Prófécia Jézus Krisztus Gyülekezetére – Bartha László

Állj meg végre és figyelj Rám – mondja Isten Szelleme! Ne a te elgondolásod szerint keress Engem! Tedd félre teológiádat és minden módszeredet, mert Engem nem lehet vallásos beidegződések alapján megtalálni. Emlékezz Én Népem, hogy mit mondtam a samáriai asszonynak a kútnál.

hidd el Nekem, hogy eljön az Óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát…
De eljön az óra és az MOST VAN, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya ilyeneket keres az Ő imádóiul.

Igen így van Én kedvesem. MOST VAN az idő a változásra! MOST VAN az idő Orcám keresésére! Ebben az időben hívom ki vallásos börtönükből azokat a fiaimat, akik megízlelték a mennyei dolgokat, akik ittak új boromból és megrészegedtek tőle. Ők ezt mondják: “ez kell nekünk!!!” Őket nem tarthatja már vissza Egyiptom, és Babilon börtönei, hogy rabszolgaként éljenek, amikor Én már megszabadítottam őket, és Királyságom szabad fiaiként ki – be járhatnak Tróntermemben! Ők azok, akik letették az életük minden területét, és teljes szívükből keresnek Engem az imádatban. Ők nem szépen faragott kövek, akikben az ember szeme gyönyörködhet. De nem is piramis vagy Bábel tornya épül belőlük, hanem az Én szellemi oltárom… az Én Templomom – mondja a Seregeknek Ura!

Ó Én Kedvesem! Én Szerelmesem! Véremen megvásárolt drága Gyülekezetem! Miért töltesz Velem oly kevés időt? Neked elég egy gyors randevú Velem? Pedig ha tudnád milyen közel vagy ahhoz, hogy áttörjön jelenlétem dicsősége és úgy jelenjek meg közötted, amelyről mindig is álmodtál… Ó Én Kedvesem! Tudnod kell az igazságot, mert az Igazság megszabadít téged! Az igazság pedig az, hogy nem ismersz Engem úgy, mint a te szerelmesedet! Mert ha így ismernél Engem, akkor önfeledten imádnál, mint drága fiam Dávid, és nem az időt néznéd és nem a körülötted állókat. Ő nem csak tudta, hogy ki Vagyok, hanem át is adta magát teljesen ennek a szenvedélynek, mert ez az Én szenvedélyem volt az ő szívében! Ő az Én szerelmesem a mai napig. Nem érdekelte a körülötte állók véleménye. Miért korlátozol be kedvesem? Ó ha szabadjára engednél szent gyűléseiden… akkor… igen akkor bemutatkoznék neked. De még nem ismersz így, azért félsz Tőlem, mint az a feleség, aki nem meri oda adni magát szerető férjének. Félsz Tőlem, ezért igyekszel kezedben tartani a dolgokat. Félsz Tőlem, hogy a meghatározott rendedet felborítom. Ezért szorítod magadhoz az időt, a hatalmat, a vezetést, az énekeidet, mert ez ad biztonságot neked és nem az Én jelenlétem. Arra kértelek, hogy énekelj Nekem új éneket, mert annyira szeretem látni, amikor nem kapaszkodsz hamis biztonságot adó korlátaidba. Szeretem látni ilyenkor a szívedet, amikor nem a betanult slágereidet veszed elő, amelyhez már nem kell szív, csak jó memória, és egy kis lelkesedés. Értesz Engem Kedvesem? De Én hűséges maradok hozzád! Eldöntöttem viszont, hogy új dolgokat hozok elő tárházamból. Új bort, és gondom lesz az új tömlőkre is! És ki akadályozhat meg benne? – mondja a Seregeknek Ura!

Megrázom a rostát az Egyházamban! Megrázok mindeneket, és amit nem Én építettem összedől. Maradjatok Velem! Maradjatok Bennem, mert csak így haladhattok Velem. Legyél kész, Én Népem a gyors váltásra. Elég volt a beidegződésekből! Elég volt az elme kontrolljából! Én jövök! Azokat keresem, akik készek Velem tartani, akik nem emberek tetszését és az állam elfogadását keresik, hogy elismerjék őket. Keressetek Engem, mert jövök és bezörgetek minden közösségbe, ahol segítségül hívják Nevemet, és jutalmam Velem lesz!

“Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban: mert az idő közel van.” Jel. 1,3.

Az Atya szívéből:

Bartha László
Új Nemzedék Szolgálat

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Magyar tanítások, próféciák
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Prófécia Jézus Krisztus Gyülekezetére – Bartha László bejegyzéshez

  1. Gogolya Enikő szerint:

    Ez annnnnyira a szívemből szól!!! És az összes próféciád! Áldás vagy!
    Machol

    Kedvelés

    • Sandor szerint:

      Kedves Enikő!

      Köszönöm a visszajelzésedet. A próféciát Laci testvérem kapta én csak közzétettem.
      Minden dicsőség legyen az Úré!

      Sándor

      Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s