Látás az intézményes – és a házi gyülekezetről – Abonyi Sándorné

Gyülekezet hajó

A látást 2012. január 7-én egy házi gyülekezeti összejövetelen kaptam, dicsőítés és imádkozás közben, nem sokkal a szervezett gyülekezetből való kijövetelünk után.

Először egy nagy vízfelületet láttam, akkora lehetett, mint a Balaton. Én a parton álltam és a vizet néztem. A parthoz közel egy egypár evezős csónak tűnt fel, és siklott a vízen. A csónakban emberek ültek, úgy tűnt a mi kis csoportunk van benne, akik hetente összejárunk a házi összejövetelekre. A látásom ezután a mélyebb vizekre terelődött, ahol feltűnt egy nagyobb árbocos hajó. Egy zászló lobogott rajta, melyen ez a felirat állt: Jézus hajója. A hajón teljes hangerővel szólt a zene, ami inkább világinak tűnt. A lányok egy része bikiniben állt a korlátnál. Hangoskodtak, flörtöltek, integettek mások felé. A hajó elejében állt a kapitány (pásztor) tengerész egyenruhában, és amikor hasonló hajó ért a közelébe, a másik hajó kapitányával szalutáltak egymásnak. Ebben azonban benne volt ez is: nézd mekkora hajóm (gyülekezetem) van, mennyien és milyen vidámak vagyunk.

Több hasonló hajó kerengett a vízen, mind hasonló viselkedésű emberekkel. A kis csónak nem ment a közelükbe és a benne ülők nem foglalkoztak a nagy hajón lévőkkel. A parton álló emberekre figyeltek, akik vidáman integettek a nagy hajón utazók felé jelezve, hogy szeretnének ők is arra felszállni. A nagyobb hajók azonban csak a mélyebb vizeken tudtak haladni és a kikötőjük (dokk) a part másik oldalán volt. Voltak azonban a parton állók közül, akik a part mentén haladó és bárhol kikötni tudó kis csónakba beszálltak. Egy ideig együtt utaztak, majd kiszálltak. Helyükre mások szálltak be, majd szálltak ki. Így a kis csónakban ülők több embert tudta elérni, mint a nagy hajón lévők.

A tavon egyedül ezt a kis csónakot láttam és több nagyobb vitorlás hajót.

Eddig tartott a látásom, amely mint egy video film pergett le behunyt szemeim előtt.

A látottak alapján az volt a benyomásom, hogy a látás magyarországi gyülekezetek állapotát mutatta be, bemutatva a hívők világias viselkedését, és a hajóknak a dokkhoz (gyülekezeti) házhoz való kötöttségét valamint a pásztoroknak saját gyülekezetükhöz és más pásztorokhoz való viszonyulását.

Abonyi Sándorné   

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, gyülekezetépítés, Keresztyénség, Magyar tanítások, próféciák, Szentség
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s