Atyaság – Abonyi Sándor

Kedves Látogató!

Szeretném nagy tiszteletemet kifejezni az olvasótábor felé, hogy a sokszor kemény és önvizsgálatot is igénylő üzenetek ellenére hűséges látogatói a blognak. Ez kifejezi a mély érdeklődést és az éhséget az igazság iránt, aminek őszintén örülök és hiszem, hogy különösen tetszik az Úrnak.

A blog indulásának elején feltöltött írásaimat könyvszerkesztés céljából újból átolvasva rábukkantam az Atyaság című írásra, amit most szeretettel ajánlani szeretnék a kedves olvasóknak. Ha egyéb írások építésükre szolgálta, akkor ezt elolvasva, hiszem, hogy ebben sem fognak csalódni. Sok irányú mély üzenet van benne, amire mind az egyháznak, mind a társadalomnak nagy szüksége van. Szeretettel Sándor

keskeny út - narrow way

PDF formátumban letölthető itt: Atyaság

Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról főként az újonnan megjelenő apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebből adódóan már kezd elterjedni az ’apostoli-atyák’ kifejezés. A katolikus hagyományokban régóta ismert és elterjedt az „atya” szó használata, amit mint titulust használnak ma is egy szolgálat, egy pozíció megnevezésére. A több évszázados protestáns gyakorlat „száműzte” az „atya” szóhasználatot és ugyanazon szolgálat, ill. pozíció megnevezésére – Jézus a jó pásztor példájából kiindulva – bevezetett egy másik fogalmat, nevezetesen a „lelkipásztort”.

A protestáns gyakorlatból az atyaság kérdése – a katolikus tradícióra való reagálásként – több száz évre kiiktatásra került, leértékelve ezzel a szellemi-atyaság komoly tartalmát. Az atya szó használata ma sokak számára Isten atyaságát jelenti kizárólag, és Isten atyai szerepe mellett bárki más halandó embert atyai szerepben látni egyenesen Istenkáromlásnak tűnik, de legalábbis idegenkedést vált ki a hívőkben. Ez alapvetően helyénvaló, mert…

View original post 3,596 további szó

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezetépítés, Magyar tanítások
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s