Három kísértés – Zac Poonen

 The Three Temptations – Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt: Három kísértés

A Máté 4.1-11-ben Jézus megkísértéséről olvashatunk. A Biblia a Zsidó 4.15-ben azt mondja, hogy Jézus „hozzánk hasonlóan megkísértetett minden dologban, mégsem követett el bűnt”. Néhány „ravasz” keresztyén próbálja ezt elemezni és felteszi a kérdést: “Képes volt Jézus arra, hogy ne kövessen el bűnt”, vagy egyszerűen „lehetetlen volt számára elkövetni bűnt?” Néhányan azt mondják: “képes volt arra, hogy ne kövessen el bűnt”. Mások ugyanakkor azt mondják, hogy „lehetetlen volt számára bűnt elkövetni”. Nekünk azonban nem szabad egyáltalán ilyen vitába bonyolódnunk. Mi úgy látjuk, hogy a hétköznapi emberek lelki szintjén nehéz ezt elemezni. Hát akkor hogyan tudnánk Jézus lélektanát elemezni? Elegendő azt tudnunk, hogy Ő hozzánk hasonlóan megkísértetett és nem követett el bűnt.  És ebben Ő példa számunkra. Tudjuk, hogy Ő Isten volt és azt is tudjuk, hogy nem használta a képességeit, mint Isten, amikor emberként lejött a földre. Isten nem volt kísérthető, de Jézus igen. Hiszem, ha a Biblia azt mondja, hogy Jézus hozzánk hasonlóan megkísértetett, mégsem követett el bűnt, akkor ez hit által számomra is lehetséges, hogy hozzá hasonlóan győztes életet élhessek (Jelenések 3.21).

Jézust 40 napon keresztül kísértette az ördög, és 40 napon keresztül ellenállt neki.   (Lukács 4.2). Amiről itt olvashatunk az valójában az utolsó három kísértés. Jézus minden kísértés felett győzött a Szellem kardjával: “meg van írva.” Amikor az ördög látta, hogy Jézus a Szentírást idézte, akkor ő is a Szentírásból idézett és azt mondta: 

Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.”   (Máté 4.6)

Erre Jézus a következőt válaszolta:

“Az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.”    (Máté 4.7)

A teljes igazság nem található meg egyetlen igében, hanem csak a Szentírás teljességében – egyik verset a másik egészíti ki. Ha a Sátán képes volt idézni a Szentírásból, hogy megpróbálja bűnbe vinni Jézust, akkor bizonyára idézni fog a Szentírásból, hogy megtévesszen téged is. És ha nem ismered elég jól a Szentírást, akkor meg fog téveszteni téged. Jézus ismerte a Szentírást, ezért képes volt ellenállni a Sátán minden kísértésének, amivel megkísértette Őt. Jó látni, hogy Jézusnak milyen kísértésekkel kellett szembenézni, mert a Sátán ugyanilyen módon kísért minket is.

  1. Önzés(Máté 4.1-4). Változzon a kő kenyérré, hogy megelégítse az éhségedet.

a./ Amikor a fizikai szükségeidet a szellemi szükségeid fölé helyezed. Jézus azt válaszolta, hogy az embernek az Isten szájából származó minden ige által kell élnie és nem csupán kenyérrel.

b./ Amikor a személyes hasznodra használod fel Isten hatalmát. Jézus megtagadta, hogy így cselekedjen. Ezt a hatalmat használta fel később a kenyér megszaporítására, amikor 5000 éhes embert megvendégelt, de sohasem a maga hasznára. Sok igehirdető Isten hatalmának és ajándékainak használatakor enged a kísértésnek, hogy személyes haszonra tegyen szert.

  1. Önteltség(Máté 4.5-7). Leugrani a templom tetejéről és a védelemhez Isten ígéreteire számítani.

a./ Megtenni olyan dolgot, amit Isten nem mond neked – és Isten ígéreteire számítani. Jézus azt mondta, hogy nem lenne szabad Istent kísértenünk kockázatos dolgok cselekvésével. Néhány ostoba beteg keresztyén nem vesz be gyógyszert és elvárja, hogy Isten természetfeletti módon meggyógyítsa őt. Ez nem hit, hanem önteltség, öngyilkosság! A gyógyszerek az Isten által teremtett anyagokból készülnek, ezért használnunk kell azokat. Ha lépcső vezet le a templom tetejéről a földre, akkor nem lenne szabad leugrani! Isten nem fog megvédeni bennünket, ha leugrunk. Ha azonban az őserdőben vagyunk, ahol nincsenek orvosok, akkor kérhetjük Istent, hogy gyógyítson meg bennünket gyógyszerek nélkül, és akkor meg fog gyógyítani – de akkor nem, amikor a gyógyszerek rendelkezésre állnak.

b./ Valami látványosat cselekedni azzal a céllal, hogy megmutasd másoknak, te Isten embere vagy. Ez kísértés, hogy emberek tetszését keressük. Jézus megtagadta, hogy látványos dolgokat és csodákat cselekedjen, hogy az emberek tetszését keresse.

  1. Megalkuvás(Máté 4.8-10). Világi királyság és világi dicsőség elnyerése a Sátán előtti meghajlás (a Sátán imádata) által.

a./ Jó dologra szert tenni rossz (ige ellenes), gyors, rövid és becstelen módon! Becstelen cselekedet a Sátán előtt való meghajlás. Jézus a kereszt fáradságos útját választotta és elutasított minden gyors megoldást.

b./ E világ által kínált dicsőségre törekedni: pénz, elismertség, pozíció és hatalom (a világban vagy a gyülekezetben). Jézus azt mondta, hogy egyedül Istent kell imádni, és nem a Sátánt vagy a pénzt, vagy bármi mást, amit a Sátán felkínál. Sok igehirdető néhány dolog elhallgatásával (amit Isten akar, hogy hirdessen) igyekszik felépíteni magának egy nagy szolgálatot és így sokak tetszését elnyeri. Ily módon felépítenek maguknak egy nagy szolgálatot, de közben térdet hajtanak a Sátán előtt.

A Sátán ugyanazokat a módszereket alkalmazza velünk szemben is, mint amikkel Jézust is megkísértette. Jézus Isten igéjét használva elutasította őt és mi is képesek vagyunk elutasítani őt ugyanilyen módon.

–  § –

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor

https://keskenyut.wordpress.com

 

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, Keresztyénség, Magyar tanítások, Szellemi harc, Szentség
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s