Hagyomány és a Szentírás – David Bolton

Tradition, Scripture and the Church – Part 1: “Tradition and Scripture” by David Bolton

http://christcenteredchristianity.com/2014/07/01/tradition-scripture-and-the-church-part-1-tradition-and-scripture/

Ez az írás az 1. része egy most induló sorozatnak, aminek a címe:

Hagyomány, Szentírás és a Gyülekezet

PDF formátumban letölthető itt: A hagyomány és a Szentírás

A hagyomány és a Szentírás

Nagy várakozással és nem kevés izgalommal vágok bele egy olyan témába, aminek hiszem, hogy nem lehet túlhangsúlyozni a Gyülekezettel kapcsolatos jelentőségét sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben. Megkockáztatom, hogy azt mondjam: a két leghatásosabb erő, ami valaha is munkálkodott az egész történelem során az a Szentírás és a hagyomány, és nagymértékben felelősek a gyülekezetek mai helyzetéért.

Ha ennek a kettőnek a „házassága” teljes egészében a mennyben köttetett volna, akkor egy utolérhetetlen erő lenne Isten számára a földön! A valóság azonban az, hogy ez a „házasság” egy mennyei és egy földi, Isteni és emberi módszereknek egy szentségtelen keveréke, a jó és a rossz és a gonosz bonyolult – egymásra ható – kapcsolati rendszere. Ha valaha is létezett szeretet – és gyűlölet kapcsolat, akkor e két makacs „lelki-társ” – a Szentírás és a hagyomány – között létezik. A házasságuk felismerhető a legédesebb ragaszkodásról és a leghevesebb konfliktusról. A kapcsolatukra jellemző a nagy hűség és a tisztelet és az állandó harc az uralomért és a végső hatalomért. Amilyen közeli barátok olyan közeli ellenségek is. A hagyománynak és a Szentírásnak ez az összetett és egymásra ható természete a magunk sajátos módján végig „táncolnak” a Gyülekezet-történeti leírások lapjain.

Isten bölcsességéből adódóan az Ő tervében e kettő közül messzemenően a Szentírás van az első helyen. Isten akarata szerint a Szentírásnak kell vezetnie a “táncban” és a hagyománynak pedig követnie. A Szentírás a menny támogatásával és egy meghatározott hatalommal rendelkezik. A hagyomány csak akkor rendelkezik hatalommal, ha azt a Szentírás támogatja. A hagyomány hatása azonban önérvényesítő és önreklámozó és ezért gyakran önálló életet él. Amikor ez megtörténik, akkor megkérdőjelezi a Szentírás hatalmát és önálló erővel fog rendelkezni és helyet kap azoknak az életében, akik a hatása alá kerülnek. A hagyomány tehát a Szentírás egyik legmegtévesztőbb és leglázadóbb vetélytársává válik.

A Gyülekezet a „házas-ágya” és a csatatere e két ellentétes erő harcának …. és az is marad mindvégig.

Ebben a sorozatban azt kutatjuk, hogy e két kimagaslóan nagy erő között feltárjuk a kölcsönhatási felületeket, elsődlegesen a hagyomány természetére, helyére és erejére koncentrálva a gyülekezetben.  Mindaddig, amíg nem látjuk tisztán a hagyomány valódi, erőteljes szerepét és gyakran megtévesztő, zsarnoki befolyását, addig sosem fogunk valóban szabaddá válni. Isten vágya pedig az, hogy az Ő népe valóban szabad legyen. Tisztességes módon és körültekintően megvizsgálva a gyülekezeteket, világosan látszik, hogy sok mindennel rendelkezünk ma, de hiányt szenvedünk a világos különbségtételben és megítélésben.

Hagyomány

Mielőtt továbbmegyünk mindenekelőtt meg kell néznünk a „hagyomány” szó alapdefinícióját.  Azt követően a „hagyománynak” a Szentírással való kapcsolatát tekintve a hagyomány három típusát fogjuk megvizsgálni.

Az Újszövetségben szereplő “paradosis” görög szót „hagyománynak” fordítják, ami általában a következőt jelenti: „átadni, továbbadni”. Amikor „hagyománynak” fordítják az leginkább a következőt jelenti: “egy átadás, ami élőszóval vagy írásban történik, azaz „átadás” tanítás, elbeszélés, előírások, stb által.” (Strong’s Görög Szótár)

Az angol szótár meghatározása a „hagyomány” szóra magában foglal: “egy öröklött, meggyökerezett, vagy szokáson alapuló gondolkodás -, cselekedet – vagy magatartás mintát (vallásos gyakorlatot vagy társadalmi szokást)” (Merriam-Webster online kiadás), és “viselkedés, gyakorlat, hit/hiedelem és minta átadása, amit egy kultúra értékel.” (Bing Szótár)

A “hagyomány” tehát az, ami továbbadásra vagy átörökítésre kerül egyik generációról az azt követőre írás vagy szóbeli útmutatás, egyéni vagy közösségi példa és/vagy szellemi, kulturális befolyás által. Ezek a “hagyományok” felölelhetnek tanításokat, gondolkozásmódokat, értékeket, tapasztalatokat, viselkedésmódokat, szokásokat és gyakorlatokat.

Amikor a „hagyományt” ilyen értelemben nézzük, fontos megérteni, hogy az önmagában sem szellemileg sem erkölcsileg nem képvisel semmilyen erőt; valójában semleges. Sosem hordoz magában sem jót, sem rosszat, sem helyeset, sem helytelent, sem pozitívet sem negatívat. A továbbadás tartalma és szándéka az, ami valójában meghatározza egy bizonyos hagyomány szellemi és erkölcsi tulajdonságait. A téma vizsgálatakor fontos tehát megőriznünk egy kiegyensúlyozott látást a hagyomány kifejező képességéről és hatásáról. A Gyülekezet hibát követ el, amikor túlhangsúlyozza a hagyomány pozitív vagy negatív oldalát. Az igazság a két oldalt kiegyensúlyozva látja.

Most a „hagyományok” három alapkategóriáját fogjuk megnézni, ahogyan azokról a Szentírás beszél.

Biblikus hagyományok

A Szentírás közvetlenül vagy közvetve több helyen pozitívan beszél a „hagyományról”. Az Újszövetségben például Pál több levelében közvetlenül beszél a „hagyomány” fontosságáról a Gyülekezettel kapcsolatban

A korintusi hívőknek írja:

„Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. (1 Kor. 11:1-2 Ref. Ford.)

És hasonló módon a thesszalonikai gyülekezetnek:

“Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” (2 Thessz. 2:15 Ref. Ford.)

„Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át.” (2 Thessz. 3:6)

Ezeken túl számtalan eset van a Szentírásban, ahol hittel teljes módon bátorít bizonyos hit-igazságok, – tapasztalatok és – gyakorlatok továbbadására és átörökítésére.

A Szentírás ezért teljes egészében támogatja azoknak a hagyományoknak a továbbadását, amik teljesen összhangban vannak az ige igaz tanításával, gyakorlatával és az igei példákkal. Ez az igazi helye a “hagyománynak” a Szentírással és a Gyülekezettel kapcsolatban. Valójában ez az elsődleges módja annak, hogy a hit egyik generációról a másikra továbbadásra kerüljön. Az ige arra bátorítja a Gyülekezetet, hogy használja ki az Isten-félő élet minden lehetőségét (példát, beszédet, írást, éneklést, szolgálatot, szentséget, szokásokat, kultúrát, találékonyságot) és arra is bátorít, hogy hirdesse és adja tovább a hitet. Ezek mindegyike összhangban kell, hogy legyen a Szentírás parancsolatainak egészével, megfelelő módon átadva és kivitelezve a Szent Szellem közvetlen munkáján keresztül.

A hit átadása nem csak a Szentírás tanításainak és gyakorlatának külsődleges dolgait foglalja magában, hanem a Szentírás fontosabb belső, szellemi dolgait is, mint a bizalmas kapcsolat Istennel, Krisztus szellemi kiformálódása az Övéiben és a Szent Szellem sokféle munkája. Az igaz biblikus hagyomány legelőször és legfőképpen szellemi és nem pusztán “lelki” vagy kulturális dolog. Ha a hagyomány a Szellem munkájától független önálló életet él, akkor – még ha külsődleges formáját tekintve „biblikus” is lenne – valójában “NEM biblikus”, mivel a Biblia helyteleníti mindazt, ami testi erővel kerül kivitelezésre.

A “biblikus hagyományokat” ezért nem lehet megítélni kizárólag a külsődleges megjelenésük, hanem csak annak belső, szellemi jellemzői szerint, ha azok valóban „Ő (Isten) „tőle”, Ő „általa” és Ő „reá nézve” vannak. (Róma. 11:36)

A „biblikus hagyományok” továbbadása azon kívül lényeges a Gyülekezet elhívásának és missziójának a Szent Szellem által történő végrehajtása szempontjából is.

Nem biblikus hagyományok

A „hagyományok” második kategóriáját “nem-biblikus hagyományoknak” nevezzük. A „nem” tagadószót elsősorban a következőképpen használják “…valaminek a hiánya (inkább, mint az ellentéte vagy fordítottja valaminek, amit gyakran az ’un’- előszóval fejeznek ki pld. unszimpatikus)” (Dictionary.com)

A nem-biblikus hagyományok kívül állnak a Szentírás hatókörén. Nem tagadják, de nem is erősítik a Biblia tanításait és példáit. Jóllehet a „biblikus hagyományok” pozitívak a biblikus tartalom és szándék tekintetében, a “nem-biblikus hagyományok” semlegesek az ige betűje és szelleme szempontjából egyaránt.

Néhány ilyen hagyomány megtalálható a társadalmunkban is: pld. az út jobb (vagy bal) oldalán való közlekedés, egy nagyszerű teljesítménynek felállva tapsolni, zöld ruhát hordani St. Patrick napján stb.… A Biblia nem parancsolja meg ezeket a gyakorlatokat, de nem is tiltja. Krisztus követői szabadok ebben, hogy a saját érdeklődésük és vágyaik szerint gyakorolják-e azokat vagy nem, mindaddig, amíg azok nem okoznak bajt, indokolatlan támadást vagy kárt a hitükben (a Róma 14 szellemében.)

A Szentírás mindenre kiterjedő az élet dolgait és az alapelveket illetően. Amikor azonban olyan hagyományokkal kerülünk szembe, amikről nem beszél a Szentírás, körültekintéssel kell eljárnunk. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor beviszünk bizonyos gyakorlatokat a Gyülekezetbe. Lehetnek olyan mögöttes indíttatások, elvek vagy hatások, amik ilyenkor működésbe lépnek. Ezek olyan tényezők, amik függnek a kultúrától vagy egyéni magatartásmódtól, ami miatt egy másik kategóriába helyezi át azokat.  (például az út jobb oldalán közlekedni nem probléma, de Angliában???! 😦 ) Ha a forgalmi lámpa hasonlatát használjuk és a “biblikus hagyományokat” a “zöld lámpával” azonosítjuk, akkor a nem biblikus hagyományok a “sárga lámpának” felelnek meg.

Most jutunk el a „hagyomány” harmadik fő kategóriájához, ami a “piros lámpa” esete…

Biblia ellenes hagyományok

A „un-” előszó “nem”- et is jelent, de hangsúlyosabb értelemben “negatív vagy ellentétes erők…” átadást jelenti (Dictionary.com). Az “Anti-”  előszó (jelentése “ellen”, “valamivel szemben”… ) szintén használatos az ilyen típusú hagyomány leírására. “Biblia ellenes hagyományok” tehát azok, amelyek elleneznek, szembe helyezkednek vagy valami módon ellene állnak a Szentírás tanításának és bizonyságtételének.

Ebbe a kategóriába tartozik sok általánosan ismert feltűnően szélsőséges tanítás és gyakorlat a Gyülekezetekben, amiket Isten Igéje egyértelműen “Biblia-ellenesnek” ítél.

Még fontosabb azonban, hogy ezek a hagyományok sok apró, tévhitet és gyakorlatot is tartalmaznak, amik sajátosságaikat tekintve tűnhetnek “nem-biblikusnak” vagy akár “biblikusnak” is… de valójában mégsem azok. Ezek a hagyományok azonban, ahogyan az rendszerint lenni szokott magukba olvasztanak megtévesztő elemeket anélkül, hogy tisztáznák és különbséget tennének, hogy mik is azok valójában. Ezeket a beolvasztott megtévesztő elemeket sokan magától értetődő módon könnyedén elfogadják és a keresztyén hit, gyakorlat és kultúra részének tekintik. Mivel azok ellenére is, és nem azok miatt Isten gyakran munkálkodik ott is, ahol ezek jelen vannak, úgy tűnhet, hogy Isten jóváhagyta és áldását adta ezekre. A látszólagos „Isteni támogatás” ellenére azonban ezek a legmegtévesztőbb és legveszélyesebb hagyományok lehetnek minden gyülekezetben és ezért a legnehezebb felfedezni ezeket és gyökerestől kiirtani.

A hagyományoknak ez a típusa az, amikkel Jézus a kora vallási rendszerével állandóan szembetalálta magát és összeütközésbe került.  Úgy tűnik, hogy Jézus minden lehetőséget kihasznált, hogy teljesen megtörje ezeket a hagyományokat azok jelenlétében, akik a legjobban ragaszkodtak azokhoz; a farizeusok és a törvény tanítói. A gabonaszemek szedegetése …, gyógyítások…, vagy egy embernek azt mondta, hogy vegye fel az ágyát és járjon… mindezeket szombaton. Nem zárkózott el a „tisztátalan” érintésétől (halott, vérfolyásos asszony, leprások); megengedte egy prostituáltnak, hogy megérintse Őt, megkenje olajjal és megcsókolja a lábát; beszélgetett egy Szamaritánus nővel és tanította őt; együtt étkezett „vámszedőkkel és bűnösökkel”; vagy “mosdatlan kézzel” evett. Jézus állandóan nyilvánosan háborúskodott a „vének (Biblia-ellenes) emberi rendelései, hagyományai” ellen.

A tanítványait védve heves beszélgetésbe elegyedett a farizeusokkal, mert azok a hagyomány szerint nem tiszta kézzel ettek. Jézus nyilvánvalóvá tette ezeket a “Biblia-ellenes” hagyományokat az emberek számára.

“Köréje gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek, és észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosdatlan kézzel étkezik. ( * A kézmosás vallási és nem tisztasági előírás volt.) A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz, és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása. Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: „Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyományai szerint, és miért étkeznek tisztátalan kézzel?”

Ő pedig ezt válaszolta nekik: „Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.”

Ezt is mondta nekik: „Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait. Mert Mózes ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. Ti pedig azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, akkor már nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért; és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más ehhez hasonlót is tesztek.”  (Márk 7.1-13 Ref. Ford.)

Az utolsó versben lévő „érvénytelenné teszitek” kifejezésre használt görög szó az “akuroō”, ami a következőket jelenti: “semmissé tenni, megfosztani az erőtől vagy hatalomtól, érvényteleníteni.”  Ezért néhány Bibliafordításban a következő szavakat használják: „hatálytalanítani” (KJV), “eltörölni” (ESV), “félretenni” (YLT) és “érvényteleníteni”(NAS).

Itt látjuk az erőteljes megtévesztő és lázadó természetét a “Biblia ellenes” hagyományoknak. Rendelkeznek azzal a képességgel, hogy belopózkodjanak a Szentírás iránt legelkötelezettebb emberek szívébe és elméjébe, hogy megtévesztő jelenlétükkel és erejükkel egyszerűen “érvénytelenítsék”  Isten parancsolatait. Ha csupán azt vesszük figyelembe, hogy képes „semmissé tenni” Isten tökéletes igéjét és parancsolatait, akkor tudatosítanunk kell magunkban, hogy valóban veszélyes ellenséggel állunk szemben. Ami képes semmissé – és félre tenni, amit Isten mond,  az egy olyan erő, amivel számolni kell: „(nem) tér vissza hozzám üresen”  (Ézs. 55:11).

Nem csak a Judaizmus idejében volt ez probléma. A „Biblia ellenes” hagyományok létrehozására és továbbadására való hajlandóság ugyanúgy burjánzik a keresztyénségben ma is, ugyanis kétezer éve volt arra, hogy teljesen ’beássa magát a lövészárokba’. A probléma egyáltalán nem csökkent az évszázadok során, sőt erősödött, mert egy nemzettől továbbadásra került ….. minden nemzetnek.

A hagyományok megkülönböztetése

Rövid pillantást vetve a hagyományoknak erre a három kategóriájára, láthatjuk, hogy egyidejűleg kívánatos, közömbös és konfliktusokat okozó megbonthatatlan szövetség van a hagyomány és a Szentírás között. Hatalmas és bonyolult erők sora munkálkodik közöttük. Világos, borotva-éles megkülönböztetésre és Isteni zsinórmérték szerinti biztos ítélet gyakorlására van szükségünk, hogy ezeket illetően Isten teljes akaratában és bölcsességében járjunk.

Nem hunyhatunk szemet a hagyományok által létrehozott bonyolult zűrzavar felett, mintha az nem létezne, nem számítana, vagy meghaladná a képességünket, hogy szellemileg és biblikusan mélyreható módon reagáljunk arra. A menny és a pokol erői is tudják, hogy mi múlik ezen. Ez vitathatatlanul a döntő csata a Gyülekezet által vívott háborúban. Az ellenség azt szeretné, ha letennénk a fegyvert és ilyen tekintetben szellemi pacifistákká (háborúellenesekké) válnánk. Jézus nem ezt tette, ezért mi se tegyük.

Amikor ebbe a háborúba, mint bármilyen más háborúba belebonyolódunk, fontos a két lényeges terület megkülönböztetése. Először is, fel kell ismernünk, hogy kik a szövetségeseink, másodszor pedig meg kell ismernünk az ellenségünket. Ebben a szellemi háborúban a “hagyomány” MINDKETTŐ lehet!

A következő részben részletesen meg fogjuk vizsgálni ennek a “szövetséges/ellenséges” kérdésnek a természetét, hogy a „hagyomány” miért rendelkezik olyan ellenállhatatlan erővel az emberi szívekben, Isten és az ellenfél szempontjából egyaránt.

Fordította: Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Gyógyulás-szabadulás, gyülekezetépítés, Házasság, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szellemi harc, utolsó idők
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Hagyomány és a Szentírás – David Bolton bejegyzéshez

  1. Guti Tünde szerint:

    Nagyon jó és aktuális! Várom a folytatást!

    Ez a tömör megfogalmazás különösképpen elgondolkodtatott:
    “A hagyomány csak akkor rendelkezik hatalommal, ha azt a Szentírás támogatja. Annak hatása azonban önérvényesítő és önreklámozó és ezért gyakran egy önálló életet él. Amikor ez megtörténik, ez megkérdőjelezi a Szentírás hatalmát és olyan erővel rendelkezik, hogy elfoglalja annak helyét azoknak az életében, akik a hatása alá kerülnek. A hagyomány tehát a Szentírás egyik legmegtévesztőbb és leglázadóbb vetélytársává válik…
    Hatalmas és bonyolult erők sora munkálkodik ezek között. Világos, borotva-éles megkülönböztetésre és az Isteni zsinórmérték szerinti biztos ítélet gyakorlására van szükségünk, hogy Isten teljes akaratában és bölcsességében járjunk ezekkel kapcsolatban.”

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s