John Mulinde prófétai üzenete

Prophetic message by John Mulinde

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=B4KgAY9dIQE

SÜRGŐS FIGYELMEZTETÉS AZ EGYHÁZ SZÁMÁRA!

Egy híres, sikeres szolgáló erőteljes, profetikus bizonysága arról, hogy Jézus meglátogatta őt és így szólt hozzá, hogy “ha ma jönnék vissza, akkor nem vinnélek magammal”. Ez sokkolta őt, de az Úr meggyőzte őt és megtért bűneiből, sőt az Úr megbízta őt, hogy az utolsó időknek tanúja legyen és mondja el személyes bizonyságát másoknak is, hogy időben fel tudjanak készülni az Úr visszajövetelére. Fontos és aktuális üzenet az egyház számára!

A szolgálat magyar változata PDF formátumban letölthető itt:

John Mulinde prófétikus üzenete

Ő Afrikából, az ugandai Kampala városából jött. Mielőtt elmondaná azt a történetet, amire megkértem, mivel néhányan közületek nem tudják, hogy mi is történt Ugandában azokban az időkben, amikor az Úr meglátogatta őt, elmondhatom, mivel abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy épp ott lehettem. Ami akkoriban Ugandában volt, leginkább egy háborús övezetre hasonlított. Mintha a Gyilkos mezők című film egyik része lett volna mindaz, ami ott történt, minden képzeletet túlhaladó pusztítással. Őt úgy ismerték ott, mint Istennek az egyik legodaszántabb és legodaadóbb emberét, de az Úr azt mondta neki:

“Mi nem egészen ugyanazon a véleményen vagyunk John. Ez az, amit az emberek gondolnak rólad, és én szeretlek téged és látom a te őszinteségedet, de te nem vagy olyan módon egy akaraton velem, ahogy azt gondolod. Annak ellenére, hogy körülötted mindenütt pusztulás és kétségbeejtő helyzet látható, mégis van számodra és rajtad keresztül mondandóm.”

Azután az Úr így szólt hozzá e meglátogatás során: “Az Úr napja közel van, és én meg fogom rázni a nemzeteket.” Annak ellenére, hogy vannak, akik tudják, hogy Isten meg fogja rázni a nemzeteket, de ezt valóságosan mégsem fogják fel. Szeretném ha John elmondaná ennek a részleteit, hogy az Úr félelme szálljon ránk.

Mi hisszük, hogy lesz egy nagy ébredés és egy nagy megrázkódtatás, de annak a módja, ahogy az Úr szólt hozzá, jóval erőteljesebb és sürgetőbb, mint ahogy azt mi eddig igazán megértettük. Így szeretném, ha John ezt nyomatékosítaná.

Atyám, hálát adok a te szolgádért, és köszönöm azt, ahogyan a te szereteteddel összetörted az ő szívét, mert szeretted őt, a te igéd által, amit neki adtál abban a két-három látogatásban. És kérem Istenem a te kegyelmedet, amit Johnnak adtál és a szavain keresztül nekünk. Mi kérjük annak a teljes mértékét, amit neki adtál, mert mi tovább akarunk menni azon, hogy te szeretsz minket, és mi őszintén tovább akarunk jutni az Isten ismeretében. Ezért kérünk, mivel te szeretsz minket, ne kímélj minket most, a Jézus nevében, ámen!

Köszönöm, Mike pásztor. Üdvözöllek titeket Jézus nevében!

Én Afrikából jöttem és szeretném hallani a hangotokat, halleluja! Amen.

Hálát adok Istennek ezért a lehetőségért, ahogy Mike Bickles pásztor is elmondta, ez nem volt előre megtervezve, de ha ez az Ő kívánsága, akkor legyen meg az Ő akarata. Hadd kérjem most mindannyiunkat, hogy álljunk meg egy pillanatra és beszéljünk Őhozzá a saját érdekünkben. Azt szeretném, ha most felemelnéd a kezed és úgy éreznéd, mintha egyenesen Jézus kezét fognád meg. Csukd be a szemed, szólj Hozzá és mondd:

“Kérlek Uram, szólj hozzám olyan módon, ahogy az én szellemem be tudja fogadni! Egy olyan módon, ahogy én be tudom venni és meg tudom teremni a gyümölcsét.”

Úgy szólj hozzá, mint aki a te pásztorod és barátod és mondd:

“Uram, itt vagyok és azt akarom, hogy találkozzunk, találkozz a szívemmel.”

Szerelmes Atyám, hálát adunk neked, hogy te egy jó munkát kezdtél el mindannyiunkban, és tudjuk hogy azt be is fogod fejezni, ezért mi most a szívünk megnyílásáért imádkozunk. Uram, kérünk látogass meg minket ott, ahol vagyunk! Látogass meg mindannyiunkat egyen egyenként! Imádkozom Atyám, hogy a kijelentés, a bölcsesség és a megértés kegyelmi ajándéka szálljon mindannyiunkra! Atyám, a te Igéd teremjen életet és hadd folyjon keresztül az egész lényünkön! Mi megalázzuk magunkat a te jelenlétedben és azt mondjuk:

Urunk, legyen meg a te akaratod! Ezt kérjük a Jézus nevében, ámen.

Hadd meséljek nektek kicsit a hátteremről!

Én Ugandából jöttem, ami Kelet-Afrikában van, Kenya és Kongó között. Kenya keletre, Kongó nyugatra, Szudán északra és Tanzánia délre. A mi nemzetünk nagy zűrzavarokról volt közismert az utóbbi néhány évben, mondjuk úgy, hogy a függetlenségünk óta. Mi 1962 óta vagyunk függetlenek, 1966-ban a kormány megbukott, ez pedig újabb eseményekhez vezetett. 1971-ben Idi Amin uralma következett, aki Afrika egyik legnagyobb diktátora és zsarnoka volt. Majd jött 1979, és Milton Obote került hatalomra, uralkodása alatt polgárháború dúlt az országban. Idi Aminnak voltak kínzókamrái és begyűjtött mindenkit, aki iskolázott, gazdag vagy híres volt, megpróbálta meggyilkolni őket, így akik ezt túlélték, el kellett, hogy hagyják az országot. Amikor Milton Obote jött, felkelés robbant ki ellene, így ő a felperzselt föld taktikájához folyamodott, aminek az volt a lényege, hogy eltakarít a lakhelyéről minden olyan népet, akik egy adott területen éltek, és a helyükre más népeket hoz, akik pedig elfoglalják azt. Nagyon sok vér folyt akkor az országban. Azok az emberek, akiket ilyen módon internáltak, politikai menekültek lettek a saját országukban.

Rengeteg volt a szenvedés. Én ez alatt a két felhő alatt cseperedtem fel. Még mindig emlékszem a napra, amikor Idi Amin hatalomra került. Ez 1971-ben történt, amikor én még csak 9 éves voltam. Az ő uralkodásának 8 évén keresztül éltem meg a kamasz éveimet. 1979-ben aztán megbukott, majd 1980-ban jött Milton Obote és megkezdődött az 5 éves polgárháború. Ez volt, ami körülvett engem, amikor gyermekből serdülővé lettem. Később Milton Obote is megbukott, és lett egy kormányunk, aki végre gyógyulást hozott a földünkre.

Abban az időben léptem be a szolgálatba. Evangélistaként szolgáltam egy missziónál és arra jelöltek ki, hogy elmenjek egy területre, amit Luwero háromszögnek neveztek. Ez három nagyobb körzetből álló terület volt, ahol háború folyt. Az idő tájt, mikor ott szolgáltam, csontvázak, koponyák és emberi maradványok voltak mindenütt. Néha az út szélén voltak látványosan halomba hányva, máskor meg, ha épp bementél a dzsungelbe, a bokrok alatt bukkantál csontokra. A hely, amit mi gyülekezeti helynek használtunk egy befejezetlen közösségi ház épülete volt. Hogy használni tudjuk, vagy 80 koponyát kellett az egyik szobába áthordani, és csontokat egy másikba, hogy megtisztítsuk az előcsarnokot, ezután használhattuk azt gyülekezeti épületnek. Ilyen volt a háttere szolgálatunknak. Mielőtt az Úr látogatásáról szólnék, szeretnék még betekintést adni a hátterünkbe. 1987-ben, amikor az életemet a szolgálatra szántam (feladtam a munkámat és teljes idejű szolgáló lettem), éreztem a szívem mélyéig, hogy Isten az evangélium hirdetésére hívott el, és tudtam, hogy valamiképpen el fogom vinni Isten Igéjét a nemzetekhez. Amíg még dolgoztam (egy importtal és exporttal foglalkozó vállalatnál), az Úr elkezdett hozzám beszélni:

“Azt akarom, hogy élj és járj hit által. Azt akarom, hogy ne bízz semmiben, hogy ne függj semmitől, még a saját erődtől, bölcsességedtől és értelmedtől sem. Azt akarom, hogy mindezt add át nekem, és élj hit által.”

Azonban az én elképzelésem arról, hogy mit jelent hit által élni, meglehetősen korlátolt volt. Azt gondoltam, Ő azt akarja tőlem, hogy adjam fel a munkámat és akkor majd ő viseli gondomat anyagilag, amit meg is tettem. Felmondtam a cégnél, ahol igazgató voltam és elmentem pásztornak, de Ő továbbra is ezt mondta:

“Azt akarom, hogy hit által élj, ami azt jelenti, hogy nekem kell adnod mindenedet, és mindent el kell venned tőlem, amit én adni akarok.”

Én nem értettem a hit fogalmát, de erre később még visszatérek. Ezt a gyülekezetet (ami egy új közösség volt, éppen akkor indult), körülbelül 8 hónapja pásztoroltam. Szerettem ezeket az embereket. Egy kis közösség volt, nagyjából 40 fő.

Szereznünk kellett új földterületet, találnunk kellett rudakat, hogy sátrat építhessünk menedéknek. Mindent velük együtt csináltam és szerettem is ezt. Mindegyiküket kezdtem nagyon megszeretni. Egy éjjel aztán, mialatt aludtam, álmot láttam, ami megjelent egy második és egy harmadik alkalommal is. Az álomban valaki azt mondta nekem: “Vissza kell menned! ” Mindez Kampala városán kívül volt, így azt mondta: “Vissza kell menned Kampalába, mert az Úrnak van egy feladata a számodra.” Az első alkalommal, amikor felébredtem, úgy éreztem, ez nem lehetett Istentől való álom. Ő hozott ide engem, én épp hogy elkezdtem a munkát és hittem abban, hogy ezt tovább kell vinnem, a gyülekezetnek növekednie kell. Odaszántam magam arra, hogy itt legyek, de az álom másodszorra is megjelent, aztán harmadszorra is. Mindez egy szombat este történt. Vasárnap reggel elmentem a gyülekezetbe és az engem kiküldő gyülekezetből egy testvér meglátogatott minket. Együtt imádkoztunk, ebédeltünk, majd ezt mondta: “John, volt egy álmom, megosztottam a pásztorommal és ő azt mondta, jöjjek el és osszam meg veled is. Kérlek, ne érts félre, nem a saját kívánságom hozott ide, csak el akarom mondani, amit kaptam!” Mire én: “Csak mondd el!” “Nos, volt egy álmom és valaki azt mondta nekem: Menj Gayazába Johnhoz és vedd át azt a munkát, amit végez, mert azt akarom, hogy visszajöjjön ide. Kérlek, ne érts félre, ezzel én nem azt akarom, hogy…..” “Értem amit mondasz, és nekem is volt egy hasonló álmom.” És elmondtam neki, amit kaptam. Azután elmentünk együtt Kampalába és megosztottuk a pásztorral mindazt, ami történt. Kértem őt, adjon három hónapot arra, hogy felkészítsem az embereket az átadásra, amit ő meg is adott. Amikor visszamentem Kampalába, az Úr ismét szólt hozzám egy álomban: “Amikor Kampalába mégy, ne légy elfoglalt! Azt akarom, hogy tölts időt az igémmel (a szentírás olvasásával), imádkozással és dicsőítéssel. Ez minden, amit akarok tőled. Ne taníts, ne prédikálj, ne légy elfoglalva semmi egyéb dologgal!” Erre én azt mondtam: “OK Uram”. Ezt elmondtam a pásztoromnak, és ő el is fogadta. Mégis sokszor volt, hogy elfelejtette és így szólt: “John, elmegyünk együtt evangélizálni”. “De pásztor, emlékezz arra, hogy mit mondott az Úr!” “Rendben, ha nem tudsz jönni, akkor itt maradnál és átvennéd a szolgálatot, amíg mi távol vagyunk?” “De az Úr azt mondta, hogy még csak ne is prédikáljak”. Néha voltak ilyen félreértések közöttünk, de egy jó ember volt, illetve most is az, ezért toleráns volt velem. Az Úr azt mondta nekem: “Köréd fogok gyűjteni embereket! Fogadd és szeresd őket, és tanítsd meg őket mindarra, amit át fogok adni neked, mert felkészítelek arra a nagy munkára, amit neked szántam!” Az idő tájt fogalmam sem volt arról, hogy miféle munkáról lehet szó. Úgy gondoltam, ez egy megbízatás lesz, egy kiküldés, elvégzés, befejezés, visszajövetel. Nem tudtam, hogy Ő felkészít engem arra a szolgálatra, amire elhívott. Nyolc embert gyűjtött körém az Úr, és elkezdtünk imádkozni. Nem csináltunk egyebet, csak felkeltünk reggel, imádkoztunk két órát, Isten igéjével töltöttünk időt, majd két óra szünetet tartottunk, aztán visszajöttünk és ismét Isten igéjével voltunk, három órát dicsőítettünk. Így nézett ki egy napunk reggeltől estig, néha késő éjszakáig vagy éjfélig is eltartott, és csak utána kerültünk ágyba. Mindezt két hónapon át csináltuk. Egy napon odajött egy hölgy a pásztoromhoz. Ő egy olyan faluból jött, ami abban a háborús övezetben volt, amiről korábban beszéltem. Azt mondta a pásztoromnak: “Egy évvel ezelőtt plántáltunk egy gyülekezetet abban a régióban, ahonnan jövök, háromszáz ember megtért és csatlakozott a gyülekezethez, de mára szinte mindenki visszacsúszott a világba. Csak a pásztor maradt, a felesége és még egy tag: három lélek. El tudnál jönni segíteni, újrakezdeni, újraplántálni a gyülekezetet?” A pásztorom pedig felhívott: “John, el tudnál menni vele, hogy kiderítsd, mi is ott pontosan a helyzet?” Mire én: “De pásztor! Az Úr mondta nekem..”

“OK, ok, ok, kerítek valaki mást, aki megy.” Amikor azonban elmentem a csapatomhoz imádkozni, Isten Szelleme rám szállt és ezt mondta: “Ez az, amire felkészítelek téged. Azt akarom, hogy menj vissza a pásztorodhoz és mondd meg, hogy te fogsz menni!” Így hát visszamentem. Nem igazán tudtam, hogy miről van szó. Ő kiküldött, én pedig elmentem arra a helyre. Megérkeztem egy faluba, ami olyan volt, mint akármelyik másik, semmi rendellenes vagy különös nem volt benne, de engem nagyon érdekelt, hogy miképpen tud egy 300 fős gyülekezet egy év alatt 3 fősre apadni. Ezek a személyek nem költöztek máshová, továbbra is ott laktak, csak visszacsúsztak. Mindannyian ott voltak, meg lehetett őket találni a faluban. Így aztán körbejártunk éjszaka, és letérdelve imádkoztam: “Istenem, mi a felelős ennek a gyülekezetnek a bukásáért? Nincs értelme új gyülekezetet indítani, amíg a probléma nincs eltávolítva. Mi okozta ennek a gyülekezetnek a bukását?”

Imádkoztam, azután elaludtam. Egy szobában aludtam a pásztorral. Éjjel látomásom volt. Nem mennék bele ennek a látomásnak a részleteibe, de az Úr megmutattam nekem ezt a gyülekezetet ott, ahol volt. Az emberek imádkoztak, dicsőítettek és nagyon jól érezték magukat. Aztán láttam a sötétség erőit felemelkedni, mint egy nagy erdőből, majd elkezdett a gyülekezet (az erdő) körül járni, mint a forgószél, végül pedig jött és lecsapott. Láttam az emberek testeit, mint ahogy a fákat kitépi a vihar és szórja minden irányba.

Isten Szelleme azt mondta nekem: “A terület felett uralkodó szellemi fejedelemség felelős azért, amit láttál a gyülekezettel történni”. A gyülekezet egyáltalán nem értette meg, hogy milyen szellemi erőkkel van harcuk, és egyáltalán nem voltak meggyökerezve az igében. Csodálatos dicsőítésük és imádatuk volt, de nem voltak gyökereik az igében, és ezért nem tudtak megállni a sötétség erőivel szemben.

Az Úr ezt mondta nekem:

“Olyan sokan vannak az én népemben, akik munkálkodása gyümölcstelen, mert nem állnak fel, hogy használják a nekik adatott tekintélyt és legyőzzék a területük fölött lévő sötét erőket. Én hoztalak ide téged és meg foglak tanítani, hogyan kell áttörni szellemi területeken, hogy kell kitörni a sötétség szorításából, hogy eljöjjön a királyság. De ehhez meg kell aláznod magad és lépésről lépésre kell megtanulnod mindent.”

Felébredtem és elmondtam a barátaimnak. Elkezdtünk egyre mélyebben, hosszabban és célirányosabban imádkozni. Isten elkezdte megnyitni a szemeinket, elkezdtünk meglátni dolgokat a szellemvilágban, kezdtük meglátni a sötétség erőit, és ahogy mentünk előre és kezdtünk elbánni velük, az emberek kezdtek meggyógyulni, megszabadulni. Láttuk a sötétség erőinek főpapját, aki irányította a sötétség erőit a körzet fölött. Az Úr megmutatta őt nekünk, mi pedig elkezdtük őt imában az Úr elé helyezni az oltárra. Közel egy héten belül átadta az életét az Úr Jézus Krisztusnak. Dicsőség az Úrnak! Ő pedig megnyílt, mint Pandora szelencéje és mivel nagyon sok, a területen lévő szellemi hatalmasságot irányított, ezért mikor az Úrhoz jött, ez megtörte a hatalmát sok varázslónak és boszorkánynak. Közülük némelyek elhagyták a területet, mások Jézushoz jöttek és átadták neki az életüket. Az egész hely felett megnyílt a menny, egy új gyülekezet alakult, ami már kezdetben is kétszáz tagot számlált. Az Úr pedig elküldött minket a következő városba, ahol megint csak rengeteget tapasztaltunk, amibe most nem megyek bele. Volt, hogy közelről ránk lőttek és az Úr megvédett minket. Egy ember kevesebb, mint tíz méter távolságból lőtt ránk és a golyót felfogta egy papirusznád, pusztán 8-10 méter távolságról. A következő nap letartóztattak minket és azt állították, hogy fegyvereink vannak, meg ilyesmi. Az Úr azonban figyelmeztetett minket, hogy le fognak tartóztatni, így fel voltunk rá készülve. Amikor lecsuktak minket, prédikáltunk az elítélteknek, akik átadták az életüket Jézus Krisztusnak. Ámen. Aztán kijöttünk onnan, mivel a hadseregtől jöttek kivizsgálni az ügyet. Megtalálták a golyót és megállapították, hogy azt nem a házból lőtték ki (ahol mi voltunk), hanem oda lőtték be, így aztán kiengedtek minket. Mi pedig prédikáltuk az evangéliumot és plántáltuk a gyülekezetet, majd elindultunk a következő városba. Az volt a feladatunk, hogy három gyülekezetet plántáljunk. Ebben a következő városban kezdődtek el aztán a dolgok. Az volt a módszerünk, ami közel egy hónapig tartott, hogy sokat imádkozunk, feltérképezzük szellemileg a területet, elbánunk a sötétség erőivel, aztán felkészülünk az evangélizációs hadjáratra, végül a pásztorunk is eljön és végigcsináljuk az evangélizáció sorozatot, majd gyülekezetet plántálunk. Amint mondtam, az új szemléletmódon keresztül, amire az Úr tanított minket, azaz hogy el kell bánni azokkal az erőkkel, amik egy területet fogságban tartanak, megláthattuk, ahogy területek felett megnyílik a menny, ahogy a fogságban lévők megszabadulnak, kimennek emberekből a démonok és meggyógyulnak, anélkül, hogy imádkoznánk értük. Az Úr éjszakánként meglátogatott embereket az otthonukban, azok meggyógyultak és másnap jöttek, hogy át akarják adni az életüket Jézus Krisztusnak.

Nagyon sok ilyen eset történt és mi nagy izgalomban voltunk. Jöttek egyesek és mondták: “Tudod, elmentem ehhez a pásztorhoz, meg arra az összejövetelre, de mégsem gyógyultam meg, ahogy azonban ti jöttetek, egyből meggyógyultam.” Mi pedig remekül éreztük magunkat ettől.

Azután elmentünk erre az új helyre, hogy előkészítsük az evangélizációt. Jöttek a látomások, amik megmutatták a sötétség erőit, amikkel el kellett bánnunk. Ez volt az egyik legrosszabb terület, itt kellett eltakarítanunk a koponyákat és a csontokat.

Éjszakánként, vagy az előcsarnokban az alkalmak alatt furcsa beszédhangokat hallottunk, így szellemi harcba kezdtünk és megkötöztük ezeket a szellemeket, majd folytattuk az alkalmat. A dolgok remekül alakultak. Amikor csak összejöttünk imádkozni, mindig volt valakinek egy kijelentése a Bibliából, vagy látomása, igéje. Ezek mind azt üzenték nekünk, hogy térjünk meg és járjunk egyenesen az Úrral. Hagyjuk el a farizeusságunkat és a képmutatást. Nyugtalanná váltam és azt mondtam: “Kell, hogy legyen köztünk valaki, aki nem jár igazságban, mert Isten együtt munkálkodik velünk, remekül haladunk előre, és Ő mégis ezt az igét adja.” Így egyszer leültettem mindenkit (akkoriban úgy tizenketten lehettünk), és azt kértem mindenkitől, hogy vizsgálja meg magát. Ez úgy egy hétig tartott. Aztán egy hétfői napon elmentem meglátogatni néhány friss hívőt, amikor visszaértem, egy testvérnő felhívott és azt mondta: “John, imádkoztam és kaptam egy látomást. Láttam magam, amint egy hosszú és egyenes ösvényen járok. Nagyon fáradt voltam és vissza akartam fordulni. Egyszer csak megláttam valakit fényes fehér ruhában. Ő odajött hozzám és ezt mondta: Légy bátor! Jó úton jársz. Ha folytatod, eljutsz oda, ahová el kell jutnod. Kérlek azonban, hogy most menj vissza oda, ahol John-t hagytad és vidd el neki ezt a levelet!” És adott neki egy borítékot, ő pedig megfordította azt és ránézett, mint amikor megnézed a feladót. Név helyett azonban egy igehely volt ráírva.

Ekkor véget ért a látomás, így ő jött és elhozta ezt az üzenetet. Ez a Jeremiás 7-ben található. Azt kérem, hogy olvassuk együtt! (Jeremiás 7:2-11) Lassan fogom olvasni és remélem fogtok tudni követni. Így szól:

“Állj az Úr házának ajtajába, és kiáltsd ott e beszédet, és mondjad: Halljátok az Úr beszédét mind, ti Júdabeliek, akik bementek ezeken az ajtókon, hogy imádjátok az Urat! Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útjaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen! Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útjaitokat és cselekedeteiteket; ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között; Ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére: Akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, amelyet a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké. Ímé, ti hisztek a hazug beszédeknek, haszon nélkül! Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljöttök, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr.”

Nos, egy dolog találni egy jó igehelyet és elolvasni azt, és egy másik dolog, amikor az Úr küldi neked az Ő Igéjét. Súlyos ítélet alatt voltam. Mégis azt gondoltam: “Mit tettem, ami más?” Nem találtam semmit a cselekedeteimben, vagy abban, amit megengedtem magamnak, ami más lett volna, vagy összeegyeztethetetlen lett volna a normál életemmel. Meg voltam arról győződve, hogy a mindennapjaimban az Úrral járok igaz módon. Így hát összehívtam a csapatomat és megmondtam nekik, hogy ma mindenképpen végére kell járnunk ennek a dolognak. Meg kell, hogy vizsgáljuk a szívünket, meg kell nyílnunk, és ha lehetséges, meg kell vallanunk egymásnak a bűneinket, mert az Úr határozottan szólt nekünk. Nem tudtam összeegyeztetni a jeleket és csodákat, amiket Isten a mi kezünkkel cselekedett, a látomásokat és kinyilatkoztatásokat, amiket kaptunk az olyan igével és üzenettel, ami folyamatosan megtérésre hívott minket, és szólt, hogy térjünk vissza Hozzá. Nem láttam a kapcsolatot.

Így hát jóval erőteljesebb hangot ütöttem meg, mint szoktam, és próbáltam világossá tenni, hogy így nem járhatunk tovább. “Jobb, ha összekapjátok magatokat!”. Ettől mindenki reszketett, mint a nyárfalevél. Aztán elmentünk aludni. Általában hajnali négykor keltem, hogy imádkozzam. Aznap felkeltem és próbáltam imádkozni, de nem ment. A szívem be volt zárva. Hideg volt, kemény volt és be volt zárva. Nem tudtam imádságot előhozni belőle, akárhogy is próbáltam. És bár nem tágítottam, úgy éreztem az ajtó bezárult előttem és nem tudok belépni az Úr jelenlétébe. Próbáltam dicsőíteni, nem működött. Ötkor aztán mindenki felébredt, összejöttünk. Ők beléptek a dicsőítésbe, elmélyült, gazdag dicsőítés volt, én pedig ott voltam teljesen kihűlve. Nem tudtam dicsőíteni és nem találtam örömöt az Úrnak való éneklésben. Ez ment még két órán keresztül. Ők nem tűntek úgy, mint akiknek bármi problémájuk lenne, nekem azonban volt problémám. Amikor az egész véget ért, azt kérdeztem magamtól: “Vajon Isten kizárt engem? Mit jelent ez?”. Felhívtam azt a testvérnőt, aki hozta nekem az igét a Jeremiásból, és mondtam neki: “Mióta adtad nekem ezt az igét, nincs békességem. És most már imádkozni sem tudok. El tudnád magyarázni részletesebben, hogy hogyan kaptad ezt az igét?” Neki azonban nem volt semmi egyéb, amit mondhatott volna. Így hát magukra hagytam őket, hogy készítsenek reggelit és elmentem egyet sétálni, közben imádkoztam. Megpróbáltam mindent, de mire visszajöttem sem jártam sikerrel. Megreggeliztünk, aztán el kellett indulnunk, hogy házanként hirdessük az evangéliumot. Mondtam nekik: “Ti mentek, én maradok”. Normális esetben nekem kellett volna vezetni a csapatot, de hátra maradtam. Így szóltam: “Ti mentek, és én leszek, aki hátramarad”. Mi mindig hátrahagytunk valakit, aki közbenjárt a csapatért. Hát maradtam és imádkoznom kellett volna, holott nem ment.

Amikor elmentek, magamhoz vettem a Bibliáimat, négy különböző fordítást és a konkordanciámat. Kimentem a házból és leültem a mellettünk lévő ház verandájára, ami nagyon közel volt a miénkhez. Leültem és így szóltam:

“Istenem, éhezem rád! Kérlek engedd meg, hogy kapcsolatba lépjek veled! Adj nekem bebocsátást! Miért tagadsz meg engem? Mi a baj? Tettem bármi olyat, ami rosszul sült el? Nem jut eszembe semmi. Nem tudok olyanról, ami bajt okozott volna. Kérlek!”

Ilyeneket mondtam, amikor hirtelen történt valami. Valami rám szállt, az egész testem beleremegett. Úgy éreztem, mintha valaki jött volna és leült volna a bal kezem felől. Olyan volt, mintha a ruhája hozzám ért volna, de láthatólag nem volt ott senki. Egy erős késztetés jött a szívemre, hogy kinyissam a Bibliámat. Mintha azt mondanák:

“Gyorsan, ki kell nyitnod a Bibliádat, most, a Róma 1-nél!”.

Szeretném megosztani veletek, amilyen világosan csak tudom, de nem igazán tudom leírni, mert olyan volt, mintha valaki ott lett volna és azt mondta volna:

“Megértést szeretnél? Nyisd ki a Bibliát! Most!”.

Kinyitottam a Bibliát a Róma 1:18-nál, ami így szól:

“Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennük; mert az Isten megjelentette nékik: Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem, mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.”

Erre teljesen összezavarodtam. Azt gondoltam: “Uram, te ezt most nekem mondod, vagy csak adsz egy üzenetet, amiről prédikálnom kell? Mi lehet ez?” Úgy éreztem, mindennek nagyon komoly jelentősége van, hogy Isten nagyon komolyan közölni akar valamit. De vajon kihez próbál szólni? Vajon hozzám akar szólni, vagy az a dolgom, hogy valamit közvetítsek, valamiről prédikáljak?

Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy ez idő tájt ezt a gyülekezetet ugyan elrendeztük, de a falubeliek rendkívül istentelenek voltak. Folyamatosan prédikáltuk az evangéliumot minden nap, amikor csak kimentünk, de ők sértegettek, Isten nevét káromolták vagy csak hiábavalóságokat fecsegtek. Szabadtéri alkalmat tartottunk dobbal, énekkel, az emberek körénk gyűltek, mintha figyelnének, de valójában Isten nevét akarták csak káromolni és igyekeztek lejáratni minket. Ezért elég kemény volt kimenni közéjük, mi viszont hit által kiléptünk és azt mondtuk: “Istenünk, mi megyünk.”

Emberi számítás szerint a maradást választottuk volna. Ezért amikor ezt az igét kaptam, így gondolkodtam: “Uram, ezt azért adtad, hogy nekik mondjam? Mire készülsz?”. Mélyen a lelkiismeretem azonban azt mondta: az ige neked szól. Neked, személyesen. Azt mondtam az Úrnak: “Uram, ha hozzám szólsz, kérlek, tedd ezt világosan! Legyen érthető a számomra!”

Majd ismét egy hullám jött rám, és tudtam:

“Fogd a Bibliádat! Első fejezet 28-edik verstől a 32-dikig. Így szól:

“És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek. Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írígységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel; Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok. Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek.”

Na most, ez történt velem. Amikor ránéztem erre a listára, nem mondhattam azt, hogy ezek közül egy sincs az életemben. Számos dologra tudtam rámutatni: “OK, igen, tudom, ez ez ez és ez benne van az életemben.” Majd így folytattam: “De minden nap, mielőtt lefeküdnék, letérdelve megvallom ezeket a bűnöket. Megvallom őket és kérem, hogy bocsásd meg azokat.”

Nem tudom elhinni, hogy Isten ezekért engem megdorgálna, hiszen Ő azt mondja, hogy “ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa”. Ezt most azért említem, mert össze akarom kötni azzal, amit korábban említettem, amikor azt mondta: “Azt akarom, hogy hit által élj.”

Később még visszautalok erre. Akkor azt mondtam neki: “Uram, ha ezt tényleg nekem akarod mondani, kérlek légy konkrét! Mit tettem, ami a szokásostól eltérő? Mi az, amit tettem? Talán észre sem vettem.” Éreztem az Úr haragját, éreztem a nemtetszését, az egész lényem beleremegett, de nem tudtam, hogy miből térjek meg. Ahogy próbáltam kikövetkeztetni, ez a hullám megint rám jött, és egy ige jött a szívembe:

Róma 2:1-5. Ezt mondja:

“Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat műveled te, aki ítélsz. Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, akik ilyeneket cselekszenek. Vagy azt gondolod, óh ember, aki megítéled azokat, akik ilyeneket cselekszenek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét? Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít? De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.”

Be kell vallanom, hogy ebben a pillanatban az egész lényem remegett a félelemtől.

Úgy éreztem: “Uram, bármi is a baj, az nagy. Azonban még mindig nem tudom, hogy mi lehet az. Tudom, hogy nagyon elégedetlen vagy velem, de én nem értem.” Folytattam az olvasást, és így folytatódik a 6. verstől:

“Aki (Isten) megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal. Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő ember lelkének, zsidónak először meg görögnek; Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek: Mert nincsen Isten előtt személyválogatás.”

Ott ültem és így gondolkodtam: “Uram, nem tudom, hogy most mi tévő legyek. Nem tudom, hogyan imádkozzak. Nem tudom, mit követtem el. Tudom, hogy valami rossz, de nem tudom mi.” Ott ültem és vágyakoztam: “Bárcsak mondanál valamit, bárcsak világossá tennéd mindezt a számomra.” Amint így gondolkodtam, a hullám megint jött. Róma 2:17-24. Ezt mondja az ige:

“Ímé, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodsz, és Istennel dicsekszel. És ismered az ő akaratát, és választást tudsz tenni azok között, amelyek különböznek attól, mivelhogy a törvényből megtaníttattál; És azt hiszed magadról, hogy te a vakoknak vezetője, a sötétségben levőknek világossága, A balgatagok tanítója, a kiskorúak mestere vagy, bírván a törvényben az ismeret és igazság formáját. Aki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-e? Aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-e? Aki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodsz-e? Aki utálod a bálványokat, szentségtörő vagy-e? Ki a törvényben dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod-e? Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, amint meg van írva.”

Biztos vagyok benne, hogy nem tudjátok eléggé átérezni azt, ami bennem akkor történt, mikor ezt az utolsó mondatot olvastam. Amint már mondtam, az emberek istenkáromlók voltak, beszólogattak és mindenki Isten nevét káromolta. Amint azonban ezt olvastam, így szólt hozzám:

„Te aki másoknak prédikálsz, magadnak nem prédikálsz? Te, aki másokat tanítasz, magadat nem tanítod? Te, aki másoknak azt mondod, ne lopjanak, lopsz? Ne tedd ezt vagy azt, te pedig teszed? Végül ezt mondja: “Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, amint meg van írva.”

Ez személyesen hozzám szólt, mintha ezt mondaná:

“Minden, amit ott látsz, minden, amit tesznek és mondanak az Úr neve ellen, miattad van. Amiatt, ahogy élsz, ahogy jársz, és ráadásul ez még meg is van írva rólad.” Az egész lényem kiáltani akart. Ezen nem tudtam továbblépni. Becsuktam a Bibliámat és így szóltam: “Uram, nem tudom, mit tegyek!” Ekkor azonban a csapat visszatért az evangélizációról, én pedig felhívtam a testvérnőt, akivel ez az egész kezdődött. Mondtam neki: “Gyere velem!” Ő jött és elmentünk együtt a banán-ültetvényekre. Így szóltam hozzá: “Segíts nekem! Ma reggel óta nem tudok imádkozni, amikor próbálom kérni az Urat.. tudod, amit mutatott nekem, nagyon megszomorított engem.

Azt se tudom, hogy kell megtérnem, hogy változtassak a dolgokon, tudnál nekem segíteni? Gyere és imádkozz velem!” Mire ő: “OK, de mit tettél? Milyen hibát követtél el?” Erre én: “Nem tudom”. “De hát hogy tudnánk megtérni valamiből, amiről nem is tudsz?” Mire én: “De Istent nagyon felbosszantottam.”

Erre ő: “Honnan tudod, hogy felbosszantottad, miből derült ez ki számodra? Mondd el pontosan, mi történt!” Így aztán el kellett neki mondjak mindent, ami ide vezetett. Amint beszéltem neki, láttam, ahogy félelem költözik az arcára, a szemei elkerekedtek és remegni kezdett, ahogy pedig végigolvastam neki az igéket és eljutottam az utolsó mondatig, felkiáltott. Istenhez kiáltott: “Atyám kegyelmezz nekem, kegyelmezz nekem, bűnös ember vagyok, irgalmazz nekem!” Nem értem imádkozott, hanem saját magáért.

Később azt mondta nekem: “Azt hittem, valahogy köntörfalazva akarsz velem közölni valamit. Amit csak mondtál, szíven talált. Azt hittem, hogy nem mersz velem nyíltan beszélni, és kerülő úton próbálkozol.” Ami egyébként nem volt igaz. Amikor azonban felkiáltott, valamit mintha kivettek volna a szívemből és hirtelen úgy éreztem, hogy ismét tudok imádkozni. Imádkozni kezdtünk, kiáltottam az Úrhoz. Megtértem. Mindent, amire csak gondolni tudtam, megvallottam.

“Uram, én megtérek ebből, meg abból..” Azt hiszem, ez úgy nagyjából egy órán át tartott. Aztán azt éreztem: “A Biblia azt mondja: ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa..” Elkezdtem hálát adni Istennek. “Köszönöm Istenem! Köszönöm Uram!” De nem éreztem békességet, nem éreztem semmi felemelőt és nem éreztem úgy, mintha elbántam volna a problémával. Hadd mondjam el, hogy én egy cselekedettel foglalkoztam, Ő azonban az én utaimmal foglalkozott.

Nem VALAMI foglalkoztatta, amit csináltam, hanem az, AHOGY járok. Én úgy gondoltam, ahogy járok, az rendben van. Ő nem azt próbálta mondani, hogy “te ezt tetted, térj meg belőle!” Hadd mondjak erre egy példát: Saul és Dávid. Mindkettejüknek hasonló hátterük volt, állatokat kellett felügyelniük. Mindketten királynak és prófétának hívattak el. Mindkettejüket ugyanaz a próféta, Sámuel kente fel. Mindketten vétkeztek Isten ellen. Mindketten megvallották a bűnüket. Dávidnak megbocsáttatott, Saul elvettetett. Mi volt a különbség e két ember között? Ha megnézed Saul életét, első alkalommal, amikor az Úr Sámuel prófétán keresztül szólt hozzá: “Készítsd elő az áldozni valót. Holnap eljövök, és akkor megáldozom!” A próféta késett egy kicsit, de mivel az emberek kezdtek szétszéledni, az ő kedvükért Saul szívében felbátorodott és bemutatta az áldozatot, pedig nem lett volna szabad. Amint befejezte, megjött Sámuel próféta és így szólt: “Mit tettél? Az Úr megerősítette volna a királyságot a te házadon, de most elvette tőled és másnak adta.” Mi volt az ő problémája? Azt mondta: “A nép szétszéledt és elhagyott engem, így felbátorodtam, hogy bemutassam az áldozatot.” “A nép..” – Másik alkalommal az Úr kiküldte őt, hogy megölje az amálekitákat.

Elment erre a küldetésre, nem volt engedetlen, majd visszatért, de az Úr szólt Sámuelhez: “Megbántam, hogy elküldtem őt. Megbántam azt is, hogy királlyá tettem. Nézd mit tett!” Amikor Sámuel Saulhoz ment, Saul így szólt: “Elvégeztem, amit az Úr rám bízott.” Mire Sámuel: “De mi ez az ökörbőgés és juhbégetés, amit hallok?” “Oh, a nép.. a nép akarta, hogy megkíméljük őket, így megengedtem nekik.” Sámuel azt mondta: “Vajon az áldozat jobb, mint az engedelmesség?” Mert ők azokat meg akarták áldozni Istennek. “Vajon az áldozat jobb, mint az engedelmesség?” Később Saul így szólt: “Vétkeztem az Úr ellen és te ellened, mert a népet féltem.” “A népet..” – Észrevetted, hogy Saul az életét a nép előtt élte?

A nép kedvéért tett dolgokat. Ő ezt megvallotta: “Vétkeztem az Úr ellen, gonoszul cselekedtem, kérlek gyere velem, hogy könyörögjek az Úrhoz!” Sámuel erre így szólt: “Én nem megyek veled.” És próbálta őt otthagyni, de Saul megragadta a felsőruháját és elszakította. Amint elszakította, Sámuel megfordult és így szólt: “Ahogy a ruha elszakadt, úgy fog a te kezedből is kiszakadni a királyság.”

Mit mondott Saul? “Hé, én vétkeztem az Úr és te ellened, de adj nekem tiszteletet a nép előtt! Becsülj engem a nép előtt!” Még a bukás pillanatában is inkább a nép előtti megjelenése miatt aggódott. Sámuel akkor ugyan vele ment, de attól a naptól fogva többé nem ment el hozzá. Naponta imádkozott érte, míg nem Isten szólt hozzá: “Ugyan meddig bánkódsz még Saul miatt, holott én megvetettem őt?” Dávid szintén vétkezett. Házasságtörést követett el, és meggyilkoltatta a nő férjét, és az egészet megpróbálta eltussolni, de Nátán jött és szembeszállt vele. Dávid ítéletet tett és azt mondta: “annak az embernek meg kell halnia”. De Nátán így szólt: “Te vagy az az ember!” Mire Dávid: “Óh, vétkeztem az Úr ellen.” Nátán pedig így szólt: “Az Úr megbocsátott neked.” Mi volt a különbség?

Ez nem annyira a cselekedetekről szól, hanem inkább az útról. A Biblia azt írja: Dávidnak Isten szerint való szíve volt. Az ő útjai az Úr útjai szerint haladtak. Elesett, mint ahogy bárki más is eleshetett volna. De ő egész életében arra vágyott, hogy Istenért élhessen. És ez egy nagy különbség. Ez volt az, amivel Isten engem szembesített az életemmel kapcsolatban. Nem a cselekedeteimmel szembesített, hanem az utammal. Kihívott engem a saját útjaimról az Ő útjára. Őt szolgáltam, láttam, amint emberek megtérnek, amint gyülekezetek alakulnak, emberek meggyógyulnak és megszabadulnak, de Isten azt mondta: “Azt akarom, hogy térj le a te útjaidról az enyémre.” Ezt jelenti a “hit által élés”. Emlékeztek, amikor a tanítványok azt mondják:

“Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?” “…. Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”

Amikor mi Jézusban hiszünk, mi történik? Akkor hisszük, hogy az életünk haszontalan, reménytelen, hiábavaló, halálra vagyunk ítélve, és akkor átadjuk az életünket neki, hogy vegyük az Ő életét. Ettől a pillanattól kezdve úgy szólunk, mint Pál: “Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én (az élet, amit élek, többé nem az enyém), hanem él bennem a Krisztus (én ezt az életet a Krisztus hite által élem).” Erre hívott el engem az Úr. Azt mondta: “Hagyj fel azzal, hogy az emberi útjaid szerint élsz! Ne élj többé az emberi bölcsességed, erőfeszítéseid és akaratod szerint! Dobd el ezt, halj meg ennek, hogy értem tudj élni! Fogadd be az én életemet!

Hagyd az elmédet meggyőzni arról, hogy a régi életedet feladtad és többé nem élhetsz magadért!”

A Biblia azt írja:

“Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott.”

Majd így folytatja:

“Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk:

Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.”

Ő egy identitás-váltásra hívott el engem, hogy elhagyjam az én emberi útjaimat, identitásomat, képességeimet, erőfeszítéseimet, bölcsességemet, hogy letegyem ezeket és vegyem át az életet, ami a mennyből jön. Ez az élet a világba jött és küldetése volt. Nem azért jött, hogy pénzt csináljon, hogy nevet szerezzen magának, hogy hírnév vagy tekintély által emberi befolyást szerezzen, hanem mert küldetése volt:

“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartasson a világ általa.”

Hívott, hogy éljem az Ő életét, az Ő identitását, az Ő ügyének éljek, az Ő küldetéséért. Hogy adjam fel az ambícióimat, az álmaimat, a vágyaimat és a jogaimat, hogy megragadhassam az Övéit, és hogy ez által jogosulttá váljak az örökségre, és az identitásra, ami az Ő nevében van. Így értette, mikor azt mondta:

“Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”

Korábban sosem tudtam ezt a két dolgot összekapcsolni. Aznap, mikor szólt hozzám, ahogy épp imádkoztunk, úgy éreztem, hogy már eleget imádkoztam. Biztos voltam benne, hogy meghallgatta az imámat, hogy ettől a pillanattól megbocsátott nekem, de nem éreztem békességet, nem éreztem felmentést. Úgy éreztem, hogy ugyanaz a bűn van rajtam még mindig. Így szóltam: “Adj egy igét, ami megvigasztalja a szívemet! Kérlek, adj egy igét, ami visszahozza az örömöt a szívembe! A testvérnő még mindig vajúdva kiáltott Istenhez, de én úgy éreztem, már eleget imádkoztam. Így mivel nem volt ige, amit Isten felhozott volna bennem, így szóltam: “Hadd tegyem csak így a Bibliát! Ahol magától kinyílik, ahová a szemem téved, azt fogom elvenni, mint nekem szóló igét.” Érdekes, elég közel voltam hozzá most is. Ez volt, ahová a szemem rögtön odatévedt, amint kinyílt: (Jeremiás 6:14-15)

“És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, hogy utálatosságot cselekedtek, de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak; ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésük idején elhullnak, azt mondja az Úr.”

Ezt az igét kaptam. Ezt az igét láttam ott, ez jött, amikor a szemem odatévedt. Annyira frusztrált voltam, fogtam a Bibliámat és elhajítottam. És így kezdem szólni: “Uram, bűnösebb vagyok, mintsem felfoghatnám, még azt sem tudom, hogy kell megtérni.”

Elkezdtem kiáltani: “Irgalmazz nekem, add a megtérés kegyelmét, add a megtérés kegyelmét!” Amint így kiáltottam, éreztem, amint Isten jelenléte rám száll. Prédikátorként tapasztalom, hogy a szolgálat során, amikor a prédikáció feléhez érek, Isten jelenléte rám száll. Pontosan ezt éreztem akkor is. Úgy éreztem: “Ah, Ő jön hozzám.” Aztán ez egyre erősödött és erősödött, olyan mértékig, amit korábban soha nem tapasztaltam. És a szívem rövidesen megrettent. Olyan volt, mintha egy nagyon nehéz takaró ereszkedett volna rám. Akkor az egész testem reszketni és izzadni kezdett, úgy éreztem, mintha a nyelvem feldagadt volna a számban, többé nem tudtam használni beszédre, mintha beszorult volna. Próbáltam mozgatni a testem, te egyetlen tagom sem mozdult. Olyan volt, mintha én a testemen belül lennék, de az többé nem volna az enyém. Aztán hirtelen nagy világosság ütötte meg a szemem. A szemeim csukva voltak, a térdeimen voltam, arccal a földön, de a fény megcsapott. Ekkor felemeltem a szemeimet, hogy lássam mi ez. Amikor kinyitottam a szemem, nem tudtam a fénybe nézni, túl világos volt. Még amikor becsuktam a szemem, akkor is áthatolt rajta. Újra meghajtottam a fejem, remegtem, és az járt a fejemben: “Mi a túró folyik itt?” Akkor meghallottam egy hangot. Egyre erősödött, és a nevemen szólított háromszor. Nem tudtam válaszolni, nem volt erőm rá, belül azonban így szóltam:

“Itt vagyok”. Johnnak szólított, háromszor. Aztán ezt mondta nekem:

“Én már ismertelek a világ teremtése előtt, és kiválasztottalak és elkülönítettelek, hogy szolgálj engem az utolsó idők tanújaként. De azt akarom neked mondani, hogyha ma jönnék el a menyasszonyomért, te abban nem lennél benne. Nem vinnélek magammal.”

Nem tudom leírni a sokkot, ami hatalmába kerített. Azt hiszem a sokktól még reagálni sem voltam képes. Ez az egész lényemet megcsapta. Ő pedig megismételte:

“Nem vinnélek magammal.”

Amint meg van írva: “..másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.” Ő pedig ezt mondta:

“Te nem úgy éled az életed, mint az, aki várja az én visszajövetelemet. Te megengeded, hogy az életedbe mindenféle bűn bejöjjön. Úgy élsz, mint akit ez nem érdekel.” Ebben a pillanatban a szívemben (amint azt említettem, nem tudtam kinyitni a számat) úgy éreztem: “Ez nem történhet meg velem”

Azt gondoltam: “Én feladtam a munkámat, hogy az Urat szolgálhassam. Eladtam a házamat, amit az apámtól kaptam, hogy missziós útra mehessek. Feladtam ezt, feladtam azt. Ez nem lehet Isten, aki azt mondja nekem, hogy nem vinne magával. A teológiáim és tanításaim nem tudták ezt elfogadni.

Akkor Ő ezeket az igéket mondta nekem az 1 Korinthus 6-ból:

(Ő csak idézte őket, aztán később megtaláltam, mert akkor nem is emlékeztem, hogy vannak ilyen igék) Ezt mondja a 9. versben:

“Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.”

Aztán így szólt hozzám:

“A te életed telis-tele van ilyen erkölcstelenségekkel, a külső látszat útján jársz, és a szívedben elleplezel egy csomó dolgot. Megfeledkezel arról, hogy én, az Úr a szíveket vizsgálom. Ezért nem vagy kész, nem vagy kész arra, hogy találkozz velem.”

Elkezdte sorolni:

“Ha az életed tele van ezzel, ezzel, meg emezzel.. akkor vajon kész vagy e az én eljövetelemre?” És ahogy ezeket sorolta, mondhattam volna rá: “OK Uram, kegyelmezz nekem” De aztán megemlített egy dolgot, amit a szívem visszautasított, mivel az értelmem addig még nem tudta azt felfogni.

Azt mondta: “Ha az életed tele van paráznasággal..”

Mire én:

“Ó, nem! Ez nem lehet.” Ezt mondtam a szívemben. A hang elhallgatott, és egy percig csend volt. Aztán így szólt hozzám: “Az én számból nem jön ki egyetlen hamis szó sem. Te engem hazugnak nevezel? De mivel te még a saját szívedet sem ismered, ezért én meg fogom azt neked mutatni. Emlékezzél arra a napra és órára, amikor azon a helyen voltál!” És testvéreim, én bizony nem emlékeztem.

Aztán szó szerint láttam magam, ahogy visszakerülök abba a bizonyos pillanatba, nem úgy, mint egy emlékben, hanem valóságosan. Visszakerültem abba az időpontba. Láttam magam, amint ott ülök egy taxiban, várva arra, hogy megteljen. Aztán kinéztem az ablakon és megpillantottam egy asszonyt és elteltem mindenféle erkölcstelen képzelgéssel. És abban a pillanatban, ahogy ez visszajött, feljajdultam: “Ó Istenem! Vétkeztem ellened.” Mire Ő: “Nem, te nem vétkeztél, te bűnben éltél. Ebben éltél reggeltől estig, ehhez hasonló képzelgésekben. Még éjszaka az ágyadban is megengedted ezt magadnak. Én a magánéleted minden pillanatát ismerem. Ismerem a gondolataidat. Még csak nem is féltél. Még a gyülekezetben ülve is, ha valaki a színpadra ment, hogy engem szolgáljon, te meztelenre vetkőztetted őt a képzeletedben. És te mindenféle ilyen képzelgésekben éltél. Én vagyok az Úr, aki a szíveket vizsgálom. Nem olvastad tán: hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében?” És képek kezdtek el leperegni előttem arról, ami a képzeletemben folyt. És ezek nem olyan dolgok voltak, amire azt mondhattam: “Uram, bűnbe estem! Uram, gyenge voltam!” Ez volt az én utam, ahogy éltem. Ez volt az állandó módja annak, ahogy éltem. Ez számomra kényelmes volt. Kényelmes volt az, hogy senki más nem látja, de Isten azt mondta: “Én látom ezeket. Én vagyok az Úr, aki a szíveket vizsgálom.” Nagyon szégyelltem magam, de Ő azt mondta: “Nem ez a legrosszabb. Te még ezekkel is együtt élsz:” És olyan dolgokat kezdett el megmutatni, amik emberileg apróságnak tűnnek. Az irigység, a manipuláció, egymás tekintélyének az aláásása, hogy megmaradhass a látszatban, hogy te vagy a legjobb, te csinálod a legjobban, jobban prédikálsz, több csodát teszel, te vagy a kenetteljesebb. Az önreklámozás minden manipulációja. A szívünkben lévő minden ellenszenv, amikor látjuk, hogy valaki mást kezdenek el támogatni, elismerni. Ekkor tűnt fel igazán, hogy ez mennyire mocskos. Mennyire mocskos. És én csak kiáltottam és kiáltottam. És egy ponton túl már nem akartam mást, csak gyászolni. Ő azonban felemelte a hangját és így szólt: “Maradj csendben és figyelj!”

És én csendben maradtam. És Ő csak folytatta tovább és tovább és tovább, leleplezve újabb és újabb dolgokat. Még azok a dolgok is, amik oly aprónak tűntek, abban a pillanatban olyan rothadtak voltak. Úgy éreztem magam, mintha az ítélőszék előtt állnék és minden kezdene előjönni belőlem. Elég! – akartam volna mondani. Elég, mindent beismerek! De Ő nem hagyta abba. Abban a pillanatban csak azt akartam mondani: Sajnálom, sajnálom, sajnálom. De Ő így szólt:

“Maradj csöndben!” És én nem beszéltem hangosan, csak a szívemben mondtam ezt.

“Maradj csöndben és figyelj!” Amint folytatódott, azon töprengtem, hogy engem egész biztosan becsaptak. Mindvégig, amikor azt hittem, hogy Istent szolgálom, és belül mégis olyan mocskos voltam. Biztosan megtévesztettek, az ördög biztosan fogságban tartja az életem már hosszú ideje. Abban a pillanatban eszembe jutottak a csodák, aminek tanúi voltunk. A gyógyulások és az összes csodálatos dolog járt a fejemben. És a szívem hirtelen megrendült. Azt gondoltam: “Az ördög annyira becsapott engem, hogy még használni is tudott, hogy általam hamis csodákat tegyen. Hogy olyan dolgokat tegyen, amiről azt hiszem, az Úr munkája, közben pedig egész végig az ördögé. A hang pedig egy pillanatra elhallgatott. Aztán azt mondta nekem:

“Miért gondolsz ilyesmit? Nem azért cselekszem csodákat, mert te méltó vagy rá, hanem mert én szeretem a népemet, akik elé te kiállsz prédikálni. Vagy nem olvastad tán: “Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”

Ne a csodáktól függj, hogy azokkal mérd az érdemeidet. Az érdemeid nem a jelekben és csodákban vannak, amiknek a szolgálatod során tanúja voltál. Azért cselekszem csodákat, mert szeretem az embereket, és az én nevem sosem marad tanúbizonyság nélkül a földön.

Nem olvastad tán: “szentség nélkül senki sem látja meg az Urat”?

Ez nem a csodák, ez a szentség, ami Istentől jön. Aztán azt mondta nekem a zsidókhoz írt levélből (akkor adta nekem ezt az igét, amikor még alig volt két napja, hogy megtértem és üdvösségem lett), Zsidókhoz írt levél 1:9, így szól:

“Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.”

Friss keresztény voltam, és volt egy álmom, amiben valaki azt mondta nekem, hogy ez egy ajándék az Úrtól, és adott nekem egy darab papírt, amire ez az ige volt ráírva. Aztán az Úr (visszatérve a meglátogatásomra) így szólt: “Jól indultál. Miért tértél el? Úgy indultál, hogy a tekinteted rajtam volt, de ahogy egyre ismertebbé váltál, úgy fordítottad a tekinteted egyre inkább az emberekre. Többé nem az én jóváhagyásomat kerested, hanem az emberekét, mert az emberek nem ismerik a szíved titkait, ők folyton elismertek téged, és kimutatták, hogy mennyire csodálják a munkádat, de te már nem foglalkoztál velem.

Én ismerem a szívedet. Te jól indultál. Mi fordított másfelé?

Miért vetted le rólam a tekinteted?

Azt akarom, hogy tudd: az embereknek nincs mennyük. Csak az én Atyám az, akinek mennye van. És Ő úgy fog ítélni, mint egy igazságos bíró. És meg fog fizetni minden Isten emberének az ő cselekedetei szerint.” Aztán adta nekem ezt az igét a Jelenések könyvéből (3. fejezet), így szól (az 1. verstől):

“..Ezt mondja az, akinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, akik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.”

Majd így folytatta: “Figyeltelek a kezdetektől mostanáig, és nem találtam az Atya számára semmi elfogadhatót. Adok neked egy tanácsot: térj meg! Hagyj el mindent, amit értékesnek hívsz! Add fel az álmaidat, a jogaidat, bármit, amiről azt gondolod, hogy értékes, és keresd az én orcámat! Alázd meg magad! Gyere minden igény nélkül, minden nélkül, és csak alázd meg magad! Bizony mondom néked, az üdvösség öröksége és az örök élet a fontos. Ez elég, ez messze meghalad minden egyéb dolgot, amivel valaha is össze tudnád mérni. Aztán szólt arról az emberről, aki talált egy kincset a szántóföldben, és eladta mindenét, hogy megvehesse azt.

Így szólt:

“Ezt tanácsolom neked. Add fel, add fel, add fel mindazt, amiről azt gondolod, drága a számodra, és gyere, hogy rád áradhasson az én kegyelmem! Ha képes leszel valósággal megtérni, vissza foglak hozni, helyreállítalak, és az én szócsövemmé teszlek.” Majd így folytatta: “De most hallgass rám! A barátaid mind akikkel kapcsolatban vagy, panaszom van ellenük. Mondd meg nekik, hogy térjenek meg!”

Aztán elkezdte mondani: “Menj és mondd meg ennek, hogy ez az, amit látok az életedben” És megadta a részleteket, majd így folytatta: “Menj és mondd el ennek, hogy ez az, amit látok.” Én most nem szeretném kiprédikálni ezeket a dolgokat, mivel ezek nagyon személyesen szólnak bizonyos személyekről. Nekem nagyjából 8 társam volt és Ő mindegyiküknek üzent, beleértve a testvérnőt is, aki ott volt velem. Visszamentem, összehívtam mindenkit, és közeledett a vacsora ideje, mivel egész délután az Úr előtt voltunk. A szemeim bedagadtak a sok sírástól. Az egész arcom bedagadt. Összehívtam mindenkit és így szóltam: “Figyeljetek, ez történt velem.”

És elmondtam nekik először mindent, ami rám vonatkozott, aztán elkezdtem szólni mindannyiukhoz egyenként. Ekkor mintha elszabadult volna a pokol.

Csak zokogás, zokogás és zokogás. Olyan titkok, amikről az emberek úgy gondolták, hogy senki más nem tud róluk, jöttek felszínre. Hirtelen szembetalálták magukat azokkal az ügyekkel, amikről sose gondolták, hogy valaki is tudhat róluk. Mélyen el voltak rejtve az életükben, és Isten csak úgy kitette eléjük. Senki sem vacsorázott aznap. Senkinek sem volt étvágya, senki sem aludt aznap este az ágyában. Egész éjjel olyan volt, mintha az egész világ összeszűkült volna és túl kicsivé vált volna. Amikor leültél valahová, hogy imádkozz, úgy érezted: “itt nincs békességem”. Elmentél egy másik helyre, és úgy érezted: “Ó Istenem”. Az egyik pillanatban hangos kiáltás, a másikban nyögés és suttogás. Senki sem akart a másikhoz közel lenni. Amikor valaki közel jött hozzád, el akartál onnan menni. Úgy érezted, minden, de minden visszataszító. Életemben először úgy éreztem, hogy ezen a világon nincs semmi figyelemre méltó. Semmi, semmi. És én csak kiáltottam:

“Istenem, ha csak még egy utolsó esélyt adnál, ígérem, hogy érted fogok élni.

Csakis érted!”

Reggel fogtam a Bibliámat és egy kulacs vizet, majd így szóltam: “Elmegyek a hegyekbe. Ha bárki velem akar jönni, jöjjön, de senki ne várja tőlem, hogy szolgáljak felé. A saját érdekemben fogom keresni az Urat. Ha te jössz, akkor egyedül kell keresned az Urat.” Így néhányan velem jöttek. Ketten otthon maradtak egy testvérnővel, aki beteg volt. Arrafelé húzódott egy hegység, ahová felmentünk, olyan messzire, amennyire csak bírtunk. Behatoltunk a dzsungel mélyébe, még azt se tudván, hogy épp kinek a földjén járunk. Csak bementünk oda, találtunk egy helyet és leültünk. Nem volt felettünk fedél, számunkra menedék, csak elkezdtünk imádkozni egészen estig, aztán reggelig, majd estig, és reggelig. Csak reggelente gyűltünk össze, hogy kiderüljön: kapott e bárki bármit az Úrtól. “Nem. OK.” Visszamentünk és tovább kerestük az Urat. Emlékszem, két napnyi, reggeltől estig tartó ima után annyira elfáradtam és kimerültem, hogy a Bibliámat párna gyanánt a fejem alá tettem, hogy alhassak.

Azt hiszem úgy 5 percet fekhettem, de aztán hallottam, ahogy egyesek nyögnek, mások könyörögnek, és ezt gondoltam: “Uram, ki vagyok én, hogy aludjak, míg mások nyögve keresik a te orcádat?” Fel kellett kelnem és folytatnom kellett a fel-alá járkálást. “Uram, kegyelmezz nekünk!” Harmadnap úgy déltájban, anélkül hogy bárki mondta volna összegyülekeztünk és elkezdtünk imádkozni. Ekkor elkezdett esni. Mindenkinek meg kellett óvnia a Bibliáját. Csak álltunk ott és kiáltottunk az Úrhoz. Úgy kiáltottunk, szavak nélkül, mint a kisgyermekek. Csak kiáltottunk és kiáltottunk. Ahogy pedig elállt az eső, Isten Szelleme ránk szállt. Az Úr pedig elkezdett szólni egyikünkön keresztül. Amit mondott, mindenkinek szólt, de volt, ami kimondottan bizonyos személyekhez szólt. És ismét nagyon mély dolgokat tárt fel mindegyikünk elhívására és életcéljára vonatkozóan olyan dolgokra is emlékeztetve némelyeket, amik még gyerekkorukban történtek. Így szólt: “Emlékezz rá, amikor ez történt! Emlékezz! Amikor ez és ez történt, az Én voltam” És hirtelen mindannyian rádöbbentünk: lehet, hogy csak akkor tértünk meg, mire felnőttünk, de Isten megmutatta nekünk: “Én veled voltam. Még akkor is, amikor még csak cseperedtél. Emlékezz csak erre, az ott Én voltam! Emlékezz csak, amikor itt megóvtalak ettől! Miért fordultál el tőlem?” És ezen a napon könnyek között köteleztük el magunkat újra az Úr mellett, és éreztük, amint az Úr békessége megnyugszik rajtunk. Visszatért az Úr öröme. Mi pedig elkezdtük imádni az Urat és hozzá kiáltani. Mindenütt éreztük az Úr örömét, az Úr azonban szólt hozzám:

“Ne hagyd abba a böjtölést! Maradj meg ebben a lelkületben, mert az én egyházamról fogok neked beszélni.” Úgy 4-5, azt hiszem 5 nappal később, amikor szokás szerint hat órát töltöttem el egyedül a banánültetvényeken, úgy délután három körül ismét egyedül voltam aznap, imádkoztam és főként a saját életemmel kapcsolatban könyörögtem, mivel még mindig a sokk hatása alatt voltam. Ahogy folytattam az imát, hirtelen éreztem, amint az a jelenlét ismét rám nehezedik, éppen úgy, ahogy az azelőtti héten történt.

Remegni kezdtem és nagyon féltem, mert nem tudtam, hogy mire számíthatok. Folyamatosan növekedett, növekedett és növekedett. Az egész testem reszketett, hamarosan egyetlen tagomat sem tudtam megmozdítani. Többé nem tudtam beszélni sem. Olyan volt, mintha az egész testem lebénult volna. Ezúttal nem láttam fényességet, de amint ott reszkettem és a szellememben dicsőítettem és dicsőítettem Őt: “Uram, légy kegyelmes hozzám!” Akkor úgy éreztem, mintha valaki a közelemben egy nagyon nagyot sóhajtott volna. Így hogy: “hhoooohh.”

Aztán szólni kezdett, és az Ézsaiás 1. fejezetének szavaival kezdte. A második vers ezt mondja:

“Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolnak tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá! Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megutálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle.”

Ezzel kezdte, aztán mikor befejezte, szünetet tartott. Először nem voltam biztos benne, de olyan volt, mint amikor valaki sír, zokog. Aztán megszólalt és ezt mondta: “Most beszélni fogok neked az én népemről, az egyházról.” És elkezdett az egyházról beszélni, arról, hogyan fizette ki a teljes váltságdíjat, hogyan bűnhődött helyettünk, hogy fizetett ki mindent, és hogy hogyan kell nekünk felszabadulnunk, hogyan kellene nekünk egy teljesen szabad életben élni, megváltva és mindennel betöltve. De az én népem elfordult mindettől, és úgy döntött, hogy visszatér, hogy az emberi életét élje, az ő emberi erőfeszítései, kívánságai, emberi bölcsessége és akarata szerint.” És felsorolta azokat a dolgokat, amiket az Ő nevében teszünk, de a mi emberi módszereinkkel és erőfeszítéseinkkel. Majd így folytatta:

“Az én szolgáim, az ige prédikátorai eladták a lelküket világi dolgokért cserébe, ezért e világ szelleméből beszélnek. És megvigasztalják a népemet az ő bűneiben ahelyett, hogy visszaterelnék őket hozzám. Azt mondják nekik, hogy jól van így, ahogy élnek. Sokan az én népemből nem ismerik a bűnbocsánat örömét, mert soha nem vezették el őket a szívük mélyéig ható megtérésre és a teljes önmegadásra. Ehelyett azt mondták nekik: minden rendben van azzal, hogy a saját akaratod szerint élsz, és azt csinálsz, amit csak akarsz. A szívem pedig zokog, mert látom, hogy az ellenség mit tesz velük.”

Az Ézsaiás 1:5-öt idézte, amely így szól:

“Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtlen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.”

Majd így folytatta:

“Az én népem teljesen sebesülten él. Rengeteg a seb, a fájdalom, a keserűség, ezért az emberek egymást ostorozzák, önző életet élnek az életük fájdalmai miatt, és ez fáj nekem, mert az én gyógyításom teljes, az én sebeim képesek meggyógyítani, de az én népem beletörődött abba, hogy sebesülten él, keserűségben és reménytelenségben, mert azt mondták nekik, hogy ez minden, amiről a megváltás szól. Én mindenért megfizettem. Ez egy elvégzett munka. De ők azt az életet választották, ami ezt meg sem közelíti.”

Ezt még folytatta tovább, majd azt mondta:

“A szívem összeszorul, mert az Úr napja közel van. A nap közeleg.”

Majd elkezdte leírni azt a napot:

“A gyötrelem napja. A jajveszékelés napja. Azon a napon egy ember sem állhat meg.”

Az idő rövidsége miatt szeretnék pár igét mutatni erről, hogy leírjam azt a napot. Amikor az Úr elkezdte leírni azt a napot – nem is tudom hogy mondjam el – hallottál egy hangot, nagyon tisztán hallhatóan, de most olyan volt, mintha valaki beszélne és zokogna egyszerre. Ezt mondta:

“A nap közeleg és az én szívem összeszorul az én népemért. A népem nem készült fel. A népem még csak a közelében sincs a felkészültségnek. A szívem összeszorul miattuk. Mindent elvégeztem, hogy szabaddá tegyem őket. Mindent elvégeztem, nincs semmi másra szükségük azon kívül.”

Kérlek lapozzatok Sofóniás könyvéhez! 1. fejezet. Ezt mondja a Sofóniás 1:10:

“És lészen azon a napon, azt mondja az Úr, kiáltó szózat a hal-kaputól fogva, és jajgatás az alsó városból, és nagy recsegés a halmok felől. Jajgassatok, ti, akik a völgyben laktok, mert elpusztul az egész kalmár nép, kivágattatik minden, aki ezüstöt mér. És lészen az időben, megmotozom majd Jeruzsálemet szövétnekkel, és megfenyítem azokat, akik saját seprejükön hevernek, akik ezt mondják szívükben: sem jót, sem rosszat nem cselekszik az Úr. És gazdagságuk prédává lesz, házaik pedig pusztává. Építenek házakat, de nem lakják, és plántálnak szőlőket, de nem isszák azoknak borát. Közel van az Úrnak nagy napja, közel van és igen siet; az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős is. Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja; pusztításnak és pusztulásnak napja; sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borúnak napja. Kürtnek és tárogatónak napja a megerősített városok ellen és a büszke tornyok ellen! És megszorongatom az embereket és járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az Úr ellen, és kiontatik vérük, mint a por, és testük, mint szemét. Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.”

Nos ez csak egy leírása az Úr napjának. Amikor Ő ezt nekem leírta, néha látásaim voltak. Hang szólt hozzám, de én látomásokat láttam. Akkor is láttam, amikor azt mondta: “Az idő közeleg” Amikor az Úr az “Úr napjáról” beszél, Ő a végső napról beszél. Az ítélet napjáról, a lelepleződés napjáról, amikor mindenkinek megfizet az ő cselekedetei szerint. De az “Úr napja” nincs pusztán erre korlátozva. Az “Úr napja” jelenti még a legeslegutolsó napokat, amik elvezetnek a véghez. Erről nem tudom, milyen hosszú időszakot is jelenthet. Lehetnek évek, lehet néhány évtized, de Ő azt mondta, hogy a végidők, azok az utolsó napok rengeteg megpróbáltatást fognak elhozni. A legtöbbjük pénzügyi természetű lesz, ami maga után fogja vonni a materializmust, a túlélés kérdését.

“Ha az én népem nem fogja belém vetni a hitét, ha nem fogják teljesen letenni az életüket a kezembe, nem lesznek képesek megállni az utolsó napok megpróbáltatásaiban. Megalkuvók lesznek, megadják magukat a nyomásnak, különösen az anyagi nyomásnak. Rengeteg lesz az árulás mind az egyházban, mind a világban és a családokban. Sok olyan nyomás lesz, amiben nincs emberi lény, aki magától képes lenne megállni. Emiatt szorongok és fáj a szívem a legmélyéig. Az én népemért. Én szeretem őket és nem tudom csak úgy elnézni, ahogy az ellenség ostrom alá veszi őket.”

Tovább folytatta és arról beszélt, amit olvashatunk az 1 Thesszalonika 5. fejezetében, ami már másodszor is szerepel, még az Újszövetségben is:

“Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek.”

Aztán így folytatta:

“Ti nem a harag gyermekei vagytok, hanem örök életre lettetek elhívva és örök reménységre. Minden elvégeztetett, minden kifizettetett. Miért helyezkednétek bele abba, hogy meg kelljen alkudnotok, hogy legyőzöttnek kellene lennetek?”

Emlékeztek a Bibliában, amikor Jézus Krisztus eljött János apostolhoz (Jelenések 2-3. fejezet), és elmondta üzeneteit a gyülekezeteknek?

Minden egyes üzenetben ezt mondja: “Aki győz, annak adom … ” ezt. “Annak, aki győz”. Az Úr azt mondja:

“Győztesnek kell lenni. Szilárdan meg kell állni, és amikor minden elmúlik, akkor is állva kell maradni. Az én népemnek fel kell ébrednie! Felébredni, felállni és megállni annak a teljes örökségében, ami a kereszten elvégeztetett.”

Hatalom van a keresztben, hatalom van a vérben, hatalom van az Ő nevében, hogy minket győztessé tegyen. Nincs szükségünk arra, hogy a saját erőnktől, bölcsességünktől és erőfeszítésünktől függjünk, de minél tovább próbáljuk az életünket a mi bölcsességünk, az erőnk, az erőfeszítéseink és az emberi útjaink szerint élni, annál inkább fogunk elsodortatni, megalkuvókká válni, és a félelem szorításába kerülni. Az utolsó idők egyik szelleme, amiről Jézus maga beszél:

“Az emberek elhalnak (elájulnak) a félelem miatt”. Félelem és megrettenés.

Aztán folytatta és így szólt:

“Azon a napon az ember szívének minden rejtett dolga lelepleződik.”

Aztán így szólt hozzám:

“Láttad ahogy az életed titkai mind előjöttek? Ez fog történni. Minden titkos dolog napvilágra fog kerülni. Ezért jelentem meg neked, hogy tanúvá tegyelek, hogy egy hang légy a nemzetekhez. Menj el a nemzetekbe a népemhez, akik az én nevemről neveztetnek és mondd meg nekik: Térjetek meg! Forduljatok vissza és jöjjetek az Úrhoz, aki meghalt és feltámadt értetek! Hagyjátok el a ti emberi utaitokat és teljesen adjátok át magatokat Neki!”

Aztán azzal folytatta, amit most az elmúlt pár hónapban is elismételt a számunkra, a termékenységről és a gyümölcstelenségről:

“Oly sok dolgot tesznek az egyházban az Úr nevében, ami gyümölcstelen. Rengeteg erőfeszítés, rengeteg befektetés, nagyon kevés gyümölcs. Ez azért van, mert mindez emberi erőfeszítés eredménye. Az én hatalmam és Szellemem elegendő. A legnagyobb bűn mind közül, amit az én népem elkövetett, a legfájdalmasabb az, hogy elutasították az én Szellememet, és létrehozták a saját megtapasztalásaikat, amit szent szellemnek hívnak. Létrehozták az ő saját érzéseiket, benyomásaikat és úgy hívják, hogy az én szellemem. Ez az életem legnagyobb bánata. Tudom, hogy a saját hatalmatokkal nem tudtok ezen az úton járni, ezért küldtem el a “segítőt”, az Atya ajándékát, amikor elfordultok Tőle, akkor a reménytől fordultok el.” Jeremiás 2:13:

“Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak magoknak; és repedezett kutakat ástak, amelyek nem tartják a vizet. Szolga-e Izráel, avagy otthon szülött-e ő? Miért lett prédává?”

Alapvetően ez az, amit az Úr az egyháznak mond. Hát szolga kell hogy legyen az egyház? A világi hatalmak, az ördögi hatalmak, a bűn hatalmának és a testnek a szolgája? Hát nem váltattunk meg? Hát nem fizette ki az árat? Hát nem küldte el a Szent Szellem erejét, hogy győztesekké tegyen? Akkor miért kéne prédává válnunk? És mindaz, amire Isten hív minket, nem arról szól, hogy: “térjetek meg a cselekedeteitekből, vagy rossz szokásaitokból”, hanem hogy:

“hagyjátok el a ti emberi utaitokat”! “Hagyjátok el és vegyétek az Én életemet.

Ingyen.

Éljetek az én utam szerint, mint akik megszűntek maguknak élni, és már azért élnek, Aki meghalt és feltámadott értük! Fogadjátok be azt az életet, ami a mennyből jött a földre, hogy elvégezzen egy küldetést. Ahogy az én Atyám küldött engem, én is úgy küldelek titeket.” Ez pedig világosan mondja: “..akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott.” (2 Kor. 5:15)

Testvéreim, nincs olyan emberi erőfeszítés, amely valaha is képes lesz elérni az Úr mércéjét. Nincs, még a legőszintébb emberi erőfeszítés sem. És amikor mi megadjuk magunkat és elkezdünk Isten szeretetének a frigyében járni, Ő azt kezdi el bennünk megcselekedni, ami jóval felette van annak, amit csak kérni vagy elképzelni tudunk. Az elképzeléseinket is túlhaladó győzelmekre visz minket. Ahol mi már elbuktunk és visszafordultunk, de az elkötelezett szív ezt mondja: “Istenem, teljesen a tiéd vagyok. Az életem többé nem az enyém, hanem Jézushoz tartozik. Nem fogok másért élni, csak hogy Isten céljait beteljesítsem, és nem fogok más törvény szerint élni, csak a feltétel nélküli szeretet törvénye szerint.” Amikor mi ennek odaszánjuk magunkat, és minden egyéb elképzelésnek azt mondjuk: “meghaltam számodra”, akkor Isten megtart minket, még a gyengeségünkben is. Ahol a hitünk kudarcot vallott, ahol az önmagunkban való reménységünk szertefoszlott, ahol azt gondoltuk:

“Ezt nem vagyok képes megtenni”, a kegyelem megváltoztat mindent. Valahogy azt látjuk, hogy ismét újratöltődünk, megújul a hitünk. Visszatekintünk és tudjuk: “Ha mindez az én erőmön és a döntésemen múlt volna, tudom, hogy ott el kellett volna buknom. Valahogy azonban az Ő keze mégis megtartott, és keresztülvitt az egészen.”

Az Úr ezt mondta nekem: “Az utolsó idők egyik legnagyobb kísértője az erkölcstelenség szelleme lesz. Az ellenség tudja, amint azt az 1 Korinthus 6-ban is olvashatjuk:

“Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.”

Ez eggyé tesz téged a paráznával. “Ez lerombolja, megrontja és bemocskolja az Úr templomát. De az utolsó napokban ez lesz a mindent átható bűn, viharként fog átsöpörni a nemzeteken, és egyre elfogadottabbá fog válni, még az egyházban is. Erkölcstelenség, perverziók és minden fajta szexuális bűn. Figyelmeztesd az én népemet! Figyelmeztesd a népemet! Meneküljetek a gonosztól! Meneküljetek a gonoszságból!” Most fel fogom olvasni ezt az utolsó igét. Sofóniás 2. fejezet.

Sofóniás 2:1-3 így szól:

“Térjetek eszetekre, s eszméljetek fel, ti, arcátlan nemzet, Mielőtt szülne a végzés (mint a polyva száll tova az a nap!); míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze, míg rátok nem jön az Úr haragjának napja! Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekszenek; keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!”

Szeretteim, az idő rövid. Ő, aki eljövendő, hamarosan eljön. És Ő magához szólít minket. Emlékszem, amikor azt mondta nekem:

“Az a nap nem az öröm napja lesz, még az Ő számára sem. A szívem belehasad, amikor az én népemre gondolok, akiket elragadnak az én színem elől azon a napon. Ezért kiáltom azt, hogy térjetek vissza hozzám. Térjetek vissza hozzám! Én elküldelek téged. Ne ítéld el az én népemet! Ne kárhoztasd őket, hanem mondd meg nekik, hogy én nem kárhoztatom őket, hanem arra hívom őket, hogy visszatérjenek hozzám. Meneküljetek a harag elől, ami az Úr napján jön el! Meneküljetek a sötétség erői elől, akik keresik, hogy hol ejtsenek titeket fogságba! Meneküljetek önmagatok elől, a ti saját testi természetetek elől! Meneküljetek! Az Úr nevében van a menedék. Az Úr neve erős bástya, az igaz oda fut és megmenekül.”

Szeretnék imádkozni. Az Úr kijelentést fog adni a szívetekbe. Szeretteim, felelősek vagytok azért, hogy győzzetek. Ő ezt mondta:

“Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyi székében.”

Egy dolgot fogok kérni tőletek, hogy tegyétek meg. Nem tudom, mit vettél el abból, amit itt megosztottam veletek, csak egy dolgot tudok: az életednek van egy rendeltetése. Nem véletlen, hogy itt vagy ezen a földön, és nem azért vagy itt, hogy csak úgy sodródj a tömeggel. Van egy rendeltetés. Mielőtt te megszülettél, mielőtt az anyaméhben megfogantál, Ő már ismert téged. Mielőtt megszülettél, ő már elkülönített téged. Van egy rendeltetés, van egy cél, hogy betöltsd életed hátralévő éveiben, ha olyanná tudsz lenni, mint Pál, aki azt mondta: “..kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, És találtassam Ő benne, … hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához;” (Filippi 3:8,10)

Jussunk el a lemondás helyére, ahol azt mondod:

“Istenem, életem hátralévő részében csak egy dolgot akarok: megragadni azt, amiért te megragadtál engem. Meg akarom ragadni azt, amiért megragadtál engem. Bocsásd meg nekem a múltamat! Köszönöm, hogy te nem kárhoztatsz engem, de mától kezdve megfordulok, leteszem az emberi életemet, az emberi bölcsességemet, törekvéseimet, erőfeszítéseimet. A Krisztusban való életet választom. Úgy döntök, hogy abban a hitben élek, ami azt mondja: halott vagyok, Ő pedig él”. Ha te most ezt érzed, akkor meg foglak kérni, hogy állj fel. Megkérlek, hogy csak gyere az Úr elé alázatosan, és csak mondd ezt: “Köszönöm Uram már azt is, hogy az én füleim hallhatták, a ma elhangzott beszédedet. Köszönöm, hogy neked gondod van rá, hogy kinyúlj értem, bármilyenek is legyenek a körülmények. Kérlek emeljétek fel a kezeteket az Atyához, és kezdjétek el kiönteni a szíveteket előtte! Beszéljetek Hozzá úgy, mint ahogy a gyermek szólna az apjához!

Csak nyissátok meg a szíveteket és csak mondjátok: “Uram, itt vagyok! A te gyermeked vagyok, akit Jézus Krisztus vérén kegyelemből váltottál meg. Azért jövök, mert szeretsz engem és gondot viselsz rólam. Nem ismertelek téged, de te ismertél engem. Nem kerestelek, te kerestél meg engem. Amikor a te ellenséged voltam, akkor te az életedet adtad értem. Te már akkor meghaltál értem, amikor még azt sem tudtam, hogy szeretsz. Csak emeljétek a kezeiteket és a szíveteket az Atyához, és hívjátok segítségül, aki szeret titeket, hívjátok, aki gondot visel rólatok, hívjátok segítségül, aki azt mondja: “nem az számít, amit a múltban tettél, megváltozhatsz, megváltottalak, ezért helyreállhatsz, megújulhatsz.”

Atyám, Jézus nevében, a Szent Szellem ereje által segítségül hívjuk most a te szent nevedet, segítségül hívjuk a te nevedet Jézus Krisztus nevében. Áradjon ránk Jézus vére és hozzon megtisztulást, hozzon megtisztulást!

A Biblia azt mondja: “ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért.” Atyám, az ellenség minden igája, minden terve és rendszere, amivel megpróbálta megakadályozni, hogy termékenyek legyünk, hogy teljesek legyünk gyümölcsökkel, legyen ma megtörve Jézus nevében! Csak öntsd ki a szíved, öntsd ki a szíved és csak kezdd el segítségül hívni Őt! Hiszem, hogy Isten kegyelme itt van, hogy kiszabadítson az igákból. Bármit is akart az ellenség az életedre rakni, bármilyen súlya is legyen annak, bármilyen leplet is tett rád, van kegyelem. És elegendő kegyelem van itt most arra, hogy Ő megszabadítson minket a Jézus nevében.

Köszönöm Uram.

Drága Szent Szellem, most imádkozunk a te helyreállító erődért, ami tőled jön Uram. Te vagy a mi segítőnk, te vagy a mi tanítónk, a mi pártfogónk. Nélküled nem tehetünk semmit. Bocsáss meg nekünk, amikor elfordultunk tőled, amikor elfordultunk az élő vizek forrásától, és tócsákhoz meg vízgyűjtőkhöz fordultunk, amik nem tudták megtartani a vizet. Bocsáss meg nekünk királyok királya, óh Istenem, amikor megtapasztalásokat kreáltunk és úgy neveztük, hogy “Isten Szelleme”. Atyám, mi tudjuk, hogy adtad a te Szellemedet, és Ő elérhető. Most pedig imádkozom Jézus nevében, hogy jöjj!

Jöjj Szent Szellem! Jöjj Szent Szellem!

Jöjj a te helyreállító erőddel!

Forrás: www.profetikus.blogspot.hu

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség, utolsó idők
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s