A dicsőítés és a szentség szelleme – Zac Poonen

The Spirit of Praise and Holiness – Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt: A dicsőítés és szentség szelleme

A 2 Krónika 20-ban láthatunk egy képet arról, hogyan viselhetünk háborút a Sátán ellen. Ott egy nagy sokaságról olvashatunk, amely felvonult Josafát király ellen. Josafát helyesen cselekedett, amikor szembeszállt ilyen nagy létszámú ellenséggel. Rávette Júda egész nemzetségét, hogy keressék Istent böjtben és imában. Amikor Istenhez imádkozott beismerve a tehetetlenségét, a bölcsességének hiányát és a bizodalmát Istenben, ezt mondta:

„Oh mi Istenünk, nem ítéled meg őket? Mert nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink.”  (12. vers)

Ez minden hatékony ima titka: felismerni a tehetetlenségünket, és hogy Istenben bízunk, aki végső soron megvívja a harcot értünk.

Josafát bevallotta, hogy nem tudta mit tegyen – és ez egy jó megvallás, mivel Isten megígérte, hogy bölcsességet ad mindenkinek, akik beismerik annak hiányát. A bölcsességet azonban hittel kell kérnünk. (Jakab 1.5-6). És Josafát ezt tette. Nem csupán beismerte a tehetetlenségét és a bölcsességének hiányát, hanem imájában kifejezte teljes bizalmát is Isten felé. Ezt mondta: “csak te reád néznek a mi szemeink.” Más szavakkal kifejezve azt mondta Istennek: “Arra várunk, hogy cselekedj helyettünk”. ÉS ISTEN MEGTETTE!! Amint Josafát befejezte az imát Isten azonnal válaszolt rá:

 “Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert NEM TI HARCOLTOK VELÜK, HANEM AZ ISTEN….csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok”  (15,17. versek)

Josafát dicsőítette az Urat, amint meghallotta az Úr szavát. A következő reggelen „énekeseket és szent ruhába öltöztetett dicsőítőket” állított a sereg élére, hogy Júda seregét vezessék a harcban. És amint elkezdtek énekelni és dicsőíteni az Urat, az Úr elpusztította az ellenségüket. (21,22 vers)

A dicsőítés szelleme kifejezi az Úrban való hitünket, aki megfutamítja az ellenségünket. Látjuk azt is, hogy ők szent öltözetben dicsőítették az Urat. Ez egy olyan kiegyensúlyozás, amire szükség van a gyülekezetben is – a dicsőítés és a szentség szelleme. A keresztyének között sajnos ebben a tekintetben két szélsőséget képviselő hívőket találunk. Egyrészt vannak olyanok, akik nem élnek szent életet és közben hangosan és sok érzéssel dicsérik az Urat. Más nyelven dicsőítik az Urat az összejövetelen, utána hazamennek és utána kiabálnak a feleségükkel az anyanyelvükön! Ez egy nagy becsapás a lelki embereket illetően, akik nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel, mert az ilyen hangzavart és érzéseket mennyeinek gondolhatják. Akik azonban megkülönböztető képességgel rendelkeznek, fel fogják fedezni, hogy “akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt” (Róma 8.8), nem számít, hogy milyen érzelmesen énekelnek nyelveken vagy milyen hangosan dicsérik az Urat. A másik szélsőség, amit látunk, hogy sokan, akik Istenfélő életre vágynak és őszintén megítélik magukat, azonban egyáltalán nem látszik, hogy a dicséret szelleme ott lenne az életükben. Úgy tűnik, hogy ők csak mások állandó figyelmeztetésében hisznek – és olyan komolyaknak, borúlátóknak látszanak és valóban azok is!

A Zsidó 2.12 azt írja Jézusról, hogy két dolgot tesz a gyülekezetben: (1) kihirdeti az Atya nevét. (2) Énekkel dicsőíti az Atyát. Jézus nem csupán az Atya küldötte, aki elhozza hozzánk az Atya Szavát, hanem Ő a dicsőítés – és ének vezető is a gyülekezetben. Két terület van tehát, ahol mindenben követnünk kell Jézust, mint példaképünket és idősebb testvérünket a gyülekezeti összejövetelen.

Amikor felállunk a gyülekezetben, hogy megosszuk az igét másokkal, azt az Atya nevében és nem a saját nevünkben kell tenni. Nem azért állunk fel, hogy megmutassuk másoknak, hogy milyen jól prédikálunk vagy milyen odaszántak voltunk az elmúlt hetekben. És nem is azért, hogy fejbe verjünk az embereket valamilyen igével, amit a Szentírásban találtunk és úgy gondoljuk, hogy arra van szükségük! Minden ilyen igehirdetés földi, lelki és démoni; az atya nevének megszégyenítése. Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme (Jelenések 19.10). Követnünk kell Jézust abban is, hogy felemeljük a hangunkat, hogy dicsőítsük az Atyát a gyülekezetben. Nem elég csak imádkozni, dicsőíteni is kell Istent. Tíz leprás könyörgött Jézusnál a gyógyulásért, de csak egy dicsőítette Őt. Sajnálatos módon az arány ma is hasonló a gyülekezetben.

Josafát harchoz való hozzáállásának eredménye az volt, hogy „senki nem menekült meg az ellenség közül” (24. vers). Ez azt jelenti számunkra, hogy ha hasonló módon állunk hozzá a Sátán elleni harchoz – bizalommal és dicsőítéssel – egyetlen problémánk sem marad megoldatlan. A 2 Krónika 20 „az ellenség (problémák) sokaságával” kezdődik, de azzal fejeződik be, hogy “egyetlen ellenség(probléma) sem maradt”. Istennek hatalma van arra, hogy megoldjon minden egyes problémát az életünkben. Júda népe meggazdagodott az elpusztított ellenség javainak zsákmányul ejtésével (25. vers). És ez a szellemi gazdagság elnyerésének a módja számunkra is.

Szomorú, hogy Josafát elfelejtkezett arról, amit azon a napon megtanult. Visszacsúszott és az élete vége felé megalkuvóvá vált. Sokan, akik korábban megtanulták „szent öltözékben dicsőíteni az Urat”, úgy tűnik, hogy nem képesek végig kitartani ugyanazzal az állhatatossággal. Valahol az életük folyamán szintén megalkuvókká válnak. Nem szükséges azonban, hogy ez velünk is megtörténjen. Isten hatalmas arra, hogy segítsen nekünk kitartani az utolsó pillanatig. Dicsőítsük az Urat mindenkor és mindenért, nem azért hogy “lehetett volna rosszabb is” (mint a pszichológusok mondják a pácienseiknek), hanem azért mert az „nem is lehetett volna jobb” – mivel Isten mindent a mi javunkra cselekszik (Róma 8.28). Ez a hit által való dicsőítés. Amikor visszatekintünk az egész elmúlt életünkre és látjuk, hogy Isten milyen sok dolgot tett, amiről azt gondoltuk, hogy rossz lesz nekünk, valójában a legjobbat tette velünk. Az Úr így fog cselekedni a jövőben is, ha bízunk benne, hogy az Urat dicsőítjük mindenkor.

A Zsoltár 106:12-ben a következőt olvashatjuk: “ÉS hittek az ő beszédeinek, és énekelték az ő dicséretét”. Azt olvashatjuk ott, hogy az Egyiptomot elhagyó izraeliták, csak azt KÖVETŐEN dicsőítették Istent, amikor látták, hogy minden ellenségüket elnyelte a Vörös tenger (11. vers). Dicsőíteni Istent azt követően, hogy megoldott minden problémát – az a látás alapján való élet. Ez volt azonban minden lehetőség az Ószövetség idején, mert ők még nem élhettek hit által.

Most az Újszövetség idejében azonban a fejünk fel van kenve a Szent Szellem olajával és dicsőítjük Istent: ” a mi ellenségeink előtt …  mert az Úr a mi pásztorunk ……és csendes vizekhez terelget minket” (Zsoltár 23.5,1,2). Most dicsőíthetjük Istent akkor is, ha a Vörös tenger még nem nyílt szét számunkra, amikor az egyiptomiak még ott vannak a sarkunkban és amikor minden oldalról hegyek vesznek körül bennünket. Ez a dicsőítés a mindenható Istenben való élő hitből származik.

Még a halál árnyékának völgyében sem félünk a gonosztól, mert hisszük, hogy az ellenség egy hajunk szálást sem érintheti, anélkül, hogy engedélyt ne kapna a mennyei atyánktól. Jézushoz hasonlóan elmondhatjuk az ellenségünkre:

„Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked:” (János 19.11). Ezért semmi okunk nincs, hogy sajnáljuk magunkat, panaszkodjunk vagy morogjunk a körülményeink miatt vagy bármiért is.

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

– § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, helyreállítás, Magyar tanítások, Szellemi harc, Szentség
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A dicsőítés és a szentség szelleme – Zac Poonen bejegyzéshez

  1. keryzsuzsanna szerint:

    Átemelte Hitünk célja és hozzászólt:
    “„Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked:” (János 19.11). Ezért semmi okunk nincs, hogy sajnáljuk magunkat, panaszkodjunk vagy morogjunk a körülményeink miatt vagy bármiért is.”

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s