Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket! – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt MP3 formátumban itt

 Így hangzik Jézus – eltávozása előtti – parancsa:

„A tizenegy tanítvány pedig elmegy Galileába, a hegyre, ahová Jézus rendelte őket. És mikor meglátták őt, leborultak előtte; némelyek pedig kételkedtek. És hozzájuk menvén Jézus, ezt mondta nekik: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön

  • Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén (bemerítvén) őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,
  • Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Máté 28:16-20)

Mindenki ismeri ezt az Igét, de annak végrehajtása és eredménye mintha hiányt szenvedne. Vannak, akik azt mondják, hogy ezt a tizenegy apostolnak mondta Jézus és mivel ma már nincsenek apostolok, ez ránk hívőkre nem vonatkozik. Szerencsére kevesen vannak, akik így gondolkodnak.

Vegyük az általánosan elterjedt gondolkodást. Itt tanítványokat említ az Ige és mivel azt gondoljuk, hogy minden hívő tanítvány, ezért minden gyülekezeti tagnak kötelessége az evangélium hirdetése. Logikusnak tűnik, hogy egy tanítvány kell, hogy tanítvánnyá tudjon tenni másokat is. Bizonyságot kell tehát tenni az embereknek, és hívni őket a gyülekezetbe, és ha eljönnek, a pásztor majd elvégzi a többit.

A másik lehetőség, jó esetben egy-egy nyilvános evangélizációt rendezve – valóban evangélista elhívású ember szolgálatával – kimenve nyilvános helyekre és az evangéliummal megszólítani az embereket, és akik reagálnak (felteszik kezüket, elmondják a befogadó imát, kitöltenek egy regisztrációs lapot), azokat hívni a gyülekezetbe és rendezni számukra egy alapozó tanfolyamot. Annak elvégzése után pedig bemeríteni őket és csatlakozhatnak a gyülekezethez.

Talán a legáltalánosabban alkalmazott módszer; hirdetésekkel és személyesen hívogatni az embereket egy zárt épületbe (gyülekezeti terembe vagy templomba) és ott rendezni nekik ’evangélizációs alkalmakat’. Csodálkozunk, hogy milyen sok energiát fektetünk be ezekbe és milyen kevesen jönnek el és reagálnak a megszólításra. Leszűrjük a tanulságot, hogy az emberek nem akarnak megtérni, nem akarnak Krisztushoz jönni, nem akarják az igazságot, nehéz terep ez stb. Tényleg erről van szó? Minden emberi igyekezettel próbáljuk behozni a gyülekezetbe és megtartani az érdeklődőket, de sokszor ez sem vezet eredményre. Az eredmény: az evangélizációs erőfeszítéseket követően a válaszolók beépülése a gyülekezetbe, nemzetközi statisztika szerint (3-5%). Ez nem túl biztató. Mi az oka ennek az elég gyenge eredménynek? Hol a probléma? Mit nem csinálunk jól?

Egy idő után belefáradunk a kevés sikerbe és esetleg elmaradnak az evangélizációs alkalmak is. Egyes külföldi gyülekezetek elkezdenek „sikeresnek tűnő” olyan módszereket alkalmazni, hogy az Istentiszteleti alkalmakat „evangélizációs jellegű” alkalommá alakítják át, amibe a világ számára könnyen elfogadható elemeket építenek be:

  • rövid dicsőítés,
  • az emberek szükségeit megcélzó evangélium hirdetése minden alkalommal,
  • show elemek, korszerű multimédia alkalmazása,
  • a világi emberek számára a világban megszokott, barátságos befogadó környezet biztosítása (pláza-szerű épület, gyerekmegőrző, sport centrum, komplett szórakoztató centrum a gyülekezeti épület mellett), profizmus minden téren.

Ezek a gyülekezetek több (5-10) ezer fős látogató létszámmal dicsekednek ma és ők szolgálnak ’mintául’ sokaknak, a mindenki által kívánt gyülekezet növekedéshez.

Jézus tényleg így gondolta ezt?

Nem lehet, hogy valamit mégis rosszul csinálunk? Valóban azt tesszük, amit Jézus parancsolt? Nem lehet, hogy valamit alapvetően rosszul csinálunk és Jézus teljesen mást mondott nekünk?

Hol a hiba? Miért ilyen gyengék általában az eredmények?

Mi az, amiket bizonyosan tudunk Jézus példája alapján?

  1. Nem az evangéliummal elérendő emberekkel van a baj!

„Ti nem azt mondjátok-e, hogy még négy hónap és eljön az aratás? Íme, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.”   (János 4:35)

Ez alapján egyértelműen úgy tűnik, a mi látásunkkal van a baj. Nem látjuk, hogy a táj már kész (fehér, azaz beérett) az aratásra.

  1. Jézus a munkások számát keveselli és hiányolja a munkásokért való imát!

„És körüljárja Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között. Mikor pedig látta a sokaságot, könyörületességre indul rajtuk, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.”        (Máté 9:35-38)

Ebben az Igeszakaszban két dolgot mond Jézus azon túl, hogy itt is megállapítja, hogy nem az aratnivalóval van a probléma, mert aratni való sok, hanem ezzel ellentétben:

  • az arató (az evangélizálás munkájával foglalkozó) munkás a kevés, és ezért
  • kérni kell az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába! 

Ezek tehát arról szólnak, hogy több munkásra van szükség és ezért az Úrhoz, mint az aratás Urához kell imádkozni, hogy Ő adjon több arató munkást.

Sok mindenért imádkozik ma az eklézsia, beleértve az ébredést is, hogy Jézus hozza el az ébredést és tele legyenek a gyülekezeti termek emberekkel. Közbenjárnak és elfoglalnak szellemi módon városokat, de mintha elfelejtettük volna, hogy Jézus teljesen másról beszél. Ha hiszünk az Ige igazságának, akkor nem kellene elgondolkozni azon, hogy az a legeredményesebb ’módszer’, amire Jézus kér bennünket? Miért akarjuk mindenféle emberi módszerrel, emberi gondolatokkal helyettesíteni Jézus módszerét. Esetleg évtizedekkel ezelőtt kialakult, félresiklott és a gyülekezetekben tradícióként továbbélő evangélizációs minta „megvakít bennünket”, hogy visszatérjünk az eredeti, Jézusnál jól bevált módszerhez? Két dolog van. Észre kell vennünk, mit parancsolt Jézus és engedelmeskedni neki. Nézzük meg, mit is parancsolt valójában Jézus:

  1. Menjetek el! – parancsolta Jézus – és tegyetek tanítványokká másokat

A fent leírt – gyülekezetekben kialakult, ’hagyományos’ – módszerek mind arról szólnak, az erőfeszítések nagy része arra irányul, hogy ne kelljen elmenni, hanem pont a fordítottjáról! Jöjjenek hozzánk az emberek!

Jézus azt mondta Péternek és Andrásnak az ő testvérének, akik halászok voltak:

„Kövessetek engem, és azt művelem, hogy embereket halásszatok.”     (Máté 4:19)

Ezzel Jézus – egy halász ember számára is érthető – egyszerű módon megmagyarázta a következőket:

  • oda kell menni ahol a hal van!
  • a halászat (evangélizálás) nehéz, fáradságos munka,
  • a hal a neki életet jelentő környezetből (vízből) nem akar kijönni a halász számára természetes környezetet jelentő szárazföldre, mert az a halnak a halálát okozza. Ha ezt látja a ’hal’, akkor tudatosan nem fog elébe menni saját ’halálának’ és kijönni a számára természetellenes környezetbe a szárazföldre (bejönni a gyülekezetbe),
  • Nem segít az a ’siker-pirula’ sem, ha a szárazföldet (gyülekezeti épületet) igyekszünk „akváriummá” (a hal számára – a régi élete megtartását elősegítő környezetté) átalakítani és oda átcsalogatni az embereket.
  • Mi lesz viszont a már „kifogott és a szárazföldi viszonyokhoz aklimatizálódott halakkal” – megtért hívőkkel? Ismét hozzászoktatjuk – vagy le sem szoktatjuk őket – a régi életükről?

A világhoz alkalmazkodva, sok dologban a világ útját járva, lehet látogató ’sokaságot’ produkálni, de kérdés, hogy kikből lesz valódi tanítvány? Mikor és hol készítik fel őket a papságukra és személyes szolgálatukra?

  1. Tegyetek tanítványokká! – szól a parancsolat második fele, a magyarázattal együtt.

„Tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,”    (Máté 28.19)

Itt ismét két dologról beszél Jézus:

  • tanítványokká kell tenni az embereket (nem „látogatókká”), amit úgy tudunk elérni, ha
  • egy valóságos megtérést követően bemerítjük őket vízbe (halálba adják az óembert) és betöltekeznek Szent Szellemmel.

Fontos meglátnunk, hogy az Ige szerint mindez alapvetően gyülekezeten kívül, világi környezetben zajlik és nem gyülekezeten belül, mert az arató munkások a mezőn szoktak munkálkodni! Lásd erre a következő bibliai példákat:

  • Péter prédikációja Kornélius házánál,
  • Filep evangélista nyilvános munkája Szamáriában (ott akkor még nem is volt gyülekezet, azt követően jött létre)
  • Filep szolgálata a szerecsen komornyik felé, akit a gázai úton bemerít,
  • Anániás szolgálata Saul (a későbbi Pál) felé, amikor Pál bemegy Damaszkuszba: Anániás bemegy a házba, ahol Saul tartózkodik, kezeit rávetve imádkozik érte, akit betölt a Szent Szellem és ezt követően visszanyeri látását és bemeríti őt,
  • Pál és Silás munkája a Filippi börtönben, ahol a börtönőr megtér és még akkor éjszaka be is merítik.

Mondhatjuk, hogy hiszen ezt mi is tesszük, ha nem is mindig így. Miért fontosak a részletek? Talán nézzük a 70 tanítvány példáján (még Pünkösd előtt!), mit is tettek ezek a tanítványok:

„Ezek után pedig rendelt az Úr másokat is, hetvenet, és elküldi azokat kettőnként az ő orcája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő volt. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Íme én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek. Valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza. Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt egyétek és igyátok, amit ők adnak, mert méltó a munkás az ő jutalmára. Ne járjatok házról – házra. És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit előtökbe adnak: És gyógyítsátok a betegeket, akik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa. Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utcáira kimenvén, ezt mondjátok:Még a port is, amely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa (királysága) elközelített hozzátok.”            (Lukács 10:1-11)

Talán ebből is látszik, hogy mennyire más – mondhatnánk teljesen ellentéte – ez annak, amit mi ma csinálunk. A Biblia szerinti tanítványok:

  • erővel felruházott hívők voltak,
  • oda mentek, ahová Jézus is ment – volt szellemi vezetésük, hogy hová menjenek,
  • mint „bárányok” bátran bementek a „farkasok” közé,
  • bementek azokba a házakba, ahol szívesen fogadták őket,
  • azt ették és itták, amivel az örömhírt halló emberek vendégelték meg őket (üres tarisznyával kellett menniük – pénz és váltóruha nélkül!)
  • az első és legfontosabb teendőjük a betegek gyógyítása volt, bemutatva ezzel Isten természetfeletti természetét,
  • és mindezek után – már akkor is – az Isten királyságának a jó hírét hirdették!
  1. Kik lehettek tanítványok? 

Mára az a furcsa helyzet állt elő, hogy a legkülönbözőbb módon „igyekszünk az embereket behozni a gyülekezetbe” és meg is tartani őket minél hosszabb ideig. Igyekszünk nem megbántani őket, nehogy megsértődve elmenjenek, hogy az olyan sok fáradságos munkával elért eredmény kárba ne vesszen.

Figyeljük meg, hogy amikor Jézus hívta el az Ő tanítványait, hogyan állt ehhez a kérdéshez:

„Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy 

  • előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.” ….„Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de 
  • előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak. És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”          (Lukács 9.59-62)

„Ha valaki én hozzám jön, és 

  • meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom….„ 
  • És valaki nem hordozza az ő keresztjét, …. 
  • búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14.26-27;33)

„És hozzámenvén egy írástudó, monda néki: Mester, követlek téged, akárhova mégy. És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.”   (Máté 8:19-20)

„Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, hogy van-e mivel elvégezze?” …Nehogy minekutána fundamentumot vetett és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, aki látja,” (Lukács 14:28-29)

Ezekből az Igékből egyértelműen megállapíthatjuk azt, hogy Jézus nem rábeszélni, hanem – a reális elvárásokra is figyelmeztetve – „inkább lebeszélni” igyekezett azokat, akik őt követni akarták. Nem egy „könnyű evangéliumot” hirdetett, hanem kihívás elé állította azokat, akik őt követni akarták. Az Ő evangéliumának volt értéke, „magasra tette a lécet”. „Nem mindenki tudta átugorni a lécet” és Jézus nem is hívta azokat, akik nem tudták vállalni azokat a kihívásokat, amikkel szembesítette őket. Több fajsúlyos, kizáró kritériumot támasztott azok felé, akik Őt követni akarták, akik az Ő tanítványai akartak lenni.

Mik voltak ezek?

Ha valakik követni akarta Őt azoktól a következőket várta el:

  • semmit nem volt szabad Jézus követésénél fontosabbnak tartani (előbbre sorolni): család, közvetlen hozzátartozók, a világ dolgai, anyagi kérdések,
  • le kellett mondani a kényelemről,
  • mindenkinek hordozni kellet a keresztet (meghalni a test számára minden nap),
  • felhívta a figyelmet rá, hogy mindez nem könnyű, ezért nyugodtan (üljön le mindenki) gondolja végig érdemes-e elkezdenie, hogy végig tudja-e csinálni, nehogy később nevessenek rajta a barátai.

Ma sokan nem lehetnének „hívők” (tagok, látogatók) a gyülekezetben, ha ezeket a krisztusi elveket mi is így alkalmaznánk! Pedig ezeket kellene alkalmaznunk. Ezért van olyan sok „kettétört hívő élet”, mert amit elkezdtek nem gondolták végig és ezért nem is tudták végigcsinálni. Jó lett volna, ha valaki idejekorán figyelmeztette volna őket, ahelyett, hogy „elkönyvelhessünk ismét egy – magát igazán elkötelezni nem akaró – gyülekezeti tagot”.

  1. Jézus példája:

Jézus földi életéből is azt látjuk, hogy idejének nagy részét „zsinagógán kívüli” szolgálattal töltötte: 

  • szabadban: gadarénusok földjén, utcán,
  • házakban: Péter anyósa, Mária és Márta lakása, bemegy a farizeus házába, Zákeus házába,
  • nyilvános helyeken: Bethesda tavánál és más helyeken
  • gyógyította a betegeket és megszabadította a megkötözötteket.

Ezzel párhuzamosan

  • tanította a sokaságot templomban Jeruzsálemben, zsinagógákban (Názáret, Kapernaum), és nyílt helyen is (mezei prédikáció, hajóban állva prédikált a parton lévőkhöz), de
  • foglalkozott szűkebb körben a tizenkét tanítvánnyal is, felkészítve őket a szolgálatukra.

Láthatjuk tehát mit jelent valójában Jézus missziós parancsa a – „menjetek el és tegyetek tanítványokká” minden népeket.

A fenti Ige szerint láthatjuk azt is, hogy

  • a tanítvánnyá tétel és
  • a tanítványok képzése

két, egymástól élesen elválasztott – területileg is elkülönített – feladat. A tanítvánnyá tétel „alapvetően egy gyülekezeten kívüli tevékenység”, amit a hívők, mint „bárányok” elmenve a „farkasok” közé – a világban – végeznek. 

Jézus nem akarja, hogy a ’tanítvánnyá tétel’ és a hívők tanítása, az érett-korra juttatása és a szolgálatra való felkészítése összekeveredjen, mert az alapvetően két különböző feladat.

A tanítvánnyá tétel a kiküldöttek munkája (alapvetően gyülekezeten kívüli munka), ami arról szól, hogy elkötelezett (a világtól elszakadt, a világnak meghalt) hívőkké kell tenni a hitetlen embereket. Ezt jelképezi a víz alá merítés, ami után (fizikálisan és szellemileg is) csatlakozhatnak az új megtértek a hívők közösségéhez, a gyülekezethez. Erről beszél a következő Ige:

„(Péter) Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! Akik azért örömest veszik az ő beszédét, megkeresztelkednek; és hozzájuk csatlakozik azon a napon mintegy háromezer lélek.” (Apcsel 2:40-41)

Tekintettel arra, hogy a gyülekezet a világtól már elválasztott emberek,  a “szentek közössége”, ezért  oda (a tanítvánnyá tétel munkáját), a világot bevinni alapvetően nem lenne szabad, mert ott (házanként és a templomban) főként a szentek tökéletesítése és a szolgálatra való felkészítés kell, hogy megtörténjen.

Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”    (Máté 28:20)

Látszik az is, hogy nem elég csak néhány dologról tanítani az elkötelezett hívőket, hanem be is kell fejezni a tanításukat, megtanítva őket mindenre!

  1. Következtetések:

A fentiek alapján – az Igei mintát és Jézus Példáját alapul véve – , ha eredményesek akarunk lenni, úgy tűnik, hogy át kellene értékelnünk az egész evangélizációs gyakorlatunkat, és vissza kellene térni a Jézus által bemutatott és parancsba adott, jól bevált mintához:

  • tudni, hogy a mezők készek az aratásra,
  • imádkozni kell a munkásokért (nem ébredésért!),
  • Isten vezetését keresve, ki kell menni az emberek közé és bemenni a házakba
  • meg kell gyógyítani a betegeket,
  • eloldozni a megkötözötteket
  • Jézus királyságát hirdetni és nem mást,
  • figyelmeztetni kell őket a hívő élet nehézségeire (Jézus elvárásaira),
  • és akik hajlandók elszakítani magukat a világtól,
  • azokat mielőbb be kell meríteni vízbe (ahol lehet) és Szent Szellembe,
  • és mindezek után csatlakoztatni őket a gyülekezetekhez,
  • de csak azokat, akiket Isten valóban elhívott és valódi tanítvánnyá tudtak válni.

Persze ez sem 100%-os garancia, mert „Júdások” mindig lehetnek, de a jelenlegi evangélizációs módszerekkel elérhető 5%-os megmaradási arány várhatóan lényegesen nagyobb lehetne.

Derek Prince „Isten gyülekezetének újrafelfedezése” című könyvében egy evangélista fiatalember a következőkről számol be:

„Prince testvér, nincs probléma az evangélizációval Afrikában. Csak bemegyek egy faluba és megkérdezem, ki beteg ott? Mindig van beteg Afrika falvaiban. Imádkozom értük, hogy meggyógyuljanak és megvan az első gyülekezet!” Ez az Új-szövetségi minta. Az egyetlen valóságos dolog a Szent Szellem természetfeletti bizonyságtétele.

Tapasztaljuk, hogy sok hívő, akik a gyülekezeti élet során szembesülnek a szentség és az odaszánás valóban magas – Krisztus által támasztott – követelményeivel és a munkával szembeni elvárásokkal, nem tudnak kitartani és többéves hívő élet után lemorzsolódnak, visszamennek a világba. Ma többnyire ezt a lemorzsolódást a pásztorlási munka hiányosságának tartják. Ezek után felmerül a kérdés: tényleg erről van szó? Nem inkább a ’tanítvánnyá tétel’ folyamatában van a probléma?

Mi akármilyen erőfeszítést fektetünk is be az emberekbe – emberileg – nem tudjuk megtartani őket. Egyedül az Úr az, aki képes megtartani bárkit is. Sok éves megfigyelésem alapján azt látom, hogy évek alatt nagyrészt azok az emberek morzsolódtak le a gyülekezetből, akikkel a legtöbb gond volt, és akikkel éppen ezért a legtöbbet kellett foglalkozni. Mindez mégis kevésnek bizonyult. Azok az emberek pedig, akikkel viszonylag kevesebbet kellett foglalkozni, de ők erősen kapaszkodtak az Úrba, akármilyen nehéz konfliktusokon mentek is át, mégis megmaradtak a hitben. Azt látom, hogy az Úr nagyon hatékony módon munkálkodik és hiszem, hogy az általa bemutatott minta a leghatékonyabb. Igaz ez valódi tanítványokat kíván, ami kihívás a hívők közössége felé.

Nem látogatónak, nem ’regisztrált tagnak’, hanem tanítványnak kell lenni minden egyes hívőnek és a tanítványok valóságos hatalmával járni – azzal az Isten által felruházott természetfeletti képességgel -, hogy tanítvánnyá tudjanak tenni másokat is.

Ez a mi munkánk és ez nem kevés.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Abonyi Sándor, Audio tanítások, evangelizálás, Magyar tanítások
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s