Jeruzsálem vagy Babilon? – Sigurd Bratlie

Különböző néven nevezett sok keresztény felekezet van a világon, de az ige szerint valójában csak „két egyház” létezik: egy igaz és egy hamis. Az ige az emberek által létrehozott hamis egyházat Paráznának, a Jézus Krisztus által épített Egyházát pedig Menyasszonynak nevezi. A kérdés az, hogy ki melyikhez tartozik. Ennek eldöntésében segítenek ezek az írások. Abonyi Sándor

(Részlet Sigurd Bratlie „Menyasszony és Parázna” című könyvéből)

PDF formátumban letölthető itt:  Jeruzsálem vagy Babilon

A könyv teljes terjedelemben letölthető itt: A Menyasszony és a Parázna

– § –

Babilon

„Kalmáraid voltak a föld nagyjai,” (Jel. 18.23). A kereskedés a Parázna egyik munkamódszere. A munkásokat itt kereskedőknek hívják. Ilyen módon terjeszti a Parázna Isten országát a földön. Ismerjük a katolikus egyház nyilvánvaló és durva csalását: „Ha a pénz a perselyben csörren, a lélek a tisztítótűzből kiszökken.” Az üzletemberek csak a nyereségre, – az előnyökre gondolnak.

A valóság a keskeny út, viszont azt elviselni nehéz. Azáltal nem lesz sok követője és nagy fizetése az embernek. Ha keresni akar, akkor az Evangéliumot hazugsággá kell változtatnia. Az előbbiekben láttuk, hogy történik ez, és százával vannak, akik le-föl utaznak, s a mennyországot a legolcsóbban felajánlják. Pártolókat – vevőket – kíván szerezni az ember. Ők nem úgy tesznek, mint Jézus, aki elővette a tű fokát mikor hozzá jött valaki és követni akarta és kérte, hogy a szoros kapun menjenek keresztül. „Mester, én követlek téged, bárhová mégy.” Ekkor látjuk, amint Jézus előveszi a tű fokát:

„A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az ember Fiának nincs hová lehajtani fejét.” (Máté 8.19-20). „Előbb engedd meg nekem, hogy elmenjek és eltemessem atyámat” És most következik a tű foka: „Kövess engem és hagyd, hogy a halottak temessék el halottaikat.” (Máté 8.21-22). „Előbb engedd meg nekem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak.” És ismét következik a tű foka:

„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas Isten országára (királyságára).” (Lukács 9.61-62.)

„Jó tanítómester, mi jót tegyek, hogy aioni /(világ)korszakig tartó/ életem legyen? …ha tökéletes akarsz lenni (végcélba akarsz jutni), menj, add el vagyonodat a koldusszegényeknek és kincsed lesz az egekben (mennyekben) és gyere, kövess engem,” (Máté 19.16.21).

Jézus nem kívánt pénzt tőlük. Ezért volt képes így tenni. Jézust nem lelkesítette az, hogy egy gazdag embert megnyerjen az Ő követésére. Nem, Ő ezt mondta „add a szegényeknek és gyere kövess engem.” Látjuk, hogy Jézus nem volt kereskedő.

A prédikátorokat megfizetik, ez nagy probléma a vallásos körökben. Arra törekszenek, hogy előre lerögzítsék: Mennyit kapok, ha az Evangéliumot hirdetem? – Mi volt a bevétel? Az ébredés alatt nagy bevételünk volt. – Hogy jutunk pénzhez? Megpróbáljuk „őt” megnyerni előadónak, akkor sokan jönnek és jön valami pénz a kasszába. – Nem, mi nem engedjük meg magunknak, hogy idehívjuk, mert minden összejövetelért ennyi és ennyi pénzt kér!

Aki nincs egészen megvarázsolva és egy kevés bepillantást nyer a vallásos közösségek belső dolgaiba, nem juthat más meggyőződésre, minthogy: üzlet az egész. Egy vallásos lap karácsonyi, húsvéti vagy pünkösdi kiadása ugyanúgy csinálja a reklámot, mint ahogy az a világban is jól ismert: Könnyű, szórakoztató anyag, csinos kiadásban, jó képekkel. Látható, hogy az első embernek, a természeti-testnek szól a reklám. „Itt üzletről van szó! Ez a lap hasznot hoz!” Igen, a Parázna neve valóban ez: „A Nagy Babilon”, egy kereskedő városhoz hasonlítható. Kereskedői a föld nagyjai. Hány prédikátor van, aki nem lett nagy ember a világon?! Tekintsük meg a Pápát Rómában, akkor van egy megcáfolhatatlan bizonyítékunk és tekintsük meg leányait is! Minél magasabbra jutsz a vallásos körökben, annál nagyobb világi dicsőséget kapsz. Előkelő ember leszel és előkelőem fog menni dolgod. Egy szintre kerülsz azokkal, akik gazdagok e világon, befolyásos ember leszel. Belőled nem árad a halál illata, hogy valakinek kellemetlen lennél, (2 Kor. 2.16-17).

Gondolj arra, hogy Pál már akkor mondhatta, hogy sokan meghamisítják Isten Igéjét a saját hasznukért. De az emberek megittasodtak, megittasodtak az ő paráznaságának borától! Meg vannak varázsolva!

Minden Jézus nevében történik és Isten országának terjesztése céljából. „Hogy tudsz ilyen gyalázkodva írni a vallásos munkáról! Ez már szenvedélyes ítélkezés!” – Így kiáltanak a magittasodottak és megvarázsoltak. A világosságnak nem szabad megvilágítani a körülményeket, különösen most nem, amikor a dolog olyan jó hasznot hoz!

„Láttam, hogy az asszony a szentek vérétől és Jézus tanúinak vérétől részeg volt. Nagy döbbenet fogott el, mikor meg­láttam.” (Jel. 17.6.)

Igen a varázslás elleni harcban már sokaknak az életükkel kellett fizetniük, és még sok mártír lesz. (Jel. 6.9-11.)

A Parázna első gyilkosságának áldozata Ábel volt. Kain is áldozott, de ő földi volt és Ábel áldozata ítélet volt az ő áldozatán.

Megtérni?! Nem, inkább Ábelt agyonütni. Ekkor kezdte inni a Parázna a szentek vérét, és ezt művelte továbbra is az idők folyamán.

Te, aki ezt olvasod és világosságot kapva Ábel áldozata felől mérgelődni kezdesz és már kezdesz kiáltani a tömeggel együtt: „El vele.” – Figyelmeztetni akarlak! Ébredj fel a varázslatból és ismerd meg az igazságot és az szabaddá tesz téged! Gondold meg! Nem a Menyasszony munkája esik itt ítélet alá, hanem a Paráznáé. Ha a Paráznát véded, akkor borzalmas vég vár rád. (Jel. 18.21.) Igen, de mégis van ott valami jó, mondod. Igen, ebben a varázslásban a jó a rosszal össze van keverve. Pontosan az a Parázna munkája, hogy összekeverje a jót és a gonoszt, a tisztát és a tisztátalant, a szentet és a szentségtelent, a természeti-testet és a Szellemet, a mennyet és a földet. „Ha különválasztod az értékest az értéktelentől, mintegy számmá teszlek téged. (vagy: ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz.)” Jer. 15,19. „Tanítsák meg népemet a szent és közönséges közti különbségtételre, és oktassák őket a tisztátalan és tiszta közti különbségtételre.” (Ezékiel 44.23.)

Ne félj Isten szétválasztó Igéjétől!

Menj ki a Parázna közül!

 Jeruzsálem

A Parázna munkásai kereskedők. A Parázna neve Babilon. A kereskedőváros. Ezzel ellentétben a Menyasszony neve Jeruzsálem. Az áldozás helye. Izrael nemzetségei oda áldozni mentek, nem kereskedni. A kereskedőket Jézus kizavarta a templomból. Ezért a Menyasszony, a Közösség munkatársai nem kereskedők, hanem papok és szolgák. A legnagyobb közöttük mindenki szolgája. Pál kéri az Efézusbelieket, hogy gondoljanak a jövőben arra, hogy meg ne szédítsék őket a báránybőrbe bújt farkasok. Halld búcsúbeszédét:

„Én tudom, hogy elmenetelem után ragadozó farkasok fognak közétek betörni, kik nem kímélik majd a nyájat. S közületek magatok közül is olyan férfiak fognak előállani, kik fonák dolgokat hirdetnek, hogy a tanítványokat elvonják maguk után. Azért legyetek éberek és emlékezzetek meg arról, hogy én három éven át sem éjjel, sem nappal meg nem szűntem közületek minden egyest könnyhullatással inteni. Most pedig az Úrra bízlak titeket s az ő kegyelmének szavára, melynek hatalma van arra, hogy építsen titeket és arra, hogy az összes megszenteltek között örökrészt adjon nektek. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháit meg nem kívántam. Ti magatok tudjátok, hogy a magam szükségleteiért és a velem lévőkért ezek a kezek dolgoztak. Mindenben megmutattam nektek, hogy ilyen fáradozással kell az elerőtlenülteknek segítségére menni s emlékeztetni az Úrnak, Jézusnak beszédeire, hogy ő azt mondta, hogy boldogítóbb dolog, ha adunk, mintha kapunk.”” (Apcs. 20.29-35.)

Ha erre gondoltak volna, akkor a ragadozó farkasok gyorsan lelepleződtek volna. Egyetlen farkas sem gondoskodik a bárányokról és nem inti őket könnyek között éjjel és nappal. Talán még soha nem találkoztál életedben egy ilyen gondoskodó pásztorral. Ha visszatekintesz mindazokra, akiket ismertél, egészen megelégedettek voltak, ha jó ennivalót, pénzt és tiszteletet kaptak tőled. Megnyírni a juhokat, ez érdekelte őket. Ébredj fel és gondolj Pálra, akkor majd felismered a farkasokat napjainkban.

Halld csak mire emlékeztette Pál a thessalonikabelieket:

„Mert amint tudjátok, sem hízelgéshez nem folyamodtunk soha, sem haszonlesést nem lepleztünk valami látszattal, az Isten rá a tanú,  sem emberektől nem kerestünk dicsőséget, tőletek sem, másoktól sem, noha mint a Krisztus apostolai tekintélyünk súlyával léphettünk volna fel (fontossá tehettük volna magunkat), hanem nyájasokká lettünk közöttetek, mint ahogy dajka melengeti a gyermekeit. Így utánatok való epekedésünkben úgy láttuk helyesnek, hogy ne csak az Isten örömüzenetét adjuk át nektek, hanem a magunk lelkét is, mert szeretteinkké lettetek. Emlékezzetek csak vissza fáradozásunkra és vesződésünkre, hogy éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közületek senkit meg ne terheljünk, és úgy hirdettük nektek az Isten örömüzenetét. Ti vagytok a tanúink és az Isten, hogy milyen jámborok, igazságosak és feddhetetlenek voltunk veletek hívőkkel szemben, hogy tudjátok is, hogy, mint apa gyermekeit, úgy kérleltünk egyenként titeket,  intettünk, (buzdítottunk, bátorítottunk, felemeltünk a csüggedésből) benneteket, és tanúságot tettünk arról, hogy méltóan kell járnotok ahhoz az Istenhez, aki királyságába és dicsőségébe elhívott benneteket.”   (1 Thessz. 2.5-12.)

Pál nem volt kereskedő, nem volt babiloni lakos, ő az áldozati városból, Jeruzsálemből való volt. A Menyasszonynál – a Közösségben – minden munka az áldozaton alapszik. Az igazi papok szolgák – ezek nem lesznek nagy és gazdag emberek a földön. Nem lesz nevük a világban. Ők nem azt veszik figyelembe, hogy a dolgok szépen néznek ki, ezért nincs olyan alakjuk (megjelenésük), amelyben az embereknek kedve telne. (Ézs. 53.2.)

Sok prédikátor van – sok üzletember. Ilyeneket ki tudnak képezni a bibliaiskolákban. De hol találunk egy szolgát?

„Reménységem van az Úrban, Jézusban, hogy Timóteust hamarosan hozzátok küldhetem, hogy dolgaitok megismerése engem is felüdíthessen. Mert nincs nekem senkim, aki vele egyenlő lelkű volna, aki oly igazán viselné gondjaitokat. Mert mindenki azt keresi, ami az övé, és nem azt, ami a Krisztus Jézusé. Ismeritek az ő kipróbált voltát, hogy mint atyának a fiú, úgy szolgált nekem az örömüzenet rabszolgálatában.” (Fil. 2.19-22.)

„Köszönt titeket fogolytársam Arisztárhosz, továbbá Barnabás unokaöccse, Mórkosz (ki felől parancsokat kaptatok – ha hozzátok menne, fogadjátok szívesen), továbbá Jézus, kit Jusztosznak mondanak. A körülmetélkedésből csak ezek munkatársaim az Isten királyságában. Ők vigasztalásommá lettek.”   (Kol. 4.10-11.)

Akkor azt kell mondanunk, hogy nem sokan voltak. Ezzel szemben voltak olyanok, kik olyan dolgokkal foglalkoztak, melyek nem tartoztak rájuk. De ezek nem dolgoztak.

„Halljuk ugyanis, hogy közületek némelyek rendetlenül járnak, semmit sem dolgoznak, hanem mások bajával bíbelődnek (szükségtelen dolgokkal foglalkoznak). Az ilyeneknek az Úrban, a Krisztus Jézusban parancsoljuk és rimánkodunk is, hogy csendességben dolgozva a maguk kenyerét egyék.” (2 Thessz. 3.11-12).

Azt gondolják, hogy az istenfélelem kereső foglalkozás. (1 Tim. 6.5-6.) Megélhetést kerestek. Pál erről semmit sem akart tudni. Itt kell ébernek lennünk. Ha hozzád jön egy igehirdető, hogy nálad vendégeskedjen és észreveszed, hogy nem akar dolgozni, úgy zavard el. Ha látod, hogy csak kávézni akar és ebéd után pihenni egyet, vagy csak ül és ír és rakja a tűzet, de arra nem gondol, hogy tüzelőt hozzon be, arra pedig egyáltalán nem, hogy fát vágjon, ami pedig helyén való lenne; zavard el az ilyet. Isten országában nem használható munkásként. És ha valaki a földi munkájával nem boldogul és igehirdetésbe kezd, az egy szánalmas tévelygő. Hiszen az ilyen semmit sem hagyott el az Evangéliumért. Csak a hasznot keresi. Nem, Isten sohase hívott munkanélkülit az ő szolgálatába. Elizeus 12 iga ökörrel szántott, mikor Isten prófétának hívta (1 Kir. 19.19). Mózes, Saul és Dávid pásztorok voltak. Gedeon csépelt. Lévi a vám-asztalnál ült, Péter halászhálójával volt elfoglalva, stb. Mindegyiknek volt munkája.

De mindent feláldoztak. Számukra ez nem jelentett földi hasznot. Nem kaptak több fizetést, nem láttak jobb napokat. Utolsó testi erejüket is odaadták a munkába. Mindenük áldozattá lett. Veszteségnek, szemétnek tartották a nyereséget a Krisztusért. (Fil. 3.7-8.)

Nem úgy volt, hogy nem lett volna joguk az Evangéliumból élni. Ha valóban az evangélista munkáját cselekedték, akkor joguk volt abból élni. De ezt a jogot is feláldozták.

„Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem éjjel-nappal fáradva, vesződve dolgoztunk, hogy közületek valakit meg ne terheljünk. Nem mintha nem volna jogunk rá, hanem, hogy példaképül állítsuk magunkat, hogy utánozzatok minket. Mikor nálatok voltunk, akkor is azt parancsoltuk néktek, hogyha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.”  (2 Thessz. 3.8-10.)

Pál tettekben mutatta meg nekik, mit jelent a kereszténység. A cselekedetek által Pál felette állt mind a hamis munkásoknak, akik mind a nyereségre gondoltak. A prédikálásban nem tudott túltenni rajtuk, mert azok ugyanolyan jól szóltak, mint ő. De magukat megtagadni, azt nem tudták és ezen a ponton szégyenítette meg őket. Sok ilyen hamis munkás jött Korintusba: Ők ugyanolyan jók akartak lenni, mint Pál és a korintusiak nem tudtak különbséget tenni. Pál beszédét semminek tartották és testi megjelenése is gyengének tűnt. Nem volt egy nagyzoló lelkész, hanem szolga volt közöttük. Nem testi tanítással jött, mert nem akarta, hogy hitük emberi bölcsességre legyen alapozva. Ne azért higgyenek, mert azt egy teológus mondta. Nem akarta önhittségüket kielégíteni, és úgy beszélni, ahogy nekik tetszik. Nem, hanem azt akarta, hogy hitük Isten Igéjére legyen alapozva. (1 Kor. 2.1-5.) A tettekre kellett nézzenek.

„Amilyenek vagyunk távol, a leveleink által való beszédben, éppen olyanok leszünk cselekedetben is, ha megjelenünk.” (2 Kor. 10.10-12.)

Jézus szolgájának tehát a tettekben, a cselekvésben kell láthatóvá tennie Isten emberének erejét. Az is egészen világos, amit Jézus parancsként adott tanítványainak.

„És tanítsátok őket; hogy mindazt megtartsák, amit én parancsoltam nektek.”  (Máté 28.20.)

Megtartani, cselekedni, – az erről való beszéd leleplezi a Parázna munkatársait. A legrosszabb, amit hallhatnak, a cselekvő-kereszténység. De pontosan ez az Isten szolgáinak feladata, tudniillik Babilon kereskedőit (kufárait) leleplezni.

„Amit teszek, tenni is fogom, hogy elvágjam az alkalmat az alkalomkeresőktől, hogy mialatt dicsekszenek, olyanoknak tűnjenek fel, amilyenek mi vagyunk. Az ilyenek hamis apostolok, cselszövő munkások, akik Krisztus apostolaihoz hasonlóvá változtatják külsejüket.” (2 Kor. 11.12-13.)

Bár csak sokan lennének olyanok ez utolsó időben, akik Pál és Thimóteus lábnyomait követik. Ha sok mindenre jogunk van, mint Krisztus szolgáinak, azt mi szívesen feláldozzuk, hogy mindenkinek a szolgája legyünk, hogy szolgálatunk ne szidalmaztassék. (2 Kor. 6.3-4.)”

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: evangélium, evangelizálás, gyülekezet, gyülekezetépítés, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, vezetés
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s