Hogyan működik a (többszemélyes) presbiteri vezetés? – Abonyi Sándor

(Részlet a Merre tovább gyülekezet című könyvből)

PDF formátumban letölthető itt: Hogyan működik a presbiteri vezetés

– § –

Ezek után térjünk rá, hogyan működik egy helyi gyülekezet több személy általi vezetése? A válasz az, hogy emberileg sehogy. Tulajdonképpen ebben az esetben is egy egyszemélyi vezetésről van szó, csak ez az egy személy nem egy ember, hanem maga a Szentlélek. A Szentlélek az, aki a prófétaság szelleme által, több személyen keresztül vezeti igei módon a gyülekezetet.

A presbiteri vezetés esetén nem egy „bizottság” általi több személyes vezetésről van tehát szó, ahogy ezt sokan gondolják, hanem a Szentlélek által vezetett, tökéletes egységben mozduló elöljárókról.

Az elsőség kérdése (első az egyenlők között?)

Nézzük meg mit ír az Ige arról, hogy ha a gyülekezetben presbiteri vezetés van, akkor kell-e valaki, aki úgymond első legyen az egyenlők között. Azért kell erről beszélni, mert emberi ésszel önkéntelenül adódik ez a kérdés, és sokan így is vélekednek. Isten gondolata azonban nem emberek gondolata.

Isten szerint az elöljárók egymással teljesen egyenlők, nincs közöttük első. Péter sem volt első az apostolok között, mint sokan gondolják. Az „előállván a tizeneggyel” kifejezés éppen azt mutatja, hogy egyenlő volt a többiekkel (együtt álltak elő). Az, hogy ő szólalt meg csak annyit jelent, hogy nem beszélhettek egyszerre mindnyájan, mert abból zűr-zavar lett volna. (pl. azért, mert Áron beszélt Mózes helyett, még nem jelenti, hogy Áron volt a főnök. Csak azért beszélt ő, mert Mózes nem vállalta és Isten Áronnak adott ajándékot a beszédre.)

Néhány negatív példa az Igében:

„…egymás között a felett vetekedtek az úton, ki a nagyobb? És leülvén, odaszólította a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.”   (Márk. 9.34 –35.)

„Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.” (3 Ján. 1.9-10.)

„Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.”    (Mát. 20.28)

„És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;       (Kol. 1.18.)

Az Igében teljesen egyértelmű, hogy (emberek között) nincs elsőség. Ezt Isten még akkor sem engedi meg, ha valaki apostol. Péter, mint apostol presbitertársnak nevezi magát. (Jézus az első közöttük)

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenő dicsőségnek részese; ”    (1 Pét. 5.1.)

Miért fontos erről beszélni? Azért, mert, ha van egy személy, aki első az egyenlők között, aki több joggal rendelkezik, mint a többiek vagy néhány dologban – előre meghatározott módon – fölébe van helyezve a többieknek, akkor az egyszemélyi vezetés csírája már el van vetve, és csak idő kérdése mikorra érik be teljes egészében.

A presbiterek szószólója (képviselője)

Újabb megoldásnak tűnhet, hogy valaki a presbiterek közül, mint kijelölt szószóló képviseli a többiek véleményét. A következő Igékből úgy tűnhet, hogy Péter, mint szószóló emelkedik állandóan szólásra.

„Péter azonban előállván a tizeneggyel, felemeli szavát, és szól nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédemet!”    (Csel. 2.14.)

„És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét, és higgyenek.” (Csel. 15.7.)

„Miután pedig ők elhallgattak, felel Jakab, mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!”   (Csel. 15.13.)

Amint a példákból látjuk Péter nem egyedül, hanem a tizeneggyel együtt állt elő, hogy kifejezze az elöljárók egyenlőségét, de a Lélek indítására ő szólal meg. Látjuk még, hogy egy másik esetben Jakab az, aki feláll és szót kér. Az, hogy mikor ki áll fel, és ki szól, azt a Szentlélek ajándékainak működése határozza meg.

Az apostol egyenlőségét mutatja az is, amikor Kornélius házánál Péter apostol a Szentlélek vezetésének engedve nagy jelentőségű dolgokat kezdeményezett (a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek), de arról utólag felelősséggel el kellett számolnia a többi elöljáró felé, és mindannyian együttvéve hagyták jóvá az ott történteket.

Oszlopok

Találkozunk az igében olyan megjelöléssel, hogy a vezetők közül, valaki(k) oszlopokul tekintetnek, a kapott kegyelem szerint.

„És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtják nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk:”            (Gal. 2.9.)

Az oszlopoknak az a megtiszteltetés jut, hogy nagyobb terhet hordozhatnak. Ebből adódóan többször vannak a figyelem középpontjában, mint pl. Péter és János, de mellettük ott volt a többi apostol is (a jeruzsálemi gyülekezet vénei), akiket talán már megnevezni is gondot okoz sokaknak, de attól ők mégis a gyülekezet elöljárói voltak. A „Péter és János kettős” szerepeltetésével az Ige pontosan azt akarja kifejezni, hogy nem egy ember, hanem legalább kettő együtt, akik a gyülekezetet képviselik. Nem azt jelenti, hogy az oszlop az főnök, mert a 12 közül egyszerre nem lehet 3 főnök.

Az elöljáró súlya a gyülekezetben

Felvetődik a kérdés, hogy lehet-e különbség az elöljárók súlya között. Bizonyos különbséget az Ige is tesz. Beszél jól forgolódó presbiterekről, valamint olyanokról, akik oszlopok.

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltassanak, főképpen, akik a beszédben és a tanításban fáradoznak.”     (1 Tim. 5.17.)

„Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra. A vétkeseket mindenekelőtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg előítélet nélkül, semmit sem cselekedvén részrehajlásból.”     (1 Tim. 5.19-21.)

A gyülekezet elöljárója egy nagy tapasztalattal rendelkező, kipróbált hívő, aki feddhetetlen életet él, élete például szolgál mások számára. Tekintélye ezzel szemben igeileg igen érzékeny talajra van helyezve. Isten bizonyára jól tudja, mit és miért tesz.

Az, hogy már két vagy három hívő tanúbizonysága elegendő egy presbiter ellen szóló vád elfogadásához, azt jelenti, hogy nem valami nagy „hatalmat” enged meg az ige egy elöljárónak a gyülekezetben.

Néhány szó a tekintélyről

A különböző Biblia fordításokban a tekintély, a nagyság és a hatalom, mint rokon értelmű szavak fordulnak elő.

„Ábrámnak igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje és aranya.”  (1 Móz. 13.2.)

„Mert a zsidó Mordokaj második ember volt Ahasvérós király után, tekintélyes volt a zsidók között, és igen kedvelték honfitársai, mert népe javát kereste, és egész nemzetségének a békéjén tevékenykedett.”  (Eszter 10.3.)

„Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.” (Jób 1.3.)

„Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak – hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét -, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek.”  (Gal. 2.6.)

„Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit.”    (1 Thessz. 2.7.)

A hatalom, alávetettség, tekintély alapon történő vezetés (uralkodás) nem igei. Téves értelmezés a katona Kornélius századosnak hatalom-alávetettségére hivatkozni, mert Isten országa nem parancs-uralmi rendszer.

Isten hatalmat adott nekünk a Jézus nevében a gonosz minden munkájának lerontására, de ez nem emberek (hívők) feletti hatalom. Ez volt az az új tudomány, amit Jézus szolgálatba állásakor bemutatott. Hatalmat vett az emberben lévő gonosz lelkek felett és kiűzte azokat, de nem vett hatalmat azok felett az emberek felett, akikben a gonosz lelkek voltak. Ezeknek az embereknek megmaradt a szabad akaratuk és úgy dönthettek, ahogy nekik tetszett. Az embernek megadta Isten azt a jogot, hogy szabadon döntsön az élete felett. Választhatja a jót, de választhatja a rosszat is, ha ő úgy akarja. Isten tanácsolja, hogy válasszuk a jót, mert ő, mint teremtő tudja, hogy mi a jó a teremtményének. A különbségtételnek ez a hiánya az, ami veszélyes szekták keletkezéséhez vezethet. Egy igazságtól elhajlott vezető belekényszeríthet embereket olyan döntésekbe, amit ők valójában nem is akarnak.

Az elöljáró, mint példakép

Az Ige egyértelműen elvárja az elöljáróktól, hogy magaviseletük példa legyen a hívők számára.

Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.”         (1 Péter 5.2.)

Az Ige szellemi, de ugyanakkor nagyon gyakorlatias is, mert egy tapasztaltabb hívő példáján mutatja be az Isten útját választó hívőknek, hogyan kell követni Krisztust. Ezért tanácsolja az Ige, hogy figyeljenek a hívők elöljáróik életére (különösen életük végére) és tanuljanak azokból.

„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólták nektek az Isten beszédét, és figyeljetek az ő életük végére, kövessétek hitüket.”          (Zsidó 13.7-9.)

Érdekes, hogy rögtön az elöljárók, mint példakép után említi az Ige, hogy

– Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz,

– valamint idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni.

Azt jelenti ez számunkra, hogy Pál apostol élete, életének vége példa számunkra ma is. A mai elöljárók életét és munkáját az övéhez hasonlítva kell megítélni. Nagy bátorság és feddhetetlen élet szükséges ahhoz, hogy Pállal együtt tudjuk mondani, mint elöljárói egy gyülekezetnek, hogy:

Legyetek az én követőim atyámfiai és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, miképpen mi néktek példátok vagyunk.”      (Fil. 3.17.)

Legyetek az én követőim, mint én a Krisztusé.”    (1 Kor. 11.1.)

„Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. ”  (1 Pét. 2.21.)

„Mert példát adtam néktek, hogy miképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.”    (János 13.15.)

A legfőbb példakép számunkra maga Jézus, akit az elöljárók és hívők egyaránt követnek. Ezzel együtt kell, hogy az elöljáró maga is példakép legyen a kevesebb tapasztalattal rendelkező hívők számára, mint ahogyan az ő számára példakép Jézus. Az elöljáró nem főnök (abszolút tekintély), hanem példakép, akire a hívők figyelnek és saját érdekükben „engedelmeskednek nekik, mert ők vigyáznak a lelkükre”.

Elöljárókkal szemben támasztott követelmények

Nézzük milyen követelményeket támaszt az Ige, amelyeknek kell, hogy egy elöljáró megfeleljen.

„Igaz ez a beszéd: ha valaki püspökséget kíván, jó dolgot kíván.

Szükséges, hogy a püspök

– feddhetetlen legyen,

– egyfeleségű férfi (egész életében egy),

józan, mértékletes,

illedelmes, vendégszerető,

– a tanításra alkalmatos;

– nem borozó, nem verekedő,

nem rút nyereségre vágyó; hanem

szelíd, versengéstől mentes, nem pénzsóvárgó;

ki a maga házát jól igazgatja,

gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?)

ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék.

Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívülvalóktól; hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék.”        (1 Tim. 3.1-7.)

Ma ezt úgy mondanánk, hogy vezetővel szemben támasztott követelmények. Hiszem, hogy Isten ezt eredetileg minden vezető férfire érvényesnek tekintette, nemcsak gyülekezeti elöljárókra. Az utolsó idők Istentől elfordult világában ezek a követelmények sajnos már egyáltalán nem kérhetők számon világi vezetőkőn. Kormánytagok közismerten korruptak (pénzsóvárak), paráznák, nem éppen szelídek, versengők. Sajnos a világ mai állapota hatással van az egyházra is, ezért ha végigtekintünk környezetünkben, nagyon kevés gyülekezeti elöljárót találunk, aki feddhetetlen. Női elöljárók az egyházban, teológiáról kikerült fiatal pásztorok, a pénzsóvárgás, a versengés (felekezeti pártoskodás), a siker hajszolása, esetenként paráznaság, amelyek leginkább jellemzők ma az egyházi elöljárókra. Pedig szükséges, hogy jó bizonyságuk legyen a kívülvalók felé is.

Isten azt várja az elöljáróktól és a hívőktől egyaránt, hogy az Ige ilyen értelemben is betöltésre kerüljön.

Mit lehet ennek érdekében tenni?

– tisztában kell lenni azzal, hogy Isten nem módosította időközben a fenti követelmény-rendszert és nem is hatalmazhatott fel senkit annak módosítására.

– szükséges az elöljárók őszinte bűnbánat gyakorlása,

– és végül, ha más nem segít, szükséges az elöljárók megintése.

Elöljárók megintése

Az ember nem Isten, így az elöljárók sem tévedhetetlenek. Az elöljárók sem mentesek a kísértésektől, ezért előfordulhat az is, hogy valami miatt őket is meg kell inteni. Ha egy elöljáró élete nem feddhetetlen, munkája kifogásolható, az Ige rendelkezik arról, hogy mi ilyen esetben a teendő.

„Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog.”            (2 Kor. 13.1.)

Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra.” (1 Tim. 5.19.)

Láthatjuk, hogy már két személy (gyülekezeti tag) bizonysága alapján az elöljáró meginthető, mint bármely más gyülekezeti tag. Nem vezető ellenes gondolatok ezek, hanem mindannyiunk érdekében fontos erről beszélni.

Ha nem működik vagy elmarad az elöljárók megintése, az súlyos következményekkel jár a gyülekezetre – Krisztus Testére – nézve. Egy elöljáró kifogásolható életvitele, rossz munkája negatív példa, ezért nagyon sokat árthat a gyülekezetnek. Az Ige elvárja, hogy az elöljáró vegye komolyan az intést, és ha jogosan megintik, fogadja el azt, és valódi változás következzen be az életében ill. munkájában. Ha nem fogadja el az intést, ha szóban elfogadja, de nem követik tettek, akkor taníthatatlan, Istennel szemben engedetlen emberről van szó. Az ilyen személy diktátorrá válhat és lehet, hogy későn döbben rá, hogy megtérjen, de már nem találja meg a megbánás helyét. A hívők Igével szembeni engedelmessége, hogy betartsák az elöljárók felé is az intésre vonatkozó fokozatokat, és ha ez sem segít, akkor Isten elveti a méltatlanná vált elöljárót és talál jobbat.

A gyülekezeti élet tisztasága, Isten országának építése szempontjából fontos, hogy a hívők felelősséggel gyakorolják az elöljárók megintését. Az elöljáróknak is érdekük, hogy Isten időben figyelmeztesse őket, amíg nem késő. Az elöljárónak fontos, hogy megtanulja elfogadni az intést, és alázatban tudjon maradni.

Találunk példákat elöljárók megintésére a Bibliában? De még milyen sokat! Az Ószövetségi próféták gyakran intettek meg királyokat, de láthatunk más példákat is bőven:

– Sámuel próféta meginti Saul királyt engedetlensége miatt,

– Nátán próféta kellő bölcsességgel, de meginti Dávid királyt paráznaság miatt,

– Illés próféta meginti Akháb királyt és Jezabelt a feleségét.

– Pál apostol meginti Péter apostolt a zsidók előtt való képmutatása miatt.

A presbiterek és más szolgálatok kapcsolata

Még ha apostoli szolgálata van is valakinek az sem jogosítja fel őt arra, hogy gyülekezeti elöljárók felettese (főnöke) legyen.

„A köztetek levő presbitereket kérem én a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja és a megjelenő dicsőségnek részese:”      (1 Péter 5.1)

Az Igében több helyen találkozunk vele, hogy a gyülekezet vezetőségét úgy nevezi, hogy apostolok és vének; de többnyire csak vének megjelöléssel találkozunk. Miből adódik ez a különbség. Az apostolok többnyire utaznak a különböző helyi gyülekezetek között. Itt-ott hosszabb időt eltöltenek, ill. többnyire van egy állandó lakhelyük. Az apostolok a lakhelyük szerinti helyi gyülekezetben a vének mellett, mint presbitertársak vesznek részt a vezetőség munkájában. Ha nincs apostol a gyülekezetben – a vének önmagukban alkotják a döntéshozó „testületet”. Ezt látjuk a Jeruzsálemi Gyülekezet esetén is.

„Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nem kis vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy Pál, Barnabás és néhányan mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.”   (Csel. 15.2.)

„Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének fogadják őket, és ők elbeszélik, milyen nagy dolgokat cselekszik az Isten ővelük. Egybegyűlnek azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.” (Csel. 15.4-6.)

Ez a központi döntés egy igen nagy súlyú, az akkori pogány ill. zsidó keresztyén világot megosztó kérdésben volt szükséges és az egységet munkálni volt hivatott, a későbbiekben ilyennel nem találkozunk. A helyreigazítandó dolgokat később az apostolok szóban vagy levélben (pl. Pál levelei) korrigálják. Ezek, mint parancsolatok, vagy mint ajánlások jelennek meg.

Sok igehely a helyi gyülekezet vezetőségeként csak véneket említ és így van ez a mennyei mintánál is, ahol a király előtt leborulnak a vének (Jel. 4.4.).

Az Efézusi levélben említett 5 szolgálat (apostol, próféta, evangélista, pásztor, tanító) és a gyülekezet vezetőségét alkotó presbiterek kapcsolatára az alábbi Igék utalnak:

Az apostol, mint elöljáró társ:

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenő dicsőségnek részese; ”     (1 Pét. 5.1.)

A próféta, mint elöljáró:

„Akkor tetszik az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válasszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek voltak.” (Csel. 15.22.)

Júdás és Silás pedig maguk is próféták lévén, sok beszéddel intik az atyafiakat, és megerősítik.”    (Csel. 15.32.)

Az elöljáró, mint tanító:

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen, akik a beszédben és tanításban fáradoznak.”            (1 Tim. 5.17.)

Az elöljárók, mint pásztorok:

Az efézusi véneknek mondja Pál apostol:

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra (pásztoroljátok), melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.”    (Csel. 20.28.)

A felsorolt Igékből érzékelhető, hogy a presbiter egy vezetői feladat, de az egyben párosul apostoli, prófétai, evangélista, tanítói vagy pásztori szolgálattal. Az evangélista Filepet, mint a jeruzsálemi gyülekezet diakónusát ismerjük meg. Az Igéből ilyen kapcsolódási pontok látszanak, de az Igéből nem derül ki, hogy pl. Apollós, aki híres tanító volt, vagy Agabus aki próféta volt egyben presbiter is lett volna. Filep próféta lányai női mivoltuknál fogva viszont kizárt dolog, hogy presbiterek lettek volna.

A Szentlélek vezetésének megvalósulása

Néhány gyülekezet vezetőjével beszélgetve a következőket fogalmazták meg:

– az nem lehet, hogy a gyülekezetnek ne legyen egy vezetője, mert akkor az nem működik (zavar, káosz van),

– ha több ember vezeti, akkor az olyan lesz, mintha egy bizottság vezetné a gyülekezetet.

A presbiteri vezetés fő jellemzőit a következőképpen lehetne megfogalmazni:

– nem többszemélyes (bizottsági) vezetés van, hanem

– a Szentlélek az egyszemélyi (szellemi) vezető, aki a presbitereken és a gyülekezetben lévő prófétákon keresztül a prófétaság szelleme által vezeti a gyülekezetet.

Amikor Pál apostol magához hívatja az efézusi gyülekezet véneit, így ír:

„Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. ”      (Csel. 20.28.)

Valójában a Szentlélek az, aki a vezető szeretne lenni egy gyülekezetben és azért tesz vigyázókká többeket (véneket), hogy mint tapasztalt elöljárói egy gyülekezetnek azon őrködjenek (vigyázzanak), hogy a Szentlélek mindenkor vezető maradjon.

Döntés a gyülekezetben: dönt a Szentlélek

Talán egyik legérdekesebb és a bűnös természetünkből adódóan hatalomra törekvő, türelmetlen ember számára legnehezebben elfogadható az a döntési mód, ahogyan Isten akarja, hogy döntések szülessenek a gyülekezetekben. Nézzünk meg néhány Igét ezzel kapcsolatban:

„Mikor azért azok szolgálnak az Úrnak és böjtölnek, monda a Szentlélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust  a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátják őket.”  (Csel. 13.2 –3.)

Tetszik nékünk, miután egy értelemre jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal, oly emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Küldöttük azért Júdást és Silást, kik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket. Mert tetszik a Szentléleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül.”   (Csel. 15.25-28.)

„Valakik annak okáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk. ”  (Fil. 3.15–17.)

Mit tudunk megállapítani ezekből az Igékből, nézzük meg részletesen:

  1. Szolgálni és böjtölni az Úrnak, amíg ki nem jelenti akaratát: dönt a Szentlélek.

“Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szentlélek” (Csel. 13.2 .a.)

  1. A Szentlélek kijelentése kell, hogy megerősítsen olyan dolgot, amit korábban már másnak is kijelentett.

„Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust arra a munkára, amelyre én őket elhívtam.”         (Csel. 13.2 .b.)

  1. Csak a szellemben megtörténtek után történhetnek meg az emberi (fizikai) cselekedetek.

„Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátják őket.”   (Csel. 13.3.)

  1. A döntés egymással és a Szentlélekkel is egységben kell, hogy történjen és ne valamiféle többségi szavazással, mert ez az, ami tetszik nekünk és a Szentléleknek is. Ehhez kell, hogy az elöljárók őszinte közösségben legyenek, egymás véleményét ismerve, mert különben nem tudják, miben kell egyetérteni.

Tetszik nékünk, miután egy értelemre jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ….”  Csel. 15.25.a.)

“Mert tetszik a Szentléleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok …”    (Csel. 15.28.a.)

  1. Ha nem lenne meg az egység (egy értelemre jutás), mert valamely dologban másképp értünk dolgokat és éppen ezért másképpen gondolkozunk felőle, akkor életbe lép az első szabály: Kezdjünk el imádkozni, és Isten majd kijelenti nékünk.

„ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek…”  (Fil. 3.15.b.)

  1. Ha valamiben már egységre jutottunk, akkor abban kezdjünk el cselekedni, de a cselekvésben legyünk egyek.

“Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.”   (Fil. 3.16.)

Teljesen egyértelmű tehát, hogy Isten az imán és böjtön alapuló, Szentlélek által kijelentett (vezetett), teljes egységben való előrehaladást és a teljes cselekvési egységet támogatja.

Nem támogatja viszont a véleménykülönbségek melletti előrehaladást, hanem ha ilyen van, azt félre kell tenni mindaddig, míg Isten kijelentése által létre nem hozza az egységet. Mennyi probléma forrása ez a gyülekezetekben ma, hogy ezeket az Ige szerinti döntési szabályokat nem tartjuk be!

Érdemes a fentiek alapján elgondolkozni azon, hogy gyülekezeten belül és gyülekezetek között, megcsontosodott véleménykülönbségek mellett, odaszánt imádkozó emberek nélkül, miért jön az elerőtlenedés, lemorzsolódás ill. a szakadás.

Engedelmesség

Az engedelmesség Isten szemében egy szükséges dolog, de ki vagy mi felé és, hogyan kell, hogy ez az engedelmesség megvalósuljon?

Az ember – bűnös természetéből adódóan – alapvetően lázadó. Az engedelmességet saját érdekében kell mindenkinek megtanulnia, mert senki sem lehet egy senkinek nem engedelmeskedő „kis isten”, mert az a Sátántól, a lázadás atyjától van.

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók (pásztorok )  … ”   (Zsid. 13.17.)

A hívők saját érdekükben jó, ha engedelmeskednek elöljáróiknak, kivételt képez, ha olyat kérnek tőlük, mint pl. Pétertől és Jánostól, hogy Jézus nevében ne tanítsanak. Ilyen kérésre természetes volt a válaszuk:

„ … Istennek kell inkább engedni, mint az embereknek. ”   (Csel. 5.28 -29.)

Az engedelmességet mindenkinek meg kell tanulni, nem volt ez alól kivétel maga Jézus sem. Az engedelmesség iskolájában az Ige szerint „két fő tantárgy” van, és ezek a szenvedés és az alázat.

„Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; ” (Zsid. 5.8.)

„És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”    (Fil. 2.8.)

Az engedelmesség az Ige szerint nagyon sokirányú. A hívők engedelmessége sokkal sokrétűbb annál, mint egyetlen személy felé való engedelmesség, mert az despotizmushoz (önkényuralomhoz) vezethet, és sérti a hívőt az ő szabadságában és „királyi papságában”.

Engedelmesség az Úrnak, az Igének:

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak. 4.7.)

“Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Íme, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!”   (1 Sám. 15.22.)

Engedelmesség a próféciának (látásnak):

„Azért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt;”   (Csel. 26.19.)

Engedelmesség Isten szolgáinak (elöljáróknak):

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.”      (Zsid. 13.17.)

Engedelmesség egymásnak:

„…mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”  (1 Pét. 5.5.)

Engedelmesség a férjnek:

„…Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben.”            (Eféz. 5.21-24.)

Engedelmesség az apáknak, szülőknek:

„Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;”    (1 Tim. 3.4.)

Engedelmesség az időseknek (véneknek):

„Hasonlóképen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”   (1 Pét. 5.5.)

Engedelmesség a felsőbb hatalmasságoknak:

Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.”     (Róma 13.1.)

Engedelmesség az emberi rendeléseknek (polgári törvényeknek):

„Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint feljebbvalónak; …”   (1 Pét. 2.13.)

Láthatjuk hányféle irányban vár el tőlünk Isten engedelmességet. Ha mindezeket sikerül a hívő életünk során megélni, ami a mai – lázadás szellemét munkáló – korban nem kis teljesítmény, akkor elegendő, ha az elöljáró példaképe a nyájnak és nem kell parancsolgatnia. Érdemes ezt megtanulni, mert mind az engedelmességnek, mind az engedetlenségnek ára van.

Engedelmesség eredménye: áldás

„Lásd, én adok ma elébetek áldást és átkot! Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket én e mai napon parancsolok néktek;”      (5 Móz. 11.26-27.)

Engedetlenség következménye: átok

„Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, amelyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertetek.”       (5 Móz. 11.28.)

„Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;”            (Kol. 3.6.)

„ Mert, utálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka. ”  (Péld. 3.32.)

„ Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.”    (1 Sám. 15.23.)

– § –

A könyv teljes terjedelemben elérhető itt:

Merre tovább gyülekezet

Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Magyar tanítások, szolgálati ajándékok, vezetés
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s