Az úrvacsora (kenyér megtörése) – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – MP3 formátumban itt

A Biblia az újszövetségi gyülekezetek életében sokszor említi a kenyér megtörésének gyakorlatát, amit az első gyülekezetek házanként naponta gyakoroltak.

„És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek eledelben örömmel és tiszta szívvel.”    (Ap.csel. 2:46)

Ezt a gyakorlatot Jézus vezette be és mutatott rá példát húsvét előtt a halála előtti utolsó vacsorán, amit az apostolokkal együtt fogyasztott el. Ennek a gyakorlatnak az előképe az Ószövetség idején a zsidó nép életében a húsvéti bárány elfogyasztása volt, ami egy megemlékezés a zsidó népnek Egyiptomból való szabadulásáról. A 2 Mózes 12.3-25 igeszakasz részletesen ír az első húsvéti bárány elfogyasztásáról, amikor a bárány húsát megsütötték és házanként megették, a bárány vérét pedig jegy gyanánt a ház ajtófélfájára és szemöldökfájára kenték és ez jelentett a zsidó nép számára oltalmat a halál ellen, azaz életet és szabadulást. Erre való megemlékezésként hagyta meg Mózes, hogy örök rendtartás szerint gyakorolják ezt – megünnepelve és emlékezve – minden alkalommal az Egyiptomból való szabadulásukról.

Erre a gyakorlatra hivatkozik Pál is, de már teljesen új tartalommal, amikor Jézus maga a húsvéti bárány:

„Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.”    (1 Kor. 5:7)

Amikor Jézus a halála (megáldoztatása) előtt elfogyasztotta tanítványaival a húsvéti bárányt, ott már egy új szövetség kezdetére utal, ahol a valóságos bárány teste és vére helyett már az ő teste és vére kerül a középpontba, mint húsvéti bárány. Ő egyszer és mindenkorra megáldoztatta magát, amire az újszövetségi gyülekezeteknek – gyakorolva ezt a mintát – szintén rendszeresen emlékezniük kell.

Nézzük most meg részletesebben, hogy mit mond Jézus erről a gyakorlatról és annak tartalmáról:

 „Hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt? …Elmenvén pedig, úgy találták, amint mondta nékik; és elkészítették a húsvéti bárányt. És mikor eljött az idő, asztalhoz ültek, és a tizenkét apostol ő vele egyetembe. És monda nékik: kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék: ….És vette a poharat, minekutána hálákat adott, és monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: …. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegte, és adta nekik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.”   (Lukács 22:11-20)

Jézus korábban külön tanított az ő testéről és véréről:

Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. Tusakodnak azért a zsidók egymás között, mondván: Mi módon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk? Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban”.     (János 6:51-56)

Jézus gyakorlatából és tanításából a következőket tudhatjuk meg a kenyér megtörésének – az Úrvacsora vételének – gyakorlatával kapcsolatban:

  • egy szokásos étkezéshez gyűltek össze,
  • Jézus mind a pohár, mind a kenyér kézbevételekor hálát adott,
  • majd adta azokat a többieknek,
  • akik megosztották azokat egymás között,
  • mindannyian tanítványok voltak, akik részt vettek ezen a vacsorán,
  • Jézus a következőkről beszélt nekik:

            – a kenyér az Ő testének és az ital az Ő kiontott vérének új szövetségi jelképe,

            – aki eszi az Ő testét és issza az Ő vérét, annak örök élete van,

             – és az Ő benne lakozik és feltámasztja az utolsó napon,

              – a testét (az életét) mi érettünk áldozta fel,

              – a vére pedig mi érettünk ontatott ki,

              – az Ő vérének kiontása pedig egy új szövetség kezdetét jelzi,

  •  Végezetül Jézus meghagyta a tanítványoknak, hogy ezt a gyakorlatot kövessék az Ő kereszthalálára emlékezve.

Pál szintén tanít a kenyér megtöréséről, azaz az úrvacsorával való élésről a korinthusi gyülekezetnek írt levelében. A Jézus által bemutatott gyakorlatot Pál nem változtatta meg, sőt megerősítette (megismételte a Jézus által elmondottakat) és a megromlott gyakorlatot igyekezett az eredeti minta alapján helyreállítani. A megromlott gyakorlat helyreállítása szükséges volt és ez az, ami ma is aktuálissá teszi, hogy tanítsunk erről, figyelembe véve Pál intelmeit is, hogy az úrvacsora vétel mai gyakorlata helyreálljon a Jézus által adott minta szerint.

Pál a következőképpen beszél az úrvacsora gyakorlatáról:

„Mikor tehát egybegyűltök egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való élés: mert kiki az ő saját vacsoráját veszi elő az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dőzsöl. Hát nincsenek házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek meg, és azokat szégyenítitek meg, akiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dicsérjelek titeket ebben? Nem dicsérlek. Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultatott, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképpen a poharat is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz újszövetség az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyen abból a kenyérből, és úgy igyon abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. Mert ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el. De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk. Azért atyámfiai, mikor egybegyűltök az evésre, egymást megvárjátok. Ha pedig valaki éhezik, otthon egyék, hogy ítéletre ne gyűljetek egybe”.     (1 Kor 11:20-34)

Egy másik helyen Pál szintén az úrvacsorára utal, ahol a közösség egységét hangsúlyozza:

„A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.”               (1 Kor 10:16-17)

Nézzük most meg a korinthusi gyülekezetnek szóló tanítás kapcsán, hogy melyek voltak azok a rendetlenségek (szabálytalanságok), ami miatt Pál az úrvacsora gyakorlatának biblikus helyreállítását sürgette:

  • Az egyik az volt, hogy a korinthusi gyülekezetben mindenki otthonról hozta el az étkezésre szánt eledelt, tehát  akinek nem volt mit elhoznia, az megszégyenült és éhen maradt, miközben a jobb módúak jóllaktak, sőt dőzsöltek. Valójában nem osztották meg az ételt a hívők egymás között. Ez ítéletet von maga után! 
  • A másik rendetlenség az volt, hogy voltak hívők, akik nem méltóképpen járultak az úrvacsorához, mert bűnök voltak az életükben. Emiatt Pál figyelmeztette őket, hogy „ítéletet esznek és isznak maguknak”, ha így cselekednek, mert annak eredménye betegség, vagy idő előtti halál lesz! 
  • Pál beszél továbbá arról is, hogy az úrvacsora vétele egy megemlékezés Jézus haláláról és kihangsúlyozza, hogy ez a gyakorlat Jézus halálának hirdetését is jelenti, amíg vissza nem jön! 

Ezt cselekedjétek, valamennyiszer… eszitek a kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.”    (1 Kor. 11.26)

Röviden összefoglalva a kenyér megtörésének – az úrvacsorával való élésnek – a gyakorlatát, a lényeg tehát a következő:

– egy normál étkezés keretében történik az úrvacsora vétele,

– ez az étel megosztását is jelenti a közösség tagja között, és ha kell naponta gyakorolva, hogy senki ne éhezzen Isten népe között, mert az szégyen és ítéletet von maga után,

– a kenyér és az ital jegyek (jelképek), amik által megemlékezünk Jézus kereszthaláláról,

– minden alkalommal hálát kell adni Jézus keresztáldozatáért,

– az ital az újszövetség vérének a jelképe,

újjászületett, Jézus parancsolatainak engedelmeskedő tanítványok vesznek részt benne,

– rendezett élettel, méltóképpen tanácsos részt venni benne, mert aki nem ezt teszi, az egyrészt magának okoz kárt vele, másrészt nem becsüli meg Krisztus testét, a gyülekezetet,

– ez rendszeres gyakorlat az újszövetségi gyülekezetek számára Jézus visszajöveteléig,

– ami egyben Jézus kereszthalálának hirdetését is jelenti.

A naponkénti úrvacsora vétele az életünk folyamatos tisztán tartását, a kereszt naponkénti felvételét és folyamatos hordozását, azaz a szentségben járást is jelenti.

Az úrvacsora célját röviden a következőképpen lehetne összefoglalni:

  • a Krisztus testét és vérét jelképező kenyér (étel) és ital valóságos megosztása a közösség tagjai között, hogy közben senki se éhezzen,
  • Krisztus értünk elszenvedett kereszthalálára való emlékezés,
  • tartsuk tisztán magunkat, így becsülve meg Krisztus testét.

Az úrvacsora alapvetően tehát

  • a kenyér (étel) fizikai megosztása és
  • egy emlékezés Jézus kereszthalálára.

Mit jelent megvizsgálni magunkat?

Ha megvizsgáljuk magunkat és nem találunk magunkban bűnt, akkor méltók vagyunk arra, hogy úrvacsorát vegyünk. Pál a következőket írja erről:

Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-e? Magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-e magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok. De remélem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok.   Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk. Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Mert örvendünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti meg erősek vagytok; ezt pedig kérjük is, a ti tökéletesedésetekért. Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, amelyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra. Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lesz veletek.”   (2 Kor.13.5-11)

A fenti igeszakasz alapján a következőket kell megvizsgálni:

– hitben vagyunk-e vagy az érzéseink és vágyaink vezetnek bennünket?

– valami bűn vagy gonosz dolog tulajdonítható-e nekünk?

– vannak Istent dicsőítő jó cselekedeteink?

– megfeddhetők vagyunk valami miatt?

– békességünk van, mert a lelkiismeretünk nem vádol bennünket?

Ezeket az Úr elé állva végig kell gondolnunk és engedni, hogy a Szent Szellem vizsgáljon meg bennünket. Ezt lehet imában is kérni az Úrtól! A Szent Szellem azért jött, hogy ítéletet tegyen (megvizsgálja), hogy igazságban járunk-e, vagy bűn van az életünkben. Ha a Szent Szellem kijelent valamit ill, vádol a lelkiismeretünk, akkor azt rendezni kell, hogy méltók legyünk az úrvacsorában valló részvételre.

A méltatlanság esete – Júdás példája:

Tudjuk az igéből, hogy Iskariótes Júdás, aki egy volt a tizenkét apostol közül, szintén részt vett az utolsó vacsorán. Júdás volt a tanítványok „pénztárosa” és időnként elcsent a pénzből. Eldöntötte azt is, hogy a főpapoknak harminc ezüstért elárulja Jézus hollétét, hogy el tudják fogni Őt. Júdás tehát nem volt méltó, hogy úrvacsorát vegyen, de buzgó – képmutató – módon úgy tett, mintha minden rendben lenne az életében. A tanítványok semmit sem sejtettek, csak Jézus tudta és Júdás maga, hogy mi az igazság. A többiek előtt ez egy rejtett, rendezetlen bűn volt és Júdás ilyen állapotban vett úrvacsorát. Később megbánta a tettét, sőt vissza is akarta adni a harminc ezüstpénzt. Mivel azonban „ítéletet evett és ivott magának”, a sorsát nem kerülhette el: felakasztotta magát. Ebből a példából tanulnunk kell! Ez nem jelenti azt, hogy hasonló helyzetben minden ember öngyilkos lesz, de az ítélet valamilyen módon be fog teljesedni azon, aki nem becsüli meg Krisztus testét.

Az úrvacsora vétel gyakorlatának áttekintése a gyülekezetekben:

Sokféle gyakorlat van ma a hívők között, de kérdés, hogy azok mennyire felelnek meg a fenti igei követelményeknek és céloknak?

Nézzünk meg ezek közül néhány példát:

  1. A kenyér  (étel) valóságos megosztása helyett jelképes – kis falat – kenyér vétele
  • vasárnap délelőtti nagy nyilvános alkalmakon,
  • havonta egyszer

semmiképpen sem tölti be az elsődleges célt. A szellemi elmélyedés nem ér sokat az Úr előtt, ha közben a gyülekezet nem tud róla, hogy a testvérek között vannak, akiknek otthon nincs kenyerük és éheznek. Ez előfordul.

  1. A két jelkép helyett csak egy (kenyér ill. ostya) alkalmazása az eredeti cél durva megcsonkítása, nem beszélve róla, ha ezekhez a jelképekhez még valami extra szellemi tartalmat (átlényegülést) is társítanak. Tudjuk az Ószövetség gyakorlatából, hogy egy tárgyhoz szellemi tartalom társítása az valójában bálványimádás, ami Isten előtt utálatos.
  1. Az ige valóságos kenyér (lepény) megtöréséről beszél, amivel jól lehet lakni és nem jelképes ostyáról vagy ószövetségi pászkáról, mert az Újszövetségben élünk.
  1. Az ige ismételten poharat említ Jézus vérének jelképeként és Jézus is a szőlőnek levét említi ezzel kapcsolatban:

„Mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.”       (Máté 26.28-29)

Ebben a kérdésben legyünk tehát szabadok, hogy milyen ital (szőlőlé vagy bor) van a pohárban, mert nem ez a lényeg. Ez csak jelkép. Többeknek ez egészségügyi, vagy közlekedésrendészeti kérdés is lehet.

  1. Kik vehetnek részt az úrvacsorában?

Ez az alkalom a tanítványoknak az Úrral és egymással való szövetségi kapcsolatának a megerősítése, akiknek van mire emlékezni, akikért Jézus meghalt. Csak azok vegyenek részt ebben az úrvacsorában, akik ezt megtapasztalták a saját életükben és rendezett élettel, tisztán – méltóképpen – tudnak részt venni benne. Mindenkinek meg kell ilyenkor vizsgálnia magát, és ha bűn van az életében, akkor a saját és a közösség érdekében rendezze azt, vagy ne vegyen abban részt.

  1. Kik oszthatnak úrvacsorát?

Jézusnak a tanítványaival elköltött utolsó vacsoráján maga Jézus osztotta el a kenyeret, de Pálnál nem látunk erre való konkrét utalást. Tudjuk az igéből, hogy a „felszentelt” szolgáló és az egyszemélyi vezető (pásztor, lelkész stb.) fogalma ismeretlen, vannak viszont elöljáró férfiak, idősebb férfiak és asszonyok, a házigazda (a ház ura), akiknek az ige adott esetben elsőséget biztosít. Ezt az alapelvet alkalmazva a következőt lehetne javasolni:

  • a legidősebb nő, vagy a házigazda, ha több testvérnő vesz együtt úrvacsorát egy lakásban férfi jelenléte nélkül,
  • ha férfi van jelen elöljáró nélkül, akkor a legidősebb férfi, vagy a férfi házigazda,
  • ha elöljáró van jelen, akkor az elöljáró,
  • ha több elöljáró is van jelen, vagy az elöljárók együtt vesznek úrvacsorát, akkor a legidősebb elöljáró vagy a házigazda.
  1. Milyen gyakran lehet úrvacsorát venni?

Minél gyakrabban, amit a feltételek lehetővé tesznek, akár naponta is.

  1. Milyen alkalmakon történhet az úrvacsora vétele?

Ahol tanítványok vannak jelen és biztosítható a teljes értékű étkezés feltétele; a mindenki számára jóllakást biztosító étel megosztása. Ez történhet nyilvános egybegyülekezés alkalmával, ahogyan azt a korinthusi gyülekezet példáján is látjuk (1 Kor 11:20-34), de házaknál is – kisebb közösségekben – , ahogyan a jeruzsálemi gyülekezet életéből látjuk (Ap.csel. 2.46).

  1. Az úrvacsorában résztvevők minimális létszáma:

Az igéből azt látjuk, hogy ez egyértelműen egy közösségi gyakorlat, amivel a Krisztus teste (a gyülekezet) kifejezi a test egységét.

Egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.”   (1 Kor 10:17)

Az ige szerint a kettő-három hívő közössége a legkisebb közösség, ahol az Úr is jelen van (Máté 18.20) és mivel itt közösségi gyakorlatról van szó, ezért az úrvacsorai közösség minimális létszáma is ez.

Az úrvacsora rendszeres vételének fontos jelentősége van az egyének és a gyülekezet egészének szentsége, tisztasága szempontjából.

Mondhatnák többen, hogy a fenti feltételek közül több nem tölthető be a mai gyülekezetekben. Ez igaz, de Jézus az Ő egyháza számára, azaz biblikusan működő gyülekezetek életére kívánta alkalmazni az úrvacsora vételét. Jézus ma is jelen van minden biblikus közösségben, ahol betöltik az igei feltételeket.

Ahol megtéretlen és bűnben élő emberek vannak jelen a gyülekezetben ott Pál figyelmeztetése alapján „veszélyes” úrvacsorát venni, főleg a bűnben élők számára. Bizonyára nem véletlen, hogy sok beteg van ma a gyülekezetekben az úrvacsorával való szabálytalan gyakorlat miatt. Az ítélet eredménye, amit maguknak „esznek és isznak” az, hogy sok beteg hívő van a közösségekben és idő előtt meg is halnak, időnként elöljárók is. El kellene gondolkozni ezen és csak azok és akkor gyakorolják az úrvacsora vételét, amikor a biblikus feltételek teljesülnek.

A fentieken túl több mindent bele lehetne érteni és más szellemi jelentőségeket is tulajdonítani az úrvacsora vételének, ezzel azonban legyünk nagyon óvatosak és véletlenül se tulajdonítsunk olyan tartalmat és szellemi jelentőséget neki, ami meghaladná azt, amiről Jézus az igében beszél.

Az Úr áldásnak szánta az úrvacsora vétel gyakorlatát, ezért az általa meghatározott feltételek betöltésére kellene törekednünk, és nem a káros következményekkel járó – rendezetlen feltételek melletti – úrvacsorai gyakorlatok kialakítására és gyakorlására.

Legyen meg az Úr akarata!

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: egység, gyülekezet, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s