Az Egyház és a kiválasztás – Derek Prince

Az Isteni kiválasztás elve

 Részlet (18. fejezet) az „Izrael és az Egyház jövője” című könyvből

PDF formátumban letölthető itt: Isteni kiválasztás elve

Az előbbiekben beláttuk, hogy Istennek Izraelhez való viszonyulásában nem az emberek cselekedetei, hanem az Ő szu­verén döntései játsszák a fő szerepet. Pál apostol kihangsúlyozza például, hogy Isten már akkor elvetette Ézsaut és kiválasztotta Jákóbot, mikor még anyjuk méhében voltak. Ezzel azt akarta bemutatni, hogy minden nemzettel saját szuverén választása alapján bánik. A pogányból lett keresztyéneknek néha nehezére esik elfogadni ezt az elvet, különösen, ha arról kerül szó, hogy Isten a zsidókat kiválasztotta.

Ha azonban figyelmesen olvassuk az Újszövetséget, észrevehetjük, hogy pontosan ugyanez az elv érvényesül a pogány hátterű keresztyének esetében is. Valójá­ban ez az elv minden hívőre egyaránt vo­natkozik, nemzetiségre, fajra való tekintet nélkül. Minden igaz hívőt Jézus Krisztus­ban kiválasztott. Különben az illető nem volna, nem lehetne hívő. Vannak azonban az egyháznak olyan részei, ahol ezt nem fogadják el. Sőt, az ezt a tényt felismerő hívőket gyanakvással szemlélik. Ebben szerepe lehet annak, hogy ezek a hívők, akik egy igen fontos igazságot ismertek föl, néha olyan mértékben hangsúlyozzák azt, hogy más, nem kevésbé fontos igazságokról teljesen meg­feledkeznek. Ezáltal egy lényeges bibliai igazságot bibliátlan szélsőségekbe visz­nek. (Sokszor emlegetik annak a kálvinis­ta atyafinak a történetét, aki mikor a lép­csőn leesve lábát törte, így szólt: ‘De jó, hogy ezen is túl vagyunk!’)

De talán mégiscsak jobb (bár nem szükséges!) ezt az igazságot szélsőségesen hangsúlyozni, mint teljesen figyelmen kí­vül hagyni. Másképpen megfogalmazva, meggyőződé­sem szerint nagyobb zavart okoz, ha vala­ki nem vesz tudomást Isten szuverenitásáról és az isteni kiválasztásról, mintha valaki történetesen túlhangsúlyozza azt. Nagyon sok felszínességnek és önteltség­nek vált forrásává napjaink keresz­tyénségében az a tény, hogy közülünk jó néhányan nem ismerik fel üdvösségük isteni eredetét, örökkévaló mivoltát. Nem azért vagyunk keresztyének, mert Istent választottuk, hanem mert Is­ten választott minket. Számos mai tanítás azt az érzést kelti az emberben, mintha az üdvösségünk teljes egészében a helyes döntéseinken múlna, holott mindez má­sodlagos. Az üdvösség elsősorban azon a döntésen alapszik, amit Isten meghozott. Minden döntésünk csupán reakció Isten már rég meghozott döntésére. Azt is meg kell értenünk, hogy Ő ezt a döntést már a világ teremtése előtt meghozta!

Az isteni kiválasztás elve tehát, mely­nek alkalmazását Izrael esetében megvizsgáltuk, ugyanúgy vonatkozik az Egy­házra is. Nincsen más isteni elv. Ő sosem támogat, sem meg nem áld olyan döntése­ket, programokat, melyeket nem Ő Maga kezdeményez. Sok keresztyénnek lelohadna az öntelt magabiztossága, ha rádöbbennének, hogy egész életük egy olyan tervnek a következménye, amely az örökkéva­lóságban, az egész világ teremtése előtt született meg. Számos újszövetségi igehelyet lehet találni, melyekből együttvéve pontosan ki­bontakozik az isteni kiválasztás alapelve. A János 15.16-ban Jézus ezt mondja a tanítványoknak:

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon: hogy akármit kértek az Atyától én nevemben, megadja néktek.”

Az apostolok nem úgy lettek Jézus követőivé, hogy egy jó döntést hoztak. Nem ők, hanem Jézus hozta a döntést. Ez minden hívő esetében így történik, akiket Isten elhív az Ő szolgálatára. A 2 Timóteus 1.9-ben Pál arról az Istenről beszél, „aki megtartott minket és hívott szent hívás­sal, nem a mi cselekedeteink szerint, ha­nem az ő saját végzése [célja] és kegyelme szerint, mely adatott nékik a Krisztus Jé­zusban örök időknek előtte … ;”

Az isteni kiválasztás menetét közelebbről a Róma 8.29-30 tárja elénk:

„Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek [hasonlókká váljanak] … Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Az ebben a részben szereplő igék mind múlt időben állnak: eleve ismert, elren­delt, elhívott, megigazított, megdicsőített. Ezek az Isten dicsőségéhez vezető egyetlen utat jelzik. Az első két stádium – azaz, hogy eleve, vagyis előre ismert és elren­delt – az örökkévalóságban, az idő kezdete előtt játszódott le. Az egész folyamat Isten előre tudásá­ból indult ki. Ő már az örökkévalóságban, előre ismert mindnyájunkat. Ennek alap­ján pedig eleve el is rendelt minket. Ez azt jelenti, hogy előre eltervezte és meghatá­rozta életünk majdani pályáját.

Én a magam részéről igen hálás va­gyok ezért. Csak az örökkévalóságban fogom pontosan megtudni mitől mentett meg Isten, ha magam próbáltam volna kézbe venni a magam sorsát. S ami még ennél is fontosabb: az örökkévalóságban fog teljes fény derülni a gyümölcsökre, melyeket az által szereztem, hogy odaszántam az életemet Isten tervének felku­tatására, megcselekvésére, útmutatásai­nak való engedelmességre.

Péter első levelében további részlete­ket tár fel Istennek ebből a munkájából. Fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy ez a levél az “elszéledt jövevényeknek [a szétszóratás zarándokainak]” van cí­mezve (lásd 1 Péter 1.1). A ‘szétszóratás’ szót (görög eredetiben diaspora) általában azokra a zsidókra szokás használni, akik Izrael földjén kívül éltek. Így hát ez a levél (a Zsidókhoz írt levéllel, valamint a Jakab és a Péter 2. levelével egyetemben) elsősor­ban zsidókból lett hívőkhöz szól. Termé­szetesen a benne foglalt igazságok minden hívőre egyaránt vonatkoznak.

A Szétszóratás zarándokainak [vagy jövevényeinek], akik Pontusban, Galateiában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában lakoznak, kiválasztva az Atya Isten előre tudása szerint. .. “

Péter itt az isteni kiválasztásnak még egy fontos állomásáról beszél, amely az örökkévalóságban történt: ez pedig a szó szorosabb értelmében vett választás. Ha ezt az Igét összevetjük Pálnak a Róma 8.29-30-ból idézett szavaival, megállapíthatjuk, hogy három olyan fő fázis van, amely még az örökkévalóságban történt:

Isten előre ismert, emiatt kiválasztott, majd előre elrendelt bennünket.

Isten eleve tudásának kijelentése nél­kül nem lehet teljes az Ő kiválasztásáról alkotott képünk. E nélkül azt gondolhatnánk, hogy Isten választása merőben ön­kényes, zsarnoki. De ez távolról sem igaz! Ugyanis Ő a kiválasztást minden egyes személy életében az előre való ismeretre alapozza. Pontosan, előre tudja, mit lehet kihozni az egyes emberek életéből. Gyakran az a személy, akit Isten egy speciális feladat elvégzésére elhív, teljesen alkalmatlannak érzi magát erre – így volt ezzel Mózes, Gedeon, Jeremiás és még sokan mások. Sokszor nagy a kísértés, hogy így válaszoljunk: ‘Ó Istenem, én ezt nem fogom tudni végrehajtani’. Isten azonban már rég megadta a vá­laszt az ilyen aggályokra az Igében: ‘Ismer­telek, még mielőtt a világot teremtettem volna. Választásom és elhívásom a rólad való ismeretemen alapszik. Én náladnál is jobban tudom, mit tudok belőled kihozni, és ennek megfelelően is alakítottam életed pályáját.’

Nagyon különböző lehet, ahogyan emberek Isten Igéjének erre a kijelentésé­re reagálnak. Az én reakcióm a büszkeség­nek és az önteltségnek pontosan az ellen­kezője. Személyes felelősségem érzése ret­tenetes súllyal nehezedik rám, ha erre gondolok. Minden erőmmel arra törek­szem, hogy betöltsem ezt a tervet, melyet Isten már az örökkévalóságban kidolgo­zott életem számára. Igyekszem azonosul­ni Jézusnak a János 4.34-ben feljegyzett szavaival:

„Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött en­gem; és az Ő dolgát elvégezzem.”

A másrészt viszont az 1 Thessz 5.24-ben található Ige csodálatos biztosítéka felelősségérzésem kiegyensúlyozásának:

‘Hű az, aki elhívott titeket, és Ő meg is cselekszi azt’.

Az eredmény mindig annak felismerése, hogy pillanatról pilla­natra szükségem van arra, hogy az Ő mindenre elégséges kegyelmétől tegyem magamat függővé.

Kedves olvasó, lehet, hogy ezeket hallva megpróbálod mindezt a saját életedre alkalmazni, és mégis azt tapasztalod, hogy saját alkalmatlanságod érzése ellenállhatatlan erővel tart vissza! Szeretnélek téged több mint ötven, az Úr szolgála­tában eltöltött esztendő tapasztalatával bátorítani: Ne magadra, és saját képessé­geidre nézz, hanem bízd magadat Isten mindenhatóságára!

Dávidnak is van egy jó tanácsa számodra a Zsoltárok könyvében:

Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti. (Zsoltár 37.5)

Tapasztalatból állíthatom: Ez tényleg így működik! 

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s