Keresztre feszítés és dicséret – Zac Poonen

Crucifixion and Praise by Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt

Amikor arra gondolsz, hogy Isten szeretettel, bölcsességgel és hatalommal teljes, és ha ezt elhiszed, akkor dicséretet fogsz énekelni: szent vagy, aki Izráel dicséretei között lakozol.(Zsoltár 22.4). A 22. Zsoltár a golgotai keresztről szól. Ezekkel a szavakkal kezdődik: ”én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet.” Jézus ezeket a 2. versben lévő szavakat akkor mondta, amikor a kereszten függött, majd Istenről beszélt, akit a népének dicsérete koronáz meg. A 17. versben pedig arról ír, hogy átszögezték a kezeit és a lábait. Ez egy teljesen egyértelmű üzenet a keresztről – egy zsoltár a keresztről. Ha folytatod a zsoltár olvasását ettől a keresztre feszítési helyzettől, akkor azt látod, hogy Jézus hívja a fiatalabb testvéreit, akik mi vagyunk, hogy csatlakozzunk hozzá és készítsük elő a dicséret trónját az Atyának (23. vers): “hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben. Ez az a vers, amit a Zsidó levél 2. fejezet Jézusra vonatkoztatva idéz, aki dicsőíti az Atyát. Nagyon érdekes látni, hogy a dicséretnek ez a verse a kezeit és lábait átszögezett, megfeszített Jézusról a zsoltár közepére esik. Jézus keresztre feszítése a legrosszabb dolog, ami valaha megtörtént a földön. Az emberiség sosem követett el nagyobb bűnt ennél. Majd gondolj erre: mi volt a legjobb dolog, ami valaha megtörtént a földön az emberiség elmúlt 6000 éves történetében? A válasz ugyanaz: Jézus Krisztus keresztre feszítése. Sosem történt jobb dolog ezen a földön. Jézus kereszthalála ad lehetőséget a bűneink bocsánatára és így az örökkévalóságot Istennel tölteni. Krisztus keresztre feszítése tehát a legnagyobb bűn volt, amit ember valaha elkövetett és a legjobb dolog, ami valaha történt a földön. Mit mutat ez? Pontosan azt, hogy a legrosszabb dolgot, amit az ember megtehetett, Isten   a legjobbra fordította. 

Nos, amint megérted ezt, akkor rájössz, hogy amit bárki is tehet veled az semmiképpen sem olyan rossz dolog, mint Jézus keresztre feszítése volt. Ha pedig Isten azt a gonosz dolgot jóra fordíthatta, akkor mondd meg nekem, hogy mit tehetnek veled az emberek, amit Isten ne tudna jóra fordítani? Minden dolog eltörpül ehhez képest. Semmi rosszabb nem történhet veled, mint Jézus keresztre feszítése és azt a legrosszabbat is Isten a legjobbra fordította. Ez tanít nekünk valamit a mindenható Isten hatalmáról, ezért dicsérjük Őt. Ez az oka annak, hogy éppen ennek a zsoltárnak a közepén, ami a kereszt zsoltára, ezt találjuk: ”dicsérni foglak téged.”

Te is így érzel, hogy amikor keresztre vagy feszítve, akkor dicséred Istent? Mit gondolsz, mit cselekedett a két lator, akik ott függtek a kereszten? Nem dicsőítették Istent, hanem átkozódtak, káromkodtak és valószínűleg megharapták a keresztre feszítő katonák kezét és leköpték őket. Egyáltalán nem voltak boldogok. El tudod képzelni Jézust hogyan feszítették keresztre? Kinyitotta a tenyerét és a lábait egymásra helyezte, hogy megkönnyítse a katonáknak a szögek beverését. Jézus boldog volt. Miért volt boldog? Nem szenvedett? De bizony szenvedett. Ő éppen úgy érezte a keresztre feszítéssel járó fájdalmakat, mint ahogyan te is éreznéd. Akkor miért volt boldog? Azért, mert az Atya akaratát cselekedte. Amikor mi is az Atya akaratát cselekedjük, akkor nem számít, ha szenvedünk. Mi is lehetünk boldogok, ha érezzük is a fájdalmat. Jézus érezte a fájdalmat, de boldog volt és ezért dicsőítette az Atyát, amikor a kereszten függött. Ez egy nagy titok.

Szeretnék bemutatni egy másik zsoltárt, ami szintén a keresztről szól. Isten igéje erőteljes és ezért kell ismételten az Ő igéjét segítségül hívni. Az emberi szavak nem olyan erőteljesek, mint Isten beszéde. A Zsoltár 118.11-14-ben ez olvasható: “körülvettek, mint a méhek, de az Úr nevében levágom őket.” Ez egy keresztről szóló zsoltár, ahol a 22. versben arról beszél, hogy “a kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett!” Ezt az igét idézte Jézus az evangéliumokban. Ezt a Máté 21.42-ben és a Márk 12.10-11-ben olvashatjuk. Ezt az igét Jézus magára vonatkoztatva idézte. Mikor vetették meg az építők ezt a követ? Ez a Golgotán történt, amikor azt mondták: “nem akarjuk, hogy uralkodjon felettünk, hanem feszítsétek meg Őt” – és elvetették Őt.

A kereszten függve azonban az Úr a 28. versben a következőt mondja: Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged.

A 24. versben pedig ezt mondta: „Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen!”

A keresztre feszítés napja volt az a nap, amit Jézus szerzett? Könnyű mondani, hogy „ez az a nap, amit az Úr szerezett, amikor előnyös dolgok történnek veled: előléptetnek a munkahelyeden, fizetésemelést kapsz vagy egy jobb munkát, vagy amikor megházasodsz, vagy egy jobb házat veszel vagy valami anyagi előnyre teszel szert. De azt mondani, hogy „ez az a nap, amit az Úr szerzett”, amikor valaki keresztre feszít téged, az hitet igényel. Melyik az a nap, amit nem az Úr szerzett? Van egyetlen napja is az évnek, amit ne az Úr szerzett volna? Minden nap egy olyan nap, amit az Úr szerzett. Elmondom nektek, hogy a gonosz egyetlen napot sem szerez. Ha ez az a nap, amit az Úr szerzett, akkor örvendezni fogunk és boldogok leszünk azon a napon. Ha egy nagy ajándékban részesültünk vagy éppen keresztre vagyunk feszítve, nem számít, mert Isten mindenhatóságában éljük az életünket.

Mindkét zsoltárban (Zsoltár 22 és 118) egy nagy igazságot fedezhetünk fel. Ha kész vagyok meghalni önmagamnak (ami mindig a maga javát keresi), akkor bemehetek a dicséretnek ebbe a szellemébe. Akkor a vasárnap délelőtti Isten-dicsőítésemnek van értelme. A szívemből fog jönni és nem fogok kettős életet élni, ahol szent vagyok vasárnap délelőtt és vasárnap este pedig már úgy viselkedem, mint egy gonosz. Nem, így nem lehetek egy hiteles személy. Ezért nem csupán hit kérdése bekapcsolódni Isten dicsőítésébe, mert Krisztussal együtt való megfeszítés is kapcsolódik Isten dicsőítéséhez. Próbáljunk meg egy jó alapot lerakni, hogy a dicsőítő életünknek szilárd alapja legyen.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Magyar tanítások
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

A tetszés kifejezése a post végén lévő Tetszés gombbal lehetséges, amihez regisztrálni kell. Rövid, tömör vélemény írására az alábbi ablakban van lehetőség .

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s