Meddig tart ki a hitünk? – Abonyi Sándor

Jézus építi az Ő Egyházát!

Jézus olyan egyházat épít, ami “nem ér véget” a kellemes, békességes vasárnap délelőtti 2-3 órás összejövetelnél, ahol mindennel kiszolgálnak bennünket és amit lehet kritizálni is.

Jézus olyan Egyházat épít, amiért nekünk is áldozatokat kell hozni! Olyan Egyházat, ami megáll az utolsó idők nagy nyomorgattatásainak idején is.  Ami nem “színházról”, szórakozásról, koncertekről, “keresztyén” fesztiválokról szól, hanem az élet legnehezebb helyzeteiben való helytállásról, kitartásról; akár életünk árán is!

Jézus mondta:

“…. Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd;…. ”  (János 15.20)

Szoktuk mondani:

“Vannak helyek a világban, ahol most is üldözések vannak és vannak, ahol nincsenek. Nálunk most pld. nincs.”

Szoktuk mondani azt is: “… ha majd eljön az üldözés ideje…..”

A gyávák azt mondják: “ne is emlegesd nekem ezt!”

A gyáváknak a helye azonban “a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz”  (Jel 21:8).

Mi melyik egyháznak a tagjai vagyunk?

Jézus Egyházának a Menyasszonynak

vagy

a “nagy paráznának”, amelyik a világgal barátkozik?

A világ (aminek fejedelme a Sátán!) miért üldözné azt, ami az övé, ami “belőle” van, vele “barátkozik” és “egyezségre lép vele”!!?? Amikor ott van ő is a vasárnapi délelőtti alkalmakon és “jól érzi ő is ott magát”, mert minden úgy történik, hogy “neki is tetszik”!!??

Lehet, hogy rögtön eljön az üldözés ideje, amint kiszorítjuk a világot a személyes életünkből és az összejöveteleinkről, és tényleg az igazságot kezdjük el megélni és hirdetni?

Jézus nem adott az életében semmi helyet a világnak. Ő azt mondta: “énbennem nincsen semmije..”. (János 14.30)

Meddig tart ki a hitünk? Meg fog állni a nehéz próbákban is, ami az egész világra el fog jönni? Amikor bezárják a gyülekezeti házakat, szétzavarják a gyülekezeteket és megtiltják a nyilvános összegyülekezéseket? Hogyan, hol és kikkel fog működni tovább a gyülekezet? Mennyien lesznek a “maradék”, akik tényleg kitartanak mindenben? Kinyitjuk a házainkat a valóban hívő testvéreink előtt? Otthont adunk a menekült keresztyén barátainknak, hogy meg tudjuk élni a közösséget akár ketten-hárman is, hogy az Úr ott lehessen velünk? Kik fognak szolgálni ott?

Ahol ott van az Úr, az az igazi gyülekezet és ahol Ő ott van ott teljesség van, még ha kevesen is vannak: ott nincs hiány semmiben !

Jó ha már most gondolunk erre és felkészülünk a nehéz időkre!

Vannak akik már “előttünk járnak” ebben és példát adnak a kitartásban ma is, “mert , aki mindvégig kitart (csak) az üdvözül”.

Itt láthatunk egy rövid kis videót arról, hogyan tartanak ki az igazi keresztyének Indiában a nehéz megpróbáltatások idején. Ez a keresztyén valóság. A pásztor a verések közben is Isten dicsőíti és a többiek is állják a durva bántalmazásokat.

Fel vagyunk készülve erre is?

Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Bizonyságok, evangélium, evangelizálás, Keresztyénség, Magyar tanítások, utolsó idők
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Meddig tart ki a hitünk? – Abonyi Sándor bejegyzéshez

  1. Balázs Ida szerint:

    ““Vannak helyek a világban, ahol most is üldözések vannak és vannak, ahol nincsenek. Nálunk most pld. nincs.”

    Arról ne feledkezzünk meg, hogy attól, hogy esetleg nem fizikai az üldözés errefelé nyugaton, attól még igaz, és és ez az igevers: 2 Tim. 3,12 De mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.

    (Az, ha nem sok üldözött keresztényt ismerünk “errefelé”, az magáért beszél….! Sajnos…………!)

    “Meddig tart ki a hitünk? Meg fog állni a nehéz próbákban is, ami az egész világra el fog jönni? Amikor bezárják a gyülekezeti házakat, szétzavarják a gyülekezeteket és megtiltják a nyilvános összegyülekezéseket? Hogyan, hol és kikkel fog működni tovább a gyülekezet? ”

    Szerintem ennél rosszabb lesz a helyzet! A gyülekezeti épületek, templomokat, stb-ket nem fogják bezárni, hanem csak a babiloni egyháznak lesz az “istentiszteleti” összejöveteli helye….! Sokszor azokkal a tagokkal (kevés híján ??) , akik eddig is odajártak…! ( Mint Nóé idejében, nem is vesznek majd észre semmit….!)

    A többiek…?! “Mát. 24,9 Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.
    Luk. 21,16 Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket ti közületek. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.Márk. 13,9 Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik. Márk. 13,12 Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket. És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.
    
    Áldás! Ida

    Kedvelés

  2. Sandor szerint:

    Kedves Ida! Köszönöm az észrevételeidet. Igen. Lesznek olyan “gyülekezetek” (nem is kevés), akiknek a gyülekezeti házait nem fogják bezárni az üldözés idején, de “észre fogják” ők is venni, annál is inkább, mert többnyire ők az üldözők között lesznek. Lásd. az írástudók, farizeusok és az egész vallásos zsidóság Jézus idejében vagy a Jezsuiták és a rekatolizáció munkája a maga idejében.

    Bízom benne, hogy az intézményes gyülekezetekben is van néhány ember, aki hallja a kürtszót és ezért lesznek olyan gyülekezetek is akiket a saját intézményeikben érnek attrocitások, mit azt a belinkelt videóban is látjuk, ahol a pásztort a gyülekezeti házban verik. A legkülönfélébb esetek fordulhatnak elő.

    A “kürtszó” alapvetően azoknak szól akiknek van “fülük”, akiknek nincs, azok menthetetlenek, ha meg nem térnek. Sándor

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s