Video tanítások a youtubon – Abonyi Sándor

Kedves Látogatók!

Több tanításom és tanítás-sorozatom van a blogon, amelyek MP3 formátumban meghallgathatók és van mellé PPT bemutató is. Sokszor a PPT bemutatót hasznos együtt látni a hallottakkal, mert kiemeli a lényeget, többször szemléltető ábrák is vannak benne és ezek mind növelik az érthetőséget.

A kettő együttes használatának előnyeit kihasználva (az MP3-as anyagokból és a PPT bemutatókból) elkezdtem video slide showkat készíteni és azokat egy külön youtube csatornára feltölteni. Néhány tanítás már elkészült, de még lesz néhány a jövőben.

Ezek itt érhetők el:

https://www.youtube.com/channel/UCz9CTl7InOEcGsBpDS4ugsQ/videos

Jó épülést kívánok mindenkinek Sándor

Kategória: Tanítások | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út megtalálása – Zac Poonen

Kategória: gyülekezet, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út – Frank McEleny

Forrás: https://acalltotheremnant.com/2017/08/05/the-narrow-way/

PDF formátumban letölthető itt

Az út egyre keskenyebb lesz és az emelkedő egyre meredekebb és veszélyesebb, amin a szentek Isten országába bejutnak. Nincs vissza út, csak előre van és felfelé, nem számít, hogy mit tartogat az előttünk lévő út. Amikor a világ figyelemmel kíséri az Isten országában élő szenteket, akkor csak a természetes szemükkel látják őket. Amikor próbákat és szenvedéseket látnak, akkor valamilyen kudarcot és elutasítottságot látnak, a mi próbáink azonban a szobrász kalapácsütései. A nagy szobrász formál minket, hogy valóban beilleszkedjünk az Ő dicsőséges templomába.

Ki fogja magát átengedni a szobrász kalapácsütéseinek? Ki fog biztosan megállni a próbákban, a szenvedésekben és az üldöztetésekben? Ki fog egy ilyen utat választani, ahol a legnagyobb sötétségben fénylik a világosságunk és az Ő dicsőségének bizonyságai? Engedelmes keresztyén leszel? Engeded, hogy az Úr formáljon téged? Képviseled a Mestert minden helyzetben? Képes vagy örvendezni a legnagyobb mélységekben?

A legerősebb ütések az ellenség királysága ellen az örömteli hang, ami a legnagyobb mélységekből száll fel. Ott ahol mások sírnak és a fogukat csikorgatják, ott Isten emberei, Isten királyságának szentjei örvendeznek az Úrban és a gonosz elhallgat. Jézus asztalt terít nekünk az ellenségeink szeme láttára. Vajon te keresztyénként ennél az asztalnál ülsz? Ez az Úr asztala, ahol a jóság, a kegyelem követnek minket az életünk minden napján, a keskeny úton való járásunkban.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával.

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Szentség, Tanítások | Címke: , | 1 hozzászólás

Őrizkedjetek a hamis prófétáktól és tanítóktól – Sandeep Poonen

Kategória: ítélet, evangélium, helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, Szentség, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők, vezetés | Címke: , , , , , , , , , , , | 4 hozzászólás

Két út van (könyv) – Abonyi Sándor

Ez a digitális könyv önálló írások gyűjteménye, amelyek a blogon külön-külön is elérhetők.

TARTALOMJEGYZÉK 

Úton lenni

Sokan vagy kevesen?

A szentség útja

Elegy vagy egység?

Igaz vagy hamis?

Igazságban járás vagy tévelygés?

Mindent megvizsgáljatok!

– § –

A könyv letölthető PDF formátumban itt – MP3 hangoskönyv formátumban itt

Jó épülést kívánok mindenkinek! Sándor

Kategória: Tanítások | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Presbiteri felügyelettel működő gyülekezet – Abonyi Sándor

 Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A gyülekezetnek Krisztus testeként való működéséhez alapvető fontosságú a többszemélyes, presbiteri vezetés! A többszemélyes, vének vagy presbiterek általi vezetési mód az, amiről az ige az Ó –és az Újszövetségben mindenhol beszél. Amikor Izrael vénei azt kérték Sámueltől, hogy a pogány népekhez hasonlóan „király uralkodjon felettük, aki vezeti az ő harcaikat”, akkor egy pogány vezetési forma bevezetését kérték Isten népére vonatkozóan, amire Isten azt mondta Sámuelnek: „nem téged utáltak meg, hanem engem.” A Királyok könyvét végigolvasva meggyőződhetünk a királyok általi vezetés eredményéről: Izrael kettészakadt, egyre mélyebbre süllyedt a bálványimádásban és végül mind az északi-, mind a déli királyság az Isten által nekik ígért helyről elhurcolva pogány birodalmak (Asszíria, Babilon) fogságába került. Ennek a „királyok” általi vezetési módnak az újszövetségi formája a „pásztori vezetés”, ami egy teljesen világi gyakorlat, ahol a „király uralkodik a hívők felett és vezeti a harcaikat”, azaz irányítja az egész gyülekezet életét. Ehhez képest a többszemélyes vezetés egy gyökeresen más mód, amit ha jól gyakorolnak egy gyülekezetben, akkor az alapvetően más gyülekezeti működési módot és ennek eredményeként teljesen más gyümölcsöket fog eredményezni. Ez rendszerében teljesen más, mint a pásztori rendszerű vezetési és gyülekezeti működés. Ez a két rendszer egymással nem kompatibilis: elemeiben, belső – és külső kapcsolatrendszerében és működési módjában teljesen más.

A több személy általi vezetés az első lényeges lépés a Krisztus központúság és ezzel együtt a biblikus gyülekezeti működési mód alapjainak megteremtéséhez. Ha azonban nem biblikus módon működik, vagy a gyülekezet többi eleme nem kerül biblikus módon a helyére, akkor önmagában ez sem eredményez „csodát”, nem várható jelentős előrelépés a gyülekezet életében.

A presbiteri vezetés lényegi különbözősége jól érzékelhető az Efézus 4.11 szerinti szolgálati ajándékok (apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító) kibontakozásában és Krisztus teljességének tökéletesebb bemutatásában. Ehhez min. 3, de inkább 5 presbiter szükséges. A min. 3 a kettő-három bizonyság elve alapján szükséges. Ez kiindulásként elegendő, de törekedni kell, hogy ez legalább ötre növekedjen. Ennek oka az, hogy ha két főt külső szolgálatra kiküldenek, akkor még mindig marad három. Ezt látjuk az antiókhiai gyülekezet gyakorlatából is, ahol öten böjtöltek és imádkoztak, amikor a Szent Szellem elválasztotta és kiküldte Barnabást és Pált egy munkára.  Jézus öt szolgálati ajándékot adott maga helyett, amikor elment a mennybe. Ez az öt szolgálati ajándék egymást kiegészítve, egymással harmóniában munkálkodva képes csak elvinni a hívőket az érett korra és a gyülekezetet, mint Krisztus testét felépíteni és bemutatni a világ számára. Nagy tudatlanságról vagy nagy büszkeségről árulkodik, ha valaki azt gondolja magáról, hogy mindezt egy személyben betöltheti.

A presbiteri vezetésnek önmagában van egy nagy üzenete a világ felé. Szabadon hagyja ugyanis a fő szerepét Krisztus számára, mert nincs a presbiterek felett egy vezető személy (pásztor, vezető lelkész stb.) Ez ábrázolja ki azt, hogy a gyülekezetnek egy láthatatlan Feje van, aki a Krisztus. Ezért, ha bárki megkérdezi, hogy ki a gyülekezet vezetője, akkor a presbiterek felfelé, Krisztusra tudnak mutatni, hogy Ő a „főnökük” és nem egy földi testben élő ember, mint bármely más világi szervezetnél. A világi rendszer emberi szervezésű rendszer, azaz szervezet (organizáció), a presbiteri vezetési mód szerint biblikusan működő rendszer pedig egy élő organizmus. Erről írnak az Efézus 4.11- 15 és az 1 Péter 5.1-7 igeszakaszok.

A presbiterek a hívők között, egy településen élve, egymás életébe belelátva, együtt élik meg a hívő életüket.

A presbiterek a hívőkkel egyenlők (mindnyájan testvérek), de a „súlyuk” (ráhatásuk a gyülekezetre) nagyobb, mint a többi hívőé. Erről a következő két ige beszél:

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen, akik a beszédben és tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és méltó a munkás a maga jutalmára. Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra.”    (1 Timóteus 5:17-19)

Kettős tisztelet és megbecsülés illeti a presbitereket, főként a tanítással is szolgálókat. Az ilyen presbitereket a gyülekezet anyagilag is támogathatja, de ne legyen havi fizetése, hogy ne váljon „béressé”.

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók, hogy ezt örömmel végezzék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.”   (Zsidó 13:17).

Minden elöljáró (presbiter) egymásnak és minden hívő egymásnak kétirányú módon (oda-vissza) engedelmeskedik, a hívők engedelmessége az elöljárók felé azonban egyirányú, de csak a Krisztusban! Ennek az oka az, hogy egy presbiter az élet dolgaiban tapasztalt és a hitben érett hívő, akinek a szavára jó odafigyelni, ha valaki nem akar kárt szenvedni.

A presbiter szolgálata nem egy pozíció, nem hivatal, hanem csak egy felvigyázó szolgálat:

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett”.  (Apcsel 20:28)

A presbiter élete példa kell, hogy legyen a nyáj számára, hogy méltó legyen a hívők „kettős” tiszteletére, megbecsülésére. Csak olyan presbiter állítható szolgálatba, aki teljes egészében megfelel a biblikus követelményeknek:

  • Szent Szellemmel és bölcsességgel teljes legyen,
  • példamutató egyéni és családi életet éljen, jól vezesse a saját családját,
  • egész életében egy felesége legyen, aki hűséges segítőtársa,
  • kipróbált legyen és ne „friss” hívő stb.

Ezeket az 1 Timóteus 3.1-11 igeszakasz részletezi.

Fontos megjegyezni, hogy az ige csak akkor nevez egy hívő közösséget gyülekezetnek, ha annak már van egy több személyes vezetősége, különben minden esetben csak tanítványokat említ. A hívők (tanítványok) egy csoportja tehát akkor válik gyülekezetté, ha a presbiterek beállításra kerülnek.

Presbiterek beállítása igei módon:

Az igéből azt látjuk, hogy a presbiterek beállítása egy gyülekezetben nem azonnal történt meg. Pál a gyülekezetplántáló első missziós útja, munkája után hagyott arra időt, hogy a hívők közösségében, a mindennapi élet harcaiban kipróbált, a hívők tiszteletét kiérdemlő emberek emelkedjenek fel. Hónapok múlva a második missziós útja során, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ki a kipróbált, ki az, aki bizonyított és kiérdemelte a hívők tiszteletét, állított csak be Pál presbitereket. A presbiterek beállítása első alkalommal mindig apostoli (vagy annak küldöttje, lásd Timóteus vagy Titus) közreműködéssel történt. A presbitériumban történő későbbi személyi változások a gyülekezet és a már működő presbitérium hatáskörében történik. Erre látunk példát Mátyás apostollá választásakor, amikor az első 12 apostol a jeruzsálemi gyülekezet vénei (presbiterei) voltak induláskor, míg az apostolok be nem állították az első presbitériumot (véneket) Jeruzsálemben.

Az apostolok és a presbiterek kapcsolatáról az 1 Péter 5.1 és 2 János 1.1 is beszél, amiből azt látjuk, hogy az apostolok is presbiterek, a gyülekezeti presbiterek presbiter-társai, akik nem álltak felettük!

Véleménykülönbségek, vitás esetek, panaszok kezelése:

Két-három hívő megvádolhat egy presbitert az apostolnál:

Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra. A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy az a többieket is félelemmel töltse el.”  (1 Timoteus 5:19-20)

Ez az ige utal a presbiterek súlyára és az apostol szerepére is egy gyülekezetben.

A normál mindennapi gyakorlat során lehet a presbiterek között véleménykülönbség egyes dolgokban. Ilyenkor fontos, hogy azt ne vigyék nyilvánosság elé és ne kezdjenek el aszerint munkálkodni, ki-ki a saját véleménye szerint, mert az szakadást okoz a gyülekezetben. Ilyenkor kerülni kell a presbiterek közötti vitatkozást, és a Szent Szellemre kell bízni a dolgokat. A gyülekezet felé csak olyan dolgokban mozdulhatnak, amiben egységben vannak. Erről a következő ige beszél:

„Ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek, csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.”  (Filippi 3:15-16)

Ennek az alapelvnek betartása a presbiterek és a gyülekezet egységének megőrzése szempontjából alapvető fontosságú!

Alapvető hitbeli kérdésekben (üdvösség kérdése, eretnekség) az apostolok és vének (presbiterek) együtt képezik azt a „fórumot”, ahol az megvitatásra kell, hogy kerüljön és a Szent Szellem békességében állásfoglalás szülessen. Erre látunk példát az Apcsel 15.1-28-ban a sokak által „jeruzsálemi zsinatnak” nevezett összejövetelnél.

A presbitérium működésével kapcsolatos szempontok:

A presbiterek szelíd és alázatos lelkűek kell, hogy legyenek és engedelmeskedniük kell egymás felé, példát mutatva ezzel a gyülekezetnek is az engedelmességre.

Minden egyes döntés nem többségi szavazással születik, hanem teljes egyetértéssel és a Szent Szellemnek való tetszéssel, békességben. Ez nem demokrácia, hanem teokráciája: Isten királysága, ahol Jézus a király a Szent Szellem által.

A presbiterek valójában nem vezetői a gyülekezetnek, mert nem nekik kell irányítani a gyülekezet életét, hanem a Szent Szellemnek. Ők „felvigyázóként” arra ügyelnek, hogy a Szent Szellem maradjon a vezető mindenkor a gyülekezetben, hogy elvezesse őket minden igazságra.

A presbiterek lehetnek apostoli, prófétai, tanítói, pásztori szolgálati elhívású emberek, de presbiterként mindannyian „pásztori” felelősséget hordoznak a nyáj felé, mint számadók. Az igéből (Filep és István példáján keresztül) azt látjuk, hogy az evangélista elhívású emberek nem presbiterek, hanem diakónusok voltak. A gyülekezet a hívők közössége, az evangélista elhívású ember szolgálata pedig alapvetően az, hogy a világban munkálkodjon és megtérésük után bevigye őket a gyülekezetbe. A diakónusi munkák ellátása mellett a gyülekezeten belül az evangélista elhívású emberek feladata más evangélista elhívású emberek felfedezése és felnevelése az evangélista szolgálatra. Ez ugyanígy érvényes a próféta, a pásztor és tanítói elhívású emberek szolgálatára is.

A presbitereknek folyamatosan táplálni kell a nyájat és nem szabad ingerelni őket.

Utána kell menniük az elveszett (elbukott) hívőknek.

Az életüket kell adni a juhokért.

Ügyelniük kell a gyülekezet tisztaságára, hogy az a szentek közössége legyen és maradjon. Ezért fel kell lépni minden bűnnel szemben, rögtön az elején, amikor az még „kicsiny kovász”. Ez egyébként minden hívő kötelessége a Máté 18.15-18 szerint. A gyülekezetnek, ha Isten akarata szerint a szentek közössége akar lenni, akkor képesnek kell lenni magából kivetni a bűnt: az előzőek szerint figyelmeztetve és végső soron kizárni a bűnéből megtérni nem akaró bűnöst!

A biblikus presbiteri vezetés érzékenységi kérdései:

  • a presbiterek életszentségének, az Úrral való kapcsolatuknak és a Szent Szellem vezetésének folyamatos megőrzése,
  • a presbiterek alázatosságának és szelídségének megőrzése, önmaguk folyamatos megalázásával, hogy tudjanak másokat nagyobbnak tekinteni maguknál és felemelni másokat,
  • képeseknek kell lenni engedelmeskedni egymásnak,
  • nem áldozhatják fel az „oltáron” a családjukat a gyülekezet felé való szolgálatuk miatt, hanem a családjuk továbbra is az elsődleges szolgálati területük (kisebb gyülekezet) kell, hogy maradjon (ha valaki erre nem képes, akkor nem alkalmas a presbiterségre)
  • a hívők megbecsülésének, tiszteletének megőrzése, a „kettős súlyuk” megtartása miatt szükséges, mert ha ezt elveszítik, akkor az éretlen hívők tömege fogja sodorni ide-oda a gyülekezetet. A kettős súlyú presbiterek és a többi érett hívő ad stabilitást a gyülekezetnek. Kettős „súlyt” (megbecsülést, tiszteletet) nem lehet kikényszeríteni és elvárni a hívőktől, mert mindenki testvér (egyenlő), hanem az a hívők személyes megbecsüléséből kell, hogy fakadjon a presbiter példaértékű életéből adódóan!
  • a presbitereknek folyamatosan ügyelniük kell, hogy a felvigyázó szerepük ne „uralkodás” legyen, hanem mindig jó példával járjanak elől,
  • a presbiterek felelőssége, hogy a gyülekezet tagjai (Krisztus teste) csak újjászületett hívőkből álljon, akiknek életén a „megtérés gyümölcsei” az „új természet” jelei nyilvánvalók,
  • az 1 Kor. 12 szerinti szellemi ajándékok működésének szabad teret kell adni, de a megfelelő „mederben” kell azok működését tartani az „ékes rend” biztosítása érdekében az 1 Kor. 14 szerint,
  • a gyülekezet Isten családja és nem egy emberek által irányított és szervezett „intézmény”,
  • a szellemi ajándékok működésének figyelemmel kísérése és szükség esetén beavatkozás, de nem megoltva a Szent Szellem munkáját.

Tanítás és tanítói szolgálat:

Több férfi is taníthat a gyülekezetben egy-egy témában, amiben Isten kijelentést ad neki. Alapvetően a presbiterek tanítanak, de azok közül sem mindenki. A tanítás a gyülekezetben egy „hatalmi pozíció”, ezért azt csak férfiak végezhetik az 1 Tim. 2.12 szerint. A férfi-főség elve a Bibliában következetes: az apostolok férfiak, a presbiterek és diakónusok férfiak, a család feje a férfi. Aki a gyülekezetben tanít, az a gyülekezet férfi (családok fejeit) és nő tagjait is tanítja, ezért egy nő a tanító pozíciójába lépve megsérti a főség elvét, mert a nő nem emelheti magát a férfiak fölé. Az ige szerint azonban az asszonyok is prófétálhatnak a gyülekezetben és az idősebb asszonyok pedig taníthatják a fiatalabb asszonyokat és a gyerekeket. Fontos itt megjegyezni, hogy nem minden igei szolgálat minősül tanításnak: egy igei bizonyság vagy buzdítás az nem tanítás! Egy-egy témában, amit Isten megmutatott bármelyik férfinak szabad szólnia, de a teljes írásból való bibliai alapigazságok tanítása tanítói elhívású ember feladata. Ők az életüket tették fel az Úr és az Ige megismerésére, ezért éjjel nappal ez foglalkoztatja őket. Ők feltétlenül kell, hogy presbiterek legyenek, mert szolgálatuk meghatározó a gyülekezet egésze szempontjából. Ilyen emberből nem kell sok, mert az ő felelősségük nagy, ezért súlyosabb lesz az ítéletük is. (Jakab 3.1)

A szolgálati ajándék, mint életmód:

Apostolnak, prófétának, tanítónak stb. lenni nem egyszerűen csak egy szolgálati ajándék Istentől, hanem egy személyes elhívás, és arra az elhívásra jellemző életmód. A szentségben és a Szent Szellem vezetésében, azaz az igazságban való járás alapvető fontosságú, ami mások számára is követendő életminta kell, hogy legyen! 

Pál így ír erről a szellemi fiának, Timóteusnak: 

„Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! De mindezekből megszabadított engem az Úr.”  (2 Timoteus 3.10-11)

 Lehetnek azonban különbségek az egyes szolgálati ajándékokkal rendelkező emberek életmódjában, mert Isten nagyon sokszínű és mindenkinek személyre szóló elhívást ad.

A hamis szolgálók leleplezése és távoltartása:

A presbiterek felelőssége a hamis apostolok, tanítók és próféták leleplezése, akik „báránybőrbe bújt farkasok”, ezért minden szolgálót meg kell vizsgálni, és ha hamisnak bizonyulnak, akkor le kell leplezni őket és távol tartani a gyülekezettől.  Pál erre hívja fel az efézusi vének figyelmét az Ap.csel 20.29-31-ben. A hamis szolgálók tanítása sokszor helyes, de az életük képmutatás (báránybőr) ezért rossz példát mutatnak az életükkel. A megvizsgáláskor ezért elsődlegesen a szolgálók életére (a „fára”) kell koncentrálni és nem a tanításra, mert a tanítás lehet igei. Ezért mindig meg kell vizsgálni a szolgálók életét, mert az minősíti őket igaznak, vagy hamisnak, azaz képmutatónak. Erre látunk példát a Jel. 2.2-ben.

Gyülekezet-működési rend:

A szellemi ajándékok működése és a gyülekezeti funkciók különböznek attól függően, hogy a gyülekezet egy háznál jön össze  („házi közösség”) vagy egy teljes (több házi közösség) helyi gyülekezeti egybegyülekezése történik meg.

A házi közösség az a hely, ahol a kisebb létszám miatt lehetőség van arra, hogy mindenki a kapott ajándéka szerint megnyilvánuljon, felnőjön az ajándékok gyakorlásában és hogy érett hívővé, szolgálóvá válhasson. Alapvetően ez a tanítványképzés helye, ahol a Máté 28.20 szerint nagyon gyakorlatias módon mindenre meg kell tanítani a hívőket.

Az 1 Kor. 12.11 szerint a Szent Szellem úgy osztogatja az ajándékokat, ahogy akarja: némelyeknek ezt, némelyeknek azt. Nem kap meg mindenki minden ajándékot. Ezért van a hívőknek szükségük egymásra Krisztus testében.

Az egybegyülekezés, azaz a helyi gyülekezet az a hely, ahol minden ajándék működhet, de az ajándékok működésében a nagy létszámra való tekintettel vannak korlátozások. Itt már nem juthat mindenki szóhoz! Tudomásul kell venni, hogy lesznek, akik esetleg szeretnének, de nem kapnak szót. Ez az engedelmesség gyakorlásának a helye is. A Szent Szellem tiszteli a rendet és nem akar zűrzavart: „a prófétalelkek engednek a prófétáknak”..

„Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.   Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek. A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen; És a prófétalelkek engednek a prófétáknak; Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében. A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja.”    (1 Kor 14:26-34)

A presbiterek felvigyázói feladata az ajándékok működésében:

Ennek a rendnek (korlátoknak) a betartása a felvigyázó presbiterek felelőssége úgy, hogy közben ne oltsák meg a Szent Szellemet. Ebben nem kell törvénykezőnek lenni, hanem szeretettel és bölcsességgel kell kezelni. Törekedni kell rá, hogy a felvigyázók minél kevesebbszer avatkozzanak be, hogy a Szent Szellem hadd végezze az Ő jó munkáját és mindenki épülhessen.

A presbiteri felvigyázás esetén el kell vinni a hívőket az érettségre, megtanítani velük, hogy mindenkinek a feje a Krisztus, a vezetője és tanítója pedig a Szent Szellem, de vannak tanító szolgálati ajándékú testvérek is, akiket Isten akar tanításokkal használni feléjük és legyenek elfogadók, engedelmesek feléjük. Ha minden a Szent Szellem vezetése szerint történik, akkor a tanító csak olyanokat fog mondani, amiről a Szent Szellem bizonyságot fog tenni a hívőknek, és így tökéletes összhangban lesznek. Végső soron a Szent Szellemnek engedelmeskednek mindannyian.

A gyülekezet érzékenysége a Szent Szellem vezetésére:

A többszemélyes vezetési mód nagyon érzékeny arra, hogy a Szent Szellem folyamatosan Úr maradjon a gyülekezetben. Amint bejönnek emberi dolgok, akkor rögtön „jelzi”, hogy probléma van: elkezd „nyikorogni a rendszer működése. Ha azonban minden rendben van, akkor nagyon „olajozottan” megy minden. A kiütköző működési hibák „figyelmeztető jelek” arra, hogy ismét helyreállításra kerüljön a Szent Szellem uralma.

A többszemélyes vezetés esetén nincs egy „királyként” Krisztus helyébe lépő ember, akire a hívőknek állandóan figyelni és engedelmeskedni kell (kiskorúságban hagyva őket), hanem minden hívőnek élő kapcsolatot kell ápolni az Úrral, a hívők igazi királyával! Ehhez azonban személyes vezetéssel kell rendelkezni a Szent Szellemtől mindenkinek, ami nagy kihívást jelent minden hívő számára. Ez a hívőktől teljes odaszánást, életük átadását, szentségben és igazságban való járást igényel és mindenkinek a személyes elhívása szerinti hűséges munkálkodását egymás épülésére.

Ez az egyszerű, családias gyülekezeti életmód megvalósítása egyáltalán nem könnyű, emberileg lehetetlen, de a Szent Szellem vezetésének megvalósulása mellett, minden könnyen, „olajozottan” megy. Az Úr mindenben a segítségünkre van, nem kell erőlködni semmiben.

Csak egy ilyen gyülekezetnek van meg a lehetősége arra, hogy Krisztus testeként működhessen, minden tag a maga ajándéka szerint.

Ez a működési mód a mielőbbi éretté válásra és a Szent Szellem vezetésében való járásra ösztönzi a hívőket, mert csak akkor érzi mindenki biztonságban magát, ha az Úr és nem mások irányítják az életét.

Néhány személyes észrevétel:

A biblikus presbiteri vezetés felismerését követően, a kapott hivatalos pásztori megbízásomat félretéve személy szerint 16 éven keresztül részese voltam egy helyi gyülekezet 3-4 fős presbitériumának (egy a presbiterek közül), ahol közben voltak személyi változások is. Ezen időszak alatt voltak jobb és rosszabb időszakaink. Több hibát elkövettünk a presbitérium működésében, a presbiterek kiválasztási alkalmasságában és a hívőkkel való kapcsolatban is. Nem mindig sikerült folyamatosan a Szent Szellem vezetésében sem maradni, mert minden presbiter polgári munkahelyen is dolgozott egyidejűleg. Nagy volt a környezeti nyomás is, mind a pásztori („királyi”) vezetés, mind a világgal a gyülekezetbe benyomuló bűn miatt. Ezekben sajnos többször megalkudtunk a szeretet hamis értelmezése miatt. Ilyenkor a gyülekezet szellemi állapota mindig erősen visszaesett. Egy dolog azonban nyilvánvalóvá vált a gyakorlatban. Nem igaz az, amit az egyik pásztor ismerősöm mondott, hogy ez nem működik. Emberileg valóban nem, de Isten kegyelméből, a Szent Szellem által ez lehetséges, ezért találta ezt ki Isten. Ami ugyanis nem Istentől van az mind „kár és szemét” és „meg fog égni.”

A fentiekben leírt igei alapelveket a gyülekezet működése közben tanultuk meg mi is. Ha ezeket az igei alapelveket sikerült volna betartani, akkor sok működési hiba megelőzhető lett volna. Remélem ez másoknak jobban sikerül. Tanuljanak a mi hibáinkból. Kívánom, hogy így legyen. Minden tiszteletem azoké a bátor férfiaké, akik ezt az utat választják.

Dicsőség Istennek mindenért!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, Keresztyénség, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Beware of false prophets by Sandeep Poonen

Kategória: Christianity, church, Gospel, holiness, Last times, Leadership, Marriage, Restoration, Teachings | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A Szent Szellem szétválasztó munkája – Abonyi Sándor

   Letölthető PDF formátumban itt – MP3-as formátumban itt 

Ma egy olyan világban élünk, amikor a világ fejedelme, a Sátán egyre nagyobb hatalmat szerez az emberiség felett és igyekszik mindent összemosni, áttekinthetetlenné tenni: megszűnt a régi – keresztyén alapokon nyugvó – értékrend és nincs új helyette. Mindenki azt teszi, ami jó neki sokszor felcserélve a bibliai jó és rossz fogalmát. Az emberiség nagy részét sikerül becsapnia, így az alapvető – Isten által lefektetett – igazságok rejtve maradnak, és a Sátán uralkodik az általa teremtett zűrzavar felett.

Ennek a következő jeleit látjuk ma:

  • a névleges (megtéretlen) és igazi keresztyének összemosása egy ökumenikus egységben, egyfajta emberi szeretet jegyében, de ez nem Isten akarata,
  • az egyházak és világi hatalmak „babiloni minta” alapján szövetségre, együttműködésre lépnek, ellentmondva az állam és egyház szétválasztási elvének,
  • a Sátán célja egyfajta – hamis – világvallás megteremtése a keresztyénnek mondott és más hamis vallások összemosásával, aminek jelei a különböző hamis vallások egyházi képviselőinek közös „imája” az „egységért” és a világ „békéjéért”,
  • cél a házasság, a család, a nemzet lerombolása, a különböző népek összekeverése és egymás ellen uszítása egy totális hatalom megszerzése,
  • nagy népvándorlások támogatása a különböző identitású népek összekeverése, bibliaellenes keverék népek létrehozása érdekében,
  • evangéliumi keresztyén gyülekezetek gyülekezeti életének elsilányítása, bizonyságtevő erejének megszüntetése a legkülönbözőbb világi módszereknek a gyülekezetekben való elterjesztésével, sőt okkult módszerek meghonosítása, kihasználva a keresztyének tudatlanságát.

Mindez fogadókészségre talál a kereszténység köreiben, ha a kereszténynek mondott emberek többsége nem született újjá és ezért viselkedése, gondolkozásmódja semmiben sem különbözik a megtéretlen világi emberek viselkedésétől. Az egyház a világgal és a hamis vallásokkal barátkozik, és szövetségre lép. A Sátán – a sötétség fejedelme – igyekszik mindent homályban tartani, de Jézus maga a világosság, aki elküldte a Szent Szellemet a világra, hogy világosságot gyújtson az emberek szívében. Elválasztva ez által a világosságot a sötétségtől, hogy egy Istentől való rendet képviseljen.

A Szent Szellem az igazság, a világosság szelleme és tisztánlátást akar adni az egyház, a világ és a gonosz dolgairól mindazoknak, akik befogadják a világosságot és a világosságban járnak.

Jézus a Vigasztaló (Szent Szellem) munkáját így írja le:

„Az igazat mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. … Mikor eljön az igazság Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek.”  (János 16:7-14)

A világosság befogadása

Amikor a Szent Szellem lakozást vesz bennünk, akkor világosságot gyújt a szívünkben és megítéli a bennünk lévő bűnt – sötét dolgokat – , amik korábban rejtve voltak előttünk. A testünk a Szent Szellem temploma (épülete), ezért ahová a világosság bemegy onnan a sötétségnek (a bűnnek) távoznia kell, mert a világosság kiszorítja a sötétséget: nem lehet egyszerre világosság és sötétség egy helyen. Először, mint egy gyertya fénye a sötét szobában csak a legnagyobb dolgok válnak láthatóvá. Ha azonban a világosság (az igazság ismerete) egyre erősebb lesz, mert a Szent Szellem „elvezet bennünket minden igazságra” és teljessé lesz bennünk a világosság, akkor ott semmi sötétség – rejtett dolog – nem maradhat. Aki világosságban jár, az nem járhat sötétségben:

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”   (János 8:12)

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”   (1 János 1:6-7)

Elválasztottságunk a világtól

Isten nem akarja „véka alá rejteni” a világosságot, hanem azt akarja, hogy a bennünk lévő világosság kiáradjon a körülöttünk lévő sötét világba. Ha egy házban világosság van, akkor az ablakokon kiszűrődik a világosság a körülötte lévő sötét világba. Így vagyunk ezzel mi is, ha világosságban járunk. A körülöttünk lévő – sötétségben járó – emberek felé nyilvánvalóvá válik az, ami rólunk árad (kiszűrődik): őszinte és tiszta beszéd, tiszta tekintet, egyenes gondolkozás és igazsággal összhangban lévő cselekedeteink. A belőlünk kisugárzó világosság megítéli a körülöttünk lévő embereket.

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.   (János 3:19-21)

Ezekből az igékből azt láthatjuk, hogy a Szent Szellem egy nyilvánvaló szétválasztást végez az egyes emberek között, attól függően, hogy kiben mi van: világosság vagy sötétség.

Egy személyes történet Isten szétválasztó munkájára:

Minden gyülekezeti kapcsolat nélkül a másokhoz szokásos módon éltem az életemet a világban, amikor Isten megkeresett és elkezdett munkálkodni a szívemben, míg végül átadtam neki az életem. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy új ember lettem és már nem élhetem úgy az életemet, mint korábban. A megtérésem után már egyáltalán nem vágytam a korábbi dolgok után. Éreztem, hogy már nem érzem jól magam világi emberek társaságában. Korábbi életünkben igen nagy baráti körünk volt, akikkel szorosabb közösséget ápoltunk. A nagy kérdés az volt, hogy mi lesz most? Az egyértelmű volt, hogy már nem kívánok velük együtt futni a világi kívánságokba, a kérdés csak az volt, hogyan fog ez a szétválasztódás megvalósulni? Emberileg azt gondoltam, majd feszültség, sértődés és harag lesz belőle, ha megmondom nekik, hogy már nem akarok velük barátkozni. Végül is nem ezt az utat választottam, hanem hagytam, hogy az élet menjen tovább, de közben nyilvánvalóvá tettem, hogy megtértem és a későbbiekben egy hívő keresztyén életet szeretnék élni. E szerint is cselekedtem a különböző dolgokhoz való hozzáállásomban. Azt vettem észre, hogy lassan elkopott mellőlem – és a családom mellől is – minden barát, mert közben a családom is megtért. Isten megoldotta ezt a szétválasztást, minden konfliktus nélkül. A korábbi – sötétségben járó – barátok a továbbiakban már nem akartak velünk barátkozni: A Szent Szellem szétválasztotta a világosságot és a sötétséget.

A világtól elválasztott emberek közössége

Valójában a „világosság gyermekei” alkotják Jézus Krisztus gyülekezetét, ami egy „hegyen épített város”, messzire világítva a körülötte lévő sötétségben. Istennek a világtól (a sötétség gyermekeitől) elválasztott csoportja a szentek közössége, Jézus Krisztus igaz gyülekezete, Krisztus valóságos teste.

Péter Pünkösdkor a következőt mondta:

„Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és intette őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! Akik azért örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.”    (Ap.csel 2:38-41)

A Pünkösdkor megtért 3000 embert Péter arra kérte a megtérés, a bemerítkezés és a Szent Szellemmel való betöltekezést követően, hogy mindnyájan szakasszák el magukat a világtól és csatlakozzanak hozzájuk; a tanítványok 120 fős gyülekezetéhez.

Krisztus igaz gyülekezete tehát a megtért, a bemerítkezett és a világtól elválasztott hívők szent közössége. A gyülekezetnek az a feladata, hogy később is folyamatosan a szentek közössége maradjon, kiszorítva maga közül minden bűnt. Látjuk azonban az igében, hogy már a korinthusi gyülekezetben is kezdett elburjánzani a bűn és a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezet közül is csak egy – a filadelfiai gyülekezet – volt képes megőrizni a szentséget. Hat gyülekezetbe már befészkelte magát a bűn, akiket Jézus megtérésre szólított fel:

Akiket szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos, és térj meg.” (Jel 3:19)

A laodíceai gyülekezet már olyan állapotba jutott, hogy Jézus nem is volt közöttük, hanem az ajtón kívül állt. Az ilyen gyülekezeteket még mindig „gyülekezetnek” hívják, de már nem a szentek, hanem a bűnösök gyülekezete!

A János apostol prófétikus látása alapján leírt hét gyülekezet állapota a gyülekezetnek nevezett mai közösségek állapotát is leírja. Ezek a közösségek gyülekezeteknek nevezik magukat, de már nem a szentek közössége, hanem egyfajta keverék gyülekezetek, ahol a szentek és a bűnösök (megtért, de visszaesett vagy megtéretlen emberek) együtt vannak jelen. Az ilyen gyülekezeteknek ma is megtérésre van szükségük, mert Krisztus gyülekezete a szentek közössége, amelynek a bűnösök (megtéretlen világi, vallásos emberek) nem részei. Az ilyen gyülekezeteket Isten prófétáinak – Jánoshoz hasonlóan – ma is megtérésre kell felszólítani és figyelmeztetni őket az ítéletre, ha nem térnek meg.

Isten az ítéletét a gyülekezeteken kezdi „kimozdítva a gyertyatartóikat a helyükből”:

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?”  (1 Péter 4:17)

Ha egy gyülekezet a felszólítás ellenére sem tér meg, akkor Isten ítéletként a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak, mert nem hittek az igazságban, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek (2 Thessz 2:12).

Ez egy olyan állapot, amikor a gyülekezetben már a jót rossznak és a rosszat jónak mondják, ezért a gyülekezet teljesen elveszti Istentől rendelt szerepét, hogy világosság legyen a haldokló, gonosz világ számára.

Elválasztás az elvilágiasodott gyülekezettől

Amikor egy gyülekezetben az elöljárók megalkudnak a bűnnel és már olyan mértékben bent van a világ, hogy az az egész gyülekezetet áthatja (a bűn teljességre jut), akkor ott a szenteknek már nincs helyük. Sok gyülekezet eljut idáig anélkül, hogy azt észrevenné. Jézus nem vállalhat közösséget a bűnnel, ezért kivonul az ilyen gyülekezetből. Ilyenkor a gyülekezeten belül lévő hívők a jót rossznak és a rosszat jónak mondják. Ekkor már a sötétség uralkodik a gyülekezetben és az ilyen gyülekezettel Jézus nem vállal közösséget (kijön belőle), ezért az övéinek is ki kell jönni belőle, hogy Jézussal közösségben maradhassanak!

A szétválásra két lehetőség van: a szenteket „kirekesztik a gyülekezetből”, mert a sötétség nem bírja elviselni a világosságot, vagy a szenteknek (igazaknak) kell elszakítani magukat a „bűnösök gyülekezetétől” és kijönni közülük:

A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”     (János 16:2-3)

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? …. mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és magamhoz fogadlak titeket.”   (2 Kor 6:14-17)

Ez az elszakadás sokszor keserves és sok fájdalommal jár, hogy elhagyják azt a közösséget, ahol hosszú éveket eltöltöttek és ahová sok személyes szál köti őket. Ez azonban egy szellemi szétválasztás, amiben a Vigasztaló segít begyógyítani minden sebet és bátorítja őket a kijövetelre, mert az Úr magához fogadja őket és velük lesz.

Elválasztás a szolgálat munkájára

A Szent Szellem elvezet bennünket minden igazságra és különböző próbákon visz keresztül minket, ahogyan Jézust is kivitte a pusztába, mielőtt elkezdte a szolgálatát.

„Először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek.”  (1 Tim 3:10)

Az igében láthatjuk a Szent Szellemnek egy további elválasztó munkáját, amikor a Szent Szellem elválaszt embereket a gyülekezettől, hogy valamilyen meghatározott – gyülekezeten kívüli – munkára küldje ki őket.

„Voltak pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, kit hívtak Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk helyezték és elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnét eleveztek Ciprusba.”   (Ap.csel 13.1-4)

Ebben az igeszakaszban azt látjuk, hogy az Antiókhiában lévő gyülekezetben a Szent Szellem szintén végzett egy elválasztást:

  • a Szent Szellem szólt,
  • Ő hívta el egy munkára Barnabást és Pált (Sault) öt elöljáró közül – név szerint megnevezve őket,
  • a Szent Szellem kérte a többieket, hogy válasszák el Barnabást és Pált a gyülekezettől, felmentve őket a további gyülekezeti szolgálat alól,
  • és a Szent Szellem volt az is, aki kibocsátotta őket.

Figyeljük meg, hogy mindent a Szent Szellem végzett. Az ottmaradó másik három szolgálónak csak az volt a feladata, hogy engedelmeskedjen és kezüket rájuk helyezve elbocsássák őket.

A korábban tárgyalt elválasztások alapvetően a bűn és az igazság szerinti szétválasztások voltak, amik a korábbi közösség szétválasztását eredményezték. Itt azonban egy teljesen más jellegű szétválasztásról olvashatunk, ahol az elválasztás egy meghatározott munkára történik. A mindennapi közösség itt is megszakad, fennmarad azonban egy támogató szellemi közösség az otthon maradottak és a kiküldöttek között. A kiküldöttek ide térnek haza a munkájuk végeztével. Ezt a fajta elválasztást leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, amikor egy családban felnőnek a gyermekek és megházasodnak. Az új házasok elköltöznek hazulról és új családot alapítanak, de időnként hazatérnek.

Az összes fent tárgyalt szétválasztás pozitív tartalmú, a Szent Szellem által végzett munka. Létezik azonban az ige szerint egy olyan szétválás is, amikor a hívők testiessége vezet egy gyülekezet szakadásához.

Erről beszél Pál a korinthusi gyülekezetnek:

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg?”    (1 Kor 1.10-13).

Itt egy olyan nem kívánatos szakadásról van szó, amikor a testies hívők az éretlenségük miatt felsorakozva egy-egy szolgáló mögé elkezdenek pártoskodni.

Nagyon érzékenyen reagálnak a helyi gyülekezetek a testies szakadásokra, ugyanakkor biblikus gyülekezeteknek tekintik magukat, holott csak különböző felekezetek csoportjai, akik a saját „pápájuk” mögött sorakoznak fel. Tehát már önmagában is egy felekezeti szakadásról beszélhetünk, amit természetesnek vesznek az egyes felekezeti „gyülekezetek”. Nem úgy tekintenek a felekezetekre, mint amik a biblikus helyi gyülekezetek szakadásának okai.

A Szent Szellem szétválasztó munkájával ellentétes emberi törekvések

A Szent Szellem azért jött, hogy végezze a munkáját a földön, beleértve az ítélettételt is: elválasztva a bűnt és a hamisságot az igazságtól. A gyülekezetek életében – a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezethez hasonlóan – azt látjuk, hogy a hívők nagy része a testiesség, éretlenség (szellemi érzékenység hiánya) miatt nem érzékeli egyáltalán a Szent Szellemnek a munkáját, így a Szent Szellem szétválasztási munkáját sem. Ezért minden Szent Szellem által végzett szétválasztást nem kívánatos szakadásnak minősítenek és – egy emberi szeretet és szervezeti egység nevében – hadakoznak ellene.

Az intézményes gyülekezetek – öncélú módon – folyamatosan a saját gyülekezetük létszámának megtartására, sőt növelésére törekszenek, ami ellentmond a Szent Szellem szétválasztó munkájának, ami lemondásról és elengedésről szól, és minden esetben a gyülekezet létszámának látszólagos csökkenésével jár. Képzeljük el, ha a családokban a szülők a maguk ragaszkodó szeretete miatt nem engednék, hogy a felnövő gyerekeik megházasodjanak és elköltözzenek otthonról, mert nem tudják elengedni őket és félnek attól, hogy maguk maradnak. Akkor kihalna az emberiség. Ezért haldoklik sok gyülekezet is, ragaszkodásukkal megakadályozva a szaporodást.

Alapvető probléma az is, hogy a gyülekezetek nagy többségében egyszemélyes pásztori vezetés van, ezért a hívők – kényelmi okok miatt – sokszor inkább a pásztoruk hangjára és nem a Szent Szellem vezetésére figyelnek. Túl nagy kihívás lenne számukra a szellemben járás, a Szent Szellemnek való folyamatos engedelmesség, a minden dolog megvizsgálása és az igazság nevében szembeszállni a hamissággal. Ezt nagyon kevesen vállalják fel, akik pedig felvállalják, azokat törvénykezőknek, összeférhetetleneknek, engedetleneknek és lázadóknak bélyegzik, vagy olyanoknak, akik szerintük egy nem kívánatos szakadást munkálnak. A kialakult gyakorlat szerint az ilyen „kellemetlen” embereket – a dolgok tisztázása helyett – inkább ”szeretetben elbocsátják” a gyülekezetekből, mint ha Istentiszteletet cselekednének.

Ilyen körülmények között nincs lehetőség szolgálók kiküldésére sem, mint Antiókhiában, ahol öt elöljáróból ki lehetett küldeni kettőt, mert még akkor is maradt három, ami még mindig jóval több, mint az általában szokásos egy. Egy egyszemélyes gyülekezeti vezető, akit rendszerint pásztornak hívnak, patthelyzetben van. Ő egy nélkülözhetetlen ember, aki a gyülekezethez van kötve minden tekintetben. Ezért nem tud, de nem is akar elmenni onnan, és nem is nevel fel olyan szolgáló társakat, akik adott esetben elfoglalhatnák a helyét, mert versenytársaknak tekinti őket. Különben sem szívesen hagyná ott megszokott, kényelmes helyét (szolgálati lakás, havi fizetés, pozíció), hogy felváltsa azt egy teljes bizonytalanságot és nagy kihívást jelentő új feladattal, mint annak idején Barnabás és Pál.

Néhány személyes megtapasztalás

Mi a pártoskodó negatív szakadást kivéve a Szent Szellem minden fent említett szétválasztási munkáját átéltük, annak minden áldásos hatásával. Emberileg ezek nem voltak kellemesek, sőt több esetben fájdalmasak, és sok értetlenséget, szellemi és lelki támadást is el kellett viselnünk ezek miatt. A Szent Szellem azonban mindig bizonyságot tett ezek mellett különböző szellemi megnyilvánulások formájában (kijelentések, próféciák, szellemek megkülönböztetése). Döbbenetes volt, ahogyan néhány nap leforgása alatt a korábban hosszú éveket együtt eltöltő gyülekezeti tagok között a Szent Szellem egy elválasztó munkát végzett attól függően, hogy kinek mi volt a szívében és a több éves egymáshoz való ragaszkodás egyik pillanatról a másikra megszűnt: egy újfajta egység és kapcsolati viszony alakult ki. A szellemileg érzékeny hívők azt érezték, mintha egyik pillanatról a másikra egy szellemi fal emelkedett volna az emberek közé, ami elválasztotta az embereket (bűnt és igazságot) egymástól, megszüntetve a korábbi szoros közösséget. Szellemileg ugyanilyen erőteljes módon érzékelhető volt az is, amikor Barnabáshoz és Pálhoz hasonlóan a Szent Szellem elválasztott bennünket (két házaspárt) egy munkára, hogy Krisztus teste felé szolgáljunk az egész világon. Ez egy „blog szolgálaton” keresztül valósul meg.

Tapasztalatból mondhatom, hogy azok a szellemi elválasztások, amikről az ige beszél, szellemileg nagyon valóságosak és nagyon erőteljesek. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Szent Szellem végzi az elválasztást és nem mi emberek, emberi elgondolás alapján. Volt rá példa, hogy emberileg már gondolkoztunk egy esedékes szétválasztáson (elébe menve Isten munkájának), de hónapok alatt sem tudtuk azt véghezvinni. Amikor azonban a Szent Szellem végezte el azt (nem is egészen úgy, ahogyan mi gondoltuk, hanem máshol húzva meg a választó vonalat) néhány nap alatt csodálatos módon megoldódott.

Nem csupán szavak tehát, hogy a Szent Szellem elválasztó munkát végez a gyülekezetben, hanem szellemileg nagyon is valóságosak és nagyon erőteljes módon érzékelhetők.

 A Szent Szellem elválasztó munkájának áldásos eredménye

Mindazzal a nagy káosszal szemben, amit a Sátán okoz a maga összevegyítő munkájával a földön a Szent Szellem szétválasztó munkájának eredményeként minden hamar világossá válna, ha a hívők szellemben járnának, felismernék a Szent Szellem szétválasztó munkáját (a világban és a gyülekezetben) és engedelmeskednének neki, nem hadakozva az ellen sokféle módon. Ez nagy áldás lenne az egyház és az egész emberiség számára.

Akik nem érzékelik a Szent Szellem mozgását, azok nem vesznek ebből észre semmit és nincs is értelme vitába szállni velük, mert úgyis eredménytelen lenne. Ha a hívők érzékelnék a Szent Szellem szétválasztó munkáját és engedelmeskednének neki, akkor a világ nagyon egyszerűvé válna, mert különválna

  • a megtéretlen (gonosz) világ és a vele szövetségre lépő „nagy parázna” egyház,
  • Jézus Krisztus valódi gyülekezete, ami a szentek közössége: Krisztus valódi teste,
  • kiformálódna minden városban egyetlen biblikus gyülekezet, ami szellemi egységével és erejével valóban „hegyen épített város” és világosság lehetne az ott élők számára, akik valóban elhinnék, hogy az Atya küldte el Jézust (János 17.21),
  • az igével összhangban a hívő családok egy-egy „mini-gyülekezetet” alkotnak, amelyek erős alapját képezik a helyi gyülekezetnek,
  • működhetne egy olyan hatékony misszió, amilyet az Apostolok cselekedetében látunk,

Az Isten által alkotott világ tökéletes és valójában nagyon egyszerű, könnyű eligazodni abban, ha engedelmeskedünk a Szent Szellemnek, aki elvezet bennünket minden igazságra.

Jézus így szólt János apostolhoz:

„És monda az, aki a királyi széken ül: Ímé mindent újjá teszek. … mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.”    (Jel 21:6-7)

Akinek van füle, hallja meg!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

 

Kategória: ítélet, egység, gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A “nagy paráznához” vagy a “szent maradékhoz” tartozol? – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A több mint 2000 éve annak, hogy Jézus itt járt a földön, majd Pünkösd után megszületett az egyház. Az első generáció életében „gomba módra” szaporodtak a gyülekezetek az akkori Római Birodalom területén lévő városokban. Részletesen olvashatunk ezekről az Újszövetség az Apostolok cselekedetei könyvében és a gyülekezeteknek írt levelekben. Az első generáció egyháza – a sok hibája ellenére – ma is követendő minta számunkra és sok hitbeli törekvés irányul arra, hogy a mai hitehagyott egyház megreformálásával visszatérjenek az első gyülekezetek dicsőséges állapotához.

Amikor az egyház megreformálásáról beszélnek emberek, akkor mindig a szervezett, intézményes, történelmi egyházak „szemüvegén keresztül” nézik az egyházban végbement változásokat, ahol szerintük Isten folyamatosan – egymást követő módon, több lépésben – állítja helyre a gyülekezeteket és a szolgálatokat. Ez egy általánosan elterjedt, de téves értelmezés az egyház történetét tekintve. Jó ezt tisztázni, mert ha nem tesszük helyre ezt a kérdést, akkor sok más dologban is téves következtetésre jutunk!

Isten nem azért küldte el Jézust, hogy megreformálja kora vallásos egyházát, hanem hogy – attól függetlenül – egy teljesen újat hozzon létre, ami az akkori vallásos zsidók gyűlöletét és üldözését váltotta ki. Ez ismétlődik folyamatosan az elmúlt 2000 év során, amikor „Káin egyháza” üldözi és igyekszik megölni „Ábel egyházát”.

A mi generációnk hajlamos úgy gondolkozni, hogy 2000 év után az egyház – a folyamatos fejlődés eredményeként,  a mi generációnk idején, az „utolsó napokban” – nyeri vissza ismét a kezdeti dinamizmusát. Sokan gondolják azt is, hogy még ennek a generációnak az életében visszajön Jézus és így részük lehet a nagyon várt csodálatos elragadtatásban.

Jézus visszavárása egy teljesen helyénvaló dolog, mert természetes, hogy a menyasszony természetét magán hordozó igazi egyház várakozással és vágyakozással tekint a Vőlegényével való találkozásra.

Nem lehetünk azonban annyira önzők, hogy mindazt, ami az „utolsó napokra” vonatkozik az igében, azt kisajátítsuk magunknak és a mi generációnkra értelmezzük. Tisztelettel kell gondolnunk az előttünk élt generációk üldözött és életüket a hitükért feláldozó hithősökre is, akik az ige alapján ugyanazt a reménységet hordozták magukban, mint a mi generációnk. Tudjuk az igéből, hogy már az első generáció egyháza is várta vissza Jézust és reménykedtek az elragadtatásban. Nagyon elszomorodtak (sőt megzavarodtak), amikor az első hívők kezdtek meghalni. Pál igyekezett bátorítani őket és emlékeztetni néhány dologra:

„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak (értsd: meghaltak), a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.”   (1 Thessz 4:13-17)

A thesszalonikai gyülekezetnek írt első levelében Pál maga is az elragadtatás reménységével beszél:

mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig……

„mi akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk”

Ne gondoljuk azt, hogy a második levélében, amikor Pál józanságra inti a hívőket ellentmondana az első levelében leírt reménységnek:

„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,”   (2 Thessz 2:1-3)

Itt arról olvashatunk, hogy a Thesszalonikában lévő gyülekezetet megzavarták egyesek azt hirdetve „mintha már itt volna Krisztusnak ama napja.” Pál igyekszik megnyugtatni és józanságra inteni őket. Ez 2000 évvel ezelőtt történt és hasonlóan élheti ezt meg minden generáció, mert „sok hamis próféta jön, akik elhitetik, ha lehet a választottakat is”.

Az elmúlt 2000 évben hozzávetőlegesen 50 generáció élt, akik teljes joggal ugyanezt a reménységet hordozták a szívükben és ez így helyes. Az örökkévaló ”Vagyok” Istene minden korban hasonló módon kijelenti magát a benne hívőknek. Az első generáció idejében leírt Újszövetség igéi hasonlóképpen réma minden generáció számára. Pál intelmei 2000 év után nekünk is aktuálisak és megszívlelendőek. Nem szabad, hogy „megháborítsanak minket (is), mintha az a nap már elérkezett volna”. Sok megtévesztett hívő tette tönkre az életét az elmúlt évszázadokban, akik hittek a hamis próféták jövendölésének. A józanság szintén a „szellem gyümölcse” és nem kell szégyellni, mert időnként nagy szükségünk van rá.

Van az egyháztörténelem értelmezésében egy alapvető tévedés. A fent említett – szervezett, intézményes „történelmi” – egyházak fejlődésének történetéről Manfred Haller a következőt írja: „a keresztyénség történelmi fejlődése’ a hústestnek, a természeti embernek, a régi Ádámnak a története.” Emlékezzünk rá, hogy a Jelenések könyve egymástól jól megkülönböztethető módon két egyházról beszél és nem csupán egyetlen – folyamatosan fejlődő – egyházról. Az egyik egy bukott, a világgal paráználkodó egyház, amit a Jelenések könyve „nagy parázna” egyháznak (nagy Babilonnak) nevez, a másik pedig az igazi egyház, ami Jézus Krisztus szentmenyasszonya”.

Sok hívő tévesen értelmezi az „utolsó napok” idejét, mert – nem gondolva az előttünk élt generációkra – úgy gondolják, hogy a mi generációnk (esetleg az utánunk következő) él az utolsó napokban. Jó, ha úgy gondolkozunk az „utolsó időkről/napokról”, ahogy a Biblia ír róla. Erről részletes leírás van az „Utolsó idők” című írásban, de hadd idézzek itt egyetlen igét, amit Péter Pünkösdkor mondott, amikor Joel prófétától idézett:

„Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától. És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre:”     (Ap.csel 2.17)

Mint látjuk már Jézus első eljövetelével (ill. Pünkösdkor) elkezdődött az „utolsó napok” időszaka, ami már 2000 év óta tart. Jézusnak – a nagy parázna egyháztól függetlenül – minden generációban voltak igazi követői (az un. maradék, ill. a menyasszony). Élesen külön kell választani tehát a szervezett, intézményes egyházakat (nagy parázna és annak lányait) azoktól, akiket Isten minden korban „kihívott” a parázna egyházból, és attól függetlenül élték meg a hitüket.

A Jelenések 2. és 3. fejezetében hét gyülekezetről olvashatunk, ahol Isten hat gyülekezetet megtérésre szólít fel. Ők tartoznak a „Nagy Parázna” egyházhoz, közöttük is vannak azonban kevesen, akik még hallják az Úr hangját. Ez a hat gyülekezet ítéletre kerül, ha meg nem tér. A közöttük lévő igaz hívőknek azonban „ki kell futni” közülük, ha a gyülekezetek nem térnek meg! Egyetlen gyülekezet van csupán a hét közül, amelyik Jézus „menyasszonya”. Ők szentek, megtartják az Ő beszédét és nem tagadják meg az Ő nevét” Ennek a gyülekezetnek csak kevés ereje van és a többi gyülekezet lenézi őket. Ami azonban van, az elegendő az Úrnak, de szükséges, hogy megtartsák azt.

Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljöjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.”   (Jel. 3.8-9)

Ha így gondolkozunk, akkor teljesen más következtetésre jutunk. Jézusnak az elmúlt 2000 évben minden generációban voltak igazi követői, akiket a „hivatalos történelmi egyházak” (a nagy parázna egyház) a történelem során mindig „eretnekeknek” nevezett és üldözte őket. Minden generációban van tehát egy szent maradék! Az elmúlt 2000 év „maradékai”  az utánunk következőkkel együtt alkotják és fogják képezni Jézus Krisztus igazi egyházát, az Ő szent menyasszonyát. Fontos tudni, hogy a „nagy parázna” (nagy Babilon) sosem javul meg, nem válik szentté, hanem végül elnyeri méltó jutalmát:

„Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”     (Jel 18:2-5)

A reformációk – megjobbítási törekvések – nem vezetnek tehát eredményre, ezért Isten parancsa minden generáció számára az, hogy „fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból”.

Tisztelettel kell gondolnunk minden generáció névtelen hőseire, akiket a „nagy parázna” egyház eretnekeknek minősítve megégetett, máglyára vitt, vagy száműzött. Erről szól E. H. Broadbent „Zarándok gyülekezet” című könyve, ami leírja azt a 2000 éves „élő krisztusi vonalat” – Jézus Krisztus igazi egyházának igaz történetét – azokról a hívőkről, akik sosem hajoltak meg a „Baálnak”: bogumiloknak, hugenottáknak, valdenseknek, anabaptistáknak, puritánoknak stb. nevezték őket, de ők egyszerűen csak testvéreknek, keresztyéneknek – Krisztust követőknek – nevezték magukat. Az igaz hívők igaz története jórészt feledésbe merült, mert ők eretnekek voltak a mindenkori hatalmon lévő és a világi hatalommal szövetséget ápoló – a királyoknak koronát osztogató – „nagy parázna” (nagy Babilon) szemében. Az eretnekek könyveit megégették, a nyomukat eltüntették és a feledés homályába süllyesztették történetüket. Ők Krisztusban meghalt igaz testvéreink az Úrban, akik mindannyian részei a királyi menyegzőre készülő menyasszonynak, a szent maradéknak. Jézus Krisztus igazi egyházában – a ma hirdetett véleményekkel ellentétben – mindig is működtek a Jézus által adott szolgálatok: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Téves tehát az az elgondolás, hogy Isten a mai időkben állítja azokat helyre. Krisztus igazi követői – minden korban – sokszor az üldözést elszenvedve, elrejtettségben, nagy alázatossággal, sosem a dicsőséget és a népszerűséget keresve szolgáltak.

Ha meghajolunk a Baál előtt, akkor a nagy paráznával szellemi közösséget vállalunk, és bűnrészessé válunk. Ezzel megtagadjuk Krisztus keresztáldozatát és minden – a hitükért mártírhalált halt – hívő testvérünk emlékét, akiket az elmúlt 2000 év alatt a „nagy parázna és az ő lányai” üldöztek, vagy eretnekként kivégeztek. Az elmúlt 2000 év hithősei mind részei tehát a menyasszonynak, részei a maradéknak, akikből együttesen elő fog előállni a menyasszony, amikor Jézus visszajön érte, hogy együtt ünnepeljenek a királyi menyegzőn.

Isten örökkévalóságban eltervezett üdvterve – a minden generációban hasonló módon megélt, ismétlődő események és rémák mellett – meghatározott menetrend szerint halad előre több évezreden át, egészen Jézus visszajöveteléig. Ebben a korszakban (azt utolsó napokban) vannak jól meghatározható – megismételhetetlen – események, amiket az ige meghatároz, és jó felismerni ezeket a történelem óráján. Ilyen fontos események például:

– a Templom lerombolása és a zsidó nép szétszóratása,

– a pogányok idejének betelése, Izrael maradékénak összegyűjtése az ígéret földjén,

– a hitehagyást és a szakadást követően a törvénytipró megjelenése és végül

– Jézus visszatérése.

Ne tévelyegjünk! Nem a „nagy parázna” hitehagyott testies egyház tagjai a mi hittestvéreink, mert ők „Krisztus keresztjének ellenségei”, hanem mindazok, akik Krisztusban haltak meg az elmúlt 2000 év során, akik mindenben engedelmeskedtek neki.

Emlékezzünk tehát nagy tisztelettel minden korábbi generáció hős mártír hívőire, akik hozzánk hasonlóan vívták harcaikat a maguk idejében, sokszor sokkal nagyobb próbákat megélve, vagy az életüket áldozva a hitükért.

Nem kell tehát foglalkoznunk a „nagy parázna” (és az ő lányai) egyházának megreformálásával (megjobbításával), mert Jézus világosan megmondta, hogy nincs értelme „új foltot varrni a régi ruhára”, sem „újbort önteni a régi tömlőbe”. Jézus minden generációban kihívja az Övéit az intézményes egyházakból és gondoskodni is fog róluk. Így „lesz egy akol és egy pásztor”, ahol személy szerint Ő pásztorol mindenkit. Ígéretéhez híven Ő építi az Ő egyházát is a Szent Szellem vezetése és munkája által, amin „a pokol kapui sem vesznek diadalmat”. Jézus az Ő kihívottait sokszor a pusztában, rejtett módon készíti fel, személyesen foglalkozva mindenkivel, hogy a megfelelő időben – Illéshez hasonlóan – váratlanul felemelje őket, hogy akcióba lépjenek és beteljesítsék Isten akaratát.

Illés „hozzánk hasonló” ember volt, Elizeus – az utóda – Illés kenetének kétszeres mértékét kérte Istentől és Ő megadta neki. Ne legyünk tehát hitetlenek, hanem legyünk bátrak, akik Illés szellemével munkálkodnak és készítik az utat a pusztában az Úrnak.

A kérdés most így hangzik: a „nagy paráznához” vagy a „szent maradékhoz” tartozol?

Ha a nagy paráznához tartoztok, akkor az aktuális üzenet ma az, hogy „fussatok ki belőle”!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, szolgálati ajándékok, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

Finding the Narrow Way – Zac Poonen

 

Kategória: Christianity, holiness, love, Restoration, Teachings | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

We Have Fergotten that the Way is Narrow – Paul Washer

You can hear it here:

Kategória: Christianity, holiness, Restoration, Teachings | Címke: , | 2 hozzászólás

A keskeny út – Abonyi Sándor

Úgy illik, hogy a blog névadó témájában – keskeny út – legyen tanítás a blogon. Ezt a célt szolgálja egy Audio tanítás, ami az alábbi linken tölthető le. Sajnos a kb. 1 órás, néhány évvel ezelőtt elhangzott tanítás – valami technikai hiba folytán – megsérült és eddig nem sikerült rekonstruálnom. Ezzel együtt úgy döntöttem, hogy a bő fél órás csonka tanítást (a tanítás második fele hiányzik), mégis feltöltöm. Senkit sem szeretnék megfosztani attól, ami így is építő lehet számára. Ezzel együtt kérem, hogy nézzétek el nekem ezt a hiányosságot.

Az Audio tanítás letölthető itt: Keskeny út

Javaslom még a blogon lévő Szentség útja című írásomat is ugyanebben a témában, ami PDF-ben letölthető itt: A szentség útja

Talán ez az írás pótolja az Audio tanítás hiányosságát.

Jó épülést kívánok.

Abonyi Sándor

Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Házasság, válás, újraházasodás

Forrás: http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Hadd kezdjem egy számomra nagyon fájó megállapítással. Ez nem egy népszerű írás és tudom, hogy sok haragot, szenvedést, kérdéseket és érzelmi támadásokat fog kiváltani. Kérlek benneteket, hogy ismerjétek meg a szívem indulatát. Amennyire csak lehetséges nem szándékozom senkit megbántani, nem azért teszem ezt az írást közzé, mert valakinek most éppen erre van szüksége.

Egy másik tanulmányt nézegettem és ráakadtam benne egy megállapításra, ami megdöbbentett engem. “Keresztelő Jánost nem az evangélium, hanem a bűnbánat hirdetése miatt ölték meg.” Azt mondta Heródesnek, hogy vétett a törvény ellen azzal, hogy elvette a fivére feleségét.

(Máté 14:3-4 “Mert Heródes elfogatta Jánost, és megkötöztetve, tömlöcbe vetette Heródiásért, a testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondta néki János: Nem szabad neked ővele élned.” Lásd még a Márk 6:16-20).

Világos volt számomra, hogy Keresztelő János nem azt mondta, hogy nem volt törvényszerű, hogy Heródes elvette a fivére „özvegyét”. Heródiás elvált a férjétől, Fülöptől, és hozzáment Heródeshez. A kapcsolatukat tekintve ez nemcsak vérfertőző volt, hanem házasságtörés is, mert a korábbi férje, Fülöp még élt. Ez ösztönzött engem ennek tanulmányozására. Ez nem volt egy könnyű tanulmány számomra, és az utolsó héten belefájdult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy milyen következményei vannak annak, ha házasságtörést elkövetve újraházasodtunk, miközben a volt házastársunk még él. Senki sem tud biblikus magyarázatot adni nekem, hol van engedélyezve, hogy a házastársi szövetség a válás által feloldásra kerül és megengedi, hogy az elvált fél elvegyen egy másik személyt. Részem volt elég sok heves érzelmű válaszban, de az örökérvényű és helyes válasz abban található meg, hogy házasságtörők nem örökölhetik Isten Királyságát.

1 Kor. 6:9-10  “Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten Királyságát.”

Rengeteg nézet van a házassággal és a válással kapcsolatban. Az első nézet, ami tartja magát, hogy a hívők ne váljanak el. Van egy nézet, ami megengedi a válást, de az újraházasodást nem és van egy megint másik, ami megengedi a válást és az újraházasodást is. Az elmúlt négy évben utána olvasva, imádkozva, tanulmányozva és meghallgatva különböző nézeteket, egy határozott nézettel rendelkező személlyé váltam. Valószínűleg mindig is ebbe a táborba tartoztam, de más hívők nézeteit hallgatva elbizonytalanodtam. Ezekről most nem beszélnék, mert azt szeretném, ha személyes nézetemmel ismerkednél meg. Ezt most itt abbahagyom, mert nem gondolnám, hogy létezik olyan személy, aki érzéketlen lenne a Biblia álláspontjának – ebben a kérdésben való – magyarázatát tekintve. Megértem emberek millióinak a nézetét és sok keresztyén vitatkozik azon, hogy mi van megengedve, de az elmúlt héten megértettem valamit. Mindazok a nézetek nem lehetnek helyesek! Vagy megengedjük, hogy valaki elváljon és újraházasodjon vagy nem. A Biblia nem mondhatja ugyanarra a dologra, hogy az „igen” is helyes és a „nem” is.

Van valamennyi ismeretünk a házassággal kapcsolatban. A házasság egy életre szóló szövetségben egyesít egy férfit és egy nőt, ahol Isten a tanú kettejük között, hogy egy testté egyesíti őket (1 Mózes 2:24, Máté 19:4-9, stb). A házasság példáján mutatja be az ige Krisztus (a vőlegény) és az Ő népe (menyasszony) közötti kapcsolatát (Efézus 5:22-33, Máté 25:1-13). Az Úr akarata az, hogy a házasságokból utódok származzanak (Malakiás 2:15).

A házasság nem csupán egy megállás egy szolgálattevő vagy egy békebíró előtt, hogy törvényesen eggyé váljanak. A házasság napján kimondott szavak nagyon erőteljesek és súlyosak, azonban sokakat ez nem zavar, és nem gondolnak az esküben megfogadottakra, amikor cselekednek. A menyasszonynak és a vőlegénynek nem kellene tisztában lenni vele, amikor kölcsönösen ünnepélyes fogadalmat tesznek, hogy ez egy törvényes és szellemi kötelék? Tudatában kellene lenni, hogy Isten a tanúja a kettejük szövetségi kötelékének, ami halálukig érvényes.

Egy olyan kultúrában élünk, ahol a válás már egy mindennapos eset. A probléma az, hogy Isten Igéjét a kultúra nem változtatja meg. Ezért egy keresztyénnek Isten bölcsességét kellene keresnie mielőtt bármilyen, egész életét megváltoztató döntést hozna.

1) Mit mond Isten az esküvésekről?

4Móz 30:2  „Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; ami az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.”

Prédikátor 5:4-5  „Mikor Istennek fogadást teszel, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj, és ne teljesítsd be.”

– Meglepő, hogy elvárjuk Istentől, hogy tisztelje az Ő szavát velünk kapcsolatban, hogy mentsen meg és őrizzen meg minket ebben és a következő életben, amikor mi nem teszünk meg mindent, sőt megbüntetjük és eltaszítjuk a házastársunkat, mert nem felel meg az elvárásunknak.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

(9,5 perces angol nyelvű video)

– Ha azt választom, hogy nem teljesítem a fogadalmamat, az nem tesz engem hazuggá és szövetségszegővé?

2) Mi a helyzet a hitetlen személlyel kötött házassággal?

Azt mondtuk, hogy ne legyünk hitetlennel felemás igában (2 Kor 6:14), de sok példa van rá, ahol ez mégis megtörténik. Ugyanis két hitetlen ember összeházasodhat, és az egyikük később megtér. A hívő házastárs köteles bemutatni a hitetlen társa felé, hogy mik azok, amiket egy keresztyén ember már nem engedhet meg magának. Semmiképpen sem válhat el a hívő házastárs a hitetlen házastársa hitéről alkotott véleménye alapján. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy egy éretlen keresztyén gyakran hasonlít egy hitetlen emberre. Csak azért, mert egy személy nem úgy él, mint azt mi – egy általunk meghatározott időn belül – elvárnánk, ne gondoljuk azt, hogy később nem válhat érett hívővé.

1Kor 7:10-15 „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.”

– Ez az igeszakasz is azt mondja nekünk, hogy ne váljunk el. A 15. vers nem annak engedélyezése, hogy másik házastársat keressünk, hanem azt jelenti, hogy nem vagyunk kötve a házasságon belüli kötelezettségeink teljesítését illetően. Ha másik házastársat kereshetnénk, akkor arról beszélne az ige, azonban az ezt követő egész fejezet arról szól, hogy maradjunk együtt a házasságban. Ha különválunk, akkor házasság nélkül kell maradnunk vagy meg kell békülnünk a házastársunkkal. Egy élethosszig tartó szövetségben vagyunk összekötve a házastársunkkal, amíg az egyikünk meg nem hal.

1Kor 7:39 „Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

3) Mi a helyzet a szexuális erkölcstelenségre vonatkozó kivétel szabállyal?

Úgy tűnik, hogy ez lenne az a „kiskapu”, amit mindenki keres vagy alkalmaz. Ne mondjuk azt, hogy könnyű túljutni ezen, ugyanis technikailag/logikailag nem járunk el helyesen, ha megtagadjuk a megbocsátást egy olyan házastársnak, aki valóban bűnbánó módon közelít a házastársa felé. Valójában azt mondjuk, hogy megbocsájtunk a szánkkal, miközben a cselekedeteink arról tesznek bizonyságot, hogy nem bocsátunk meg. Ismét a Krisztus képre gondolva ez azt jelenti, hogy valódi tisztelet helyett szabályos módon „megcsaljuk” vagy lekezeljük Jézust, ugyanakkor elvárjuk, hogy folyamatosan szeressen és szenteljen meg bennünket és ajándékozza Magát nekünk.

Máté 5:31-32 “ Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.”

– A “szexuális erkölcstelenségre” (paráznaságra) itt a (porneia) szó használatos, amit rendszerint a házasság előtti szexre használtak. Ez a kitétel CSUPÁN a Máté evangéliumban van megjegyezve, ami a zsidó közösségnek íródott. Ennek oka, amit szükséges megjegyeznünk, hogy a zsidó jegyesség éppen olyan kötöttségekkel jár, mint a házasság. Ezt abból is látjuk, hogy József Mária férjeként volt megnevezve a házasságuk előtt. A Máté evangélium azt is mondja, hogy József igaz ember volt és kész volt elbocsátani Máriát (hogy ne lássa az ő halálra kövezését), amikor kiderült, hogy terhes, mert azt hitte, hogy hűtlenné vált (Máté 1:18-21). A pogányoknál nincs ilyen jegyességi szokás, ezért nem volt szükséges beszélni róla, hogy egy férfi elküldheti vagy elválhat-e a feleségétől, ha a felesége nem lenne szűz a házasságkötés pillanatában. Hiszem, hogy ha Jézus megengedte volna a válást „paráznaság” okán kívül, akkor azt követően ugyanabban a mondatban nem beszélt volna róla, hogy az elbocsátott asszony elvételével (újraházasodás) mindkét fél paráznaságot követ el. (Máté 5:32) Alapjában véve Jézus ezzel azt mondta ki, hogy aki egyszer megházasodott, az házas is marad. Az “ember el ne válassza azt” parancsolat a házasság kötelékében lévő emberekre is vonatkozik.

Nézzünk meg egy másik igeszakaszt ezzel a kivétel szabállyal kapcsolatban. Ebben az igeszakaszban, azt látjuk, hogy a farizeusok kísérteni próbálják Jézust, hogy megismerjék, mi lehet az Ő álláspontja a válással kapcsolatban.

Alapvetően kétféle gondolkozásmód van a válással kapcsolatban: az egyik a Shamma-i, ami azt tanítja, hogy „illetlen” dolog egy asszony esetében (5 Mózes 24:1) a szex valaki mással, aki nem a férje és a másik a Hillel-i álláspont, ami azt tanítja, hogy az “illetlen” kiterjed olyan hétköznapi dologra is, mint a férje pirítósának megégetése.

– “Máté 19:3-12 „És hozzá mennek a farizeusok, kísértve őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, és ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be.”

Jézus nem áll egyik nézet pártján sem. Ő visszament a házasság létesítésének kezdetéhez. Ádámnak nem volt lehetősége másik feleségre, miután a felesége becsapta és Évának sem volt lehetősége Ádám után másik férjre, mert nem tájékoztatta őt megfelelően. Jézus csupán egyetlen esetben (paráznaság) engedte meg a válást, ebből minden hallgató megértette, hogy a házasság felbonthatatlan. Figyeljük meg a tanítványok reagálását. Ők megértették, hogy ha egyszer megházasodtak, akkor egész életükre a házastársukhoz vannak kötve.

4) Házasságtörés

Jézus kijelentette, hogy bárki, aki elválik, és újra házasságot köt, házasságtörést követ el. Bárki, aki elvesz egy elvált személyt házasságtörést követ el. Nem számít, hogy ki volt a hibás, mert Jézus kijelentette, hogy bárki, aki így cselekszik, házasságtörést követ el. Az alábbi igeszakaszok azt mutatják, hogy a válás nem bontja fel a házasságot. Törvényesen elválasztották ugyan őket, de Isten még mindig házasként tekint rájuk. Látjuk, hogy a tanítványok később – szűkebb körben – ismét megkérdezték Jézust, hogy egyértelmű legyen számukra, hogy a válás nem megengedett. A Márk 10.12. versben Jézus válasza azt mutatja, hogy nem csupán a férjek, hanem a feleségek is lehettek a válás kezdeményezői, akik újraházasodásukkal házasságtörést követtek el.

– Márk 10:2-12 “És a farizeusok hozzámenve megkérdezik tőle, ha szabad-e a férjnek feleségét elbocsátani, kísértve őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette őket az Isten. Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annak okáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”

– Lukács 16:18 “Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.”

Pál megismétli ugyanazt a tanítást, amit Jézus adott. Egy házastársi szövetség köt a halálig.

– 1 Kor 7:39 “Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

Róma 7:2-3 “ Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.”

5) A második házasság egy egész életen át tartó házasságtörés?

Vannak, akik azt tanítják, hogy az első (elrontott) házasság utáni válást bűnként lehet kezelni és bűnbánattal rendezni, és a következő házasságban ugyanazokat a hibákat nem elkövetve, Isten meg fog neked bocsájtani és megáldja a következő házasságot.

Ha azonban a következő házasság Isten szemében házasságtörésnek számít, akkor a következő kérdést kellene feltenni: vajon Isten valóban megengedné neked, hogy megmaradj abban a kapcsolatban, tekintve, hogy a bűnbánat azt jelenti, hogy felismered a bűnt és elfordulsz attól? Ha ennek ellenére újraházasodsz, akkor valójában te különbséget teszel pld. egy húsz évvel ezelőtt megkötött és a most megkötött házasság között, ahol ugyanazt az esküt teszed két különböző személy felé?

Ha Isten egyesített téged egy személlyel és folyamatosan tudatosítja veled, hogy házasságban vagy azzal a házastárssal, akkor egyesítene téged egy másik házasságban és engedné, hogy az újabb eskütétel felülírja az elsőt?

Bizonyos vagyok benne, hogy most sok ember meglepődve azt válaszolja, hogy de nekem okom volt a válásra. Ilyenek lehetnek:

– Mi van akkor, ha nem vagyok boldog? – Vegyetek erőt magatokon, találjátok meg a módját és munkálkodjatok rajta, hogy működjön. A boldogság egy múló érzés, ami lehetőséget ad a külső erőknek, hogy meghatározzák a hangulatodat. Menj haza és szeresd a feleségedet (vagy tiszteld a férjedet)

http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

Voddie Baucham – “Go Home and Love your Wife.”

„Menj haza és szeresd a feleséged” (3,5 perces video angolul)

– Mi van, ha a férjem fizikailag bántalmaz? – Életveszélyes helyzetben hívj valamilyen segítséget, mert egy halott asszony nem tudja Istent szolgálni. Semmiképpen sem mondhatom, hogy válj el és házasodj újra. Ha úgy döntesz, hogy elválsz, a Biblia azt mondja: maradj úgy, vagy békülj meg vele, mert ő a férjed életed végéig. A férjednek Isten felé kell elszámolnia a parancsolatok be nem tartásáért.

– Mi van akkor, ha a házastársam feleségül vesz valaki mást? – Akkor az a személy házasságtörést követ el. Mindenkinek Istennek kell elszámolni a személyes cselekedeteiért.

– Nem akarok egyedül élni. – Ki akar? Ha ismered, mint mond a Biblia és eldöntöd, hogy a szerint cselekszel, akkor mindenképpen remélheted, hogy Isten megbocsát neked, hogy próbára teszed Őt. Ne tervezzük bűn elkövetését.

– Engedélyezheti Isten a válást? – Igen, ha egyértelműen Isten parancsával ellentétesen kötöttek házasságot. Lásd Ezsdrás 9. és 10. fejezetei. (Ford. megj: pl. utólag kiderül, hogy vérrokonokról van szó)

– Mi a helyzet a második, a harmadik, a negyedik vagy még további házasságokból származó gyermekekkel? – Nem ugyanezt kérdezhetném az első házasságból származó gyermekekkel kapcsolatban?

– Mi van, ha már második házasságban élek több évtizede és most jutottam oda, hogy világossá vált előttem Isten akarata? – Sok párra tudok gondolni, akik pontosan ebben a helyzetben vannak most, ami a miatt van, hogy sokan korábban nem kaptak megfelelő tanítást erről és tudatlanságban voltak. Mindenkinek a következő kérdést kell feltenni: Életben van még az első házastársam? Ha igen, akkor hogyan tekint Isten a második házasságra? Ha Ő az első házasságot érvényesnek tekinti, a másodikat pedig házasságtörésnek, akkor ez olyan valami, amit rendezned kell Istennel. Ezzel kapcsolatban az egyetlen dolog, amit most el tudok képzelni, hogy félelemmel és rettegéssel kell munkálkodjunk az üdvösségünkön.

Ez nem egy népszerű válasz és tudom, hogy mindenkinek megvannak a sajátos körülményei. Azzal együtt, hogy személy szerint nem vagyunk érintett ebben, ez nem jelenti azt, hogy akkor csípőből tüzelhetünk. Jóllehet nem tapasztaltam meg ezt személyesen, de vannak közvetlen családtagjaim, akik érintettek ebben. Ez nem azt jelenti, hogy szándékosan ártunk bárkinek. A célom az, hogy nézzük meg ezt a kérdést a Biblia alapján a maga komolyságával. Ha Isten az, AKI egyesít egy párt a házasságban, akkor Ő az, AKI azt szétválaszthatja, ami azt jelenti, hogy nekünk ezt tudomásul kell vennünk.

Isten egy szövetséget megtartó Isten és komolyan veszi a fogadalmainkat, a házassági fogadalmat különösen. Ha Ő megbüntette Izraelt, mert nem tartotta meg a békeszerződést (megtörtént a Józsué könyvében és láthatjuk az eredményét a 2 Sámuelben, amikor Dávid bűnbánatot tartott Saulnak a gibeoniták által való megölése miatt), akkor ebből az következik, hogy Ő ugyanilyen viszonyulással van felénk, akik önként – szeretetből – vállaltunk fel egy házassági szövetséget.

Ha bárkinek vannak kérdései, problémái, panaszai vagy beszélgetni akar másokkal, akkor forduljon hasonló helyzetben lévőkhöz. A következő weblapok sok kérdésre mélyebb bibliai magyarázatokat adnak és vannak fórumok is, ahol lehet vitatkozni.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

Harold S. Martin-tól “Divorce and remarriage” (válás és újraházasodás) című írása.

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító): 

Válás és újraházasodás H. Martin

Kérdések & válaszok a korai gyülekezetek tanításait tekintve a válásról és újraházasodásról.

http://www.biblicalresearchreports.com/divorceandremarriage.php

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító):

 Válás és újraházasodás – Myron Horst

Fordította: Abonyi Sándor

Javaslom elolvasni továbbá: “Mit mond a Biblia a válásról” című rövid igetanulmányt, ami elérhető itt: www.keresztenyek.hu/biblia-a-valasrol/

A “felemás igában” élők számára a következő tanítás elolvasását javaslom: A “felemás iga” esete

Kategória: egység, gyülekezet, Házasság, helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Marriage, Divorce and Remarriage

 Resourse:http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Let me preface this by stating this has been gut-wrenching for me. This is not going to be popular, and I know this is the type of post that will cause a lot of anger, pain, questions and emotional charge. Please know my heart. As much as I don’t want to intentionally hurt anyone, I can’t not post this because someone may need it now.

I was looking up something for another study and came across a statement that made me stop. “John the Baptist wasn’t killed for preaching the gospel. He was killed for preaching repentance.” He told Herod it was not lawful for him to have his brother’s wife (Matt 14:3-4 “3For Herod had laid hold on John, and bound him, and put him in prison for Herodias’ sake, his brother Philip’s wife. 4For John said unto him, It is not lawful for thee to have her.” See also Mark 6:16-20). It dawned on me that John the Baptist did not say it was not lawful for Herod to have his brother’s “widow”. Herodias divorced her husband, Philip, and married Herod. Not only was the relationship considered incestuous, but it was also adulterous because Philip was still alive. That brought me to this study. This was not an easy study for me, and I’ve been sick to my stomach for the past week thinking about what it means for us if we are in adultery being remarried while our spouses are alive. However, no one has been able to Biblically show me where permission is given to dissolve the marital covenant through divorce and permit them to marry another person. I get plenty of heated emotional responses, but our eternal destination rests on getting this answer right because adulterers will not inherit the Kingdom of God.

– 1 Cor 6:9-10 “9Know ye not that the unrighteous shall not inherit the kingdom of God? Be not deceived: neither fornicators, nor idolaters, nor adulterers, nor effeminate, nor abusers of themselves with mankind, 10Nor thieves, nor covetous, nor drunkards, nor revilers, nor extortioners, shall inherit the kingdom of God.”

There are multiple views when it comes to marriage and divorce. The first is a permanence view that believes no divorce. There is a view that allows for divorce and no remarriage, and there is a view that allows for divorce and remarriage. After reading, praying, studying and hearing the different views over the past 4 years, I’ve become a permanence view person. I’ve probably always been in this camp, but hearing other Believers share their views really added confusion. However, I’m not putting this here because I want you to care about my personal viewpoint, I’m putting this here because I cannot think of one person that is unaffected by the interpretation of the Bible’s stance on this issue. I realize millions of people have their own views and many Christians differ on what is permitted, but I came to a realization last week. All those views can’t be correct! Either we are permitted to divorce and remarry another person, or we aren’t. The Bible can’t mean “yes” and “no” on the same issue.

We know a few things about marriage. It is to unite one man and one woman into a covenant bond for life where God is the witness between the two and joins them into a one flesh union (Gen 2, Matt 19:4-9, etc). Marriage was chosen to reflect the relationship between Christ (bridegroom) and His people (bride) (Eph 5:22-33, Matt 25:1-13). The Lord wanted a Godly offspring to come from this union (Mal 2:15).

Marriage isn’t just about standing in front of a minister or justice of the peace to legally be together. The words said on a wedding day are strong and sobering, but many don’t bother to reflect on what they’re doing. “This is not to be entered into lightly”, bride and groom exchange vows/solemn oaths that are legally and spiritually binding, God is a witness, the two enter into a covenant bond to be true to each other until death separates them.

We live in a culture where divorce is an everyday occurrence. The problem is that The Word of God does not change with the culture. So, a Christian should be seeking God’s wisdom before making any life-changing decisions.

1) What does God say about making vows?

Num 30:2 “If a manvowavowunto the LORD, or swear an oath to bind his soul with a bond; he shall not break his word, he shall do according to all that proceedeth out of his mouth.”
Ecc 5:4-5 “4When thou vowest a vow unto God, defer not to pay it; for he hath no pleasure in fools: pay that which thou hast vowed. 5Better is it that thou shouldest not vow, than that thou shouldest vow and not pay.”

– It’s amazing that we expect God to honor His word to us, save us and keep us through this life and into the next when we don’t do all we should yet we penalize and throw away our spouses because they don’t measure up to our standards.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

– If I choose not to fulfill my vows, does that not make me a liar and covenantbreaker?

2) What about marriage to an unbeliever?

We’re told not to be unequally yoked with unbelievers (2 Cor 6:14), but there are many instances where this can occur. Two unbelievers can marry, and one becomes saved. One spouse plays the role of a Believer only to show he isn’t later. In any case, we can’t divorce based on our perception of their faith.

1 Cor 7:10-15 “10And unto the married I command, yet not I, but the Lord, Let not the wife depart from her husband: 11But and if she depart, let her remain unmarried or be reconciled to her husband: and let not the husband put away his wife. 12But to the rest speak I, not the Lord: If any brother hath a wife that believeth not, and she be pleased to dwell with him, let him not put her away. 13And the woman which hath an husband that believeth not, and if he be pleased to dwell with her, let her not leave him. 14For the unbelieving husband is sanctified by the wife, and the unbelieving wife is sanctified by the husband: else were your children unclean; but now are they holy. 15But if the unbelieving depart, let him depart. A brother or a sister is not under bondage in such cases: but God hath called us to peace.”

– We’re still told not to divorce. Verse 15 is not permission to find another spouse. It means we’re not bound to perform the duties within the marriage. If we could find another spouse, it would specify, but this follows the entire chapter which states we are to remain together in marriage (see verse 39). If we separate, we are to remain unmarried or be reconciled to our spouses. We are bound in a life-long covenant bond to our spouse until one of us dies.

1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

– Another thing to consider is that an immature Christian often resembles an unbeliever. Just because a person does not respond in the manner or timeframe we believe they should does not mean they are not believers.

3) What about the exception clause for sexual immorality?

This seems to be the “out” that is the one everybody looks for or uses. Not saying it’s an easy thing to overlook, but technically, we’re not being true if we refuse to forgive a spouse that is genuinely repentant by moving on to marry another. We’ve actually said we forgive with our mouths while our actions say we won’t forgive. Again, the picture with Christ is that we “cheat” on Him on a regular basis or treat Him with less than proper respect, but He continues to love us and sanctify us to present us to Himself.

Matt 5:31-32 “31It hath been said, Whosoever shall put away his wife, let him give her a writing of divorcement: 32But I say unto you, That whosoever shall put away his wife, saving for the cause of fornication, causeth her to commit adultery: and whosoever shall marry her that is divorced committeth adultery.”

– The “sexual immorality” here is the word “fornication” (porneia) which is usually used to describe sex before marriage. This allowance is ONLY noted in Matthew which is written to a Jewish audience. The reason it would be necessary to note this is because Jewish betrothal is binding just as the marriage which is why we see Joseph being called Mary’s husband before their wedding. The book of Matthew also states that Joseph was a just man and was willing to put Mary away (versus seeing her stoned to death) when she was found with child because he believed she had been unfaithful (Matt 1:18-21). Gentiles had no betrothal system, so it was unnecessary to specify that a man could put away or divorce his wife if she was found not to be a virgin immediately after marriage. I believe that if Jesus had allowed divorce for adultery, He would have stated so since adultery is mentioned twice more in the same sentence. Basically, He states that once married, stay married. “Let no man put asunder” includes the people within the bond.

Let’s look at another passage with this exception clause. In this passage, we see the Pharisees trying to tempt Jesus to see where He stands on when they could divorce. There were basically two schools of thought on divorce – Shammai which taught that the “indecency” (Deut 24:1) found in a woman included sex with anyone other than her husband and Hillel which taught that the “indecency” extended to something as trivial as burning her husband’s toast.

– Matt 19:3-12 “3The Pharisees also came unto him, tempting him, and saying unto him, Is it lawful for a man to put away his wife for every cause? 4And he answered and said unto them, Have ye not read, that he which made them at the beginning made them male and female, 5And said, For this cause shall a man leave father and mother, and shall cleave to his wife: and they twain shall be one flesh? 6Wherefore they are no more twain, but one flesh. What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 7They say unto him, Why did Moses then command to give a writing of divorcement, and to put her away? 8He saith unto them, Moses because of the hardness of your hearts suffered you to put away your wives: but from the beginning it was not so. 9And I say unto you, Whosoever shall put away his wife, except it be for fornication, and shall marry another, committeth adultery: and whoso marrieth her which is put away doth commit adultery. 10His disciples say unto him, If the case of the man be so with his wife, it is not good to marry. 11But he said unto them, All men cannot receive this saying, save they to whom it is given. 12For there are some eunuchs, which were so born from their mother’s womb: and there are some eunuchs, which were made eunuchs of men: and there be eunuchs, which have made themselves eunuchs for the kingdom of heaven’s sake. He that is able to receive it, let him receive it.”

Jesus did not side with either school of thought. He went back to the beginning of the establishment of marriage. Adam wasn’t given another option for a wife after she was deceived, and Eve wasn’t given another husband after Adam did not instruct her properly. Not only did Jesus only allow for divorce in the case of fornication, but everyone listening understood the permanence of marriage. Note the disciples’ response. They understood that once they were married, they were in it for life.

4) Adultery

Jesus stated that anyone that divorces and remarries commits adultery. Anyone that marries a divorced person commits adultery. It does not matter who was in the wrong because He stated anyone who does so commits adultery. From these Scriptures, it shows divorce does not dissolve a marriage. Legally, it separates them, but God still sees them as married. We see the disciples asked Jesus again privately as if to clarify that divorce was now disallowed. Jesus’s response also shows that women were not the only ones initiating divorces as verse 12 states the same goes for a woman who divorces her husband.

– Mark 10:2-12 “2And the Pharisees came to him, and asked him, Is it lawful for a man to put away his wife? tempting him. 3And he answered and said unto them, What did Moses command you? 4And they said, Moses suffered to write a bill of divorcement, and to put her away. 5And Jesus answered and said unto them, For the hardness of your heart he wrote you this precept. 6But from the beginning of the creation God made them male and female. 7For this cause shall a man leave his father and mother, and cleave to his wife; 8And they twain shall be one flesh: so then they are no more twain, but one flesh. 9What therefore God hath joined together, let not man put asunder. 10And in the house his disciples asked him again of the same matter. 11And he saith unto them, Whosoever shall put away his wife, and marry another, committeth adultery against her. 12And if a woman shall put away her husband, and be married to another, she committeth adultery.”

– Luke 16:18 “18Whosoever putteth away his wife, and marrieth another, committeth adultery: and whosoever marrieth her that is put away from her husband committeth adultery.”

Paul repeats the same teaching that Jesus gave. A marital covenant is binding until death.

– 1 Cor 7:39 “39The wife is bound by the law as long as her husband liveth; but if her husband be dead, she is at liberty to be married to whom she will; only in the Lord.”

Rom 7:2-3 “2For the woman which hath an husband is bound by the law to her husband so long as he liveth; but if the husband be dead, she is loosed from the law of her husband. 3So then if, while her husband liveth, she be married to another man, she shall be called an adulteress: but if her husband be dead, she is free from that law; so that she is no adulteress, though she be married to another man.”

5) Is a second marriage perpetual adultery?

There are some that teach if you repent and do not treat the next marriage as the first, God will forgive you and bless this marriage. On the other hand, if the marriage is seen as adulterous in God’s eyes, the question should be asked if God would permit you to stay in the relationship since repentance means to recognize the sin and turn from it. If you are still someone else’s husband or wife, is there really a distinction between a twenty year extra marital affair and one where you made the same vows to another person? If God has joined you to one person and still recognizes you as being married to that spouse, would He join you in another marriage and let those vows override the first?

Now, I’m sure many people have the same dizzying responses I had plus some.

– What about if I’m not happy? – Suck it up, and find a way to make it work. Happiness is a temporary emotion that allows outside forces to dictate your mood. Go home and love your wife (or respect your husband) – http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

– What if I’m being physically abused? – Dead women can’t serve God. Get some assistance. However, I can’t tell you to divorce and remarry. If you divorce, the Bible says remain unmarried or reconcile. He has to answer to God for not following the commands he has been given as the husband.

– What if my spouse marries someone else? – Then that person is in adultery. Each of us has to answer to God for our individual actions.

– I don’t want to be alone. – Who does? If you know what the Bible says and choose to do so anyway hoping God will forgive you, you are tempting Him. We don’t plan to sin.

– Would God permit a divorce? – If it is considered unlawful. See Ezra chapters 9 and 10.

– What about children of second, third, fourth or more marriages? – I could ask the same about the children of the first marriage?

– What if I’ve been in this second marriage for decades and have grown in God? – I can think of numerous couples in the exact same situation now which is why I had a hard time with this. The questions remain: Is the first spouse of one or more people still alive? If so, how does God view the next marriage? If He considers the first marriage valid and the second adulterous, then that is something you need to address with God.

The only thing I could think about during this time was that we are to work out our salvation with fear and trembling. This isn’t a popular view, and I know everyone has his or her own situation. However, I’ve been on the other end, so it’s not like I’m shooting from the hip. If I haven’t experienced it personally, I have close family members who have. This isn’t meant to purposely upset anyone. My reason for looking into this is the seriousness of the issue in the Bible. If God is the One that joins a couple in marriage, then He is the One that separates which means we need to take heed.

God is a covenant keeping God and takes our vows and marriages seriously. If He would punish Israel for not keeping a covenant of peace (made in Joshua and shown in 2 Samuel when David repented for Saul killing the Gibeonites), then it follows that He has the same expectations of us voluntarily entering into covenant with one we claim to love.

If anyone has questions, issues, complaints or wants to talk with others that are facing similar situations, the following websites have in-depth Biblical explanations for multiple questions and/or forums for discussion.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

 

More questions and in-depth responses – http://www.cadz.net/faq.html

http://www.marriagedivorce.com

– § –

A very detailed study from Myron Horst below suggested by Sandor.

Don’t hesitate to study it!

http://www.biblicalresearchreports.com/divorceandremarriage.php

 

Kategória: church, Marriage, Teachings | Címke: , , , , , , , | 7 hozzászólás

Igazságban járás vagy tévelygés – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban  itt – MP3 formátumban itt

A „tévelygésre”  az eredeti görögben a „plané” szó szerepel, ami bolyongást, eltévedést, bizonytalanságot, csalást, félrevezetést jelent.

Jézus maga az igazság és a testté lett Ige. Azt mondta a farizeusoknak, akik kívülről ismerték ugyan az Írásokat, de Jézust, aki maga volt az IGAZSÁG, mégsem ismerték fel:

„…Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.”     Máté 22:29

Elég kemény megállapítás volt ez Jézus részéről az írásokat kívülről ismerő farizeusokkal szemben. A tévelygés tehát

–         egyrészt azt jelenti, hogy jóllehet ismerhetjük kívülről az egész Bibliát, de az igazságot – Jézus Krisztust – akiről az egész Biblia szól, mégsem ismertük meg személyesen.

–         Másrészt, ha nem ismerjük Istennek azt a hatalmát, amivel Jézus is szolgált, amit a farizeusok sem ismertek, akkor mi is tévelygünk:

„Mert úgy tanítja őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”   Máté 7:29

Ez azt is jelenti, hogy ha tévelygünk, akkor nem az igazság útján járunk, nem Jézusban vagyunk.

János apostol a maga egyszerűségével és gyakorlatiasságával a következőképpen beszél erről:

Ti az Istentől vagytok fiacskáim, …. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak szellemét és a tévelygésnek szellemét.”      1 János 4:4-6

Ebből az is látszik, hogy itt nem egyszerűen csak igék ismeretéről – információkról – van szó, hanem szellemi dolgokról, két – egymástól jól megkülönböztethető – szellemről; az igazság szelleméről és a tévelygés szelleméről.

Az Istentől távol lévő világi emberek teljes sötétségben és tévelygésben élnek, de vannak hívők és nem is kevesen, akik valamelyest elszakadtak ugyan a világtól, de valójában mégis világias, testies módon élnek és ezért ők is tévelygésben vannak. Ilyen emberekről beszél Péter apostol, amikor a következőket mondja:

„Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, akik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől, Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”    2 Péter 2:17-19

„(Pál apostolról mondja) Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké.” Ámen.     2 Péter 3:16-18.

Itt azt látjuk, hogy vannak nem becsületes hívő emberek, akik betű szerint ismerik ugyan az igét, de ahogyan a farizeusok így ők sem értették meg igazán. Isten igazságát, Jézus Krisztust nem ismerték meg a maga valóságában, még akkor sem, ha sok mindent az Ő nevében tesznek. Sokszor saját érdekükben, szándékosan félreértelmeznek dolgokat (csűrik, csavarják az igét) és ez által saját vesztüket munkálják, de ez által másokat is félrevezetnek. Védekezésként az apostol azt ajánlja a hívőknek, hogy

–         tartsák távol magukat (őrizkedjenek) az ilyenektől,

–         és arra bátorítja az igaz hívőket, hogy

o       ne essenek ki a saját erősségeikből,

o       növekedjenek a kegyelemben és

o       a megtartó Úr Jézus ismeretében.

A tévelygést illetően azokat a hívőket fenyegeti legnagyobb veszély, akik még „gyermekek” a hitben és ezért könnyen el lehet hitetni őket – el lehet téríteni őket az igazságtól – minden jól hangzó tanítással, amit a „viszkető fülük” szívesen hallgat.

Jézus maga is sokat volt kénytelen vitatkozni az őt állandóan kísértő és támadó farizeusokkal és tanítványait különösen óvta a tévelygő farizeusok tanításától. Jézus a mennybemenetele után azért adott maga helyett öt szolgálati ajándékot az egyháznak, hogy a hívőket érettségre juttassák és megóvják az álnok (nem becsületes) emberek rájuk leselkedő ravaszságától, a különböző – ide, oda dobálótanítások általi megtévesztéseiktől.

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;”        Efézus 4.11-13

Látjuk, hogy az ördög is munkálkodik. Gondoskodik róla, hogy folyamatosan legyenek álnok, csalárd, hamis szolgálók (apostolok, próféták, tanítók, pásztorok…), akik a farizeusokhoz hasonlóan „vak vezérek”, „meszelt sírok”, akik el akarják hitetni (eltévelyíteni), ha lehet az igaz hívőket, választottakat is.

Hogyan lehetséges ez egyáltalán?

Nagyon egyszerűen!

Amikor megtérünk, akkor hátat fordítunk a világnak és a halálba adjuk a testünket a kívánságaival együtt. Ez egy döntés, amivel kezdetét veszi egy folyamat az életünkben, ami a szellem és a test folyamatos, egymás elleni harca. A kezdeti „csecsemőkorban” – a testies dolgokon keresztül – még könnyebben kísérthetők vagyunk, de az óemberünk később is hajlamos marad a test kívánságainak engedni és a hívők könnyen visszacsúszhatnak egy testiességbe, ha az érzéseiknek és a kívánságaiknak engednek.

Ez a visszacsúszás játszódott le a Galácziában élő hívőknél is:

„Ennyire esztelenek vagytok? Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?”    Gal. 3:3

Időre van szükség és egy érettségre elvivő felkészítő szolgálatra, hogy ne lehessen könnyen megtéveszteni, eltévelyíteni bennünket.

Tisztán kell látnunk, hogy a Sátán, aki egy gonosz szellemi lény, a világ fejedelme (ura), aki a test vágyain, az érzéseken keresztül hat az emberekre. Ezért próbálja a testiesség állapotában tartani a hívőket, sőt a már szellemben járó hívőket is visszahúzni a testiesség állapotába – kellemes érzéseket és vágyat keltve bennük – megszerettetve velük a jó érzések állandó keresését. Tudjuk azonban, hogy érzéki test nem örökli Isten országát! Ezt a Sátán is nagyon jól tudja és pontosan ezen keresztül igyekszik megragadni, testiességben tartani a hívőket, és ez által elhitetni őket még akkor is, amikor azt gondolják, hogy nagyon szellemiek. Erről az állapotról ír Pál apostol a korinthusi hívőknek:

„… mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,”         1 Kor 1:5-7

Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemihez szellemit szabván. Érzéki (testies) ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.”   1Kor. 2:12-14

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem (testi) ember szerint jártok-e?”   1Kor. 3:1-3

Mi hívők sokszor nagyon naiv és hiszékeny emberek vagyunk és el sem tudjuk képzelni, hogy ilyenek előfordulhatnak közöttünk, ezért fel sem merül bennünk a kérdés, hogy meg kellene vizsgálni és meg kellene ítélni minden szolgálót, még akkor is (főleg akkor), ha bővölködnek a kegyelmi ajándékokban (prófétálás, gyógyítás..) és apostolnak, prófétáknak mondják magukat és nagy hírnévnek örvendenek.

Jézus azért dicsérte meg a Jelenések könyvében az efézusi gyülekezetet, mert ők bizony megpróbálták azokat, akik apostoloknak mondták magukat és hazugoknak találták őket:

„Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”    Jelenések 2:2

Látjuk tehát, hogy amikor tévelygésről beszél az ige, akkor nem egy gyülekezeten kívüli világi dologról van szó, hanem a gyülekezet belső életét meghatározó nagyon is valóságos dolgokról. Nem kívülről jövő, hazugságokat hirdető és „ördög szarvakat viselő” kegyetlen, durva embereket kell tehát felismerniük a hívőknek. Az nagyon könnyű lenne és az ilyenek senkit sem tévesztenének meg. Az ördög ennél sokkal ravaszabb! A gonosz valóságosnak és nagyon is hihetőnek álcázza az ő szolgáit – ahogyan az ige is beszél róla – „báránybőrbe bújtatja a hamis farkasokat”, akik az igét szólják Jézus nevében, sőt szellemi dolgokat is cselekednek. Ezek az emberek külsőleg sokszor aranyos, kedves, mosolygós, alázatosnak tűnő („báránybőrt” viselő) emberek, akik a hívők között vannak és szolgálnak. Így már veszélyes a dolog? Igen! Be kell látnunk, hogy nagyon is veszélyes, olyannyira, hogy az ige szerint képesek megtéveszteni, ha lehet még a „választottakat” – újjászületett hívőket – is!

Valódi érettségre és szellemi megkülönböztető képességre (szellemek megkülönböztetésének ajándékára) van szükség ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a hamisat az igazitól. Itt nem csak az ige igazságát kell tudni megkülönböztetni a hamisságtól, hanem az igazi (krisztusi) és a hamis (világias: antikrisztusi) szellemet is. Isten, aki az igazság szelleme nem vállal közösséget a hamissággal és a hamis szellemmel, ezért ezeket szét akarja választani, mert ezek nem lehetnek egységben, mert a hamisság nem fér össze Isten természetével. Sokszor egy szolgálat alapján közvetlenül nem is lehet felismerni ezeket, hanem csak a szellemek megkülönböztetése és a gyümölcsök (életük, jellemük, szolgálatuk eredménye) alapján.

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. … Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. … Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”    Máté 7.13-23.

Ha ezeket az igeszakaszokat olvasom mindig a „karizmatikus mozgalom” jut az eszembe, amiben magam is sok évet eltöltöttem. Elszorul és megremeg a szívem, mert úgy látom, hogy ezeket az igéket tekintve nagyon nagy veszélynek vannak kitéve. Éppen ezért nagyon nagy óvatosságra és a megvizsgálás következetes gyakorlására lenne szükségük, amit viszont teljesen elhanyagolnak, mert túlzottan jóhiszeműek; mindent elhisznek, ha híres szolgálókról van szó. Ezért sok képmutató, hamis munkás sajnos zavartalanul munkálkodhat közöttük, sokakat megtévesztve.

Miről ismerhetők fel, mik a gyümölcsei az igaz szolgálatoknak?

–         őszinte, becsületes, példamutató élet mind az egyéni, mind a családi, mind a gyülekezeti életben egyaránt. Az élete „átlátható”:

o       betekintést ad magánéletébe,

o       nem titkol, nem leplez dolgokat,

o       őszintén beismeri hibáit, tévedéseit,

o       kész megváltozni, megtérni azokból,

o       igényli a mások általi megvizsgálást, helyreigazítást,

o       ezek által hiteles embernek tekinthető.

o       Nem csak beszél az igéről, hanem cselekszi is azt az élete minden területén!

–         Szolgálatának jó gyümölcsei vannak:

– a jó „fának” a „gyümölcsei” is jók. Magához hasonló jellemű embereket nevel fel, ill. tűr meg maga mellett,

– nem tűri meg maga mellett a jellemtelen (becstelen, képmutató, a bűnnel megalkuvó) embert,

– nemcsak szereti az igazságot, hanem „gyűlöli a hazugságot” is. Igényli a nyilvánosságot, ezért világosságra megy, mert azt akarja, hogy a cselekedetei is nyilvánvalóak legyenek. Ezt várja azoktól is, akik körülötte vannak.

– önmagát megalázva a Krisztusban való egységet munkálja és Krisztust emeli fel és mindazokat, akik a Krisztusban járnak,

– az a vágya, hogy mindenben az Úr dicsőüljön meg, és az Úr legyen a középpontban.

Miről ismerhetők fel és mik a gyümölcsei a hamis szolgálatoknak?

–         az igazsággal megalkuvó, képmutató egyéni életmód (becstelenségek, korruptság, paráznaság…), amik csak a szolgáló életének mélyebb megismerése, „átvilágítása” (megpróbálása) által leplezhető le.

o       nem szívesen ad betekintést a magánéletébe, vagy csak a hozzá hasonlóknak – elleplezi azt,

o       nem őszinte, a „hitre nézve nem becsületes” ember,

o       elhallgat, kimagyaráz dolgokat,

o       ritkán ismeri be hibáit és tévedéseit, és nem is akar megváltozni,

o       megtiltja, elutasítja a mások általi megvizsgálást – csak úgymond Istennek tartozik számadással,

o       ezek által nem tekinthető hiteles embernek, mert beszél ugyan az igéről, de valójában nem a szerint él az élete minden területén! Az élete ezért önmaga becsapása.

o       Mindezeket leplezendő a saját jellemtelenségéről az ajándékok működésére igyekszik ráirányítani a figyelmet és az ajándékok működése által „hitelesíteni” életét és szolgálatát, de a Mt. 7  alapján látjuk, hogy ez hazugság!

– Szolgálatának rossz gyümölcsei vannak:

– a rossz „fának” a „gyümölcse” is rossz, mert magához hasonló jellemű (azaz jellemtelen, nem becsületes) embereket nevel fel, ill. tűr csak meg maga mellett,

– „szálka a szemében” az igaz (jellemes, becsületes, példamutató életet élő, őszinte, nem képmutató) ember. Az ugyanis az ő jellemtelenségére világít rá. (A sötétség nem bírja elviselni a világosságot, ezért nem akar a világosságra menni, hogy a cselekedetei le ne lepleződjenek.). Emiatt a hamis szolgáló mindig üldözi az igazat, de ezt nem nyíltan teszi, hanem jellemtelenségéből adódóan alattomos, képmutató, indirekt („kiszorító”) módon vagy felháborító bátorsággal egyszerűen hamisnak állítva be az igazit,

– óemberét nem adja halálra, ezért – sokszor saját vágyait követve – önmagát emeli fel, teszi naggyá, saját hírnevét igyekszik növelni, és ez által sokszor a testies szakadásokat munkálja,

– nem akarja érettségre vinni a hívőket, hogy azok leleplezzék őt, hanem kisdedkorban igyekszik tartani őket és uralkodni felettük,

– vágya nem az Úr megdicsőítése, habár erről beszél, valójában azonban saját maga dicsőségét keresi, és szívesen sütkérezik abban.

A Sátán – a testi kísértéseken keresztül, a test kívánságainak engedve – próbálja maga mellé állítani a megtéveszthető hívőket, megszerezni ez által akár egész gyülekezetek felett is a hatalmat, teljes tévelygésben járatva őket olyannyira, hogy az „igazakat kirekesztik a gyülekezetből” és közben azt hiszik, hogy „Istentiszteletet cselekszenek.”

„Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”    János 16:1-3.

A világias dolgok mögött azonban egy valóságos szellemi erő, hatalom áll – e világ szelleme, a Sátán -, aki a megtévesztés, hitetés szelleme által elhiteti a testiességbe visszacsúszott nagy tömeget képviselő hívőket, hogy ők járnak az igazságban és mások, a kevesek járnak tévúton.

Az igéből megtudhatjuk azt is, hogy miután az igazság szelleme nem vállalhat szellemi közösséget a hazugság szellemével, ezért Isten, aki szellem, Maga gyakorol ítéletet az igazságnak ellenállók felett olyan módon, hogy a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy akkor hadd higgyenek a hazugságnak.

„Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”    2 Thessz. 2.9-12

Ez Isten ítélete és szellemi szétválasztó munkája az igazak és hamisak között. Ez egy erőteljes, sajátos szellemi megtapasztalás, mintha Isten egy szellemi válaszfalat húzna két embercsoport közé, akik korábban egyek voltak. A szétválasztást követően Isten már nem akar közösséget közöttük, és ami külön meglepő, hogy azok, akik korábban meg tudtak élni egy szellemi közösséget egymással a szétválasztást követően rájönnek, hogy ez már nem megy. Sőt, ’egyik napról a másikra’ kiderül az is, hogy már nem is értik egymást. Ez egy döbbenetes szellemi megtapasztalás!

Ez tehát nemcsak egy fizikai szétválasztása egy embercsoportnak, hanem szellemi szétválasztás és szellemi ítélet is egyben, aminek kihatása van a szellemi „hallásra” és „látásra” is. Ezekről beszél Ézsaiás próféta és Jézus is a következő igeszakaszokban:

„És beteljesedik rajtok Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.”    Máté 13.14-16

„És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallották ezeket némely farizeusok, akik vele voltak, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-e? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.”   János 9.39-41

Ebből a szellemi tévelygésből, fogságból nagyon nehéz kiszabadulni, annál is inkább, mert egy erőteljes hamis szellem hamis hitet ültet az testies hívőkbe és elhiteti velük, hogy jó úton járnak.

Hiszem azonban, hogy még ezek után is van megmenekülés az „ördög tőréből” azok számára, akiket jóhiszeműségük miatt téveszthettek meg. Az igazság szellemére és erejére van azonban szükség, hogy bevilágítson a sötét helyekre és világosságra hozza a sötétség dolgait és így megvilágosítva és felbátorítva a megtévesztett hívőket, kiszabadulhassanak a Sátán – sokszor kényelmes, jó érzéseket keltő, biztonságos környezetet biztosító „aranyozott börtönéből” – fogságából.

Nézzük meg a következőkben egy konkrét igei példán keresztül, hogyan is lehetséges mindez a gyakorlatban. Egy ószövetségi történetet veszünk példaként, de hiszem, hogy az nagyon prófétikus és sok üzenetet tartalmaz a mai gyülekezetek számára is.

A történet Izraelről szól, ami a mai egyház előképe. Isten megítélte Salamon király eltévelyedését (paráznaságát) és úgy döntött, hogy halála után elszakítja fiától az országot és csak egyetlen nemzetséget tart meg Magának: Júdeát, Jeruzsálemmel és a Templommal együtt. Az ország nagyobb részének (kilenc és két fél törzsnek) megengedte Isten, hogy Szamáriával (betelepült pogány néppel) az élen elszakadjon és belesüllyedjen az Isten számára fertelmes bálványimádásba, a hamis Istenek (Baál, Asera) tiszteletébe. Isten számára utálatos pogány oltárokat emeltek maguknak, amiken pogány isteneknek áldoztak Szamáriában, elkülönülve teljesen a Jeruzsálemi Templomtól.

Adódik azonban egy alkalom, amikor a szétválasztás után Izrael bálványimádó királya, Akháb (akinek Jezabel volt a felesége) egységre és közös harcra hívja Júda királyát, Josafátot egy külső ellenség, a szíriabeliek ellen.

A próféták (sok hamis és egyetlen igaz: Mikeás) a csata kimeneteléről prófétálnak, és a sok hamis próféta Mikeás ellenében egybehangzóan Akháb akaratát, győzelmet prófétálnak és csatába vonulnak. Egyedül Mikeás az (akit éppen a börtönből hoznak elő, és akit nem szeretnek meghallgatni, mert mindig rosszat prófétál), aki kimondja az igazságot és – betekintést adva a szellemvilágba – megmagyarázza annak szellemi hátterét is. A csata – Mikeás jövendölésének megfelelően – csúfos vereséggel végződik, ahol Akháb maga is meghal; hiába öltözött álruhába, mégsem tudta kikerülni Isten ítéletét, mert egy vaktában kilőtt nyílvessző megölte őt.

Figyeljünk most ennél a történetnél különös módon a szellemi üzenetre, a hamis próféták és hamis szellemek működésének módjára és a szentségtelen szövetség (igaz és hamis elegyének) eleve vereségre ítélt sorsára. Ezek sok hasznos tanulsággal szolgálhatnak számunkra a gyülekezet mai állapotában.

„Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége volt. Ő sógorságot szerzett Akhábbal.  Néhány esztendő múlva aláment Akhábhoz Szamariába,

–         és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba. Mert ezt mondta Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda királyának:

–         Feljössz-e velem Rámóth Gileádba? Felel néki, és monda: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a harcban.

–         Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után. És összegyűjti az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? Felelnek: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.

–         És monda Jósafát: Nincsen-e itt több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? És monda az Izráel királya Jósafátnak:

–         Van még egy férfiú, aki által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla fia.

És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király! Szólítja azért az Izráel királya egyet az ő szolgái közül, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát. És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek, ki-ki az ő királyiszékében, királyi ruhákba öltözötten; ott ülnek Szamaria kapuja előtt, a térségen;

– és a próféták mind prófétálnak ő előttük. Csináltatott pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Szíriabelieket, mígnem megemészted őket! A többi próféták is mind ekképpen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király kezébe adja.

A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szól néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót. Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, amit az én Istenem nékem mondd! Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki: Mikeás! elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És monda: Menjetek el, és jó szerencsétek lesz, kezetekbe adattatnak azok. És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében? Akkor monda:

Látom az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondja az Úr: Nincsen ezeknek uruk. Térjen meg ki-ki az ő házához békességben.

És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondtam-e, hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?

Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látom az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani. És monda az Úr:

–         Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen és elvesszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szól. Akkor eljön egy lélek, aki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mi módon? És felel: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy. Íme azért

–         most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.

Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arcul csapja Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem, hogy csak néked szólana? Felel Mikeás: Íme meglátod magad azon a napon, amikor egyik kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.

– Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához. És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöcbe, s tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.

És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!

És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth Gileád ellen.

–         És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom, és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És megváltoztatja az Izráel királya az ő ruháját, és mennek viadalra. Szíria királya pedig meghagyta az ő szekerei fejedelmeinek, mondván: Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az Izráel királya ellen. És amikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának: Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor felkiált Jósafát, és az Úr megsegítette őt, és az Isten azokat elfordítja tőle; Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.

–         Egy férfi pedig kifeszíti kézívét csak úgy találomra, és eltalálja az Izráel királyát a páncél és a kapocs között. És ő monda az ő kocsisának: Fordulj meg, és vigyél ki engem a táborból, mert megsebesültem.

És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel királya az ő szekerében állott a Szíriabeliek ellen estéig, és naplementekor meghal.”   2 Krónika 18.1-34

Látjuk az eléggé megdöbbentő és tanulságos történetből, hogy az összhangban van a korábban említett igékkel, hogy a Baál (hamis) próféták – Isten által rájuk bocsájtott tévelygés szelleme által – Akháb király akaratát prófétálták, hogy higgyen a hamisságnak és ily módon elnyerje Akháb Isten ítélete szerinti méltó büntetését.

Egy Istentől kibocsátott hamis szellem prófétált sok, hamis próféta szájából!!!

Mikeás, aki a kevés igaz próféta példája, mindig igazat prófétált korábban is, de azt sosem akarták meghallgatni, mert mindig „rosszat” (nem az emberek vágyait), hanem mindig Isten akaratát prófétálta.

Pontosan így van ez napjainkban is! Valóságos szellemi dolgok nyilvánulnak meg, ami megtévesztésig Istentől valónak látszik, de valójában mégis hamis. Még akkor is, ha megtévesztő módon Jézus nevére hivatkozva történnek dolgok, ami sok választottat (igaz hívőt) is megtéveszt.

A hamis szolgálók felismerése kapcsán gondoljunk a hamis (papír)pénzre! Nem is gondolnánk, hogy milyen sok hamis papírpénz van forgalomban anélkül, hogy kiderülne, mint ahogyan sok hamis szolgáló is szolgál leleplezés nélkül. Nincs azonban egyetlen olyan őrült sem, aki pld. 7000 FT-ost állítana elő, ami nem létezik, mert ez hazugság lenne, és rögtön lelepleződne a csalás. Egyrészt csak olyan pénzt érdemes hamisítani, amiből igazi is van (pld. 10 000 Ft-ost), másrészt jó minőségű hamisítványra (az igazira megtévesztésig hasonlítóra) van szükség, mert csak így lehet az embereket becsapni, megtéveszteni vele. Sokszor a forgalomban lévő hamis pénz is sokakat megtéveszt, észre sem veszik, közkézen forog, sokszor „a hivatalos helyeken is átmegy”, és csak a szakemberek és az UV fény tudja felismerni, leleplezni. Megtévesztésig hasonlít az eredetire, de mégis hamis, mert sok hasonlóság van benne, de van mégis valami eltérés valamelyik fontos jellemzőjében, ami miatt hamis és mégsem azonos az igazival. Sokszor már az alapanyag (papírminőség) hamis, vagy eredeti ugyan, de nem jó a rajta lévő vízjel, vagy baj van a színárnyalattal, ábrákkal stb. Ami azonban ezeknél még fontosabb, hogy hamis a forrás! Betörhetnek emberek a nyomdába és nyomtathatnak illegálisan tökéletes papírpénzt, de az mégis törvénytelen és bűnnek számít. Így van ez a hamis szolgálókkal is! Őket nem Isten küldte, mert Isten nem is ismeri őket, ezért a személyük önmagában hamis. Az ilyen szolgálók jellemtelenek, nincs valóságos újjászületés vagy összetöretés az életükben, és hiányzik az alázat. Természetesen az ilyen szolgálóknak a gyümölcse is rossz lesz.

Fontos megjegyeznünk, mint ahogyan az a hamis pénz esetében is igaz, hogy annak ellenére, hogy a hamis 98%-ban hasonlíthat az eredetire, de az mégis teljesen (100%-ban!) értéktelen és káros! Így van ez a hamis szolgálatokkal is!

Jó lenne ezt megjegyezni és e szerint viszonyulni hozzájuk!

 Jézus is távol tartotta magát a farizeusoktól, és a tanítványait is óvta tőlük. Pál apostol azt javasolja Timóteusnak, hogy az ilyen embereket és az ilyenfajta életmódot kerülje és a korinthusiaknak is az javasolta, hogy az ilyen embereket kerüljék:

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.”1 Tim. 6.10-11.

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”    2 Kor. 6:14-18

Hogyan lehet elkerülni, elszakadni az igaz hívőknek a tévelygésben élőktől?

Házankénti összegyülekezés egy jó megoldás erre, mert a házak esetében könnyen megoldható az elszakadás. Egyszerűen ez azt jelenti, hogy nem ápolják a szellemi közösséget azokkal, akik tévelygésben élnek.

A csak vasárnap együttesen összegyülekező közösségeknél az Isten által össze nem egyeztethető dolgok nem férhetnek meg békességben egymás mellett. Nem lehet megalkudni és tudomásul venni dolgokat, és ez által közösséget vállalni mások bűnével. Ha a közösség megalkuszik a bűnnel, megtűri azt, mert nem lép fel határozottan ellene a Máté 18-ban leírtak szerint, akkor nincs más lehetőség, mint kijönni (kifutni) a közösségből, hogy ne váljunk magunk is bűnrészessé:

És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja:

Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”    Jelenések 18:4

Kedves hívők, kedves szolgálók!

Jó lenne elgondolkoznunk azon, hogy talán nem véletlen, hogy Jézus mellett Pál, Péter és János apostol is egybehangzóan vigyázásra, éberségre, óvatosságra, minden megvizsgálására és csak a jónak a megtartására szólítanak fel bennünket a leveleikben, mert mint írják, az utolsó időkben a hívőkre leselkedő legnagyobb veszély a hitetés, a megtévesztés. Leveleikben bőségesen ellátnak bennünket hasznos ismerettel, tanáccsal arra vonatkozóan, hogyan lehet felismerni és megkülönböztetni egymástól az igazit és a hamisat: Krisztust, apostolt, prófétát, tanítót és szellemet.

Vége kell, hogy szakadjon végre a naiv, hiszékeny, gyermekiesen, együgyű – a „hamis szeretet mázával bekent” – „elegy keresztyénségnek” és kell, hogy elváljon az igazi a hamistól. Jézus azért is jött, hogy az igazat a hamistól szétválasztva megtisztítsa az Ő szérűjét:

„Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”   Máté 3:12

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?”   1Pét 4.17-18

„És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért (mondja Jézus); de aki mindvégig megáll(kitart, állhatatos marad), az megtartatik (üdvözül).”  Máté 10:22

Kívánom minden kedves hívőnek, hogy jusson el az igazság, Jézus Krisztus valóságos megismerésére, hogy

–         kitartson a megrázásként jövő próbákban,

–         igaznak bizonyuljon az Istentől való szétválasztásokban (ami nem Isten ellenes szakadás, hanem Isten szétválasztó, megtisztító munkája), amikor SZÉTVÁLASZTJA AZ IGAZIT A HAMISTÓL,

–         és ne bizonyuljon hamisnak („könnyűnek”), mint a polyva, amit tűzre vetnek,

–         hanem olyan legyen, akit begyűjt magának az Úr egy örök életre.

Ámen!

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: gyülekezetépítés, helyreállítás, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Sokan vagy kevesen? – Abonyi Sándor

“Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”  Máté 22:14

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Gedeon csapata történetének üzenete ma

Bevezető

Korábban is, de mostanában egyre többször jut eszembe ’Gedeon csapata’. Történetükre sokszor úgy gondolnak a hívők, mint egy kedves, mókás történet, ahol Isten nem éppen hagyományos, hanem egy Isteni harcmodorban harcolva elég „komikus” módon győzi le a Midianiták seregét egy maroknyi csapattal. Amikor valakinek eszébe jut ez a ’kedves kis történet’, akkor természetes módon mindenki Gedeon győztes kis csapata tagjának képzeli magát. Kapóra jön ez a történet olyankor is, amikor egy közösség éveken keresztül nem képes növekedni – és nem éppen Istentől való módon – azzal nyugtatgatja magát, hogy őket ’Gedeon csapatának hívta el az Úr’.

Az utóbbi időben a széles és keskeny út üzenete vált hangsúlyossá számomra, ahol természetesen mindenki a keskeny úton járónak gondolja magát. Még ha a széles úton járnak is emberek, akkor is abban a meggyőződésben vannak, hogy a mennybe jutnak, legfeljebb kevesebb jutalmat fognak kapni. A hívők nem akarják megérteni, hogy a „széles út” – a saját útjukon való járás – a pokolba vezet, amiből meg kell térni. Ezt Jézus minősítéséből bizonyosan tudjuk, mert Ő gonoszoknak nevezi azokat, akik a „széles úton” járnak, akiket Ő nem is ismer, mert nem az Övéi. (Máté 7.13-29.)

Mostanában az egyház helyzetét, állapotát látva egyre többször jut eszembe Gedeon csapata, de más tartalommal és üzenettel. Főként az által erősödött ez meg bennem, hogy látom az egyház elvilágiasodását minden téren: a világ sok területen behatolt az egyházba. Erre a komoly veszélyre figyelmeztet Bartha László testvérünk a magyar eklézsiának szóló próféciájában, ahol arról van szó, hogy az ellenség már a falakon (gyülekezeten) belül van és „szabad a rablás”. Az ellenség szabadon rabol a gyülekezetekben, a hívők és vezetők kényelmessége vagy éppen tudatlansága miatt.

A „széles” út és a „keskeny” út példázatán az Úr előtt gondolkodva felmerült bennem a kérdés, hogy mit jelent az ott említett „sokan” és „kevesen” szóhasználat, a széles ill. a keskeny úton járókkal kapcsolatban. A Biblia mindig pontosan fogalmaz, és több igehely is megerősíti ugyanazt. Az itteni szóhasználat is sejteti, hogy itt a sokaság nem többséget jelent, hanem annál jóval többről van szó, „sokakról”. Az egyszerű többség 51%, a minősített többség 2/3; 66%). A kevesek esetén sem kisebbségről (10-49%) van szó, hanem valóban kevesekről, talán nagyon is kevesekről. Amikor az eklézsia állapotán gondolkodva idáig jutottam, az foglalkoztatott, hogy valójában kik is a sokaság és kik a kevesek és mi ezeknek a csoportoknak a jellemzője? Ez a kérdés izgatott és indított arra, hogy utánajárjak, hogy valójában mennyi is a kevesek és kik tartozhatnak abba? Ekkor nagyon erőteljesen módon ismét Gedeon csapata, az ottani „isteni kiválasztási módszer” jutott eszembe. Egyre több gondolatot hozott fel bennem az Úr ezzel a történettel kapcsolatban, ami az eklézsia állapotára is jellemző. Bizonyosságot vártam a Szent Szellem által, hogy ezt a történetet az eklézsia állapotával hozzam összefüggésbe, azon túl, hogy tudjuk, minden Ószövetségi történet tanulságos számunkra és sok minden a mi tanulságunkra – okulásunkra – írattatott meg.

A harmadik gondolatkör az Isten szerinti szétválasztás volt, ami sokat foglalkoztatott mostanában. Míg az 1 Korinthus levél a hívők testiességéről (kiskorúságáról, pártoskodásáról) szól, a 2 Korinthus 6.14-16-ban már felszólítja az Úr az igaz hívőket a hamisaktól való különválásra:

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van

– igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége

– a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége

– Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze

– hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése

– Isten templomának bálványokkal?

Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr”.   2 Kor 6:14-18.

Ilyenkor a „gyülekezetben” maradók a Zsidó 10.25-el próbálják a „kiszakadni” szándékozókat a „gyülekezetben” való maradásra bírni: „el ne hagyjuk a magunk gyülekezetét” – mondják. A 2 Kor. 6.18 azonban az Úr éppen a „kiszakadókat” tekinti az Övéinek. Talán még kevesen figyeltek fel erre az igeszakaszra és nem értették meg, hogy így is lehet Istennek tetsző módon cselekedni. E szerint azok engedelmeskednek az Úrnak, akik kimennek egy elvilágiasodott „gyülekezetből” és nem vállalnak közösséget velük, nem pedig azok, akik megalkudva bent maradnak azokat kárhoztatva, akik kimennek közülük.. Az igazsággal való megalkuvás bűnrészesség vállalása, bűnpártolás, ami ellenségeskedés Istennel. Tudjuk, hogy Jézus azt mondta, hogy „ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Máté 18:20) Az Úr gyülekezetének minimális létszáma tehát 2-3 fő. A kiszakadóknak a kijövetelük után nem kell tehát félni, hogy mi lesz velük gyülekezet nélkül, mert 2-3-an is már ők az Úr gyülekezete, mert meg tudják élni a közösséget egymással és az Úr ott lesz velük.

Hangsúlyossá vált továbbá számomra az is, hogy Jézus, aki betöltötte a szeretet nagy parancsát, egyben Ő az Igaz Bíró is – Ő az IGAZSÁG. Ő az, aki megítéli és szétválasztja egymástól az igazat és a hamisat: kezébe veszi a „szórólapátját és megtisztítja a szérűjét” – szétválasztja a hamisat (szemetet, polyvát) az igaz magtól.

Erről beszél Keresztelő János a Lukács 3:16-18-ban:

„…Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljön, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre is intve őket, hirdeti az evangéliumot a népnek.”

Az eklézsiában megélt személyes megtapasztalások és ezen igeszakaszok mélyebb megértése közelebb vittek Isten munkájának jobb megértéséhez a mai időkben. Ezek az igék nagyon hangsúlyossá és személyessé (rhémává) váltak számomra.

A bevezető gondolatok után szeretnék a lényegre és szellemi üzenetre koncentrálni, támaszkodva az olvasó Biblia ismeretére. Ez az írás nem kisdedeknek való tej itala, hanem inkább érett keresztyéneknek szóló kemény eledel.

Nézzük most meg, hogy a Gedeon csapatának története milyen tanulsággal szolgál számunkra. Érdemes végiggondolni a következőket:

– milyen volt a helyzet Izraelben Gedeon idején és milyen az egyházban ma?

– mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító (próféta) küldését?

– milyen szempont szerint választ Isten vezetőt a harchoz?

– mi a vezető első legfontosabb tennivalója?

– sereggyűjtés,

– Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere

– Isten harcmodora: az Úré a harc

1. Milyen helyzetben volt Izrael Gedeon idejében és mennyiben hasonlít ez az egyház a mai állapotára?

„És gonoszul cselekednek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adja őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig. És hatalmat vőn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól való féltükben készítették magoknak az Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, amelyek a hegységben vannak. Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájuk törtek. És táborba szálltak ellenük, és pusztították a földnek termését egész addig, amerre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat. Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt.”   Bírák 6:1-5.

Gonoszok voltak a cselekedeteik és ezért adta Isten őket az ellenség (a körülöttük lévő pogány nép) a világ kezébe, hatalma alá. Izrael fiai a Midiánitáktól (az ellenségtől) való féltükben készítettek maguknak a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket.

Nem azt látjuk, hogy a mai gyülekezetek is igyekeznek maguknak biztonságos barlangokat, erősségeket (templomokat, gyülekezeti házakat) építeni, ahol a világtól (ellenségtől) való félelmük miatt biztonságban lehetnek? Erőtlenségük és bátortalanságuk (gyávaság) miatt félnek „kimenni” és megütközni az ellenséggel (a világgal), pedig erre kaptunk parancsot Jézustól mennybemenetele előtt:

Elmenvén (kimenve a világba) azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”  Máté 28:19-20.

A hívők nemcsak hogy nem mennek ki, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel, hanem mint azt a korábban említett prófécia is mondja, a gyülekezetek azt is megengedik, hogy az ellenség menjen be a gyülekezetbe: a falakon belülre és szabadon raboljon, elrabolva Isten újszövetségi népének minden javát. Ilyen siralmas, sanyarúságos helyzetben van ma az egyház, még ha ezt sokan nem is látják, vagy nem is így gondolják. Az ellenségtől való félelmében folyamatosan a mindennapi létéért küzd, sőt sokan szövetséget kötnek az ellenséggel: kompromisszumot a világgal, vagy együttműködési megállapodást a világi kormánnyal. Ha kevesen is, de vannak, akik látják az egyház mai szomorú állapotát és ez nagyon elkedvetleníti őket, mert eléggé kilátástalannak látják a helyzetet: emberileg! Tudjuk azonban, hogy ha Istenben bízunk „minden lehetséges annak, aki hisz.” Sokan vannak, akik mindent „rózsaszínben” látnak és semmit sem látnak mindebből. Ők olyanok, mint a Laodiceai gyülekezet a Jelenések 3.14-22-ben. Úgy gondolják, hogy minden rendben van, semmi probléma, sőt magukat öntelt módon győztes népnek gondolják és hirdetik. Ez aztán tényleg vakság, teljes megtévesztettség, tényleg szükségük van „szemgyógyító írra”, hogy lássanak. A „gyülekezet” már észre sem veszi, hogy Jézus nincs közöttük. Kívülről zörget és megtérésre szólítja fel őket. Kéri, hogy engedjék már be, mert szeretne közösségben lenni velük, velük vacsorázni, legalábbis azokkal, akik meghallják a hangját. Hány ilyen gyülekezet van ma a világon? Csak az Úr tudja igazán, de hiszem, hogy nem kevés.

Ez az állapot a következőkből érzékelhető:

– egy magát hívőnek nevező ember életmódja alig különbözik egy világi emberétől,

– a gyülekezetek a Róma 12.2 tiltása ellenére („ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által”….) világi „csalikat” alkalmaznak, hogy becsalogassák a világi embereket a „gyülekezetekbe” és mindenféle „jó érzést keltő, világhoz hasonló dolgokkal” igyekeznek ott tartani őket.

Végül a gyülekezet már teljesen világivá válik, amit a hívők észre sem vesznek. Nem a gyülekezet foglalt el tehát területeket a világból, hanem a világ jött be a „gyülekezetekbe” és foglalta el azt. Ez által megszűnt a gyülekezet fény és világosság lenni a világ számára, és elvesztette Istentől való erejét is.  Hiába próbál többször is evangelizálni, már „nincs ereje” ahhoz, csak a „kegyesség látszata” maradt, az pedig kevés. Jézus határozottan megtiltotta tanítványainak, hogy elmenjenek Jeruzsálemből, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel. (Ap.csel 1.4.)

Természetesen vannak és lesznek olyan gyülekezetek is, ha nem is sok, ahol az Úrnak való engedelmesség – szentségben és igazságban való járás – a jellemző, mint ahogyan látjuk azt a Filadelfiai gyülekezetnél a Jelenések könyvében.

„Tudom a te dolgaidat, hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet….Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait.”   Jel 3:8-10.

Persze lehet közöttük is lehet néhány konkoly, mint ahogyan Jézus mellett is ott volt Júdás, akit senki nem tudott leleplezni az utolsó pillanatig, csak Jézus ismerte, hogy ki ő valójában.

2. Mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító küldését?

„Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltanakaz Izráel fiai.”Bírák 6:6.

Nagyon tanulságos ez az ige. Isten saját népe gonoszsága miatt Maga adta népét az ellenség kezébe, ezért a végsőkig vár, míg meg nem tapasztalják az ellenség gonoszságát olyannyira, hogy Istenhez kiáltanak segítségért.

Ebből az látszik, hogy Isten megengedte a gyülekezeteknek, hogy teljesen kirabolja őket az ellenség, és addig nem küld nekik szabadító, míg rá nem jönnek nyomorúságos állapotukra és nem kiáltanak Istenhez.

Akik a keskeny úton járnak ma a „gyülekezetekben” – és engedelmeskednek Isten parancsának – „kijönnek közülük”. Így a „széles úton járók gyülekezete” egyre „világiasabb lesz”. Ezt az állapotot érzékelteti a következő igeszakasz:

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók,  kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább az élvezeteknek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét (képmutató látszat-kereszténység). És ezeket kerüld.”    2 Tim.3.1-5.

3. Milyen szempont szerint választ Isten „szabadítót”?

Mikor pedig kiáltottak az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt: Prófétát küld az Úr az Izráel fiaihoz, és monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, és hoztalak ki titeket a szolgálatnak házából, és én mentettelek meg benneteket az Egyiptombeliek kezéből, és minden nyomorgatóitoknak kezéből, akiket kiűztem előletek, és néktek adtam az ő földjüket. És mondom néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra.És eljön az Úrnak angyala, és leül ama cserfa alatt, amely Ofrában van, amely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orcája elől. Ekkor megjelenik néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú!….  És az Úr hozzá fordul, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, ……….. El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz…..És épít ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezi azt Jehova-Salomnak [(azaz: az Úr a béke]), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.”  Bírák 6.7-23

Sokan vágynak ma arra az egyházban, hogy Isten hadseregének vezérei legyenek. Sok ismert, tekintélyes ember könnyen belegondolja magát ebbe a „nagy hírnevet” ígérő „pozícióba”. Többen már össze is fogtak néhány évvel ezelőtt Magyarországon, hogy „lendületbe hozzák” az egyházat és „elindítsák az ébredést”, DE úgy látszik Istennek más volt a gondolata. Isten inkább ítéletet és „megrázást” hozott az egyházra a kormány által megalkotott új kisegyházi törvénnyel, mint ahogyan azt Izrael esetében látjuk, amikor Isten az Izraelt körülvevő pogány népek kezébe adja ’haragja botját’, hogy ők büntessék meg Izraelt; jobb belátásra bírva őket. Ezt látjuk Midián esetében is. Látjuk azt is, hogy Isten ítélete és büntetése időleges, míg el nem érni vele a kívánt célt. Izrael esetében – Gedeon idejében – ez hét évig tartott.

Gedeon történetét leíró fenti igeszakaszából láthatjuk egy Isten által elhívott vezető jellemét és az Isten szerint való kiválasztás minősítési szempontjait.

Az Úr angyala jelenik meg – Isten válaszaként és beavatkozásaként a nép segélyhívására –  és prófétát választ ki, aki kegyelmet talál az Úr előtt, Gedeont.

Az Úr hívta el Gedeont, nem önjelölt volt, hanem olyan, aki kegyelmet talált Istennél, aki elhívása pillanatában éppen búzát csépelt titokban a pajtában (nem a szérűn, ahol szokás). Ebből az látszik, hogy sok hivatalos (önjelölt) egyházi vezető lehet, de az Úr várhatóan nem a hivatalos egyház magas rangú vezetői közül, hanem a  munka mellől fogja elhívni a leendő szabadító(ka)t, a személyes jellemük alapján. Érdemes ezen elgondolkozni! Ugyanezt látjuk Jézus idejében is, amikor Jézus a farizeusokat és írástudókat ’félretéve’ egyszerű embereket; „halászokat, vámszedőket,..stb” hívott el a munka mellől „első számú” vezetőknek.

Származását tekintve Gedeon a lehető ’legkisebb’ volt. A legszegényebb és legkisebb nemzetségből, Manassé fél nemzetségéből származott és az apja fiai közül is a legkisebb volt. Emberi értelemben nézve igazi „utolsó ember”, akiből Isten csinált „elsőt”. Az Úr veled, erős férfiú!….menj el ezzel a te erőddel…nemde, én küldelek téged? Ez azt jelentette, hogy az Úr vele van az általa választott vezetővel és azt várja tőle, hogy erős legyen. Az Úr nem várja tőle, hogy a saját erejében bízzon, és nem kell semmit sem erőlködnie, hanem azzal az erővel menjen, ami van.

Az Úr ígéretet tett Gedeonnak, hogy legyőzi a Midiánt: „Én leszek veled, és megvered Midiánt”.  Isteni kiválasztás, Isteni támogatás, biztos ígéret a győzelemre Istentől. Ezt semmilyen emberi erőfeszítés nem pótolhatja.

Miután jelek által is megerősíti Isten Gedeon elhívását – alkalmatlanság érzése miatt nehezen hitte el, hogy ő lenne az alkalmas személy – Gedeon oltárt épít az Úrnak.

Alázatos ember volt, aki nem magában bízott, Istennek adta a dicsőséget. Hasonlóan alkalmatlannak és bizonytalannak érezte magát Mózes is, amikor Isten elhívta szabadítónak. Az alkalmatlanság érzése a biztos jele annak, hogy ne magában bízzon valaki, hanem egyedül Istenben. Gedeon személyének kiválasztása mindenki számára meglepetés lehetett Izraelben. Így lesz ez Isten utolsó idők seregének vezéreivel is. Olyanokat fog felkenni Isten a vezetésre, akiket addig talán senki sem ismert, akik valószínűleg sok éven keresztül – a felkészítés helyén – rejtekhelyeiken a „pusztában” voltak és „titokban csépeltek”.

4. Mi a vezető első legfontosabb tennivalója? Bátorság – és engedelmesség próba!

“És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, amely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, amely a te atyádé és a berket, amely amellett van, vágd ki.  És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, amelyet kivágsz.  Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn maga mellé az ő szolgái közül, és akképpen cselekszik, amint megmondta néki az Úr. De miután félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka teszi meg. Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme már össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levő berek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, amely építteték. És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És mikor utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondták: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot. Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, amely mellette volt. Joás pedig monda mindazoknak, akik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-e őtet? Valaki perel ő érette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott! És azon a napon elnevezték őt Jerubbaálnak, mondván: Pereljen ő vele Baál, mert lerontotta az ő oltárát.”Bír 6:25-32

Nem akármilyen vizsga-feladatot kellett elsőként Gedeonnak megoldani, hogy bizonyítsa Istennek való engedelmességét:

–         le kellett rombolnia a nagyra tartott (hamis isten) Baál oltárát,

–         a hét éves tulkot (az apja szeme fényét) kellett égőáldozatként megáldozni,

–         kivágni a kedves és szép berkeket,

–         és a berek fáival kellett alágyújtani az áldozati állatnak.

Nem véletlenül félt az atyjától és a város férfiaitól Gedeon, mert életével játszott. Így keresték őt tette végrehajtása után: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és kivágta a berket, amely mellette volt.”

Melyik önjelölt vezető és milyen ígéret alapján merné a vezetői munkáját azzal kezdeni, hogy olyan életveszélyes vállalkozást hajtana végre, mint Gedeon. Kedves leendő vezető testvérem, ha szívesen lennél „Gedeon”, elszántad magad a halálra? Jézus, de az első 12 apostol közül is 11-en mártírhalált haltak. „Halálra szántak” voltak Isten nagy emberei, ahogy Pál is mondta magára, és végül ő is mártírhalált halt. Szeretnéd ilyen életveszélyes megbízatás végrehajtásával kezdeni vezetői munkádat? Még mindig szeretnél „nagy vezető” lenni? Erre csak az képes, akit valóban Isten hív el és Tőle kap ígéretet és támogatást mindenben. Akit Isten elhív, annak engedelmesnek kell lenni Istennek minden körülmények között, még az élete kockáztatásával is. Istennek alázatos, nem megalkuvó, nem kompromisszum kereső emberekre van szüksége. Az egyház tele van ma önmagukban bízó, de ugyanakkor megalkuvó – minden konfrontációt kerülő – vezetőkkel. Isten igéjéből úgy tűnik, hogy Ő nem kerüli a konfrontációkat, mert annak sokszor nagyon is helye van.Saul király is (félve a népszerűsége elvesztésétől) kerülte a konfrontációt saját népével szemben és így Istennel szemben vált engedetlenné: El is vetette ezért Isten, mint királyt. (1 Sámuel 15.24-28) Tudjuk, hogy aki embereknek akar tetszeni, az Isten szolgája nem lehet. Az Isten szerint való vezetés nem népszerű feladat, nem a hírnévről szól, hanem inkább a gyalázatról, a veszélyről és az emberek meg nem értéséről. Mózes ellen is sokat lázadtak a zsidók a pusztában és Pál apostolt is esküt fogadva akart megölni a zsidók egy csoportja.

Gondold végig kedves testvérem, aki vezetői ambíciókat táplálsz magadban! Erre gondoltál és erre vágysz? Ugye nem! Akkor jobb, ha nem ringatod magad ilyen elhívásban. Hagyd, hogy hadd válasszon inkább Isten, ahogy az volt Dávid esetén is, amikor Sámuel próféta kiválasztotta Isai fiai közül a legkisebbet, akit oda sem hívtak a kiválasztási ceremóniára, mert senki sem gondolta őt emberileg esélyesnek – egyedül Isten. (1 Sámuel 16.6-13) Tudjuk, hogy „Isten nem úgy gondolkozik, amint az ember, mert nem a külsőt nézi, hanem, ami a szívben van”!

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy egy győztes háború megindítása előtt le kell rombolni minden bálványt (hamis istent) és helyre kell állítani az igaz Isten-tiszteletet. Vannak ma bálványok az egyházban? Bizony nagyon sok: személyek, szolgálatok, felekezetek, ceremóniák, emberi akaratok, nagyra értékelt templomok és gyülekezeti házak, a látogatók sokasága, szervezetek nevei stb. stb. Be kell látni, hogy mindezeknek Istennél semmi értéke sincs, sőt ha ezek bármi jelentőséget kapnak – márpedig kapnak – akkor Isten előtt ezek hamis istenek, bálványok. Hajlandók vagyunk mindent lerombolni, ami rólunk – emberekről – szól, és mindent halálra adni, hogy helyet adjunk a Krisztusból áradó új életnek?

Egyik testvéremmel arról beszélgettem egy alkalommal, hogy miért van arra szükség, hogy egy másik ismerős testvérünk annyira akar mindenben feltűnni és mindenáron extrém módon mindenben felhívni magára a figyelmet? Miért nem tudja ezt letenni, miért van erre szükség? – kérdeztem. A testvérem erre nagyon találóan a következőt válaszolta: Mert akkor nem maradna belőle semmi! Igen. Pontosan erről van szó. Istennek mindezekre semmi szüksége, mert Ő azt akarja, hogy semmik legyünk, hogy Ő lehessen Valaki bennünk és általunk.

Ne lepődjünk meg tehát, ha majd eljön az idő, amikor már minden hívő a legnyomorúságosabb állapotban lesz, akkor Isten elő fog rukkolni az Ő meglepetés- választottaival, akikre senki sem gondolt. Isten fog bizonyságot tenni mellettük erővel és hatalommal és ezért nem lesz kétséges senki számára Istentől való elhívásuk.

5. Sereggyűjtés 

„És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybe gyűlnek, és átkeltek a Jordánon és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívta az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket küld egész Manasséba, és egybe gyűlik az is ő utána; és követeket küld Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljönnek eleikbe. ….. Felkele pedig jó reggel Jerubbaál – ez Gedeon – és az egész nép, mely vele volt, és táborba szálának a Haród kútjánál, és a Midián tábora tőle északra volt, a Moré halomtól fogva, a völgyben.”   Bírák 6:33-7.1.

Átugrottam és kipontoztam az idézetben a sokak által ismert „gyapjú próbát”, ami szintén arra bizonyíték, hogy mennyire bizonytalan volt Gedeon az elhívását illetően. Pedig korábban angyal jött hozzá és erőteljes kijelentést kapott az angyalon keresztül. Látszik a Sátán munkája, hogy milyen erősen támadja egy-egy Isten által felemelt vezető elhívását és igyekszik megkérdőjelezni azt. Elbizonytalanodást és hitetlenséget tud ébreszteni benne, annak ellenére, hogy amikor az ellenség átkelt a Jordánon az Úrnak lelke is betöltötte Gedeont.

Gedeon annak rendje és módja szerint elkezdi toborozni a sereget és össze is gyűjt 32 000 embert. Mennyire örül ma is minden vezető, hogy minél több embert tartozzon a „seregéhez” és milyen sok, sajnos esetenként még emberi mércével is kritizálható módszerrel éri el ezt. Sokan dicsekednek – főként külföldi – vezetők ma is azzal, hogy 5 000 vagy 10 000 látogatója van a gyülekezetüknek. DE a kérdés az, hogy mennyi ezek közül az Isten számára is alkalmas „harcos” vagy a bibliai mérce szerint minősített tanítvány? Itt visszakanyarodunk a bevezető gondolatokhoz, ahogy szokták mondani, hogy „mennyi is a mennyi”?  Gedeon háborúba hívta az embereket és nem egy kellemes weekend-re, party-ra, főzéssel (Nyugaton ökörsütéssel) egybekötött kellemes egyházi ünnepségre. A mai – sokszor inkább – szórakoztatás-centrikus, kényelmes, jó érzést keltő gyülekezetekben, ahol kerülnek minden konfliktust, szokatlant és kellemetlen helyzetet az alkalmak inkább ’szórakozásra’ hasonlítanak, mint háborúra. Hányan gondolnak ma a sok ezer hívő közül arra, hogy a hitükért képesek lennének-e meghalni? Hívő lenne akkor is, ha ez a halálába is kerülhet? A harc (háború) erről szól. Minden értelmes katona tudja, hogy ha háborúba megy ott meg is halhat és ezzel valamilyen módon számolnia kell: „le kell ülni és fel kell mérni a költségeket”.

6. Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere: „alkalmassági vizsga”

6.1. A szétválasztás első „rostája”: a gyávaság

„És monda az Úr Gedeonnak: Több ez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt; Izráel még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem! Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérnek a nép közül huszonkétezren, és csak tízezren maradnak ott.”Bírák 7:2-3

Isten egy féltőn szerető Isten, aki senki másnak nem adja a dicsőséget:

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak”.    Ézsaiás 42:8

Isten szemében ezért az összegyűlt „nép soknak bizonyult, mert még maguknak tulajdonítanák a dicsőséget”. Isten nem ad rá lehetőséget, hogy elvegyük tőle a dicsőséget, jobb, ha ez eszünkbe sem jut!

Tudjuk azt is, hogy Isten nem a félelem lelkét adta nekünk:

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”   2 Timótheus 1:7.

Tehát Isten az első minősítési szempontnak a harcosoknál az alázatosságot és bátorságot tekinti. Tudjuk ugyanis, hogy „aki magát felmagasztalja (azaz büszke), az – vereséget szenved – megaláztatik (Máté 23.12.), a gyávák pedig nem öröklik Isten országát, hanem részük az örök halál lesz a kénköves, égő tóban. (Jelenések 21.8.) Egy büszke, ugyanakkor gyáva katona nemcsak saját magára, hanem társaira nézve is nagyon veszélyes!

Az első „rostáláson” tehát kiesett a 32 000 „harcosból” 22 000, mert tudjuk, hogy 10 000-en maradtak. A „gyávaság rostán” tehát kiesett kb. 70 %. Ma hány hívő áldozná fel az életét az Úrét, vagy hitbeli barátaiért? Ha ma a gyülekezeti látogatók (tagok) figyelmét nyomatékosan felhívnánk rá, hogy az igazi keresztyének bizony meg is halhatnak – és csak az maradjon, aki ezt vállalja – kérdés, hogy akkor mennyi gyülekezeti látogató (tag) maradna? Ma sok ember azért megy gyülekezetbe, mert ott valamiféle védelmet, nyugalmat talál a világban dúló gonoszság elől. Ez egyáltalán nem harcról és háborúról szól. Másrészt miért mondana le bármelyik vezető (pásztor) a gyülekezet 70%-áról saját megélhetését veszélyeztetve, nagyságról, hírnévről nem is beszélve? Ez a 70 % valóban a „többség”, de még nem az a „sokaság”, akik ma a Máté 7 szerint a gyülekezetekben a „széles úton” járnak. Gedeon példázata is igazolja ezt, mert Isten sem áll meg itt a „rostálással”. Jön a következő „rosta” (megvizsgálás). Vajon mi lehet az?

6.2. A szétválasztás második „rostája”: a test kívánsága

„És monda az Úr Gedeonnak: Még ez a nép is sok; vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is menjen.

És levezette a népet a vízhez, és monda az Úr Gedeonnak: Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.  És lőn azoknak száma, akik kezükkel szájukhoz véve nyaldosák a vizet, háromszáz férfiú; a nép többi része pedig mind térdre esve ivott.És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, akik nyaldosták a vizet, és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, ki-ki a maga helyére.”   Bírák 7.4-7.

Mit is kért Isten Gedeontól?

Azt, hogy „vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom (megvizsgálom) őket”.

Miből állt ez a próba?

„Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.”

Ez azt fejezi ki, hogy ha az emberek letérdelve, mohón isznak a vízből, akkor félre kell állítani őket, mert nem tudnak uralkodni testi vágyaikon, ezért alkalmatlanok a harcra.

Mit látunk ezekből? Egyrészt azt, hogy Isten még mindig sokallta a megmaradt létszámot. Nem szeretnék spekulatív gondolatokba belemenni, de mindenesetre az egyértelmű, hogy Isten nem mennyiségi szemléletű, Nála a minőség számít. Ő Mindenható, olyan hatalmas, hogy bármilyen kicsi népet győzelemre tud vinni. Ez valóban bátoríthat bennünket, ha kevesen vagyunk, csak az a kérdés, hogy megfelelünk-e mi is ezeknek a minősítési kritériumoknak? Átmentünk-e mi is mind a két „rostán”? Láthatjuk tehát, hogy a gyülekezet létszáma Isten előtt láthatóan semmit sem számít. A Biblia egyetlen gyülekezet létszámáról sem tudósít, tehát ez azt jelenti, hogy Istennél ez nem fontos. Talán szörnyű ezt így hallani sokaknak, de jó lenne, ha ezt megjegyeznénk, mert ez sok mindenben megváltoztatná a kialakult és elterjedt „evangélizálási stratégiánkat” és a már megnyert emberek minden áron való megtartására irányuló törekvéseinket. Isten nemcsak, hogy nem „kedveli” a nagyokat, a sokaságot (még magukat dicsőítenék meg!), hanem éppen ellenkezőleg. Ő mindig az utolsókat, a gyengéket, a kicsiket (keveseket) emeli fel és támogatja, mert azokban tudja igazán megdicsőíteni Magát.

Szellemi értelemben a második „rosta” szintén halálról szól. Ebben az esetben a test kívánságait kell halálra adni, hogy ne az emberi vágyak uralkodjanak az ember felett, hanem a Szent Szellem tudja vezetni a hívőket a mindennapi életükben. Ezzel pontosan ellentétes, az ördög munkája, hogy állandóan „jól akarjuk magunkat érezni” a gyülekezetekben. Ez a testi vágyak kielégítése!

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”  Róm 8:12-17

Akiket a testi vágyak (jó érzések) vezérelnek, azok test szerint élnek és ők valójában a Béliál fiai, a világ fejedelmének, az ördögnek a fiai.

Az ige a világ szerint való élést úgy jellemzi, hogy az

a test kívánsága és

az élet kérkedése (dicsőség: nagyság, hírnév, gazdagság…),

amitől óv bennünket Isten.

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.   1 János 2:15 -17

Nem a világ fejedelmének munkája az, hogy a világ szellemét „becsempészi” a gyülekezetekbe, hogy a hívők arra törekedjenek, hogy „jól érezzék magukat” a gyülekezetekben, mint ahogyan az a világban is van, hogy az érzékeik vezessék őket?

Valódi tanítványokat – Istennek tetsző harcosokat – akarunk Isten serege számára kiképezni? Olyanokat, akik halálra adják a testüket minden nap, megfeszítve azt indulataival együtt, megöldökölve a test kívánságait Szellem által, hordozva a keresztet minden nap, hogy szellemileg és ne a vágyaink által vezetettek legyünk? Ez jelenti a krisztusi életet, hogy Krisztushoz hasonlókká válunk. Meghalunk mi a világnak (a test kívánságainak), hogy Krisztus élhessen bennünk minden nap?

Pállal együtt el tudjuk mondani?

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”   Gal. 2:20

Ezt fejezi ki Gedeon csapatánál a második „rosta”-próbája. Hányan mentek át a „záróvizsgán”, ahol a „fő tantárgy” a testi kívánságok halálba adása volt? Az első „rosta” után megmaradt 10 000 emberből 300 ember bizonyult érettnek! Ez elég kevés ugye? Igen, ez tényleg kevés! Ha egy kicsit számolunk akkor ez az eredeti 32 000 – nek alig 1%-a, és az első „rostán” átment 10 000 – nek is csak a 3%-a! Megdöbbentő ugye? Istennél ezt jelenti a kevesek. Ők nem egy kisebbség, hanem valóban nagyon  kevesen vannak, velük azonban már vállalja az Úr a harcot. Ők az igazi „Gedeon csapata”.

A mai névleges keresztyénség állapotát látva úgy hiszem, hogy ők nem azok a kevesek, akik a „keskeny úton” járnak, akik mindenben engedelmeskednek Istennek (a Szent Szellem vezetésének minden nap) és képesek a testi vágyaikat minden nap a halába adni. Valójában pedig ezt jelenti keresztyénnek (krisztusinak) lenni, akiket az Úr ismer. Ellenkező esetben csak „gonoszok” (a világ fiai) minősítést kaphatunk. Ők azok, akik cselekedeteikkel nem engedelmeskednek Isten parancsának és „szájukkal tisztelik ugyan Istent”, és lehetnek aktívak is a „maguk választotta Istentiszteleten”, de a „szívük messze van Tőle”. Ők azok, akik cselekedeteikkel, amik a test cselekedetei, nem Istennek, hanem a testi vágyaknak, az ördögnek engedelmeskednek. Ezt jelenti az elterjedt „érzéki keresztyén” kifejezés, ami valójában nem keresztyén, hanem teljes egészében világi, mert az Úr nem ismeri őket. A mai kényelmes gyülekezeti környezet sok esetben inkább hasonlít egy Wellness-központra, ahol a testi és érzéki vágyakat táplálják (szórakoztatnak) inkább, mint valóságos „harctér” lenne, ahol valóságos (szellemi) harc folyik.

Sokszor meglepődöm rajta, hogy az ilyen érzéki környezetből származó emberek azt tekintik „szelleminek”, hogy „állandóan érezni akarják a Szent Szellem jelenlétét”. Vannak, akik közben a testi kívánságoknak is engednek (bűnben élnek) és ennek ellenére „közbenjáróknak” (szellemi harcosoknak”) tartják magukat. Talán nem csoda, hogy még mindig nem kezdődött el a mindenki által várt nagy ébredés, mert először a gyülekezeteknek kell felébredni, megtérni. Isten az ítéletet az Ő egyházán kezdi, és ezt látjuk a Jelenések könyvében szereplő hét gyülekezet esetében is (Jel 2.1 – 3.22.), ahol hét gyülekezetből hatot megtérésre szólít fel az Úr; mert baja van velük! Mindnek ismeri az Úr a cselekedeteit, mert vannak cselekedeteik, csak azok nem Úr szerint valók. Hiszem, hogy a hét gyülekezetnek szóló prófécia fontoz üzenet a mai egyház számára. Nem hódíthatjuk meg a világot az Úr számára, amíg a gyülekezetek megtéretlen állapotban, a világ fogságában vannak!

Vannak, akiket az Úr kihív ma az elvilágiasodott gyülekezetekből. Ők engedelmeskednek az Úr felszólításának, hogy „menjetek ki közülük”. Sokan ma a pusztában vannak közülük, ahogy Mózes és Jézus is a szolgálatának megkezdése előtt. A „puszta” egy magányos, puszta hely, egyedül az Úrral, ami a felkészítés helye. Akiket az Úr kihív a pusztába, azok ismerik az elhívásukat, de a kiküldésük, a szolgálatba állításuk csak a pusztai felkészítő időszak után kezdődhet el. Isten ma elhív ismét „útkészítőket”, akik egyengetik az utat Jézus visszajövetele előtt, hasonlóan Keresztelő Jánoshoz, amiről Ézsaiás próféta is beszél, akik Illés szellemével jönnek:

„Mert ez az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.    Máté 3:3

Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.” Ézsaiás 40:3-5.

Ez nem látványos feladat, mert sokak szeme elől elrejtve történik, de eljön a rendelt idő, amikor az Úr megszólítja az Ő embereit a rejtekhelyeiken (a „pajtában csépelve”, mint Gedeont) és előhívja őket, hogy álljanak a sereg élére. Kész vagy az első nagy próbára testvérem? Lerombolni atyáink bálványait, amiről korábban beszéltünk? Ez a kezdet! Csak utána kezdődhet a sereggyűjtés krisztusi mérce alapján csupa halálra szánt, kereszthordozó emberből. Ez a győztes Gedeon csapat, akiket fel fog emelni Isten, hogy megvívják az utolsó idők győztes háborúját, nem emberi, hanem Isteni módszerekkel. Nem lesznek sokan, hanem kevesen, nagyon kevesen, de alázatos, bátor, halálra szánt győztes nép lesz, aki mindenben engedelmeskedik Jézusnak és az Ő nevét emelik fel, dicsőítik meg.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó (Isten szerint való) cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5:16

7. Isten harcmodora: a harc az Úré

„És monda néki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket. Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba. És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annak utána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, akik a táborban voltak. És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon odament, ímé az egyik férfiú éppen álmát beszélte el a másiknak, és monda: Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt. A másik aztán felele és monda: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.  És mikor hallotta Gedeon az álomnak elbeszélését és annak magyarázatát, meghajtja magát, és visszatér az Izráel táborába, és monda: Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát.  És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba.  És monda nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak szélibe, és akkor, amint én cselekszem, ti is úgy cselekedjetek. Ha én a kürtbe fújok és mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül, és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért!  És lemegy Gedeon, és az a száz férfiú, aki vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor éppen az őrség felváltatott, és kürtölnek a kürtökkel és összetörik a korsókat, amelyek kezükben voltak.  És kürtölt mind a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltanak: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért! És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült. És mikor a háromszáz ember belefújt kürtjébe, fordítja az Úr kinek-kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban, és egész Béth-Sittáig futott a tábor, Cererah felé, Abelmehola határáig, Tabbathon túl. És egybegyűjtettek az Izráel férfiai Nafthaliból, Áserből és az egész Manasséből, és úgy űzik a Midiánitákat…..”   Bírák 7.23.

A fenti igeszakaszból egyértelműen kitűnik, hogy ezt a harcot nem Gedeon és az ő emberei vívják emberi erővel, hanem az Úr: az Úré a harc!

A harc az Úré:

–         Ő hívta el Gedeont,

–         Ő választotta ki a harcosokat is,

–         Ő határozta meg a harcmodort, ami emberi ésszel nevetséges, de nem Istennél!

–         Ő küld felderítőket a Midianiták táborába,

–         Ő ad álmot a Midián katonáknak is, akiknek ez által félelmet ültet a szívükbe,

–         Ő zavarja össze az ellenséget, hogy egymás ellen hadakozzanak, teljes zűrzavart okozva közöttük,

–         Ő az, aki győzelemre viszi a népét,

–         Gedeonnak és csapatának nincs más dolga „csupán” engedelmeskedni mindenben Istennek és megtenni azt a keveset, amit Isten kér tőle

–         Isten a nagyobb részt vállalja Magára.

Így harcolunk mi is? Ugye nem! Mi Isten munkáját is magunkra vállaljuk sokszor, emberileg jóval többet teszünk, mint kellene, de mivel nincs egyértelmű kijelentésünk Istentől, így azt sem tudjuk igazán, hogy mit akar Isten elvégezni és mi lenne a mi részünk, amiben engedelmeskednünk kellene.

Mit tehetünk ezek után mégis?

Bűnbánatot kell tartani és megtérni bűneinkből és az Úrhoz kiáltani nyomorúságos állapotunkban és beismerni, hogy teljesen kirabolt bennünket az ellenség. Elismerni, hogy Isten segítségére van szükségünk a győzelemhez, mert magunktól ez nem megy.

Megtagadni magunkat és hordozni a keresztet minden nap, keresve az Ő szellemi vezetését és engedelmeskedni annak minden nap. Csupán ennyit kér tőlünk az Úr.

Övé legyen a dicsőség mindenért.

 

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

 

Kategória: helyreállítás, Tanítások | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Vision of the Broad and Narrow ways – Robert Redei

On 12th of April, 2012 – at one of our House Church meeting while we prayed – I received the following vision.

I saw two ways. These two ways divided already at the beginning. On the left side was a broad and straight way paved with large, square, white stones. There were continuous metal barriers on either side of the road similar to crash barriers. Many people are walking on this road, all held in one direction – straight ahead. The road was so long the end could not been seen; it faded into nothingness.

On the right there was a narrow road rising up a mountain, serpentined with a very steep up-grade.  It also was paved with square stones, but there were no barriers and the stones close to the edge of the road were crumbling and falling away. This road was not straight, but ever winding upward, ending in fluffy clouds. The end of this road was beautiful but few people were walking on this road, and those were in small groups some distance from each other. The distance and the difference of level between the two roads increased continuously after the dividing point.  The edge of narrow way, different from the broad way, was in a bad condition; the outside stones had slipped down.  Between the two roads was a steep and barren slope. There were not either rocks nor plants. It was as though volcanic ash covered the hillside.

Explanation:

The paving stones on both roads had been placed there by many generations of people. The straight, wide road is easily and comfortably traveled and therefore the majority of people choose it.  They see many people there and therefore they mindlessly join them.  They do not see that the road leads only to nothing, hopeless and destruction.  Turning back on this road is impossible.  The barriers on the edges of road were placed by Satan to prevent any deviation from the comfortable way. I saw the barriers were not very high; anybody could step over them. If someone did step over the barriers, he would have to face the barren slope and the steeper mountainside, with the beautiful clouds and the sun at the top to where the narrow road was running.  If one managed to overcome the obstacles they could come to the narrow path.  At the beginning – close to dividing of both roads – it is fairly easy to climb up from the broad way, but later as  the distance and difference of level increases,  it becomes much more difficult. On the broad way the people are unable to go ahead without hindrances.  So many people are on this way that they come to hinder each other; more urgent ones crush slower ones. Weaker ones try to move to the edge of the road, but the mass of people press them onto the barriers.  If one gets chushed he will die there on the way. Whoever gets to the end, will win their „reward”: they will be alone in the utter darkness till the end of times.

The narrow road is slightly winding to facilitate advancing up the difficult and steep slope. Stones have slipped from the side of the road because there are some people who have seen how much easier it appears to walk the wider road, and risking spiritual integrity they have slithered off the narrow path to the wider one.  On other hand some have unintentionally veered off the narrow road because they were not paying sufficient attention to the precariously positioned stepping stones. These unwary people clung to the stones at the edge of the road until they could scramble back up on the path and continue their journey. The wisest travelers try to walk in the middle of the path where the paving stones are stable and in good condition.  Due to the steep incline, the force of gravity (Satan) pulls the travelers backward and therefore it is very easy to slip back. To climb from the wide road to the narrow road is very difficult, but it is not impossible. The Lord’s mercy helps defeat the obstacles that seem so difficult. Our brothers and sisters are able to support us against the slipping back. The key to progress on the narrow path is God’s infinite mercy and love, which makes the journey easier and more enjoyable. The reward can be attained only at the end of the road: when we reach the top God gives us His best.

I thank the Lord that a few days later – in the evening before bed – I read in the Book of Proverbs the following passages describing the two paths open to me. (NIV translation)

„In the way of righteousness there is life; along that path is immortality.” – Prov 12:28

„The path of life leads upward for the wise to keep him from going down to the grave.” – Prov 15:24

„There is a way that seems right to a man, but in the end it leads to death.” – Prov 16:25

„A violent man entices his neighbor and leads him down a path that is not good.” – Prov 16.29

„A man’s own folly ruins his life, yet his heart rages against the Lord.” – Prov 19:3

„All a man’s ways seem right to him, but the Lord weighs the heart.” – Prov 21:2

„A man who strays from the path of understanding comes to rest in the company of the dead.” -Prov 21:16

Jászberény, HU

14 April 2012, 11 p.m.

Kategória: church, prophecy, Teachings | Címke: | 1 hozzászólás

Látás a széles és keskeny útról – Rédei Róbert

2012.04.12-én egy házi közösségi alkalmunkon – ima közben  – a következő látást kaptam.

Két utat láttam. A két út az elején szétágazott. Baloldalon volt egy széles és egyenes út. Kövekkel volt kirakva, szabályos fehér nagyméretű térkövekkel. Az út két oldalán fémkorlátok voltak, a szalagkorlátokhoz hasonlóak. Sok ember járt ezen az úton, mind egy irányba tartottak, egyenesen előre. Az út olyan hosszú volt, hogy a vége nem látszódott, beleveszett a semmibe. A jobb oldalon a másik út keskeny volt és erősen felfelé emelkedett, mint a hegyoldalaknál szokott. Ez is térkövekkel volt kirakva, de itt a szélén nem volt korlát és az út szélein a kövek leszakadozóban voltak. Az út nem egyenes, hanem enyhén kacskaringós volt, viszont töretlenül felfelé tartott a felhők felé. Az út vége gyönyörű és tiszta bárányfelhők közé ért és be is fedték a felhők. Ezen az úton kevés ember járt, szakaszosan és ritkásan. A két út között, ahogy fokozatosan elvált egyre nagyobb lett a távolság és a szintkülönbség. A keskeny út széle – a széles út felől – rossz állapotban volt; a szélső kövek meg voltak csúszva lefelé, és a két út között egy meredek és kopár lejtő volt. Nem volt sem sziklás, sem növények nem voltak rajta. Olyan volt, mint egy vulkáni hamuval fedett hegyoldal.

Magyarázat:

A köveket emberek rakták le mind a két úton sok generáció óta. Az egyenes és széles út könnyen és kényelmesen járható és ezért nagy tömegek választják. Látják, hogy sokan vannak rajta, könnyelműen hozzácsapódnak a többiekhez. Nem látják, hogy az út a semmibe vezet – a kilátástalanságba és a megsemmisülésbe. Ezen az úton nincs lehetőség visszafordulásra. Az út szélein a korlátot Sátán emelte, hogy megakadályozza az embereket a kényelmes útról való letérésben. A korlátot mégsem láttam olyan magasnak, hogy azt ne lehetne átlépni. Ha valaki mégis átküzdi magát rajta, még akkor is szembe kell néznie a meredek és kopár, egyre csak magasodó hegyoldallal, aminek a tetején ott van a másik – a keskeny út – és a csúcson a gyönyörű felhők a nap sugaraival koronázva. Ha sikerül az akadályokat legyőznie rátér a keskeny útra. Mikor az elején szétágazik a két út még könnyebb a széles útról felkapaszkodni, de ahogy egyre távolodik és a szintkülönbség is nő, már sokkal nehezebb. A széles úton az emberek nem tudnak akadálytalanul haladni. Sokan vannak az úton, egymásba botlanak, akadályozzák egymást, a sietősebb eltiporja a lassabbat. A gyengébbek próbálnak kihúzódni a szélére, de ott a tömeg nekiszorítja őket a korlátnak. Akit eltipornak ott hal meg az úton. Aki eljut a végéig, megkapja jutalmát: kinn lesz a külső sötétségben az idők végezetéig.

A keskeny út enyhe kacskaringóssága azért van, hogy a felfelé haladóknak megkönnyítse a nehézségeket a meredek felfelé vivő úton. Az út szélén a kövek azért csúsztak meg, mert vannak olyan emberek, akik lefelé tekintgetve azt látják mennyivel könnyebb a széles úton járni és kockáztatva (lelki)épségüket lecsúsznak, leereszkednek a széles útra. Másrészt, akik a keskeny úton haladva nem eléggé figyelmesek a szélső kövekre lépve önkéntelenül és nem szándékosan megcsúsznak, de ezek az emberek visszakapaszkodnak és folytatják útjukat. A legbölcsebbek mindvégig a keskeny út közepén próbálnak haladni, ahol az út stabil és jó állapotú. A keskeny útról lefelé (vissza)csúszni könnyű, mert a gravitáció (Sátán) húz. Felfelé a széles útról nehezebb feljutni, de nem lehetetlen. Az Úr irgalmával megsegít, hogy az oly nehéznek tűnő akadályt legyőzhessük. A megcsúszásnál még tudnak segíteni az úton haladó drága testvéreink! Legfontosabb mégis a keskeny úton való haladás, mely Isten irgalmával és végtelen szeretetével könnyebbé és élvezetessé válik és a jutalma ott van az út végén. Mikor felérkezünk a csúcsra, a legdrágábbat adja nekünk ISTEN!!!

Hálát adok az Úrnak, mert néhány nappal később – este lefekvés előtt – a Bibliát olvasva a Példabeszédek könyvéből a következő igéket kaptam a két útra vonatkozóan:

“Az igazságosság útja az életre visz, a rosszindulatúak útja a halálba.”   Péld. 12;28.

“Az értelmes ember útja felfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje.”   Péld. 15;24.

“Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis halálba visz.”   Péld. 16;25.

“Az erőszakos ember elcsábítja társát, és a balszerencse útjára vezeti.”  Péld. 16;29.

“Az embernek balgasága rontja el az útját, a szíve mégis az Urat hibáztatja.”    Péld. 19;3.

“A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója.”     Péld. 21;2.

“A belátás útjáról letérő ember a holt lelkek közt fog megpihenni.”      Péld. 21;16.

Jászberény, 2012.04.14, 22.

Rédei Róbert

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, próféciák, Szentség, Tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Isten nem terhel erőn felül bennünket – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető ittMP3 formátumban itt

Hallani időnként olyan hívőktől, akik közösség nélkül élik meg a hívő életüket, hogy nagyon nehéz terheket hordoznak. Ők közösséget keresnek abban a reményben, hogy könnyebb lesz nekik. Vannak azonban olyanok is, akik közösségben vannak ugyan, de mégis elhordozhatatlan terheket hordoznak és ők is keresik a megoldást. Sokan ott is hagyják az olyan közösséget, ami számukra csak felesleges terhet jelent, és ilyenkor jön a kérdés, hogy hová menjenek.

Látjuk ugyanakkor azt is, hogy Istennek egyértelmű ígérete az, hogy

  • Ő nem terhel erőnkön felül,
  • az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű.

Nézzük most meg, hogy mit is mondanak erről a következő igék:

„Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (1 Korinthus 10.13)

Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat adok nektek. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”       (Máté 11.28-30) 

Kérdezhetnénk, hogy akkor hol is van az igazság, vagy mi lehet a megoldás, amikor a hívők elviselhetetlen terheket hordoznak akár a gyülekezetben, akár azon kívül?

Az első ige Isten hűségét emeli ki, ami azt jelenti, hogy ez az állítás bizony igaz, mert Isten nem hazug.

A másik igéből látjuk, hogy Jézus azt ígéri, ha hozzá megyünk és felvesszük az Ő igáját, akkor könnyű lesz a teher és gyönyörűséges az iga.

Egy közösségnek az lenne a szerepe, hogy csökkentse a terheket, viszont a közösség is megterhelheti a hívőket, ha nem az ige szerint működik. Erről beszélnek a következő igék:

„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”   (Gal. 6.2)

„Mert ők (farizeusok és írástudók) nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjukkal sem akarják azokat illetni.”  (Máté 23.4)

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemiekhez, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg” (1Korinthus 3.1-2)

Ha egy közösségben a testvérek és a vezetők valóban segítenek a terhek elhordozásában, akkor betöltik a feladatukat. Ha azonban a testvérek nem hordozzák egymás terhét és az elöljárók a „farizeus” viselkedésükkel, vagy a nem megfelelő táplálékkal meg is tetézik a hívők terheit, akkor elhordozhatatlan terheket raknak a hívőkre.

Az újszövetségi gyülekezeteknek is megvannak egyrészt a maguk „farizeusai és írástudói”, akik csak prédikálnak, de maguk sem az szerint élnek. Másrészt nincs szellemi vezetésük arra, hogy mikor milyen táplálékkal táplálják a nyájat és ezért előfordulhat, hogy többet várnak tőlük, mint amire képesek lennének. Ez fordítva is igaz, mert ha a hívők mindig csak „tejet” kapnak, akkor egyrészt sokan nem fognak eljutni az érettségre, másrészt viszont az érettebb hívők szellemileg kiszáradnak és érettebb hívőknek való táplálék után néznek, ahol találnak.

Ha rossz a testvéri közösség egy gyülekezetben („csak egymás hátát látják”) és vannak „farizeusi” elöljárók is, akkor ezek a terhek valóban elhordozhatatlanná válnak. El kell tehát oszlatni azt a tévképzetet, hogy minden gyülekezeti közösség segítőleg hat a hívőkre. Nem, sőt vannak, amelyek egyenesen megnehezítik az igaz hívők életét. A Jelenések 2-3. fejezetében van egy prófécia a gyülekezetekről, amiből azt látjuk, hogy Jézus a hét közül öt gyülekezetet megtérésre szólít fel. Egy gyülekezet esetében Jézus már nincs is jelen a gyülekezetben. Ezen túl beszél olyanokról is, akiket egyenesen a „Sátán zsinagógájának nevez.”

Hogyan csökkenthetné Jézus a terheket olyan gyülekezetben, ahol Ő már nincs is jelen?

Az ilyen közösségeket feltétlenül el kell kerülni, mert csak kárára vannak a hívőknek. Vannak azonban olyan közösségek is, amik valóban építőek. A Jelenések könyvében lévő hét gyülekezetből azonban csak egy ilyen gyülekezet van, a filadelfiai. Fontos megjegyezni, hogy aki ilyen építő gyülekezetet keres annak meghatározott jellemzői vannak. Az ilyen gyülekezetnek a jellemzői a Jelenések 3.7-8 szerint a következők:

  • a szentség fontossága,
  • a tiszta igazság hirdetése,
  • látszólag kevés ereje van,
  • viszont megtartja Jézus parancsolatait,
  • és nem tagadja meg Jézus nevét.

Aki közösség nélkül él és ilyen gyülekezetet talál, bátran csatlakozhat hozzájuk. Ha viszont nem talál ilyet, akkor jobb egy hívő házasság, vagy hívő családi közösség, ahol „ketten vagy hárman” már meg tudják élni a közösséget, ahol Jézus az ígérete szerint ott lesz velük, és ez a legfontosabb.

Vannak, akik teljesen magányosan élik meg hitüket, azonban ők is tudnak Jézushoz menni, mert Jézus az, aki le tudja venni a terheinket. Jézus magához hív bennünket: jöjjetek énhozzám – mondja. Ő nem egy gyülekezethez hív! A gyülekezet azonban mindenképpen segíthet, ha valóban ott van Jézus!

Ha egy kezdő hívő közösség nélkül éli meg a hitét, akkor a tapasztalatlanságából adódóan maga is tud olyan többletterheket rakni a saját vállára, amit valóban nehezen tud elhordozni. Ezek olyan terhek, amiket Jézus nem akar, hogy hordozzunk, mert azok nem tőle vannak, hanem mi magunk okoztuk magunknak. Ha Jézushoz megyünk és „felvesszük az Ő igáját”, azaz az Ő akaratában, a Szent Szellem által vezetve, vele együtt éljük a hívő életünket, akkor az iga gyönyörűséges lesz és a teher könnyű. Ezt Jézus ígérte meg! Az ilyen magányos hívők jó, ha keresik a kapcsolatot érettebb hívőkkel, akik tudják tanácsolni őket.

Jézus látja mindenkinek a helyzetét, akár magányosan, akár közösségben éli meg a hívő életét és így garantálja, hogy ha hozzá megyünk és az Ő igáját hordozzuk, akkor az iga gyönyörűséges és a teher könnyű lesz. Ő mindenkit hív: hozzá menjünk, ha meg vagyunk fáradva, vagy meg vagyunk terhelve és az Ő igáját vegyük fel a miénk helyett vagy a helyett, amit mások raknak ránk és akkor a teher könnyű lesz.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi az a teher, ami már elhordozhatatlan? Ki állapítja ezt meg? Mi vagy az Úr? A mai kényelemhez szokott, mostoha körülményektől elszokott hívő életünkben könnyen rámondjuk, hogy ez a teher emberileg már elhordozhatatlan, de valóban így van ez?

Volt, hogy magam is panaszkodtam az Úrnak, amikor még gyülekezeti közösségben voltam: „Uram, ezt a terhet már nem tudom elhordozni.” Meglepetésemre az Úr a következőt mondta: „sokkal erősebb vagy, mint te azt gondolnád”. Ez egy olyan helyzetben volt, amikor úgy éreztem, hogy emberileg már nem bírom elviselni a terheket. Az Úr kijelentéséből megértettem, hogy Ő másként lát minket, mint mi saját magunkat! Nagyon bátorító volt, hogy az Úr erősebbnek lát engem, mint én saját magamat, ezért azonnal új erőt kaptam a terhek hordozására és mentem tovább az Úrnak való panaszkodás helyett. Ő látja a mi helyzetünket és megígérte, hogy nem fog erőn felül terhelni. Akkor is így van ez, ha mi emberileg már elhordozhatatlannak tartjuk a terhet. Az Úrral együtt – egy igában – Ő húzza a sokkal nagyobb terhet, ezért nem fog túlterhelni minket. Ha az Úr akaratában vagyunk, mert hozzá mentünk és felvettük az Ő igáját, akkor bizonyosak lehetünk, hogy akármilyen nagynak érezzük is emberileg a terheket, képesek leszünk elhordozni azt.

Az igéből látjuk, hogy az Úr nem ígért nekünk egy kényelmes hívő életet, sőt inkább az övéhez hasonlót. Pál életéből is látjuk, hogy bizony ő is igen nehéz terheket hordozott. Legyen ez bátorítás és egyben vigasztalás is számunkra:

„Héberek ők? Én is. Izráeliták-e? Én is. Ábrahám magva-e? Én is. Krisztus szolgái-e? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos veszedelem által. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem;  Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt;  Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezeken felül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezet gondja. Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék? Ha dicsekednem kell, az én gyengeségemmel dicsekszem. Az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki mindörökké áldott, tudja, hogy nem hazudom. Damaskusban Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, akarván engem megfogni; És az ablakon át, kosárban bocsátottak le a kőfalon, és megmenekültem kezei közül.”  (2 Korinthus 11.22-33

 Pál mindezeket a megpróbáltatásokat – az örökkévalóság szemszögéből nézve – „pillanatnyi könnyű szenvedésnek” nevezte, és itt nem csak magáról beszélt:

 „Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra megújul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2 Korinthus 4.16-18)

Pál az élete végén visszatekintve így látja ezeket:

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megad nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.”      (2 Timótheus 4.7-8)

Hasonlíthatók a mi terheink Pál terheihez és hasonlíthatók a harcaink az övéhez? Hiszem, hogy nem. Jézusnak is voltak nehéz próbái és nekünk, az Őt követőknek is lesznek: Isten maga fog gondoskodni a sorozatos próbákról, hogy kitartókká váljunk. Lesznek tehát állandóan harcaink, és ezek sokszor elviselhetetlennek tűnnek emberileg, de Jézussal győzhetünk. Az Úr azt akarja, hogy sorozatosan győzzünk a próbákban. Akkor mi is szívesen fogunk majd visszaemlékezni azokra és mi is nemesnek fogjuk érezni azt a harcot, amit megharcoltunk.

Minden dicsőség az Úré!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https:/keskenyut.wordpress.com

Kategória: Bizonyságok, gyülekezet, Házasság, Keresztyénség, Szentség, Szeretet, Tanítások | Címke: , , ,

Munkakapcsolat és közösség Jézussal – Zac Poonen

Partnership and Fellowship with Jesus by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

A kánai menyegzőn Jézus megtehette volna, hogy nem tölti meg a vizes vedreket borral, de akkor nem lehetett volna munkatárs, hanem csak egy egyemberes magánszám. A szolgákat odahívta, hogy tegyék meg a maguk részét – a könnyű részt, a vedrek megtöltését vízzel, hogy részesei legyenek a csodának. Azt követően Jézus megtette a nehéz részt: a vizet borrá változtatta. (János 2.1-11).

Hasonló módon történt az 5000 ember megvendégelése is. Jézus képes lett volna a semmiből is ételt teremteni, de nem ezt tette, hanem odahívott egy kisfiút, hogy adja neki a nála lévő eledelt és a kisfiúval közösen etették meg az 5000 embert (János 6.1-13).  A kisfiú megtette, amit tudott és Jézus is megtette, amit Ő tudott!

A születésétől fogva vak embert is megkérte Jézus, hogy tegye meg azt, amit tud. (János 9.1-7). Meg kellett mosakodnia a Siloám tavában azt követően, hogy Jézus megtette a szeme megnyitásának nehéz részét.

Ugyanezt az elvet látjuk Lázás feltámasztásakor is. A barátai megtették a könnyű részt – elmozdították a követ a sírról – és azt követően Jézus megtette a nehéz részt: feltámasztotta Lázárt a halálból. Adott lehetőséget a barátainak is, hogy megtegyék, amit megtehetnek – oldják le róla a köteleket és tegyék szabaddá őt. (János 11.38-44).

A tanítványok Jézus feltámadása után egy éjjel elmentek halászni “és azon az éjjelen nem fogtak semmit” (János 21.3). Ez egy kép a törvény alatt élő ember küzdelméről! Aztán jött Jézus, aki megtehette volna, hogy megtölti a csónakjaikat hallal anélkül, hogy a tengerbe vetették volna a hálóikat. Az az Isten, aki megparancsolta a halaknak, hogy jöjjenek közel Péter csónakjához, éppen olyan könnyen meg tudta volna parancsolni az összes halnak, hogy ugorjanak a csónakba, de akkor nem lehettek volna a tanítványok munkatársak. A tanítványoknak meg kellett tenniük a maguk részét: be kellett dobniuk a hálóikat a tengerbe és így részeseivé váltak a csodának, amit Jézus tett. Az emberek megtették a könnyű részt – bevetették a hálót és Jézus megtette a nehéz részt. A háló bedobása egy hitbeli engedelmesség volt, amiről Pál a Róma 1.5-ben beszél.

Jézus azt akarja, hogy az egész életünkben a munkatársai legyünk. Amikor Péter Jézushoz ment, hogy összegyűjtsék a templomadót, Jézus azt mondta Péternek, hogy dobjon egy horgot a tengerbe és fogja meg az első halat, ami arra jön. Jézus azt mondta, hogy a hal szájában lesz egy ezüstpénz, ami elegendő lesz arra, hogy Péterrel együtt befizessék az adót. “Éretted és érettem” – mondta Jézus Péternek (Máté 17.27). Gondolkozzunk el ezen a kifejezésen: “éretted és érettem”. Ez egy társas kapcsolatról szól. Jézus abban is érdekelt, hogy segítsen nekünk még az adót is megfizetni. Jézus hív bennünket, hogy a “te és én” elv alapján éljük meg a mindennapjainkat a földi dolgoktól kezdve, amelyek a mindennapi földi életünk részei, az örökkévaló dolgokig.

Jézus azt mondta, hogy ha felvesszük az ő igáját és együtt hordozzuk azt, akkor nyugalmat találunk a lelkünkben. (Máté 11.28-30). Ez az a békesség, amire bátorít, hogy menjünk be abba, abbahagyva a saját erőfeszítéseinket. (Zsidó 4.10-11).

Isten nem azért teremtette a maga képére Ádámot, mert azt akarta volna, hogy egy kertész legyen az Édenben, hanem azért, mert azt akarta, hogy legyen valaki, akivel közösségben lehet. Isten nem azért mentett ki minket a bűn verméből, hogy szolgáljunk neki, hanem azért, hogy közösségünk legyen vele. Sok hívő nem értette ezt meg, és Mártához hasonlóan nehéz terheket hordoznak, ezért megfáradnak.

János apostol 95 éves korában, 65 évi Úrral való járást követően eldöntötte, hogy ír egy Szent Szellem által ihletett levelet. Levelének a témája a „közösség” volt (1 János 1.3). Látta a gyülekezeteket és azok vezetőit, akik elhagyták az első szeretetet (Jel. 2.4), akiknek az volt a nevük, hogy élnek (sokféle keresztyén tevékenységet végeztek), de valójában halottak voltak Isten szemében (Jel. 3.1), János bizonyára látta, milyen nagy szükség van arra, hogy a keresztyéneket elvezesse az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való közösségre a kettészakadt kárpiton belülre.

Számos tevékenységi területen megtalálhatjuk az örömünket: néhányan a sportban, néhányan a zenében, néhányan a polgári foglalkozásukban és néhányan talán még a keresztyén munkában is, de a legtisztább öröm a világmindenségben megtalálni a közösséget az Atyával. (1 János 1.4). A zsoltáros a következőt mondja: “teljes öröm van tenálad” (Zsoltár 16.11). Ez a “nála lévő öröm” volt az, ami miatt Jézus kész volt elszenvedni a keresztet. (Zsidó 12.2). Az Atyával való közösség volt Jézus legértékesebb tulajdona. Semmi másnak nem tulajdonított ilyen nagy jelentőséget az egész világmindenségben. Jézus tisztában volt vele, hogy ez a közösség a kereszten meg fog szakadni, amikor három órán keresztül egy bukott ember örökkévaló, pokoli gyötrelmét kellett elszenvednie (Máté 27.45-46). Amikor az Atyának el kellett utasítania Őt és megszakítania vele a közösséget három órán keresztül, amit az Atyával az örökkévalóságtól fogva élvezett, annyira rettegett, hogy vércseppeket hullatott a Gecsemáné kertben. Az a pohár, amiért imádkozott, hogy múljon el tőle éppen az a félelem volt, hogy megszakad az Atyával való közössége.

Ó, ha belegondolnánk ebbe és fel tudnánk ezt fogni! Milyen könnyedén beszélünk és énekelünk Jézus követéséről! Jézust követni azt jelenti, hogy olyan nagyra értékelni a közösséget az Atyával, mint Ő tette. A bűn akkor válik különösen hangsúlyossá számunkra, amikor megszakad a közösségünk az Atyával. Nem engedhetnénk meg a szeretetlen magatartást az embertársaink felé, mivel az megszakítaná a közösséget az Atyával stb.

Az Úr adjon nekünk világos kijelentést annak meglátására, hogy az igaz keresztyénség semmivel sem kevesebb, mint egy folyamatos életközösség a szerető, mennyei Atyával.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Tanítások | Címke: , ,

A humanizmus téveszméje – Abonyi Sándor

PDF formátumban elérhető itt  – MP3 formátumban itt

A humanizmus sokak által egy nagyon magasztosnak, emberinek gondolt eszmerendszer. Sok nemzetközileg ismert híres embert, aki mások javán munkálkodik, nagy humanistának szokás nevezni. Az ilyen embereket úgy állítják be, hogy ők a jónál is jobbak, azaz a legjobbak: a fő emberi példaképek.

A humanizmus lényegét a Wikipédia szótár röviden a következőképpen írja le:

„A humanizmus az érett európai középkor egyik nagy hatású filozófiai irányzata, egyben a reneszánsz korstílus eszmei háttere volt. Lényege körülbelül úgy foglalható össze, hogy mindennek mértéke az ember, ami nagy fordulat volt a korábbi istenközpontúsághoz képest. A humanizmus nem járt együtt katekizmussal, de jóval nagyobb hangsúlyt helyezett az e világi létre, mint korábban. Gyökerei az erős polgári hagyományokkal rendelkező Itáliába nyúlnak vissza, melynek hajósai, bankárai és kereskedői a keresztes háborúk során jelentős vagyonra és ismeretekre tettek szert.”

Ebből a rövid leírásból megtudhatunk néhány nagyon lényeges dolgot erről a szellemi irányzatról:

  • egy nagy hatású filozófiai irányzat,
  • „mindennek mértéke az ember”, azaz a korábbi Isten-központúsággal szemben az ember került a középpontba,
  • nagyon nagy hangsúlyt helyez a világi (a földi) életre az örökkévaló szellemi dolgok helyett,
  • a vagyonos kereskedők és bankárok gondolkozásmódját tükrözi.

A leírás szerint a késői középkorban kezdett nyilvánvaló módon elterjedni egy olyan nagy hatású szellemi irányzat, amely elmozdította Istent a középpontból és az embert állította a világmindenség középpontjába: valójában Isten helyett az embert tette istenné! Ez egyértelműen látszik a humanizmus emlegetésekor is, hogy mindenhol az ember van a középpontban és sosem Isten. Ez egyértelműen tükrözi, hogy a humanizmus, amely az ember javának keresésére hivatkozik és a földi életet helyezi a középpontba valójában nem más, mint egy Istent tagadó (ateista), azaz materialista vallás.

Nézzük most meg a Bibliában – rögtön az elején – Ádám és Éva bukásánál, hogy mi is történt. A Sátán így kísértette Ádámot és Évát:

A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: a kert fáinak gyümölcséből ehetünk, de annak a fának gyümölcséből, mely a kert közepén van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: bizony nem haltok meg, hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látta az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért. Szakasztott azért annak gyümölcséből, és evett, és adott vele levő férjének is, és az is evett”. (1 Mózes 3.1-6)

Mit látunk ebből a rövid igeszakaszból?

  • a kígyó (a Sátán) egy ravasz kísértő,
  • Ádám és Éva a szellemi dolgok (Isten kijelentése) helyett az anyagi dolgokra (szép, ízletes) koncentrált,
  • hagyták magukat az érzékeiktől vezettetni és elhitték, hogy az ember isten lehet,
  • hogy az ember tudhatja mi a jó és a rossz.

 A humanizmus meghatározása és az ember bukásának története között tökéletes az azonosság. Ebből egyértelműen látszik, hogy a humanizmus a bukott – Istentől elszakadt – ember vallása, ami a Sátán ravasz, hitető munkájának az eredménye. A humanizmus feltalálója a Sátán.

 Tudjuk Isten igéjéből azt is, hogy

  • az ember útjai nem Isten útjai,
  • az ember gondolatai nem Isten gondolatai,
  • a bukott ember nem képes megállapítani, hogy mi a jó és mi a rossz,
  • sőt felcseréli a jót a rosszal: jónak mondja a rosszat.
  • nem lehet két úrnak szolgálni: Istennek és a mammonnak (a pénznek, az anyagi jólétnek).

A humanizmus, ami azt állítja magáról, hogy az emberek javát keresi, ami jó és nemes az ember számára, valójában az ember bukásának az okozója!

A humanizmus szellemi ötletgazdája a Sátán, ami éppen ezért egy antikrisztusi szellemet hordoz, ami Ádám és Éva bukásával kezdődött és évezredeken keresztül vívja Istenellenes harcát, hogy romboljon, pusztítson és öljön.

Ha bárki a humanizmus nevében jön, aki valójában Istentagadó és az emberek jótevőjének állítja magát, ne higgyetek neki, mert a Sátán követe ő és a törvénytipró Antikrisztus útkészítője, akit az antikrisztusi szellem mozgat. Vigyázzatok és legyetek éberek!

Az Úr óvja meg az övéit minden hitetéstől, aminek eredménye csak romlás és pusztulás. Isten megígérte, hogy Ő gondoskodni fog az övéiről, mert Ő valóban a javukat akarja.

„A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.”   (János 10.10-11)

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének megadásával: https:/keskenyut.wordpress.com

Kategória: Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , ,

Seek for God’s Approval rather Than God’s Blessings by Zac Poonen

You are able to download it in PDF form here

The source is available here

There are two types of believers – those who seek only God’s blessing and those who seek God’s approval; and there is a world of difference between the two. In Rev. 7:9-14, we read of a great multitude of believers – so vast that they cannot even be numbered. Their testimony is that they owe their salvation to their God (v.10) and that their robes are washed white in the blood of Christ (v.14); or in other words, that God has blessed them. This is good, no doubt. But it is a vastly different testimony from that of the group of believers mentioned in Rev.14:1-5. There we read of a small group that can be numbered. In fact they are only 144000 – a small number, when you consider that they have been selected out of the billions of people who have lived on earth. Their testimony is that they followed Christ totally on earth, no guile was found in their mouth, and they kept themselves from being defiled by ‘women’ (that is, the women mentioned in Revelation 17 – Babylon and her daughters). Or in other words, they pleased God. Notice the contrast. The first group received God’s blessings. The second received God’s approval. We get what we seek. If we are satisfied with God’s blessing, then that is all we will get. And if we are satisfied with God’s material blessings alone, then we will not even advance to getting His spiritual blessings.

Most believers are satisfied with being blessed by God – and that too mostly in the material realm alone. That is why Christian book stores are flooded with books on how one can be healed of one’s sicknesses and become wealthy by tithing, etc. The emphasis is on physical and material wellbeing – health and prosperity. This is the clearest symptom of a self-centered life. And yet, we read in God’s word, that Jesus died in order that we should no longer live for ourselves but only for Him (2 Cor. 5:15); or in other words, not to please ourselves but only Him. Or to put it in yet another way, Jesus died in order to deliver us from a self-centered life, and to bring us into a God-centered life.

One of the things that can puzzle us these days is the way God blesses a lot of Christian work that is so thoroughly compromising in its character. Does this mean that God is not disturbed by the compromises and the deviations from His word? No, it certainly does not mean that. God blesses many ministries that He cannot totally approve of. Even when Moses disobeyed God’s word and struck the rock (when God had told him to speak to it), God still ‘blessed’ that disobedient ministry. In fact, two million people were blessed through it. Yet God dealt with His disobedient servant severely afterwards (Num. 20:8-13). God blessed that ministry because He loved those two million needy people, and not because He approved of what His servant did. It is even so today. Many ministries are blessed because God loves the needy people who need salvation, healing, etc. But He certainly does not approve of much that goes on in the name of Jesus today. He will certainly punish the compromising preachers in due time.

The only condition to be fulfilled in order to get God’s material blessings is that one must be either good or evil! – For Jesus said that God sends sunshine and rain on both the righteous and the unrighteous (Matt. 5:45). Material blessing is therefore no sign of God’s approval on one’s life. Two million Israelites disobeyed God for forty years in the wilderness – so greatly that God was angry with them (Heb. 3:17). Yet God gave them food and healing throughout all those years – and that too miraculously (Deut. 8:2). Even miraculous answers to prayer in the physical realm are therefore no indication that God is happy with a person’s life.

God’s approval, on the other hand, rested on Jesus when He was thirty years old, only because of one reason: Jesus had faithfully overcome temptation during all those years. He had lived a life centered in His Father and not in Himself. He never did what pleased Himself (Rom. 15:3). At His baptism, the Father testified, “This is My beloved Son, in Whom I am well pleased” and not “This is My well-beloved Son Whom I have blessed”. The latter testimony would have meant nothing. It was the former, indicating God’s approval, which meant everything for Jesus.

To follow Jesus is to seek for the same testimony ourselves.

Many Christians travel or migrate to different countries seeking conveniences and comfort and wealth. They can still have God’s blessings upon their lives, but not God’s approval – for no one can serve both God and mammon (that is, wealth, pleasure, comfort, etc.). If we think that God’s blessing on our lives and on our children is an indication that He is also happy with us, then Satan has truly deceived us.

God’s blessing and God’s approval are two totally different things. At the end of our earthly lives, the testimony that we have should be the testimony that Enoch had before he left the earth: “He pleased God” (Heb. 11:5). Only three words – but no one can have a more powerful testimony to his earthly life. This is the testimony that Jesus and Paul had. To merely have a testimony that `He was blessed by God’ is worth nothing, for millions of unbelievers too can have that testimony. God looks for those who will seek His approval, and not just His blessing.

­-§-

Copy Right – Christian Fellowship Church, Bangalore, India.

This writing can publish freely without changes (www.cfcindia.com)

Kategória: Christianity, holiness, Last times, Teachings | Címke: , ,

Eljutni az érett korra – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt  – MP3 formátumban itt

A hívők esetében az ige a természet szerinti életkorunkhoz hasonlóan különböző életkorokat határoz meg a hitben való érettségünk szerint. Így megkülönböztet kisdedeket (csecsemőket), gyermekeket, ifjakat és érett korúakat. Azt is látjuk, hogy Isten szeretné, ha minden hívő mielőbb eljutna az érett korra. Ezt világosan mutatják a következő igék:

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemi embereknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg. Sőt még most sem bírjátok meg, mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem ember szerint jártok-e?”  (1 Korinthus 3.1-3)

Pál ebben az igeszakaszban a testiességük miatt marasztalta el a korinthusi hívőket kisdedeknek (csecsemőknek) nevezve őket, akiket még mindig csak könnyű eledellel („tejjel”) tudott csak táplálni, mert nem lettek volna képesek megemészteni a kemény eledelt.

„Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú. Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.”    (Zsidó 5:12-14)

A Zsidó levél írója szintén azért marasztalja el a hívőket, hogy lemaradtak a hitben való növekedésben, mert még mindig „tejjel” táplálkoznak, pedig már régen kemény eledellel kellene táplálkozniuk. Azt is leírja, hogy miért kell eljutni mielőbb az érett korra: aki ugyanis állandóan csak „tejjel” (könnyű eledellel) táplálkozik, az nem tud eljutni az érett korra és ezért könnyen megtéveszthető lesz! A kiskorúsága miatt nem tud eligazodni Isten beszédében és nem lesz gyakorlata a jó és a rossz közötti különbségtételben. Isten akarata ezért az, hogy a hívők mielőbb eljussanak az érett korra. Jézus a mennybemenetele után különböző szolgálatokat (ajándékokat) adott az egyháznak (apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat), akiknek azt a feladatot adta, hogy vigyék el a hívőket az érett korra.

Ezen túl Jézus elküldte Pünkösdkor a Szent Szellemet is, hogy bennünk lakjon és elvezessen minket minden igazságra.

Az utolsó idők nagy megtévesztése ellen az igazság szeretete és a hitben való érettség tud megvédeni minket. Minden hívőnek saját érdeke tehát, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy minél előbb eljusson az érettségre. Ehhez szükség van a Szent Szellem vezetésére az életünkben, az igazságban való folyamatos növekedésre, győztesen megvívni a mindennapi harcokat és folyamatosan gyakorolni a megvizsgálást (a jó és a rossz közötti különbségtételt), majd minden jó dolgot megtartani és a rossz dolgokat pedig elutasítani.

A Szent Szellem folyamatos vezetése mellett szükséges a szolgálók folyamatos megítélése is, hogy ki a „jó fa”, aki valóban jó gyümölcsöt terem és ki a „rossz fa”, aki rossz gyümölcsöt terem. Ez azért szükséges, mert sok hamis krisztus, hamis apostol, hamis próféta, hamis tanító és hamis pásztor támad, akik „álnok munkások”. Ezeket a hamis szolgálókat az érett hívőknek fel kell tudni ismerni, le kell leplezni és megszakítani a közösséget velük. Ezt látjuk a Jelenések 2.2-ben is, amikor a hívők próbára tették és leleplezték a hamis apostolokat, az Úr pedig megdicsérte őket:

Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket”.

Ezek mind példaként és tanulságul szolgálnak számunkra. Ha törekszünk az igazság megismerésére, az abban való járásra és engedjük, hogy a Szent Szellem folyamatosan tanítson minket, akkor fel fogjuk ismerni az igaz és hamis szolgálókat egyaránt. Fontos, hogy készek legyünk arra, hogy Isten igaz szolgái a kapott ajándékaik szerint – kemény eledellel – tanítsanak minket és segítsenek elvinni az érett korra.

A hívők szellemi érettség szerinti korát nem a fizikai életkoruk, vagy a hitben eltöltött éveik határozzák meg, mert lehet valaki 10-15 éves hívő és mégis szellemi „csecsemő”, ha testi módon él és nincs tapasztalata a szellemi megkülönböztetésben. Az igében azt látjuk, hogy Jézus mellett egyszerű, írástudatlan emberek fiatalon (30 éves koruk körül, 3 év alatt) el tudtak jutni az érett korra és Jézus nyugodtan magukra, ill. a Szent Szellem vezetésére merte bízni őket. A hamis szolgálók érdeke az, hogy a hívők tőlük függjenek és ne a Szent Szellemtől. Így kiskorúak maradnak és képtelenek lesznek megítélni és leleplezni őket. Akik pedig mégis megpróbálják gyakorolni a megítélést, azokat a „ne ítélj, hogy ne ítéltess” és a „ne emelj kezet az Úr felkentjére” igék helytelen értelmezésével hallgattatják el. Akik ilyeneket mondanak, azok hamis szolgálók, akiket messzire el kell kerülni.

Isten igazi szolgái az érett korra akarják elvinni a hívőket és ezért folyamatosan kemény eledellel táplálják őket. Sosem akarják magukhoz kötni a hívőket, hanem az Úrral való szoros közösségre bátorítják őket. Az ilyen szolgálók igazi ajándékok a hívők számára. Ők nem a „viszkető füleknek” prédikálnak, hanem vállalják azt is, hogy a kemény beszéd miatt sokan elhagyják őket.

Sokan azért, akik hallották ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?”   (János 6.60)

Sokan nem szívesen hallgatják a kemény beszédet, ezért ne számíts sokaságra, ha érett korra akarsz jutni, azonban ez az út az, ami az örök életre vezet. Dicsőség érte Istennek!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com 

Kategória: ítélet, gyülekezet, Keresztyénség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , ,

A jó és a rossz harca – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt  – MP3 formátumban itt

Egy „kétpólusú” világban élünk, ahol a jó és a rossz, az igaz és a hamis vívja kibékíthetetlen, örök harcát. Tudjuk, hogy Isten a jó és az ősellensége a Sátán a rossz, a gonosz. Isten nem köt kompromisszumot, nem alkuszik meg és a Sátán is hasonlóan van ezzel. Természetesen a Sátán nem mondja önmagára, hogy ő a rossz, a gonosz, hanem a világosság angyalaként igyekszik feltüntetni magát és elhitetni mindenkivel, hogy ő a jó. Erre csak úgy képes, hogy a régi módszerhez folyamodva kétségbe vonja Isten örök és megváltoztathatatlan rendjét a jóval és rosszal kapcsolatban. Jónak mondja a rosszat és igyekszik meggyőzni erről az embereket. Ennek az lesz az eredménye, hogy megfordítja az isteni értékrendet azt mondva jónak, amit ő képvisel és az lesz a rossz, amit Isten igéje mond.

A Sátán kedvelt módszere az összezavarás, az örök értékek kétségbe vonása és viszonylagossá tétele az emberekre bízva, hogy az ember maga döntse el, neki mi a jó és mi a rossz – alapvetően a testi vágyai alapján.

Isten az Ő igéjében nyilvánvalóvá tette a következőket:

  • „nincs más jó, csak egyedül Isten,”
  • Isten az örökkévaló „Vagyok”, aki nem változik,
  • Ő „elébünk ad jót és rosszat,”
  • „szabad akaratot ad” az embernek,
  • az emberre bízva a választást,
  • Ő csupán javasolja, hogy „válaszd azért a jót.”

Akik hisznek Isten jóságában és feltétel nélkül engedelmeskednek az Ő parancsolatainak, nem alkudva meg semmiben, azok állnak tehát a „jó oldalon” és ebből kifolyólag ők is a jó és a rossz örök harcának részeseivé, Isten harcostársaivá válnak.

Jézus azt mondta, hogy csak „két úr” van: Isten és a Mammon. El kell döntenünk, hogy kinek szolgálunk: nem lehet mindkettőnek egyidejűleg szolgálni. Ez a két oldal soha nem jelent meg olyan nyilvánvaló módon a világban, mint napjainkban, amikor a világ fejedelme a Sátán látható módon mindenkit a Mammon (a pénz) által akar leuralni, rabszolgájává tenni.

A világban lehet nagyon sok politikai párt és több ezer keresztyénnek mondott felekezet, de valójában két oldal (mondhatjuk “párt”) van: akik a jó oldalon állnak, és akik a rossz oldalon.

A jó és a rossz párhuzama végigvonul az egész Szentíráson és sok területen ellentétpárként jelenik meg, világossá téve számunkra Isten értékítéletét a jóról és a rosszról, megkönnyítve számunkra a választást. Minden rossz atyja a gonosz, aki igyekszik elhomályosítani az emberek előtt az igazságot, jónak tüntetve fel a rosszat. Ahhoz, hogy a rossz dolgokat elfogadhatóvá tegye az emberek számára, a rossz dolgokat az Isten szerint való jó hamisított másolataként jeleníti meg. Hamisítvány csak ott létezhet, ahol igazi is van és a gonosznak törekednie kell a minél tökéletesebb hamisítványok létrehozására, az igazival megegyező néven nevezve a hamisat is, hogy elhitesse az embereket, sok esetben a választottakat is. Fő módszere a megtévesztés, a hitetés.

A Sátán megtévesztő munkájának eredménye, hogy a megtévesztésről – amit Jézus és az első apostolok a legnagyobb veszélynek tartottak – ma már alig beszélnek „Isten szolgái”. Nem beszélnek erről a kétpólusú valóságról az ige alapján, világossá téve és megkönnyítve a választást a hívők számára, hanem a „pozitív gondolkozás” által megfertőzve mindig csak egyetlen „jónak” feltüntetett dologra irányítják a figyelmet, homályban hagyva a rossz dolgok bemutatását. Minden magát kereszténynek mondó gyülekezet meg van győződve arról, hogy a „jó úton” jár és ők képviselik egyedül az igazságot. Éppen ezért az üdvösség bizonyosságát is csak az ő gyülekezetükben tudják elképzelni, elhomályosítva ezzel azt a fontos tényt, hogy nem a gyülekezet üdvözít, hanem egyedül Jézus Krisztus – igaz, egy jó gyülekezet tud ebben segítséget adni.

A jó és rossz közötti különbségtételi képességhez „érettkorúságra” van szükség, aminek eléréséhez a kezdeteket követően a hívőknek folyamatosan „kemény eledellel” való táplálkozásra van szükségük.

Nézzünk most meg az ige alapján néhány ellentétpárt, amelyek egyértelműen megjelennek az igében, amelyekre jó, ha odafigyelünk, mert különben sosem jutunk el az igazság, a jó és a rossz megismerésére, az érettségre, hogy választani tudjunk a jó és a rossz között.

A jó oldal jellemzői A rossz oldal jellemzői
az egy igaz Isten hamis istenek (Sátán, Mammon, különféle bálványok)
az igaz Jézus Krisztus hamis Krisztusok, Antikrisztus
Szent Szellem (szent) hamis „Szent Szellem” (utánozza a Szent Szellem munkáját – jeleket, csodákat tesz, de nem szent)
Jézus Krisztus igaz gyülekezete a „Sátán zsinagógája”
Krisztus menyasszonya (szent és hűséges a vőlegényhez) a „nagy parázna” (azok a gyülekezetek, amelyek nem tartják fontosnak a szentséget és keverednek a világgal)
Jeruzsálem, a szent város Babilon, a nagy parázna város
szoros kapu tágas kapu
keskeny út széles út
a maradék (kevesek) a sokaság
örök élet örök halál (kárhozat)
menny pokol
világosság    sötétség
a világosság fiai (Isten fiak) a sötétség fiai (ördög fiak)
jó „gyümölcsök” rossz „gyümölcsök”
jó „fák” rossz „fák”

Csak akkor kapunk világos képet az ige alapján az igazságról, ha ezt a két oldalt a maguk jellemzőivel folyamatosan mérlegre tesszük és megvizsgáljuk, függetlenül attól, hogy minek hívnak valamit vagy valakit.

Az antikrisztusok Jézus nevében jönnek. A hívő közösségek gyülekezeteknek nevezik magukat, de az ige alapján lehet, hogy a „Sátán zsinagógájának” bizonyulnak és a „nagy parázna” részét képezik.

Ma már hívők között is csúnya dolognak számít a poklot emlegetni, és divatossá vált azt mondani, hogy Isten mindenkit szeret és mindenki a mennybe jut. Nem kell a pokollal ijesztgetni az embereket – mondja némelyik szolgáló. Ezért ma már úgy tűnik, hogy egyetlen út létezik, amin sokan járnak és mindenki a mennybe jut, mert Isten akarata az, hogy minden ember megtérjen és az igazság ismeretére eljusson. Jól hangzik ugye? A baj csak az, hogy ez egy nagy hazugság, ami széles körben terjed a magukat gyülekezeteknek nevező közösségek között, és sok hívőt a pokolra küldenek vele anélkül, hogy tudomásuk lenne róla. Az utóbbi néhány évtizedben ökumené címen, egy hamis szervezeti egység jegyében a különböző kereszténynek nevezett felekezetek nagy összeborulásának lehetünk tanúi, amiben a vakság olyan nagy, hogy sokan észre sem veszik, hogy megtagadnak olyan igazságokat, amikért a „reformátor” elődeik életüket adták.

Jézus és az első apostolok szerint az utolsó idők legnagyobb veszélye a megtévesztés, a hitetés. Éppen ezért sok hamis próféta jön, hogy elhitesse, megtévessze az embereket. A sokaság látszata megtéveszti mindazokat, akiknek nincs élő kapcsolatuk az Úrral, nem jutnak el az érettségre és nem gyakorolják állandóan a megvizsgálást. Ezért mondta Jézus, hogy „vigyázzatok! Legyetek éberek!

Mindent meg kell vizsgálni akárhogyan is hívják és akármilyen híres is valaki. Nem az számít, hogy minek mondanak valamit, hanem az, hogy milyen jellemzőkkel rendelkezik. Ez az, ami meghatározza, hogy valami vagy valaki igaz vagy hamis. Jó tudni azt is az ige alapján, mert Jézus megmondta, hogy az igazak vannak kevesen, ezért senkit se tévesszen meg a „sokaság” látványa. „Kevesen” járnak a „keskeny úton”, akik nem alkudnak meg a világgal és a világgal paráználkodó (szövetségre lépő) „egyházakkal”, de a keskeny út az, amivel Jézus azonosítja magát és ez vezet az örök életre.

Sok őszinte hívő reménykedve várja Jézus mielőbbi visszajövetelét, ami nagyon helyes. Tudjuk azonban az igéből azt is, amire sok hamis szolgáló elfelejti felhívni a figyelmet, hogy előbb át kell menni a nagy nyomorúságnak nevezett időszakon. Pál a 2 Thessz. 2.1-12-ben arról is beszél, hogy Jézus előtt egy „törvénytipró” fog jönni, aki magát mindenki fölé emeli és hamis krisztusként (Antikrisztusként) fog megjelenni, mint a káoszba süllyedt világ „megváltója.”  Ez a hamis krisztus nagy jeleket és csodákat tesz, Illéshez hasonlóan még tüzet is le fog hozni az égből és igyekszik megtéveszteni a föld lakosait, beleértve a hívőket is.

A megtévesztés veszélye nagy, fontos tehát, hogy valóban világosságban járjunk és a világosság fiai legyünk. Vigyázzunk és legyünk nagyon éberek, hogy senki ne tudjon megtéveszteni minket, tudva azt, hogy az Antikrisztus is a világosság angyalaként fog jönni.

Figyeljünk azokra a szolgálókra, akiket Isten hív el ezekben az időkben, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan „útkészítők” legyenek, akik valóban Jézushoz vezetik az övéit. Jézus igazi útkészítői a keskeny úton járnak, semmi módon nem alkudnak meg az igazsággal és érettségre igyekeznek elvinni a hívőket, megtanítva őket a jó és a rossz dolgok közötti különbségtételre. Ők Keresztelő Jánoshoz hasonlóan kimennek a „pusztába”, kivonulva az elvilágiasodott, „nagy parázna” egyházból és valódi bűnbánatra hívják az embereket, Jézusra mutatva.

A Sátánnak is vannak azonban „útkészítői”, akik a Sátán szellemével egyesülő Antikrisztus „útkészítői”, akik már ma is munkálkodnak a világban és a hivatalos egyházakban egyaránt. A „nagy parázna” egyház szövetségre lépve a gonosz világi hatalommal „felül a veres fenevad hátára.” Jézus azt mondta: „nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” és az Antikrisztus sem elégszik meg kevesebbel. Az egész föld ura akar lenni, Jézushoz hasonló hatalmat, egyeduralmat akar gyakorolni az egész földön. Ennek eléréséhez a Sátán a következő hangzatos ideológiákat használja: „humanizmus” (Isten helyébe állítja az embert: „olyan leszel, mint Isten” – mondta a Sátán), a „globalizmus”, ami az egész föld (glóbusz) feletti uralom megszerzéséhez szükséges, valamint a „liberalizmus”, amivel minden isteni rendet és korlátot eltörölve teljes szabadságot ad egyes embereknek, hogy azt tegyék, ami nekik jó. Egy rosszul értelmezett  „emberi jogok” jegyében minden Istentől való értéket (férfi és nő, férfi és nő házassága, család, nemzet, keresztyén erkölcsi alapelvek) lerombol és „eltol az útjából”, ami az egész világ feletti globális uralomra törő Antikrisztus útjában áll. Sok antikrisztus támad, akik az antikrisztus szellemével készítik elő az Antikrisztus fellépését, amit tudunk az igéből, hogy még Jézus visszajövetele előtt meg fog valósulni. A kíméletlen „félretolatás” jeleként megtapasztalható a nagy keresztyénüldözés az egész világon, ami a szemünk előtt játszódik le. Minden keresztyén érték lerombolásával és semmibe vételével hamarosan teljességre jut a „törvénytiprás” és akkor elkészül a „színpad” az egész földet uralma alá hajtó, a Sátán szellemével munkálkodó Antikrisztus fellépéséhez.

A világban és a gyülekezeteknek nevezett közösségekben az újból életre kelt fenevad,  a demokrácia (népakarat) az úr, ami a pártoskodó, testies emberek viszályának színhelye, de valójában a totális hatalomra törő Antikrisztus manipulációjának eszköze, a népakarat látszatát keltve a mammon hatalmának. A hivatalos, hamis egyházak – élükön a „vak vezéreikkel” tudatlanul vagy tudatosan partnerek ebben az Isten ellenes küzdelemben, mert önmaguk felemelésével hatalomra vágynak és nem alászállva akarnak szolgálni, ahogyan arra Krisztus adott példát nekünk.

Mindezeket ismerve fontos, hogy az igazak meghallják a felszólítást, hogy „fussatok ki belőle én népem (a ”nagy paráznából”), hogy ne legyen részetek az ő csapásaiból.” Ez nemcsak a Jézus visszajövetele előtti közvetlen időszakra vonatkozik, amit senki sem tud, akárhogy figyelik is a jeleket – maga Jézus sem -, hanem az újszövetségi kor egészére. Parázna gyülekezetek ugyanis már az első generációban is voltak, és az antikrisztus szelleme már akkor is munkálkodott. A hívők, ha nem voltak elég éberek, akkor ez a szellem bizony beült „Isten templomába,” a gyülekezetbe, ahogy sok helyen megtörténik ma is Isten népe között.

A sok hitetés és megtévesztés miatt az övéinek fontos ma is meghallani és felismerni a Szent Szellem által a jó pásztor hangját, hogy a sok „hamis pásztor” leleplezhető legyen.

Sok hívő már nagyon várja Jézus visszajövetelét és a veszély az, hogy közben elfelejtkeznek arról, hogy előtte az Antikrisztus fog eljönni és sokakat meg fog téveszteni. Ez egy nagy csapda és igazi próba a hívők számára, hogy valóban megismerték-e Jézust? Jó lenne, ha sok hívő nem járna úgy, mint a Jézus korabeli vallásos zsidók, akik annak ellenére, hogy ismerték az írásokat és a próféciákat, mégsem ismerték fel Jézust, hanem megölték őt. Csak azok tudják elkerülni ezt a csapdát, akik valóban ismerik az Úr hangját és személyesen is ismerik őt.

„Mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.  Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól, mert nem ismerik az idegenek hangját.”   (János 10.4-5)

Én vagyok a jó pásztor és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. Miről ismerik meg az igaz pásztort? Arról, hogy „Ő az életét adja a juhaiért” mondta Jézus a János 10.14-15-ben.

Az igazság szeretete, a kemény eledellel való folyamatos táplálkozás, az Úr hangjára való folyamatos figyelés, a kitartás, a változásra való készség és felnövekedés az érett korra, minden dolog megvizsgálása óvnak meg mindenkit ettől a csapdától és őriznek meg minket az Úr visszajöveteléig. Mert az Úr, ha késve is, de dicsőséggel és hatalommal vissza fog jönni, és igaz bíróként ítéletet fog tenni. Győztes királyként helyre fog állítani mindent (új eget és földet teremt), ahol békesség és igazság fog uralkodni.

Dicsőség neki ezért!

Vigyázzunk tehát és ne aludjunk, hanem legyünk éberek, mert az Úr közel!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com 

Kategória: ítélet, egység, gyülekezet, helyreállítás, Keresztyénség, Szellemi harc, Szentség, Tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , , , , , , , ,

A világosság fiai – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt – MP3-as formátumban itt

Az ige egyértelműen mondja, hogy mi a világosság fiai vagyunk:

„Ti mindnyájan a világosság fiai vagytok” és a nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!”   (1 Thessz. 5.5)

Ez azt is jelenti, hogy nekünk úgy kell járni, mint ahogyan az a világosság fiaihoz illik:

 „Régen sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.”    (Efézus 5.8)

A János evangélium hangsúlyosan beszél róla, hogy Jézus ugyan nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, azonban a világosság, amit Ő hoz el számunkra, és belénk költözik az a cselekedeteinken keresztül majd kárhoztatni fog minden sötét cselekedetet.

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”   (János 3.19-21)  

Istennek határozott terve van azzal, hogy az Ő gyermekei világítsanak ebben a sötét és gonosz világban, és ez a világosság ítélje meg az emberek gonosz cselekedeteit. A gonosz emberek a megítélés elől a sötétségbe menekülnek, hogy a cselekedeteik rejtve maradjanak. Isten fiai azonban a világosság gyermekei, akiknek nincs mit rejtegetni, ezért bátran a világosságra mehetnek, felvállalva a nyilvánosságot.

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.”(Máté 5:14)

Tudjuk azt is az igéből, hogy „nincs olyan titok, ami ki ne tudódnék”. Azért is így van ez, mert Isten szelleme a rejtett dolgokat – akármennyire is rejtegeti azt valaki – ki tudja jelenteni nekünk. Nem kell félni és nincs értelme titkolózni, főleg nem a hívőknek, akiknek az a feladatuk, hogy a nyilvánosságra menjenek és világítsanak, nem rejtegetve az ő cselekedeteiket mások elől. A mindenható Úr az, aki hadakozik értük és akarja magát megdicsőíteni bennük.

„Ne féljetek tőlük. Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jönne, és oly titok, ami ki ne tudódna.”   (Máté 10.26)

Ma egy olyan világban élünk, amikor egyre többen, beleértve a hívőket is kapcsolódnak a világhálóhoz, és szinte mindenkinek van mobiltelefonja. Nem titok, hogy ezáltal mindenkinek a mozgása követhető a GPS koordináták helymeghatározása alapján és megfelelő engedély birtokában bárki telefonjának „cella-információja” is bármikor lekérdezhető. Aki tehát mobiltelefonnal rendelkezik, annak minden útjáról és beszélgetéséről tudnak azok, akik hozzáférnek ezekhez. Nem titok az sem, hogy az e-mailjeink, más írott vagy képi információink a neten egy saját google (vagy más) fiókban vannak tárolva, amihez a szolgáltató és akinek ő megengedi azok hozzáférnek ezekhez. (A Facebookról és más megosztókról vagy különböző hivatalos és félhivatalos információgyűjtő kémprogramokról nem is beszélve)

Tudjuk, hogy mindezeken túl minden személyes adatunkat, a banki számlainformációinkat, egészségi állapotunkat is különböző és egymással is kapcsolatban lévő adatbázisok tárolják. Ezek a számítógépes rendszerek tehát szinte „mindent tudnak rólunk”, ezért lehetetlen elrejtőzni. Ahhoz ki kellene menni a világból, de Isten akarata nem az, hogy kimenjünk, hanem, hogy megőrizzen bennünket ebben a világban. Vannak, akiket megrémít ez a „kiszolgáltatottság” és ha lehet igyekeznek elhatárolni magukat, amitől csak lehet és igyekeznek „rejtőzködni” hitetlenek és hívők egyaránt. A sötétségben járó és rejtőzködni akaró embereknél ez még érthető lenne, de a hívők esetében teljességgel érthetetlen, mert nekünk az Úrtól való megbízásunk az, hogy ne rejtőzködjünk, hanem mint a világosság fiai világítsunk a körülöttünk lévő gonosz, sötét világban.

Miért akarnak ennek ellenére a hívők rejtőzködni a sötétség, de főleg egymás elől? Hol van abban Isten akarata, hogy a hívők még egymás előtt is „rejtőzködve” jeligésen fejezik ki véleményüket a netes fórumokon és weblapokon? Honlapokat működtetnek és kommenteket írnak név nélkül, személyazonosságukat és főleg életüket még más hívők számára sem fedik fel?

Isten fiai, világosság gyermekei gyertek ki a világosságra, a nyilvánosságra! A rejtőzködés nem Isten fiainak természete, sokkal inkább a világítás és a nyilvánosság. Nem kell félni, hogy bárki bármit megtud rólunk, mert lehetetlen elrejtőzni és ez nem méltó Isten fiaihoz.

A példaképünk Jézus, aki mindent nyilvánosan tett és minket is erre bátorít. Mindenki látta Jézus cselekedeteit, mindent tudtak róla – az ellenségei is. Semmit sem tett titokban! Ezzel együtt végig megmaradt az igazságban, elvégezte a munkáját és győzött, megdicsőítve az Atyát. Mi, akiknek Jézus a példaképünk szintén így kell, hogy járjunk, mert ez méltó Őhozzá és ez az, ami megdicsőíti az Atyát. Hadd nyomozódjanak a gonoszok utánunk, nem kell félnünk tőlük. A Mindenható Isten az, aki hadakozik értünk, ha a világosságban, az igazságban járunk, mert az Ő nevének dicsősége forog kockán, amit Ő nem hagy megszégyeníteni. Legyünk tehát bátrak és menjünk a nyilvánosságra és hagyjunk fel a rejtőzködéssel, ami nem méltó az Úr gyermekeihez. Nekünk – a világosság fiainak – fontos, hogy világosságunk legyen arról is, hogy nem kell rejtőzködnünk, hanem inkább a világosságra, a nyilvánosságra menni, hogy az Úr meg tudja magát dicsőíteni bennünk, kárhoztatva ez által mindazokat, akik a sötétségben járnak.

Dicsőség az Úrnak.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com 

Kategória: Keresztyénség, Tanítások | Címke: ,