Mi a gyülekezet – Ron McKenzie

PDF formában itt tölthető le az ábrákkal illusztrált írás teljes terjedelemben:

Mi a gyülekezet

– § –

Az alábbi írás – egy magyarázó ábrák nélküli – kivonatolt írás csupán, aminek célja az érdeklődés felkeltése!

Egy épület hasznos, ha hideg van vagy esik az eső, de egy épület nem a gyülekezet.

Egy gyülekezet az egymással közösségben lévő emberek csoportja, kapcsolatok hálózata.

A vének közötti kapcsolatok meghatározóak. A vének a gyülekezet fontos részét képezik. Egy gyülekezetben legalább négy vagy öt vén szükséges. A vének teljesen elkötelezettek egymás felé, ezért készek elfogadni egymástól a bátorítást és a helyreigazítást.

Minden helyen, ahol a tanítványoknak csoportja volt, Pál és Barnabás véneket állítottak be a gyülekezetekben (Ap.csel 14:22,23). Ez szükséges ahhoz, hogy a tanítványok csoportja gyülekezetté váljon, semmi több. Tehát az Újszövetségben egy gyülekezet a hívőknek olyan csoportja volt egy meghatározott helyen, akiket vének felügyeltek. A véneknek két kulcsponti szerepük van:

  1. A vének felelősek azért, hogy minden felügyeletük alatt lévő keresztyén felnőjön az érettségre és kifejlődjön a saját szolgálata.  Minden tag Jézust kell, hogy kövesse a világban való elhívásában.
  2. A vének felelősek továbbá a keresztyének gyülekezeten belüli egymás közötti kapcsolatainak építéséért.

A vének általi vezetésnek valósággá kell válnia, ami radikális változást jelent a gyülekezet vezetésének természetében.

A vén azon is munkálkodik, hogy kapcsolatokat létesítsen azok között a keresztyének között, akiket felügyel. Minden hívőnek szoros kapcsolatban kellene lennie egy vagy két másik olyan hívővel, akik a következőt tudják biztosítani számukra:

  • Figyelmeztetést, amikor rossz útra térnek (Kol 3:16)
  • Szembeszéllni a makacs bűnökkel (Jakab 5:16)
  • Támogatást adni démoni támadás alatt (1 Thessz. 5:11)
  • Bátorítást a szolgálatban  (Zsidó 3:18)
  • Vigasztalást, amikor a dolgok rosszul mennek (1 Thessz. 4:18)

A vének közötti kapcsolatoknak kell a legerősebb kapcsolatoknak lenniük, mert ők kapcsolnak egybe minden embert.

A gyülekezet emberekből áll, akiket erős kapcsolatok kötnek össze egymással. Egy gyülekezet kapcsolatok hálózata. A kapcsolatok tartják egyben a gyülekezetet. Ezek az összetartó kapcso(lato)k azok, amik egybe szerkesztik és szeretetben együtt tartják Krisztus testét és lehetővé teszik, hogy felnövekedjen szeretetben Jézusban, aki a Fej (Ef. 4:16)  Ezzel ellentétben, a modern gyülekezetekben lévő kapcsolatok inkább az egymásba fűzött gyermekláncfű karikára hasonlít.

A vének fő tevékenysége nem az épület fenntartása és a programok működtetése kellene, hogy legyen, hanem elsődlegesen a kapcsolatok építése és ápolása.

Az összejövetelek csak akkor lesznek valóban hasznosak, ha a kapcsolatok erősítését szolgálják. Az erős kapcsolatok lehetőséget adnak arra, hogy egyben tartsák a gyülekezetet még akkor is, ha az egész gyülekezet nem tud összegyülekezni. Ez különösen üldözések idején hasznos .

Az olyan kapcsolatok, amik erősíthetik és támogathatják egymást, a gyülekezet szívét képezik. A tagok közötti kapcsolatok mélysége fogja meghatározni az egész gyülekezet erősségét. A kapcsolatok minősége sokkal fontosabb, mint a vezetőség minősége.

A kapcsolatok fontossága

Egy gyülekezet a tagjainak egymás közötti – és Istennel való kapcsolataiból áll. A keresztyénség egy Istennel – és más keresztyénekkel való közösség. Ezért egy gyülekezet olyan csoport kell, hogy legyen, amiben a tagok jobban megismerik egymást. Az újszövetségi keresztyének nagyon erős kapcsolatokat építettek ki egymással. Egy gyülekezet olyan közösség volt, amiben az emberek bensősége módon osztották meg egymással az életüket. (Ap.csel. 2:44,46). Az egymás felé való erős elkötelezettségük hozzájárult a szellemi erősségükhöz és erejükhöz.

Egy gyülekezet olyan emberek hálózata, akiknek személyes kapcsolatuk van Jézussal, és szeretet kapcs(olato)k által vannak egybeszerkesztve egymással. Ennek megvalósítása érdekében radikális változásra van szükségünk a gyülekezetről alkotott gondolkozásunkban.  (Erről beszél Ezékiel próféta is.)

Programok

A gyülekezet nem intézmény. A modern gyülekezetek bonyolult szervezetek, tevékenységek és programok komplex halmaza, amik sokszor megakadályozzák a világot abban, hogy meglássák Jézust. A programok hasznosak, ha az emberek olyan készségének fejlesztését szolgálják, amire valóban szükségük van, azonban a gyülekezeti programok általában nem ezt szolgálják.

A programok nem kapcsolják egybe a testet, mert az szeretetben építi fel magát (Ef. 4:14-16).

Az emberek a legkülönbözőbb helyekről jönnek össze, hogy részt vegyenek egy programban.  Közülük csak néhánynak van egymással erős kapcsolatuk. A legtöbben nem nagyon ismerik egymást.

A program ideje alatt lehetőség van arra, hogy az emberek jobban megismerjék egymást. Amikor azonban elmennek onnan, a saját útjukat járják. Azok az emberek, akik erős kapcsolatokkal rendelkeztek egymással a programhoz való csatlakozásuk előtt, azt fogják találni, hogy a kapcsolatuk megerősödött. Néhányan mások megmaradó kapcsolatokat létesítenek, azonban a legtöbben ismétlődő módon csak elkülönülten sodródnak.

Település

Egy gyülekezet nagyon egyszerű dolog. Egyszerűen a keresztyéneknek egy csoportja egy adott helyen, akik elkötelezték magukat egymás felé és rendszeresen találkoznak azért, hogy dicsőítsék az Urat, imádkozzanak és megéljék a közösséget egymással, a vének felügyelete alatt.

Két meghatározott jellemzője van tehát a gyülekezetnek:

  • Vének és
  • Kapcsolatok

Ahogyan a kapcsolatok egy gyülekezet szívét képezik, úgy a település is nagyon fontos egy gyülekezet szempontjából. Minden gyülekezetnek egy meghatározott településhez kellene tartoznia és így annyi gyülekezet lenne, amennyi település: minden település csak egyetlen gyülekezettel rendelkezne. Településben gondolkodni nagyon radikális dolog, de a Biblia erről beszél. Számos különböző típusú gyülekezettel rendelkezni egyazon településen – ez a gondolkozásmód – nem egyeztethető össze az Újszövetséggel.

Fordította: Abonyi Sándor

2012-10-29

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, helyreállítás, Magyar tanítások, utolsó idők, vezetés
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Mi a gyülekezet – Ron McKenzie bejegyzéshez

  1. Vándor szerint:

    “Egy gyülekezetben legalább négy vagy öt vén szükséges”
    Ezt hogy kell értelmezni? Egy húsz fős házigyülekezetre? Vagy egy ezer fő feletti megachurchre?

    Kedvelés

    • Sandor szerint:

      Véneket az apostolok mindig városonként állítottak be, ami minden bizonnyal több házi közösséget jelentett. Efézusban 5 férfit látunk, akik imádkoztak és böjtöltek és a Szent Szellem indíttatására kiküldtek közülük két embert Barnabást és Pált apostolt, külső szolgálatra. Így is maradtak hárman, akik a kiküldés miatt megfogyatkozva is tovább tudták vinni a gyülekezet vezetését a 2-3 bizonysága alapján. Az Ef. 4.11-ben azt látjuk, hogy Jézus öt szolgálatot adott az egyház építésére és jó ha ezek egymás mellett megjelennek a helyi (városi) gyülekezet vezetőségében. Isten mindig kiküldésben, misszióban, növekedésben gondolkodik. Az ige szerint ez mindig városi gyülekezetre vonatkozik. Egy több ezer fős városi gyülekezet estében több vén is lehet. A 3000 fős induló jeruzsálemi gyülekezetben kezdetben a 12 apostol látta el a vének szerepét. Remélem tudtam segíteni. Szeretettel Sándor

      Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s