Nagyszerű idézetek

“Többet kaphatok Istentől egyetlen perc alatt hit által, mint egész éjjel hozzá kiáltozva.”  Smith Wigglesworth

“Mi a keresztyénség egyáltalán? Alapvetően egy bensőséges kapcsolat Istennel. GYŰLÖLÖM az olyan keresztyénséget, az olyan gyülekezetesdit, amikor Isten nem elég nagy és nem elég dicsőséges, hogy Rajta kívül még más dolgokat is adnunk kellene nekik.”   Paul Washer

“Legyünk óvatosak, amikor megpróbálunk kereszt-központú életet élni anélkül, hogy ismét és ismét visszatérnénk a kereszthez magához.”  Anonymous

“Az Úr munkáját cselekedni emberi erőfeszítéssel a lehető legzavarosabb, legkimerítőbb és legunalmasabb minden munka között. Amikor azonban betöltekezel Szent Szellemmel, akkor Jézus szolgálata csak úgy folyik belőled”  Corrie ten Boom

“Ilyen szavak, mint Ámen, Halleluja, dicsőség és hasonló szent szavak, amiket látható módon vég nélkül és céltalanul ismételgetnek hívők, mintha ők valami különleges erővel rendelkeznének a jó megcselekvésére. Lehet azonban, hogy ez nem több egy nagyfokú mágiánál. Hasznos számunkra, ha alaposan megvizsgáljuk a szívünket, hogy rájöjjünk, miért is használjuk ezeket a szavakat.”  – A.W. Tozer

“Könnyebb beszélni az ébredésről, mint részt venni benne.” – Horatius Bonar

Forrás: http://www.revivalschool.com/

Fordította: Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s