Gyülekezeti adakozás és pénzügyek – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt: Gyülekezeti adakozás és pénzügyek

Előszó

2013 őszén elindítottam a keskenyut blogon egy sorozatot, amiben az alábbi témák keretében foglalkoztunk az Egyház különböző kérdéseivel:

 az egyetemes Egyház és a helyi gyülekezetek,

– a gyülekezet elhívása és működése,

– a gyülekezet és Isten Királysága

– az Egyház és a helyi gyülekezetek vezetése,

 a gyülekezeti tagság,

– a papság,

– a templom,

– az összegyülekezés helyei és formái.

Ez az írás ezen sorozat befejező részének tekinthető.

Gyülekezeti adakozás és pénzügyek

A pénzügyek nem kezelhetők az egyház, gyülekezet életétől és annak működési módjától függetlenül, ezért aki teheti, javaslom a korábbi részek elolvasását is. Ezek a részek utólag – beleértve a gyülekezeti adakozás és pénzügyek kérdését is – egybeszerkesztett formában Régi vagy új tömlő címen egy digitális könyvecske formájában feltöltésre kerültek a blogra és így összefüggéseikben tanulmányozhatók. Ha valakinek nincs erre ideje, a legfontosabb szempontokat megismétlem ebben az írásban, hogy önállóan is megérthető legyen.

Erről a sokakat érintő, izgató és érzékeny témáról néhány kulcsponti gondolatot szeretnék megosztani a teljesség igénye nélkül, amire az Úr eddig elvezetett engem. Tiszteletben tartom más véleményét, ha valaki nem így látja a helyzetet az ige alapján, de ez azt is jelenti, hogy akkor tovább kell keresnünk az Úr akaratát ebben a kérdésben. Ezt az írást nem vitaindítónak szánom, hanem egyszerűen közzéteszem a személyes igei látásomat azok számára, akik érdeklődnek ez iránt.

Már korábban is említettem, hogy időnként úgy érzem magam, mint Gedeon, akinek az atyái bálványait kellett ledöntenie, hogy utána sikeres harcba indulhasson az ellenség ellen. A korábban közzétett sorozatban nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi gyülekezeti gyakorlat jelentősen eltér attól, amiről az ige beszél és ez így van az ezekhez kapcsolódó adakozás, pénzügyek területén is.

Bevezető

Az adakozásnak több formája van, de sokakat érintő módon ez az un. „tized” – adakozás kérdésében csúcsosodik ki. Intézményes evangéliumi gyülekezetként, mint ahogyan mások, úgy mi is sok éven keresztül gyakoroltuk a „tized” adakozást. Ismertük az ezzel kapcsolatos tanításokat és magam is többször tanítottam róla.

Az erről szóló tanítások két kulcsponti igére épülnek:

  • az egyik a Malakiás 3.10,
  • a másik a Zsidó 5.5-10 és 7.2-9,

amelyek alapvetően az ószövetségi időszakra vonatkoznak, ill. utalnak. Az Újszövetségi írásokban már nem látunk utalást és parancsolatot arra vonatkozóan, hogy az újszövetségi első gyülekezetek gyakorolták volna a tized adását.

Derek Prince úgy beszél a tizedről, hogy az Újszövetség nem egészen erről beszél, de alapként egy jól bevált gyakorlatnak tekinthető. Így gondoltuk mi is éveken keresztül, amíg intézményes gyülekezetként működtünk, hogy ez alapvetően rendben van így. Látszott azonban az is, hogy a szükségben élő hívők sokszor még hitet gyakorolva sem voltak képesek a tized rendszeres befizetésére, mert több esetben a gyülekezet és a hívők személyes anyagi segítségére szorultak. A bőségben élő hívők viszont élvezték a bőség áldásait és különösebb nehézség nélkül be tudták fizetni a tizedet, lehetőség szerint azonban igyekeztek segíteni a szükségben levőkön is. A szükségben levőket a tized beadása többnyire „frusztrálta”, mert csak a szegénységükből – valóban hitbeli cselekedetként – tudtak volna tizedet adni, mint ahogyan az „özvegyasszony az utolsó két fillérét is bedobta a perselybe” (Márk 12.41-44)

Miután kijöttünk az intézményes gyülekezetből és házaknál kezdtünk összejönni és nem kellett egy intézményes gyülekezet teljes működési költségét finanszírozni, folyamatosan rájöttünk, hogy a tized begyűjtése „értelmetlen”, mert megszűntek azok a feltételek, amelyek a „tized” befizetését szükségessé tették. Ezért úgy láttuk jónak, hogy mivel a házankénti gyülekezésből eredően állandó fix kiadásaink nincsenek, ezért ne szedjünk tizedet, hanem akinek van feleslege (bősége), abból segítse a szükségben lévőket, ugyanis „aki tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.”   (Jak 4:17)

Rájöttünk, hogy a házankénti gyülekezések esetében a szabaddá vált tizedünk nagy bőséget jelenthet mások segítésében, mert nem kell egy „intézményes gyülekezetet működtetni” a velejáró állandó, magas költségekkel együtt. Az intézményes gyülekezet folyamatos működtetésénél (épület rezsi, szolgálók fizetése, drága programok, drága hangtechnika – és multimédia alkalmazások) szükség van egy állandó, rendszeres bevételre, amire a „tized” gyakorlata  kiválóan alkalmas. Érthető módon ezért alkalmazza ezt sok gyülekezet ma is!

Bőséges tanítás áll rendelkezésre az Ószövetségben a tizedről, de ebbe most ne menjünk bele, hanem inkább a lényegre szeretnék koncentrálni. A tized az ószövetségi rendtartás szerint alapvetően a saját tulajdonnal és jövedelemmel nem rendelkező Lévita papság (egy törzs a 12 közül) anyagi javadalmazását volt hivatott biztosítani.

Látnunk kell, amit mi is megláttunk az intézményes gyülekezetből való kijövetelünk után, hogy az Ószövetség idején a  fizetett (Lévita) papság, a  templom, és a tized egy összetartozó, egymásra épülő rendszert alkottak! Ez szükségszerű volt, mert Isten így gondoskodott a papi szolgálatot ellátó Lévi törzséről. Ez azonban egy Ószövetség szerinti működési minta, az Újszövetség időszakában ez alapvetően megváltozott.

A legtöbb intézményesen működő mai gyülekezet ezeket az ószövetségi elemeket áthozta az Újszövetség időszakába és egy ószövetségi rendszer szerint működik ma is:

  • van egy vagy több fizetett szolgáló (papság),
  • van „templom” (vagy gyülekezeti ház)
  • és ebből adódóan szükséges, hogy legyen tized adakozás is mindezek finanszírozására. Ez így szükségszerű, mert ez a rendszer csak így képes működni.

Az Egyház témájában végigvitt sorozatunkban azt igyekeztünk megláttatni, hogy az Újszövetség idején 

– megváltozott a papság, mert nincs elkülönített papi rend, ugyanis minden  újjászületett hívő pap (1 Péter 2.9), „élő kő” az emberekből álló „élő templomban”, ahol mindenkinek papi szolgálata van,

– megváltozott a templom (1 Péter 2.4-6), a templom ugyanis mi vagyunk (emberek),

– megváltozott az adakozás módja is, mert nem szükséges egy elkülönített papi osztály megélhetéséről gondoskodni és drága, kihasználatlan ingatlanokat fenntartani és működtetni.

Az első gyülekezetek életéből ezt látjuk az Újszövetségben. Ha azonban a gyülekezetek az ószövetségi rendszert (az Ószövetség összetartozó elemeit) áthozzák az újszövetségi időbe, akkor szükség van a tized begyűjtésére is, hogy az intézményesült rendszert működtetni lehessen.

Újszövetségi alapelvek az adakozással kapcsolatban

Nézzük meg most, hogy akkor mit is mond az Újszövetség az adakozásról és a pénzügyekről. Az adakozásra vonatkozó szellemi törvényt a következő ige fejezi ki:

Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.”   (Lukács 6:38)

Az Újszövetség egyetlen parancsolata sem teszi kötelezővé senki számára a tized fizetését. Akit ilyen nyomás és kényszer alá helyeztek a tizedről szóló tanítással, az fel kell, hogy szabaduljon ez alól. Ha a gyülekezet úgy dönt, joga van minden gyülekezetnek úgy rendezni a pénzügyeit, ahogyan jónak gondolják; Isten szabad akaratot adott nekünk. Istennek az Újszövetség időszakára azonban már jobb elgondolása van, mint az Ószövetség idejére! Azt is látnunk kell azonban, hogy az adakozás kérdését nem lehet más működési elemektől függetlenül kezelni, mert a gyülekezet működési módja meghatározza az adakozási módját is! Pál apostol sok dologban ad útmutatást, parancsolatot a gyülekezeteknek (úrvacsora, szolgálatok az összejöveteleken, személyes életmód, család, házasság, öltözködés, presbiterekkel szemben támasztott követelmények, stb., stb.), de egyetlen esetben sem intézkedik a tized fizetéséről, viszont a szegények szükségeinek betöltéséről többször is szó van.

„Mert szűkölködő sem volt közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozták az eladottak árát, és letették az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége volt. József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el Lévita, származása szerint ciprusi. Mivelhogy néki mezeje volt, eladván, a pénzt elhozta, és az apostolok lábainál letette.”    (Ap.csel. 4:34-37.)

Az első újszövetségi (jeruzsálemi) gyülekezet működése esetében látszik az adakozás újszövetségi módja. Itt már nem tizedről van szó, hanem akiknek szükségeiken felül lévő vagyontárgyaik (ingatlanaik, földek stb.) voltak azokat eladták és azt az apostolok bölcsessége alapján a szegények szükségeinek betöltésére fordították.

Evangéliumi körökben sok hamis tanítás hangzott el az elmúlt években a bővölködésről és az áldásról, de ezek csupán a hívők adakozásra való bátorítására és egyes hívők, főleg szolgálók meggazdagodására és annak igazolására szolgáltak. Ennek a következő igeszakasz volt az alapja:

„Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az IstenAz Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét”    (2 Kor. 9.6-8a)

Ezen kiragadott igeszakasz üzenetének a végkicsengése az volt, hogy Isten meg akarja áldani a hívőket és a hitük igaz voltának bizonyítéka az, ha valaki bőségben él és jogosult az Istentől kapott áldást élvezni. Ennek torz végeredménye az lett, hogy egyes „nagy szolgálók” megengedték maguknak, hogy „luxus” körülmények között éljenek, sőt saját repülőgépeik legyenek, stb. Az ige azonban ezt egyáltalán nem támasztja alá és nem ezt a mentalitást látjuk az első apostolok Péter, János és Pál életéből sem. Pál saját kezűleg még „sátorkészítéssel is foglalkozott, hogy a saját és a vele valók szükségeiről gondoskodjon”.

Nézzük meg azonban a fent idézett igeszakasz folytatását!

„…..hogy mindenben, mindenkor teljes elégségetek legyen, minden jótéteményre bőségben legyetek, Amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad. ….Hogy mindenben  meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek.”  (2 Kor 9.8b-11.)

Az előbb kiragadott ige folytatásából már világossá válik (tizedről sehol sincs említés), hogy azzal „szerzünk hálaadást Istennek”, hogy akiket Isten bőséggel megáld, azok azt ne a saját jólétükre és élvezetükre fordítsák, hanem „bőségben legyenek a jótéteményre”, vagyis mások szükségeinek betöltésére. Isten tehát azért áld meg többeket bőségesen, hogy a szükségükön felül lévő bőségükből tudjanak bőségesen adni mások szükségeinek betöltésére, hogy ilyen módon mindenkinek elégsége legyen” (a szüksége be legyen töltve). A jeruzsálemi gyülekezet esetében írja az ige, hogy nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem! Ez valódi bizonyság egy olyan világban, ahol sok szükségben lévő ember van. (Lukács 12.15-34)

A fenti újszövetségi gyülekezeti gyakorlattal kapcsolatos igékből (Ap.csel. 4.34-37) a következők látszanak:

 mindenük közös volt (senki nem mondott semmit magáénak: saját tulajdon házukat megnyitották mások előtt),

 akiknek (a lakóházukon felül) felesleges ingatlanaik voltak, azokat eladták és az árát szétosztották a szükségben lévők között.

 adakoztak a szegények szükségeire, ezért nem volt közöttük szűkölködő.

A bőségben élők tehát nem meggazdagodtak, és az áldást élvezték, hanem bőségesen – teljes feleslegükből (!) – adakoztak a szükségben lévő hívők szükségeinek betöltésére!

Ezzel szemben ma azt látjuk az „intézményesített gyülekezetekben”, hogy a tized alapvető célja az intézmények fenntartása és működtetése, a fizetett szolgálókról való gondoskodás, drága technikák vásárlása és drága programok finanszírozása. A szegényekről való gondoskodás, amit az ige olyan fontosnak tart, háttérbe szorul, legfeljebb eseti „segélyek” osztására kerül sor, ill. lehet személyesen segíteni másokon, akik erre képesek a tizeden felüli adakozásukkal. Sajnos a mai, vasárnap összegyülekező intézményes gyülekezeteknél a hívők nem igazán tudnak róla, hogy valójában kik is vannak szükségben, így a szükségek betöltése ebben a „rendszerben” sokszor elmarad.

Az újszövetségi gyülekezeti gyakorlat lényege:

– nem szükségesek a drága, kihasználatlan létesítmények (ingatlanok), amik jelentős állandó fenntartási költséget igényelnek,

– nem szükséges sok esetben fizetett szolgálóról sem gondoskodni, ha az ige alapján több presbiter pásztorolná a gyülekezeteket fizetett szolgáló(k), pásztoro(k) helyett,

– a bőségben élők adakozásának alapját nem a „tized”, hanem a saját szükségükön felüli teljes feleslegük képezné. Így a saját szükségükön felüli adakozásuk betöltené a szükségben lévő hívők szükségeit, hogy „mindenkinek elégsége legyen”. (Szükségben lévő emberektől kegyetlenség elvárni, hogy tizedet fizessenek!)

Az újszövetségi igei alapelvek szerint az adakozás alapja tehát nem a tized, hanem a szükségen felüli teljes többlet (bővölködés) és a célja pedig alapvetően nem intézményes gyülekezetek működtetése, hanem a szegények szükségeinek betöltése, és a szolgálók szükség szerinti támogatása. A gyülekezetekben nem lehet egyetlen szükségben lévő hívő sem! Isten nem azért ad bőséget egyes hívőknek, hogy meggazdagodjanak és öncélúan élvezzék annak minden előnyét, hanem hogy bőségesen tudjanak adakozni a szükségben lévők szükségeinek betöltésére!

Alapvető céltévesztés (bűn) van ma az adakozás terén! Ha a gyülekezetekben betöltetlen szükséggel lévő hívők vannak, akkor a gyülekezet Szodomára hasonlít:

„Ímé, ez volt a vétke Sodomának …… : kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.” (Ezékiel 16:49)

Újszövetségi alapelvek szerinti gyülekezeti gyakorlatot a következők jellemzik:

– újjászületett hívőkből („élő kövekből”) épül fel,

– minden hívő pap és a kapott ajándékaival szolgál,

– a hívők elsősorban házaknál gyülekeznek össze (saját ingatlanaikat a köz szolgálatába állítva) és csak esetenként bérelnek ingatlant nagy (városi) egybegyülekezések megtartására,

– a szegényekről való gondoskodás megvalósul.

A tized mai alkalmazása önmagában egy „igazságtalan”, torz gyakorlatot eredményez:

– „kedvez” a bőségben élőknek, mert a tized fizetése után is bőségben élnek,

–  a szegényeket pedig, akik egyébként is szükségben vannak „stresszeli” a tized befizetésével szembeni elvárás, ugyanis képtelenek tizedet fizetni (a szükségeiket pedig a bőségben élők sokszor nem töltik be).

A tized fizetése alapvetően nem alkalmas az Újszövetség szerint működő gyülekezetek szükségeinek betöltése! Az intézményesen működő gyülekezetek – működésük jellegéből adódóan – rákényszerülnek a tized begyűjtésére, hogy az állandó, magas kiadásaikat finanszírozni tudják, de azon alapvető cél, hogy a bőségben élők a teljes bőségükből (feleslegükből) a szegények szükségeinek betöltésére adakozzanak, nem valósul meg.

Néhány gondolat az egyház függetlenségéről

A gyülekezet a „világból kihívott” hívők szent közössége, akiknek „el kell szakadniuk a világtól”, és ez pénzügyi téren is kell, hogy kifejezésre jusson! Az egyház nem szorulhat a világ (az állam) pénzére, mert akkor annak „szolgájává válik”, akitől anyagi függésbe kerül. Természetesen Isten nem akarja a hívőket kivenni a világból, csak megőrizni őket a gonosztól. Ott akarja tartani őket a világban, mint „bárányokat a farkasok között”, mint „sót” és „világosságot”, hogy megízesüljön a világ általuk és visszatartsa a bűn elhatalmasodását a földön. Azon felül szükséges, hogy a hívők becsületesen munkálkodva a maguk kenyerét egyék, és a megszerzett jövedelmükből a gyülekezetben lévő szegények szükségeire adakozzanak.

Másra nincs is szükség, mert a mi Urunk rendkívül gazdag: „övé az arany és az ezüst” és neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Az Úr jó tulajdonoshoz, gazdához illően megígérte, hogy betölti azok szükségeit, akik az Övéi és neki szolgálnak:

Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? Mit igyunk? Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.   (Máté 6:31-33)

Ismerjük az egyháztörténelemből, hogy Konstantin császár már a IV. században államvallássá tette a keresztyénséget és ezzel elkezdődött „az egyház és a világ házassága”, ami a mai napig fennáll. Ez az állapot a gyülekezetek számára kétség nélkül egy kiszolgáltatott állapotot eredményez, mert az intézményeik és a fizetett szolgálóik finanszírozhatósága miatt kénytelenek megalkudni küldetésükkel és üzenetükkel. Ilyen helyzetben a gyülekezetek valójában nem tudnak „hegyen épített város” és a „világ világossága” (lelkiismerete) lenni, arról most nem beszélve, hogy a gyülekezeteknek mai erkölcsi állapota alig különbözik a világétól. (Máté 7.1-5)

Jézus szembeállítja egymással a jó pásztor és a béres fogalmát. Nem jó megoldás tehát a rendszeres havi fizetés (bér) a szolgálók szükségeinek betöltésére, mert ők nem lehetnek „béresek” (havi fizetésből, azaz bérből élők).

„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.”   János 10:11-13

Az Ige beszél azonban arról is, hogy indokolt esetben azok a szolgálók, akik az evangélium szolgái az evangéliumból éljenek, és akik tanítanak, azok anyagai támogatásban is (kettős tisztességben) részesüljenek:

„Nincs-e arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás? Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs-e jogunk, hogy ne dolgozzunk? Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejéből? …. Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-e az Istennek gondja? ….   Nem tudjátok, hogy akik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket? Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.”     (1Kor 9:5-9, 13-14)

A fentiek alapján látjuk, hogy van mulasztása és feladata a gyülekezeteknek az adakozás, a pénzügyek területén is, ha vissza akarnak térni az újszövetségi normához és nem az ószövetség szintjén, sőt esetenként az alatti szinten akarják kezelni pénzügyeiket.

Amikor Jézus eljött egy „új tömlőt” hozott és félretette a régit. Sok gyülekezet még mindig a régit foltozgatja, pedig tudjuk az igéből, hogy az nem vezet sehova. Elővenni az új tömlőt és félretenni teljesen a régit ez valóban bátorságot és kihívást igényel, de Jézus ezt már megtette és utat mutatott nekünk ebben. Ez radikális változtatásokat igényel, de Jézus is a radikális változások embere volt, és tőlünk is ezt várja el. Az Úr vár azokra a bátor szolgálókra, akik egyedül tőle függnek, mert bíznak benne, hogy mindazt megteheti, amit Ő megígért. Ne az legyen tehát az első gondolatunk, hogy a világhoz forduljunk segítségért, Isten ugyanis hatalmas arra, hogy ránk árassza minden kegyelmét, DE ehhez „keresni kell először Istennek országát, és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.” – ígéri az Ő igéjében.  (Máté 6:33)

Minden dicsőség legyen az Úré. Ámen.

– § –

Más hasznos írások és fordítások elérhetők itt:

https://keskenyut.wordpress.com/

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, vezetés
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s