Presbiteri felügyelettel működő gyülekezet – Abonyi Sándor

 Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A gyülekezetnek Krisztus testeként való működéséhez alapvető fontosságú a többszemélyes, presbiteri vezetés! A többszemélyes, vének vagy presbiterek általi vezetési mód az, amiről az ige az Ó –és az Újszövetségben mindenhol beszél. Amikor Izrael vénei a pogány népekhez hasonlóan azt kérték Sámueltől, hogy „király uralkodjon felettük, aki vezeti az ő harcaikat”, akkor egy pogány vezetési forma bevezetését kérték Isten népére vonatkozóan, amire Isten azt mondta Sámuelnek: „nem téged utáltak meg, hanem engem.” A Királyok könyvét végigolvasva meggyőződhetünk a királyok általi vezetés eredményéről: Izrael kettészakadt, egyre mélyebbre süllyedt a bálványimádásban és végül mind az északi-, mind a déli királyság az Isten által nekik ígért helyről elhurcolva pogány birodalmak (Asszíria, Babilon) fogságába került. Ennek a „királyok” általi vezetési módnak az újszövetségi formája a „pásztori vezetés”, ami egy teljesen világi gyakorlat, ahol a „király uralkodik a hívők felett és vezeti a harcaikat”, azaz irányítja az egész gyülekezet életét. Ehhez képest a többszemélyes vezetés egy gyökeresen más mód, amit ha jól gyakorolnak egy gyülekezetben, akkor az alapvetően más gyülekezeti működési módot és ennek eredményeként teljesen más gyümölcsöket fog eredményezni. Ez rendszerében teljesen más, mint a pásztori rendszerű vezetési és gyülekezeti működés. Ez a két rendszer egymással nem kompatibilis: elemeiben, belső – és külső kapcsolatrendszerében és működési módjában teljesen más.

A több személy általi vezetés az első lényeges lépés a Krisztus központúság és ezzel együtt a biblikus gyülekezeti működési mód alapjainak megteremtéséhez. Ha azonban nem biblikus módon működik, vagy a gyülekezet többi eleme nem kerül biblikus módon a helyére, akkor önmagában ez sem eredményez „csodát”, nem várható jelentős előrelépés a gyülekezet életében.

A presbiteri vezetés lényegi különbözősége jól érzékelhető az Efézus 4.11 szerinti szolgálati ajándékok (apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító) kibontakozásában és Krisztus teljességének tökéletesebb bemutatásában. Ehhez min. 3, de inkább 5 presbiter szükséges. A min. 3 a kettő-három bizonyság elve alapján szükséges. Ez kiindulásként elegendő, de törekedni kell, hogy ez legalább ötre növekedjen. Ennek oka az, hogy ha két főt külső szolgálatra kiküldenek, akkor még mindig marad három. Ezt látjuk az antiókhiai gyülekezet gyakorlatából is, ahol öten böjtöltek és imádkoztak, amikor a Szent Szellem elválasztotta és kiküldte Barnabást és Pált egy munkára.  Jézus öt szolgálati ajándékot adott maga helyett, amikor elment a mennybe. Ez az öt szolgálati ajándék egymást kiegészítve, egymással harmóniában munkálkodva képes csak elvinni a hívőket az érett korra és a gyülekezetet, mint Krisztus testét felépíteni és bemutatni a világ számára. Nagy tudatlanságról vagy nagy büszkeségről árulkodik, ha valaki azt gondolja magáról, hogy mindezt egy személyben betöltheti.

A presbiteri vezetésnek önmagában van egy nagy üzenete a világ felé. Szabadon hagyja ugyanis a fő szerepét Krisztus számára, mert nincs a presbiterek felett egy vezető személy (pásztor, vezető lelkész stb.) Ez ábrázolja ki azt, hogy a gyülekezetnek egy láthatatlan Feje van, aki a Krisztus. Ezért, ha bárki megkérdezi, hogy ki a gyülekezet vezetője, akkor a presbiterek felfelé, Krisztusra tudnak mutatni, hogy Ő a „főnökük” és nem egy földi testben élő ember, mint bármely más világi szervezetnél. A világi rendszer emberi szervezésű rendszer, azaz szervezet (organizáció), a presbiteri vezetési mód szerint biblikusan működő rendszer pedig egy élő organizmus. Erről írnak az Efézus 4.11- 15 és az 1 Péter 5.1-7 igeszakaszok.

A presbiterek a hívők között, egy településen élve, egymás életébe belelátva, együtt élik meg a hívő életüket.

A presbiterek a hívőkkel egyenlők (mindnyájan testvérek), de a „súlyuk” (ráhatásuk a gyülekezetre) nagyobb, mint a többi hívőé. Erről a következő két ige beszél:

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen, akik a beszédben és tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és méltó a munkás a maga jutalmára. Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra.”    (1 Timóteus 5:17-19)

Kettős tisztelet és megbecsülés illeti a presbitereket, főként a tanítással is szolgálókat. Az ilyen presbitereket a gyülekezet anyagilag is támogathatja, de ne legyen havi fizetése, hogy ne váljon „béressé”.

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók, hogy ezt örömmel végezzék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.”   (Zsidó 13:17).

Minden elöljáró (presbiter) egymásnak és minden hívő egymásnak kétirányú módon (oda-vissza) engedelmeskedik, a hívők engedelmessége az elöljárók felé azonban egyirányú, de csak a Krisztusban! Ennek az oka az, hogy egy presbiter az élet dolgaiban tapasztalt és a hitben érett hívő, akinek a szavára jó odafigyelni, ha valaki nem akar kárt szenvedni.

A presbiter szolgálata nem egy pozíció, nem hivatal, hanem csak egy felvigyázó szolgálat:

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett”.  (Apcsel 20:28)

A presbiter élete példa kell, hogy legyen a nyáj számára, hogy méltó legyen a hívők „kettős” tiszteletére, megbecsülésére. Csak olyan presbiter állítható szolgálatba, aki teljes egészében megfelel a biblikus követelményeknek:

  • Szent Szellemmel és bölcsességgel teljes legyen,
  • példamutató egyéni és családi életet éljen, jól vezesse a saját családját,
  • egész életében egy felesége legyen, aki hűséges segítőtársa,
  • kipróbált legyen és ne „friss” hívő stb.

Ezeket az 1 Timóteus 3.1-11 igeszakasz részletezi.

Fontos megjegyezni, hogy az ige csak akkor nevez egy hívő közösséget gyülekezetnek, ha annak már van egy több személyes vezetősége, különben minden esetben csak tanítványokat említ. A hívők (tanítványok) egy csoportja tehát akkor válik gyülekezetté, ha a presbiterek beállításra kerülnek.

Presbiterek beállítása igei módon:

Az igéből azt látjuk, hogy a presbiterek beállítása egy gyülekezetben nem azonnal történt meg. Pál a gyülekezetplántáló első missziós útja, munkája után hagyott arra időt, hogy a hívők közösségében, a mindennapi élet harcaiban kipróbált, a hívők tiszteletét kiérdemlő emberek emelkedjenek fel. Hónapok múlva a második missziós útja során, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ki a kipróbált, ki az, aki bizonyított és kiérdemelte a hívők tiszteletét, állított csak be Pál presbitereket. A presbiterek beállítása első alkalommal mindig apostoli (vagy annak küldöttje, lásd Timóteus vagy Titus) közreműködéssel történt. A presbitériumban történő későbbi személyi változások a gyülekezet és a már működő presbitérium hatáskörében történik. Erre látunk példát Mátyás apostollá választásakor, amikor az első 12 apostol a jeruzsálemi gyülekezet vénei (presbiterei) voltak induláskor, míg az apostolok be nem állították az első presbitériumot (véneket) Jeruzsálemben.

Az apostolok és a presbiterek kapcsolatáról az 1 Péter 5.1 és 2 János 1.1 is beszél, amiből azt látjuk, hogy az apostolok is presbiterek, a gyülekezeti presbiterek presbiter-társai, akik nem álltak felettük!

Véleménykülönbségek, vitás esetek, panaszok kezelése:

Két-három hívő megvádolhat egy presbitert az apostolnál:

Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra. A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy az a többieket is félelemmel töltse el.”  (1 Timoteus 5:19-20)

Ez az ige utal a presbiterek súlyára és az apostol szerepére is egy gyülekezetben.

A normál mindennapi gyakorlat során lehet a presbiterek között véleménykülönbség egyes dolgokban. Ilyenkor fontos, hogy azt ne vigyék nyilvánosság elé és ne kezdjenek el a szerint munkálkodni, ki-ki a saját véleménye szerint, mert az szakadást okoz a gyülekezetben. Ilyenkor kerülni kell a presbiterek közötti vitatkozást, és a Szent Szellemre kell bízni a dolgokat. A gyülekezet felé csak olyan dolgokban mozdulhatnak, amiben egységben vannak. Erről a következő ige beszél:

„Ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek, csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.”  (Filippi 3:15-16)

Ennek az alapelvnek betartása a presbiterek és a gyülekezet egységének megőrzése szempontjából alapvető fontosságú!

Alapvető hitbeli kérdésekben (üdvösség kérdése, eretnekség) az apostolok és vének (presbiterek) együtt képezik azt a „fórumot”, ahol az megvitatásra kell, hogy kerüljön és a Szent Szellem békességében állásfoglalás szülessen. Erre látunk példát az Apcsel 15.1-28-ban a sokak által „jeruzsálemi zsinatnak” nevezett összejövetelnél.

A presbitérium működésével kapcsolatos szempontok:

A presbiterek szelíd és alázatos lelkűek kell, hogy legyenek és engedelmeskedniük kell egymás felé, példát mutatva ezzel a gyülekezetnek is az engedelmességre.

Minden egyes döntés nem többségi szavazással születik, hanem teljes egyetértéssel és a Szent Szellemnek való tetszéssel, békességben. Ez nem demokrácia, hanem teokráciája: Isten királysága, ahol Jézus a király a Szent Szellem által.

A presbiterek valójában nem vezetői a gyülekezetnek, mert nem nekik kell irányítani a gyülekezet életét, hanem a Szent Szellemnek. Ők „felvigyázóként” arra ügyelnek, hogy a Szent Szellem maradjon a vezető mindenkor a gyülekezetben, hogy elvezesse őket minden igazságra.

A presbiterek lehetnek apostoli, prófétai, tanítói, pásztori szolgálati elhívású emberek, de presbiterként mindannyian „pásztori” felelősséget hordoznak a nyáj felé, mint számadók. Az igéből (Filep és István példáján keresztül) azt látjuk, hogy az evangélista elhívású emberek nem presbiterek, hanem diakónusok voltak. A gyülekezet a hívők közössége, az evangélista elhívású ember szolgálata pedig alapvetően az, hogy a világban munkálkodjon és megtérésük után bevigye őket a gyülekezetbe. A diakónusi munkák ellátása mellett a gyülekezeten belül az evangélista elhívású emberek feladata más evangélista elhívású emberek felfedezése és felnevelése az evangélista szolgálatra. Ez ugyanígy érvényes a próféta, a pásztor és tanítói elhívású emberek szolgálatára is.

A presbitereknek folyamatosan táplálni kell a nyájat és nem szabad ingerelni őket.

Utána kell menniük az elveszett (elbukott) hívőknek.

Az életüket kell adni a juhokért.

Ügyelniük kell a gyülekezet tisztaságára, hogy az a szentek közössége legyen és maradjon. Ezért fel kell lépni minden bűnnel szemben, rögtön az elején, amikor az még „kicsiny kovász”. Ez egyébként minden hívő kötelessége a Máté 18.15-18 szerint. A gyülekezetnek, ha Isten akarata szerint a szentek közössége akar lenni, akkor képesnek kell lenni magából kivetni a bűnt: az előzőek szerint figyelmeztetve és végső soron kizárni a bűnéből megtérni nem akaró bűnöst!

A biblikus presbiteri vezetés érzékenységi kérdései:

  • a presbiterek életszentségének, az Úrral való kapcsolatuknak és a Szent Szellem vezetésének folyamatos megőrzése,
  • a presbiterek alázatosságának és szelídségének megőrzése, önmaguk folyamatos megalázásával, hogy tudjanak másokat nagyobbnak tekinteni maguknál és felemelni másokat,
  • képeseknek kell lenni engedelmeskedni egymásnak,
  • nem áldozhatják fel az „oltáron” a családjukat a gyülekezet felé való szolgálatuk miatt, hanem a családjuk továbbra is az elsődleges szolgálati területük (kisebb gyülekezet) kell, hogy maradjon (ha valaki erre nem képes, akkor nem alkalmas a presbiterségre)
  • a hívők megbecsülésének, tiszteletének megőrzése, a „kettős súlyuk” megtartása miatt szükséges, mert ha ezt elveszítik, akkor az éretlen hívők tömege fogja sodorni ide-oda gyülekezetet. A kettős súlyú presbiterek és a többi érett hívő ad stabilitást a gyülekezetnek. Kettős „súlyt” (megbecsülést, tiszteletet) nem lehet kikényszeríteni és elvárni a hívőktől, mert mindenki testvér (egyenlő), hanem az a hívők személyes megbecsüléséből kell, hogy fakadjon a presbiter példaértékű életéből adódóan!
  • a presbitereknek folyamatosan ügyelniük kell, hogy a felvigyázó szerepük ne „uralkodás” legyen, hanem mindig jó példával járjanak elől,
  • a presbiterek felelőssége, hogy a gyülekezet tagjai (Krisztus teste) csak újjászületett hívőkből álljon, akiknek életén a „megtérés gyümölcsei” az „új természet” jelei nyilvánvalók,
  • az 1 Kor. 12 szerinti szellemi ajándékok működésének szabad teret kell adni, de a megfelelő „mederben” kell azok működését tartani az „ékes rend” biztosítása érdekében az 1 Kor. 14 szerint,
  • a gyülekezet Isten családja és nem egy emberek által irányított és szervezett „intézmény”,
  • a szellemi ajándékok működésének figyelemmel kísérése és szükség esetén beavatkozás, de nem megoltva a Szent Szellem munkáját.

Tanítás és tanítói szolgálat:

Több férfi is taníthat a gyülekezetben egy-egy témában, amiben Isten kijelentést ad neki. Alapvetően a presbiterek tanítanak, de azok közül sem mindenki. A tanítás a gyülekezetben egy „hatalmi pozíció”, ezért azt csak férfiak végezhetik az 1 Tim. 2.12 szerint. A férfi-főség elve a Bibliában következetes: az apostolok férfiak, a presbiterek és diakónusok férfiak, a család feje a férfi. Aki a gyülekezetben tanít, az a gyülekezet férfi (családok fejeit) és nő tagjait is tanítja, ezért egy nő a tanító pozíciójába lépve megsérti a főség elvét, mert a nő nem emelheti magát a férfiak fölé. Az ige szerint azonban az asszonyok is prófétálhatnak a gyülekezetben és az idősebb asszonyok pedig taníthatják a fiatalabb asszonyokat és a gyerekeket. Fontos itt megjegyezni, hogy nem minden igei szolgálat minősül tanításnak: egy igei bizonyság vagy buzdítás az nem tanítás! Egy-egy témában, amit Isten megmutatott bármelyik férfinak szabad szólnia, de a teljes írásból való bibliai alapigazságok tanítása tanítói elhívású ember feladata. Ők az életüket tették fel az Úr és az ige megismerésére, ezért éjjel nappal ez foglalkoztatja őket. Ők feltétlenül kell, hogy presbiterek legyenek, mert szolgálatuk meghatározó a gyülekezet egésze szempontjából. Ilyen emberből nem kell sok, mert az ő felelősségük nagy, ezért súlyosabb lesz az ítéletük is. (Jakab 3.1)

A szolgálati ajándék, mint életmód:

Apostolnak, prófétának, tanítónak stb. lenni nem egyszerűen csak egy szolgálati ajándék Istentől, hanem egy személyes elhívás, és arra az elhívásra jellemző életmód. A szentségben és a Szent Szellem vezetésében, azaz az igazságban való járás alapvető fontosságú, ami mások számára is követendő életminta kell, hogy legyen! 

Pál így ír erről a szellemi fiának, Timóteusnak: 

„Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! De mindezekből megszabadított engem az Úr.”  (2 Timoteus 3.10-11)

 Lehetnek azonban különbségek az egyes szolgálati ajándékokkal rendelkező emberek életmódjában, mert Isten nagyon sokszínű és mindenkinek személyre szóló elhívást ad.

A hamis szolgálók leleplezése és távoltartása:

A presbiterek felelőssége a hamis apostolok, tanítók és próféták leleplezése, akik „báránybőrbe bújt farkasok”, ezért minden szolgálót meg kell vizsgálni, és ha hamisnak bizonyulnak, akkor le kell leplezni őket és távol tartani a gyülekezettől.  Pál erre hívja fel az efézusi vének figyelmét az Ap.csel 20.29-31-ben. A hamis szolgálók tanítása sokszor helyes, de az életük képmutatás (báránybőr) ezért rossz példát mutatnak az életükkel. A megvizsgáláskor ezért elsődlegesen a szolgálók életére (a „fára”) kell koncentrálni és nem a tanításra, mert a tanítás lehet igei. Ezért mindig meg kell vizsgálni a szolgálók életét, mert az minősíti őket igaznak, vagy hamisnak, azaz képmutatónak. Erre látunk példát a Jel. 2.2-ben.

Gyülekezet-működési rend:

A szellemi ajándékok működése és a gyülekezeti funkciók különböznek attól függően, hogy a gyülekezet egy háznál jön össze  („házi közösség”) vagy egy teljes (több házi közösség) helyi gyülekezeti egybegyülekezése történik meg.

A házi közösség az a hely, ahol a kisebb létszám miatt lehetőség van arra, hogy mindenki a kapott ajándéka szerint megnyilvánuljon, felnőjön az ajándékok gyakorlásában és hogy érett hívővé, szolgálóvá válhasson. Alapvetően ez a tanítványképzés helye, ahol a Máté 28.20 szerint nagyon gyakorlatias módon mindenre meg kell tanítani a hívőket.

Az 1 Kor. 12.11 szerint a Szent Szellem úgy osztogatja az ajándékokat, ahogy akarja: némelyeknek ezt, némelyeknek azt. Nem kap meg mindenki minden ajándékot. Ezért van a hívőknek szükségük egymásra Krisztus testében.

Az egybegyülekezés, azaz a helyi gyülekezet az a hely, ahol minden ajándék működhet, de az ajándékok működésében a nagy létszámra való tekintettel vannak korlátozások. Itt már nem juthat mindenki szóhoz! Tudomásul kell venni, hogy lesznek, akik esetleg szeretnének, de nem kapnak szót. Ez az engedelmesség gyakorlásának a helye is. A Szent Szellem tiszteli a rendet és nem akar zűrzavart: „a prófétalelkek engednek a prófétáknak”..

„Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.   Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek. A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen; És a prófétalelkek engednek a prófétáknak; Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében. A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja.”    (1 Kor 14:26-34)

A presbiterek felvigyázói feladata az ajándékok működésében:

Ennek a rendnek (korlátoknak) a betartása a felvigyázó presbiterek felelőssége úgy, hogy közben ne oltsák meg a Szent Szellemet. Ebben nem kell törvénykezőnek lenni, hanem szeretettel és bölcsességgel kell kezelni. Törekedni kell rá, hogy a felvigyázók minél kevesebbszer avatkozzanak be, hogy a Szent Szellem hadd végezze az Ő jó munkáját és mindenki épülhessen.

A presbiteri felvigyázás esetén el kell vinni a hívőket az érettségre, megtanítani velük, hogy mindenkinek a feje a Krisztus, a vezetője és tanítója pedig a Szent Szellem, de vannak tanító szolgálati ajándékú testvérek is, akiket Isten akar tanításokkal használni feléjük és legyenek elfogadók, engedelmesek feléjük. Ha minden a Szent Szellem vezetése szerint történik, akkor a tanító csak olyanokat fog mondani, amiről a Szent Szellem bizonyságot fog tenni a hívőknek, és így tökéletes összhangban lesznek. Végső soron a Szent Szellemnek engedelmeskednek mindannyian.

A gyülekezet érzékenysége a Szent Szellem vezetésére:

A többszemélyes vezetési mód nagyon érzékeny arra, hogy a Szent Szellem folyamatosan Úr maradjon a gyülekezetben. Amint bejönnek emberi dolgok, akkor rögtön „jelzi”, hogy probléma van: elkezd „nyikorogni a rendszer működése. Ha azonban minden rendben van, akkor nagyon „olajozottan” megy minden. A kiütköző működési hibák „figyelmeztető jelek” arra, hogy ismét helyreállításra kerüljön a Szent Szellem uralma.

A többszemélyes vezetés esetén nincs egy „királyként” Krisztus helyébe lépő ember, akire a hívőknek állandóan figyelni és engedelmeskedni kell (kiskorúságban hagyva őket), hanem minden hívőnek élő kapcsolatot kell ápolni az Úrral, a hívők igazi királyával! Ehhez azonban személyes vezetéssel kell rendelkezni a Szent Szellemtől mindenkinek, ami nagy kihívást jelent minden hívő számára. Ez a hívőktől teljes odaszánást, életük átadását, szentségben és igazságban való járást igényel és mindenkinek a személyes elhívása szerinti hűséges munkálkodását egymás épülésére.

Ez az egyszerű, családias gyülekezeti életmód megvalósítása egyáltalán nem könnyű, emberileg lehetetlen, de a Szent Szellem vezetésének megvalósulása mellett, minden könnyen, „olajozottan” megy. Az Úr mindenben a segítségünkre van, nem kell erőlködni semmiben.

Csak egy ilyen gyülekezetnek van meg a lehetősége arra, hogy Krisztus testeként működhessen, minden tag a maga ajándéka szerint.

Ez a működési mód a mielőbbi éretté válásra és a Szent Szellem vezetésében való járásra ösztönzi a hívőket, mert csak akkor érzi mindenki biztonságban magát, ha az Úr és nem mások irányítják az életét.

Néhány személyes észrevétel:

A biblikus presbiteri vezetés felismerését követően, a kapott hivatalos pásztori megbízásomat félretéve személy szerint 16 éven keresztül részese voltam egy helyi gyülekezet 3-4 fős presbitériumának (egy a presbiterek közül), ahol közben voltak személyi változások is. Ezen időszak alatt voltak jobb és rosszabb időszakaink. Több hibát elkövettünk a presbitérium működésében, a presbiterek kiválasztási alkalmasságában és a hívőkkel való kapcsolatban is. Nem mindig sikerült folyamatosan a Szent Szellem vezetésében sem maradni, mert minden presbiter polgári munkahelyen is dolgozott egyidejűleg. Nagy volt a környezeti nyomás is, mind a pásztori („királyi”) vezetés, mind a világgal a gyülekezetbe benyomuló bűn miatt. Ezekben sajnos többször megalkudtunk a szeretet hamis értelmezése miatt. Ilyenkor a gyülekezet szellemi állapota mindig erősen visszaesett. Egy dolog azonban nyilvánvaló vált a gyakorlatban. Nem igaz az, amit az egyik pásztor ismerősöm mondott, hogy ez nem működik. Emberileg valóban nem, de Isten kegyelméből, a Szent Szellem által ez lehetséges, ezért találta ezt ki Isten. Ami ugyanis nem Istentől van az mind „kár és szemét” és „meg fog égni.”

A fentiekben leírt igei alapelveket a gyülekezet működése közben tanultuk meg mi is. Ha ezeket az igei alapelveket sikerült volna betartani, akkor sok működési hiba megelőzhető lett volna. Remélem ez másoknak jobban sikerül. Tanuljanak a mi hibáinkból. Kívánom, hogy így legyen. Minden tiszteletem azoké a bátor férfiaké, akik ezt az utat választják.

Dicsőség Istennek mindenért!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, Keresztyénség, Magyar tanítások, szolgálati ajándékok, vezetés | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Beware of false prophets by Sandeep Poonen

Kategória: Christianity, church, English teachings, Gospel, holiness, Last times, Leadership, Marriage, Restoration | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Tájékoztatás – Abonyi Sándor

Kedves Látogató!

A blogot négy éve indítottam el és hálás vagyok az Úrnak, hogy segített ebben és gondoskodott mindig friss táplálékról. A négy év alatt az Úr kegyelméből eljutottunk oda, hogy szinte az egész világ magyarságát elérjük és egy kevés embert az angol nyelvterületeken is, hála az angol nyelvű írásoknak.

A feltöltött anyagokat tekintve a jelenlegi állapotot a következők jellemezik:

  • döntő többségük írásos anyag és kevés (kb. 7-8%) a hallgatható MP3-as változat,
  • szinkronizált vagy feliratos videók száma elenyésző,
  • hasonlóan alacsony az arány az angol nyelvű anyagok tekintetében is.

Korábban már többen jelezték, hogy jó lenne több hallgatható anyag, mert az más elfoglaltság mellett vagy utazás közben is hallgatható. A blog profilja – keskeny út – miatt más anyagok átvételét alapvetően nem tervezzük, hanem alapvetően saját írásokra és saját fordításokra támaszkodunk, amik máshol nem érhetők el.

Terveink szerint sikerült befejezni a saját írások MP3-as formátumban való feltöltését. Így a PDF formátum mellett, minden saját írás MP3-as formátum is letölthető.

Elkészült az első Hangoskönyv is, a Merre tovább gyülekezet, ami itt érhető el.

Tervezzük Zac Poonen videós tanításainak magyar nyelvű feliratozását is, amiből az első hamarosan elkészül.

További terv a saját írások angol változatának feltöltése. Sajnos az én angol tudásom csak az angolról magyarra fordításhoz elegendő, ezért ha bárkit indítana az Úr, hogy szívesen segítene ebben a munkában, akár csak egy-egy anyag angolra fordításával is, az nagy segítség lenne. Az első ilyen írás „A felemás iga esete” című írás lehetne, ami Word formátumban letölthető itt. Ez egy kevésbé feldolgozott téma, magyarul a legtöbbet letöltött írás! Sokaknak bizonyára segítségére lehetne a mindennapos küzdelmeikben.

Bízva az Úrban és megköszönve a kedves Látogatók folyamatos érdeklődését és esetleges segítését, további jó épülést kívánok.

Szeretettel Sándor

Kategória: Magyar tanítások | Címke: , , , , | 5 hozzászólás

A Szent Szellem szétválasztó munkája – Abonyi Sándor

   Letölthető PDF formátumban itt – MP3-as formátumban itt 

Ma egy olyan világban élünk, amikor a világ fejedelme, a Sátán egyre nagyobb hatalmat szerez az emberiség felett és igyekszik mindent összemosni, áttekinthetetlenné tenni: megszűnt a régi – keresztyén alapokon nyugvó – értékrend és nincs új helyette. Mindenki azt teszi, ami jó neki sokszor felcserélve a bibliai jó és rossz fogalmát. Az emberiség nagy részét sikerül becsapnia, így az alapvető – Isten által lefektetett – igazságok rejtve maradnak, és a Sátán uralkodik az általa teremtett zűrzavar felett.

Ennek a következő jeleit látjuk ma:

  • a névleges (megtéretlen) és igazi keresztyének összemosása egy ökumenikus egységben, egyfajta emberi szeretet jegyében, de ez nem Isten akarata,
  • az egyházak és világi hatalmak „babiloni minta” alapján szövetségre, együttműködésre lépnek, ellentmondva az állam és egyház szétválasztási elvének,
  • a Sátán célja egyfajta – hamis – világvallás megteremtése a keresztyénnek mondott és más hamis vallások összemosásával, aminek jelei a különböző hamis vallások egyházi képviselőinek közös „imája” az „egységért” és a világ „békéjéért”,
  • cél a házasság, a család, a nemzet lerombolása, a különböző népek összekeverése és egymás ellen uszítása egy totális hatalom megszerzése,
  • nagy népvándorlások támogatása a különböző identitású népek összekeverése, bibliaellenes keverék népek létrehozása érdekében,
  • evangéliumi keresztyén gyülekezetek gyülekezeti életének elsilányítása, bizonyságtevő erejének megszüntetése a legkülönbözőbb világi módszereknek a gyülekezetekben való elterjesztésével, sőt okkult módszerek meghonosítása, kihasználva a keresztyének tudatlanságát.

Mindez fogadókészségre talál a kereszténység köreiben, ha a kereszténynek mondott emberek többsége nem született újjá és ezért viselkedése, gondolkozásmódja semmiben sem különbözik a megtéretlen világi emberek viselkedésétől. Az egyház a világgal és a hamis vallásokkal barátkozik, és szövetségre lép. A Sátán – a sötétség fejedelme – igyekszik mindent homályban tartani, de Jézus maga a világosság, aki elküldte a Szent Szellemet a világra, hogy világosságot gyújtson az emberek szívében. Elválasztva ez által a világosságot a sötétségtől, hogy egy Istentől való rendet képviseljen.

A Szent Szellem az igazság, a világosság szelleme és tisztánlátást akar adni az egyház, a világ és a gonosz dolgairól mindazoknak, akik befogadják a világosságot és a világosságban járnak.

Jézus a Vigasztaló (Szent Szellem) munkáját így írja le:

„Az igazat mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. … Mikor eljön az igazság Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek.”  (János 16:7-14)

A világosság befogadása

Amikor a Szent Szellem lakozást vesz bennünk, akkor világosságot gyújt a szívünkben és megítéli a bennünk lévő bűnt – sötét dolgokat – , amik korábban rejtve voltak előttünk. A testünk a Szent Szellem temploma (épülete), ezért ahová a világosság bemegy onnan a sötétségnek (a bűnnek) távoznia kell, mert a világosság kiszorítja a sötétséget: nem lehet egyszerre világosság és sötétség egy helyen. Először, mint egy gyertya fénye a sötét szobában csak a legnagyobb dolgok válnak láthatóvá. Ha azonban a világosság (az igazság ismerete) egyre erősebb lesz, mert a Szent Szellem „elvezet bennünket minden igazságra” és teljessé lesz bennünk a világosság, akkor ott semmi sötétség – rejtett dolog – nem maradhat. Aki világosságban jár, az nem járhat sötétségben:

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”   (János 8:12)

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”   (1 János 1:6-7)

Elválasztottságunk a világtól

Isten nem akarja „véka alá rejteni” a világosságot, hanem azt akarja, hogy a bennünk lévő világosság kiáradjon a körülöttünk lévő sötét világba. Ha egy házban világosság van, akkor az ablakokon kiszűrődik a világosság a körülötte lévő sötét világba. Így vagyunk ezzel mi is, ha világosságban járunk. A körülöttünk lévő – sötétségben járó – emberek felé nyilvánvalóvá válik az, ami rólunk árad (kiszűrődik): őszinte és tiszta beszéd, tiszta tekintet, egyenes gondolkozás és igazsággal összhangban lévő cselekedeteink. A belőlünk kisugárzó világosság megítéli a körülöttünk lévő embereket.

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.   (János 3:19-21)

Ezekből az igékből azt láthatjuk, hogy a Szent Szellem egy nyilvánvaló szétválasztást végez az egyes emberek között, attól függően, hogy kiben mi van: világosság vagy sötétség.

Egy személyes történet Isten szétválasztó munkájára:

Minden gyülekezeti kapcsolat nélkül a másokhoz szokásos módon éltem az életemet a világban, amikor Isten megkeresett és elkezdett munkálkodni a szívemben, míg végül átadtam neki az életem. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy új ember lettem és már nem élhetem úgy az életemet, mint korábban. A megtérésem után már egyáltalán nem vágytam a korábbi dolgok után. Éreztem, hogy már nem érzem jól magam világi emberek társaságában. Korábbi életünkben igen nagy baráti körünk volt, akikkel szorosabb közösséget ápoltunk. A nagy kérdés az volt, hogy mi lesz most? Az egyértelmű volt, hogy már nem kívánok velük együtt futni a világi kívánságokba, a kérdés csak az volt, hogyan fog ez a szétválasztódás megvalósulni? Emberileg azt gondoltam, majd feszültség, sértődés és harag lesz belőle, ha megmondom nekik, hogy már nem akarok velük barátkozni. Végül is nem ezt az utat választottam, hanem hagytam, hogy az élet menjen tovább, de közben nyilvánvalóvá tettem, hogy megtértem és a későbbiekben egy hívő keresztyén életet szeretnék élni. E szerint is cselekedtem a különböző dolgokhoz való hozzáállásomban. Azt vettem észre, hogy lassan elkopott mellőlem – és a családom mellől is – minden barát, mert közben a családom is megtért. Isten megoldotta ezt a szétválasztást, minden konfliktus nélkül. A korábbi – sötétségben járó – barátok a továbbiakban már nem akartak velünk barátkozni: A Szent Szellem szétválasztotta a világosságot és a sötétséget.

A világtól elválasztott emberek közössége

Valójában a „világosság gyermekei” alkotják Jézus Krisztus gyülekezetét, ami egy „hegyen épített város”, messzire világítva a körülötte lévő sötétségben. Istennek a világtól (a sötétség gyermekeitől) elválasztott csoportja a szentek közössége, Jézus Krisztus igaz gyülekezete, Krisztus valóságos teste.

Péter Pünkösdkor a következőt mondta:

„Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és intette őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! Akik azért örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.”    (Ap.csel 2:38-41)

A Pünkösdkor megtért 3000 embert Péter arra kérte a megtérés, a bemerítkezés és a Szent Szellemmel való betöltekezést követően, hogy mindnyájan szakasszák el magukat a világtól és csatlakozzanak hozzájuk; a tanítványok 120 fős gyülekezetéhez.

Krisztus igaz gyülekezete tehát a megtért, a bemerítkezett és a világtól elválasztott hívők szent közössége. A gyülekezetnek az a feladata, hogy később is folyamatosan a szentek közössége maradjon, kiszorítva maga közül minden bűnt. Látjuk azonban az igében, hogy már a korinthusi gyülekezetben is kezdett elburjánzani a bűn és a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezet közül is csak egy – a filadelfiai gyülekezet – volt képes megőrizni a szentséget. Hat gyülekezetbe már befészkelte magát a bűn, akiket Jézus megtérésre szólított fel:

Akiket szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos, és térj meg.” (Jel 3:19)

A laodíceai gyülekezet már olyan állapotba jutott, hogy Jézus nem is volt közöttük, hanem az ajtón kívül állt. Az ilyen gyülekezeteket még mindig „gyülekezetnek” hívják, de már nem a szentek, hanem a bűnösök gyülekezete!

A János apostol prófétikus látása alapján leírt hét gyülekezet állapota a gyülekezetnek nevezett mai közösségek állapotát is leírja. Ezek a közösségek gyülekezeteknek nevezik magukat, de már nem a szentek közössége, hanem egyfajta keverék gyülekezetek, ahol a szentek és a bűnösök (megtért, de visszaesett vagy megtéretlen emberek) együtt vannak jelen. Az ilyen gyülekezeteknek ma is megtérésre van szükségük, mert Krisztus gyülekezete a szentek közössége, amelynek a bűnösök (megtéretlen világi, vallásos emberek) nem részei. Az ilyen gyülekezeteket Isten prófétáinak – Jánoshoz hasonlóan – ma is megtérésre kell felszólítani és figyelmeztetni őket az ítéletre, ha nem térnek meg.

Isten az ítéletét a gyülekezeteken kezdi „kimozdítva a gyertyatartóikat a helyükből”:

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?”  (1 Péter 4:17)

Ha egy gyülekezet a felszólítás ellenére sem tér meg, akkor Isten ítéletként a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak, mert nem hittek az igazságban, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek (2 Thessz 2:12).

Ez egy olyan állapot, amikor a gyülekezetben már a jót rossznak és a rosszat jónak mondják, ezért a gyülekezet teljesen elveszti Istentől rendelt szerepét, hogy világosság legyen a haldokló, gonosz világ számára.

Elválasztás az elvilágiasodott gyülekezettől

Amikor egy gyülekezetben az elöljárók megalkudnak a bűnnel és már olyan mértékben bent van a világ, hogy az az egész gyülekezetet áthatja (a bűn teljességre jut), akkor ott a szenteknek már nincs helyük. Sok gyülekezet eljut idáig anélkül, hogy azt észrevenné. Jézus nem vállalhat közösséget a bűnnel, ezért kivonul az ilyen gyülekezetből. Ilyenkor a gyülekezeten belül lévő hívők a jót rossznak és a rosszat jónak mondják. Ekkor már a sötétség uralkodik a gyülekezetben és az ilyen gyülekezettel Jézus nem vállal közösséget (kijön belőle), ezért az övéinek is ki kell jönni belőle, hogy Jézussal közösségben maradhassanak!

A szétválásra két lehetőség van: a szenteket „kirekesztik a gyülekezetből”, mert a sötétség nem bírja elviselni a világosságot, vagy a szenteknek (igazaknak) kell elszakítani magukat a „bűnösök gyülekezetétől” és kijönni közülük:

A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”     (János 16:2-3)

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? …. mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és magamhoz fogadlak titeket.”   (2 Kor 6:14-17)

Ez az elszakadás sokszor keserves és sok fájdalommal jár, hogy elhagyják azt a közösséget, ahol hosszú éveket eltöltöttek és ahová sok személyes szál köti őket. Ez azonban egy szellemi szétválasztás, amiben a Vigasztaló segít begyógyítani minden sebet és bátorítja őket a kijövetelre, mert az Úr magához fogadja őket és velük lesz.

Elválasztás a szolgálat munkájára

A Szent Szellem elvezet bennünket minden igazságra és különböző próbákon visz keresztül minket, ahogyan Jézust is kivitte a pusztába, mielőtt elkezdte a szolgálatát.

„Először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek.”  (1 Tim 3:10)

Az igében láthatjuk a Szent Szellemnek egy további elválasztó munkáját, amikor a Szent Szellem elválaszt embereket a gyülekezettől, hogy valamilyen meghatározott – gyülekezeten kívüli – munkára küldje ki őket.

„Voltak pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, kit hívtak Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk helyezték és elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnét eleveztek Ciprusba.”   (Ap.csel 13.1-4)

Ebben az igeszakaszban azt látjuk, hogy az Antiókhiában lévő gyülekezetben a Szent Szellem szintén végzett egy elválasztást:

  • a Szent Szellem szólt,
  • Ő hívta el egy munkára Barnabást és Pált (Sault) öt elöljáró közül – név szerint megnevezve őket,
  • a Szent Szellem kérte a többieket, hogy válasszák el Barnabást és Pált a gyülekezettől, felmentve őket a további gyülekezeti szolgálat alól,
  • és a Szent Szellem volt az is, aki kibocsátotta őket.

Figyeljük meg, hogy mindent a Szent Szellem végzett. Az ottmaradó másik három szolgálónak csak az volt a feladata, hogy engedelmeskedjen és kezüket rájuk helyezve elbocsássák őket.

A korábban tárgyalt elválasztások alapvetően a bűn és az igazság szerinti szétválasztások voltak, amik a korábbi közösség szétválasztását eredményezték. Itt azonban egy teljesen más jellegű szétválasztásról olvashatunk, ahol az elválasztás egy meghatározott munkára történik. A mindennapi közösség itt is megszakad, fennmarad azonban egy támogató szellemi közösség az otthon maradottak és a kiküldöttek között. A kiküldöttek ide térnek haza a munkájuk végeztével. Ezt a fajta elválasztást leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, amikor egy családban felnőnek a gyermekek és megházasodnak. Az új házasok elköltöznek hazulról és új családot alapítanak, de időnként hazatérnek.

Az összes fent tárgyalt szétválasztás pozitív tartalmú, a Szent Szellem által végzett munka. Létezik azonban az ige szerint egy olyan szétválás is, amikor a hívők testiessége vezet egy gyülekezet szakadásához.

Erről beszél Pál a korinthusi gyülekezetnek:

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg?”    (1 Kor 1.10-13).

Itt egy olyan nem kívánatos szakadásról van szó, amikor a testies hívők az éretlenségük miatt felsorakozva egy-egy szolgáló mögé elkezdenek pártoskodni.

Nagyon érzékenyen reagálnak a helyi gyülekezetek a testies szakadásokra, ugyanakkor biblikus gyülekezeteknek tekintik magukat, holott csak különböző felekezetek csoportjai, akik a saját „pápájuk” mögött sorakoznak fel. Tehát már önmagában is egy felekezeti szakadásról beszélhetünk, amit természetesnek vesznek az egyes felekezeti „gyülekezetek”. Nem úgy tekintenek a felekezetekre, mint amik a biblikus helyi gyülekezetek szakadásának okai.

A Szent Szellem szétválasztó munkájával ellentétes emberi törekvések

A Szent Szellem azért jött, hogy végezze a munkáját a földön, beleértve az ítélettételt is: elválasztva a bűnt és a hamisságot az igazságtól. A gyülekezetek életében – a Jelenések könyvében leírt hét gyülekezethez hasonlóan – azt látjuk, hogy a hívők nagy része a testiesség, éretlenség (szellemi érzékenység hiánya) miatt nem érzékeli egyáltalán a Szent Szellemnek a munkáját, így a Szent Szellem szétválasztási munkáját sem. Ezért minden Szent Szellem által végzett szétválasztást nem kívánatos szakadásnak minősítenek és – egy emberi szeretet és szervezeti egység nevében – hadakoznak ellene.

Az intézményes gyülekezetek – öncélú módon – folyamatosan a saját gyülekezetük létszámának megtartására, sőt növelésére törekszenek, ami ellentmond a Szent Szellem szétválasztó munkájának, ami lemondásról és elengedésről szól, és minden esetben a gyülekezet létszámának látszólagos csökkenésével jár. Képzeljük el, ha a családokban a szülők a maguk ragaszkodó szeretete miatt nem engednék, hogy a felnövő gyerekeik megházasodjanak és elköltözzenek otthonról, mert nem tudják elengedni őket és félnek attól, hogy maguk maradnak. Akkor kihalna az emberiség. Ezért haldoklik sok gyülekezet is, ragaszkodásukkal megakadályozva a szaporodást.

Alapvető probléma az is, hogy a gyülekezetek nagy többségében egyszemélyes pásztori vezetés van, ezért a hívők – kényelmi okok miatt – sokszor inkább a pásztoruk hangjára és nem a Szent Szellem vezetésére figyelnek. Túl nagy kihívás lenne számukra a szellemben járás, a Szent Szellemnek való folyamatos engedelmesség, a minden dolog megvizsgálása és az igazság nevében szembeszállni a hamissággal. Ezt nagyon kevesen vállalják fel, akik pedig felvállalják, azokat törvénykezőknek, összeférhetetleneknek, engedetleneknek és lázadóknak bélyegzik, vagy olyanoknak, akik szerintük egy nem kívánatos szakadást munkálnak. A kialakult gyakorlat szerint az ilyen „kellemetlen” embereket – a dolgok tisztázása helyett – inkább ”szeretetben elbocsátják” a gyülekezetekből, mint ha Istentiszteletet cselekednének.

Ilyen körülmények között nincs lehetőség szolgálók kiküldésére sem, mint Antiókhiában, ahol öt elöljáróból ki lehetett küldeni kettőt, mert még akkor is maradt három, ami még mindig jóval több, mint az általában szokásos egy. Egy egyszemélyes gyülekezeti vezető, akit rendszerint pásztornak hívnak, patthelyzetben van. Ő egy nélkülözhetetlen ember, aki a gyülekezethez van kötve minden tekintetben. Ezért nem tud, de nem is akar elmenni onnan, és nem is nevel fel olyan szolgáló társakat, akik adott esetben elfoglalhatnák a helyét, mert versenytársaknak tekinti őket. Különben sem szívesen hagyná ott megszokott, kényelmes helyét (szolgálati lakás, havi fizetés, pozíció), hogy felváltsa azt egy teljes bizonytalanságot és nagy kihívást jelentő új feladattal, mint annak idején Barnabás és Pál.

Néhány személyes megtapasztalás

Mi a pártoskodó negatív szakadást kivéve a Szent Szellem minden fent említett szétválasztási munkáját átéltük, annak minden áldásos hatásával. Emberileg ezek nem voltak kellemesek, sőt több esetben fájdalmasak, és sok értetlenséget, szellemi és lelki támadást is el kellett viselnünk ezek miatt. A Szent Szellem azonban mindig bizonyságot tett ezek mellett különböző szellemi megnyilvánulások formájában (kijelentések, próféciák, szellemek megkülönböztetése). Döbbenetes volt, ahogyan néhány nap leforgása alatt a korábban hosszú éveket együtt eltöltő gyülekezeti tagok között a Szent Szellem egy elválasztó munkát végzett attól függően, hogy kinek mi volt a szívében és a több éves egymáshoz való ragaszkodás egyik pillanatról a másikra megszűnt: egy újfajta egység és kapcsolati viszony alakult ki. A szellemileg érzékeny hívők azt érezték, mintha egyik pillanatról a másikra egy szellemi fal emelkedett volna az emberek közé, ami elválasztotta az embereket (bűnt és igazságot) egymástól, megszüntetve a korábbi szoros közösséget. Szellemileg ugyanilyen erőteljes módon érzékelhető volt az is, amikor Barnabáshoz és Pálhoz hasonlóan a Szent Szellem elválasztott bennünket (két házaspárt) egy munkára, hogy Krisztus teste felé szolgáljunk az egész világon. Ez egy „blog szolgálaton” keresztül valósul meg.

Tapasztalatból mondhatom, hogy azok a szellemi elválasztások, amikről az ige beszél, szellemileg nagyon valóságosak és nagyon erőteljesek. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Szent Szellem végzi az elválasztást és nem mi emberek, emberi elgondolás alapján. Volt rá példa, hogy emberileg már gondolkoztunk egy esedékes szétválasztáson (elébe menve Isten munkájának), de hónapok alatt sem tudtuk azt véghezvinni. Amikor azonban a Szent Szellem végezte el azt (nem is egészen úgy, ahogyan mi gondoltuk, hanem máshol húzva meg a választó vonalat) néhány nap alatt csodálatos módon megoldódott.

Nem csupán szavak tehát, hogy a Szent Szellem elválasztó munkát végez a gyülekezetben, hanem szellemileg nagyon is valóságosak és nagyon erőteljes módon érzékelhetők.

 A Szent Szellem elválasztó munkájának áldásos eredménye

Mindazzal a nagy káosszal szemben, amit a Sátán okoz a maga összevegyítő munkájával a földön a Szent Szellem szétválasztó munkájának eredményeként minden hamar világossá válna, ha a hívők szellemben járnának, felismernék a Szent Szellem szétválasztó munkáját (a világban és a gyülekezetben) és engedelmeskednének neki, nem hadakozva az ellen sokféle módon. Ez nagy áldás lenne az egyház és az egész emberiség számára.

Akik nem érzékelik a Szent Szellem mozgását, azok nem vesznek ebből észre semmit és nincs is értelme vitába szállni velük, mert úgyis eredménytelen lenne. Ha a hívők érzékelnék a Szent Szellem szétválasztó munkáját és engedelmeskednének neki, akkor a világ nagyon egyszerűvé válna, mert különválna

  • a megtéretlen (gonosz) világ és a vele szövetségre lépő „nagy parázna” egyház,
  • Jézus Krisztus valódi gyülekezete, ami a szentek közössége: Krisztus valódi teste,
  • kiformálódna minden városban egyetlen biblikus gyülekezet, ami szellemi egységével és erejével valóban „hegyen épített város” és világosság lehetne az ott élők számára, akik valóban elhinnék, hogy az Atya küldte el Jézust (János 17.21),
  • az igével összhangban a hívő családok egy-egy „mini-gyülekezetet” alkotnak, amelyek erős alapját képezik a helyi gyülekezetnek,
  • működhetne egy olyan hatékony misszió, amilyet az Apostolok cselekedetében látunk,

Az Isten által alkotott világ tökéletes és valójában nagyon egyszerű, könnyű eligazodni abban, ha engedelmeskedünk a Szent Szellemnek, aki elvezet bennünket minden igazságra.

Jézus így szólt János apostolhoz:

„És monda az, aki a királyi széken ül: Ímé mindent újjá teszek. … mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.”    (Jel 21:6-7)

Akinek van füle, hallja meg!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

 

Kategória: ítélet, egység, gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A “nagy paráznához” vagy a “szent maradékhoz” tartozol? – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A több mint 2000 éve annak, hogy Jézus itt járt a földön, majd Pünkösd után megszületett az egyház. Az első generáció életében „gomba módra” szaporodtak a gyülekezetek az akkori Római Birodalom területén lévő városokban. Részletesen olvashatunk ezekről az Újszövetség az Apostolok cselekedetei könyvében és a gyülekezeteknek írt levelekben. Az első generáció egyháza – a sok hibája ellenére – ma is követendő minta számunkra és sok hitbeli törekvés irányul arra, hogy a mai hitehagyott egyház megreformálásával visszatérjenek az első gyülekezetek dicsőséges állapotához.

Amikor az egyház megreformálásáról beszélnek emberek, akkor mindig a szervezett, intézményes, történelmi egyházak „szemüvegén keresztül” nézik az egyházban végbement változásokat, ahol szerintük Isten folyamatosan – egymást követő módon, több lépésben – állítja helyre a gyülekezeteket és a szolgálatokat. Ez egy általánosan elterjedt, de téves értelmezés az egyház történetét tekintve. Jó ezt tisztázni, mert ha nem tesszük helyre ezt a kérdést, akkor sok más dologban is téves következtetésre jutunk!

Isten nem azért küldte el Jézust, hogy megreformálja kora vallásos egyházát, hanem hogy – attól függetlenül – egy teljesen újat hozzon létre, ami az akkori vallásos zsidók gyűlöletét és üldözését váltotta ki. Ez ismétlődik folyamatosan az elmúlt 2000 év során, amikor „Káin egyháza” üldözi és igyekszik megölni „Ábel egyházát”.

A mi generációnk hajlamos úgy gondolkozni, hogy 2000 év után az egyház – a folyamatos fejlődés eredményeként,  a mi generációnk idején, az „utolsó napokban” – nyeri vissza ismét a kezdeti dinamizmusát. Sokan gondolják azt is, hogy még ennek a generációnak az életében visszajön Jézus és így részük lehet a nagyon várt csodálatos elragadtatásban.

Jézus visszavárása egy teljesen helyénvaló dolog, mert természetes, hogy a menyasszony természetét magán hordozó igazi egyház várakozással és vágyakozással tekint a Vőlegényével való találkozásra.

Nem lehetünk azonban annyira önzők, hogy mindazt, ami az „utolsó napokra” vonatkozik az igében, azt kisajátítsuk magunknak és a mi generációnkra értelmezzük. Tisztelettel kell gondolnunk az előttünk élt generációk üldözött és életüket a hitükért feláldozó hithősökre is, akik az ige alapján ugyanazt a reménységet hordozták magukban, mint a mi generációnk. Tudjuk az igéből, hogy már az első generáció egyháza is várta vissza Jézust és reménykedtek az elragadtatásban. Nagyon elszomorodtak (sőt megzavarodtak), amikor az első hívők kezdtek meghalni. Pál igyekezett bátorítani őket és emlékeztetni néhány dologra:

„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak (értsd: meghaltak), a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.”   (1 Thessz 4:13-17)

A thesszalonikai gyülekezetnek írt első levelében Pál maga is az elragadtatás reménységével beszél:

mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig……

„mi akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk”

Ne gondoljuk azt, hogy a második levélében, amikor Pál józanságra inti a hívőket ellentmondana az első levelében leírt reménységnek:

„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,”   (2 Thessz 2:1-3)

Itt arról olvashatunk, hogy a Thesszalonikában lévő gyülekezetet megzavarták egyesek azt hirdetve „mintha már itt volna Krisztusnak ama napja.” Pál igyekszik megnyugtatni és józanságra inteni őket. Ez 2000 évvel ezelőtt történt és hasonlóan élheti ezt meg minden generáció, mert „sok hamis próféta jön, akik elhitetik, ha lehet a választottakat is”.

Az elmúlt 2000 évben hozzávetőlegesen 50 generáció élt, akik teljes joggal ugyanezt a reménységet hordozták a szívükben és ez így helyes. Az örökkévaló ”Vagyok” Istene minden korban hasonló módon kijelenti magát a benne hívőknek. Az első generáció idejében leírt Újszövetség igéi hasonlóképpen réma minden generáció számára. Pál intelmei 2000 év után nekünk is aktuálisak és megszívlelendőek. Nem szabad, hogy „megháborítsanak minket (is), mintha az a nap már elérkezett volna”. Sok megtévesztett hívő tette tönkre az életét az elmúlt évszázadokban, akik hittek a hamis próféták jövendölésének. A józanság szintén a „szellem gyümölcse” és nem kell szégyellni, mert időnként nagy szükségünk van rá.

Van az egyháztörténelem értelmezésében egy alapvető tévedés. A fent említett – szervezett, intézményes „történelmi” – egyházak fejlődésének történetéről Manfred Haller a következőt írja: „a keresztyénség történelmi fejlődése’ a hústestnek, a természeti embernek, a régi Ádámnak a története.” Emlékezzünk rá, hogy a Jelenések könyve egymástól jól megkülönböztethető módon két egyházról beszél és nem csupán egyetlen – folyamatosan fejlődő – egyházról. Az egyik egy bukott, a világgal paráználkodó egyház, amit a Jelenések könyve „nagy parázna” egyháznak (nagy Babilonnak) nevez, a másik pedig az igazi egyház, ami Jézus Krisztus szentmenyasszonya”.

Sok hívő tévesen értelmezi az „utolsó napok” idejét, mert – nem gondolva az előttünk élt generációkra – úgy gondolják, hogy a mi generációnk (esetleg az utánunk következő) él az utolsó napokban. Jó, ha úgy gondolkozunk az „utolsó időkről/napokról”, ahogy a Biblia ír róla. Erről részletes leírás van az „Utolsó idők” című írásban, de hadd idézzek itt egyetlen igét, amit Péter Pünkösdkor mondott, amikor Joel prófétától idézett:

„Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától. És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre:”     (Ap.csel 2.17)

Mint látjuk már Jézus első eljövetelével (ill. Pünkösdkor) elkezdődött az „utolsó napok” időszaka, ami már 2000 év óta tart. Jézusnak – a nagy parázna egyháztól függetlenül – minden generációban voltak igazi követői (az un. maradék, ill. a menyasszony). Élesen külön kell választani tehát a szervezett, intézményes egyházakat (nagy parázna és annak lányait) azoktól, akiket Isten minden korban „kihívott” a parázna egyházból, és attól függetlenül élték meg a hitüket.

A Jelenések 2. és 3. fejezetében hét gyülekezetről olvashatunk, ahol Isten hat gyülekezetet megtérésre szólít fel. Ők tartoznak a „Nagy Parázna” egyházhoz, közöttük is vannak azonban kevesen, akik még hallják az Úr hangját. Ez a hat gyülekezet ítéletre kerül, ha meg nem tér. A közöttük lévő igaz hívőknek azonban „ki kell futni” közülük, ha a gyülekezetek nem térnek meg! Egyetlen gyülekezet van csupán a hét közül, amelyik Jézus „menyasszonya”. Ők szentek, megtartják az Ő beszédét és nem tagadják meg az Ő nevét” Ennek a gyülekezetnek csak kevés ereje van és a többi gyülekezet lenézi őket. Ami azonban van, az elegendő az Úrnak, de szükséges, hogy megtartsák azt.

Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljöjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.”   (Jel. 3.8-9)

Ha így gondolkozunk, akkor teljesen más következtetésre jutunk. Jézusnak az elmúlt 2000 évben minden generációban voltak igazi követői, akiket a „hivatalos történelmi egyházak” (a nagy parázna egyház) a történelem során mindig „eretnekeknek” nevezett és üldözte őket. Minden generációban van tehát egy szent maradék! Az elmúlt 2000 év „maradékai”  az utánunk következőkkel együtt alkotják és fogják képezni Jézus Krisztus igazi egyházát, az Ő szent menyasszonyát. Fontos tudni, hogy a „nagy parázna” (nagy Babilon) sosem javul meg, nem válik szentté, hanem végül elnyeri méltó jutalmát:

„Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”     (Jel 18:2-5)

A reformációk – megjobbítási törekvések – nem vezetnek tehát eredményre, ezért Isten parancsa minden generáció számára az, hogy „fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból”.

Tisztelettel kell gondolnunk minden generáció névtelen hőseire, akiket a „nagy parázna” egyház eretnekeknek minősítve megégetett, máglyára vitt, vagy száműzött. Erről szól E. H. Broadbent „Zarándok gyülekezet” című könyve, ami leírja azt a 2000 éves „élő krisztusi vonalat” – Jézus Krisztus igazi egyházának igaz történetét – azokról a hívőkről, akik sosem hajoltak meg a „Baálnak”: bogumiloknak, hugenottáknak, valdenseknek, anabaptistáknak, puritánoknak stb. nevezték őket, de ők egyszerűen csak testvéreknek, keresztyéneknek – Krisztust követőknek – nevezték magukat. Az igaz hívők igaz története jórészt feledésbe merült, mert ők eretnekek voltak a mindenkori hatalmon lévő és a világi hatalommal szövetséget ápoló – a királyoknak koronát osztogató – „nagy parázna” (nagy Babilon) szemében. Az eretnekek könyveit megégették, a nyomukat eltüntették és a feledés homályába süllyesztették történetüket. Ők Krisztusban meghalt igaz testvéreink az Úrban, akik mindannyian részei a királyi menyegzőre készülő menyasszonynak, a szent maradéknak. Jézus Krisztus igazi egyházában – a ma hirdetett véleményekkel ellentétben – mindig is működtek a Jézus által adott szolgálatok: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Téves tehát az az elgondolás, hogy Isten a mai időkben állítja azokat helyre. Krisztus igazi követői – minden korban – sokszor az üldözést elszenvedve, elrejtettségben, nagy alázatossággal, sosem a dicsőséget és a népszerűséget keresve szolgáltak.

Ha meghajolunk a Baál előtt, akkor a nagy paráznával szellemi közösséget vállalunk, és bűnrészessé válunk. Ezzel megtagadjuk Krisztus keresztáldozatát és minden – a hitükért mártírhalált halt – hívő testvérünk emlékét, akiket az elmúlt 2000 év alatt a „nagy parázna és az ő lányai” üldöztek, vagy eretnekként kivégeztek. Az elmúlt 2000 év hithősei mind részei tehát a menyasszonynak, részei a maradéknak, akikből együttesen elő fog előállni a menyasszony, amikor Jézus visszajön érte, hogy együtt ünnepeljenek a királyi menyegzőn.

Isten örökkévalóságban eltervezett üdvterve – a minden generációban hasonló módon megélt, ismétlődő események és rémák mellett – meghatározott menetrend szerint halad előre több évezreden át, egészen Jézus visszajöveteléig. Ebben a korszakban (azt utolsó napokban) vannak jól meghatározható – megismételhetetlen – események, amiket az ige meghatároz, és jó felismerni ezeket a történelem óráján. Ilyen fontos események például:

– a Templom lerombolása és a zsidó nép szétszóratása,

– a pogányok idejének betelése, Izrael maradékénak összegyűjtése az ígéret földjén,

– a hitehagyást és a szakadást követően a törvénytipró megjelenése és végül

– Jézus visszatérése.

Ne tévelyegjünk! Nem a „nagy parázna” hitehagyott testies egyház tagjai a mi hittestvéreink, mert ők „Krisztus keresztjének ellenségei”, hanem mindazok, akik Krisztusban haltak meg az elmúlt 2000 év során, akik mindenben engedelmeskedtek neki.

Emlékezzünk tehát nagy tisztelettel minden korábbi generáció hős mártír hívőire, akik hozzánk hasonlóan vívták harcaikat a maguk idejében, sokszor sokkal nagyobb próbákat megélve, vagy az életüket áldozva a hitükért.

Nem kell tehát foglalkoznunk a „nagy parázna” (és az ő lányai) egyházának megreformálásával (megjobbításával), mert Jézus világosan megmondta, hogy nincs értelme „új foltot varrni a régi ruhára”, sem „újbort önteni a régi tömlőbe”. Jézus minden generációban kihívja az Övéit az intézményes egyházakból és gondoskodni is fog róluk. Így „lesz egy akol és egy pásztor”, ahol személy szerint Ő pásztorol mindenkit. Ígéretéhez híven Ő építi az Ő egyházát is a Szent Szellem vezetése és munkája által, amin „a pokol kapui sem vesznek diadalmat”. Jézus az Ő kihívottait sokszor a pusztában, rejtett módon készíti fel, személyesen foglalkozva mindenkivel, hogy a megfelelő időben – Illéshez hasonlóan – váratlanul felemelje őket, hogy akcióba lépjenek és beteljesítsék Isten akaratát.

Illés „hozzánk hasonló” ember volt, Elizeus – az utóda – Illés kenetének kétszeres mértékét kérte Istentől és Ő megadta neki. Ne legyünk tehát hitetlenek, hanem legyünk bátrak, akik Illés szellemével munkálkodnak és készítik az utat a pusztában az Úrnak.

A kérdés most így hangzik: a „nagy paráznához” vagy a „szent maradékhoz” tartozol?

Ha a nagy paráznához tartoztok, akkor az aktuális üzenet ma az, hogy „fussatok ki belőle”!

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, próféciák, szolgálati ajándékok, utolsó idők | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

Finding the Narrow Way – Zac Poonen

 

Kategória: Christianity, English teachings, holiness, love, Restoration | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

We Have Fergotten that the Way is Narrow – Paul Washer

You can hear it here:

Kategória: Christianity, English teachings, holiness, Restoration | Címke: , | 2 hozzászólás

Két út van – Abonyi Sándor

Ez a digitális könyv egy adott témával kapcsolatos önálló írások gyűjteménye, amik külön-külön elérhetők a https://keskenyut.wordpress.com oldalon

 ÚTON LENNI

SOKAN VAGY KEVESEN?

A SZENTSÉG ÚTJA

ELEGY VAGY EGYSÉG?

IGAZ VAGY HAMIS?

IGAZSÁGBAN JÁRÁS VAGY TÉVELYGÉS

MINDENT MEGVIZSGÁLJATOK

Ez a könyv teljes terjedelemben letölthető itt: Két út van

Jó épülést kívánok mindenkinek!

Sándor

Kategória: gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség, utolsó idők | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A keskeny út – Abonyi Sándor

Úgy illik, hogy a blog névadó témájában – keskeny út – legyen tanítás a blogon. Ezt a célt szolgálja egy Audio tanítás, ami az alábbi linken tölthető le. Sajnos a kb. 1 órás, néhány évvel ezelőtt elhangzott tanítás – valami technikai hiba folytán – megsérült és eddig nem sikerült rekonstruálnom. Ezzel együtt úgy döntöttem, hogy a bő fél órás csonka tanítást (a tanítás második fele hiányzik), mégis feltöltöm. Senkit sem szeretnék megfosztani attól, ami így is építő lehet számára. Ezzel együtt kérem, hogy nézzétek el nekem ezt a hiányosságot.

Az Audio tanítás letölthető itt: Keskeny út

Javaslom még a blogon lévő Szentség útja című írásomat is ugyanebben a témában, ami PDF-ben letölthető itt: A szentség útja

Talán ez az írás pótolja az Audio tanítás hiányosságát.

Jó épülést kívánok.

Abonyi Sándor

Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség, utolsó idők | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Házasság, válás, újraházasodás

Forrás: http://obelia.hubpages.com/hub/Marriage-Divorce-Remarriage

Hadd kezdjem egy számomra nagyon fájó megállapítással. Ez nem egy népszerű írás és tudom, hogy sok haragot, szenvedést, kérdéseket és érzelmi támadásokat fog kiváltani. Kérlek benneteket, hogy ismerjétek meg a szívem indulatát. Amennyire csak lehetséges nem szándékozom senkit megbántani, nem azért teszem ezt az írást közzé, mert valakinek most éppen erre van szüksége.

Egy másik tanulmányt nézegettem és ráakadtam benne egy megállapításra, ami megdöbbentett engem. “Keresztelő Jánost nem az evangélium, hanem a bűnbánat hirdetése miatt ölték meg.” Azt mondta Heródesnek, hogy vétett a törvény ellen azzal, hogy elvette a fivére feleségét.

(Máté 14:3-4 “Mert Heródes elfogatta Jánost, és megkötöztetve, tömlöcbe vetette Heródiásért, a testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondta néki János: Nem szabad neked ővele élned.” Lásd még a Márk 6:16-20).

Világos volt számomra, hogy Keresztelő János nem azt mondta, hogy nem volt törvényszerű, hogy Heródes elvette a fivére „özvegyét”. Heródiás elvált a férjétől, Fülöptől, és hozzáment Heródeshez. A kapcsolatukat tekintve ez nemcsak vérfertőző volt, hanem házasságtörés is, mert a korábbi férje, Fülöp még élt. Ez ösztönzött engem ennek tanulmányozására. Ez nem volt egy könnyű tanulmány számomra, és az utolsó héten belefájdult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy milyen következményei vannak annak, ha házasságtörést elkövetve újraházasodtunk, miközben a volt házastársunk még él. Senki sem tud biblikus magyarázatot adni nekem, hol van engedélyezve, hogy a házastársi szövetség a válás által feloldásra kerül és megengedi, hogy az elvált fél elvegyen egy másik személyt. Részem volt elég sok heves érzelmű válaszban, de az örökérvényű és helyes válasz abban található meg, hogy házasságtörők nem örökölhetik Isten Királyságát.

1 Kor. 6:9-10  “Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten Királyságát.”

Rengeteg nézet van a házassággal és a válással kapcsolatban. Az első nézet, ami tartja magát, hogy a hívők ne váljanak el. Van egy nézet, ami megengedi a válást, de az újraházasodást nem és van egy megint másik, ami megengedi a válást és az újraházasodást is. Az elmúlt négy évben utána olvasva, imádkozva, tanulmányozva és meghallgatva különböző nézeteket, egy határozott nézettel rendelkező személlyé váltam. Valószínűleg mindig is ebbe a táborba tartoztam, de más hívők nézeteit hallgatva elbizonytalanodtam. Ezekről most nem beszélnék, mert azt szeretném, ha személyes nézetemmel ismerkednél meg. Ezt most itt abbahagyom, mert nem gondolnám, hogy létezik olyan személy, aki érzéketlen lenne a Biblia álláspontjának – ebben a kérdésben való – magyarázatát tekintve. Megértem emberek millióinak a nézetét és sok keresztyén vitatkozik azon, hogy mi van megengedve, de az elmúlt héten megértettem valamit. Mindazok a nézetek nem lehetnek helyesek! Vagy megengedjük, hogy valaki elváljon és újraházasodjon vagy nem. A Biblia nem mondhatja ugyanarra a dologra, hogy az „igen” is helyes és a „nem” is.

Van valamennyi ismeretünk a házassággal kapcsolatban. A házasság egy életre szóló szövetségben egyesít egy férfit és egy nőt, ahol Isten a tanú kettejük között, hogy egy testté egyesíti őket (1 Mózes 2:24, Máté 19:4-9, stb). A házasság példáján mutatja be az ige Krisztus (a vőlegény) és az Ő népe (menyasszony) közötti kapcsolatát (Efézus 5:22-33, Máté 25:1-13). Az Úr akarata az, hogy a házasságokból utódok származzanak (Malakiás 2:15).

A házasság nem csupán egy megállás egy szolgálattevő vagy egy békebíró előtt, hogy törvényesen eggyé váljanak. A házasság napján kimondott szavak nagyon erőteljesek és súlyosak, azonban sokakat ez nem zavar, és nem gondolnak az esküben megfogadottakra, amikor cselekednek. A menyasszonynak és a vőlegénynek nem kellene tisztában lenni vele, amikor kölcsönösen ünnepélyes fogadalmat tesznek, hogy ez egy törvényes és szellemi kötelék? Tudatában kellene lenni, hogy Isten a tanúja a kettejük szövetségi kötelékének, ami halálukig érvényes.

Egy olyan kultúrában élünk, ahol a válás már egy mindennapos eset. A probléma az, hogy Isten Igéjét a kultúra nem változtatja meg. Ezért egy keresztyénnek Isten bölcsességét kellene keresnie mielőtt bármilyen, egész életét megváltoztató döntést hozna.

1) Mit mond Isten az esküvésekről?

4Móz 30:2  „Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; ami az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.”

Prédikátor 5:4-5  „Mikor Istennek fogadást teszel, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj, és ne teljesítsd be.”

– Meglepő, hogy elvárjuk Istentől, hogy tisztelje az Ő szavát velünk kapcsolatban, hogy mentsen meg és őrizzen meg minket ebben és a következő életben, amikor mi nem teszünk meg mindent, sőt megbüntetjük és eltaszítjuk a házastársunkat, mert nem felel meg az elvárásunknak.

– Paul Washer – http://www.youtube.com/watch?v=FoQEljfJEcc&feature=related

(9,5 perces angol nyelvű video)

– Ha azt választom, hogy nem teljesítem a fogadalmamat, az nem tesz engem hazuggá és szövetségszegővé?

2) Mi a helyzet a hitetlen személlyel kötött házassággal?

Azt mondtuk, hogy ne legyünk hitetlennel felemás igában (2 Kor 6:14), de sok példa van rá, ahol ez mégis megtörténik. Ugyanis két hitetlen ember összeházasodhat, és az egyikük később megtér. A hívő házastárs köteles bemutatni a hitetlen társa felé, hogy mik azok, amiket egy keresztyén ember már nem engedhet meg magának. Semmiképpen sem válhat el a hívő házastárs a hitetlen házastársa hitéről alkotott véleménye alapján. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy egy éretlen keresztyén gyakran hasonlít egy hitetlen emberre. Csak azért, mert egy személy nem úgy él, mint azt mi – egy általunk meghatározott időn belül – elvárnánk, ne gondoljuk azt, hogy később nem válhat érett hívővé.

1Kor 7:10-15 „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.”

– Ez az igeszakasz is azt mondja nekünk, hogy ne váljunk el. A 15. vers nem annak engedélyezése, hogy másik házastársat keressünk, hanem azt jelenti, hogy nem vagyunk kötve a házasságon belüli kötelezettségeink teljesítését illetően. Ha másik házastársat kereshetnénk, akkor arról beszélne az ige, azonban az ezt követő egész fejezet arról szól, hogy maradjunk együtt a házasságban. Ha különválunk, akkor házasság nélkül kell maradnunk vagy meg kell békülnünk a házastársunkkal. Egy élethosszig tartó szövetségben vagyunk összekötve a házastársunkkal, amíg az egyikünk meg nem hal.

1Kor 7:39 „Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

3) Mi a helyzet a szexuális erkölcstelenségre vonatkozó kivétel szabállyal?

Úgy tűnik, hogy ez lenne az a „kiskapu”, amit mindenki keres vagy alkalmaz. Ne mondjuk azt, hogy könnyű túljutni ezen, ugyanis technikailag/logikailag nem járunk el helyesen, ha megtagadjuk a megbocsátást egy olyan házastársnak, aki valóban bűnbánó módon közelít a házastársa felé. Valójában azt mondjuk, hogy megbocsájtunk a szánkkal, miközben a cselekedeteink arról tesznek bizonyságot, hogy nem bocsátunk meg. Ismét a Krisztus képre gondolva ez azt jelenti, hogy valódi tisztelet helyett szabályos módon „megcsaljuk” vagy lekezeljük Jézust, ugyanakkor elvárjuk, hogy folyamatosan szeressen és szenteljen meg bennünket és ajándékozza Magát nekünk.

Máté 5:31-32 “ Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.”

– A “szexuális erkölcstelenségre” (paráznaságra) itt a (porneia) szó használatos, amit rendszerint a házasság előtti szexre használtak. Ez a kitétel CSUPÁN a Máté evangéliumban van megjegyezve, ami a zsidó közösségnek íródott. Ennek oka, amit szükséges megjegyeznünk, hogy a zsidó jegyesség éppen olyan kötöttségekkel jár, mint a házasság. Ezt abból is látjuk, hogy József Mária férjeként volt megnevezve a házasságuk előtt. A Máté evangélium azt is mondja, hogy József igaz ember volt és kész volt elbocsátani Máriát (hogy ne lássa az ő halálra kövezését), amikor kiderült, hogy terhes, mert azt hitte, hogy hűtlenné vált (Máté 1:18-21). A pogányoknál nincs ilyen jegyességi szokás, ezért nem volt szükséges beszélni róla, hogy egy férfi elküldheti vagy elválhat-e a feleségétől, ha a felesége nem lenne szűz a házasságkötés pillanatában. Hiszem, hogy ha Jézus megengedte volna a válást „paráznaság” okán kívül, akkor azt követően ugyanabban a mondatban nem beszélt volna róla, hogy az elbocsátott asszony elvételével (újraházasodás) mindkét fél paráznaságot követ el. (Máté 5:32) Alapjában véve Jézus ezzel azt mondta ki, hogy aki egyszer megházasodott, az házas is marad. Az “ember el ne válassza azt” parancsolat a házasság kötelékében lévő emberekre is vonatkozik.

Nézzünk meg egy másik igeszakaszt ezzel a kivétel szabállyal kapcsolatban. Ebben az igeszakaszban, azt látjuk, hogy a farizeusok kísérteni próbálják Jézust, hogy megismerjék, mi lehet az Ő álláspontja a válással kapcsolatban.

Alapvetően kétféle gondolkozásmód van a válással kapcsolatban: az egyik a Shamma-i, ami azt tanítja, hogy „illetlen” dolog egy asszony esetében (5 Mózes 24:1) a szex valaki mással, aki nem a férje és a másik a Hillel-i álláspont, ami azt tanítja, hogy az “illetlen” kiterjed olyan hétköznapi dologra is, mint a férje pirítósának megégetése.

– “Máté 19:3-12 „És hozzá mennek a farizeusok, kísértve őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, és ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be.”

Jézus nem áll egyik nézet pártján sem. Ő visszament a házasság létesítésének kezdetéhez. Ádámnak nem volt lehetősége másik feleségre, miután a felesége becsapta és Évának sem volt lehetősége Ádám után másik férjre, mert nem tájékoztatta őt megfelelően. Jézus csupán egyetlen esetben (paráznaság) engedte meg a válást, ebből minden hallgató megértette, hogy a házasság felbonthatatlan. Figyeljük meg a tanítványok reagálását. Ők megértették, hogy ha egyszer megházasodtak, akkor egész életükre a házastársukhoz vannak kötve.

4) Házasságtörés

Jézus kijelentette, hogy bárki, aki elválik, és újra házasságot köt, házasságtörést követ el. Bárki, aki elvesz egy elvált személyt házasságtörést követ el. Nem számít, hogy ki volt a hibás, mert Jézus kijelentette, hogy bárki, aki így cselekszik, házasságtörést követ el. Az alábbi igeszakaszok azt mutatják, hogy a válás nem bontja fel a házasságot. Törvényesen elválasztották ugyan őket, de Isten még mindig házasként tekint rájuk. Látjuk, hogy a tanítványok később – szűkebb körben – ismét megkérdezték Jézust, hogy egyértelmű legyen számukra, hogy a válás nem megengedett. A Márk 10.12. versben Jézus válasza azt mutatja, hogy nem csupán a férjek, hanem a feleségek is lehettek a válás kezdeményezői, akik újraházasodásukkal házasságtörést követtek el.

– Márk 10:2-12 “És a farizeusok hozzámenve megkérdezik tőle, ha szabad-e a férjnek feleségét elbocsátani, kísértve őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremtette őket az Isten. Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annak okáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”

– Lukács 16:18 “Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.”

Pál megismétli ugyanazt a tanítást, amit Jézus adott. Egy házastársi szövetség köt a halálig.

– 1 Kor 7:39 “Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.”

Róma 7:2-3 “ Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.”

5) A második házasság egy egész életen át tartó házasságtörés?

Vannak, akik azt tanítják, hogy az első (elrontott) házasság utáni válást bűnként lehet kezelni és bűnbánattal rendezni, és a következő házasságban ugyanazokat a hibákat nem elkövetve, Isten meg fog neked bocsájtani és megáldja a következő házasságot.

Ha azonban a következő házasság Isten szemében házasságtörésnek számít, akkor a következő kérdést kellene feltenni: vajon Isten valóban megengedné neked, hogy megmaradj abban a kapcsolatban, tekintve, hogy a bűnbánat azt jelenti, hogy felismered a bűnt és elfordulsz attól? Ha ennek ellenére újraházasodsz, akkor valójában te különbséget teszel pld. egy húsz évvel ezelőtt megkötött és a most megkötött házasság között, ahol ugyanazt az esküt teszed két különböző személy felé?

Ha Isten egyesített téged egy személlyel és folyamatosan tudatosítja veled, hogy házasságban vagy azzal a házastárssal, akkor egyesítene téged egy másik házasságban és engedné, hogy az újabb eskütétel felülírja az elsőt?

Bizonyos vagyok benne, hogy most sok ember meglepődve azt válaszolja, hogy de nekem okom volt a válásra. Ilyenek lehetnek:

– Mi van akkor, ha nem vagyok boldog? – Vegyetek erőt magatokon, találjátok meg a módját és munkálkodjatok rajta, hogy működjön. A boldogság egy múló érzés, ami lehetőséget ad a külső erőknek, hogy meghatározzák a hangulatodat. Menj haza és szeresd a feleségedet (vagy tiszteld a férjedet)

http://www.youtube.com/watch?v=dkR9TBrKM7E&feature=related

Voddie Baucham – “Go Home and Love your Wife.”

„Menj haza és szeresd a feleséged” (3,5 perces video angolul)

– Mi van, ha a férjem fizikailag bántalmaz? – Életveszélyes helyzetben hívj valamilyen segítséget, mert egy halott asszony nem tudja Istent szolgálni. Semmiképpen sem mondhatom, hogy válj el és házasodj újra. Ha úgy döntesz, hogy elválsz, a Biblia azt mondja: maradj úgy, vagy békülj meg vele, mert ő a férjed életed végéig. A férjednek Isten felé kell elszámolnia a parancsolatok be nem tartásáért.

– Mi van akkor, ha a házastársam feleségül vesz valaki mást? – Akkor az a személy házasságtörést követ el. Mindenkinek Istennek kell elszámolni a személyes cselekedeteiért.

– Nem akarok egyedül élni. – Ki akar? Ha ismered, mint mond a Biblia és eldöntöd, hogy a szerint cselekszel, akkor mindenképpen remélheted, hogy Isten megbocsát neked, hogy próbára teszed Őt. Ne tervezzük bűn elkövetését.

– Engedélyezheti Isten a válást? – Igen, ha egyértelműen Isten parancsával ellentétesen kötöttek házasságot. Lásd Ezsdrás 9. és 10. fejezetei. (Ford. megj: pl. utólag kiderül, hogy vérrokonokról van szó)

– Mi a helyzet a második, a harmadik, a negyedik vagy még további házasságokból származó gyermekekkel? – Nem ugyanezt kérdezhetném az első házasságból származó gyermekekkel kapcsolatban?

– Mi van, ha már második házasságban élek több évtizede és most jutottam oda, hogy világossá vált előttem Isten akarata? – Sok párra tudok gondolni, akik pontosan ebben a helyzetben vannak most, ami a miatt van, hogy sokan korábban nem kaptak megfelelő tanítást erről és tudatlanságban voltak. Mindenkinek a következő kérdést kell feltenni: Életben van még az első házastársam? Ha igen, akkor hogyan tekint Isten a második házasságra? Ha Ő az első házasságot érvényesnek tekinti, a másodikat pedig házasságtörésnek, akkor ez olyan valami, amit rendezned kell Istennel. Ezzel kapcsolatban az egyetlen dolog, amit most el tudok képzelni, hogy félelemmel és rettegéssel kell munkálkodjunk az üdvösségünkön.

Ez nem egy népszerű válasz és tudom, hogy mindenkinek megvannak a sajátos körülményei. Azzal együtt, hogy személy szerint nem vagyunk érintett ebben, ez nem jelenti azt, hogy akkor csípőből tüzelhetünk. Jóllehet nem tapasztaltam meg ezt személyesen, de vannak közvetlen családtagjaim, akik érintettek ebben. Ez nem azt jelenti, hogy szándékosan ártunk bárkinek. A célom az, hogy nézzük meg ezt a kérdést a Biblia alapján a maga komolyságával. Ha Isten az, AKI egyesít egy párt a házasságban, akkor Ő az, AKI azt szétválaszthatja, ami azt jelenti, hogy nekünk ezt tudomásul kell vennünk.

Isten egy szövetséget megtartó Isten és komolyan veszi a fogadalmainkat, a házassági fogadalmat különösen. Ha Ő megbüntette Izraelt, mert nem tartotta meg a békeszerződést (megtörtént a Józsué könyvében és láthatjuk az eredményét a 2 Sámuelben, amikor Dávid bűnbánatot tartott Saulnak a gibeoniták által való megölése miatt), akkor ebből az következik, hogy Ő ugyanilyen viszonyulással van felénk, akik önként – szeretetből – vállaltunk fel egy házassági szövetséget.

Ha bárkinek vannak kérdései, problémái, panaszai vagy beszélgetni akar másokkal, akkor forduljon hasonló helyzetben lévőkhöz. A következő weblapok sok kérdésre mélyebb bibliai magyarázatokat adnak és vannak fórumok is, ahol lehet vitatkozni.

http://www.brfwitness.org/?p=1233

Harold S. Martin-tól “Divorce and remarriage” (válás és újraházasodás) című írása.

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító): 

Válás és újraházasodás H. Martin

Kérdések & válaszok a korai gyülekezetek tanításait tekintve a válásról és újraházasodásról.

http://www.biblicalresearchreports.com/divorceandremarriage.php

A magyar fordítás letölthető itt (javaslom az elolvasását! – fordító):

 Válás és újraházasodás – Myron Horst

Fordította: Abonyi Sándor

Javaslom elolvasni továbbá: “Mit mond a Biblia a válásról” című rövid igetanulmányt, ami elérhető itt: www.keresztenyek.hu/biblia-a-valasrol/

A “felemás igában” élők számára a következő tanítás elolvasását javaslom: A “felemás iga” esete

Kategória: egység, gyülekezet, Házasság, helyreállítás, Magyar tanítások | Címke: , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Igazságban járás vagy tévelygés – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban  itt – MP3 formátumban itt

A „tévelygésre”  az eredeti görögben a „plané” szó szerepel, ami bolyongást, eltévedést, bizonytalanságot, csalást, félrevezetést jelent.

Jézus maga az igazság és a testté lett Ige. Azt mondta a farizeusoknak, akik kívülről ismerték ugyan az Írásokat, de Jézust, aki maga volt az IGAZSÁG, mégsem ismerték fel:

„…Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.”     Máté 22:29

Elég kemény megállapítás volt ez Jézus részéről az írásokat kívülről ismerő farizeusokkal szemben. A tévelygés tehát

–         egyrészt azt jelenti, hogy jóllehet ismerhetjük kívülről az egész Bibliát, de az igazságot – Jézus Krisztust – akiről az egész Biblia szól, mégsem ismertük meg személyesen.

–         Másrészt, ha nem ismerjük Istennek azt a hatalmát, amivel Jézus is szolgált, amit a farizeusok sem ismertek, akkor mi is tévelygünk:

„Mert úgy tanítja őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”   Máté 7:29

Ez azt is jelenti, hogy ha tévelygünk, akkor nem az igazság útján járunk, nem Jézusban vagyunk.

János apostol a maga egyszerűségével és gyakorlatiasságával a következőképpen beszél erről:

Ti az Istentől vagytok fiacskáim, …. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak szellemét és a tévelygésnek szellemét.”      1 János 4:4-6

Ebből az is látszik, hogy itt nem egyszerűen csak igék ismeretéről – információkról – van szó, hanem szellemi dolgokról, két – egymástól jól megkülönböztethető – szellemről; az igazság szelleméről és a tévelygés szelleméről.

Az Istentől távol lévő világi emberek teljes sötétségben és tévelygésben élnek, de vannak hívők és nem is kevesen, akik valamelyest elszakadtak ugyan a világtól, de valójában mégis világias, testies módon élnek és ezért ők is tévelygésben vannak. Ilyen emberekről beszél Péter apostol, amikor a következőket mondja:

„Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, akik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől, Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”    2 Péter 2:17-19

„(Pál apostolról mondja) Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké.” Ámen.     2 Péter 3:16-18.

Itt azt látjuk, hogy vannak nem becsületes hívő emberek, akik betű szerint ismerik ugyan az igét, de ahogyan a farizeusok így ők sem értették meg igazán. Isten igazságát, Jézus Krisztust nem ismerték meg a maga valóságában, még akkor sem, ha sok mindent az Ő nevében tesznek. Sokszor saját érdekükben, szándékosan félreértelmeznek dolgokat (csűrik, csavarják az igét) és ez által saját vesztüket munkálják, de ez által másokat is félrevezetnek. Védekezésként az apostol azt ajánlja a hívőknek, hogy

–         tartsák távol magukat (őrizkedjenek) az ilyenektől,

–         és arra bátorítja az igaz hívőket, hogy

o       ne essenek ki a saját erősségeikből,

o       növekedjenek a kegyelemben és

o       a megtartó Úr Jézus ismeretében.

A tévelygést illetően azokat a hívőket fenyegeti legnagyobb veszély, akik még „gyermekek” a hitben és ezért könnyen el lehet hitetni őket – el lehet téríteni őket az igazságtól – minden jól hangzó tanítással, amit a „viszkető fülük” szívesen hallgat.

Jézus maga is sokat volt kénytelen vitatkozni az őt állandóan kísértő és támadó farizeusokkal és tanítványait különösen óvta a tévelygő farizeusok tanításától. Jézus a mennybemenetele után azért adott maga helyett öt szolgálati ajándékot az egyháznak, hogy a hívőket érettségre juttassák és megóvják az álnok (nem becsületes) emberek rájuk leselkedő ravaszságától, a különböző – ide, oda dobálótanítások általi megtévesztéseiktől.

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;”        Efézus 4.11-13

Látjuk, hogy az ördög is munkálkodik. Gondoskodik róla, hogy folyamatosan legyenek álnok, csalárd, hamis szolgálók (apostolok, próféták, tanítók, pásztorok…), akik a farizeusokhoz hasonlóan „vak vezérek”, „meszelt sírok”, akik el akarják hitetni (eltévelyíteni), ha lehet az igaz hívőket, választottakat is.

Hogyan lehetséges ez egyáltalán?

Nagyon egyszerűen!

Amikor megtérünk, akkor hátat fordítunk a világnak és a halálba adjuk a testünket a kívánságaival együtt. Ez egy döntés, amivel kezdetét veszi egy folyamat az életünkben, ami a szellem és a test folyamatos, egymás elleni harca. A kezdeti „csecsemőkorban” – a testies dolgokon keresztül – még könnyebben kísérthetők vagyunk, de az óemberünk később is hajlamos marad a test kívánságainak engedni és a hívők könnyen visszacsúszhatnak egy testiességbe, ha az érzéseiknek és a kívánságaiknak engednek.

Ez a visszacsúszás játszódott le a Galácziában élő hívőknél is:

„Ennyire esztelenek vagytok? Amit Szellemben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?”    Gal. 3:3

Időre van szükség és egy érettségre elvivő felkészítő szolgálatra, hogy ne lehessen könnyen megtéveszteni, eltévelyíteni bennünket.

Tisztán kell látnunk, hogy a Sátán, aki egy gonosz szellemi lény, a világ fejedelme (ura), aki a test vágyain, az érzéseken keresztül hat az emberekre. Ezért próbálja a testiesség állapotában tartani a hívőket, sőt a már szellemben járó hívőket is visszahúzni a testiesség állapotába – kellemes érzéseket és vágyat keltve bennük – megszerettetve velük a jó érzések állandó keresését. Tudjuk azonban, hogy érzéki test nem örökli Isten országát! Ezt a Sátán is nagyon jól tudja és pontosan ezen keresztül igyekszik megragadni, testiességben tartani a hívőket, és ez által elhitetni őket még akkor is, amikor azt gondolják, hogy nagyon szellemiek. Erről az állapotról ír Pál apostol a korinthusi hívőknek:

„… mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben, Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,”         1 Kor 1:5-7

Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemihez szellemit szabván. Érzéki (testies) ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.”   1Kor. 2:12-14

„Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem (testi) ember szerint jártok-e?”   1Kor. 3:1-3

Mi hívők sokszor nagyon naiv és hiszékeny emberek vagyunk és el sem tudjuk képzelni, hogy ilyenek előfordulhatnak közöttünk, ezért fel sem merül bennünk a kérdés, hogy meg kellene vizsgálni és meg kellene ítélni minden szolgálót, még akkor is (főleg akkor), ha bővölködnek a kegyelmi ajándékokban (prófétálás, gyógyítás..) és apostolnak, prófétáknak mondják magukat és nagy hírnévnek örvendenek.

Jézus azért dicsérte meg a Jelenések könyvében az efézusi gyülekezetet, mert ők bizony megpróbálták azokat, akik apostoloknak mondták magukat és hazugoknak találták őket:

„Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”    Jelenések 2:2

Látjuk tehát, hogy amikor tévelygésről beszél az ige, akkor nem egy gyülekezeten kívüli világi dologról van szó, hanem a gyülekezet belső életét meghatározó nagyon is valóságos dolgokról. Nem kívülről jövő, hazugságokat hirdető és „ördög szarvakat viselő” kegyetlen, durva embereket kell tehát felismerniük a hívőknek. Az nagyon könnyű lenne és az ilyenek senkit sem tévesztenének meg. Az ördög ennél sokkal ravaszabb! A gonosz valóságosnak és nagyon is hihetőnek álcázza az ő szolgáit – ahogyan az ige is beszél róla – „báránybőrbe bújtatja a hamis farkasokat”, akik az igét szólják Jézus nevében, sőt szellemi dolgokat is cselekednek. Ezek az emberek külsőleg sokszor aranyos, kedves, mosolygós, alázatosnak tűnő („báránybőrt” viselő) emberek, akik a hívők között vannak és szolgálnak. Így már veszélyes a dolog? Igen! Be kell látnunk, hogy nagyon is veszélyes, olyannyira, hogy az ige szerint képesek megtéveszteni, ha lehet még a „választottakat” – újjászületett hívőket – is!

Valódi érettségre és szellemi megkülönböztető képességre (szellemek megkülönböztetésének ajándékára) van szükség ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a hamisat az igazitól. Itt nem csak az ige igazságát kell tudni megkülönböztetni a hamisságtól, hanem az igazi (krisztusi) és a hamis (világias: antikrisztusi) szellemet is. Isten, aki az igazság szelleme nem vállal közösséget a hamissággal és a hamis szellemmel, ezért ezeket szét akarja választani, mert ezek nem lehetnek egységben, mert a hamisság nem fér össze Isten természetével. Sokszor egy szolgálat alapján közvetlenül nem is lehet felismerni ezeket, hanem csak a szellemek megkülönböztetése és a gyümölcsök (életük, jellemük, szolgálatuk eredménye) alapján.

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. … Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. … Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”    Máté 7.13-23.

Ha ezeket az igeszakaszokat olvasom mindig a „karizmatikus mozgalom” jut az eszembe, amiben magam is sok évet eltöltöttem. Elszorul és megremeg a szívem, mert úgy látom, hogy ezeket az igéket tekintve nagyon nagy veszélynek vannak kitéve. Éppen ezért nagyon nagy óvatosságra és a megvizsgálás következetes gyakorlására lenne szükségük, amit viszont teljesen elhanyagolnak, mert túlzottan jóhiszeműek; mindent elhisznek, ha híres szolgálókról van szó. Ezért sok képmutató, hamis munkás sajnos zavartalanul munkálkodhat közöttük, sokakat megtévesztve.

Miről ismerhetők fel, mik a gyümölcsei az igaz szolgálatoknak?

–         őszinte, becsületes, példamutató élet mind az egyéni, mind a családi, mind a gyülekezeti életben egyaránt. Az élete „átlátható”:

o       betekintést ad magánéletébe,

o       nem titkol, nem leplez dolgokat,

o       őszintén beismeri hibáit, tévedéseit,

o       kész megváltozni, megtérni azokból,

o       igényli a mások általi megvizsgálást, helyreigazítást,

o       ezek által hiteles embernek tekinthető.

o       Nem csak beszél az igéről, hanem cselekszi is azt az élete minden területén!

–         Szolgálatának jó gyümölcsei vannak:

– a jó „fának” a „gyümölcsei” is jók. Magához hasonló jellemű embereket nevel fel, ill. tűr meg maga mellett,

– nem tűri meg maga mellett a jellemtelen (becstelen, képmutató, a bűnnel megalkuvó) embert,

– nemcsak szereti az igazságot, hanem „gyűlöli a hazugságot” is. Igényli a nyilvánosságot, ezért világosságra megy, mert azt akarja, hogy a cselekedetei is nyilvánvalóak legyenek. Ezt várja azoktól is, akik körülötte vannak.

– önmagát megalázva a Krisztusban való egységet munkálja és Krisztust emeli fel és mindazokat, akik a Krisztusban járnak,

– az a vágya, hogy mindenben az Úr dicsőüljön meg, és az Úr legyen a középpontban.

Miről ismerhetők fel és mik a gyümölcsei a hamis szolgálatoknak?

–         az igazsággal megalkuvó, képmutató egyéni életmód (becstelenségek, korruptság, paráznaság…), amik csak a szolgáló életének mélyebb megismerése, „átvilágítása” (megpróbálása) által leplezhető le.

o       nem szívesen ad betekintést a magánéletébe, vagy csak a hozzá hasonlóknak – elleplezi azt,

o       nem őszinte, a „hitre nézve nem becsületes” ember,

o       elhallgat, kimagyaráz dolgokat,

o       ritkán ismeri be hibáit és tévedéseit, és nem is akar megváltozni,

o       megtiltja, elutasítja a mások általi megvizsgálást – csak úgymond Istennek tartozik számadással,

o       ezek által nem tekinthető hiteles embernek, mert beszél ugyan az igéről, de valójában nem a szerint él az élete minden területén! Az élete ezért önmaga becsapása.

o       Mindezeket leplezendő a saját jellemtelenségéről az ajándékok működésére igyekszik ráirányítani a figyelmet és az ajándékok működése által „hitelesíteni” életét és szolgálatát, de a Mt. 7  alapján látjuk, hogy ez hazugság!

– Szolgálatának rossz gyümölcsei vannak:

– a rossz „fának” a „gyümölcse” is rossz, mert magához hasonló jellemű (azaz jellemtelen, nem becsületes) embereket nevel fel, ill. tűr csak meg maga mellett,

– „szálka a szemében” az igaz (jellemes, becsületes, példamutató életet élő, őszinte, nem képmutató) ember. Az ugyanis az ő jellemtelenségére világít rá. (A sötétség nem bírja elviselni a világosságot, ezért nem akar a világosságra menni, hogy a cselekedetei le ne lepleződjenek.). Emiatt a hamis szolgáló mindig üldözi az igazat, de ezt nem nyíltan teszi, hanem jellemtelenségéből adódóan alattomos, képmutató, indirekt („kiszorító”) módon vagy felháborító bátorsággal egyszerűen hamisnak állítva be az igazit,

– óemberét nem adja halálra, ezért – sokszor saját vágyait követve – önmagát emeli fel, teszi naggyá, saját hírnevét igyekszik növelni, és ez által sokszor a testies szakadásokat munkálja,

– nem akarja érettségre vinni a hívőket, hogy azok leleplezzék őt, hanem kisdedkorban igyekszik tartani őket és uralkodni felettük,

– vágya nem az Úr megdicsőítése, habár erről beszél, valójában azonban saját maga dicsőségét keresi, és szívesen sütkérezik abban.

A Sátán – a testi kísértéseken keresztül, a test kívánságainak engedve – próbálja maga mellé állítani a megtéveszthető hívőket, megszerezni ez által akár egész gyülekezetek felett is a hatalmat, teljes tévelygésben járatva őket olyannyira, hogy az „igazakat kirekesztik a gyülekezetből” és közben azt hiszik, hogy „Istentiszteletet cselekszenek.”

„Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”    János 16:1-3.

A világias dolgok mögött azonban egy valóságos szellemi erő, hatalom áll – e világ szelleme, a Sátán -, aki a megtévesztés, hitetés szelleme által elhiteti a testiességbe visszacsúszott nagy tömeget képviselő hívőket, hogy ők járnak az igazságban és mások, a kevesek járnak tévúton.

Az igéből megtudhatjuk azt is, hogy miután az igazság szelleme nem vállalhat szellemi közösséget a hazugság szellemével, ezért Isten, aki szellem, Maga gyakorol ítéletet az igazságnak ellenállók felett olyan módon, hogy a tévelygés szellemét bocsátja rájuk, hogy akkor hadd higgyenek a hazugságnak.

„Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”    2 Thessz. 2.9-12

Ez Isten ítélete és szellemi szétválasztó munkája az igazak és hamisak között. Ez egy erőteljes, sajátos szellemi megtapasztalás, mintha Isten egy szellemi válaszfalat húzna két embercsoport közé, akik korábban egyek voltak. A szétválasztást követően Isten már nem akar közösséget közöttük, és ami külön meglepő, hogy azok, akik korábban meg tudtak élni egy szellemi közösséget egymással a szétválasztást követően rájönnek, hogy ez már nem megy. Sőt, ’egyik napról a másikra’ kiderül az is, hogy már nem is értik egymást. Ez egy döbbenetes szellemi megtapasztalás!

Ez tehát nemcsak egy fizikai szétválasztása egy embercsoportnak, hanem szellemi szétválasztás és szellemi ítélet is egyben, aminek kihatása van a szellemi „hallásra” és „látásra” is. Ezekről beszél Ézsaiás próféta és Jézus is a következő igeszakaszokban:

„És beteljesedik rajtok Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.”    Máté 13.14-16

„És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallották ezeket némely farizeusok, akik vele voltak, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-e? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.”   János 9.39-41

Ebből a szellemi tévelygésből, fogságból nagyon nehéz kiszabadulni, annál is inkább, mert egy erőteljes hamis szellem hamis hitet ültet az testies hívőkbe és elhiteti velük, hogy jó úton járnak.

Hiszem azonban, hogy még ezek után is van megmenekülés az „ördög tőréből” azok számára, akiket jóhiszeműségük miatt téveszthettek meg. Az igazság szellemére és erejére van azonban szükség, hogy bevilágítson a sötét helyekre és világosságra hozza a sötétség dolgait és így megvilágosítva és felbátorítva a megtévesztett hívőket, kiszabadulhassanak a Sátán – sokszor kényelmes, jó érzéseket keltő, biztonságos környezetet biztosító „aranyozott börtönéből” – fogságából.

Nézzük meg a következőkben egy konkrét igei példán keresztül, hogyan is lehetséges mindez a gyakorlatban. Egy ószövetségi történetet veszünk példaként, de hiszem, hogy az nagyon prófétikus és sok üzenetet tartalmaz a mai gyülekezetek számára is.

A történet Izraelről szól, ami a mai egyház előképe. Isten megítélte Salamon király eltévelyedését (paráznaságát) és úgy döntött, hogy halála után elszakítja fiától az országot és csak egyetlen nemzetséget tart meg Magának: Júdeát, Jeruzsálemmel és a Templommal együtt. Az ország nagyobb részének (kilenc és két fél törzsnek) megengedte Isten, hogy Szamáriával (betelepült pogány néppel) az élen elszakadjon és belesüllyedjen az Isten számára fertelmes bálványimádásba, a hamis Istenek (Baál, Asera) tiszteletébe. Isten számára utálatos pogány oltárokat emeltek maguknak, amiken pogány isteneknek áldoztak Szamáriában, elkülönülve teljesen a Jeruzsálemi Templomtól.

Adódik azonban egy alkalom, amikor a szétválasztás után Izrael bálványimádó királya, Akháb (akinek Jezabel volt a felesége) egységre és közös harcra hívja Júda királyát, Josafátot egy külső ellenség, a szíriabeliek ellen.

A próféták (sok hamis és egyetlen igaz: Mikeás) a csata kimeneteléről prófétálnak, és a sok hamis próféta Mikeás ellenében egybehangzóan Akháb akaratát, győzelmet prófétálnak és csatába vonulnak. Egyedül Mikeás az (akit éppen a börtönből hoznak elő, és akit nem szeretnek meghallgatni, mert mindig rosszat prófétál), aki kimondja az igazságot és – betekintést adva a szellemvilágba – megmagyarázza annak szellemi hátterét is. A csata – Mikeás jövendölésének megfelelően – csúfos vereséggel végződik, ahol Akháb maga is meghal; hiába öltözött álruhába, mégsem tudta kikerülni Isten ítéletét, mert egy vaktában kilőtt nyílvessző megölte őt.

Figyeljünk most ennél a történetnél különös módon a szellemi üzenetre, a hamis próféták és hamis szellemek működésének módjára és a szentségtelen szövetség (igaz és hamis elegyének) eleve vereségre ítélt sorsára. Ezek sok hasznos tanulsággal szolgálhatnak számunkra a gyülekezet mai állapotában.

„Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége volt. Ő sógorságot szerzett Akhábbal.  Néhány esztendő múlva aláment Akhábhoz Szamariába,

–         és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba. Mert ezt mondta Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda királyának:

–         Feljössz-e velem Rámóth Gileádba? Felel néki, és monda: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a harcban.

–         Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után. És összegyűjti az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? Felelnek: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.

–         És monda Jósafát: Nincsen-e itt több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? És monda az Izráel királya Jósafátnak:

–         Van még egy férfiú, aki által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla fia.

És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király! Szólítja azért az Izráel királya egyet az ő szolgái közül, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát. És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek, ki-ki az ő királyiszékében, királyi ruhákba öltözötten; ott ülnek Szamaria kapuja előtt, a térségen;

– és a próféták mind prófétálnak ő előttük. Csináltatott pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Szíriabelieket, mígnem megemészted őket! A többi próféták is mind ekképpen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király kezébe adja.

A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szól néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót. Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, amit az én Istenem nékem mondd! Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki: Mikeás! elmenjünk-e Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És monda: Menjetek el, és jó szerencsétek lesz, kezetekbe adattatnak azok. És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében? Akkor monda:

Látom az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondja az Úr: Nincsen ezeknek uruk. Térjen meg ki-ki az ő házához békességben.

És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondtam-e, hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?

Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látom az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani. És monda az Úr:

–         Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen és elvesszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szól. Akkor eljön egy lélek, aki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mi módon? És felel: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy. Íme azért

–         most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.

Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arcul csapja Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem, hogy csak néked szólana? Felel Mikeás: Íme meglátod magad azon a napon, amikor egyik kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.

– Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához. És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöcbe, s tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.

És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!

És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth Gileád ellen.

–         És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom, és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És megváltoztatja az Izráel királya az ő ruháját, és mennek viadalra. Szíria királya pedig meghagyta az ő szekerei fejedelmeinek, mondván: Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az Izráel királya ellen. És amikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának: Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor felkiált Jósafát, és az Úr megsegítette őt, és az Isten azokat elfordítja tőle; Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.

–         Egy férfi pedig kifeszíti kézívét csak úgy találomra, és eltalálja az Izráel királyát a páncél és a kapocs között. És ő monda az ő kocsisának: Fordulj meg, és vigyél ki engem a táborból, mert megsebesültem.

És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel királya az ő szekerében állott a Szíriabeliek ellen estéig, és naplementekor meghal.”   2 Krónika 18.1-34

Látjuk az eléggé megdöbbentő és tanulságos történetből, hogy az összhangban van a korábban említett igékkel, hogy a Baál (hamis) próféták – Isten által rájuk bocsájtott tévelygés szelleme által – Akháb király akaratát prófétálták, hogy higgyen a hamisságnak és ily módon elnyerje Akháb Isten ítélete szerinti méltó büntetését.

Egy Istentől kibocsátott hamis szellem prófétált sok, hamis próféta szájából!!!

Mikeás, aki a kevés igaz próféta példája, mindig igazat prófétált korábban is, de azt sosem akarták meghallgatni, mert mindig „rosszat” (nem az emberek vágyait), hanem mindig Isten akaratát prófétálta.

Pontosan így van ez napjainkban is! Valóságos szellemi dolgok nyilvánulnak meg, ami megtévesztésig Istentől valónak látszik, de valójában mégis hamis. Még akkor is, ha megtévesztő módon Jézus nevére hivatkozva történnek dolgok, ami sok választottat (igaz hívőt) is megtéveszt.

A hamis szolgálók felismerése kapcsán gondoljunk a hamis (papír)pénzre! Nem is gondolnánk, hogy milyen sok hamis papírpénz van forgalomban anélkül, hogy kiderülne, mint ahogyan sok hamis szolgáló is szolgál leleplezés nélkül. Nincs azonban egyetlen olyan őrült sem, aki pld. 7000 FT-ost állítana elő, ami nem létezik, mert ez hazugság lenne, és rögtön lelepleződne a csalás. Egyrészt csak olyan pénzt érdemes hamisítani, amiből igazi is van (pld. 10 000 Ft-ost), másrészt jó minőségű hamisítványra (az igazira megtévesztésig hasonlítóra) van szükség, mert csak így lehet az embereket becsapni, megtéveszteni vele. Sokszor a forgalomban lévő hamis pénz is sokakat megtéveszt, észre sem veszik, közkézen forog, sokszor „a hivatalos helyeken is átmegy”, és csak a szakemberek és az UV fény tudja felismerni, leleplezni. Megtévesztésig hasonlít az eredetire, de mégis hamis, mert sok hasonlóság van benne, de van mégis valami eltérés valamelyik fontos jellemzőjében, ami miatt hamis és mégsem azonos az igazival. Sokszor már az alapanyag (papírminőség) hamis, vagy eredeti ugyan, de nem jó a rajta lévő vízjel, vagy baj van a színárnyalattal, ábrákkal stb. Ami azonban ezeknél még fontosabb, hogy hamis a forrás! Betörhetnek emberek a nyomdába és nyomtathatnak illegálisan tökéletes papírpénzt, de az mégis törvénytelen és bűnnek számít. Így van ez a hamis szolgálókkal is! Őket nem Isten küldte, mert Isten nem is ismeri őket, ezért a személyük önmagában hamis. Az ilyen szolgálók jellemtelenek, nincs valóságos újjászületés vagy összetöretés az életükben, és hiányzik az alázat. Természetesen az ilyen szolgálóknak a gyümölcse is rossz lesz.

Fontos megjegyeznünk, mint ahogyan az a hamis pénz esetében is igaz, hogy annak ellenére, hogy a hamis 98%-ban hasonlíthat az eredetire, de az mégis teljesen (100%-ban!) értéktelen és káros! Így van ez a hamis szolgálatokkal is!

Jó lenne ezt megjegyezni és e szerint viszonyulni hozzájuk!

 Jézus is távol tartotta magát a farizeusoktól, és a tanítványait is óvta tőlük. Pál apostol azt javasolja Timóteusnak, hogy az ilyen embereket és az ilyenfajta életmódot kerülje és a korinthusiaknak is az javasolta, hogy az ilyen embereket kerüljék:

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.”1 Tim. 6.10-11.

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”    2 Kor. 6:14-18

Hogyan lehet elkerülni, elszakadni az igaz hívőknek a tévelygésben élőktől?

Házankénti összegyülekezés egy jó megoldás erre, mert a házak esetében könnyen megoldható az elszakadás. Egyszerűen ez azt jelenti, hogy nem ápolják a szellemi közösséget azokkal, akik tévelygésben élnek.

A csak vasárnap együttesen összegyülekező közösségeknél az Isten által össze nem egyeztethető dolgok nem férhetnek meg békességben egymás mellett. Nem lehet megalkudni és tudomásul venni dolgokat, és ez által közösséget vállalni mások bűnével. Ha a közösség megalkuszik a bűnnel, megtűri azt, mert nem lép fel határozottan ellene a Máté 18-ban leírtak szerint, akkor nincs más lehetőség, mint kijönni (kifutni) a közösségből, hogy ne váljunk magunk is bűnrészessé:

És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja:

Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”    Jelenések 18:4

Kedves hívők, kedves szolgálók!

Jó lenne elgondolkoznunk azon, hogy talán nem véletlen, hogy Jézus mellett Pál, Péter és János apostol is egybehangzóan vigyázásra, éberségre, óvatosságra, minden megvizsgálására és csak a jónak a megtartására szólítanak fel bennünket a leveleikben, mert mint írják, az utolsó időkben a hívőkre leselkedő legnagyobb veszély a hitetés, a megtévesztés. Leveleikben bőségesen ellátnak bennünket hasznos ismerettel, tanáccsal arra vonatkozóan, hogyan lehet felismerni és megkülönböztetni egymástól az igazit és a hamisat: Krisztust, apostolt, prófétát, tanítót és szellemet.

Vége kell, hogy szakadjon végre a naiv, hiszékeny, gyermekiesen, együgyű – a „hamis szeretet mázával bekent” – „elegy keresztyénségnek” és kell, hogy elváljon az igazi a hamistól. Jézus azért is jött, hogy az igazat a hamistól szétválasztva megtisztítsa az Ő szérűjét:

„Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”   Máté 3:12

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?”   1Pét 4.17-18

„És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért (mondja Jézus); de aki mindvégig megáll(kitart, állhatatos marad), az megtartatik (üdvözül).”  Máté 10:22

Kívánom minden kedves hívőnek, hogy jusson el az igazság, Jézus Krisztus valóságos megismerésére, hogy

–         kitartson a megrázásként jövő próbákban,

–         igaznak bizonyuljon az Istentől való szétválasztásokban (ami nem Isten ellenes szakadás, hanem Isten szétválasztó, megtisztító munkája), amikor SZÉTVÁLASZTJA AZ IGAZIT A HAMISTÓL,

–         és ne bizonyuljon hamisnak („könnyűnek”), mint a polyva, amit tűzre vetnek,

–         hanem olyan legyen, akit begyűjt magának az Úr egy örök életre.

Ámen!

Abonyi Sándor

Lektorált változat: 2014-04-02.

 

Kategória: gyülekezetépítés, helyreállítás, Magyar tanítások, utolsó idők | Címke: , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Sokan vagy kevesen? – Abonyi Sándor

“Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”  Máté 22:14

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Gedeon csapata történetének üzenete ma

Bevezető

Korábban is, de mostanában egyre többször jut eszembe ’Gedeon csapata’. Történetükre sokszor úgy gondolnak a hívők, mint egy kedves, mókás történet, ahol Isten nem éppen hagyományos, hanem egy Isteni harcmodorban harcolva elég „komikus” módon győzi le a Midianiták seregét egy maroknyi csapattal. Amikor valakinek eszébe jut ez a ’kedves kis történet’, akkor természetes módon mindenki Gedeon győztes kis csapata tagjának képzeli magát. Kapóra jön ez a történet olyankor is, amikor egy közösség éveken keresztül nem képes növekedni – és nem éppen Istentől való módon – azzal nyugtatgatja magát, hogy őket ’Gedeon csapatának hívta el az Úr’.

Az utóbbi időben a széles és keskeny út üzenete vált hangsúlyossá számomra, ahol természetesen mindenki a keskeny úton járónak gondolja magát. Még ha a széles úton járnak is emberek, akkor is abban a meggyőződésben vannak, hogy a mennybe jutnak, legfeljebb kevesebb jutalmat fognak kapni. A hívők nem akarják megérteni, hogy a „széles út” – a saját útjukon való járás – a pokolba vezet, amiből meg kell térni. Ezt Jézus minősítéséből bizonyosan tudjuk, mert Ő gonoszoknak nevezi azokat, akik a „széles úton” járnak, akiket Ő nem is ismer, mert nem az Övéi. (Máté 7.13-29.)

Mostanában az egyház helyzetét, állapotát látva egyre többször jut eszembe Gedeon csapata, de más tartalommal és üzenettel. Főként az által erősödött ez meg bennem, hogy látom az egyház elvilágiasodását minden téren: a világ sok területen behatolt az egyházba. Erre a komoly veszélyre figyelmeztet Bartha László testvérünk a magyar eklézsiának szóló próféciájában, ahol arról van szó, hogy az ellenség már a falakon (gyülekezeten) belül van és „szabad a rablás”. Az ellenség szabadon rabol a gyülekezetekben, a hívők és vezetők kényelmessége vagy éppen tudatlansága miatt.

A „széles” út és a „keskeny” út példázatán az Úr előtt gondolkodva felmerült bennem a kérdés, hogy mit jelent az ott említett „sokan” és „kevesen” szóhasználat, a széles ill. a keskeny úton járókkal kapcsolatban. A Biblia mindig pontosan fogalmaz, és több igehely is megerősíti ugyanazt. Az itteni szóhasználat is sejteti, hogy itt a sokaság nem többséget jelent, hanem annál jóval többről van szó, „sokakról”. Az egyszerű többség 51%, a minősített többség 2/3; 66%). A kevesek esetén sem kisebbségről (10-49%) van szó, hanem valóban kevesekről, talán nagyon is kevesekről. Amikor az eklézsia állapotán gondolkodva idáig jutottam, az foglalkoztatott, hogy valójában kik is a sokaság és kik a kevesek és mi ezeknek a csoportoknak a jellemzője? Ez a kérdés izgatott és indított arra, hogy utánajárjak, hogy valójában mennyi is a kevesek és kik tartozhatnak abba? Ekkor nagyon erőteljesen módon ismét Gedeon csapata, az ottani „isteni kiválasztási módszer” jutott eszembe. Egyre több gondolatot hozott fel bennem az Úr ezzel a történettel kapcsolatban, ami az eklézsia állapotára is jellemző. Bizonyosságot vártam a Szent Szellem által, hogy ezt a történetet az eklézsia állapotával hozzam összefüggésbe, azon túl, hogy tudjuk, minden Ószövetségi történet tanulságos számunkra és sok minden a mi tanulságunkra – okulásunkra – írattatott meg.

A harmadik gondolatkör az Isten szerinti szétválasztás volt, ami sokat foglalkoztatott mostanában. Míg az 1 Korinthus levél a hívők testiességéről (kiskorúságáról, pártoskodásáról) szól, a 2 Korinthus 6.14-16-ban már felszólítja az Úr az igaz hívőket a hamisaktól való különválásra:

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van

– igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége

– a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége

– Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze

– hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése

– Isten templomának bálványokkal?

Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr”.   2 Kor 6:14-18.

Ilyenkor a „gyülekezetben” maradók a Zsidó 10.25-el próbálják a „kiszakadni” szándékozókat a „gyülekezetben” való maradásra bírni: „el ne hagyjuk a magunk gyülekezetét” – mondják. A 2 Kor. 6.18 azonban az Úr éppen a „kiszakadókat” tekinti az Övéinek. Talán még kevesen figyeltek fel erre az igeszakaszra és nem értették meg, hogy így is lehet Istennek tetsző módon cselekedni. E szerint azok engedelmeskednek az Úrnak, akik kimennek egy elvilágiasodott „gyülekezetből” és nem vállalnak közösséget velük, nem pedig azok, akik megalkudva bent maradnak azokat kárhoztatva, akik kimennek közülük.. Az igazsággal való megalkuvás bűnrészesség vállalása, bűnpártolás, ami ellenségeskedés Istennel. Tudjuk, hogy Jézus azt mondta, hogy „ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Máté 18:20) Az Úr gyülekezetének minimális létszáma tehát 2-3 fő. A kiszakadóknak a kijövetelük után nem kell tehát félni, hogy mi lesz velük gyülekezet nélkül, mert 2-3-an is már ők az Úr gyülekezete, mert meg tudják élni a közösséget egymással és az Úr ott lesz velük.

Hangsúlyossá vált továbbá számomra az is, hogy Jézus, aki betöltötte a szeretet nagy parancsát, egyben Ő az Igaz Bíró is – Ő az IGAZSÁG. Ő az, aki megítéli és szétválasztja egymástól az igazat és a hamisat: kezébe veszi a „szórólapátját és megtisztítja a szérűjét” – szétválasztja a hamisat (szemetet, polyvát) az igaz magtól.

Erről beszél Keresztelő János a Lukács 3:16-18-ban:

„…Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljön, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre is intve őket, hirdeti az evangéliumot a népnek.”

Az eklézsiában megélt személyes megtapasztalások és ezen igeszakaszok mélyebb megértése közelebb vittek Isten munkájának jobb megértéséhez a mai időkben. Ezek az igék nagyon hangsúlyossá és személyessé (rhémává) váltak számomra.

A bevezető gondolatok után szeretnék a lényegre és szellemi üzenetre koncentrálni, támaszkodva az olvasó Biblia ismeretére. Ez az írás nem kisdedeknek való tej itala, hanem inkább érett keresztyéneknek szóló kemény eledel.

Nézzük most meg, hogy a Gedeon csapatának története milyen tanulsággal szolgál számunkra. Érdemes végiggondolni a következőket:

– milyen volt a helyzet Izraelben Gedeon idején és milyen az egyházban ma?

– mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító (próféta) küldését?

– milyen szempont szerint választ Isten vezetőt a harchoz?

– mi a vezető első legfontosabb tennivalója?

– sereggyűjtés,

– Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere

– Isten harcmodora: az Úré a harc

1. Milyen helyzetben volt Izrael Gedeon idejében és mennyiben hasonlít ez az egyház a mai állapotára?

„És gonoszul cselekednek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adja őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig. És hatalmat vőn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól való féltükben készítették magoknak az Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, amelyek a hegységben vannak. Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájuk törtek. És táborba szálltak ellenük, és pusztították a földnek termését egész addig, amerre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat. Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt.”   Bírák 6:1-5.

Gonoszok voltak a cselekedeteik és ezért adta Isten őket az ellenség (a körülöttük lévő pogány nép) a világ kezébe, hatalma alá. Izrael fiai a Midiánitáktól (az ellenségtől) való féltükben készítettek maguknak a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket.

Nem azt látjuk, hogy a mai gyülekezetek is igyekeznek maguknak biztonságos barlangokat, erősségeket (templomokat, gyülekezeti házakat) építeni, ahol a világtól (ellenségtől) való félelmük miatt biztonságban lehetnek? Erőtlenségük és bátortalanságuk (gyávaság) miatt félnek „kimenni” és megütközni az ellenséggel (a világgal), pedig erre kaptunk parancsot Jézustól mennybemenetele előtt:

Elmenvén (kimenve a világba) azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”  Máté 28:19-20.

A hívők nemcsak hogy nem mennek ki, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel, hanem mint azt a korábban említett prófécia is mondja, a gyülekezetek azt is megengedik, hogy az ellenség menjen be a gyülekezetbe: a falakon belülre és szabadon raboljon, elrabolva Isten újszövetségi népének minden javát. Ilyen siralmas, sanyarúságos helyzetben van ma az egyház, még ha ezt sokan nem is látják, vagy nem is így gondolják. Az ellenségtől való félelmében folyamatosan a mindennapi létéért küzd, sőt sokan szövetséget kötnek az ellenséggel: kompromisszumot a világgal, vagy együttműködési megállapodást a világi kormánnyal. Ha kevesen is, de vannak, akik látják az egyház mai szomorú állapotát és ez nagyon elkedvetleníti őket, mert eléggé kilátástalannak látják a helyzetet: emberileg! Tudjuk azonban, hogy ha Istenben bízunk „minden lehetséges annak, aki hisz.” Sokan vannak, akik mindent „rózsaszínben” látnak és semmit sem látnak mindebből. Ők olyanok, mint a Laodiceai gyülekezet a Jelenések 3.14-22-ben. Úgy gondolják, hogy minden rendben van, semmi probléma, sőt magukat öntelt módon győztes népnek gondolják és hirdetik. Ez aztán tényleg vakság, teljes megtévesztettség, tényleg szükségük van „szemgyógyító írra”, hogy lássanak. A „gyülekezet” már észre sem veszi, hogy Jézus nincs közöttük. Kívülről zörget és megtérésre szólítja fel őket. Kéri, hogy engedjék már be, mert szeretne közösségben lenni velük, velük vacsorázni, legalábbis azokkal, akik meghallják a hangját. Hány ilyen gyülekezet van ma a világon? Csak az Úr tudja igazán, de hiszem, hogy nem kevés.

Ez az állapot a következőkből érzékelhető:

– egy magát hívőnek nevező ember életmódja alig különbözik egy világi emberétől,

– a gyülekezetek a Róma 12.2 tiltása ellenére („ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által”….) világi „csalikat” alkalmaznak, hogy becsalogassák a világi embereket a „gyülekezetekbe” és mindenféle „jó érzést keltő, világhoz hasonló dolgokkal” igyekeznek ott tartani őket.

Végül a gyülekezet már teljesen világivá válik, amit a hívők észre sem vesznek. Nem a gyülekezet foglalt el tehát területeket a világból, hanem a világ jött be a „gyülekezetekbe” és foglalta el azt. Ez által megszűnt a gyülekezet fény és világosság lenni a világ számára, és elvesztette Istentől való erejét is.  Hiába próbál többször is evangelizálni, már „nincs ereje” ahhoz, csak a „kegyesség látszata” maradt, az pedig kevés. Jézus határozottan megtiltotta tanítványainak, hogy elmenjenek Jeruzsálemből, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel. (Ap.csel 1.4.)

Természetesen vannak és lesznek olyan gyülekezetek is, ha nem is sok, ahol az Úrnak való engedelmesség – szentségben és igazságban való járás – a jellemző, mint ahogyan látjuk azt a Filadelfiai gyülekezetnél a Jelenések könyvében.

„Tudom a te dolgaidat, hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet….Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait.”   Jel 3:8-10.

Persze lehet közöttük is lehet néhány konkoly, mint ahogyan Jézus mellett is ott volt Júdás, akit senki nem tudott leleplezni az utolsó pillanatig, csak Jézus ismerte, hogy ki ő valójában.

2. Mi váltja ki Isten beavatkozását és szabadító küldését?

„Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltanakaz Izráel fiai.”Bírák 6:6.

Nagyon tanulságos ez az ige. Isten saját népe gonoszsága miatt Maga adta népét az ellenség kezébe, ezért a végsőkig vár, míg meg nem tapasztalják az ellenség gonoszságát olyannyira, hogy Istenhez kiáltanak segítségért.

Ebből az látszik, hogy Isten megengedte a gyülekezeteknek, hogy teljesen kirabolja őket az ellenség, és addig nem küld nekik szabadító, míg rá nem jönnek nyomorúságos állapotukra és nem kiáltanak Istenhez.

Akik a keskeny úton járnak ma a „gyülekezetekben” – és engedelmeskednek Isten parancsának – „kijönnek közülük”. Így a „széles úton járók gyülekezete” egyre „világiasabb lesz”. Ezt az állapotot érzékelteti a következő igeszakasz:

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók,  kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább az élvezeteknek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét (képmutató látszat-kereszténység). És ezeket kerüld.”    2 Tim.3.1-5.

3. Milyen szempont szerint választ Isten „szabadítót”?

Mikor pedig kiáltottak az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt: Prófétát küld az Úr az Izráel fiaihoz, és monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, és hoztalak ki titeket a szolgálatnak házából, és én mentettelek meg benneteket az Egyiptombeliek kezéből, és minden nyomorgatóitoknak kezéből, akiket kiűztem előletek, és néktek adtam az ő földjüket. És mondom néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra.És eljön az Úrnak angyala, és leül ama cserfa alatt, amely Ofrában van, amely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orcája elől. Ekkor megjelenik néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú!….  És az Úr hozzá fordul, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, ……….. El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz…..És épít ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezi azt Jehova-Salomnak [(azaz: az Úr a béke]), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.”  Bírák 6.7-23

Sokan vágynak ma arra az egyházban, hogy Isten hadseregének vezérei legyenek. Sok ismert, tekintélyes ember könnyen belegondolja magát ebbe a „nagy hírnevet” ígérő „pozícióba”. Többen már össze is fogtak néhány évvel ezelőtt Magyarországon, hogy „lendületbe hozzák” az egyházat és „elindítsák az ébredést”, DE úgy látszik Istennek más volt a gondolata. Isten inkább ítéletet és „megrázást” hozott az egyházra a kormány által megalkotott új kisegyházi törvénnyel, mint ahogyan azt Izrael esetében látjuk, amikor Isten az Izraelt körülvevő pogány népek kezébe adja ’haragja botját’, hogy ők büntessék meg Izraelt; jobb belátásra bírva őket. Ezt látjuk Midián esetében is. Látjuk azt is, hogy Isten ítélete és büntetése időleges, míg el nem érni vele a kívánt célt. Izrael esetében – Gedeon idejében – ez hét évig tartott.

Gedeon történetét leíró fenti igeszakaszából láthatjuk egy Isten által elhívott vezető jellemét és az Isten szerint való kiválasztás minősítési szempontjait.

Az Úr angyala jelenik meg – Isten válaszaként és beavatkozásaként a nép segélyhívására –  és prófétát választ ki, aki kegyelmet talál az Úr előtt, Gedeont.

Az Úr hívta el Gedeont, nem önjelölt volt, hanem olyan, aki kegyelmet talált Istennél, aki elhívása pillanatában éppen búzát csépelt titokban a pajtában (nem a szérűn, ahol szokás). Ebből az látszik, hogy sok hivatalos (önjelölt) egyházi vezető lehet, de az Úr várhatóan nem a hivatalos egyház magas rangú vezetői közül, hanem a  munka mellől fogja elhívni a leendő szabadító(ka)t, a személyes jellemük alapján. Érdemes ezen elgondolkozni! Ugyanezt látjuk Jézus idejében is, amikor Jézus a farizeusokat és írástudókat ’félretéve’ egyszerű embereket; „halászokat, vámszedőket,..stb” hívott el a munka mellől „első számú” vezetőknek.

Származását tekintve Gedeon a lehető ’legkisebb’ volt. A legszegényebb és legkisebb nemzetségből, Manassé fél nemzetségéből származott és az apja fiai közül is a legkisebb volt. Emberi értelemben nézve igazi „utolsó ember”, akiből Isten csinált „elsőt”. Az Úr veled, erős férfiú!….menj el ezzel a te erőddel…nemde, én küldelek téged? Ez azt jelentette, hogy az Úr vele van az általa választott vezetővel és azt várja tőle, hogy erős legyen. Az Úr nem várja tőle, hogy a saját erejében bízzon, és nem kell semmit sem erőlködnie, hanem azzal az erővel menjen, ami van.

Az Úr ígéretet tett Gedeonnak, hogy legyőzi a Midiánt: „Én leszek veled, és megvered Midiánt”.  Isteni kiválasztás, Isteni támogatás, biztos ígéret a győzelemre Istentől. Ezt semmilyen emberi erőfeszítés nem pótolhatja.

Miután jelek által is megerősíti Isten Gedeon elhívását – alkalmatlanság érzése miatt nehezen hitte el, hogy ő lenne az alkalmas személy – Gedeon oltárt épít az Úrnak.

Alázatos ember volt, aki nem magában bízott, Istennek adta a dicsőséget. Hasonlóan alkalmatlannak és bizonytalannak érezte magát Mózes is, amikor Isten elhívta szabadítónak. Az alkalmatlanság érzése a biztos jele annak, hogy ne magában bízzon valaki, hanem egyedül Istenben. Gedeon személyének kiválasztása mindenki számára meglepetés lehetett Izraelben. Így lesz ez Isten utolsó idők seregének vezéreivel is. Olyanokat fog felkenni Isten a vezetésre, akiket addig talán senki sem ismert, akik valószínűleg sok éven keresztül – a felkészítés helyén – rejtekhelyeiken a „pusztában” voltak és „titokban csépeltek”.

4. Mi a vezető első legfontosabb tennivalója? Bátorság – és engedelmesség próba!

“És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, amely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, amely a te atyádé és a berket, amely amellett van, vágd ki.  És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, amelyet kivágsz.  Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn maga mellé az ő szolgái közül, és akképpen cselekszik, amint megmondta néki az Úr. De miután félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka teszi meg. Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme már össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levő berek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, amely építteték. És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És mikor utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondták: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot. Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, amely mellette volt. Joás pedig monda mindazoknak, akik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-e őtet? Valaki perel ő érette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott! És azon a napon elnevezték őt Jerubbaálnak, mondván: Pereljen ő vele Baál, mert lerontotta az ő oltárát.”Bír 6:25-32

Nem akármilyen vizsga-feladatot kellett elsőként Gedeonnak megoldani, hogy bizonyítsa Istennek való engedelmességét:

–         le kellett rombolnia a nagyra tartott (hamis isten) Baál oltárát,

–         a hét éves tulkot (az apja szeme fényét) kellett égőáldozatként megáldozni,

–         kivágni a kedves és szép berkeket,

–         és a berek fáival kellett alágyújtani az áldozati állatnak.

Nem véletlenül félt az atyjától és a város férfiaitól Gedeon, mert életével játszott. Így keresték őt tette végrehajtása után: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és kivágta a berket, amely mellette volt.”

Melyik önjelölt vezető és milyen ígéret alapján merné a vezetői munkáját azzal kezdeni, hogy olyan életveszélyes vállalkozást hajtana végre, mint Gedeon. Kedves leendő vezető testvérem, ha szívesen lennél „Gedeon”, elszántad magad a halálra? Jézus, de az első 12 apostol közül is 11-en mártírhalált haltak. „Halálra szántak” voltak Isten nagy emberei, ahogy Pál is mondta magára, és végül ő is mártírhalált halt. Szeretnéd ilyen életveszélyes megbízatás végrehajtásával kezdeni vezetői munkádat? Még mindig szeretnél „nagy vezető” lenni? Erre csak az képes, akit valóban Isten hív el és Tőle kap ígéretet és támogatást mindenben. Akit Isten elhív, annak engedelmesnek kell lenni Istennek minden körülmények között, még az élete kockáztatásával is. Istennek alázatos, nem megalkuvó, nem kompromisszum kereső emberekre van szüksége. Az egyház tele van ma önmagukban bízó, de ugyanakkor megalkuvó – minden konfrontációt kerülő – vezetőkkel. Isten igéjéből úgy tűnik, hogy Ő nem kerüli a konfrontációkat, mert annak sokszor nagyon is helye van.Saul király is (félve a népszerűsége elvesztésétől) kerülte a konfrontációt saját népével szemben és így Istennel szemben vált engedetlenné: El is vetette ezért Isten, mint királyt. (1 Sámuel 15.24-28) Tudjuk, hogy aki embereknek akar tetszeni, az Isten szolgája nem lehet. Az Isten szerint való vezetés nem népszerű feladat, nem a hírnévről szól, hanem inkább a gyalázatról, a veszélyről és az emberek meg nem értéséről. Mózes ellen is sokat lázadtak a zsidók a pusztában és Pál apostolt is esküt fogadva akart megölni a zsidók egy csoportja.

Gondold végig kedves testvérem, aki vezetői ambíciókat táplálsz magadban! Erre gondoltál és erre vágysz? Ugye nem! Akkor jobb, ha nem ringatod magad ilyen elhívásban. Hagyd, hogy hadd válasszon inkább Isten, ahogy az volt Dávid esetén is, amikor Sámuel próféta kiválasztotta Isai fiai közül a legkisebbet, akit oda sem hívtak a kiválasztási ceremóniára, mert senki sem gondolta őt emberileg esélyesnek – egyedül Isten. (1 Sámuel 16.6-13) Tudjuk, hogy „Isten nem úgy gondolkozik, amint az ember, mert nem a külsőt nézi, hanem, ami a szívben van”!

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy egy győztes háború megindítása előtt le kell rombolni minden bálványt (hamis istent) és helyre kell állítani az igaz Isten-tiszteletet. Vannak ma bálványok az egyházban? Bizony nagyon sok: személyek, szolgálatok, felekezetek, ceremóniák, emberi akaratok, nagyra értékelt templomok és gyülekezeti házak, a látogatók sokasága, szervezetek nevei stb. stb. Be kell látni, hogy mindezeknek Istennél semmi értéke sincs, sőt ha ezek bármi jelentőséget kapnak – márpedig kapnak – akkor Isten előtt ezek hamis istenek, bálványok. Hajlandók vagyunk mindent lerombolni, ami rólunk – emberekről – szól, és mindent halálra adni, hogy helyet adjunk a Krisztusból áradó új életnek?

Egyik testvéremmel arról beszélgettem egy alkalommal, hogy miért van arra szükség, hogy egy másik ismerős testvérünk annyira akar mindenben feltűnni és mindenáron extrém módon mindenben felhívni magára a figyelmet? Miért nem tudja ezt letenni, miért van erre szükség? – kérdeztem. A testvérem erre nagyon találóan a következőt válaszolta: Mert akkor nem maradna belőle semmi! Igen. Pontosan erről van szó. Istennek mindezekre semmi szüksége, mert Ő azt akarja, hogy semmik legyünk, hogy Ő lehessen Valaki bennünk és általunk.

Ne lepődjünk meg tehát, ha majd eljön az idő, amikor már minden hívő a legnyomorúságosabb állapotban lesz, akkor Isten elő fog rukkolni az Ő meglepetés- választottaival, akikre senki sem gondolt. Isten fog bizonyságot tenni mellettük erővel és hatalommal és ezért nem lesz kétséges senki számára Istentől való elhívásuk.

5. Sereggyűjtés 

„És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybe gyűlnek, és átkeltek a Jordánon és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívta az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket küld egész Manasséba, és egybe gyűlik az is ő utána; és követeket küld Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljönnek eleikbe. ….. Felkele pedig jó reggel Jerubbaál – ez Gedeon – és az egész nép, mely vele volt, és táborba szálának a Haród kútjánál, és a Midián tábora tőle északra volt, a Moré halomtól fogva, a völgyben.”   Bírák 6:33-7.1.

Átugrottam és kipontoztam az idézetben a sokak által ismert „gyapjú próbát”, ami szintén arra bizonyíték, hogy mennyire bizonytalan volt Gedeon az elhívását illetően. Pedig korábban angyal jött hozzá és erőteljes kijelentést kapott az angyalon keresztül. Látszik a Sátán munkája, hogy milyen erősen támadja egy-egy Isten által felemelt vezető elhívását és igyekszik megkérdőjelezni azt. Elbizonytalanodást és hitetlenséget tud ébreszteni benne, annak ellenére, hogy amikor az ellenség átkelt a Jordánon az Úrnak lelke is betöltötte Gedeont.

Gedeon annak rendje és módja szerint elkezdi toborozni a sereget és össze is gyűjt 32 000 embert. Mennyire örül ma is minden vezető, hogy minél több embert tartozzon a „seregéhez” és milyen sok, sajnos esetenként még emberi mércével is kritizálható módszerrel éri el ezt. Sokan dicsekednek – főként külföldi – vezetők ma is azzal, hogy 5 000 vagy 10 000 látogatója van a gyülekezetüknek. DE a kérdés az, hogy mennyi ezek közül az Isten számára is alkalmas „harcos” vagy a bibliai mérce szerint minősített tanítvány? Itt visszakanyarodunk a bevezető gondolatokhoz, ahogy szokták mondani, hogy „mennyi is a mennyi”?  Gedeon háborúba hívta az embereket és nem egy kellemes weekend-re, party-ra, főzéssel (Nyugaton ökörsütéssel) egybekötött kellemes egyházi ünnepségre. A mai – sokszor inkább – szórakoztatás-centrikus, kényelmes, jó érzést keltő gyülekezetekben, ahol kerülnek minden konfliktust, szokatlant és kellemetlen helyzetet az alkalmak inkább ’szórakozásra’ hasonlítanak, mint háborúra. Hányan gondolnak ma a sok ezer hívő közül arra, hogy a hitükért képesek lennének-e meghalni? Hívő lenne akkor is, ha ez a halálába is kerülhet? A harc (háború) erről szól. Minden értelmes katona tudja, hogy ha háborúba megy ott meg is halhat és ezzel valamilyen módon számolnia kell: „le kell ülni és fel kell mérni a költségeket”.

6. Isten szétválasztási („megtisztítási”) módszere: „alkalmassági vizsga”

6.1. A szétválasztás első „rostája”: a gyávaság

„És monda az Úr Gedeonnak: Több ez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt; Izráel még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem! Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérnek a nép közül huszonkétezren, és csak tízezren maradnak ott.”Bírák 7:2-3

Isten egy féltőn szerető Isten, aki senki másnak nem adja a dicsőséget:

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak”.    Ézsaiás 42:8

Isten szemében ezért az összegyűlt „nép soknak bizonyult, mert még maguknak tulajdonítanák a dicsőséget”. Isten nem ad rá lehetőséget, hogy elvegyük tőle a dicsőséget, jobb, ha ez eszünkbe sem jut!

Tudjuk azt is, hogy Isten nem a félelem lelkét adta nekünk:

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”   2 Timótheus 1:7.

Tehát Isten az első minősítési szempontnak a harcosoknál az alázatosságot és bátorságot tekinti. Tudjuk ugyanis, hogy „aki magát felmagasztalja (azaz büszke), az – vereséget szenved – megaláztatik (Máté 23.12.), a gyávák pedig nem öröklik Isten országát, hanem részük az örök halál lesz a kénköves, égő tóban. (Jelenések 21.8.) Egy büszke, ugyanakkor gyáva katona nemcsak saját magára, hanem társaira nézve is nagyon veszélyes!

Az első „rostáláson” tehát kiesett a 32 000 „harcosból” 22 000, mert tudjuk, hogy 10 000-en maradtak. A „gyávaság rostán” tehát kiesett kb. 70 %. Ma hány hívő áldozná fel az életét az Úrét, vagy hitbeli barátaiért? Ha ma a gyülekezeti látogatók (tagok) figyelmét nyomatékosan felhívnánk rá, hogy az igazi keresztyének bizony meg is halhatnak – és csak az maradjon, aki ezt vállalja – kérdés, hogy akkor mennyi gyülekezeti látogató (tag) maradna? Ma sok ember azért megy gyülekezetbe, mert ott valamiféle védelmet, nyugalmat talál a világban dúló gonoszság elől. Ez egyáltalán nem harcról és háborúról szól. Másrészt miért mondana le bármelyik vezető (pásztor) a gyülekezet 70%-áról saját megélhetését veszélyeztetve, nagyságról, hírnévről nem is beszélve? Ez a 70 % valóban a „többség”, de még nem az a „sokaság”, akik ma a Máté 7 szerint a gyülekezetekben a „széles úton” járnak. Gedeon példázata is igazolja ezt, mert Isten sem áll meg itt a „rostálással”. Jön a következő „rosta” (megvizsgálás). Vajon mi lehet az?

6.2. A szétválasztás második „rostája”: a test kívánsága

„És monda az Úr Gedeonnak: Még ez a nép is sok; vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is menjen.

És levezette a népet a vízhez, és monda az Úr Gedeonnak: Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.  És lőn azoknak száma, akik kezükkel szájukhoz véve nyaldosák a vizet, háromszáz férfiú; a nép többi része pedig mind térdre esve ivott.És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, akik nyaldosták a vizet, és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, ki-ki a maga helyére.”   Bírák 7.4-7.

Mit is kért Isten Gedeontól?

Azt, hogy „vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom (megvizsgálom) őket”.

Miből állt ez a próba?

„Mindazokat, akik nyelvükkel nyalnak a vízből, mint ahogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdeikre esnek, hogy igyanak.”

Ez azt fejezi ki, hogy ha az emberek letérdelve, mohón isznak a vízből, akkor félre kell állítani őket, mert nem tudnak uralkodni testi vágyaikon, ezért alkalmatlanok a harcra.

Mit látunk ezekből? Egyrészt azt, hogy Isten még mindig sokallta a megmaradt létszámot. Nem szeretnék spekulatív gondolatokba belemenni, de mindenesetre az egyértelmű, hogy Isten nem mennyiségi szemléletű, Nála a minőség számít. Ő Mindenható, olyan hatalmas, hogy bármilyen kicsi népet győzelemre tud vinni. Ez valóban bátoríthat bennünket, ha kevesen vagyunk, csak az a kérdés, hogy megfelelünk-e mi is ezeknek a minősítési kritériumoknak? Átmentünk-e mi is mind a két „rostán”? Láthatjuk tehát, hogy a gyülekezet létszáma Isten előtt láthatóan semmit sem számít. A Biblia egyetlen gyülekezet létszámáról sem tudósít, tehát ez azt jelenti, hogy Istennél ez nem fontos. Talán szörnyű ezt így hallani sokaknak, de jó lenne, ha ezt megjegyeznénk, mert ez sok mindenben megváltoztatná a kialakult és elterjedt „evangélizálási stratégiánkat” és a már megnyert emberek minden áron való megtartására irányuló törekvéseinket. Isten nemcsak, hogy nem „kedveli” a nagyokat, a sokaságot (még magukat dicsőítenék meg!), hanem éppen ellenkezőleg. Ő mindig az utolsókat, a gyengéket, a kicsiket (keveseket) emeli fel és támogatja, mert azokban tudja igazán megdicsőíteni Magát.

Szellemi értelemben a második „rosta” szintén halálról szól. Ebben az esetben a test kívánságait kell halálra adni, hogy ne az emberi vágyak uralkodjanak az ember felett, hanem a Szent Szellem tudja vezetni a hívőket a mindennapi életükben. Ezzel pontosan ellentétes, az ördög munkája, hogy állandóan „jól akarjuk magunkat érezni” a gyülekezetekben. Ez a testi vágyak kielégítése!

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”  Róm 8:12-17

Akiket a testi vágyak (jó érzések) vezérelnek, azok test szerint élnek és ők valójában a Béliál fiai, a világ fejedelmének, az ördögnek a fiai.

Az ige a világ szerint való élést úgy jellemzi, hogy az

a test kívánsága és

az élet kérkedése (dicsőség: nagyság, hírnév, gazdagság…),

amitől óv bennünket Isten.

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.   1 János 2:15 -17

Nem a világ fejedelmének munkája az, hogy a világ szellemét „becsempészi” a gyülekezetekbe, hogy a hívők arra törekedjenek, hogy „jól érezzék magukat” a gyülekezetekben, mint ahogyan az a világban is van, hogy az érzékeik vezessék őket?

Valódi tanítványokat – Istennek tetsző harcosokat – akarunk Isten serege számára kiképezni? Olyanokat, akik halálra adják a testüket minden nap, megfeszítve azt indulataival együtt, megöldökölve a test kívánságait Szellem által, hordozva a keresztet minden nap, hogy szellemileg és ne a vágyaink által vezetettek legyünk? Ez jelenti a krisztusi életet, hogy Krisztushoz hasonlókká válunk. Meghalunk mi a világnak (a test kívánságainak), hogy Krisztus élhessen bennünk minden nap?

Pállal együtt el tudjuk mondani?

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”   Gal. 2:20

Ezt fejezi ki Gedeon csapatánál a második „rosta”-próbája. Hányan mentek át a „záróvizsgán”, ahol a „fő tantárgy” a testi kívánságok halálba adása volt? Az első „rosta” után megmaradt 10 000 emberből 300 ember bizonyult érettnek! Ez elég kevés ugye? Igen, ez tényleg kevés! Ha egy kicsit számolunk akkor ez az eredeti 32 000 – nek alig 1%-a, és az első „rostán” átment 10 000 – nek is csak a 3%-a! Megdöbbentő ugye? Istennél ezt jelenti a kevesek. Ők nem egy kisebbség, hanem valóban nagyon  kevesen vannak, velük azonban már vállalja az Úr a harcot. Ők az igazi „Gedeon csapata”.

A mai névleges keresztyénség állapotát látva úgy hiszem, hogy ők nem azok a kevesek, akik a „keskeny úton” járnak, akik mindenben engedelmeskednek Istennek (a Szent Szellem vezetésének minden nap) és képesek a testi vágyaikat minden nap a halába adni. Valójában pedig ezt jelenti keresztyénnek (krisztusinak) lenni, akiket az Úr ismer. Ellenkező esetben csak „gonoszok” (a világ fiai) minősítést kaphatunk. Ők azok, akik cselekedeteikkel nem engedelmeskednek Isten parancsának és „szájukkal tisztelik ugyan Istent”, és lehetnek aktívak is a „maguk választotta Istentiszteleten”, de a „szívük messze van Tőle”. Ők azok, akik cselekedeteikkel, amik a test cselekedetei, nem Istennek, hanem a testi vágyaknak, az ördögnek engedelmeskednek. Ezt jelenti az elterjedt „érzéki keresztyén” kifejezés, ami valójában nem keresztyén, hanem teljes egészében világi, mert az Úr nem ismeri őket. A mai kényelmes gyülekezeti környezet sok esetben inkább hasonlít egy Wellness-központra, ahol a testi és érzéki vágyakat táplálják (szórakoztatnak) inkább, mint valóságos „harctér” lenne, ahol valóságos (szellemi) harc folyik.

Sokszor meglepődöm rajta, hogy az ilyen érzéki környezetből származó emberek azt tekintik „szelleminek”, hogy „állandóan érezni akarják a Szent Szellem jelenlétét”. Vannak, akik közben a testi kívánságoknak is engednek (bűnben élnek) és ennek ellenére „közbenjáróknak” (szellemi harcosoknak”) tartják magukat. Talán nem csoda, hogy még mindig nem kezdődött el a mindenki által várt nagy ébredés, mert először a gyülekezeteknek kell felébredni, megtérni. Isten az ítéletet az Ő egyházán kezdi, és ezt látjuk a Jelenések könyvében szereplő hét gyülekezet esetében is (Jel 2.1 – 3.22.), ahol hét gyülekezetből hatot megtérésre szólít fel az Úr; mert baja van velük! Mindnek ismeri az Úr a cselekedeteit, mert vannak cselekedeteik, csak azok nem Úr szerint valók. Hiszem, hogy a hét gyülekezetnek szóló prófécia fontoz üzenet a mai egyház számára. Nem hódíthatjuk meg a világot az Úr számára, amíg a gyülekezetek megtéretlen állapotban, a világ fogságában vannak!

Vannak, akiket az Úr kihív ma az elvilágiasodott gyülekezetekből. Ők engedelmeskednek az Úr felszólításának, hogy „menjetek ki közülük”. Sokan ma a pusztában vannak közülük, ahogy Mózes és Jézus is a szolgálatának megkezdése előtt. A „puszta” egy magányos, puszta hely, egyedül az Úrral, ami a felkészítés helye. Akiket az Úr kihív a pusztába, azok ismerik az elhívásukat, de a kiküldésük, a szolgálatba állításuk csak a pusztai felkészítő időszak után kezdődhet el. Isten ma elhív ismét „útkészítőket”, akik egyengetik az utat Jézus visszajövetele előtt, hasonlóan Keresztelő Jánoshoz, amiről Ézsaiás próféta is beszél, akik Illés szellemével jönnek:

„Mert ez az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.    Máté 3:3

Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.” Ézsaiás 40:3-5.

Ez nem látványos feladat, mert sokak szeme elől elrejtve történik, de eljön a rendelt idő, amikor az Úr megszólítja az Ő embereit a rejtekhelyeiken (a „pajtában csépelve”, mint Gedeont) és előhívja őket, hogy álljanak a sereg élére. Kész vagy az első nagy próbára testvérem? Lerombolni atyáink bálványait, amiről korábban beszéltünk? Ez a kezdet! Csak utána kezdődhet a sereggyűjtés krisztusi mérce alapján csupa halálra szánt, kereszthordozó emberből. Ez a győztes Gedeon csapat, akiket fel fog emelni Isten, hogy megvívják az utolsó idők győztes háborúját, nem emberi, hanem Isteni módszerekkel. Nem lesznek sokan, hanem kevesen, nagyon kevesen, de alázatos, bátor, halálra szánt győztes nép lesz, aki mindenben engedelmeskedik Jézusnak és az Ő nevét emelik fel, dicsőítik meg.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó (Isten szerint való) cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5:16

7. Isten harcmodora: a harc az Úré

„És monda néki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket. Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba. És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annak utána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, akik a táborban voltak. És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon odament, ímé az egyik férfiú éppen álmát beszélte el a másiknak, és monda: Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt. A másik aztán felele és monda: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.  És mikor hallotta Gedeon az álomnak elbeszélését és annak magyarázatát, meghajtja magát, és visszatér az Izráel táborába, és monda: Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát.  És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba.  És monda nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak szélibe, és akkor, amint én cselekszem, ti is úgy cselekedjetek. Ha én a kürtbe fújok és mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül, és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért!  És lemegy Gedeon, és az a száz férfiú, aki vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor éppen az őrség felváltatott, és kürtölnek a kürtökkel és összetörik a korsókat, amelyek kezükben voltak.  És kürtölt mind a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltanak: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért! És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült. És mikor a háromszáz ember belefújt kürtjébe, fordítja az Úr kinek-kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban, és egész Béth-Sittáig futott a tábor, Cererah felé, Abelmehola határáig, Tabbathon túl. És egybegyűjtettek az Izráel férfiai Nafthaliból, Áserből és az egész Manasséből, és úgy űzik a Midiánitákat…..”   Bírák 7.23.

A fenti igeszakaszból egyértelműen kitűnik, hogy ezt a harcot nem Gedeon és az ő emberei vívják emberi erővel, hanem az Úr: az Úré a harc!

A harc az Úré:

–         Ő hívta el Gedeont,

–         Ő választotta ki a harcosokat is,

–         Ő határozta meg a harcmodort, ami emberi ésszel nevetséges, de nem Istennél!

–         Ő küld felderítőket a Midianiták táborába,

–         Ő ad álmot a Midián katonáknak is, akiknek ez által félelmet ültet a szívükbe,

–         Ő zavarja össze az ellenséget, hogy egymás ellen hadakozzanak, teljes zűrzavart okozva közöttük,

–         Ő az, aki győzelemre viszi a népét,

–         Gedeonnak és csapatának nincs más dolga „csupán” engedelmeskedni mindenben Istennek és megtenni azt a keveset, amit Isten kér tőle

–         Isten a nagyobb részt vállalja Magára.

Így harcolunk mi is? Ugye nem! Mi Isten munkáját is magunkra vállaljuk sokszor, emberileg jóval többet teszünk, mint kellene, de mivel nincs egyértelmű kijelentésünk Istentől, így azt sem tudjuk igazán, hogy mit akar Isten elvégezni és mi lenne a mi részünk, amiben engedelmeskednünk kellene.

Mit tehetünk ezek után mégis?

Bűnbánatot kell tartani és megtérni bűneinkből és az Úrhoz kiáltani nyomorúságos állapotunkban és beismerni, hogy teljesen kirabolt bennünket az ellenség. Elismerni, hogy Isten segítségére van szükségünk a győzelemhez, mert magunktól ez nem megy.

Megtagadni magunkat és hordozni a keresztet minden nap, keresve az Ő szellemi vezetését és engedelmeskedni annak minden nap. Csupán ennyit kér tőlünk az Úr.

Övé legyen a dicsőség mindenért.

Abonyi Sándor

Lektorált változat: 2014-03-29

Kapcsolódó (olvasásra javasolt) írások, amik mind megtalálhatók a a www.keskenyut.wordpress.com blogon:

1. A korszellem legyőzése – Nochta Pál Attila
2. Amikor a gyülekezet a világhoz válik hasonlóvá – John McArthur
3. Az elválasztás – Horváth István
4. Látás a széles és keskeny útról – Rédei Róbert
5. A szentség útja – Abonyi Sándor
6. Elegy vagy egység – Abonyi Sándor

Kategória: helyreállítás, Magyar tanítások | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Vision of the Broad and Narrow ways – Robert Redei

On 12th of April, 2012 – at one of our House Church meeting while we prayed – I received the following vision.

I saw two ways. These two ways divided already at the beginning. On the left side was a broad and straight way paved with large, square, white stones. There were continuous metal barriers on either side of the road similar to crash barriers. Many people are walking on this road, all held in one direction – straight ahead. The road was so long the end could not been seen; it faded into nothingness.

On the right there was a narrow road rising up a mountain, serpentined with a very steep up-grade.  It also was paved with square stones, but there were no barriers and the stones close to the edge of the road were crumbling and falling away. This road was not straight, but ever winding upward, ending in fluffy clouds. The end of this road was beautiful but few people were walking on this road, and those were in small groups some distance from each other. The distance and the difference of level between the two roads increased continuously after the dividing point.  The edge of narrow way, different from the broad way, was in a bad condition; the outside stones had slipped down.  Between the two roads was a steep and barren slope. There were not either rocks nor plants. It was as though volcanic ash covered the hillside.

Explanation:

The paving stones on both roads had been placed there by many generations of people. The straight, wide road is easily and comfortably traveled and therefore the majority of people choose it.  They see many people there and therefore they mindlessly join them.  They do not see that the road leads only to nothing, hopeless and destruction.  Turning back on this road is impossible.  The barriers on the edges of road were placed by Satan to prevent any deviation from the comfortable way. I saw the barriers were not very high; anybody could step over them. If someone did step over the barriers, he would have to face the barren slope and the steeper mountainside, with the beautiful clouds and the sun at the top to where the narrow road was running.  If one managed to overcome the obstacles they could come to the narrow path.  At the beginning – close to dividing of both roads – it is fairly easy to climb up from the broad way, but later as  the distance and difference of level increases,  it becomes much more difficult. On the broad way the people are unable to go ahead without hindrances.  So many people are on this way that they come to hinder each other; more urgent ones crush slower ones. Weaker ones try to move to the edge of the road, but the mass of people press them onto the barriers.  If one gets chushed he will die there on the way. Whoever gets to the end, will win their „reward”: they will be alone in the utter darkness till the end of times.

The narrow road is slightly winding to facilitate advancing up the difficult and steep slope. Stones have slipped from the side of the road because there are some people who have seen how much easier it appears to walk the wider road, and risking spiritual integrity they have slithered off the narrow path to the wider one.  On other hand some have unintentionally veered off the narrow road because they were not paying sufficient attention to the precariously positioned stepping stones. These unwary people clung to the stones at the edge of the road until they could scramble back up on the path and continue their journey. The wisest travelers try to walk in the middle of the path where the paving stones are stable and in good condition.  Due to the steep incline, the force of gravity (Satan) pulls the travelers backward and therefore it is very easy to slip back. To climb from the wide road to the narrow road is very difficult, but it is not impossible. The Lord’s mercy helps defeat the obstacles that seem so difficult. Our brothers and sisters are able to support us against the slipping back. The key to progress on the narrow path is God’s infinite mercy and love, which makes the journey easier and more enjoyable. The reward can be attained only at the end of the road: when we reach the top God gives us His best.

I thank the Lord that a few days later – in the evening before bed – I read in the Book of Proverbs the following passages describing the two paths open to me. (NIV translation)

„In the way of righteousness there is life; along that path is immortality.” – Prov 12:28

„The path of life leads upward for the wise to keep him from going down to the grave.” – Prov 15:24

„There is a way that seems right to a man, but in the end it leads to death.” – Prov 16:25

„A violent man entices his neighbor and leads him down a path that is not good.” – Prov 16.29

„A man’s own folly ruins his life, yet his heart rages against the Lord.” – Prov 19:3

„All a man’s ways seem right to him, but the Lord weighs the heart.” – Prov 21:2

„A man who strays from the path of understanding comes to rest in the company of the dead.” -Prov 21:16

Jászberény, HU

14 April 2012, 11 p.m.

Kategória: church, English teachings, prophecy | Címke: | 1 hozzászólás

Látás a széles és keskeny útról – Rédei Róbert

2012.04.12-én egy házi közösségi alkalmunkon – ima közben  – a következő látást kaptam.

Két utat láttam. A két út az elején szétágazott. Baloldalon volt egy széles és egyenes út. Kövekkel volt kirakva, szabályos fehér nagyméretű térkövekkel. Az út két oldalán fémkorlátok voltak, a szalagkorlátokhoz hasonlóak. Sok ember járt ezen az úton, mind egy irányba tartottak, egyenesen előre. Az út olyan hosszú volt, hogy a vége nem látszódott, beleveszett a semmibe. A jobb oldalon a másik út keskeny volt és erősen felfelé emelkedett, mint a hegyoldalaknál szokott. Ez is térkövekkel volt kirakva, de itt a szélén nem volt korlát és az út szélein a kövek leszakadozóban voltak. Az út nem egyenes, hanem enyhén kacskaringós volt, viszont töretlenül felfelé tartott a felhők felé. Az út vége gyönyörű és tiszta bárányfelhők közé ért és be is fedték a felhők. Ezen az úton kevés ember járt, szakaszosan és ritkásan. A két út között, ahogy fokozatosan elvált egyre nagyobb lett a távolság és a szintkülönbség. A keskeny út széle – a széles út felől – rossz állapotban volt; a szélső kövek meg voltak csúszva lefelé, és a két út között egy meredek és kopár lejtő volt. Nem volt sem sziklás, sem növények nem voltak rajta. Olyan volt, mint egy vulkáni hamuval fedett hegyoldal.

Magyarázat:

A köveket emberek rakták le mind a két úton sok generáció óta. Az egyenes és széles út könnyen és kényelmesen járható és ezért nagy tömegek választják. Látják, hogy sokan vannak rajta, könnyelműen hozzácsapódnak a többiekhez. Nem látják, hogy az út a semmibe vezet – a kilátástalanságba és a megsemmisülésbe. Ezen az úton nincs lehetőség visszafordulásra. Az út szélein a korlátot Sátán emelte, hogy megakadályozza az embereket a kényelmes útról való letérésben. A korlátot mégsem láttam olyan magasnak, hogy azt ne lehetne átlépni. Ha valaki mégis átküzdi magát rajta, még akkor is szembe kell néznie a meredek és kopár, egyre csak magasodó hegyoldallal, aminek a tetején ott van a másik – a keskeny út – és a csúcson a gyönyörű felhők a nap sugaraival koronázva. Ha sikerül az akadályokat legyőznie rátér a keskeny útra. Mikor az elején szétágazik a két út még könnyebb a széles útról felkapaszkodni, de ahogy egyre távolodik és a szintkülönbség is nő, már sokkal nehezebb. A széles úton az emberek nem tudnak akadálytalanul haladni. Sokan vannak az úton, egymásba botlanak, akadályozzák egymást, a sietősebb eltiporja a lassabbat. A gyengébbek próbálnak kihúzódni a szélére, de ott a tömeg nekiszorítja őket a korlátnak. Akit eltipornak ott hal meg az úton. Aki eljut a végéig, megkapja jutalmát: kinn lesz a külső sötétségben az idők végezetéig.

A keskeny út enyhe kacskaringóssága azért van, hogy a felfelé haladóknak megkönnyítse a nehézségeket a meredek felfelé vivő úton. Az út szélén a kövek azért csúsztak meg, mert vannak olyan emberek, akik lefelé tekintgetve azt látják mennyivel könnyebb a széles úton járni és kockáztatva (lelki)épségüket lecsúsznak, leereszkednek a széles útra. Másrészt, akik a keskeny úton haladva nem eléggé figyelmesek a szélső kövekre lépve önkéntelenül és nem szándékosan megcsúsznak, de ezek az emberek visszakapaszkodnak és folytatják útjukat. A legbölcsebbek mindvégig a keskeny út közepén próbálnak haladni, ahol az út stabil és jó állapotú. A keskeny útról lefelé (vissza)csúszni könnyű, mert a gravitáció (Sátán) húz. Felfelé a széles útról nehezebb feljutni, de nem lehetetlen. Az Úr irgalmával megsegít, hogy az oly nehéznek tűnő akadályt legyőzhessük. A megcsúszásnál még tudnak segíteni az úton haladó drága testvéreink! Legfontosabb mégis a keskeny úton való haladás, mely Isten irgalmával és végtelen szeretetével könnyebbé és élvezetessé válik és a jutalma ott van az út végén. Mikor felérkezünk a csúcsra, a legdrágábbat adja nekünk ISTEN!!!

Hálát adok az Úrnak, mert néhány nappal később – este lefekvés előtt – a Bibliát olvasva a Példabeszédek könyvéből a következő igéket kaptam a két útra vonatkozóan:

“Az igazságosság útja az életre visz, a rosszindulatúak útja a halálba.”   Péld. 12;28.

“Az értelmes ember útja felfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje.”   Péld. 15;24.

“Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis halálba visz.”   Péld. 16;25.

“Az erőszakos ember elcsábítja társát, és a balszerencse útjára vezeti.”  Péld. 16;29.

“Az embernek balgasága rontja el az útját, a szíve mégis az Urat hibáztatja.”    Péld. 19;3.

“A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója.”     Péld. 21;2.

“A belátás útjáról letérő ember a holt lelkek közt fog megpihenni.”      Péld. 21;16.

Jászberény, 2012.04.14, 22.

Rédei Róbert

Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, próféciák, Szentség | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Preparing for Social Collapse by Rom McKenzie

The writing is available in PDF form here

http://kingwatch.co.nz/Christian_Political_Economy/social_collapse.htm

If the economic crisis gets really bad, the fabric of some societies will be torn apart. If work gets scarce unemployed people might start rioting and looting. If the government runs out of money, it might stop paying the police. In the worst case scenario, gangs of youths might roam streets of the city terrorising the population. The city would be a dangerous place, but the country would be no better. If food is scarce, hungry hoards might trample the countryside searching for something to eat. Personal security would be a big issue.

I am not that pessimistic. Very few western countries will experience social chaos and mob rule as a result of this economic crisis. The powers that be will simply not let it happen. Troops have already been deployed in many countries ready to prevent riots and looting. When faced with a choice between disruption of their comfort and dictatorial government, the people of the West have voted consistently for their comfort. We are more likely to see autocratic governments than mob rule in the West. Repressive governments will not be a threat to Christians, as they will mostly ignore us, unless we become an irritant.

In some parts of the world however, where governments are less secure, economic crisis might collapse into social and economic chaos. Christians living in these nations would be wise to prepare. To assist their preparation, I will examine the scriptural teaching about protection in times of social chaos.

Another reason this teaching is important is that the whole world is moving towards the next epochal event in history called the time of desolation. This short season leads to a great outpouring of the Holy Spirit and a powerful advance for the Kingdom of God, but it will be a time of terrible dislocation. All Christians should be thinking about how they can prepare for this season.

God Protects in Many Ways

Our immediate response to thoughts of social crisis is that God will protect us. This is true. The scriptures are full of promises that God will protect his children.

God is our refuge and strength,
an ever-present help in trouble (Ps 46:1).

I will say of the LORD, “He is my refuge and my fortress,
my God, in whom I trust.” (Ps 91:2)

Every Christian should meditate on these promises.

We should also be careful, because saying that “God is our defence” is a bit like saying “God will provide”. We need to put some content around these statements, or they just become wishful thinking. God sometimes works miracles, but he mostly provides and protects us through other people. To obtain his full protection, we must understand how he protects his people. The scriptures show several ways that this will work in practice.

  1. Prayer

Prayer is essential for protection from evil. When Peter was thrown into prison, the church prayed all night.

So Peter was kept in prison, but the church was earnestly praying to God for him (Acts 12:5).

When Paul and Barnabas were in prison, they spent the night praying.

About midnight Paul and Silas were praying and singing hymns to God, and the other prisoners were listening to them (Acts 16:25)

In times of chaos and crisis prayer is our best weapon.

  1. Miracles

God will sometimes work a miracle to protect his people. He parted the Red Sea to protect the children of Israel (Ex 14). This option will be relatively rare. We cannot just assume that God will send a miracle, but should understand the full range of ways that God works.

  1. Angels

Angels sometimes provide protection for God’s people. Elisha opened the eyes of his servant to see the multitude of angels that were protecting them

Then the LORD opened the servant’s eyes, and he looked and saw the hills full of horses and chariots of fire all around Elisha. (2 Kings 6:17).

Peter was released from prison by an angel (Acts 12:6-10).

  1. Natural Events

God can manipulate natural events to protect his people. He sent a plague to destroy Sennacherib’s army.

That night the angel of the LORD went out and put to death a hundred and eighty-five thousand men in the Assyrian camp. When the people got up the next morning—there were all the dead bodies! 36 So Sennacherib king of Assyria broke camp and withdrew. He returned to Nineveh and stayed there. (2 Kings 19:35-36).

When Paul and Silas were in prison in Philippi, an earthquake shook open the doors of the prison. They did not take the opportunity to escape, but God used the earthquake to get them set free (Acts 16:25-28).

  1. Good Guidance

Getting good guidance will be really important in a time of crisis. When Paul was on a Roman ship in the middle of a terrible storm, God showed him a dream what would happen. He encouraged the soldiers and sailors.

Last night an angel of the God whose I am and whom I serve stood beside me and said, ‘Do not be afraid, Paul. You must stand trial before Caesar; and God has graciously given you the lives of all who sail with you.’ So keep up your courage, men, for I have faith in God that it will happen just as he told me (Acts 27:23-25).

The solders and sailors listened to Paul, because he knew what was going on and what to do. They followed his instructions and protected Paul’s life. If Christians have insights into what is going on, they may be able to influence hostile leaders. This might be important for their protection.

During a crisis, Christians should seek guidance from God. Doing God’s will is the best protection in every season. Being at the centre of his will is the safest place. Joseph was able to protect his family, because he knew what to do. God spoke to him in a dream to provide the guidance that he needed.

When they had gone, an angel of the Lord appeared to Joseph in a dream. “Get up,” he said, “take the child and his mother and escape to Egypt. Stay there until I tell you, for Herod is going to search for the child to kill him” (Matt 2:13)

  1. Wisdom

Wisdom will find the safest options. Moses was born in a hostile nation. His mother hid him in a place where Pharaohs daughter would find him.

So the woman took the baby and nursed him. When the child grew older, she took him to Pharaoh’s daughter and he became her son. She named him Moses (Ex 2:9-10).

Moses was protected in the royal palace, because his mother was wise.

  1. Small Groups Together

Christians are called to be salt and light in the world.

You are the light of the world. A city on a hill cannot be hidden. Neither do people light a lamp and put it under a bowl. Instead they put it on its stand, and it gives light to everyone in the house (Matt 5:14-15)

Withdrawing to a place of safety must be a last resort, because we would be putting a lamp under a bowl when it should be shining into the darkness.

We face the challenge of living in the world, while being protected from it. This was easy while we were the dominant culture in Western society. We could expand our influence by spreading across society. Unfortunately, that world has changed and we have now become a small minority in a hostile world. We are now spread too thin to impact our culture and are too isolated to keep each other safe. Isolation in suburbia is dangerous when society collapses.

Once Christians could live anywhere and be safe. We now need to think much more strategically about where are live. The best way to keep safe, without losing visibility is for a group of Christians to live together in the same neighbourhood. If four or five families lived in close proximity to each other, their lives would be open to the people living around them, while being protected by the bonds between them.

About twenty houses in and around A Street have Christians living in them (shaded grey). Some moved into the area, but a few lived there before they became Christians.

There are fifty houses in the neighbourhood, so the neighbourhood has not been swamped by Christian, but they have sufficient presence to have an influence. Those living amongst them will see Christianity in action.

Living close to people we trust will strengthen our security. The people living in homes near the entrance from D Street could take responsibility for warning the rest of the community of coming trouble. The Christians could join together to stand against those who want to harm them. When they go out of their community, they could travel together to ensure their safety. If thinks got really bad, they could throw up barrier at the entrance to A Street to keep intruders out. Those living outside could move inside for a time.

During a time of crisis, giving and sharing will be much easier for people who live near to each other. Living in the right place will be vital, while isolation in suburbia could mean separation from those who can care and share with us. People who have never heard the gospel might choose to live among the Christians in this community, because it is a safe and secure place to live.

  1. Selling Property

When a time of crisis is drawing near, God will tell some Christians to sell their property. After Pentecost, Christians living in Jerusalem sold their land.

Joseph, a Levite from Cyprus, whom the apostles called Barnabas (which means Son of Encouragement), sold a field he owned and brought the money and put it at the apostles’ feet (Acts 4:36-37).

These people had heard Jesus prophecy (Matt 24:1-35) that Jerusalem would be destroyed. They knew that the day was coming when there property would be worthless, so they sold out while the market was still good. They used their money to provide food for people who had lost their income during a tumultuous time.

During unsettled times, some Christians will be lead to sell their property while it still has value. Some will use the money to provide assistance to those who are destitute. Others might some use the proceeds to buy a home that is closer to other believers. The objective is not to protect our property, but to use our property strategically to protect God’s people.

  1. Christian Friends

A group of Christian people, standing together, praying and watching out for each other may be able to resist some evil.

When the day of Pentecost came, they were all together in one place (Acts 2:1)

One hundred and twenty disciples were standing in one place. This made it quite difficult for the Jewish leaders to attack them. They were safe while they stayed together. The Upper Room was the safe place from which the church launched its rapid growth.

Every Christians should have a group of friends who will gather together to stand against evil. Paul was kept safe in Damascus and then Jerusalem (Acts 9) because he had other believers who watched out for him. Jeremiah had friends who took a stand and kept him safe (Jer 37,38).

Geography is important for spiritual warfare. Christians living in isolation will be outvoted spiritually in their locality. In contrast, a dozen Christians living the same neighbourhood will be able to unite in prayer to drive out the enemy and make their locality a spiritual stronghold for the Lord.

  1. Neighbours

Most of the people living in suburbia hardly know their neighbours. During a time of social collapse, good relationships with neighbours will be essential. Christians can prepare for challenging times by developing strong relationships with their neighbours. This will be easier, if there are a number of Christians in the neighbourhood.

If it is possible, as far as it depends on you, live at peace with everyone (Romans 12:18).

When organising the security of their neighbourhood, Christians will need to draw in other people that they trust, so that they can contribute their skills and resources to the common cause.

  1. Boldly Proclaim of the Gospel

In many situations, audacious proclamation of the gospel may be the best form of defence. When Peter and John were released from prison, they gathered together with some disciples to pray. They did not pray that God would hide them, but that he would equip them to proclaim the truth boldly.

Indeed Herod and Pontius Pilate met together with the Gentiles and the people of Israel in this city to conspire against your holy servant Jesus, whom you anointed. Now, Lord, consider their threats and enable your servants to speak your word with great boldness. Stretch out your hand to heal and perform miraculous signs and wonders through the name of your holy servant Jesus.” After they prayed, the place where they were meeting was shaken. And they were all filled with the Holy Spirit and spoke the word of God boldly (Acts 4:27-31).

Attack is often the best defence (in a spiritual sense). The disciples responded to persecution by proclaiming the gospel and healing the sick. If God’s people are healing the sick and releasing the captives, hostility will often disappear.

  1. Hiding in Secret

In some situations, hiding in a quiet place may be a sensible option. If a city is in an uproar, just keeping out of sight until things die down might be the best protection. Two days after the crucifixion, the disciples were hiding behind closed doors in an upper room.

On the evening of that first day of the week, when the disciples were together, with the doors locked for fear of the Jews, Jesus came and stood among them and said, “Peace be with you!” (John 20:19).

Jesus did not condemn the disciples for hiding, but offered them peace. He had told them to wait in Jerusalem until they received the Holy Spirit, so keeping their heads down made sense.

We should think strategically about where we live. A house on a busy public street might be a dangerous place to live. Those living in wealthy suburbs might be setting themselves up as unnecessary targets. Living in a small side street where the entrance can be closed off with a couple of cars might be a safer option. Christians should live where God wants them to be, but they should also think about where they will go during a temporary disruption of their city.

We do not always have to be heroes. Hiding from trouble might be the best option, if the crisis will be temporary.

  1. Hiding Key People

Some of God’s people will have a role in hiding others from trouble. Obadiah was a key person in the court of Ahab. He hid a hundred prophets to protect them from the hostility of Jezebel.

Obadiah was a devout believer in the LORD. While Jezebel was killing off the LORD’s prophets, Obadiah had taken a hundred prophets and hidden them in two caves, fifty in each, and had supplied them with food and water (1 Kings 18:3,4).

This was a short-term solution, as these people could only be kept hidden for a limited time. Obadiah was willing to risk his life, because he thought strategically. He knew these people would have an important role to play once the current troubles were over, so he protected them to strengthen his nation’s future.

Athaliah was the wicked mother of a king, who used violence to seize control of her nation. Jehosheba and some priests acted strategically to thwart her plans.

When Athaliah the mother of Ahaziah saw that her son was dead, she proceeded to destroy the whole royal family. But Jehosheba, the daughter of King Jehoram and sister of Ahaziah, took Joash son of Ahaziah and stole him away from among the royal princes, who were about to be murdered. She put him and his nurse in a bedroom to hide him from Athaliah; so he was not killed. He remained hidden with his nurse … for six years while Athaliah ruled the land (2 Kings 11:1-3).

During this temporary hiccup in the life of the nation, going into hiding for a short time made sense. Wise, brave people made this possible.

  1. Positions of Authority

Christians in positions of authority may be able to use their influence to protect people from unnecessary harm. When Paul was shipwrecked on Malta, Publius the chief official of the island cared for Paul after his father had been healed.

They honored us in many ways and when we were ready to sail, they furnished us with the supplies we needed (Acts 28:10).

Christians should be open to God placing them in positions of authority where they can use their authority to do good in times of trouble. Many Christians would assume that Obadiah had compromised when he accepted a key position in Ahab’s evil government.

Ahab had summoned Obadiah, who was in charge of his palace. (1 Kings 18:3).

Yet God used Obadiah to protect many of his people. We should not be ashamed to take positions of influence in evil governments, if that is God’s purpose. God may put Christians in high places to protect his people.

  1. Honest Officials

Paul was protected several times by honest gentile officials.

The officers reported this to the magistrates, and when they heard that Paul and Silas were Roman citizens, they were alarmed. They came to appease them and escorted them from the prison, requesting them to leave the city (Acts 16:38,39).

The town clerk of Ephesus protected him from a riot (Acts 19:28-41). Paul used his rights as a Roman citizen to get protection from Gentiles rulers when he thought they might protect him. For example, he appealed to a Roman centurion when his life was under threat

As they stretched him out to flog him, Paul said to the centurion standing there, “Is it legal for you to flog a Roman citizen who hasn’t even been found guilty?” When the centurion heard this, he went to the commander and reported it….. The commander himself was alarmed when he realized that he had put Paul, a Roman citizen, in chains (Acts 22:23-30).

While in Corinth, Paul was protected by Gallio the proconsul of Achaia.

While Gallio was proconsul of Achaia, the Jews made a united attack on Paul and brought him into court…. So Gallio had them ejected from the court (Acts 18:12,16).

Christian lawyers will use legal means to protect people who are being persecuted by hostile governments or dishonest leaders. They should study the law to find ways to protect Christians in trouble.

  1. Fleeing Trouble

Paul often fled a city when trouble was stirred up.

They stirred up persecution against Paul and Barnabas, and expelled them from their region. So they shook the dust from their feet in protest against them and went to Iconium (Acts 13:50-51).

There was a plot afoot among the Gentiles and Jews, together with their leaders, to mistreat them and stone them. But they found out about it and fled to the Lycaonian cities of Lystra and Derbe and to the surrounding country (Acts 14:5-6).

They stoned Paul and dragged him outside the city The next day he and Barnabas left for Derbe (Acts 14:19-20).

When social chaos is confined, fleeing trouble is a sensible response.

  1. Migration

In some situations, migration may be the best option. Jacob found protection by moving away from Esau. Jacob found protection from a famine by migrating to Egypt (Gen 46:5-7). The problem with this option is that migrants can be treated badly. Jacob was cheated by his Uncle Laban. The Egyptians eventually enslaved the children of Israel. Christians should only migrate to escape trouble, if they have clear guidance from God. Migration from the frying pan to the fire is not wise.

Jesus family migrated to Egypt to escape the persecution of King Herod.

So he got up, took the child and his mother during the night and left for Egypt, where he stayed until the death of Herod (Matt 2:14).

Jesus was kept safe, when all other children were being slaughtered.

  1. Powerful Benefactors

God will sometimes raise up a powerful benefactor to protect people who have migrated to another country. Joseph was rescued from prison by Pharaoh (Gen 41). Nehemiah was protected by Artaxerxes king of Persia. Joseph and Nehemiah were raised up by political leaders who recognised their wisdom, diligence and honesty in the way they fulfilled their calling. This suggests that Christians should always be diligent and honest when doing their work, especially if they are working for people with power and influence. If Joseph had been bitter, twisted and lazy, God might not have been able to protect him.

Depending on a powerful benefactor can be risky. The Egyptians eventually turned against Joseph’s descendants. Martin Luther was protected by Fredrick the Frederick the Wise, the Elector of Saxony. Luther gained freedom to proclaim the gospel, but he had to compromise on political issues. When trusting powerful protectors, Christians should be careful that they do not compromise God’s standards.

  1. Caring for the Poor

As society falls apart, Christians should ramp up their efforts in caring for the poor and homeless. The best way to deal with evil is to resist it with love.

Do not be overcome by evil, but overcome evil with good (Rom 12:21).

Opportunities for helping people in trouble will abound. Rather than running away, Christians should be there to meet the need.

  1. Prophetic Confrontation

Christian prophets will confront the people and power wrecking evil against the people of the land. They will expose evil at all level of government and society. Even as the leaders of Israel were fleeing into exile in Egypt, Jeremiah continued to bring God’s word against them. He spoke these words to the escaping military leaders.

“I have heard you,” replied Jeremiah the prophet. “I will certainly pray to the LORD your God as you have requested; I will tell you everything the LORD says and will keep nothing back from you.” (Jer 42:4).

During a time of social collapse, Christian prophets should speak God’s word against those who are causing the chaos.

  1. Christian Enclaves

In rare situations where the social order has completely collapsed, Christians might need to get together in enclaves for protection. This should be a last resort, but history shows that minority groups can survive in a hostile culture by establishing an enclave in which to protect their culture.

An enclave is not the same as a ghetto. In political geography and diplomacy, an “enclave” is a territory whose geographical boundaries lie entirely within the boundaries of another territory. An enclave become a ghetto, if the population is inward looking and shaped by fear, but it does not have to be that way. An enclave can also be a stronghold or beachhead from which influence pushes out into the surrounding area.

Forming an enclave is not defeatist, but is a sensible strategy. Every general knows that a city cannot be won by single spreading soldiers throughout the city. Establishing a beachhead in a strategic locality and then expanding outward is a very effective way to take a city. An army takes a city by concentrating its power where the enemy is weak and then expanding out street by street and neighbourhood by neighbourhood. That is an excellent strategy for God’s people.

David established an enclave near the cave of Adullam, well outside Saul’s sphere of influence.

David left Gath and escaped to the cave of Adullam. When his brothers and his father’s household heard about it, they went down to him there. All those who were in distress or in debt or discontented gathered around him, and he became their leader. About four hundred men were with him. (1 Sam 22:1,2)

David was able to form a community that lived by his values and standards. He formed an army of mighty men, which eventually destroyed Saul’s huge army (2 Sam 23). David pushed out from this base and eventually established his kingship over all Israel.

In the chaos that follows the total collapse of social structures, forming a Christian enclave might be the only viable alternative, but these situations will be rare for Christians in the western world. Numerous small groups spread throughout the community will generally be a better option.

  1. Weapons

When Jesus went to the Garden of Gethsemane, he asked his disciples if they had any weapons.

Then Jesus asked them, “When I sent you without purse, bag or sandals, did you lack anything?” Nothing,” they answered.

He said to them, “But now if you have a purse, take it, and also a bag; and if you don’t have a sword, sell your cloak and buy one….The disciples said, “See, Lord, here are two swords.” “That is enough,” he replied (Luke 22:35,36,38).

This is an intriguing passage. Jesus reminded disciples that they did not take weapons when he sent them out on a mission. Even when going into hostile territory, they did not take weapons of defence. Paul confirmed this practice, as he never produced a weapon when he ended up in some messy situations. He was willing to take a hiding for the gospel. Jesus will not establish his kingdom with physical power, so those who are at the forefront of the kingdom expansion must not carry weapons. This ensures that the power of the gospel is never confused or contaminated with military force.

The situation after the Lord’s Supper was different. They were not on a mission, but waiting for something to happen. The opposition was attacking By checking that they had weapons, Jesus seems to indicating that defence would be appropriate in this situation. If this interpretation is correct, weapons can be used when protecting a community from hostile attack. A group of Christian men can use force to protect their families from attack.

There are several limitations to this principle:

  1. Jesus said that two swords among twelve men was enough. He was not starting a war. Two swords would be enough scare off half a dozen attackers, but not much more. This passage only allows a couple of weapons to provide defence against a limited attack.
  2. When a large crowd “armed with swords and clubs” came against Jesus and disciples, he refused to allow them to fight (Matt 26:47). When outnumbered by opposing forces, there is no point in getting into a brawl. It is better to surrender than to start a pointless fight (Luke 15:31-32). Using weapons for defence is permissible, but wise heads will prefer not to use them. The will not engage in futile fighting.

If the government is doing the terrorising, as happens in many places, resistance will be pointless, because the power of a militaristic government is usually unbeatable.

  1. The sword the disciples had was a “marcharia”, which is short sword or dagger designed for defence. It is quite different from the “romphaia”, the sword carried symbolically by the king on the white horse (Rev 19:21). The latter was a sabre or broad sword designed for attack in an offensive war. Jesus was not giving his disciples to permission to carry offensive weapons like AK47s. He only gave his disciples permission to carry weapons that are intended for defence (a small gauge shotgun).
  2. The entire group must be in agreement that the use of weapons is appropriate.

When Jesus’ followers saw what was going to happen, they said, “Lord, should we strike with our swords?” (Luke 22:49).

This was a good question. Before drawing weapons, each person should get agreement with from the rest of the his group. One of Jesus crew did not wait for consensus.

And one of them struck the servant of the high priest, cutting off his right ear (Luke 22:50).

John records Peter as the one who drew the sword. Jesus rebuked him. There must be consensus in the group before weapons are used.

  1. When Christians are sending out apostles, or going into the world to heal the sick or proclaim the gospel, all weapons should be left behind.
  2. This passage is not a justification for survivalism. Heading for the hills with a stash of food and cache of weapons is a recipe for irrelevance. Christians should focus on life in the city, because that is where most people live. Our hope is city, not an idyllic rural paradise (Rev 21:2). Our challenge is to develop lifestyles that are viable in a city, whether peaceful or violent.

A group of Christians who have gathered together in a house or neighbourhood to protect themselves from violent gangs or marauding mobs should have a couple of weapons. This might be enough to scare off an attacking gang or a single intruder, but they should not engage in a battle with a large mob.

If their society collapses and official defence forces cease to be effective, groups of people might need to come together to protect their city from external attack.

Conclusion

I have described twenty-two tools for security during the collapse of a society. The options chosen will depend on the circumstances faced. Some will not be needed unless the situation gets terribly desperate. Christians should seek God’s guidance before deciding on their response to impending crisis.

-§-

Copy Right – Ron McKenzie, New Zealand

This writing may be freely published without changes: http://kingwatch.co.nz/

Kategória: Christianity, English teachings, love | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Humanizmus kontra evangélium – Abonyi Péter

A tanítás MP3 formátumban letölthető itt

Jó épülést kívánok mindenkinek Sándor

Kategória: Abonyi Péter, Audio tanítások, egység, evangélium, gyülekezet, Magyar tanítások, Szeretet, utolsó idők, vezetés | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

A börtönben eltöltött idő áldása – Zac Poonen

Blessings from Impisonment by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Pál a római börtönből írt írásában mondja: “ne csüggedjetek el a bebörtönzésem miatt, mert ez a dolog az evangélium előrehaladását szolgálta” (Fil. 1.12). Pál hiszi, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.”  (Róma 8.28).

Pál bebörtönzése hogyan eredményezhetett jó dolgokat? Az egyik dolog, ami miatt Pál bebörtönzése jó dolgot eredményezhetett, hogy Pál egy olyan ember volt, aki állandóan úton volt. Amikor már idős volt, akkor is mindig utazott. A halála előtt olyan sok helyet akart elérni az evangéliummal, amennyit csak lehetséges. Annyira szoros kapcsolata volt az Úrral, hogy emiatt sok próbán ment át, és így szellemileg egy nagyon értékes emberré vált. Nem írt le azonban mindent, amire Isten tanította. Isten elhatározta, hogy ez az ember ne vigye a szellemi értékeit magával a sírba, hanem legyen az megőrizve áldásként és továbbadva a következő generáció számára. De hogyan érte el Isten, hogy Pál leálljon, leüljön és leírjon mindent? Megengedte neki, hogy bebörtönözzék!

Amikor Pál börtönben volt, akkor nem tudott utazni. Ezért eldöntötte, hogy hasznosan tölti ezt az időt és levelet ír néhány gyülekezetnek. Ezért írt a filippibelieknek, az efézusiaknak és a kolossébelieknek. Mi volt ennek az eredménye? Ezek az írások áldássá váltak sok millió ember számára az elmúlt 2000 évben. Így Pál bebörtönzése jó dolgot eredményezett.

Az 1980-as év közepén egy rövid időt kórházban töltöttem. Megkérdeztem az Urat, hogy miért engedte meg nekem, hogy kórházban legyek, amikor szorgalmasan szolgáltam őt mindenhol. Az Úr azt mondta nekem, hogy az Ő akarata volt, hogy lefeküdjek néhány napra és figyeljek arra, amit el akar mondani nekem. Annyira szorgalmasan szolgáltam, hogy nehezen tudtam időt szakítani arra, hogy beszélgessek az Úrral. Amikor rájöttem, hogy mi volt az oka a kórházba kerülésemnek boldog voltam, hogy ott fekhettem ameddig az Úr akarta, mert hallani akartam Őt. Az egyik haszna a kórházban eltöltött időmnek nem csak az volt, hogy meglátogathassanak! Ahogyan ott feküdtem az Úr elkezdett beszélni hozzám nap mint nap. Amiket az Úr elmondott nekem, azokat leírtam. Az volt az egyetlen olyan írás, amit úgy írtam, hogy egyik gondolatot a másik után, amit az Úr mondott nekem. Az „Istennek szüksége van az emberekre” címmel hoztam nyilvánosságra azt az írást (az “Új bor új tömlőben” című könyvem 2. fejezete), majd később „Az istenfélő ember ötven ismertetőjegye” című könyvecskében. Isten használta ezt az írást a világ sok országában. Úgy tekintek arra, mint a legfontosabb írásomra az összes közül. Azonban sohasem tudtam volna megírni azt, ha az Úr nem fektetett volna le egy kórházi ágyra!

Isten megállítja számunkra az időt betegség vagy bebörtönzés által annak érdekében, hogy megtegyünk valamit Őérte, ami különben sohasem lenne elvégezve. Ezért hálásak lehetünk Istennek mindenkor, amikor Isten megállít az utunkon. Célja van ezzel, mert “az istenfélő embereket éppen úgy az Úr állítja meg, ahogy a lépteit irányítja” (Zsoltár 37:23)

Volt egy második dolog is, amiben Pál bebörtönzése jó dolgot eredményezett. A következőt írja: „Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt” (Fil. 1:13); és később “minden itteni keresztyén emlékezni akart rám, különösen azok, akik a császár palotájában dolgoztak” (Fil. 4:22- Living Bible). Hogyan tértek meg emberek a császár palotájában? Úgy hogy Pál hirdette az evangéliumot azoknak a börtönőröknek, akik láncra verték őt. Azokban az időkben a rabok hozzá voltak láncolva egy börtönőrhöz, hogy így védekezzenek a szökésük ellen.  Miközben a római katona 8 órán keresztül hozzá volt láncolva Pálhoz, hirdethette az evangéliumot neki. A börtönőr nem mehetett el! Meg kellett hallgatnia. Amikor letelt a 8 óra, a követező 8 órában egy másik börtönőr váltotta az előzőt és akkor Pál annak hirdethette az evangéliumot! Így sok börtönőr megtért. Hamarosan egy kis gyülekezet jött létre a császár palotájában!

Pál bebörtönzésének eredménye egyrészt az, ami le van írva a Szentírásban, másrészt azoknak az embereknek a megtérése, akik sohasem juthattak volna el egy összejövetelre.

De ez nem minden. Volt egy harmadik áldás is, ami Pál bebörtönzéséből származott. Sok hívő felbátorodott az evangélium hirdetésében, amikor Pál bebörtönzéséről hallottak (Fil. 1:14). Megszabadultak az evangélium hirdetésének félelmétől és elkezdték bátran hirdetni a Krisztust. Így Pál bebörtönzése “az evangélium terjedését szolgálta”.

A mi Istenünk egy olyan Isten, aki a rossz dolgokat jóra tudja fordítani.

Dicsőség az Úrnak.

-§-

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: Bizonyságok, evangelizálás, Magyar tanítások | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Blessings from Imprisonment by Zac Poonen

The source is available here

You can download in PDF form here

Paul, writing from a prison in Rome says, “Don’t be discouraged about my imprisonment because my imprisonment has turned out for the progress of the gospel” (Phil.1:12). Paul believed that “all things work together for good to those who love God and are called according to His purpose” (Romans 8:28).

How did Paul’s imprisonment work out for good? Here is one way in which Paul’s imprisonment worked for our good: Paul was a man who was always on the go. Even when he was old, he was always travelling. He wanted to reach as many places as possible with the gospel, before he left this earth. He had such a close walk with God and had been through so many trials that he had become a very wealthy man spiritually. But he had not written down all that he had learnt from the Lord. God determined that this man’s spiritual wealth should not go down with him into the grave, but be preserved and transmitted for the blessing of future generations. But how could God make Paul slow down enough to make him sit down and write all that? He allowed him to be imprisoned!

When Paul was in prison, he could not travel. So he decided to spend his time profitably and write letters to some of the churches. That was how he wrote Philippians, Ephesians and Colossians. What was the result? Those writings have become a blessing to millions of people for 2000 years. So, Paul’ imprisonment turned out for good.

In the mid-1980s, I was admitted in a hospital for a short while. I asked the Lord why He allowed me to be in a hospital when I could have been busy serving Him somewhere. The Lord told me that He wanted me to lie down for a few days and listen to what He had to say to me. I had been so busy in the ministry that I had hardly got time to talk to the Lord. When I saw that that was the reason for my hospitalization, I was happy to lie there for as long as the Lord wanted, because I wanted to hear Him. One advantage of lying in a hospital bed is that you can only look up! As I lay there, the Lord began to speak to me day after day. As the Lord spoke to me, I wrote down what He said. That was the only article I ever wrote that was written almost thought for thought, as the Lord spoke to me. It was published as an article titled “God Needs Men” (Chapter 2 in my book “New Wine in New Wineskins”), and later as a booklet titled, “Fifty Marks of Godly Men”. God has used that article and that booklet around the world in many countries. I consider it to be the most important of all my writings. But I might never have written it, if the Lord had not put me in a hospital-bed!

God stops us at times – by sickness or by imprisonment – in order to make us do something for Him that we would never have done otherwise. So we can be thankful whenever God stops us in our tracks. He has a purpose in it, for “the STOPS of good men are directed by the Lord, just as much as their STEPS” (Psalm 37:23).

There was also a second way in which Paul’s imprisonment worked for good. He says, “My imprisonment in the cause of Christ has become well known throughout the whole praetorian guard and to everyone else” (Phil.1:13); and later, “All the Christians here want to be remembered to you, especially those who work in Caesar’s palace” (Phil.4:22– Living). How did people in Caesar’s palace get converted? Because Paul preached the gospel to those prison guards when they were chained to him. In those days, prisoners were chained to a prison guard to prevent them from escaping. During the 8 hours that a Roman soldier was chained to him, Paul would preach the gospel to him. The guard could not go away!! He had to listen. When one guard’s 8-hour shift was over, another guard would replace him for the next 8 hours – and Paul would preach the gospel to him too! Thus a number of the guards were converted. Very soon there was a little church meeting in Caesar’s palace!

Paul’s imprisonment resulted therefore in the Scriptures being written and in people (who would never have come to a meeting) being converted.

But that was not all. There was a third blessing too, that came from Paul’s imprisonment. Many believers who had been timid became courageous to preach the gospel, when they heard of Paul’s imprisonment (Phil.1:14). They got rid of their fear of preaching the gospel and began to boldly proclaim Christ. Thus Paul’s imprisonment “turned out for the spread of the gospel”.

Our God is a God Who brings good out of evil. Praise the Lord.

-§-

Copy Right – Christian Fellowship Church, Bangalore, India.

This writing may be freely published without changes (http://www.cfcindia.com)

Kategória: English teachings | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Economic Crisis by Ron McKenzie

 The writing is available in PDF form here where you can see the figures as well 

The future of the world is becoming increasingly unsettled. This article describes ways that people can prepare to cope with any crisis that emerges. To understand some of these issues, readers will need to understand the place of the Division of Labour in economic activity. I will explain the meaning of this expression in the first few sections before going on to talk about preparation in more detail.

Specialisation and Subsistence and Self-sufficiency

In a traditional society, people often live by substance. They do not depend on any other people for survival, because they grow or produce everything that they consume. If they cannot grow or make it themselves, they do not have it. Living on subsistence allowed the people to be self-sufficient, but this was quite limiting, because they spent so much of their lives producing food and shelter, they do not have time to develop and make other products that they may want.

Trade changes everything, because it allows people to specialise. One person specialises in growing grain. Another specialised in catching fish. A third person specialises in baking bread. Each one does what he is most skilled in doing. By focusing on one task, each person could increase their skills and find ways to do a task more efficiently.

The person who specialises can produce more than they need to survive. They can trade their surplus production with others to get all the things they want. Trade improves the situation of almost everyone.

Over the last fifty there has been a vast increase in specialisation and trade. The Japanese have specialised in making flat screen TVs, New Zealand has specialised in producing milk powder and special effects for movies. Americans have specialised in making autos. The Chinese have specialised in manufacturing clothing. This trade and specialisation has made most people better off.

I do not have a clue about how to make a computer or a flat screen TV. I could not make a decent automobile, if I worked on if for a hundred years. If I made my own clothes, I would look like a caveman. However, by specialising in tasks that I am skilled at doing, I can afford to buy all these things and many more.

Division of Labour

The name that economists use for this specialisation and trade is the “division of labour”.

Division of labour or specialization is the specialization of cooperative labour in specific, circumscribed tasks and roles, intended to increase the (productivity of labour).

By increasing the productivity of labour, supports trade and improves the standard of living in a society.

The division of labour is really important, because even a small decline in the division of labour will make most people will be worse off. The reality is that no Western country can make all the products that modern people are used to consuming. When specialisation and trade diminish, standards of living decline.

Christian Way

The division of labour and specialisation is a Christian way of functioning.

Just as each of us has one body with many members, and these members do not all have the same function, so in Christ we who are many form one body, and each member belongs to all the others. We have different gifts, according to the grace given us (Rom 12:4-6).

There are different kinds of gifts, but the same Spirit. There are different kinds of service, but the same Lord. There are different kinds of working, but the same God works all of them in all men (1 Cor 12:4-6).

The church functions best when the prophets prophesy, the apostles apostle, the pastors, pastor, the evangelists evangelise, the servers serve and the encouragers encourage. When each Christian tries to do a little bit of everything, the body of Christian is weakened.

Life in the City

The division of labour makes life in cities possible. Without the benefits of specialisation and trade, life in a modern city would be impossible, even for those who live simply. Several companies in the city where I live produce top quality electronic equipment that is exported all over the world. However, this city does not have the capital equipment are the range of skills needed to manufacture the full range stuff that people need to survive in a modern city. The only way that we can maintain a city lifestyle is to specialise in manufacturing and exporting a very limited range of products and import the other goods and services that we need.

What is true for a city is also true for a large country. Even the United States does not have sufficient capital and skills to produce the full range of goods and services needed to sustain life in and American city. If America attempted to be self sufficient, living standards would suffer as the benefits of the division of labour and specialisation disappeared. Life in the city would be terrible.

Self-sufficiency is not a practical for a city or country, but it is even less practical for an individual. An individual who attempts to be self-sufficient loses all the benefits that have come through trade and the division of labour. A man fending for himself will be hard pressed to produce enough food and clothing for his own family, even if he was very industrious. He will not have time to produce all the things that we need to live in a city.

In difficult economic times, trade declines. A reduction in the division of labour and a decline in living standards inevitably follow. We will have to deal with this, if it happens, but we must understand that a total collapse of trade and return to total self sufficiency would be a total disaster for people living in a modern city.

A collapse of trade would severely damage the lifestyles of people living in the country. Most country people in the Western world are dependent on the division of labour and lack the skills and equipment needed to be self-sufficient.

People in some parts of the world may be forced into subsistence and self sufficiency, but that should never be our first response to crisis. Whatever our circumstances, we should always attempt to specialise and trade as much as is practicable. We should always maintain as much division of labour as possible. Being dependent on other people will strengthen our community and enlarge our lifestyles.

Preparing for Economic Crisis

The credit crunch has created a great deal of economic uncertainty. Christians are starting to think about life in difficult times. Some are preparing to cope with an economic crisis. This sense of urgency is good, but we must focus our efforts wisely.

When preparing for difficult times, most Christians think about returning to a subsistence lifestyle. Their first response is to start growing vegetables. Some Christians consider moving to the country, where a self-sufficient lifestyle will be easier. Growing vegetables might be a sensible away to support other people, but is probably foolish if the aim is to be self sufficient. The self-sufficient lifestyle is actually a substance lifestyle, and that is an awful way to live.

Returning to subsistence is not the best way to prepare for tough times when most people live in cities. If Christians want to provide a lead, we will need to develop models for life that will work in a city. Before rushing into the country, we should think clearly about what happens in an economic crisis. Once we have a clearer idea of what we will be facing, we can prepare more sensibly.

Personal Impact

At the personal level, an economic crisis affects people differently.

  • Some people will lose their jobs. They will face a massive drop in income. If they find new work, it may not match their skills, so they will be less well paid.
  • People who keep their jobs will continue to live quite well. If prices fall, they might actually be better off than they were before the crisis.
  • Most business owners will face a reduction in income. They will generally be able to continue to operate, but their profit will decline.
  • Some businesses will fail. The owners of these businesses will face a severe reduction in income.

The situation will be varied. Some people will have a dramatic decline in income. Others will carry on living as normal. The relative size of these two groups will depend on the severity of the recession.

Pauls spoke about the situation where some are well off and other are suffering.

Our desire is not that others might be relieved while you are hard pressed, but that there might be equality. At the present time your plenty will supply what they need, so that in turn their plenty will supply what you need. Then there will be equality, as it is written: “He who gathered much did not have too much, and he who gathered little did not have too little (2 Cor 8:13-15).

Paul suggested a solution for the situation where some have plenty while others are hard pressed. The solution is generous giving. A key to preparing for difficult economics is to learn how to give and share. Christians can best prepare for difficult times by building relationships and building channels through which those who are better off can share with those who are hard pressed.

Deacons will have a role in facilitating this giving and sharing. Acts 6 describes how people with this calling were set aside to care for those in the Christian community who were poor. We should be working and praying to raise up this ministry.

Economic Impact

At the economic level the main impact of an economic crisis will be a reduction in the division of labour. Trade will become more difficult, which will reduce the level of specialisation. New Zealand may not be able to afford to import so many autos, computers and flat screen television. A decline in the volume of trade and in the degree of specialisation will make us all worse off, but it does not mean we have to return to self-sufficiency and subsistence.

Whatever happens, we should maintain as much division of labour as possible. When trade gets more difficult, we might need to shift to sharing to get the benefits of specialisation, but we should not return to subsistence unless that is the only alternative. Sharing can strengthen the division of labour when declining trade weakens it. A return to self-sufficiency should not be necessary, if people have learnt how to share.

Networks and Relationships

When a financial or social crisis causes trade to collapse, networks and relationships will have an important role in ensuring that goods and services flow from those who are skilled at producing them to the people who have the greatest need. This presents an amazing opportunity for God’s people. We are experts at relationships. We should have strong networks with other Christians. We should be really experienced at giving and sharing. If Christians get prepared, they should be able to lead the way in the giving and sharing that will enable people to survive through difficult times. Every Christian should thinking about what they can be share with others.

During an economic crisis, there will be plenty of Christians living in the country who are skilled at producing food, so there will be no shortage of food. However, the collapse in trade may make it more difficult for people in the city to buy the food that they need. City Christians might need to share fuel and other resources with those growing food in the country. Sharing between Christians living in the country and Christians living in the cities should ensure that food is provided to those who need it. Christians with strong networks will have an important role organising the flow of surplus food from the country to the city.

City people will also need to share among themselves. If we cannot buy new appliances, we might need to get better at sharing what we have. People with plenty might give clothing to those with none. The owners of vehicles might provide transport for those who need to travel.

Suburban Isolation

Over the last century, Christians have entered into the modern suburban lifestyle with the same enthusiasm as the rest of the world. This works fine when markets are operating effectively. People can live wherever they choose, because the market brings everything they need to them. If they want to meet with other believers, they jump in the car.

If Christians believe that the market will collapse in the future, they should think more strategically about where they live. Giving and sharing will be much easier for people who live in close proximity to each other. In troubled times, isolation in suburbia might mean separation from those who can care and share with us. If the economic crisis affects supplies of fuel, the cheap transport that sustains life in suburbia might disappear. Sharing transport will much easier for Christians who live closer to other Christians.

Sharing Skills

Returning to subsistence makes an economic crisis worse. Whatever the situation, we should try to keep the division of labour going as much as possible. Sharing skills is a good way to capture the benefits of specialisation. Each Christian should think about their skills and identify ways to bless other people in their community. These skills might not the same as they exercise in their calling or their paid employment. The prophet might have skills in repair electrical equipment. The accountant might have repaired old cars as a hobby. In some situations these skills might be more valuable do their community than what they usually do.

Christian leaders should look out for people with skills that their community might need. Networks that link needs with skills will be really important for the well being of a community. If we cannot buy new automobiles, we might need to keep older ones going for longer. The person getting their car repaired might not have money to pay the person repairing there cars, but they might be able to deliver vegetables to those who are suffering. Each person should be encouraged to use their skills to bless the rest of their community.

Some skills that are now redundant might become more valuable. These days very people bake their own bread, because it is not economic to put energy into making something that can be bought so cheap at a store. If the economic system really collapsed, bread might be hard to buy. Bread-making skills would be really valuable. People with skills in repairing electrical appliances .and vehicles might suddenly find they have plenty of friends.

A person who loses their job might be tempted to plunge into self-sufficiency by growing their own food. That might be sensible, if they are skilled at gardening and know people who would enjoy the surplus vegetables, but for most people gardening may be totally inappropriate. Each person should find ways to benefit their community doing tasks that utilise their skills. Not everyone is a gardener and man cannot live on vegetables alone.

Apostles and Deacons

Deacons will develop strong networks between those with plenty and those in need. This is a division of labour. People with business skills may be good at producing surplus wealth, but lack the compassion and patience needed assist poor people struggling to get back on the right road. Deacons will be specialists in helping poor people how to manage their lives better. The body of Christ will be stronger if deacons can focus on doing their calling, with others providing resources for them to distribute. Barnabas handed his surplus wealth over to the deacons to hand out, so that he could get on with his ministry as an apostle (Acts 4:26-37: 6:1-6).

During a crisis, deacons with lots of contacts will take the responsibility for building networks between town and country. They will facilitate the flow of food from the country into the city. They will also ensure that the Christians growing food in the country get the resources they need to support their ministry.

Another role of the deacon is to identify people with skills put them in touch with those who need word done. If an auto mechanic is unemployed, the deacons will link him with people that need their cars repaired. They will also make sure that the giving flows back the other way, so the mechanic’s family does not starve.

If apostles have been sent out to establish new churches, they will have links with Christians in other regions. Paul was able to link the Macedonian Christians who lived in plenty with their brothers and sisters facing famine in Jerusalem. These links and relationships will be really important for ensuring that food flows from the country to the city and arranging for the Christian farmer to get his tractor repaired by the mechanic who lives in the city

Releasing apostles into their ministry might be the best way to prepare for economic crisis. Developing the ministry of the deacon is probably the best way to prepare for social decline.

How Giving Works

In a money-based economy, the gardener pays the hairdresser for a haircut. The butcher sells lamp chops to the motor mechanic and buys potatoes from the gardener. The farmer pays the mechanic to fix his tractor and sells the flour to the miller. The baker buys flour from the miller and sells bread to the hairdresser. In this system, the goods and services flow one way and the money flows back the other way.

If the money system breaks down and the cash machines are empty, these exchanges would be impossible. If money loses value, buying and selling might become difficult. The world will have to go back to barter, where two people swap their surplus goods and services. Barter is very restrictive, due to search costs. If a hairdresser wants some bread, he must find a baker who wants a haircut. Economists call this the “coincidence of wants”. The problem is that when the hairdresser finds a baker with surplus bread, he might be bald and need a new shirt. A lot of productive time will be wasted looking for people who want to make exchanges, so everyone will be worse off.

Christians can escape the barter trap through giving and sharing. The hairdresser might bless the gardener by giving him a free haircut. The gardener can bless the butcher by giving him his surplus potatoes. The butcher can bless the motor mechanic by giving him some lamb chops. The motor mechanic can bless the farmer by repairing his tractor. The farmer can bless the miller by giving him some surplus wheat. The miller blesses the baker by giving him some flour. The baker can then bless the hairdresser by giving him some of his bread. Giving and sharing provides everyone with what they need without any money changing hands.

In the circle of giving, goods and services flow in the same way as in the market. The difference is that money does not flow the other way. What does flow is blessing. Jesus said that it is more blessed to give than to receive. Each person gets what they needed, but they also get God’s blessing because they gave to those who are need. The giving and sharing makes the whole community better off and increases God’s blessing at the same time.

Giving and sharing will only work if there is a high level of trust between the various Christians. The will be committed to giving and be constantly looking out for people in need. If the Christian farmer does not know the Christian miller, the circle of giving could break down. If the baker knows the hairdresser, but do not care enough to find out what he needs, the links will break. Often the circle of giving will be much larger and more complicated than I have shown.

The world would have to trade on a reciprocal basis: you scratch my back and I will polish your shoes. Blessing flows round and round, which is more effective than reciprocal swapping.

Sharing and the Gospel

The objective of sharing is to spread the good news and not to keep God’s people comfortable. Christians should also use their resources to help people who are not Christians. When the Arameans were besieging Samaria, four lepers were shut outside the city. When they found the army had panicked and fled, the hungry lepers were the only ones who noticed.

They ate and drank, and carried away silver, gold and clothes, and went off and hid them… Then they said to each other, “We’re not doing right. This is a day of good news and we are keeping it to ourselves” (2 Kings 7:8,9).

Christians must not fall into this trap. We should aim to feed all the poor living in our communities, not just the Christians.

Everything that happens should be an opportunity for evangelism.

Now those who had been scattered by the persecution in connection with Stephen travelled as far as Phoenicia, Cyprus and Antioch, telling the message only to Jews. Some of them… went to Antioch and began to speak to Greeks also, telling them the good news about the Lord Jesus. The Lord’s hand was with them, and a great number of people believed and turned to the Lord (Acts 11:19-21).

Economic crisis will create opportunities for proclaiming the good news.

Appropriate Response

The impact of any economic crisis will vary from region to region and country to country. The preparation that is appropriate for the current crisis will vary according to where people living.

  1. In many countries the current economic crisis will manifest in high levels of unemployment. The main challenge will be transferring income from those with plenty to those under pressure.
  2. In other countries, business trade will be disrupted. Assisting the flow of food from country to the city might be important. The methods described above will work effectively.
  3. In some regions the economy and its infrastructure might totally collapse. This has happened in Zimbabwe. The supermarket shelves are empty, so no one has food, even the rich are hungry. In this environment, skills like baking bread and growing food will be really important. Sharing will be essential for survival.
  4. In a few places, society may collapse into total chaos. These situations call for a different level of preparation. I will deal with preparation for living in a collapsing society in the next few sections. A collapsing society could become a dangerous place for Christians to be living.

The problem for those trying to prepare is that none of us no how bad things will get in our city or region. The wisest option is to be conservative and prepare for the worst. If the worst does not happen, we will not have lost anything. We will be able to assist those who have not prepared. Jesus parable of the ten virgins should guide our preparation.

At that time the kingdom of heaven will be like ten virgins who took their lamps…. Five of them were foolish and five were wise. The foolish ones took their lamps but did not take any oil with them. The wise, however, took oil in jars along with their lamps (Matt 25:1-4).

Social Collpase

If the economic crisis gets really bad, the fabric of some societies will be torn apart. If work gets scarce unemployed people might start rioting and looting. If the government runs out of money, it might stop paying the police. In the worst case scenario, gangs of youths might roam streets of the city terrorising the population. The city would be a dangerous place, but the country would be no better. If food is scarce, hungry hoards might trample the countryside searching for something to eat. Personal security would be a big issue.

Very few western countries will experience social chaos and mob rule as a result of this economic crisis. The powers that be will simply not let it happen. Troops have already been deployed in many countries ready to prevent riots and looting. When faced with a choice between disruption of their comfort and dictatorial government, the people of the West have voted consistently for their comfort. We are more likely to see autocratic governments than mob rule in the West. Repressive governments will not be a threat to Christians, as they will mostly ignore us, unless we become an irritant.

In some parts of the world however, where governments are less secure, economic crisis might collapse into social and economic chaos. Christians living in these nations would be wise to prepare for this season.

-§-

Copy Right – Ron McKenzie, New Zealand

This writing may be freely published without changes: http://kingwatch.co.nz/

Kategória: Christianity, English teachings, Last times, love, Restoration, unity | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Féltékenység, pénzsóvárgás és lázadás – Zac Poonen  

Jealousy, Covetousness and Rebellion by Zac Ponen 

PDF formátumban letölthető itt

Káin problémája a féltékenység volt. Féltékeny volt a fiatalabb testvérére, akinek az áldozatára Isten tűzzel válaszolt, elfogadva azt. Féltékeny vagy egy testvérre (aki lehet, hogy fiatalabb, mint te) akinek életében és szolgálatában látod a tüzet és az Istentől való kenetet? Akkor Káin követője vagy. Ha valakire féltékeny vagy az azt bizonyítja, hogy nem szereted őt. Egy idősebb testvér féltékeny lehet egy fiatalabbra, akin kenet és tűz van, aki az előrehaladásban túltesz rajta. Ha féltékeny vagy, akkor a gonosszal vagy közösségben. Egy istenfélő testvér bátorítani fogja az ilyen testvért. Le fog ülni az összejövetelen és engedi, hogy a fiatalabb testvér beszéljen.

Gondoljunk egy apára, aki egy képzetlen munkás, akinek a fia egyetemre megy és diplomát szerez. Az apa elmegy az egyetemre, hogy lássa, amikor a fia megkapja a diplomáját. Féltékeny ő a fiára, mert a fia képzettségben túlszárnyalta őt? Nem. Miért? Mert egy olyan apa, aki szereti a fiát. Ha egy vén vagy a gyülekezetben és féltékeny vagy valakire a gyülekezetben, annak az oka az, hogy nem vagy atya. Egy igazi atya bátorítani fogja a fiát, hogy haladjon tovább, sőt szerezze meg a Ph.D-t! Láttam szegény munkásokat, akik boldogok voltak, hogy iskolázott gyerekeik vannak. Azonban ritkán lát az ember olyan vént, aki lelkesen támogatja a fiatalabb testvérét az előrehaladásban. Inkább olyan véneket láttam, akik ültek a trónjukon és féltékenyen figyelték felkent fiatalabb testvéreiket attól félve, hogy az ő hatalmukat fenyegetik – és azt keresték, hogyan nyomják el őket mindenféle lehetséges módon. A tragédia a keresztyénségben ma az, hogy nagyon kevés atya van. Mindenki a maga hasznát keresi. Egy valóban istenfélő embert boldoggá tesz, ha látja a fiatalabb testvéreket felnőni és nagyobb kenettel szolgálni, mint ők. Ők a háttérben maradva az ilyen fiatalabb testvérek előrehaladását fogják bátorítani. Ha valóban egy ilyen istenfélő vén akarsz lenni, akkor ne légy féltékeny, mint Káin.

Másodszor: Júdás apostol Bálámot idézi. Az ő problémája a pénzsóvárgás és a pénz szeretete volt. Bálám sok jó dolgot hirdetett, még a Messiás eljövetelét is (4 Mózes 24.17). Ő azonban szintén a pénzt hajszolta, mint sok igehirdető ma, akik sok igazságot hirdetnek és éppolyan pénzsóvárak. Az ilyen igehirdetők Bálám útján járnak.

Harmadszor: Júdás apostol beszél Kóréról, akinek a problémája a hatalom elleni lázadás volt. Kóré rabszolgaként pusztult volna el Egyiptomban. Isten sosem látta őt alkalmasnak Izrael vezetésére, hanem Mózest használta, aki kihozta Kórét a szolgaságból. Mózes bátorította őt, sőt még valami vezetői pozíciót is adott neki, de ez a fejébe szállt és szembeszállt Mózessel. Figyeld meg, hogyan ítélte őt meg Isten. A föld megnyílt és elnyelte őt. Káin féltékeny volt a fiatalabb testvérére. Kóré féltékeny volt egy idősebb szellemi vezetőre. Te is büszkévé és engedetlenné válhatsz Isten emberével szemben, aki vezet és táplál téged, mert azt gondolod, hogy te is egy szellemi vezető vagy. De Isten igazolja azokat, akiket Ő valóban felken és az a nap, Kóréhoz hasonlóan szomorú nap lesz számodra. A hatalom elleni lázadás, sajnálatos módon egy teljesen általános dolog Isten népe között. Sosem lázadhatunk a szellemi hatalom ellen. Ha nem vagy elégedett a gyülekezeteddel, hagyd el azt és menj el máshová, de nem maradj ott és okozz problémát a vezetőségnek. Különben hasonlóan szomorú sorsra jutsz, mint Kóré. Ha nem tudsz egységre jutni egy csoporttal, hagyd el azt és menj el máshová. Indíts el egy új csoportot, ha szeretnél, de soha ne okozz problémát sehol. Ezek az emberek rejtett zátonyok, rejtett sziklák a víz felszíne alatt, amik darabokra zúzzák a hajót. Az ilyen emberek ostobák, mert azt gondolják, hogy vannak szellemi ajándékaik, de valójában olyan felhők, amik nem hoznak esőt (Júdás 1.12).

-§-

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlap címének megadásával. http://www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Kategória: gyülekezetépítés, Keresztyénség, Magyar tanítások, vezetés | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Jealousy, Covetousness and Rebellion by Zac Poonen

The source is available here

Cain’s problem was jealousy. He was jealous of his younger brother on whose sacrifice God had sent a fire, accepting it. Are you jealous of a brother (perhaps younger than you) in whose life and ministry you see a fire and an anointing from God? Then you are following in Cain’s footsteps. Whenever you are jealous of anyone, it proves that you don’t love him. Elders can be jealous of younger brothers who are anointed and on fire and progressing spiritually beyond them. If you are jealous, you are in fellowship with the devil. A godly man will encourage such a younger brother. He will sit down in a meeting and let the younger brother be the main speaker.

Consider a father who is an uneducated labourer whose son goes to college and gets a degree. The father goes to the college to see his son getting his degree-certificate. Is he jealous of his son, because the latter has gone ahead of him educationally? No. Why? Because he is a father and he loves his son. If you as an elder in a church are jealous of anyone in your church, it is because you are not a father. A true father will encourage his son to go on and even get a Ph.D.! I have seen poor labourers who are happy to see their children well-educated. But it is rare to see an elder who is eager to push his younger brothers forward like that. Instead, I have seen elders who sit on their thrones and watch with a jealous eye some anointed younger brothers who they fear will be a threat to their authority – and they seek to suppress them in every way possible. The tragedy in Christendom today is that there are very few fathers. All seek their own. A truly godly man will be delighted to see young brothers maturing and having a greater anointing on their ministry than them. They will push such young brothers forward and withdraw into the background. If you want to be a godly elder be one like that – and not like jealous Cain.

The second example Jude quotes is Balaam. His problem was covetousness and the love of money. Balaam preached many good things – even about the coming of the Messiah (Num 24:17). But he also ran after money – exactly like many preachers today who preach wonderful truths and are just as covetous. Such preachers have gone the way of Balaam.

Thirdly, Jude speaks about Korah. His problem was rebellion against authority. Korah would have perished as a slave in Egypt. God never saw him fit to be the leader of Israel. He used Moses who delivered Korah from slavery. Moses encouraged him and even gave him a position of some leadership. But this went to Korah’s head and he began to defy Moses. See how God judged him. The earth opened and swallowed him up. Cain was jealous of his younger brother. Korah was jealous of an older spiritual leader. You too can become proud and unsubmissive to godly men who led you and fed you – because you now think that you also are a spiritual leader. But God will vindicate those whom He has really anointed – and that day will be a sad day for you, as it was for Korah. Rebellion against authority is something that is unfortunately very common in Christendom. We should never rebel against spiritual authority anywhere. If you are not happy with a church, leave it and go somewhere else. But don’t stay there and cause problems for the leadership. Otherwise you will end up like Korah. If you don’t agree with a group, leave it and go elsewhere. Start another group if you like, but never cause rebellion anywhere. These men are hidden reefs – hidden rocks under the water’s surface that ships crash on. They fool people into thinking that they have spiritual gifts – but they are like clouds that give no rain (Jude 1:12).

-§-

Copy Right – Christian Fellowship Church, Bangalore, India.

This writing may be freely published without changes (http://www.cfcindia.com)

Kategória: Christianity, English teachings | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése