Krisztus a középpont – 2. rész: “Egy Kopernikus féle felfedezés és forradalom” – David Bolton

Christ the Center – Part 2: “A Copernican-Style Revelation and Revolution” by David Bolton

http://christcenteredchristianity.com/foundations/christ-the-center-pt-2/

PDF formátumban letölthető itt:

Krisztus a középpont – 2. rész – Egy Kopernikusz féle felfedezés és forradalom

Ez egy rövid tanulmány a Krisztus központúságról, ahol az Úr Jézus Krisztust a “középpont” szó változatos meghatározásával vettük figyelembe az Amerikai Nemzeti Örökség Szótár (American Heritage Dictionary) alapján. Most egy másik hasonlóságot fogunk megnézni, ahol az első meghatározás alkalmazását javasoljuk, a következők szerint:

egy pont, forgócsap, tengely, stb., ami körül bármi forog vagy gördül.”

Ezt a meghatározást a szótárban egy alkalmazási példamondat követi a “középpont” szóval a következők szerint: “A nap a nap-rendszerünk középpontja.”

A napnak ez a példája, mint a naprendszer középpontja az, ami foglalkoztat bennünket ebben az elmélkedésben a Krisztus központúságot illetően.

Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. (Zsoltár 19.2-3)

A mennyek azért voltak megalkotva, hogy hirdessék Isten bölcsességét, erejét és dicsőségét. A naprendszerünk hasonlóképpen volt elrendezve és elrendelve, hogy hirdessék Isten ismeretét, amiben egy “mennyei példabeszéd” kerül kihirdetésre. A nap-rendszer középpontjában áll a nap, egy hidrogén – és hélium gázból álló izzó gömb, ragyogva annak minden dicsőségében. Sugárzása világosságot és meleget hoz az égitestekre és lehetővé teszi az életet a földön. Az égitestek kiegyensúlyozott pályán keringenek a nap körül, maga felé vonzva és együtt tartva az erős tömegvonzása által. Ha nem lenne nap, naprendszer sem lenne és nem lenne élet sem.

A Szentírás megmagyarázza és megerősíti számunkra, hogy mit ábrázol a nap ebben a példázatban.  A természetes nap egy fizikai kiábrázolása az örök Fiúnak, az Úr Jézus Krisztusnak, aki minden dolognak a középpontja és mindenek felett uralkodik. Ő az “igazságnak napja” (Malakiás 4:2), “a világ világossága” (János 8:12; 9:5), “Isten dicsőségének visszatükröződése” (Zsidó 1:3). Ő példázza a nappal uralkodó “nagyobbik világító testet” és az éjjel uralkodó “kisebbik világító testet”  (1 Mózes 1:16). Az Egyetlen, aki világosságot hoz a gyülekezetbe.  “Minden Ő benne áll fenn (mindent Ő tart egyben).” (Kol. 1:17)

Isten Fia hasonló ahhoz, akiről Ézsaiás prófétált:  “A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!” (Ézsaiás 9:1) Ő az, akiről Zakariás, Keresztelő János apja énekelt: “…. “…. a felkelő fény (nap) a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halálnak árnyékában lakoznak;” (Lukács 1:78-79)   János azt mondta, hogy  “az igazi világosság eljött már a világba, amely megvilágosít minden embert.” (János 1:9).  Az átváltozás hegyén Jézus ruhája fényesen fehérlett, hogy kijelentse az Ő dicsőségét, és  “az ő arca ragyogott, mint a nap.” (Máté 17:2) Amikor a Fiú élete bevégződött a kereszten, a nap a mennyekben abbahagyta a sugárzást (Lukács 23:45).  Amikor János látta a feltámadt és megdicsőült Fiút Patmosz szigetén, azt mondta: “tekintete olyan volt, mint a nap, mikor teljes erejével fénylik”. (Jelenések 1:16) “És a városnak nincs szüksége napra, ….. hogy világítson, mert Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.” (Jelenések 21:23) A Szentírás megerősíti, hogy Fiú fizikai kiábrázolását a nap példázza.

Ha ilyen megközelítésben nézzük ezt a példázatot, akkor két szempont emelkedik ki és érdemel további figyelmet. Ezek a nappal és a Fiúval kapcsolatos dolgok: a központosság és a  végtelenség (óriási méret).

“Központosság”

Az első dolog, amit meg kell néznünk az a központosság. A nap-rendszer természetét tekintve heliocentrikus, azaz nap-központú. A nap áll a középpontban és az összes bolygó körülötte kering. Öt évszázaddal ez előttig azonban, mind a tudományos világ, mind az Egyház azt hitte, hogy a világmindenség geocentrikus, azaza föld van a világmindenség középpontjában. A földi megfigyelések és bizonyos Szentírásbeli igehelyek társításából, amiben Isten közölte az emberrel a földről szóló látásmódját, a ptolemaioszi elmélet és  az arisztotelészi filozófia volt az, amit igaznak gondoltak.

A tudomány azonban fejlődött és lehetővé tette a naprendszer alaposabb megértését és hogy higgyenek benne. Nicolaus Copernicus (1473–1543) javaslatot tett a világmindenség heliocentrikus modelljére, ami a napot helyezte a középpontba, a föld és a többi égitestek pedig körülötte keringenek. Eleinte ezt a gyökeresen új elméletet kigúnyolták, elutasították és mind a tudományos világ, mind az Egyház szembehelyezkedett vele. Az utóbbi esetben ez az új értelmezés az Egyház tanításainak és hatalmának pilléreit fenyegette. Az olyan csillagászokat, mint Galileo Galilei (1564 -1642), aki továbbfejlesztette ezt az elméletet, vizsgálat elé idézték és mint eretneket “szentírás ellenes” elmélet terjesztéséért elítélték.

Végül is győzött az igazság és a gyökeresen megváltoztatott értelmezés elfogadottá vált mind a világ, mind az Egyház részéről. Ez a “kopernikuszi forradalom” gyökeres változásokat idézett elő a filozófiai és pszichológiai területen és elősegítette az un. “Modern Korba” való belépést. A társadalom minden területén mélyreható változások következtek be: az ember folyamatos változásban élt a világmindenségről és a világról való egész gondolkodását illetően.

Ötszáz évvel később azonban, az űrkorszak beköszöntével, amikor az ember végül is képes volt áttörni a földi megfigyelés korlátait, elkezdte meglátni a naprendszer heliocentrikus természetét egy teljesen mennyei látószögből. Mennyire más volt ez a látás, mint amit az ember a földről természetes módon megfigyelt! A mennyei látásmódból a nap központúsága elképesztő és dicsőséges valósággá vált.

A központosságnak ez a kérdése és az a hatalmas látásmódbeli különbség, ami a földi és a mennyi látásmód között van, erőteljesen kifejezik az emberek látásmódbeli különbözőségét a szellemi univerzumra vonatkozóan. Amikor a világot és az életet természetes, földi látásmóddal nézzük, hajlunk arra, hogy úgy lássuk magunkat, mint minden létező dolog középpontját a látható világban. Még ha meg is nyílik a szemünk, hogy szellemileg túllássunk azon és meglássuk a Fiút, mégis gyakran gondolunk és cselekszünk úgy, mint ha Ő forogna körülöttünk. Úgy viszonyulunk hozzá, min ha Ő azért lenne, hogy megáldjon bennünket, hogy életet adjon nekünk, hogy megfeleljen az igényeinknek és hogy mindennap ránk ragyogjon. Még hívőként is hajlamosak vagyunk rá, hogy egy “ego – centrikus” világrendszerben éljünk, magunkat helyezve a középpontba és minden más dolgot, beleértve Jézust is, körülöttünk forgónak lássunk.

A Gyülekezet közösségileg szintén hajlamos rá, hogy magáévá tegye ezt az “ego-centrikus” gondolkodásmódot.  Amikor egyének egy csoportja – minden egyes ember a vele született “ego-centrizmusával” – összejön és kiformál egy gyülekezetet, a tendencia az, hogy kifejlődik egy testületi “ego-centrizmus”. A gyülekezet a tevékenységét, de még a Krisztussal való viszonyát illetően is hajlamos rá, hogy egy ”testületi én”-t állítson a középpontba.  A Fiúval való kapcsolat gyakran olyan mint ha elsődlegesen azért lenne, hogy megáldja a gyülekezetet, hogy életet adjon, hogy megfeleljen a szükségleteinek és hogy naponta vagy hetente beragyogja a gyülekezetet. Ennek a testületi “én”-nek a középpontba állításából kifejlődik ki, hogy minden dolog, beleérve Jézust is, a maguk népszerűsége, fenntartása és jóléte körül forogjon. Amikor egy gyülekezet kifejeződéséből hiányzik a minden dologban való Krisztus központúságról szóló világos és szenvedélyesen elkötelezett mennyei látás, akkor az események természetes szinten zajlanak, ami végső soron tragédiához vezet.

Az Úrban hívő személyeknek és testületi összegyülekezésüknek egyaránt egy mély “szellemi, kopernikusi forradalomra” van szükségük. Isten szava és a Szellem kijelentése által a Gyülekezetnek ki kell törnie a hibás és kudarcra ítélt földi látásmódja kötelékéből és megragadni Krisztus minden dologra kiterjedő központosságát. Az Atya világmindensége a Fia körül forog és így kell, hogy legyen ez a Gyülekezetben is. Mennyire más lesz az életünk és a Gyülekezet kifejeződése, ha Krisztus foglalja el az Őt megillető első helyet és Ő lesz a középpont minden dologban. (Kolossé 1:18)

“Végtelenség”

Ez most arra indít minket, hogy megvizsgáljuk a másik dolgot ebből a “mennyei példázatról”, ami a végtelenség.  A teremtett nap-rendszerben a nap a maga méreteit és tömegét tekintve végtelen, míg a föld parányi. A tudósok úgy becsülik, hogy a nap tömege 1 300 000-szer nagyobb a földnél. Azt kell, hogy mondjuk, ha beolvasztanánk 1.3 millió földet, akkor a nap képes lenne befogadni azt. Ez egy elképesztő valóság.

A nap tömege olyan óriási, hogy magába foglalja 99.86%-át minden, az egész naprendszerben létező összes tömegnek. A nap-rendszer tehát a következő részekből áll: a nap, óriási tér és 0,04% feljegyzett anyag (azaz bolygók, holdak, meteorok és kozmikus hulladékok) A föld alig érzékelhető (mérhető) ebben az óriási kozmikus rendszerben (Ézs. 40:15) A tömegnek ezt az óriási nagyságát alapvetően a nap adja, ami a szükséges gravitációt (tömegvonzást) biztosítja, hogy együtt tartsa az egész naprendszert és kiegyensúlyozott pályán tartsa a bolygókat. Ha a föld lenne a középpont, mint azt valamikor hitték, minden szétesne, és szanaszét repülne.

Mint a központosság kérdésében, úgy a végtelenségnek ebben a kérdésében is, a földi látásmód végül is hibás és kudarcra ítélt. Földi nézőpontból nézve a föld nagynak látszik és a nap kicsinek. Valaki megjelenítheti a nap láthatóságát egy egyszerű golflabda feltartásával. Vagy ha valaki arról akarna meggyőzni, hogy 1,3 millió vagy annál több napot képes belehelyezni a földbe. Micsoda becsapás lenne és ellentétes a földről való látás valóságával!

A végtelenségnek a kérdése, hasonlóan a központosság kérdéséhez, egy csodálatos szellemi valóságot támaszt alá. Pál a következőt mondta:

Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint (világi nézőpontból); sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.(2 Kor. 5:16)

Volt, amikor Pál Krisztust egy embernek, egy zsidónak, egy hamis prófétának, egy zavarkeltőnek látta. A feltámadás után azonban találkozott a megdicsőült Fiúval, mint egy csodálatos fényesség a mennyből és az ő szellemi szemei megnyíltak. Később Pál elragadtatott a harmadik mennybe és Isten örök titkára és céljára vonatkozóan elmondhatatlan kijelentéseket kapott a Fiú nagyságáról. (2 Kor. 12:1-7)

Milyen óriási különbség volt ez a mennyei látás Krisztusról, mint amit korábban látott. Milyen dicsőségesen óriási (végtelen) volt ez a kijelentés a Fiúról az örök mennyei nézőpontból nézve. Pál élete elemésztődött a “titok elmondásával”, a “Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságának” hirdetése által (Efézus 3:8-9). Még az élete és szolgálata végén is egyetlen szenvedély emésztette “… hogy megismerje Krisztust”. (Fil. 3:10)

Amikor azon munkálkodott, hogy helyi gyülekezeteket alapítson, azon fáradozott, hogy egyedül Krisztust helyezze a középpontba, mert tudta azt, hogy egyedül Ő rendelkezik elegendő “tömegvonzással”, hogy magához vonzza és együtt tartsa a gyülekezeteket akárki is próbálná szétválasztani, vagy szétszórni őket. Tudta, hogy bármi más középpont teljesen hibás lenne. Egyedül Krisztus végtelenségéről (óriási voltáról) szóló mennyei kijelentés középpontba állítása fogja úgy központosítani a Gyülekezetet, ahogyan az szükséges. Csak amikor a Gyülekezet Krisztusban van központosítva, lesz minden dolog egyben tartva és helyesen irányítva kiegyensúlyozott egységben és működésben.

Isten egy példázatot adott az egész mennyel, hogy kinyilvánítsa a Fia megkérdőjelezhetetlen középpontúságát és felülmúlhatatlan nagyságát. A Gyülekezet elhívása az, hogy eszköz legyen, amin keresztül Isten sokféle bölcsessége megtestesül és megismerteti a teremtés teljességét, Isten örök célja szerint. (Efézus 3:10-11) Ha a Gyülekezet elfogadja az Úr Jézus Krisztust a Maga központosságával, mindenek feletti -,  mindenre elegendő – és óriási voltával csak akkor képes a nagy és szent elhívásának beteljesítésére.

Bárcsak Isten megnyitná a szemünket, hogy úgy lássuk ezt a dicsőséges Fiút, ahogyan az Atya látja.

Ámen.

 

Fordította: Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezetépítés, Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s