Aki sírva vet, vigadozva arat – Abonyi Sándor

(A nehezebb út választásának győzelme)

Letölthető PDF formátumban itt MP3 formátumban itt

 

„Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jön elő, kévéit emelve.”   (Zsoltár 126:5-6)

Vannak az életünkben igazán nehéz helyzetek, amikor teljesen kilátástalannak látszanak dolgok, amiket nem egyszerűen csak el kell viselni, hanem a nehéz helyzetben még erőn felüli erőfeszítésekre is szükség van. Ezek azok a helyzetek, amikor a hitetlen ember is elkezd imádkozni, nem beszélve a hívőkről, akik nagyon könnyen Istenhez futnak segítségért, viszont nem mindenki tart ki, hanem feladják és elfutnak a nehézség elől. Pedig az ige azt mondja, hogy „aki mindvégig kitart, az megmenekül”, vagyis győztes lesz. Isten ezeket a helyzeteket szereti igazán, mert az ilyen helyzetekben dicsőítheti meg magát, amikor véletlenül sem gondolunk arra, hogy ezt is megcsináltam. Nem! Ilyenkor kétségtelen, hogy Isten volt az, aki cselekedett az életünkben, mert mi magunktól képtelenek lettünk volna győztesnek lenni abban a helyzetben, amiben éppen voltunk. Istennek sok neve van, de a hívők sem szokták úgy emlegetni Őt, mint a lehetetlen Istene (Máté 19.26), azaz Mindenható, mennyen és földön Úr és Király. Ő a mi szeretett Apukánk, aki készségesen segít nekünk, ha nem boldogulunk a saját erőnkből. Így talán már ismerősebbek a dolgok. Isten egyrészt arra vár, hogy beismerve a tehetetlenségünket mindig hozzá fussunk segítségért, de arra is, hogy tartsunk ki mindvégig. Ez a HIT helye, amikor magunktól nem megy, de „minden lehetséges annak, aki HISZ” (Márk 9.23). Ez tetszik igazán Istennek, ha HITTEL fordulunk felé, hiszen tudjuk, hogy „HIT nélkül lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsidó 11.6). Istennel minden lehetséges, mert „minden lehetséges annak, aki HISZ”. Így talán már sokkal ismerősebbek a dolgok. Ez az, amit sok hívő elismétel minden nap, de nem biztos, hogy eszünkbe jut, hogy Ő a lehetetlen Istene, akinek a hitünkre (és nem az érzéseinkre) van szüksége ahhoz, hogy győztesek lehessünk Őbenne.

Az általános hitigazságon túl, hadd meséljem el egy személyes tapasztalatom alapján, hogyan éltem meg egy ilyen hitharcot egy elég nehéz helyzetben.

Az életem egyik legnagyobb ilyen kihívása az volt, amikor ötven éves koromban azzal a helyzettel kellett szembenéznem, hogy egy multi cégnél vezetőként angol nyelv és számítógép ismeret nélkül munkanélküli leszek. Lett volna egy sokkal könnyebb út, amit választhattam volna és erősen el is gondolkoztam rajta. Német tudással, megfelelő szakismerettel és tapasztalattal kereshettem volna egy másik munkahelyet magamnak, de az elmenekülés lett volna a kihívás elől. Bizonyos voltam benne, hogy nem az Úr akarata lett volna. Sosem volt jellemző rám, hogy elmeneküljek a nehéz helyzetek elől, itt azonban valóban nagy hitre volt szükség, hogy maradjak és az Úrban bízva „sírva vessek” és vállaljam a kihívást. Nagyon sokszor megtámadt a hitetlenség szelleme, hogy „ez nem fog menni”. Néha elbizonytalanodtam és magam sem hittem el teljesen, hogy sikerülhet, de annak ellenére elindultam és szembenéztem a nehézséggel. Tudtam, hogy nem sok tálentumot kaptam az Úrtól a nyelvtanuláshoz (a némettel is sokat szenvedtem annak idején), a számítógépen pedig a billentyűket és a bekapcsoló gombot is keresnem kellett. Sosem féltem a tanulástól, de ötven évesen már nem vágytam ismét „iskolapadba ülni” és tanfolyamokra járni. Vettem egy számítógépet magamnak és esténként otthon tanultam és gyakoroltam a család, a gyülekezet és a gyülekezeti szolgálat mellett, időnként a fiamtól kérve segítséget.

Közben próbáltam angolban is elindulni a „O”-ról és megtanulni az alapokat. Igyekeztem minden olyan lehetőséget kihasználni, hogy már a megtanult néhány szót is használjam a munkámban és az angol software-ek alkalmazásánál a számítógépen. Nem vesztegethettem az időt feleslegesen, mert az volt a legkevesebb. Amikor már megtaláltam a billentyűket a számítógépen elkezdtem egy gyülekezeti újságot szerkeszteni az otthoni gépemen, már csak a gépelés gyakorlása céljából is, de azért mégis sokkal több haszna volt a közösség szempontjából. Az újság egyes számainak szerkesztése közben néhány hónap alatt egész jól megtanultam használni a billentyűzetet, úgyhogy végül, de még mindig gyakorlásképpen egy saját könyvet is írtam.

Az angolt illetően pedig, amikor egy angol mondatot már meg tudtam szerkeszteni elkezdtem emailen levelezni angolul egy hittestvérrel az USA-ból, akinek az írásait – ismét csak nyelvgyakorlás céljából – elkezdtem lefordítani magyarra, hogy megértsem és mások is épüljenek belőle. Nagyon hálás voltam ennek a testvérnek, hogy hosszú tűréssel elviselte az esetlen próbálkozásaimat, ezért annál inkább meglepődtem, amikor kifejezte, hogy őt nagyon bátorították az én nyelvtanulási erőfeszítéseim. Kiderült, hogy még ezzel is szolgáltam mások felé, pedig én csak erőfeszítéseket éreztem. Közben elvégeztem egy intenzív angol alapfokú bentlakásos tanfolyamot is, hogy a kiejtést és az alapokat elsajátítsam: egy évig minden hónapban egy teljes hétvégét voltam távol a családtól. Amiatt volt intenzív, hogy ezeken a hétvégéken péntektől hétfőig 38 órát adtak le, éjszakákba nyúlóan. Sokszor hajnali 2-kor feküdtünk le és reggel 8-kor már folytattuk. Így ment az egész hétvégén és utána hétfőn reggel mehettünk ismét dolgozni, nem mondhatnám, hogy kipihenten. Kihasználtam minden önképzési lehetőséget is a következő 3-4 év alatt. Nem restellettem, hogy a fiamtól és a fiatalabb beosztott kollégáimtól is tanuljak mind az angolban, mind a számítógép ismereteket illetően. Kb. 3-4 éves keserves sírva vetés ideje alatt – ellátva az éppen aktuális feladatokat a munkahelyemen – mind a számítógép alkalmazásában, mind az angolban eljutottam olyan szintre, ami már elegendő volt a munkahely megtartásához. (A munkahelyen az általánosan ismert szoftware-eken kívül több speciális szoftware alkalmazását is el kellett sajátítani.) Így jutottam el a nyugdíjig, ekkor azonban a gyülekezet életében következett be egy olyan keserves időszak, ami végül is szükségessé tette többekkel együtt a kiválásunkat. Így megszűnt a szóbeli igehirdetési szolgálatom, de megmaradt az írás lehetősége. Ettől fogva az igei szolgálatot cikkek írásával folytattam és intenzívebben elkezdtem angolból is fordítani cikkeket és könyveket. Ekkor arra indított az Úr, hogy csináljunk honlapot és tegyem közzé a fordításaimat és saját írásaimat, amik időközben eléggé felszaporodtak. Egyik alkalommal arra indított az Úr, hogy kezdjek el egy saját blogot és arra töltsem fel a fordításaimat és saját írásaimat. Azon keresztül kezdtem el egy szolgálatot mindazok felé, akik ezt igénylik. Igen ám, de sohasem szerkesztettem blogot. Megint 2-3 hónap nekifeszülés és egy-egy kedves hittestvér segítsége, ha elakadtam, de végül is elindult a „keskeny út” blog. Ez az, amit most látogathatnak a kedves olvasók.

Abban az időben, amikor a zsoltáríró az említett igében a vetésről és az aratásról beszélt, még nem kényelmes klimatizált fülkével rendelkező mezőgazdasági gépeket használtak, amik ma sem tudnak rámenni egy erősen felázott talajra. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a vetést megelőzően szántani kell, ami egy erősen felázott vagy sziklás talajon az akkori kezdetleges eszközökkel és emberi erővel esetleg közben állandóan esőzés vagy tikkasztó meleg ellenére valóban sírásra fakasztó munka volt. Ráadásul az aratás eredménye is mindig bizonytalan volt, ezért a szántás és vetés mindig kockázatot hordozott magában. A vetéshez ráadásul vetőmag is kellett, amit a munkásnak saját szájától és családjától kellett megvonni. Ha legközelebb csak annyi termett volna, amennyit elvetett, akkor az emberek attól még éhen halhattak volna.

Állandóan hajlongva, sarlóval learatni és begyűjteni a szérűre a termést az aratás sem volt egy könnyű munka akkoriban. Az aratás mégis mindig egy örömünnep volt, mert ilyenkor arathatta le valaki a szántáskor és vetéskor befektetett munkáját is: láthatta a befektetett keserves munkájának az eredményét.

Az utóbbi 3-4 évben már én is az aratás munkáját végzem, ami szintén sok munka, de örömteli munka. Örülök, ha egy kedves olvasó örömét fejezi ki valamelyik blogra feltöltött írás vagy fordítás kapcsán, mert az bátorította őt vagy épült belőle. Örülök, ha az emailen megkeresőknek a feleségemmel együtt tudunk segíteni a problémáik megoldásában vagy az ige jobb megértésében és a hitben való növekedésben. Örülünk, ha valaki a megtéréséről, a bemerítkezéséről számol be, vagy arról, hogy átélt egy szabadulást vagy ő szolgált szabadulásért valaki felé és örömmel újságolja, hogy Jézus Krisztus ma is él és munkálkodik; Isten hatalmas és győztes Úr.

A learatandó gabonában időnként konkoly is előfordul, amit szellemi megkülönböztető képességgel fel kell ismerni és kezelni. Mostanában ez a legnagyobb kihívás számomra, nehogy kár keletkezzen a búzában is. Ilyenkor érzem leginkább, hogy nagy segítségre van szükségem az Úrtól, hogy ezeket a kihívásokat szeretetben és kellő bölcsességgel kezelni tudjam.

Szántás és vetés nélkül sosincs aratás! Ha aratni akarunk, akkor szántani és vetni kell, akkor is, ha az néha nagyon keserves és valóban sírva vetünk. Csak az örülhet az aratás eredményének, aki korábban elvégezte a szántás és a vetés munkáját is.

Esetleg élvezve a blog használatát gondoljanak a kedves olvasók arra, hogy valaki előtte sírva vetett, és ha meghátrált volna, akkor most nem lenne aratás, nem lenne termés, nem lenne táplálék.

Most úgy élem meg ezt a blog-szolgálatot, mint egy aratást; örömmel és vigadozva és mindenért az Úrnak adva a dicsőséget, mert Ő volt az, aki a keservesen nehéz helyzetekben megsegített és támogatott engem.

A számítógép használatát végül is elég jól sikerült elsajátítanom az évek során, de az angolban a sok fordítás ellenére sem lettem profi szakfordító. Mindig érzem, hogy az Úr kegyelmére vagyok szorulva, főleg amikor egy-egy bonyolultabb szöveget le kell fordítani úgy, hogy az üzenet szellemi tartalmát is sikerüljön jól visszaadni. Vannak szakfordító ismerőseim, akik néha kisegítenek, de ezzel együtt mindig érzem, hogy ha hűek vagyunk a kevesen, akkor az Úr meg tudja azt szaporítani. A tálentumok példázatára gondolva úgy is mondhatnánk ezt, hogy azzal szolgáljunk, amink van és az Úr majd megduplázza azt.

Mindenért az Úré legyen a dicsőség!

Ha valaki keservesen nehéz helyzetbe kerül valamilyen területen, gondoljon arra, hogy Isten mindenható, a lehetetlen Istene; Vele minden lehetséges annak, aki hisz. Mozduljon hittel a helyzet megoldásában, akkor is, ha teljesen kilátástalannak tűnnek a dolgok, mert egyszer el fog jönni az aratás, az örvendezés ideje! Ámen.

 

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Bizonyságok, Magyar tanítások, Szellemi harc
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Aki sírva vet, vigadozva arat – Abonyi Sándor bejegyzéshez

  1. Guti Tünde szerint:

    Ámen!
    Köszönöm, hogy közre adtad megtapasztalásaidat és harcaidat! Bátorítás volt számomra! Áldjon meg az Úr további munkádban, szolgálatodban!

    Kedvelés

  2. Gábor szerint:

    Sándor, számomra bátorító volt, ahogy a személyes tapasztalataidat leírtad.

    Kedvelés

  3. Köszönöm.

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s