Jézus befogadása – Abonyi Sándor

PDF formátumban letölthető itt: Jézus befogadása

Jézus befogadása a szívünkbe – behívás által – egy eléggé elterjedt gyakorlat ma az egyházban, amit a megtéréssel és az üdvösség elnyerésével azonosítanak. Azt tanítják és a megtérni szándékozó embereknek azt mondják, hogy csak hívni kell Jézust, hogy lépjen be az életünkbe és akkor Ő belép és ezáltal elnyerjük az örök életet. Ez azt jelenti, hogy mi, akik szolgák vagyunk hívjuk – parancsolunk – a mindenség Urának, hogy jöjjön be az életünkbe és azt feltételezzük, hogy Ő engedelmeskedik  nekünk. Ez egy furcsa felfogás az úr és a szolga kapcsolatáról: egy szolga mondja meg az urának, hogy mit tegyen!  Helyesebb lenne úgy gondolkoznunk, hogy a szolgának kell engedelmeskedni az urának és azt cselekedni, amit neki parancsol. Jézus földi szolgálatában azt látjuk, hogy Jézus volt mindig az, aki hívta  az embereket az Ő követésére.

A Máté 19.16-22-ben a gazdag ifjú történetéről olvasunk. A gazdag ifjú Jézushoz ment és megkérdezte tőle: “mit cselekedjek, hogy örök életem legyen”? Jézus a tízparancsolat igéit kezdte neki sorolni, amire az ifjú a következőt válaszolta: “mindezeket megtartottam egész életemben, mi fogyatkozás van még bennem?”

Érdekes, hogy ezek után Jézus egy feltételt támasztott (ez volt a hiányossága az ifjúnak, ami szükséges lett volna az örök élet elnyeréséhez):

Add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz a mennyben;”

Ha ez a feltétel teljesült volna, akkor Jézus hívta volna őt: “Jer és kövess engem!”

A történetből tudjuk, hogy az ifjú szomorúan elment, “mert sok vagyona volt”, amiről nem tudott lemondani. Jézus tanításából tudjuk, hogy “nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Jézusnak és a Mammonnak” (Máté 6.24), “mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme” (1 Tim 6:10)

Van ma olyan gyülekezet a világon, amelyik a gazdag ífjúhoz hasonló mintaszerű erkölcsös életet élő dúsgazdag emberrel Jézushoz hasonlóan cselekedne a gyülekezetbe való befogadásakor?

Figyeljük meg, hogy Jézus hogyan hívott el embereket (Pétert, Andrást, Mátét, Lévit és Filepet) a vele való közösségre:

„Kövess engem” (Máté 4.19; 9.9; Márk 2.14; Lukács 5.27; János 1.44)

Ezekből a példákból egyértelmű, hogy minden esetben Jézus, az Úr volt a kezdeményező, aki elhívott embereket, és sosem fordítva.

Amikor írástudók mentek Jézushoz, mert követni akarták Őt, akkor Jézus elutasította őket, mert a kényelmes életmódjuk miatt nem tartotta alkalmasnak őket arra, hogy vele legyenek (Máté 8.20). Úgy tűnik, hogy nem mindenki alkalmas Jézus követésére, ezért a döntés (a kiválasztás, az elhívás) Jézus joga kell, hogy legyen, amit Jézus egyértelműen ki is fejez.

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket,”    (János 15.16).

“Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”    (Róma 8.30)

Akiket Jézus hív el, azok a próbák közepette is egy töretlen hívő életet képesek élni, mert Jézus az, aki végzi bennük az Ő jó munkáját és amit Ő kezdett el, azt be is fogja fejezni (Fil. 1.6)

Jézus tehát a kezdeményező, de ezzel együtt egy úriember is, aki ha valahová be akar menni, akkor jelzi a belépési szándékát: “zörget az ajtón”. Nem töri be az ajtót, nem ront rá erőszakkal senkire, csak udvariasan jelzi a szándékát, meghagyva nekünk a jogot, hogy kinyissuk az ajtót és beengedjük Őt.

“Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”    (Jel.3.20)

Jézus egy hétköznapi életből vett példával írja le az Ő befogadását. A kertes családi házban, ahol  lakom napközben sokszor nincs bezárva a kertkapu, és  ha valaki a kapu előtt áll és be akar jönni, akkor csönget: jelzi a belépési szándékát. Ilyenkor kinézek és ha olyan látogató jön, akit szívesen látok a házamban, akkor kiszólok neki: “nyitva van, gyere be”. Néha előfordul, hogy a kapu napközben is bezárva marad, ezért ilyenkor a vendég azt mondja: “nem tudok, mert be van zárva”. Bocsánat – mondom. Kimegyek, kinyitom neki a kaput és beengedem őt. Ha olyan vendégről van szó, akivel szívesen megélünk egy bizalmasabb közösséget, akkor az étkezés ideje alatt is ott marad és együtt étkezünk: “ő velem és én ővele.” Ha vacsoravendéget várunk, akit beengedünk az intim szféránkba, akkor természetes, hogy rendezett körülmények között, felkészülve várjuk őt, hogy semmilyen körülmény ne zavarja meg az együtt eltöltött közösséget.

Amikor halljuk, hogy Jézus zörget az ajtón, az ajtó kinyitásával engedélyt adunk neki, hogy belépjen az életünkbe, az “intim szféránkba”, ahol nincs semmi takargatni valónk, mert “nyitott könyv az életünk”. Egy ilyen bizalmas közösségben nagyon lényeges dolgok történnek:

„Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondtalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.”  (János 15:15)

“Akik pedig befogadják őt, hatalmat (jogot) ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”     (János 1.11-13)

Az egyik nagyon lényeges dolog, ami Jézus befogadásakor megtörténik, hogy Jézus barátjává válunk, és Jézus, mint közbenjáró által elkezdődik egy kommunikáció (egy beszélgetés) Istennel, mint Atyával. Isten bennünket, mint Jézus barátját a fiává fogad és ez által az Atyánkká válik, mi pedig az Ő fiává. Azzal, hogy az Atya a fiává fogad bennünket, jogot és hatalmat kapunk, ha hiszünk Jézus nevében.

A másik lényeges dolog, ami Jézus befogadáskor megtörténik velünk, hogy „nem test és vér”, hanem Isten akaratából újjászületünk és ezzel egy isteni természet részesévé válunk. Így a jogon és a hatalmon túl egy képességet is kapunk arra, hogy Isten akaratában járjunk és engedelmeskedni tudjunk az Ő parancsolatainak; ahogyan a Fiú is mindenkor az Atya akaratát cselekedte és engedelmes volt egész életében a halála napjáig.

A befogadás az újjászületés miatt szülési fájdalmakkal jár. Ilyenkor az egónak meg kell halni és egy új élet születik: „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal. 2.20)

A gyülekezetek sokszor – „test és vér akaratával”, emberileg – besegítenek, bevezetve a gyors és „fájdalommentes szülést”. Ezért van ma sok megtéretlen, újjá nem született és bűnös életet élő ember a gyülekezetekben.

Ha Jézus befogadását azonban igei módon éljük meg, akkor az valóban mély szellemi változást és gyökeres fordulatot – igazi megtérést – jelent egész életünk szempontjából. Látnunk kell, hogy a kiválasztás és az elhívás joga az Úré és nem a miénk. Ő az, aki megkeres bennünket és kopogtat az ajtón, amit észre fogunk venni. A mi dolgunk csak az, hogy engedelmeskedjünk: nyissuk ki az ajtót és engedjük be Őt. Ebben a mély szellemi közösségben Isten szelleme gyökeresen átformál, újjászül bennünket: isteni természet részesévé és egy új emberré válunk. Egy ilyen gyökeres változás az életünkben nem történhet meg emberi akaratunkból, emberi hívás alapján. Ez Isten munkája! A kiválasztás és annak időzítése Isten és nem emberek akarata szerint történik. Isten egy olyan egyházat épít, aminek tagjait Ő választja ki és általa újjászülve, mint élő köveket épít be az Ő egyházába. Ebben semmi emberi akarat nem lehetséges, csak Jézus hívásának és az Atya akaratának való teljes engedelmesség.

Egyszer egy hitetlen emberrel beszélgettem, aki kíváncsi volt rá, hogyan lettem hívő. Elmondtam neki, hogyan keresett meg engem Isten, hogyan kezdett el munkálkodni az életemben és eljött az a pillanat, amikor döntenem kellett, hogy beengedem Őt az életembe és attól fogva neki engedelmeskedve élem az életemet. Mindezek elmondása közben folyamatosan az Úrra figyelve – a szavakat keresve – azzal küszködtem, hogyan mondjam el neki ezt a mély szellemi változást hétköznapi szavakkal, hogy érzékelhetővé tegyem számára, mi is történt valójában. A bizonyságtételem elmondása után megszólalt és a legnagyobb meglepetésemre a következőt mondta: „akkor te kiválasztott vagy”. Nagyon meglepődtem, amikor ezt ő mondta ki, mert ez volt az a szó, amit leginkább kerültem, miközben próbáltam számára érthetővé tenni, hogy mi is történt velem. Miután ő mondta ki a kulcsfontosságú szót, így már örömmel mondtam ki én is: „igen, kiválasztott vagyok”. Hiszem, hogy a Szent Szellem tett benne bizonyságot, miközben beszéltem: Ő jelentette ki neki a kiválasztásomat. Így teljesen világos volt számára is, hogy mi történt velem és nem volt több kérdése. Ezt követően csak békésen, csendesen hallgattunk.

Dicsőség Istennek.

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Bizonyságok, evangelizálás, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s