Gondolatok az apostoli-prófétai mozgalomról – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

Az elmúlt évek prófétai konferenciái, több külföldi apostol Mo.-i szolgálata, sőt néhány hazai szolgáló kiküldése után, az egyház eljutott oda, hogy nyíltan beszélhetünk az Ef. 4.11. szerinti szolgálati ajándékok – azon belül is az apostoli és prófétai szolgálatok – biblikus szerepéről és helyéről az egyházban, az egyház vezetésében. Sokan a prófétai szolgálatot többnyire az Ószövetségben lévő próféták mintájára gondolják el, esetenként Illésre gondolva, akiről tudjuk, hogy „hozzánk hasonló volt” és még tüzet is hozott le az égből. Kevesen látják tisztán a próféták szolgálatát ma egy Szent Szellemmel betöltekezett hívők közösségéből álló gyülekezetben, ahol – tudjuk az Igéből, hogy – „mindnyájan prófétálhatnak”.

Eléggé tisztázatlan sok hívő – estenként vezető – gondolkozásában is az apostol személye és szolgálata. Sokan egyáltalán nincsenek tisztában vele mi az ő elhívása, hatóköre, „jogosítványa” és miről lehet felismerni őt.

Az apostoli és prófétai szolgálatok szükségességéről, fontosságáról, szerepéről és helyéről az egyházban a http://www.keskenyut.wordpress.com blogon sok kiváló, letölthető írás és Audion tanítás található, amik kellő súllyal méltatják és beszélnek ezen szolgálatok szükségességéről és fontosságáról az egyházban. Ezekkel magam is azonosulni tudok és hálás vagyok Istennek ezért a mostani időkben megtapasztalható mozdulásáért. Hiszem, hogy akiket a Szent Szellem vezet ma, és megragadják Isten aktuális akaratát, azok támogatják a Szent Szellemnek ezt a mozdulását és az időnként sajnos tapasztalható zavaró dolgok ellenére is segítő mentalitással állnak hozzá. Fontos ez a hozzáállás ehhez az új mozgalomhoz, hogy az időnként valóban tapasztalható zavarok miatt ne vessünk el az egészet, hanem, ami jó azt igyekezzünk megtartani, ami pedig rossz, azt legyen bátorságunk kimondani és elvetni. Ennek gyakorolásához azonban kellő érettségre és biblikus megítélésre van szükség, amihez néhány gondolattal szeretnék az alábbiakban hozzájárulni. Szeretném felhívni a figyelmet néhány, eddig tapasztalt, kérdéses terület megvizsgálásának szükségességére, Igei alapelvek megadásával segítve a megvizsgálást.

A megvizsgálásra fel kell készülnie a gyülekezeteknek, mert Jézus maga figyelmeztet bennünket annak fontosságára. Az utolsó napokban „sok hamis próféta támad, akik az Ő nevében sok hatalmas dolgot tesznek és elhitetik, ha lehet még a választottakat is”; és ezeket a hatalmas szolgálókat Jézus nem ismeri, sőt gonosztevőknek nevezi őket.

„És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.”  –   Máté 24:11

„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. …minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. …Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” – Máté 7:14-23

Jézus szavai kellő óvatosságra intenek minket hangsúlyozva ez által a megvizsgálás fontosságát. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus milyen szempontok szerint gyakorolja az ítéletet, mert ezzel tanítani akar bennünket is, hogy mi is ezekre figyelve gyakoroljuk a megvizsgálást, megítélést. Több, számunkra meglepő dologra hívja fel a figyelmet, amik a következők:

–         a hamisak sokan vannak (ők a többség) és az igaziak vannak kevesen (ők a kisebbség), akik a „keskeny úton járnak”; ez azt jelenti számunkra, hogy nem szabad, hogy a tömeg, a sokaság vonzása megtévesszen bennünket! (A  sokaság nem bizonyíték az igazságra, mert akkor a világ képviselné az igazságot és nem a keresztyének!)

–         Vigyázni kell, mert a hamis szolgálók látszólag úgy jönnek, mint a bárányok, de belül (motivációikat tekintve) valójában „ragadozó farkasok”,

–         Ne a jelekre, a csodákra és arra figyeljünk, amit a szolgáló mond, hanem a szolgáló személyes életére és jellemére – a „fára”; arra, ahogyan él és ahogyan cselekszik,

–         Figyeljünk a szolgáló „gyümölcseire” – zavar, megosztás, szakadás? Vagy egység-teremtés, békesség, mindenki épülése?

Jézus szavait szem előtt tartva nézzük most meg, milyen kérdéses, tisztázásra szoruló területek vannak ma az új apostoli mozgalomban.

Az rögtön látszik, hogy sok messziről (USA, sőt Afrika) jött apostol és próféta szolgálatát

– jelek és csodák kísérik, és a figyelmet elsősorban ezekre akarják irányítani,

– apostolnak és prófétának mondják magukat,

– akiknek 5 -10 ezer fős gyülekezeteik vannak (a sokasággal próbálnak meggyőzni másokat igazukról, hitelességükről), de

ez önmagában még nem szabad, hogy megtévesszen bennünket, mert Jézus szerint ez semmit nem jelent; sőt lehet egy figyelmeztető jel, amire jó odafigyelni. Alaposan meg kell vizsgálni a szolgálók magánéletét, jellemét és szolgálatának gyümölcseit. Jézus szerint a „fa” és annak gyümölcse összetartozó fogalmak és ahhoz, hogy igaz ítéletet tudjunk tenni, ahhoz ezeket kell megvizsgálni. Ezek azok, amikről szinte semmit sem hallunk vagy látunk, és ez ma nem képezi vizsgálat tárgyát. Sőt elterjedt egy olyan, új – Biblia ellenes – gyakorlat is, hogy tiltottnak számít a megvizsgálás. Esetenként hallunk botrányokról is, amiket igyekeznek elsimítani és „megmenteni” a bukott szolgálókat, hogy akadálytalanul szolgálhassanak tovább.

Az, hogy egy szolgáló jó vagy rossz „fa”, hogy tudjuk, hogy szolgálata során milyen gyümölcsökre számíthatunk, ahhoz a következő kérdéseket kell tisztázni:

–         Hűséges a feleségéhez, vagy válás és paráznaság kíséri az életét?

–         Gyermekei (sőt unokái) követik a hit útján és a szolgálatban, vagy meg sem tértek és a világban élik életüket (valójában „Éli fiai”)?

–         Pénzügyei rendezettek vagy anyagias, pénzügyi zavarok jellemzik az életét?

–         Példamutató (rendezett) életet él, világi szomszédjai, rokonai jó véleménnyel vannak róla, vagy ők is kifogásokat találnak az életében?

–          Szolgálatát az egy településen élő hívők egységének építésére, mások felemelésére, a békességre való törekvés jellemzi és nem saját hírnevének, nagyságának, hálózatának növelésre való törekvés, megosztást és zavarokat okozva?

Ez az, amit Jézus kér tőlünk. Ezeket kell megvizsgálni, amikor a „fa” és annak várható „gyümölcse” példázatáról beszél. A „nagy zöldellő lombozat és a dús levélzet” nem szabad, hogy megtévesszen bennünket, mert ha „nincsenek jó gyümölcsök, akkor az a fa kivágattatik”.

Az apostol szolgálatával kapcsolatban – Pál apostol szolgálata nyomán – sokszor az él az emberekben, hogy az apostol az, aki gyülekezeteket plántál. Az igazságnak azonban ez csak az egyik része. Nem szabad elfelejteni, hogy ma sokszor már nem az a feladat, hogy pogány környezetben kell új gyülekezeteket plántálni, mert minden kisebb településen legalább két-három magukat keresztyénnek nevezett közösségnek (felekezetnek) vannak „plántált gyülekezetei”. Ma egy ilyen környezetben az apostoloknak elsősorban már nem annyira a gyülekezetplántáló, hanem inkább az egységteremtő és gyülekezetépítő munkájára lenne inkább szükség a „felekezeti gyülekezetek” által szétszabdalt hívők között, amikről nem annyira az Apostolok cselekedeteiben, hanem inkább Pál apostol gyülekezetekhez írt leveleiben olvashatunk. Sok kérdést felvet az is, hogyan „állhatnak be a helyükre ” egy ilyen kusza hívő háttér mellett az apostoli és prófétai szolgálatok. Ez egy érzékeny terület, aminek lehetnek „személyes vesztesei” is – főként a mai pásztorokra gondolok -, viszont győztese csak az Úr lehet és semmiképpen sem emberek. Nagy bölcsességre, türelemre, kölcsönös elfogadásra és szeretetre van ma szükség ahhoz, hogy valóban előre lehessen haladni ezen a területen és ne további szakadások, veszteségek legyenek a „gyümölcsei” ennek az egyébként áldásos törekvésnek a már amúgy is eléggé szétszabdalt egyházban.

Úgy gondolom a sok tisztázatlan kérdés, az esetenként tapasztalható nem tiszta motivációk miatt sok zavar, ellenállás és félreértés van ma az apostoli és prófétai szolgálatoknak az egyházba való beilleszkedésével kapcsolatosan. Sokaknak vannak félelmeik és fenntartásaik a nem megfelelő információk, igeileg nem kellően megalapozott értelmezés, gyakorlati tapasztalat hiánya, vagy éppen a gyakorlatban szerzett – esetenként valóban riasztó – tapasztalatok miatt. Érthető az ellenállás és a zavar, mert sokan egy számukra ismeretlen, új dologgal találkoznak. A helyzetet nehezíti az is, hogy ezzel egy időben gyakorolni kellene a megítélés (igaz-hamis) felelősségét is. A probléma nem az, ha a hamisat elutasítjuk, hanem az, ha az igazit. Természetesen fel kell nőni arra az érettségre is, hogy a megítélést a gyülekezetek érett módon gyakorolni tudják, nem pedig újabb problémákat és sérüléseket okozva téves megítéléssel. Úgy tűnik ma még a hívő közösségek nincsenek az érettségnek azon a szintjén, hogy ez elvárható lenne tőlük. Ezért fokozott a felelőssége azoknak az érett szolgálóknak, akiket Isten ilyen területen használni akar.

Az apostoli és prófétai mozgalom az utóbbi években kezdett „utat törni” a keresztyén gondolkodásban, és sokan talán – „bölcs óvatosságból” – úgy gondolják, hogy jobb ebből kimaradni. A helyzet azonban az, hogy ebből nem lehet „kimaradni”, előbb vagy utóbb mindenki közvetlen kapcsolatba kerül vele és állást kell foglalnia.

Meg kell találni egy hiteles, biblikus, tájékoztatás kereteit és módját, és szükség van pozitív példákra, hogy egy új gondolkozást igénylő rendszer a mindennapi gyakorlat részévé tudjon válni.

A sok zavart okozó információk helyett világos, biblikus válaszokat kell adni a hívőknek, főként gyülekezetvezetőknek.

Joggal okoz zavart és ellenállást, ha a megjelenő új apostolok és próféták – ahelyett, hogy partnerségről és segítésről beszélnének – a nekik való „alávetettség” és az általunk való „befedezettség” szükségességét hangoztatják, már-már feltétlen engedelmességet, elkötelezettséget várva el a helyi gyülekezetektől és azok vezetőitől. Sokszor a helyzet tovább bonyolódik, mert a megjelenő új apostoli szolgálók a „szellemi atya” szerepében jelennek meg, ami tovább növeli a helyzet tisztázatlanságát, mert ez a gyakorlat az egyházban már évszázadok óta ismeretlen, amit szintén helyre kellene állítani.

Bejön tehát egy további tisztázatlan szerep, nevezetesen a „szellemi atyaság” kérdése, ami szokatlan, ezért tisztázásra szorul. Látható az Újszövetségben, hogy Pál apostol a Korintusi gyülekezet atyjának nevezi magát (1 Kor. 4.15), azon kívül Timóteust és Tituszt is szellemi fiának nevezi (1 Tim. 1.2,18; 2 Tim. 1.2, Tit. 1.3). Péter apostol Márkot tekinti szellemi fiának (1 Péter 5.13). Nagyon is biblikus dolog tehát a szellemi atyaság kérdése és igen nagy szükség van rá az egyházban, csak ez ma még szokatlan, most kezdjük tanulni és megszokni. A Szent Szellem munkálja ki ennek szükségességét, mert az igéből látjuk, hogy az utolsó időkben Isten akarja „az atyák szívét a fiakhoz, a fiak szívét pedig az atyákhoz fordítani”. Az elmúlt néhány évben szerezett tapasztalatom az, hogy ezt a fajta kapcsolatot a Szent Szellem kell, hogy kimunkálja, és kölcsönös elfogadáson kell alapulnia. Ez nagy felelősséget – egy szellemi többlet terhet – is jelent az „atyák” számára azok felé, akiket Isten szellemi fiakként rájuk bíz. Tapasztalatom szerint – ebben a szétszaggatott családokkal terhelt, bonyolult világunkban, amiben nem könnyű eligazodni – vannak „fiak”, akik keresik és vágynak érettebb szolgálók atyai támogatására. Hiszem, hogy az egyház még csak most kezdi igazán tanulni a szellemi atyaságot és a fiúságot.

Az apostoli és prófétai alapoknak az új apostoli prófétai mozgalomban ’apostoli és prófétai vezetés’-ként való értelmezése téves elgondolás. Az „alávetettség” és az apostoli és prófétai szolgálók felé való személyes „elkötelezettség” hangsúlyozása azt „üzeni” mások felé, hogy az ajándékokkal rendelkező apostolok és próféták az „elsőrangú szolgálók” – a „bölcs atyák” – , a helyi gyülekezetek és azok vezetői pedig „másodrangúak”; ajándékokkal nem rendelkező fiak, akik felé szolgálni kell. Ennek  a hatalmi típusú megközelítésnek – akárhogy is fogalmazzuk meg, az üzenete az, hogy az apostolok és próféták vannak felül – ők a „főnökök” – , a többiek (az alávetettek) pedig alattuk – „beosztottak” pozíciójában – vannak. Ez a meghatározás teljesen téves, mert az egyház „az apostolok és próféták alapkövén épül”, és ez azt jelenti, hogy pontosan ők (mint az épület „alapja”) kell, hogy „alul legyenek”, egy „szolgai pozíciót” felvéve. Ez azt igényli, hogy az új apostolok és próféták – kellő alázatossággal és szerénységgel – másoknak szolgálni és másokat felemelni, és ne másokat „maguk alá vetve” „uralkodni” akarjanak. Ha Jézus példáját követjük ebben is, aki az apostolok közül is az első volt, akkor az apostoloknak azt kell tenniük, amit Ő is tett:

„… az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;” – Fil 2:5-7

Az 1 Péter 5.1-3-ban Péter apostol, akit sokan tévesen az apostolok vezetőjének vagy első számú apostolnak gondolnak így nyilatkozik erről:

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs”,…. „nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.”

Az apostoloknak és a helyi gyülekezetek (elöljáróinak) presbitereinek társaknak kell lenniük egymással, akik a hívők között (és nem felettük) kell, hogy legyenek, mert nem szabad uralkodniuk rajtuk.

Isten a szívemre helyezte és tizenöt éve kutatgatom az egyház (gyülekezet) vezetése és – működése területét. Írtam egy könyvet is erről több mint tíz évvel ezelőtt „Merre tovább gyülekezet” címmel.

Ebben a könyvben sok Igével alátámasztva – többek között – írtam

–         a csapatban történő (presbiteri) gyülekezetvezetésről,

–         az egy településen élő közösségek egységének szükségességéről,

–         az apostolok és próféták alapjáról, és ezeknek a szolgálatoknak az egyház vezetésébe a megfelelő helyre kerülése fontosságáról.

Ugyanezen a blogon több, nagyon hasznos írás található külföldi szerzőktől

– az apostol és prófétai szolgálatok szerepéről,

– a helyi gyülekezet presbiteri vezetéséről,

– az Ef. 4.11 szerinti szolgálati ajándékok együttműködéséről és

– a szellemi atyaságról.

A saját lehetőségeimhez mérten éveken keresztül próbáltam képviselni ezeket az alapelveket. Nem vagyok „szakember” ezen a területen, csak olyan, aki nem ma kezdett el ismerkedni ezekkel a – mások számára talán még újnak számító – kérdésekkel. Az elmúlt évek során a gyakorlatban is sikerült jó néhány pozitív és sajnos negatív tapasztalatot is szerezni ezeken a területeken.

Ma is igyekszem tanulni azoktól, akik előttem járnak. Ezt igazolja az a sok fordítás is ebben a témakörben, amit mások épülésére igyekszem folyamatosan közzétenni. Ezzel együtt azonban az is látszik, hogy sokan még csak most ismerkednek ezekkel az újnak számító dolgokkal. Sajnos sok hamis szolgáló van az „új apostoli és prófétai mozgalom”-ban, aki kihasználja ezt az „ismeret-vákuumot” és „új apostoli hálózatokat” hoznak létre a korábban kellő tapasztalattal nem rendelkező és a megvizsgálást nem gyakorló „független” gyülekezetek bekebelezésével. Sajnos sok „új apostol” a lényeg megértése nélkül tévesen, csupán hatalmi pozíciót keresve vette fel ezt a „címet”. Voltak, akik elhívása rendben volt, de túl korán léptek be a szolgálatba, nem várva meg a Szent Szellem általi biblikus kiküldés időzítését. (Ap.csel 13.1-3.), ezért „sokan nem fizették meg a felkészítés árát” az Úr előtt való sok éves közösséggel, hallgatva Ő hangját és megismerve az Ő akaratát. Látjuk ezt Pál apostol esetében is, aki több mint 10 évet várt Tarsusban, elmélyedve az Úr előtt, megértve az egyház és a szolgálatok működését, az apostoli szolgálatába való beállása előtt.

Derek Prince könyve, melynek címe „Isten gyülekezetének újrafelfedezése” egy kincs az egyház számára, mert megérteti velünk a helyi gyülekezetek csoportos vezetésének lényegét és a szolgálati ajándékok együttműködését, és kapcsolatukat a presbiteri vezetéssel. Javaslom Derek Prince új könyvének elolvasását minden szolgáló vezetőnek, mert egy elismert nemzetközi szolgáló – a tőle megszokott igei igényességgel és alapossággal – magyarázza meg nekünk az egyház biblikus működését, az apostoli és prófétai (és a többi) szolgálati ajándék helyét, szerepét és együttműködését az egyházban.

Ebből megérthető, hogy az egész Apostolok cselekedete könyvében és az apostolok leveleiben leírt többszemélyes gyülekezet-vezetési minta (vének vagy presbiterek) nem egy kezdeti csökevényes formája a helyi gyülekezetek vezetésének és nem is egy bizottság általi demokratikus vezetési mód, hanem egy Isten akarata szerinti olyan vezetési minta, ami csak kegyelem által működik, aminek a Feje Krisztus. A többszemélyes gyülekezetvezetés – egymás mellett és nem ’piramis’ rendszerben – ad helyet mind az őt fő szolgálati ajándéknak. Ez a mód egy forradalmian más megközelítése a helyi gyülekezetek vezetésének, mint a korábban megszokott egyszemélyes pásztori vezetés. Ehhez természetesen saját maguknak meghalt, alázatos, a Szent Szellem vezetésében mozduló, egymásnak engedelmeskedni tudó, érett, lágyszívű vezetőkre van szükség, akik egymást elfogadva társként, csapatként együtt tudnak dolgozni. A helyi gyülekezetek csapatban történő vezetési formája, a legalkalmasabb arra, hogy minden helyi gyülekezetben – egymás mellett – fel tudjon nőni mind az 5 fő szolgálati ajándék. Jól látjuk ezt az Antiókhiai gyülekezet példáján is, ahol próféták és tanítók vannak a helyi gyülekezet vezetőségében, és az ott lévő próféták közül kettőt (Barnabást és Pált) – a kiküldés által – apostollá ’léptetnek elő’. Ez a minta kell, hogy alapul szolgáljon minden misszióban gondolkodó gyülekezet számára! A kiküldött apostolok nem nagyobbak, mint az őket küldő gyülekezet, hanem elszámolással tartoznak a ki-küldő gyülekezetük felé („nem nagyobb a küldött – az apostol – , mint az, aki őt küldte – a gyülekezet, a presbiterek”).  Az 1 Péter 5.1-4-ben látjuk az Újszövetségi egyház nagyon egyszerű felépítését.

„A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én (Péter apostol), a presbiter-társ és Krisztus szenvedésének tanúja, …legeltessétek (pásztoroljátok) az Isten közöttetek levő nyáját; nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.És amikor megjelenik a főpásztor (Jézus), elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.”

Péterhez hasonlóan a 2 János 1.1-ben és a 3 János 1.1-ben János apostol is presbiternek nevezi magát.  Ezekből is látható, hogy mind az 5 fő szolgálati ajándék a „presbiterek között és azokkal egy szinten van”. Itt világosan látjuk azt is, hogy az „alávetettséget” igénylő – valójában uralkodni akaró – vezetés helyett a példamutatásra épülő vezetés kell, hogy érvényesüljön.

Minden vezető egy szinten – a hívők között – és nem felettük van, és a példamutatással kell, hogy kiemelkedjenek közülük, és nem kerekedhetnek föléjük, maguk alá vetve, leuralva őket. Mindannyiuk felett viszont egy vezető van csupán és az az Úr Jézus Krisztus – lásd 1 Péter 5.4-ben.

Láthatjuk az Igében (a számunkra ebben a tekintetben kizárólag mértékadó Ap.cselben és az apostolok leveleiben), hogy igen sokszor van szó apostolokról. Mondhatnánk, hogy ők azok, akik a Szent Szellem által „az eseményeket mozgatják”. Az apostolok „súlya” (befolyása, hatása) nagyobb a többi ajándéknál, ezért az Ige „oszlopok”-nak is nevezi őket, mert ők az egyház „tartó oszlopai”, akik nagy terheket hordoznak. Meg kell látnunk azt is, hogy nincs gyülekezeten kívüli apostoli és prófétai szolgálat, hanem csak gyülekezeten belüli, a presbiteri vezetés részeként, azzal partneri viszonyban – társként – működve, onnan időlegesen kiküldve. Újszövetségi Igék nem támasztják alá azt a gondolkozásmódot, hogy egy helyi gyülekezet vezetői (vének/presbiterek) felett más vezető is legyen. Ez a jog egyedül Jézus Krisztust illeti meg. Ő az egyetlen főpásztor, aki a helyi gyülekezet vezetőségének (vének/presbiterek) a Feje, felettese. Ő az, akinek valóban alá kell vetni magunkat, vele valóban egy állandó alávetettségi kapcsolatban kell élnünk. Az Ige embert embernek való ’alávetettség’- re sosem hatalmazott fel, mert az egy ’úr-szolga kapcsolat’ lenne, mi pedig mindnyájan fiak vagyunk és szabadok. Teljesen érthetetlen, amikor olyat hallunk ma, hogy még az egyik apostol is aláveti magát egy másik apostolnak. A példamutatás, egymás elfogadása, az egymásnak való kölcsönös engedelmesség és az alázatos szív a működtetője mindezeknek a szolgálati ajándékoknak és nem egy – a világból átvett – alávetettségre épülő, piramis struktúra. (Az „új apostolok” egy „piramis formájú püspöki rendszert” akarnak működtetni, ahol az új apostol, a hagyományos püspökök mintájára foglalja el „pozícióját” a piramis csúcsán.)

Jó látni azt is az igéből, hogy van döntési szabadságuk is az egyes szolgálati ajándékoknak. Apollós nem volt sem ellenszegülő, sem pedig lázadó, mert „nem volt kedve” Pál kérésének eleget tenni.

„A mi pedig Apollós atyafit illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok az atyafiakkal együtt: de semmiképpen sem volt kedve, hogy most elmenjen; de majd elmegy, mihelyt jó alkalmatossága lészen.  – 1 Kor 16,12

Ezzel nem az ellenállásra bátorítok, de túl gyorsan rámondjuk valakire, hogy ellenszegülő vagy lázadó.  Legyünk ezzel óvatosak!

Érdemes arról is szólni, hogy apostolokból és prófétákból álló, különálló, folyamatosan működő, döntést hozó vezető testületet sehol nem látunk az Igében. Látjuk viszont, hogy a nagy fajsúlyú – az egész egyházra kiható – döntés(eke)t „az apostolok és a vének” – szükség esetén összegyűlve – együtt hozták meg pld. Jeruzsálemben (a pogányok és törvény viszonyát tekintve). Az Ige szerint a legfelső döntési fórum minden esetben az „apostolok és a vének” voltak, EGYÜTT! Itt olyan apostolok is részt vettek vénekkel együtt a döntésben, akik más gyülekezetek küldöttei voltak. Jeruzsálemben a jeruzsálemi vének és a – Jeruzsálemből és Antiókhiából kiküldött – ott tartózkodó apostolok képezték a döntési fórumot az Szent Szellem vezetése alapján. Mondhatjuk azt is, hogy mindig a Szent Szellem dönt, együttmunkálkodva az emberekkel, mert olyan döntést kell hoznunk, ami „tetszik a Szent Szellemnek és nekünk” is.

Látunk egy esetet az Igében, amikor csak apostolok találkoztak és megegyezés született közöttük, de fontos látnunk azt is, hogy az egy „baráti találkozó” volt, amikor apostolok egymás között, „egymásnak baráti (bajtársi) jobbot nyújtva” – a zavarok elkerülése érdekében – az ő személyes elhívásaikat és szolgálati területeiket egyeztették.

„És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk:”  – Gal. 2.9.

A prófétai szolgálattal és a próféciákkal kapcsolatban is szükséges néhány alapelvet áttekinteni. A látásokkal, próféciákkal kapcsolatban tudjuk, hogy csak „rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás”, ezért biblikus módon mondhatjuk, hogy „egy prófécia nem prófécia”, mert kell, hogy „ketten vagy hárman prófétáljanak és a többiek pedig ítéljék meg”. Isten a prófétaság szellemén keresztül – a helyi gyülekezetben – mindig több embernek jelenti ki az akaratát, egymást megerősítő és kiegészítő módon. (lásd. Antókhiai próféták és tanítók szolgálatát, amikor kiküldik Pált és Barnabást). Természetesen látunk példát arra is, hogy Isten egy személynek ad kijelentést, és a többieknek békessége van abban. Ilyen pld. az, amikor Pál egy „macedón férfit” lát, amiből azt az üzenetet veszi, hogy Macedóniába menjenek az evangéliumot hirdetni. Isten nem a zűrzavar Istene, ezért, Ő a Szent Szellem által gondoskodik arról, hogy harmóniában és békességben összeszerkesszen dolgokat. A helyi gyülekezet és egyház kormányzásában – az Újszövetség időszakában – nem látunk példát olyan egyszemélyi vezetőkre, akik mások alávetettségére igényt tarthatnának. Így a manapság eléggé elterjedt „egyszemélyi vezető és az ő személyéhez köthető egyetlen látás” elvének, mint gyakorlatnak, sincs bibliai alapja. Isten és a Szent Szellem a garancia arra, hogy egy helyi gyülekezeten belül a vezetői csapat több tagjának is legyen látása, kijelentése, amiket Isten lesz az, aki egybeszerkeszt. Krisztus Testének sokszínűségét és Isten gazdagságát mutatja az, ha ezek egymás mellett felsorakoznak és harmóniában együttműködnek. Sok-sok szürke gyülekezeti év után barátkoznunk kell azzal a gondolattal, hogy Isten gyülekezete sokszínű és gazdag. Az az elv, hogy egy közösségen belül egyetlen – „tekintéllyel rendelkező” – embernek van látása, amit az egész – „alája tartozó” – vezetők és gyülekezet „csak” megvalósítanak, és így a tekintéllyel rendelkező személy ajándékának megfelelően evangélizáló, dicsőítő, közbenjáró, „szamaritánusi szolgáló” stb. típusú helyi gyülekezetek jöjjenek létre, ez a Test megcsúfolását és szétdarabolását eredményezi, és nem az egységet és Isten sokszínűségét szolgálja. Ezt látjuk csírájában már Korinthusban is, ahol a hívők egy-egy személy mögött próbáltak felsorakozni (Pál, Kéfás, Apollós), ami ellen Pál nagyon határozottan fellépett; testieknek, kisdedeknek nevezve a hívőket és tisztázta azt is, hogy mindazok a „tekintélyes” szolgálók, akik Korinthusban szolgáltak (Kéfás, Apollós, és ő maga is) csak ’szolgák’.

Az apostoli „átjárhatóságról” is érdemes néhány szót szólni. Annak ellenére, hogy Pál és Péter külön apostoli csoporthoz tartoztak és megegyeztek, hogy a missziós területük más, mégis mindketten szolgáltak Korinthusban és Antiókhiában is. Akkoriban természetes volt, hogy más apostoli csoportokhoz tartozó apostolok is megforduljanak ugyanazon gyülekezetben (különben honnan lehetne megállapítani, hogy ki az igazi és ki a hamis; kell összehasonlítási lehetőség). Egy helyi gyülekezet vezetőségének a megvizsgálás kötelessége és felelőssége. A Jelenések könyvében látjuk az Efézusi gyülekezet esetében, hogy az Úr megdicséri őket, mert „megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”.

Mi általában abban a naiv jóhiszeműségben vagyunk, hogy aki jön és „apostolnak” mondja magát az mind igazi apostol, pedig fel kell vérteznünk magunkat azzal a gondolattal, hogy gyakorolnunk kell a megvizsgálási kötelességünket, mert az Ige felhívja a figyelmet a sok megjelenő hamis apostolra és prófétára, akiket a gyülekezeteknek „ki kell szűrniük”. A kegyes külső (báránybőr), Isten Igéjének szólása és Jézus nevének emlegetése minden szolgálónál megtalálható, a különbség a szívben, a motivációban van. Különbséget kell tudnunk tenni egy valódi atyai szív vagy egy ’ragadozó’ szív, hamis motiváció között, amit Pál a „hassal” – testies érdekekkel – jellemez.

Látnunk kell azt, hogy a tulajdonosi szemléletnek (az én gyülekezetem, a mi gyülekezetünk) Isten országában nincs helye, mert mi vezetők csak sáfárok (szolgák) vagyunk és nem „urak” (tulajdonosok). Ezek a szóhasználatok eléggé egyértelműen kifejezik a szolgáló mentalitást, hozzáállást és szívbeli állapotát. Egy tulajdonos van csak, az pedig az Úr Jézus Krisztus, Aki igényt tart a tulajdonos szerepére, amit mi nem orozhatjuk el tőle: „ezen a kősziklán építem fel az ÉN egyházamat…”

Nekünk nincs gyülekezetünk, se saját ’hálózatunk’. Az elkötelezettséget és alávetettséget igénylő „új apostoli hálózatok” szaporodnak az egyházban és úgy tűnik, hogy egy újfajta ’felekezeti restauráció’ kezdődött el. Ez azt is jelentheti, hogy az új mozgalom a régi felekezeti falak lebomlása után elindult egységfolyamatban az egy-egy településen egymást kereső hívők között egy újfajta ’felekezeti falat’ emel.

Érdemes végiggondolni és megvizsgálni mindezeket, és jó lenne egy értelemre jutni ebben az igen fontos kérdésben.

Az új apostoli és prófétai mozgalom előtérbe kerülésével egy új, nagy volumenű, sokakat érintő és nem egyszerű dolog előtt állunk. Nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy valaki – azért mert „nem repes az örömtől” – ellenség lenne. Természetes és nem várható a kezdeti időszakban azonos érettség és fogadókészség mindenkitől, mert időre van szükség, hogy akiket Isten mozdít ebben, maguk is érettségre és kellő megértésre jussanak. A gyakorlat próbája kell, hogy „életszagúvá” tegye a ma még sokszor esetlen és elméletinek tűnő mozdulásokat, próbálkozásokat.

Nem szabad elfelejteni azt sem, amit Jézus mondott: „ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, mert nem nagyobb a szolga az Ő Uránál”. Tudjuk az Igéből azt is, hogy az első 12 apostolból 11-et kivégeztek és az Ószövetség idején sok prófétát megöltek.  Jézus maga sem volt kivétel. Pál azt mondta az „1Kor 4:13-ban  „Ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig” , az 1Kor 4:9-ben pedig így ír „Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak (nem feltétlenül emberi mértékkel mért dicsőségben), úgy angyaloknak, mint embereknek…”

Felkészült rá mindenki, akinek apostoli vagy prófétai elhívása van, hogy „halálra szánt” legyen az Úrért, vagy csak emberi dicsőség és hírnév keresése a motiváló tényező? Érdemes elgondolkodni ezen és a kérdésre adott válasz el is dönti, hogy igazi-e az elhívás vagy hamis.

Magam is az apostoli és prófétai mozgalom támogatója vagyok, de felelősséget is érzek azokért, akiket figyelmeztetni kell a veszélyre. Szükséges ébernek és felkészültnek lennünk mind az új mozgalomban való részvételre, mind pedig annak megvizsgálásában.

Az Úr adjon bölcsességet és tiszta szívet mindenkinek hozzá, hogy Isten ügye előre haladjon és az a nagy horderejű változás, ami előtt az egyház áll, valóban Istent megdicsőítő módon tudjon előre haladni.

Jászberény, 2010-12-04

Abonyi Sándor