Az evangélista – Ron McKenzie

Letölthető itt .doc formátumban: Evangélista

Jézus némelyeket adott evangélistákul, hogy gyarapítsák a testet

Néhány vén evangélista lesz. Az evangélista egy olyan vén, aki specialista az evangélium hirdetésében. Ők kimennek a gyülekezetből a világba, hogy hirdessék az evangéliumot és behozzák az embereket. Ezzel egy időben vezetni fognak és kiképezni másokat az evangélizálásban. Filep gyakorolta ezt a szolgálatot, ezért Lukács mint „evangélistát” írja le (Ap.csel 21: 8 ).

Minősítések – Három kritériuma van egy személynek erre a szolgálatra való kiválasztásakor. Első, hogy be kell mutatnia a Szentszellem gyümölcseit a saját életében. Rendelkeznie kell Jézus Krisztus evangéliumának egy jó megértésével. Egy evangélistának képesnek kell lenni megválaszolni az érdeklődők kérdéseit. (1 Pét 3:15). Végül, be kell tudni mutatnia, hogy képes sikeresen hirdetni az evangéliumot. A fő jele annak, hogy egy embernek evangélista elhívása van, hogy sok embert nyer meg a Krisztusnak az Igehirdetése által.

Az evangélisták „kimenő emberek”, akik a piacterek és a nyilvános helyek kikiáltó embereinek helyében érzik jól magukat. El fogják vinni az evangéliumot bármely helyre, ahol emberek összegyűlnek; bemenve a kocsmákba és kimenve az utcákra. A valódi evangélisták mindig agresszívek, nem várják meg, míg a bűnösök odajönnek hozzájuk, hanem ők mennek oda bármilyen helyre, ahol emberek összegyűlnek. A legnagyobb örömük az, ha egy nagy sokaságot látnak az evangélium üzenetét hallgatva.

Az elveszettek iránti mély szeretet ösztönzi őket cselekedeteikben. Gyakran megsiratják azokat, akik elfogadják az evangéliumot. A szeretetük nyilvánvaló mindenki számára, aki hallgatja szavaikat. Gyakran jelek és csodák kísérik Igehirdetésüket látható módon bemutatva Isten szeretetét azoknak, akiket a gonosz megkötözött. Az evangélistáknak gyakorolniuk kell magukat a gyógyítás és a szabadítás ajándékának szolgálatában.

Ugyanakkor egy evangélista a kitartás tulajdonságával is rendelkezik. Randalírozó tömegek vagy emberi hatalmasságok nem fogják megijeszteni őket. Buzgóságuk az evangélium iránt olyan erős, hogy nem fognak megijedni még akkor sem, ha a hatalom megtiltja az evangélium hirdetését (Ap.csel 5:27,28,40-42). Gyakran úgy fognak cselekedni, mint a próféták, amikor összeütközésbe kerülnek azokkal az uralkodókkal, akik ellene állnak az evangéliumnak. Egy jó példa erre István, aki a Szentszellem indíttatására, adott egy komoly figyelmeztetést a zsidó hatalmasságoknak, akik letartóztatták őt az evangélium hirdetése miatt. (Ap.csel 7). Evangélisták nem ijednek meg, hogy szembeszálljanak a bűnnel és bátran figyelmeztetnek annak következményeire.

Evangélisták és a gyülekezet – A legprofesszionálisabb evangélisták gyülekezeten kívüli szervezetekben kellett, hogy dolgozzanak, mert nem találták a helyüket a gyülekezetben. Azok, akik egy fizetett pozíciót kaptak a gyülekezetben rendszerint belekényszerültek, hogy pásztor/vezetővé váljanak. Ebben a szerepben sok embert megnyertek, de nem rendelkeztek pásztori adottságokkal, ami szükséges ahhoz, hogy tanítványokká tegyék a megnyert embereket.

Azok az evangelisták, akik gyülekezeteket pásztorolnak, hajlanak rá, hogy evangélista módszereket használjanak. Gondoskodnak az embereikről hirdetve nekik az Igét, mert ezzel az ajándékkal rendelkeznek. Szolgálatuk teljes egészében gyakran a gyülekezetben való előre hívásra koncentrálódik.

Ez a fajta szolgálat hajlamos rá, hogy érzelmet kereső keresztyéneket, akik hozzájuk kötődnek, és éretlen embereket tartalmazó nagy gyülekezeteket hozzon létre.

Az evangélistákat fel kellene szabadítani a pásztori kötelezettségek alól és kiküldeni őket a világba, hadd hirdessék az Igét, amiket jelek és csodák kísérnek. Teljesen szabaddá kellene válniuk, hogy teljes energiájukat a szolgálatukra fordíthassák. Minden gyülekezetnek legalább egy evangélistával kellene rendelkeznie, aki kiküldhető a világba, hogy hirdesse az evangéliumot és tanítson másokat, hogy ők is ugyanezt tegyék.

Nem minden keresztyénnek van evangélista elhívása, de mindenkire vonatkozik a parancs, hogy bizonyságot tegyen. Minden hívőnek késznek kell lenni-e rá, hogy számot adjon bárkinek a benne lévő reménységről, ahogyan azt a mindennapi életüket megélik. Minden hívőnek bizonyságot kell tenni Jézusról.

Az evangélizálásban az új hívők a leghatékonyabbak. Az evangélista fontos szerepe, hogy megtanítsa az új hívőket, hogyan tegyenek bizonyságot családjuknak és barátaiknak. Az első időben, amikor ezt teszik az evangélista az új hívőkkel megy. Ők hamarosan megtanulják, hogyan osszák meg az evangéliumot az övéikkel.

Gyógyítás és evangélizálás – A betegek gyógyítása lényeges a hatékony evangélizáláshoz. A gyógyítás ajándéka főleg a hitetlenek, a nem keresztyének számára van. Jézus azért jött, hogy megmentse az elveszetteket, és amikor azok meggyógyultak betegségeikből, akkor szolgált a hitetlenek felé.

Jézus lerombolta a bűn és a betegség erejét, így nem volt határa erejének és hatalmának. Meggyógyított:

– minden betegséget (Máté 4:23),

– minden embert, aki hozzá jött (Máté 12:15),

– minden helyen (Lukács 9:6).

Jézus hatalma nem változott meg (Zsidó 13:8), és Ő ugyanezt a hatalmat adta a tanítványainak.

Jézus evangélizációs módszere az volt, hogy meglátogatott egy várost és meggyógyította a betegeket.

„Jézus átment Galileán, tanított a zsinagógákban, hirdette a királyság evangéliumát, és gyógyított minden erőtlenséget és betegséget az emberek között” (Máté 4:23).

„Amikor a sokaság összegyűlt és látta, hogy mi történt, hirdette nekik az Ő üzenetét” (Lukács 6:17-20). A gyógyulás megerősítette Jézus üzenetét bemutatva Isten könyörületességét és erejét.

Jézus ugyanazt a könyörületességet adta az Ő tanítványainak (Máté 10:7-8).

„Amikor Jézus összehívta a Tizenkettőt, hatalmat és erőt adott nekik a démonok kiűzésére és a betegek gyógyítására és elküldte őket, hogy hirdessék Isten királyságát és gyógyítsák a betegeket.” (Lukács 9:1-2).

Az Újszövetségi minta a következő:

– hatalmat venni,

– hirdetni az evangéliumot,

– gyógyítani a betegeket.

Mi ugyanazzal a hatalommal rendelkezünk, hogy hirdessük az evangéliumot és gyógyítsuk a betegeket. Jézus megígérte, hogy

„Akik hisznek, azokat ezek a jelek követik: Az Én nevemben démonokat fognak kiűzni és ha a kezüket betegekre teszik, azok meggyógyulnak.” Azután a tanítványok kimentek és hirdették az evangéliumot mindenhol és az Úr együtt munkálkodott velük és megerősítette az Ő igéjét jelekkel, amik követték azt.” (Márk 16: 17-18,20).

Jézus megígérte, hogy Isten megerősíti a hirdetett evangéliumot jelekkel és csodákkal, amik követik azt. Péter és János megtapasztalta ezt, amikor mentek a templomba és Isten meggyógyította a béna embert. A meglepődött sokaság összegyűlt és így Péter hirdette az evangéliumot azoknak. Több ezren megtértek, mert Isten hatalmat adott Péter szavainak, mielőtt még beszélni kezdett volna. Ugyanez volt igaz Pálra és Barnabásra.

„Azért sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tett az ő kegyelmének beszéde mellett, és adta, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által.”  (Ap.csel 14.3.)

A Szentszellem szereti megerősíteni az evangélium bátor hirdetését a gyógyítás és szabadítás ajándékával.

Az Újszövetség szerinti evangélizálás a betegek gyógyításán alapszik. Ezt erősíti meg az Ap.csel 8:5-6:

És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust. A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, amiket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék.

Ez az Igeszakasz azt mondja, hogy a szamáriaiak meglepődtek a csodáktól, de csak azért, mert Filep hirdette az evangéliumot. Lukács ugyancsak feltételezi, hogy az evangélium kihirdetése magába foglalja a gyógyítást és a csodákat.

A mi evangéliumunk az, hogy Isten kegyelmes, de egy cinikus világ nem hiszi el ezt. Ezért kell gyógyítás által bemutatni Isten kegyelmét és bizonyítani, hogy Jézus a megmentő. Az evangélium legjobb látható bizonyítéka, ha valaki, aki láthatóan beteg volt, meggyógyul.

Evangélizációs stratégia

1. Az evangélistákat a Szentszellem kell, hogy vezesse arra a helyre, ahol Isten felkészítette az embereket arra, hogy megcselekedjen dolgokat. Ez rendszerint egy nyilvános hely, ahol a sokaság szeret összegyűlni. Jézus mindig jó helyen volt jó időben (János 5:19).

2. Amegfelelő helyen az evangélista azután beazonosítja azt a személyt, akit az Atya meg akar gyógyítani. A Szentszellem fogja megmutatni a személyt. Amikor Jézus a Betesda tavához ment, kiválasztotta a béna embert a nagyszámú beteg ember közül, akik a tónál vártak (János 5:3). Ő volt az, akit az Atya meg akart érinteni. Néha az illető személy az evangélistához jön. A béna ember a templom kapujában odajött Péterhez és Jánoshoz pénzt kérve tőlük, de a Szentszellem meg akarta gyógyítani őt. (Ap.csel 3:3).

3. Beazonosítva a személyt, akit Isten meg akar gyógyítani, az evangélista ráhelyezi a kezét és imádkozik érte, hogy meggyógyuljon a Jézus nevében. Ha a Szentszellem megmutatta, hogy meg akarja gyógyítani a személyt, akkor megcselekszi azt és a személy egészséges lesz.

4. Amikor a személy drámai módon meggyógyul össze fog gyűlni egy sokaság. Egy evangélista megragadja a lehetőséget, hogy hirdesse az evangéliumot a sokaságnak. Meg fogja magyarázni, hogy a gyógyulás Isten kegyelmének és az evangélium erejének bemutatása.

5. Egy evangélistának késznek kell lennie, hogy minden emberért imádkozzon, akik gyógyulást keresve hozzá mennek. Amikor látják, hogy a Szentszellem képes cselekedni, sokan fognak jönni, hogy Isten megérintse őket. Meg fogják látni Isten kegyelmét, ezért nem fognak csalódni. (Márk 1:30-34, Ap.csel 28:8-9).

6. Mindenki, aki elfogadja az evangéliumot, be kellene, hogy merítkezzen.

Nyilvános helyek – Mindannyian látni akarjuk, hogy a Szentszellem meggyógyítsa a betegeket, de gyakran elfelejtjük, hogy hol történik ez meg. A következő két Igeszakasz, bizonyítja a sikeres evangélizáció kulcsát.

És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.” (Márk 6:56).

Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök,” (Ap.csel 5: 15).

A legtöbb ember az utcákon és a piactereken gyógyult meg. Ezek azok a nyilvános helyek, ahol a Szentszellem szeret munkálkodni. Ő nyilvános helyekre szeret menni és meggyógyítani a betegeket. Ha látni akarjuk, hogy megcselekszi ezeket, akkor követnünk kell őt.

Modern Evangélizáció – A modern evangélizációs kampányok nagyon eltérnek ettől. Az evangélizációs összejövetelt gyakran a gyülekezeti épületben tartják, így egy erőteljes reklámkampány szükséges megnyerni az embereket, hogy eljöjjenek. Az evangélizálási módszer a következő:

–         dicsőítés,

–         az Igehirdetés és az

–         előre hívás.

Ez a módszer az Újszövetségben nem találhatók meg.

Az Újszövetségi evangélizáció módszere a következő:

–         meggyógyítani a betegeket,

–         kiűzni a démonokat és

–         hirdetni az evangéliumot az összegyűlt sokaságnak.

Ez a módszer nagyon eredményes volt a korai gyülekezetekben, ezért nekünk nem bölcs dolog másként cselekedni. A betegség a modern világ érzékeny pontja. A bővölködő életmódjuk mindent megad az embereknek, amire szükségük van, de a modern gyógyszerek nem képesek legyőzni a betegséget és a szenvedést. A beteg meggyógyulása által megerősített evangéliumot a modern világ el fogja fogadni.

Jézus mondta,

És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.”  (Lukács 24.49).

Ha nem rendelkezünk azzal az erővel, ami az Újszövetség szerinti evangélizációhoz szükséges, a válasz nagyon egyszerű: várnunk kell, míg az erő megérkezik ránk a mennyből (lásd. Ap.csel 1:4-5). Gyanítom, hogy Isten előnyben részesítené azt, hogy valamennyi ideig várjunk, hogy inkább ilyen módon tudjunk evangélizálni, mint elsietve cselekedni a mi módszerünk szerint.

Az elveszettekhez menni a gyógyítás ajándékával nagyon fontos. Az elmúlt néhány évtizedben Isten helyreállította a gyógyítás ajándékát az egyház számára, de mi hajlunk rá, hogy megtartsuk azt a gyülekezeten belül és csupán a keresztyénekért imádkozzunk. Ez hiba. Jézus mondta, hogy a betegeknek van szükségük orvosra, nem az egészségeseknek. (Lukács 5.31).

A keresztyénekért való imádkozás jó módja annak, hogy tanuljunk a gyógyulásról, de mozdulnunk kell az elveszettek gyógyítása felé. Ha nem tesszük ezt, várható, hogy elveszítjük az ajándékot. A Szentszellem szereti a világot, és mindig kész mozdulni, hogy az embereket az Atyához vonzza. Ha nem megyünk Vele, Ő nélkülünk fog menni, magunkra hagyva minket.

Előrehívás és bemerítés – Modern evangélizációs módszerek az Igehirdetésen alapszanak és az azt követő előrehíváson. Azonban előre hívásról nincs szó az Újszövetégben. Felemelve a kezet vagy jelezni egy kártyával nem a megfelelő válasz az evangélium elfogadására. A bemerítkezés a biblikus válasz az evangélium elfogadására.

Bemerítkezésnek a megtérés után meg kell történnie, amilyen gyorsan csak lehet.

Ez volt az Újszövetségi gyülekezet gyakorlata. A Pünkösd napján megtért emberek még ugyanazon a napon bemerítkeztek (Ap.csel 2.41).

A filippi börtönőr bemerítkezett ugyanazon éjjel, amikor elfogadta az evangéliumot. (Ap.csel 16.33).

Az etióp komornyik bemerítkezett, amint Fileppel együtt valami vízhez értek (Ap.csel. 8:38).

A bemerítkezés egy bizonyság arra, hogy egy személy keresztyénné vált. Az világos jel mindenki számára, hogy elhagyta a régi életét és csatlakozott Isten királyságához. A bemerítkezés azt is jelenti, ami által megkapja a Szentszellemet. (Ap.csel 1:38). Itt fejeződik be az evangélista munkája.

Diakónusok – A diakónusok szolgálata egy másik fő evangélizációs kilépése a gyülekezetnek. Néhány evangélista diakónusként kezdi el szolgálatát. Filep és István mindketten diakónusként kezdték a szolgálatukat és azután léptek tovább egy sikeres evangélista szolgálatába.

Ez az elfelejtett szolgálat kell, hogy helyreálljon. Az Újszövetségben a diakónusok gondoskodtak a szegényekről. Ők voltak a gyülekezet kinyújtott „gondoskodó keze”. Az első diakónusok szolgálatba állítása az Ap.csel 6-ban van leírva. Olyan emberek, mint Barnabás, amikor el voltak hívva egy keresztyén szolgálatra, el kellett, hogy adják a saját birtokaikat és “a pénzt elhozták és lehelyezték az apostolok lábainál”. A Tizenkettő arra használta ezt a pénzt, hogy betöltse azok szükségeit, akik nélkülöztek.

Amikor a tanítványok száma növekedett, néhány görög zsidó panaszkodott, mert az ő özvegyeik kimaradtak a naponkénti élelemelosztásból.

Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk.Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szentszellemmel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az igehirdetés szolgálatában.” – Ap.csel 6.2-4.

Az egész közösség javaslatot tett hét emberre, akik teljesek voltak Szentszellemmel. Bemutatták ezeket az embereket az apostoloknak, akik kézrátétellel megerősítették őket Az eredmény az volt, hogy Isten Igéje kiáradt és a tanítványok száma gyorsan nőtt Jeruzsálemben.

A diakónusok voltak felelősek a gyülekezeti adományokért. Gondoskodtak a szegények szükségeiről és a betegekről. Ezt cselekedve betöltötték a jó szamaritánus példázatát. Amikor egy bajbajutott személlyel találkoztak, akcióba léptek, hogy betöltsék az azonnali szükséget. Azután további akciókat tettek annak érdekében, hogy megtalálják az állandó megoldást, felelősséget hordozva saját költségeikért. Ez egy jó példa egy diakónus szolgálatára.        

Diakónusok minősítése – A diakónusok választásához szükséges minősítő tényezők az 1 Timótheus 3:8-13-ban vannak felsorolva. Ezek lényegesek a munkájuk természetével kapcsolatban.

1. Adiakónusnak olyan személynek kell lenni, aki nem törekszik tisztességtelen haszonra, mert ők felelősek a gyülekezet pénzéért. Ezért a diakónusoknak megbízhatóknak kell lenniük. Kipróbáltaknak kell lenniük, hogy képesek legyenek bölcsen és felelősségteljesen bánni a pénzzel.

2. Adiakónusnak képesnek kell lenni a saját háztartását jól vezetni. Ha egy ember nem tudja vezetni a saját háztartását, akkor nem lesz képes, hogy kezelje a gyülekezet pénzügyeit. A véneknek a „háztartásra” kell figyelniük, hogy valaki képes jól elvégezni a munkáját, mint diakónus. Azonban van egy másik oka is, amiért a háztartás vezetése fontos. A diakónus egy gyakorlati tanítást is ad. Ő nemcsak pénzt ad azoknak az embereknek, akik szegények, hanem megtanítja őket arra is, hogyan vezessék jobban saját háztartásukat, úgy hogy a jövőben jobban tudják azt vezetni. Egy diakónus nem teheti ezt mindaddig, míg ő maga is nem képes a saját háztartását jól vezetni.

3. Egy diakónusnak világos ismerettel kell rendelkeznie a hit igazságairól is. Ez azért is fontos, mert neki van egy evangélista szolgálata is. A Krisztus evangéliuma mindig a teljes személyt célozza meg. Ha egy ember éhes, nem célszerű hirdetni neki az evangéliumot, anélkül, hogy megetetetnénk. Másrészről, megetetve az éhes személyt nem célszerű, ha ne teszünk valamit a szellemi szükségének betöltése érdekében is. A diakónusok teljes szolgálattal rendelkeznek a szegények felé. Amikor elosztják az ételt és a ruhát, akkor hirdetik az evangéliumot is. Ez az, ami miatt nekik kellő ismerettel kell rendelkezniük a hitről.

4. Az emberek képességei fontosabbak, mint a pénzügyi és adminisztratív ismeretek. A korai gyülekezetek azért olyan diakónusokat választottak, akik képességekkel rendelkeztek az emberekkel való foglalkozásra.

5. Adiakónusoknak Szentszellemmel betöltötteknek kellett lenniük. (Ap.csel 6.2-4). Ítélőképességre és bölcsességre volt szükségük, amit csak a Szentszellem tud megadni nekik.

Női ’szolgálók’ – (Fordító megjegyzése: A választott diakónusok az 1 Tim. 3.12 szerint férfiak kellenek, hogy legyenek. A diakónus szó eredeti jelentése viszont „szolga”, ezért a Biblia több esetben használja ezt a szót azokra a nőkre, akik ’szolgál’ – nak a gyülekezetben, mint pld. Fébé, aki egy gyülekezet szolgálója, de ez nem jelenti azt, hogy az egy választott tisztség (diakónus) a gyülekezetben. Női szolgálókat két helyen találunk megemlítve az Újszövetségben. Fébé a Kenkrea-beli gyülekezet szolgálója, amit Pál a Róma 16.1-ben említ meg. Az 1 Tim. 3. 11-ben említett asszonyok pedig a megválasztott férfi diakónusok feleségei, akik értelemszerűen segítőtársaik a férjüknek a szolgálatban.

A diakónus szolgálatát nagyon jól láthatja el egy házaspár. A férj, mint megválasztott diakónus dolgozhat a férfiakkal, a felesége pedig dolgozhat asszonyokkal. A diakónus felesége koncentrálhat az asszonyok felé való szolgálatra, hogy bölcsen vezessék a saját háztartásukat. Felelősségük az lenne, hogy gondoskodjanak a gyülekezetben lévő özvegyekről. Ahol a gyülekezet üldözés alatt áll, ez egy nagyon fontos szolgálat, mert ott nagyon sok özvegy és olyan nő lesz, akiknek a férje börtönben van.

A nők rendelkeznek olyan képességekkel, hogy jobban működjenek, mint a férfiak olyan helyzetekben, ahol egy szükségben lévő személyről kell gondoskodni. A nők viselkedése gyakran arra irányul, hogy segítőleg és gondoskodva forduljanak a szükségben lévő felé…..)

Probléma és lehetőség – A problémák egyike, amivel szembe kel néznünk a diakónusok esetében a modern világban, hogy az állam átvállalta gondoskodás szerepét. A modern, gondoskodó, jóléti állam a bölcsőtől a sírig való gondoskodásra rendezkedett be állampolgárai felé. Ennek eredménye az, hogy a diakónusok semmit sem tudnak tenni, ezért az épületekről gondoskodnak és imádkoznak a pásztorért. Nem jó dolog, hogy az állam átvállalta ezt a felelősséget. A Biblia mondja, hogy Isten a civil kormánynak az igazsággal való kormányzásra adott felelősséget (Róm 13:1-7). Amikor az állam túllép ezen és szociális segélyeket osztogat, túllép azon, amit Isten megenged neki, mert átvállalt egy olyan felelősséget, ami a családra tartozik.

Egy másik probléma, hogy a kormányok egyáltalán nem hatékonyak a szociális gondoskodás biztosításában. Sok gazdag nemzet esetében, a civil kormány mindannak a negyedét, amit megtermelt szociális segélyre költi, azonban mégsem képes megbirkózni a szegénységgel. A szegénység nagyobb mértékben nő, mint a szociális segélyre fordított kiadások.

Az állami az anyagi javait nagy bürokráciával igazgatja, így a pénz legnagyobb része nem a szegényekhez jut. Ki kell, hogy fizessék azoknak béreit, akik irányítják a szociális segély programokat. A programjaik személytelenné válnak, így lehetetlen különbséget tenniük a naplopók és a valóban szükségben lévők között. Még rosszabb, hogy a kormányprogramok hajlamosak hogy kitermeljék az embereknek egy olyan osztályát, akik szociális segélyektől függnek. Hajlanak rá, hogy állandósítsák a problémát, inkább mint, hogy megoldják azt.

A diakónusok sokkal nagyobb hatékonysággal tudnák ezt a munkát elvégezni. Ők rendszerint fizetést nem kapó önkéntesek, így minden pénz azokhoz jutna, akik szükségben vannak. A diakónusoknak lenne személyes kapcsolatuk azokkal, akiket segítenek, így gyorsan kiszűrnék a naplopókat. A pénz azokhoz jutna, akik valóban szükségben vannak. A legfontosabb, hogy ők megtanítanák azokat, akik szegények, hogy boldogulni tudjanak segítség nélkül is. Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi segítséget mindig csak egy rövid időszakra kapnák.

Néha a pénzügyi segítség az egyedüli megoldás. A kamatmentes kölcsön a keresztyén könyörület kulcsmegoldása (5 Móz 15 :1-11). A diakónusok megőrzik a személy önbecsülését mindaddig, miközben ösztönzik őket arra, hogy ismét talpra álljanak.

Egy harmadik probléma a kormányzatok szociális segélyezési gyakorlatában az, hogy annak kihatása van a családi életre. Isten a családapáknak adott felelősséget, hogy gondoskodjanak a családjukról és ahol az apa nem tudja azt megtenni, a gyülekezet felelőssége, hogy betöltse a szükségeket. Amikor az állam válik gondoskodóvá, akkor átvállalja a felelősséget az apáktól, és így ők elvesztik önbecsülésüket. Ez legyengíti a családi életet, ami az egész civil segélyezési programnak a fő problémája.

A kormány szociális segély gyakorlatának rossz hatása, hogy az nem a munkára és a boldogulásra ösztönöz. Az embereknek nem kell dolgozniuk tovább, hogy betöltsék a szükségeiket, hanem a kormány fog gondoskodni róluk. Azokat viszont, akik dolgoznak keményen megadóztatják, hogy fizessék a szociális segélyek költségeit. Nekik nemsokára az az érzésük alakul ki, hogy nem érdemes keményen dolgozni és így a gazdaság legyengül.

Sok országban egyre többen függnek és élvezik a hasznát az állami segélynek, ugyanakkor egyre kevesebben dolgoznak, akiknek meg kell azt megfizetniük. Az egész rendszer már most túlfeszített és végül össze fog omlani. Ez a katasztrófa lehetőséget fog biztosítani a diakónusok számára, hogy vezető szerepet vállaljanak a társadalom megreformálásában. Amikor az állam tovább már nem fog tudni gondoskodni a szegényekről, a gyülekezet fogja igényelni, hogy felvállalja annak a valódi felelősségét. Ez egy óriási lehetőség lesz. Sok ember lesz szükségben. A diakónusoknak készen kell lenniük, hogy meg tudjanak felelni ennek az igénynek és egyidejűleg meg tudják osztani az evangéliumot is.

Egyszerű életmód – Ha a gyülekezetek komolyan vennék, hogy megosszák a birtokukban lévő dolgokat, egy egyszerű életmód kell, hogy láthatóvá váljon. Az emberek elégedettek lesznek a tulajdonukban lévő dolgokkal, azonban a viselkedésük nagyon különböző lehet. Egy egyszerű életmódot fognak választani, nem azért mert a tulajdon egy gonosz dolog, hanem azért mert számukra közömbös. A keresztyének így tudnának arra koncentrálni, amit Isten cselekszik, mert elvesztik az érdeklődésüket a dolgok iránt, ami a világot megköti.

Ha a Szentszellem valóban erővel mozdul, a keresztyének akkor nem azzal fognak foglalkozni, hogy egy újabb ház vagy egy nagyobb jacht beszerezésével foglalatoskodjanak. Ha az “szaporítja az ő napjaik számát”, “a kereskedéssel való gyógymód” meglehetősen unalmasnak látszik. És ha nagy öröm van a szomszédban, mert a bénák és a nyomorékok, akik jobb autóról álmodoznak, helyreállnak? Egy gyülekezet tagjai akkor lesznek bevonhatók a Szentszellem munkájába, ha elvesztik igényüket az egyre több saját tulajdon iránt.

A megosztás azt jelenti, hogy a keresztyének jobban tudnak élni, mint a társadalom többi része, miközben kevesebb dolgot birtokolnak. Következésképpen nekik lehetőségük lesz kevesebb időt eltölteni pénzt kereső munkával és ezért több idejük lesz az Úr munkája számára. Ha az elhívásuk arra szól, hogy dolgozzanak, akkor képesek lesznek önként többet adni a szükségben lévő emberek támogatására. A személyes tulajdonban lévő dolgok megosztása forrásokat fog felszabadítani a Királyság munkájára. Ha Isten embere megtanul egyszerűen élni, és megosztani másokkal azt amilye van, a diakónusok képesek lesznek a felszabadult kapacitásaikkal a szükségben lévő emberek felé fordulni.

Dél-Amerikai példa – Roberto egy putriban él egy Dél-Amerikai város peremén. Egy gyülekezet nem képes összejönni a házában, mert az túl kicsi. Ezért a ház melletti úthoz közel lévő fa alatt gyűlnek össze. Az összejövetelek nem elrejtettek, mert mindenki láthatja, mi történik, és milyen életmód van a putrikban.

A gyülekezet Rodrigo és Eduado által indult el, akik ki voltak küldve a gyülekezetből a város jobb részén lévő putrikba. Összetalálkoztak Robertóval, amikor pénzért koldult, hogy kifizesse felesége életszükséges gyógyszereit, mert tüdőbajban haldoklott. Ők nem adtak neki pénzt, hanem elmentek az otthonukba, hogy imádkozzanak érte. Drámai módon meggyógyult, így ő és Roberto átadták az életüket az Úrnak. Meghívták Rodrigot és Eduadot, hogy töltsenek el egy időt az otthonukban és indítsanak el ott egy gyülekezetet. Jóllehet ők vének voltak a saját házi gyülekezetükben, mások képesek voltak átvenni azt tőlük és támogatni az ő putrira vonatkozó látásukat.

Ez hat hónappal ezelőtt volt és most húsz keresztyénből álló csoport jön össze rendszeresen a házuk melletti fa alatt. Rodrigo már megtanította Robertot, hogyan tanítványozzon közülük néhányukat. Rodrigo és Eduado számára a putriban való élet egy valóságos kulturális sokk volt, de igazodtak hozzá, mert láthatták abban a Szentszellem munkáját.

Fordította: Abonyi Sándor

2010-05-22

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Magyar tanítások, szolgálati ajándékok
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s