Az élet és a halál törvénye – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt  – MP3 formátumban itt

Róm 8:1-26.

„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. …hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Szelleme által. ….. ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.  …… ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. …….. a Szellem is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Szellem esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Imádkozás közben a halál és az élet, mint két egymástól jól megkülönböztethető esemény jelent meg a gondolatomban. Az Úr több igét hozott fel bennem és arról kezdett tanítani, hogy ez a két egymástól jól megkülönböztethető esemény egymással szoros kapcsolatban van: az egyik a másiknak előzménye, ill. a másik az elsőnek következménye. Mi hívők általában úgy gondolunk erre, mint két egymást kizáró dologra és egyszeri eseményere. Az Úr azt magyarázta számomra, hogy ez a két esemény nem választható el egymástól (olyanok, mint az „ikertestvérek”) és nem csak egyszer megtörténő események az életünkben. Ezeket nem csak egyszer – a megtéréskor – éljük át, hanem folyamatosan, az életünk minden napján. Ebben kell folyamatosan járnunk: ezt jelenti a kereszthordozás. A halál és az (új) élet egyidejűleg és folyamatosan munkálkodik bennünk és hatnak egymásra. Ha Jézus Krisztusnak a kereszten győztes szelleme (a feltámadás szelleme és ereje) beáramlik az éltünkbe, az élet törvénye győz a halál törvénye (a bűnnek teste) felett, a test halálba adása pedig erősíti ezt az új, feltámadott életet. A feltámadás szelleme segítségünkre van a mi erőtlenségünkben a halálban tartani a testet, ami saját emberi akaratunkból nem megy. Az új (feltámadott) élet hordozza a feltámadás erejét, ami folyamatosan erőt ad nekünk a mindennapi életünk nehéz helyzeteiben, hogy győztes, gyümölcsöző és minden utunkban szerencsés keresztyén életet tudjunk élni. 

Tudjuk, hogy a hívő emberek számára a test halálba adását a testi vágyaink (óember) halálba adása jelenti, a feltámadást pedig a szellemünk megelevenedése. Ezt követően válunk képessé Istennel, mint Szellemmel kapcsolatba lépni és megízlelni az örök élet valóságát. A feltámadás erejében járni, a szellemi ajándékok működése által jeleket és csodákat tenni csak az képes, aki „átment a halálból az életbe”. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy nincs feltámadás (és örök élet) a test halálba adása nélkül. Pál apostol így írt erről a Szent Szellem által ihletve:

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én (az önző emberi természet), hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”        Gal. 2:20 

Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.”  Róm 6:4 

Itt is látjuk, hogy megtörténik egy halálba adás (megfeszítés) és azt követően annak az állapotnak egy folyamatos fenntartása. Élek többé nem én (az óemberem, az egóm), hanem Krisztus él bennem – folyamatosan. Itt alapvetően nem a test valóságos, fizikai halálba adásáról van szó (ilyet is átélhet valaki, mint ahogyan Krisztus is valóságosan meghalt), hanem arról, hogy a testünk kívánságait adjuk a halálba. A „testi kívánságokat a szellem által megöldökölve” az óemberi (testi) természetünket folyamatosan a halál (érzéketlenség) állapotában tartjuk, hogy ne „a test kívánsága és az élet kérkedése” uralja – irányítsa – a mindennapi életünket, hanem Isten szelleme: „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.” Róm 8:14 

Ezt jelenti valójában a folyamatos kereszthordozást, amiről az ige hangsúlyozottan többször is beszél, de mi keresztyének erről többnyire nem szeretünk hallani. E nélkül azonban nincs keresztyén élet:

„Mondja pedig (Jézus) mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.”   Luk 9:23. 

„És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom”.   Luk 14:27. 

A „halálon való átmenetel” (önmagunk halálba adása) nem egy extra igény tehát a keresztyén életünkben, hanem egy alapkövetelmény, mert annak megtapasztalása nélkül lehetetlen új életben járni és megteremni mindazokat a „gyümölcsöket”, amiket egy keresztyén ember spontán módon megterem:

„Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.”   Ján 12:24 

Ez egy feltételhez kötött kijelentés: a feltétel a halál, a halál állapota azonban garantálja a gyümölcstermést. Nekünk nem kell tehát azon fáradoznunk, hogy hogyan és milyen gyümölcsöt teremjünk, hanem arra kell fordítani a figyelmünket, hogy a test vágyait folyamatosan a halál állapotában tartsuk, megöldököljük szellem által, és akkor megtapasztaljuk a szellem gyümölcseit. Ha azonban nincsenek Krisztushoz illő gyümölcsök az életünkben, akkor Isten szemében az ilyen élet semmit sem ér: kivágattatik és tűzre vettetik.

„A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.  Máté 3:10.

Ugyanerről szól a szőlőtő példázata is, ahol Jézus a szőlőtő és nekünk, mint szőlővesszőknek Jézusba kell belegyökereznünk. Az ígéret ott is hasonló. Amely vessző nem terem gyümölcsöt, azt a szőlősgazda levágja és tűzre dobja. Alkalmazza azonban a visszametszést is, ezek pedig a próbák az életünkben, amik azért vannak, hogy több gyümölcsöt teremjünk.    

A „jó földbe esett gabonamag elhalása”, egy elültetett fa gyökérzete, a szőlőtő (Krisztus) a garancia arra, hogy jó gyümölcsöt teremjünk. Az Úr azt magyarázta nekem, hogy megtérésünkkor halálba adjuk az óembert és a Szent Szellem által újjászületünk. Sokan azonban ezen egyszeri (15-20 évvel ezelőtt megtörtént) halálba adott élet (megtérés), és újjászületés után éveken keresztül egy erőtlen keresztyén életet élnek. Vannak viszonylag szellemileg friss időszakok és vannak sivár, kiszáradt időszakok.  Ez jellemző többnyire a legtöbb újjászületett hívő életére.

Amiért viszont erről most írok, annak az oka az, hogy ez ne így legyen és nem elég ezt egyszer a megtérésünkkor átélni, mert ez a gabonamaghoz, a fához hasonlóan egy folyamatos élet kell, hogy legyen. Ha ugyanis a fa elszárad és gyümölcsöt nem terem, az Jézus számára értéktelen. Számunkra sem közömbös, hogy az ilyen fát a jó gazda kivágja, ami azt jelenti, hogy gyümölcstermés nélkül megszűnik számunkra az örök élet reménye: el kell tehát várnunk magunktól a folyamatos gyümölcstermő életet. Ehhez azonban a ’gyökerünket’ mélyre kell eresztenünk, mint a „folyóvíz mellé ültetett fa”, hogy folyamatosan virágozzon és idejekorán gyümölcsöt teremjen.

„Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lesz.”  Zsolt 1:1-3 

Ez a kép jellemzi a gyümölcsöző keresztyén élet lényegét.

Miről is beszél ez az ige?

Először is fontos, hogy kikkel és miben vállalunk közösséget, kiktől és mitől akar Isten elszakítani bennünket. Ha nem szakítottuk el magunkat a világtól, akkor nem adtuk halálba az óemberi természetünket! Ez kell, hogy az első legyen az életünkben. Ha ez nem történik meg, akkor folyamatosan az óemberünket tápláljuk, ami lehetetlenné teszi a szellemi életet és a gyümölcstermést.

Másodszor – miután eleget tettünk az első feltételnek – csak azt követően leszünk képesek arra, hogy tudjunk gyönyörködni az Úr igéjében és tudjunk gondolkodni (elmélkedni) arról éjjel és nappal. Tehát folyamatosan ez kell, hogy kitöltse a gondolatainkat kiszorítva onnan a világ dolgairól való gondolkozást. Mit jelent a folyóvízbe ereszteni a gyökerünket? Mélyére kell hatolni Isten igéjének nemcsak megismerésében (olvasásában), hanem elmélkedve gondolkozni azon, megérteni és megcselekedni azt. A keresztyén élet egy megélt élet kell, hogy legyen. Az igét akkor értjük meg igazán, ha engedelmesek vagyunk, és amit megértettünk azt meg is cselekedjük. Így válik bennünk valósággá (igazsággá) az ige. A szellemünknek a folyóvízzel való kapcsolata, az élő Jézussal való folyamatos kapcsolatot jelenti. Vele lenni, ahogyan az jellemző volt az első apostolokra, és ahogyan azt a Máriáról és Mártáról szóló történetben Mária esetében is látjuk. Vannak szükséges dolgok, amiket el kell végeznünk, de ez nem akadályozhat bennünket abban, hogy folyamatosan Jézusra szegezzük a tekintetünket és az Ő igéjéről gondolkozzunk éjjel és nappal.

Mi tehát a gyümölcsöző keresztyén élet titka?

– elszakítani magunkat a világtól (nem engedni, hogy beáramoljon az életünkbe),

– figyelmünket állandóan az Úrra szegezni és vele lenni,

– gondolkodni (elmélkedni) az Ő igéjén éjjel és nappal,

– meghallani az Ő hangját,

– és megcselekedni azt.

Az életünk egy növényhez, fához hasonlóan így tud folyamatosan gyümölcsöt teremni, mi pedig egy gyümölcsöző életet élni. Ezen felül Isten azt is megígérte számunkra, hogy minden munkánkban jó szerencsések leszünk.

Kívánhatunk ennél többet?

Az Úr hű és igaz. Betartja az ígéreteit és gondoskodik rólunk. Dicsőség neki érte!

Abonyi Sándor

2013.09.10.

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: evangélium, evangelizálás, Magyar tanítások
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s