Krisztusi jellem – Abonyi Sándor

“Sokszor a hívők viselkedése semmiben sem különbözik a világi emberekétől és ez nem jól van így. Az antiokhiai hívőkben a világi emberek látták meg a Krisztust és ezért nevezték őket keresztyéneknek; Krisztust követőknek.

Ez nem egy kedvelt téma a hívők között, de annál fontosabb. Sajnos ez a témakör a Blogon is a legkisebb letöltések körébe tartozik, amit szeretnék most mindenki javára hangsúlyossá tenni. Mindenkinek magának kell az Úr elé állni és önvizsgálatot tartani, önmagát megítélni és döntéseket hozni, majd azt követően kitartóan munkálkodni azon, hogy a Szent Szellem kialakíthassa életünkben a krisztusi jellemet. “

keskeny út - narrow way

A Krisztusi jellem egy olyan emberi magatartásmód, ami Krisztushoz hasonlóvá tesz bennünket mindenben. Ha újjászületünk Krisztusban, akkor a Szent Szellem elkezdi végezni bennünk a jó munkát és egyre inkább kiformálódik bennünk a Krisztus; ha hagyjuk és mi is akarjuk és munkálkodunk rajta. A krisztusi jellemet nem lehet eltitkolni, az világít ebben a bűnnel telt világban.  A jellem nem hirtelen alakul ki az emberben, nem lehet egy pillanat alatt ajándékként megkapni, hanem kitartóan munkálkodnunk kell rajta, engedve a Szent Szellem munkájának az életünkben.

Sajnos eléggé elhanyagolt terület ez ma a hívők életében. Sok hívő életében évek múlva is ugyanazokat a világi, jellembeli tulajdonságokat lehet megállapítani, mintha meg sem tért volna. Sokszor a hívők viselkedése semmiben sem különbözik a világi emberekétől és ez nem jól van így. Az antiokhiai hívőkben a világi emberek látták meg a Krisztust és ezért nevezték őket keresztyéneknek; Krisztust követőknek.

Ez nem egy kedvelt téma a hívők között, de…

View original post 141 további szó

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s