Mit tesz Isten legközelebb – T. Austin-Sparks

Ez egy kérdés, nem egy prófécia. Isten népének és sok szolgájának egyre erősebb az a meggyőződése, hogy az Úr szükségképpen valami újat kell, hogy cselekedjen. De van-e itt valami ok, hogy miért kellene egy új mozgalomra vagy az Úr további lépéseire számítani? A válasz többféleképpen adható meg. A világ történelmében időről időre vannak meghatározott és világosan elkülönülő mozgalmak a szellemi érdeklődéssel összefüggésben. Ezek a mozgalmak gyakran, ha ugyan nem mindig olyankor jönnek létre, amikor a körülmények nagyon hasonlóak a mostaniakhoz. A valódi szellemi életmód bőséges vizei nagyon lefutottak, és a szellemi dolgok igen sekélyessé és felszínessé váltak. Ami ténykedés létezett, az a saját motivációs erejéből működött. Vagyis emberi erő és buzgalom vitte tovább, a saját lendülete hajtotta előre. S ez így folytatódott a szervezett vállalkozások változatos és sokféle formájával, a maga érdekességével, varázsával, és azzal a propagandával, hogy mindez “Isten munkája” volt.

A folytatás itt elérhető: Mit tesz Isten legközelebb

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Magyar tanítások, próféciák
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s