Újjászületés és egy új életben járás – Abonyi Sándor  

PDF formátumban letölthető itt: Újjászületés, új életben járás

Istennek újjászületett, krisztusi természetű emberekre van szüksége, akikkel el tudja végezni a munkáját itt a földön.

Jézus Nikodémussal, a zsidók egyik fő emberével beszélgetve azt mondta neki:

ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát…. Ami testtől született, test az; és ami Szellemtől született, szellem az. ….. Szükség néktek újonnan születnetek.”  (János 3.3-7)

Itt azt látjuk, hogy az újjászületésnek a hívő élet alapvető fontosságú, kiinduló eseményének kell lennie, ami nélkül nincs hívő élet, és nincs örök élet sem. Szellemi életet élni e nélkül lehetetlen csak testies, szokásokon alapuló vallásos keresztyénséget, mert „ami testtől születik, az test!”  Az újjászületés nem egy alternatíva a hívők számára, nem egy extra dolog, hanem életbevágóan fontos, alapvető kérdés, örök élet kérdése.

Az újjászületést Jézus egy nehézségekkel, fájdalmakkal járó természetes szüléshez hasonlítja. Egy gyermek születését megelőzi a növekvő teher cipelése, fájdalmak, majd a végső stádiumban a vajúdáskor az erőteljesebb fájdalmakkal járó szülés. A terhes anyukák örömmel elviselik mindezeket annak tudatában, hogy egy új teremtésnek adnak életet. Hasonlóan van ez a szellemi életben is.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”   (2 Kor 5:17)

Pál apostol arról beszél, hogy csak egy új teremtés – egy újjászületett ember – lehet Krisztussal közösségben és ahhoz a régieknek el kell múlni, vagyis a régi, testies – óemberi – természetnek meg kell halni a kereszten: a kereszt a test halálának az eszköze! Ez az oka annak, hogy Pál a testies korinthusi gyülekezetnek a következőt mondja:

Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” (1 Kor 2:2)

Jézus hasonlóan beszél erről:

aki föl nem veszi az maga keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”  (Máté 10.38.)

Világosan láthatjuk, ha valaki Jézus tanítványa akar lenni, akkor annak

–         fel kell vennie a maga keresztjét, amikor megtér és újjászületik,

–         és ha követni akarja Jézust, akkor hordoznia is kell a keresztjét minden nap: a kereszt által folyamatosan halálban tartva a régi természetét.

Az első egy valóságos megtérésről és újjászületésről szól, amikor Jézussal együtt személyesen átéljük a testünk (óemberünk: régi természetünk) halálba adását a kereszten. Erről beszél a Róma 6.4 is a vízbe való bemerítkezés szellemi jelentőségéről szólva:

Eltemettetünk azért Ő vele együtt a keresztség által a halálba…

Igaz, hogy fizikailag nem halnunk meg, de az óemberi bűnös természetünket Krisztussal együtt nekünk is halálra kell adnunk a kereszten! A magunk keresztjének felvétele azt jelenti, hogy Krisztussal együtt nekünk is meg kell halnunk, hogy utána vele együtt fel tudjunk támadni egy új életre. Ezt a természetfeletti újjáteremtő (újjászülő) munkát a Szent Szellem végzi el bennünk, felélesztve a korábban halott szellemünket, hitet ébresztve bennünk Krisztus iránt, átformálva a régi gondolkozásunkat az elme megújítása által. Ez nem egy pillanat alatt történik, hanem egy folyamat, amikor valóságos gyökeres változások zajlanak le bennünk, ami átformálja az egész életünket és valóban egy új teremtés jön létre: újjászületünk!

E közben egyénenként változó módon, de alapvetően a következőket éljük át:

–         felismerjük bűnös, elveszett állapotunkat,

–         felismerjük, hogy ebben az állapotunkban (örök) halálra méltók vagyunk,

–         bűneink terhe elviselhetetlen számunkra és nem tudunk szabadulni tőle,

–         szenvedünk és gyötrődünk,

–         kínok és könnyek között megbánjuk minden bűnünket,

–         rájövünk, hogy nem tudjuk megszabadítani magunkat és képtelenek vagyunk kimenekülni ebből a halálra ítélt állapotunkból,

–         ezért kegyelemért kiáltunk Jézushoz, és Ő megment, megszabadít bennünket, az Ő elvégzett, váltság áldozatának hittel való elfogadása által,

–         a bűn óriási terhe ekkor lehull rólunk és megtapasztaljuk a szabadulás óriási örömét: a bűnös óemberi test meghalt és egy új életet kaptunk Krisztusban.

Ez Isten természetfeletti munkája bennünk a Szent Szellem által. Jézus ilyenkor a Szent Szellem által belénk költözik – „befogadjuk Őt” – és ennek eredményeként Isten fiaivá válunk (János 1.12). Ez nem egy észrevétlen és egy pillanat alatt megtörténő dolog, hanem egy nagyon radikális és sok gyötrelemmel járó változás az életünkben. Isten a Szent Szellem munkája által győzelmet arat az ember testi természete felett: összetör bennünket, halálra adja a test vágyait és kívánságait, hogy többé ne a test vágyai uralkodjanak bennünket, hanem a bennünk lakozó Szent Szellem. Ez nagy harc egy ember lelkéért Isten országa és a gonosz birodalma között, hogy a halálra ítélt bűnös ember a gonosz hatalmából Isten országába lépjen át. Ez a „határ-átlépés” nem megy simán, mert az óemberünk, akit a gonosz minden erejével támogat, nem könnyen adja meg magát: nem akar lemondani uralmi pozíciójáról; vágyairól és kívánságairól és alárendelni magát Isten akaratának. A feltámadt Krisztus Szellemének ereje van segítségünkre ebben a változásban és viszi győzelemre ezt a harcot. Az élet győzedelmeskedik a halál felett és megszületik egy új élet! Új teremtéssé válunk Krisztusban, hasonlóvá válva Ő hozzá. A magunk erejéből és akaratából ez lehetetlen, ez Isten munkája bennünk a Szent Szellem által!

Amikor az új teremtés megszületik bennünk az fájdalmakkal és szenvedéssel jár!

„Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. …. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele.”   (Róma 6:4-8)

A testünk (óemberünk) halálba adását követheti csak az új életre való feltámadás: az újjászületés. Ahogyan Jézus életében előbb volt a Golgota és utána a feltámadás, így van ez a mi életünkben is: a régi bűnös természet halálra adásának meg kell előznie az újjászületést: az új élet megszületését Krisztusban.

„ne szánjátok oda a ti (testi) tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, ….. mert a bűn ti rajtatok (többé) nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.”   Róma 6:13-14

Az új teremtés jellemzői

Új teremtésként nem kell állandóan hadakoznunk a bűnnel, mert a bűnnek már nincs hatalma rajtunk, hanem valósággal szabadok vagyunk. Valóban szabadok, hogy bűn nélkül éljünk, mert akit Krisztus megszabadított az valóban szabad!

Ez az állapot az, amit egy terhes anyuka is megtapasztal a gyermekének megszületése pillanatában. Óriási megkönnyebbülés, felszabadult öröm. Így vagyunk mi is az újjászületéskor: öröm könnyei folynak végig arcunkon megtapasztalva a régi természet halálát és az új Krisztusi természet győzelmét bennünk. Hihetetlen radikális változás ez! Egy új krisztusi természetű ember születik meg bennünk, ami Isten csodája. Egy teljesen új, krisztusi identitást kapunk a régi romlott természet helyett. Ami ellen tegnap még erőnket meghaladó harcot kellett vívnunk, az most közömbös, értéktelen – kár és szemét – számunkra.

Ez a fantasztikus felszabadult érzés az, amikor már nem kell hordozni a bűn elviselhetetlen terhét, mert azok, mint mázsás súlyok lehulltak rólunk. Már nem kell erőlködnünk azon, hogy jót cselekedjünk, amire korábban képtelenek voltunk, mert a bennünk lévő új krisztusi természet magától értetődő módon automatikusan cselekszi azt. Az új krisztusi természet tulajdonsága, hogy már nincs benne vágy a bűn elkövetésére, ezért annak nincs is ereje rajtunk. Teljesen szabadok vagyunk tőle, sőt teljes szívből gyűlöljük a bűnt és már az is zavar bennünket, ha más életében látjuk azt. Olthatatlan vágy van bennünk az igazság iránt és egy szent, krisztusi indulat (gyűlölet) minden hamissággal, bűnnel szemben.

Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annak okáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.”     (Zsidó 1:9)

Az újjászületést eredményező vajúdásos szenvedés gyötrelmei és a nagy harcban szerzett „sebek” egy ideig még érzékeltetik hatásukat, de az új élet feletti valóságos, leírhatatlan öröm mindent feledtet.

Egy folyamatos élet Krisztusban

Aki az újjászületést valósággal átélte azt nem kell állandóan hívogatni, hogy jöjjön hívő közösségbe és tegyen bizonyságot. Az újjászületett ember egyszerűen nem érzi jól magát a bűnös emberek társaságában, mert iszonyodik a bűntől és a bűntelen (szent) emberek közösségére vágyik. Az a Krisztus pedig, aki benne él bizonyságot akar tenni minden alkalmas pillanatban. Az újjászületett embernek nem kell erőlködnie, hogy mit és miképpen szóljon, mert a Szent Szellem az, aki szól általa. Nem probléma számára a bizonyságtétel, hanem inkább szenved, ha nem szólhat, mert az új krisztusi természet élni akar benne. Az új teremtés állandó megnyilvánulása folyamatosan erősíti a hívő hitét és segíti a hitben való folyamatos növekedésben. Nem probléma számára az igével való táplálkozás, mert állandóan arra vágyik, hogy megismerje, megértse azt, mert Jézus Krisztus a testté lett ige. Csodálkozva veszi észre, hogy mások miért nem értik az igét, amikor annak minden szava Istentől való bölcsesség és igazság. Számára nem kell magyarázni, mert a benne lakó Szent Szellem megmagyarázza azt. Aki megtapasztalta a szent, tiszta élet örömét Krisztusban az iszonyodik bűnt elkövetni, mert gyűlöli azt, ezért fel sem merül benne, hogy vétkezzen, mert az a természetes számára, hogy tisztán megőrizze magát és Krisztus élete nyilvánvaló legyen benne minden nap. Mindennél jobban szereti az igazságot és gyűlöl minden hamisságot és figyelmezteti hívő társait is, ha bűnt lát az életükben. A megmentő szeretet vezérli őt ebben, hogy megmentse azokat, akik bűneik miatt az örök kárhozat felé tartanak.

Az igében van gyönyörűsége és arról gondolkozik éjjel és nappal. Természetes számára, hogy az igével összhangban, annak engedelmeskedve cselekszik, mert Isten a Szent Szellem által a szívébe írta az Ő parancsolatait. Ha mégis követne el bűnt, a tisztán megőrzött lelkiismerete rögtön figyelmezteti őt, megbánja bűnét és elhagyja azt.

Sok hívő kétségbe vonja, hogy lehet-e egyáltalán bűn nélkül élni? Erre csak Jézus volt képes – mondják sokan – a bennünk élő Jézussal (egy újjászületett természettel) azonban erre mi is képesek vagyunk. Az ige egyértelműen beszél erről.

„Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.   (1 János 5:18)

Az ige parancsként mondja nekünk, hogy szentek legyünk teljes életünkben. Ha ezt parancsolja, akkor az lehetséges számunkra, ahogyan Krisztus is betöltötte a törvényt:

„Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek TELJES ÉLETETEKBEN, mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”  (1 Péter 1:15-16)

Ez az ige szerint lehetséges és elvárt állapot, de mi a valóság?

Sok hívő – még azok is, akik úgy gondolják, hogy egyszer megtértek, mert elmondtak egy „befogadó imát” – többnyire úgy gondolnak a keresztre, ahol Jézus elszenvedett és elvégzett helyettük mindent, hogy ők üdvösséget, új (örök) életet nyerjenek. Legtöbbször nem élik át az újjászületés mindent átformáló megtapasztalását az életükben, sőt nem is hallanak újjászületésről. E nélkül pedig nincs hívő élet!

A „megtérésük” emléke, ami egy érintés, egy érzés inkább, hamarosan feledésbe merül és utána folyamatosan küszködnek a bűnökkel és próbálnak egy új életet élni, de egyre sivárabbá, egyre felszínesebbé és egyre erőtlenebbé válik a hívő életük. Az ilyen hívők élete egy idő után már szinte semmiben sem különbözik a megtéretlen világi emberek életétől, és nem világít fáklyaként a sötétségben élő világ számára, mert már maga is a sötétségben él. Ez a biztos jele annak, hogy valaki nem született újjá! Krisztus tehát nem él benne, ezért meg sem tudja tartani őt! Nem véletlen ez, hiszem sok – a testies hívő számára kívánatos és a fülnek tetsző, népszerű – tanítás árasztotta el a gyülekezeteket, ami kiszorította az igazi megtérésről és újjászületésről – a keresztről – szóló beszédet. Ez jellemzi sajnos a modern evangélizációkat is. Az itt „megtért” emberek többsége a világban folytatja tovább az életét és sosem keresi a hívőkkel való kapcsolatot: valójában nem tér meg és nem születik újjá! Ha mégis bekapcsolódik valamelyik hívő közösség életébe, ott a kereszt hordozásáról, a keskeny úton, a szentségben való járásról sosem hall. A gyülekezetek vezetői nem merik ugyanazokat a feltételeket támasztani a hívők felé, mint amiket Jézus elvárt az Őt követő tanítványoktól, mert akkor sokan otthagynák a gyülekezeteket. Ez többször megtörtént Jézussal is, amikor keményebb dolgokról beszélt: sokan elhagyták őt!

Úgy tűnik, hogy a mai „gyülekezetek” inkább a Jézus gyógyítására, csodáira összesereglett, és az ötezer ember megvendégelésén jelen lévő sokaságra hasonlítanak inkább, mint a Jézust valóban követni akaró, régi életüket teljesen feladó, odaszánt, hűséges kis tanítványi seregre.

Jézus azt mondta magáról, hogy Ő az „ajtó” (a „szoros kapu”), de azt is mondta, hogy Ő az „út”, de nem a „széles -”, hanem a „keskeny út”.  Óriási különbség a végeredményt tekintve, hogy melyik úton járunk. A keskeny út a Jézus Krisztussal való valóságos közösséget jelenti, ami az Atyához vezet, a testüket halálba nem adott széles úton járó hívőket pedig az Atya nem is ismeri, és a végük kárhozat (Máté 7.13-23). A „szoros kapun” kell átmenni a valóban megtért, újjászületett hívőknek és utána folyamatosan a keskeny úton járva élni a hívő életet, minden nap: eggyé válni Jézussal és folyamatosan benne is maradni. Ez vezet az Atyához és ez jelenti az igazi hívő életet és az örök életet!

„És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. ….Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. …. Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem,….”   (János 17:19-23)

Csak a kereszt munkájának nyomait magukon viselő, új életben járó keresztyének megnyilvánulása indíthatja a világot arra, hogy ők is a kereszthez – Jézus Krisztushoz – jöjjenek, és új életet kapjanak. Ami ugyanis testtől születik annak testi, és ami szellemtől annak szellemi eredménye van.

Abonyi Sándor

2014-07-28

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: evangélium, evangelizálás, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Újjászületés és egy új életben járás – Abonyi Sándor   bejegyzéshez

  1. Guti Tünde szerint:

    Dicsőség az Úrnak ezért a világos igei tanításért!

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: „Tegyetek tanítványokká ……” – Abonyi Sándor | keskeny út – narrow way

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s