Isten igaz szolgáinak hét ismertetőjegye – Zac Poonen

Seven Qualities of  True Servants of God – Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt: Isten szolgáinak hét ismertető jegye

A Malachiás 2.5-6-ban Malachiás összehasonlította a kora lévitáit a régi lévitákkal. Ma pedig az Úr arra emlékeztet bennünket, hogy milyenek voltak az első apostolok: ők elhagytak mindent, hogy az Urat kövessék. “Hasonlítsátok össze magatokat velük” – mondja az Úr nekünk. Az Úr azt mondja: ”

„Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem előtt. Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből.”  (Malachiás 2.5-6)

Figyeljük meg, hogy az 5. és a 6. versben hét minősítő tényező van, amik a régi lévitákat jellemezték – olyan jellemzők, amiknek igaznak kellene lenni Isten minden szolgájára.

  1. Tisztelték Istent.

Isten tisztelete a bölcsesség ABC-je.

  1. Tiszteletben tartották Isten nevét.

Az Úr így tanított minket imádkozni: “Szenteltessék meg a te neved.” Nagy vágy kell, hogy legyen bennünk Jézus nevének szeretetére és tiszteletére.

  1. Isten minden igazságát hirdették.

Sok igehirdető nem hirdeti Isten teljes tanácsát, mert az népszerűtlenséget okozna számukra. Ezért megalkuvóvá válnak. Egyszer meghívtak egy összejövetelre egy bizonyos helyre, ahol lettem volna az egyetlen igei szolgáló. Egy héttel az összejövetel előtt a szervezők írásban azt kérték tőlem, hogy ne beszéljek az összejövetlen a bemerítkezésről, attól félve, hogy megbántanak néhány embert. Visszaírtam nekik, hogy ebben az esetben egy másik igehirdetőt kell keresniük.  Megírtam neki, hogy nem fogadhatok el egyetlen meghívást sem, ha előre megmondják, hogy miről beszélhetek és miről nem. Az Úr szolgájaként bármiről beszélnem kell, ha azt az Úr a szívemre helyezzi.

  1. Gyűlölték a bűnt.

Nem hazudtak és csaltak. Szívből gyűlölték a bűnt.

  1. Az Úrral jártak.

Fontosnak tartották, hogy minden nap az Úrral járjanak.

  1. Becsületesen éltek.

Az életükben minden – ahogy a pénzhez viszonyultak, az egész életmódjukban, stb., – becsületesek voltak minden hátsó szándék nélkül.

  1. Sokakat megmentettek a bűntől.

Ebben a két versben egy csodálatos leírását látjuk annak, hogy milyennek kellene lenni egy igehirdetőnek.

“A papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.”   (Malachiás 2.7).

Először oda kell mennünk az Úrhoz, és elvenni az Ő igéjét és csak azt követően menni emberekhez és átadni nekik az Uruk üzenetét. Egy küldöttnek Isten szavát kell szólnia.  Azok a léviták azonban, mint sokan ma is, letértek az Úr útjáról, megrontották az Ő szövetségét és az embereknek megbotránkozást okoznak az igehirdetésükkel (Malachiás 2.8-9).

– § –

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség, szolgálati ajándékok
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s