A filedalfiai gyülekezet – Watchman Nee

Jelenések 3.7-13; Máté 23.8-11; János 20.17

1 Korinthus 12.13; Galata 3.28.

 Egy gyülekezet van a Jelenések könyvében lévő hét gyülekezet között, akit az Úr megdicsér, és ez a Filadelfiai gyülekezet.

Mondhatjuk úgy is, hogy ez a győztes gyülekezet képe.

PDF formátumban itt tölthető le: Filadelfiai gyülekezet

– § –

Most pedig szeretnénk bemutatni Filadelfiát. Filadelfia az a gyülekezet, amely visszatér az apostolok igazhitűségére. Filadelfia is fordulatot vett, visszatért a kezdethez, a Bibliához. A gyógyulás folyamata Szárdisszal kezdődött és Filadelfiával jutott teljességre. Ez utóbbi ismét az apostoli kor egyenes folytatása. Filadelfia Szárdiszból jött ki. Nem római katolikus egyház, nem is protestáns, hanem az apostoli kor gyüleke­zetének folytatója. Később jött Laodicea, amely szintén sorra kerül vizsgálódásaink­ban. Most azonban szenteljünk egy kis időt Filadelfiának, remélvén, hogy világosan megértjük, mi mondanivalója van számunkra.

A hét gyülekezet közül ötöt megdorgál az Úr, kettőt nem. Ez utóbbi kettő Szmirna és Filadelfia. Az Úr csak ezt a kettőt fogadja el úgy, amint van. Valóban figyelemreméltó, hogy az Úr szinte ugyanazon igéket szólja Filadelfiához, amit Szmirnának mondott. Szmirna nagy gondja a judaizmus volt, ugyanez Filadelfiáé is. Szmirnának azt mondja az Úr, “hogy megpróbáltassatok”, míg Filadelfia gyülekezetének ezt: “megtartalak téged a megpróbáltatás órájától, amely jön az egész világra, hogy megpróbálja a földön lakókat”. Hasonló az Úr szava a két gyülekezethez a koszorút illetően. Szmirnának azt mondja: “Neked adom az élet koszorúját”, míg Filadelfiának: “Tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye a te koszorúdat”.

A két gyülekezetnek ez a hasonlósága mutatja, hogy mindkettő ugyanazon az alapon áll, tudniillik az apostoli gyülekezet igazhitűsége vonalán. A szárdiszi gyülekezet is megéledt, de nem teljesen; benne az ébredés nem volt egyáltalában jól végrehajtva. De Filadelfia ébredése teljesen az Úr akarata szerint való. Nemcsak, hogy nem dorgálja meg az Úr Filadelfiát, mint Szmirnát sem, hanem egyenesen dicséri. Az egyenes vonal, melyet meghúztunk, a választottak vonala. Nyilvánvaló, hogy Filadelfia az, amit az Úr magának választott. Filadelfia az apostoli igazhitűségének folytatója. Ő pótlást ad Szmirnának. (így az Úr hozzá szóló szavai nekünk is szólnak, hogy megtartsuk azokat és engedel­meskedjünk azoknak.) Pergamum és Tiatira annyira eltévelyedett, hogy a rá követke­ző Szárdisz, noha nagy lépést tett az Úr felé, mégsem tudott teljesen helyreállni. No­ha teljes szívvel elindult a gyógyulás útján, nem tudta elérni a célt. Filadelfia azonban a teljes helyreállás. Remélem, mindnyájan tisztán látjuk ezt.

Filadelfia két görög szóból van összetéve; az egyik jelentése “kölcsönös szeretet”, a másiké “testvér”. Filadelfia tehát “testvéri szeretetet” jelent. Az Úr “testvéri szere­tet” -ről prófétál. Tiatira jellemző vonása az áldozat, mely a római katolikus egyházban jutott teljességre. Szárdisz jellemzője az ébredés, mely a protestáns egyházakban való­sult meg. Most pedig az Úr azt mondja, hogy van egy gyülekezet, amely már teljesen felébredt, és amely elnyerte az Úr dicséretét. Minden bibliaolvasó emberben felébred a kérdés: melyik ez a gyülekezet a valóságban? Hol találjuk a gyülekezetek történel­mében? Nem könnyű ezt a kérdést kikerülnünk.

Beszéltem már a nikolaiták viselkedéséről és a nikolaiták tanáról az efézusi és per­gamumi gyülekezetben. Ott már jeleztem, hogy ők a papi osztály képviselői. Izráel­ben csak léviták lehettek papok, a többi törzsbéli nem. De a gyülekezetben Isten min­den gyermeke pap. 1 Péter 2. és Jelenések 5. világosan tanítja, hogy mindazok papok, akiket Jézus megváltott vérével. A nikolaiták mégis sajátos papi tisztséget hoztak lét­re, amely tanítás szerint a laikusok (közönséges hívők) éljenek csak világi hivatásuk­nak, és végezzék a világi dolgaikat; fölöttük van a papi rend, hogy foglalkozzék a szel­lemi dolgokkal. És most újra el akarok mondani valamit a közbenjárók rendjéről. A zsidóknál megvan a judaizmus, és a nikolaita viselkedés tanná fejlődött. Létrejött a lelki atyák osztálya. Ők a szellemi ügyek végzésére vannak hivatva, míg a többiek végezhetik világi dolgaikat. Az ő dolguk a kézrátétel: csak ők közvetíthetik az áldást. Ha szellemi dolgok iránt érdeklődöm, nem fordulhatok közvetlenül Istenhez: a lel­ki atyát kell megkérdeznem, hogy tudakozódjék Istennél helyettem. Szárdisz idejében javult a helyzet. Eltörölték a lelki atyák rendjét, helyette azonban jött a lelkipásztori rendszer. A protestáns egyházakban vannak először is a szigorúan állami egyházak, azután a rendkívül sokféle hitvalló, zárt, különleges egyház. De akár ilyen, akár olyan, mindegyikben felfedezhető a közbenjáró osztály létezése. Az előbbiekben a klerikális rendszer, az utóbbiakban a pásztori rendszer. Ami a papi osztály rendszerét illeti, akár lelki atyáknak, akár klerikusoknak, akár lelkipásztoroknak nevezzék is tag­jait, mindig van valami bennük, amit megvet az Úr. A pergamumi nikolaita tanítás­hoz képest a protestáns egyházak változást jelentenek. De jóllehet a protestáns egy­házban senki sem hívhatja magát lelki atyának, mégis a klerikusok és pásztorok rend­szere ugyanazon az elven épül fel. Még ha más nevet is ad magának, és “lelki munkás­nak” nevezi magát, amíg ugyanaz a gyülekezettel szembeni helyzete, addig ugyanaz az „illata” is.

Sok Szentírásbeli idézettel támasztottam már alá, hogy mi mindnyájan papok va­gyunk. De itt ellentét van Isten akarata és az ember véleménye közt. Ha Isten azt mondja, hogy a gyülekezetben mindenkit úgy minősít, hogy ő pap, miért mondják az emberek, hogy a szellemi hatalom csak a közbenjáró osztály, pl. a lelki atyák kezé­ben van? Ismétlem: akiket a Bárány drága vérén megváltott, azok mind papok. Miért nem dorgálja az Úr Filadelfiát, hanem inkább dicséri? Emlékszünk, hogy a közbenjá­ró osztály Pergamumban kezdett kialakulni, és Róma tette gyakorlattá. Pápáik van­nak, akik uralkodnak felettük, magas tisztségviselők gyakorolják a hatalmat felettük, van Vatikánjuk, hivatalaik stb. Az Úr azonban így szól: “Ti mindnyájan testvérek vagytok”. Álljunk erősen a Máté 20.25 és 23.8 alapján. Igaz, hogy a Biblia beszél “pász­torokról”, de nem beszél pásztori rendszerről. Mellesleg a “pásztor” szó az eredeti szöveg szerint nyájőrzőt jelent, melyet nevezhetünk terelőpásztornak is. Az Úr azt mondja: ne hívassátok magatokat mestereknek, se atyáknak. És íme látjuk, hogy a római katolikus egyházban az atyákat “atyá”-nak, a protestáns egyházakban a pásztorokat “lelkipásztor”-nak nevezik A ti­zenkilencedik században nagy ébredés támadt, mely eltörölte a közbenjáró osztályt. Szárdisz után jött a nagy megelevenedés: a gyülekezetben a testvérek szerették egy­mást, és a közbenjáró osztályt eltörölték. Ez Filadelfia.

1825-ben Írország fővárosában, Dublinban néhány hívő ember szívét Isten arra in­dította, hogy Isten minden gyermekét szeressék, függetlenül attól, melyik felekezet­hez tartoznak. Ezt a szeretetet nem tették tönkre a felekezeti válaszfalak. Elkezdték felismerni, hogy a Szentírásban Isten Igéje azt mondja, hogy Krisztusnak csak egy teste van, függetlenül attól, hogy az emberek hány szektára oszthatják fel. Tovább tanulmányozták az írást, és rájöttek, hogy nem Isten Igéje szerint való, hogy egy em­ber igazgassa a gyülekezetet, és egy ember prédikáljon benne. Elkezdtek találkozni minden vasárnap, hogy megtörjék a kenyeret és imádkozzanak. A római katolikus egyház több mint ezer éve, és a protestáns egyházak néhány száz éve után az emberek elő­ször tértek vissza az Istennek Ige szerint való egyszerű, szabad és szellemben való imá­dásához. Először csak ketten voltak; később négyen vagy öten.

Ezek a hívők a világ szemében alacsonyrendűek és ismeretlenek voltak. De köz­tük volt az Úr, és a Szent Szellem vigasztalása. Két tisztán felismert igazság alapján álltak először: hogy a Gyülekezet Krisztus teste, és ez a test csak egy; másodszor: hogy az Újszövetségben nincs klerikális rendszer; az Ige minden hivatalos szolgája, akit emberek állítottak oda, nem az írás szerint való. Hittek benne, hogy minden igaz hívő ennek az egy Testnek tagja. Meleg szeretettel fogadtak mindenkit, aki közéjük jött, függetlenül attól, milyen felekezethez tartozott. Nem volt semmiféle szektás öntudatuk. Hittek benne, hogy minden igaz hívőnek papi hivatala van; szabadon be­léphet a szentek szentjébe. Abban is hittek, hogy a mennybe ment Úr különböző adományokkal ajándékozta meg a Gyülekezetet, hogy tökéletesítse a szenteket, és építse a Krisztus Testét. Ezért tudtak elszakadni a klerikális rendszer két bűnétől: hogy egyesek dolga csupán az áldozat bemutatása és az Ige hirdetése. Ezen elvek alapján szívesen fogadtak testvérül mindenkit, aki az Úrban volt, és nyitott szívvel minden igeszolgálatot azoktól, akiket Isten Szelleme indított szolgálatra.

Ugyanebben az időben élt egy anglikán lelkész, John Nelson Darby, aki nagyon elégedetlen volt egyháza állapotával, mely hite szerint nem volt Isten Igéje szerint va­ló. Gyakran találkozott ezekkel a testvérekkel, jóllehet ez idő tájt még a klérus ru­háját hordta, és az anglikán egyház lelkésze volt. Isten embere volt, nagy szellemi erő­vel megáldva és szenvedésre kész. Egyúttal azonban szellemi ember is volt, aki ismerte Istent és a Bibliát, és megítélte a test cselekedeteit. 1827-ben hivatalosan szakított az anglikán egyházzal, letette a klerikus öltözetet, és egyszerű testvérré lett, együtt lévén a testvérekkel az összejöveteleiken. Eredetileg a testvérek kevés dolgot láttak meg tisztán, de mikor John Nelson Darby hivatalosan csatlakozott hozzájuk, a men­nyei világosság valóságos zuhatagként áradt rájuk. Sok szempontból Darby munkája hasonlított Wesley-éhez, de az anglikán egyházzal való kapcsolatuk teljesen eltérő volt. Az előző században Wesley úgy érezte, nem tudná megőrizni békességét, ha el­hagyná az államegyházat; egy századdal később Darby viszont úgy érezte, nem tudná megtartani békességét, ha megmaradna az anglikán egyházban. De ami a buzgóságot, őszinteséget és hűséget illeti, igen sok rokon vonás van köztük.

Ugyanebben az évben történt, hogy J. G. Bellett is csatlakozott az összejövetelek­hez. Különlegesen mély, tartalmas, szellemi ember volt. Ezek az egyszerű, mégis Írás szerint való összejövetelek nagyon megindították. Azt mondja az akkori állapotokat illetően:

“Egy testvér éppen most mondta nekem, hogy az Írásból ő úgy látja, hogy ha a hí­vők, mint Krisztus tanítványai összejönnek, bátran megtörhetik a kenyeret az Úr parancsa szerint; és amennyiben az apostolok gyakorlatát útmutatónak tekinthet­jük, minden Úr-napját azzal kell megkülönböztetnünk, hogy emlékezzünk az Úr halálára, és engedelmeskedjünk búcsúzáskor mondott parancsának”:

Egy más alkalommal ezt mondta J. G. Bellett:

“Amint egy napon egy testvérrel sétáltunk a Lower Pembroke Streeten, azt mond­ta nekem:

’Istennek nyilván az a szándéka velünk, hogy teljes egyszerűségben gyűljünk egybe, mint a tanítványok, ne várjunk se szószéket, se lelkészi szolgála­tot, hanem bízzunk az Úrban, hogy Ő szolgál nekünk az Ő jó tetszése szerint, vala­melyik közülünk való testvér által, és így épít bennünket’.

Ahogy ezeket a szava­kat kimondta, biztos lettem benne, hogy ez a helyes út, amelyet most lelkem meg­talált, és úgy emlékszem erre a pillanatra, mintha tegnap lett volna, még a helyet is meg tudom mutatni, ahol ezeket mondta az a testvér. Ez volt az a nap, amelyen testvérként újra megszülettem.”

Így jutottak a testvérek fokozatosan előre, kapták fokozatosan a kijelentést, és lát­tak egyre nagyobb világosságot. Egy év múlva, 1828-ban John Nelson Darby kiadott egy kis könyvet, melynek ez volt a címe: “Krisztus gyülekezetének természetéről és egységéről. Ez a kis könyv volt az első a sok ezerből, amelyet a testvérek publikáltak. Ebben a könyvben Darby világosan kinyilvánította, hogy a testvérek nem szándékoznak sem új felekezetet, sem az egyházak egységszervezetét megalkotni. A következőt írta:

“Elsősorban nem a különböző hitvallású egyházak külső uniója az, ami kívánatos: meglepő, hogy még a gondolkodó protestánsok is ezt kívánják: ez semmiképpen sem tenne jót, és úgy érzem, hogy ez az egyesült test nem viselné magán Isten igaz egyházának a jegyeit. Ellenpárja lenne csupán a római katolikus egységnek; elvesz­tenénk az egyház életét, és az Ige erejét, és teljesen ki lenne zárva a szellemi élet egysége … Az igazi egység a Szent Szellem egysége, és azt a Szent Szellemtől kell elnyernünk küzdelem árán … Semmiféle olyan összejövetel, amely nem kész magához ölelni Isten minden gyermekét Krisztus királyságának alapján állva, nem nyerheti el az áldás teljességét, mert nem tudja átfogni, hite nem tudja átölelni azt … de ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, oda hoz áldást áldott Neve … “

“Továbbá, az egység az egyház dicsősége; de az olyan egység, mely saját érdekün­ket akarja biztosítani és előmozdítani, nem az egyház egysége, hanem konföderá­ció, és megcsúfolása az egyház természetének és reménységének. Az egyház egysé­ge a Szent Szellem egysége, és csak a Szent Szellem dolgaiban jöhet létre, és csak szellemi emberek hozhatják létre … “

“Hogy mit kell tennie az Úr népének? Várjon az Úrra, és pedig a Szent Szellem ta­nításának megfelelően, és mint az Egyszülött Fiú képmása itt a földön, a Szellem által. Járjon a Jó Pásztor nyájának útján, ha tudni akarja, hol táplálja a Jó Pásztor az ő nyáját.”

Egy másik helyen azt mondja Darby:

“Mivel a mi asztalunk az Úré és nem a miénk, mindazokat elfogadjuk, akiket Isten elfogad, szegény bűnösöket, akik az Úrhoz menekülnek, hogy ott megnyugodja­nak, nem önmagukban, hanem egyedül Krisztusban.”

Ugyanebben az időben történt, hogy egyidejűleg munkálkodott Isten Brit-Guayaná­ban és Olaszországban, ahol ugyanilyen összejövetelek kezdődtek. 1829-ben Arábiá­ban is voltak hasonló összejövetelek. 1839-ben Nagy-Britanniában, Londonban, Ply­mouthban és Bristolban szintén voltak összejövetelek. Később az Egyesült Államok sok helyén, és Európában is számos helyen voltak összejövetelek. Nemsokára ezután majdnem mindenütt az egész világon ilyen módon gyűltek össze azok, akik az Urat sze­rették. Nem volt külső egység, de mindnyájukat az Úr ébresztette fel.

A testvérek ébredésének egyik jellemző vonása volt, hogy akiknek címük és rang­juk volt, feladták azt, akik magas tisztséget viseltek, lemondtak róla, mások lemond­tak tudományos titulusaikról, egyszóval mindnyájan letették méltóságukat, és egy­szerűen csak Krisztus tanítványai és egymás testvérei lettek. Ahogy a római katolikus egyházban általánosan használatos a “lelki atya” kifejezés, a protestáns egyházakban pedig a “lelkipásztor” cím, úgy lett köztük általános a “testvér” szó. Az Úr magához vonta őket, és így találkoztak; mert szerették az Urat, ebből önként adódott az egy­más iránti szeretet.

Ahogy az évtizedek múltak, ezeken a testvéreken keresztül Isten sok ajándékot adott a Gyülekezetének. J. N. Darby és J. G. Bellett mellett sok más testvérnek adott Isten különleges képességet, hogy vele szolgáljon Gyülekezetének. Müller György, aki árvaházat alapított, újra felfedezte a hitből való imádság erejét. Élete során másfél milliónyi imameghallgatása volt. C. H. Mackintosh, aki Mózes öt könyvéhez írt jegy­zeteket, felfedezte a bibliai szimbólumok jelentőségét. D. L. Moody mondta, hogy ha az egész világ minden könyve elégne, megelégedne azzal, hogy legyen egy Bibliája, és mellé egy példánya Mackintosh Mózes öt könyve magyarázatából. (Mackintosh e munkája magyarul is megjelent, hat kötetben, több kiadásban.) James G. Deck sok szép hívő éneket írt. Georg Cutting újra felfedezte az üdvbizonyosságot. “Üdvösség, bizonyosság és öröm” c. (magyarul is megjelent) könyvecskéjéből 30 millió példányt adtak el 1930-ig; a Biblia mellett a legtöbb példányban terjesztett irat volt. William Kelly sok bibliamagyarázatot írt; róla mondta Spurgeon, hogy lelke tág, mint az uni­verzum. F. W. Grant volt a 19. és 20. század legkiválóbb bibliaismerője. Robert An­derson az utóbbi idők legjobb Dániel-szakértője. Charles Stanley kiváló adottsága volt, hogy az embereket Isten igazságossága hirdetésével tudta üdvösségre hívni. S. P. Tregelles híres ÚSZ-i nyelvész. Andrew Miller egyháztörténete a leginkább Szentírás­ hű a sok egyháztörténet közt. R.C. Chapman szintén az Úr áldott, sok szolgálatra felhasznált embere volt. Mindezek mellett, ha részletesen fel akarnánk sorolni mindazo­kat a testvéreket, akik az Úr áldott szolgái voltak, számuk meghaladná az ezret.

Nos, lássuk, mit adtak ezek a testvérek nekünk: megmutatták, az Úr vére hogyan elégíti ki Isten igazságosságát; megajándékoztak az üdvbizonyossággal; megtanítottak arra, hogy a leggyengébb, legerőtlenebb hívő embert is elfogadja Krisztus, ha ő elfo­gadja Krisztust; hogyan kell hinnünk Isten Igéjében, mint üdvösségünk alapjában. Az egyháztörténet kezdetei óta soha nem ragyogott fel az evangélium olyan csodálato­san, mint ezeken az embereken keresztül. De mindezen túl megmutatták, hogy a Gyülekezet nem nyerheti meg az egész világot, a Gyülekezetnek mennyei hivatása van, és reménysége nem evilági természetű. Ők voltak azok, akik felnyitották sze­münket a próféciák lényegének meglátására, hogy a Gyülekezet egyedüli reménye Krisztus visszajövetele. Ők tárták fel a Jelenések és Dániel könyvének titkait, és meg­mutatták a mennyei királyságot, az azt megelőző üldöztetést, és az abból való elr­gadtatást, végül Krisztus menyasszonyát. Nélkülük ma igen keveset tudnánk az eljö­vendő dolgokról. Ők mutatták meg, mi a bűn törvénye, és mit jelent az ebből való szabadulás, mit jelent Krisztussal együtt megfeszíttetni, és vele megdicsőíttetni, hit­ben az Úrral egyesülni és naponta átváltozni az Ő képére és hasonlatosságára. Ők mu­tatták meg, milyen nagy bűne az egyháznak a felekezetekre való szakadozás, ők taní­tottak a Krisztus Testének egységére, és a Szent Szellemben való egységre. Ők mutat­tak rá a judaizmus és az egyház közti különbségre. A római katolikus egyházban és a protes­táns egyházakban ez a különbség nem fedezhető fel világosan, de ők megláttatták ve­lünk. Ők mutatták meg, milyen vétkes dolog a közbenjárók rendjének beiktatása, mert Istennek minden gyermeke pap, és szolgálhat Istennek. Ők fedezték fel számunk­ra a gyülekezeti összejövetelek alapelvét az 1 Korinthus 14-ben, amennyiben kimutat­ták, hogy a prófétálás nem egy ember dolga csupán, hanem kettőé vagy háromé, és alapja nem a viselt tisztség, hanem a Szent Szellem adománya. Ha egyenként felsorol­nánk, mi mindent fedeztek fel újra, elmondhatnánk, hogy a mai tiszta protestáns egyházaknak egyetlen igazságuk sincs, amit újra fel ne fedeztek volna, sőt még azok­nál többet is.

Nem csoda, hogy D. M. Panton így nyilatkozott: “A testvérek mozgalma és annak jelentősége sokkal nagyobb, mint a reformációé”: Thomas Griffith pedig: “Isten vala­mennyi gyermeke közül ők voltak azok, akik a legigazabban tudták hasogatni az igazság igéjét”. Henry Ironside mondotta: “Mindazok, akik ismerik az Istent, közvet­ve vagy közvetlenül a legtöbb segítséget a testvérektől kapták, akár ismerték a test­vérek mozgalmát, akár nem”.

Ez a mozgalom nagyobb volt, mint a reformáció mozgalma. Ezzel azt is szeret­ném mondani, hogy Filadelfia nagyobb dolgot végzett el, mint a reformáció. Filadel­fia olyan dolgokat ad nekünk, amiket a reformáció nem adott. Hálát adunk az Úr­nak, hogy a gyülekezet problémája megoldódik a testvérek mozgalmában. Isten gyer­mekeinek helyzete majdnem teljesen megoldódik általuk. Ezért látnunk kell, hogy mind minőségben, mind mennyiségben ez a mozgalom több mint a reformáció. Más­felől látnunk kell, hogy a testvérek mozgalma nem lett olyan híres, mint a reformá­ció. A reformációt karddal és dárdával terjesztették, míg a testvérek mozgalmát ige­hirdetéssel. A reformáció ügyéért sokan vesztették életüket az európai háborúkban. A reformáció nagy hírnevének másik oka a politikával való kapcsolata volt. Sok nem­zet a reformáció által rázta le magáról Róma politikai hatalmát. Ami nincs politiká­val kapcsolatban, azt nem könnyen ismerik el nagynak az emberek. Továbbá a test­vérek meglátták, hogy a világ két részre oszlik: a politikailag szervezett világra és az ún. “keresztyén” világra. Ők nemcsak a politikailag szervezett világot hagyták ott, hanem az ún. “keresztyén” világot is, amelyet a protestáns egyházak képviselnek. Ezért van az, hogy a protestáns egyházakban még csak nem is említik őket. Nemcsak a bűn világából jöttek ki, hanem a “keresztyénség” világából is.

Az ő fellépésüktől kezdve tudják az emberek, hogy mi a Gyülekezet, hogy a Gyülekezet Krisztus Teste, hogy Isten gyermekei egy Gyülekezetet alkotnak, amely nem osztható részekre. A hangsúly azon van, hogy ők testvérek, és szeretik kegymást. Az Úr megmondta, hogy megjelenik majd egy Gyülekezet, melynek neve “Filadelfia”.

És most nézzük a Jelenések könyvét: ,A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg’. Filadelfia annyi, mint testvéri szeretet. Miért dicséri az Úr Filadelfiát? Azt mondja, hogy a testvéri szeretetért; a közbenjárók rendje tehát teljesen eltűnt.

Megragadom az alkalmat, hogy erről bővebben szóljak. Krisztusban nincs sem férfi, sem nő. Krisztusban nincsenek külön nőtestvérek. Mi testvérek vagyunk, nem férfi- és nőtestvérek.” És ha nőtestvéreink kérdezik: “Mik vagyunk mi?” – a fe­lelet: mi mindnyájan testvérek vagyunk. Miért vagyunk testvérek? Mert mindnyájan Krisztusból kapjuk az életünket. Sok olyan ember van ma a világon, aki nem testvé­rünk (“atyánkfia”). Az ember nem azért testvér, mert ember, hanem azért, mert Krisztus élete van benne. És mert bennem is Krisztus élete van, azért vagyunk testvé­rek. Mikor az Úr feltámadott és készült a mennybe menni, azt mondta: “Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz” (János 20.17). János 1. fejezetében Ő az Isten egyetlen Fia, a 20. szerint Ő közölte az életét az emberekkel; tehát Ő az elsőszülött Fiú, és mi mindnyájan testvérek vagyunk. Isten egyszülött Fia halála és feltámadása által Isten elsőszülött Fia lett. Mi pedig azért lehetünk testvérek, mert az Ő életét kaptuk tőle. És mert mindnyájan a Krisztus életét kaptuk, mi mindnyájan testvérek vagyunk. A férfi is testvér, mert a Krisztus életét kapta, a nő is testvér, mert ő is a Krisztus életét kapta. Férfiak és nők ugyanazt az életet kapták, tehát mindnyájan testvérek. Minden szentírásbeli levél testvérekhez van címezve, nem férfi- és nőtestvé­rekhez. Egyénileg lehetnek nőtestvérek, de Krisztusban csak testvérek vannak. Ennek az életnek köszönhetjük, hogy Isten gyermekei (“tekna”) lettünk. Ahol csak “fiak és leányok” szerepelnek az ÚSZ-ben, ott mindig csak “gyermekek”-et kellene írnunk a fordításban. A 2 Korintus 6. fejezetén kívül Istennek fiai és leányai. Látjuk tehát, hogy Krisztusban mindenki a testvérek helyzetét nyeri. Mikor egyszer Sanghaiban voltam, volt ott egy férfitestvér, aki kőműves volt. Azt mondtam neki: “Menj, és hívj be né­hány testvért!” Azt felelte: “férfitestvéreket, vagy nőtestvéreket kívánja, hogy felkérjek?” Ezt az embert Isten tanította. Ha egyénileg szólítunk meg valakit, akkor szólíthatjuk nőtestvérnek, de Krisztusban nincs különbség férfi és nő között.

A gyülekezetben nincsen sem szolga, sem szabad. Ha valaki tekintélyes mester, azért nem kap nagyobb életet; vagy ha rabszolga vagyok, azért nem kapok keveseb­bet. Emlékszem, egyszer egy testvér azt mondta nekem: a gyülekezeti helyeink rend­szerint elhanyagolt állapotban vannak. Jobb, ha szépen berendezünk egyet arra a cél­ra, hogy ott magas állásban levőknek prédikáljunk. Azt feleltem: “És mit írnál ki a terem homlokzatára?” Mert az nem Krisztus gyülekezőhelye lenne, hanem a tisztviselőké és előkelőké. Ha a gyülekezetbe jövünk, nincs sem tisztviselő, sem előkelő. A gyülekezetben mindnyájan testvérek vagyunk. Ha szemedet megnyitja az Úr, meg­láthatod, hogy mások fölé emelkedni, az e világ szerint való dicsőség, de a gyüleke­zetben ilyenféle megkülönböztetés nincs.

Pál azt mondja, hogy Krisztusban nincs sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem sza­bad, sem férfi, sem nő. A gyülekezet alapja nem a megkülönböztetés, hanem a test­véri szeretet.

Mint a többi szakaszban, az Úr ebben is megmondja a nevét. Így szól:

“Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki amit kinyit, senki be nem zárja, és amit bezár, senki ki nem nyitja.”

Szentség az élete; Ő maga a szentség. Ő az igazság Isten előtt; Ő Isten valósága, és Isten valósága Krisztus. Kezében tartja a kulcsot. Ké­rem, jegyezzünk meg itt valamit: mikor Szárdisz bizonyságot tett az Úrról, a világ urai segítették harcában. A küzdelem egész Európában évtizedeken keresztül folyt, és aztán még Nagy-Britanniában további évtizedeken keresztül. És a testvérek mozgalma? Őket semmiféle hatalom nem támogatta. Mit tehettek? Az Úr azt mondja, hogy nála van Dávid kulcsa, ami a legfőbb tekintélyt jelenti. (A Biblia Dávidot ki­rálynak mondja). Nem a fegyvereken múlik a dolog, nem is a propagandán, hanem azon: megnyitják-e előttünk az ajtót. Volt egy újság kiadó Angliában, aki egyszer így szólt: “Sose hittem volna, hogy ennyi testvér van, és hogy számuk ilyen gyorsan nő”:

Ha körüljárod a világot, mindenütt sok testvérre találsz. Lehet, hogy közülük sokan mélyebb ismeretekkel bírnak, mások ismerete felszínesebb, helyzetük azonban ugyanaz: mindnyájan testvérek. Ha ezt látjuk, hálát kell adnunk az úrnak.

Az Úr azt mondja:

,,amit Őkinyit, azt senki be nem zárja, és amit bezár, senki ki nem nyitja”.

“Tudom a te cselekedeteidet …hogy kicsiny erőd van.”

Ennél a pontnál önként kínálkozik, hogy Zorobábel visszatérésére gondoljunk, akiről egy próféta azt írta:

“Akik csúfolták a kicsiny kezdetet. .. ” (Zakariás 4.10). Ne vessük meg a kicsiny kezdetek napját a templom építésének kezdetét. A Szentírásban a templom a gyülekezet nagy előképe. Mikor Dávid volt a király, Isten népe egységes volt. Később kettészakadt Iz­ráel és Júda királyságára. Megkezdődött a megoszlás, és ezzel a bálványimádás és a paráznaság Isten gyermekei közt. Ez végül is a babiloni fogsághoz vezetett. Mindenki elismeri, hogy a babiloni fogság Thiatira római katolikus egyház jelképe. És mert a Biblia Babilont Róma előképének tartja, tehát az egyháznak is megvan a babiloni fogsága. Mit tett Isten népe, mikor visszatért a fogságból? A visszatérés lassanként, csoportonként ment végbe, és a visszatérők felépítették a templomot. Úgy tűnik, mintha a visszatérők a “testvérek” mozgalmának előképe lennének. A zsidók közt sokan voltak idősebbek, akik még látták a régi templomot; most saját szemükkel lát­ták az új templom alapjának megvetését, és hangosan sírtak, mert ez a templom mes­sze alulmaradt Salamon templomának dicsősége mellett. De Isten így szól a próféta által: ne vessétek meg a kicsiny kezdetet, mert ez a nap a megújulás kezdete. Itt pedig ugyanazt mondja az Úr ezekkel a szavakkal:

“Kicsiny erőd van.”

A gyülekezet bi­zonyságtétele ma, az első pünkösdkor történthez hasonlítva valóban a kicsiny dolgok napja.

“Megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”

Két dolo­gért ismeri el őt az Úr: mert nem tagadta meg az Úr nevét, és nem tagadta meg az Úr Igéjét. Az egyháztörténelem során soha nem voltak még emberek, akik annyira ismer­ték volna Isten Igéjét, mint a “testvérek”. Valósággal áradt köztük az Ige ismeretének fénye. Mikor egy este Sanghaiban voltam, találkoztam egy testvérrel, aki hajószakács volt. Hosszasan beszélgettünk. Attól tartok, hogy kevés misszionárius ismeri úgy a Bibliát, mint Ő. Valóban különösképpen jellemzi őket, hogy nagyon ismerik az Isten Igéjét. Még ha közülünk a legegyszerűbb emberrel találkozunk is, világosabb ismerete van ezen a téren, mint sok misszionáriusnak.

Az Úr azt mondja: “Nem tagadtad meg az én nevemet.”

 1825 óta vallják a test­vérek, hogy a keresztyén név az egyetlen, amely megilleti őket. Ha megkérdeznéd őket: kik vagytok, azt felelik: “Keresztyén vagyok”. De ha a kvéker egyházból talál­kozol valakivel, azt fogja mondani: “én a kvéker egyházhoz tartozom”. Valaki a lutheránus egyházból azt feleli: “lutheránus vagyok”: Látjuk, hogy Krisztus neve mel­lett sokféle névvel nevezzük magunkat. De Isten gyermekeinek csak egy neve van ön­maguk megjelölésére. Az Úr Jézus azt mondja: “Imádkozzatok az én nevemben” és “gyűljetek össze az én nevemben”. Csak az Úr nevét viselhetjük.

Whitefield mondja:

“Hagyjatok el minden más nevet; csak Krisztus neve magasztaltassék fel köztetek”. És a testvérek pontosan ezt akarják. És az Úr róluk szóló próféciája ugyanezt mond­ja, hogy megbecsülik az Ő nevét. Krisztus neve a központ. Gyakran hangzik el köz­tük ez a megállapítás: “Nem elég Krisztus neve, hogy elválasszon minket a világtól? Nem elég, ha egyszerűen az Úr nevét viseljük?”

Találkoztam egyszer egy hívő emberrel a vonaton, aki megkérdezte, miféle keresz­tyén vagyok. Azt feleltem, hogy egyszerűen csak keresztyén. Azt válaszolta: “Ilyen keresztyén nincs a világon. Az, hogy keresztyén vagy, nem jelent semmit; meg kell mondanod, miféle keresztyén vagy. Az a döntő.” Azt feleltem: “egyszerűen keresz­tyén vagyok. Azt mondod, hogy az ember számára az; hogy keresztyén, nem jelent semmit? Hát miféle keresztyénnek kell lennie az embernek, hogy szerinted jelentsen valamit? Ami engem illet, én csak keresztyén tudok lenni, semmi több.” És ezután igen jól elbeszélgettünk. Isten előtt csak “keresztyén” van!

Szeretném, ha meglátnátok egy dolgot: sok ember gondolkodásának alapja az, hogy az Úr neve önmagában nem elég. Sokan úgy gondolják, hogy szükségük van va­lamely keresztyén felekezet nevére; úgy gondolják, más nevüknek is kell az Úr neve mellett lennie. Testvérek, ne gondoljátok, hogy az álláspontunk ebben a kérdésben túlságosan szélsőséges. Az Úr azt mondja: ,,nem tagadtad meg az én nevemet”. Ha érzésem nem csal, ez azt jelenti, hogy minden más név viselésével szégyent hozunk rá. A “megtagad” szót használja az Ige Péter tagadására is. Miféle keresztyén vagyok? Keresztyén vagyok. Nem kívánok más nevet. Sokan vannak, akik tisztességet akarnak adni Krisztus nevének, és mégsem érik be csupán a keresztyén névvel. Istennek legyen hála, hogy a filadelfiai prófécia beteljesedett a testvérekben. Nekik semmi más megkülönböztető nevük nincs. Ők egyszerűen testvérek. Még csak nem is “testvér-egy­ház”- nak nevezik magukat.

,Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki be nem zárhat”.

Az Úr szól a filadel­fiai gyülekezetnek a nyitott ajtóról. Sokan és gyakran mondogatják, hogy ha a Szent­írás szerint élünk, az ajtó csakhamar bezárul előttünk. A legnagyobb akadály, az Úr­nak való teljes odaszánásunk előtt az ajtó bezárulása. De íme itt az ígéret:

,,Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki be nem zárhat”.

Ami a testvéreket illeti, számukra ez megtapasztalt tény. Az egész világon mind a bibliamagyarázat, mind az evangélium hirdetése terén soha nem tapasztalt lehetőségek tárulnak eléjük. Akár Európáról, Amerikáról vagy Afrikáról legyen szó, mindenütt így van. Nincs szükségük emberi támogatásra, hirdetésre, propagandára vagy külső közreműködésre; sok-sok munkale­hetőségük van, és a szolgálat ajtaja még mindig nyitva van előttük.

“Íme, én adok neked a Sátán zsinagógájából, azokból, akik zsidóknak mondják magukat, de nem azok, hanem hazudnak; íme, azt cselekszem, hogy eljöjjenek és le­boruljanak lábad előtt és megtudják, hogy én szeretlek téged”.

Legalább négy dolgot láttunk már, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a keresztyénség judaizmussá legyen: a közbenjáró papságot, a törvény betűjét, a földi templomot és az evilági ígéreteket. Mit mond az Úr? „Azt cselekszem, hogy eljöjjenek és leboruljanak lábad előtt”. A judaizmus széttört a testvérek kezei közt. Ma már mindenütt a világon él a mozgal­muk. Ahol megjelennek, ott legyőzik a judaizmust. Azok számára, akik ma igazán is­merik Istent, a judaizmus fő erőssége már a múlté.

“Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet”. Ez a mondat kapcsolódik az 1. fejezet 9. verséhez : “társatok a szenvedésben és a királyságban és a Jézusra való állhatatos várakozásban.” Ma Krisztus türelmének korszakát éljük. Ma sok olyan em­bert talál az Úr, akik megvetik Öt, de Ö türelmes. Egy napon ítélkezik majd, de most még türelmesen vár. Ma még a türelem igéjével szól hozzánk. Itt e földön nincs em­beri hírneve, még mindig csak a szegény názáreti ács fia. Ha követjük az Urat, azzal hív minket, hogy “tartsd meg állhatatosságra intő beszédemet’:

“Én is megtartalak téged a megpróbáltatások órájától, amely jön az egész világra, hogy megpróbálja a földön lakókat.”

Mikor az egész világra eljön a nagy megpróbál­tatás, te már nem leszel részese annak a megpróbáltatásnak. Közvetlenül annak az órának beköszönte előtt mi már elragadtatunk a földről. Az egész Bibliában csak két­szer találkozunk az elragadtatás ígéretével; az egyik Lukács 21,36, a másik Jelenések 3,10. Ma követnünk kell az Urat, az Ö fegyelme alatt kell élnünk, meg kell tanulnunk Filadelfia útján járnunk, és kérnünk kell az Urat, hogy szabadítson meg minket az el­következendő megpróbáltatások elől.

“Hamarosan eljövök. Tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye a te koszorú­dat”. Az Úr így szól: “hamarosan eljövök”, ebből tudjuk, hogy ez a gyülekezet meg­marad az Ur visszajöveteléig. Thiatira nem múlik el, Szárdisz sem múlik el, és Filadel­fia sem múlik el. “Tartsd meg, amid van”, “az én igémet” és “az én nevemet”. Ne fe­lejtsük el az Ur Igéjét, és ne szégyenítsük meg az Ur nevét. “Hogy senki el ne vegye a te koszorúdat” , tehát Filadelfiában már mindenki megkapta a koszorút. A többi egyházban még nyitva áll a kérdés: ki nyeri el a koszorút; itt már az a kérdés, ki ve­szíti el azt, mert az Ur azt mondja, hogy már tiétek a koszorú. Az egész Bibliában csak egyvalaki tudta, hogy már elnyerte a koszorút, és ez Pál (2Tim 4,8). így a gyü­lekezetek közt is csak Filadelfia tudja, hogy már övé a koszorú. Ne engedjétek tehát, hogy akárki is elvegye a koszorútokat; ne hagyjátok el Filadelfiát, ne veszítsétek el, amit már megnyertetek. (Így szól az Úr: “Tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye”.

Azt is világosan látjuk ebből, hogy Filadelfiának is számolnia kell egy sajátos ve­széllyel, különben az Úr nem figyelmeztetné őt ilyen módon. Látjuk továbbá, hogy ez a veszély igencsak valóságos; ezért inti őt az Ur ilyen komolyan. Mi ez a veszede­lem? Az, hogy elveszítik, amit már megnyertek. Ezért inti őket az Úr, hogy tartsák meg, amijük van. A veszélyt nem annyira a fejlődés téves iránya jelenti, hanem in­kább a hanyatlás. Azzal nyerték el az Úr tetszését, hogy szeretik egymást, és hűsége­sek az Úr Igéjéhez és nevéhez. Veszedelmük pedig abban van, hogy elveszítik szere­tetüket és hűségüket. Micsoda félelmetes dolog. Pedig valóságosan ez történt. Húsz év elteltével a testvérek is megoszlottak, mégpedig két csoportra: “az exkluzív” (szigo­rúan zárt) és a “nyílt” közösségekre, és a kettő közt sok csoportra. Ezért van szükség Filadelfiában is a győzelemre való buzdításra.

Mi ennek az oka? Nagyon gondosan és alázatosan kell ezt megvizsgálnunk, külön­ben ugyanabba a hibába esünk. Ahogy én látom, mindenfajta megoszlás az egymás iránti szeretet hiányából következik. Ha megszűnik vagy megfogyatkozik a szeretet, az emberek el kezdenek törvényeskedni, eljárásokat indítani és szőrszálhasogató módon hibákat keresni. Ha a szeretet meghidegül, az ember önteltté válik, irigyel másokat, versengést és vitákat provokál. A Szent Szellem az egységet munkáló erő, míg a hústest ereje megoszlást eredményez. Ha nem győzzük le a hústestet, előbb vagy utóbb bekövetkezik a megoszlás.

Továbbá úgy látom, hogy annak a kornak fogyatékossága volt, hogy a testvérek nem ismerték fel a “helyi” jelleget, mint a gyülekezet alapját és összekötő erejét. Világosan látták a negatívoldalt, az egyház bűneit, de a pozitív oldalt, azt ugyanis, hogy hogyan kell szeretnünk egymást a gyülekezetben, a ,,helyhez kötöttség” alapján állva, nem ismerték fel a maga teljes jelentőségében. A róm. kat. egyház figyelme a földi egyház földön megvalósítandó egységére irányul, míg a “Testvérek” figyelmü­ket a szellemi gyülekezet mennyben megvalósuló eszményi egységére irányítják. Nem látták meg, vagy nem eléggé világosan látták, hogy a levelekben szereplő testvéri sze­retet az egy földrajzi helyen élő gyülekezet tagjainak egymás iránti szeretetét jelenti; az egység pedig az egy helyen élő gyülekezet egysége; az épülés az egy helyen élő gyülekezet épülése; sőt még a kiközösítés is az egy helyen élő gyülekezetből való ki­közösítést jelenti. Mindenesetre csak kétféle ember beszél az egyház egységéről: a ró­mai katolikusok valamennyi egyház földi egységéről beszélnek, míg a “Testvérek” a mennyben megvalósuló szellemi egységről beszélnek. Az előbbi csupán a külsőségek­ben megnyilvánuló egységet eredményez, míg az utóbbi egy idealista egységet, amely azonban valójában megoszlást szül. Egyikük sem ismerte fel az egyes helyi gyülekezet egységét minden egyes helyen, úgy, ahogy az a Bibliában meg van írva.

Mivel a Testvérek nem szenteltek elég figyelmet annak a ténynek, hogy a gyüleke­zet határa a helység, amelyben él, az “exkluzív Testvérek” egységes akciót követeltek minden helyi gyülekezettől, lerontván így a helység határait, az egyesült gyülekezet tévedésébe estek; míg a “nyílt Testvérek” független igazgatást követeltek minden kö­zösség számára, melynek eredményeként sok helyen ugyanabban a földrajzi helység­ben több gyülekezet állt elő, és így a kongregacionalista egyház tévedésébe estek, mely minden kongregációt független egységnek tekint. ,Az exkluzív Testvérek” átlépik a helységek határát, míg a “nyílt Testvérek” több kisebb gyülekezetet alkotnak a helységen belül. Elfelejtik, hogy a Bibliában egy, és csak egy gyülekezet van min­den helyen. A Bibliából a gyülekezethez szóló igék az ilyenfajta gyülekezethez szól­nak. Elég különös, hogy ma hajlamosak vagyunk arra, hogy a Bibliának a helyi gyüle­kezethez intézett igéit úgy értsük, mintha a szellemi Gyülekezethez szólnának. Sőt, vannak testvérek, akik, amikor felépítik a gyülekezetet, egy, a helységnél kisebb gyü­lekezetet építenek fel – ebben az esetben a “házi” gyülekezetről van szó. De a Bibliá­ban szó sincs minden gyülekezetet egyesítő “egyesült gyülekezet”-ről, sem az egy hely­ségben élő különböző, és mint egymástól független közösségekről. Akár a több helyi gyülekezetből álló egy gyülekezet, akár az egy helyen élő több gyülekezet – egyik sem Isten rendelése. Isten Igéje világosan feltárja, hogy egy helyen csak egy gyüleke­zet élhet, és egy gyülekezet csak egy hely határain belül élhet. Hogy több helyen élő gyülekezetek egy gyülekezetet képezzenek, ez olyan egységet jelent, amit a Biblia nem követel; hogy pedig egy helységben több gyülekezet éljen, ez megtöri az egysé­get, amelyet a Biblia megkövetel.

A “Testvérek” problémája az idő tájt az volt, hogy nem látták elég világosan a Bib­liának a gyülekezet határát illető tanítását. Ezért mivel azok, akik az “Egyesült Gyü­lekezet”-típusra építettek, közösségre léptek más helyen élő testvérekkel, így nem ag­gasztotta őket, hogy elszakadnak ugyanazon a helyen élő (de más közösségbe tarto­zó) testvéreiktől. Azokat pedig, akik a maguk közösségét tekintették a legfőbb egy­ségnek, és nem volt problémájuk a saját közösségbeli testvéreikkel, szintén nem ag­gasztotta, hogy elszakadnak az ugyanazon a helyen, de más közösségben élő testvé­reiktől. Mivel nem látták be, milyen fontos a Biblia tanítása a gyülekezet helyi hatá­rát illetően, mindkét esetben szakadás lett az eredmény. Az Ú nem követeli minden helyi gyülekezet összefogó, lényegében megvalósíthatatlan egységét. És nem engedi meg, hogy egy közösséget tekintsünk az egység határának – ez túlságos szabados­ságra vezet, melyre nézve nincs tanításunk. Hiszen csak egy nézeteltérés, – és máris új közösség válik ki, esetleg négy vagy öt tagot számlálva, amely máris egységnek ne­vezi magát. Egy földrajzi helyen csak egy egység lehetséges. Milyen áldott megszorí­tás ez a testi gondolkodásmód szabadosságának megfékezésére.

A Testvérek mozgalma még mindig nő. És az “egy hely, egy gyülekezet” gondola­ta egyre világosabb. Hogy mire jutunk még az Úr kegyelméből, nem tudjuk. Csak várhatjuk, hogy az egyháztörténelem igazol minket. Ha teljesen az Úrnak szenteljük magunkat, és mi magunk alázatosak vagyunk, lehet, hogy irgalmasan megóv ben­nünket a tévedéstől.

,,Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és többé onnan ki nem jön; és felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az Új Jeru­zsálemnek nevét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” Fi­ladelfia korában sok testvért kiközösítettek. De innen nem közösítheti ki őket sen­ki; oszlop lesznek Isten templomában. Ha az oszlopot elmozdítják, a templom össze­dől. Filadelfia támasztja Isten templomát, hogy álljon. A győztesre pedig három név van felírva: Isten neve, az Új Jeruzsálem neve és az Úr új neve. Isten véghezvitte örök­kévaló tervét. Filadelfia népe visszatér az úrhoz, és megelégíti az Urat.

“Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek.”  Gondoljuk meg, hogy Isten nem tartja titokban kívánságát; nagyon világosan elénk tárja az utat.

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: egység, gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség, Szeretet
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A filedalfiai gyülekezet – Watchman Nee bejegyzéshez

  1. Balázs Ida szerint:

    Kedves Sándor!

    Nincs meg az egész füzet Wachman Nee-től? A hét gyülekezet. Sajnos az enyim eltünt, és nagyon hiányzik. Nem tudnád felrakni?

    Isten áldjon!

    Ida

    Kedvelés

    • Sandor szerint:

      Kedves Ida!

      Sajnos nekem sincs meg a hét gyülekezetről szóló füzet. A W.N. Bizonyságtételei című könyvből szkenneltem be és szerkesztettem meg ezt a részt. Ha hozzájutsz a teljes füzet digitális változatához, engem is érdekelne.

      Sándor

      Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s