Kijelentések 4 – Christopher Enoch

Isten igazi szeretetét NEM azzal fejezzük ki, hogy a bűnös életmódot normálisnak fogadjuk el. Isten igazi szeretetét a szegények megsegítésével fejezzük ki.

A Róma 7:5-ben Pál azt mondta: “AMIKOR testben voltunk”… nem pedig “testben VAGYUNK”… Ne használjuk a Róma 7-et arra, hogy igazoljuk vagy megerősítsük magunkat a bűnünkben.

Mi történt a Szentírás olyan egyszerű igazságaival, mint amit a mennyről, a pokolról, a bűnről és megigazulásról mond?

Az igazi hit alázatosságon, a realitáson és a bizalmon alapszik, a hamis hit pedig az önteltségen, az elutasításon és a félelmen.

Amikor semmi vagy, Isten akkor tud valamit kezdeni veled.

A Szentírás azt mondja, hogy amikor Jézus visszajön a föld népe SÍRNI fog. IGEN, mert rá fognak döbbenni, hogy a népszerű „Jézus” nem az igazi Jézus.

Sok keresztyén egy „meseszerű” hitet követ, ami egy népszerű hittel és NEM a Szentírással van összhangban. Ez az ateizmust táplálja.

Az igehirdetők tudják, hogy ha az igazságot hirdetik, akkor el fogják veszíteni a gyülekezet legnagyobb részét és a vezetőség támogatását.

Jézus több embert tett boldoggá, mint haragossá? Gondolkozz el ezen!

Jézus egyáltalán nem volt olyan népszerű, mint ahogyan azt az igehirdetők többsége ma állítja. Igen, vonzotta a sokaságot, de miután mindent elmondott, a sokaság mindig eltávozott és csak a 12 maradt vele.

Ha az Újszövetség Jézusa megjelenne ma közöttünk, nem lenne népszerű.

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: helyreállítás, próféciák, Tanítások
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s