Vasárnapi keresztyénség – Ron McKenzie

PDF formátumban letölthető itt

Mostanában jelen voltam egy nagy istentiszteleti alkalmon. Zenészek nagy csapata nagyon kifinomult módon vezette a dicsőítést. Az éneklés átszellemült volt és az Úr jelenlétét érzékelni lehetett. Amikor egy dalt énekeltünk a trónon a mennyben ülő Jézusról, a Szent Szellem megengedte nekem, hogy halljam, amit a gonosz mond.

A hang ezt mondta:

• „Ki tartja felügyelete alatt a dolgokat?
• Én győzök minden nap.
• Ti meg tudjátok tenni itt bent, amit szerettek, de ott kinn, ahol minden történik, én győzök minden nap.
• Olyan sokat énekelhettek a mennyről, amennyit csak akartok
• Én győzök a világban minden nap, és ez a fontos.”

Ez egy eléggé zavaró gondolat. A modern gyülekezetek túl sok energiát fektetnek a vasárnapi istentiszteleti szolgálatokba, és ezáltal a ’kevesen vagyunk óriások’. Egy erőteljes istentiszteleti alkalmon való részvétel a hívők számára azt a hamis érzetet kelti, hogy a gyülekezetük elért valamit. Ez létrehozhat egy győzelem-érzést, még akkor is, ha a gyülekezet területeket veszít a világban. Nekünk azonban az „egymás” felé való dolgokban kellene nagynak lennünk. Amikor Isten népe elkezdi megtenni ezt, a gonosz ereje valóban elkezd megremegni.

Vasárnapi Istentiszteletek

A modern gyülekezeti élet súlypontja a vasárnapi Istentisztelet. A dicsőítésvezetők és a zenészek óriási erőfeszítéseket tesznek az előkészületekre. A pásztor sok időt tölt el az embereknek átadandó üzenetre való felkészüléssel. Drága hangtechnikai eszközök és egyéb média eszközök (projektor, stb.) szükségesek. A keresztyének hajlamosak rá, hogy a gyülekezet állapotát az istentiszteleti szolgálatok minőségén keresztül ítéljék meg. Az Istentisztelet célja, hogy „jól érezzék magukat” Isten jelenlétében.

A dicsőítés és imádat jó dolog, de nem szabad elfelejteni, hogy egy vasárnapi Istentiszteletre való összegyülekezés csupán egy lehetőség. Üldözött keresztyének esetében istentiszteleti összejövetelekre (teljes összegyülekezésekre) egyáltalán nincs lehetőség. A keresztyének mégis tudnak növekedni és erősebbé válhatnak, annak ellenére, hogy nincs lehetőségük összegyülekezni istentiszteleti alkalomra. Részt venni a heti istentiszteleti alkalmon csodálatos lehetőség, de ’nem a leglényegesebb dolog’. Isten jelenlétének “érzése” nem szükségszerűen tesz minket érett keresztyénekké.

Ezért ne lepődjünk meg (habár ez eretnekségnek hangzik), hogy az Újszövetség nem az Istentiszteletet (teljes összegyülekezést) hangsúlyozza. Jézus nem parancsolta meg a keresztyéneknek, hogy minden héten jöjjenek össze Istentiszteletre. Ennek oka az, hogy sok keresztyén számára, ez egy teljesíthetetlen parancsolat lenne. Az Újszövetség azt sem állítja, hogy nekünk hetente igehirdetést kell hallgatni. Nagyon sok erőfeszítést és energiát fektetve a vasárnapi Istentiszteletbe valójában a „kevésbé lényegesen vagyunk hatalmasok”. Valami olyasmibe fektetünk nagy energiát, ami jó, de nem a leglényegesebb.

Az Újszövetség egyetlen parancsolatot tartalmaz, hogy a keresztyéneknek rendszeresen össze kell jönniük.

„El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.  (Zsid 10:25)

Az összegyülekezés oka, hogy bátorítsák és építsék egymást a hívők; tenni “egymásért” valamit. Amikor összegyűlünk, arra kell fókuszálnunk, hogy azt cselekedjük, amit az Újszövetség megparancsolt.

Megtenni dolgokat egymás felé

Jézus és az apostolok megparancsolták a gyülekezetnek, hogy “egymás” dolgaira fókuszáljanak. A következőkben van néhány dolog, amit a keresztyéneknek tenniük kell.

Szeretni egymást.   (Ján 13:34-35; 15:12,17)

Magunknál jobban tisztelni a másikat.   (Róm 12:10)

Harmóniában (szeretetben) élni egymással.   (Róm 12:16)

Törődni egymással.   (1 Kor 12:25)

Szeretetben szolgálni egymás felé.   (Gal 5:13Öó)

Tanítani és figyelmeztetni egymást.    (Kol 3:16)

Bátorítani egymást    (1 Thessz 4:18; 5:11; Zsid 3:13)

Egymást tiszta szívből, buzgón szeretni.    (1 Pét 1:22)

Szolgálni egymás felé.    (1 Pét 4:10)

Alázatosnak lenni egymás felé     (1 Pét 5:5)

Közösségben lenni egymással.    (1 Ján 1:7)

Ezekből a parancsolatokból sok többször is ismétlődik. Elmondjuk, hogy szeressük egymást kb. 20-szor. Mindezek fontosak a gyülekezet megerősítése és a keresztyének érett korra vitele szempontjából. Ezek nagyon lényegesek, ha a gyülekezetet üldözik, és csak ritkán tud összejönni Istentiszteletre. A szomorú az, hogy ezektől a vasárnapi istentiszteleti alkalmaktól olyan fáradtak vagyunk, hogy “egymás” felé megtenni mindezeket a dolgokat már nem marad erő. Ennek számos oka van.

1. Egy minőségi Istentisztelet „fél-profi” zenészeket és vezetőséget igényel. A gyülekezet részt vesz benne, de érzéki módon. A pásztor hirdeti az igét és az emberek hallgatják. Ez az előadó/hallgató megosztás nem vezet el oda, hogy megtegyünk dolgokat „egymás” felé.
2. Az emberek autókkal jönnek az Istentiszteletre a város minden részéből. Egyedül vasárnap délelőtt látják egymást. Ez az “egymás” felé való cselekvést majdnem lehetetlenné teszi. Azt mondjuk a mellettünk lévő személynek “Isten szeret téged” vagy eltöltünk pár percet valakivel beszélgetve, de ez csekély pótszer.
3. Ha az Istentisztelet van a gyülekezeti élet középpontjában, akkor egy ilyen összejövetel inkább az Istenhez való kapcsolódást jelenti, mint az emberekkel való kapcsolatot. Az emberek a körülöttük ülő emberekkel való kapcsolat nélkül tudnak dicsőíteni, kivéve a rövid ideig tartó adakozást. Ha nem ismerjük az embereket, akikkel együtt dicsőítünk, akkor a megbocsátatlanság nem lesz akadály a dicsőítésben.
4. Az “egymás” felé való cselekedetek gyakran a hétköznapi összejövetelekre maradnak, de sok keresztyénnél ezeken (ebben az időszakban) semmi nem történik. A házi csoportok gyakran a tanításra koncentrálnak, így valójában ott is nagyon keveset tesznek “egymásért“.

Az Istentisztelet minősége nem jelzi a kapcsolatok minőségét. A kapcsolatok minőségének jó próbája a megtörtént megbocsátások száma.

Bocsássatok meg egymásnak.   (Kol 3:13)

Ha az emberek nincsenek kapcsolatban egymással, akkor nem sok lehetőség lesz megbocsátani egymásnak. Érdekes, hogy sok sérelem a pásztorral és a dicséretvezetővel vagy barátokkal és munkatársakkal szemben fordul elő. A keresztyéneknek nincs elég mély kapcsolatuk egymással, hogy megbántást okozzanak egymásnak és szükség lenne bűnbocsánatra. A legtöbb kapcsolat a pásztorral és a dicsőítés vezetővel van.

Kiegyensúlyozás

Az utolsó négyszáz évben a domináns gyülekezeti szolgálatok a prédikáló igehirdetések és a tanítások voltak. Ez nagyon jó, amikor nem tud minden ember olvasni, de most ez felesleges. A prédikáló igehirdetés nem változtatja meg az életeket. Az utolsó húsz évben a dicsőítés és imádás lépett hatalmasat előre. A dicsőítés és imádás fontos, de nem pár órára besűrítve a vasárnapi összejövetel keretei közé. A mi egész életünk valóságos dicsőítés és imádat kell, hogy legyen. Ez a Róm 12:1-2 üzenete.

„Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket (ez a ti imádó szellemi cselekedetetek). És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Amikor Isten akaratának engedelmeskedünk, az egész életünk imádó szellemi cselekedetté válik, ami kedves Istennek. Ha az Ő akaratának engedelmeskedünk, akkor megtesszük az “egymás” felé való dolgokat.

Isten embereinek vágyniuk kell arra, hogy dicsőítsék és imádják Őt, de nekik engedelmeskedniük is kell az Ő akaratának. Megbomlott az egyensúly. A legtöbb energiánkat az Istentiszteletbe fektetjük. Ellentétben ezzel, az Újszövetség szerint, az “egymás” felé megteendő dolgokra kellene elsődlegesen koncentrálni minden keresztyén összejövetelen.

-§-

Minden jog fenntartva – Ron McKenzie, Új-Zéland.

Változtatás nélkül szabadon másolható és terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásávalker: http://kingwatch.co.nz/

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)