Melyik irányba vezet az út a Dicsőség felé? Lefelé. Urunk életében minden lépés egy lépés volt lefelé. Kövessük most nyomon ezeket a lépéseket.
Az első lépés a SZELLEMI LEMONDÁS volt. „Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt,” – egy olyan kincset, amiről lehetetlen lemondani – „hogy ő az Istennel egyenlő” (Fil. 2:6). Krisztus teljesen Isten formájában volt. „Látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölti a templomot; …És kiáltott egy (szeráf) a másiknak, és mondva: Szent, szent, szent a seregeknek Ura” (Ézs. 6:1-2). Ki ez? „Ezeket mondja Ézsaiás, amikor látja az ő (Krisztus) dicsőségét; és beszél ő felőle” (János 12:41). Egész Betlehem, egész Názáret, egész Kapernaum, egész Golgota – az óriási szakadék a Trón és a Kereszt között – benne volt a szellemi lemondásnak ebben a cselekedetében.
Krisztus második, lefelé vezető lépése a dicsőségről való lemondás volt. „ÖNMAGÁT MEGÜRESÍTÉ.” Nem az Istenségről mondott le, hanem az Istenséggel való egyenlőségről. Levetette magáról az Istenség palástját. Félretette a Trón lángoló pompáját és emésztő tüzét. Jöhetett volna úgy, mint az Úr a Sinaihoz. „Mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megrémül mind az egész táborbeli nép… mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben (2Mózes 19:16-18). De Urunk másként jött el. Máté 12:19. A Sinai érintése halált jelentett, Krisztusnak egy érintése életet adott. Mert Ő félretette az Istenség rettenetes voltát, de nem a hatalmát. „Szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor. 8:9).
Krisztus harmadik, lefelé vezető lépésével a teremtésbe jött bele. „SZOLGAI formát vévén föl.” Egyszerűen csak levethette volna fenségét. Megjelenhetett volna úgy, mint ahogy Isten megjelent Manoának. „Miért kérdezősködöl nevem után, a mely olyan csodálatos? … Mikor a láng felcsapott az oltárról az ég felé, az oltár lángjában felszállott az Úrnak angyala… És monda Manoa, az Istent láttuk” (Bírák 13:19-22). De Krisztus úgy jött el, mint teremtmény. „Ímé, bizony előhozom az én szolgámat, Csemetét” (Zak. 3:8). Dávid gyökere Dávid Alkotója. A Csemete egy teremtett Szolga. Ézs. 11:1. 10; Jel. 22:16.
Krisztus negyedik, lefelé vezető lépésével az emberiségbe jött el. „EMBEREKHEZ HASONLÓVÁ lévén.” Eljöhetett volna – valóban, mint egy szolga, mint egy teremtmény – de mint Fejedelem az Istenség Tróntermében. Így jött el Gábriel. „Megjelenék az Úrnak angyala, álllván a füstölő oltár jobbja felől, … és monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok” (Luk.1:11,19). De az Ige testté lett. János 1:14; Gal. 4:4. Csak az Isten-ember vállai tudták hordozni a világ bűneit: a Végtelen belépett a végesbe, végtelenül, hogy engesztelő áldozat legyen. Zsid. 10:4-7. A farizeusok azt mondták: „Te ember létedre Istenné teszed magad”, pedig a fordítottja volt igaz – Te, Isten létedre, emberré teszed magad. Zsid. 2:16-17; 1Tim. 2:5,6.
Krisztus ötödik lépése lefelé az emberi önmegtagadás volt. „És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, MEGALÁZTA MAGÁT”. Jöhetett volna úgy, mint Salamon. „És feljebb magasztaltaték Salamon király gazdagsággal és bölcsességgel a földön való minden királyoknál. És mind az egész föld kívánta látni Salamont” (1Kir. 10:23-24). Alexander királyi pálcája, Salamon öntvényei, Cézár légiói, Shakespeare babérjai, Napóleon kardja – „az ördög megmutatta neki a világ minden országát, és azok dicsőségét… Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán” (Máté 4:8,10). Kölcsönkapott jászolban született, kölcsönkapott sírba temették, a világok Alkotójának nem volt fejét hová lehajtania.
Krisztus hatodik lépése lefelé a halálba vezetett. „Engedelmes lévén HALÁLIG”. Elragadtathatott volna, mint Énokh. „Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek” (Zsid. 11:5). Krisztus is bizonyságot nyert. János 8:29. Péld. 12:28. De Ő azt választotta, hogy meghal: nem a tüzes szekeret választotta a tüzes lovakkal. „Életemet adom a juhokért… senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól” (János 10:15,18). A béres elfut, a Jó Pásztor meghal. Énokhot Isten jótetszése megmenti, a Fiút az Atya mindenek fölött való jótetszése megöli. Róma 8:32. Mert „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” (Zsid. 9:22).
Krisztus hetedik, lefelé vezető lépésével a kereszthalálba ment. „Még pedig a KERESZTFÁNAK haláláig”. Meghalhatott volna úgy, mint Mózes. „És meghalt ott Mózes, az Úrnak szolgája a Moáb földén, az Úr szava szerint. És eltemeti őt (az Úr)” (5Móz. 34:5-6). Mózest Isten temette el. Krisztust az ellenségei ölték meg. Mindennek a tetőfoka a kereszt volt. Az emberi törvény szerint gyalázat, az isteni törvény szerint átok. (5Móz. 21:23), az isteni harag a Golgotán betetőződő tragédiában töltetett ki. Gal. 3:13.
Íme, a hét lépés! És a következménye? „Annakokáért – mert a dicsőség mértékét a lealacsonyodás mértéke szabja meg – „az Isten is felmagasztalja Őt, és ajándékoz Néki oly nevet, amely minden név fölött való.”
Testvér, vésd szívedbe a hatalmas parancsolatot. Minden lépésünk lefelé kell, hogy vigyen, ha azt akarjuk, hogy felfelé, a Dicsőségbe vezessen. Máté 10:25. Lukács 14:10,11,33. „AZ AZ INDULAT LEGYEN BENNETEK, MELY VOLT A KRISZTUS JÉZUSBAN IS.”
Forrás: http://filippi314.wordpress.com/igei-uzenetek/d-m-panton/het-lepes-a-dicsoseg-fele/
keskeny út - narrow way 