Keresztyének gyógyítása – Ron McKenzie

“A mai nyugati gyülekezetek teljesen félreértik a hívők gyógyulásának kérdését. A legtöbb gyógyító ima a pásztor szolgálatát jelenti a gyülekezet előtt vagy egy evangélista szolgálatát egy gyógyító szolgálat keretében. A folyamat gyors és drámai, de alapvetően hibás, mert rossz elgondolást alkalmazunk rossz helyen.

A piff-puff, “Gyógyulj meg a Jézus nevében” a hitetlenek felé működik, mert mindenkinek meg kell, hogy gyógyuljon, ha Isten ereje kiárad. Ez nem működik a keresztyének számára, mert a betegség mögöttes oka nincs feltárva. Kideríteni azt, hogy egy személy miért nem képes megkapni azt, amit Jézus korlátlanul ad, az időt igényel; tudomány beszéde, beszélgetés dolgokról vagy bűnök megvallása által. Ez valószínűtlen, hogy megtörténjen TV kamerák előtt egy összejövetel frontvonalában.

Ha az ő problémájuk a hit hiánya, egy keresztyén kaphat inspirációt egy gyógyító összejövetelen és a hit olyan mértékben megnőhet, hogy ők meggyógyulnak. Nagyszerű, ha az megtörténik. Azonban a hit hiánya csak az egyik lehetséges oka a gyógyulás elmaradásának. Sok más dolog van, ami visszatartja az embereket attól a gyógyulástól, amit Jézus megszerzett számukra, az nem vehető birtokba a gyülekezet előtt a színpadon. Békére és csendre van szükség, hogy meghalljuk az Urat és lerendezzük a problémát.

A „nagy-ember gyógyító összejövetel” modell nem működik, mert jó módszert rossz helyen használnak. A gyógyító összejövetel módszert a világban lévő emberek felé kell használni, akik még nem fogadták be az evangéliumot, de mi beteg keresztyének felé használjuk. Az a tény, hogy a legtöbb gyülekezetben sok beteg ember van, azt bizonyítja, hogy ez a módszer nem működik. Sokan mennek előre a gyógyító összejöveteleken ismét és ismét, de ők változatlanul betegek maradnak. Az a tény, hogy az elmúlt ötven év – gyógyító összejövetelei – után sok keresztyén beteg van, azt mutatja, hogy ez a modell hibás. Figyelmen kívül hagyjuk Isten világos tanítását, és annak az árát fizetjük meg.”

A teljes könyv PDF formátumban itt tölthető le: Keresztyének gyógyítása

 

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Gyógyulás-szabadulás, gyülekezetépítés, Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s