Elbátortalanodás idején – David Wilkerson

IN TIMES of DISCOURAGEMENT

by David Wilkerson

http://sermons.worldchallenge.org/en/node/24992

Az első, amit a Szent Szellem elcsüggedés idején gyakran cselekszik, hogy emlékezetünkbe idézi Jézus drága ígéreteit. Ezt tette velem is, amikor ígéretekkel árasztotta el lelkemet Isten igéjéből. “Nincs vége az életednek” – biztosított. “Még nem tudsz róla, de legjobb még előtted áll.” A Szent Szellem munkájára van szükség, hogy megcáfolja az ellenség hazugságát és bátorítást hozzon fentről!

Keresztyének sokasága feddésre számítva lép be Isten jelenlétébe minden nap. Mennyire elszomorítja ez az Urunkat. Amikor elkezdünk imádkozni, arra kellene gondolnunk, hogy jót fogunk hallani szeretett Atyánktól. Amikor az imaszobámba mentem, éveken keresztül mindig arra számítottam, hogy feddést fogok hallani az Úrtól. Hála Isten, hogy jobb dologra tanított engem.

Vannak gyülekezetek, akik egyáltalán nem beszélnek feddésről, ami szükséges lenne a szentség érdekében . Nagyon keveset beszélnek a bűnről, mert csak pozitív, vidám üzenetet akarnak prédikálni. Szándékosan kerülnek minden Krisztus beszédével és az Újszövetség írásaival összhangban lévő szükséges megítélést és életet adó feddést. Ezek a gyülekezetek a szeretet, a könyörület és a kegyelem evangéliumának hirdetését szorgalmazzák. A bűnnel szemben engedékenységet tanúsítva sajnálatos módon éppen Isten kegyelmével élnek vissza.

Eldöntöttem, hogy most nem ezekhez az emberekhez szólok, hanem a győztes keresztyénekhez, akik kerülik a bűnt, ami az Úr iránti szeretetük megnyilvánulása. Azokhoz szólok, akik élvezik a bensőséges közösséget Krisztussal, mert állandóan Rá éheznek és szomjúhoznak. Ha ez illik rád, aki éppen lehangolt és levert vagy kérlek tudd meg, hogy ez azért van, mert támad az ellenség Jézus szeretete miatt!

Légy bizonyos, hogy mindenki, aki vár az Úrra, részesülni fog az Ő értékes ígéreteiből:

Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, aki így cselekszik azzal, aki Őt várja.”   (Ézsaiás 64:3).

Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.   (1 Korintus 2:9-10).

© 2012 World Challenge. All rights reserved. PO Box 260, Lindale, TX75771-0260, (903) 963-8626.

Fordította: Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: helyreállítás, Magyar tanítások
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s