Tájékoztatás, TOP 10 – Abonyi Sándor

Tájékoztatás

Minden év elején szoktam egy rövid tájékoztatást adni a blog működéséről és forgalmáról. Ez évben is megtettem ezt, de akkor elsősorban a várható tartalmi változásokról adtam tájékoztatást: nevezetesen a saját írásaimnak MP3 formátumban való közzététele, magyar feliratos videok és angol nyelvű írások arányának növelése.

Örömmel jelenthetem, hogy mára az összes saját írásom letölthető a PDF formátum mellett MP3 formátumban is! Az ezekből összeszerkesztett hangos könyvek is elkészültek, amelyek itt letölthetők:

https://keskenyut.wordpress.com/tag/hangoskonyv/

Ezek a tanítások többnyire „kemény eledelek”, amelyek hiszem, hogy sokak épülésére szolgálnak.

TOP 10 és az abból levonható tanulságok

Érdemes néhány gondolatot szánni a blog működésével és az olvasói érdeklődés gyakoriságával kapcsolatos tapasztalatokra is. A blogot 2012-ben indítottam és két év után az olvasottság elért egy kedvező szintet, ami kismértékben növekedett az elmúlt néhány évben is. Ez év végére várhatóan sikerül elérni az 1000 feltöltött tanítást, ami szép mennyiség, dicsőség az Úrnak! A tanítások a hívő élet szinte minden területét felölelik, mert fontosnak tartom, hogy a hívők minden kérdésükre biblikus választ kapjanak.

A feltöltött anyagok több mint 100 szerzőtől származnak, akik között vannak nemzetközileg is ismertek, de nagyrészt az olvasók számára sok esetben ismeretlenek. Ilyen nagy mennyiségű tanítás és a napi kb. 300 letöltés esetén az egyes témák letöltési gyakoriságából már fontos következtetések vonhatók le a látogatók érdeklődési körét tekintve.

Nézzük most meg az elmúlt egy éves időszak alapján, hogy melyik az a 10 tanítás, amit a letöltések gyakoriságát figyelembe véve legtöbbször töltöttek le, azaz az un.

TOP 10 lista:

1. A keskeny út – Abonyi Sándor (itt)

2. Isten kihívja az Ő maradékát az intézményes gyülekezetekből – F. McEleny  (itt)

3. Telegonia – a paráznaság genetikai hatása az öröklődésre (itt)

4. A „nikolaiták” és Bálám tanítása – Watchman Nee (itt)

5. A „felemás iga” esete – Abonyi Sándor és felesége (itt)

6. Házasság, válás, újraházasodás (itt)

7. A farizeusság ötven ismertetőjegye – Zac Poonen (itt)

8. Tíz kifogás a modern gyülekezetekkel szemben – Paul Washer (itt)

9. A kontrollszellem rossz gyümölcsöt terem – Ron Mc Kenzie (itt)

10. Sokan vagy kevesen – Abonyi Sándor (itt)

  1. Marriage, divorce, remarriage (Házasság, válás, újraházasodás)

A TOP 10 listára tekintve rögtön megállapítható néhány fontos dolog:

  • a hívők alapvetően nem a szokásos és népszerűnek gondolt hitbeli kérdésekre keresik a választ: hit, kegyelem, újjászületés, szeretet, egység, szellemi ajándékok, szolgálati ajándékok, evangélizálás, ébredés stb., hanem konkrét, eléggé gyakorlatias kérdésekre, amik problémát okoznak a mindennapi hívő életük megélésében,
  • nem a híres szolgálók tanításait keresik, hanem konkrét kérdésekre keresnek biblikus választ, bárki is legyen a szolgáló, ha az üzenetben bizonyosságuk van,

Megfigyelhető, hogy a legnagyobb gyakorisággal letöltött 10 tanítás alapvetően 3 témakört ölel fel:

  • a keskeny úton járás kérdése, beleértve a sokan vagy kevesen kérdését, vállalva akár a szerzett gyülekezetből való kijövetelt és az azzal járó bizonytalanságokat is. Erről szól az 1. a 2. és a 10. helyen rangsorolt téma.
  • sokan érzik, de nem értik, hogy miért nem találják a helyüket a gyülekezetükben és mi ennek az állapotnak az oka. Ezekre keresik a választ a 4. 7. 8. és 9. helyen rangsorolt témák szerint. 
  • a házasság, válás, újraházasodás kérdésében nagyon nagy zavar van, amihez kapcsolódik a biblikus szexuális élet és a paráznaság kérdése. Erre utalnak a 3. 5. és 6. helyen rangsorolt témák iránti nagy érdeklődés. Ezt a magas érdeklődést az angol nyelvterületen tapasztalt nagy letöltési gyakoriság is alátámasztja, világjelenségről van szó! Lást a 15. helyet a rangsorban.

Sok és messzemenő következtetést lehetne levonni ezekből. A következő kérdések merülnek fel:

  • a gyülekezetek megtapasztalt működése általában nem tud biztonságot és megelégedettséget adni a hívőknek?
  • sok, a hívők számára a mindennapi életükben fontos kérdésre a hívők nem kapnak biblikus válaszokat a gyülekezetükben lévő hiányos, vagy nem megfelelő tanítások miatt? Különben miért a neten keresnék mindezekre a választ?
  • nem tudnak a bibliatanítók olyan alapvető kérdésekben sem egységes álláspontot képviselni, mint a biblikus házasság, biblikus szexualitás, az újraházasodás és a paráznaság kérdése? Ez üdvösség kérdése, ezért megengedhetetlen, hogy a szolgálók a paráznaságnak minősülő párkapcsolatokat megtűrjék a gyülekezetben, sőt biblikusnak minősítsenek és megáldjanak!
  • ezeket a megállapításokat a több éves személyes levelezésünk és személyes találkozásaink tapasztalatai is megerősítik.
  • az olvasóra bízom, hogy a Szent Szellem kiben milyen más gondolatokat ébreszt.

Fontosnak tartottam ezeket megosztani a kedves olvasókkal. A blog által szolgáltatott statisztikából én látom ezeket, ami segít nekem az olvasók igényeit jobban megismernem és a feltöltött anyagokkal ezeknek a jogos és gyakorlatias igényeknek megfelelni. Érdemes elgondolkozni ezeken Talán ezeket látva és nem mindenki csak a saját problémájával küszködve segít mindenkinek tisztábban látni a problémákat, hogy ilyen módon is közelebb jusson mindenki a kérdései megválaszolásához és a problémái megoldásához. Sokan azt gondolják, hogy egyedül vannak ezekkel a problémákkal, de nem, ezek nagyon is általánosak. Az Úr adjon mindenkinek kijelentést, hogy ki-ki a saját problémájára és kérdésére mielőbb megkapja a biblikus választ és legyen elég bátor és engedelmes ahhoz, hogy  meg is cselekedje azt – kifejezve ezáltal is a szeretetét az Úr felé.

Az Úr Jézus szeretetével

Sándor

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, Házasság, helyreállítás, Keresztyénség, Magyar tanítások
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s