és elsősorban Isten-függő legyen és ne „pásztor-függő”. Minden hívőnek nap, mint nap önállóan meg kell tudni vívni a maga személyes harcát, a szellem vezetése alatt, és kell, hogy maradjon ereje arra is, hogy ne csak állandóan saját magáért harcoljon, hanem másokért is. A hívőknek kényelmesebb mindig egy emberre figyelni, és annak engedelmeskedni, és azon nehezen akarnak változtatni, mert

– az odaszánt életet és állandó Istenre figyelést igényel, és ebből adódóan egy harcos életmódot;

– sok hívő egy hamis lelki békére vágyik, és nem tudják, hogy ez nem így működik. Meg kell tanítani nekik az Isten szerinti békességet.

Isten azt várja minden hívőtől, hogy tanítvány legyen. Az Ige mondja: „tegyetek tanítványokká minden népeket”. Ez azt jelenti, hogy először magunknak kell tanítvánnyá válnunk, hogy azután másokat is azzá tudjunk tenni. Ez több, mint lelkigondozottnak, sőt lelkigondozónak lenni. Igei értelemben vett igazi tanítványi feladatok leírását az első 12 majd azt követően a 70 tanítvány kiküldésénél látjuk.

9. Biblikus szolgálatok, apostoli irányítás

Egyedül az Igére támaszkodjunk a következőkben is félretéve minden korábbi beidegződést és hagyományt. Sok helyen működnek a világon a Szentlélek ajándékai, és sokszor nagyon is látványos módon, de miért vannak mégis torzulások? Az Efézus 4.11-12-ben ezt olvassuk:

“És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul; a szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére.

A Szentlélek ajándékainak helyes működése kapcsán ír Pál apostol az 1 Kor. 12.12-28. igeszakaszban szintén a szolgálatokról, mint a test szükséges tagjairól.

„Mert miképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is…. Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta. … Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábnak: Nem kelletek nékem… Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok …Ti pedig a Krisztus teste vagytok és tagjai rész szerint. És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul, azután csodatévő erőket, azután gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. ”

Apostoli és prófétai szolgálatok fontossága

Az apostoli és a prófétai szolgálatokat nem véletlenül sorolja Pál apostol az elsők között, mert ezek fontosságát és helyét az egyházban az egyház alapköveinek tekinti.

„Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus. Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, növekedik szent templommá az Úrban.” – Efézus 2. 20-21.

Feltételezhetjük, hogy Pál, mint apostol ezt bizonyára jól látta a Szentlélek által.

Mikorra és miért adattak ezek a szolgálatok?

Míg eljutunk mindnyájan az Isten fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére,  hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban; akiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben.” – Efézus 4.13-16.

Láthatjuk tehát az egyház építése szempontjából – mint a Szentlélek ajándékainak működési csatornái – mennyire fontos, hogy a biblikus szolgálatok mindegyike a maga mértéke szerint működjön.

Milyen az egyház helyzete ma? Működnek-e a biblikus szolgálatok és helyén vannak-e azok? Azokban a gyülekezetekben, ahol láthatóan működnek a Szentlélek ajándékai, többnyire Istennek egy-egy nagy szolgáján keresztül működnek hatalmas erővel. (A Nílus áldás volt Egyiptom számára akkor is, amikor kiöntött, és igyekeztek azt kihasználni, de azzal együtt időnként zavarokat, károkat is okozott. Nagy áldássá akkor vált igazán, mikor az öntöző csatornák kialakításával szabályozták a folyását.)

 A szolgálatok kiegészítik egymást

Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy fej a lábnak: Nem kelletek nékem.”

„Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok …”   1 Kor 12.21.,25.

Nézzük most meg a helyi gyülekezetek vezetése mellett a másik igen fontos kérdést, hogy mit ír a Biblia több helyi gyülekezet együttes irányításáról. Olvassuk figyelmesen az Apostolok cselekedeteit és Pál leveleit.

Azok a gyülekezetek, amelyek Pál apostol felügyelete alá tartoztak egy apostoli körzetnek tekinthetők. Lásd a mellékelt bibliai modellt. Több helyi gyülekezet „felügyelete”, a Biblia szerint, egy apostoli csoportnak a feladata, mint ahogyan azt nagyon jól látjuk Pál apostol körül kialakult munkacsoport esetén. (Pál, Silás, Timótheus, Titus, Márk stb.)

Látjuk tehát, hogy

– egyrészt a helyi gyülekezetek az alapok lerakása, valamint a vének kijelölése után a vének felügyelete alatt működnek,

– másrészt viszont több helyi gyülekezet felügyeletét, építését egy apostoli csoport látja el.

Apostoli csoport feladata

A Bibliát tanulmányozva láthatjuk, hogy egy apostoli csoport feladata a következő:

– új gyülekezetek létrehozása (evangelizálás, igei alapok lerakása) lásd: Pál evangelizációs körútjai, több hónapos tartózkodás egy-egy gyülekezetben,

– a helyi gyülekezetek véneinek kijelölése (Titus 1.5.),

– az evangélium, a tanítások tisztasága feletti őrködés, szellemi iránymutatás és eligazítás kritikus kérdésekben  (Pál apostol gyülekezeteknek írt levelei)

– a helyi gyülekezetekben hiánypótló szolgálatok betöltése, (pl. intés, tanítás, evangelizálás)

Az apostoli irányítás módja:

– nincs állandó székhely (a szolgálók azok, akik utaznak a helyi gyülekezetekhez és nem fordítva)

– személyes látogatások, szolgálók kiküldése, visszahívása

– helyi gyülekezeteknek írt apostoli levelek

– személyes levelek szolgáló munkatársaknak

(Pál levele Titushoz, Timótheushoz)

Nézzük most meg kik azok, akik a Biblia szerint a gyülekezetek építésében, tehát az apostoli csoport munkájában olyan nagy szerepet játszanak.

Biblikus szolgálatok és azok jellemzői

Pál apostolnak az efézusi gyülekezethez írt levélében, mint azt már korábban megvizsgáltuk, a következőket olvashatjuk:

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul; a szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére; … Akiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga felépítésére szeretetben. ”  –   Efézus 4.11-16.

A Biblia többféle szolgálatról beszél, amelyek a gyülekezetek építését szolgálják, amelyek a következők: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók.

Szomorú, hogy ezek a biblikus szolgálatok ma alig lelhetők fel és csodálkozunk, hogy nem úgy épül az Egyház, ahogyan kellene.

Mi jellemző ma ezekre a szolgálatokra? Ma, mint egy látványos, sikeres szolgálat működik az evangélista szolgálat az egész világon. A „pásztori szolgálat” többnyire, mint egyszemélyi gyülekezetvezető terjedt el sok helyen, elcsökevényesítve ezáltal a helyi gyülekezetek vezetésében kulcsponti szerepet játszó vének (presbiterek) szolgálatát. Esetenként találkozunk gyülekezetektől független tanítókkal esetleg prófétákkal, de apostolnak – talán álszerénységből – kevesen merik magukat nevezni. A Bibliában található apostolok a legnagyobb természetességgel nevezik magukat annak amik, de ezzel együtt Pálnak is bizonygatnia kellett, hogy ő valóban apostol. A legnagyobb gond talán az, hogy mintha elfelejtkeztünk volna róla, hogy az apostoli szolgálat ma is létezik. Pásztori leveleket szokás emlegetni még az apostoli levelek helyett is. A modern teológia száműzte az apostolt a mai Egyházból. Sajnos az a szomorú helyzet állt elő, hogy az egyszemélyi vezetésre épülő pásztori rendszerben az apostol számára nem maradt szolgálati tér. Pedig az, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” az arra is vonatkozik, hogy Ő ma is ad minden szolgálatot, beleértve az apostolt is.

Nagyon fontos lenne, hogy az Egyházban ma tapasztalható torz állapot felszámolható legyen, hogy ismerjük fel, nevezzük a nevén, és a Bibliában leírt tartalommal kezdjenek működni ezek a szolgálatok.

Ne felejtsük el, hogy az Egyház az apostolok és próféták alapkövén épül, és nem a pásztorok és evangélisták szolgálatán alapul. A legfontosabb az, hogy a helyi gyülekezetek biblikus módon, presbiterek vezetésével működjenek föléjük rendelt vezető nélkül, és a Krisztus Egyházának építése szempontjából váljon nyilvánvalóvá, hogy kik az apostolok, a próféták, a pásztorok, az evangélisták a tanítók. Nagyon fontos, hogy felismerjük a biblikus szolgálatokat. Ehhez tekintsük át röviden a különböző biblikus szolgálatok jellemzőit:

Az apostol

(követ, küldött, „misszionárius”)

Feladata: Minden szolgálati ajándékot magába foglal.

1Kor.3.10., Ef. 2.20.

– képesség gyülekezetek alapítására  (1 Kor. 9.2.),

– gyülekezetek alapjainak lerakása,

– az általa alapított gyülekezetek szellemi vezetője.

A próféta

(látó, írásmagyarázó, őrálló, intő)

 Feladata: Szent Szellem által közölt dolgokat szól!

2 Pét. 1.21., Jak. 5.10.

– a jelenre, és a jövőre,

– személyekre, és történelmi eseményekre vonatkozóan,

– kijelentései, látomásai vannak, amit meg kell ítélni

(az ószövetségi és újszövetségi próféta státusza

különböző, akkor az apostoli szolgálat nem létezett!),

– nem diktatórikus vezető, inkább tanácsadó,

– nem kap mindenre kijelentést (nem jós!),

– prófétai szolgálat több, mint prófétálás

(feladata nemcsak ismeret közlése, hanem sokszor kellemetlenséggel járó, esetenként veszélyes megbízás végrehajtása).

Evangélista (prédikátor)

Feladata: a jó hír küldöttje

– megtérés, üdvösség hirdetése,

– Jézust prédikálja bármely igéből kiindulva,

– közvetlen felkenetése van Istentől (lásd Filep),

– csodatévő erők és gyógyítás ajándékával rendelkezik,

– az egyént döntésre (megtérésre) tudja vezetni,

– többnyire ő meríti be a megtérteket,

– nem tud viszont gyülekezetet alapítani, ezért szüksége van másokra.

Pásztor

(vén, püspök, presbiter, elöljáró)

Feladata: a nyáj gondviselése

– felvigyázók (felügyeletet gyakorolnak a nyáj felett),

– példaképei a nyájnak,

– a gyülekezet munkájának irányítása, képviselete,

– intés, szolgálat a betegek felé.

Tanító

Feladata: táplálás (öntözés)

– Istentől felkenetése van, nem „száraz ”,

– sokszor más szolgálattal együtt működik,

– készség a tanulásra (értelem alázatossága).

A szolgálatba állás feltételei:

– Isteni elhívás, elhívás felismerése

(szellemünkben való meggyőződés, Isten szól az ember szelleméhez álom, látomás, kijelentés által),

– visszaigazolás mások kijelentése által,

– szolgálati ajándékokkal való felruházás,

– hűség az elhíváshoz (odaszentelés),

– engedelmesség Isten akaratának.

Fontos, hogy minden szolgáló a saját szolgálatában és a saját mértéke szerint munkálkodjon. Ha hiszünk az Igének, akkor ezek a szolgálatok működnek ma is, legfeljebb valamilyen eltorzult formában és nem nevezzük azokat a nevén.

Felvetődik a kérdés, hogy van-e garancia arra, hogy az apostoli felügyelet ill. vének vezetése mellett nem távozik-e el a Szentlélek a gyülekezetből, vagy egyes elöljárók nem esnek-e ki a Szentlélek vezetéséből? Erre garancia NINCS, de ebben az esetben is megmutatkozik Isten bölcsessége, amikor a Szentlélek által több személyen keresztül akarja Isten vezetni az ő népét.

„Ezt pedig tudtotokra adván, nem dicsérlek, hogy nem haszonnal, hanem kárral gyűltök egybe. Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is. Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.” -1 Kor. 11.17-19.

Mit jelent ez? Azt, hogy a Szentlélek vezetése alól kiesett és oda visszakerülni nem tudó vének az őket emberi módon pártoló tagokkal együtt szakadjanak le az élő részről. Ha már csak kárnak tudnak összegyűlni, akkor inkább szakadjanak szét. Így az élő rész tovább élhet, a halott rész pedig nem akadályozza az élőt. Ez Isten bölcsessége. Istennek halott gyülekezetre, amelyben nincs ott a Szentlélek – és Isten neve alatt a hívőket üldözik – nincs szüksége. Az ilyen rosszabb, mintha nem lenne. A szakadások, amit mi emberileg sajnálatos eseménynek gondolunk, és mindenáron megakadályozni igyekszünk, az Isten üdvtervének része, és szükséges jó, aminek be kell következnie, mert csak így maradhat fenn az evangéliumot továbbadni képes élő gyülekezet.

Hamis szolgálatok

Ha vannak Biblikus szolgálatok, akkor vannak hamis szolgálatok is. Melyek ezek a szolgálatok:

– pásztor, mint egy helyi gyülekezet egyszemélyi vezetője

– vezető lelkész, aki tulajdonképpen „főpásztor” és több pásztor elöljárója (főnöke)

– lelkigondozó

– szabadító szolgálat

– stb.

Az első hamis szolgálat a korábban részletesen tárgyalt vének általi helyi gyülekezetvezetés, második hamis szolgálat pedig az apostol eltorzult, nem Biblikus formája.

A lelkigondozó és szabadító szolgálat pedig egy „csökkentett hatáskörrel működő tanítvány” szolgálatának felelnek meg.

Mi a baj ezekkel a szolgálatokkal? A lelkigondozó a lelki embert erősíti, ami egy bizonyos mértékig helyes, mert a lélek megerősítése is szükséges az erős szellemi dolgok elhordozásához, de ennek túlhangsúlyozása, lelki keresztyének kialakulásához vezet.

A szabadítás jó dolog és igei, de önálló szolgálat rangjára emelése túlhangsúlyozás hibáját eredményezi. Akinek ilyen „szolgálata” van, ott is ördögöt lát, ahol nem kellene és ez személyiség zavarhoz fog vezetni és egy idő után neki lesz szüksége szabadításra.

Hiba önmagában az, hogy olyan „szolgálatok” alakulnak ki és olyan nevekkel látjuk el, ami a Bibliában nem létezik. Így az Ige nem válik érthetővé számunkra és eltorzulnak a Biblikus szolgálatok.

Ilyen értelemben nem kell ragaszkodnunk az Igéhez? Honnan van bátorságunk más szolgálatokat kitalálni, mint amiről az Ige ír! Az itt nem részletezett egyéb szolgálatok (segítő, könyörülő, adakozó stb.) szintén a tanítványok hatalmával kell, hogy rendelkezzenek.

10. A szolgálatok együttműködése

(házépítés példája)

Isten nagy bölcsességgel teremtette meg Krisztus Testét, az Egyházat. Ahogyan azt a neve is mutatja; Isten Egyháza egy és oszthatatlan. Isten nem különálló felekezeti „egyházakat” teremtett, ezek legfeljebb a szakadás állapotának jellemzői. Isten Igéje, amikor az Egyház építéséről beszél, sokszor a házépítés hasonlatát használja fel a megértés elősegítésére. Az Egyháznak vannak szolgálói, vannak kövei, amelyek beépülnek Isten házába. Amikor evangelizálunk, akkor köveket gyűjtünk ennek a háznak az építéséhez. Ez a házépítés 2000 évvel ezelőtt kezdődött és ezt építjük ma is. Ez a ház egy hatalmas ház. Ennek a háznak az egyik sarka Jeruzsálemben van – „szegletkövet helyezek le a Sionban” – a másik vége pedig a Föld végső határa.

Aki már épített házat az tudja, hogy annak szabályai vannak. Az ember nem úgy kezdi a házépítést, hogy

– nem tudja hol lesz,

– milyen lesz,

– valamint elkezd mindenféle anyagokat vásárolni, amit úgy gondolja, hogy bizonyára kellenek a házépítéshez,

– azután minden szaktudás nélkül elkezd építkezni,

Nem kell mester, nem kell terv, értek én hozzá, majd én megcsinálom.

Sajnos nagyon sokan ilyen „kontár” módon építkeznek ma. Kis viskókat, házakat lehet így építeni, ami ideig – óráig megáll, de egy olyan hatalmas házat, aminek az egyik vége Jeruzsálemben a másik vége pedig a Föld végső határa, nem célszerű így építeni. Ehhez mesterek, szakemberek kellenek. Ha nagy házat és szakszerűen akarunk építeni, akkor jó ha tudjuk, hogy

– hová fogunk építeni, milyen fekvésű a telek?

(Isten hogyan vezet bennünket az evangelizálásban)

– mit akarunk építeni; új ház, ráépítés vagy bővítés?

– van tervünk (látásunk) az adott helyre vonatkozóan?

– ha van terv, akkor kell egy jó építőmester (apostol), aki meg tudja azt valósítani.

A munkálatokat az építőmester irányítja és hangolja össze, és ő az, aki a ház alapját lerakja.

„ …mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít rá …„ – 1. Kor. 3.10.

Az építőmester nem egy egyszemélyes vállalkozó, hanem vannak munkatársai. Tudja, milyen szakemberek kellenek a házépítéshez és tudja kinek mi a feladata. Ismeri a jó szakembereket. Tudja ki a jó kőműves, ács, tetőfedő, anyagbeszerző,… stb. Közülük válogatja össze azt a munkabrigádot (szolgáló csapatot), amivel el lehet kezdeni, és be is lehet fejezni az építkezést. Ez az építőmester nagyon bölcs, mert

– tudja, hogy mivel jár egy házépítés,

– nem egyedül akar elvégezni mindent,

– tudja, kinek mi a dolga, és mi, mikor következik.

Tudja, hogy először az alapokat kell lerakni, és ehhez mélyre kell ásni. Sziklás, kemény talajt kell keresni, amire lehet alapot építeni. Az Egyház az apostolok és próféták alapkövén épül, és a szegletkő maga Jézus Krisztus (Efézus 2.20.). Az Egyház építésekor, ahogyan egy ház építésekor is, először mindig az alapokat kell lerakni, ill. megvizsgálni, hogy az alap elég erős-e a ráépítéshez. Ha ránézünk egy házra, az alapból nem látunk semmit, csak az látszik, hogy a föld színétől kezdődik az épület. Ha valaki ennek a látványnak az alapján kezdene el építeni egy házat, az kihagyná az alapot, mert az nem látszik, és úgy gondolja nincs is rá szükség, de ezzel nagy hibát követne el. Az alap nem látható, de a ház legfontosabb része.

Először az alapot kell lerakni, és annál ott van a tervező (próféta) és a bölcs építőmester (az apostol) is. Az alapok lerakása után a mester a falrakást már másra, a tanítóra bízza;

„..mint bölcs építőmester fundamentumot vetettem, de más épít rá.”  – 1 Kor. 3.10.

„Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adja a növekedést.” –   1Kor. 3.6.

Az apostol, amikor az alapok lerakása már megtörtént és már nincs rá szükség azon a helyen, elmegy egy másik építkezéshez, ahol szintén alapozás van. Neki ott jelen kell lenni. Közben figyel arra, hogyan haladnak az előző helyen az építkezéssel és időben oda fogja küldeni azt a szakembert, akire a következő munkához szükség lesz.

Amikor a falak állnak az apostol beállítja a tetőfedőket. A ház befejező része a tető elkészítése, ami védi, óvja az épületet a külső behatásoktól. Ez a munka a vének beállításának felel meg. Ők azok, akik védik és óvják a már kész gyülekezetet.

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” – Csel. 20.28.

Mint látjuk, az Ige szépen leírja a házépítés példáján keresztül, hogyan kell építeni az Egyházat. Kontár munkával kisebb házakat lehet építeni és az ideig – óráig áll, de amikor az első komolyabb vihar (támadás) jön, repedések (szakadások) történnek. Erős alapokon álló épület a viharban is kiállja a próbát, de amely nem ilyen az összedől. A bölcs apostol előrelátó és olyan alapot épít, ami kiállja a próbákat.

Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövenyre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.”  – Máté 7.24-27.

Az Egyházban sok ma a kontár munka. Nem sok jelét látni az Ige szerint való építkezésnek. Úgy látszik, hogy az Egyház épülete ma alapok (apostolok és próféták) nélküli, fövenyre épített ház, ami ha jön az árvíz és fújnak a szelek össze fog omlani. Isten hosszútűrése és kegyelme az, ami a jelenlegi helyzet ellenére is megtartja az Egyházat; de az utolsó aratás előtt nagy viharfelhők tornyosulnak, amelyek az Egyháznak a jelenlegi – alapok nélküli – helyzetében nagy veszteségeket fognak okozni.

„… és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása”.  Mát. 7.27.

11. Az Egyház helyreállítása

Újból fel kell fedeznünk az igében, hogy

– a Szentlélek minden testre kitöltetett,

– minden hívő pap,

– minden hívő az első kiküldött tanítványok hatalmával rendelkezik,

– Jézus Krisztus az egyetlen főpásztor, aki a feje az Egyháznak,

– minden biblikus szolgálat kell, hogy működjön ma is,

– az apostolok és próféták alapkövén kell, hogy épüljön az Egyház,

– fel kell ismerni ezeket a szolgálatokat, és teret kell hagyni működésüknek, de ehhez az egyszemélyi vezetés nem biblikus gyakorlatának felszámolásán keresztül vezet az út. Isten útjai bölcsek és könyörületesek, Ő adjon erre jó megoldást.

Ma Isten megszólaltatja ismét a prófétákat, mint ahogyan az az Ő tervében mindig lenni szokott, amikor valami jelentős dolog fog történni.

„Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr,  míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.”  – Ámós. 3.7.

Az utóbbi néhány évben egymás után jelentek meg prófétai írások az Egyház helyreállításáról. A prófétai beszéd olyan, mint a világító szövétnek, amelyre jól tesszük, ha figyelünk! Mint, ahogyan Keresztelő Jánost használta Isten a nép felkészítésére és a Messiás útjának előkészítésére, úgy használja Isten napjainkban a prófétákat, hogy felkészítse általuk az Ő népét a következő időszak nagy változásaira:

– az egyházi elöljárók helyreállítására,

– a nem Istentől való vallásos dolgok lerombolására,

– az apostoli szolgálatok helyreállítására.

Ilyen útegyengető próféták többek között Rick Joyner és David Minor, akik próféciájukban felvillantják azt az utat, ahogyan Isten helyre akarja állítani az Egyházat:

– a SZENTSÉG SZELE söpör végig az Egyházon és lerombolja mindazt, ami nem Istentől származik,

– ledönti az emberi királyságokat és lerombolja mindazokat a szervezeteket, amelyeket az Úr nevében emeltek ugyan, de nem sok közük van az Úrhoz,

– lerombolja a vezetők emelte felekezeti falakat, és Jézus Krisztusban egyesíti a hívőket,

– akik nem kapaszkodnak elég erősen Jézusba, hanem valami másba, azok el fognak sodródni,

– egységes vezetőség (presbitérium) alakul a városokban és a nép csodálni fogja Isten népét,

– Isten rendkívüli csodákkal tesz bizonyságot választott, immár egységes népe mellett,

– a Biblikus szolgálatok helyreállításával és az apostolok beállításával egy újfajta vezetőség jön létre, akik az utolsó napok nagy felfordulása közepette is Isten előtt való nagy alázatban és egységben urai tudnak maradni a káosznak, ami az egész világra eljön.

Isten így készíti fel népét arra a nagy aratásra, ami Jézus visszajövetele előtt fog megtörténni, mert az Egyház a mai helyzetében ennek a feladatnak nem tudna megfelelni. Buzduljunk fel, hogy legyen a mi lámpásunkban is olaj és ne legyünk balga szüzek, amikor az Úr visszajön, sokak számára olyan váratlanul, mint ahogy a tolvaj jön el.

Imádkozzunk, hogy éberek maradjunk, és az Úr munkában találjon bennünket.

12. Új tömlő, egyetemes papság, tanítványság

Az első Pünkösdkor történt valami. A világ minden tájáról összegyűlt zsidók, kik látták azokat az embereket, akikre leszállt Isten szelleme; azt mondták, úgy néztek ki, mint akik édes bortól részegedtek meg. Csodálkoztak rajtuk, ahogy viselkedtek, és amiket cselekedtek.

Az újbor másképpen viselkedik, mint az óbor. Az óborhoz jó a régi tömlő, de az újborhoz új tömlő kell. Az új tömlőt nem akármivel, hanem a Szentlélek erejével kell megtölteni. „El ne mozduljatok Jeruzsálemből addig, amíg el nem küldöm rátok az Atya ígéretét ” … „ és amikor a Szentlélek eljön rátok vesztek erőt, és lesztek nékem tanúim.” Az evangéliumot csak a Szentlélek erejével lehet hirdetni. Az új tömlő az, ami be tudja fogadni az újbort. Isten Szelleme Pünkösd óta nemcsak bennünk, a mi testünkkel cselekedett valamit, hanem cselekedett valamit az egész Egyházzal is. Valami új kezdődött az Egyházban is. Testünk a Szentlélek temploma, és mi mint élő kövek beépülünk ebbe az Egyházba. „Mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá”.

Ahhoz, hogy Isten terve szerint dinamikusan, és egészséges test mintájára tudjon épülni az Egyház; látható, hogy a Szentlélek ajándékainak biblikus működéséhez szükséges, hogy a szolgálatok is biblikus rend szerint működjenek. Ehhez a világból átvett, és az Egyházban ma is elterjedt szervezeti keretek nem alkalmasak, mert „senki sem tölti az újbort régi tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja a tömlőt, és a bor kiömöl, és a tömlők is elvesznek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.” – Márk 2.22.

Halott „Egyház” tud vegetálni régi keretek között, de az erővel és hatalommal felruházott, tanítványok seregéből álló kihívottak gyülekezetének új tömlőre (új keretekre ) van szüksége, mert a régit szétfeszíti. A legkülönbözőbb nevekkel ellátott, egyszemélyi vezetésű keresztyén szervezetek egyik legnagyobb hibája, hogy

– csak egy személy – pásztor, gyülekezet vezető – az, akin keresztül Isten többnyire szól, mert különben a hivatalban álló vezető kezéből kicsúszik az irányítás,

– az egyszemélyes pásztorlás kizárja, és lehetetlenné teszi az apostol működését, lezárva azt a csatornát, amelyen az apostol felügyeli a gyülekezet, mert az a gyülekezet életébe való külső beavatkozásnak minősülne.

A Pünkösdkor létrejött Egyház az Újszövetség alapján jött létre, megszüntetve az Ószövetség idején szokásos gyakorlatot, a  főpapi rendszert.

Az Isten szerint való Egyházban

minden újjászületett hívő közvetlenül Isten által felszentelt pap, nem hallgató, hanem szolgáló,

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” – 1 Péter 2.9.

„Mikor egybegyűltök, mindenkinek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindezek épülésre legyenek.” – 1 Kor.14.26.

– minden hívő az első kiküldött tanítványok hatalmával rendelkezik.

Isten elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi szemléletű. Ezt példázza Gedeon csapata is. Nem gyülekezeti nyilvántartásban szereplő gyülekezeti tagokra van szüksége az Egyháznak, hanem arra, hogy „tegyetek tanítványokká minden népeket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, hogy megtartsák mindazt, amire én tanítottalak benneteket.

Mi volt az, amire Jézus megtanította, és a Szentlélek által ma is megtanítja a tanítványokat? Mi volt, és kell, hogy legyen ma is az a hatalom, amellyel Jézus a  tanítványokat (először a 12-t, majd a 70-et) felruházta, és a fenti ige alapján bennünket is felruház ?

A tanítványok hatalma – Jézus nevében – azóta sem változott, mert tudjuk, hogy „Jézus tegnap, ma és örökké ugyanaz”. Ez a hatalom: betegek gyógyítása, halottak feltámasztása és démonok kiűzése.

Az a 120 tanítvány, aki Jézus halála után együtt imádkozott Pünkösd után a Szentlélek erejével felruházva egy emberöltő alatt felforgatta a világot. Erre az erőre és hatalomra van ma is szükség minden hívő életében, hogy az evangélium úgy tudjon terjedni, ahogyan azt Jézus a missziós parancsban ránk hagyta. A hívők hitben és ismeretben való növekedésének célja a tanítvánnyá válás.

Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik:

– az én nevemben ördögöket űznek,

– új nyelveken szólnak,

– kígyókat vesznek fel,

– és ha valami halálosat isznak, meg nem árt nekik,

– betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak.

Fel kell ismerni, hogy a mai „főpapok” által a gyülekezetnek bemutatott egyszemélyes szolgálatok, esetenként áldozatok, ószövetségi minták. Isten azért rendelte az Újszövetség – a Szentlélek kitöltetésének – időszakában az apostoli, prófétai stb. szolgálatokat, hogy felkészítsék a szenteket a szolgálatra. Isten Egyháza nem passzív gyülekezeti tagokból áll, akik felé állandóan szolgálnak, hanem tanítványokból, akik kivétel nélkül maguk is szolgálnak a kapott kegyelmi ajándékok mértéke szerint.

A lelkileg sérült gyülekezeti tagok helyreállítása fontos feladat, de a tagok túlzott lelki gondozása, a lelki ember megerősödéséhez vezethet, ami érzelmileg kötődő, lelki keresztyéneket nevel. Szellemileg szabad, független érett keresztyénekre, tanítványokra van szüksége az Egyháznak.

3. Az elhívás

Mi az elhívás? Mi a különbség és a kapcsolat

– a Szentlélek ajándékai,

– a szolgálatok ,

– és az elhívás között?

A különbségeket, kapcsolatukat és tartalmukat az 1. és 2. mellékletben található ábrák érzékeltetik.

A Szentlélek ajándékai olyan, nem természetes emberi képességek, amellyel Isten ruházza fel az Ő tetszése szerint mindazokat a Lélek által újjászületett hívőket, akik Isten akaratának engedelmeskednek. Isten kegyelme, hogy melyik ajándékot kiben, mikor akarja működtetni. Az ajándékok nem a mi dicsőségünkre és szórakozásunkra adattak, hanem azért, hogy ezekkel az Egyház építését szolgáljuk.

A szolgálat egy olyan szolgálati terület (munkakör), amelyben mindenki a kapott ajándékaival munkálkodik. Követve a mellékletben felsorolt ajándékokat és szolgálatokat, valamint emlékezve a Bibliában leírt ismertebb szolgálók életére megfigyelhetjük, hogy bizonyos szolgálatokban melyek azok az ajándékok, amelyek leginkább működnek.

Az elhívás a hívőnek az életcélja, amelynek elvégzésére Isten személy szerint őt hívta el. Néhány Ige az elhívással kapcsolatban:

„Mikor azért azok szolgálának az Úrnak, és böjtölnek, monda a Szentlélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam.” – Csel. 13.2.

Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”  Róma 8.30.

„Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben így rendelkezem.” – 1 Kor. 7.17.

„Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok” – Efézus 4.1.

Sok dolgot cselekedtek életükben a következő hithősök, de mindegyiknek volt a saját személyére szabott feladata, amelyet neki kellett elvégezni. Volt, akinek ez maradéktalanul sikerült, volt, akinek nem. Nézzünk példákat, mi volt a következő személyek elhívása:

Jézus elhívása

Meghalt a mi bűneinkért, hogy nekünk örök éltünk legyen. Megváltó volt. Ez rajta kívül senki másnak nem volt elhívása.

„Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul másokért.” – Márk 10.45.

Jézus a testté lett Ige, Isten Fia, aki mindenben példát adott nekünk, hogyan kell Isten akarata szerint cselekedni.

„Mert példát adtam nektek, hogy miképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek ” – János 13.15.

Mária elhívása

Megszülni, és tisztességgel felnevelni a megváltó Jézus Krisztust.

„És íme fogansz a te méhedben és szülsz fiat, és nevezd az ő nevét, JÉZUSNAK. Ez nagy lesz, és a Magasságos Fiának nevezik, és neki adja az Úr Isten a Dávidnak az ő atyjának királyi székét.” – Luk. 1.31-32.

Ábrahám elhívása

Egy Isten által kihívott nép atyjává lenni.

„És monda az Úr Ábrahámnak: Eredj ki a te földedről és a te rokonaid közül és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok neked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldássá leszel.”                                   1. Mózes 12.1-2.

József elhívása

Megmenteni a zsidó népet a nagy éhínség idején.

„..ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok, mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek. ” – 1Mózes 45.5.

Mózes elhívása

A zsidó nép kivezetése az egyiptomi fogságból.

„Most azért elküldelek téged a fáraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból ” – 1Mózes 3.10.

Pál apostol elhívása

Az evangélium hirdetése a pogányok, királyok és Izrael fiai felé.

„Az Úr pedig monda néki: Kelj fel, és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.” – Csel. 9.6.

„Monda pedig néki az Úr (Anániást küldi Saulhoz): Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok és Izrael fiai előtt.” – Csel. 9.15.

Jó néhány példán keresztül megnézhetnénk még, hogyan adta meg Isten egy-egy szolgájának elhívását. Érdemes viszont a fenti példák alapján megnézni a következőket:

– egy jól körülhatárolt feladatott kapott minden szolgáló,

– többnyire már hívő életük legelején megkapták elhívásukat, amely állandóan előttük lebegett, és tudták mit kell betölteniük, ezért nem tévesztették szemük elöl a célt, és tudtak küzdeni érte,

– így volt idejük kellőképpen felkészülni elhívásuk betöltésére,

– a személyre szóló feladat elvégzése életüknek ill. szolgálati idejüknek egy viszonylag rövid szakasza volt,

– sokszor egészen hosszú, próbákkal teli felkészítés után érkezik el az ideje annak, hogy a szolgálók a tényleges elhívásukba be tudjanak lépni.

Nézzünk néhány példát a Bibliából:

– Jézus kb. 30 éves korában kezdi el szolgálatát és mindössze 3 évig tart,

– József sok kísértés és évekig tartó börtön után lép be elhívásába, amelyet Isten látásban mutatott meg neki, egészen fiatal korában,

– Mózes 40 évi sivatagi felkészítés után 80 évesen lép be elhívásába és kb. 40 évig tart elhívásának teljesítése,

– Pál apostolnak – megtérését követően, Damaszkuszban – Anániáson keresztül jelentette ki Isten az elhívását, de azután még több mint 10 évig visszavonultan élt Tarzuszban, amíg Barnabás érte nem ment, és el nem vitte Antiókhiába. Innen Barnabással együtt a Szentlélek kijelentése alapján küldték ki arra a feladatra, amelyre Isten már korábban elhívta.

Látjuk tehát, hogy milyen fontos az elhívás pontos ismerete, amelyet a Szentlélek személyenként eltérő módon hoz tudomásunkra. Legyünk türelemmel, és örömnek tartsuk a különböző kísértéseket, amelyekkel Isten felkészít bennünket az elhívásunk betöltésére.

Figyeljünk arra, hogy jól időzített legyen az elhívásunkba való belépés.

– Mózes első próbálkozása elég testiesre sikerült és csak az egyiptomit tudta leütni és menekülnie kellett.

– Pál apostol rögtön megtérése után – ismerve az elhívását – Damaszkuszban azonnal munkához látott – erről a 3 évi szolgálatról nem sok emlékünk maradt -, és a végén el kellett menekülnie.

– Jézus rászólt az anyjára, Máriára a kánai mennyegzőn   – amikor a vizet borrá változtatta – jelezve, hogy nem jött még el az ő ideje.

Legyen kitartásunk a ránk bízott feladatot maradéktalanul végrehajtani.

– Voltak, akik az életük végén kiestek elhívásukból; nem teljesítették maradéktalanul küldetésüket (Mózes, Gedeon, Sámson).

– Voltak, akiknek sikerült maradéktalanul betölteni elhívásukat (Jézus:„Elvégeztetett ”; Mária; Ábrahám; Pál apostol)

„Mivelhogy az ő Isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és a kegyességre való, annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott .” – 2 Pét. 1.3.

„Annak okáért atyámfiai igyekezzetek inkább a ti elhívásotokat és kiválasztásotokat erőssé tenni, mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképpen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemeneteletek.” – 2 Péter 1.10-11.

Hány hívő ismeri ma a saját elhívását? Ez nem valami mellékes dolog, hanem az életünk célja, ami miatt Isten kiválasztott bennünket.

Hogyan tudjuk elvégezni a munkát, ha nem tudjuk, hogy Isten mit bízott ránk? Ha nem tudja valaki az elhívását, kérje Istentől, és ki fogja jelenteni neki.

Utószó

A Krisztus Testének helyreállítása, a szolgálatok biblikus rend szerinti működése legalább olyan fontos az evangélium világméretű terjedése szempontjából, mint a múlt század végén a Szentlélekkel való betöltekezésnek az újbóli felismerése.

Újból fel kell fedeznünk az Igében, hogy mi a gyülekezet, melyek a biblikus szolgálatok és minden biblikus szolgálat kell, hogy működjön ma is. Fel kell ismerni azokat, és teret kell hagyni működésüknek. Szükséges, hogy a mai kor apostolai és prófétái felismerjék és felvállalják a sokszor nem éppen látványos, de annál több fáradtsággal és esetenként kellemetlenséggel és szerényebb megélhetéssel járó szolgálatukat.

Hiszem, hogy a megújult keresztyének között ill. a karizmatikus mozgalomban egy új irányzat fog megerősödni. A zajos, időnként zavaros áradás után egy tisztább folyású, több jó gyümölcsöt termő időszak következik. Az áldások kikövetelése, a jelek és csodák hajszolása helyett, a szeretettel együttmunkálkodó hit és a szentség kerül a középpontba.

Ez sokakat megráz és kibillent a megszokott egyensúlyából. Ebből adódóan sokakat elsodor, és akik nem tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, nem fogják megtalálni a helyüket. Ha valaki nem tanul meg közvetlenül Istenbe kapaszkodni emberek helyett, az nagy veszélybe kerül. Figyeljünk a Szentlélek mozgására és vegyük észre, hogy a mostani időkben, hogyan munkálkodik a Szentlélek és mi Isten akarata.

Figyeljünk azokra az apostolokra és prófétákra, akiket ma is elhív Isten, és szól hozzánk rajtuk keresztül. Nehogy abba a hibába essünk, hogy „megöljük őket”. Hagyjuk, és ne akadályozzuk Isten tervének kibontakozását, hogy Jézus Krisztus, akinek visszajövetelét nagyon várjuk, minél előbb jöhessen el az Ő dicsőséges menyasszonyáért. Ez a dicsőséges menyasszony Krisztus Teste, minden szeplő és sömörgőzés nélkül való, amelyben a tagok szeretetben és egységben vannak.

Felhasznált irodalom

Derek Prince: Az önátadás kegyelme

A keresztyénség hat alaptanítása

William Mac Donald: Krisztus és a gyülekezete

Roberts Liardon: Az utolsó lépés

A hit emberei

William K. Kay: Prófétálj

Lester Sumrall: Életem

A. T. Jones: Polgári kormányzatok és vallás

Juan Carlos Ortiz: A szolgáló tanítványság útja

Francis A. Schaeffer: Ismertetőjelük a szeretet

E.H. Broadbent: Zarándok gyülekezet

Watchman Nee bizonyságtételei

Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt

Betlehem Alapítvány: Három prófécia

Kategória: gyülekezetépítés, Tanítások | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 10 hozzászólás

Sokan vagy kevesen? – Abonyi Sándor

“Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”  Máté 22:14

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Gedeon csapata történetének üzenete ma

Bevezető

Korábban is, de mostanában egyre többször jut eszembe ’Gedeon csapata’. Történetükre sokszor úgy gondolnak a hívők, mint egy kedves, mókás történet, ahol Isten nem éppen hagyományos, hanem egy Isteni harcmodorban harcolva elég „komikus” módon győzi le a Midianiták seregét egy maroknyi csapattal. Amikor valakinek eszébe jut ez a ’kedves kis történet’, akkor természetes módon mindenki Gedeon győztes kis csapata tagjának képzeli magát. Kapóra jön ez a történet olyankor is, amikor egy közösség éveken keresztül nem képes növekedni – és nem éppen Istentől való módon – azzal nyugtatgatja magát, hogy őket ’Gedeon csapatának hívta el az Úr’.

Az utóbbi időben a széles és keskeny út üzenete vált hangsúlyossá számomra, ahol természetesen mindenki a keskeny úton járónak gondolja magát. Még ha a széles úton járnak is emberek, akkor is abban a meggyőződésben vannak, hogy a mennybe jutnak, legfeljebb kevesebb jutalmat fognak kapni. A hívők nem akarják megérteni, hogy a „széles út” – a saját útjukon való járás – a pokolba vezet, amiből meg kell térni. Ezt Jézus minősítéséből bizonyosan tudjuk, mert Ő gonoszoknak nevezi azokat, akik a „széles úton” járnak, akiket Ő nem is ismer, mert nem az Övéi. (Máté 7.13-29.)

Mostanában az egyház helyzetét, állapotát látva egyre többször jut eszembe Gedeon csapata, de más tartalommal és üzenettel. Főként az által erősödött ez meg bennem, hogy látom az egyház elvilágiasodását minden téren: a világ sok területen behatolt az egyházba. Erre a komoly veszélyre figyelmeztet Bartha László testvérünk a magyar eklézsiának szóló próféciájában, ahol arról van szó, hogy az ellenség már a falakon (gyülekezeten) belül van és „szabad a rablás”. Az ellenség szabadon rabol a gyülekezetekben, a hívők és vezetők kényelmessége vagy éppen tudatlansága miatt.

A „széles” út és a „keskeny” út példázatán az Úr előtt gondolkodva felmerült bennem a kérdés, hogy mit jelent az ott említett „sokan” és „kevesen” szóhasználat, a széles ill. a keskeny úton járókkal kapcsolatban. A Biblia mindig pontosan fogalmaz, és több igehely is megerősíti ugyanazt. Az itteni szóhasználat is sejteti, hogy itt a sokaság nem többséget jelent, hanem annál jóval többről van szó, „sokakról”. Az egyszerű többség 51%, a minősített többség 2/3; 66%). A kevesek esetén sem kisebbségről (10-49%) van szó, hanem valóban kevesekről, talán nagyon is kevesekről. Amikor az eklézsia állapotán gondolkodva idáig jutottam, az foglalkoztatott, hogy valójában kik is a sokaság és kik a kevesek és mi ezeknek a csoportoknak a jellemzője? Ez a kérdés izgatott és indított arra, hogy utánajárjak, hogy valójában mennyi is a kevesek és kik tartozhatnak abba? Ekkor nagyon erőteljesen módon ismét Gedeon csapata, az ottani „isteni kiválasztási módszer” jutott eszembe. Egyre több gondolatot hozott fel bennem az Úr ezzel a történettel kapcsolatban, ami az eklézsia állapotára is jellemző. Bizonyosságot vártam a Szent Szellem által, hogy ezt a történetet az eklézsia állapotával hozzam összefüggésbe, azon túl, hogy tudjuk, minden Ószövetségi történet tanulságos számunkra és sok minden a mi tanulságunkra – okulásunkra – írattatott meg.

A harmadik gondolatkör az Isten szerinti szétválasztás volt, ami sokat foglalkoztatott mostanában. Míg az 1 Korinthus levél a hívők testiességéről (kiskorúságáról, pártoskodásáról) szól, a 2 Korinthus 6.14-16-ban már felszólítja az Úr az igaz hívőket a hamisaktól való különválásra:

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van

– igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége

– a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége

– Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze

– hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése

– Isten templomának bálványokkal?

Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr”.   2 Kor 6:14-18.

Ilyenkor a „gyülekezetben” maradók a Zsidó 10.25-el próbálják a „kiszakadni” szándékozókat a „gyülekezetben” való maradásra bírni: „el ne hagyjuk a magunk gyülekezetét” – mondják. A 2 Kor. 6.18 azonban az Úr éppen a „kiszakadókat” tekinti az Övéinek. Talán még kevesen figyeltek fel erre az igeszakaszra és nem értették meg, hogy így is lehet Istennek tetsző módon cselekedni. E szerint azok engedelmeskednek az Úrnak, akik kimennek egy elvilágiasodott „gyülekezetből” és nem vállalnak közösséget velük, nem pedig azok, akik megalkudva bent maradnak azokat kárhoztatva, akik kimennek közülük.. Az igazsággal való megalkuvás bűnrészesség vállalása, bűnpártolás, ami ellenségeskedés Istennel. Tudjuk, hogy Jézus azt mondta, hogy „ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Máté 18:20) Az Úr gyülekezetének minimális létszáma tehát 2-3 fő. A kiszakadóknak a kijövetelük után nem kell tehát félni, hogy mi lesz velük gyülekezet nélkül, mert 2-3-an is már ők az Úr gyülekezete, mert meg tudják élni a közösséget egymással és az Úr ott lesz velük.

Hangsúlyossá vált továbbá számomra az is, hogy Jézus, aki betöltötte a szeretet nagy parancsát, egyben Ő az Igaz Bíró is – Ő az IGAZSÁG. Ő az, aki megítéli és szétválasztja egymástól az igazat és a hamisat: kezébe veszi a „szórólapátját és megtisztítja a szérűjét” – szétválasztja a hamisat (szemetet, polyvát) az igaz magtól.

Erről beszél Keresztelő János a Lukács 3:16-18-ban:

„…Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljön, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre is intve őket, hirdeti az evangéliumot a népnek.”

Az eklézsiában megélt személyes megtapasztalások és ezen igeszakaszok mélyebb megértése közelebb vittek Isten munkájának jobb megértéséhez a mai időkben. Ezek az igék nagyon hangsúlyossá és személyessé (rhémává) váltak számomra.

A bevezető gondolatok után szeretnék a lényegre és szellemi üzenetre koncentrálni, támaszkodva az olvasó Biblia ismeretére. Ez az írás nem kisdedeknek való tej itala, hanem inkább érett keresztyéneknek szóló kemény eledel.

Nézzük most meg, hogy a Gedeon csapatának története milyen tanulsággal szolgál számunkra. Érdemes végiggondolni a következőket:

– milyen volt a helyzet Izraelben Gedeon idején és milyen az egyházban ma?

– mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító (próféta) küldését?

– milyen szempont szerint választ Isten vezetőt a harchoz?

– mi a vezető első legfontosabb tennivalója?

– sereggyűjtés,

– Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere

– Isten harcmodora: az Úré a harc

1. Milyen helyzetben volt Izrael Gedeon idejében és mennyiben hasonlít ez az egyház a mai állapotára?

„És gonoszul cselekednek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adja őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig. És hatalmat vőn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól való féltükben készítették magoknak az Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, amelyek a hegységben vannak. Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájuk törtek. És táborba szálltak ellenük, és pusztították a földnek termését egész addig, amerre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat. Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt.”   Bírák 6:1-5.

Gonoszok voltak a cselekedeteik és ezért adta Isten őket az ellenség (a körülöttük lévő pogány nép) a világ kezébe, hatalma alá. Izrael fiai a Midiánitáktól (az ellenségtől) való féltükben készítettek maguknak a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket.

Nem azt látjuk, hogy a mai gyülekezetek is igyekeznek maguknak biztonságos barlangokat, erősségeket (templomokat, gyülekezeti házakat) építeni, ahol a világtól (ellenségtől) való félelmük miatt biztonságban lehetnek? Erőtlenségük és bátortalanságuk (gyávaság) miatt félnek „kimenni” és megütközni az ellenséggel (a világgal), pedig erre kaptunk parancsot Jézustól mennybemenetele előtt:

Elmenvén (kimenve a világba) azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”  Máté 28:19-20.

A hívők nemcsak hogy nem mennek ki, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel, hanem mint azt a korábban említett prófécia is mondja, a gyülekezetek azt is megengedik, hogy az ellenség menjen be a gyülekezetbe: a falakon belülre és szabadon raboljon, elrabolva Isten újszövetségi népének minden javát. Ilyen siralmas, sanyarúságos helyzetben van ma az egyház, még ha ezt sokan nem is látják, vagy nem is így gondolják. Az ellenségtől való félelmében folyamatosan a mindennapi létéért küzd, sőt sokan szövetséget kötnek az ellenséggel: kompromisszumot a világgal, vagy együttműködési megállapodást a világi kormánnyal. Ha kevesen is, de vannak, akik látják az egyház mai szomorú állapotát és ez nagyon elkedvetleníti őket, mert eléggé kilátástalannak látják a helyzetet: emberileg! Tudjuk azonban, hogy ha Istenben bízunk „minden lehetséges annak, aki hisz.” Sokan vannak, akik mindent „rózsaszínben” látnak és semmit sem látnak mindebből. Ők olyanok, mint a Laodiceai gyülekezet a Jelenések 3.14-22-ben. Úgy gondolják, hogy minden rendben van, semmi probléma, sőt magukat öntelt módon győztes népnek gondolják és hirdetik. Ez aztán tényleg vakság, teljes megtévesztettség, tényleg szükségük van „szemgyógyító írra”, hogy lássanak. A „gyülekezet” már észre sem veszi, hogy Jézus nincs közöttük. Kívülről zörget és megtérésre szólítja fel őket. Kéri, hogy engedjék már be, mert szeretne közösségben lenni velük, velük vacsorázni, legalábbis azokkal, akik meghallják a hangját. Hány ilyen gyülekezet van ma a világon? Csak az Úr tudja igazán, de hiszem, hogy nem kevés.

Ez az állapot a következőkből érzékelhető:

– egy magát hívőnek nevező ember életmódja alig különbözik egy világi emberétől,

– a gyülekezetek a Róma 12.2 tiltása ellenére („ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által”….) világi „csalikat” alkalmaznak, hogy becsalogassák a világi embereket a „gyülekezetekbe” és mindenféle „jó érzést keltő, világhoz hasonló dolgokkal” igyekeznek ott tartani őket.

Végül a gyülekezet már teljesen világivá válik, amit a hívők észre sem vesznek. Nem a gyülekezet foglalt el tehát területeket a világból, hanem a világ jött be a „gyülekezetekbe” és foglalta el azt. Ez által megszűnt a gyülekezet fény és világosság lenni a világ számára, és elvesztette Istentől való erejét is.  Hiába próbál többször is evangelizálni, már „nincs ereje” ahhoz, csak a „kegyesség látszata” maradt, az pedig kevés. Jézus határozottan megtiltotta tanítványainak, hogy elmenjenek Jeruzsálemből, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel. (Ap.csel 1.4.)

Természetesen vannak és lesznek olyan gyülekezetek is, ha nem is sok, ahol az Úrnak való engedelmesség – szentségben és igazságban való járás – a jellemző, mint ahogyan látjuk azt a Filadelfiai gyülekezetnél a Jelenések könyvében.

„Tudom a te dolgaidat, hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet….Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait.”   Jel 3:8-10.

Persze lehet közöttük is lehet néhány konkoly, mint ahogyan Jézus mellett is ott volt Júdás, akit senki nem tudott leleplezni az utolsó pillanatig, csak Jézus ismerte, hogy ki ő valójában.

2. Mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító küldését?

„Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltanakaz Izráel fiai.”Bírák 6:6.

Nagyon tanulságos ez az ige. Isten saját népe gonoszsága miatt Maga adta népét az ellenség kezébe, ezért a végsőkig vár, míg meg nem tapasztalják az ellenség gonoszságát olyannyira, hogy Istenhez kiáltanak segítségért.

Ebből az látszik, hogy Isten megengedte a gyülekezeteknek, hogy teljesen kirabolja őket az ellenség, és addig nem küld nekik szabadító, míg rá nem jönnek nyomorúságos állapotukra és nem kiáltanak Istenhez.

Akik a keskeny úton járnak ma a „gyülekezetekben” – és engedelmeskednek Isten parancsának – „kijönnek közülük”. Így a „széles úton járók gyülekezete” egyre „világiasabb lesz”. Ezt az állapotot érzékelteti a következő igeszakasz:

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók,  kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább az élvezeteknek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét (képmutató látszat-kereszténység). És ezeket kerüld.”    2 Tim.3.1-5.

3. Milyen szempont szerint választ Isten „szabadítót”?

Mikor pedig kiáltottak az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt: Prófétát küld az Úr az Izráel fiaihoz, és monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, és hoztalak ki titeket a szolgálatnak házából, és én mentettelek meg benneteket az Egyiptombeliek kezéből, és minden nyomorgatóitoknak kezéből, akiket kiűztem előletek, és néktek adtam az ő földjüket. És mondom néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra.És eljön az Úrnak angyala, és leül ama cserfa alatt, amely Ofrában van, amely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orcája elől. Ekkor megjelenik néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú!….  És az Úr hozzá fordul, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, ……….. El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz…..És épít ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezi azt Jehova-Salomnak [(azaz: az Úr a béke]), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.”  Bírák 6.7-23

Sokan vágynak ma arra az egyházban, hogy Isten hadseregének vezérei legyenek. Sok ismert, tekintélyes ember könnyen belegondolja magát ebbe a „nagy hírnevet” ígérő „pozícióba”. Többen már össze is fogtak néhány évvel ezelőtt Magyarországon, hogy „lendületbe hozzák” az egyházat és „elindítsák az ébredést”, DE úgy látszik Istennek más volt a gondolata. Isten inkább ítéletet és „megrázást” hozott az egyházra a kormány által megalkotott új kisegyházi törvénnyel, mint ahogyan azt Izrael esetében látjuk, amikor Isten az Izraelt körülvevő pogány népek kezébe adja ’haragja botját’, hogy ők büntessék meg Izraelt; jobb belátásra bírva őket. Ezt látjuk Midián esetében is. Látjuk azt is, hogy Isten ítélete és büntetése időleges, míg el nem érni vele a kívánt célt. Izrael esetében – Gedeon idejében – ez hét évig tartott.

Gedeon történetét leíró fenti igeszakaszából láthatjuk egy Isten által elhívott vezető jellemét és az Isten szerint való kiválasztás minősítési szempontjait.

Az Úr angyala jelenik meg – Isten válaszaként és beavatkozásaként a nép segélyhívására –  és prófétát választ ki, aki kegyelmet talál az Úr előtt, Gedeont.

Az Úr hívta el Gedeont, nem önjelölt volt, hanem olyan, aki kegyelmet talált Istennél, aki elhívása pillanatában éppen búzát csépelt titokban a pajtában (nem a szérűn, ahol szokás). Ebből az látszik, hogy sok hivatalos (önjelölt) egyházi vezető lehet, de az Úr várhatóan nem a hivatalos egyház magas rangú vezetői közül, hanem a  munka mellől fogja elhívni a leendő szabadító(ka)t, a személyes jellemük alapján. Érdemes ezen elgondolkozni! Ugyanezt látjuk Jézus idejében is, amikor Jézus a farizeusokat és írástudókat ’félretéve’ egyszerű embereket; „halászokat, vámszedőket,..stb” hívott el a munka mellől „első számú” vezetőknek.

Származását tekintve Gedeon a lehető ’legkisebb’ volt. A legszegényebb és legkisebb nemzetségből, Manassé fél nemzetségéből származott és az apja fiai közül is a legkisebb volt. Emberi értelemben nézve igazi „utolsó ember”, akiből Isten csinált „elsőt”. Az Úr veled, erős férfiú!….menj el ezzel a te erőddel…nemde, én küldelek téged? Ez azt jelentette, hogy az Úr vele van az általa választott vezetővel és azt várja tőle, hogy erős legyen. Az Úr nem várja tőle, hogy a saját erejében bízzon, és nem kell semmit sem erőlködnie, hanem azzal az erővel menjen, ami van.

Az Úr ígéretet tett Gedeonnak, hogy legyőzi a Midiánt: „Én leszek veled, és megvered Midiánt”.  Isteni kiválasztás, Isteni támogatás, biztos ígéret a győzelemre Istentől. Ezt semmilyen emberi erőfeszítés nem pótolhatja.

Miután jelek által is megerősíti Isten Gedeon elhívását – alkalmatlanság érzése miatt nehezen hitte el, hogy ő lenne az alkalmas személy – Gedeon oltárt épít az Úrnak.

Alázatos ember volt, aki nem magában bízott, Istennek adta a dicsőséget. Hasonlóan alkalmatlannak és bizonytalannak érezte magát Mózes is, amikor Isten elhívta szabadítónak. Az alkalmatlanság érzése a biztos jele annak, hogy ne magában bízzon valaki, hanem egyedül Istenben. Gedeon személyének kiválasztása mindenki számára meglepetés lehetett Izraelben. Így lesz ez Isten utolsó idők seregének vezéreivel is. Olyanokat fog felkenni Isten a vezetésre, akiket addig talán senki sem ismert, akik valószínűleg sok éven keresztül – a felkészítés helyén – rejtekhelyeiken a „pusztában” voltak és „titokban csépeltek”.

4. Mi a vezető első legfontosabb tennivalója? Bátorság – és engedelmesség próba!

“És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, amely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, amely a te atyádé és a berket, amely amellett van, vágd ki.  És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, amelyet kivágsz.  Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn maga mellé az ő szolgái közül, és akképpen cselekszik, amint megmondta néki az Úr. De miután félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka teszi meg. Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme már össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levő berek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, amely építteték. És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És mikor utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondták: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot. Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, amely mellette volt. Joás pedig monda mindazoknak, akik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-e őtet? Valaki perel ő érette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott! És azon a napon elnevezték őt Jerubbaálnak, mondván: Pereljen ő vele Baál, mert lerontotta az ő oltárát.”Bír 6:25-32

Nem akármilyen vizsga-feladatot kellett elsőként Gedeonnak megoldani, hogy bizonyítsa Istennek való engedelmességét:

–         le kellett rombolnia a nagyra tartott (hamis isten) Baál oltárát,

–         a hét éves tulkot (az apja szeme fényét) kellett égőáldozatként megáldozni,

–         kivágni a kedves és szép berkeket,

–         és a berek fáival kellett alágyújtani az áldozati állatnak.

Nem véletlenül félt az atyjától és a város férfiaitól Gedeon, mert életével játszott. Így keresték őt tette végrehajtása után: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és kivágta a berket, amely mellette volt.”

Melyik önjelölt vezető és milyen ígéret alapján merné a vezetői munkáját azzal kezdeni, hogy olyan életveszélyes vállalkozást hajtana végre, mint Gedeon. Kedves leendő vezető testvérem, ha szívesen lennél „Gedeon”, elszántad magad a halálra? Jézus, de az első 12 apostol közül is 11-en mártírhalált haltak. „Halálra szántak” voltak Isten nagy emberei, ahogy Pál is mondta magára, és végül ő is mártírhalált halt. Szeretnéd ilyen életveszélyes megbízatás végrehajtásával kezdeni vezetői munkádat? Még mindig szeretnél „nagy vezető” lenni? Erre csak az képes, akit valóban Isten hív el és Tőle kap ígéretet és támogatást mindenben. Akit Isten elhív, annak engedelmesnek kell lenni Istennek minden körülmények között, még az élete kockáztatásával is. Istennek alázatos, nem megalkuvó, nem kompromisszum kereső emberekre van szüksége. Az egyház tele van ma önmagukban bízó, de ugyanakkor megalkuvó – minden konfrontációt kerülő – vezetőkkel. Isten igéjéből úgy tűnik, hogy Ő nem kerüli a konfrontációkat, mert annak sokszor nagyon is helye van.Saul király is (félve a népszerűsége elvesztésétől) kerülte a konfrontációt saját népével szemben és így Istennel szemben vált engedetlenné: El is vetette ezért Isten, mint királyt. (1 Sámuel 15.24-28) Tudjuk, hogy aki embereknek akar tetszeni, az Isten szolgája nem lehet. Az Isten szerint való vezetés nem népszerű feladat, nem a hírnévről szól, hanem inkább a gyalázatról, a veszélyről és az emberek meg nem értéséről. Mózes ellen is sokat lázadtak a zsidók a pusztában és Pál apostolt is esküt fogadva akart megölni a zsidók egy csoportja.

Gondold végig kedves testvérem, aki vezetői ambíciókat táplálsz magadban! Erre gondoltál és erre vágysz? Ugye nem! Akkor jobb, ha nem ringatod magad ilyen elhívásban. Hagyd, hogy hadd válasszon inkább Isten, ahogy az volt Dávid esetén is, amikor Sámuel próféta kiválasztotta Isai fiai közül a legkisebbet, akit oda sem hívtak a kiválasztási ceremóniára, mert senki sem gondolta őt emberileg esélyesnek – egyedül Isten. (1 Sámuel 16.6-13) Tudjuk, hogy „Isten nem úgy gondolkozik, amint az ember, mert nem a külsőt nézi, hanem, ami a szívben van”!

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy egy győztes háború megindítása előtt le kell rombolni minden bálványt (hamis istent) és helyre kell állítani az igaz Isten-tiszteletet. Vannak ma bálványok az egyházban? Bizony nagyon sok: személyek, szolgálatok, felekezetek, ceremóniák, emberi akaratok, nagyra értékelt templomok és gyülekezeti házak, a látogatók sokasága, szervezetek nevei stb. stb. Be kell látni, hogy mindezeknek Istennél semmi értéke sincs, sőt ha ezek bármi jelentőséget kapnak – márpedig kapnak – akkor Isten előtt ezek hamis istenek, bálványok. Hajlandók vagyunk mindent lerombolni, ami rólunk – emberekről – szól, és mindent halálra adni, hogy helyet adjunk a Krisztusból áradó új életnek?

Egyik testvéremmel arról beszélgettem egy alkalommal, hogy miért van arra szükség, hogy egy másik ismerős testvérünk annyira akar mindenben feltűnni és mindenáron extrém módon mindenben felhívni magára a figyelmet? Miért nem tudja ezt letenni, miért van erre szükség? – kérdeztem. A testvérem erre nagyon találóan a következőt válaszolta: Mert akkor nem maradna belőle semmi! Igen. Pontosan erről van szó. Istennek mindezekre semmi szüksége, mert Ő azt akarja, hogy semmik legyünk, hogy Ő lehessen Valaki bennünk és általunk.

Ne lepődjünk meg tehát, ha majd eljön az idő, amikor már minden hívő a legnyomorúságosabb állapotban lesz, akkor Isten elő fog rukkolni az Ő meglepetés- választottaival, akikre senki sem gondolt. Isten fog bizonyságot tenni mellettük erővel és hatalommal és ezért nem lesz kétséges senki számára Istentől való elhívásuk.

5. Sereggyűjtés 

„És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybe gyűlnek, és átkeltek a Jordánon és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívta az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket küld egész Manasséba, és egybe gyűlik az is ő utána; és követeket küld Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljönnek eleikbe. ….. Felkele pedig jó reggel Jerubbaál – ez Gedeon – és az egész nép, mely vele volt, és táborba szálának a Haród kútjánál, és a Midián tábora tőle északra volt, a Moré halomtól fogva, a völgyben.”   Bírák 6:33-7.1.

Átugrottam és kipontoztam az idézetben a sokak által ismert „gyapjú próbát”, ami szintén arra bizonyíték, hogy mennyire bizonytalan volt Gedeon az elhívását illetően. Pedig korábban angyal jött hozzá és erőteljes kijelentést kapott az angyalon keresztül. Látszik a Sátán munkája, hogy milyen erősen támadja egy-egy Isten által felemelt vezető elhívását és igyekszik megkérdőjelezni azt. Elbizonytalanodást és hitetlenséget tud ébreszteni benne, annak ellenére, hogy amikor az ellenség átkelt a Jordánon az Úrnak lelke is betöltötte Gedeont.

Gedeon annak rendje és módja szerint elkezdi toborozni a sereget és össze is gyűjt 32 000 embert. Mennyire örül ma is minden vezető, hogy minél több embert tartozzon a „seregéhez” és milyen sok, sajnos esetenként még emberi mércével is kritizálható módszerrel éri el ezt. Sokan dicsekednek – főként külföldi – vezetők ma is azzal, hogy 5 000 vagy 10 000 látogatója van a gyülekezetüknek. DE a kérdés az, hogy mennyi ezek közül az Isten számára is alkalmas „harcos” vagy a bibliai mérce szerint minősített tanítvány? Itt visszakanyarodunk a bevezető gondolatokhoz, ahogy szokták mondani, hogy „mennyi is a mennyi”?  Gedeon háborúba hívta az embereket és nem egy kellemes weekend-re, party-ra, főzéssel (Nyugaton ökörsütéssel) egybekötött kellemes egyházi ünnepségre. A mai – sokszor inkább – szórakoztatás-centrikus, kényelmes, jó érzést keltő gyülekezetekben, ahol kerülnek minden konfliktust, szokatlant és kellemetlen helyzetet az alkalmak inkább ’szórakozásra’ hasonlítanak, mint háborúra. Hányan gondolnak ma a sok ezer hívő közül arra, hogy a hitükért képesek lennének-e meghalni? Hívő lenne akkor is, ha ez a halálába is kerülhet? A harc (háború) erről szól. Minden értelmes katona tudja, hogy ha háborúba megy ott meg is halhat és ezzel valamilyen módon számolnia kell: „le kell ülni és fel kell mérni a költségeket”.

6. Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere: „alkalmassági vizsga”

6.1. A szétválasztás első „rostája”: a gyávaság

„És monda az Úr Gedeonnak: Több ez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt; Izráel még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem! Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérnek a nép közül huszonkétezren, és csak tízezren maradnak ott.”Bírák 7:2-3

Isten egy féltőn szerető Isten, aki senki másnak nem adja a dicsőséget:

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak”.    Ézsaiás 42:8

Isten szemében ezért az összegyűlt „nép soknak bizonyult, mert még maguknak tulajdonítanák a dicsőséget”. Isten nem ad rá lehetőséget, hogy elvegyük tőle a dicsőséget, jobb, ha ez eszünkbe sem jut!

Tudjuk azt is, hogy Isten nem a félelem lelkét adta nekünk:

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”   2 Timótheus 1:7.

Tehát Isten az első minősítési szempontnak a harcosoknál az alázatosságot és bátorságot tekinti. Tudjuk ugyanis, hogy „aki magát felmagasztalja (azaz büszke), az – vereséget szenved – megaláztatik (Máté 23.12.), a gyávák pedig nem öröklik Isten országát, hanem részük az örök halál lesz a kénköves, égő tóban. (Jelenések 21.8.) Egy büszke, ugyanakkor gyáva katona nemcsak saját magára, hanem társaira nézve is nagyon veszélyes!

Az első „rostáláson” tehát kiesett a 32 000 „harcosból” 22 000, mert tudjuk, hogy 10 000-en maradtak. A „gyávaság rostán” tehát kiesett kb. 70 %. Ma hány hívő áldozná fel az életét az Úrét, vagy hitbeli barátaiért? Ha ma a gyülekezeti látogatók (tagok) figyelmét nyomatékosan felhívnánk rá, hogy az igazi keresztyének bizony meg is halhatnak – és csak az maradjon, aki ezt vállalja – kérdés, hogy akkor mennyi gyülekezeti látogató (tag) maradna? Ma sok ember azért megy gyülekezetbe, mert ott valamiféle védelmet, nyugalmat talál a világban dúló gonoszság elől. Ez egyáltalán nem harcról és háborúról szól. Másrészt miért mondana le bármelyik vezető (pásztor) a gyülekezet 70%-áról saját megélhetését veszélyeztetve, nagyságról, hírnévről nem is beszélve? Ez a 70 % valóban a „többség”, de még nem az a „sokaság”, akik ma a Máté 7 szerint a gyülekezetekben a „széles úton” járnak. Gedeon példázata is igazolja ezt, mert Isten sem áll meg itt a „rostálással”. Jön a következő „rosta” (megvizsgálás). Vajon mi lehet az?

6.2. A szétválasztás második „rostája”: a test kívánsága

„És monda az Úr Gedeonnak: Még ez a nép is sok; vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is menjen.

És levezette a népet a vízhez, és monda az Úr Gedeonnak: Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.  És lőn azoknak száma, akik kezükkel szájukhoz véve nyaldosák a vizet, háromszáz férfiú; a nép többi része pedig mind térdre esve ivott.És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, akik nyaldosták a vizet, és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, ki-ki a maga helyére.”   Bírák 7.4-7.

Mit is kért Isten Gedeontól?

Azt, hogy „vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom (megvizsgálom) őket”.

Miből állt ez a próba?

„Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.”

Ez azt fejezi ki, hogy ha az emberek letérdelve, mohón isznak a vízből, akkor félre kell állítani őket, mert nem tudnak uralkodni testi vágyaikon, ezért alkalmatlanok a harcra.

Mit látunk ezekből? Egyrészt azt, hogy Isten még mindig sokallta a megmaradt létszámot. Nem szeretnék spekulatív gondolatokba belemenni, de mindenesetre az egyértelmű, hogy Isten nem mennyiségi szemléletű, Nála a minőség számít. Ő Mindenható, olyan hatalmas, hogy bármilyen kicsi népet győzelemre tud vinni. Ez valóban bátoríthat bennünket, ha kevesen vagyunk, csak az a kérdés, hogy megfelelünk-e mi is ezeknek a minősítési kritériumoknak? Átmentünk-e mi is mind a két „rostán”? Láthatjuk tehát, hogy a gyülekezet létszáma Isten előtt láthatóan semmit sem számít. A Biblia egyetlen gyülekezet létszámáról sem tudósít, tehát ez azt jelenti, hogy Istennél ez nem fontos. Talán szörnyű ezt így hallani sokaknak, de jó lenne, ha ezt megjegyeznénk, mert ez sok mindenben megváltoztatná a kialakult és elterjedt „evangélizálási stratégiánkat” és a már megnyert emberek minden áron való megtartására irányuló törekvéseinket. Isten nemcsak, hogy nem „kedveli” a nagyokat, a sokaságot (még magukat dicsőítenék meg!), hanem éppen ellenkezőleg. Ő mindig az utolsókat, a gyengéket, a kicsiket (keveseket) emeli fel és támogatja, mert azokban tudja igazán megdicsőíteni Magát.

Szellemi értelemben a második „rosta” szintén halálról szól. Ebben az esetben a test kívánságait kell halálra adni, hogy ne az emberi vágyak uralkodjanak az ember felett, hanem a Szent Szellem tudja vezetni a hívőket a mindennapi életükben. Ezzel pontosan ellentétes, az ördög munkája, hogy állandóan „jól akarjuk magunkat érezni” a gyülekezetekben. Ez a testi vágyak kielégítése!

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”  Róm 8:12-17

Akiket a testi vágyak (jó érzések) vezérelnek, azok test szerint élnek és ők valójában a Béliál fiai, a világ fejedelmének, az ördögnek a fiai.

Az ige a világ szerint való élést úgy jellemzi, hogy az

a test kívánsága és

az élet kérkedése (dicsőség: nagyság, hírnév, gazdagság…),

amitől óv bennünket Isten.

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.   1 János 2:15 -17

Nem a világ fejedelmének munkája az, hogy a világ szellemét „becsempészi” a gyülekezetekbe, hogy a hívők arra törekedjenek, hogy „jól érezzék magukat” a gyülekezetekben, mint ahogyan az a világban is van, hogy az érzékeik vezessék őket?

Valódi tanítványokat – Istennek tetsző harcosokat – akarunk Isten serege számára kiképezni? Olyanokat, akik halálra adják a testüket minden nap, megfeszítve azt indulataival együtt, megöldökölve a test kívánságait Szellem által, hordozva a keresztet minden nap, hogy szellemileg és ne a vágyaink által vezetettek legyünk? Ez jelenti a krisztusi életet, hogy Krisztushoz hasonlókká válunk. Meghalunk mi a világnak (a test kívánságainak), hogy Krisztus élhessen bennünk minden nap?

Pállal együtt el tudjuk mondani?

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”   Gal. 2:20

Ezt fejezi ki Gedeon csapatánál a második „rosta”-próbája. Hányan mentek át a „záróvizsgán”, ahol a „fő tantárgy” a testi kívánságok halálba adása volt? Az első „rosta” után megmaradt 10 000 emberből 300 ember bizonyult érettnek! Ez elég kevés ugye? Igen, ez tényleg kevés! Ha egy kicsit számolunk akkor ez az eredeti 32 000 – nek alig 1%-a, és az első „rostán” átment 10 000 – nek is csak a 3%-a! Megdöbbentő ugye? Istennél ezt jelenti a kevesek. Ők nem egy kisebbség, hanem valóban nagyon  kevesen vannak, velük azonban már vállalja az Úr a harcot. Ők az igazi „Gedeon csapata”.

A mai névleges keresztyénség állapotát látva úgy hiszem, hogy ők nem azok a kevesek, akik a „keskeny úton” járnak, akik mindenben engedelmeskednek Istennek (a Szent Szellem vezetésének minden nap) és képesek a testi vágyaikat minden nap a halába adni. Valójában pedig ezt jelenti keresztyénnek (krisztusinak) lenni, akiket az Úr ismer. Ellenkező esetben csak „gonoszok” (a világ fiai) minősítést kaphatunk. Ők azok, akik cselekedeteikkel nem engedelmeskednek Isten parancsának és „szájukkal tisztelik ugyan Istent”, és lehetnek aktívak is a „maguk választotta Istentiszteleten”, de a „szívük messze van Tőle”. Ők azok, akik cselekedeteikkel, amik a test cselekedetei, nem Istennek, hanem a testi vágyaknak, az ördögnek engedelmeskednek. Ezt jelenti az elterjedt „érzéki keresztyén” kifejezés, ami valójában nem keresztyén, hanem teljes egészében világi, mert az Úr nem ismeri őket. A mai kényelmes gyülekezeti környezet sok esetben inkább hasonlít egy Wellness-központra, ahol a testi és érzéki vágyakat táplálják (szórakoztatnak) inkább, mint valóságos „harctér” lenne, ahol valóságos (szellemi) harc folyik.

Sokszor meglepődöm rajta, hogy az ilyen érzéki környezetből származó emberek azt tekintik „szelleminek”, hogy „állandóan érezni akarják a Szent Szellem jelenlétét”. Vannak, akik közben a testi kívánságoknak is engednek (bűnben élnek) és ennek ellenére „közbenjáróknak” (szellemi harcosoknak”) tartják magukat. Talán nem csoda, hogy még mindig nem kezdődött el a mindenki által várt nagy ébredés, mert először a gyülekezeteknek kell felébredni, megtérni. Isten az ítéletet az Ő egyházán kezdi, és ezt látjuk a Jelenések könyvében szereplő hét gyülekezet esetében is (Jel 2.1 – 3.22.), ahol hét gyülekezetből hatot megtérésre szólít fel az Úr; mert baja van velük! Mindnek ismeri az Úr a cselekedeteit, mert vannak cselekedeteik, csak azok nem Úr szerint valók. Hiszem, hogy a hét gyülekezetnek szóló prófécia fontoz üzenet a mai egyház számára. Nem hódíthatjuk meg a világot az Úr számára, amíg a gyülekezetek megtéretlen állapotban, a világ fogságában vannak!

Vannak, akiket az Úr kihív ma az elvilágiasodott gyülekezetekből. Ők engedelmeskednek az Úr felszólításának, hogy „menjetek ki közülük”. Sokan ma a pusztában vannak közülük, ahogy Mózes és Jézus is a szolgálatának megkezdése előtt. A „puszta” egy magányos, puszta hely, egyedül az Úrral, ami a felkészítés helye. Akiket az Úr kihív a pusztába, azok ismerik az elhívásukat, de a kiküldésük, a szolgálatba állításuk csak a pusztai felkészítő időszak után kezdődhet el. Isten ma elhív ismét „útkészítőket”, akik egyengetik az utat Jézus visszajövetele előtt, hasonlóan Keresztelő Jánoshoz, amiről Ézsaiás próféta is beszél, akik Illés szellemével jönnek:

„Mert ez az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.    Máté 3:3

Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.” Ézsaiás 40:3-5.

Ez nem látványos feladat, mert sokak szeme elől elrejtve történik, de eljön a rendelt idő, amikor az Úr megszólítja az Ő embereit a rejtekhelyeiken (a „pajtában csépelve”, mint Gedeont) és előhívja őket, hogy álljanak a sereg élére. Kész vagy az első nagy próbára testvérem? Lerombolni atyáink bálványait, amiről korábban beszéltünk? Ez a kezdet! Csak utána kezdődhet a sereggyűjtés krisztusi mérce alapján csupa halálra szánt, kereszthordozó emberből. Ez a győztes Gedeon csapat, akiket fel fog emelni Isten, hogy megvívják az utolsó idők győztes háborúját, nem emberi, hanem Isteni módszerekkel. Nem lesznek sokan, hanem kevesen, nagyon kevesen, de alázatos, bátor, halálra szánt győztes nép lesz, aki mindenben engedelmeskedik Jézusnak és az Ő nevét emelik fel, dicsőítik meg.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó (Isten szerint való) cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5:16

7. Isten harcmodora: a harc az Úré

„És monda néki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket. Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba. És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annak utána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, akik a táborban voltak. És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon odament, ímé az egyik férfiú éppen álmát beszélte el a másiknak, és monda: Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt. A másik aztán felele és monda: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.  És mikor hallotta Gedeon az álomnak elbeszélését és annak magyarázatát, meghajtja magát, és visszatér az Izráel táborába, és monda: Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát.  És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba.  És monda nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak szélibe, és akkor, amint én cselekszem, ti is úgy cselekedjetek. Ha én a kürtbe fújok és mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül, és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért!  És lemegy Gedeon, és az a száz férfiú, aki vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor éppen az őrség felváltatott, és kürtölnek a kürtökkel és összetörik a korsókat, amelyek kezükben voltak.  És kürtölt mind a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltanak: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért! És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült. És mikor a háromszáz ember belefújt kürtjébe, fordítja az Úr kinek-kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban, és egész Béth-Sittáig futott a tábor, Cererah felé, Abelmehola határáig, Tabbathon túl. És egybegyűjtettek az Izráel férfiai Nafthaliból, Áserből és az egész Manasséből, és úgy űzik a Midiánitákat…..”   Bírák 7.23.

A fenti igeszakaszból egyértelműen kitűnik, hogy ezt a harcot nem Gedeon és az ő emberei vívják emberi erővel, hanem az Úr: az Úré a harc!

A harc az Úré:

–         Ő hívta el Gedeont,

–         Ő választotta ki a harcosokat is,

–         Ő határozta meg a harcmodort, ami emberi ésszel nevetséges, de nem Istennél!

–         Ő küld felderítőket a Midianiták táborába,

–         Ő ad álmot a Midián katonáknak is, akiknek ez által félelmet ültet a szívükbe,

–         Ő zavarja össze az ellenséget, hogy egymás ellen hadakozzanak, teljes zűrzavart okozva közöttük,

–         Ő az, aki győzelemre viszi a népét,

–         Gedeonnak és csapatának nincs más dolga „csupán” engedelmeskedni mindenben Istennek és megtenni azt a keveset, amit Isten kér tőle

–         Isten a nagyobb részt vállalja Magára.

Így harcolunk mi is? Ugye nem! Mi Isten munkáját is magunkra vállaljuk sokszor, emberileg jóval többet teszünk, mint kellene, de mivel nincs egyértelmű kijelentésünk Istentől, így azt sem tudjuk igazán, hogy mit akar Isten elvégezni és mi lenne a mi részünk, amiben engedelmeskednünk kellene.

Mit tehetünk ezek után mégis?

Bűnbánatot kell tartani és megtérni bűneinkből és az Úrhoz kiáltani nyomorúságos állapotunkban és beismerni, hogy teljesen kirabolt bennünket az ellenség. Elismerni, hogy Isten segítségére van szükségünk a győzelemhez, mert magunktól ez nem megy.

Megtagadni magunkat és hordozni a keresztet minden nap, keresve az Ő szellemi vezetését és engedelmeskedni annak minden nap. Csupán ennyit kér tőlünk az Úr.

Övé legyen a dicsőség mindenért.

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

 

Kategória: helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Vision of the Broad and Narrow ways – Robert Redei

On 12th of April, 2012 – at one of our House Church meeting while we prayed – I received the following vision.

I saw two ways. These two ways divided already at the beginning. On the left side was a broad and straight way paved with large, square, white stones. There were continuous metal barriers on either side of the road similar to crash barriers. Many people are walking on this road, all held in one direction – straight ahead. The road was so long the end could not been seen; it faded into nothingness.

On the right there was a narrow road rising up a mountain, serpentined with a very steep up-grade.  It also was paved with square stones, but there were no barriers and the stones close to the edge of the road were crumbling and falling away. This road was not straight, but ever winding upward, ending in fluffy clouds. The end of this road was beautiful but few people were walking on this road, and those were in small groups some distance from each other. The distance and the difference of level between the two roads increased continuously after the dividing point.  The edge of narrow way, different from the broad way, was in a bad condition; the outside stones had slipped down.  Between the two roads was a steep and barren slope. There were not either rocks nor plants. It was as though volcanic ash covered the hillside.

Explanation:

The paving stones on both roads had been placed there by many generations of people. The straight, wide road is easily and comfortably traveled and therefore the majority of people choose it.  They see many people there and therefore they mindlessly join them.  They do not see that the road leads only to nothing, hopeless and destruction.  Turning back on this road is impossible.  The barriers on the edges of road were placed by Satan to prevent any deviation from the comfortable way. I saw the barriers were not very high; anybody could step over them. If someone did step over the barriers, he would have to face the barren slope and the steeper mountainside, with the beautiful clouds and the sun at the top to where the narrow road was running.  If one managed to overcome the obstacles they could come to the narrow path.  At the beginning – close to dividing of both roads – it is fairly easy to climb up from the broad way, but later as  the distance and difference of level increases,  it becomes much more difficult. On the broad way the people are unable to go ahead without hindrances.  So many people are on this way that they come to hinder each other; more urgent ones crush slower ones. Weaker ones try to move to the edge of the road, but the mass of people press them onto the barriers.  If one gets chushed he will die there on the way. Whoever gets to the end, will win their „reward”: they will be alone in the utter darkness till the end of times.

The narrow road is slightly winding to facilitate advancing up the difficult and steep slope. Stones have slipped from the side of the road because there are some people who have seen how much easier it appears to walk the wider road, and risking spiritual integrity they have slithered off the narrow path to the wider one.  On other hand some have unintentionally veered off the narrow road because they were not paying sufficient attention to the precariously positioned stepping stones. These unwary people clung to the stones at the edge of the road until they could scramble back up on the path and continue their journey. The wisest travelers try to walk in the middle of the path where the paving stones are stable and in good condition.  Due to the steep incline, the force of gravity (Satan) pulls the travelers backward and therefore it is very easy to slip back. To climb from the wide road to the narrow road is very difficult, but it is not impossible. The Lord’s mercy helps defeat the obstacles that seem so difficult. Our brothers and sisters are able to support us against the slipping back. The key to progress on the narrow path is God’s infinite mercy and love, which makes the journey easier and more enjoyable. The reward can be attained only at the end of the road: when we reach the top God gives us His best.

I thank the Lord that a few days later – in the evening before bed – I read in the Book of Proverbs the following passages describing the two paths open to me. (NIV translation)

„In the way of righteousness there is life; along that path is immortality.” – Prov 12:28

„The path of life leads upward for the wise to keep him from going down to the grave.” – Prov 15:24

„There is a way that seems right to a man, but in the end it leads to death.” – Prov 16:25

„A violent man entices his neighbor and leads him down a path that is not good.” – Prov 16.29

„A man’s own folly ruins his life, yet his heart rages against the Lord.” – Prov 19:3

„All a man’s ways seem right to him, but the Lord weighs the heart.” – Prov 21:2

„A man who strays from the path of understanding comes to rest in the company of the dead.” -Prov 21:16

Jászberény, HU

14 April 2012, 11 p.m.

Kategória: church, prophecy, Teachings | Címke: | 1 hozzászólás

Látás a széles és keskeny útról – Rédei Róbert

2012.04.12-én egy házi közösségi alkalmunkon – ima közben  – a következő látást kaptam.

Két utat láttam. A két út az elején szétágazott. Baloldalon volt egy széles és egyenes út. Kövekkel volt kirakva, szabályos fehér nagyméretű térkövekkel. Az út két oldalán fémkorlátok voltak, a szalagkorlátokhoz hasonlóak. Sok ember járt ezen az úton, mind egy irányba tartottak, egyenesen előre. Az út olyan hosszú volt, hogy a vége nem látszódott, beleveszett a semmibe. A jobb oldalon a másik út keskeny volt és erősen felfelé emelkedett, mint a hegyoldalaknál szokott. Ez is térkövekkel volt kirakva, de itt a szélén nem volt korlát és az út szélein a kövek leszakadozóban voltak. Az út nem egyenes, hanem enyhén kacskaringós volt, viszont töretlenül felfelé tartott a felhők felé. Az út vége gyönyörű és tiszta bárányfelhők közé ért és be is fedték a felhők. Ezen az úton kevés ember járt, szakaszosan és ritkásan. A két út között, ahogy fokozatosan elvált egyre nagyobb lett a távolság és a szintkülönbség. A keskeny út széle – a széles út felől – rossz állapotban volt; a szélső kövek meg voltak csúszva lefelé, és a két út között egy meredek és kopár lejtő volt. Nem volt sem sziklás, sem növények nem voltak rajta. Olyan volt, mint egy vulkáni hamuval fedett hegyoldal.

Magyarázat:

A köveket emberek rakták le mind a két úton sok generáció óta. Az egyenes és széles út könnyen és kényelmesen járható és ezért nagy tömegek választják. Látják, hogy sokan vannak rajta, könnyelműen hozzácsapódnak a többiekhez. Nem látják, hogy az út a semmibe vezet – a kilátástalanságba és a megsemmisülésbe. Ezen az úton nincs lehetőség visszafordulásra. Az út szélein a korlátot Sátán emelte, hogy megakadályozza az embereket a kényelmes útról való letérésben. A korlátot mégsem láttam olyan magasnak, hogy azt ne lehetne átlépni. Ha valaki mégis átküzdi magát rajta, még akkor is szembe kell néznie a meredek és kopár, egyre csak magasodó hegyoldallal, aminek a tetején ott van a másik – a keskeny út – és a csúcson a gyönyörű felhők a nap sugaraival koronázva. Ha sikerül az akadályokat legyőznie rátér a keskeny útra. Mikor az elején szétágazik a két út még könnyebb a széles útról felkapaszkodni, de ahogy egyre távolodik és a szintkülönbség is nő, már sokkal nehezebb. A széles úton az emberek nem tudnak akadálytalanul haladni. Sokan vannak az úton, egymásba botlanak, akadályozzák egymást, a sietősebb eltiporja a lassabbat. A gyengébbek próbálnak kihúzódni a szélére, de ott a tömeg nekiszorítja őket a korlátnak. Akit eltipornak ott hal meg az úton. Aki eljut a végéig, megkapja jutalmát: kinn lesz a külső sötétségben az idők végezetéig.

A keskeny út enyhe kacskaringóssága azért van, hogy a felfelé haladóknak megkönnyítse a nehézségeket a meredek felfelé vivő úton. Az út szélén a kövek azért csúsztak meg, mert vannak olyan emberek, akik lefelé tekintgetve azt látják mennyivel könnyebb a széles úton járni és kockáztatva (lelki)épségüket lecsúsznak, leereszkednek a széles útra. Másrészt, akik a keskeny úton haladva nem eléggé figyelmesek a szélső kövekre lépve önkéntelenül és nem szándékosan megcsúsznak, de ezek az emberek visszakapaszkodnak és folytatják útjukat. A legbölcsebbek mindvégig a keskeny út közepén próbálnak haladni, ahol az út stabil és jó állapotú. A keskeny útról lefelé (vissza)csúszni könnyű, mert a gravitáció (Sátán) húz. Felfelé a széles útról nehezebb feljutni, de nem lehetetlen. Az Úr irgalmával megsegít, hogy az oly nehéznek tűnő akadályt legyőzhessük. A megcsúszásnál még tudnak segíteni az úton haladó drága testvéreink! Legfontosabb mégis a keskeny úton való haladás, mely Isten irgalmával és végtelen szeretetével könnyebbé és élvezetessé válik és a jutalma ott van az út végén. Mikor felérkezünk a csúcsra, a legdrágábbat adja nekünk ISTEN!!!

Hálát adok az Úrnak, mert néhány nappal később – este lefekvés előtt – a Bibliát olvasva a Példabeszédek könyvéből a következő igéket kaptam a két útra vonatkozóan:

“Az igazságosság útja az életre visz, a rosszindulatúak útja a halálba.”   Péld. 12;28.

“Az értelmes ember útja felfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje.”   Péld. 15;24.

“Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis halálba visz.”   Péld. 16;25.

“Az erőszakos ember elcsábítja társát, és a balszerencse útjára vezeti.”  Péld. 16;29.

“Az embernek balgasága rontja el az útját, a szíve mégis az Urat hibáztatja.”    Péld. 19;3.

“A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója.”     Péld. 21;2.

“A belátás útjáról letérő ember a holt lelkek közt fog megpihenni.”      Péld. 21;16.

Jászberény, 2012.04.14, 22.

Rédei Róbert

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, Szentség, Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Megigazulás, megszentelődés és megdicsőülés – Zac Poonen

Justification, Sanctification and Glorification by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Isten Igéje az „üdvösségről” három igeidőben – múlt (Ef. 2:8), jelen (Fil. 2:12) és jövő (Róma 13:11) – vagy más szavakkal megigazulásról, megszentelődésről és megdicsőülésről beszél.

„A Szent Szellemmel való betöltekezés egy ígéret, amit Isten minden gyermeke hit által nyerhet el.”

  1. MEGIGAZULÁS:

Az üdvösségnek van egy alapja és egy felépítménye. Az alap a bűnök bocsánata és a megigazulás. A megigazulás több mint a bűneink bocsánata. Ez azt is jelenti, hogy Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele alapján Isten szemében igaznak vagyunk nyilvánítva. Ez független a cselekedeteinktől (Ef. 2:8-9), mivel a mi igaz cselekedeteink olyanok Isten szemében, mint egy szennyes ruha (Ézs. 64:5). Mi Krisztus igazságát öltözzük magunkra (Gal. 3:27). A megtérés és a hit előfeltétele a bűnbocsánatnak és a megigazulásnak (Ap.csel. 20:21). Az őszinte megtérésnek meg kell teremnie bennünk a kártérítés gyümölcsét – vissza kell téríteni pénzt, dolgokat és adót, amik jogtalanul a tulajdonunkban vannak (amik másoké), és magunkat megalázva bocsánatot kell kérni azoktól, akiket megbántottunk (Lukács 19:8-9). Amikor Isten megbocsát nekünk, azt is elvárja tőlünk, hogy mi is ugyanúgy bocsássunk meg másoknak. Ha elmulasztjuk ezt megtenni, akkor Isten visszavonja a megbocsátását. (Máté 18:23-35). A megtérést és a hitet a vízbe való bemerítkezés kell, hogy kövesse, ami által nyilvánosan bizonyságot teszünk Isten, emberek és démonok előtt, hogy a régi emberünket valóban halálba adtuk (Róma 6:4-6). Ezt követően töltekezhetünk be Szent Szellemmel, aki felruház minket erővel, hogy Krisztusról bizonyságot tegyünk az életünkkel és a szánkkal (Ap.csel. 1:8). A Szent Szellemmel való betöltekezés egy ígéret, amit Isten minden gyermeke hit által nyerhet el. (Máté 3:11; Lukács 11:13). Minden tanítvány kiváltsága, hogy a Szellem bizonyságot tesz róla, hogy ő valóban Isten gyermeke (Róma 8:16) és bizonyosságot kap, hogy valóban megkapta a Szent Szellemet (Ap.csel. 9:2).

  1. MEGSZENTELŐDÉS:

A megszentelődés az épület felépítménye. A megszentelődés a bűntől és a világtól való ’elválasztottságot’ jelenti, ami egy folyamat és az újjászületéssel kezdődik (1 Kor. 1:2), és aminek folytatódnia kell az egész földi életünk során (1 Thessz. 5:23-24). Ez Isten munkája, amit a Szent Szellem kezd el bennünk, a szívünkbe és az elménkbe írva az Ő törvényét; de nekünk is meg kell tenni a magunk részét: félelemmel és rettegéssel véghezvinni az üdvösségünket (Fil. 2:12-13). A test cselekedeteit meg kell öldökölni a Szellem ereje által (Róma 8:13). Meg kell tisztítani magunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól, Isten félelmében véghezvive a megszentelésünket (2 Kor. 7:1).

Ha egy tanítvány radikálisan és teljes szívvel együttműködik a Szent Szellemmel ebben a munkában, a megszentelődés munkája gyorsan halad előre az életében. A munka nyilvánvalóan lassú lesz és megreked annak a hívőnek az életében, aki a Szent Szellem vezetésére könnyelműen reagál. A kísértések idején a teljes szívűségünk meg lesz próbálva, hogy valóban vágyunk-e a megszentelődésre. Ahhoz, hogy megszenteltek legyünk, a törvény igazságának meg kell felelnünk belül a szívünkben – és nem csupán külsőleg, mint az Ószövetség idején (Róma 8:4). Ezt hangsúlyozta Jézus a Máté 5:17-48-ban. A törvény elvárását Jézus úgy foglalta össze, hogy szeressük Istent teljes szívvel és szeressük felebarátainkat, mint magunkat (Máté 22:36-40). Ez a szeretet törvénye, amit Isten most igyekszik beírni a szívünkbe, mivel az az Ő természete (Zsidó 8:10; 2 Péter 1:4). Ennek külsődleges megnyilvánulása egy győzedelmes élet lesz minden tudatos bűn felett, és engedelmesség Jézus összes parancsolatának (János 14:15). Lehetetlen belépni egy ilyen életbe anélkül, hogy előbb eleget ne tennénk a tanítványság azon feltételeinek, amiket Jézus lefektetett (Lukács 14:26-33). Ez alapvetően azt jelenti, hogy az Úrnak adjuk az első helyet minden rokonunkkal és a saját életünkkel szemben, és szakadjunk el minden anyagi gazdagságtól és vagyontól. Ez a szoros kapu, amin először keresztül kell menni. Ezt követi a megszentelődés keskeny útja. Akik nem szánják oda magukat a megszentelődésre, sosem fogják meglátni az Urat (Zsidó 12:14).

  1. MEGDICSŐÜLÉS:

Itt és most lehetséges tökéletesnek lenni a lelkiismeretünk szerint (Zsidó 7:19; 9:9-14), nem lehetséges azonban egy bűntelen tökéletességet elérni Jézus visszajöveteléig, míg nem lesz megdicsőült testünk (1 János 3:2). Csak akkor tudunk hozzá hasonlóak lenni, nekünk azonban már most úgy kell járnunk, ahogyan Ő járt (1 János 2:6). Ameddig ebben a romlandó testben vagyunk, lesznek nem tudatos bűnök, akármennyire is megszenteltek lennénk (1 János 1:8). A lelkiismeretünkben azonban lehetünk tökéletesek (Ap.csel. 24:16), és szabadok a tudatos bűntől (1 János 2:1) már most is, ha teljes szívűek vagyunk (1 Kor. 4:4). Várjuk így Krisztus második eljövetelét és a megdicsőülésünket – az üdvösségünk befejező részét, amikor tökéletesen bűntelenné válunk (Róma 8:23; Fil. 3:21).

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: gyülekezetépítés | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

13. Hogyan vált a Sátán Sátánná? – Zac Poonen és a Pittsburgh gyülekezet

How Satan became Satan by Zac Poonen

Letölthető PDF formátumban itt

Ez a tanítás egy 28 részből álló Alapvető bibliai igazságok című tanítás sorozat része. A tanítás képi változatát a CFC Pittsburgh gyülekezete készített el,  ami segít a felnőtteknek a gyermekekkel való foglalkozásban. Az ehhez szükséges Tanítási Vázlat elérhető itt 

Letölthető PDF formátumban itt

Megjegyzés: A teljes tanítássorozat a Keskenyút blog Tanítások – Alapvető bibliai igazságok menüpontok használatával érhető el.

Kategória: Alapvető bibliai igazságok, Tanítások | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Legyen egy helyes fontossági sorrend az életedben – Zac Poonen

Have A Right Priority in Your Life by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

„Amelyek nékem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. És találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom, hogy már elértem, vagy, hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna: de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.”   (Fil. 3:7-14)

Ez egy érett keresztyén bizonysága egy gazdag és teljes élet vége előtt. Harminc év telt el Pál megtérése óta. Azon évek alatt Isten sok gyülekezet létesítésére használta őt, hatalmasan bizonyságot téve a szolgálatáról jelekkel és csodákkal. Pál a kezdetektől fogva fáradságot nem kímélve munkálkodott az evangélium ügyében, utazott és folyamatosan nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül. Ahogyan egyre jobban hasonlított az ő Urára, megismerte a bűn feletti győzelem valóságát. És a sok öröme között volt neki egy mindennél fontosabb megtapasztalása, ahogyan fogalmazott, elragadtatott a harmadik égig, ahol fontos kijelentéseket kapott szellemi igazságokról.

Mindezek után mégis kijelenti, hogy nem érte el mindazt, amit Isten eltervezett az élete számára. Ő volt az egyik leghatalmasabb – valaha élt – keresztyén, aki az élete vége előtt azt mondta, hogy még mindig a cél felé kell törekednie. A legtöbb hívő számára sajnos az üdvösség az újjászületéssel kezdődik és végződik, biztosítva ezáltal az isteni ítéletkor a kárhozattól való megmenekülésüket. Az apostol mindenki mástól eltérően Krisztusra hasonlító valódi tanítvánnyá akar válni. Itt ebben az igeszakaszban határozottan kijelenti, hogy Krisztusnak célja volt az életével. Viszonzásképpen elhatározta, hogy minden áron ennek a tervnek a megvalósítására törekszik. Egy óriási és felemelő igazság, hogy amikor az Úr a megtérés által megment bennünket, az messze túlmutat az üdvösségen, aminek célja, nem csupán a lelkünk megmentése a pokol tüzétől a menny számára. Ha olyan érett embernek, mint Pál apostol, a harminc éves fáradhatatlan keresztyén szolgálata végén azt kellett mondania, hogy még nem érte el, és még mindig arra kell törekednie, hogy teljes egészében betöltse az élete számára kitűzött célját, milyen hatalmas dolognak kellett lenni annak a célnak? Pál még tovább is megy ebben az igeszakaszban. Számára minden, amit a világ értékesnek tart, Isten legfőbb céljával és annak betöltésével összehasonlítva értéktelen szemét. Ő ezt olyan nyereménynek tekinti, amelyért érdemes mindent feladni ezen a világon (14. vers). Amikor körülnézünk magunk körül, és azt látjuk, hogy a hívők világi javak után vágyakoznak, és anyagi dolgokhoz ragaszkodnak, nagyobb helyet biztosítva ezeknek az életükben, mint Isten dolgainak, kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy keresztyénségük nagyon távol áll Pálétól.

A szellemi csecsemőkor jellemzője, hogy az üdvösségre csak, mint a Pokol lángjaitól való menekülésre vonatkozó biztosítási kötvényként tekintünk. Amikor szellemileg éretté válunk, rájövünk, hogy Isten azért mentett meg minket, hogy minden nap járhassunk azon az úton, amelyet már az örökkévalóságtól fogva mindegyikünk számára megtervezett (Efézus 2:10). Ezt az utat nevezte Pál az életére vonatkozó tervnek. Ha megelégszünk a kegyelem elnyerésével, de nem akarjuk betölteni az életünkre vonatkozó tervet, akkor bármennyire is teljes evangéliumiak vagyunk, úgy éljük le az életünket, hogy semmi olyasmit nem viszünk véghez, ami maradandó értéket jelentene Isten számára. Természetesen az ördög célja elsősorban az, hogy megvakítsa az embereket Isten Krisztus Jézusban való kegyelmével kapcsolatban, és ezáltal megakadályozza őket üdvösségük elnyerésében (2 Kor. 4: 4). Ha azonban ez nem sikerül, akkor a következő célja az, hogy megvakítsa az új hívőt arra vonatkozóan, hogy Istennek nagyon határozott terve van az életére. Nagyrészt ez sikerül is neki. Több ezer igaz hívő van, akik sosem keresik komolyan Isten rájuk vonatkozó akaratát még az életükre vonatkozó fontosabb döntésekben sem. A keresztény életet a Filippiek 3. fejezetének ez az igeszakasza úgy mutatja be, mint amire folyamatosan törekedni kell. A földön elérhető semmiféle szellemi érettség sosem fog mentesíteni minket a folyamatos sürgetésnek ettől az igényétől. Mivel sok hívő elhanyagolta ezt a feladatát, ezért nem lehetnek élő bizonyságok. Az egyetlen bizonyságuk egy távoli múltban való megtapasztalással kapcsolatos, amikor egy áldott napon talán felemelték a kezüket, vagy valamilyen evangelizációs összejövetelen aláírtak egy döntési kártyát. Ez csodálatos, de azóta semmi sem történt! A Péld. 24:30-34 egy lepusztult kert képével írja le annak az embernek az állapotát, aki megelégedett az üdvösségével. Egy kert folyamatos gyomlálást és gondozást igényel, ha meg akarjuk védeni a gyomoktól és a csalántól – az emberi lélek is ilyen.

-§ –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

12. Isten Igéjének ereje – Zac Poonen és a Pittsburgh gyülekezet

The Power of God’s Word by Zac Poonen

Letölthető PDF formátumban itt

Megjegyzés: A teljes tanítássorozat a Keskenyút blog Tanítások – Alapvető bibliai igazságok menüpontok használatával érhető el.

Kategória: Alapvető bibliai igazságok, Tanítások | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Isten értékítélete a sárdisi gyülekezetről – Zac Poonen

God’s Evaluation of the church in Sardis by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A Jel. 3:1-6 a következőről szól: „a sárdisi gyülekezet angyalának írd meg.” ….. A Sárdisban lévő angyal (küldött), mint szellemi ember, olyan ember volt, aki óriási hírnevet szerzett magának a követői előtt. Az Úr véleménye azonban pontosan az ellenkezője volt annak, mint a sárdisi követőinek róla alkotott véleménye. Ez mutatja, hogy mennyire testiek és hiszékenyek voltak a hívők Sárdisban.

A hívők több mint 90%-a képtelen különbséget tenni egy testies és egy szellemi igehirdető között. A hívők több mint 90%-a képtelen megkülönböztetni az ember lelki erejét a Szent Szellem erejétől. A legtöbb hívőt lenyűgözi a szellemi ajándékok bemutatása és gyakorlása, és így az alapján értékelnek egy igehirdetőt vagy egy vént, és ezért becsapják őket. Isten azonban a szíveket nézi. Lehet, hogy a sardisi küldöttnél működtek a szellemi ajándékok, de szellemileg mégis halott volt. Ez egy felhívás mindannyiunk számára, hogy vegyük ezt figyelembe: 100%-ban téves lehet hívő társaink 99%-ának a véleménye rólunk. Isten rólunk alkotott véleménye pont ellentétes lehet az ő véleményükkel. Ugyanez vonatkozik a gyülekezetre is. Az emberek egy gyülekezetet “szellemileg élőnek” gondolhatnak, Isten azonban tudja, hogy szellemileg halott, és fordítva. Azokat a gyülekezeteket, amelyeket Isten szellemileg élőnek lát, megkülönböztető képességgel nem rendelkező emberek halottnak tekinthetnek.

A legtöbb hívő egy gyülekezetet a szívélyes fogadtatás, a gyülekezet nagysága, az összejövetel zajossága és az érzelmek mértéke, a dicsőítő zene minősége, a prédikáció szellemi tartalma és az adakozás összege alapján értékel!! Istent azonban ezek a dolgok nem hatják meg.

Isten egy gyülekezetet a gyülekezeti tagok szívében lévő krisztusi alázat, tisztaság, szeretet, és egoizmustól való szabadság alapján értékel. Isten és az emberek értékítélete egy gyülekezetről tehát teljesen különböző lehet. Általában ez így van. Sárdisban nem voltak Jézabelek, Baálám tanítása és nikolaiták sem, de valamiben rosszabbak voltak – képmutatók voltak. A sárdisi gyülekezet küldöttje egy titkos megelégedettséget érzett a magáról felépített hírneve miatt. Különben nem lett volna képmutató. Nincs abban semmi rossz, ha mások úgy ismernek minket, mint akik szellemileg élők, feltéve, hogy nem leszünk önteltek a rólunk alkotott véleményük alapján. Ha azonban a saját hírnevünket építjük azzal, amit az Úrért teszünk, akkor bizonyára élők leszünk az emberek szemében, Isten szemében azonban nem. Ebben az esetben el kell ismernünk, nem vettük észre, hogy az emberek véleménye semmit nem ér.

A keresztyénség tele van olyan igehirdetőkkel, akik folyamatosan azért cselekszenek dolgokat és írnak beszámolókat, hogy hírnevet szerezzenek maguknak. Mindannyian úgy fogják végezni, mint a sárdisi gyülekezet angyala. Az Úr meg fogja ítélni őket az utolsó napon, mert a munkájuk nem volt tökéletes az Úr előtt. A mi munkánk sem tökéletes az Isten előtt, ha a szívünk mélyén az embereknek akarunk tetszeni. A sárdisi küldött szellemileg aludt, mint a bunda.

Jézus figyelmeztette tanítványait, hogy nagy szükségük van az éberségre és az imádkozásra, hogy készen álljanak az Ő eljövetelére – mert a világi elfoglaltság és a mammon szeretete a hívők legjavát is képes elaltatni (lásd Lukács 21:34-36)

Amikor az ember alszik, nincs tudatában a körülötte lévő valós világban zajló dolgoknak, hanem álmai irreális világában él. Így van ez azokkal is, akik szellemileg alszanak. Nincsenek tisztában Isten országának valódi világával, a körülöttük lévő elveszett lelkekkel és az örökkévaló dolgok valóságával, hanem az anyagi gazdagság, az öröm, a kényelem, a földi tisztesség és a hírnév irreális, ideiglenes világában élnek. Így volt ezzel a sárdisi gyülekezet küldötte is.

Az Úr felszólítja, hogy ébredjen fel – más szavakkal: adja fel álmai irreális világát (a materializmus világát) – és erősítse meg életének azon területeit, amelyek a szellemi halál felé tartanak, de még nem halottak (2. vers). A parázs még nem hunyt ki teljesen, de gyorsan “lángra kell lobbantani,” különben teljesen kialszik (2 Timóteus 1:6 – AMP). Az Úr azt mondja neki, hogy a cselekedetei nem voltak tökéletesek Isten szemében (Jel. 3:2). Sok hívő fél a “tökéletesség” szótól, itt azonban azt látjuk, hogy az Úr azt várta el ettől a küldöttől, hogy a munkája legyen tökéletes Isten előtt.

A szellemi tökéletesség óriási téma, de itt arról van szó, hogy ez a vén a cselekedetei által nem egyedül és őszinte szívvel Isten tetszését kereste. Cselekedetei jó cselekedetek voltak – ezért volt az a neve, hogy szellemileg él. Ezt azonban nem Isten dicsőségére tette. Embereknek való tetszés keresése érdekében cselekedte azokat. Tehát mind holt cselekedetek voltak. “Gonoszság volt a szent cselekedetben” (2 Mózes 28:38). Meg kell tisztulnia ebből a szellemi mocsoktól ahhoz, hogy Isten elfogadja őt (2 Korinthus 7:1). Az emberek tiszteletének elnyerése érdekében végzett jó cselekedetek holt cselekedetek. Az első lépés a tökéletesség felé, hogy mindent Isten színe előtt tegyünk. Ha nem itt kezdjük, akkor sehova sem jutunk: legyen szó imádkozásról, böjtölésről vagy másokon való segítésről, vagy bármi másról. Azt a fontos kérdést kell feltennünk magunknak, hogy „arra gondolok most, hogy valaki látja, hogy ezt csinálom, és azért tisztel engem, vagy ezt Isten előtt teszem, az Ő dicsőségéért „egyedül?” A rossz motiváció sok jó cselekedetet megront és Isten szemében tökéletlenné tesz.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

 Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

 

Kategória: helyreállítás, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Légy állhatatos Isten akaratát cselekedve nap mint nap – Zac Poonen

Be Consistent in Doing God’s will day after day by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

„Azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.” (János 6:38). Jézus a saját szavaival azt mondja el nekünk, azért jött le a földre, hogy ezt cselekedje. Ebben az egyetlen mondatban van leírva az, hogy hogyan élt Jézus az egész földi élete során minden egyes nap. Jézus Názáretben leélt harminc évét rejtett éveknek nevezik. Jézus azonban itt kijelenti mit cselekedett a 30 év minden egyes napján. Megtagadta a saját akaratát és az Atya akaratát cselekedte.

Amikor Jézus az Atyával a kezdetektől fogva a mennyben volt, sosem kellett megtagadnia a saját akaratát, mert a saját akarata megegyezett az Atya akaratával. Amikor azonban testben lejött a földre, a testének saját akarata volt, ami szöges ellentétben volt az Atya akaratával minden szempontból. Az egyetlen dolog, amit Jézus tehetett, ha az Atya akaratát akarta cselekedni, hogy folyamatosan megtagadta a saját akaratát. Ez volt a kereszt, amit Jézus hordozott a földi élete során – a saját akaratának a keresztre feszítése – és arra kér minket, hogy mi is hordozzuk ezt minden nap, ha követni akarjuk Őt. A saját akaratának ez a következetes megtagadása volt az, ami szellemi emberré tette Jézust. A saját akaratunknak ez a megtagadása tesz minket is szellemi emberré.

Szellemi embernek lenni az nem olyan dolog, ami az Istennel való egyetlen találkozásból származik, hanem az önmegtagadás választásának eredménye és Isten akaratának a következetes cselekvése napról napra, hétről hétre, évről évre. Nézzük meg két testvér szellemi állapotát tíz évvel a megtérésük után, akik mindketten ugyanazon a napon tértek meg. Az egyik most érett hívő, szellemi megkülönböztető képességgel, akire Isten nagy felelősséget bízhat a gyülekezetben. A másik hívő még mindig gyermek, szellemi megkülönböztető képesség nélkül és igényli, hogy folyamatosan mások táplálják és bátorítsák. Mi az, ami ilyen nagy különbséget eredményezett kettejük között? A válasz a következő: azok az apró döntések, amiket a keresztyén életük tíz éve során meghoztak minden nap. Ha ők ugyanígy folytatják a következő tíz évben is, a kettejük közötti különbség még nagyobb lesz. És az örökkévalóságban a dicsőségbeli fokozatuk közötti különbség olyan nagy lesz, mint egy 2000 wattos és egy 5 wattos égő fénye közötti különbség!! „Az egyik csillag különbözik a másik csillagtól a dicsőségét tekintve” (1 Kor. 15:41).

Nézzünk meg egy helyzetet, amikor meglátogatsz egy otthont és kísértést érzel, hogy elmondj valami negatív dolgot egy bizonyos testvérről (akit nem szeretsz), aki nincs jelen. Mit teszel? Engedni fogsz ennek a kísértésnek és kibeszéled, vagy meg fogod tagadni magad és szótlan maradsz? Soha nem súlyt Isten leprával vagy rákkal, csak azért mert gonosz dolgot mondanak valakire. Nem. Ezért sokan azt gondolják, hogy egy ilyen bűn nem fogja tönkretenni az életüket. Sajnos, csak az örökkévalóságban fog rájönni sok testvér, hogy minden döntésükkel, amivel maguknak kedveskedtek, valamilyen mértékben maguknak okoztak kárt. Akkor majd bánni fogják, hogy elvesztegették az életüket a földön.

Jézust hozzánk hasonló kísértések értek 30 éven át Názáretben. Az van megírva azokról a rejtett évekről, hogy sosem „önmagának kedveskedett” (Róma 15:3), hanem mindig megtagadta magát. Ő állandóan az Atyának kedveskedett. Önmagának kedveskedhet valaki az élet számos területén – pl. az étkezés területén. Nézzünk meg egy másik helyzetet. Annak ellenére, hogy nem vagy éhes, mégis elköltesz valamennyi pénzt valamilyen ízletes ételre. Bizonyára semmi bűn, semmi rossz nincs abban, de az egy bizonyos életmódot jelent. Mivel van pénzed, megveszed, amit szeretsz, akár szükséged van arra, akár nincs. Azt teszed, ami neked tetszik. Ha szeretnél megvásárolni valamit, megveszed. Ha valahová szeretnél elmenni, elmész. Ha kedved van sokáig aludni, sokáig alszol. Mi lesz az eredménye az ilyen életnek, annak ellenére, hogy rendszeresen elmész az összejövetelekre és minden nap olvasod a Bibliát? Lehet, hogy nem veszíted el az üdvösségedet, de elpazarolod az életedet, amit Isten azért adott, hogy Neki élj.

Egy másik testvér azonban másként cselekszik. Úgy dönt, hogy megfegyelmezi a testét. Úgy dönt, hogy nem eszik semmi szükségtelen dolgot, amikor nem éhes. Úgy dönt, hogy sosem vesz semmi szükségtelen dolgot magának. Úgy dönt, hogy felkel 15 perccel korábban minden nap, hogy időt töltsön Istennel. Ha valaki mérgesen szól hozzá, úgy dönt, hogy barátságosan válaszol neki. Úgy dönt, hogy megmarad mindig szeretetben és jóságban. Úgy dönt, hogy nem olvas el bizonyos újságcikkeket, ami a testi vágyait gerjeszti. Minden helyzetben úgy dönt, hogy megalázza magát és nem a saját igazát keresi. Úgy dönt, hogy lemond bizonyos barátokról, akik világi befolyással vannak rá. A saját akaratának (ami kedves lenne számára) a folyamatos megtagadása által megerősödött abban, hogy egyedül csak Istennek kedveskedjen. Mit veszített azzal, hogy nem vásárolt szükségtelen dolgot, vagy 15 perccel korábban kelt fel az ágyból, vagy lemondott az emberi méltóság érzéséről és bocsánatot kért? Semmit. Gondoljatok azonban arra is, hogy mit nyert! Egy ilyen ember, aki következetesen hű az apró dolgokban, néhány év múlva Isten megbízható emberévé válik – nem bibliai ismeretei, hanem hűsége miatt az általa meghozott kis döntésekben, amikor halálba adja az életét, hogy ne önmagának kedveskedjen, hanem Istennek. Ne légy tehát akaratgyenge. Gyakorold az akaratodat, hogy mindenkor Istennek kedveskedjél.

Azok az érett keresztyének, akik “gyakorlatozásuk által (sok éven át jó irányba gyakorolva akaratukat) fejlesztik az érzékeiket a jó és a rossz felismerésére” (Zsid. 5: 14). Határozd el magad, hogy Isten igazi emberévé válsz.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

 

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

What does God teach us with the pandemic? by Sándor Abonyi

You can down load it in PDF format here

We have to think about the fact that a tiny and invisible virus made the whole globalized world to “get down on their knees” in their usual everyday lives for some long months. Even the worldly economists, politicians and sociologists have been meditating on how vulnerable, defenceless and therefore easily hurt the global liberal world of today is. Each country is suffering tremendous material loss and human sacrifices during the time of pandemic, most of all the so called developed west. Many people say that we have to learn from it and we cannot continue where we had left earlier.

Even in church circles, we can hear voices saying this pandemic points out the weakness of the churches. It is worth to draw the conclusions and there will be things that should be done in a different way in the future.

The great question is what God thinks about this pandemic? If we want to act according to the will of God, then it is important to learn His will in this situation. When I was before the Lord, He pointed out two things for me.

One of them is the Egyptian plagues and the other one is a verse from the message to the Philadelphian church. In Revelations 3:10, the Lord says the following to the holy and righteous church according to God’s heart:

Because you have kept the word of my patience, I also will keep you from the hour of temptation, which shall come upon all the world, to try them that dwell upon the earth.

The question may arise in many people’s mind whether this pandemic is a plague by God or may it possibly be a blessing, too? Who is the source or what can be the purpose of such a plague? If we look at all the material loss and the human sacrifices all over the world, then on one hand, we see that it is a real plague. The source of tribulation and death is always the devil but God sometimes allows the devil to do things in order to convict and test some things through them. The plagues sent to Egypt also caused a tremendous harm in Egypt at that time, and it was a judgement of God. However, there was another side of these plagues, which were a blessing for God’s chosen people, the Israelites, for whom they meant freedom from slavery. Just as God judged the arrogant and prideful Pharaoh who considered himself a god, God judges the arrogant and self-important humankind who consider themselves equal to God even today, and He proves to them that He is the Lord over the events that take place in the world. God humiliates the arrogant “lords” of the world just as He did with the Pharaoh, so that even a tiny virus can make mankind, who consider themselves “almighty” and equal to God, get down on their knees. It is a great question how much the world will learn from this situation. Will they change their minds, that is, will there be real conversions and repentances? Maybe there will be some who recognize now that man is not the lord of everything but there is a greater Almighty God, who is Lord over everything. This situation will result in some changes in the world for sure but not as much as it should. By no means will worldly people give up their original purpose. They will only refine their methods and mankind will carry on rushing towards the end, towards his own destruction, as it is written in the Scriptures. We saw this in case of the Pharaoh, as well, who was broken for a moment by the death of his own sown, so he let the Israelites go, but then his heart hardened again and started to chase them fiercely. However, he could not avoid his fate either, because he found his death with all his soldiers in the same sea that had been separated by God for the Israelites to help them escape.

The question is what Christians are learning from this situation.

The question is how strong both believers’ and unbelievers’ affection is for the usual things and whether they will be willing to let a lot of things go which the present situation points out: as life continues on another level even now, although this pandemic has eliminated many elements from the present system and has brought in new ones.

From the above verse, we can see that God allows (i. e. it is in His will) various tests and trials to come and judge all the nations of the world but we can also see that those who are in the will of the Lord, i.e. those who walk in holiness and righteousness, are kept and saved by God even in time of misery.

It is good and comforting to see that the holy and the righteous do not suffer any loss during the plagues. The Lord wants those who have departed from Him and become slaves of the world by living a fake Christianity to recognize that there are true believers whom they should align with.

Behold, I will make them of the synagogue of Satan, which say they are Jews, and are not, but do lie; behold, I will make them to come and worship before your feet, and to know that I have loved you.” (Revelations 3:9)

It is obvious that God wants to use this pandemic, which tests the whole world, to convict the false Christianity and to guide them towards the right direction. He wants to free them from the “captivity” of the world and lead them to the full freedom in Christ, so that they can live a truly holy and righteous life in Christ.

What changes has this situation brought in the life of the churches, or in other words what are those things that God has convicted by the present situation? Believers had assembled earlier in expensive institutes (cathedrals, temples and church buildings) for some hours every week, watching one another’s back and without experiencing a real fellowship, listening to a preacher speaking a message. However, now all these things are eliminated, the expensive institutes are standing empty, believers “are compelled” to stay at home and experience fellowship in a more personal way: in little groups in their homes using the opportunities offered by the Internet.

What does God want to teach the believers with this? He wants to call our attention to the number of unnecessary things that spoil the effectiveness of living the Christian life and also to the blessings of the shortcomings they can gain through this. Let us recognize that this situation is not a kind of emergency, which we should be free from as soon as possible, and get back to the state that God has now cut out. We need to recognize what is really necessary out of all these things to live an effective Christian life. A lot of people wish the life of the Church would be as dynamical as the life of the first churches had been and have as great an influence to the world to “turn the world upside down” as then. Let us recognize that God has now eliminated from the life of the churches the things which did not exist back then, and He wants to guide the life of the churches back to the path that existed in the first generation. In the time of the first generation there were no special and expensive establishments (cathedrals, temples, church buildings) at all for experiencing the church life. Believers basically assembled together in small groups in their homes, and from time to time they met in bigger groups, as well, at suitable places – if it was possible at all during the persecutions – but very often only in secret. The apostles sent letters to the churches, which they circulated among themselves and read them out before the church and so the church life was prospering. In today’s terms, the internet service can be compared somewhat to the epistles of the apostles. To listen to God’s word today, believers do not need to assemble in expensive and rarely used buildings, sitting and watching one another’s back.

God convicted the plenty and unnecessary movements, the expensive institutions through the present situation. However, He valued the role of homes, families, little fellowships through staying at home obligatorily. It is similar to the life of the first churches, when believers assembled together in their homes regularly. It is important to notice this and learn from it! Believers do not have to take an unnecessary burden on themselves which only binds them and keeps them captive because God called us to be free in Christ to live a holy and righteous life and thereby showing an example with our own lives to our families first of all and then to our neighbourhood. This educates us to be authentic Christians, whereas big assemblies teach us only hypocrisy. Believers must not think of the present situation that it is an abnormal emergency situation, which we need to escape from as soon as possible and return to the usual church life. Not, not at all. The normal state of the Church is namely this present situation and if the Church does not learn from it, then they will end up like the Pharaoh and his army: rushing to their own destruction.

The world and the Church are not friends but each other’s enemies according to the Scriptures because the prince of the world is Satan, whereas the Lord of the believers is Christ. The world will always persecute the true Church, the true believers. Jesus stated this clearly: “If they have persecuted me, they will also persecute you” (John 15:20). The normal state of the true Church is not friendship with the world but the persecuted state, experiencing fellowship in believers’ homes, very often without big assemblies together. The homes of the believers are the melting-pots of living the Christian life, where there is no place for hypocrisy, only for deep, sincere from heart to heart relationships as we read in the Scriptures that they were “of one heart and of one soul” (Acts 4:32).

It is not a good attitude of believers and especially of church leaders to wait for this “terrible” state to end as soon as possible. They should make use of the suitable time to do useful things that they did not have time for earlier. Many believers complain about the busy tread-wheel they have to live in and not having enough time for important things. Now, this is a good occasion. The Lord has given us enough opportunity to calm down and experience a deeper fellowship with Him, to hear His voice and to build relationships within marriages and families now which we did not have time for earlier but which are very essential. Maybe brothers and sisters in the church will get to know each other better and develop a desire to continue like this and not to give up the blessings of living fellowship in homely groups in the future. The Church is not an institute. It is not like a school or a theatre where “actors” play their roles, whom the Scriptures call hypocrites, but the Church is God’s family. It is like a family: straight, alive, simple, without any frills, where there is no place for unnecessary rituals, theatricality, and pulpits. These would all work ridiculous in a family meeting. Instead of going to the pulpit and declaring great scriptural truths, the father teaches his own children how to live the word in practical life simply and naturally, with his own example and guide, referring to the actual Bible verses. He teaches his own children and later maybe some other people who the Lord entrusts him with – if the Lord wants to entrust him with more.

Even the worldly thinkers keep saying that we should meditate on the issue later on, whether we need so many expensive offices and work places because it is obvious from the experience of the time of pandemic that working from home is much more effective and flexible; not to mention the fact that it is more natural, humanitarian and family-friendly. If homes became the centres of everyday life again and they were not only places to sleep at, we would live a life of higher quality.

We can only hope that what the world has already recognized, will be recognized by the believers, as well. It is a question whether the personal interest of church leaders and servants such as salary, reputation, lodging paid by the church, would be a bigger temptation that would make them and the believers in their neighbourhood return to the old pathways of church life instead of learning from the opportunity offered by God. It would be sad because now is the time for examining, convicting, converting and changing. God will always give us opportunities to repent and change but if somebody cannot learn from them but harden their hearts, then they will be judged and they will rush to their own destruction like the Pharaoh and all the followers.

May the Lord provide understandings, awakenings, repentances in the life of especially church leaders but also of believers who are following false practices now.

-§-

This article can be circulated  freely, without any changes but with indicating the author’s name and website: https://keskenyut.wordpress.com 

Translated by Rodenbücherné Koncz Nikoletta

Kategória: church, Last times, prophecy, Restoration, Teachings | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Teljes idejű szolgálók vagy béresek? – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban ittMP3 formátumban itt

A címben szereplő két megnevezés magyarázatra szorul. Egyházi körökben elterjedt a „teljes idejű szolgáló” megnevezés, ami alatt azt értik, hogy valakinek nincs polgári foglalkozása, hanem „teljes idejében” egyházi szolgálatban áll. Az ilyen személyek lehetnek misszionáriusok, valamelyik felekezet intézményi alkalmazottai, vagy leggyakrabban a hívőkkel  közvetlen kapcsolatban lévő helyi gyülekezetek pásztorai. Elég sokan vannak, sokan öltözetükkel is megkülönböztetik magukat a hétköznapi hívőktől: ők a „hivatásos” papság, papi szolgálók. Ezzel automatikusan „hivatásosokra” és „laikusokra” osztják Isten népét. Mindezekkel a fogalmakkal igei alapon nem sokat tudunk kezdeni. Ahhoz pedig, hogy közelebb jussunk a probléma megértéséhez és igei alapon történő tisztázásához, szükséges, hogy igeileg is beazonosítsunk dolgokat. Az Ige az Ef. 4:11-ben említ apostolokat (küldötteket vagy „misszionáriusokat), prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat, mint Jézus által adott Pünkösd utáni szolgálati ajándékokat, akik elhívásuk szerint különböző kegyelmi ajándékokkal szolgálnak. A helyi gyülekezetek vezetőiként pedig a véneket, vagy presbitereket említi az Ige, minden helyi gyülekezetben többet (Ap.csel. 14:23; 20:17; Jakab 5:14). Amikor az Ige a nyájért való felelősségről beszél, akkor megkülönböztet „pásztorokat” és „béreseket.”

A béres fogalmával találkozunk a tékozló fiú történetében is, ahol szerepel az apa, a két fiú és a béresek. A béresek megegyezés szerint napi vagy heti fix bérért dolgoztak, aminek nagyságát az határozta meg, hogy milyen ellátást kaptak mellette: szállás, koszt, ruha stb. A béresek felelőssége csupán annyi, hogy a munkáltató által kiadott feladatokat tisztességgel elvégezzék. Semmi felelősség ezen kívül nem terheli őket. A munkáltató felelőssége egy vállalkozás sikere és az alkalmazottaiért, azaz béreseiért való felelősség. Ma az emberek általában havi fix fizetésért dolgoznak valamelyik munkáltatónál, igei értelemben ők béresnek tekinthetők.

Az Újszövetség időszakában, akik befogadták az Urat és a Szent Szellem által újjászülettek azok a János 1:12-13 szerint fiakká, ezzel együtt papokká váltak. Értelmetlen tehát hivatásos (teljes idejű, főállású) és laikus szolgálókról beszélni, mert minden újjászületett hívőnek papi szolgálata van (1 Péter 2:5, 9). Az, hogy valaki igazi pásztorként vagy béresként viselkedik-e az attól függ, hogy milyen a viszonya a pénzhez (mammonhoz); a pénztől függ-e a szolgálata vagy az Úrtól és vállal-e felelősséget másokért:

„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.” (János 10:11-13)

Ha egy szolgáló ma rendszeres havi fizetést kap (mindegy honnan) és semmilyen – megélhetést biztosító – polgári foglalkozása nincs, akkor ő a pénz (mammon) és nem Isten szolgája. Az Atya megígérte, hogy gondoskodik az övéiről, ezért akik neki szolgálnak, azoknak Ő betölti a szükségét. Ezért igeellenes anyagi jellegű kérésekkel emberekhez fordulni és adományokat kérni bármilyen szolgálatra. Nem látunk erre egyetlen példát sem az Újszövetségben, hogy Jézus vagy az apostolok ezt tették volna. Imában viszont lehet buzgón esedezni a mennyei Atyához, hogy töltse be a szükségeket. Majd az Úr mozdít embereket a Szent Szellem által, hogy betöltse a szolgáló szükségeit. Ez az újszövetségi minta.

A nyájért való felelősség a másik szempont, ami szerint a szolgálók lehetnek pásztorok, de csupán béresek is. Az igazi pásztorok jellemzője az Ige szerint az, hogy életüket adják a juhokért, megvédik őket a saját életük árán is. Ha jönnek a “báránybőrbe bújt farkasok”, akkor leleplezik őket, ellenállnak nekik és elkergetik őket. Az igazi pásztorok ezt teszik. Ha azonban hagyják szabadon garázdálkodni a báránybőrbe bújt farkasokat a nyájuk között, akkor ők csak béresek, akármit is gondolnak magukról, vagy mások róluk.

Világosan kell látni, hogy akit az Úr elhív és a Szent Szellem beleköltözött, az teljes idejű szolgáló: otthon a családban, a munkahelyen, bárhol máshol, mert a benne lakozást vett Szent Szellem bizonyságot akar tenni folyamatosan a Krisztusról. Egy igazi keresztyénnek, azaz Krisztust követőnek folyamatosan világítania kell ebben a sötét, gonosz világban, a benne lakozó krisztusi természet által. Igei értelemben Isten minden elhívott gyermeke tehát teljes idejű szolgáló, akár tudatában van ennek, akár nem!! Ezt tudatosítani kell magunkban és e szerint kell élni az életünket mindennap és mindenhol, függetlenül attól, hogy van-e polgári munkahelyünk vagy nincs.

Sokan vágynak ma rá és sok fizetett szolgáló, azaz béres van ma az egyházban, de ez egyáltalán nem igei. Ez egyenesen következik a rossz felekezeti és gyülekezetvezetési (egyszemélyes pásztori) gyakorlatból, ahol a gyülekezetek is világi hierarchikus szerveződési gyakorlatot követnek, ellentétben az Igével, ahol minden helyi gyülekezetben több presbiternek (pásztornak) kellene lenni, az első apostolok által adott, újszövetségi minta alapján. Nekem is volt egyszemélyes pásztori megbízásom, de kezdettől fogva nem gyakoroltam, mert akár munka mellett, akár teljes időben ez egy betölthetetlen szolgálat, ami ellentmond az Igének. Nem véletlen, hogy sok főállású pásztor kiég, többen meg is betegszenek vagy idő előtt meghalnak.

Egy személyes példát hadd mondjak el, ami jól szemlélteti a szolgálók rossz gondolkozásmódját erről a kérdésről. Egyik alkalommal gyülekezetvezetőkkel voltunk közösségben, ahol volt fizetett teljes idejű egyszemélyes pásztor, munkája mellett egyszemélyes pásztori szolgálatot betöltő szolgáló és többen presbiterek is a mi gyülekezetünkből, ahol nem volt egyszemélyes pásztor és fizetett szolgáló; mindenki dolgozott a szolgálata mellett. Érthető módon elkezdtek panaszkodni azok a szolgálók, akik a munkájuk mellett végeztek egyszemélyes pásztori szolgálatot, és kifejezték vágyukat, hogy teljes idejű, fizetett szolgálók szeretnének lenni, mert a munka mellett nagyon kevés idejük marad az Úrra. Ma sok esetben már 20-25 fős gyülekezeteknek is fizetett, teljes idejű pásztor szolgálója van. Ezért rengeteg fizetett, teljes idejű szolgáló van az egyházban teljesen feleslegesen megterhelve a gyülekezeteket.

Az említett összejövetelen jelenlévő szolgálók a világi munkahelyen eltöltött időre úgy tekintettek, mint egy elvesztegetett idő, amire csupán a család eltartása miatt van szükség. Ezt tapasztalva szükségesnek tartottam elmondani, hogy annak ellenére, hogy személy szerint akkoriban egy multi cégnél dolgoztam, teljes idejű szolgálónak tartottam magam. Magamra nézve én mindig a „páli utat” követtem, és ennek megfelelően, ha a munkahelyemet az Úrtól vettem, akkor ott is szolgálatom volt, ahol volt lehetőségem világítani minden nap. Ezért a munkahely az egyik fő szolgálati területem volt, ahol lehetőségem volt megélni az igét munka közben minden nap, betöltve az oda vonatkozó igei igazságokat! Isten nem akar kivenni minket a világból, hanem azt akarja, hogy só és világosság legyünk ebben az elvetemült és gonosz világban (János 17:15; Máté 5:13-14).

Az egyházban sokan a vének fölé helyezve magukat (lásd. 1 Sámuel 8:4-6) „királyok” akarnak lenni és Dávid királyt tekintik példaképüknek, ami teljes félreértés!

A jelenlegi zavaros állapotot leíró hosszú bevezető azért volt szükséges, hogy vegyük észre, milyen erősen bevésődtek a szolgálók gondolkozásába az atyai hagyományok, de fel kell ébredni, mert a mai időkben egy jobb szövetségben élhetünk, ami világos mintát ad a szolgálók igei gyakorlatára, ami rendkívül egyszerű. Az Újszövetség időszakában a legfőbb példaképünk az Ige szerint maga Jézus, és utána Pál apostol! Még sosem hallottam egyetlen szolgálót sem arról beszélni, hogy Pál apostolt tekinti példaképének, vagy úgy beszélne róla, mint a szolgálók példaképéről. Kell, hogy legyen példaképünk! Jézus mindenben példát adott nekünk, hogy Őt kövessük. Keresztyénnek lenni azt jelenti: Krisztust követni. Jézus az elsődleges példaképünk! Az Ige azonban más újszövetségi példaképről is beszél, amit a keresztyén szolgálóknak, hívőknek követni kell.

Pál szolgálatát és életét az Ige a legnagyobb részletességgel írja le, ezért jó, ha figyelmesen tanulmányozzuk az életét és őt tekintjük példának az életünkre és a szolgálatunkra nézve.

Pál példaként szolgál a következőkre:

  • a Pünkösd után elhívott apostolok mintája (Ap.csel. 1:26; 1 Kor. 9:1-2; 2 Kor.1:1),
  • a Szent Szellem választotta el őt az apostoli munkára (Ap.csel. 13:2),
  • nem volt kisebb a fő-fő apostoloknál (2 Kor. 11:5),
  • óriási munkát végzett el a Római birodalom négy tartományában gyülekezeteket alapítva: minden általa alapított gyülekezetben több presbitert állítottak be; sehol nem volt a mai értelemben vett egyszemélyes pásztor,
  • a gyülekezetek működését segítő levelei az Újszövetség 2/3-át teszik ki,
  • ezzel együtt nem volt „teljes idejű”, fix fizetéssel rendelkező szolgáló, azaz béres, hanem időnként a tanult szakképzettségét felhasználva sátorkészítéssel foglalkozott és esetenként a szolgálótársairól is maga gondoskodott (Ap.csel. 20:33-34),
  • esetenként támogatták szolgálatát gyülekezetek, de mindig ügyelt arra, hogy egyetlen gyülekezetet se terheljen meg, ezzel is példát akart adni (2 Thessz. 3:8).

Pál mindezekkel együtt maga kéri meg a kora keresztyéneit és szolgálóit, hogy az ő példáját kövessék. Timótheusról, a szellemi fiáról és szolgálótársáról, aki követte Pál példáját, így ír:

Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet, stb.” (2 Tim. 3:10-11)

A korinthusi gyülekezetnek ezt írja: Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.”  (1 Kor. 11:1)

A thesszalonikai gyülekezetnek arról ír, hogyan munkálkodott közöttük és miről ismerik meg azokat, akik hamis szolgálók:

Parancsoljuk pedig nektek, testvérek, a mi Urunk, a Messiás Jézus nevében, magatokat rendbeszedve távolodjatok el minden olyan testvértől, aki fegyelmezetlenül jár, és nem aszerint a hagyomány szerint, amelyet átvett tőlünk. Mert magatok is tudjátok, hogyan kell minket utánozni, mert mi nem viselkedtünk fegyelmezetlenül köztetek, sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem mindvégig fáradozással és bajlódással éjjel és nappal dolgoztunk, azért, hogy ne terheljünk meg senkit közületek. Nem azért, mert nincs rá szabadságunk, hanem hogy önmagunkat példaképül adjuk nektek, hogy utánozzatok minket. Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, ezt parancsoltuk nektek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek fegyelmezetlenül járnak közöttetek, semmit sem dolgoznak, hanem hasztalanul fontoskodnak. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk és intjük őket a mi Urunk, a Messiás Jézus által, hogy nyugalommal dolgozva a maguk kenyerét egyék!”  (2 Thessz. 3:6-12 – Névtelen Biblia)

Pál kijelentése nagyon erőteljes. Az Úr Jézus nevében parancsba adta, hogy a rájuk hagyományozott, azaz el nem hagyható szokást, a munkaalapú szolgálatot, az ő példáját kövessék. A parancs komolyságát fejezi ki, amikor ezt mondja: „aki nem akar dolgozni, az ne is egyen,” és akik nem e parancs szerint járnak el, azok parancsmegtagadók! A fegyelmezetlennek fordított szó egy katonai kifejezés – a Károli fordítása szerinti rendetlen szó nem a legkifejezőbb -, pont ezért használja a Szent Szellem a parancsmegtagadók szót azokra, akik nem munka mellett követik Jézust!

Pál parancsának csak akkor van értelme, ha ezt egy alapelvnek tekintjük az újszövetségi szolgálókra nézve. A Szent Szellem – kivételesen – vezethet úgy embereket, hogy gazdag hívők a vagyonukból szolgáljanak bizonyos szolgálók felé, de ez mindig Szellemi indíttatásra kell, hogy történjen és a szolgáló sosem kérhet adakozást a szolgálatára senkitől! Így szolgáltak a vagyonos asszonyok Jézus és a vele lévők felé is (Lukács 8:3). Lehet támogatni anyagilag a „jól forgolódó presbitereket” is, „főképpen, akik a beszédben és tanításban fáradoznak” (1 Tim. 5:17), könnyítve a polgári foglalkozásból származó leterheltségüket, hogy több idejük maradjon a szolgálatra.

Fontos, hogy a szolgálóknak legyen munkahelyi tapasztalata. Amikor megtértem egy multi cégnél dolgoztam, és nekem nagy problémát jelentett,  hogy a teológiát végzett szolgálók között nem volt senki, aki polgári munkahelyen dolgozott volna, akitől tanácsot kérhettem volna arra vonatkozóan, hogyan éljem meg a keresztyénséget a munkahelyen minden nap. Ebben a helyzetben volt azonban jó dolog is, hogy csak a Szent Szellemre, mint tanácsosra támaszkodhattam. Sokat tanultam ebből!

A CFC gyülekezeteinél Indiában ezeket a páli alapelveket követik 45 éve. Minden gyülekezetben többtagú presbitérium van és minden presbiternek polgári munkahelye van. (Az ottani alacsony keresetek mellett ez nem is működhetne másként.)  Zac Poonen szerint az, hogy valaki valóban teljes idejű szolgáló legyen polgári munkahely nélkül, mint személy szerint ő is, az rendkívül ritka (ezerből egy) és nem úgy, mint az a mai gyakorlatban van.

Pál feddhetetlen, szent életet élt és életére ráláttak a vele utazó szolgálótársai és a hívők is, mert velük lakott és házanként is szolgált közöttük. Nem volt rejtett az élete és merte magát például állítani mások számára. A mai szolgálóknak is feddhetetlenül és szentül kell élni és merni példaként állítani az életüket a Krisztus útján járók számára, mert ők példaképei a nyájnak (1 Péter 5:3).

Pálnak azon túl, hogy volt „teológiai végzettsége” (Gamáliel lábainál tanult) volt szakképzettsége is, amire szükség esetén támaszkodni tudott a megélhetése érdekében: sátorkészítő volt. Az Ige sokszor említi a szolgálók szakképzettségét: Jézus ács, Máté vámszedő, Péter és András halászok, Lukács orvos, Priszcilla és Akvilla sátorkészítők, Lídia pedig bíborárus volt stb. A zsidók gyakorlatias gondolkozású emberek voltak. A rabbiknak volt egy mondása: „Aki nem tanítja a fiát szakmára, tolvajnak neveli őt.” Ez elgondolkoztató!

Személy szerint 20 évig részese voltam egy helyi gyülekezet többtagú presbitériumának, ahol nem volt külön pásztor, és mindenkinek volt szakképzettsége és polgári foglalkozása a gyülekezeti szolgálat mellett. Sosem panaszkodtak a szolgálók túlterheltségre! Tudatosan igyekeztük követni az igei alapelveket, amit igyekeztünk mások figyelmébe is ajánlani, de be kell vallani nem sok sikerrel. Egyet azonban biztosan állíthatunk – a hibák ellenére is – , hogy ezek az igei alapelvek a gyakorlatban nagyon jól működnek, és ennél hatékonyabb megoldás nincs. Isten jót akart nekünk, amikor ezeket a parancsolatokat adta.

Ez a fajta gyakorlatias gondolkozás ma is szükséges. Nem lenne szabad úgy képezni szolgálókat, hogy ne szerezzenek valamilyen polgári szakképesítést, ami a megélhetésüket biztosítja. Így tudják az anyagi függetlenségüket biztosítani és többen szolgálva Igével egy-egy gyülekezetben bátran szólhatnák a „kemény beszédet” is, mert ha otthagynák is őket a hívők emiatt, ahogy Jézust is otthagyták, akkor sem maradnának kenyér nélkül. Ha nincs egy szolgálónak polgári szakképzettsége, akkor ő kiszolgáltatott lesz, mert meg kell alkudnia az Igével és a viszkető füleknek kell prédikálnia,  csecsemőkorban tartva a hívőket, hogy el tudják tartani őt, az egzisztenciájának féltése nélkül.

Fontos megemlíteni az ószövetségi Lévita papsággal kapcsolatos „tizednek” az újszövetségi időben való káros alkalmazásának gyakorlatát, mivel az az egyszemélyes pásztori rendszerre épülő intézményes gyülekezeti rendszer ószövetségi típusú – főpap és templom – gyakorlatát erősíti a szegények szükségeire való adakozás helyett. Az újszövetségi gyülekezetek működési gyakorlatával kapcsolatban az Ige sosem említ tized adakozást, annál többször említi viszont a szegények szükségeire való gyűjtést ill. adakozást. Az első 12 apostol és később Pál is a jeruzsálemi szegények szükségeire  szervez gyűjtést (Ap.csel. 4:34-37; 1 Kor. 16:1-3)

A fentiekben leírt rossz gyakorlatok károsak Isten tervére nézve, ezért a parancsolatoknak való engedetlenségük miatt a szolgálóknak számot kell adniuk az Úr előtt az utolsó napon.

Az emberek hajlamosak arra, hogy túlbonyolítsák a dolgokat és emberi rendeléseket honosítsanak meg Isten Igéje helyett, holott az Ige nagyon egyszerű és gyakorlatias megoldást kínál és nincs annál hatékonyabb. Jó lenne engedelmeskedni az Igének mindenben, elsősorban a szolgálóknak. Az ébredés itt kezdődik! Még mindig nem késő, mert az Úr arra vár, hogy sokan megtérjenek ezekből a dolgokból. Nincs más, csak az ige igazsága, minden más meg fog égni az ítéletkor. Aki eltér az újszövetségi parancsolatoktól, még ha sok más szépet mond is, az akkor is tévelyeg és másokat is eltévelyítve hamis mintát képvisel, ami sem nem újszövetségi, sem nem ószövetségi, hanem arra az időszakra jellemző, amikor az ószövetségi időszak végén létrejöttek a zsinagógák a zsinagógafőkkel, amikor Isten már nem szólt a népéhez.

Jobb most megvizsgálnia minden szolgálónak magát, mint meglepődni és méltatlankodva „Uram-Uram”-ot kiáltani Jézus visszajövetelekor.

Minden szolgáló számadással tartozik az utolsó napon az Úr előtt, hogy engedelmeskedett-e ezeknek a parancsolatoknak.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: helyreállítás, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Jézussal járni az új év minden napján – Zac Poonen

Walk with Jesus Every Day of This New Year by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Jézus élete volt a legcsodálatosabb, a legrendesebb, legbékességesebb és legboldogabb, amit ez a világ valaha látott. Ennek az volt az oka, hogy Ő teljesen engedelmeskedett Isten Igéjének. Ahol Istennek való tökéletes engedelmesség van, ott tökéletesség és szépség van – amint azt látjuk a bolygók és a csillagok esetében is. „Az Úrnak félelme az életnek kútfeje.” (Péld. 14:27) – és Jézus engedelmeskedett annak a parancsolatnak, hogy az Úr félelmében éljen egész nap.” (Péld. 23:17). Amikor Jézus itt volt a földön, az emberek Őbenne egy mennyei életet láttak. A könyörületessége, a másokhoz való viszonyulása, a tisztasága, az önzetlen szeretete és az alázatossága mind az isteni élet megnyilvánulása volt. A Szent Szellem most eljött, hogy elhozza ugyanezt az isteni életet és a mennyei atmoszférát a szívünkbe. Isten idehelyezett minket a földre, hogy láthatóvá tegyük ezt a mennyei életet a világ számára. Isten szeretné, ha megízlelnétek a menny örömét, békességét, szeretetét, tisztaságát és jóságát az otthonotokban és a gyülekezetetekben ezen a földön. Jézus egy mennyei életet élt ezen a földön. Ha rá szegezed a szemed és követed Őt, akkor ennek az évnek minden napja olyan lesz, mintha a menny eljött volna számodra a földön.

Az Atyával való közösség volt Jézus számára a legértékesebb dolog. Számára semmi sem volt hozzá hasonlítható érték a világmindenségben. Ez a közösség volt az, amiről Jézus tudta, hogy a Golgotán meg fog szakadni, amikor a bukott emberiség érdekében három órán keresztül el kell tűrnie a pokol örök gyötrelmét (Máté 27:45). Ekkor az Atya el kellett, hogy hagyja Őt, és három órán keresztül meg kellett szakítania azt a közösséget az Atyával, ami nagyon kedves volt számára az egész örökkévalóságtól fogva. Annyira rettegett ennek a közösségnek a megszakadásától, hogy nagy vércseppeket hullatott a Gecsemáné kertben. Pontosan ez volt az a pohár, az Atyával való közösség megszakadása, amiért imádkozott, hogy távozzon el tőle. Jézus követése azt jelenti, hogy olyan értékesnek tartjuk az Atyával való közösséget, mint Jézus. Ekkor a bűn rendkívül bűnösnek fog tűnni számunkra, mert az megtöri az Atyával való közösséget. A többi ember felé való szeretetlen magatartás nem engedhető meg, mivel az megszakítja a közösségünket az Atyával.

A Biblia megértésének titka, hogy mindenekelőtt egy bensőséges kapcsolatunk legyen az Úrral. A Szent Szellem tudja megmagyarázni Isten kijelentett Igéjének jelentését. Ezért járj úgy Jézussal, ahogy azt a korai tanítványok tették, és vágyakozz rá, hogy halljad az Ő hangját. Akkor megnyílik a szemed, és a szíved lángba borul, mint a tanítványoké. Ezt fedeztem fel az elmúlt 61 évben, ahogyan az Úrral jártam. Isten eltervezte az életünket még a megszületésünk előtt. Dávid a következőt mondta:

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük. És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.” (Zsolt 139:16-18)

Ez azt tanítja nekünk, hogy Isten gondolatában egy részletes terv van az életed minden napjára. Évmilliókkal azelőtt, hogy megszülettél volna, Ő már leírta, hogy kik lesznek a szüleid, melyik országban fogsz megszületni, és azokat a körülményeket is, amelyek közrejátszanak abban, hogy Krisztushoz jöjj. Le vannak írva azok a próbák is, amiken keresztül kell menned annak érdekében, hogy egy szellemi felkészítésben részesítsen; és úgy intézi, hogy még a baklövéseid, a hibáid is az Ő dicsőségét fogják munkálni.

Az a legértékesebb testvér egy gyülekezetben, aki képes behozni a menny atmoszféráját a gyülekezetbe, és aki tudja építeni a közösséget. Egy ilyen testvér nem szükségszerűen vén a gyülekezetben. Mindannyiunknak megvan a lehetősége, hogy ilyen értékes testvérré váljon. Gondolj egy testvérre a gyülekezetben, aki ha bejön egy összejövetelre, vagy egy házba, az olyan, mintha egy friss szél fújna át a termen. Micsoda értékes személy egy ilyen testvér! Ha csak beugrik és 5 percre is meglátogat, felüdülsz. Azt érzed, mintha a menny jött volna be az otthonodba öt percre!

Isten megáldotta Ábrahámot: „…megáldalak téged … és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei.(1 Mózes 12:2-3). Ez az áldás a mi örökségünk is a Szent Szellem által  – a Gal. 3:14 szerint. Isten meg akar áldani téged ebben az évben olyan mértékben, hogy az edényed túlcsorduljon, és áldás legyél sokak számára. Isten felkenetésében elég erő és áldás van, hogy megáldjon minden személyt, aki keresztezi az utadat ebben az évben. Ezért azt az áldást, amit kaptál öntsd ki mások életére. Ha önző módon megtartod Isten áldását magadnak, az meg fog büdösödni, mint a másnapra eltett manna. Aki mást felüdít, maga is felüdül (Péld. 11:25). Ez lehetséges a te életedben is.

Nagyon áldott lehet ez az év számodra!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

 Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Keresztyénség, Tanítások | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

11. Isten a szeretet Istene – Zac Poonen és a Pittsburgh gyülekezet

God is a God of Love by Zac Poonen

Letölthető PDF formátumban itt

Ez a tanítás egy 28 részből álló Alapvető bibliai igazságok című tanítás sorozat része. A tanítás képi változatát a CFC Pittsburgh gyülekezete készített el,  ami segít a felnőtteknek a gyermekekkel való foglalkozásban. Az ehhez szükséges Tanítási Vázlat elérhető itt 

Letölthető PDF formátumban itt

Megjegyzés: A teljes tanítássorozat a Keskenyút blog Tanítások – Alapvető bibliai igazságok menüpontok használatával érhető el.

Kategória: Alapvető bibliai igazságok, Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Vizsgáld meg a szellemi életedet – Zac Poonen

Have a Spiritual Check Up of Your Life by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Ahogy az év végéhez közeledünk, jó megvizsgálnunk az életünket és megnéznünk, hogyan is állunk. A maga idejében Aggeus próféta arra buzdította az embereket, hogy “jól gondolják meg az útjaikat”. Az Aggeus 1:5-6-ban ez van megírva:

„Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: ’Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat!’ Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégszetek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegszetek, aki bérért dolgozik, a keresetét lyukas pénztárcába teszi.”

A fenti igeszakaszt alkalmazhatjuk magunkra is a következőképpen: Az Úr felszólít bennünket is, hogy „gondoljátok végig, hogyan mennek a dolgok az életetekben”.

Vannak szellemi gyümölcsök? Sokat vetettél, de keveset arattál. Sok összejövetelre mentél el, sok keresztyén könyvet olvastál és sok keresztyén kazettát hallgattál, de az otthonod valóban istenfélő otthon és a békesség otthona ma? Túl vagy már olyan egyszerű dolgon, mint a feleségeddel/férjeddel való kiabálás? Ha nem, akkor lehet, hogy sokat vetettél, de keveset arattál. Ruhát viselsz, de még sincs meleged. Sok pénzt keresel, de a zsebed lyukas, és a legtöbb pénzed elpazarolod.

Istennek semmi sem lehetetlen – még az sem, hogy miután szánalmasan és ismételten kudarcot vallottunk Ő mégis véghezvigye tökéletes akaratát az életünkben. Csak a hitetlenségünk akadályozhatja meg ebben. Ha azt mondod: “De olyan sokszor elrontottam a dolgokat, lehetetlen, hogy Isten most valóra váltsa a tökéletes tervét az életemben!” Istennek ez azért nem lesz lehetséges, mert TE vagy az, aki nem hiszel benne, hogy Ő megteheti ezt érted. Jézus azt mondta, hogy Isten semmit sem tehet értünk – ha nem bízunk benne.

„Legyen neked a hited szerint”, ez Isten törvénye minden kérdést illetően (Máté 9:29). Megkapjuk azt, amiben hiszünk. Ha elhisszük, hogy valamit lehetetlen Istennek megtenni, akkor az nem fog beteljesedni az életünkben. Krisztus ítélőszéke előtt rá fogsz jönni, hogy egy másik hívőnek, akinek nagyobb rendezetlenség volt az életében, mint neked, Isten mégis beteljesítette tökéletes tervét az életében csupán azért, mert ő elhitte, hogy Isten meg tudja ragadni az élete összetört darabjait és valami “nagyon jót” képes kihozni belőle. Mennyire fogod sajnálni azon a napon, ha rájössz, hogy nem a kudarcaid (bármilyen sok is volt) hiúsították meg Isten tervét az életedben, hanem a saját hitetlenséged!”

„Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög munkáját lerontsa” (1 János 3:8). Ez a vers azt jelenti, hogy Jézus megbocsátotta az összes bűnt, amit az ördög okozott az életünkben. Képzeld el a következőt: Amikor megszülettünk Isten mindegyikünknek egy tökéletesen feltekert gombolyag zsinórt adott. Amint elkezdtük élni a mindennapjainkat, elkezdtük letekerni ezt a gombolyag zsinórt, és csomókat kezdtünk el kötni rajta (vétkeztünk). Ma – csomók ezreit látva a zsinóron – a sok éven át tartó kibogozási próbálkozás után kétségbeesünk. Jézus azonban azért jött el, hogy “megoldja az ördög által megkötött csomókat”. Tehát van remény azok számára is, akiknek a zsinórján a legtöbb csomó van.

Az Úr minden csomót képes megoldani, és ismét egy tökéletes gombolyag zsinórt képes a kezedbe adni. Ez az evangélium üzenete: Kezdhetsz egy teljesen újat. Azt mondod: “Ez lehetetlen!” Nos, az fog történni veled, amiben hiszel! Ez számodra lehetetlen, de közben hallod, hogy valaki más, akinek az élete bűnösebb volt a tiédnél, azt mondja: “Igen, hiszem, hogy Isten ezt megteszi velem.” Neki is a hite szerint lesz, és Isten tökéletes terve megvalósul az életében.

Ha isteni szomorúság van az életedben a kudarcaid miatt, „a skarlátpiros bűneid hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, fehérek lesznek, mint a gyapjú” – ahogyan azt az Ószövetségben megígérte (Ézs. 1:18). Isten azonban az Újszövetségben azt ígérte, hogy “nem emlékszik többé a bűneinkre” (Zsidó 8:12). Bármi is legyen a baklövésetek vagy a kudarcotok, újat kezdhettek Istennel akkor is, ha korábban már ezerszer kezdtetek újat, és mind kudarccal végződött, ma mégis kezdhettek 1001-szerre is újat. Isten még most is meg fogja dicsőíteni magát valamiben az életetekben. Amíg élünk, remélünk. Bízzál tehát Istenben, soha ne add fel! Isten sok gyermeke életében nem tud hatalmas munkát végezni, és ez nem azért van, mert a múltban megbuktak, hanem azért, mert most nem bíznak benne. Adjunk „dicsőséget Istennek azáltal, hogy erősek leszünk a hitben” (Róma 4:20) az elkövetkező napokban és elhisszük, hogy azok a dolgok, amelyeket eddig lehetetlennek tartottunk, megvalósulnak. Minden ember – fiatal és idős – reménykedhet, bármennyi kudarcot is vallott a múltban, csak ismerje el a kudarcait, legyen alázatos és bízzon Istenben.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

 Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Az egyetlen megfelelő válasz Isten számára – Zac Poonen

An Adequate Response to God by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Mi az egyetlen megfelelő válasz Isten számára mindazért, amit értünk tett? Nem elég csupán hálás szavakat mondani neki. A Róma 12. egész fejezete ad választ erre a kérdésre. Mi az, amit “Isten irgalmasságára” való tekintettel meg kell cselekednünk:

  1. Mindenekelőtt szánjátok oda a testeiteket élő áldozatul Istennek (Róma 12:1). Az „áldozat” szó azt jelzi, hogy ára van annak, ha a testeteket odaszánjátok az Úrnak. Valamilyen áldozatot hoznod kell, és ez az erős akaratodról való lemondás, mert az használni akarja a testedet – a szemedet, a kezedet, a nyelvedet, érzéseidet és szenvedélyeidet stb. – hogy magadnak kedveskedj.
  1. „Változzatok el a ti elméteknek megújulása által” (Róma 12:2), hogy olyannak lássátok az embereket és a körülményeket, ahogyan Isten látja azokat. Meg kell tisztítani magatokat a lányok tisztátalan nézegetésétől, a keserűségtől, ahogyan azokat az embereket látjátok, akik ártottak nektek, a részrehajlástól, ahogyan az embereket látjátok, függetlenül attól, hogy szeretitek őket vagy sem, a hitetlenségtől, az aggodalomtól és a félelemtől, ahogyan a körülményekre vagy a jövőre tekintetek. Mindig kérdezzétek meg magatoktól: “Milyennek látja Isten ezt a személyt vagy helyzetet?” És tisztítsátok meg magatokat minden mástól, ahogyan azokat látjátok.
  1. Ne tartsátok többre magatokat másoknál (Róma 12:3). A szellemi állapototok igazi mércéje a hitetek, és nem az ismeretetek, vagy a buzgóságotok.
  1. Töltsétek be a szolgálatotokat Krisztus testének építésében az Istentől kapott ajándékaitok és tálentumaitok szerint (Róma 12:4-8). Ne ássátok el a földben (a világban) tálentumaitokat, mint ahogyan azt az egy tálentumos ember tette. Legyetek buzgók az Úrnak való szolgálatban (Róma 12:11), és imádkozzatok (figyeljetek Istenre és beszélgessetek vele) kitartóan (Róma 12:12).
  1. Iszonyodjatok a gonosztól és ragaszkodjatok a jóhoz (Róma 12:9). Az utóbbi elősegíti az előbbi könnyebb teljesítését.
  1. Szeressetek és tiszteljetek minden testvért, mert ők Jézus fiatalabb testvérei (Róma 12:9-10). Legyetek jók hozzájuk (Róma 12:13). Örüljetek az örülőkkel és szomorkodjatok a szomorkodókkal. (Róma 12:15). Legyetek alázatosak mindenki felé, de különösen a Krisztus testében lévő szegények és kevesebb ajándékkal rendelkezők felé (Róma 12:16).
  1. Szeressetek és áldjatok minden embert, különösen azokat, akik gonoszt cselekedtek veletek (Róma 12:14; 17-21). Amennyire lehetséges, mindenkivel békességben éljetek. Sose bosszuljátok meg, vagy ne kívánjatok rosszat azoknak, akik rosszat cselekedtek veletek. Tegyetek jót velük és így a gonoszt jóval győzzétek le. Az egész világ tele van olyan emberekkel, akik a gonoszt még több gonosszal próbálják legyőzni, a gonosz azonban sosem tudja legyőzni a gonoszt. Egyedül a jó tudja legyőzni a gonoszt, mert a jó erősebb a gonosznál. Ez az, amit Jézus bemutatott a Golgotán. Legyetek kitartóak azokban a megpróbáltatásokban, amiket Isten küld az utatokba, és örvendezőek a reménységben, mert mindezeknek célja az, hogy jobban hasonlítsatok Jézusra (Róma 12:12).

Ezek által bizonyítjuk Istennek, hogy valóban hálásak vagyunk neki mindazért, amit értünk tett, és az irgalma irántunk való gazdagságáért, hogy újra és újra megbocsát nekünk.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: Tanítások | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Isten a vidám szolgálóban gyönyörködik – Zac Poonen

God Delights in One Who Serves Cheerfully by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Az énközpontú életnek Istenhez és az Ő szolgálatához való viszonyát a törvény szelleme jellemzi. Az énközpontú ember alkalmatlan Isten szolgálatára. Lehet nagyon is aktív ezirányú törekvésében – azonban ez mindig egy törvény alapján való szolgálat marad: jutalmat vár az Isten felé való szolgálatért. „Szolgáltam neked ennyi éven át – mondta az idősebb fiú az atyának, „de te sosem adtál nekem egy kecske gödölyét sem.” Ő mindig jutalomért szolgálta az atyát, de az nem volt egyértelmű addig a pillanatig. A pillanat kényszere a felszínre hozta, hogy mi van a szívében.

Az énközpontú ember nem ingyen, örömmel és spontán módon szolgálja Istent, hanem jutalmat remél érte. A várt ellenszolgáltatás lehet valamilyen szellemi áldás és jutalom Istentől. Ilyen motivációval szolgálni Istent azonban törvénykezés és elfogadhatatlan Isten számára.

Az idősebb fiú keménynek és kegyetlennek tartotta az apját, amiért nem jutalmazta meg a szolgálatát sok éven keresztül. Olyan volt, mint az az ember, aki egy tálentumot kapott az urától, és amikor az elszámolás ideje volt, azt mondta: „Biztonságban megőriztem a tálentumodat (anélkül, hogy hasznot hozott volna), mert attól féltem (elkérnéd az én nyereségemet), mivel te egy kegyetlen ember vagy.” (Luk. 19:21 – LB). Az egocentrikus ember úgy tekint Istenre, mint akinek nagyon magas elvárásai vannak és nagyon nehéz neki kedvében járni. Ezért Isten szolgálatában nagy erőfeszítéseket tesz, és állandóan elítéli magát, amiért nem volt képes teljesíteni egy ilyen szigorú Isten elvárásait.

Isten senkitől sem vár ilyen szolgálatot. A Biblia azt mondja: „Isten szereti a jószívű adakozót.” (2 Kor. 9:7). Isten a szolgálatot tekintve is a vidám, és nem a kelletlenül, kényszeredetten szolgáló emberben gyönyörködik. Inkább ne szolgáljon valaki, minthogy kelletlenül szolgáljon. Amikor valaki jutalomért szolgál, eltelik egy rövid idő és már panaszkodik Istennek, hogy nem részesül elég áldásban. A dolgok még rosszabbra fordulnak, ha valaki más nagyobb áldásban részesül, mint ő.

A szolgálatunkat és az áldást, amiben részesülünk, összehasonlítjuk másokéval? Ilyen csak a törvény alapján való szolgálat eredménye lehet. Jézus egyszer elmondott egy példázatot néhány szőlőmunkásról, akiket egy gazdaember fogadott fel egy napra, akik egymástól eltérő órát dolgoztak. A nap végén a gazda mindegyiküknek egy pennyt adott. Akik hosszabb ideig dolgoztak odamentek a gazdához, és panaszkodva azt mondták neki: Hogyan adhattál te nekünk ugyanannyi bért, mint a többieknek? Mi többet érdemlünk! Ők béresek voltak, akik megkapták azt, amiben megegyeztek, mégis elkezdtek panaszkodni, hogy nem kaptak olyan sokat, mint mások. (Máté 20:1-16).

Ez az, amit az idősebb fiúnál is látunk: „hogyan adhatod mindezt a fiatalabb testvéremnek? Én vagyok az, aki hűségesen szolgált téged, nem ő. Amikor az izraeliták kelletlenül szolgálták Istent, rabságra küldte őket, és azt mondta nekik: „Mivel nem szolgáltad  az Urat, a te Istenedet örömmel és vidám szívvel … akkor majd szolgálni fogjátok az ellenségeiteket” (5 Móz. 28:47-48). Nem. Istennek nem telik öröme a törvény szerinti szolgálatban.

Az énközpontú keresztyének gyakran azért szolgálják Istent, hogy mások szemében szellemileg jó benyomást szerezzenek. Nem a Krisztus iránti tiszta és forró szeretet az, ami folyamatosan ösztönzi őket a keresztyén munkában, hanem egy attól való félelem, hogy mások úgy fognak tekinteni rájuk, mint akik nem szellemiek, ha nem tesznek semmit. Amikor az ilyen emberek egy könnyű utat választanak maguknak és az jövedelmező számukra, megpróbálnak mindenkit arról meggyőzni, hogy Isten vezette őket azon az úton! Akkor van szükség ilyen önigazolásra, ha fennáll annak a veszélye, hogy mások kevésbé gondolhatják őket szelleminek! Mekkora terhet és rabságot jelent az ilyen Isten felé való szolgálat!

Mekkora öröm és szabadság úgy szolgálni, aminek a Krisztus iránti szeretet a forrása!

A szeretet olyan, mint az olaj, ami olajozza az életünk gépezetét, és ezért nem csikorog vagy zörög! Jákób hét éven keresztül szolgált, hogy megkapja Rákhelt. A Biblia azt mondja, hogy a Rákhel iránti szeretete miatt az a hét év úgy tűnt neki, mintha csak néhány nap lett volna (1 Móz. 29:20). Ezt tapasztaljuk meg mi is, ha Isten felé való szolgálatunk szeretetből fakad: nem lesz megerőltető és fáradságos.

A Biblia azt tanítja, hogy Krisztus kapcsolata az egyházával olyan, mint a férj és a feleség kapcsolata. Mi az, amit egy férj elsődlegesen vár a feleségétől? Nem a szolgálatát. Nem azért vette feleségül, hogy főzzön és mosson rá, mintha ez lenne a legfontosabb. Elsődlegesen azt várja tőle, hogy szeresse őt. Anélkül minden más értéktelen. Isten is ezt kéri tőlünk.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

 

Kategória: gyülekezetépítés | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

10. Isten kétszeres gondviselése – Zac Poonen és a Pittsburgh gyülekezet

God’s Two Fold Provision by Zac Poonen

Letölthető PDF formátumban itt

Ez a tanítás egy 28 részből álló Alapvető bibliai igazságok című tanítás sorozat része. A tanítás képi változatát a CFC Pittsburgh gyülekezete készített el,  ami segít a felnőtteknek a gyermekekkel való foglalkozásban. Az ehhez szükséges Tanítási Vázlat elérhető itt 

Letölthető PDF formátumban itt

Megjegyzés: A teljes tanítássorozat a Keskenyút blog Tanítások – Alapvető bibliai igazságok menüpontok használatával érhető el.

Kategória: Alapvető bibliai igazságok, örömhír, evangélium, Tanítások | Megjegyzés hozzáfűzése

9. Megtérés minden bűnből – Zac Poonen és a Pittsburgh gyülekezet

Repentance from All Sins by Zac Poonen

Letölthető PDF formátumban itt

Ez a tanítás egy 28 részből álló Alapvető bibliai igazságok című tanítás sorozat része. A tanítás képi változatát a CFC Pittsburgh gyülekezete készített el,  ami segít a felnőtteknek a gyermekekkel való foglalkozásban. Az ehhez szükséges Tanítási Vázlat elérhető itt

Letölthető PDF formátumban itt

Megjegyzés: A teljes tanítássorozat a Keskenyút blog Tanítások – Alapvető bibliai igazságok menüpontok használatával érhető el.

Kategória: Alapvető bibliai igazságok, örömhír, Megtérés, újjászületés, Tanítások | Megjegyzés hozzáfűzése

Szellemi növekedés hálaadás által – Zac Poonen

Spiritual Growth through Gratitude by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Ha nagyra értékeled a szellemi táplálékot, amit a gyülekezetben kaptál éveken keresztül, akkor nagyon nagyra fogod értékelni a gyülekezetet. Gondolj arra, hogy mennyire hálás vagy annak, aki meghív téged egy tál ételre. Mennyivel inkább kellene hálásnak lenned a szellemi táplálékért, amit folyamatosan kaptál évről évre a gyülekezetben. Vagy nézzük ezt a dolgot más oldalról. Tételezzük fel, hogy volt ott valaki, aki gondoskodott a gyerekeidről, megvédte őket a veszélytől, gondoskodott róluk, amikor betegek voltak, bátorította őket, amikor csüggedtek voltak, segítették őket a tanulásban, hogy jó jegyeket kapjanak. Tételezzük fel továbbá, hogy ez a valaki mindent megtett nemcsak egy nap vagy két nap, hanem sok éven keresztül. Nem lennél hálás neki? Legalább hálás vagy a gyülekezetnek, a gyerekeid védelméért? Az egyik ok, ami miatt sok hívő nem növekszik szellemileg, mert nem hálásak azért, amit a gyülekezetben kaptak. Azok, akik lemorzsolódnak a gyülekezetből, azok mindenért hálátlanok, amit önzetlenül kaptak olyan sok éven keresztül a gyülekezetben.

A Lukács 17:15-ben tíz leprásról olvasunk, akik meggyógyultak, de csak egy volt, aki visszament az Úrhoz, hogy hálát adjon neki és dicsőítse Istent. Amikor szükségben voltak, mindnyájan hallatták a hangjukat, hogy kegyelmet kérjenek, amikor azonban meggyógyultak, kilenc teljesen hálátlan volt azért a jótéteményért, amit kaptak. Csupán egy volt, aki hallatta a hangját, hogy hálát adjon. Bizonyára több ezren voltak ott mások is, akik meggyógyultak Izraelben, akiket egyáltalán nem izgatott, hogy hálát adjanak az Úrnak, de ez a szamaritánus férfi visszament és hálát adott az Úrnak. Valami ilyesmit mondhatott az Úrnak: “Uram, teljesen más lett az életem azt követően, hogy megérintettél engem. Bemehetek a városba. Visszamehetek a családomhoz. Örömöt hoztál az életembe. Nem akarom természetesnek venni ezeket az áldásokat. Mindezért neked tartozom hálával és nagyon hálás vagyok minden áldásodért az életemben”. Jézus értékelte ennek az embernek a szellemi hálaadását, amit kifejezett felé. Ezt követően Jézus még többet adott neki. Azt mondta neki, hogy a hite mentette meg őt. A leprából való megtisztulástól többet kapott, mint egyszerűen azt, hogy meggyógyította őt az Úr. Meggyógyult, de mivel hálás volt, üdvösséget is nyert. Bizonyos vagyok benne, hogy találkozni fogok ezzel a samáriai emberrel a mennyben, de nem vagyok benne biztos, hogy a többi kilenccel is találkozom. Amikor visszamentek az Úrhoz, hogy hálát adjatok neki, többet fogtok kapni, mint mások.

Az Úr jelen van a gyülekezetében, ami az Ő teste a földön. Az Úr iránti nagyrabecsülésünket most az Ő testének értékelésével mutathatjuk ki. Ha nem értékeled, és nem becsülöd meg a gyülekezetet, te veszítesz vele, és nem a gyülekezet. Isten hatalmasan megáldotta azokat, akik megbecsülték a gyülekezetet, és akik hálásak voltak azért, amit a gyülekezettől kaptak.

Jézus nagyon nagyra értékelte a tanítványai hűségét. Egyszer azt mondta a tanítványainak, hogy ha mindnyájan el is elhagynák Őt, akkor sem lenne magányos, mert az Atya vele lesz (János 16:32). Neki nem volt szüksége azokra a tanítványokra. A Lukács 22:28-ban mégis azt mondta nekik, hogy hálás volt, hogy mellette voltak. Ő a dicsőség Ura volt. Nem volt rá szüksége, hogy bárki mellette legyen, de ha nem is igényelte a támogatásukat, mégis értékelte a hűségüket. Talán azt mondta nekik: „Ti kijöttetek ebből a régi zsidó rendszerből és elhagytátok a régi tömlőt. Látjátok a különbséget a Menyasszony szelleme és a parázna szelleme között, kijöttetek és velem vagytok, készen arra, hogy megfizessétek az árát, bármibe is kerül.”

Remélem, az Úr elmondhatja nekünk az utolsó napon, hogy mellette álltunk és nem szégyelltük Őt, hogy szerettük a gyülekezetet, amibe belehelyezett minket, és megáldott minket azért, mert nem kritizáltuk a gyülekezetet, mint sokan mások. Testvérek! Értékeljük azt az óriási védelmet, amit a gyülekezetünk biztosított nekünk és a gyermekeinknek. Ti fiatalemberek sosem fogjátok felfogni, hogy a gyülekezet milyen sok mindentől védett meg titeket: balesettől, veszélytől és bűntől. Csak amikor majd az Úr előtt fogtok állni, akkor fogjátok megérteni, hogy a gyülekezet szigorú elvárásai tartottak meg titeket, hogy visszamenjetek a világba és tönkretegyétek az életeteket. Azon a napon majd látni fogjátok, hogy amit sok évvel korábban hallottatok a gyülekezetben az megvédett titeket a veszélytől sokkal később. Az Úr meg fogja mutatni neked azt is azon a napon, hogy a gyermekeid milyen sok veszélytől menekültek meg azáltal, amit a gyülekezetben hallottak. Ezek és sok más áldás ellenére mégis mindannyian kevéssé értékeljük és becsüljük meg a gyülekezetet.

Szeretnél eljutni oda, hogy áldás lehess mások számára? Ezért mindenekelőtt tanulj meg hálát adni az Úrnak azért, amit érted tett és a gyülekezetért, amit neked adott. Ne tekintsd a gyülekezetet egy természetes dolognak. Sokan közülünk olyanok vagyunk, mint a gyermekek, akik akkor fogják fel a szüleik igazi értékét miután meghaltak. Taníts minket Uram, hogy hálásak legyünk egymásnak a gyülekezetben most, amíg nem késő.

–          § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Az újszövetségi minta – Zac Poonen

The New Testament Pattern by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Amikor elkezdtük a munkánkat Indiában, eldöntöttük, hogy a szolgálatunkat tekintve minden szempontból az újszövetségi mintát fogjuk követni – és nem azt, amit magunk körül láttunk a gyülekezetekben.

Az első században az Úr apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat használt az egyháza építésére (Ef. 4:11). Azért imádkoztunk, hogy rendelkezzünk ezzel az öt szolgálattal a gyülekezet építésére Indiában a mai korban is.

Apostolok: az apostolok voltak azok, akik gyülekezeteket plántáltak és beállították a véneket azokban a gyülekezetekben (Ap.csel 14:23). Ők voltak a szellemi atyái a véneknek és irányították azokat a gyülekezeteket, amiket plántáltak. Nem hoztak létre felekezeteket a plántált gyülekezeteikből, hanem megengedték, hogy minden gyülekezet autonóm (önkormányzó) legyen. A körülöttünk lévő gyülekezetekben egyáltalán nem láttunk ilyen apostoli szolgálatot. Amit körülöttünk többnyire láttunk, az egy emberek által kitalált gyülekezetirányítási rendszer:

  1. A piramis Ez egy központilag kontrollált rendszer, aminek a feje a Pápa, vagy egy szuperintendáns, vagy egy elnök, aki alatt püspökök vannak, és azok alatt a pásztorok, akik működtetik a gyülekezeteket. Ezeket a pozíciókat választások útján töltik be! Ez a hierarchikus minta teljesen megegyezik a világban megszokott mintával.
  1. A kongregacionalista (független) rendszer. Ebben a rendszerben minden egyes gyülekezet teljesen független, senkinek sem felelős. Egy választott testület hív meg egy bibliaiskolai végzettséggel rendelkező embert, hogy a gyülekezet fizetett pásztora legyen. Néhány év múlva aztán ez a pásztor, ha talál egy nagyobb gyülekezetet, ahol jobb fizetést kap, elmegy oda. Ekkor a testület hirdetést ad fel, hogy találjon egy másik pásztort a gyülekezetük számára.

Ebben a két rendszerben nincsenek szellemi atyák – csak választott és fizetett vezetők. Mi elutasítottuk mindkét emberalkotta rendszert és úgy döntöttünk, hogy az apostoli mintát követjük, ami le van írva az Újszövetségben.

Próféták: a próféták (1 Kor. 12:28) voltak azok, akiknek a szolgálata leleplezte egy gyülekezetben a titkos bűnöket és elhajlásokat, és meghatározták a gyógymódot is (1 Kor. 14:25). Az ő szolgálatuk a kihívás elé állítás, a bátorítás és a gyülekezet építése  (1 Kor. 14:3). Ilyen prófétai szolgálatot azonban ritkán lehet látni napjainkban. Akiket láttunk, azok hamis próféták voltak, akik megtévesztették a hívőket azt színlelve, hogy előre megmondják a jövőjüket, ahogyan a jövendőmondók is teszik. Az Úr megvédett minket az ilyen csalóktól és hiteles prófétákat emelt fel közülünk.

Evangélisták: Az evangélisták azok voltak, akik Krisztushoz hozták az embereket, és bevitték őket a helyi gyülekezetbe. Manapság azonban azt látjuk, hogy az „evangelizációs kampányokat” hangsúlyozzák, ahol a Krisztushoz jött embereket nem gyűjtik össze és építik be egy helyi újszövetségi gyülekezetbe. Az apostolok cselekedetei könyvében leírtak szerint a legtöbb ember személyes evangelizálás eredményeként tért meg. Isten adott nekünk néhány nagyszerű evangélistát, akik nemcsak Krisztushoz hozzák az embereket, hanem beviszik őket a helyi gyülekezetekbe is. Bátorítottuk a testvéreket az imára, hogy a Szent Szellem vezesse őket olyan emberekhez, akik keresik az istenfélő életet. Az Úr meghallgatta az imáikat és sok tanítványt adott a gyülekezeteinknek. Négy családdal jöttünk először össze a házunkban, 1975 augusztusában, az utána következő években azonban Isten több ezer embert adott nekünk a világ minden részén, és ebből a legtöbb személyes evangelizálás eredménye.

Pásztorok: A pásztorok az Ef. 4:11 szerint egy ajándék a gyülekezet számára, és nem egy vezetői cím, vagy pozíció a gyülekezetben, mint ahogyan az ma a gyülekezetekben szokásos. Az újszövetségi gyülekezetek vezetőit véneknek hívták – nem pásztoroknak – és egynél mindig több vén volt minden gyülekezetben. Ezért eldöntöttük, hogy minden általunk plántált gyülekezetben legalább két vénnek kell lenni. Időnként várnunk kellett egy ideig, hogy találjunk olyan embereket, akik alkalmasak arra, hogy beállítsuk őket véneknek. Az Úr fokozatosan adott nekünk olyan istenfélő embereket, hogy vének vezethessenek minden gyülekezetet. Sok pásztorra volt szükségünk minden gyülekezetben (a véneken kívül), hogy segítsenek a nyáj pásztorlásában. Jézus példája megmutatta nekünk, hogy egyetlen ember hatékonyan csak 12 embert tud pásztorolni. Ezért egy 120 fős gyülekezetben legalább 10 pásztorra van szükség. Isten sok olyan embert adott nekünk, akiknek pásztori szívük volt, akik gondot viseltek a nyájról és a bárányokról. Nem tudtuk azonban megvalósítani, hogy minden 12 emberre 1 pásztor jusson.

Tanítók: A tanítóknak az Újszövetségben az volt a feladatuk, megtanítsák a hívőket, hogy „megcselekedjenek mindent, amit Jézus parancsolt” (Máté 28:20). Ők nem magyarázták a Szentírást teológiai főiskola szinten, hanem gyakorlatiasan tanítottak és megtanították az embereknek, hogy engedelmeskedjenek az Urunk parancsolatainak. Olyan parancsolatoknak, hogy „ne haragudjanak, ne vágyakozzanak a nők után, szeressék az ellenségeiket, ne az emberek elismerését keressék, ne szeressék a pénzt,” stb. (Máté 5:22, 28, 44; 6:1-18,24). Sosem hallottunk egyetlen tanítást sem ezekről az igazságokról a körülöttünk lévő legtöbb gyülekezetben. Isten azonban adott nekünk olyan tanítókat, akik megtanították a hívőket, hogy engedelmeskedjenek az Úr ilyen parancsolatainak.

A szolgálók anyagi támogatása: Az Újszövetségben az Urat szolgáló embereket kétféle módon támogatták anyagilag: néhányukat a hívők támogattak adományaikkal, míg mások, mint Pál is, saját magukat támogatták. Indiában azonban majdnem minden keresztyén szolgáló a gyülekezet fizetett szolgálója volt, vagy a hívők támogatták az adományaikkal. Ezért úgy láttuk, hogy nagy szükség van olyan szolgálókra Indiában, akik saját magukat támogatják, és ezáltal bemutatják egy másik módját a támogatásnak, amit az Újszövetségben láttunk – és így helyreáll az egyensúly. Ezért eldöntöttem, hogy saját magamat támogatom, és ingyen szolgálok a gyülekezetek felé Indiában. Azt is eldöntöttem, hogy nem tartok igényt jogdíjra a könyveim és a magnókazettáim után, amiket a gyülekezetünk ad el. Bátorítottam a presbiter társaimat is, hogy ők is kövessék a példámat. Hihetetlen csoda, de azt látjuk, hogy most több mint 70 vén szolgál ingyen az Úrnak a gyülekezeteinkben sokak felé, sok év óta. Néhányan India legszegényebb falvaiban szolgálnak.

Beszámolók: Az Újszövetség sok levelet tartalmaz, amiket apostolok írtak, de ők sosem számoltak be a munkájukról azokban a levelekben. Nem kértek pénzt sem, hogy támogassák őket vagy a szolgálatukat. Majdnem minden keresztyén szervezet azonban (akiket ismertünk) rendszeresen küldött beszámolókat a munkájukról – és szemérmetlen módon pénzt kértek az emberektől. Mi eldöntöttük, hogy az apostolok példáját követjük – és sosem küldünk semmiféle beszámolót vagy fényképeket a munkánkról, vagy teszünk célzásokat az anyagi szükségünkkel kapcsolatban senkinek, csak egyedül a mennyei Atyánknak. Ezt az elvet követtük attól fogva, hogy elkezdtük a munkát 1975-ben – és Isten bőségesen betöltötte minden szükségünket. Pál csak a szolgatársaival osztotta meg a beszámolóját – és mi is hasonlóan cselekedtünk.

Közösség: A tanítványainak a közössége és az egysége volt Jézus fő imaterhe a János17-ben. Ez volt az apostolok célja is. A legtöbb gyülekezet körülöttünk azonban a programokat hangsúlyozta – összejövetelek és még több összejövetel – és nem a közösség és az egység. Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az összejöveteleknek. Mi azonban úgy éreztük, hogy a közösség sokkal fontosabb. Ezért mi piknikeket szerveztünk és más tevékenységeket, amiken keresztül jobban megismerhettük egymást. Ezeken a piknikeken játszottunk a fiataljainkkal és a gyerekekkel és így elmélyítettük a közösséget egymással. Így mélyebb közösséget építettünk közöttünk, ami értékes és páratlan volt.

Sok más területen is másként tettünk dolgokat, mint a körülöttünk lévő gyülekezetek. Ezek úttörő cselekedetek voltak, új dolgokat tenni és visszatérni az újszövetségi gyakorlathoz. A Sátán erőteljesen ellenünk állt és sok keresztyén kritizált minket, de Isten velünk volt – és ez volt a lényeg, ami számított.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: egység, evangelizálás, gyülekezet, helyreállítás, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A többségnek rendszerint nincs igaza – Zac Poonen

The Majority is Usually Wrong by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Nem lehet közösségünk azokkal, akik Isten Igéjével ellentétes dolgokat tanítanak, amit Jézus is tanított. Jobb Istennel egyedül lenni, mint egy sokasággal Isten nélkül. Emlékezzünk arra, hogy a keresztyénségben általában a többség az, aki rendszerint téved. Itt van öt példa Isten Igéjéből, ahol ezt látjuk:

  1. Amikor a többség az aranyborjút dicsőítette, Mózes megkérdezte, hogy ki van az Úrral. Csak egy törzs, Lévi törzse állt ki mellette. Ezért lettek ők a papság (2 Mózes 32). A többség (11 törzs) tévedett.
  2. Saul döntése, hogy Isten felkentje, Dávid ellen támadt, sok zavarhoz vezetett. Saul mellett állt a többség Izraelben, de Isten Dáviddal volt (1 Sám.16). Később Absolon mellett állt a többség, amikor az apja, Dávid ellen fordult, de Isten Dáviddal volt (2 Sám.15).
  3. A 4 Mózes 13-ban azt találjuk, hogy az izraeliták Kadesh Barneába jutottak, Kánaánnak, annak a földnek a határához, amit Isten nekik ígért. Ez két évvel azt követően történt, hogy elhagyták Egyiptomot. ( 5 Mózes 2:14; 29:5), és Isten azt mondta nekik, hogy menjenek be és vegyék birtokba a földet. Az izraeliták elküldtek 12 kémet, hogy kémleljék ki azt a földet. Mind a tizenketten, akik visszajöttek azt mondták, hogy az a föld valóban csodálatos. Közülük tíz azonban azt mondta, hogy „ott óriások vannak, akiket nem győzhetünk le.” Közülük kettő azonban –Józsué és Káleb – azt mondta: „Az Úr fog segíteni nekünk, hogy legyőzzük az óriásokat.” A 600 ezer izraelita azonban a többségre hallgatott.

Mit tanulhatunk ebből? Mindenekelőtt azt, hogy veszélyes a többséget követni, mert a többség mindig téved. „Az életre vezető út keskeny és kevesen találják meg azt” – mondta Jézus (Máté 7:14). A többség mindig a széles úton jár, és a vesztébe rohan. Tehát, ha a többséget követed minden bizonnyal a pusztulás felé haladsz velük együtt. Ne képzeld azt, hogy egy nagy gyülekezet az szellemi gyülekezet. Jézus gyülekezetének csak 11 tagja volt.

Amikor 10 vezető mond valamit és 2 pontosan az ellenkezőjét mondja, kinek az oldalára állsz? Isten a 2 – Józsué és Káleb – oldalán állt. A hitetlenség és a Sátán volt a másik 10 oldalán. Izrael ostoba volt, és a többséget követte, ezért kellett nekik a következő 38 évben vándorolniuk a pusztában. Nem volt megkülönböztető képességük, hogy meglássák, kik azok, akik Isten oldalán állnak!  Isten és még egy személy az mindig a többség, és nekem mindig itt kell állnom. A 2 Mózes 32-ben azt látjuk, hogy Isten oldalán csupán egy ember állt, Mózes, amikor minden izraelita az aranyborjút imádta. Mind közül azonban volt egy, a Lévi törzse, amely észrevehette ezt. És most, amikor Isten Józsuéval és Kálebbel volt, még Lévi törzse sem volt képes felfedezni ezt!

Mindezek ma meg akarnak tanítani valamit nekünk. A keresztyénség általában véve teljesen megalkuvó és világias. Itt-ott Isten felemel egy-egy embert, aki kiáll Isten Igéjének igazsága mellett megalkuvás nélkül. Ha van megkülönböztető képességed, fel fogod fedezni, hogy Isten azzal a néhánnyal van, és velük tartasz a többséggel szemben. Velük együtt be fogsz menni az ígéret földjére. Hogyan tudod beazonosítani azt az embert, aki Istennel van? Ő a hit nyelvén beszél. Józsué és Káleb a hit nyelvén beszéltek: „Győzni tudunk.” Győzni tudunk a harag, a szexuális vágyak, a féltékenység, a morgolódás ellen, stb. Győzni tudunk a Sátán ellen. Isten össze fogja zúzni őt a talpunk alatt. Így beszél az az ember, akivel Isten van.

  1. A zsidók úgy döntöttek, hogy elutasítják Jézust, amikor eljött a földre és annak az lett az eredménye, hogy szétszórattak közel 1900 éven keresztül. A többség a zsidókkal és a farizeusokkal tartott, de Isten Jézussal volt és feltámasztotta Őt a halálból.
  2. Pált a barátainak többsége elhagyta az élete végén, de az Úr végig Pállal volt (2 Tim. 1:15; 4:16-18).

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

8. Igazi megtérés – Zac Poonen és a Pittsburgh gyülekezet

8. True Repentance by Zac Poonen

Letölthető PDF formátumban itt

Ez a tanítás egy 28 részből álló Alapvető bibliai igazságok című tanítás sorozat része. A tanítás képi változatát a CFC Pittsburgh gyülekezete készített el,  ami segít a felnőtteknek a gyermekekkel való foglalkozásban. Az ehhez szükséges Tanítási Vázlat elérhető itt

Letölthető PDF formátumban itt

Megjegyzés: A teljes tanítássorozat a Keskenyút blog Tanítások – Alapvető bibliai igazságok menüpontok használatával érhető el.

Kategória: Alapvető bibliai igazságok, Örömhír, evangélium, Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

7. A bűn két fajtája – Zac Poonen és a Pittsburgh gyülekezet

7. Two Types of Sins by Zac Poonen

Letölthető PDF formátumban itt

Ez a tanítás egy 28 részből álló Alapvető bibliai igazságok című tanítás sorozat része. A tanítás képi változatát a CFC Pittsburgh gyülekezete készített el,  ami segít a felnőtteknek a gyermekekkel való foglalkozásban. Az ehhez szükséges Tanítási Vázlat elérhető itt

Letölthető PDF formátumban itt

Megjegyzés: A teljes tanítássorozat a Keskenyút blog Tanítások – Alapvető bibliai igazságok menüpontok használatával érhető el.

Kategória: Alapvető bibliai igazságok, gyülekezetépítés, Tanítások | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése