“Non stop” keresztyénség – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt – és MP3 formátumban itt

A „non stop” kifejezés a hétköznapi életben eléggé elterjedt az üzletek, szórakozóhelyek nyitva tartásával kapcsolatban. Szó szerinti fordítása „nincs megállás”, ami azt is jelenti, hogy folyamatosan, állandóan, 0-24 óráig egyfolytában nyitva tart. Nem árt arra sem emlékeznünk, hogy a keresztyén (ty-vel) azt jelenti: krisztusi. Keresztény (t-vel) keresztet hordozva a nyakában bárki lehet.

A keresztény ill. keresztyén gyakorlatból a következő kifejezéseket ismerjük:

  • a hivatásos, azaz „teljes idejű” (főállású) szolgáló, akinek a „munkahelye” a templom vagy a gyülekezet és rendszeres (havi) fizetést (bért) kap a munkájáért, mint bármely más polgári alkalmazott. Az ő „munkáltatója” az adott felekezet, egyház vagy gyülekezet,
  • vannak az egyházban olyanok is, akiket „részmunkaidőben” foglalkoztatnak, vagy a polgári munkájukon túli egyházi munkájukért külön támogatásban részesülnek, mint egyfajta „mellékállás”,
  • használatosak a „világi”, a „laikus”, az „önkéntes” kifejezések is az egyházban azokra, akik a világi foglalkozásuk mellett anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek valamilyen szolgálatot, vagy egyszerűen csak passzív módon hallgatóként részt vesznek valamilyen összejövetelen, Istentiszteleten és adakoznak mások szolgálatának támogatására.

Sokszor hallunk panaszkodni un. „teljes idejű” (főállású) szolgálókat (pl. pásztorokat), hogy egyszerűen nem tudják elvégezni azt a sok feladatot, ami rájuk hárul és sajnos nem ritka az sem, hogy ennek különböző betegségek (akár infarktus is) a következményei. Más szolgálók (dicsőítők, tanítók stb.), akik a polgári munkájuk mellett – anyagi ellenszolgáltatás nélkül – végeznek szolgálatot sokszor arra vágynak, hogy ők is un. „teljes idejű” (főállású, fizetett) szolgálók legyenek, mert úgy gondolják, hogy akkor megoldódna a rendszeres túlterheltségük. Az ilyenfajta túlterheltség sokszor valóban megalapozott. Vannak, akik egyszerűen csak a hétvégi 2-3 óra időre tudják magukat szabaddá tenni, hogy az „Úrral legyenek”, „gyakorolják a közösséget”, hogy a szolgálatok áldásából részesüljenek. Őket szokás „vasárnapi keresztyéneknek” nevezni. Vannak, akiknek még ennyi idejük sem marad az Úrra és a közösség ápolására a sok magán és családi elfoglaltság miatt, ezért csak akkor vesznek részt valamilyen gyülekezeti tevékenységben, ha marad szabad idejük. Őket szokás „szabad idős keresztyéneknek” nevezni. Találkoztam olyan hívővel is, aki szó szerint „két hét szabadságot” szeretett volna kivenni, mint ahogyan az egy világi munkahelyen szokás, hogy egy kicsit felfüggessze a keresztyénségét és a kedvére élhessen, mert már úgy szeretne egy kicsit „kirúgni a hámból”. Ha a fenti kifejezéseket – a maguk tartalmával – egy „non stop” keresztyénséggel állítjuk szembe, akkor mindenképpen elmarasztalóak.

Ne beszéljünk most a jelentős költségeket felemésztő intézmények (templomok, gyülekezetei házak stb.) működtetési költségeiről, amin „felül” kellene még a sokszor nem túl magas fizetésű gyülekezeti tagok adakozásából finanszírozni a „teljes idejű” szolgálókat is, közben nem elfelejtkezve a valóban rászorult, támogatást igénylő gyülekezeti tagok szükségleteinek fedezéséről sem. Mindez sokszor emberileg lehetetlennek tűnik és valóban az is. Istennél azonban másként vannak ezek a dolgok. Ennek az ellentmondásnak a feloldásáról szól a blogon megtalálható „Régi vagy új tömlő” című írás.

Az igéből tudjuk, hogy Péter apostol is otthagyta a halászatot (polgári foglalkozását) és a szolgálatát teljes egészében a gyülekezetek támogatták. Pál apostol szolgálatára is adakoztak időnként a gyülekezetek, amellett azonban sátor készítéssel is foglalkozott, hogy ne terhelje meg a gyülekezeteket anyagilag és ezzel is példát mutasson más szolgálóknak. Volt, amikor még ő gondoskodott a vele szolgálókról is! Ismerve Pál apostol szolgálatát az igéből, valóban érdemes elgondolkozni sok dolgon. Az igében azt látjuk, hogy rendkívül ritka volt a szolgálók anyagi támogatása, ezzel szemben ma teljesen általánossá vált a „fizetett teljes idejű” szolgálók gyakorlata, már egy 20-30 fős gyülekezetben is.

A későbbiekben a „teljes idejű” (valójában főállású), a „részidős”, az „anyagilag támogatott” szolgáló kifejezéssel szemben a „non stop” szóval egy gondolkozásmódbeli problémára és alapvető tartalmi különbözőségekre szeretnék rávilágítani.

Három rövid személyes példával szeretném érzékeltetni, hogy mire is gondolok:

  1. Először 1999-ben találkoztam ezzel a problémával, amikor még egy multi cégnél dolgoztam vezetőként és egy elég terhes időszakunk volt abban az évben. A gyülekezet minden gondját jelentő szokásos elöljárói munka, igei szolgálatok, gyülekezeti újság szerkesztése mellett ebben az időszakban írtam a „Merre tovább gyülekezet” című könyvet, sőt másik két könyvet is összeszerkesztettem és nyomdai kiadásra előkészítettem. Ezt egy természetes dolognak tartottam, és senkinek sem panaszkodtam emiatt. Éreztem azonban Isten különleges gondoskodását, hogy így össze tudta hangolni ezeket a munkákat. Ekkor egy „teljes idejű”, pásztor szolgáló barátom, akit hozzám képest sokkal több tálentummal megáldott embernek tartottam, megkérdezte tőlem: „mikor van neked időd mindezekre?” – főleg a polgári munka és a könyvek írása miatt. Meglepődtem a kérdésen, és hirtelen nem is tudtam mit válaszoljak. Nem volt egy könnyű időszak számomra, de valahogy ez mégis „természetes” volt és nem úgy éltem meg, mint aki összeroppan a munka alatt, sőt az extra munkát jelentő könyvek szerkesztése és kiadatása még új erőt is adott. A feltett kérdéssel kapcsolatban inkább az tudatosodott bennem, hogy mindez az Úr csodája, aki gazdálkodik az időmmel és nem akar erőn felül megterhelni. Később azon gondolkoztam el, hogy éppen egy „teljes idejű” szolgáló kérdezi ezt tőlem? Furcsa – gondoltam.
  1. Egy másik alkalommal gyülekezeti elöljárók országos találkozóján vettem részt, ahol több „teljes idejű” szolgáló volt jelen. A beszámolókból kiderült, hogy több polgári munkakörben dolgozó elöljárónak az a vágya, hogy a polgári munkahelyét feladva „teljes idejű” szolgáló lehessen. Nem értettem ezt a hozzáállást, ezért meg is jegyeztem: én most is teljes idejű szolgálónak tartom magam azzal együtt, hogy időm nagyobb részét egy polgári munkahelyen töltöm. Néhány kiegészítő gondolatot is hozzáfűztem magyarázatként, amin eléggé csodálkoztak és úgy tűnt, mintha most hallottak volna erről először.
  1. Más esetben helyi gyülekezet elöljáróival voltunk együtt, ahová meghívtunk elöljáró jelölteket is, hogy lássák mit jelent egy elöljárói közösség és a gyülekezet dolgaival való foglalkozás. Mellette több olyan témáról is beszéltünk nekik, amiket az ige alapján az elöljárói munkával kapcsolatban fontosnak tartottunk. Ekkor egyik fiatal jelölt megkérdezte: „hogyan lehetséges egy hívőnek a polgári (világi) munkahelyen vezetőnek lenni”? Az egyik – évek óta funkcióban lévő – elöljáró azonnal rávágta: „ott világi módon kell viselkedni”. Megdöbbenésemben csak annyit mondtam: „ezek szerint a Szent Szellem ki-be jár belőled, amikor a gyülekezetben, vagy a munkahelyeden vagy?”

Mindezekkel a konkrét példákkal nem az volt a célom, hogy bárkit is megítéljek, csupán egy teljesen általános jelenségre szerettem volna rámutatni a konkrét példák segítségével. Talán érzékelhető ezekből a példákból, hogy egy gondolkozásmódbeli és hozzáállásbeli problémáról van szó. Fontos tehát ezen a téren tisztázni dolgokat, és jó lenne változtatni rajta.

Néhány alapvető tény az igéből ezekkel kapcsolatban:

  1. Ha a Szent Szellem lakozást vett bennünk, ha valóban befogadtuk Őt, hatalmat (jogot) adott nekünk, hogy Isten fiai legyünk. (János 1.12) Attól kezdve, hogy fiakká válunk a fiúságunk folyamatos, ezért a bennünk lakozást vett Szent Szellem folyamatosan (éjjel és nappal) minden helyzetben (a munkahely, a család és a szomszédok stb. esetében) rajtunk keresztül bizonyságot akar tenni Jézusról.
  1. A Szent Szellem fő tulajdonsága, hogy szent, ami elválasztottságot jelent a világtól. Ezzel együtt azonban az igazság szelleme is, mert azért jött, hogy megítélje a bűnt és bizonyságot tegyen az igazságról – Jézusról. (János 16.8). A Szent Szellem vezet el bennünket minden igazságra és nem vállal közösséget sötétséggel, hamissággal és megalkuvással. (2 Kor. 6.14) Nem váltogatja a „színét” (sötétség-világosság) a mindenkori helyzettől függően, hanem megszomorodik, ha bűnt engedünk be az életünkbe (Ef. 4.24-30).
  1. Mi só, világosság és hegyen épített város vagyunk, aminek világossága messzire látszik ebben a sötét és ízetlen világban és nem olvadhatunk bele a sötétségbe, mert akkor az már nem világosság (Máté 5.13-16)
  1. Krisztus bennünk él – minden percben és helyzetben, amit nem lehet elrejteni (meg sem kell szólalni, mert a cselekedetek is beszélnek; már az is prófétikus, hogy valaki miben vesz részt, miben nem és mikor hol van!)
  1. Az Övéi ki vannak küldve a világba, mint bárányok a farkasok közé (Lukács 10.3), akiknek az Úrtól való bölcsességgel és bátorsággal meg kell őrizniük a bárány természetüket a farkasok között is! Nem barátkozva, elvegyülve és beleolvadva a világba, mert a világ ellenség, aminek a Sátán a fejedelme! Ha valaki hét közben „együtt üvölt a farkasokkal, vasárnap pedig báránynak igyekszik látszani”, akkor ő valójában egy „báránybőrbe bújt farkas”.

A nagy kérdés a következő. Ha egy hét (7×24) 168 órájából csak vasárnap délelőtt 2-3 órára terjed ki valakinek a keresztyénsége, akkor az a teljes idejéhez képest csak kb. 1,5 %, ami elég messze áll – a mindenkire érvényes – „non stop” keresztyénségtől.

A „non stop” keresztyénség azt jelenti, hogy valaki keresztyén

  • a magánéletében,
  • a házasságában,
  • a családjában,
  • a pénzügyei területén,
  • a munkahelyén,
  • a lakókörnyezetében,
  • a gyülekezeti közösségben,
  • gyülekezeten kívüli kiküldött szolgálatban,
  • minden pillanatban,
  • minden helyzetben,
  • éjjel és nappal.

A következő ige nagyon érzékletesen fejezi ki ezt: 

„El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-e meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr a te Istened mindenben, amiben jársz.”   (Józsué 1:8-9)

Az Úr ezt akkor mondta, amikor Józsuénak a 600 ezer férfival (sok nővel és gyermekkel) Izrael népét, hadvezérként be kellett vinnie Kanaán földjére. El kellett foglalni egy olyan földet, amitől a korábban kiküldött 12 kém közül 10 elriadt, mert erődített városok és „anákok” (óriások) voltak azon a földön, akik híres harcosok voltak: vasszekereik és korszerű fegyvereik voltak.

Józsué Mózes szolgája volt, majd utóda – Izrael vezetője – lett és egy nemzet gondja nehezedett a vállára. Mellesleg hadvezér is volt, és tőle várta el az Úr, hogy „non –stop” (éjjel és nappal)

  • az igéről elmélkedjen,
  • vigyázzon, hogy mindent aszerint is cselekedjen, mert
  • csak akkor számíthatott rá, hogy minden útjában jó szerencsés lesz (azaz sikerülni fog neki elfoglalnia Kanaán földjét).

Kapott azonban egy nagy ígéretet is, hogy ha így cselekszik, akkor semmitől sem kell félnie, mert az Úr mindenben vele lesz.

Amíg ennek a szellemében járt Józsué, addig semmi probléma nem volt. Átkeltek az áradó Jordánon, elfoglalták és lerombolták a legerősebb várost, Jerikót. Amikor azonban emberekkel kezdett el tanácskozni és magában bízni, akkor a legjelentéktelenebb városnál, Ajnál is vereséget szenvedett.

Ha ez érvényes volt az Ószövetség idején, akkor mennyivel inkább ma. Valójában ez ismétlődik meg az Újszövetségben, amikor Jézus a mennybemenetele előtt a következőt mondja a tanítványainak:

„Hozzájuk menvén Jézus, szól nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”    (Máté 28.18-20)

Jézus itt szintén harcba hívja az Ő népét az egész világ elfoglalására!

A „non stop” azt jelenti, hogy az éjszakánk is az Úré, mert az Övéinek

  • békességes alvást ad (Zsoltár 4.9),
  • álmában is ad eleget (Zsolt 127.2),
  • a véneik pedig (Istentől való) álmokat álmodnak (Joel 2.28).

Személyes tapasztalatom, hogy az Úrtól több kijelentést, látást vagy akár egész tanítás sorozatot is éjszakai álomban, félálomban, vagy álomból felébresztve kaptam. Ilyenkor mindig frissen ébredtem, akkor is, ha emiatt csak 3-4 órát aludtam és másnap munkába kellett mennem.

Ha a munkahelyen vagyunk, vagy a világban bárhol járunk, akkor nem az a fontos, hogy – mai példával élve – a mobil telefonunk be legyen kapcsolva, hanem az, hogy a „szellemi antennánk folyamatosan vételre legyen állítva” és érzékenyek legyünk a Szent Szellem adására. A Szent Szellem munkálkodása ezt igényli tőlünk:

Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Szellemtől született.”  (János 3.7-8)

Ezt Jézus mondta Nikodémusnak, aki egy igazságot kereső, buzgó, vallásos ember volt, Izrael tanítója, de nem született újjá.

Lehet ma is valaki nagyon buzgó vallásos ember, sőt szolgáló is, de ha nem született újjá, akkor egyszerűen képtelen egy igazi keresztyén életet élni, mert a Szent Szellem nem lakik benne. Úgy tűnik, hogy ma is sok újjászületetlen, vallásos ember van az egyházban, akik a szüleiktől vagy a más hívőktől megtanultak egyfajta vallásos viselkedést és az adott felekezetre vagy gyülekezetre jellemző szertartásokat. Vannak, akik formálisan „megtértek” ugyan („befogadtatták velük az Urat”), de valójában nem történt semmi minőségi változás az életükben. Jézus ezért ma is azt mondja mindenkinek: újjá kell születnetek!

Csak ha újjászülettünk és a Szent Szellem bennünk lakik, és engedelmeskedünk a vezetésének, akkor van esélyünk egy „non stop” keresztyénség megélésére, amit az ige elvár minden Krisztust követő hívőtől.

Ha a bennünk élő Szent Szellemet a megalkuvásunkkal, a kétfelé sántikálásunkkal, az igazság és a szentség ellenes beszédünkkel és cselekedetünkkel nem szomorítjuk meg, akkor Ő elvezet bennünket minden igazságra.

Az életünk előzőleg felsorolt minden területét (magánélet, házasság, család stb) Krisztus fősége alá kell helyezni és csak neki engedelmeskedni. Ez azt igényli, hogy az életünk minden területére vonatkozó igék alkalmazásával tisztában legyünk, és akarjunk azok szerint élni, minden helyzetben és minden időben – éjjel és nappal, ahogyan azt az Úr Józsuénak is megmondta. Ezt jelenti a „non stop” keresztyénség.

Néhány gondolat a különböző területekről:

Magánélet

Az Úrral való személyes kapcsolatunk folyamatos ápolása, önmagunk tisztán tartása, szentségben és igazságban – a Szent Szellem vezetése szerint – járva minden dologban és a felebarátaink felé krisztusi magatartás tanúsításával.

Házasság

Krisztus és az egyház kapcsolatának kiábrázolása, ahol a férj a Krisztust a feleség pedig az egyházat ábrázolja ki. Ennek megfelelően a férj a feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is az egyháznak, aki szereti a feleségét és a feleség pedig tiszteli az ő férjét és engedelmeskedik neki. A házasság egész életre szóló hűséges kapcsolat, ahogyan a Vőlegény (Krisztus) hűséges a Menyasszonyához a gyülekezethez. (1 Kor. 11.3; Ef 5:31-33; Kol. 3.18-19)

Család, háztartás

A családban az apa és az anya a példaképek a gyerekek számára, akiket fontos, hogy engedelmességben tartsanak (1 Tim. 3.4), és a gyerekek tiszteljék és szeressék szüleiket, mint mi hívők a mennyei Atyánkat. Fontos, hogy a feleség tisztelje a férjét és engedelmeskedjen neki, mert ezzel mutat példát a gyermekek felé a szülők tiszteletére és az engedelmességre.

A hívő család háza tája (lakás, családi ház) rendezett és tiszta legyen, mint az hívőkhöz illik – mindenkinek a saját anyagi lehetősége szerint (1 Tim. 3.4). Semmiképpen sem lehet omladozó a vakolat, gazos a kert és rendetlenség a lakásban, mert az nem Istent dicsőíti meg, hanem még egy világi embernek is szégyenére válik!

Pénzgazdálkodás (sáfárság)

Érdemes az életünknek ezt a területét külön megvizsgálni, mert sokkal nagyobb jelentőséggel bír Isten szemében, mint azt sok hívő gondolná.

 „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset?   (Luk 16.10-11)

Ez az ige a hamis sáfár példázatából való és érdekes dolgot olvashatunk benne a pénzügyeinkre vonatkozóan.

Néhány gondolat a pénzhez való viszonyunkról és a pénzgazdálkodásról (sáfárságról). Erről egy két részes részletes tanítás található a blogon „Keresztyén életmód, boldogulás” címen. Itt csak annyit, hogy az ige szerint a pénz szeretete az bűn és nem a pénz önmagában (1 Tim. 6.10). A pénz önmagában egy semleges dolog, se nem jó, se nem rossz. Szükséges dolog a mindennapi életünkhöz és jó sáfár módjára kell gazdálkodni vele, mert Isten ezen méri le, hogy ránk bízhat-e igazi (szellemi) kincseket. Ne becsüljük tehát le a pénz szerepét az életünkben, mert Isten sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, mint gondolnánk. Szabadok vagyunk tőle? De ezzel együtt jól is gazdálkodunk vele?

A hűség kérdése nem csak a pénzgazdálkodásra, hanem az életünk minden területére érvényes. (Erről szól a „Hűség Istenhez és embertársainkhoz” című írás a blogon). Hűségeseknek kell lennünk az éppen aktuális kis dolgokon is, hogy Isten többet tudjon ránk bízni. Sok hívő nagy szolgálatra vágyik és szeretne minél előbb belépni abba, de ez nem így működik Istennél – még a világban sem! Először hűnek kell lenni a kis dolgokon (ez a mi feladatunk) és akkor Isten az, aki majd nagyobb dolgokat fog ránk bízni – ha látja a hűségünket a kevesen!

Munkahely

Az ige fontosnak tartja, hogy mindenki becsületesen, szorgalmasan és „csendesen munkálkodva a saját kenyerét egye” – ne másokon élősködjön (2 Thessz. 3.12). A hívőnek minden helyzetben a krisztusi igazságot kell képviselnie a munkahelyén „engedelmeskedve a feljebbvalóknak”.

„Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.  Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-e pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik. Annak okáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is.”   (Róma 13.1-5)

Amikor azonban Isten parancsolatai és a világi törvények egymásnak ellentmondanak, akkor „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embereknek” – vállalva ennek a következményeit is, de mindig azzal a tudattal, hogy „Isten az igazakkal van” (Péld. 3.32), és ha „sok baja is van az igaznak, az Úr minden bajból kimenti őt” (Zsolt 34.20) és „minden a javára válik” (Róma 8.28). Nem kell az emberektől félni, még ha hatalmasok is, mert a mi leghatalmasabb főnökünk Jézus, aki „Úr mennyen és földön” (Máté 28.18) és a „világi hatalmasságok is az Ő akaratából vannak” ott, ahová állítja őket és „ők viselik a fegyvert a gonoszok megbüntetésére”.

Hadd mondjam el a személyes tapasztalatomat, mert tudom, hogy sokan küszködnek azzal, hogyan is viselkedjenek hívőként a világi munkahelyükön. Én is így voltam ezzel és nem tudott senki tanácsot adni. A konkrét helyzeteket az igével összevetve folyamatosan „tanultam meg ezt a leckét”, amit beismerem nem volt könnyű.

Először: kell egy döntést hozni, hogy mi képviseljük az igazságot, és ha valakinek szégyellni valója van, az nem mi vagyunk, hanem, aki bűnben él.

Másodszor: a mindenható Isten – a menny és föld teremtője – minden hatalmával mögöttünk áll, ha az igazságban járunk. Nem kell tehát félni, mert a leghatalmasabb világi főnök is a mi közvetlen „főnökünknek” a beosztottja. Ez kell, hogy felbátorítson bennünket.

Harmadszor: nem szabad túlzásokba esni és bölcsességet kell kérni Istentől (és Ő ad), hogy a különböző helyzetekben hogyan viselkedjünk.

Negyedszer: a megfelelő alkalommal őszintén és meggyőződéssel (hittel) el kell mondani mindenkinek, a főnökünknek is, hogy Kiben és miben hiszünk. Ez így tisztességes és akkor meg fogják érteni „miért viselkedünk időnként furcsán” és ez kicsit vissza is fogja tartani őket – én így tapasztaltam.

Ötödször: semmiképpen sem legyünk nyomulósak és senkit se akarjunk megtéríteni (ez Isten munkája), csak az adott helyzetekben „természetes módon” képviseljük Isten igazságát. Sohasem igét idéztem (az idegesíti az embereket), hanem az ige igazságát belefogalmaztam a beszédembe. Isten bölcsessége mindig meggyőzte őket és nem tudtak rá mit mondani. Ha valaki már tudja, hogy hívők vagyunk és elfogadnak bennünket és van egy bizalmi kapcsolat, akkor már lehet azt mondani, hogy tudod, a Biblia erre azt mondja, hogy….

Hatodszor: „természetes módon” – minden görcsölés és erőltetés nélkül – éljük meg a hitünket.

Hetedszer: legyünk felkészültek az ige hétköznapi helyzetekre való alkalmazására, mert vannak, amikor váratlanul a legkülönbözőbb dolgot kérdezhetik meg tőlünk (pl. mit mond a Biblia az azonos neműek „házasságára” vagy az „abortuszra” stb.

Nyolcadszor: ne szégyelljük, ha valamit nem tudunk, és ne próbáljunk magyarázkodni, hanem mondjuk meg őszintén, hogy ezt nem tudjuk, de utána fogunk nézni és válaszolni fogunk rá. Ez így hiteles és elfogadható. Senki sem tudhat mindent!

Kilencedszer: legyünk mindig barátságosak, kedvesek, készségesek, segítőkészek, és ami nem bűn, abban mindenképpen vállaljunk közösséget a világi munkatársakkal. Ne legyünk olyanok, akik mindenből kivonják magukat, de a bűnnel semmiképpen se vállaljunk közösséget.

Tizedszer: miután nem titkoljuk és közzétesszük, hogy hívők vagyunk legyünk benne bizonyosak, hogy „árgus szemmel” figyelni fogják minden reakciónkat (beszéd, cselekedet, viselkedés…) Olyan, mintha egy kirakatban lennénk. Amikor dolgozunk közben is figyelnek bennünket – ez ezzel jár és fel kell vállalnunk.

Amikor vezetőként a főnökömnek először beszéltem a hitemről, megkért, hogy a munkahelyemen ne „agitáljak” (evangélizáljak), amit meg is ígértem neki. Ez jogos kérés volt a részéről, hiszen munkahelyen voltunk, ahol dolgozni kell és ő volt a főnök. Meg is ígértem neki, hogy tiszteletben tartom a kérését és be is fogom tartani. Nyilvánosan és csoportosan soha nem beszéltem a munkahelyen az embereknek a hitemről, de azt senki sem tilthatja meg nekünk, hogy Krisztus világosságát hordozzuk és Istentől kapott bölcsességgel viselkedjünk, kihasználva minden lehetőséget a személyes kapcsolatunkban, hogy azzal bizonyságot tegyünk a hitünkről. Ezt igyekeztem tenni, minden adódó lehetőséget kihasználva, de nem ingerelve másokat. Mindig figyelni kell, hogy kinél mikor lehet szólni, mi és mennyi az elég. Ehhez a Szent Szellem vezetése kell, és Ő fog adni szavakat, hogy mit mondjunk.

Isten sok munkahelyi probléma megoldásához adott bölcsességet, és kijelentéssel támogatott sok műszaki, szervezési, kereskedelmi, vagy emberi probléma megoldásában. Megígérte, hogy mindenkor velünk lesz! A főnököm értékelte az őszinteségemet, az Isten szerint való bátorságomat és becsületességemet. A Szent Szellem sokszor adott olyan ötleteket, amiket a főnököm mindig szívesen fogadott, mert segítette a munkáját. Tudta, hogy bennem megbízhat – mindig azt mondom, amit gondolok – és nem munkálkodok ellene a háta mögött manipulatív módon, ami általában jellemző a világi munkahelyekre. Ennek eredménye volt, hogy hosszú éveken keresztül több milliárd forintos évi költségkeret gazdája lehettem „Józsefhez” hasonlóan. Ez akkor is így volt, amikor ez a gazdálkodói hatáskör már nem az én munkakörömhöz tartozott volna. Ekkor a főnököm azt mondta: „ragaszkodik hozzá, hogy én csináljam, mert bennem megbízik.” Minden vezetőnek szüksége van olyan emberekre, akik csendesen, szorgalmasan, megbízható módon dolgoznak. Igyekeztem olyan dolgokat is megtenni, ami nem az én feladatom lett volna, ha azzal segíthettem bárkinek és belefért az időmbe. Így másoktól én is mindig számíthattam a segítőkészségre. Ez nagyon fontos, mert ennek hiánya nagyon meg tudja keseríteni a munkahelyi légkört. A munkatársaimnak azt mondtam: itt töltjük el az életünk nagy részét, ezért nagyon fontos, hogyan töltjük el azt.  Örömmel dolgoztunk, sosem volt veszekedés, még hangos szó sem, pedig voltak nehéz helyzetek időnként. Ha valaki idegen jött rögtön megjegyezte: nálatok olyan jó, családias légkör van. Ez egyáltalán nem jellemző a multi cégekre.

Sosem tapasztaltam, hogy a hitem hátrányomra lett volna a munkahelyemen, vagy bárki kigúnyolt volna. Hívőként sosem akartam karriert építeni, sőt ha volt rá lehetőség, inkább finoman kitértem előle: mindig van elég jelentkező. Szükségesnek gondoltam leírni ezeket, hátha segíthetek ezzel másoknak. Erről általában nincs igehirdetés, és sok hívőnek probléma, hogyan viselkedjen a munkahelyén. Természetesen mindenki más egyéniség más ajándékokkal és a munkahelyek is különbözőek, de a leírt tíz javaslat, úgy gondolom, hogy mindenkinek a hasznára válhat.

Világi környezet, lakóközösség

A világi hatóságoknak és rendeléseknek is hasonlóan engedelmeskedni kell, mert Isten akaratából vannak. A hitetlen emberek felé pedig szeretettel kell viszonyulni és megismertetni őket az igazsággal, de eltűrni az elutasításukat is – áldva őket.  Szükséges, hogy a hívők a mintaszerű életükkel jó bizonyság legyenek a hitetlen emberek felé is (1 Tim.3.7), hogy az emberek vágyat érezzenek a Krisztushoz való tartozásra.

Gyülekezeti közösség

Ez nem csak a hét végi szervezett közösségi alkalom, hanem bármikor és bárhol lehetséges, amikor ketten-hárman összejönnek az Ő nevében, mert olyankor Jézus ott van velük az Ő ígérete szerint (Máté 18.20). A gyülekezet legkisebb létszáma tehát 2-3 fő (egy hívő család, egy hívő gyülekezet is!). Valóságos, mély, őszinte emberi kapcsolatokon nyugvó személyes közösség, ahol mindenki a kapott szellemi ajándékai szerint járul hozzá a közösséghez. A kapcsolatok erőssége, minősége és a másik különbnek tartása alapul szolgálhat egymás között a bűneik megvallására (Jakab 5.16) és egymás megintésére is (1 Thessz. 5.14). Fontos, hogy mindenki megismerje személyes elhívását és az elöljárók által tanítva minél előbb eljusson az érettségre (Zsidó 5.12-14), és maguk is szolgálatba állhassanak.

A gyülekezet a szentek közössége, ezért a hitetlen emberek kell, hogy érzékeljék a gyülekezetben a szentség légkörét, és ne érezzenek bátorságot arra, hogy egyszerűen csak el akarjanak vegyülni a hívők között. Legyen az nyilvánvaló számukra, hogy nekik is szentté kell válniuk ahhoz (1 Thessz. 4.3), hogy Isten népe közé tartozzanak. Nem szabad, hogy kovásszá váljanak a gyülekezetben!

Gyülekezeti elöljáróság

Egy helyi gyülekezet elöljárósága több főből áll az ige szerint. Az apostolok minden gyülekezetben véneket (presbitereket) állítottak be, és sosem egy embert (Ap.csel 14.23). Ők a példaképei a nyájnak és különböző szellemi és szolgálatai ajándékaik vannak, akik egységben és harmóniában – egymást kiegészítve – együtt munkálkodnak Isten dicsőségére. Ők felügyelik (Ap.csel. 20.28), oktatják a nyájat a Szent Szellem vezetése és uralma alatt. Az életmódjukkal (magán, házasság, család, munkahely) és az egymásnak való engedelmeskedésükkel a gyülekezeti tagoknak mutatnak példát (1 Péter 5.1-4). 

Külső szolgálat

Néhány embernek ad Isten olyan ajándékokat és elhívást (Ef. 4.11), hogy a helyi gyülekezetükön kívül – Krisztus Teste – az egész egyház felé szolgáljanak. Őket a Szent Szellem küldi ki, tesz mellettük bizonyságot.   

Összefoglalva: Krisztusban – az igazságban és úton – lenni minden nap azt jelenti, hogy életünk mindezen területeire vonatkozó minden igét meg kell ismernünk, hogy mindenben engedelmeskedni tudjunk annak, aki a Fej a Krisztusnak, aki a fő az egész életünk felett. Az úton lenni azt is jelenti, hogy a keskeny úton járunk és haladunk folyamatosan előre, egyre jobban megismerve a mennyei édesatyánkat.

A helyes sorrendről

A hívő életünk szükséges, hogy a házhoz hasonlóan erős alapra – Krisztusra és az Ő igéjére – épüljön (Máté 7.24-27). Folyamatosan, lépésről-lépésre haladhatunk csak előre, ahogyan egy ház is felépül. Nem lehet egymásra épülő szinteket átugorni.

Nem Istent dicsőíti meg az, ha valakinek külső – nemzetközileg híres – szolgáló létére bűn van az életében, romokban van a házassága, a gyerekei nem térnek meg és megutálják a képmutatás alapján azt a keresztyénséget, amit a családban tapasztalnak. Fontosak az apró dolgok is! Egy nemzetközi szolgálatban álló szolgáló mondta egyszer, hogy a világi szomszédja szólt neki: „jó, jó, hogy nemzetközi szolgáló vagy, de azért a füvet is lenyírhatnád a kertedben”. A szolgáló magát elszégyellve mondta ezt el és tanult belőle. A világ szinte semmit nem ért a mi szellemi dolgainkból, ők a látszat alapján ítélnek meg bennünket. Nem kell képmutatóknak lenni, de fontos, hogy az ilyen apró dolgokban is ügyeljünk a látszatra a jó bizonyság végett, ami pedig gonosz, annak még a látszatától is óvakodjunk (1 Thessz. 5.22).

Sokan szolgálni akarnak, de ne felejtsük el a következőt:

  • már az Úrral (Vele) lenni is szolgálat (Ap.csel. 13.2),
  • szolgálat a házasságunk jóságán való folyamatosan munkálkodás is!
  • szolgálat a házunk tájának rendben tartása és az is, hogy példaképek legyünk a gyermekeink felé, engedelmességben és az ige igazságában neveljük őket,
  • szolgálat a munkahelyünkön világosságnak lenni és az igazságban járni, ahogyan a Szent Szellem vezet (Isten Királyságát képviselni és kiterjeszteni),
  • szolgálat a közösségben való részvétel is, mert mindenki szolgál a másik felé,
  • szolgálat elöljárónak lenni,
  • és szolgálat, ha valakire az Úr még többet bíz (az Ő egyházát).

Sose felejtsük azonban el, hogy ez a helyes sorrend a szolgálatban való növekedésben! Csak odáig tudunk a szolgálatban előre haladni, amíg a mögöttünk lévő – egymásra épülő – minden szinten az Úr akaratában vagyunk és rendezettek a dolgaink. Ha a „házunknak” nincs szilárd alapja, akkor bármikor összedőlhet egy nagyobb próbában. Ez nagyon egyszerűnek és logikusnak tűnik és az ige erről beszél, de sajnos sok szolgáló megsérti ezt a sorrendet, sőt volt, aki csodálkozott is, amikor erről beszéltem neki, mint ha még nem is hallott volna erről. (Hallottunk nemzetközileg ismert szolgálót nyilatkozni a TV-ben, aki az asszisztensével korábban körbe utazgatta a világot, és nyilvánvaló volt, hogy a házassága válságban van – a felesége már válni akart tőle. A szolgáló a TV-ben bevallotta, hogy a feleségével sikerült rendeznie a kapcsolatot, és azt is elmondta, hogy a felesége már két éve depressziós volt, amiről ő nem tudott) Sokszor a szolgálók olyan „szellemiek” és minden energiájukat a gyülekezet felé való személyes, vagy külső szolgálatra koncentrálják, miközben több területen nagy rendezetlenségeket hagynak maguk mögött: elhanyagolva a házasságot, a családot, nem tulajdonítva jelentőséget a polgári munkahelynek (akinek van), a pénzügyeknek és a lakóközösség felé való jó bizonyság szükségességének. Mindig alulról felfelé kell építkezni, mint a ház esetében is, ha valahol azonban megrongálódik valami, akkor „le kell mászni a tetőről” és „ha kell meg kell erősíteni ismét az alapokat, vagy a falakat”, és ha ismét minden rendben van, akkor lehet ismét feljebb lépni. Ez az Isteni rend! Ennek a rendnek a betartása is az Istennek való engedelmesség kérdése!

Nézzünk meg néhány igét a sorrendiség kérdését illetően – valóban így vannak-e ezek?

Elsősorban magunkat kell rendben tudni és csak utána jöhet a nyájról való gondoskodás:

„Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett”   (Apcs 20.28)

„Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.”   (1Tim 4.16)

Másod sorban rendezettnek kell lenni a házasságunknak és családi dolgainknak is, ha valaki elöljáróságra vágyik. Még ha nem is az, de szeretne az lenni. Ehhez azonban a következő feltételeket kell teljesíteni!

A házasságunkkal Krisztus és az egyház kapcsolatát mutatjuk be, ezért a házasság ige szerinti rendezettsége rendkívül nagy jelentőséggel bír!

„Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét.    (Ef 5.31-33)

A hívő család egy kis gyülekezet, ha valaki nem tud arról gondot viselni, hogyan gondolhatná, hogy egy nagy gyülekezetnek az elöljárója lehetne? Ez a próba terepe a továbblépéshez! Mai szóhasználattal vehetjük úgy is, hogy ez egy elöljáró „pályázati kiírásának feltétele”. Nézzük meg ezt részletesebben:

„Ha valaki püspökséget kíván, jó dolgot kíván. Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos; Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?) … Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívül valóktól; hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék.  Hasonlóképpen a diakónusok tisztességesek legyenek, nem kétnyelvűek, nem sok borivásba merültek, nem rút nyereségre vágyók; kiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. És ezek is először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek. Feleségeik hasonlóképpen tisztességesek, nem patvarkodók, józanok, mindenben hívek legyenek”.   (1 Tim 3:1-11)

Elöljárók (presbiterek) tehát azok lehetnek, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek, mert ők a példaképei a nyájnak. Mit várhatunk a hívőktől, ha az elöljárók nem méltók arra, hogy példaképek legyenek? Természetesen fontosak az szellemi és szolgálati ajándékok (1 Kor. 12; Ef. 4.11) is, de az elöljáróság nem csupán ajándékok, hanem elsősorban mintaszerű életmód kérdése!                                                            

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese; Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.   (1Pét 5:1-3)

Pál apostol, akit korábban Saulnak hívtak két évet szolgált elöljáróként Barnabással együtt az antiókhiai gyülekezetben és csak azt követően küldte ki őket a Szent Szellem – kijelentés általkülső szolgálatra, a többi presbiter által megerősítve azt:

„Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Lélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsáták őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektől, …”  (Apcs 13:1-4)

Az Isteni sorrend tehát a következő: először magunk, utána a házasságunk, majd a családunk, azt követően a gyülekezeti életünk, majd az elöljáróság és végül a kiküldés külső szolgálatra! 

Nem vagyunk tökéletesek, de törekednünk kell rá (Máté 5.48). Néha hibázunk, de engednünk kell, hogy az Úr vagy mások helyreigazítsanak bennünket. Az a fontos, hogy mindig alázatban maradjunk, másokat különbnek tartva magunknál és hitelesek legyünk mindenki felé, elismerve a hibánkat is, és ha kell bocsánatot kérve másoktól.

Mindenben legyen meg az Úr akarata!

Javaslom ehhez kapcsolódóan elolvasni a Mint bárányok a farkasok között című írást.

– § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) egyértelmű feltüntetésével.

Abonyi Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, gyülekezetépítés, Házasság, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szentség, utolsó idők
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s