Szentháromság – A.W. Tozer

Részlet „A Szent ismerete” című könyvéből

PDF formátumban itt letölthető: Szentháromság – A.W. Tozer 

Atyáink Istene, aki világosságban trónolsz, milyen gazdag,

milyen muzikális az emberi nyelv. Mégis, amikor le akarjuk

írni csodáidat, szavaink olyan szegényesnek látszanak és

beszédünk annyira összhangtalan. Amikor három-egy

Istenséged félelmetes titkát fontolgatjuk, ajkunkra tesszük

a kezünk. Az égő csipkebokor előtt nem a megértést kérjük,

hanem csak azt, hogy helyesen imádjunk Téged, az egy

Istent három személyben.   Ámen.

Az Istenség három személyén való elmélkedés annyi, mintha gondolatban végigmennénk az éden keleti kertjén és szent földön járnánk. Arra irányuló legőszintébb erőfeszítésünk, hogy megragadjuk a Szentháromság fölfoghatatlan titkát, örökké haszontalan marad, és csak a legmélyebb tisztelet alapján mentesülhet a tényleges feltételezéstől.

Akik mindent elutasítanak, amit nem tudnak megmagyarázni, tagadják, hogy Isten Szentháromság. A Legmagasságosabbat hideg, szemmagasságú vizsgálatuknak vetik alá, és arra a következtetésre jutnak, hogy lehetetlen­ség, hogy Ő egyszerre egy és három legyen. Elfelejtik, hogy egész életük misztériummal van körülvéve. Nem veszik tudomásul, hogy a természet­ben még a legegyszerűbb jelenség bármilyen valódi magyarázata is homályba merül, és semmivel több nem fejthető meg, mint amennyit megfejthetünk az Istenség misztériumából.

Minden ember – a nem hívő és a szent is – a hit alapján áll; az egyik a természeti törvényekben, a másik pedig Istenben hisz. Minden ember egész életén át állandóan értelmezés nélkül fogadja el a dolgokat. A legtanultabb bölcset is némaságra kárhoztatjuk egy egyszerű kérdéssel: “Mi ez?” Az e kérdésre adott válasz örökre az ismeretlenség mélységében marad, jóval túl az ember fölfedezési képességén. “Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét” (Jób 28:23), de halandó ember soha.

Thomas Carlyle, Platónt követve, bemutat egy embert, egy mélyen gondolkodó pogányt, aki egy rejtett barlangban nevelkedve jutott el az érett korba, és hirtelen kivitték onnét, hogy lássa a napkeltét. Carlyle felkiált: „Mily nagy lenne az ámulata, hirtelen megdöbbenne azon a látványon, amit mi naponta közömbösen szemlélünk! Akár egy gyermek szabad, nyílt érzékelésével, akár egy férfi érett képességévei pillantaná meg, teljes szívét tűzbe hozná a látvány … A zöldes, virágos, sziklákból álló föld, a fák, a hegyek, a folyók, a sokhangú tengerek; a fejünk fölött úszó azúr tenger nagy mélysége; a földön átsöprő szelek; a fekete felhő, amint önmagát alakítja, amely most tüzet okád, aztán jégesőt és záport; mi ez? Igen, micsoda? Mélységében még mindig nem tudjuk; és egyáltalán sohasem fogjuk megtudni. “

Mennyire mások vagyunk mi, akik belenőttünk mindebbe, és beleuntunk már a csodák csömörébe. “Nem azért menekülünk meg a nehézségtől, mert magasabb rendű a meglátásunk – mondja Carlyle -, hanem nagyobb a felületességünk és a figyelmetlenségünk, és nincs meg bennünk a meglátás iránti óhaj. Mert nem gondolunk már arra, hogy megszűntünk csodálkozni rajta … Annak a fekete, mennydörgős felhőnek a tüzét »elektromosságnak« nevezzük, és tudálékosan előadást tartunk róla, aztán hozzá hasonlót állítunk elő úgy, hogy selyemmel dörzsöljük az üveget; de mégis mi az? Honnét ered? Hová tart? A tudomány már sokat tett értünk; de szegényes az a tudomány, amely elrejti előlünk az Ismeretlen­ség nagy, mély, szent végtelenségét, ahova sohasem tudunk behatolni, amelyen minden tudomány úgy lebeg, mint egy felszíni hártya. Ez a világ tudományunk és tudományágaink ellenére még mindig csodálatos; kifürkészhetetlen, áthatolhatatlan, varázslatos, és még ennél is több, ha valaki kész elgondolkodni fölötte.”

Ezeket az átható, csaknem prófétai szavakat több mint egy évszázaddal ezelőtt írták, de a tudomány és technika azóta elért lélegzetelállító eredményei nem érvénytelenítették egyetlen szavát sem, és nem tettek idejét múlttá benne egyetlen pontot vagy vesszőt sem. Ismeretünk még ma sem tudás. Nyugalmat erőltetünk magunkra, a tudomány népszerű zsargonját haszontalanul ismételve. Hámba fogjuk azt a hatalmas energiát, amely átfut világunkon; ujjhegyünkkel ellenőrzés alá helyezzük autóinkban és konyháinkban; munkába fogjuk, mint Aladdin dzsinnjét, de még mindig nem tudjuk, hogy mi az. A szekularizáció, a materializmus és a dolgok tolakodó jelenléte kioltotta a fényt a szellemünkből, és nemzedékünket élőhalottá változtatta. Szavakkal takargatjuk mélységes tudatlanságunkat, de szégyellünk csodálkozni, és félünk azt suttogni, hogy “misztérium”.

Az egyház következetesen hirdeti a Szentháromság tanát. Anélkül, hogy színlelné annak értését, bizonyságot tesz róla, a Szentírás tanítását ismételgetve. Egyesek azon az alapon tagadják, hogy a Szentírás tanítja az Istenség Szentháromságát, hogy a Szentháromság egységének a gondolata ellentmondó fogalmak összekapcsolása; de mivel nem tudjuk megérteni egy falevél útfélre esését sem, vagy a vörösbegy tojásának a kiköltését ott fönn a fészekben, miért okoz problémát a Szentháromság? Michael de Molinos jegyezte meg: “Sokkal magasztosabban gondolunk Istenre annak tudatában, hogy Ő fölfoghatatlan és fölötte áll megértésünknek, mint úgy, hogy valamilyen kép vagy teremtmény szépségét ráruházva próbáljuk Őt fölfogni korlátozott értelmünk szerint. ,,

Két évezred keresztyénei nem mindnyájan voltak trinitáriusok. De ahogy Isten jelenléte tűzoszlopban ragyogott Izráel tábora fölött a pusztai vándorlás alatt, és azt hirdette az egész világnak, hogy “ez az én népem”, ugyanúgy ragyog az elsőszülöttek egyháza fölött a Szentháromságban való hit az apostolok napjai óta. Tisztaság és erő követte ezt a hitet. E lobogó alatt meneteltek az apostolok, az atyák, a mártírok, a misztikusok, az énekszerzők, a reformátorok, az ébredések munkásai, és az isteni jóváhagyás pecsétje volt az életükön és munkájukon. Kisebb kérdésekben eltérhettek egymástól, a Szentháromság tana összekötötte őket.

Amit Isten kijelent, azt a hívő szív vallja anélkül, hogy további bizonyítékra lenne szüksége. A bizonyíték keresése a kételkedés elismerése, és a bizonyítékszerzés fölöslegessé teszi a hitet. Mindazok, akik rendelkeznek a hit ajándékával, elismerik az egyik korai egyházatya bátor szavainak a bölcsességét: “Hiszem, hogy Krisztus meghalt értem, mert hihetetlen; hiszem, hogy föltámadt a halálból, mert lehetetlen.”

Így viselkedett Ábrahám, aki minden bizonyíték ellenére izmosodott hitében, dicsőséget adva Istennek. Ezt vallotta Anselmus, a “második Augustinus”, aki a keresztyén kor egyik legnagyobb gondolkodója volt, és állította, hogy a hitnek minden megértési erőfeszítést meg kell előznie. A kinyilatkoztatott igazságon való elmélkedés után, természetesen, megérkezik a hit is, de a hit először a halló fülhöz érkezik, nem a gondolkodó elméhez. A hívő ember nem töpreng az igén; nem érvelési folyamat által érkezik el a hithez, és nem a filozófia vagy a tudomány alapján keresi hitének megerősítését. Így kiált föl: “Ország, ország, ország, hallgass az Úr szavára!” (Jeremiás 22:29). “Igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok” (Róma 3:4).

Ez talán azt jelenti, hogy a kinyilatkoztatott vallás szférájából kirekesztjük a tudományosságot, mint valami értéktelent? Egyáltalán nem. A tudósnak egy lényegesen fontos feladatot kell végrehajtania egy gondosan körülírt területen belül. Feladata az, hogy biztosítsa a szöveg tisztaságát, hogy a lehető legközelebb kerüljön az eredetileg adott igéhez. Összehasonlíthatja az Írást az Írással, amíg fölfedezi a szöveg igazi jelentését. De éppen itt véget is ér a fölhatalmazása. Sohasem mondhatítéletet a fölött, ami meg van írva. Nem szabad az ige értelmét eszének bírói széke elé állítania. Nem rendelkezhet az igével, és nem ítélkezhet az ige fölött az ésszerű vagy ésszerűtlen, a tudományos vagy tudománytalan mérlegét alkalmazva. Miután fölfedezte az ige jelentését, az ítéli meg őt; soha nem ő ítélkezik az ige fölött.

A Szentháromság tana a szívnek szóló igazság. Egyedül az ember szelleme léphet a függöny mögé és hatolhat be a Szentek Szentjébe. “Hadd keresselek Téged vágyakozásomban – könyörög Anselmus – , hadd vágyakozzam utánad keresésemben; hadd találjalak meg szeretetemben, hadd szeresselek rád találásomban. ,,12 A szeretet és a hit otthonos az istenség misztériumában. Az ész pedig hódolattal hajtson térdet odakint.

Krisztus tétovázás nélkül használta a többes számot, amikor önmagáról beszélt az Atyával és a Szellemmel együtt. “Elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála” (János 14:23). Aztán megint ezt mondta: “Én és az Atya egy vagyunk” (János 10:30). Az a legfontosabb, hogy Istenről úgy gondolkodjunk, mint Egységben levő Szentháromságról, nem elhomá­lyosítva a Személyeket és nem szétosztva a Lényeget. Csak így gondol­kodhatunk helyesen Istenről, ami méltó Hozzá és méltó a szellemünkhöz.

Urunk hangoztatta, hogy egyenlő az Atyával, ami kora vallásos embereit felháborította, és végül keresztre feszítéséhez vezetett. A Szentháromság tana ellen az Arius és mások által indított támadás kétszáz évvel később Krisztus istenségének állítása ellen is irányult. Az ariánus ellentmondás idején 318 egyházatya (közülük sokan a korábbi üldözésekben szenvedett fizikai erőszak nyomán csonkán és sebforradásosan) jött össze Niceában, és elfogadott egy hitnyilatkozatot, aminek egyik szakasza így hangzik:

Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban,

Isten egyszülött Fiában,

aki az Atyától született minden idő előtt,

Isten az Istentől, világosság a világosságtól,

valóságos Isten a valóságos Istentől.

Született és nem teremtetett,

az Atyával egylényegű,

és általa lett minden.

Több mint ezerhatszáz éven át ez volt az igazhitűség végleges próbája. mint ahogy lennie is kell, mert teológiai nyelven összegezi az Újszövetség tanítását a Fiúnak az Istenségben elfoglalt helyéről.

A Niceai Hitvallás tisztelettel adózik a Szentszellemnek is, mint aki maga is Isten, egyenlő az Atyával és a Fiúval:

 Hiszek a Szentszellemben,

Urunkban és éltetőnkben,

aki az Atyától és a Fiútól származik,

akit az Atyával és a Fiúval együtt

imádunk és dicsőítünk.

Attól függetlenül, hogy a Szellem egyedül az Atyától vagy az Atyától és a Fiútól származik-e, ezt az ősi hittételt vallották az egyház keleti és nyugati részén, a keresztyének egy csekély kisebbségének a kivételével.

Az Athanasius-féle Hitvallás szerzői nagy gonddal fogalmazták meg a három személy egymással való kapcsolatát, képességük szerint betöltve az emberi gondolkodásban levő hézagokat, miközben az inspirált ige határain belül maradtak. A hitvallás így hangzik: “Ebben a Szentháromságban semmi sincs előtte vagy utána, semmi sem nagyobb vagy kisebb: hanem mindhárom örökkévaló, együttesen és egyenlőképpen.”

Miként vannak e szavak összhangban Jézusnak e kijelentésével: “az Atya nagyobb nálam” (János 14:28)? Azok az ősi teológusok tudtak: erről, és bele írták a hitvallásba: “Egyenlő az Atyával, ami Istenségét illeti; kisebb az Atyánál, ami emberségét illeti”, és ez a magyarázat kínálkozik minden komolyan gondolkodó, igazságkereső embernek egy olyan területen, ahol a fény egy kissé pislákoló.

Az örökkévaló Fiú az emberiség megváltása érdekében nem hagyta el az Atya keblét; miközben az emberek között járt-kelt, úgy utalt önmagára, mint aki “egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van” (János 1: 18). Aztán ismét úgy szólt önmagáról, mint “aki a mennyből szállt le, az Emberfia”. Itt misztériummal találkozunk, nem zűrzavarral. A Fiú az inkarnációban eltakarta Istenségét, de nem iktatta ki. Az Istenség egysége lehetetlenné tette, hogy bármit föladjon Istenségéből. Amikor magára vette az emberi természetet, nem fokozta le magát, és nem lett még egy időre sem kevesebb, mint azelőtt volt. Isten sohasem válhat kisebbé önmagánál. Mert elképzelhetetlen, hogy Isten bármi más legyen, mint ami volt.

Mivel az Istenség személyei egyek, ezért egy az akaratuk. Mindig együtt munkálkodnak, és a legkisebb tettet sem hajtják végre egyedül, a másik kettő azonnali jóváhagyása nélkül. Isten minden tettét az egységben levő Szentháromság viszi véghez. Itt, természetesen, emberi fogalmak szerint fogjuk föl Istent. Emberi analógia alapján gondolkodunk Istenről, aminek az az eredménye, hogy híjával vagyunk a végső igazságnak; mégis csak úgy gondolhatunk Istenre, hogy a teremtmény gondolatait és a teremtmény szavait alkalmazzuk a Teremtőre. Valóságos, de érthető tévedés, hogy az Istenség személyeit úgy fogjuk föl. mint akik egymással beszélgetnek, és az emberekhez hasonlóan, gondolatcsere alapján jutnak megegyezésre. Nekem mindig úgy tűnt, hogy Milton a gyengeség elemét vezette be az ünnepelt Elveszett Paradicsom-ba, amikor az Istenség személyeit úgy mutatta be, hogy beszélgettek egymással az emberi faj megváltásáról.

Amikor Isten Fia a földön járt, mint Emberfia, gyakran beszélgetett az Atyával, és az Atya ismételten válaszolt neki; mint Emberfia most közbenjár Istennél az Ó népéért. A Szentírásban följegyzett Atya-Fiú dialógust mindig úgy kell értelmeznünk, mint ami az örökkévaló Atya és az ember Krisztus Jézus között ment végbe. Az Istenség személyei között öröktől fogva fennálló azonnali, közvetlen kapcsolat nem ismeri sem a hangot, sem az erőfeszítést, sem a mozgást.

 A végtelenség terein

Isten örök szava zengett,

Csak annak szólt, aki beszélt,

És megtörte a csendet.

Csodálatos! Imádandó!

Nincs se hang, se zene,

De mindenütt és szüntelen

Békességben, szeretetben

Az Atya szól, az örök ige.

                                                                  Frederick W. Faber

A keresztyének között népszerű elképzelés Isten munkáját három személy közt osztja fel, és különleges részt tulajdonít mindegyiknek. Például a teremtést az Atyához, a megváltást a Fiúhoz és az újjászülést a Szentszellemhez vezeti vissza. Ez részben igaz, de nem teljesen, mert Istent nem lehet úgy fölosztani, hogy az egyik személy működése közben a másik tétlen maradjon. A Szentírásban a három személy harmonikus, tökéletes egységben viszi véghez hatalmas művét az univerzumban.

A Szentírásban a teremtés munkáját az Atyának (1 Mózes 1:1), a Fiúnak (Kolossé 1: 16) és a Szentszellemnek (Jób 26: 13 és Zsoltárok 104:30) tulajdonítják. Az inkarnációt úgy mutatják be, mint amit a három személy teljes összhangban vitt véghez (Lukács 1:35), jóllehet csak a Fiú lett testté, hogy köztünk lakozzék. Krisztus bemerítkezésekor a Fiú jött ki a vízből, a Szellem szállt le rá, és az Atya hangja szólt a mennyből (Máté 3: 16, 17). Valószínűleg, a kiengesztelés művének legszebb leírá­sát a Zsidókhoz írt levél 9: 14-ben olvassuk, ahol az az állítás található, hogy Krisztus örökkévaló Szellem által ajánlotta fel magát ártatlanul az Istennek; és ebben is látjuk a három személy együttműködését.

Krisztus feltámadását ugyanígy hol az Atyának (Apostolok cselekedetei 2:32), hol a Fiúnak (János 10:17, 18) és hol a Szentszellemnek (Róma 1:14) tulajdonítják. Az ember üdvösségét úgy mutatja be Péter, hogy az az Istenség három személyének a munkája (1 Péter 1:2), és a keresztyén ember lelkében az Atya, a Fiú és a Szentszellem (János 14:15-22) lakozik.

A Szentháromság tana, mint ahogy már korábban említettem, a szívnek szóló igazság. Az a tény, hogy nem lehet kielégítően megmagyarázni, éppenséggel nem ellene, hanem mellette szól. Egy ilyen igazság kinyilat­koztatáson alapul; senki sem tudja létrehozni a képzeletében.

Áldott Szentháromság!

Legegyszerűbb Fenség!

Háromban Egy!

Csak Te vagy Isten egyedül

Mint Szentháromság!

Dicső Hármasság.

Tiéd az áldás!

                                                   Frederick W. Faber

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezetépítés, Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Köszönöm.

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s