A túlterheltség – a Sátán gonosz terve – Zac Poonen

Busy-ness – Satan’s Evil Scheme by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Valamit most elárulok arról, hogy miért válhatnak az emberek túlterheltekké, túlterheltekké, túlterheltekké.

“A Sátán összehívott egy egész világra kiterjedő konferenciát. A megnyitó beszédét a démonainak címezve a következőt mondta:

‘Megakadályozhatjuk a keresztyéneket abban, hogy gyülekezetbe menjenek. Megakadályozhatjuk őket a Biblia olvasásában. Tudunk azonban még valami mást is tenni. Meg tudjuk akadályozni őket abban, hogy bensőséges közösségben legyenek Krisztussal. Ha sikerül kapcsolatban lenniük Jézussal, akkor meg fog törni az erőnk felettük. Ez lehetővé teszi számukra, hogy gyülekezetbe menjenek. Lehetővé teszi számukra, hogy alaptanításokat kapjanak és lehetővé teszi számukra, hogy biblikus módon éljenek. Lopjuk el az idejüket, és akkor meg tudjuk akadályozni őket, hogy egy bensőséges megtapasztalásuk legyen Jézus Krisztusban. Ez az, amit várok tőletek – démonok. Akadályozzátok meg őket abban, hogy a Megváltójuk a Szent Szellem ereje által hatást gyakoroljon rájuk.

A démonok megkérdezték: ‘Hogyan tegyük ezt?’

A Sátán a következőt mondta: ‘Árasszátok el őket az élet lényegtelen dolgaival. Találjatok ki sokféle módszert, hogy túlterheljétek az elméjüket. Vegyétek rá őket, hogy költekezzenek és ismét költekezzenek, vegyenek fel kölcsönt és ismét vegyenek fel kölcsönt. Győzzétek meg a feleségeket, hogy menjenek el dolgozni és a férjeket, hogy hetente 6-7 napot és naponta 10-12 órát dolgozzanak, mert csak így tudják fenntartani a magas életszínvonalukat. Ez megakadályozzák őket abban, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Amikor a családjaik darabokra törnek, az otthonaikban is hamarosan munkavégzéssel töltik el idejüket.

Terheld túl az elméjüket, ne legyenek képesek meghallani, hogy mint mond nekik Jézus. Vedd rá őket, hogy autóvezetés közben állandóan zenét hallgassanak rádión, magnón, és legyen a TV, a video lejátszó, a CD lejátszó folyamatosan bekapcsolva az otthonaikban. Figyeld meg, hogy minden áruház és étterem az egész világon folyamatosan zenét játszik.

Rakd tele a kávézó asztalokat folyóiratokkal és újságokkal. Terheld le az agyukat hírekkel, a nap 24 órájában. Kösd le minden pillanatukat vezetés közben a műszerfal kijelzéseivel. Áraszd el az e-mail fiókjukat hirdetésekkel, reklámokkal, nyereményjátékokkal,  katalógusokkal és mindenfajta hírlevelekkel és „ingyen” termékek lehetőségének felajánlásával, szolgáltatásokkal és mindenféle hamis reménnyel.

Az üdülési idejük alatt se pihenjenek, hanem hadd szórakozzanak vég nélkül. Így kimerülten térnek vissza a családi üdülésükből és regenerálódás nélkül kezdhetik a következő hetet. Ne engedd, hogy kimenjenek sétálni a természetbe. Küldd el őket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, koncertekre és moziba. Ha mégis sikerül szellemi közösséget találniuk, akkor vond be őket a pletykálkodásba és a társalgásokba úgy, hogy megbántott lelkiismerettel és felkevert érzésekkel távozzanak onnan.

Engedd meg nekik, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról, de tedd olyan túlzsúfolttá napjaikat sok jó dologgal, hogy ne maradjon idejük Krisztus erejének keresésére. Így nemsokára saját erőfeszítésükkel fognak munkálkodni, feláldozva az egészségüket és a család egységét – mindent a jó ügyért.’

A démonok lelkesen teljesítették a megbízásukat, elérve mindenhol a keresztyének körében, hogy túlterheltek, túlterheltek, túlterheltek legyenek a legkülönbözőbb dolgokkal hajszolva magukat.

Eredményes volt a démonok módszere? Ítéld meg te.

-§-

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) A túlterheltség – a Sátán gonosz terve – Zac Poonen bejegyzéshez

  1. zoltán szerint:

    Ez a gyülekezetbe járás kérdés……….
    Nem attól lesz egy hívő erős ha gyülekezetbe jár-erre sok-sok példa van a mai egyházakban,gyülekezetekben-hanem ha hitben jár és ez a legnagyobb ellensége a sátánnak, ugyan is a hitben ill. az Úr kegyelmében lévőt nem tudja a sátán legyőzni a bűnnel, mert az ellene áll a bűnnek és még ha meg is kísértetik,mint Jézus is nem engedelmeskedik A BŰNNEK ILL. A BŰN ATYJÁNAK.
    a katolikus egyházban van olyan parancsolat, hogy kötelező a vasárnapi szentmisén résztvenni ha valaki távol marad az mulasztást, bűnt követ el és átok lesz a következménye.
    Ez nem az Isten szerinti parancsolat.
    A karizmatikus felekezetekben pedig ez a “Megakadályozhatjuk a keresztyéneket abban, hogy gyülekezetbe menjenek. Megakadályozhatjuk őket a Biblia olvasásában.” szöveg, szintén egy a hívőket bűntudatba “kergető” jelenség.
    Ha már nincs kedved bibliát olvasni és gyülibe járni, akkor már téged a démonok elszakítottak az Úr Jézussal való kapcsolatból.
    Szerintem ez nem így van.
    A hit és a bűnnel való nem közösségvállalás a legfontosabb, akkor az Úrral való kapcsolat is működik.

    Kedvelés

  2. Sandor szerint:

    Kedves Zoltán!

    Igen! Nézhetjük ezt a dolgok innen is onnan is. Voltunk mi is gyülekezeten belül és kívül is. Ennek az írásnak a lényegét én abban látom, hogy személy szerint ki mennyire adja át magát az írásban említett mindenféle nem lényeges dolognak, vagy tud nemet mondani azoknak és az Úrral egy tartós közösséget ápolni. Az írás alapvetően a túlterheltségről és nem a gyülekezetről. Mindenkinek személy szerint kell önvizsgálotot tartani, hogy áll ezzel a kérdéssel. Kárhoztatástól nem kell félni, ha nincs rá semmi ok, akkor egyszerűen nem kell tudomásul venni. Szeretettel Sándor

    Kedvelés

  3. zoltán szerint:

    Kedves Sándor
    az írásban leírtak valóban jelen vannak mai rohanó világunkban még a hívők életében is.
    a világi dolgok-élvezetek amik a test no meg a lélek hizlalására vannak- vonzzák az embereket és ehhez valóban sokat áldoznak fel, főleg a világ nyugati, ún. jólétben élő részein.
    a keresztények nem akarnak lemondó, alap életet élni, hanem hajtják a javakhoz való hozzáférés, megszerzés lehetőségét.
    ez az igazi csapda.
    mondják nem Isten akarata hogy szegénységben, nélkülözve éljen az Isten népe.
    ami igaz csak hogy egyre többet és többet a szükségen felül is akarjuk/ák a javakat megszerezni.
    na ez vezet tévútra.
    megelégedéssel adjunk hálát az Úrnak és ha a szívünkben hála lesz, akkor nem leszünk megtéveszthetőek, persze ez mind a Mennyei Atyánk kegyelméből van .
    Szeretettel Zoltán

    Kedvelés

    • Sandor szerint:

      Teljesen egyetértek a leírtakkal, Zoltán! Valóban rá vagyunk szorulva Isten kegyelmére, hogy bennünket itt Magyarországon, mint keresztyéneket is megóvjon ezektől Isten. De ez csak akkor sikerülhet, ha mi is akarjuk ezt és képesek leszünk ellenállni a világi kísértéseknek. Szeretettel Sándor

      Kedvelés

  4. Visszajelzés: A Túlterheltség – a sátán gonosz terve | febe777

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s