Nekünk király kell – Fegyver Zoltán

PDF formátumban letölthető itt

BEVEZETŐ

A mai keresztény gyülekezetekben körültekintve számos, sajnálatos ellentmondással találkozhatunk: tanítás- és személybeli különbségek, ezekből fakadó gyakori viták és háborúságok, sztárként ünnepelt, királyként kezelt vezetők az őket körülvevő, már-már birodalmi szintű rendszerrel s az őket követő tömeggel. A látottak nem igazán emlékeztetnek az Apostolok cselekedeteiben leírt mintára, mintha csak valahol-valami félresiklott volna.

Ezzel az írással az a célom, hogy az Izraelben kialakuló királyi rendszert és annak előzményeit röviden bemutassam, s összevessem ezt a mai gyülekezetekben tapasztalható jelenségekkel. Bízom abban, hogy az itt olvasottak sokak számára szolgálhatnak útmutatóul, épülésül, s talán segíthetnek jobban megérteni és kezelni a felmerülő ellentmondásokat.

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Miután Izrael kivonult Egyiptomból, negyven évig vándorolt a pusztában. Ahogyan Pál apostol írja, mindannyian felhő alatt voltak, és a tengeren mentek át; mindannyian Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengeren. Mindannyian ették a szellemi kenyeret és ittak a szellemi kősziklából, aki nem más, mint Krisztus. (1Kor. 10:1-11) Mindannyian látták Isten nagy tetteit, jeleit, csodáit. Átvették a Tízparancsolatot és más rendeléseket. Maga Isten uralkodott felettük és vezette őket.

Mózes halála után Izrael Józsué vezetésével kezdte elfoglalni az Ígéret földjét. Halála előtt Józsué összehívta a nép vezetőit, s áttekintette velük együtt Izrael addigi történelmét egészen Ábrahámtól kezdve, részletesen taglalva Isten Izrael iránt tanúsított kegyelmét és nagy tetteit (Józsué 24). Józsué végül választás elé állította Izraelt: szolgáljanak az Úrnak, vagy válasszanak maguknak más isteneket. A nép, a szentségre való felszólítás és az engedetlenség következményeinek taglalása után is, az Urat választotta.

A Bírák könyvében leírtak szerint azonban Izrael le-letévedt a törvény szabta útról. Istentől való, igen fontos rendelés volt az ígéret földjének a más népektől és azok isteneitől való megtisztítása. Izrael az engedelmesség helyett sokakat meghagyott, és inkább adófizetőivé tette a leigázott népeket. Ennek következménye egy prófétai figyelmeztetés lett: „Annak okáért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek nektek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek tinektek tőr gyanánt.” (Bír 2:3)

Innentől fogva és ennek eredményeként egy történelmi körforgás húzódik végig a Bírák könyvén. Izrael gonoszul cselekszik, más isteneknek szolgál, majd a bűnei miatt nyomorúságra jut. A nép elnyomást szenved: az Úrhoz kiált. Ő szabadítót, úgynevezett bírót támaszt, aki Isten segítségével megszabadítja a népet és bíráskodik. Izrael egy ideig nyugalomban él, a bíró halálával azonban a körforgás elölről kezdődik.

Az első férfiú, akit Izraelben királlyá akartak tenni, Gedeon volt, aki Istentől elhívottan legyőzte a midianitákat, és nagy szabadulást szerzett. Gedeon azonban így utasította el a nép kérését: „Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!” (Bír 8:23) Bár királlyá nem tétette magát, anyagi javakat azonban elfogadott a néptől, ami később csaknem teljes családjának vesztét okozta.

Gedeon ágyasától született fia, Abimélek volt az első ember, akit királlyá is választottak Sikem városában. Ennek előzménye, hogy saját testvéreit, apja hetven fiát megölte, így Jóthám kivételével egyedül ő maradt meg Gedeon fiai közül. Bár az Írás ezt nem állítja, de valószínűleg így az övé lett az a hatalmas vagyon is, amelyet Gedeon a győztes csata után a néptől elfogadott. Abimélek ellen később lázadást szítottak a sikembeliek Gaál vezetésével. A csatában számtalan férfi, nő és gyermek mellett maga Abimélek is életét vesztette.

Sámuel bíró alatt nagy változás állt be, a nép ugyanis királyt kívánt magának, holott ki lett jelentve, hogy maga az Úr uralkodik Izrael fölött. Az Úr parancsára Sámuel végül engedett a nép kérésének, és királlyá tette Sault, aki azonban hamarosan elbukott. Ezt követően Sámuel egy Isten szíve szerint való férfiút, Dávidot kente királlyá. Dávidot Salamon követte a trónon, majd Izrael kettészakadt. Ezután királyok sora váltotta egymást Izrael és Júda trónján, köztük sajnos sokkal több negatív, mintsem pozitív szereplővel, kalandos történelmüket árulásokkal, mások és egymás ellen is folytatott háborúkkal, viszálykodásokkal fűszerezve.

„VÁLASSZ NEKÜNK KIRÁLYT”

Mikor Sámuel megvénült, fiait tette bírákká. Ők azonban nem ítéltek igazságosan: telhetetlenségükből fakadóan ajándékokat fogadtak el, hagyták magukat megvesztegetni. Izrael vénei Sámuelhez gyűltek, s ezekkel a szavakkal fordultak hozzá:

„Íme, te megvénültél, és fiaid nem járnak az útjaidon. Most azért válassz nekünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás!” (1 Sámuel 8:5)

Sámuelnek azonban nem tetszett ez a kérés. Az írás pontosan ki is emeli, hogy Sámuelnek, igazságos ember lévén, nem a fiai ellen emelt kifogásokkal volt problémája, hanem magával a királyválasztással. Istenhez fordult tehát a kéréssel, aki így felelt neki:

„Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. […] Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király hatalmát, aki uralkodni fog felettük.” (1 Sámuel 8:7-9)

Isten világossá teszi tehát, hogy a népnek nem Sámuellel, hanem magával Istennel, az Ő uralkodásával van problémája, s emiatt kíván magának királyt. Hiába állt rendelkezésre a törvény, hiába szóltak Isten tettei és csodái mind az Úr mellett, hiába emelt fel szabadítókat és bírákat: a nép nem tanult, nem formálódott át, hogy az Úr vezetését, közvetlen uralkodását elfogadja. Ezt a folyamatot Sámuel, mikor bírói tisztéről lemond, az alábbi szavakkal hozza Izrael tudomására:

„És mondta Sámuel a népnek: Igen, az Úr, aki rendelte Mózest és Áront, és aki kihozta atyáitokat Egyiptom földjéről! Most azért álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az Úr előtt az Úrnak minden jótéteményei felett, amelyeket cselekedett veletek és a ti atyáitokkal. Miután Jákób Egyiptomba ment, atyáitok az Úrhoz kiáltottak, és az Úr elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették erre a helyre. De ők elfeledték az Urat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának, a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe, és azok harcoltak ellenük. Akkor kiáltottak az Úrhoz, és mondták: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg minket ellenségeinknek kezéből, hogy neked szolgáljunk. És elküldte az Úr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket mindenfelől ellenségeitek kezéből, és biztonságban laktatok. Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak királya ellenetek jött, azt mondátok nekem: Semmiképpen nem, hanem király uralkodjon felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. Most azért, ímhol a király, akit választottatok, akit kértetek. Íme, az Úr királyt adott nektek.” (1 Sámuel 12:7-13)

Nagyon fontos a kiemelésben szereplő állítás. Sámuel itt teszi nyilvánvalóvá, hogy a királyválasztás oka nem Sámuel fiainak elhajlott útja, hanem alapvetően a félelem, a bizalmatlanság és a hitetlenség Istenben! Hiszen az Úr minden eddigi bizonysága, hűsége és kegyelme ellenére Izrael jobban bízott a győzelemben akkor, ha király vezeti a csatában, mintsem ha Istenre bízza magát. Ez két ok miatt is lehetséges: egyrészt egy emberi-uralkodói rendszerben valószínűleg jobban látták a problémákból való kiutat, semmint Isten vezetésében, másrészt a nép cselekedetei és szíve talán nem volt egyenes Isten irányába, tehát tudták, hogy egy leendő ütközetben emiatt is veszíthetnek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a királyválasztás alapvető motívuma a hitetlenség és a félelem volt.

Isten, noha elfogadta Izrael király iránti igényét, nyilvánvalóvá tette, hogy nem ez az Ő tökéletes akarata. Emellett azt is kihangsúlyozta, hogy a királyi rendszer bár uralkodással jár, tehát a felelősség jobban megoszlik, és a királyra tevődik, mégsem mentesít senkit az egyéni felelőssége alól:

„Hogyha az Urat félitek, és neki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, aki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. Ha pedig az Úr szavára nem hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek lesz, miként a ti atyáitok ellen. Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy dolgot, amelyet az Úr visz véghez szemeitek előtt. Avagy nem búzaaratás van-e most? Kiáltani fogok az Úrhoz, és ő mennydörgést és esőt ad, hogy megtudjátok és meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt, mikor királyt kértetek magatoknak.” (1 Sámuel 12:14-17)

Az engedelmesség szempontjából tehát gyakorlati változást nem hozott a királyi rendszer, sőt, talán még nehezítette is a helyzetet: immár nem csak a népnek kellett igazságban járnia, hanem egy törvény iránt engedetlen király is romlást hozhatott az egész népre. A bírák korában ráadásul a nép viszonylagos szabadságban élt: „Ebben az időben nem volt király Izraelben, azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei előtt.“ (Bír 21:25) Problémás, vitás esetben pedig felkereste a bírót, aki ítéletet hozott. Mostantól azonban az uralkodónak az egész nép engedelmességgel tartozott, a király pedig Istentől kapott jogkörrel bírt a nép fölött. Erről a jogkörről később még részletesen írok. Összességében tehát az izraeli királyság a félelem és a hitetlenség által motiválva jött létre, nem volt Isten tökéletes akaratában. A nép sorsa pedig nem könnyebbedett: továbbra is ugyanolyan engedelmességgel tartozott Isten felé, de immár király is uralkodott rajta. Így Isten uralkodását el- és megvetve ezáltal kiszolgáltatottá vált az emberi tényezőnek, az emberi gyarlóságnak is.

AZ URALKODÁS KÉRDÉSE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN

Térjünk át röviden az Újszövetségben található, uralkodással kapcsolatos kijelentésekre. Már az apostolok között is felmerült a kérdés, hogy vajon ki közülük a nagyobb:

„Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak. Jézus ezt mondta nekik: A nemzeteken királyaik uralkodnak s azok, akiknek hatalmuk van rajtuk, jótevőknek hívatják magukat. Ti ne így legyetek. Ellenkezőleg. Aki közöttetek legnagyobb, legyen olyan, mint a legkisebb, aki vezet, olyan legyen, mint aki felszolgál.” (Lukács 22:24-26)

Péter apostol szintén tesz utalást a vezetés és uralkodás kérdéskörére (1Péter 5:1-3):

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselve arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.”

Az újszövetség tanítása világos: Krisztusban, egymás testvérei lévén, nincs uralkodói rendszer a testvérek között, aki pedig nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája. Vannak természetesen vének, elöljárók és tekintélyesek a gyülekezetekben. Ugyanígy jelen vannak tanítók és más szolgálati ajándékok is, akik az egész test építésére és épülésére adattak. A tekintély és a tisztelet azonban soha nem vezethet uralkodásra és mások leuralására, mint ahogyan a presbitereknek is inkább a nyáj példaképe, semmint a pásztor hasonlatot ajánlja Péter.

Jézus azt is világossá teszi, hogy a nemzetekben megjelenő királyi rendszer nem az egyház számára rendeltetett. Jézus kivételével természetesen, aki a mi Urunk, és a királyok királya. Számos mai gyülekezetet szemlélve ugyanakkor mégis inkább a királyi rendszer, mintsem a testvérek szeretetteljes közössége jut az eszünkbe.

PÁRHUZAMOK

Pál apostol, a már említett 1 Korinthusi levél 10. fejezetében párhuzamot von Izrael kivonulási történelme és az egyház között, a keresztség és a Krisztusból való részesedés tekintetében. Azt is megjegyzi, hogy mindezek a mi tanulságunkra lettek lejegyezve.

Fennáll-e a vajon az egyházzal való párhuzam Izrael történelmének további szakaszaira is? Véleményem szerint igen. A kivonulás története, a páskabárány, a tengeren való átkelés, a kősziklából fakadó víz mind-mind előképek, és az új szövetségre, valamint Jézus Krisztusra mutatnak. A mi bárányunk, Jézus is megöletett, Isten pedig kivezette a Jézusban hívőket a szellemi Egyiptomból, a halál fogságából az életre és a vele való közvetlen, atyai közösségre, az Ígéret földjére. Jézus a bírák korához hasonló szabadságra hívott el minket, hogy Isten Szelleme által vezéreltetve Isten királyi uralkodása valósuljon meg az életünkben!

A Jézusban hívő, újjászületett nép tehát be van vezetve az ígéret földjére. Isten szelleme pedig bennünk munkálkodva elvezet minket minden igazságra. Rendelkezésünkre áll a Szentírás, akárcsak Izrael népének Mózes törvényei. A feladatunk Isten Szellemének a követése, a neki való engedelmesség. Ehhez hasonlóan az Izraelnek adott feladat a törvény betartása és az Úrnak való szolgálat volt.

Az újszövetségi egyházban maga Isten gondoskodik szolgálattevőkről, presbiterekről, példaképekről, vezetőkről és szolgálati ajándékokról, akik Krisztus testének, az egyháznak az építésére adattak. (Efézus 4:11) Hozzájuk lehet fordulni kérdéses esetekben. Így akárcsak Izraelnek a bírák és a próféták, úgy a mai egyháznak is megadattak a megfelelő személyek, akik által mindenki tanácsot, épülést és áldást vehet.

Szabadságra lettünk rendelve, nem szolgaságra. Az Istennel való Atya-fiú viszonyra hívattunk el, s nem ember-vezette királyi, uralmi rendszerre. Pál apostol világossá teszi, hogy az Istenhez való fordulásunk után az a cél, hogy mindannyian eljussunk hitben a felnőtt férfiúságra, az Istennel való személyes, stabil, hiten és bizalmon épülő kapcsolatra. (Efézus 4:13)

Mégis, hogyan válik gyakran ez az ideális állapot a gyakorlatban tapasztalt királyi-uralmi rendszerré?

EMBERI TÉNYEZŐK

Téves lenne azt gondolni, hogy az uralmi rendszer kialakulása vagy csak a királytól, vagy csak a néptől függ. Valójában mind a két oldalról találhatóak nagyon is emberi tényezők, melyek az uralmi rendszer kialakulásához vezethetnek.

Amint a történeti áttekintésben olvashattuk, az első ember, akit királlyá akartak tenni, Gedeon volt. A győztes csata után a nép ajánlotta fel neki, hogy uralkodjon rajtuk, ő azonban visszautasította a kérést, s nyilvánvalóvá tette, hogy egyedül Isten uralkodik Izraelen. Sámuel pedig azt jelenti ki, hogy a nép királykívánása mögött elsősorban nem a nép által említett erkölcsi ok, azaz Sámuel fiainak gyarlósága, hanem egy sokkal egyszerűbb tény, a félelem és a hitetlenség mutatkozik meg.

Mind a két esetben a nép volt az, aki királyt kívánt magának. Gedeonban az erőskezű, sikeres vezetőt látták, a nép pedig úgy gondolta, hogy az ő vezetésével a környező népek nem árthatnak nekik. A királyi rendszer stabilitást és állandóságot sugallt számukra, holott az ellenségek Izrael ellen való sikerességének egyetlen oka a nép engedetlensége volt, nem pedig a királyi rendszer megléte vagy nemléte. Az emberekben tehát mindig is jelen volt a király és a királyi rendszer iránt való igény, hiszen ez emberi szemmel nézve egy stabilitást sugalló, erős hierarchikus rendszer. Jó szervezettsége miatt pedig sokkal erősebbnek tűnhet, mint az Istenben hívő és bízó emberek vegyes sokasága.

A másik ok, ami miatt a nép királyt kívánhat, az az egyéni felelősség nem vállalása, áthárítása. A bírák ideje is azt mutatja meg, hogy a nép számára sokkal könnyebb egy embert követni, semmint Isten rendeléseire figyelni, és azokat megtartani. A döntés, a vezetés terhe a királyi rendszerben részben a királyra hárul, akit a népnek csak követnie kell. (Ebben a kérdésben tanulságos, ha körülnézünk a mai világban: egyre több fiatal férfi marad otthon még felnőttkorában is a szüleivel, hiszen ez sokkal kényelmesebb, mint önállóan helyt állni az életben, felelősséget vállalni és saját lábra állni. A jelenség Pán Péter szindróma néven ismert.)

A másik oldalról megközelítve a kérdést, szintén lehetséges eset, mikor valaki kapzsiságból, becs- vagy hatalomvágyból királlyá igyekszik tenni magát, mint például a bírák idejében Abimélek. Az egyéni motívumok tehát szintén nem zárhatóak ki a kérdéskörből. Az ilyen önjelölt királyokhoz előszeretettel csatlakoznak emberek, akár anyagi, akár más önös érdekekből, gyakran szintén egyéni ambícióktól vezéreltetve, a vezető farvizén evezve.

ÉRETTSÉG AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN

Péter apostol az újjászületett hívőket a csecsemőkhöz hasonlítja, akik a tiszta, hamisítatlan tejen növekszenek. A Zsidó levél szerzője az alábbi szavakkal inti levelének címzettjeit:

„Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédeiben, mivelhogy kiskorú. Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.” (Zsidó 5:12)

Egy másik, már említett igeszakaszban Pál apostol ismerteti, hogy a cél az, hogy mindenki eljusson hitben a felnőtt férfiúságra (Efézus 4:13).

Látható, hogy az újjászületés utáni folyamat is egy fejlődés. Kezdődik a csecsemőkorral, amikor tejen, könnyű étellel táplálják a kisdedet, aki egyre fejlettebbé és értelmesebbé válva megtanulja és önállóan gyakorolja a jó és rossz közötti különbségtételt. Végül eljut a felnőtt férfiúságra, sőt, arra is alkalmassá válik, hogy másokat tanítson, vezessen, támogasson. Isten világos ígéretet tett arra, hogy az Ő Szelleme elvezet bennünket minden igazságra, s mindent megad ahhoz, hogy a növekedésünket, küldetésünket, feladatainkat sikeresen betöltsük. A felnőtté válás azonban együtt jár a felelősségvállalással, az önálló döntéshozatallal is.

A kérdés ismét kétoldalú: egyrészt akar-e a hívő önálló lenni, a felnőtt férfiúságra eljutni, másrészt a tanítója erre motiválja-e, s megad-e neki mindent, ami a felnőtté válásához szükséges.

Amennyiben valaki nem akar felnőni, s számára könnyebb útnak tűnik, hogy mindig a vezetőtől várja az iránymutatást, máris nagy lépést tett egy ember-vezette rendszerbe való tagozódás felé. Ha pedig a tanító nem adja meg tanítványának a szükséges példát, útmutatást és bátorítást, azt valószínűleg valamilyen önös, például anyagi érdekből, vagy hatalomvágyból teheti. A tanítvány ekkor egy önállótlan, függő gyermek marad.

KIRÁLYSÁGOK SZÜLETÉSE

Ez a folyamat lehet akár szinte teljesen tudattalan is. Isten például látványosan elhív egy embert, s nagy tetteket, vezetést, vagy szabadítást ad rajta keresztül. Sokan ezt látva hozzá csatlakoznak, hallgatják szavait, némelyek egyenesen csodálják.

Ha nem is nyíltan kimondva, de felkérik királynak: vezesse őket, mutassa meg nekik az Isten által rendelt utat; ők pedig követik a vezetőt, hiszen Isten elhívottját látják benne. Szélsőséges esetben akár még úgy is gondolhatják: ő nem tévedhet, tehát ha mindenben engedelmeskednek neki, akkor mindenképpen Isten akaratában járnak. Ezáltal részben az egyéni felelősségüktől is megszabadulnak, míg a király közelsége, a körülötte kialakuló rendszer és szervezet pedig biztonságérzetet nyújt. Az elhívott természetesen visszautasíthatja a felkérést, s kinyilváníthatja, hogy ő nem fog vezető lenni, vagy uralkodni a népen. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy sokan továbbra is királyként tekintsenek rá, s úgy is kezeljék. Ám az elhívott el is fogadhatja a felkérést, és a nép élére állhat: ezzel máris kezdetét veszi egy új királyi rendszer.

Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy a királyi rendszer alapvetően egy szemléletmód, egy hozzáállás, mondhatni szellemiség, amelyben benne élhet mind a vezető, mint a vezetett. A gyakorlatban tapasztalt rendszerek és visszásságok pedig mind-mind ennek a szemléletmódnak a kikristályosodásai. S amit még nagyon fontos megemlíteni: a királyi rendszer mindig uralmi rendszer. Aki ebbe belelép, az önkéntelenül a részévé válik, s rá is vonatkozni fognak a király által gyakorolható, Isten adta jogok, melyeket Sámuel az első király választásakor részletezett.

KIRÁLYI JOGOK

A királyi jogokat az 1. Sámuel 8. fejezetében a következőt találjuk:

„És mondta (Sámuel): A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak. Ezredesekké teszi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velük szántatja meg barázdáit, és velük végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harci szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldjeiteket, szőlőhegyeiteket és olajfás kertjeiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harcainkat. És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak. És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavukra, és adj nekik királyt.”

A gyakorlati életben a királyi rendszert a gyümölcseiről, a fent felsorolt jogok és körülmények érvényesüléséről lehet felismerni:

  • Uralmi rendszer és hierarchia: a király által kinevezett vezetők, tekintélyek által alkotott, gyakran piramisszerű rendszer, élén a királlyal.
  • Uralkodás: a nép a király szolgája lesz, a király uralkodik fölöttük.
  • Munkaadás és birtoklás: a király gyakran mint munkaadó is megjelenik, a királyi rendszer fenntartásához szükséges feladatok elvégzésére tart embereket. A király a nép javait is (részben) a magáénak tekinti, azokkal él, azokat a saját céljaira használhatja fel, és szétoszthatja az emberei között.
  • Dézsma/tized: a király a nép javait megdézsmálja, azt magának és főembereinek juttatva. Az itt található héber szó (H6237: asar) az elvett tized értelmében is használatos. A király tehát gyakorlatilag tizedet szedhet a néptől.

A nép azonban mindezen királyi jogok ellenére királyt akar magának: egy olyan emberi uralkodót kíván maga fölé, aki vezeti a harcban, az életben, aki előttük jár, és példát mutat, akit lehet követni, akinek a szava döntő és ítéletet szolgáltat a nép számára.

GYÜLEKEZETI KIRÁLYSÁGOK

Érdemes tehát megvizsgálni a gyülekezeteket a fenti, királyi jogok megjelenésének, megtapasztalhatóságának szempontjából. Ehhez a rendszerhez azonban más, inkább közvetve a királyi jogkörhöz tartozó jelenségek is társulhatnak, melyek szintén a királyi uralom meglétére utalnak:

  • A király, mint a nép egységének szimbóluma: az újszövetségi gyülekezetekben ez ott lelhető fel gyakran, hogy a fókuszban már nem Jézus Krisztus, hanem a gyülekezet vezetője áll. Gyakorlatilag az ő nevével azonosítják a felekezetet, az általa képviselt álláspontot. A vezető testesíti meg a gyülekezet egységét.
  • Rögzült, hierarchikus rendszer: a királyi rendszer jellemzője, a király azon jogából fakad, hogy vezetőket nevezzen ki. A gyülekezet szétválása a királyra, a vezetőkre és a köznépre. Ehhez járulhat még a vezetők megközelíthetetlensége, és esetleges elszakadása a köznéptől.
  • A király megkérdőjelezhetetlensége: mivel az ítéletalkotás királyi jog, így az ő szava a döntő, az ítélet minden kérdésben. Amit a király jónak mond, az jó, amit rossznak, az rossz. A nép pedig a király ítéletalkotását fenntartás nélkül elfogadja, az esetlegesen ellenkező embereket akár lázadónak kiálthatja ki.
  • Tizedszedés és -fizetés: ezt a területet bár már tárgyaltuk a királyi jogoknál, mégis érdemes megfigyelni, hogy a királyi rendszerben élő és abban gondolkodó emberek semmi kifogást nem emelnek az újszövetségi tizedszedési gyakorlat ellen, sőt, természetesnek veszik, míg a királyi rendszeren kívül gondolkodó emberek azok, akik ezt a gyakorlatot általában helytelenítik.
  • Pozicionálás, pozícióharc: mivel a király a fej, a hozzá való viszony döntően meghatározza az egyén pozícióját a királyságon belül. Így többek között elkerülhetetlen az érdek-vezérelt, bólogató emberek megjelenése, s az egymás közötti harc a jobb, fontosabb szolgálatok, pozíciók betöltéséért. (Nem is beszélve arról, hogy ha a bölcs tanácsadók emiatt kiszorulnak a vezetésből, az a király személyiségének torzulásával járhat; köszönhetően az egyéni érdekeiket előtérbe helyező, s emiatt a királynak mindenben, feltétel nélkül megfelelni akaró, nem őszinte, hanem hízelgő személyeknek.)
  • Királyságok közötti csaták: a királyságok között sajnos elmaradhatatlan a rivalizálás, a versengés, a hatalmi háború. Ez fakadhat például a gyülekezetvezetők közötti összeférhetetlenségből vagy érdekellentétből. A nép pedig örömmel veti magát a csatába, és vehemensen védi, oltalmazza királyát, valamint az általa képviselt rendszert.

ÖSSZEFOGLALÁS

A fentebb tárgyaltakat figyelembe véve, és a felsorolt tulajdonságokat elemezve, felismerve tehát sejthető, hogy egy-egy gyülekezetben mennyire van jelen a királyság rendszere. Szeretném ismét kihangsúlyozni, hogy véleményem szerint a királyi rendszer alapvetően egy szemléletmód, egy hozzáállás, egy szellemiség amelyben benne élhet mind a vezető, mint a vezetett, akár anélkül is, hogy ezt felismerné, tudatosítaná magában.

A királyi rendszer minősége nagyban függ a király személyétől. Saul emberi szemmel nézve meggyőző erőt képviselő király volt, Isten előtt mégis hamar megbukott. Dávid az egyik legpozitívabb szereplő a Szentírásban: uralkodása, Istenről való éles szellemi látása Izrael virágzó periódusát nyitotta meg. Salamon bölcsességét csodálta az egész világ. De sajnos számos királyt kísér végig a zsarnokság, az árulás, a háború: ezeket a történelmi korokat a nép is nagyon megszenvedte. Sajnos elmondható, hogy sokkal több negatív királyról olvashatunk, mint pozitívról.

Ám az igében megírtak szerint Isten eredeti terve Izrael számára nem a királyság volt, hanem az Úr személyes uralma és vezetése. Jézus is világosan kijelenti, hogy noha a nemzeteken a királyaik uralkodnak, az Őbenne hívők számára nem ez az út van kijelölve. Mégis, Izrael az őt körülvevő világ hatására királyt kívánt magának, ebben keresve a megoldást a saját engedetlensége miatt bekövetkezett nehézségeire, s hasonló jelenséggel találkozhatunk számos mai, újszövetségi gyülekezetben is, ahol Isten Szellemének vezetését egyre inkább az emberi uralom, vezetés, a vezetőben, a szervezet erejében való bízás váltja fel.

Rendkívül fontos tehát, hogy a hívők tekintetüket az egyetlen igazi úrra és királyra, az Úr Jézus Krisztusra fordítsák, felnőjenek és megerősödjenek az Istenbe vetett hitben. Fontos, hogy az emberi vezetés és uralom helyett Isten uralma alatt állva, Őt követve éljék hitben az életüket. Így válhatnak leginkább hasznára mind testvéreiknek, mind Istennek, s szolgálhatnak olyan igazságos királyt, akinek örökre megálló országa van.

Budapest, 2016. október

Kategória: gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Tanítások, vezetés | Címke: , , , , , ,

Prófétikus üzenet: Eljön az Újszövetség népének ideje

PDF formátumban letölthető itt

Helyzetkép

Lassan másfél éve olyan helyzetbe kerültem, amit nem értettem, hogy hogyan történhetett meg velem?! A történtekért nagyon dühös voltam az ördögre, a közvetlen szolgálótársaim értetlenségére, a hívők világias viselkedésére, és arra a tehetetlenségre, ami rám lett jellemző ezen időszakban. Folyton azt kérdeztem: Miért? Mit kellett volna másként tennem? De nem láttam, hogy másként tudtam volna bármit is tenni. De akkor miért történnek velem olyan dolgok, amiket én nem akarok? (lásd János 21:18)

Ez alatt a másfél év alatt szinte csak az Ézsaiás próféta könyvéből adott az Úr olyan igéket, amik egy jó, áldott, örömteli életről szólnak. Ezek az Ézsaiás 56, 61, 60, 54. stb. fejezetei voltak. Úgy voltam, mint Ábrahám, mikor gyermekáldás ígéretét kapta az Úrtól: jót mosolyogtam magamban rajta, hogy milyen kedves szavak ezek, amiket majd egyszer, a távoli jövőben fog adni nekem és az Őt szeretőknek. De közben nagyon jól tudtam, hogy igaza van! Az Úrnak ugyanis mindig igaza van, és az Ő szellemi valóságát azoknak mutatja meg, akik szorgalmasan és tiszta szívből keresik Őt: őket ismeri az Atya.

Szeretem az Urat a gondviselő szeretetéért, mert még a kilátástalannak tűnő helyzetben is már kész, ránk szabott útja van a jövőre nézve. Mi azt kérdezzük, mi történik itt, mi van már megint?! Ő azt mondja: fel vagy kenve, fiak fognak követni, megtelsz örömmel. Nem fantasztikus Istenünk van? Hát nem ilyen az igazi Isten? Látja az életedben azt, ami még most láthatatlan.

Az elmúlt hónapokban szellememben különös nyomást éreztem, ami egyre jobban mélyült bennem és folyton visszatért. Végül felismertem, hogy 2007-ben ugyanez történt velem. Akkor az foglalkoztatott, hogy mi annak a hitelből finanszírozott életnek a következménye és milyen változásnak kell történnie, hogy az emberek felébredjenek abból az ámításból, amit folyton-folyvást láttam a környezetemben. Akkor nem kapcsoltam össze e két szellemi dolgot, és nem foglalkoztam vele, pedig a 2007-es évet a nagy 2008. évi hitelválság követte.

Tehát megértettem, hogy most ezzel foglalkozni kell, az Úr valamit el akar mondani.

Olyan volt ez a furcsa benyomás, mint amit a frontérzékeny ember érez vihar előtt: fáradtság, kedvetlenség, álmosság, kábaság, furcsa szédelgés, a fejemen egy összetéveszthetetlen nyomás, és folyton azt kérdeztem, én nem vagyok normális, vagy ők járnak a helyes úton? Miért vagyok más, mint a többiek, miért érzem egyre idegenebbnek magam a helyes bibliai értékrendemmel?

Ez más volt, mint egy frontérzékenység. Egy belső nyughatatlanság, egy felfokozott várakozás írta felül a frusztráló gondolatokat és érzéseket. Tudatosult bennem, hogy valami történni fog. Isten valamit el akar mondani arról, ami hamarosan történni fog és azt, amit tenni készül! Halleluja!

Az Úr elé álltam, és sok mindent kaptam az elmúlt hetekben. Hangos hangot hallottam szellememben, hogy mindent írjak le, majd juttassam el a társaimhoz. Mivel nagyon megijedtem, hogy mit kér tőlem az Úr, megerősítést kérve a Jeremiás 6. fejezetével zárta le az Úr a kijelentéseket.

A következőt értettem meg, amit szeretnék elmondani neked, aki hasonló helyzetben vagy, mert tudom, hogy mások ugyanazokat élik át, mint én. Nem véletlenül! A következőket figyelmesen olvasva megérted, hogy miért nem véletlenül történnek veled mindazok, amiket átélsz! Mindegy, hogy egy élő közösségbe, vagy egy langyos gyülekezetbe, vagy nagyegyházi felekezetbe jársz, vagy szinte teljesen egyedül otthon éled meg a hitedet. Ha nem találod a helyedet mostanában, az nem véletlenül van, valami új kezdődik hamarosan!

Az utóbbi években nem te változtál meg – bár növekedtél a hitben -, hanem a környezeted változott meg. Igen, nem csak a világ, hanem a hívők is megváltoztak. Az utóbbi időben nem a Gyülekezet gyakorolt hatást a világra, hanem a világ a Gyülekezetre. Naivság azt gondolni, hogy mentes az a közösség ahová jársz attól a szellemi áramlattól, ami a mai korban átszövi az emberek életét. Az az önző, kizsákmányoló, a természet törvényein istenként uralkodó, gőgös emberi lét, ami a ma emberét jellemzi, nem tart sokáig.

A természet és a világ ereje (héberül tébél: lásd 2 Sámuel 22:16)

Észrevetted – akár magadon is -, hogy az emberek tudatában az él, hogy a természet erői felett uralkodunk? Hogy nincs olyan, amit valaki, akár a tudósok vagy egy speciális egység ne tudna legyőzni, orvosolni? Nem ezzel etetik mindenhol a mesefilmek, a hollywoodi szuperprodukciók az embereket?

Az igazság az, hogy a természet erői felett sohasem volt úr az ember, amióta világ a világ. Ám a környezetünkből és a médiából ható szellemi üzenet által az elmúlt évtizedekben teljesen elhittük, hogy a világ urai lettünk! Ez azonban nem az Istentől kapott hatalom által valósult meg, nem azáltal tesszük. Ennek ezért szörnyű következményei lesznek.

Pár éven belül teljesen váratlanul olyan erők, folyamatok indulnak meg az óceánból, ami a világ tudását, képességeit felülírva szembesít azzal a szellemi törvénnyel, hogy az Isten által alkotott természet, világ felett nem úr az ember. Teljes rémület és döbbenet lesz a bennfentes embereken, de a többiek a hitetést fogják kántálni: „Ez is egy olyan, amit meg fogunk oldani”. Rövid időn belül – néhány hónap alatt – tömegek döbbennek meg, hogy ez az óceánban zajló természeti folyamat láncreakciót indítva el, újabb kezelhetetlen folyamatokat indít el, egyiket a másik után, előbb a tengeri, majd a földi élővilágban. Amikor látni fogják az emberek ennek bekövetkeztét, akkor döbbennek rá, hogy a “mesegyáros” elhitette őket. Szörnyű ébredés lesz. Mint egy kómából ébredő emberre, úgy tör rá a felismerés, hogy e napokban istenként éltük az életünket, és ennek vége! Vége, mert vége lett egyszer s mindenkorra a tékozló, önző életnek!

A prosperáló gazdaság, mint egy „keljfeljancsi” megszédülve, majd imbolyogva magával fogja rántani a ma folytatott létforma, tudomány és kultúra minden elemét. Az emberek választ, magyarázatot, mitöbb megoldást fognak követelni a romlás okára, de nem lesz felelet sehonnan, egyik tudományágból, így a vallásból sem. Az Úr megengedi ezt a romlást, mert az egy élő Isten helyett a mammont (gazdagság istenét, démonát) választotta az ember.

A parázna

Az Egyház hallgatni fog. Hallgatni fog, mert a hívők ugyanannak a hitetésnek az életformájában éltek, mint a világ. A sötétségből nem nyerhető világosság.

„Elhagyta népem az Én utaimat, saját utat vájt magának, hogy a romlás, mikor eljön, magával ragadja, senki se maradjon meg, aki ez úton jár.”  (lásd Jeremiás 6:11-12)

Prosperálás ennek az útnak a neve.

„Ezt tanítottam Én, amikor közöttetek voltam, hogy legyetek gazdagok és híres emberek? (lásd Máté 19:21-30) Bárcsak közel jönnétek Hozzám és a szíveteket adnátok Nekem. De az Én népem szájával ismer csak Engem. Hízelkednek maguk és barátaik előtt, hogy a megvallásaik milyen jövedelmezőek számukra, hogy mit teszek csak azért, mert valamit megígértem. Igen, amit megígértem vissza nem vonom. Nem vonom vissza törvényeimet, azok Ámenek maradnak mindörökké. Ámen.

De ti arra kényszerítetek manipulálva Engem, hogy tegyem meg a nevem miatt, és mert meg van írva! Mégis mit képzeltek, varázslással szereztek áldást? Vagy azt gondoljátok, hogy az Én nevem bármire használható? (lásd 2 Mózes 20:7) Az Én nevem az Én tulajdonom. Én az Úr, féltékenyebb Isten vagyok mindenkinél, nem vagyok olyan isten, mint a többi, nem vagyok olyan, mint a mammon, akit sokan szerettek.

Én népem, én népem, hogy sírok miattatok! Bárcsak keresnétek Engem a csendes szobátokban és akkor szívetekre beszélnék!”

Mivel a hívők többsége ugyanabban a prosperáló hitetésben fog élni – amit  a mammon tanított – , nem fognak tudni választ adni a nem hívőknek. Így, amikor jönni fognak a romlások, nem fognak tudni alkalmazkodni a megváltozott életkörülményekhez sem. (lásd Jeremiás 6:19-20)

“Mivel a romlás eljön a világra és az Én népem nem készült fel rá, őket is utol fogja érni.” (lásd Jeremiás 6:18; 21)

Nem vett ki bennünket az Úr a világból, így hasonlóan a világiakhoz, lelki emberek, a családjukra gondot viselő emberek vagyunk, így ugyanazok a hatások fognak érni bennünket is, mint a nem hívő embertársainkat. Azonban a világiak megdöbbenve fogják látni, hogy az Egyház is tehetetlen. Tehetetlen lesz a hitetés és a kábaság szelleme miatt. Tehetetlen lesz, mert minden létformáját felvette a világnak. Olyan lett, mint a világ.

Nem a vagyonnal van a gond, hanem a vagyonnal való bővölködéssel és az azt követő büszkeséggel, és az önteltségből fakadó dicsekvéssel. Szükségszerű, hogy részt vegyünk a világi kötelezettségekben és nem menekülhetünk ki a világból, de nem lehetünk vakok, hogy ne lássuk, hogy hová vezet a “prosperáló” életmód. Nem lehet, hogy ne tegyünk szóval és tettel egyaránt ez ellen.

„De az Én népemnek megtetszett a kenyér és a cirkusz, pedig neki kellett volna hangadónak lenni. Nem tette se kicsi, se nagy, mert lekötelezték magukat. A vezetőiket a jövedelem és a pozíció, a kicsiket az álbékesség és a világi gondok kötözték meg. Nagy a népem vezetőinek bűne. Én rendeltem teljes idejű szolgálókat némely helyre, de egyre többen megkívánva a rajtuk levő áldásomat, Lót útján indultak el. Közülük sokan az ő sorsára is jutnak. (lásd Jeremiás 6:13-15)

Figyelmeztetnetek kellett volna a népemet, és felkészíteni a tanítványaimat az Én utaimra, de ehelyett a jólétre, a gazdagságra, a gond nélküli életre tanítottátok őket. Az élet gondjainak az evangélium szerinti megoldására és elhordozására kellett volna tanítani őket, hogy minden helyzetben Hozzám forduljanak. (lásd Jeremiás 6:16) Ehelyett magatokhoz és bérszolga társaitokhoz kötöttétek őket, hogy tőletek függjenek. Némelyiknek olyan nevet adtatok, ami tisztelet Engem illet. Minden tanításotok a saját köreitekről szól. Sőt hízelkedtek egymásnak, hogy a nyáj, amiből éltek a rabságuk álmából fel ne ébredjen. (lásd Jeremiás 6:10)

Olyanná lettetek, mint a világ. Mindenféle világi szervezetet utánozva alapítványokat, mozgalmakat hoztok létre, és akik az újszövetségi gyülekezeti modellt hirdetik, azokat elnyomjátok, minden rosszat – tévedéseket és a Sátán által kreált hazugságokat – terjesztetek róluk, és még ráadásul megszégyenítve eltiporjátok őket. (lásd Jeremiás 6:6-7; 17) Győzelmetek jeleként rangot adtok egymásnak hízelkedve, és hiú dicsőségvágyatokból fakadóan észre sem veszitek, hogy a Babilon szellemének a megtévesztése foglyul ejtett titeket.

Én népem, még mindig káldeus papok uralma alatt vagytok. Babilon, e parázna, – mint Jézabel megrontotta kezdetben az apostoli gyülekezeteket – fejeket ültetett a nyakukba, de ti még mindig ezt szeretitek. Örültök, ha kifoszthatnak benneteket, hogy nehogy felnőtté, döntést hozó, terhet hordozó, másokért élő tanítványokká váljatok. Azt mondjátok magatokban: Csak rá ne kérdezzen valaki, hogy kik vagyunk valójában, hogy laikusak maradhassatok, és a hivatalosak uralkodhassanak tovább rajtatok. Mindezt szeretitek, mert uraitok a ti béreitekből élnek, titeket pedig csendben hagynak a homályban.

Hol vannak az Én pásztoraim? Mindenhonnan jajgatást hallok! Nincs senki, aki a bajokat felismerje, és a sebeket meggyógyítsa?”

Maradék

„Ne félj, férgecske, maroknyi Izrael. Én az Úr, születésedtől fogva kiválasztottalak téged. Tudd, hogy nagyon szeretlek! Tudom milyen sok nehézségen mentél keresztül. Te vagy az, akit az elutasítás és a megtiprás helyett meghallgatni és meggyógyítani kellett volna. Tudd, hogy egy nagyobb, általam készített terv részeként történt ez! Elvettem az emberek előtti megbecsülésed, hogy elválasszalak Magamnak az eljövendő időszak szolgálatára, amikor egyedül kell menned, hogy úgy lehessek veled, mint ahogy Illéssel voltam, miután a hamis istentiszteletet gyakorlók ellen harcolt. Összetörtelek, hogy megjelöljelek a többiek közül. Szükségem van összetört cserépedényekre, olyanokra, akik Engem kérdeznek, mielőtt cselekszenek, akiket nem a felekezeti hitelvek, és nem a mások véleménye irányít, hanem készek azt mondani és aszerint élni, ahogyan azt megnyitom számára az Igéből (lásd János 6:45).

Ne félj egyedül maradni, amikor “megköveznek”, azaz: kirekesztenek a testvéri közösségből, hamis testvérnek, tévtanítónak, új szekta alapítójának bélyegeznek meg, mint Istvánt vagy Pált. Kérd tőlem a védelmet ilyenkor magadra és akit szeretsz, és egyetlen tüzes nyíl, azaz izzó nyelv, többiek előtt leégető beszéd sem árthat neked.

Ne félj egyedül indulni tovább, amikor nincs segítséged, kérj és szólok hozzád. Vedd az igét, és szólni fogok hozzád élő igéket. Megtanítalak arra, hogy mit jelent először Nekem szolgálni (lásd Lukács 17:7-10).

Át kell menned ezen a tűzkeresztségen, hogy fel tudd majd ismerni az álszolgálókat, akik annak mondják magukat amik, de nem azok. Ezzel a Hozzám való elhívatottságodat és hűségedet bizonyítod, hogy nem menekülsz el, hanem rhémám szerint cselekszel. Igen, jól ismersz olyanokat, akik elmenekültek a nyomás súlyának idején, mert ők virágzó és sikeres életet akartak élni, és nem hallgatva akartak hallgatni Engem. Nem keveredhetsz a többiekkel, mert te az utolsó idők szolgálója vagy! Én állítom fel az Én népem, mint egy hadsereget minden közösségben és helységben. A többiek nem látják ezt, de ha figyelsz, akkor meg fogod látni a láthatatlant.”

-§-

Megjegyzés: az itt közölt rész az üzenet 1. része. A 2. rész újszövetségi gyülekezet építéséről szól.  Ha az Úr valakit újszövetségi gyülekezet építésére hívott el és érdekli a folytatás, akkor  keressen meg a következő email címen: abonyis@gmail.com

Sándor

-§-

Az üzenet – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a blog címének megadásával: https://keskenyu.wordpress.com

Kategória: gyülekezetépítés, próféciák, Szentség, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők, vezetés | Címke: , , ,

Video tanítások a youtubon – Abonyi Sándor

Kedves Látogatók!

Több tanításom és tanítás-sorozatom van a blogon, amelyek MP3 formátumban meghallgathatók és van mellé PPT bemutató is. Sokszor a PPT bemutatót hasznos együtt látni a hallottakkal, mert kiemeli a lényeget, többször szemléltető ábrák is vannak benne és ezek mind növelik az érthetőséget.

A kettő együttes használatának előnyeit kihasználva (az MP3-as anyagokból és a PPT bemutatókból) elkezdtem video slide showkat készíteni és azokat egy külön youtube csatornára feltölteni. Néhány tanítás már elkészült, de még lesz néhány a jövőben.

Ezek itt érhetők el:

https://www.youtube.com/channel/UCz9CTl7InOEcGsBpDS4ugsQ/videos

Jó épülést kívánok mindenkinek Sándor

Kategória: Tanítások | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Fussatok ki Babilonból – Zac Poonen

-§-

Akinek problémát okoz a feliratos video megtekintése, azoknak segíteni szeretnénk olyan módon, hogy a felirat szövege

letölthető PDF formátumban itt  és MP3 formátumban itt

Kategória: ítélet, egység, gyülekezet, gyülekezetépítés, Keresztyénség, Szellemi harc, Szentség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út megtalálása – Zac Poonen

Figyelem! Ha valakinek problémája van a feliratos video megnézésével, akkor a felirat szövege letölthető PDF formátumban ittMP3 formátumban itt

EZEK A VÁLTOZATOK NYILVÁNOSAN NEM TERJESZTHETŐK!!!

Kategória: gyülekezet, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út – Frank McEleny

Forrás: https://acalltotheremnant.com/2017/08/05/the-narrow-way/

PDF formátumban letölthető itt

Az út egyre keskenyebb lesz és az emelkedő egyre meredekebb és veszélyesebb, amin a szentek Isten országába bejutnak. Nincs vissza út, csak előre van és felfelé, nem számít, hogy mit tartogat az előttünk lévő út. Amikor a világ figyelemmel kíséri az Isten országában élő szenteket, akkor csak a természetes szemükkel látják őket. Amikor próbákat és szenvedéseket látnak, akkor valamilyen kudarcot és elutasítottságot látnak, a mi próbáink azonban a szobrász kalapácsütései. A nagy szobrász formál minket, hogy valóban beilleszkedjünk az Ő dicsőséges templomába.

Ki fogja magát átengedni a szobrász kalapácsütéseinek? Ki fog biztosan megállni a próbákban, a szenvedésekben és az üldöztetésekben? Ki fog egy ilyen utat választani, ahol a legnagyobb sötétségben fénylik a világosságunk és az Ő dicsőségének bizonyságai? Engedelmes keresztyén leszel? Engeded, hogy az Úr formáljon téged? Képviseled a Mestert minden helyzetben? Képes vagy örvendezni a legnagyobb mélységekben?

A legerősebb ütések az ellenség királysága ellen az örömteli hang, ami a legnagyobb mélységekből száll fel. Ott ahol mások sírnak és a fogukat csikorgatják, ott Isten emberei, Isten királyságának szentjei örvendeznek az Úrban és a gonosz elhallgat. Jézus asztalt terít nekünk az ellenségeink szeme láttára. Vajon te keresztyénként ennél az asztalnál ülsz? Ez az Úr asztala, ahol a jóság, a kegyelem követnek minket az életünk minden napján, a keskeny úton való járásunkban.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával.

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Szentség, Tanítások | Címke: , | 1 hozzászólás

Őrizkedjetek a hamis prófétáktól és tanítóktól – Sandeep Poonen

Figyelem! Ha valami miatt problémát okoz a feliratos video megnézése, akkor a magyar felírat letölthető PDF formátumban ittMP3 formátumban itt

EZEK A VÁLTOZATOK NYILVÁNOSAN NEM TERJESZTHETŐK!!!

Kategória: ítélet, helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, Szentség, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők, vezetés | Címke: , , , , , , , , , , , | 4 hozzászólás

Két út van (könyv) – Abonyi Sándor

Ez a digitális könyv önálló írások gyűjteménye, amelyek a blogon külön-külön is elérhetők.

TARTALOMJEGYZÉK 

Úton lenni

Sokan vagy kevesen?

A szentség útja

Elegy vagy egység?

Igaz vagy hamis?

Igazságban járás vagy tévelygés?

Mindent megvizsgáljatok!

– § –

A könyv letölthető PDF formátumban itt – MP3 hangoskönyv formátumban itt

Jó épülést kívánok mindenkinek! Sándor

Kategória: Tanítások | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Beware of false prophets by Sandeep Poonen

Kategória: Christianity, church, Gospel, holiness, Last times, Leadership, Marriage, Restoration, Teachings | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A Szent Szellem szétválasztó munkája – Abonyi Sándor

   Letölthető PDF formátumban itt – MP3-as formátumban itt 

Ma egy olyan világban élünk, amikor a világ fejedelme, a Sátán egyre nagyobb hatalmat szerez az emberiség felett és igyekszik mindent összemosni, áttekinthetetlenné tenni: megszűnt a régi – keresztyén alapokon nyugvó – értékrend és nincs új helyette. Mindenki azt teszi, ami jó neki sokszor felcserélve a bibliai jó és rossz fogalmát. Az emberiség nagy részét sikerül becsapnia, így az alapvető – Isten által lefektetett – igazságok rejtve maradnak, és a Sátán uralkodik az általa teremtett zűrzavar felett.

Ennek a következő jeleit látjuk ma:

  • a névleges (megtéretlen) és igazi keresztyének összemosása egy ökumenikus egységben, egyfajta emberi szeretet jegyében, de ez nem Isten akarata,
  • az egyházak és világi hatalmak „babiloni minta” alapján szövetségre, együttműködésre lépnek, ellentmondva az állam és egyház szétválasztási elvének,
  • a Sátán célja egyfajta – hamis – világvallás megteremtése a keresztyénnek mondott és más hamis vallások összemosásával, aminek jelei a különböző hamis vallások egyházi képviselőinek közös „imája” az „egységért” és a világ „békéjéért”,
  • cél a házasság, a család, a nemzet lerombolása, a különböző népek összekeverése és egymás ellen uszítása egy totális hatalom megszerzése,
  • nagy népvándorlások támogatása a különböző identitású népek összekeverése, bibliaellenes keverék népek létrehozása érdekében,
  • evangéliumi keresztyén gyülekezetek gyülekezeti életének elsilányítása, bizonyságtevő erejének megszüntetése a legkülönbözőbb világi módszereknek a gyülekezetekben való elterjesztésével, sőt okkult módszerek meghonosítása, kihasználva a keresztyének tudatlanságát.

Mindez fogadókészségre talál a kereszténység köreiben, ha a kereszténynek mondott emberek többsége nem született újjá és ezért viselkedése, gondolkozásmódja semmiben sem különbözik a megtéretlen világi emberek viselkedésétől. Az egyház a világgal és a hamis vallásokkal barátkozik, és szövetségre lép. A Sátán – a sötétség fejedelme – igyekszik mindent homályban tartani, de Jézus maga a világosság, aki elküldte a Szent Szellemet a világra, hogy világosságot gyújtson az emberek szívében. Elválasztva ez által a világosságot a sötétségtől, hogy egy Istentől való rendet képviseljen.

A Szent Szellem az igazság, a világosság szelleme és tisztánlátást akar adni az egyház, a világ és a gonosz dolgairól mindazoknak, akik befogadják a világosságot és a világosságban járnak.

Jézus a Vigasztaló (Szent Szellem) munkáját így írja le:

„Az igazat mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. … Mikor eljön az igazság Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek.”  (János 16:7-14)

A világosság befogadása

Amikor a Szent Szellem lakozást vesz bennünk, akkor világosságot gyújt a szívünkben és megítéli a bennünk lévő bűnt – sötét dolgokat – , amik korábban rejtve voltak előttünk. A testünk a Szent Szellem temploma (épülete), ezért ahová a világosság bemegy onnan a sötétségnek (a bűnnek) távoznia kell, mert a világosság kiszorítja a sötétséget: nem lehet egyszerre világosság és sötétség egy helyen. Először, mint egy gyertya fénye a sötét szobában csak a legnagyobb dolgok válnak láthatóvá. Ha azonban a világosság (az igazság ismerete) egyre erősebb lesz, mert a Szent Szellem „elvezet bennünket minden igazságra” és teljessé lesz bennünk a világosság, akkor ott semmi sötétség – rejtett dolog – nem maradhat. Aki világosságban jár, az nem járhat sötétségben:

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”   (János 8:12)

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”   (1 János 1:6-7)

Elválasztottságunk a világtól

Isten nem akarja „véka alá rejteni” a világosságot, hanem azt akarja, hogy a bennünk lévő világosság kiáradjon a körülöttünk lévő sötét világba. Ha egy házban világosság van, akkor az ablakokon kiszűrődik a világosság a körülötte lévő sötét világba. Így vagyunk ezzel mi is, ha világosságban járunk. A körülöttünk lévő – sötétségben járó – emberek felé nyilvánvalóvá válik az, ami rólunk árad (kiszűrődik): őszinte és tiszta beszéd, tiszta tekintet, egyenes gondolkozás és igazsággal összhangban lévő cselekedeteink. A belőlünk kisugárzó világosság megítéli a körülöttünk lévő embereket.

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.   (János 3:19-21)

Ezekből az igékből azt láthatjuk, hogy a Szent Szellem egy nyilvánvaló szétválasztást végez az egyes emberek között, attól függően, hogy kiben mi van: világosság vagy sötétség.

Egy személyes történet Isten szétválasztó munkájára:

Minden gyülekezeti kapcsolat nélkül a másokhoz szokásos módon éltem az életemet a világban, amikor Isten megkeresett és elkezdett munkálkodni a szívemben, míg végül átadtam neki az életem. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy új ember lettem és már nem élhetem úgy az életemet, mint korábban. A megtérésem után már egyáltalán nem vágytam a korábbi dolgok után. Éreztem, hogy már nem érzem jól magam világi emberek társaságában. Korábbi életünkben igen nagy baráti körünk volt, akikkel szorosabb közösséget ápoltunk. A nagy kérdés az volt, hogy mi lesz most? Az egyértelmű volt, hogy már nem kívánok velük együtt futni a világi kívánságokba, a kérdés csak az volt, hogyan fog ez a szétválasztódás megvalósulni? Emberileg azt gondoltam, majd feszültség, sértődés és harag lesz belőle, ha megmondom nekik, hogy már nem akarok velük barátkozni. Végül is nem ezt az utat választottam, hanem hagytam, hogy az élet menjen tovább, de közben nyilvánvalóvá tettem, hogy megtértem és a későbbiekben egy hívő keresztyén életet szeretnék élni. E szerint is cselekedtem a különböző dolgokhoz való hozzáállásomban. Azt vettem észre, hogy lassan elkopott mellőlem – és a családom mellől is – minden barát, mert közben a családom is megtért. Isten megoldotta ezt a szétválasztást, minden konfliktus nélkül. A korábbi – sötétségben járó – barátok a továbbiakban már nem akartak velünk barátkozni: A Szent Szellem szétválasztotta a világosságot és a sötétséget.

A világtól elválasztott emberek közössége

Valójában a „világosság gyermekei” alkotják Jézus Krisztus gyülekezetét, ami egy „hegyen épített város”, messzire világítva a körülötte lévő sötétségben. Istennek a világtól (a sötétség gyermekeitől) elválasztott csoportja a szentek közössége, Jézus Krisztus igaz gyülekezete, Krisztus valóságos teste.

Péter Pünkösdkor a következőt mondta:

„Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és intette őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! Akik azért örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.”    (Ap.csel 2:38-41)

A Pünkösdkor megtért 3000 embert Péter arra kérte a megtérés, a bemerítkezés és a Szent Szellemmel való betöltekezést követően, hogy mindnyájan szakasszák el magukat a világtól és csatlakozzanak hozzájuk; a tanítványok 120 fős gyülekezetéhez.

Krisztus igaz gyülekezete tehát a megtért, a bemerítkezett és a világtól elválasztott hívők szent közössége. A gyülekezetnek az a feladata, hogy később is folyamatosan a szentek közössége maradjon, kiszorítva maga közül minden bűnt. Látjuk azonban az igében, hogy már a korinthusi gyülekezetben is kezdett elburjánzani a bűn és a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezet közül is csak egy – a filadelfiai gyülekezet – volt képes megőrizni a szentséget. Hat gyülekezetbe már befészkelte magát a bűn, akiket Jézus megtérésre szólított fel:

Akiket szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos, és térj meg.” (Jel 3:19)

A laodíceai gyülekezet már olyan állapotba jutott, hogy Jézus nem is volt közöttük, hanem az ajtón kívül állt. Az ilyen gyülekezeteket még mindig „gyülekezetnek” hívják, de már nem a szentek, hanem a bűnösök gyülekezete!

A János apostol prófétikus látása alapján leírt hét gyülekezet állapota a gyülekezetnek nevezett mai közösségek állapotát is leírja. Ezek a közösségek gyülekezeteknek nevezik magukat, de már nem a szentek közössége, hanem egyfajta keverék gyülekezetek, ahol a szentek és a bűnösök (megtért, de visszaesett vagy megtéretlen emberek) együtt vannak jelen. Az ilyen gyülekezeteknek ma is megtérésre van szükségük, mert Krisztus gyülekezete a szentek közössége, amelynek a bűnösök (megtéretlen világi, vallásos emberek) nem részei. Az ilyen gyülekezeteket Isten prófétáinak – Jánoshoz hasonlóan – ma is megtérésre kell felszólítani és figyelmeztetni őket az ítéletre, ha nem térnek meg.

Isten az ítéletét a gyülekezeteken kezdi „kimozdítva a gyertyatartóikat a helyükből”:

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?”  (1 Péter 4:17)

Ha egy gyülekezet a felszólítás ellenére sem tér meg, akkor Isten ítéletként a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak, mert nem hittek az igazságban, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek (2 Thessz 2:12).

Ez egy olyan állapot, amikor a gyülekezetben már a jót rossznak és a rosszat jónak mondják, ezért a gyülekezet teljesen elveszti Istentől rendelt szerepét, hogy világosság legyen a haldokló, gonosz világ számára.

Elválasztás az elvilágiasodott gyülekezettől

Amikor egy gyülekezetben az elöljárók megalkudnak a bűnnel és már olyan mértékben bent van a világ, hogy az az egész gyülekezetet áthatja (a bűn teljességre jut), akkor ott a szenteknek már nincs helyük. Sok gyülekezet eljut idáig anélkül, hogy azt észrevenné. Jézus nem vállalhat közösséget a bűnnel, ezért kivonul az ilyen gyülekezetből. Ilyenkor a gyülekezeten belül lévő hívők a jót rossznak és a rosszat jónak mondják. Ekkor már a sötétség uralkodik a gyülekezetben és az ilyen gyülekezettel Jézus nem vállal közösséget (kijön belőle), ezért az övéinek is ki kell jönni belőle, hogy Jézussal közösségben maradhassanak!

A szétválásra két lehetőség van: a szenteket „kirekesztik a gyülekezetből”, mert a sötétség nem bírja elviselni a világosságot, vagy a szenteknek (igazaknak) kell elszakítani magukat a „bűnösök gyülekezetétől” és kijönni közülük:

A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”     (János 16:2-3)

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? …. mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és magamhoz fogadlak titeket.”   (2 Kor 6:14-17)

Ez az elszakadás sokszor keserves és sok fájdalommal jár, hogy elhagyják azt a közösséget, ahol hosszú éveket eltöltöttek és ahová sok személyes szál köti őket. Ez azonban egy szellemi szétválasztás, amiben a Vigasztaló segít begyógyítani minden sebet és bátorítja őket a kijövetelre, mert az Úr magához fogadja őket és velük lesz.

Elválasztás a szolgálat munkájára

A Szent Szellem elvezet bennünket minden igazságra és különböző próbákon visz keresztül minket, ahogyan Jézust is kivitte a pusztába, mielőtt elkezdte a szolgálatát.

„Először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek.”  (1 Tim 3:10)

Az igében láthatjuk a Szent Szellemnek egy további elválasztó munkáját, amikor a Szent Szellem elválaszt embereket a gyülekezettől, hogy valamilyen meghatározott – gyülekezeten kívüli – munkára küldje ki őket.

„Voltak pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, kit hívtak Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk helyezték és elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnét eleveztek Ciprusba.”   (Ap.csel 13.1-4)

Ebben az igeszakaszban azt látjuk, hogy az Antiókhiában lévő gyülekezetben a Szent Szellem szintén végzett egy elválasztást:

  • a Szent Szellem szólt,
  • Ő hívta el egy munkára Barnabást és Pált (Sault) öt elöljáró közül – név szerint megnevezve őket,
  • a Szent Szellem kérte a többieket, hogy válasszák el Barnabást és Pált a gyülekezettől, felmentve őket a további gyülekezeti szolgálat alól,
  • és a Szent Szellem volt az is, aki kibocsátotta őket.

Figyeljük meg, hogy mindent a Szent Szellem végzett. Az ottmaradó másik három szolgálónak csak az volt a feladata, hogy engedelmeskedjen és kezüket rájuk helyezve elbocsássák őket.

A korábban tárgyalt elválasztások alapvetően a bűn és az igazság szerinti szétválasztások voltak, amik a korábbi közösség szétválasztását eredményezték. Itt azonban egy teljesen más jellegű szétválasztásról olvashatunk, ahol az elválasztás egy meghatározott munkára történik. A mindennapi közösség itt is megszakad, fennmarad azonban egy támogató szellemi közösség az otthon maradottak és a kiküldöttek között. A kiküldöttek ide térnek haza a munkájuk végeztével. Ezt a fajta elválasztást leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, amikor egy családban felnőnek a gyermekek és megházasodnak. Az új házasok elköltöznek hazulról és új családot alapítanak, de időnként hazatérnek.

Az összes fent tárgyalt szétválasztás pozitív tartalmú, a Szent Szellem által végzett munka. Létezik azonban az ige szerint egy olyan szétválás is, amikor a hívők testiessége vezet egy gyülekezet szakadásához.

Erről beszél Pál a korinthusi gyülekezetnek:

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg?”    (1 Kor 1.10-13).

Itt egy olyan nem kívánatos szakadásról van szó, amikor a testies hívők az éretlenségük miatt felsorakozva egy-egy szolgáló mögé elkezdenek pártoskodni.

Nagyon érzékenyen reagálnak a helyi gyülekezetek a testies szakadásokra, ugyanakkor biblikus gyülekezeteknek tekintik magukat, holott csak különböző felekezetek csoportjai, akik a saját „pápájuk” mögött sorakoznak fel. Tehát már önmagában is egy felekezeti szakadásról beszélhetünk, amit természetesnek vesznek az egyes felekezeti „gyülekezetek”. Nem úgy tekintenek a felekezetekre, mint amik a biblikus helyi gyülekezetek szakadásának okai.

A Szent Szellem szétválasztó munkájával ellentétes emberi törekvések

A Szent Szellem azért jött, hogy végezze a munkáját a földön, beleértve az ítélettételt is: elválasztva a bűnt és a hamisságot az igazságtól. A gyülekezetek életében – a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezethez hasonlóan – azt látjuk, hogy a hívők nagy része a testiesség, éretlenség (szellemi érzékenység hiánya) miatt nem érzékeli egyáltalán a Szent Szellemnek a munkáját, így a Szent Szellem szétválasztási munkáját sem. Ezért minden Szent Szellem által végzett szétválasztást nem kívánatos szakadásnak minősítenek és – egy emberi szeretet és szervezeti egység nevében – hadakoznak ellene.

Az intézményes gyülekezetek – öncélú módon – folyamatosan a saját gyülekezetük létszámának megtartására, sőt növelésére törekszenek, ami ellentmond a Szent Szellem szétválasztó munkájának, ami lemondásról és elengedésről szól, és minden esetben a gyülekezet létszámának látszólagos csökkenésével jár. Képzeljük el, ha a családokban a szülők a maguk ragaszkodó szeretete miatt nem engednék, hogy a felnövő gyerekeik megházasodjanak és elköltözzenek otthonról, mert nem tudják elengedni őket és félnek attól, hogy maguk maradnak. Akkor kihalna az emberiség. Ezért haldoklik sok gyülekezet is, ragaszkodásukkal megakadályozva a szaporodást.

Alapvető probléma az is, hogy a gyülekezetek nagy többségében egyszemélyes pásztori vezetés van, ezért a hívők – kényelmi okok miatt – sokszor inkább a pásztoruk hangjára és nem a Szent Szellem vezetésére figyelnek. Túl nagy kihívás lenne számukra a szellemben járás, a Szent Szellemnek való folyamatos engedelmesség, a minden dolog megvizsgálása és az igazság nevében szembeszállni a hamissággal. Ezt nagyon kevesen vállalják fel, akik pedig felvállalják, azokat törvénykezőknek, összeférhetetleneknek, engedetleneknek és lázadóknak bélyegzik, vagy olyanoknak, akik szerintük egy nem kívánatos szakadást munkálnak. A kialakult gyakorlat szerint az ilyen „kellemetlen” embereket – a dolgok tisztázása helyett – inkább ”szeretetben elbocsátják” a gyülekezetekből, mint ha Istentiszteletet cselekednének.

Ilyen körülmények között nincs lehetőség szolgálók kiküldésére sem, mint Antiókhiában, ahol öt elöljáróból ki lehetett küldeni kettőt, mert még akkor is maradt három, ami még mindig jóval több, mint az általában szokásos egy. Egy egyszemélyes gyülekezeti vezető, akit rendszerint pásztornak hívnak, patthelyzetben van. Ő egy nélkülözhetetlen ember, aki a gyülekezethez van kötve minden tekintetben. Ezért nem tud, de nem is akar elmenni onnan, és nem is nevel fel olyan szolgáló társakat, akik adott esetben elfoglalhatnák a helyét, mert versenytársaknak tekinti őket. Különben sem szívesen hagyná ott megszokott, kényelmes helyét (szolgálati lakás, havi fizetés, pozíció), hogy felváltsa azt egy teljes bizonytalanságot és nagy kihívást jelentő új feladattal, mint annak idején Barnabás és Pál.

Néhány személyes megtapasztalás

Mi a pártoskodó negatív szakadást kivéve a Szent Szellem minden fent említett szétválasztási munkáját átéltük, annak minden áldásos hatásával. Emberileg ezek nem voltak kellemesek, sőt több esetben fájdalmasak, és sok értetlenséget, szellemi és lelki támadást is el kellett viselnünk ezek miatt. A Szent Szellem azonban mindig bizonyságot tett ezek mellett különböző szellemi megnyilvánulások formájában (kijelentések, próféciák, szellemek megkülönböztetése). Döbbenetes volt, ahogyan néhány nap leforgása alatt a korábban hosszú éveket együtt eltöltő gyülekezeti tagok között a Szent Szellem egy elválasztó munkát végzett attól függően, hogy kinek mi volt a szívében és a több éves egymáshoz való ragaszkodás egyik pillanatról a másikra megszűnt: egy újfajta egység és kapcsolati viszony alakult ki. A szellemileg érzékeny hívők azt érezték, mintha egyik pillanatról a másikra egy szellemi fal emelkedett volna az emberek közé, ami elválasztotta az embereket (bűnt és igazságot) egymástól, megszüntetve a korábbi szoros közösséget. Szellemileg ugyanilyen erőteljes módon érzékelhető volt az is, amikor Barnabáshoz és Pálhoz hasonlóan a Szent Szellem elválasztott bennünket (két házaspárt) egy munkára, hogy Krisztus teste felé szolgáljunk az egész világon. Ez egy „blog szolgálaton” keresztül valósul meg.

Tapasztalatból mondhatom, hogy azok a szellemi elválasztások, amikről az ige beszél, szellemileg nagyon valóságosak és nagyon erőteljesek. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Szent Szellem végzi az elválasztást és nem mi emberek, emberi elgondolás alapján. Volt rá példa, hogy emberileg már gondolkoztunk egy esedékes szétválasztáson (elébe menve Isten munkájának), de hónapok alatt sem tudtuk azt véghezvinni. Amikor azonban a Szent Szellem végezte el azt (nem is egészen úgy, ahogyan mi gondoltuk, hanem máshol húzva meg a választó vonalat) néhány nap alatt csodálatos módon megoldódott.

Nem csupán szavak tehát, hogy a Szent Szellem elválasztó munkát végez a gyülekezetben, hanem szellemileg nagyon is valóságosak és nagyon erőteljes módon érzékelhetők.

 A Szent Szellem elválasztó munkájának áldásos eredménye

Mindazzal a nagy káosszal szemben, amit a Sátán okoz a maga összevegyítő munkájával a földön a Szent Szellem szétválasztó munkájának eredményeként minden hamar világossá válna, ha a hívők szellemben járnának, felismernék a Szent Szellem szétválasztó munkáját (a világban és a gyülekezetben) és engedelmeskednének neki, nem hadakozva az ellen sokféle módon. Ez nagy áldás lenne az egyház és az egész emberiség számára.

Akik nem érzékelik a Szent Szellem mozgását, azok nem vesznek ebből észre semmit és nincs is értelme vitába szállni velük, mert úgyis eredménytelen lenne. Ha a hívők érzékelnék a Szent Szellem szétválasztó munkáját és engedelmeskednének neki, akkor a világ nagyon egyszerűvé válna, mert különválna

  • a megtéretlen (gonosz) világ és a vele szövetségre lépő „nagy parázna” egyház,
  • Jézus Krisztus valódi gyülekezete, ami a szentek közössége: Krisztus valódi teste,
  • kiformálódna minden városban egyetlen biblikus gyülekezet, ami szellemi egységével és erejével valóban „hegyen épített város” és világosság lehetne az ott élők számára, akik valóban elhinnék, hogy az Atya küldte el Jézust (János 17.21),
  • az igével összhangban a hívő családok egy-egy „mini-gyülekezetet” alkotnak, amelyek erős alapját képezik a helyi gyülekezetnek,
  • működhetne egy olyan hatékony misszió, amilyet az Apostolok cselekedetében látunk,

Az Isten által alkotott világ tökéletes és valójában nagyon egyszerű, könnyű eligazodni abban, ha engedelmeskedünk a Szent Szellemnek, aki elvezet bennünket minden igazságra.

Jézus így szólt János apostolhoz:

„És monda az, aki a királyi széken ül: Ímé mindent újjá teszek. … mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.”    (Jel 21:6-7)

Akinek van füle, hallja meg!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

 

Kategória: ítélet, egység, gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , , , , , , | 3 hozzászólás

A “nagy paráznához” vagy a “szent maradékhoz” tartozol? – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A több mint 2000 éve annak, hogy Jézus itt járt a földön, majd Pünkösd után megszületett az egyház. Az első generáció életében „gomba módra” szaporodtak a gyülekezetek az akkori Római Birodalom területén lévő városokban. Részletesen olvashatunk ezekről az Újszövetség az Apostolok cselekedetei könyvében és a gyülekezeteknek írt levelekben. Az első generáció egyháza – a sok hibája ellenére – ma is követendő minta számunkra és sok hitbeli törekvés irányul arra, hogy a mai hitehagyott egyház megreformálásával visszatérjenek az első gyülekezetek dicsőséges állapotához.

Amikor az egyház megreformálásáról beszélnek emberek, akkor mindig a szervezett, intézményes, történelmi egyházak „szemüvegén keresztül” nézik az egyházban végbement változásokat, ahol szerintük Isten folyamatosan – egymást követő módon, több lépésben – állítja helyre a gyülekezeteket és a szolgálatokat. Ez egy általánosan elterjedt, de téves értelmezés az egyház történetét tekintve. Jó ezt tisztázni, mert ha nem tesszük helyre ezt a kérdést, akkor sok más dologban is téves következtetésre jutunk!

Isten nem azért küldte el Jézust, hogy megreformálja kora vallásos egyházát, hanem hogy – attól függetlenül – egy teljesen újat hozzon létre, ami az akkori vallásos zsidók gyűlöletét és üldözését váltotta ki. Ez ismétlődik folyamatosan az elmúlt 2000 év során, amikor „Káin egyháza” üldözi és igyekszik megölni „Ábel egyházát”.

A mi generációnk hajlamos úgy gondolkozni, hogy 2000 év után az egyház – a folyamatos fejlődés eredményeként,  a mi generációnk idején, az „utolsó napokban” – nyeri vissza ismét a kezdeti dinamizmusát. Sokan gondolják azt is, hogy még ennek a generációnak az életében visszajön Jézus és így részük lehet a nagyon várt csodálatos elragadtatásban.

Jézus visszavárása egy teljesen helyénvaló dolog, mert természetes, hogy a menyasszony természetét magán hordozó igazi egyház várakozással és vágyakozással tekint a Vőlegényével való találkozásra.

Nem lehetünk azonban annyira önzők, hogy mindazt, ami az „utolsó napokra” vonatkozik az igében, azt kisajátítsuk magunknak és a mi generációnkra értelmezzük. Tisztelettel kell gondolnunk az előttünk élt generációk üldözött és életüket a hitükért feláldozó hithősökre is, akik az ige alapján ugyanazt a reménységet hordozták magukban, mint a mi generációnk. Tudjuk az igéből, hogy már az első generáció egyháza is várta vissza Jézust és reménykedtek az elragadtatásban. Nagyon elszomorodtak (sőt megzavarodtak), amikor az első hívők kezdtek meghalni. Pál igyekezett bátorítani őket és emlékeztetni néhány dologra:

„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak (értsd: meghaltak), a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.”   (1 Thessz 4:13-17)

A thesszalonikai gyülekezetnek írt első levelében Pál maga is az elragadtatás reménységével beszél:

mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig……

„mi akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk”

Ne gondoljuk azt, hogy a második levélében, amikor Pál józanságra inti a hívőket ellentmondana az első levelében leírt reménységnek:

„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,”   (2 Thessz 2:1-3)

Itt arról olvashatunk, hogy a Thesszalonikában lévő gyülekezetet megzavarták egyesek azt hirdetve „mintha már itt volna Krisztusnak ama napja.” Pál igyekszik megnyugtatni és józanságra inteni őket. Ez 2000 évvel ezelőtt történt és hasonlóan élheti ezt meg minden generáció, mert „sok hamis próféta jön, akik elhitetik, ha lehet a választottakat is”.

Az elmúlt 2000 évben hozzávetőlegesen 50 generáció élt, akik teljes joggal ugyanezt a reménységet hordozták a szívükben és ez így helyes. Az örökkévaló ”Vagyok” Istene minden korban hasonló módon kijelenti magát a benne hívőknek. Az első generáció idejében leírt Újszövetség igéi hasonlóképpen réma minden generáció számára. Pál intelmei 2000 év után nekünk is aktuálisak és megszívlelendőek. Nem szabad, hogy „megháborítsanak minket (is), mintha az a nap már elérkezett volna”. Sok megtévesztett hívő tette tönkre az életét az elmúlt évszázadokban, akik hittek a hamis próféták jövendölésének. A józanság szintén a „szellem gyümölcse” és nem kell szégyellni, mert időnként nagy szükségünk van rá.

Van az egyháztörténelem értelmezésében egy alapvető tévedés. A fent említett – szervezett, intézményes „történelmi” – egyházak fejlődésének történetéről Manfred Haller a következőt írja: „a keresztyénség történelmi fejlődése’ a hústestnek, a természeti embernek, a régi Ádámnak a története.” Emlékezzünk rá, hogy a Jelenések könyve egymástól jól megkülönböztethető módon két egyházról beszél és nem csupán egyetlen – folyamatosan fejlődő – egyházról. Az egyik egy bukott, a világgal paráználkodó egyház, amit a Jelenések könyve „nagy parázna” egyháznak (nagy Babilonnak) nevez, a másik pedig az igazi egyház, ami Jézus Krisztus szentmenyasszonya”.

Sok hívő tévesen értelmezi az „utolsó napok” idejét, mert – nem gondolva az előttünk élt generációkra – úgy gondolják, hogy a mi generációnk (esetleg az utánunk következő) él az utolsó napokban. Jó, ha úgy gondolkozunk az „utolsó időkről/napokról”, ahogy a Biblia ír róla. Erről részletes leírás van az „Utolsó idők” című írásban, de hadd idézzek itt egyetlen igét, amit Péter Pünkösdkor mondott, amikor Joel prófétától idézett:

„Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától. És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre:”     (Ap.csel 2.17)

Mint látjuk már Jézus első eljövetelével (ill. Pünkösdkor) elkezdődött az „utolsó napok” időszaka, ami már 2000 év óta tart. Jézusnak – a nagy parázna egyháztól függetlenül – minden generációban voltak igazi követői (az un. maradék, ill. a menyasszony). Élesen külön kell választani tehát a szervezett, intézményes egyházakat (nagy parázna és annak lányait) azoktól, akiket Isten minden korban „kihívott” a parázna egyházból, és attól függetlenül élték meg a hitüket.

A Jelenések 2. és 3. fejezetében hét gyülekezetről olvashatunk, ahol Isten hat gyülekezetet megtérésre szólít fel. Ők tartoznak a „Nagy Parázna” egyházhoz, közöttük is vannak azonban kevesen, akik még hallják az Úr hangját. Ez a hat gyülekezet ítéletre kerül, ha meg nem tér. A közöttük lévő igaz hívőknek azonban „ki kell futni” közülük, ha a gyülekezetek nem térnek meg! Egyetlen gyülekezet van csupán a hét közül, amelyik Jézus „menyasszonya”. Ők szentek, megtartják az Ő beszédét és nem tagadják meg az Ő nevét” Ennek a gyülekezetnek csak kevés ereje van és a többi gyülekezet lenézi őket. Ami azonban van, az elegendő az Úrnak, de szükséges, hogy megtartsák azt.

Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljöjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.”   (Jel. 3.8-9)

Ha így gondolkozunk, akkor teljesen más következtetésre jutunk. Jézusnak az elmúlt 2000 évben minden generációban voltak igazi követői, akiket a „hivatalos történelmi egyházak” (a nagy parázna egyház) a történelem során mindig „eretnekeknek” nevezett és üldözte őket. Minden generációban van tehát egy szent maradék! Az elmúlt 2000 év „maradékai”  az utánunk következőkkel együtt alkotják és fogják képezni Jézus Krisztus igazi egyházát, az Ő szent menyasszonyát. Fontos tudni, hogy a „nagy parázna” (nagy Babilon) sosem javul meg, nem válik szentté, hanem végül elnyeri méltó jutalmát:

„Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”     (Jel 18:2-5)

A reformációk – megjobbítási törekvések – nem vezetnek tehát eredményre, ezért Isten parancsa minden generáció számára az, hogy „fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból”.

Tisztelettel kell gondolnunk minden generáció névtelen hőseire, akiket a „nagy parázna” egyház eretnekeknek minősítve megégetett, máglyára vitt, vagy száműzött. Erről szól E. H. Broadbent „Zarándok gyülekezet” című könyve, ami leírja azt a 2000 éves „élő krisztusi vonalat” – Jézus Krisztus igazi egyházának igaz történetét – azokról a hívőkről, akik sosem hajoltak meg a „Baálnak”: bogumiloknak, hugenottáknak, valdenseknek, anabaptistáknak, puritánoknak stb. nevezték őket, de ők egyszerűen csak testvéreknek, keresztyéneknek – Krisztust követőknek – nevezték magukat. Az igaz hívők igaz története jórészt feledésbe merült, mert ők eretnekek voltak a mindenkori hatalmon lévő és a világi hatalommal szövetséget ápoló – a királyoknak koronát osztogató – „nagy parázna” (nagy Babilon) szemében. Az eretnekek könyveit megégették, a nyomukat eltüntették és a feledés homályába süllyesztették történetüket. Ők Krisztusban meghalt igaz testvéreink az Úrban, akik mindannyian részei a királyi menyegzőre készülő menyasszonynak, a szent maradéknak. Jézus Krisztus igazi egyházában – a ma hirdetett véleményekkel ellentétben – mindig is működtek a Jézus által adott szolgálatok: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Téves tehát az az elgondolás, hogy Isten a mai időkben állítja azokat helyre. Krisztus igazi követői – minden korban – sokszor az üldözést elszenvedve, elrejtettségben, nagy alázatossággal, sosem a dicsőséget és a népszerűséget keresve szolgáltak.

Ha meghajolunk a Baál előtt, akkor a nagy paráznával szellemi közösséget vállalunk, és bűnrészessé válunk. Ezzel megtagadjuk Krisztus keresztáldozatát és minden – a hitükért mártírhalált halt – hívő testvérünk emlékét, akiket az elmúlt 2000 év alatt a „nagy parázna és az ő lányai” üldöztek, vagy eretnekként kivégeztek. Az elmúlt 2000 év hithősei mind részei tehát a menyasszonynak, részei a maradéknak, akikből együttesen elő fog előállni a menyasszony, amikor Jézus visszajön érte, hogy együtt ünnepeljenek a királyi menyegzőn.

Isten örökkévalóságban eltervezett üdvterve – a minden generációban hasonló módon megélt, ismétlődő események és rémák mellett – meghatározott menetrend szerint halad előre több évezreden át, egészen Jézus visszajöveteléig. Ebben a korszakban (azt utolsó napokban) vannak jól meghatározható – megismételhetetlen – események, amiket az ige meghatároz, és jó felismerni ezeket a történelem óráján. Ilyen fontos események például:

– a Templom lerombolása és a zsidó nép szétszóratása,

– a pogányok idejének betelése, Izrael maradékénak összegyűjtése az ígéret földjén,

– a hitehagyást és a szakadást követően a törvénytipró megjelenése és végül

– Jézus visszatérése.

Ne tévelyegjünk! Nem a „nagy parázna” hitehagyott testies egyház tagjai a mi hittestvéreink, mert ők „Krisztus keresztjének ellenségei”, hanem mindazok, akik Krisztusban haltak meg az elmúlt 2000 év során, akik mindenben engedelmeskedtek neki.

Emlékezzünk tehát nagy tisztelettel minden korábbi generáció hős mártír hívőire, akik hozzánk hasonlóan vívták harcaikat a maguk idejében, sokszor sokkal nagyobb próbákat megélve, vagy az életüket áldozva a hitükért.

Nem kell tehát foglalkoznunk a „nagy parázna” (és az ő lányai) egyházának megreformálásával (megjobbításával), mert Jézus világosan megmondta, hogy nincs értelme „új foltot varrni a régi ruhára”, sem „újbort önteni a régi tömlőbe”. Jézus minden generációban kihívja az Övéit az intézményes egyházakból és gondoskodni is fog róluk. Így „lesz egy akol és egy pásztor”, ahol személy szerint Ő pásztorol mindenkit. Ígéretéhez híven Ő építi az Ő egyházát is a Szent Szellem vezetése és munkája által, amin „a pokol kapui sem vesznek diadalmat”. Jézus az Ő kihívottait sokszor a pusztában, rejtett módon készíti fel, személyesen foglalkozva mindenkivel, hogy a megfelelő időben – Illéshez hasonlóan – váratlanul felemelje őket, hogy akcióba lépjenek és beteljesítsék Isten akaratát.

Illés „hozzánk hasonló” ember volt, Elizeus – az utóda – Illés kenetének kétszeres mértékét kérte Istentől és Ő megadta neki. Ne legyünk tehát hitetlenek, hanem legyünk bátrak, akik Illés szellemével munkálkodnak és készítik az utat a pusztában az Úrnak.

A kérdés most így hangzik: a „nagy paráznához” vagy a „szent maradékhoz” tartozol?

Ha a nagy paráznához tartoztok, akkor az aktuális üzenet ma az, hogy „fussatok ki belőle”!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

We Have Fergotten that the Way is Narrow – Paul Washer

You can hear it here:

Kategória: Christianity, holiness, Restoration, Teachings | Címke: , | 2 hozzászólás

A keskeny út – Abonyi Sándor

Úgy illik, hogy a blog névadó témájában – keskeny út – legyen tanítás a blogon. Ezt a célt szolgálja egy Audio tanítás, ami az alábbi linken tölthető le. Sajnos a kb. 1 órás, néhány évvel ezelőtt elhangzott tanítás – valami technikai hiba folytán – megsérült és eddig nem sikerült rekonstruálnom. Ezzel együtt úgy döntöttem, hogy a bő fél órás csonka tanítást (a tanítás második fele hiányzik), mégis feltöltöm. Senkit sem szeretnék megfosztani attól, ami így is építő lehet számára. Ezzel együtt kérem, hogy nézzétek el nekem ezt a hiányosságot.

Az Audio tanítás letölthető itt: Keskeny út

Javaslom még a blogon lévő Szentség útja című írásomat is ugyanebben a témában, ami PDF-ben letölthető itt: A szentség útja

Talán ez az írás pótolja az Audio tanítás hiányosságát.

Jó épülést kívánok.

Abonyi Sándor

Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Házasság, válás, újraházasodás

Forrás: http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Hadd kezdjem egy számomra nagyon fájó megállapítással. Ez nem egy népszerű írás és tudom, hogy sok haragot, szenvedést, kérdéseket és érzelmi támadásokat fog kiváltani. Kérlek benneteket, hogy ismerjétek meg a szívem indulatát. Amennyire csak lehetséges nem szándékozom senkit megbántani, nem azért teszem ezt az írást közzé, mert valakinek most éppen erre van szüksége.

Egy másik tanulmányt nézegettem és ráakadtam benne egy megállapításra, ami megdöbbentett engem. “Keresztelő Jánost nem az evangélium, hanem a bűnbánat hirdetése miatt ölték meg.” Azt mondta Heródesnek, hogy vétett a törvény ellen azzal, hogy elvette a fivére feleségét.

(Máté 14:3-4 “Mert Heródes elfogatta Jánost, és megkötöztetve, tömlöcbe vetette Heródiásért, a testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondta néki János: Nem szabad neked ővele élned.” Lásd még a Márk 6:16-20).

Világos volt számomra, hogy Keresztelő János nem azt mondta, hogy nem volt törvényszerű, hogy Heródes elvette a fivére „özvegyét”. Heródiás elvált a férjétől, Fülöptől, és hozzáment Heródeshez. A kapcsolatukat tekintve ez nemcsak vérfertőző volt, hanem házasságtörés is, mert a korábbi férje, Fülöp még élt. Ez ösztönzött engem ennek tanulmányozására. Ez nem volt egy könnyű tanulmány számomra, és az utolsó héten belefájdult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy milyen következményei vannak annak, ha házasságtörést elkövetve újraházasodtunk, miközben a volt házastársunk még él. Senki sem tud biblikus magyarázatot adni nekem, hol van engedélyezve, hogy a házastársi szövetség a válás által feloldásra kerül és megengedi, hogy az elvált fél elvegyen egy másik személyt. Részem volt elég sok heves érzelmű válaszban, de az örökérvényű és helyes válasz abban található meg, hogy házasságtörők nem örökölhetik Isten Királyságát.

1 Kor. 6:9-10  “Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten Királyságát.”

Rengeteg nézet van a házassággal és a válással kapcsolatban. Az első nézet, ami tartja magát, hogy a hívők ne váljanak el. Van egy nézet, ami megengedi a válást, de az újraházasodást nem és van egy megint másik, ami megengedi a válást és az újraházasodást is. Az elmúlt négy évben utána olvasva, imádkozva, tanulmányozva és meghallgatva különböző nézeteket, egy határozott nézettel rendelkező személlyé váltam. Valószínűleg mindig is ebbe a táborba tartoztam, de más hívők nézeteit hallgatva elbizonytalanodtam. Ezekről most nem beszélnék, mert azt szeretném, ha személyes nézetemmel ismerkednél meg. Ezt most itt abbahagyom, mert nem gondolnám, hogy létezik olyan személy, aki érzéketlen lenne a Biblia álláspontjának – ebben a kérdésben való – magyarázatát tekintve. Megértem emberek millióinak a nézetét és sok keresztyén vitatkozik azon, hogy mi van megengedve, de az elmúlt héten megértettem valamit. Mindazok a nézetek nem lehetnek helyesek! Vagy megengedjük, hogy valaki elváljon és újraházasodjon vagy nem. A Biblia nem mondhatja ugyanarra a dologra, hogy az „igen” is helyes és a „nem” is.

Van valamennyi ismeretünk a házassággal kapcsolatban. A házasság egy életre szóló szövetségben egyesít egy férfit és egy nőt, ahol Isten a tanú kettejük között, hogy egy testté egyesíti őket (1 Mózes 2:24, Máté 19:4-9, stb). A házasság példáján mutatja be az ige Krisztus (a vőlegény) és az Ő népe (menyasszony) közötti kapcsolatát (Efézus 5:22-33, Máté 25:1-13). Az Úr akarata az, hogy a házasságokból utódok származzanak (Malakiás 2:15).

A házasság nem csupán egy megállás egy szolgálattevő vagy egy békebíró előtt, hogy törvényesen eggyé váljanak. A házasság napján kimondott szavak nagyon erőteljesek és súlyosak, azonban sokakat ez nem zavar, és nem gondolnak az esküben megfogadottakra, amikor cselekednek. A menyasszonynak és a vőlegénynek nem kellene tisztában lenni vele, amikor kölcsönösen ünnepélyes fogadalmat tesznek, hogy ez egy törvényes és szellemi kötelék? Tudatában kellene lenni, hogy Isten a tanúja a kettejük szövetségi kötelékének, ami halálukig érvényes.

Egy olyan kultúrában élünk, ahol a válás már egy mindennapos eset. A probléma az, hogy Isten Igéjét a kultúra nem változtatja meg. Ezért egy keresztyénnek Isten bölcsességét kellene keresnie mielőtt bármilyen, egész életét megváltoztató döntést hozna.

1) Mit mond Isten az esküvésekről?

4Móz 30:2  „Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; ami az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.”

Prédikátor 5:4-5  „Mikor Istennek fogadást teszel, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj, és ne teljesítsd be.”

– Meglepő, hogy elvárjuk Istentől, hogy tisztelje az Ő szavát velünk kapcsolatban, hogy mentsen meg és őrizzen meg minket ebben és a következő életben, amikor mi nem teszünk meg mindent, sőt megbüntetjük és eltaszítjuk a házastársunkat, mert nem felel meg az elvárásunknak.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

(9,5 perces angol nyelvű video)

– Ha azt választom, hogy nem teljesítem a fogadalmamat, az nem tesz engem hazuggá és szövetségszegővé?

2) Mi a helyzet a hitetlen személlyel kötött házassággal?

Azt mondtuk, hogy ne legyünk hitetlennel felemás igában (2 Kor 6:14), de sok példa van rá, ahol ez mégis megtörténik. Ugyanis két hitetlen ember összeházasodhat, és az egyikük később megtér. A hívő házastárs köteles bemutatni a hitetlen társa felé, hogy mik azok, amiket egy keresztyén ember már nem engedhet meg magának. Semmiképpen sem válhat el a hívő házastárs a hitetlen házastársa hitéről alkotott véleménye alapján. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy egy éretlen keresztyén gyakran hasonlít egy hitetlen emberre. Csak azért, mert egy személy nem úgy él, mint azt mi – egy általunk meghatározott időn belül – elvárnánk, ne gondoljuk azt, hogy később nem válhat érett hívővé.

1Kor 7:10-15 „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.”

– Ez az igeszakasz is azt mondja nekünk, hogy ne váljunk el. A 15. vers nem annak engedélyezése, hogy másik házastársat keressünk, hanem azt jelenti, hogy nem vagyunk kötve a házasságon belüli kötelezettségeink teljesítését illetően. Ha másik házastársat kereshetnénk, akkor arról beszélne az ige, azonban az ezt követő egész fejezet arról szól, hogy maradjunk együtt a házasságban. Ha különválunk, akkor házasság nélkül kell maradnunk vagy meg kell békülnünk a házastársunkkal. Egy élethosszig tartó szövetségben vagyunk összekötve a házastársunkkal, amíg az egyikünk meg nem hal.

1Kor 7:39 „Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

3) Mi a helyzet a szexuális erkölcstelenségre vonatkozó kivétel szabállyal?

Úgy tűnik, hogy ez lenne az a „kiskapu”, amit mindenki keres vagy alkalmaz. Ne mondjuk azt, hogy könnyű túljutni ezen, ugyanis technikailag/logikailag nem járunk el helyesen, ha megtagadjuk a megbocsátást egy olyan házastársnak, aki valóban bűnbánó módon közelít a házastársa felé. Valójában azt mondjuk, hogy megbocsájtunk a szánkkal, miközben a cselekedeteink arról tesznek bizonyságot, hogy nem bocsátunk meg. Ismét a Krisztus képre gondolva ez azt jelenti, hogy valódi tisztelet helyett szabályos módon „megcsaljuk” vagy lekezeljük Jézust, ugyanakkor elvárjuk, hogy folyamatosan szeressen és szenteljen meg bennünket és ajándékozza Magát nekünk.

Máté 5:31-32 “ Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.”

– A “szexuális erkölcstelenségre” (paráznaságra) itt a (porneia) szó használatos, amit rendszerint a házasság előtti szexre használtak. Ez a kitétel CSUPÁN a Máté evangéliumban van megjegyezve, ami a zsidó közösségnek íródott. Ennek oka, amit szükséges megjegyeznünk, hogy a zsidó jegyesség éppen olyan kötöttségekkel jár, mint a házasság. Ezt abból is látjuk, hogy József Mária férjeként volt megnevezve a házasságuk előtt. A Máté evangélium azt is mondja, hogy József igaz ember volt és kész volt elbocsátani Máriát (hogy ne lássa az ő halálra kövezését), amikor kiderült, hogy terhes, mert azt hitte, hogy hűtlenné vált (Máté 1:18-21). A pogányoknál nincs ilyen jegyességi szokás, ezért nem volt szükséges beszélni róla, hogy egy férfi elküldheti vagy elválhat-e a feleségétől, ha a felesége nem lenne szűz a házasságkötés pillanatában. Hiszem, hogy ha Jézus megengedte volna a válást „paráznaság” okán kívül, akkor azt követően ugyanabban a mondatban nem beszélt volna róla, hogy az elbocsátott asszony elvételével (újraházasodás) mindkét fél paráznaságot követ el. (Máté 5:32) Alapjában véve Jézus ezzel azt mondta ki, hogy aki egyszer megházasodott, az házas is marad. Az “ember el ne válassza azt” parancsolat a házasság kötelékében lévő emberekre is vonatkozik.

Nézzünk meg egy másik igeszakaszt ezzel a kivétel szabállyal kapcsolatban. Ebben az igeszakaszban, azt látjuk, hogy a farizeusok kísérteni próbálják Jézust, hogy megismerjék, mi lehet az Ő álláspontja a válással kapcsolatban.

Alapvetően kétféle gondolkozásmód van a válással kapcsolatban: az egyik a Shamma-i, ami azt tanítja, hogy „illetlen” dolog egy asszony esetében (5 Mózes 24:1) a szex valaki mással, aki nem a férje és a másik a Hillel-i álláspont, ami azt tanítja, hogy az “illetlen” kiterjed olyan hétköznapi dologra is, mint a férje pirítósának megégetése.

– “Máté 19:3-12 „És hozzá mennek a farizeusok, kísértve őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, és ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be.”

Jézus nem áll egyik nézet pártján sem. Ő visszament a házasság létesítésének kezdetéhez. Ádámnak nem volt lehetősége másik feleségre, miután a felesége becsapta és Évának sem volt lehetősége Ádám után másik férjre, mert nem tájékoztatta őt megfelelően. Jézus csupán egyetlen esetben (paráznaság) engedte meg a válást, ebből minden hallgató megértette, hogy a házasság felbonthatatlan. Figyeljük meg a tanítványok reagálását. Ők megértették, hogy ha egyszer megházasodtak, akkor egész életükre a házastársukhoz vannak kötve.

4) Házasságtörés

Jézus kijelentette, hogy bárki, aki elválik, és újra házasságot köt, házasságtörést követ el. Bárki, aki elvesz egy elvált személyt házasságtörést követ el. Nem számít, hogy ki volt a hibás, mert Jézus kijelentette, hogy bárki, aki így cselekszik, házasságtörést követ el. Az alábbi igeszakaszok azt mutatják, hogy a válás nem bontja fel a házasságot. Törvényesen elválasztották ugyan őket, de Isten még mindig házasként tekint rájuk. Látjuk, hogy a tanítványok később – szűkebb körben – ismét megkérdezték Jézust, hogy egyértelmű legyen számukra, hogy a válás nem megengedett. A Márk 10.12. versben Jézus válasza azt mutatja, hogy nem csupán a férjek, hanem a feleségek is lehettek a válás kezdeményezői, akik újraházasodásukkal házasságtörést követtek el.

– Márk 10:2-12 “És a farizeusok hozzámenve megkérdezik tőle, ha szabad-e a férjnek feleségét elbocsátani, kísértve őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette őket az Isten. Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annak okáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”

– Lukács 16:18 “Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.”

Pál megismétli ugyanazt a tanítást, amit Jézus adott. Egy házastársi szövetség köt a halálig.

– 1 Kor 7:39 “Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

Róma 7:2-3 “ Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.”

5) A második házasság egy egész életen át tartó házasságtörés?

Vannak, akik azt tanítják, hogy az első (elrontott) házasság utáni válást bűnként lehet kezelni és bűnbánattal rendezni, és a következő házasságban ugyanazokat a hibákat nem elkövetve, Isten meg fog neked bocsájtani és megáldja a következő házasságot.

Ha azonban a következő házasság Isten szemében házasságtörésnek számít, akkor a következő kérdést kellene feltenni: vajon Isten valóban megengedné neked, hogy megmaradj abban a kapcsolatban, tekintve, hogy a bűnbánat azt jelenti, hogy felismered a bűnt és elfordulsz attól? Ha ennek ellenére újraházasodsz, akkor valójában te különbséget teszel pld. egy húsz évvel ezelőtt megkötött és a most megkötött házasság között, ahol ugyanazt az esküt teszed két különböző személy felé?

Ha Isten egyesített téged egy személlyel és folyamatosan tudatosítja veled, hogy házasságban vagy azzal a házastárssal, akkor egyesítene téged egy másik házasságban és engedné, hogy az újabb eskütétel felülírja az elsőt?

Bizonyos vagyok benne, hogy most sok ember meglepődve azt válaszolja, hogy de nekem okom volt a válásra. Ilyenek lehetnek:

– Mi van akkor, ha nem vagyok boldog? – Vegyetek erőt magatokon, találjátok meg a módját és munkálkodjatok rajta, hogy működjön. A boldogság egy múló érzés, ami lehetőséget ad a külső erőknek, hogy meghatározzák a hangulatodat. Menj haza és szeresd a feleségedet (vagy tiszteld a férjedet)

http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

Voddie Baucham – “Go Home and Love your Wife.”

„Menj haza és szeresd a feleséged” (3,5 perces video angolul)

– Mi van, ha a férjem fizikailag bántalmaz? – Életveszélyes helyzetben hívj valamilyen segítséget, mert egy halott asszony nem tudja Istent szolgálni. Semmiképpen sem mondhatom, hogy válj el és házasodj újra. Ha úgy döntesz, hogy elválsz, a Biblia azt mondja: maradj úgy, vagy békülj meg vele, mert ő a férjed életed végéig. A férjednek Isten felé kell elszámolnia a parancsolatok be nem tartásáért.

– Mi van akkor, ha a házastársam feleségül vesz valaki mást? – Akkor az a személy házasságtörést követ el. Mindenkinek Istennek kell elszámolni a személyes cselekedeteiért.

– Nem akarok egyedül élni. – Ki akar? Ha ismered, mint mond a Biblia és eldöntöd, hogy a szerint cselekszel, akkor mindenképpen remélheted, hogy Isten megbocsát neked, hogy próbára teszed Őt. Ne tervezzük bűn elkövetését.

– Engedélyezheti Isten a válást? – Igen, ha egyértelműen Isten parancsával ellentétesen kötöttek házasságot. Lásd Ezsdrás 9. és 10. fejezetei. (Ford. megj: pl. utólag kiderül, hogy vérrokonokról van szó)

– Mi a helyzet a második, a harmadik, a negyedik vagy még további házasságokból származó gyermekekkel? – Nem ugyanezt kérdezhetném az első házasságból származó gyermekekkel kapcsolatban?

– Mi van, ha már második házasságban élek több évtizede és most jutottam oda, hogy világossá vált előttem Isten akarata? – Sok párra tudok gondolni, akik pontosan ebben a helyzetben vannak most, ami a miatt van, hogy sokan korábban nem kaptak megfelelő tanítást erről és tudatlanságban voltak. Mindenkinek a következő kérdést kell feltenni: Életben van még az első házastársam? Ha igen, akkor hogyan tekint Isten a második házasságra? Ha Ő az első házasságot érvényesnek tekinti, a másodikat pedig házasságtörésnek, akkor ez olyan valami, amit rendezned kell Istennel. Ezzel kapcsolatban az egyetlen dolog, amit most el tudok képzelni, hogy félelemmel és rettegéssel kell munkálkodjunk az üdvösségünkön.

Ez nem egy népszerű válasz és tudom, hogy mindenkinek megvannak a sajátos körülményei. Azzal együtt, hogy személy szerint nem vagyunk érintett ebben, ez nem jelenti azt, hogy akkor csípőből tüzelhetünk. Jóllehet nem tapasztaltam meg ezt személyesen, de vannak közvetlen családtagjaim, akik érintettek ebben. Ez nem azt jelenti, hogy szándékosan ártunk bárkinek. A célom az, hogy nézzük meg ezt a kérdést a Biblia alapján a maga komolyságával. Ha Isten az, AKI egyesít egy párt a házasságban, akkor Ő az, AKI azt szétválaszthatja, ami azt jelenti, hogy nekünk ezt tudomásul kell vennünk.

Isten egy szövetséget megtartó Isten és komolyan veszi a fogadalmainkat, a házassági fogadalmat különösen. Ha Ő megbüntette Izraelt, mert nem tartotta meg a békeszerződést (megtörtént a Józsué könyvében és láthatjuk az eredményét a 2 Sámuelben, amikor Dávid bűnbánatot tartott Saulnak a gibeoniták által való megölése miatt), akkor ebből az következik, hogy Ő ugyanilyen viszonyulással van felénk, akik önként – szeretetből – vállaltunk fel egy házassági szövetséget.

Ha bárkinek vannak kérdései, problémái, panaszai vagy beszélgetni akar másokkal, akkor forduljon hasonló helyzetben lévőkhöz. A következő weblapok sok kérdésre mélyebb bibliai magyarázatokat adnak és vannak fórumok is, ahol lehet vitatkozni.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

Harold S. Martin-tól “Divorce and remarriage” (válás és újraházasodás) című írása.

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító): 

Válás és újraházasodás H. Martin

Kérdések & válaszok a korai gyülekezetek tanításait tekintve a válásról és újraházasodásról.

http://www.biblicalresearchreports.com/divorceandremarriage.php

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító):

 Válás és újraházasodás – Myron Horst

Fordította: Abonyi Sándor

Javaslom elolvasni továbbá: “Mit mond a Biblia a válásról” című rövid igetanulmányt, ami elérhető itt: www.keresztenyek.hu/biblia-a-valasrol/

A “felemás igában” élők számára a következő tanítás elolvasását javaslom: A “felemás iga” esete

Kategória: egység, gyülekezet, Házasság, helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , , , | 6 hozzászólás

Marriage, Divorce and Remarriage

 Resourse:http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Let me preface this by stating this has been gut-wrenching for me. This is not going to be popular, and I know this is the type of post that will cause a lot of anger, pain, questions and emotional charge. Please know my heart. As much as I don’t want to intentionally hurt anyone, I can’t not post this because someone may need it now.

I was looking up something for another study and came across a statement that made me stop. “John the Baptist wasn’t killed for preaching the gospel. He was killed for preaching repentance.” He told Herod it was not lawful for him to have his brother’s wife (Matt 14:3-4 “3For Herod had laid hold on John, and bound him, and put him in prison for Herodias’ sake, his brother Philip’s wife. 4For John said unto him, It is not lawful for thee to have her.” See also Mark 6:16-20). It dawned on me that John the Baptist did not say it was not lawful for Herod to have his brother’s “widow”. Herodias divorced her husband, Philip, and married Herod. Not only was the relationship considered incestuous, but it was also adulterous because Philip was still alive. That brought me to this study. This was not an easy study for me, and I’ve been sick to my stomach for the past week thinking about what it means for us if we are in adultery being remarried while our spouses are alive. However, no one has been able to Biblically show me where permission is given to dissolve the marital covenant through divorce and permit them to marry another person. I get plenty of heated emotional responses, but our eternal destination rests on getting this answer right because adulterers will not inherit the Kingdom of God.

– 1 Cor 6:9-10 “9Know ye not that the unrighteous shall not inherit the kingdom of God? Be not deceived: neither fornicators, nor idolaters, nor adulterers, nor effeminate, nor abusers of themselves with mankind, 10Nor thieves, nor covetous, nor drunkards, nor revilers, nor extortioners, shall inherit the kingdom of God.”

There are multiple views when it comes to marriage and divorce. The first is a permanence view that believes no divorce. There is a view that allows for divorce and no remarriage, and there is a view that allows for divorce and remarriage. After reading, praying, studying and hearing the different views over the past 4 years, I’ve become a permanence view person. I’ve probably always been in this camp, but hearing other Believers share their views really added confusion. However, I’m not putting this here because I want you to care about my personal viewpoint, I’m putting this here because I cannot think of one person that is unaffected by the interpretation of the Bible’s stance on this issue. I realize millions of people have their own views and many Christians differ on what is permitted, but I came to a realization last week. All those views can’t be correct! Either we are permitted to divorce and remarry another person, or we aren’t. The Bible can’t mean “yes” and “no” on the same issue.

We know a few things about marriage. It is to unite one man and one woman into a covenant bond for life where God is the witness between the two and joins them into a one flesh union (Gen 2, Matt 19:4-9, etc). Marriage was chosen to reflect the relationship between Christ (bridegroom) and His people (bride) (Eph 5:22-33, Matt 25:1-13). The Lord wanted a Godly offspring to come from this union (Mal 2:15).

Marriage isn’t just about standing in front of a minister or justice of the peace to legally be together. The words said on a wedding day are strong and sobering, but many don’t bother to reflect on what they’re doing. “This is not to be entered into lightly”, bride and groom exchange vows/solemn oaths that are legally and spiritually binding, God is a witness, the two enter into a covenant bond to be true to each other until death separates them.

We live in a culture where divorce is an everyday occurrence. The problem is that The Word of God does not change with the culture. So, a Christian should be seeking God’s wisdom before making any life-changing decisions.

1) What does God say about making vows?

Num 30:2 “If a manvowavowunto the LORD, or swear an oath to bind his soul with a bond; he shall not break his word, he shall do according to all that proceedeth out of his mouth.”
Ecc 5:4-5 “4When thou vowest a vow unto God, defer not to pay it; for he hath no pleasure in fools: pay that which thou hast vowed. 5Better is it that thou shouldest not vow, than that thou shouldest vow and not pay.”

– It’s amazing that we expect God to honor His word to us, save us and keep us through this life and into the next when we don’t do all we should yet we penalize and throw away our spouses because they don’t measure up to our standards.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

– If I choose not to fulfill my vows, does that not make me a liar and covenantbreaker?

2) What about marriage to an unbeliever?

We’re told not to be unequally yoked with unbelievers (2 Cor 6:14), but there are many instances where this can occur. Two unbelievers can marry, and one becomes saved. One spouse plays the role of a Believer only to show he isn’t later. In any case, we can’t divorce based on our perception of their faith.

1 Cor 7:10-15 “10And unto the married I command, yet not I, but the Lord, Let not the wife depart from her husband: 11But and if she depart, let her remain unmarried or be reconciled to her husband: and let not the husband put away his wife. 12But to the rest speak I, not the Lord: If any brother hath a wife that believeth not, and she be pleased to dwell with him, let him not put her away. 13And the woman which hath an husband that believeth not, and if he be pleased to dwell with her, let her not leave him. 14For the unbelieving husband is sanctified by the wife, and the unbelieving wife is sanctified by the husband: else were your children unclean; but now are they holy. 15But if the unbelieving depart, let him depart. A brother or a sister is not under bondage in such cases: but God hath called us to peace.”

– We’re still told not to divorce. Verse 15 is not permission to find another spouse. It means we’re not bound to perform the duties within the marriage. If we could find another spouse, it would specify, but this follows the entire chapter which states we are to remain together in marriage (see verse 39). If we separate, we are to remain unmarried or be reconciled to our spouses. We are bound in a life-long covenant bond to our spouse until one of us dies.

1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

– Another thing to consider is that an immature Christian often resembles an unbeliever. Just because a person does not respond in the manner or timeframe we believe they should does not mean they are not believers.

3) What about the exception clause for sexual immorality?

This seems to be the “out” that is the one everybody looks for or uses. Not saying it’s an easy thing to overlook, but technically, we’re not being true if we refuse to forgive a spouse that is genuinely repentant by moving on to marry another. We’ve actually said we forgive with our mouths while our actions say we won’t forgive. Again, the picture with Christ is that we “cheat” on Him on a regular basis or treat Him with less than proper respect, but He continues to love us and sanctify us to present us to Himself.

Matt 5:31-32 “31It hath been said, Whosoever shall put away his wife, let him give her a writing of divorcement: 32But I say unto you, That whosoever shall put away his wife, saving for the cause of fornication, causeth her to commit adultery: and whosoever shall marry her that is divorced committeth adultery.”

– The “sexual immorality” here is the word “fornication” (porneia) which is usually used to describe sex before marriage. This allowance is ONLY noted in Matthew which is written to a Jewish audience. The reason it would be necessary to note this is because Jewish betrothal is binding just as the marriage which is why we see Joseph being called Mary’s husband before their wedding. The book of Matthew also states that Joseph was a just man and was willing to put Mary away (versus seeing her stoned to death) when she was found with child because he believed she had been unfaithful (Matt 1:18-21). Gentiles had no betrothal system, so it was unnecessary to specify that a man could put away or divorce his wife if she was found not to be a virgin immediately after marriage. I believe that if Jesus had allowed divorce for adultery, He would have stated so since adultery is mentioned twice more in the same sentence. Basically, He states that once married, stay married. “Let no man put asunder” includes the people within the bond.

Let’s look at another passage with this exception clause. In this passage, we see the Pharisees trying to tempt Jesus to see where He stands on when they could divorce. There were basically two schools of thought on divorce – Shammai which taught that the “indecency” (Deut 24:1) found in a woman included sex with anyone other than her husband and Hillel which taught that the “indecency” extended to something as trivial as burning her husband’s toast.

– Matt 19:3-12 “3The Pharisees also came unto him, tempting him, and saying unto him, Is it lawful for a man to put away his wife for every cause? 4And he answered and said unto them, Have ye not read, that he which made them at the beginning made them male and female, 5And said, For this cause shall a man leave father and mother, and shall cleave to his wife: and they twain shall be one flesh? 6Wherefore they are no more twain, but one flesh. What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 7They say unto him, Why did Moses then command to give a writing of divorcement, and to put her away? 8He saith unto them, Moses because of the hardness of your hearts suffered you to put away your wives: but from the beginning it was not so. 9And I say unto you, Whosoever shall put away his wife, except it be for fornication, and shall marry another, committeth adultery: and whoso marrieth her which is put away doth commit adultery. 10His disciples say unto him, If the case of the man be so with his wife, it is not good to marry. 11But he said unto them, All men cannot receive this saying, save they to whom it is given. 12For there are some eunuchs, which were so born from their mother’s womb: and there are some eunuchs, which were made eunuchs of men: and there be eunuchs, which have made themselves eunuchs for the kingdom of heaven’s sake. He that is able to receive it, let him receive it.”

Jesus did not side with either school of thought. He went back to the beginning of the establishment of marriage. Adam wasn’t given another option for a wife after she was deceived, and Eve wasn’t given another husband after Adam did not instruct her properly. Not only did Jesus only allow for divorce in the case of fornication, but everyone listening understood the permanence of marriage. Note the disciples’ response. They understood that once they were married, they were in it for life.

4) Adultery

Jesus stated that anyone that divorces and remarries commits adultery. Anyone that marries a divorced person commits adultery. It does not matter who was in the wrong because He stated anyone who does so commits adultery. From these Scriptures, it shows divorce does not dissolve a marriage. Legally, it separates them, but God still sees them as married. We see the disciples asked Jesus again privately as if to clarify that divorce was now disallowed. Jesus’s response also shows that women were not the only ones initiating divorces as verse 12 states the same goes for a woman who divorces her husband.

– Mark 10:2-12 “2And the Pharisees came to him, and asked him, Is it lawful for a man to put away his wife? tempting him. 3And he answered and said unto them, What did Moses command you? 4And they said, Moses suffered to write a bill of divorcement, and to put her away. 5And Jesus answered and said unto them, For the hardness of your heart he wrote you this precept. 6But from the beginning of the creation God made them male and female. 7For this cause shall a man leave his father and mother, and cleave to his wife; 8And they twain shall be one flesh: so then they are no more twain, but one flesh. 9What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 10And in the house his disciples asked him again of the same matter. 11And he saith unto them, Whosoever shall put away his wife, and marry another, committeth adultery against her. 12And if a woman shall put away her husband, and be married to another, she committeth adultery.”

– Luke 16:18 “18Whosoever putteth away his wife, and marrieth another, committeth adultery: and whosoever marrieth her that is put away from her husband committeth adultery.”

Paul repeats the same teaching that Jesus gave. A marital covenant is binding until death.

– 1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

Rom 7:2-3 “2For the woman which hath an husband is bound by the law to her husband so long as he liveth; but if the husband be dead, she is loosed from the law of her husband. 3So then if, while her husband liveth, she be married to another man, she shall be called an adulteress: but if her husband be dead, she is free from that law; so that she is no adulteress, though she be married to another man.”

5) Is a second marriage perpetual adultery?

There are some that teach if you repent and do not treat the next marriage as the first, God will forgive you and bless this marriage. On the other hand, if the marriage is seen as adulterous in God’s eyes, the question should be asked if God would permit you to stay in the relationship since repentance means to recognize the sin and turn from it. If you are still someone else’s husband or wife, is there really a distinction between a twenty year extra marital affair and one where you made the same vows to another person? If God has joined you to one person and still recognizes you as being married to that spouse, would He join you in another marriage and let those vows override the first?

Now, I’m sure many people have the same dizzying responses I had plus some.

– What about if I’m not happy? – Suck it up, and find a way to make it work. Happiness is a temporary emotion that allows outside forces to dictate your mood. Go home and love your wife (or respect your husband) – http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

– What if I’m being physically abused? – Dead women can’t serve God. Get some assistance. However, I can’t tell you to divorce and remarry. If you divorce, the Bible says remain unmarried or reconcile. He has to answer to God for not following the commands he has been given as the husband.

– What if my spouse marries someone else? – Then that person is in adultery. Each of us has to answer to God for our individual actions.

– I don’t want to be alone. – Who does? If you know what the Bible says and choose to do so anyway hoping God will forgive you, you are tempting Him. We don’t plan to sin.

– Would God permit a divorce? – If it is considered unlawful. See Ezra chapters 9 and 10.

– What about children of second, third, fourth or more marriages? – I could ask the same about the children of the first marriage?

– What if I’ve been in this second marriage for decades and have grown in God? – I can think of numerous couples in the exact same situation now which is why I had a hard time with this. The questions remain: Is the first spouse of one or more people still alive? If so, how does God view the next marriage? If He considers the first marriage valid and the second adulterous, then that is something you need to address with God.

The only thing I could think about during this time was that we are to work out our salvation with fear and trembling. This isn’t a popular view, and I know everyone has his or her own situation. However, I’ve been on the other end, so it’s not like I’m shooting from the hip. If I haven’t experienced it personally, I have close family members who have. This isn’t meant to purposely upset anyone. My reason for looking into this is the seriousness of the issue in the Bible. If God is the One that joins a couple in marriage, then He is the One that separates which means we need to take heed.

God is a covenant keeping God and takes our vows and marriages seriously. If He would punish Israel for not keeping a covenant of peace (made in Joshua and shown in 2 Samuel when David repented for Saul killing the Gibeonites), then it follows that He has the same expectations of us voluntarily entering into covenant with one we claim to love.

If anyone has questions, issues, complaints or wants to talk with others that are facing similar situations, the following websites have in-depth Biblical explanations for multiple questions and/or forums for discussion.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

 

More questions and in-depth responses – http://www.cadz.net/faq.html

http://www.marriagedivorce.com

– § –

A very detailed study from Myron Horst below suggested by Sandor.

Don’t hesitate to study it!

http://www.biblicalresearchreports.com/divorceandremarriage.php

 

Kategória: church, Marriage, Teachings | Címke: , , , , , , , , | 7 hozzászólás

Igazságban járás vagy tévelygés – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban  itt – MP3 formátumban itt

A „tévelygésre”  az eredeti görögben a „plané” szó szerepel, ami bolyongást, eltévedést, bizonytalanságot, csalást, félrevezetést jelent.

Jézus maga az igazság és a testté lett Ige. Azt mondta a farizeusoknak, akik kívülről ismerték ugyan az Írásokat, de Jézust, aki maga volt az IGAZSÁG, mégsem ismerték fel:

„…Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.”     Máté 22:29

Elég kemény megállapítás volt ez Jézus részéről az írásokat kívülről ismerő farizeusokkal szemben. A tévelygés tehát

–         egyrészt azt jelenti, hogy jóllehet ismerhetjük kívülről az egész Bibliát, de az igazságot – Jézus Krisztust – akiről az egész Biblia szól, mégsem ismertük meg személyesen.

–         Másrészt, ha nem ismerjük Istennek azt a hatalmát, amivel Jézus is szolgált, amit a farizeusok sem ismertek, akkor mi is tévelygünk:

„Mert úgy tanítja őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”   Máté 7:29

Ez azt is jelenti, hogy ha tévelygünk, akkor nem az igazság útján járunk, nem Jézusban vagyunk.

János apostol a maga egyszerűségével és gyakorlatiasságával a következőképpen beszél erről:

Ti az Istentől vagytok fiacskáim, …. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak szellemét és a tévelygésnek szellemét.”      1 János 4:4-6

Ebből az is látszik, hogy itt nem egyszerűen csak igék ismeretéről – információkról – van szó, hanem szellemi dolgokról, két – egymástól jól megkülönböztethető – szellemről; az igazság szelleméről és a tévelygés szelleméről.

Az Istentől távol lévő világi emberek teljes sötétségben és tévelygésben élnek, de vannak hívők és nem is kevesen, akik valamelyest elszakadtak ugyan a világtól, de valójában mégis világias, testies módon élnek és ezért ők is tévelygésben vannak. Ilyen emberekről beszél Péter apostol, amikor a következőket mondja:

„Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, akik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől, Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”    2 Péter 2:17-19

„(Pál apostolról mondja) Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké.” Ámen.     2 Péter 3:16-18.

Itt azt látjuk, hogy vannak nem becsületes hívő emberek, akik betű szerint ismerik ugyan az igét, de ahogyan a farizeusok így ők sem értették meg igazán. Isten igazságát, Jézus Krisztust nem ismerték meg a maga valóságában, még akkor sem, ha sok mindent az Ő nevében tesznek. Sokszor saját érdekükben, szándékosan félreértelmeznek dolgokat (csűrik, csavarják az igét) és ez által saját vesztüket munkálják, de ez által másokat is félrevezetnek. Védekezésként az apostol azt ajánlja a hívőknek, hogy

–         tartsák távol magukat (őrizkedjenek) az ilyenektől,

–         és arra bátorítja az igaz hívőket, hogy

o       ne essenek ki a saját erősségeikből,

o       növekedjenek a kegyelemben és

o       a megtartó Úr Jézus ismeretében.

A tévelygést illetően azokat a hívőket fenyegeti legnagyobb veszély, akik még „gyermekek” a hitben és ezért könnyen el lehet hitetni őket – el lehet téríteni őket az igazságtól – minden jól hangzó tanítással, amit a „viszkető fülük” szívesen hallgat.

Jézus maga is sokat volt kénytelen vitatkozni az őt állandóan kísértő és támadó farizeusokkal és tanítványait különösen óvta a tévelygő farizeusok tanításától. Jézus a mennybemenetele után azért adott maga helyett öt szolgálati ajándékot az egyháznak, hogy a hívőket érettségre juttassák és megóvják az álnok (nem becsületes) emberek rájuk leselkedő ravaszságától, a különböző – ide, oda dobálótanítások általi megtévesztéseiktől.

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;”        Efézus 4.11-13

Látjuk, hogy az ördög is munkálkodik. Gondoskodik róla, hogy folyamatosan legyenek álnok, csalárd, hamis szolgálók (apostolok, próféták, tanítók, pásztorok…), akik a farizeusokhoz hasonlóan „vak vezérek”, „meszelt sírok”, akik el akarják hitetni (eltévelyíteni), ha lehet az igaz hívőket, választottakat is.

Hogyan lehetséges ez egyáltalán?

Nagyon egyszerűen!

Amikor megtérünk, akkor hátat fordítunk a világnak és a halálba adjuk a testünket a kívánságaival együtt. Ez egy döntés, amivel kezdetét veszi egy folyamat az életünkben, ami a szellem és a test folyamatos, egymás elleni harca. A kezdeti „csecsemőkorban” – a testies dolgokon keresztül – még könnyebben kísérthetők vagyunk, de az óemberünk később is hajlamos marad a test kívánságainak engedni és a hívők könnyen visszacsúszhatnak egy testiességbe, ha az érzéseiknek és a kívánságaiknak engednek.

Ez a visszacsúszás játszódott le a Galácziában élő hívőknél is:

„Ennyire esztelenek vagytok? Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?”    Gal. 3:3

Időre van szükség és egy érettségre elvivő felkészítő szolgálatra, hogy ne lehessen könnyen megtéveszteni, eltévelyíteni bennünket.

Tisztán kell látnunk, hogy a Sátán, aki egy gonosz szellemi lény, a világ fejedelme (ura), aki a test vágyain, az érzéseken keresztül hat az emberekre. Ezért próbálja a testiesség állapotában tartani a hívőket, sőt a már szellemben járó hívőket is visszahúzni a testiesség állapotába – kellemes érzéseket és vágyat keltve bennük – megszerettetve velük a jó érzések állandó keresését. Tudjuk azonban, hogy érzéki test nem örökli Isten országát! Ezt a Sátán is nagyon jól tudja és pontosan ezen keresztül igyekszik megragadni, testiességben tartani a hívőket, és ez által elhitetni őket még akkor is, amikor azt gondolják, hogy nagyon szellemiek. Erről az állapotról ír Pál apostol a korinthusi hívőknek:

„… mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,”         1 Kor 1:5-7

Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemihez szellemit szabván. Érzéki (testies) ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.”   1Kor. 2:12-14

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem (testi) ember szerint jártok-e?”   1Kor. 3:1-3

Mi hívők sokszor nagyon naiv és hiszékeny emberek vagyunk és el sem tudjuk képzelni, hogy ilyenek előfordulhatnak közöttünk, ezért fel sem merül bennünk a kérdés, hogy meg kellene vizsgálni és meg kellene ítélni minden szolgálót, még akkor is (főleg akkor), ha bővölködnek a kegyelmi ajándékokban (prófétálás, gyógyítás..) és apostolnak, prófétáknak mondják magukat és nagy hírnévnek örvendenek.

Jézus azért dicsérte meg a Jelenések könyvében az efézusi gyülekezetet, mert ők bizony megpróbálták azokat, akik apostoloknak mondták magukat és hazugoknak találták őket:

„Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”    Jelenések 2:2

Látjuk tehát, hogy amikor tévelygésről beszél az ige, akkor nem egy gyülekezeten kívüli világi dologról van szó, hanem a gyülekezet belső életét meghatározó nagyon is valóságos dolgokról. Nem kívülről jövő, hazugságokat hirdető és „ördög szarvakat viselő” kegyetlen, durva embereket kell tehát felismerniük a hívőknek. Az nagyon könnyű lenne és az ilyenek senkit sem tévesztenének meg. Az ördög ennél sokkal ravaszabb! A gonosz valóságosnak és nagyon is hihetőnek álcázza az ő szolgáit – ahogyan az ige is beszél róla – „báránybőrbe bújtatja a hamis farkasokat”, akik az igét szólják Jézus nevében, sőt szellemi dolgokat is cselekednek. Ezek az emberek külsőleg sokszor aranyos, kedves, mosolygós, alázatosnak tűnő („báránybőrt” viselő) emberek, akik a hívők között vannak és szolgálnak. Így már veszélyes a dolog? Igen! Be kell látnunk, hogy nagyon is veszélyes, olyannyira, hogy az ige szerint képesek megtéveszteni, ha lehet még a „választottakat” – újjászületett hívőket – is!

Valódi érettségre és szellemi megkülönböztető képességre (szellemek megkülönböztetésének ajándékára) van szükség ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a hamisat az igazitól. Itt nem csak az ige igazságát kell tudni megkülönböztetni a hamisságtól, hanem az igazi (krisztusi) és a hamis (világias: antikrisztusi) szellemet is. Isten, aki az igazság szelleme nem vállal közösséget a hamissággal és a hamis szellemmel, ezért ezeket szét akarja választani, mert ezek nem lehetnek egységben, mert a hamisság nem fér össze Isten természetével. Sokszor egy szolgálat alapján közvetlenül nem is lehet felismerni ezeket, hanem csak a szellemek megkülönböztetése és a gyümölcsök (életük, jellemük, szolgálatuk eredménye) alapján.

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. … Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. … Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”    Máté 7.13-23.

Ha ezeket az igeszakaszokat olvasom mindig a „karizmatikus mozgalom” jut az eszembe, amiben magam is sok évet eltöltöttem. Elszorul és megremeg a szívem, mert úgy látom, hogy ezeket az igéket tekintve nagyon nagy veszélynek vannak kitéve. Éppen ezért nagyon nagy óvatosságra és a megvizsgálás következetes gyakorlására lenne szükségük, amit viszont teljesen elhanyagolnak, mert túlzottan jóhiszeműek; mindent elhisznek, ha híres szolgálókról van szó. Ezért sok képmutató, hamis munkás sajnos zavartalanul munkálkodhat közöttük, sokakat megtévesztve.

Miről ismerhetők fel, mik a gyümölcsei az igaz szolgálatoknak?

–         őszinte, becsületes, példamutató élet mind az egyéni, mind a családi, mind a gyülekezeti életben egyaránt. Az élete „átlátható”:

o       betekintést ad magánéletébe,

o       nem titkol, nem leplez dolgokat,

o       őszintén beismeri hibáit, tévedéseit,

o       kész megváltozni, megtérni azokból,

o       igényli a mások általi megvizsgálást, helyreigazítást,

o       ezek által hiteles embernek tekinthető.

o       Nem csak beszél az igéről, hanem cselekszi is azt az élete minden területén!

–         Szolgálatának jó gyümölcsei vannak:

– a jó „fának” a „gyümölcsei” is jók. Magához hasonló jellemű embereket nevel fel, ill. tűr meg maga mellett,

– nem tűri meg maga mellett a jellemtelen (becstelen, képmutató, a bűnnel megalkuvó) embert,

– nemcsak szereti az igazságot, hanem „gyűlöli a hazugságot” is. Igényli a nyilvánosságot, ezért világosságra megy, mert azt akarja, hogy a cselekedetei is nyilvánvalóak legyenek. Ezt várja azoktól is, akik körülötte vannak.

– önmagát megalázva a Krisztusban való egységet munkálja és Krisztust emeli fel és mindazokat, akik a Krisztusban járnak,

– az a vágya, hogy mindenben az Úr dicsőüljön meg, és az Úr legyen a középpontban.

Miről ismerhetők fel és mik a gyümölcsei a hamis szolgálatoknak?

–         az igazsággal megalkuvó, képmutató egyéni életmód (becstelenségek, korruptság, paráznaság…), amik csak a szolgáló életének mélyebb megismerése, „átvilágítása” (megpróbálása) által leplezhető le.

o       nem szívesen ad betekintést a magánéletébe, vagy csak a hozzá hasonlóknak – elleplezi azt,

o       nem őszinte, a „hitre nézve nem becsületes” ember,

o       elhallgat, kimagyaráz dolgokat,

o       ritkán ismeri be hibáit és tévedéseit, és nem is akar megváltozni,

o       megtiltja, elutasítja a mások általi megvizsgálást – csak úgymond Istennek tartozik számadással,

o       ezek által nem tekinthető hiteles embernek, mert beszél ugyan az igéről, de valójában nem a szerint él az élete minden területén! Az élete ezért önmaga becsapása.

o       Mindezeket leplezendő a saját jellemtelenségéről az ajándékok működésére igyekszik ráirányítani a figyelmet és az ajándékok működése által „hitelesíteni” életét és szolgálatát, de a Mt. 7  alapján látjuk, hogy ez hazugság!

– Szolgálatának rossz gyümölcsei vannak:

– a rossz „fának” a „gyümölcse” is rossz, mert magához hasonló jellemű (azaz jellemtelen, nem becsületes) embereket nevel fel, ill. tűr csak meg maga mellett,

– „szálka a szemében” az igaz (jellemes, becsületes, példamutató életet élő, őszinte, nem képmutató) ember. Az ugyanis az ő jellemtelenségére világít rá. (A sötétség nem bírja elviselni a világosságot, ezért nem akar a világosságra menni, hogy a cselekedetei le ne lepleződjenek.). Emiatt a hamis szolgáló mindig üldözi az igazat, de ezt nem nyíltan teszi, hanem jellemtelenségéből adódóan alattomos, képmutató, indirekt („kiszorító”) módon vagy felháborító bátorsággal egyszerűen hamisnak állítva be az igazit,

– óemberét nem adja halálra, ezért – sokszor saját vágyait követve – önmagát emeli fel, teszi naggyá, saját hírnevét igyekszik növelni, és ez által sokszor a testies szakadásokat munkálja,

– nem akarja érettségre vinni a hívőket, hogy azok leleplezzék őt, hanem kisdedkorban igyekszik tartani őket és uralkodni felettük,

– vágya nem az Úr megdicsőítése, habár erről beszél, valójában azonban saját maga dicsőségét keresi, és szívesen sütkérezik abban.

A Sátán – a testi kísértéseken keresztül, a test kívánságainak engedve – próbálja maga mellé állítani a megtéveszthető hívőket, megszerezni ez által akár egész gyülekezetek felett is a hatalmat, teljes tévelygésben járatva őket olyannyira, hogy az „igazakat kirekesztik a gyülekezetből” és közben azt hiszik, hogy „Istentiszteletet cselekszenek.”

„Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”    János 16:1-3.

A világias dolgok mögött azonban egy valóságos szellemi erő, hatalom áll – e világ szelleme, a Sátán -, aki a megtévesztés, hitetés szelleme által elhiteti a testiességbe visszacsúszott nagy tömeget képviselő hívőket, hogy ők járnak az igazságban és mások, a kevesek járnak tévúton.

Az igéből megtudhatjuk azt is, hogy miután az igazság szelleme nem vállalhat szellemi közösséget a hazugság szellemével, ezért Isten, aki szellem, Maga gyakorol ítéletet az igazságnak ellenállók felett olyan módon, hogy a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy akkor hadd higgyenek a hazugságnak.

„Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”    2 Thessz. 2.9-12

Ez Isten ítélete és szellemi szétválasztó munkája az igazak és hamisak között. Ez egy erőteljes, sajátos szellemi megtapasztalás, mintha Isten egy szellemi válaszfalat húzna két embercsoport közé, akik korábban egyek voltak. A szétválasztást követően Isten már nem akar közösséget közöttük, és ami külön meglepő, hogy azok, akik korábban meg tudtak élni egy szellemi közösséget egymással a szétválasztást követően rájönnek, hogy ez már nem megy. Sőt, ’egyik napról a másikra’ kiderül az is, hogy már nem is értik egymást. Ez egy döbbenetes szellemi megtapasztalás!

Ez tehát nemcsak egy fizikai szétválasztása egy embercsoportnak, hanem szellemi szétválasztás és szellemi ítélet is egyben, aminek kihatása van a szellemi „hallásra” és „látásra” is. Ezekről beszél Ézsaiás próféta és Jézus is a következő igeszakaszokban:

„És beteljesedik rajtok Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.”    Máté 13.14-16

„És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallották ezeket némely farizeusok, akik vele voltak, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-e? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.”   János 9.39-41

Ebből a szellemi tévelygésből, fogságból nagyon nehéz kiszabadulni, annál is inkább, mert egy erőteljes hamis szellem hamis hitet ültet az testies hívőkbe és elhiteti velük, hogy jó úton járnak.

Hiszem azonban, hogy még ezek után is van megmenekülés az „ördög tőréből” azok számára, akiket jóhiszeműségük miatt téveszthettek meg. Az igazság szellemére és erejére van azonban szükség, hogy bevilágítson a sötét helyekre és világosságra hozza a sötétség dolgait és így megvilágosítva és felbátorítva a megtévesztett hívőket, kiszabadulhassanak a Sátán – sokszor kényelmes, jó érzéseket keltő, biztonságos környezetet biztosító „aranyozott börtönéből” – fogságából.

Nézzük meg a következőkben egy konkrét igei példán keresztül, hogyan is lehetséges mindez a gyakorlatban. Egy ószövetségi történetet veszünk példaként, de hiszem, hogy az nagyon prófétikus és sok üzenetet tartalmaz a mai gyülekezetek számára is.

A történet Izraelről szól, ami a mai egyház előképe. Isten megítélte Salamon király eltévelyedését (paráznaságát) és úgy döntött, hogy halála után elszakítja fiától az országot és csak egyetlen nemzetséget tart meg Magának: Júdeát, Jeruzsálemmel és a Templommal együtt. Az ország nagyobb részének (kilenc és két fél törzsnek) megengedte Isten, hogy Szamáriával (betelepült pogány néppel) az élen elszakadjon és belesüllyedjen az Isten számára fertelmes bálványimádásba, a hamis Istenek (Baál, Asera) tiszteletébe. Isten számára utálatos pogány oltárokat emeltek maguknak, amiken pogány isteneknek áldoztak Szamáriában, elkülönülve teljesen a Jeruzsálemi Templomtól.

Adódik azonban egy alkalom, amikor a szétválasztás után Izrael bálványimádó királya, Akháb (akinek Jezabel volt a felesége) egységre és közös harcra hívja Júda királyát, Josafátot egy külső ellenség, a szíriabeliek ellen.

A próféták (sok hamis és egyetlen igaz: Mikeás) a csata kimeneteléről prófétálnak, és a sok hamis próféta Mikeás ellenében egybehangzóan Akháb akaratát, győzelmet prófétálnak és csatába vonulnak. Egyedül Mikeás az (akit éppen a börtönből hoznak elő, és akit nem szeretnek meghallgatni, mert mindig rosszat prófétál), aki kimondja az igazságot és – betekintést adva a szellemvilágba – megmagyarázza annak szellemi hátterét is. A csata – Mikeás jövendölésének megfelelően – csúfos vereséggel végződik, ahol Akháb maga is meghal; hiába öltözött álruhába, mégsem tudta kikerülni Isten ítéletét, mert egy vaktában kilőtt nyílvessző megölte őt.

Figyeljünk most ennél a történetnél különös módon a szellemi üzenetre, a hamis próféták és hamis szellemek működésének módjára és a szentségtelen szövetség (igaz és hamis elegyének) eleve vereségre ítélt sorsára. Ezek sok hasznos tanulsággal szolgálhatnak számunkra a gyülekezet mai állapotában.

„Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége volt. Ő sógorságot szerzett Akhábbal.  Néhány esztendő múlva aláment Akhábhoz Szamariába,

–         és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba. Mert ezt mondta Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda királyának:

–         Feljössz-e velem Rámóth Gileádba? Felel néki, és monda: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a harcban.

–         Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után. És összegyűjti az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? Felelnek: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.

–         És monda Jósafát: Nincsen-e itt több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? És monda az Izráel királya Jósafátnak:

–         Van még egy férfiú, aki által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla fia.

És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király! Szólítja azért az Izráel királya egyet az ő szolgái közül, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát. És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek, ki-ki az ő királyiszékében, királyi ruhákba öltözötten; ott ülnek Szamaria kapuja előtt, a térségen;

– és a próféták mind prófétálnak ő előttük. Csináltatott pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Szíriabelieket, mígnem megemészted őket! A többi próféták is mind ekképpen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király kezébe adja.

A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szól néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót. Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, amit az én Istenem nékem mondd! Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki: Mikeás! elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És monda: Menjetek el, és jó szerencsétek lesz, kezetekbe adattatnak azok. És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében? Akkor monda:

Látom az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondja az Úr: Nincsen ezeknek uruk. Térjen meg ki-ki az ő házához békességben.

És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondtam-e, hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?

Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látom az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani. És monda az Úr:

–         Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen és elvesszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szól. Akkor eljön egy lélek, aki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mi módon? És felel: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy. Íme azért

–         most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.

Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arcul csapja Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem, hogy csak néked szólana? Felel Mikeás: Íme meglátod magad azon a napon, amikor egyik kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.

– Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához. És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöcbe, s tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.

És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!

És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth Gileád ellen.

–         És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom, és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És megváltoztatja az Izráel királya az ő ruháját, és mennek viadalra. Szíria királya pedig meghagyta az ő szekerei fejedelmeinek, mondván: Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az Izráel királya ellen. És amikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának: Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor felkiált Jósafát, és az Úr megsegítette őt, és az Isten azokat elfordítja tőle; Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.

–         Egy férfi pedig kifeszíti kézívét csak úgy találomra, és eltalálja az Izráel királyát a páncél és a kapocs között. És ő monda az ő kocsisának: Fordulj meg, és vigyél ki engem a táborból, mert megsebesültem.

És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel királya az ő szekerében állott a Szíriabeliek ellen estéig, és naplementekor meghal.”   2 Krónika 18.1-34

Látjuk az eléggé megdöbbentő és tanulságos történetből, hogy az összhangban van a korábban említett igékkel, hogy a Baál (hamis) próféták – Isten által rájuk bocsájtott tévelygés szelleme által – Akháb király akaratát prófétálták, hogy higgyen a hamisságnak és ily módon elnyerje Akháb Isten ítélete szerinti méltó büntetését.

Egy Istentől kibocsátott hamis szellem prófétált sok, hamis próféta szájából!!!

Mikeás, aki a kevés igaz próféta példája, mindig igazat prófétált korábban is, de azt sosem akarták meghallgatni, mert mindig „rosszat” (nem az emberek vágyait), hanem mindig Isten akaratát prófétálta.

Pontosan így van ez napjainkban is! Valóságos szellemi dolgok nyilvánulnak meg, ami megtévesztésig Istentől valónak látszik, de valójában mégis hamis. Még akkor is, ha megtévesztő módon Jézus nevére hivatkozva történnek dolgok, ami sok választottat (igaz hívőt) is megtéveszt.

A hamis szolgálók felismerése kapcsán gondoljunk a hamis (papír)pénzre! Nem is gondolnánk, hogy milyen sok hamis papírpénz van forgalomban anélkül, hogy kiderülne, mint ahogyan sok hamis szolgáló is szolgál leleplezés nélkül. Nincs azonban egyetlen olyan őrült sem, aki pld. 7000 FT-ost állítana elő, ami nem létezik, mert ez hazugság lenne, és rögtön lelepleződne a csalás. Egyrészt csak olyan pénzt érdemes hamisítani, amiből igazi is van (pld. 10 000 Ft-ost), másrészt jó minőségű hamisítványra (az igazira megtévesztésig hasonlítóra) van szükség, mert csak így lehet az embereket becsapni, megtéveszteni vele. Sokszor a forgalomban lévő hamis pénz is sokakat megtéveszt, észre sem veszik, közkézen forog, sokszor „a hivatalos helyeken is átmegy”, és csak a szakemberek és az UV fény tudja felismerni, leleplezni. Megtévesztésig hasonlít az eredetire, de mégis hamis, mert sok hasonlóság van benne, de van mégis valami eltérés valamelyik fontos jellemzőjében, ami miatt hamis és mégsem azonos az igazival. Sokszor már az alapanyag (papírminőség) hamis, vagy eredeti ugyan, de nem jó a rajta lévő vízjel, vagy baj van a színárnyalattal, ábrákkal stb. Ami azonban ezeknél még fontosabb, hogy hamis a forrás! Betörhetnek emberek a nyomdába és nyomtathatnak illegálisan tökéletes papírpénzt, de az mégis törvénytelen és bűnnek számít. Így van ez a hamis szolgálókkal is! Őket nem Isten küldte, mert Isten nem is ismeri őket, ezért a személyük önmagában hamis. Az ilyen szolgálók jellemtelenek, nincs valóságos újjászületés vagy összetöretés az életükben, és hiányzik az alázat. Természetesen az ilyen szolgálóknak a gyümölcse is rossz lesz.

Fontos megjegyeznünk, mint ahogyan az a hamis pénz esetében is igaz, hogy annak ellenére, hogy a hamis 98%-ban hasonlíthat az eredetire, de az mégis teljesen (100%-ban!) értéktelen és káros! Így van ez a hamis szolgálatokkal is!

Jó lenne ezt megjegyezni és e szerint viszonyulni hozzájuk!

 Jézus is távol tartotta magát a farizeusoktól, és a tanítványait is óvta tőlük. Pál apostol azt javasolja Timóteusnak, hogy az ilyen embereket és az ilyenfajta életmódot kerülje és a korinthusiaknak is az javasolta, hogy az ilyen embereket kerüljék:

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.”1 Tim. 6.10-11.

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”    2 Kor. 6:14-18

Hogyan lehet elkerülni, elszakadni az igaz hívőknek a tévelygésben élőktől?

Házankénti összegyülekezés egy jó megoldás erre, mert a házak esetében könnyen megoldható az elszakadás. Egyszerűen ez azt jelenti, hogy nem ápolják a szellemi közösséget azokkal, akik tévelygésben élnek.

A csak vasárnap együttesen összegyülekező közösségeknél az Isten által össze nem egyeztethető dolgok nem férhetnek meg békességben egymás mellett. Nem lehet megalkudni és tudomásul venni dolgokat, és ez által közösséget vállalni mások bűnével. Ha a közösség megalkuszik a bűnnel, megtűri azt, mert nem lép fel határozottan ellene a Máté 18-ban leírtak szerint, akkor nincs más lehetőség, mint kijönni (kifutni) a közösségből, hogy ne váljunk magunk is bűnrészessé:

És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja:

Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”    Jelenések 18:4

Kedves hívők, kedves szolgálók!

Jó lenne elgondolkoznunk azon, hogy talán nem véletlen, hogy Jézus mellett Pál, Péter és János apostol is egybehangzóan vigyázásra, éberségre, óvatosságra, minden megvizsgálására és csak a jónak a megtartására szólítanak fel bennünket a leveleikben, mert mint írják, az utolsó időkben a hívőkre leselkedő legnagyobb veszély a hitetés, a megtévesztés. Leveleikben bőségesen ellátnak bennünket hasznos ismerettel, tanáccsal arra vonatkozóan, hogyan lehet felismerni és megkülönböztetni egymástól az igazit és a hamisat: Krisztust, apostolt, prófétát, tanítót és szellemet.

Vége kell, hogy szakadjon végre a naiv, hiszékeny, gyermekiesen, együgyű – a „hamis szeretet mázával bekent” – „elegy keresztyénségnek” és kell, hogy elváljon az igazi a hamistól. Jézus azért is jött, hogy az igazat a hamistól szétválasztva megtisztítsa az Ő szérűjét:

„Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”   Máté 3:12

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?”   1Pét 4.17-18

„És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért (mondja Jézus); de aki mindvégig megáll(kitart, állhatatos marad), az megtartatik (üdvözül).”  Máté 10:22

Kívánom minden kedves hívőnek, hogy jusson el az igazság, Jézus Krisztus valóságos megismerésére, hogy

–         kitartson a megrázásként jövő próbákban,

–         igaznak bizonyuljon az Istentől való szétválasztásokban (ami nem Isten ellenes szakadás, hanem Isten szétválasztó, megtisztító munkája), amikor SZÉTVÁLASZTJA AZ IGAZIT A HAMISTÓL,

–         és ne bizonyuljon hamisnak („könnyűnek”), mint a polyva, amit tűzre vetnek,

–         hanem olyan legyen, akit begyűjt magának az Úr egy örök életre.

Ámen!

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: gyülekezetépítés, helyreállítás, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Sokan vagy kevesen? – Abonyi Sándor

“Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”  Máté 22:14

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Gedeon csapata történetének üzenete ma

Bevezető

Korábban is, de mostanában egyre többször jut eszembe ’Gedeon csapata’. Történetükre sokszor úgy gondolnak a hívők, mint egy kedves, mókás történet, ahol Isten nem éppen hagyományos, hanem egy Isteni harcmodorban harcolva elég „komikus” módon győzi le a Midianiták seregét egy maroknyi csapattal. Amikor valakinek eszébe jut ez a ’kedves kis történet’, akkor természetes módon mindenki Gedeon győztes kis csapata tagjának képzeli magát. Kapóra jön ez a történet olyankor is, amikor egy közösség éveken keresztül nem képes növekedni – és nem éppen Istentől való módon – azzal nyugtatgatja magát, hogy őket ’Gedeon csapatának hívta el az Úr’.

Az utóbbi időben a széles és keskeny út üzenete vált hangsúlyossá számomra, ahol természetesen mindenki a keskeny úton járónak gondolja magát. Még ha a széles úton járnak is emberek, akkor is abban a meggyőződésben vannak, hogy a mennybe jutnak, legfeljebb kevesebb jutalmat fognak kapni. A hívők nem akarják megérteni, hogy a „széles út” – a saját útjukon való járás – a pokolba vezet, amiből meg kell térni. Ezt Jézus minősítéséből bizonyosan tudjuk, mert Ő gonoszoknak nevezi azokat, akik a „széles úton” járnak, akiket Ő nem is ismer, mert nem az Övéi. (Máté 7.13-29.)

Mostanában az egyház helyzetét, állapotát látva egyre többször jut eszembe Gedeon csapata, de más tartalommal és üzenettel. Főként az által erősödött ez meg bennem, hogy látom az egyház elvilágiasodását minden téren: a világ sok területen behatolt az egyházba. Erre a komoly veszélyre figyelmeztet Bartha László testvérünk a magyar eklézsiának szóló próféciájában, ahol arról van szó, hogy az ellenség már a falakon (gyülekezeten) belül van és „szabad a rablás”. Az ellenség szabadon rabol a gyülekezetekben, a hívők és vezetők kényelmessége vagy éppen tudatlansága miatt.

A „széles” út és a „keskeny” út példázatán az Úr előtt gondolkodva felmerült bennem a kérdés, hogy mit jelent az ott említett „sokan” és „kevesen” szóhasználat, a széles ill. a keskeny úton járókkal kapcsolatban. A Biblia mindig pontosan fogalmaz, és több igehely is megerősíti ugyanazt. Az itteni szóhasználat is sejteti, hogy itt a sokaság nem többséget jelent, hanem annál jóval többről van szó, „sokakról”. Az egyszerű többség 51%, a minősített többség 2/3; 66%). A kevesek esetén sem kisebbségről (10-49%) van szó, hanem valóban kevesekről, talán nagyon is kevesekről. Amikor az eklézsia állapotán gondolkodva idáig jutottam, az foglalkoztatott, hogy valójában kik is a sokaság és kik a kevesek és mi ezeknek a csoportoknak a jellemzője? Ez a kérdés izgatott és indított arra, hogy utánajárjak, hogy valójában mennyi is a kevesek és kik tartozhatnak abba? Ekkor nagyon erőteljesen módon ismét Gedeon csapata, az ottani „isteni kiválasztási módszer” jutott eszembe. Egyre több gondolatot hozott fel bennem az Úr ezzel a történettel kapcsolatban, ami az eklézsia állapotára is jellemző. Bizonyosságot vártam a Szent Szellem által, hogy ezt a történetet az eklézsia állapotával hozzam összefüggésbe, azon túl, hogy tudjuk, minden Ószövetségi történet tanulságos számunkra és sok minden a mi tanulságunkra – okulásunkra – írattatott meg.

A harmadik gondolatkör az Isten szerinti szétválasztás volt, ami sokat foglalkoztatott mostanában. Míg az 1 Korinthus levél a hívők testiességéről (kiskorúságáról, pártoskodásáról) szól, a 2 Korinthus 6.14-16-ban már felszólítja az Úr az igaz hívőket a hamisaktól való különválásra:

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van

– igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége

– a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége

– Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze

– hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése

– Isten templomának bálványokkal?

Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr”.   2 Kor 6:14-18.

Ilyenkor a „gyülekezetben” maradók a Zsidó 10.25-el próbálják a „kiszakadni” szándékozókat a „gyülekezetben” való maradásra bírni: „el ne hagyjuk a magunk gyülekezetét” – mondják. A 2 Kor. 6.18 azonban az Úr éppen a „kiszakadókat” tekinti az Övéinek. Talán még kevesen figyeltek fel erre az igeszakaszra és nem értették meg, hogy így is lehet Istennek tetsző módon cselekedni. E szerint azok engedelmeskednek az Úrnak, akik kimennek egy elvilágiasodott „gyülekezetből” és nem vállalnak közösséget velük, nem pedig azok, akik megalkudva bent maradnak azokat kárhoztatva, akik kimennek közülük.. Az igazsággal való megalkuvás bűnrészesség vállalása, bűnpártolás, ami ellenségeskedés Istennel. Tudjuk, hogy Jézus azt mondta, hogy „ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Máté 18:20) Az Úr gyülekezetének minimális létszáma tehát 2-3 fő. A kiszakadóknak a kijövetelük után nem kell tehát félni, hogy mi lesz velük gyülekezet nélkül, mert 2-3-an is már ők az Úr gyülekezete, mert meg tudják élni a közösséget egymással és az Úr ott lesz velük.

Hangsúlyossá vált továbbá számomra az is, hogy Jézus, aki betöltötte a szeretet nagy parancsát, egyben Ő az Igaz Bíró is – Ő az IGAZSÁG. Ő az, aki megítéli és szétválasztja egymástól az igazat és a hamisat: kezébe veszi a „szórólapátját és megtisztítja a szérűjét” – szétválasztja a hamisat (szemetet, polyvát) az igaz magtól.

Erről beszél Keresztelő János a Lukács 3:16-18-ban:

„…Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljön, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre is intve őket, hirdeti az evangéliumot a népnek.”

Az eklézsiában megélt személyes megtapasztalások és ezen igeszakaszok mélyebb megértése közelebb vittek Isten munkájának jobb megértéséhez a mai időkben. Ezek az igék nagyon hangsúlyossá és személyessé (rhémává) váltak számomra.

A bevezető gondolatok után szeretnék a lényegre és szellemi üzenetre koncentrálni, támaszkodva az olvasó Biblia ismeretére. Ez az írás nem kisdedeknek való tej itala, hanem inkább érett keresztyéneknek szóló kemény eledel.

Nézzük most meg, hogy a Gedeon csapatának története milyen tanulsággal szolgál számunkra. Érdemes végiggondolni a következőket:

– milyen volt a helyzet Izraelben Gedeon idején és milyen az egyházban ma?

– mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító (próféta) küldését?

– milyen szempont szerint választ Isten vezetőt a harchoz?

– mi a vezető első legfontosabb tennivalója?

– sereggyűjtés,

– Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere

– Isten harcmodora: az Úré a harc

1. Milyen helyzetben volt Izrael Gedeon idejében és mennyiben hasonlít ez az egyház a mai állapotára?

„És gonoszul cselekednek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adja őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig. És hatalmat vőn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól való féltükben készítették magoknak az Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, amelyek a hegységben vannak. Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájuk törtek. És táborba szálltak ellenük, és pusztították a földnek termését egész addig, amerre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat. Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt.”   Bírák 6:1-5.

Gonoszok voltak a cselekedeteik és ezért adta Isten őket az ellenség (a körülöttük lévő pogány nép) a világ kezébe, hatalma alá. Izrael fiai a Midiánitáktól (az ellenségtől) való féltükben készítettek maguknak a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket.

Nem azt látjuk, hogy a mai gyülekezetek is igyekeznek maguknak biztonságos barlangokat, erősségeket (templomokat, gyülekezeti házakat) építeni, ahol a világtól (ellenségtől) való félelmük miatt biztonságban lehetnek? Erőtlenségük és bátortalanságuk (gyávaság) miatt félnek „kimenni” és megütközni az ellenséggel (a világgal), pedig erre kaptunk parancsot Jézustól mennybemenetele előtt:

Elmenvén (kimenve a világba) azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”  Máté 28:19-20.

A hívők nemcsak hogy nem mennek ki, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel, hanem mint azt a korábban említett prófécia is mondja, a gyülekezetek azt is megengedik, hogy az ellenség menjen be a gyülekezetbe: a falakon belülre és szabadon raboljon, elrabolva Isten újszövetségi népének minden javát. Ilyen siralmas, sanyarúságos helyzetben van ma az egyház, még ha ezt sokan nem is látják, vagy nem is így gondolják. Az ellenségtől való félelmében folyamatosan a mindennapi létéért küzd, sőt sokan szövetséget kötnek az ellenséggel: kompromisszumot a világgal, vagy együttműködési megállapodást a világi kormánnyal. Ha kevesen is, de vannak, akik látják az egyház mai szomorú állapotát és ez nagyon elkedvetleníti őket, mert eléggé kilátástalannak látják a helyzetet: emberileg! Tudjuk azonban, hogy ha Istenben bízunk „minden lehetséges annak, aki hisz.” Sokan vannak, akik mindent „rózsaszínben” látnak és semmit sem látnak mindebből. Ők olyanok, mint a Laodiceai gyülekezet a Jelenések 3.14-22-ben. Úgy gondolják, hogy minden rendben van, semmi probléma, sőt magukat öntelt módon győztes népnek gondolják és hirdetik. Ez aztán tényleg vakság, teljes megtévesztettség, tényleg szükségük van „szemgyógyító írra”, hogy lássanak. A „gyülekezet” már észre sem veszi, hogy Jézus nincs közöttük. Kívülről zörget és megtérésre szólítja fel őket. Kéri, hogy engedjék már be, mert szeretne közösségben lenni velük, velük vacsorázni, legalábbis azokkal, akik meghallják a hangját. Hány ilyen gyülekezet van ma a világon? Csak az Úr tudja igazán, de hiszem, hogy nem kevés.

Ez az állapot a következőkből érzékelhető:

– egy magát hívőnek nevező ember életmódja alig különbözik egy világi emberétől,

– a gyülekezetek a Róma 12.2 tiltása ellenére („ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által”….) világi „csalikat” alkalmaznak, hogy becsalogassák a világi embereket a „gyülekezetekbe” és mindenféle „jó érzést keltő, világhoz hasonló dolgokkal” igyekeznek ott tartani őket.

Végül a gyülekezet már teljesen világivá válik, amit a hívők észre sem vesznek. Nem a gyülekezet foglalt el tehát területeket a világból, hanem a világ jött be a „gyülekezetekbe” és foglalta el azt. Ez által megszűnt a gyülekezet fény és világosság lenni a világ számára, és elvesztette Istentől való erejét is.  Hiába próbál többször is evangelizálni, már „nincs ereje” ahhoz, csak a „kegyesség látszata” maradt, az pedig kevés. Jézus határozottan megtiltotta tanítványainak, hogy elmenjenek Jeruzsálemből, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel. (Ap.csel 1.4.)

Természetesen vannak és lesznek olyan gyülekezetek is, ha nem is sok, ahol az Úrnak való engedelmesség – szentségben és igazságban való járás – a jellemző, mint ahogyan látjuk azt a Filadelfiai gyülekezetnél a Jelenések könyvében.

„Tudom a te dolgaidat, hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet….Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait.”   Jel 3:8-10.

Persze lehet közöttük is lehet néhány konkoly, mint ahogyan Jézus mellett is ott volt Júdás, akit senki nem tudott leleplezni az utolsó pillanatig, csak Jézus ismerte, hogy ki ő valójában.

2. Mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító küldését?

„Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltanakaz Izráel fiai.”Bírák 6:6.

Nagyon tanulságos ez az ige. Isten saját népe gonoszsága miatt Maga adta népét az ellenség kezébe, ezért a végsőkig vár, míg meg nem tapasztalják az ellenség gonoszságát olyannyira, hogy Istenhez kiáltanak segítségért.

Ebből az látszik, hogy Isten megengedte a gyülekezeteknek, hogy teljesen kirabolja őket az ellenség, és addig nem küld nekik szabadító, míg rá nem jönnek nyomorúságos állapotukra és nem kiáltanak Istenhez.

Akik a keskeny úton járnak ma a „gyülekezetekben” – és engedelmeskednek Isten parancsának – „kijönnek közülük”. Így a „széles úton járók gyülekezete” egyre „világiasabb lesz”. Ezt az állapotot érzékelteti a következő igeszakasz:

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók,  kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább az élvezeteknek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét (képmutató látszat-kereszténység). És ezeket kerüld.”    2 Tim.3.1-5.

3. Milyen szempont szerint választ Isten „szabadítót”?

Mikor pedig kiáltottak az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt: Prófétát küld az Úr az Izráel fiaihoz, és monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, és hoztalak ki titeket a szolgálatnak házából, és én mentettelek meg benneteket az Egyiptombeliek kezéből, és minden nyomorgatóitoknak kezéből, akiket kiűztem előletek, és néktek adtam az ő földjüket. És mondom néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra.És eljön az Úrnak angyala, és leül ama cserfa alatt, amely Ofrában van, amely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orcája elől. Ekkor megjelenik néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú!….  És az Úr hozzá fordul, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, ……….. El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz…..És épít ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezi azt Jehova-Salomnak [(azaz: az Úr a béke]), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.”  Bírák 6.7-23

Sokan vágynak ma arra az egyházban, hogy Isten hadseregének vezérei legyenek. Sok ismert, tekintélyes ember könnyen belegondolja magát ebbe a „nagy hírnevet” ígérő „pozícióba”. Többen már össze is fogtak néhány évvel ezelőtt Magyarországon, hogy „lendületbe hozzák” az egyházat és „elindítsák az ébredést”, DE úgy látszik Istennek más volt a gondolata. Isten inkább ítéletet és „megrázást” hozott az egyházra a kormány által megalkotott új kisegyházi törvénnyel, mint ahogyan azt Izrael esetében látjuk, amikor Isten az Izraelt körülvevő pogány népek kezébe adja ’haragja botját’, hogy ők büntessék meg Izraelt; jobb belátásra bírva őket. Ezt látjuk Midián esetében is. Látjuk azt is, hogy Isten ítélete és büntetése időleges, míg el nem érni vele a kívánt célt. Izrael esetében – Gedeon idejében – ez hét évig tartott.

Gedeon történetét leíró fenti igeszakaszából láthatjuk egy Isten által elhívott vezető jellemét és az Isten szerint való kiválasztás minősítési szempontjait.

Az Úr angyala jelenik meg – Isten válaszaként és beavatkozásaként a nép segélyhívására –  és prófétát választ ki, aki kegyelmet talál az Úr előtt, Gedeont.

Az Úr hívta el Gedeont, nem önjelölt volt, hanem olyan, aki kegyelmet talált Istennél, aki elhívása pillanatában éppen búzát csépelt titokban a pajtában (nem a szérűn, ahol szokás). Ebből az látszik, hogy sok hivatalos (önjelölt) egyházi vezető lehet, de az Úr várhatóan nem a hivatalos egyház magas rangú vezetői közül, hanem a  munka mellől fogja elhívni a leendő szabadító(ka)t, a személyes jellemük alapján. Érdemes ezen elgondolkozni! Ugyanezt látjuk Jézus idejében is, amikor Jézus a farizeusokat és írástudókat ’félretéve’ egyszerű embereket; „halászokat, vámszedőket,..stb” hívott el a munka mellől „első számú” vezetőknek.

Származását tekintve Gedeon a lehető ’legkisebb’ volt. A legszegényebb és legkisebb nemzetségből, Manassé fél nemzetségéből származott és az apja fiai közül is a legkisebb volt. Emberi értelemben nézve igazi „utolsó ember”, akiből Isten csinált „elsőt”. Az Úr veled, erős férfiú!….menj el ezzel a te erőddel…nemde, én küldelek téged? Ez azt jelentette, hogy az Úr vele van az általa választott vezetővel és azt várja tőle, hogy erős legyen. Az Úr nem várja tőle, hogy a saját erejében bízzon, és nem kell semmit sem erőlködnie, hanem azzal az erővel menjen, ami van.

Az Úr ígéretet tett Gedeonnak, hogy legyőzi a Midiánt: „Én leszek veled, és megvered Midiánt”.  Isteni kiválasztás, Isteni támogatás, biztos ígéret a győzelemre Istentől. Ezt semmilyen emberi erőfeszítés nem pótolhatja.

Miután jelek által is megerősíti Isten Gedeon elhívását – alkalmatlanság érzése miatt nehezen hitte el, hogy ő lenne az alkalmas személy – Gedeon oltárt épít az Úrnak.

Alázatos ember volt, aki nem magában bízott, Istennek adta a dicsőséget. Hasonlóan alkalmatlannak és bizonytalannak érezte magát Mózes is, amikor Isten elhívta szabadítónak. Az alkalmatlanság érzése a biztos jele annak, hogy ne magában bízzon valaki, hanem egyedül Istenben. Gedeon személyének kiválasztása mindenki számára meglepetés lehetett Izraelben. Így lesz ez Isten utolsó idők seregének vezéreivel is. Olyanokat fog felkenni Isten a vezetésre, akiket addig talán senki sem ismert, akik valószínűleg sok éven keresztül – a felkészítés helyén – rejtekhelyeiken a „pusztában” voltak és „titokban csépeltek”.

4. Mi a vezető első legfontosabb tennivalója? Bátorság – és engedelmesség próba!

“És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, amely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, amely a te atyádé és a berket, amely amellett van, vágd ki.  És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, amelyet kivágsz.  Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn maga mellé az ő szolgái közül, és akképpen cselekszik, amint megmondta néki az Úr. De miután félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka teszi meg. Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme már össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levő berek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, amely építteték. És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És mikor utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondták: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot. Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, amely mellette volt. Joás pedig monda mindazoknak, akik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-e őtet? Valaki perel ő érette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott! És azon a napon elnevezték őt Jerubbaálnak, mondván: Pereljen ő vele Baál, mert lerontotta az ő oltárát.”Bír 6:25-32

Nem akármilyen vizsga-feladatot kellett elsőként Gedeonnak megoldani, hogy bizonyítsa Istennek való engedelmességét:

–         le kellett rombolnia a nagyra tartott (hamis isten) Baál oltárát,

–         a hét éves tulkot (az apja szeme fényét) kellett égőáldozatként megáldozni,

–         kivágni a kedves és szép berkeket,

–         és a berek fáival kellett alágyújtani az áldozati állatnak.

Nem véletlenül félt az atyjától és a város férfiaitól Gedeon, mert életével játszott. Így keresték őt tette végrehajtása után: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és kivágta a berket, amely mellette volt.”

Melyik önjelölt vezető és milyen ígéret alapján merné a vezetői munkáját azzal kezdeni, hogy olyan életveszélyes vállalkozást hajtana végre, mint Gedeon. Kedves leendő vezető testvérem, ha szívesen lennél „Gedeon”, elszántad magad a halálra? Jézus, de az első 12 apostol közül is 11-en mártírhalált haltak. „Halálra szántak” voltak Isten nagy emberei, ahogy Pál is mondta magára, és végül ő is mártírhalált halt. Szeretnéd ilyen életveszélyes megbízatás végrehajtásával kezdeni vezetői munkádat? Még mindig szeretnél „nagy vezető” lenni? Erre csak az képes, akit valóban Isten hív el és Tőle kap ígéretet és támogatást mindenben. Akit Isten elhív, annak engedelmesnek kell lenni Istennek minden körülmények között, még az élete kockáztatásával is. Istennek alázatos, nem megalkuvó, nem kompromisszum kereső emberekre van szüksége. Az egyház tele van ma önmagukban bízó, de ugyanakkor megalkuvó – minden konfrontációt kerülő – vezetőkkel. Isten igéjéből úgy tűnik, hogy Ő nem kerüli a konfrontációkat, mert annak sokszor nagyon is helye van.Saul király is (félve a népszerűsége elvesztésétől) kerülte a konfrontációt saját népével szemben és így Istennel szemben vált engedetlenné: El is vetette ezért Isten, mint királyt. (1 Sámuel 15.24-28) Tudjuk, hogy aki embereknek akar tetszeni, az Isten szolgája nem lehet. Az Isten szerint való vezetés nem népszerű feladat, nem a hírnévről szól, hanem inkább a gyalázatról, a veszélyről és az emberek meg nem értéséről. Mózes ellen is sokat lázadtak a zsidók a pusztában és Pál apostolt is esküt fogadva akart megölni a zsidók egy csoportja.

Gondold végig kedves testvérem, aki vezetői ambíciókat táplálsz magadban! Erre gondoltál és erre vágysz? Ugye nem! Akkor jobb, ha nem ringatod magad ilyen elhívásban. Hagyd, hogy hadd válasszon inkább Isten, ahogy az volt Dávid esetén is, amikor Sámuel próféta kiválasztotta Isai fiai közül a legkisebbet, akit oda sem hívtak a kiválasztási ceremóniára, mert senki sem gondolta őt emberileg esélyesnek – egyedül Isten. (1 Sámuel 16.6-13) Tudjuk, hogy „Isten nem úgy gondolkozik, amint az ember, mert nem a külsőt nézi, hanem, ami a szívben van”!

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy egy győztes háború megindítása előtt le kell rombolni minden bálványt (hamis istent) és helyre kell állítani az igaz Isten-tiszteletet. Vannak ma bálványok az egyházban? Bizony nagyon sok: személyek, szolgálatok, felekezetek, ceremóniák, emberi akaratok, nagyra értékelt templomok és gyülekezeti házak, a látogatók sokasága, szervezetek nevei stb. stb. Be kell látni, hogy mindezeknek Istennél semmi értéke sincs, sőt ha ezek bármi jelentőséget kapnak – márpedig kapnak – akkor Isten előtt ezek hamis istenek, bálványok. Hajlandók vagyunk mindent lerombolni, ami rólunk – emberekről – szól, és mindent halálra adni, hogy helyet adjunk a Krisztusból áradó új életnek?

Egyik testvéremmel arról beszélgettem egy alkalommal, hogy miért van arra szükség, hogy egy másik ismerős testvérünk annyira akar mindenben feltűnni és mindenáron extrém módon mindenben felhívni magára a figyelmet? Miért nem tudja ezt letenni, miért van erre szükség? – kérdeztem. A testvérem erre nagyon találóan a következőt válaszolta: Mert akkor nem maradna belőle semmi! Igen. Pontosan erről van szó. Istennek mindezekre semmi szüksége, mert Ő azt akarja, hogy semmik legyünk, hogy Ő lehessen Valaki bennünk és általunk.

Ne lepődjünk meg tehát, ha majd eljön az idő, amikor már minden hívő a legnyomorúságosabb állapotban lesz, akkor Isten elő fog rukkolni az Ő meglepetés- választottaival, akikre senki sem gondolt. Isten fog bizonyságot tenni mellettük erővel és hatalommal és ezért nem lesz kétséges senki számára Istentől való elhívásuk.

5. Sereggyűjtés 

„És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybe gyűlnek, és átkeltek a Jordánon és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívta az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket küld egész Manasséba, és egybe gyűlik az is ő utána; és követeket küld Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljönnek eleikbe. ….. Felkele pedig jó reggel Jerubbaál – ez Gedeon – és az egész nép, mely vele volt, és táborba szálának a Haród kútjánál, és a Midián tábora tőle északra volt, a Moré halomtól fogva, a völgyben.”   Bírák 6:33-7.1.

Átugrottam és kipontoztam az idézetben a sokak által ismert „gyapjú próbát”, ami szintén arra bizonyíték, hogy mennyire bizonytalan volt Gedeon az elhívását illetően. Pedig korábban angyal jött hozzá és erőteljes kijelentést kapott az angyalon keresztül. Látszik a Sátán munkája, hogy milyen erősen támadja egy-egy Isten által felemelt vezető elhívását és igyekszik megkérdőjelezni azt. Elbizonytalanodást és hitetlenséget tud ébreszteni benne, annak ellenére, hogy amikor az ellenség átkelt a Jordánon az Úrnak lelke is betöltötte Gedeont.

Gedeon annak rendje és módja szerint elkezdi toborozni a sereget és össze is gyűjt 32 000 embert. Mennyire örül ma is minden vezető, hogy minél több embert tartozzon a „seregéhez” és milyen sok, sajnos esetenként még emberi mércével is kritizálható módszerrel éri el ezt. Sokan dicsekednek – főként külföldi – vezetők ma is azzal, hogy 5 000 vagy 10 000 látogatója van a gyülekezetüknek. DE a kérdés az, hogy mennyi ezek közül az Isten számára is alkalmas „harcos” vagy a bibliai mérce szerint minősített tanítvány? Itt visszakanyarodunk a bevezető gondolatokhoz, ahogy szokták mondani, hogy „mennyi is a mennyi”?  Gedeon háborúba hívta az embereket és nem egy kellemes weekend-re, party-ra, főzéssel (Nyugaton ökörsütéssel) egybekötött kellemes egyházi ünnepségre. A mai – sokszor inkább – szórakoztatás-centrikus, kényelmes, jó érzést keltő gyülekezetekben, ahol kerülnek minden konfliktust, szokatlant és kellemetlen helyzetet az alkalmak inkább ’szórakozásra’ hasonlítanak, mint háborúra. Hányan gondolnak ma a sok ezer hívő közül arra, hogy a hitükért képesek lennének-e meghalni? Hívő lenne akkor is, ha ez a halálába is kerülhet? A harc (háború) erről szól. Minden értelmes katona tudja, hogy ha háborúba megy ott meg is halhat és ezzel valamilyen módon számolnia kell: „le kell ülni és fel kell mérni a költségeket”.

6. Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere: „alkalmassági vizsga”

6.1. A szétválasztás első „rostája”: a gyávaság

„És monda az Úr Gedeonnak: Több ez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt; Izráel még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem! Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérnek a nép közül huszonkétezren, és csak tízezren maradnak ott.”Bírák 7:2-3

Isten egy féltőn szerető Isten, aki senki másnak nem adja a dicsőséget:

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak”.    Ézsaiás 42:8

Isten szemében ezért az összegyűlt „nép soknak bizonyult, mert még maguknak tulajdonítanák a dicsőséget”. Isten nem ad rá lehetőséget, hogy elvegyük tőle a dicsőséget, jobb, ha ez eszünkbe sem jut!

Tudjuk azt is, hogy Isten nem a félelem lelkét adta nekünk:

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”   2 Timótheus 1:7.

Tehát Isten az első minősítési szempontnak a harcosoknál az alázatosságot és bátorságot tekinti. Tudjuk ugyanis, hogy „aki magát felmagasztalja (azaz büszke), az – vereséget szenved – megaláztatik (Máté 23.12.), a gyávák pedig nem öröklik Isten országát, hanem részük az örök halál lesz a kénköves, égő tóban. (Jelenések 21.8.) Egy büszke, ugyanakkor gyáva katona nemcsak saját magára, hanem társaira nézve is nagyon veszélyes!

Az első „rostáláson” tehát kiesett a 32 000 „harcosból” 22 000, mert tudjuk, hogy 10 000-en maradtak. A „gyávaság rostán” tehát kiesett kb. 70 %. Ma hány hívő áldozná fel az életét az Úrét, vagy hitbeli barátaiért? Ha ma a gyülekezeti látogatók (tagok) figyelmét nyomatékosan felhívnánk rá, hogy az igazi keresztyének bizony meg is halhatnak – és csak az maradjon, aki ezt vállalja – kérdés, hogy akkor mennyi gyülekezeti látogató (tag) maradna? Ma sok ember azért megy gyülekezetbe, mert ott valamiféle védelmet, nyugalmat talál a világban dúló gonoszság elől. Ez egyáltalán nem harcról és háborúról szól. Másrészt miért mondana le bármelyik vezető (pásztor) a gyülekezet 70%-áról saját megélhetését veszélyeztetve, nagyságról, hírnévről nem is beszélve? Ez a 70 % valóban a „többség”, de még nem az a „sokaság”, akik ma a Máté 7 szerint a gyülekezetekben a „széles úton” járnak. Gedeon példázata is igazolja ezt, mert Isten sem áll meg itt a „rostálással”. Jön a következő „rosta” (megvizsgálás). Vajon mi lehet az?

6.2. A szétválasztás második „rostája”: a test kívánsága

„És monda az Úr Gedeonnak: Még ez a nép is sok; vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is menjen.

És levezette a népet a vízhez, és monda az Úr Gedeonnak: Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.  És lőn azoknak száma, akik kezükkel szájukhoz véve nyaldosák a vizet, háromszáz férfiú; a nép többi része pedig mind térdre esve ivott.És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, akik nyaldosták a vizet, és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, ki-ki a maga helyére.”   Bírák 7.4-7.

Mit is kért Isten Gedeontól?

Azt, hogy „vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom (megvizsgálom) őket”.

Miből állt ez a próba?

„Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.”

Ez azt fejezi ki, hogy ha az emberek letérdelve, mohón isznak a vízből, akkor félre kell állítani őket, mert nem tudnak uralkodni testi vágyaikon, ezért alkalmatlanok a harcra.

Mit látunk ezekből? Egyrészt azt, hogy Isten még mindig sokallta a megmaradt létszámot. Nem szeretnék spekulatív gondolatokba belemenni, de mindenesetre az egyértelmű, hogy Isten nem mennyiségi szemléletű, Nála a minőség számít. Ő Mindenható, olyan hatalmas, hogy bármilyen kicsi népet győzelemre tud vinni. Ez valóban bátoríthat bennünket, ha kevesen vagyunk, csak az a kérdés, hogy megfelelünk-e mi is ezeknek a minősítési kritériumoknak? Átmentünk-e mi is mind a két „rostán”? Láthatjuk tehát, hogy a gyülekezet létszáma Isten előtt láthatóan semmit sem számít. A Biblia egyetlen gyülekezet létszámáról sem tudósít, tehát ez azt jelenti, hogy Istennél ez nem fontos. Talán szörnyű ezt így hallani sokaknak, de jó lenne, ha ezt megjegyeznénk, mert ez sok mindenben megváltoztatná a kialakult és elterjedt „evangélizálási stratégiánkat” és a már megnyert emberek minden áron való megtartására irányuló törekvéseinket. Isten nemcsak, hogy nem „kedveli” a nagyokat, a sokaságot (még magukat dicsőítenék meg!), hanem éppen ellenkezőleg. Ő mindig az utolsókat, a gyengéket, a kicsiket (keveseket) emeli fel és támogatja, mert azokban tudja igazán megdicsőíteni Magát.

Szellemi értelemben a második „rosta” szintén halálról szól. Ebben az esetben a test kívánságait kell halálra adni, hogy ne az emberi vágyak uralkodjanak az ember felett, hanem a Szent Szellem tudja vezetni a hívőket a mindennapi életükben. Ezzel pontosan ellentétes, az ördög munkája, hogy állandóan „jól akarjuk magunkat érezni” a gyülekezetekben. Ez a testi vágyak kielégítése!

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”  Róm 8:12-17

Akiket a testi vágyak (jó érzések) vezérelnek, azok test szerint élnek és ők valójában a Béliál fiai, a világ fejedelmének, az ördögnek a fiai.

Az ige a világ szerint való élést úgy jellemzi, hogy az

a test kívánsága és

az élet kérkedése (dicsőség: nagyság, hírnév, gazdagság…),

amitől óv bennünket Isten.

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.   1 János 2:15 -17

Nem a világ fejedelmének munkája az, hogy a világ szellemét „becsempészi” a gyülekezetekbe, hogy a hívők arra törekedjenek, hogy „jól érezzék magukat” a gyülekezetekben, mint ahogyan az a világban is van, hogy az érzékeik vezessék őket?

Valódi tanítványokat – Istennek tetsző harcosokat – akarunk Isten serege számára kiképezni? Olyanokat, akik halálra adják a testüket minden nap, megfeszítve azt indulataival együtt, megöldökölve a test kívánságait Szellem által, hordozva a keresztet minden nap, hogy szellemileg és ne a vágyaink által vezetettek legyünk? Ez jelenti a krisztusi életet, hogy Krisztushoz hasonlókká válunk. Meghalunk mi a világnak (a test kívánságainak), hogy Krisztus élhessen bennünk minden nap?

Pállal együtt el tudjuk mondani?

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”   Gal. 2:20

Ezt fejezi ki Gedeon csapatánál a második „rosta”-próbája. Hányan mentek át a „záróvizsgán”, ahol a „fő tantárgy” a testi kívánságok halálba adása volt? Az első „rosta” után megmaradt 10 000 emberből 300 ember bizonyult érettnek! Ez elég kevés ugye? Igen, ez tényleg kevés! Ha egy kicsit számolunk akkor ez az eredeti 32 000 – nek alig 1%-a, és az első „rostán” átment 10 000 – nek is csak a 3%-a! Megdöbbentő ugye? Istennél ezt jelenti a kevesek. Ők nem egy kisebbség, hanem valóban nagyon  kevesen vannak, velük azonban már vállalja az Úr a harcot. Ők az igazi „Gedeon csapata”.

A mai névleges keresztyénség állapotát látva úgy hiszem, hogy ők nem azok a kevesek, akik a „keskeny úton” járnak, akik mindenben engedelmeskednek Istennek (a Szent Szellem vezetésének minden nap) és képesek a testi vágyaikat minden nap a halába adni. Valójában pedig ezt jelenti keresztyénnek (krisztusinak) lenni, akiket az Úr ismer. Ellenkező esetben csak „gonoszok” (a világ fiai) minősítést kaphatunk. Ők azok, akik cselekedeteikkel nem engedelmeskednek Isten parancsának és „szájukkal tisztelik ugyan Istent”, és lehetnek aktívak is a „maguk választotta Istentiszteleten”, de a „szívük messze van Tőle”. Ők azok, akik cselekedeteikkel, amik a test cselekedetei, nem Istennek, hanem a testi vágyaknak, az ördögnek engedelmeskednek. Ezt jelenti az elterjedt „érzéki keresztyén” kifejezés, ami valójában nem keresztyén, hanem teljes egészében világi, mert az Úr nem ismeri őket. A mai kényelmes gyülekezeti környezet sok esetben inkább hasonlít egy Wellness-központra, ahol a testi és érzéki vágyakat táplálják (szórakoztatnak) inkább, mint valóságos „harctér” lenne, ahol valóságos (szellemi) harc folyik.

Sokszor meglepődöm rajta, hogy az ilyen érzéki környezetből származó emberek azt tekintik „szelleminek”, hogy „állandóan érezni akarják a Szent Szellem jelenlétét”. Vannak, akik közben a testi kívánságoknak is engednek (bűnben élnek) és ennek ellenére „közbenjáróknak” (szellemi harcosoknak”) tartják magukat. Talán nem csoda, hogy még mindig nem kezdődött el a mindenki által várt nagy ébredés, mert először a gyülekezeteknek kell felébredni, megtérni. Isten az ítéletet az Ő egyházán kezdi, és ezt látjuk a Jelenések könyvében szereplő hét gyülekezet esetében is (Jel 2.1 – 3.22.), ahol hét gyülekezetből hatot megtérésre szólít fel az Úr; mert baja van velük! Mindnek ismeri az Úr a cselekedeteit, mert vannak cselekedeteik, csak azok nem Úr szerint valók. Hiszem, hogy a hét gyülekezetnek szóló prófécia fontoz üzenet a mai egyház számára. Nem hódíthatjuk meg a világot az Úr számára, amíg a gyülekezetek megtéretlen állapotban, a világ fogságában vannak!

Vannak, akiket az Úr kihív ma az elvilágiasodott gyülekezetekből. Ők engedelmeskednek az Úr felszólításának, hogy „menjetek ki közülük”. Sokan ma a pusztában vannak közülük, ahogy Mózes és Jézus is a szolgálatának megkezdése előtt. A „puszta” egy magányos, puszta hely, egyedül az Úrral, ami a felkészítés helye. Akiket az Úr kihív a pusztába, azok ismerik az elhívásukat, de a kiküldésük, a szolgálatba állításuk csak a pusztai felkészítő időszak után kezdődhet el. Isten ma elhív ismét „útkészítőket”, akik egyengetik az utat Jézus visszajövetele előtt, hasonlóan Keresztelő Jánoshoz, amiről Ézsaiás próféta is beszél, akik Illés szellemével jönnek:

„Mert ez az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.    Máté 3:3

Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.” Ézsaiás 40:3-5.

Ez nem látványos feladat, mert sokak szeme elől elrejtve történik, de eljön a rendelt idő, amikor az Úr megszólítja az Ő embereit a rejtekhelyeiken (a „pajtában csépelve”, mint Gedeont) és előhívja őket, hogy álljanak a sereg élére. Kész vagy az első nagy próbára testvérem? Lerombolni atyáink bálványait, amiről korábban beszéltünk? Ez a kezdet! Csak utána kezdődhet a sereggyűjtés krisztusi mérce alapján csupa halálra szánt, kereszthordozó emberből. Ez a győztes Gedeon csapat, akiket fel fog emelni Isten, hogy megvívják az utolsó idők győztes háborúját, nem emberi, hanem Isteni módszerekkel. Nem lesznek sokan, hanem kevesen, nagyon kevesen, de alázatos, bátor, halálra szánt győztes nép lesz, aki mindenben engedelmeskedik Jézusnak és az Ő nevét emelik fel, dicsőítik meg.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó (Isten szerint való) cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5:16

7. Isten harcmodora: a harc az Úré

„És monda néki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket. Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba. És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annak utána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, akik a táborban voltak. És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon odament, ímé az egyik férfiú éppen álmát beszélte el a másiknak, és monda: Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt. A másik aztán felele és monda: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.  És mikor hallotta Gedeon az álomnak elbeszélését és annak magyarázatát, meghajtja magát, és visszatér az Izráel táborába, és monda: Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát.  És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba.  És monda nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak szélibe, és akkor, amint én cselekszem, ti is úgy cselekedjetek. Ha én a kürtbe fújok és mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül, és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért!  És lemegy Gedeon, és az a száz férfiú, aki vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor éppen az őrség felváltatott, és kürtölnek a kürtökkel és összetörik a korsókat, amelyek kezükben voltak.  És kürtölt mind a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltanak: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért! És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült. És mikor a háromszáz ember belefújt kürtjébe, fordítja az Úr kinek-kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban, és egész Béth-Sittáig futott a tábor, Cererah felé, Abelmehola határáig, Tabbathon túl. És egybegyűjtettek az Izráel férfiai Nafthaliból, Áserből és az egész Manasséből, és úgy űzik a Midiánitákat…..”   Bírák 7.23.

A fenti igeszakaszból egyértelműen kitűnik, hogy ezt a harcot nem Gedeon és az ő emberei vívják emberi erővel, hanem az Úr: az Úré a harc!

A harc az Úré:

–         Ő hívta el Gedeont,

–         Ő választotta ki a harcosokat is,

–         Ő határozta meg a harcmodort, ami emberi ésszel nevetséges, de nem Istennél!

–         Ő küld felderítőket a Midianiták táborába,

–         Ő ad álmot a Midián katonáknak is, akiknek ez által félelmet ültet a szívükbe,

–         Ő zavarja össze az ellenséget, hogy egymás ellen hadakozzanak, teljes zűrzavart okozva közöttük,

–         Ő az, aki győzelemre viszi a népét,

–         Gedeonnak és csapatának nincs más dolga „csupán” engedelmeskedni mindenben Istennek és megtenni azt a keveset, amit Isten kér tőle

–         Isten a nagyobb részt vállalja Magára.

Így harcolunk mi is? Ugye nem! Mi Isten munkáját is magunkra vállaljuk sokszor, emberileg jóval többet teszünk, mint kellene, de mivel nincs egyértelmű kijelentésünk Istentől, így azt sem tudjuk igazán, hogy mit akar Isten elvégezni és mi lenne a mi részünk, amiben engedelmeskednünk kellene.

Mit tehetünk ezek után mégis?

Bűnbánatot kell tartani és megtérni bűneinkből és az Úrhoz kiáltani nyomorúságos állapotunkban és beismerni, hogy teljesen kirabolt bennünket az ellenség. Elismerni, hogy Isten segítségére van szükségünk a győzelemhez, mert magunktól ez nem megy.

Megtagadni magunkat és hordozni a keresztet minden nap, keresve az Ő szellemi vezetését és engedelmeskedni annak minden nap. Csupán ennyit kér tőlünk az Úr.

Övé legyen a dicsőség mindenért.

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

 

Kategória: helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Vision of the Broad and Narrow ways – Robert Redei

On 12th of April, 2012 – at one of our House Church meeting while we prayed – I received the following vision.

I saw two ways. These two ways divided already at the beginning. On the left side was a broad and straight way paved with large, square, white stones. There were continuous metal barriers on either side of the road similar to crash barriers. Many people are walking on this road, all held in one direction – straight ahead. The road was so long the end could not been seen; it faded into nothingness.

On the right there was a narrow road rising up a mountain, serpentined with a very steep up-grade.  It also was paved with square stones, but there were no barriers and the stones close to the edge of the road were crumbling and falling away. This road was not straight, but ever winding upward, ending in fluffy clouds. The end of this road was beautiful but few people were walking on this road, and those were in small groups some distance from each other. The distance and the difference of level between the two roads increased continuously after the dividing point.  The edge of narrow way, different from the broad way, was in a bad condition; the outside stones had slipped down.  Between the two roads was a steep and barren slope. There were not either rocks nor plants. It was as though volcanic ash covered the hillside.

Explanation:

The paving stones on both roads had been placed there by many generations of people. The straight, wide road is easily and comfortably traveled and therefore the majority of people choose it.  They see many people there and therefore they mindlessly join them.  They do not see that the road leads only to nothing, hopeless and destruction.  Turning back on this road is impossible.  The barriers on the edges of road were placed by Satan to prevent any deviation from the comfortable way. I saw the barriers were not very high; anybody could step over them. If someone did step over the barriers, he would have to face the barren slope and the steeper mountainside, with the beautiful clouds and the sun at the top to where the narrow road was running.  If one managed to overcome the obstacles they could come to the narrow path.  At the beginning – close to dividing of both roads – it is fairly easy to climb up from the broad way, but later as  the distance and difference of level increases,  it becomes much more difficult. On the broad way the people are unable to go ahead without hindrances.  So many people are on this way that they come to hinder each other; more urgent ones crush slower ones. Weaker ones try to move to the edge of the road, but the mass of people press them onto the barriers.  If one gets chushed he will die there on the way. Whoever gets to the end, will win their „reward”: they will be alone in the utter darkness till the end of times.

The narrow road is slightly winding to facilitate advancing up the difficult and steep slope. Stones have slipped from the side of the road because there are some people who have seen how much easier it appears to walk the wider road, and risking spiritual integrity they have slithered off the narrow path to the wider one.  On other hand some have unintentionally veered off the narrow road because they were not paying sufficient attention to the precariously positioned stepping stones. These unwary people clung to the stones at the edge of the road until they could scramble back up on the path and continue their journey. The wisest travelers try to walk in the middle of the path where the paving stones are stable and in good condition.  Due to the steep incline, the force of gravity (Satan) pulls the travelers backward and therefore it is very easy to slip back. To climb from the wide road to the narrow road is very difficult, but it is not impossible. The Lord’s mercy helps defeat the obstacles that seem so difficult. Our brothers and sisters are able to support us against the slipping back. The key to progress on the narrow path is God’s infinite mercy and love, which makes the journey easier and more enjoyable. The reward can be attained only at the end of the road: when we reach the top God gives us His best.

I thank the Lord that a few days later – in the evening before bed – I read in the Book of Proverbs the following passages describing the two paths open to me. (NIV translation)

„In the way of righteousness there is life; along that path is immortality.” – Prov 12:28

„The path of life leads upward for the wise to keep him from going down to the grave.” – Prov 15:24

„There is a way that seems right to a man, but in the end it leads to death.” – Prov 16:25

„A violent man entices his neighbor and leads him down a path that is not good.” – Prov 16.29

„A man’s own folly ruins his life, yet his heart rages against the Lord.” – Prov 19:3

„All a man’s ways seem right to him, but the Lord weighs the heart.” – Prov 21:2

„A man who strays from the path of understanding comes to rest in the company of the dead.” -Prov 21:16

Jászberény, HU

14 April 2012, 11 p.m.

Kategória: church, prophecy, Teachings | Címke: | 1 hozzászólás

Látás a széles és keskeny útról – Rédei Róbert

2012.04.12-én egy házi közösségi alkalmunkon – ima közben  – a következő látást kaptam.

Két utat láttam. A két út az elején szétágazott. Baloldalon volt egy széles és egyenes út. Kövekkel volt kirakva, szabályos fehér nagyméretű térkövekkel. Az út két oldalán fémkorlátok voltak, a szalagkorlátokhoz hasonlóak. Sok ember járt ezen az úton, mind egy irányba tartottak, egyenesen előre. Az út olyan hosszú volt, hogy a vége nem látszódott, beleveszett a semmibe. A jobb oldalon a másik út keskeny volt és erősen felfelé emelkedett, mint a hegyoldalaknál szokott. Ez is térkövekkel volt kirakva, de itt a szélén nem volt korlát és az út szélein a kövek leszakadozóban voltak. Az út nem egyenes, hanem enyhén kacskaringós volt, viszont töretlenül felfelé tartott a felhők felé. Az út vége gyönyörű és tiszta bárányfelhők közé ért és be is fedték a felhők. Ezen az úton kevés ember járt, szakaszosan és ritkásan. A két út között, ahogy fokozatosan elvált egyre nagyobb lett a távolság és a szintkülönbség. A keskeny út széle – a széles út felől – rossz állapotban volt; a szélső kövek meg voltak csúszva lefelé, és a két út között egy meredek és kopár lejtő volt. Nem volt sem sziklás, sem növények nem voltak rajta. Olyan volt, mint egy vulkáni hamuval fedett hegyoldal.

Magyarázat:

A köveket emberek rakták le mind a két úton sok generáció óta. Az egyenes és széles út könnyen és kényelmesen járható és ezért nagy tömegek választják. Látják, hogy sokan vannak rajta, könnyelműen hozzácsapódnak a többiekhez. Nem látják, hogy az út a semmibe vezet – a kilátástalanságba és a megsemmisülésbe. Ezen az úton nincs lehetőség visszafordulásra. Az út szélein a korlátot Sátán emelte, hogy megakadályozza az embereket a kényelmes útról való letérésben. A korlátot mégsem láttam olyan magasnak, hogy azt ne lehetne átlépni. Ha valaki mégis átküzdi magát rajta, még akkor is szembe kell néznie a meredek és kopár, egyre csak magasodó hegyoldallal, aminek a tetején ott van a másik – a keskeny út – és a csúcson a gyönyörű felhők a nap sugaraival koronázva. Ha sikerül az akadályokat legyőznie rátér a keskeny útra. Mikor az elején szétágazik a két út még könnyebb a széles útról felkapaszkodni, de ahogy egyre távolodik és a szintkülönbség is nő, már sokkal nehezebb. A széles úton az emberek nem tudnak akadálytalanul haladni. Sokan vannak az úton, egymásba botlanak, akadályozzák egymást, a sietősebb eltiporja a lassabbat. A gyengébbek próbálnak kihúzódni a szélére, de ott a tömeg nekiszorítja őket a korlátnak. Akit eltipornak ott hal meg az úton. Aki eljut a végéig, megkapja jutalmát: kinn lesz a külső sötétségben az idők végezetéig.

A keskeny út enyhe kacskaringóssága azért van, hogy a felfelé haladóknak megkönnyítse a nehézségeket a meredek felfelé vivő úton. Az út szélén a kövek azért csúsztak meg, mert vannak olyan emberek, akik lefelé tekintgetve azt látják mennyivel könnyebb a széles úton járni és kockáztatva (lelki)épségüket lecsúsznak, leereszkednek a széles útra. Másrészt, akik a keskeny úton haladva nem eléggé figyelmesek a szélső kövekre lépve önkéntelenül és nem szándékosan megcsúsznak, de ezek az emberek visszakapaszkodnak és folytatják útjukat. A legbölcsebbek mindvégig a keskeny út közepén próbálnak haladni, ahol az út stabil és jó állapotú. A keskeny útról lefelé (vissza)csúszni könnyű, mert a gravitáció (Sátán) húz. Felfelé a széles útról nehezebb feljutni, de nem lehetetlen. Az Úr irgalmával megsegít, hogy az oly nehéznek tűnő akadályt legyőzhessük. A megcsúszásnál még tudnak segíteni az úton haladó drága testvéreink! Legfontosabb mégis a keskeny úton való haladás, mely Isten irgalmával és végtelen szeretetével könnyebbé és élvezetessé válik és a jutalma ott van az út végén. Mikor felérkezünk a csúcsra, a legdrágábbat adja nekünk ISTEN!!!

Hálát adok az Úrnak, mert néhány nappal később – este lefekvés előtt – a Bibliát olvasva a Példabeszédek könyvéből a következő igéket kaptam a két útra vonatkozóan:

“Az igazságosság útja az életre visz, a rosszindulatúak útja a halálba.”   Péld. 12;28.

“Az értelmes ember útja felfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje.”   Péld. 15;24.

“Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis halálba visz.”   Péld. 16;25.

“Az erőszakos ember elcsábítja társát, és a balszerencse útjára vezeti.”  Péld. 16;29.

“Az embernek balgasága rontja el az útját, a szíve mégis az Urat hibáztatja.”    Péld. 19;3.

“A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója.”     Péld. 21;2.

“A belátás útjáról letérő ember a holt lelkek közt fog megpihenni.”      Péld. 21;16.

Jászberény, 2012.04.14, 22.

Rédei Róbert

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, Szentség, Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Jézus követése és az ígéretek – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A Bibliában sokat olvashatunk Isten ígéreteiről: az Ószövetségben Izrael népével, az Újszövetségben pedig a Jézust követő hívőkkel kapcsolatban. Ahogyan Izrael népe vágyott Isten ígéreteinek beteljesedésére, úgy a Jézust követő hívők is számíthatnak arra, hogy Isten ígéretei rajtuk is beteljesednek. Tudjuk, hogy Isten „hű és igaz”, és amit Ő megígért az teljesíti. A kérdés, hogy teljesülnek-e azok a feltételek, amiket Isten igéje mind az Ószövetség, mind pedig az Újszövetség népe esetében az ígéretekhez kötött? Az ígéreteknek ’két oldala van’, egy pozitív és egy negatív, a feltételek teljesülésétől függ, hogy melyikre számíthatunk. Sokan mindig csak a számukra pozitív ígéretek beteljesülésére vágynak, de nincsenek tisztában azzal, hogy engedetlenségük következményeként negatív ígéretek – baj, betegség, átok, kárhozat – teljesülnek be rajtuk.

Az Ószövetség idején Isten ígéretei a következőt jelentették:

  • engedelmesség esetén áldást, (5 Mózes 28:1-13)
  • engedetlenség esetén pedig átkot. (5 Mózes 28:14-68)

Mind az áldás, mind az átok valamilyen fizikai, testi formában nyilvánultak meg:

  • fej vagy farok lesz: más népen uralkodni fog, vagy más nép szolgája lesz,
  • testileg egészséges, vagy gyógyíthatatlan beteg lesz,
  • anyagi áldásokban bővölködő, vagy állandó szükségben élő élete lesz.

Izrael választott népe megtéretlen, testies életmódot folytató nép volt, ezért nem tudta teljesíteni a törvény parancsolatait és állandó bűnbánat gyakorlására, bűnért való áldozatok bemutatására kényszerült, hogy folyamatosan megtisztuljon bűneiből.

A János 3:16 mondja: „ami testtől születik az test, és ami szellemtől születik az szellem.”

Jézus azt mondta, hogy az Újszövetség egy „jobb ígéret alapján köttetett(Zsidó 8:6). Ez azt jelenti, hogy az Újszövetség népének – a gyülekezetnek, az újjászületett hívőknek – más, jobb ígéreteket adott Isten, mint ami az Ószövetség idején Izrael népére vonatkozott. Az Újszövetség népe már nem test, hanem szellem szerint jár, ezért az ígéretek is szellemiek. Ez azt jelenti, hogy alapvetően a szellemi jólétünk az elsődleges fontosságú, és a test jóléte teljesen másodlagos Isten szemében. Ezért Isten igéje alapján az Őt szeretők alapvetően nem testi jólétre – egészség, bővölködés, hírnév stb. számíthatnak, hanem szellemi jólétre. Az Ószövetség szerinti testi ígéretek beteljesülése ezért egyáltalán nem jellemzője egy újszövetségi hívő szellemi állapotának, sőt fordított is lehet a helyzet. Tudjuk, hogy Jézus is keresztet szenvedett, amit az őt követőknek is feltételként határoz meg, olyan módon, hogy nekünk is „fel kell vennünk a keresztet.”

A gazdag ifjú példája jól szemlélteti az ószövetségi és az újszövetségi áldás közötti alapvető különbséget:

A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat. Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus pedig rátekintvén, megkedvelte őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elment búsan; mert sok jószága volt. Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Milyen nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!  (Márk 10:19-23)

Látjuk, hogy a gazdag ifjú egész életében megtartotta az Izraelre vonatkozó ószövetségi parancsolatokat, de Jézusnak ez egyáltalán nem volt elég! Ez az ember ószövetségi mércével nézve egy nagyon gazdag, bővölködő, egészséges, mások által is jó hírnévnek örvendő, tiszteletre méltó ember volt.

Mit várt azonban tőle Jézus? A következőket mondta neki:

  • adja el minden vagyonát és adja oda a szegényeknek,
  • ha felveszi a keresztet,
  • és úgy követi Jézust,
  • akkor kincse lesz a

Látjuk, hogy az ifjú nem volt képes teljesíteni Jézus kérését és szomorúan elballagott. Akinek a gondolatai állandóan a meggazdagodás, a bővölködés körül forognak, annak a szíve nem szabad a gazdagságtól, a pénztől, azaz a mammontól, ezért nem jut eszébe a szegények megsegítése, és képtelen arra, hogy megossza a vagyonát velük. Pedig az első újszövetségi gyülekezeteknél elsődleges szempont volt a „szegények szükségeinek betöltése” – Jézus parancsa alapján. Ennek érdekében sokan eladták birtokaikat és felajánlották a szegények szükségeinek betöltésére. (Ap.csel. 4:34)

Akinek a bővölködés ígérete befészkeli magát a szívébe, az valójában a mammont imádja, ami megköti a szívét és képtelenné válik arra, hogy egyidejűleg felvegye a keresztet is; pedig az Jézus követéséhez elengedhetetlen feltétel. Jézus szavai figyelmeztetőek: akiknek a szívét köti a gazdagságuk, a pénz, azok nehezen tudnak bemenni Isten országába!

Gondolkozzunk el rajta, milyen evangéliumot hirdetnek manapság? Nem a bővölködés ígéretét, a jólétet hangsúlyozzák inkább a kereszt felvétele, a „test megsanyargatása” helyett?

A bővölködésről szóló evangélium testies, névleges keresztyéneket, a kereszt hirdetése pedig szellemi hívőket fog eredményezni. A kereszt felvételére és hordozására csak az képes, aki szabad a mammon (a pénz, a vagyon csábításától), kész a testi vágyait halálba adni. Jézus újszövetségi ígérete a földi gazdagsággal szemben egyértelműen mennyei, azaz szellemi gazdagság. Jézus olyan szellemi kincseket ígér az Őt szeretőknek, „amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt” (1 Kor. 2:9). Röviden mondva: olyat, amilyet emberileg el sem lehet képzelni!

Látjuk ezzel szemben Jézus kereszthalálát, ami ószövetségi értelemben véve egy átok volt, mert „átkozott mindaz, aki a fán függ”: átokká lett értünk, hogy nekünk örök életünk legyen.

Sok újszövetségi hívő úgy gondolja, hogy Jézus mindent elvégzett már helyettük a kereszten és nekünk már semmi közünk a kereszthez: nem kell keresztre menni, sem pedig szenvedni. Jézus ezzel szemben azt kéri tőlünk, hogy ha követni akarjuk Őt, akkor „vegyük fel a keresztet” és hordozzuk azt minden nap. A kereszt hordozása a test számára nem egy örvendetes dolog, mert az a test halálba adását jelenti: a testi vágyak megtagadását és nem annak kiélését, ahogyan azt a világ gondolja és hirdeti.

Tudjuk az igéből, hogy Pál egy „tövist hordozott a testében” és „sok erőtlenség” mellett hirdette a kereszt evangéliumát. Hűséges munkatársa, Timótheus is gyakori gyomorpanaszoktól szenvedett. Pál szemben azzal a más evangéliummal, amit már az ő korában is hirdettek, úgy jellemezte az ő evangéliumát, hogy „nem akar tudni semmi másról csak Jézusról, mint megfeszítettről!” Pál először a galácziabelieknek hirdette az ő evangéliumát, de aztán jöttek mások és más evangéliumot kezdtek el hirdetni, amivel megigézték a galácziabeli hívőket. Pál így intette őket:

„Óh balgatag galácziabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg? … Ennyire esztelenek vagytok? Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?”   (Gal. 3:1-4)

Ma is sok ’esztelen’ hívőt látunk az egyházban, akiket megigéztek a hamis szolgálók egy más evangélium hirdetésével, és ennek az eredménye az, hogy amit a hívők „szellemben kezdtek el, azt testben fejezik be.”  Pál figyelmeztetése ma is érvényes! Ne hagyjuk becsapni magunkat hamis szolgálók által, akiknek első a „hasuk” – a bővölködés és a jólét – hanem álljuk ellene nekik és szakadjunk el tőlük!

Lehet valaki látszólag szellemi, ugyanakkor mégis testi! Ez volt a probléma a korinthusi gyülekezetben is: minden kegyelmi ajándék működött náluk, de Pál szerint mégis testiek voltak, mert viszálykodás, szakadás és paráznaság volt közöttük. (1 Kor. 1:7-13)

Látjuk ma is ugyanezeket a jeleket a gyülekezetekben? Igen. Ha a szellemi ajándékokra helyezik a hangsúlyt a szent élet helyett, az szakadásokhoz, egyet nem értésekhez, paráznasághoz és házasságtöréshez vezet! Mi a teendő, ha valaki egy ilyen gyülekezetben a Szent Szellem vezetésében és nem hamis szellemek leuralása alatt akarja megélni a hívő életét, és szeretné hordozni a keresztet minden nap? Erre is Pál adja meg a választ:

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal (a világ fiaival)?… ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket.”   (2 Kor 6:14-17) 

A válasz egyértelmű: „menjetek ki és szakadjatok el tőlük”! Most jön a kérdés: engedelmeskedsz-e ennek az igének vagy nem? Ha igen, akkor részesülsz Isten szellemi kincseiből, ha pedig nem, akkor a széles úton járókkal vállalsz szellemi közösséget, akiket az Atya nem ismer, nevük nincs beírva az élet könyvébe és a pusztulás felé tartanak. (Máté 7:23) Ne legyünk esztelenek, hanem eszesek és mennyei kincseket gyűjtsünk magunknak akkor is, ha ez időnként próbákkal, szenvedésekkel, betegségekkel és üldözéssel is jár. Minden értékes dologért nagy árat kell fizetni! Jézus a Hegyi beszédben a következőt mondta:

„Boldogok a szellemi szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak.” (Máté 5:3-12)

Most nézzük meg milyen mennyei kincseket ígér az Úr azoknak, akik az Ő nyomdokain járnak:

  • övék a mennyek országa,
  • örökségül bírják a földet,
  • Istent meglátják,
  • Isten fiainak mondatnak,
  • bőséges jutalmuk lesz a mennyben.

Igaz, hogy ezeknek az örökségeknek az elnyeréséhez sok sírást, kegyetlenséget, háborúságot, szidalmazást, háborgatást és gonosz hazugságokat kell elviselnünk. Ez vár mindazokra, akik Jézus nyomában akarnak járni és hűségesen követni akarják Őt. Ez nem a test jólétének és az anyagi bővölködésnek az ígérete, éppen ellenkezőleg, a test megsanyargatását igényli. Az Úr azonban gondoskodik arról is, hogy akik az Ő követésével járó nagy árat hajlandók megfizetni, azok földi vándorútjuk során megtapasztalhatják:

  • az igazság iráni szomjúságuk megelégítését,
  • az Ő minden értelmet felülhaladó békességét,
  • a könyörületességét és az irgalmát,
  • a vigasztalását,

hogy ’teljes örömmel’ tudják Őt követni azon az úton, melyen a Szent Szellem vezeti őket.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: egység, evangélium, evangelizálás, Gyógyulás-szabadulás, helyreállítás, Szentség, szolgálati ajándékok, Tanítások | Címke: , , , , , , ,

Istennek célja van minden próbával – Zac Poonen

God Has a Purpose in Every Trial by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Az élet csodálatossá válik, ha azt látjuk, hogy Istennek egy dicsőséges célja van mindennel, amit megenged az életünkben. Amikor az imáinkra nem a válasz, az egy tökéletes szerető szívből jön.

Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.”  (Jeremiás 29:11).

Az egyik ok, amiért Isten megengedi, hogy ez a világ egy kényelmetlen hely legyen az életünk számára – fájdalom, betegség, mérges kígyók stb. – hogy az emberek Őhozzá forduljanak fájdalmukban, hogy megáldhassa őket. Isten felhasználja még azokat az eseményeket is, amelyeket a Sátán okoz, hogy az Ő céljainak előmozdítását munkálja. Amikor megváltottként találkozunk az örökkévalóságban és hallgatjuk a történeteket, teljes mértékben fel fogjuk fedezni, hogy Isten hogyan használta a kígyómarásokat, a pénzügyi nehézségeket, a daganatokat stb., hogy elfordítsa az embereket a bűntől, hogy az Ő gyermekeivé váljanak. Arról is fogunk hallani Isten hogyan használta fel a szenvedéseket, hogy megtisztítsa a gyermekeit és ez által az Ő természetéhez hasonlóvá váljanak. Azokban a napokban hálát fogunk majd adni Istennek sok dologért, amit nem érthettünk meg itt a földön, de a hit emberének nem kell várnia addig a napig. Ő már most hisz Isten bölcsességében és szeretetében, és ezért elkezd hálát adni mindenért. A végső célja mindannak, hogy Isten foglalkozik velünk, hogy az Ő természetének részeseivé váljunk. Isten minden dolgot a mi javunkra fordít, a javunkra van az, hogy az Ő fiához hasonlatossá váljunk.

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az [ő] végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.” (Róma 8:28-29)

Miért engedi meg Isten, hogy néha elveszítsünk pénzt, vagy, hogy becsapjanak lelkiismeretlen emberek? Sokan megtapasztalták közülünk, hogy vonaton és buszon a tömegben ellopták a pénztárcájukat. Mindig arra törekedtem, hogy imádkozzam az ilyen alkalmi tolvajokért és csalókért függetlenül attól, hogy Isten vágya is az, hogy megfosszon minket a pénzhez és az anyagi dolgokhoz való ragaszkodástól. Nem akarja azt, hogy számolgassuk a pénzt és aggódjunk minden rúpiáért, amit elveszítünk és örüljünk annak, amit megnyerünk! Azt szeretné, hogy megtaláljuk az örömünket Őbenne, ami egy olyan öröm, ami egy cseppet sem növekszik az anyagi nyereséggel és nem csökken az anyagi veszteséggel.

Jézus is így járt a földön, és mi is arra vagyunk elhívva, hogy éppen úgy járjunk, ahogyan Ő járt. A Biblia a következőt mondja:

„Ugyanaz az indulat legyen bennetek is, mint ami volt Jézus Krisztusban” (Fil. 2:5).

Ha valaki adott Jézusnak egy tízezer dénáros adományt a szolgálatáért, az nem növelte az Ő örömét egy cseppet sem. Jézus öröme teljes volt és túláradó az Atyában, ugyanakkor az öröme nem csökkent volna bármilyen anyagi veszteséggel sem. Iskariótes Júdás gyakran sok pénzt ellopott abból, amit Jézus adományként kapott. Jézus tudott erről, és szomorú volt Júdás miatt, de sosem zavarta a pénz elvesztése.

Ha már valóban Jézus élete van benned, akkor Isten megengedi, hogy ezeregy dolog megtörténjen veled, azért, hogy megszabadítson az anyagi dolgok szeretetétől, az emberek tiszteletének keresésétől, az önsajnálattól és sok más nem krisztusi magatartástól. Ő nem kényszerít téged, hogy egy ilyen úton járj, ha te nem akarod. Ha elégedett vagy azzal, hogy egy gyenge minőségű, legyőzött életet élj, amit a legtöbb hívő körülötted él, akkor Ő megengedi azt neked. Ha azonban vágysz arra, ami a legjobb Istentől, akkor könyörületet nem ismerve fog foglalkozni veled, kivágva a daganatot, ami tönkretesz, és lerombolja azokat a bálványokat, amik megrontanak téged. Megengedi a fájdalmas kínokat, a csalódásokat, a remények összetörését, a megalázást, az igazságtalan kritikákat stb., mindezt azért, hogy elvigyen téged a rendíthetetlenségnek arra a helyére, ahol semmi sem árthat neked többé. Amikor már semmit nem számít, hogy gazdag vagy szegény vagy, kritizálnak vagy dicsérnek, tisztelnek vagy nem. Amikor Krisztusban meghal minden evilágból való dolog a számodra, akkor részese lehetsz Jézus életének, és az azt eredményezi, hogy úgy járhatsz ezen a földön, mint egy király.

Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.”  (2 Kor. 4:10).

Kevesen jönnek rá erre, hogy hogyan éljenek meg egy gazdag életet a Krisztusban, mert kevesen hajlandók megfizetni annak az árát önmaguk teljes halálba adása által. Nem élhetünk hit által, ha nem halunk meg önmagunknak. Ha nem vagyunk hajlandók, hogy Krisztussal együtt keresztre feszíttessünk, akkor az Isten tökéletes szeretetéről való ismeretünk mindig csak elmélet marad. Nem lehetünk Jézus tanítványai, ha nem hagyunk a hátunk mögött mindent ebből a világból, mert Jézus megmondta:

„Senki sem lehet a tanítványom, ha nem mond búcsút minden javainak”  (Lukács 14:33).

A János 17:23-ban a következőt olvassuk:

Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.”

Jézus itt nem a világi és testi keresztyénekért imádkozik. A tizenegy tanítványáért imádkozik, akik hátrahagytak mindent, hogy kövessék Őt. Az ilyen tanítványok ismerhetik meg az Atya szeretetének biztonságát, amit a testi keresztyének és a világi emberek sosem fognak megismerni. Miért van olyan sok testi keresztyén? Azért, mert a gonosz becsapja őket, és azt gondolják, hogy boldogabbak lehetnek, ha ahelyett, hogy teljesen odaszánnák magukat Istennek, megpróbálják megszerezni „mindkét irányból a legjobbat,” de ez önbecsapás. Ha hiszünk Isten tökéletes szeretetében, fenntartás nélkül, örömmel adunk fel mindent Őérte, és akkor teljesen szabadok lehetünk az aggodalmaskodástól. A Fil. 4:6-7 megparancsolja nekünk:

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , ,

Teológiai tudományok, vagy a Szent Szellem kijelentése – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt MP3 formátumban itt

  Az írás címe egyértelműen egy ellentétpárt fejez ki két dolog között, de ennek ellenére nem szeretném ezt teljes kizárólagossággal értelmezni, sem pedig egy kirohanásként kezelni a teológia tudományokat oktató hittudományi főiskolák és egyetemek, valamint az ott képzett teológusok felé. Személy szerint is van néhány tanár és igazgató ismerősöm ezeken a hittudományi egyetemeken, főiskolákon, sőt meghívott előadóként egy alkalommal magam is tanítottam ilyen intézményben, holott nekem semmilyen teológiai végzettségem nincs: az Úré a dicsőség ezért, mert amit tanultam, azt Tőle tanultam a Szent Szellem által.

Az elmúlt évek során sok teológiát végzett pásztorral volt kapcsolatom, és többekkel évekig együtt munkálkodtam különböző területeken. Nincs tehát bennem semmilyen előítélet ezen intézményekkel és az ott végzett pásztorokkal szemben.

Nincs bennem irigység vagy kisebbrendűségi érzés sem, mert magam is két egyetemi diplomával rendelkezem (műszaki és gazdasági), amiket nyugdíjba vonulásomig a polgári munkahelyemen hasznosítottam. Tapasztalatból tudom tehát mi az egyetemi diplomát szerezni, akár munka és család mellett is.

Amikor 42 éves koromban elég drámai módon megtértem és újjászülettem, erős elhívást éreztem a szolgálatra és felmerült bennem is a kérdés, hogy nem kellene-e nekem is teológiai végzettséget szereznem valamelyik felsőfokú intézményben, de a Szent Szellem kezdettől fogva folyamatosan bizonyosságot adott, hogy nem. Pedig a kreditrendszer figyelembevételével a két meglévő diplomámat és több éves gyülekezeti elöljárói szolgálatomat beszámítva nagyon kedvező feltételek mellett szerezhettem volna teológiai végzettséget, de ennek ellenére bizonyosságom volt, hogy nem. Ezzel együtt mindig szabad voltam arra, és ezt képviseltem a gyülekezeti fiatalok felé is, hogy ez mindenkinek személyes döntése, hogy az Úr hogyan vezeti őt ebben. Voltak többen, akiknek az ilyen irányú továbbtanulását személyesen is támogattam. Miért írok akkor erről a témáról egyáltalán és mi a szándékom ezzel? Nem titkolom, hogy vannak olyan eléggé nyilvánvalóan beazonosítható jelenségek, amikről mindenképpen beszélni kell, ami segíthet sokaknak a jövőben az Úr útjának és a személyes elhívásuknak a keresésében. Nem új dolgokról fogok írni, mert azok a jelenségek, amikről szó lesz, már Jézus korában is eléggé nyilvánvalóak voltak és az ige elég világosan beszél ezekről. Jó észrevenni a Jézus kora és a mai kor jellemzői közötti hasonlóságot és tanulni a hibákból.

Azt, hogy személy szerint kik a farizeusok ma, azt mindenki önvizsgálatot tartva döntse el maga. Bizonyára ma is van sok egyházi elöljáró, aki képmutató, nem enged betekintést a személyes életébe, mert más a valóság, mint amit kifelé mutat. Tisztelem azokat, akik teológiai tudományaik mellett és annak ellenére képesek ma is a Szent Szellem vezetésében járni. Érdemes azonban mindenképpen elgondolkozni néhány jelenségen, amire az ige tanít bennünket, amelyek ma a keresztyén körökben is tetten érhetők.

Jézusnak a maga korában a farizeusokkal és az írástudókkal volt a legtöbb harca, és a legkeményebb szavait hozzájuk intézte: „vak vezérek,” „meszelt sírok” – mondta nekik (Máté 23:16, 27).

Egy híres írástudó, akit név szerint megnevez az ige, Nikodémus éjjel ment Jézushoz, akinek Jézus a következőt mondta:

„Újonnan kell születned, mert különben nem látod meg Isten országát” (János 3:3)

Mivel Nikodémus teljes tudatlanságot árult el, mert fogalma sem volt, mit jelent újjászületni, ezért Jézus a következőt kérdezte tőle?

„Te Izrael tanítója vagy és nem tudod ezeket?” (János 3:10)

Tudjuk, hogy a farizeusok és az írástudók nem ismerték fel Jézusban a Messiást, pedig kívülről ismerték az Írásokat és ők voltak azok is, akik halálra ítélték és Heródes közreműködését felhasználva kivégeztették.

Pál, aki maga is farizeus volt, kora leghíresebb rabbiképző iskolájában tanult, ahol a híres Gamáliel volt a ’professzora’. Az itt szerzett tudományával Pál jelen volt és csak nézte, amikor Istvánt halálra kövezték, majd írásos felhatalmazást szerzett a főpapoktól, aminek birtokában halálra kereste az első keresztyéneket.

Jézus a damaszkuszi úton személyesen kijelentette magát neki és ez olyan gyökeres változást hozott Pál életében, hogy attól a pillanattól kezdve azok mellé állt, akiket korábban halálra keresett és elkezdte hirdetni az Úr útját: ezt jelenti a Jézusról szóló személyes kijelentés a teológiai tudományokkal szemben.

Ezeket a bibliai eseteket azért írtam le, hogy lássuk meg azt, milyen károkat lehet okozni Isten egyházának, ha újjászületés nélküli emberek kerülnek ma be a teológiai főiskolákra, vagy ott oktatnak, modern ’Nikodémus’ módjára, vagy ezekkel az ismeretekkel felvértezve szolgálnak pásztorként a gyülekezetekben.

A reál és társadalmi tudományok mellett pszichológiát is tanultam az egyetemen és emlékszem, amikor újjászülettem, a Szent Szellem első munkája az volt, hogy ezeket az ’elmebeli, emberi magaslatokat’ Isten lebontsa bennem. Ma pasztorál-pszichológiát oktatnak hittudományi egyetemen és az ’egyházi oklevél’ mellé egy polgári munkakör betöltéséhez alkalmas pszichológiai képesítést is adnak. Az USA-ban már teljesen általános gyakorlattá vált a pszichológiai tudományok alkalmazása a gyülekezeti munkában. Észre kell vennünk, hogy a pszichológia egyértelműen egy emberi, világi tudomány, ami nem is nevezhető tudománynak, aminek semmi helye Isten népe között.

Ma minden felekezetnek megvan a saját hittudományi egyeteme, ahol mindenki a saját felekezeti tanait oktatja és mélyíti el az ott tanulókban. Látjuk ennek eredményeként azt, hogy milyen erős elválasztás van Isten népe között a különböző felekezeti tanítások miatt, amiben sajnos azt kell, hogy mondjuk, sok emberi tanítás is van, ami nem a Szent Szellemtől van. A Szent Szellem ugyanis egy szellemi egységet munkál Isten népe között és nem szétválasztást és egy emberileg szervezett ökumenét.

A legtöbb felekezetben ma a pásztorok szolgálatba állításához feltételnek tekintik a teológiai végzettséget. A végzett teológusok sok teológiai ismerettel vannak felfegyverkezve, amik betöltik az elméjüket és meghatározzák a gondolkozásukat. A mindennapi gyakorlatuk során sokszor ezeket az ismereteket, igei értelmezéseket alkalmazzák a Szent Szellem kijelentése helyett.

Ha azt nézzük ma, hogy a ’teológiai ismeretek mankójára’ való támaszkodás milyen megosztottságot és erőtlenséget okoz Isten népe között a Szent Szellem mindenkori kijelentésére és vezetésére való hagyatkozás helyett, akkor érthető, hogy Jézus miért volt olyan kemény kora farizeusaival és írástudóival. Az elmebeli magaslataik miatt Jézus alkalmatlannak tartotta őket arra, hogy egyet is elhívjon az Ő szolgálatára. Az első 12 apostol – mai nyelven szólva – mind ’laikus’, sok esetben írástudatlan, egyszerű hétköznapi ember volt: halász, vámszedő stb.

Figyeljük meg Jézus harcait a farizeusokkal és az írástudókkal és azt is, hogy ezzel szemben egyszerű emberekből 3 év alatt (nem is kellett hozzá öt év) olyan apostolokat képzett, akik felforgatták az akkori világot, akkor eléggé nagy az ellentmondás, és erre szerettem volna utalni a címmel. Az első apostolok Jézus lábnyomát követték, hittek abban, amit mondott és aszerint is cselekedtek, amit Jézus tanított nekik. Nem voltak tankönyveik, ’csak egy 3 éves intenzív, bentlakásos tanfolyamon vettek részt’. Jézusnak ennyi elég volt és utána ott is merte hagyni őket, és a maga helyett elküldött Szent Szellemre bízta őket.

Szoktuk mondani, hogy ’a sok néha kevesebb’, ami ebben az esetben valóban igaz.

Nem lenne jobb nekünk, ha tanulnánk Jézus példájából és a Szent Szellem vezetésére bíznánk teljesen magunkat?

Hiszem, hogy ha Jézus az elmenetele után a Szent Szellem vezetésére és munkálkodására merte bízni az Ő Egyházát, akkor a Szent Szellem vezetése és kijelentése ma is elég, és semmi többre nincs szükség, főleg olyanra, ami emberi.

28 éven át igyekeztem a Szent Szellem kijelentése és vezetése alapján élni az életemet és végezni a szolgálatomat. Erre tanítottam a körülöttem lévőket és erre szeretnék bátorítani mindenkit ma is. Ez mindenre elegendő! Nem kell ennél több, mert az valójában kevesebb!

Hallottam többször hívőktől, hogy szeretnék mélyebben megismerni Isten igéjét és ezért gondolják úgy, hogy hittudományokat kellene tanulniuk. Találkoztam egy nagyon buzgó fiatal hívővel, aki így gondolta és miután elvégezte a teológiai tanulmányait egy fásult ember lett belőle. A ’teológia tanulmányai’ megölték benne a hitet – mondta a tanulmányai végeztével, pedig olyan hittudományi egyetemre járt, ahol a Szent Szellemmel való betöltekezést is hirdetik. Ez alapján semmiképpen sem szeretnék általánosítani, mert nem lenne igazságos, de ez mindenképpen elgondolkoztató.

Személy szerint az újjászületésem után két évig azt sem tudtam mi az, hogy gyülekezet, semmi kapcsolatom sem volt, és nem is láttam ilyen közösséget, csak a Bibliát olvastam folyamatosan. Közben az egész családom – a feleségem, a fiam és a lányom is megtért – pedig csak a mindennapi élet dolgairól beszéltem nekik Isten igéje alapján. Látták a mindennapi életemet és az abban bekövetkezett változást. Ezt követően kerültünk be egy újonnan induló gyülekezetbe, ahol minden ember friss megtért volt, a világból jöttek, mindenféle felekezeti hagyomány és szokás nélkül. Azt láttuk magunk körül, hogy minden gyülekezetnek van egy pásztora, aki vezeti a gyülekezetet, így elkezdtük mi is tanulmányozni az igét, hogy milyennek kell lennie egy pásztornak, mert azt szerettük volna, hogy valóban jó pásztorunk legyen.

Elég nehezen boldogultunk, mert sehogy sem akartunk találni ide vonatkozó igehelyeket. A végén ledöbbentünk a meglepetéstől, mert sehol nem találtunk olyat az újszövetségi gyülekezeteknél az igében, hogy egy pásztor vezesse azt, hanem mindenhol több személyről beszél az ige, akiket véneknek, presbitereknek nevez. Ők azok, többen együtt, akik vezetik a gyülekezetet. Felfedeztük másrészt azt is, hogy Jézus több szolgálati ajándékot is adott az egyháznak (apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító), amelyek közül csak egy a pásztor, holott az egyháznak mindre szüksége van, hogy a hívők eljussanak az érett korra és ki tudják formálni a Krisztust. Örvendeztünk a felfedezésünknek, amit sokakkal megosztottunk, még könyvet is írtam erről „Merre tovább gyülekezet” címmel. Nagyon szomorúak voltunk, amikor azt tapasztaltuk, hogy a fizetett, egyszemélyes gyülekezeti pásztorok tanúsították a legnagyobb értetlenséget és ellenállást, akik érthetően anyagilag ellenérdekeltek voltak abban, hogy lemondjanak pozíciójukról, és egy többszemélyes presbitériumnak adják át a helyüket. Senki sem mondta, hogy az ige nem erről beszél, senki sem mondott véleményt, csak egy nagy mély hallgatás volt. Ez a fizetett pásztorok helyzetét ismerve emberileg érthető is, de gondoljunk bele, hogy az egyház teológiai ismeretekkel felvértezve olyan bibliaellenes pozícióba helyezett embereket, ami az igében nincs, és ezzel útját állják az öt szolgálati ajándék kibontakozásának, amikre minden gyülekezetnek szüksége lenne! A felismerésünk után mi a többszemélyes vezetés irányába mozdultunk el és sok személyben lévő ajándék felszínre került. Sokan mondták, hogy a mi gyülekezetünk más, mint a többi, sokkal aktívabb is, mert valódi, szolgáló tanítványokat akartunk képezni és nem padokban ülő hallgatókat. Sokan látták a gyümölcsöket és maguk is szerették volna, de semmit sem tettek ennek érdekében.

Ezekből láthatjuk, hogy sokszor ma is a modern ’írástudók’ (képzett teológusok) az Isten munkájának legnagyobb akadályai, akik egy személyben ’ledugózzák’ a gyülekezetet, mint dugó a palackot, így nem csoda, hogy a gyülekezetek vegetálnak, a hívők kiskorúak maradnak és sokan keresik, de nem találják a helyüket. Bizonyság erre az a sok látogató is, akik éhesek Isten igéjére, és akik személyesen is megkeresnek bennünket a „keskenyut” blog kapcsán.

A sok bonyolult tudomány helyett nagyon egyszerű dolgokra van szükség:

  • elhinni, hogy Isten igéje ma és mindörökké igaz,
  • félretéve minden elmebeli magaslatot, gyermeki hittel megtenni azt, amit az ige ír,
  • hagyni magunkat a Szent Szellem által folyamatosan vezetni,
  • rábízva magunkat teljesen Istenre, bízva benne, hogy Ő betölti minden szükségünket.

A Szentírás szerzője a Szent Szellem, Ő az, aki hitelesen el tud vezetni bennünket minden igazságra és kijelenti magát annak, aki engedelmeskedik neki. Az Úr egyháza nem teológiai tudományokon, hanem a Jézusról szóló kijelentés kőszikláján épül fel, és ha ez valóban megvalósul, akkor azon az egyházon a pokol kapui sem vesznek diadalmat.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

 

Kategória: gyülekezetépítés, Keresztyénség, Tanítások, vezetés | Címke: , , ,

Egy vezető, akit mások követhetnek – Zac Poonen

A Leader Whom Others Can Follow by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Egy magas színvonalú gyülekezet építéséhez olyan vezetőkre van szükség, akik példaképek. Jézus azt mondta: ’kövess engem’ (Lukács 9:23. Pál is azt mondta: ’kövess engem, amint én követem a Krisztust’ (1 Kor. 11:1; Fil. 3:17). Pál apostol szavaiból azt látjuk, hogy a Szent Szellem minden véntől elvárja azt, hogy ugyanazt tudja elmondani mindenkinek a gyülekezetében.

Sok vén azt mondja: „ne engem kövess, hanem kövesd a Krisztust.” Ez nagyon alázatosnak hangzik, de csak egy mentegetőzés, hogy takargassák a kudarcos életüket. Ez teljesen ellentétes a Szent Szellem tanításával. Vezetőként az életednek és a beszédednek példaértékűnek kell lenni, hogy képes legyél azt mondani mindenkinek a gyülekezetedben: ’kövessetek engem, amint én követem a Krisztust.’ Pálnak a megtérése előtt az élete teli volt kudarccal. Isten azonban megváltoztatta őt és egy nagyszerű példaképpé tette mások számára, hogy kövessék őt, annak ellenére, hogy nem volt tökéletes. (Lásd Fil. 3:12-14). A világban a legjobb keresztyén sem tökéletes, hanem csak törekszik a tökéletességre. Ezért, még ha volt is sok hiányosság a múltban az életedben, Isten bizonyára egy istenfélő vezetővé tud tenni téged, hogy mások követni tudjanak.

Az alábbiakban hét jellemző tulajdonságról lesz szó, amire Isten népe vezetőjeként törekedned kell, hogy ezekkel rendelkezz:

  1. Légy mindig alázatos és megközelíthető!

Jézus alázatos és megközelíthető volt (Máté 11:29). Az emberek megközelíthették Őt: bárhol és bármikor. Nikodémus késő éjszaka az otthonában látogatta meg és bárki szólhatott Jézushoz bármikor és bárhol. Jézust alázatossága arra bátorította, hogy a szegényeknek hirdesse az evangéliumot (ahogyan a Lukács 4:18-ben olvassuk). Pál is alázatos ember volt, aki gyorsan beismerte a hibáit és azonnal bocsánatot kért azokért. (Ap.csel. 23:1-5) Mint vén, neked sem szabad különbséget tenni a gazdagok és a szegények között. Nem szabad felsőbbrendűnek tartani magad és gyorsnak kell lenned a bocsánatkérésben hibáidért. Meg kell maradnod ugyanolyan testvérnek, mint bárki más.

  1. Sosem szabad pénzt kérned senkitől – sem a magad számára, sem a szolgálatodra – és egyszerű életmódot kell folytatnod.

Ha bármilyen önkéntes adományt kapsz (ahogyan Pál is kapott alkalmanként), csak olyan emberektől fogadd el azt, akik gazdagabbak nálad – sose fogadj el adományt nálad szegényebb embertől. Jézus sosem kért pénzt senkitől, sem a maga, sem a szolgálata számára. Csak azoktól fogadott el adományt, akik gazdagabbak voltak nála. (Lukács 8:3) Jézus és Pál is egyszerű módon élt. Nektek is ugyanúgy kellene viszonyulni a pénzhez és az anyagi dolgokhoz, mint Jézus és Pál tette.

  1. Olyan bizonyságodnak kell lenni, hogy egy istenfélő ember vagy.

A gyülekezetben úgy kell, hogy ismerjenek téged, mint becsületes embert, akinek a szentség a szenvedélye – aki nem keresi a maga hasznát semmiben. Az embereknek úgy kell ismerniük téged, mint, aki uralkodik a beszéde felett (Jakab 1:26; Ef. 4:26-31), és aki irgalmas azokhoz, akik hibáznak. (Zsidó 5:2) Teljes tisztasággal kellene viszonyulni minden asszony felé, a fiatalok és idősek felé egyaránt. (1 Tim. 5:2) Ez az istenfélő életmód illata, aminek körül kell venni téged.

  1. Úgy kell nevelned a gyermekeidet, hogy szeressék az Urat.

A Szent Szellem azt mondta, hogy csak olyan embereket lenne szabad kinevezni véneknek, akinek a gyermekei hívők és engedelmesek. (1 Tim. 3:4-5; Titus 1:6) A gyermekeink jobban ismernek minket, mint mások, mert otthon állandóan látnak minket. Ha azt látják, hogy istenfélő módon élünk otthon, akkor ők is követni fogják az Urat. (Lásd Péld. 22:6) Ez nem könnyű feladat, de bízhatsz az Úrban, hogy segít neked. Ezért kérd az Ő segítségét, hogyan tanítsd a gyermekeidet, hogy az Urat szeressék, és minden embert tiszteljenek.

  1. Hirdetned kell Isten teljes tanácsát félelem nélkül.

Hirdetned kell mindent, ami az Újszövetségben írva van – minden parancsolatot és ígéretet – az embereknek való tetszés keresése nélkül. (Ap.csel. 20:27; Gal. 1:10) Folyamatosan keresnetek kell a Szent Szellem felkenetését úgy, hogy az üzenetetek egyrészt kihívás, másrészt bátorítás legyen.

  1. Szenvedéllyel úgy kell építened a gyülekezetedet, hogy az valóban kifejezze Krisztus testét.

Jézus azért jött a földre, hogy megmentse az embereket a bűneikből, és hogy felépítse őket, mint az Ő testét, ami kiábrázolja az Ő életét. (Máté 16:18) Pálnak az volt a szenvedélye, hogy ilyen helyi gyülekezeteket plántáljon mindenhol, amelyek úgy működnek, mint Krisztus teste. (Ef. 4:15-16) Ennek kell lenni a te szenvedélyednek is. Pál keményen munkálkodott, hogy ilyen gyülekezeteket építsen – és neked is keményen kell munkálkodnod, hogy ugyanazt tegyed. (Kol. 1:28-29)

  1. Keresned kell, hogy felemelj a gyülekezetedben pár embert, akik osztoznak a látásodban és szellemedben.

Mint vén, figyelned kell az Úrról való bizonyságtételre, megőrizve a tisztaságot a következő generáció számára a gyülekezetedben. Jézus felemelt 11 tanítványt, akik magukba szívták az Ő szellemét, és az Ő normái szerint éltek, hogy folytassák a munkát. Pál felemelte Timótheust és Titust, akik az ő alázatos és önzetlen szellemével folytatták az ő munkáját. (Fil. 2:19-21; 2 Kor. 7:13-15) Neked is kérni kell az Úr segítségét, hogy felemelj pár embert a gyülekezetedben, akik magukévá teszik a látásodat és a szenvedélyedet.

Imádkozz azért, hogy az Úr kenjen fel folyamatosan az Ő Szent Szellemével és felhatalmazzon azzal, hogy rendelkezz mindazokkal a minőségi jegyekkel, amik fent fel vannak sorolva. Akkor példakép lehetsz mindenki számára a gyülekezetedben, hogy kövessenek téged.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások, vezetés | Címke: , , , , , ,

Férfi és női szolgálatok az egyházban – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt MP3 formátumban itt

A környezet hatása

A világban lévő társadalmakat évezredeken keresztül a férfi dominancia jellemezte. Évezredeken keresztül a nők nem lehettek vezetők és nem szólhattak bele a világ folyásába, még olyan módon sem, hogy szavazzanak. Az utóbbi évszázadban a nyugati világ női egyenjogúsági, feminista mozgalmainak hatására mára általánossá vált a nők szavazati joga, az utóbbi évtizedekben pedig már annak lehetünk tanúi, hogy sok vezetői pozíciót nők töltenek be: köztársasági elnökök, miniszterelnökök, miniszterek, vállalatvezetők stb. Ez a világi gyakorlat hatott az egyházra is: megjelentek a női pásztorok,  női püspökök, női presbiterek és női diakónusok az egyházban is. A női egyenjogúsági közdelemnek vannak pozitív hatásai, mert felszabadítja a nőket a sok esetben alárendelt, ’rabszolga’ pozíciójukból, de felmerül ugyanakkor az a kérdés is, hogy hol a határa ennek? A világ nyilvánvalóan halad a maga útján a romlás felé, de Isten népe, az egyház kellene, hogy magára nézve tartsa magát az Isten által a Bibliában meghatározott normákhoz. Ezt tapasztaljuk ma az egyházban, vagy mi a helyzet valójában?

A gyülekezetünk a ’90-es évek elején – minden felekezeti háttér nélkül – világból megtért emberekből jött létre. Tekintettel azonban arra, hogy sok bibliaismeretünk kezdetben nem volt, és a hívők is alapvetően éretlenek voltak, így a férfi és női szerepeket illetően a gyülekezet képe is inkább a világra hasonlított, ahonnan az emberek jöttek. Az első alkalmakon előfordult, hogy a nőtestvérek az egész ’gyülekezet feje fölött,’ időnként hangoskodva vitatták meg a felmerült kérdéseket. Mi jelenlévő férfiak egy ideig néztük, és vártunk, hátha elhallgatnak, de miután ennek semmi jele nem látszott, akkor legidősebb férfiként – kihasználva egy levegővételnyi szünetet – megkérdeztem: Elnézést hölgyeim! Megengedik, hogy esetleg mi férfiak is szólhassunk valamint? Ez talán viccesnek tűnik, de igaz, és jól jellemzi a kialakult helyzetet.

Ezt a kis történetet csak érzékeltetésként írtam le, hogy ma egy ilyen világban élünk, az emberek ilyen világból térnek meg és jönnek a gyülekezetbe. Kérdés azonban, hogy milyen valóságos a megtérésük, és a hívő életük során milyen mértékű érettségre jutnak el, hogy megvalósul-e az az igei minta, amiről a Biblia beszél?

A Biblia teljessége és az abban lefektetett szellemi alapelvek

Eléggé elterjedt az a gyakorlat ma az egyházban, hogy egyetlen igét kiragadnak a szövegkörnyezetéből és a teljes Szentírásból, azt általános érvényűnek tekintik minden egyéb – annak ellentmondó – ige figyelembevétele nélkül. Ez a módszer sok tévtanításhoz vezetett az egyházban, amelyek egyre csak szaporodnak. Az egyediből való általánosítás gyakorlata – szigorúan véve – még a világban sem elfogadott és veszélyes gyakorlatot eredményez. A világi joggyakorlatban ezt jelenti a precedens teremtés, ami a korábbi joggyakorlatban nem volt szokás, a későbbiekben viszont – hasonló esetekben – már hivatkozási alapként szerepelhet. Az igében semmi nyomát nem látjuk a precedens teremtésnek, sem az arra való hivatkozásnak, jóllehet sok egyházi vezető él ma ezzel a világban is megkérdőjelezhető, de elfogadott gyakorlattal. (Ha egyszer tévesen ítélnek meg valamit és azt elfogadják igaznak, akkor az a téves ítéletek sokaságát vonja maga után a későbbiekben!) A Bibliában általános érvényű szellemi alapelvek vannak, amik a teljes Szentírás együttes értelmezéséből vezethetők le.

Pál a következőt mondja Timótheusnak:

“A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”  (2 Timótheus 3:16)

Ez azt jelenti, hogy a Szentírást mindig a maga teljességében kell figyelembe venni bármilyen kérdés megvizsgálásakor, mert “az írás fel nem bontható” (János 10:35). Tehát nem ragadhatók ki abból egyes részek a többi figyelembevétele nélkül. Ezért mondja Jézus a Sátánnak, „viszont meg van írva” az is (Máté 4:7). A Sátán itt Jézust egy kiragadott igével támadja. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha valaki kiragad egy igét és abból általánosít, az a Sátán módszerét követi és ezzel a Sátán munkatársának szegődik.

Férfi szerepek és szolgálatok, ’férfi-főség’ elve  

Nézzük most meg a Biblia teljességét figyelembe véve, mint mond a teljes Szentírás a férfi szerepekről és szolgálatokról.

A világmindenség teremtésekor az Atya, a Fiú és a Szent Szellem együtt munkálkodtak.

  • az Atya: a nemét tekintve a biblikus házasság és család értelmezése szerint férfi,
  • a Fiú a nemi identitását tekintve szintén férfi,
  • a Szent Szellem egy személy, akiről úgy beszél az ige, aki egy személy tulajdonságaival rendelkezik: elvezet az igazságra, pártfogol, vígasztal stb. Látjuk másrészt, hogy az ige beszél arról is, hogy a Szent Szellem volt az, aki „beárnyékozta Máriát,” és ennek eredményeként méhében megfogant, és fiú született: Mária megszülte Jézust, a Fiút. Az örök érvényű biológiai törvények szerint egy nőnek csak férfitől lehet gyereke, tehát mondhatjuk azt, hogy a Szent Szellem ’férfi természetű.’

Az első emberpár megteremtése:

Isten elsőként egy férfit teremtett, akit Ádámnak hívtak, és csak azt követően teremtette az asszonyt, Évát, segítő társnak.  (1 Timótheus 2:12-14)

Isten az embert a saját képére teremtette férfivá és nővé, hogy szaporodjanak, és uralkodjanak az Isten által teremtett világ felett. (1 Mózes 26:28). Ádám és Éva az első házaspár a földön, minden későbbi házaspár mintája.

A férfit és a nőt a házasságban Isten egybeszerkeszti (Máté 19:4). Ebben az egységben a férj képviseli a ’fej’, a fő szerepét és a feleség az, aki mint segítőtárs engedelmességgel tartozik neki, ahogy Ádám és Éva esetében. (Efézus 5:22-23)

Az ószövetségi időkben Isten Izrael népét választotta ki a népek közül magának, hogy rajtuk keresztül mutassa meg tervét a világ számára.

Izrael népe megtéretlen emberekből állt, mert még nem volt kitöltve a Szent Szellem ’minden testre’, de Isten így is gondoskodott róla, hogy Isten szerinti vezetés valósuljon meg Izrael népe között. Isten elhívott egy férfit, Mózest, Izrael vezetőjének, hogy szabadítsa ki a népét az egyiptomi fogságból és vigye be őket Kánaán földjére.  Mózes vezetői munkáját Józsué (férfi) fejezte be, aki bevitte Izrael népét Kánaán földjére és vezetésével megtörtént a honfoglalás.

Vének és királyok, mint Izrael vezetői

Isten akarata szerint Izrael vezetői a vének (férfiak) voltak, akiknek a munkáját Isten szelleme által felkent próféták segítették. Amikor azonban Sámuel próféta fiai alkalmatlanná váltak prófétai szolgálatuk betöltésére, Izrael vénei királyt kértek, hogy uralkodjon felettük, mint ahogyan az minden más népnél szokás. (1 Sámuel 8:1-7)

Ha végigtekintünk az egész ószövetségi időszakon, akkor azt látjuk, hogy továbbra is ott voltak Izrael vénei, akik felett kivétel nélkül férfi királyok uralkodtak és vezették Izrael népét. Így volt ez Izrael kettészakadását követően is, amikor mind az északi (Izrael), mind a déli királyság (Júdea) felett királyok uralkodtak egészen az asszíriai ill. babiloni fogságra vitelükig. Jézust is királyként várta vissza az Izraelbe visszatért maradék, de Ő nem dicsőséges pompával jött, ahogy az egy királyhoz illik, ezért nem is ismerték fel a Messiást, Izrael szabadítóját, aki a bűntől akarta megszabadítani Izraelt.

Debóra prófétanő esete

A királyok korát megelőző bírák sorában volt egy prófétanő Izraelben, akit Debórának hívtak. Sokan az ő szolgálatát tekintik ma a női vezetés példájának, kiterjesztve ezt az egész Újszövetség időszakára. Olvassuk el figyelmesen a következő igeszakaszt, hogy miről is van szó valójában:

„Ebben az időben Debóra, a prófétanő, a Lappidoth felesége volt bíró Izráelben.  És ő a Debóra-pálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és ide jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre.  És elküldött és hivatta Bárákot, ….  és monda néki: Avagy nem parancsolta-e meg az Úr, Izráelnek Istene: Menj és vonulj fel a Thábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül? És te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát, Jábin hadvezérét, az ő szekereit és seregét, és kezedbe adom őt. És monda néki Bárák: Ha velem jössz, elmegyek; de ha nem jössz el velem, én sem megyek. …. és felkelt Debora, és elmegy Bárákkal Kedes felé. Összegyűjti annakokáért Bárák Zebulont és Nafthalit Kedesbe, és elvisz magával tízezer embert, és elmegy vele Debóra is.” (Bírák 4:4-10)

Mit tudunk ebből a történetből egyértelműen megállapítani? A következőket:

  • Az Úr Báráknak parancsolta meg, hogy vonuljon hadba Sisera serege ellen. Isten egy férfit, Bárákot hívott el, és nem Debórát arra, hogy vezesse Izrael seregét.
  • Bárák bátortalan volt, és nem akart egyedül hadba vonulni. Ezért arra kérte Debórát, hogy ő is menjen vele, és Debóra vele ment.

Lássuk meg a lényeget: nem Debórát hívta el az Úr és nem is ő vezette a harcot, ő csak elment Bárákkal együtt a harcba. A vezér mindvégig Bárák volt, Debóra egy pillanatra sem vette azt át tőle. Debórára hivatkozni, mint női vezetőre még az Ószövetség időszakában sem állja meg a helyét, és teljesen igeellenes!

Vezetés az Újszövetség, a gyülekezet korának időszakában

Az első apostolok

Jézus a szolgálatba állása után elhívja az első 12 apostolt, akik mind férfiak voltak (Máté 10:2-4). Jézus kora szokását is megszegve beszélgetett parázna asszonyokkal is, de apostoloknak kizárólag férfiakat hívott el. Derek Prince az Isten gyülekezetének újrafelfedezése című könyvében az igéből levezetve az első 12 apostolon kívül még további 14 apostolt azonosít be név szerint, akik mind férfiak voltak. Látszik tehát, hogy ez nem véletlen, ennek komoly oka van, amire még visszatérünk.

Mikor az első 12 apostol a Jeruzsálemi gyülekezet életében – a kezdeti időszakban – a vének vezetői feladatát látta el, és nagyon megszaporodott a munkájuk, akkor 7 embert választott a gyülekezet az „asztal körüli szolgálatok” felügyeletére. A 7 ember is mind férfi volt:

“Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, akik Szent Szellemmel és bölcsességgel teljesek, akiket erre a foglalatosságra beállítsunk.” (Ap.csel. 6:3)

Vének beállítása, a helyi gyülekezet vezetősége

Az Újszövetség idején Isten választott népe a gyülekezet, ahol az első apostolok az ószövetségi gyakorlatot folytatva Isten akaratából szintén véneket (férfiakat) állítottak be vezetőknek minden gyülekezetben.

Ahogyan Isten akarata ellenére Izrael vénei is királyt kértek maguk fölé, a legtöbb gyülekezet – ha vannak is vének (presbiterek) a gyülekezetben – ma is igénylik, hogy legyen egy egyszemélyi vezető felettük, akit most nem királynak, hanem pásztornak hívnak, aki ’uralkodik felettük, és vezeti a harcaikat.’ Egyetlen újszövetségi igehely sincs, ami ezt az általánosan elterjedt bibliaellenes gyülekezetvezetési módot alátámasztaná!

Nézzük most meg, hogy miről beszél nagyon következetesen az ige, amikor egy helyi gyülekezetbe véneket (presbitereket) állítottak be vezetőknek:

„Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlották őket az Úrnak, kiben hittek.”  (Ap.csel. 14:23)

„Avégett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.”  (Titus 1:5)

„Milétusból küldvén Efézusba, magához hívatta a gyülekezet véneit”. (Ap.csel. 20:17)

Ezekből az igékből teljesen egyértelmű következtetéseket vonhatunk le:

  • minden városban egy gyülekezete volt Istennek,
  • minden helyi (városi) gyülekezetnek egy többszemélyes vezetősége volt: vének (presbiterek)

Nézzük meg itt is, hogy ezek a vének (presbiterek) kik lehettek?

„Szükséges, hogy a presbiter feddhetetlen legyen, egyfeleségű férfiú.  (1 Timótheus 3:2)

Itt Pál apostol egyértelműen leírja, hogy a véneknek (presbitereknek, máshol püspököknek nevezi) „egyfeleségű férfiaknak” kellett lenni. Ez eléggé egyértelmű. Ezeknek a férfiaknak egész életükben egy feleségük lehetett) és minden más – ebben az igeszakaszban leírt – követelménynek is meg kellett felelniük.

A diakónusokra ugyanez vonatkozik, mint ahogyan azt láttuk az első 7 diakónus esetében:

“A diakónusok egyfeleségű férfiak legyenek.” (1 Timótheus 3:12)

A gyülekezeti véneknek különböző – egymást kiegészítő – szolgálati ajándékaik vannak, amik a hívők és az egyház építését szolgálják. Erről szól a következő ige:

„Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul.”   (Efézus 4.11.12)

Ezek a szolgálati ajándékok a gyülekezeti vének szolgálatában jelennek meg. Ha ilyen ajándékkal rendelkező embereket a gyülekezetben véneknek állítanak be, akkor azok csak férfiak lehetnek, mert a vének kizárólag férfiak lehetnek.

Az apostol jelentése küldött, akit egy helyi gyülekezet presbiterei (férfiak) küldenek ki maguk közül egy külső szolgálatra, új gyülekezetek plántálása céljából. Tehát az apostolok minden esetben férfiak.

„Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, kit Nigernek hívtak, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtöltek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátották őket.”  (Ap.csel. 13.1-3)

Itt az antiókhiai gyülekezet véneit látjuk, akik imaközösségben voltak és maguk közül kiküldtek kettőt: Pált és Barnabást apostoli munkára. Pál és Barnabás férfiak voltak.

Az evangélista szolgálata alapvetően egy ’gyülekezeten kívüli’ szolgálat: a világi emberek felé szolgál, onnan hozza be az új megtérteket a gyülekezetbe. Ha az evangélista ajándékkal rendelkező személy nincs beállítva vén, vagy diakónus szolgálatba a gyülekezetben, akkor ’úgy tűnik’, hogy az evangélista nő is lehet. Viszont az igéből azt látjuk, hogy az első 7 férfi diakónus közül a későbbiekben kettő evangélistaként szolgál: István és később Filep, akik diakónusok és evangélisták, tehát férfiak voltak.

A prófétai szolgáló lehet nő is, ha nem vén, vagy diakónus a gyülekezetben. Ilyenek voltak Filep evangélista lányai is:

„Másnap pedig elment Pál és mi, akik vele voltunk, megérkeztünk Cezáreába; és bementünk a Filep evangélista házába, aki ama hét közül való volt, nála maradtunk. Ennek pedig volt négy szűz leánya, akik prófétáltak.” (Ap.csel. 21:8-9)

Az ige szerint „mindenki prófétálhat,” de ez még nem jelenti azt, hogy valakinek prófétai szolgálata van!

A tanító szolgálat lehet egyrészt helyi, amikor egy presbiter tanít a gyülekezetben, akinek erre ajándéka van, de lehet gyülekezetek között mozgó tanítói szolgáló is:

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen, akik a beszédben és tanításban fáradoznak.”  (1 Timótheus 5:17)

Mozgó tanító szolgálóra Apollós a jó példa az igében. A mozgó tanítók szolgálata elsősorban a teljes Szentírás alapján történő tanok (doktrinák) megtanítására irányul. Ez a szolgálat mély és átfogó igeismereteket igényel. Ők az ige emberei, az egész életük erről szól. A presbiterek tanításai elsősorban a hívő élet megélésére vonatkoznak.

A pásztori szolgálati ajándék az öt közül az egyedüli, ami kimondottan gyülekezethez kötött (nem mozgó) szolgálat, amit több vén lát el egy gyülekezetben.

A fentiek alapján összefoglalhatjuk, hogy a teljes Szentírás figyelembevételével az Atya, a Fiú, a Szent Szellem, (az Ószövetség idején) a vének és a királyok (az Újszövetség idején pedig) a gyülekezetek vezetői (apostolok, vének) és diakónusok kizárólag férfiak voltak, ill. lehetnek ma is – a ’férfi-főség’ – elve alapján. Ennek az elvnek a férj, mint férfi, aki a feleség „feje,” az alapja, ami végigvonul a teljes Szentíráson.

A felsorolt, kizáróan férfi szolgálatokon kívül a férfiak sok más szolgálatot is betölthetnek az ajándékaiknak megfelelően. A férfiaknak is meg kell azonban felelni minden feltételnek, amit a szolgálat ellátásához az ige meghatároz.

A férjek szolgálata a családban

A férj a feleség „feje” (Efézus 5:23). A férj feladata a családban a háza és a családja dolgainak igazgatása, a felettük való őrködés, gondoskodás róluk, a család védelme, gyermekeik nevelésének teljes felelőssége, és a tipikus férfimunkák elvégzése. Minden férfi elsődleges és legfontosabb szolgálata a férj és a családfő biblikus szerepének betöltése!!! (1 Timótheus 3:1-10). Csak akkor léphet ki egy férj gyülekezeti területre szolgálni, vagy presbiter szolgálatot akkor tölthet be, ha férji és családfői kötelezettségeit maradéktalanul, példamutató módon teljesítette, ami példaértékű lehet mások számára is. (1 Péter 5:3)

Súlyos figyelmeztetés mind a férfiak, mind az asszonyok felé a következő:

„Ha pedig valaki az övéiről és főképpen a saját háza népéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.”    (1 Timótheus 5:8)

Az asszonyok szolgálata az egyházban

Hasonlóan a férfiakhoz, az asszonyok elsődleges és legfontosabb szolgálata is a háztartás és a család területén adódó, feleségre háruló biblikus feladatok betöltése:

  • a férje segítőtársa (1 Mózes 2:20-25),
  • gyermekszülés, a gyermekek mindennapi szükségeiről való gondoskodás,
  • a háztartás vitele (mosás, főzés, takarítás, bevásárlás), amibe besegíthet a férj is, főleg, ha a szükségek betöltése miatt a feleség is dolgozik,
  • vendéglátás szolgálata – főként, ha a férje presbiter, vagy diakónus (1 Timótheus 3:2; 8).

 “Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szüljenek, háztartást vigyenek, és semminemű alkalmat se adjanak az ellenségnek a szidalmazásra.” (1 Timótheus 5:14)

Az otthonon kívüli gyülekezeti szolgálatban is tág tere van az asszonyok szolgálatának:

  • prófétálhatnak,
  • szólhatnak nyelveken,
  • nyelveken szólást magyarázhatnak,
  • énekelhetnek zsoltárokat (dicsőítő énekeket, imádó dalokat).

Erről beszél az alábbi ige:

„Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.”  (1 Korinthus 14:26)

Az asszonyok saját gyermekeiken túlmenően taníthatnak másokat is: 

  • az idősebb asszonyok taníthatnak fiatalabb asszonyokat: személyesen vagy csoportosan,

„A vén asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, jóra oktatók, hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjüket és magzataikat szeressék.” (Titus 2:3-4)  

  • taníthatnak személyesen férfit is, de csak a férjük jelenlétében. Erre látunk jó példát, amikor Priszcilla, a férje, Akvilla jelenlétében Apollóst (a későbbi nagy szolgálót) tanítja az Úr útjára (Ap.csel.18:24-26).

Az asszonyok tanítói szolgálatának egyetlen korlátja van: az asszonyok nem taníthatnak, amikor férfiak is jelen vannak (az egész gyülekezet férfiakkal és elöljárókkal együtt egybegyülekezik), mert az sérti a korábbiakban részletezett ’férfi-főség’ elvét, amit az alábbi ige is indokol.

 „A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett” (1Timótheus 2:12-14)

Az uralkodás itt nem zsarnokoskodást jelent, hanem azt, hogy az asszony nem kerülhet a „fő” pozíciójában lévő férfiak fölé a tanítói pozíciót elfoglalva. A tanítás egy ’mester-tanítvány’ viszony!! A mester a tanító és a tanítvány a tanuló, ahol a mester a nagyobb, aki valami többletet ad át a nála kisebbnek.

Az asszony a férje társa és egyek (egyenlők) a Krisztusban, ami azt jelenti, hogy mindketten közvetlenül (közbenjáró nélkül) járulhatnak Isten elé:

„Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”  (Gal. 3:28)

A társ azt jelenti, hogy egyenlők, azaz a feleség nem alárendeltje a férjének és a férj nem lehet diktátor, zsarnok a felesége felett. Ez az ige azonban nem szünteti meg azt a tényt, hogy Isten férfit és asszonyt teremtett, ahol a házasságban a feleség ’feje’ a férje. A férfi fősége úgy jut kifejezésre, hogy egymást társként elismerve, szeretetben élnek, de az asszony az, aki engedelmességgel tartozik a férjének és nem fordítva. (1 Péter 3:1)

Az asszonyok szolgálhatnak még a következő módon:

  • bizonyságtétellel,
  • közbenjáró imádkozással,
  • adakozással,
  • bátorítással, vigasztalással,
  • a betegek, az árvák és a foglyok meglátogatásával, (háznál, kórházban, gyermekotthonban, szoc. otthonban, börtönben)
  • segítő, gyámolító szolgálóként szolgálhatnak a gyülekezetben a hívők mindennapos dolgaiban jócselekedetekkel, ahogyan Fébé és Dorkás is tette (Róma 16:1; Ap.csel. 9:36-39) Ebben a szolgálatban nemcsak a gyülekezet tagjai, hanem mások felé is szolgálhatnak, pl. időseknek bevásárlás, háztartási, kerti munkák végzése, hivatalos ügyek intézésében segítségnyújtás, stb.

Sokan diakónusoknak (’diakonisszáknak’) tartják Fébét és Dorkást, de ezt kizárják a diakónusokra vonatkozó igék, mert diakónusok csak férfiak lehetnek. A diakónus a gyülekezetben egy választott tisztség, ami felhatalmazással jár, de amit Fébé és Dorkás is tett, azt bármelyik asszony megteheti ma is a gyülekezetben mindenféle külön felhatalmazás nélkül, és mindenki nagyon fog örülni neki.

Igei alapelvek érvényesülése a gyülekezetben

A ’férfi-főség’ elvének megvalósulásával szemben ma sok gyülekezet liberális módon sok engedményt tesz a férfiak szolgálati alkalmasságának megítélésében. Így sok olyan férfiszolgáló van az egyházban, akik az alapvető feltételeknek sem felelnek meg, amit az ige egy presbiterrel, vagy diakónussal szemben támaszt: az életük nem feddhetetlen, nincs rendben a házasságuk, elváltak és mással élnek együtt, rendezetlen a családi életük, a gyermekeik nem követik az Úr útját és nem engedelmeskednek nekik. Ez nem követendő példa mások számára. Emellett asszonyok is beállításra kerülnek presbiteri, vagy diakónusi szolgálatokba, ami egyértelműen ellentmond a ’férfi-főség’ elvének. Tovább ront a helyzeten, hogy a szolgálókat manapság az ajándékaik alapján ítélik meg, amiről ők semmit sem tehetnek, mert az Isten ajándéka. Amiről tehetnének, az az életmódjuk, azt viszont teljesen figyelmen kívül hagyja mindenki, mert –  igeellenes módon – a megítélésüket is megtiltják: ők ’Isten felkentjei’ és ’ne ítélj, hogy ne ítéltess.’ Arról azonban nem beszélnek, amit az 1 János 4.1 mond, hogy „szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg őket, hogy Istentől vannak-e?”

A kép tehát elég siralmas!

Ahhoz, hogy a ’férfi-főség’ elve Isten szerint való módon működni tudjon, és Isten terve megvalósulhasson a földön a férfiaknak minden területen – a házasság, a család és a gyülekezet – kiemelt jelentőségük van. A hívő házasságok, a családok és a gyülekezet életében azonban csak akkor várhatjuk, hogy megvalósuljanak az igei alapelvek, ha olyan férfiak válnak elöljárókká a gyülekezetekben, akiknek példaértékű

  • a magánéletük,
  • a házasságuk (a férj feje valóban Krisztus, a feleség feje a férj és méltó segítő társa a felesége)
  • képesek Isten utaira megtanítani a gyermekeiket és engedelmességben nevelni őket,
  • nem szorulnak arra, hogy a gyülekezet tartsa el őket: anyagilag nem függnek a gyülekezettől,
  • éppen ezért képesek a világtól való teljes elválasztottságban, megalkuvás nélkül szolgálni az Urat és vezetni a gyülekezetet tekintet nélkül arra, hogy nő vagy csökken a gyülekezet létszáma: a szentség a lényeg és nem a világ beengedése a gyülekezetbe.

A férfiaknak ehhez valóban férfiaknak kell lenni, ahogy a fejhez illik, felvállalva a főséggel együtt járó terheket, felelősséget és konfrontációt, elsőként a házasságban és nem engedni, hogy a feleség – Éva cselekedetét követve – kilépjen a szerepéből és a helyébe lépjen. A feleségeknek pedig meg kell tanulni a férjüknek való engedelmességet mindenben, ahogy azt Sárától – a feleségek példaképétől – látjuk.

Különösen fontos, mert ez egy nagyon érzékeny terület, hogy a presbiterek és diakónusok feleségei biblikus módon a helyükön legyenek és ne akarják befolyásolni férjüket a gyülekezetet érintő döntéseikben. Egy presbiter felesége nem segítőtársa a férjének, mint presbiternek, hanem segítőtársa a férjének, mint családfőnek otthon a családban. A presbiterek „segítő-társai” a gyülekezetben a diakónusok!!

Ha a hívő férjek és feleségek is helyükre kerülnek, és képesek jó példát mutatni a gyermekeik felé és engedelmességben az Úr útjára megtanítani őket, akkor elmondhatjuk, hogy „erős férfiak, erős házasságok, erős családok és erős gyülekezetek” lesznek – így ebben a sorrendben, mert Istennek erre van szüksége! Ehhez szükség van a feleségek türelmére, bátorítására, mert egy korábban háttérbe szorított, esetleg leuralt, bátortalan, elkényelmesedett férjből nem lesz egyik pillanatról a másikra ’igazi fej’ a családban. A férjek fejjé válásában nagy szerepe van a presbitereknek is, hogy „megkerülve a férjeket” ne „verjenek éket” a házaspárok közé megbontva ezzel a férj és feleség egységét, hanem támogassák őket, hogy a férjek valóban a család fejei legyenek és a házasságok pedig jó egységben működni tudjanak.

Ez az írás az újszövetségi alapelvek szerint működő gyülekezetre és családi életre vonatkozik, amiből látszik, hogy tág tere van mind a férfiak, mind az asszonyok szolgálatának. Ezt tapasztalatból is mondhatom, mert éveken keresztül többszemélyes presbiteri vezetéssel éltük meg a gyülekezeti életünket. Igyekeztünk mindenkit tanítvánnyá tenni és folyamatosan felhívni mindenki figyelmét a szolgálatok tág lehetőségére. Bátorítottuk a tagokat és igyekeztünk teret is adni a szolgálatok gyakorlására. Sosem panaszkodtak sem a férfiak, sem az asszonyok, hogy nincs szolgálatuk és nem szolgálhatnak, inkább az történt meg, hogy időnként már túl sok szolgálatot vállaltak. Tapasztalatból tudom mondani, hogy mindazok az igei alapelvek, amelyek itt le vannak írva, az ma is működik. Évekig presbiterként szolgáltam és a feleségem, mint segítő-társam bőven gyakorolhatta a vendéglátás szolgálatát, amikor vendégszolgálók jöttek hozzánk, és más szolgálatra is volt lehetősége, más asszonyokhoz hasonlóan.

Ma sok gyülekezet pásztori vezetés mellett éli meg a gyülekezeti életét, amikor még házaknál sem gyűlnek össze, hanem csak vasárnap 2—3 órára, és a „gyülekezeti szolgálatot” erre az időre és néhány lehetőségre korlátozzák: igei szolgálat, dicsőítés, gyerekszolgálat, imaszolgálat, adakozás és ezzel szinte ki is merült a lehetőség. Ez inkább az ószövetségi mintának felel meg, ami erősen bekorlátozza a hívők szolgálatának lehetőségét, főleg az asszonyokat és „passzív hallgatáshoz” szoktatja a hívőket. Ilyen keretek között nem adódik elég lehetőség a hívőkben lévő sokféle szellemi ajándék kibontakoztatására.

Nyilvánvalóan lesznek, akik vitatkozni fognak az itt leírtakkal, de ha a gyülekezetek elkezdik újszövetségi módon, az igének engedelmeskedve megélni a hívő életüket, akkor senki sem fogja magát feleslegesnek érezni, hogy nincs szolgálata, és nem tud kiteljesedni a hívő élete.

Minden gyülekezetben a vezetőség (presbitérium) felelőssége (ők számolnak el vele Isten felé), hogy a Bibliában fellelhető sokféle szolgálat ’ékes rendben’ működni tudjon.

Isten a garancia arra, hogy amit Ő eltervezett az jó és működik!

Ámen.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: gyülekezet, Házasság, helyreállítás, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés | Címke: , , ,