Igaz kontra hamis ébredés – Andrew Strom

“Vigyázat Kundalini” című könyv 8. fejezete

PDF formátumban letölthető itt: Igaz kontra hamis ébredés – A. Strom

Az egyik dolog, ami az utóbbi 16 évben nem hagy engem nyugodni, az magának az „ébredés” szónak  – és mindannak, amit ez csak jelent, és amire csak utal – a teljes degradálódása. Nekem, aki már hosszú évek óta tanulmányozom az ébredéseket, valódi szívfájdalom ezt látni, mert ez a szónak az eredeti jelentéséből való teljes kiforgatása. Mi is tehát az „ébredés”, mint olyan, lényegét tekintve, s a történelmet alapul véve? Nos, a legegyszerűbb megfogalmazása talán ez: „AMIKOR ISTEN MEGLÁTOGAT  MINKET,  LEJÖN  HOZZÁNK”. Igen – amikor Isten lejön közénk, meglátogat minket az Ő dicsőséges, királyi nagyságában és szentségében. Ézsaiás próféta pontosan megfogalmazta, hogy milyen is Istennek ez a dicsőséges, királyi jelenléte:„…látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölti a templomot… és kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel” (Ézsaiás 6:1-5) Isten szent jelenlétének ez a lenyűgöző, csodálatos és félelmetes volta az, amely minden igazi ébredést átjár és jellemez, és amelynek hatására az emberek nem tudnak mást tenni, mint leborulni Előtte és megtérni. Ma azonban az „ébredés” szónak számunkra csak egy kiüresedett, minden lényegi tartalom nélküli, sekélyes jelentése van – de maga az igazi jelentés mindig is magával hordozta a mindenható Istennek ezt a leírhatatlan, dicsőséges szentségének a kiáradását. S ez, ha megtörténik, az emberekben mindig ugyanazt a választ váltja ki: azt a kiáltást, hogy „Uram, irgalmazz nekem, bűnösnek!” Az egész történelem során, végig az évszázadokon át azt láthatjuk, hogy az igazi ébredések mindig is magukkal hoztak egy átfogó, kiáradó megtisztulást, szentséget és megtérést, amelyeknek célja az Egyház megtisztulása és helyreállítása volt mindabban, aminek, amilyennek Isten népének itt a földön valóban lennie kell. Mint ahogy azt a híres ébredési prédikátor és misszionárius, Jonathan Goforth megfogalmazta: „Nem tudjuk eléggé határozottan hangsúlyozni azon meggyőződésünket, hogy az Egyházban tapasztalható minden gát és akadály a benne lévő bűnöknek tulajdonítható.” Az Azusa utcai ébredésben részt vevő Frank Bartleman pedig ezt írta: „Az ébredés mélységét a megtérés szellemének a mélysége határozza meg.” Az amerikai első nagy ébredés egyik vezéralakját, Jonathan Edwards-ot arról a híressé vált prédikációjáról ismerte mindenki, melynek címe ez volt: „Bűnösök egy dühös Isten kezében”. A feljegyzések szerint, amikor ő ezt prédikálta, „az összegyülekezett emberekre szinte rászakadtak a bűneik, és az ezek miatti, közelgő veszedelem súlya. Fájdalmukban annyira sírtak és nyögtek, hogy a prédikátornak nyugalomra kellett intenie a hallgatóságát, hogy azok hallják, amiket ő közben mondott.” Az emberek közül sokan szó szerint az oszlopokba és a templomülések oldalaiba kapaszkodtak, mintha egyenesen azt érezték volna, hogy már süllyednek is a pokolba. Ugyanennek az ébredésnek egy másik fő alakja Gilbert Tennant volt. Az ő prédikálásával kapcsolatban azt jegyezték fel, hogy „őt egyáltalán nem érdekelte az, hogy szép gesztikulálásokkal hízelegjen a hallgatói szemének; hogy szép szavakkal csiklandozza a fülüket; vagy, hogy megfogalmazásával és nyelvezetével hízelegjen a képzeletüknek. Őt csak az érdekelte, hogy egyenesen a szívüket és a lelkiismeretüket célozza meg; hogy a vesztüket okozó önámításaikat felfedje; hogy rámutasson és felfedje bűnös titkaikat, a képmutató vallásosságukat, és hogy a megtévesztés minden menedékéből kiugrassza őket… A prédikálása nagyon sokszor szinte félelmet keltő, átható és szívhez szóló volt.” Az ilyen jellegű prédikálás gyakran igen erőteljes következményeket, gyümölcsöket szül. Mint ahogy azt az egyik pásztor megjegyezte: „Sokan az emberek közül hangosan kiáltoztak a lelkük fájdalmában. Sok erős testalkatú ember úgy zuhant el, mintha egy olyan ágyút sütöttek volna el, melynek golyója egyenest a szívükbe hatolt.”Az igazi ébredési prédikálásnak szinte mindig ilyen jellemzői vannak – az Apostolok Cselekedeteitől kezdve egészen napjainkig. Pünkösd napján Péter volt az, aki kiállt, és szemtől szembe megvádolta a zsidókat, hogy ők „feszítették meg a Messiást”, melynek következtében azok „szívükben megkeseredtek” (az angolban: ami egyenesen a szívükbe vágott – a ford.), és azt kiáltották: „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” (Apcsel. 2:36-37). Majd a Szentírás feljegyzi, hogy azon a napon, ezt a bizonyos, a Szent Szellem tüzétől égő prédikációt hallva több mint 3000 ember tért meg. Később az Apostolok Cselekedeteiben azt is olvashatjuk, milyen hatást váltott ki Pál bátor, félelem nélküli igehirdetése Félix kormányzóban: „Mikor pedig ő igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, megrémülve monda Félix… (az angolban: Félix megremegett – a ford.)” (Apcsel.24:25). Igen, ez valóban így van: az igazi ébredési prédikálás a „bűn, igazság és ítélet” hirdetése (János 16:8)! Ennél kevesebb nem lehet! Ez egy bátor, merész, rettenthetetlen prédikálás, akár még a prédikátor saját életét is kockáztató prédikálás! Ilyen prédikálást azonban a mi nemzedékünk szinte még soha nem hallott. Ilyen volt a Finney-ek, a Whitefield-ok és a Wesley-k prédikálása akkor, régen. És korunkban is ilyen prédikálásoknak kellene elhangoznia! Az igazi ébredés nem más, mint a szent Isten hatalmas, szentséges jelenlétének a leáradása, mint ahogy azt az 1905-1906-os indiai ébredésről mondta Amy Carmichael:

„Rövid időn belül a gyülekezet fele már arccal a földön feküdt, Istenhez kiáltva és sírva minden fiú és lány, férfi és nő – csak magukra figyelve, senki másra maguk körül. S ez olyannak hallatszott, mint a hullámok hangja, vagy mint az erdőben zúgó erős szél hangja… Az imádság e hurrikánja több mint négy órán keresztül tartott.”

„HALÁL” A FELTÁMADÁS ELŐTT

Az igazi ébredés Isten gyermekeit a térdeikre kényszeríti. De ez után a mély megtisztulás után nagyon sok ébredés átfordult egy túláradó örömbe, dicséretbe és ünneplésbe, melyet a bűneiktől megtisztult és bűnbocsánatot kapott emberek éltek át olyannyira, hogy az ott csupán szemlélődő embereket sokszor megdöbbentették a hangos hála-kiáltások Isten felé, a túláradó, erőteljes dicséret és éneklés, és így tovább. Fontos azonban észben tartanunk azt, hogy ez az „igazság, békesség és öröm a Szent Szellemben” csak azok között valósul meg igazán, akik a szívbeli, mély megtérés és összetörtség után kerültek ebbe az állapotba. A „feltámadást” meg kell, hogy előzze a „halál”.

Ha ma egy olyan mozgalmat látunk, amelynek nem része a keresztről szóló, vagy a bűnökre rámutató, vagy az Isten szentségéről szóló erőteljes prédikálás, akkor biztosan tudhatjuk, hogy az a mozgalom nem valódi ébredés. Nagyon komolyan, odaszántan, minden erőnkkel kell keresnünk Istent egy, a korunkban megtörténő Nagy Ébredésért! A „Keresztelő János”-féle prédikátorokra van újra szükségünk, és korunk Goforth- jaira, Wesley-eire. Fogsz-e vajon, kedves Barátom, Isten előtt imádságban gyötrődni és sírni, könyörögve kérve az Urat egy új ébredés kitöltetésére? Vajon át tud-e söpörni a nemzedékünkön az igazság és megtisztulás hatalmas hulláma – mielőtt még túl késő lenne? Lehet, hogy Isten pont TÉGED hív arra, hogy egy ilyen prédikátor legyél. Imádkozz és gyötrődj az Úr előtt, teljes odaszánással keresve Őt, hogy ez megtörténhessen. Ostromold a mennyet, hogy lejöjjön az Úr  jelenléte. Mert csak egy ilyen, a mennyekből küldött ébredés képes arra, hogy az Egyház korunkban tapasztalható, igen mély szükségét betöltse.

HAMISÍTVÁNYOK ÉS HAMIS MANIFESZTÁCIÓK 

Nagyon fontos azonban azt is megjegyeznünk, hogy amikor Isten Szent Szelleme leszáll, rászáll az emberekre, „szokatlan” dolgok is történhetnek. Mint, ahogy azt az Apostolok Cselekedeteiben is látjuk, a bűnök miatti lelki fájdalom okozta hatalmas sírások, vagy éppen az Isten félelméből fakadó „remegések”, az örömteli megbocsátottság állapota miatti boldog érzelemkitörések, a „nyelveken szólás” tömeges előfordulása, álmok, látások, stb. mind előfordulhatnak. A kulcs ahhoz, hogy megfelelő módon tudjuk látni és értékelni ezeket a történéseket az, hogy azok valóban hordozzák-e Isten szentségét és igazságát – és hogy ezek a jelenségek jó gyümölcsöt teremnek-e (azaz az emberek életében megerősödnek-e az istenfélő, jó tulajdonságok és tettek), mint amilyenek pl. a szent élet és az Isten iránti, egyre növekvő éhség. Nem utasíthatunk el valamit csak azért, mert az „szokatlan”. Meg kell vizsgálnunk a szellemeket. Az ébredést vezetők számára a legérzékenyebb terület a hamisítványok kérdésköre. Az igazi ébredés peremterületein sokszor előfordulnak hamisítványok is, de ha ezek nem okoznak nagyméretű problémákat, akkor lehet, hogy a legjobb az, ha a vezetők nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget ezeknek. (Ugyanis, ha viszonylag kisméretű problémákat túl hangosan teszünk helyre, akkor ennek az eredménye az lehet, hogy az emberek túlzottan gyanakvóak lesznek BÁRMI szokatlanra, ami a továbbiakban viszont megnehezítheti a Szent Szellem munkáját.) Ha azonban ezek a hamis jelenségek túl nagy mértékben dominálnak, akkor igenis szükséges lehet, hogy a vezetők nyíltan korrigálják ezt, az Isten által adott hatalmukat és tekintélyüket használva. Úgy gondolom, hogy az igaz ébredések során fontos, hogy a vezetők nagyon óvakodjanak attól, hogy bármely módon is erősítsék, bátorítsák a lelkiséget, a túlzottan lelki/érzelmi reagálásokat. Ezeknek a vezetőknek, véleményem szerint, nem lenne szabad a korunkban oly gyakran látott és hallott, a „szívhúrjait megpendítő”-típusú technikákat alkalmazniuk. Mert az ilyen mind csupán magamutogatás, lelki természetű és sekélyes, ami az embereket szépen körbebugyolálja egy meleg, pozitív, „jól-érzem-magam” védőburokkal, ami Isten előtt nem kedves. Mégis: ez a dolog sajnos korunkban egyre gyakoribbá vált. Azt tapasztaltam, hogy csak nagyon kevés keresztény tudja az ilyen „lelkiség” után megkülönböztetni az igazi kereszténységet a hamis, lelki kereszténységtől. Az igazi ébredési szolgálatok nem engedik meg, sőt, elvetik ezt a fajta lelkiséget, érzelmi túlzásokat és manipulációt. A prédikálásuk (és a dicséretük) nem a személyekről, ügyességről vagy magamutogatásról, a „show”-ról fog szólni, hanem „Szellemnek és erőnek a megmutatásáról” (1 Korinthus 2:4).

ÉLMÉNY-MÁNIA

Amikor az 1990-es években bejött az Egyházba a „manifesztációk” mozgalma, nagyon sokan azt állították, hogy ezek „olyanok, mint a múlt nagy ébredései”. Meg kell, hogy mondjam azonban – én, aki hosszú évek óta kutatom, tanulmányozom az ébredéseket, és írok ezekről –, hogy ez egy teljesen képtelen állítás. Sőt, ez a mostani, bizarr új mozgalom a leginkább azokra a HAMISÍTVÁNYOKRA emlékeztet, amelyek gyakran megpróbáltak teret nyerni és terjeszkedni az igazi ébredésekben – sokszor sajnos lerombolva és tönkretéve azokat. Mint ahogy azt a jól ismert ébredési prédikátor, John Wesley kijelentette: „Az ébredés először igaz, valódi és tiszta – de néhány hét után nagyon figyelj arra, hogy megjelenhetnek hamisítványok.” Nagyon sokatmondó és jelentőségteljes tény az, hogy a történelmünkben korábban előforduló két ébredést is olyan „manifesztációs” mozgalmak vitték félre és tették tönkre, amelyek időközben szintén kirobbantak, míg volt olyan ébredés is, amelyet csak egy hajszál választott el attól, hogy hasonló sorsa ne jusson. Sajnos mind az Első Nagy Ébredés-nek, mind az 1904-es walesi ébredés-nek így lett vége, és a Kentuckyban kirobbant Második Nagy Ébredés is nagyon közel került a „hajótöréshez”. Igen, hadd ismételjem meg még egyszer, amit az előbb mondtam: Istennek e két hatalmas mozgását, mozgalmát gyakorlatilag az ébredések alatt végigsöprő, bizarr manifesztáció-áradat tette tönkre. Isten sok más mozgalmának is harcolnia kellett az ellen, hogy ne nyerhessenek teret hasonlóan pusztító, bizarr manifesztációk. Nagyon sok, jól ismert ébredési prédikátor beszélt arról, mennyire nehéz volt az ébredést a megfelelő mederben tartani, és megakadályozni az ördögöt abban, hogy ilyen dolgokat hozzon be. John Wesley ezt mondta:

„Ne ijedjetek meg attól, hogy a Sátán konkolyt vet Krisztus búzája közé. Ez mindig is így volt, különösen a Szellem nagyobb kitöltetéseinél – és mindig is így lesz, amíg a gonoszt meg nem kötözik majd ezer évre. De addig a gonosz mindig is utánozni fogja Krisztus Szellemének a munkáját, szembeszállva azzal, és megpróbálva akadályozni azt.”

A hamis manifesztációk megjelenését gyakran olyan hívők okozzák, akik „isteni érintéseket”, áldásokat, illetve szellemi élményeket keresnek ahelyett, hogy Isten Önmagáért keresnék. Az ilyen hamisítványok egy része testies, míg vannak olyanok, amelyek kifejezetten démonikusak – különösen, ha a „korlátok ledobása”, vagy egyfajta „vadság” jellemzi. Mint ahogy azt a híres ébredési prédikátor, Charles Finney mondta: „Isten Szelleme az embereket az intelligenciájukon keresztül vezeti, nem pedig puszta érzelmi benyomásokon keresztül… Tudok olyan esetekről, amikor bizonyos egyének felettébb nevetségessé tették magukat, és nagy kárt okoztak a saját lelküknek és Isten ügyének azzal, hogy átadták magukat az érzelmi benyomások túlzottan lelkes és fanatikus követésének.” Mind az Első, mind a Második Nagy Ébredés során – mint ahogy néhány, időben tőlünk nem oly távol eső pünkösdi ébredés során is – nagyon gyakori volt, hogy az emberek „elestek Isten ereje alatt”. S ez már akkoriban is igen sok vitát okozott. De én úgy hiszem, ezek többnyire Istentől voltak. Ám azokban az időkben a Nagy Ébredések a bűnökről való meggyőzésről, megtérésről és szentségről szóltak – és nem a „manifesztációk” kereséséről. És ez az igazi ébredés legfőbb, igazi jellemzője. Mint ahogy azt a pünkösdi „úttörő”, az Azusa utcai ébredésben részt vevő Frank Bartleman írta: „Egy igazi ‘Pünkösd’ hatalmas módon meggyőzi az embereket a bűneikről, és Istenhez fordítja őket. A hamis manifesztációk csak izgatottságot és rácsodálkozást hoznak… Bármely olyan cselekedet, ami a Szent Szellemet, vagy az „ajándékokat” Jézus fölé teszi, fanatikussághoz vezet.” Amerikában, az Első Nagy Ébredés idején, a legkomolyabb károk többek között az olyan ébredést támogató prédikátorok irányítása alatt történtek, mint pl. James Davenport és mások, akik nagy hírnevet szereztek maguknak a túlzásokba eső prédikálásaikkal és viselkedésükkel – ami sajnos nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ébredés véget ért. Mint ahogy a bostoni újság, a Boston Evening Post  írta Davenport-ról: „Ő nem tudja máshogy felgerjeszteni az emberek szenvedélyét, csak úgy, hogy erőszakosan megfeszíti a tüdejét és a lehető legkülöncebb módon tekergeti a testét, ami azonban egyúttal nevetést és felháborodást vált ki az emberek többségéből, míg mások ennek hatására érzelgőssé válnak, kiáltoznak és sírnak, elgyengülnek, elájulnak és rohamok törnek rájuk… S ők sokkal inkább hasonlítottak egy, a Bacchus-ünnepen részt vevő, bohókásan vidámkodó csoporttagjaihoz, semmint tűntek józan, Istent dicsérő és tisztelő keresztényeknek…” Az ilyen és hasonló történések hamarosan olyan nagy vitákat váltottak ki az egész ébredés körül, hogy a Nagy Ébredés keserű vitákba és érvelések özönébe torkollott. Ez az ördög egyik biztos módszere tehát arra, hogy a mindenkori ébredéseket megölje. Az amerikai Nagy Ébredés így csak három vagy négy évig tartott. 1744-ben James Davenport nyilvánosan bocsánatot is kért ezek miatt a túlzások miatt, de akkor már késő volt: az ébredés már véget ért. Alig 50 évvel később, a Kentucky központú Második Nagy Ébredés szintén nagyon közel jutott ahhoz, hogy hasonló sorsra jusson. Az elején – mint ahogy az lenni szokott – hatalmas bűnbánat szállt az emberekre, és őszinte megtérések voltak. Ez egy ideig nagyjából így is maradt. Az emberek a bűneik súlyától a földre zuhantak, és a bűneik feletti jajkiáltásukkal töltötték be a helyet. Majd egy akkora mértékű bűnbocsánat-megtapasztalásuk volt, hogy igazi, mély öröm töltötte be őket. Az ébredéseknek ezek a megtapasztalások teljesen természetes velejárói. De kb. egy év múlva, amikor az ébredés elérte Cane Ridge-et és a sátoros összejövetelek sokkal nagyobbak lettek, a manifesztációk mindenféle vegyes özöne kezdett el beáradni, és azok egy ideig szinte teljesen uralták az ébredést. A nyugati államokban ez végül az egész mozgalmat majdnem teljesen zátonyra futtatta és tönkretette. Ahogy azt az ébredéseket kutató történész, Keith J. Hardman írja: „Cane Ridge-ben is olyan túlzások kezdtek el dominálni, amelyeket az emberek általában véve nem helyeseltek, hanem elítéltek … azóta, hogy James Davenport-nak és társainak erősen túlzó, képtelen viselkedése és őrjöngései az 1740-es évek New England-i Nagy Ébredését hiteltelenné tették. A legtöbb ébredést támogató evangélista ezeket a túlzásokat – vagy „rajongásokat” – idegenkedve, erőteljes nem tetszéssel fogadta…”Hála Istennek, a Kentucky ébredés esetében ezek a bizarr manifesztációk elkezdtek lecsengeni, még mielőtt helyrehozhatatlan károkat okoztak volna az egész ébredésben. De nem sokon múlott. Mint ahogy Hardman folytatja: „A késő esti sátoros alkalmakon a buzdító igehirdetésre adott fizikai reakciók a következők voltak: kiabálások, sírás és a földre esések. De amikor az érzelmek áradata szabad utat kapott, akkor ezek a sátoros alkalmak sorra megteltek rángatózó, vonagló, összevissza fizikai ‘gyakorlatokat’ végző emberekkel, és sajnos e megnyilvánulások lettek az általánosak. Hisztérikus nevetések, alkalomadtán transzok, az ‘ugató’ gyakorlat és az önkéntelen ‘vonaglások’ domináltak…”T. W. Caskey, egy akkori szemtanú így írta le ezeket az ébredést majdnem tönkretevő, akkoriban felbukkanó manifesztációkat: „Az egész gyülekezet – mintegy megmagyarázhatatlan idegi történés következtében – volt, hogy ide-oda dülöngélést okozó nevetési rohamokat kapott, s amikor ez elkezdődött, senki nem tudta megállítani vagy irányítani, amíg az magától le nem csengett. Más alkalmakkor az idegi izgatottság miatt az emberek izmai elkezdtek hirtelen és erősen rángatózni és vonaglani, míg aztán az egész egy normál, kiegyensúlyozott táncra csillapodott le. De ez is – mint ahogy a ‘szent nevetés’ – teljesen irányíthatatlan volt. Amikor valaki elkezdett nevetni, táncolni, kiabálni vagy vonaglani, nem tudta abbahagyni addig, amíg teljesen kimerülten, szinte egy tetszhalott-ájulásban össze nem csuklott…” Majd ugyanez az író úgy folytatja, hogy egy idő után már egyre többen kérdőjelezték meg, hogy az ilyen történések valóban a Szent Szellemtől vannak-e? Elkezdték kutatni az Írásokat, és megvizsgálni a szellemeket, sokkal jobban, mint előtte, és ezek a bizarr manifesztációk elkezdtek fokozatosan megszűnni. S hála Istennek, hogy akkor ez így alakult, mivel már nagyon közel kerültek ahhoz, hogy az egész mozgalmat az emberek rossz hírbe keverjék, és hogy szerencsétlenséget hozzanak arra. De így az ébredés tovább tudott folytatódni – még legalább hat évig, vagy még tovább is. Az Első Nagy Ébredéstől eltérően ezt a mozgalmat nem tudták megölni ezek a túlkapások. Mindazonáltal az is tény, hogy ezeket a korai kentuckyi manifesztációkat még évtizedekkel utána is emlegették az emberek, ami az egész „ébredés” fogalmát sok ember számára igencsak beszennyezte. Még Steve Turner, egy korunkbeli zenetörténész is azt írja a kentuckyi sátoros összejövetelekről, hogy a tömegek ott „transzba estek, a földön fetrengtek és még ugattak is, mint a kutyák”. Azt már nem is említi, hogy az elején ezeken az összejöveteleken erőteljes prédikálások és mély, őszinte megtérések voltak. Láthatjuk, hogy sokszor a bizarr és romboló dolgokra emlékeznek az emberek a legtovább. Micsoda szégyen ez nekünk! A történelemből láthatjuk, hogy az igazi ébredések vége felé gyakran jelentek meg hamisítványok és túlzások, merthogy az ördög így próbált meg beférkőzni az ébredésbe, hogy teljesen elpusztítsa, vagy legalábbis hiteltelenné tegye azt. Ez történt az 1904-es walesi ébredés során is – mint ahogy az Első és Második Nagy Ébredés kapcsán is, mint ahogy azt láttuk. A walesi ébredés mindössze csak 18 hónapig tartott!

Mostanra már nyilvánvalóvá kellett, hogy váljon mindenkinek, hogy az olyan ébredési prédikátorok, mint pl. Finney, Wesley, Bartleman, Roberts, stb. EGYÁLTALÁN SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem támogattak volna egy olyan mozgalmat, mint amelynek mi az utóbbi 16 évben szemtanúi voltunk – amely csak nagyon kevés hangsúlyt fektetett a megtérésre és a szentségre, s melynek középpontjában szinte kizárólag a bizarr és idegenszerű megnyilvánulások álltak! Valójában az általunk mostanában látott mozgalom nem áll másból, mint azokból a dolgokból, amelyeket ők TÁVOL AKARTAK TARTANI a korabeli ébredésektől! Itt tehát sajnos a „hamisítványok” azok, amelyek elkezdtek dominálni. Én a végsőkig nevetségesnek tartom azt, amikor korunk írói a jelenlegi manifesztációk érvényességét azzal próbálják alátámasztani, hogy a múltbeli ébredésekre mutatnak, és azt mondják: „Lám, ezek történtek akkor is!” Igen, valóban megtörténtek – akkor, amikor a hamisítványok és a túlkapások elkezdtek beözönleni és Isten igazi munkáját tönkretenni. Minden igazi, nagy ébredés-prédikátor is ugyanezt mondaná erre! Nyilvánvalóan korunk prófétai és karizmatikus mozgalmaiban is sajnos hasonló megtévesztések lettek a mérvadóak. Sőt, ébredés-történeti kutatóként meg kell, hogy mondjam, hogy mindkét általam tárgyalt mozgalom (i.e. Torontó és Lakeland – a ford.) az Istentől indított, azonban utána félre csúszott ébredések nagyon sok jellemzőjét hordja magán. Miért nem ismerjük fel, hogy az utolsó napokra megprófétált megtévesztések nagy részének egyértelműen az EGYHÁZON BELÜL kell megtörténnie? Ebben a mostani korban, amelyben élünk, rendkívül fontos, hogy a keresztények a szellemi megítélő képességüket annyira „kiélesítsék”, amennyire csak lehetséges. Ami engem illet, én igenis teljes meggyőződéssel hiszek a Szent Szellem mozgásában és ajándékaiban, és az Istentől jövő igaz jelekben és csodákban. S ezek az isteni történések, beavatkozások igenis fontos szerepet fognak játszani bármely igaz ébredésben – mint ahogy azt az Apostolok Cselekedeteiben is látjuk, amely telve van különböző isteni gyógyításokkal és csodákkal. Azonban a Biblia világosan állítja, hogy az utolsó idők a megtévesztések időszaka lesz. S az ilyen időszakokban az igazi ébredés csak akkor tud fennmaradni, ha mélyen gyökerezik az igazságban, Isten szentségében és a Tőle jövő, a szellemekre vonatkozó megkülönböztető képességben.

IGAZ ÉS HAMIS APOSTOLOK 

Még egy dolog van, amit mindenképpen meg kell említenem ebben a fejezetben („Igaz kontra hamis”) – s ez nem más, mint az a modern mozgalom, amit úgy hívnak, hogy „Új apostoli reformáció” (New Apostolic Reformation), illetve az ehhez hasonló mozgalmak szerte a világon. Hadd szögezzem le a magam védelmében, hogy én egyáltalán nem vagyok ellene az „apostol” fogalmának, mint ahogy a „próféta” fogalmának sem – addig, amíg ezek a szolgálatok a valódi, bibliai értelemben szerepelnek és valósulnak meg. De igenis komoly problémám van azzal, amit a karizmatikus vezetők egyfajta „jó, öreg haveri” hálózati stílusban tesznek, azaz, hogy Krisztus Testét szépen felosztják maguk között uralkodásra kijelölt „területekre”, s maguknak olyan névjegykártyákat nyomtatnak, amelyen az áll, hogy ők „apostolok” – csak azért, hogy így alakítsanak ki maguknak magas hierarchiákat Isten Egyházában.

Vajon ezek az emberek a szó igazi, bibliai értelmében valóban „újszövetségi” apostolok lennének? Én nem így gondolom. S úgy hiszem, hogy maga az a tény, hogy Isten nyilvánosan zavarba hozta és megalázta a mozgalmukat Lakelandben, igen sokatmondó. Senki nem tagadhatja, hogy ezek az „új apostolok” voltak azok, akik nyilvánosan elvégezték azt a bizonyos „felhatalmazását” Bentley-nek, ami annyira rosszul sült el. Szerintem Isten így fejezte ki – nagyon erőteljesen –, hogy mit is gondol ezeknek az embereknek az „apostoli” mozgalmáról! De ezek az emberek sajnos nem tanulnak a hibáikból. Még mindig ezen törik magukat: egyre szélesebb „hálózatokat” alakítanak ki, csakhogy az Egyház felett egyre nagyobbra tudják alakítani a saját maguk kis birodalmát. S én úgy gondolom, ez egy olyan dolog, amit az Úr gyűlöl. Úgyhogy ne lepődjön meg senki, ha azt látja majd, hogy az Úr egy megdöbbentő hirtelenséggel újra megrendíti az egészet. Mert ezeknek az embereknek még mindig „nem jött át” az üzenet. Ugyanis az arrogancia magas foka az, ha valaki úgy titulálja magát „apostolnak” Isten Egyháza felett, hogy erre nem az Úr hívta el őt. A Jelenések 2-ben azt olvashatjuk, hogy Jézus nagyon megdicsérte az efézusi gyülekezetet, mondván, hogy „megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket…” (Jel. 2:2). Hát nincs-e itt már legfőbb ideje annak, hogy a modern Egyház is ugyanezt tegye?

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: helyreállítás, Magyar tanítások
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s