Jézus az Igaz Bíró – Abonyi Sándor

Aktuális üzenet!

Az utóbbi években a keresztyének között túlzottan hangsúlyozásra került Isten szeretete és kegyelme, sőt “hyper kegyelme”, de mindezek hangsúlyozása az igazságban való járás, a parancsolatok megtartása nélkül a hívők kiskorúságban tartását segíti elő. A “Ne legyünk gyerekek” című írásban azt igyekeztem hangsúlyozni, hogy a szeretet mellett nem lehet elhanyagolni az igazságban való járást, mert az igazságban való járás nélkülözhetetlen az érett korra jutáshoz, ami megvéd bennünket az utolsó idők nagy megtévesztéseitől.

Ha el karunk jutni az érett-korra, akkor feltétlenül meg kell ismerünk Jézust, mint Igaz Bírót, mert Ő fog megítélni mindenkit az Utolsó Ítéletkor. Jobb, ha most ismerjük meg az Ő bírói természetét, nehogy az Utolsó Ítéletkor meglepetésben legyen részünk, mint a “széles úton” járó sokaságnak a Máté 7-ben. Sándor

keskeny út - narrow way

Isteni igazságszolgáltatás működtetése

A növekedés útja: „az igazságot követve szeretetben” Efézus 4.15.

PDF formátumban letölthető itt: Jézus az Igaz Bíró

Minden polgári társadalom, ország működésének alapja és létének biztosítéka az igazságosságot kifejező törvények és egy jól működő igazság-szolgáltatási (bírói) rendszer működtetése. E nélkül előbb utóbb káosz és anarchia lesz és minden társadalom saját bukásával néz szembe.

Az igazság-szolgáltatás – Bíróság – feladata, hogy képviselje és érvényesítse az igazságot, amit az általuk kidolgozott Büntető Törvénykönyvben („BTK”) rögzített törvények fejeznek ki, és a büntetés-végrehajtó szervezet szerez érvényt a bűnösök megbüntetésének: megbüntesse az igazságtalanságot, törvénytelenséget. Ez az igazságot (a törvényt) szerető és tisztelő embereknek a gonoszoktól való megvédését szolgálja. Ez az igazság iránti elkötelezettség és szeretet kifejezése az emberek felé. Ha nem jók a törvények, vagy az igazság-szolgáltatás nem jól működik, akkor elburjánzik a törvénytelenség (a bűn) és a gonoszság jut hatalomra. Az eredmény: pusztulás.

Törvényre szükség van, a törvény által válik…

View original post 6,713 további szó

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: utolsó idők
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s