A Jézus után vágyódó szív

Hitünk célja

„Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?” Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” (Jn 20,13; EFO)

Mária nem gondolt arra, hogy Jézus feltámadt. Máté evangéliumában az Úr négyszer jelentette ki a tanítványoknak, hogy miután meghalt, fel fog támadni a halottak közül, Mária mégsem emlékezett rá. Azon a napon tehát minden reménye összetört, és egyedül csak az Úr testét kereste. Tudatlansága ellenére azonban az Úr megmutatta Magát neki, az Őiránta való egyedüli vágyakozása miatt.

Az Úr azért jelent meg Máriának, hogy megelégítse azt a szívet, amely Őutána éhezett és szomjazott. Volt tehát egy szív, amelyet teljesen csak az Úr utáni vágy töltött ki, ezért Ő lépett, hogy találkozzanak. Ha lehet így mondani, nem akkora nagy baj, ha kicsit hiányos a tudásunk; ha viszont olyan szívünk van, amely felindítja az Urat, az a legértékesebb dolog.
Watchman Nee

View original post

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezetépítés | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s