Zarándok gyülekezet – E.H. Broadbent  

Részlet a könyvből – 3. fejezet: Paulinusok és Bogumilok (52-55 oldal)

PDF formátumban letölthető itt: Zarándok gyülekezet

„Krisztus tanítványai minden időben kifejezésre juttatták, hogy az egyház és állam uniója ellentétben áll a Szentírás tanításával. Az egyház az államhatalmat mindig arra használta fel, hogy elnyomjon minden más véleményt, és szembeszálljon azokkal, akik vonakodtak követeléseit teljesíteni. Elég sokan voltak olyanok, akik közömbösségből, félelemből vagy érdekből engedtek a nyomásnak és legalábbis látszatra behódoltak az egyháznak. Azonban mindig akadtak olyanok, akik ellenálltak és nem engedtek a kényszernek, hűek maradtak Krisztus igéihez, és az apostoli gyülekezet mintája volt a szemük előtt. Ezeknek az osztályrésze állandó üldözés volt.

A Nagy Konstantin utáni korszak története arról tanúskodik, hogy a birodalom nyugati és keleti felében a papság hatalomvágya és elvilágiasodása egyre növekedett, míg végül is maguknak követelték a teljes uralmat az emberek tulajdona és lelkiismerete felett. Módszerükhöz tartozott a csalás és a határtalan erőszak. A történelem itt-ott arra is fényt derít, hogy milyen nehéz utat kellett végigjárniuk azoknak a szenteknek, akik különböző korszakokban és különböző helyeken inkább elszenvedték az uralkodó államegyház üldözését, mint sem hogy megtagadják Krisztust vagy meghátráljanak az Ő követésében.

Krisztus gyülekezeteinek igazi történetét nehezen lehet nyomon követni, mert azok, akik üldözésükre teljhatalmat kaptak, a hívőkkel együtt írásaikat is megsemmisítették. De még ezzel sem elégedtek meg: rosszindulatú, kitalált történeteket terjesztettek róluk, hogy az ilyen hazugságok terjesztésével saját kegyetlen módszereiket igazolják. Ezekben a koholt történetekben a hívőket, mint “eretnekeket” ábrázolták, és olyan hamis hitelveket tulajdonítottak nekik, amelyeket ők sohasem hirdettek. Az ilyen kis csoportokat “szekták”-nak nevezték, és olyan címmel illették őket, melyet azok sohasem vállaltak volna. Ők általában keresztyéneknek vagy testvéreknek nevezték magukat, mások azonban különféle neveket adtak nekik, amely azt a látszatot keltette, mintha sokféle, egymástól független, és különös szektákat képviselnének. Ezekhez még megszégyenítő gúnyneveket is ragasztottak, hogy rossz hírbe keverjék őket. Mindezek miatt igazi történeteiket nagyon nehéz kinyomozni. Mindazt, amit ellenfeleik róluk írtak, nem fogadhatjuk el. Azok a vallomások, amelyeket kínzóik belőlük kikényszerítettek, teljesen értéktelenek. Mégis, a nehézségek ellenére jelentékeny mennyiségű hiteles bizonyíték maradt fenn róluk, amelyek újabb és újabb kutatások eredményeivel bővülnek. Ezekből a forrásokból megtudjuk, hogy valójában kik voltak, mit cselekedtek, miben hittek és mit tanítottak. Saját feljegyzéseik biztos tájékoztatást adnak hitükről és mindennap életükről. Már az első három évszázadban találunk olyan keresztyén közösségeket, amelyek tiltakoztak az egyház növekvő elvilágiasodása ellen, és hirdették, hogy az egyház eltávolodott az Újszövetség tanításaitól. Az ébredési mozgalom tüze sohasem aludt ki, és ha nem is volt látható kapcsolat közöttük, azonos vágy élt bennük, hogy az Újszövetség igazságait a hétköznapi életben megvalósítsák.

A korai századokban Kis-Ázsiában és Arméniában (Örményország) gyakoriak voltak az ilyen ébredések. Ezekben az országokban találtak hívő gyülekezetek menedéket, és azon munkálkodtak, hogy fenntartsák a tanítás tisztaságát.

Az első időkben az evangélium Antióchiából észak felé kezdett terjedni: Barnabás és Pál apostol, majd sokan mások, Kis-Ázsiában hirdették az Igét, amelynek eredményeképpen ott gyülekezetek keletkeztek. Pál levelei, amelyeket az efézusbeli, galáciabeli és kolossébeli gyülekezetekhez írt, eleven képet adnak az apostolok erőteljes világosságot árasztó és megszentelő igehirdetéséről, amelyeknek hatására az első gyülekezetek szépen növekedtek. De ugyanakkor képet ad az ellenséges tanításokról is, amelyek ellen nagy harcot kellett vívniuk. A katolikus vallási rendszer (katolikusnak azaz egyetemesnek azért nevezik, mert szerintük a római rendszer képviseli teljesen és kizárólagosan az egyházat) papi uralma, hamar kifejlődött, de mindig voltak, akik ennek ellenálltak. Arménia már a harmadik században államvallássá tette a keresztyénséget, és így megelőzte az állam és egyház Nagy Konstantin korában bekövetkezett unióját. Az újszövetségi alapon álló gyülekezetek folytonossága azonban soha nem szakadt meg a történelem folyamán.

Mani fellépésének idejétől a hívő gyülekezeteket állandóan azzal vádolták, hogy Mani követői. Ez a vád természetesen hamis volt, a hívők magukat egyszerűen keresztyéneknek nevezték, és így különböztették meg magukat a római katolikusoktól, Mani tanításaihoz azonban semmi közük nem volt. Sokszor panaszkodtak is, hogy igazságtalanul olyan hitelveket tulajdonítanak nekik, amelyeket nem vallanak. Természetesen az, ha egy vádat állandóan ismételnek, még nem bizonyítja a vád igaz voltát. Ezeknek a keresztyéneknek ránk maradt írásaiban semmi nyoma nincs Mani tanításainak, ezeket az elveket ők soha nem is követték. Sőt visszautasítottak minden kitalált szektárius elnevezést is, amelyeket ellenségeik olyan bőkezűen ajándékoztak nekik; ők gyülekezetüket az Újszövetség ismeretében „Jézus Krisztus szent, egyetemes és apostoli gyülekezetének” tartották. Az ő látásuk szerint a világhoz hasonult görög, latin és örmény egyházak annyira eltértek a Szentírástól és olyan botrányos bűnökbe süllyedtek, hogy elvesztették erkölcsi jogukat ahhoz, hogy gyülekezetnek nevezzék magukat. Erre a névre azért is méltatlanok, mert összeszövődtek az állammal, a gyermekkeresztség gyakorlatával beengedték köreikbe a hitetleneket, akiknek még az úrvacsorát is kiszolgáltatják. De még egyéb bűnöket is engedtek a gyülekezetbe behatolni. Íme tehát a hívők mindig világosan látták az egyház hanyatlását. Különös jelenség, hogy a történelem folyamán ezeket a hívőket nagyon különböző névvel illették. Ez időben például Pál apostolról paulinusoknak nevezték őket. Ennek eredete nem egészen világos. Nevezték még őket thonrakoknak is, éspedig a hely után, ahol valamikor nagy számmal voltak. Történetüket majdnem teljes homály borítja, a róluk írott műveket elpusztították, őket pedig állandóan üldözték. Abból a töredékből, ami ránk maradt, megtudjuk, hogy Kis-Ázsia és Örményország területén, az Ararát hegység kőrnyékén, és az Eufrátes folyón túl is éltek. Az újjászületett, bemerítkezett hívők, az Úr hű tanítványai voltak, akik végig megőrizték az Újszövetség tanításait, abban a tisztaságban, ahogyan azt Krisztus tanítványainak kinyilatkoztatta. A hit folytonossága nem szakadt meg soha. Sőt olyan gyülekezetek is voltak itt, melyek a korai keresztyén gyülekezetek egyenes leszármazottainak vallották magukat, és nem azon elv alapján, hogy a fiak általában öröklik az atyák hitét, hanem azért, mert az új megtérők elődeik szellemi örökébe léptek, és szakadatlan sorban követték egymást. Ezek a gyülekezetek valóban léteztek, és ezt az a tény sem cáfolhatja, hogy csak hiányos feljegyzések tanúskodnak róluk. Ennek a hiánynak az okait jól tudjuk, többször beszéltünk már róla. Létezésüket legjobban az bizonyítja, hogy a pogány római birodalom és az örökébe lépő római egyház mindent elkövetett, hogy Isten népét kiirtsa és történelmét megsemmisítse. Így kellett ennek történnie, hiszen Krisztus előre megjövendölte sorsukat: „e világon nyomorúságtok lesz”. Valóban nagy pusztítást végeztek közöttük, és ennek következtében a feljegyzések felbecsülhetetlen értékű bizonyságok, amelyek az akkori hívők és gyülekezetek életéről szóltak, megsemmisültek, és csak az Ítélet napján lesz minden nyilvánvalóvá. Isten megőrizte őket itt a földön, és így roppant nehéz időket tudtak átvészelni. Egységes szervezés nem volt köztük, földi felügyelő szerv nem irányította őket, elismerték az egyes gyülekezetek függetlenségét és önállóságát. A különbség és eltérés, ami ebből adódott, csupán külső szokásokra, helyi színezetre, de nem a lényegre vonatkozott. Kimagasló vezetők különböző jellemvonásai szintén előidézhették azt, hogy egyik nemzedék szellemi magatartásban, a tanítás bizonyos pontjainak nagyobb hangsúlyozásában a másiktól különbözött, az ihletést azonban mindnyájan a Szentírásból merítették, és így folytatói lettek az első keresztyéneknek.

A reánk maradt feljegyzésekből tudjuk, hogy voltak férfiak, akik életüket a gyülekezetek látogatására és erősítésére szentelték, és igehirdetői szolgálatot is végeztek. Türelmes, alázatos, de rettenthetetlen hitű és apostoli buzgóságú férfiak voltak ezek. Ilyen volt Konstantin is, aki később a Silvanus nevet vette fel. Történt egyszer, 653 táján, hogy egy örmény kiszabadult a szaracénok fogságából, és útban hazafelé Konstantin Silvanus házába vetődött, aki barátságosan fogadta, és mindenben segítségére volt. Az éberen figyelő örménynek a beszélgetés során feltűnt, hogy vendéglátója rendkívüli talentumokkal van megáldva. Mialatt együtt olvasták a Szentírást. Észrevette, hogy vendéglátója nagy érdeklődést mutat az Ige iránt, ezért a hálás és körültekintő örmény értékes ajándékkal lepte meg új barátját: a négy evangéliummal és Pál leveleinek kéziratával. A kéziratok tartalma óriási hatással volt Konstantinra: gyökeresen megváltoztatta életét. Arról, amit lélekben nyert, nemsokára bizonyságot is tett, nevét Silvanusra változtatta, emlékezve arra, hogy Pál apostolnak is volt ilyen nevű munkatársa, és csatlakozott a hívők gyülekezetéhez, ahol tiszta biblikus levegőt talált, ahol a lelkek már kiszabadultak a bizánci egyház babonás sötétségéből és a képek imádásából. Ez azonban itt is kiváltotta a hatalmon levők haragját. Silvanus hite azonban erős volt, vállalta a hit harcát. Az arméniai Kibossában telepedett le, és innen kiindulva a környéken lakó néptörzsek között harminc éven át munkálkodott; a katolikusok és a pogányok közül sokakat megtérített. Utazásai során eljutott az Eufrátes völgyébe, és a Taurus hegységen át Kis-Ázsia nyugati részébe, ahol még Konstantin Pogonatus bizánci császár is felfigyelt eredményes munkájára.”

– § –

Könyvajánló!

Javaslom mindenkinek, aki még nem olvasta a “Zarándok gyülekezet” című könyv elolvasását. Itt beszerezhető:

http://www.goodnews.hu/product_info.php/egyhaztortenet-misszio-broadbent-zarandok-gyulekezet-p-302

Meg fog változni mindenkinek az egyházról, a keresztyénségről és az igazi hívő életről alkotott véleménye, aki ezt elolvassa.

Jó épülést kívánok és ez a könyv igazán építő azoknak, akik igazi keresztyén életet akarnak élni. Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, helyreállítás, Keresztyénség, Szentség, Tanítások
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s