Isten nem az adományainkat akarja, hanem a testünket – élő áldozatként – Zac Poonen

God Does Not Want Our Offerings, But Our Body as a Living Sacrifice – Zac Poonen 

PDF formátumban letölthető itt: Adományok helyett élő áldozat

A Zsidó 10.5-ben azt olvashatjuk, hogy „Isten nem az adományainkat akarja”. Ezt a verset azok számára idézem, akik szenvedtek az olyan igehirdetők szolgálata miatt, akik azt mondták nekik, hogy Isten a pénzüket akarja. Mit mond ez itt, Isten mit vár tőlünk? – a testünket. Az Ószövetség idején a hangsúly az áldozaton volt: „fizesd be a tizededet a lévita papságnak”. Az Újszövetség idején a hangsúly azon van, hogy a „testedet add Istennek” (Róma 12.1). Az a gyülekezet, amelyik állandóan arra kéri a tagjait, hogy fizessék be a tizedüket, az egy ószövetségi gyülekezet. Egy újszövetségi gyülekezet a testünk, a szemünk, a kezünk, a nyelvünk feláldozását hangsúlyozza, mint Istennek kedves áldozatot. Nem anyagi áldozatot kér Isten tőlünk ma, hanem a testünk feláldozását.

Az Újszövetség idején a testünket odaadni Istennek az egyenlő az Ószövetség idején a tized fizetésével – éppen úgy, ahogyan Krisztus meghalt a kereszten az egyenértékű az Ószövetség idején a bárány feláldozásával Pünkösd napján. Azt jelenti ez, hogy nem kell adni egyáltalán pénzt ma Isten munkájára a földön? Természetesen adhatunk, de Isten csak azt akarja, hogy jó szívvel adjunk. (2 Kor. 9.7). Mindenesetre legelőször is a testünket akarja. Azok, akik a testüket adják neki, ők rendszerint minden mást is neki adnak. Azonban kell, hogy jó szívvel és örömmel adjunk.

Amikor Jézus bejött ebbe a világba, nem azért jött, hogy tizedet és anyagi áldozatokat adjon az Atyjának. (Zsidó 10.5), hanem, hogy a testét adja áldozatként. Jézus az Újszövetség közbenjárója és arra tanított minket, hogy Isten elsősorban a testünket akarja.

Sokan adakoznak a pénzükkel és a szolgálatukkal Istennek. Büszkék lehetnek rá, hogy traktátusok százait osztották szét, vagy szolgálhattak misszionáriusként valamilyen nehéz területen éveken keresztül, vagy imádkozhattak sok órát, vagy böjtölhettek sok napon keresztül. Ezek mind jó áldozatok, de ezek az áldozatok semmiféle értékkel nem rendelkeznek Isten előtt, ha a szemed még mindig szexualitásra vágyik és haragra gerjedsz. Ebben az esetben még nem adtad oda neki, amit mindenekelőtt kér tőled – a testedet. Isten azt mondja neked: “Felejtsd el, hogy nekem áldozatokat és adományokat adjál”. Mindenekelőtt a szemedet, a nyelvedet add nekem; a testedet akarom. Ne valamilyen anyagi áldozatot hozzál a tested feláldozása helyett. Akik az Istennek adott anyagi áldozataiknak értéket tulajdonítanak, visszamennek az Ószövetségbe. Az Újszövetségben Isten a testedet akarja. A Zsidókhoz írt levél a legfontosabb könyv a Bibliában. Ha az Újszövetségben akarsz élni, akkor tanulmányoznod kell a Zsidókhoz írt levelet. Jézusnak nem volt teste a mennyben. Amikor bejött ebbe a világba az Atya egy testet adott neki. Mit kellett tennie ezzel a testtel? Azzal kellett kimutatni az Atyja felé a szeretetét, hogy elmenjen misszionáriusnak egy olyan nehéz helyre, mint Afrika? Vagy imádkozzon négy órát minden nap és hetente kétszer böjtöljön? Nem ezeket várta Isten tőle. A következőt mondta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat – és nem azt,, hogy áldozatot hozzak. (Zsidó 10.7.) Jézus erre használta a testét és erre kell nekünk is a testünket használni. Amikor odaadjuk a testünket Istennek, azt követően az Ő akaratát kell cselekednünk a testünk minden részével: a szemünkkel, a kezünkkel, a nyelvünkkel, a szenvedélyeinkkel, a vágyainkkal stb. Az egyetlen szenvedélyünknek az életünkben annak kell lenni, hogy Isten akaratát cselekedjük minden nap.

–  §  –

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor

https://keskenyut.wordpress.com/

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Isten nem az adományainkat akarja, hanem a testünket – élő áldozatként – Zac Poonen bejegyzéshez

  1. Guti Tünde szerint:

    “Amikor odaadjuk a testünket Istennek, azt követően az Ő akaratát kell cselekednünk a testünk minden részével…”
    Ámen!

    Kedvelés

  2. Köszönöm.

    Kedvelés

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s