Valami új Istentől – T. Austin-Sparks

Valami újra van szükség!

Erősödik bennünk egy olyan érzés és meggyőződés, hogy sürgősen szükség lenne „valami újra” az Úrtól. Az az érzésünk, hogy már olyan messzire elmentünk, hogy eljutottunk egy olyan pontra, ahonnan már nehéz tovább haladni, ezért valami új mozgalomra van szükség az Úr részéről.

Azt gondolom, hogy a legtöbb igaz ember valami ilyesmit érzékel, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy „valami új.” Óvatosaknak kell azonban lennünk, hogy mit jelent ez a kifejezés és mire használjuk. Mit jelenthet a „valami új” az Úr szemszögéből?

Óvatosaknak kell lennünk, és meg kell értenünk, hogy az Úr nem kísérletezik! Nem minősít hibásnak félretéve valamit, hogy utána ismét próbálkozzon. Nem, erről szó sem lehet. Az Úr sosem kísérletezett.

A kísérletezés az Ő részéről korlátolt ismeretre vallana, és azt jelentené, hogy nem tudja, hogyan kellene véghezvinni valamit és ezért kellene kísérleteznie, hogy lássa annak az eredményét.

Amikor az Úr kezdetben munkálkodott, ott minden sikerült és tökéletes volt. Ez nem volt kérdés. Az Úr munkája a kezdetekben teljesen sikeres volt, a keresztyénség az, amely letért az Úr sikeres útjáról.

Ezért, ha valami új történhet az Úr népével az valójában egy visszatérés a kezdetekhez. Ez talán ijesztően hangzik és vádlásnak is tűnhet, hogy egy visszatérés a kezdetekhez „valami teljesen új” lenne. Ez azonban teljes mértékben igaz és szükséges, mivel egy visszatérés igazolná a kezdetek hitelességét. Vissza kell térni a kezdetekhez, mert ez az egyetlen út.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: helyreállítás, Keresztyénség, Tanítások
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.