A Gecsemánétól a Golgotáig – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt: A Gecsemánétól a Golgotáig

Sok hívő emlegeti, hogy Jézus helyettünk ment a keresztre és a mi bűneink miatt szenvedett és halt meg. Ez alapvetően igaz, de ha itt megállunk, és nem beszélünk egyéb – ezzel kapcsolatos – dolgokról, amiket a követőinek mondott, akkor könnyen olyan gondolatok vernek gyökeret az elménkben, hogy a kereszt az Jézus sorsa volt, az Ő megváltó munkájának a része.

Mivel Jézus helyettünk ment a keresztre, nekünk már semmi dolgunk a kereszttel, mert már minden „elvégeztetett”, és nekünk csak annak eredményét, áldását kell élveznünk, amit Jézus elvégzett helyettünk?

A mi részünk csak a kegyelem elfogadása és az áldásban való járás lenne csupán? Az a sok szenvedés és minden kellemetlenség, amit Jézus megtapasztalt a földi élete során, csak az Ő életének és szolgálatának a része volt és nekünk semmi közünk hozzá? Ha mégis sok kellemetlenséget kell átélnünk az életünkben, akkor az a gonosz munkája lenne?

Úgy tűnik sok hívő így gondolkodik ma! Ez azt is jelenti azonban, hogy nagyon felületes az ismeretük és a Krisztusban való megtapasztalásuk és pontosan a hívő élet lényege marad ki az életükből. Úgy is lehetne mondani, hogy „elmennek a kereszt mellett” vagyis „kikerülik a keresztet!”

Amikor Jézus követéséről van szó, a hívők gyakran gondolnak Jézus földi szolgálatára, de ilyenkor elsősorban a gyógyításaira, a csodatételeire, a beszédeire és más általunk is kívánt cselekedeteire gondolnak. Kevesen gondolnak viszont a vallásos elöljárókkal (farizeusokkal és írástudókkal) való állandó harcára és talán alig gondol valaki arra, hogy ha Őt követjük, akkor nekünk is be kell járni Jézus életének utolsó – egyáltalán nem kellemes – szakaszát: a Gecsemánétól a Golgotáig, aminek következménye az üres sír, a feltámadás.

Jézus igazi követői valójában azok, akik ezt az utat is bejárják:

  • Éltünk már át a saját akaratunkról való lemondást, ha kell „vért izzadva” is, ahogyan Jézus tette a Gecsemáné kertben, hogy az Atyának engedelmeskedjen?
  • Kiálltunk már szenvedéseket is Jézus követése miatt?
  • Átéltük már mi is, hogy a hozzánk közel állók elárultak és megtagadtak bennünket és nem akartak a továbbiakban közösséget vállalni velünk,
  • Meg nem értve, igazságtalanul ítéltek már el bennünket?
  • Fizikailag, de legalább szóban bántalmaztak – megvertek – már bennünket?
  • Kigúnyoltak már bennünket, mert túl komolyan vettük a hitünket?
  • „Lemeztelenítve” megszégyenítettek már bennünket, minden őszinte cselekedeteinket negatívan értékelve?
  • Bántak már úgy velünk, mint ha gonoszok lennénk, a „gonoszokkal téve egyenlővé” bennünket?
  • Éreztük már úgy, hogy magányosak vagyunk, teljesen egyedül maradtunk Jézus igazsága melletti kiállásunk miatt?
  • Előfordult már, hogy Jézushoz hasonlóan nyilvánosan megszégyenítettek bennünket, mert mindvégig hűségesek voltunk az igazsághoz, Jézushoz?
  • Még sok hűséges hívő sem élt át a hite miatt mártírhalált, mint azt manapság is látjuk több arab országban, de esetenként ez sem kizárt.
  • Tudjuk mi is mindezen szenvedések és esetleg kínzások közepette Jézussal együtt azt mondani, hogy „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek”?

Mindez a mi „futásunknak” is szerves, lényegi része, csak ezek után – a futásunkat bevégezve – mondhatjuk mi is Jézussal együtt, hogy „elvégeztetett”. (Pál apostolnak is bőven kijutott Jézus szenvedéseiből, amit ő egyszerűen csak „könnyű szenvedéseknek” nevezett.)

Mindezekre szükség volt Jézus életében, hogy megfuthassa az Atyától rendelt pályáját és teljesen bevégezze a szolgálatát. Ha valami elmaradt volna ezekből, akkor a szolgálata nem lett volna teljes, hiányt szenvedett volna és nem teljesítette volna azt a célt, amiért az Atya elküldte Őt.

Nekünk is hasonló utat kell bejárnunk, ha az Ő követője akarunk lenni? Mi az, ami a mi hívő életünknek is része kell, hogy legyen, ha valóban követni akarjuk Őt?

Mondhatjuk, de hát Ő volt a Megváltó és mi nem vagyunk azok és Ő helyettünk szenvedett és halt meg. Igen! Igazként, bűntelenül mások bűneit magára vállalva, mint Megváltó – az Atya terve szerint mások helyett meghalva, fizikailag – ez valóban nem a mi részünk. A többi azonban része kell, hogy legyen a mi hívő életünknek is, mert különben a hívő élet lényege marad ki az éltünkből.

A hívő életünk lényegét jelképező vízkeresztséggel (bemerítés) kapcsolatban ezt írja a Rómaiakhoz írt levél:

Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele.    (Róma 6:3-8)

Ebből világosan látszik, hogy a hívő életünk valahol ott kezdődik, ahol Jézus földi szolgálata véget ért: a keresztnél! Sőt ott is folytatódik: a „keresztet hordozva minden nap”.

Ebből az igeszakaszból több mindent megtudunk:

  • A „nem tudjátok”? kérdés jelzi, hogy sokan valóban nem tudják, tehát jó tudomásul venni!
  • A kereszt a mi sorsunk is, nem lehet azt kikerülni; az által ugyanis „vele együtt” mi is „eltemettetünk” (az óemberünk meghal); ez a halál ugyanis a feltámadás, az új életben való járásunk záloga.

A feltámadott élet erejében való járás előfeltétele „a Krisztussal együtt való meghalás”!

Nézzünk meg néhány igét, hogy miket mondott Jézus az Őt követni akaróknak, főként életének erre az utolsó szakaszára vonatkozóan:

Aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”     (Máté 10:38-39)

„Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd;” (János 15.20.)

„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.”   (János 15:18-19)

Nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást”.    (Máté 24:9 -10.)

Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért”. (Lukács 6:22)

„Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.”   (Fil. 1:21)

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus;”    (Gal. 2:20)

 „Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy amikor eljön az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek.”  (János 16.1-4)

Nem kell tehát megbotránkoznunk ezeken, mert ezek az igazi hívő élet természetes velejárói és Jézus nem akar ezzel kapcsolatban tudatlanságban tartani bennünket, hanem előre figyelmeztet ezekre:

„Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy amikor eljön az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek.”  (János 16.4.)

Sok hívő egy szenvedés mentes keresztyén életre vágyik, de ez lehetetlen. Nem kívánhatunk magunkat többet, mint a Mesterünk, akit követünk.

Bármennyire is szeretnénk elkerülni a szenvedést, de az lehetetlen, mert az igaz hívő élet velejárója. Jézus sem kerülhette azt el. A Zsidókhoz írt levél így ír erről:

„Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek,   (Zsidó 5:7-9.)

Ha Jézus a sok szenvedés árán tanulta meg az engedelmességet, miből gondoljuk, hogy mi kikerülhetjük ezt, ha engedelmességben akarunk mi is járni?

Nem tudjuk tehát mi sem kikerülni a hívő életünkben a Golgotát, a “kereszt felvételét és hordozását”, és Jézushoz hasonlóan nekünk is be kell járni a „Gecsemánétól a Golgotáig” vezető utat.

Jézus az alfa és az omega, a kezdet és a vég. Ha „vele együtt” kezdjük a hívő életünket, akkor vele is fejezzük be; felültetve a mennyekbe a feltámadott Jézus Krisztusban.

Mindezen megpróbáltatások és szenvedések ellenére Jézus a „Hegyi beszédében” a világban megszokottal eléggé ellentétes módon beszél arról a boldogságról, amit egyedül csak Ő tud adni nekünk. Szolgáljanak itt befejezésül Jézus szavai, hogy megvidámítsanak, megörvendeztessenek bennünket, akik sokszor sírunk, szenvedünk, háborúságot szenvedünk, szidalmaznak bennünket és közben talán nem is tudatosodik bennünk, hogy mi vagyunk a boldogok.

Jézus így beszél ezekről:

Boldogok

  • a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa
  • akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak
  • a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet
  • akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek
  • az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek
  • akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják
  • a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak
  • akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa
  • ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.

Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak.

Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.

Ti vagytok a világ világossága! Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.

Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”    (Máté 5:3-16)

ÁMEN

Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: evangélium, evangelizálás, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szellemi harc, Szentség
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) A Gecsemánétól a Golgotáig – Abonyi Sándor bejegyzéshez

  1. olaherik szerint:

    Nagyon jo iras koszonom.

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s