Férfi és női szolgálatok az egyházban – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt MP3 formátumban itt

A környezet hatása

A világban lévő társadalmakat évezredeken keresztül a férfi dominancia jellemezte. Évezredeken keresztül a nők nem lehettek vezetők és nem szólhattak bele a világ folyásába, még olyan módon sem, hogy szavazzanak. Az utóbbi évszázadban a nyugati világ női egyenjogúsági, feminista mozgalmainak hatására mára általánossá vált a nők szavazati joga, az utóbbi évtizedekben pedig már annak lehetünk tanúi, hogy sok vezetői pozíciót nők töltenek be: köztársasági elnökök, miniszterelnökök, miniszterek, vállalatvezetők stb. Ez a világi gyakorlat hatott az egyházra is: megjelentek a női pásztorok,  női püspökök, női presbiterek és női diakónusok az egyházban is. A női egyenjogúsági közdelemnek vannak pozitív hatásai, mert felszabadítja a nőket a sok esetben alárendelt, ’rabszolga’ pozíciójukból, de felmerül ugyanakkor az a kérdés is, hogy hol a határa ennek? A világ nyilvánvalóan halad a maga útján a romlás felé, de Isten népe, az egyház kellene, hogy magára nézve tartsa magát az Isten által a Bibliában meghatározott normákhoz. Ezt tapasztaljuk ma az egyházban, vagy mi a helyzet valójában?

A gyülekezetünk a ’90-es évek elején – minden felekezeti háttér nélkül – világból megtért emberekből jött létre. Tekintettel azonban arra, hogy sok bibliaismeretünk kezdetben nem volt, és a hívők is alapvetően éretlenek voltak, így a férfi és női szerepeket illetően a gyülekezet képe is inkább a világra hasonlított, ahonnan az emberek jöttek. Az első alkalmakon előfordult, hogy a nőtestvérek az egész ’gyülekezet feje fölött,’ időnként hangoskodva vitatták meg a felmerült kérdéseket. Mi jelenlévő férfiak egy ideig néztük, és vártunk, hátha elhallgatnak, de miután ennek semmi jele nem látszott, akkor legidősebb férfiként – kihasználva egy levegővételnyi szünetet – megkérdeztem: Elnézést hölgyeim! Megengedik, hogy esetleg mi férfiak is szólhassunk valamint? Ez talán viccesnek tűnik, de igaz, és jól jellemzi a kialakult helyzetet.

Ezt a kis történetet csak érzékeltetésként írtam le, hogy ma egy ilyen világban élünk, az emberek ilyen világból térnek meg és jönnek a gyülekezetbe. Kérdés azonban, hogy milyen valóságos a megtérésük, és a hívő életük során milyen mértékű érettségre jutnak el, hogy megvalósul-e az az igei minta, amiről a Biblia beszél?

A Biblia teljessége és az abban lefektetett szellemi alapelvek

Eléggé elterjedt az a gyakorlat ma az egyházban, hogy egyetlen igét kiragadnak a szövegkörnyezetéből és a teljes Szentírásból, azt általános érvényűnek tekintik minden egyéb – annak ellentmondó – ige figyelembevétele nélkül. Ez a módszer sok tévtanításhoz vezetett az egyházban, amelyek egyre csak szaporodnak. Az egyediből való általánosítás gyakorlata – szigorúan véve – még a világban sem elfogadott és veszélyes gyakorlatot eredményez. A világi joggyakorlatban ezt jelenti a precedens teremtés, ami a korábbi joggyakorlatban nem volt szokás, a későbbiekben viszont – hasonló esetekben – már hivatkozási alapként szerepelhet. Az igében semmi nyomát nem látjuk a precedens teremtésnek, sem az arra való hivatkozásnak, jóllehet sok egyházi vezető él ma ezzel a világban is megkérdőjelezhető, de elfogadott gyakorlattal. (Ha egyszer tévesen ítélnek meg valamit és azt elfogadják igaznak, akkor az a téves ítéletek sokaságát vonja maga után a későbbiekben!) A Bibliában általános érvényű szellemi alapelvek vannak, amik a teljes Szentírás együttes értelmezéséből vezethetők le.

Pál a következőt mondja Timótheusnak:

“A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”  (2 Timótheus 3:16)

Ez azt jelenti, hogy a Szentírást mindig a maga teljességében kell figyelembe venni bármilyen kérdés megvizsgálásakor, mert “az írás fel nem bontható” (János 10:35). Tehát nem ragadhatók ki abból egyes részek a többi figyelembevétele nélkül. Ezért mondja Jézus a Sátánnak, „viszont meg van írva” az is (Máté 4:7). A Sátán itt Jézust egy kiragadott igével támadja. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha valaki kiragad egy igét és abból általánosít, az a Sátán módszerét követi és ezzel a Sátán munkatársának szegődik.

Férfi szerepek és szolgálatok, ’férfi-főség’ elve  

Nézzük most meg a Biblia teljességét figyelembe véve, mint mond a teljes Szentírás a férfi szerepekről és szolgálatokról.

A világmindenség teremtésekor az Atya, a Fiú és a Szent Szellem együtt munkálkodtak.

  • az Atya: a nemét tekintve a biblikus házasság és család értelmezése szerint férfi,
  • a Fiú a nemi identitását tekintve szintén férfi,
  • a Szent Szellem egy személy, akiről úgy beszél az ige, aki egy személy tulajdonságaival rendelkezik: elvezet az igazságra, pártfogol, vígasztal stb. Látjuk másrészt, hogy az ige beszél arról is, hogy a Szent Szellem volt az, aki „beárnyékozta Máriát,” és ennek eredményeként méhében megfogant, és fiú született: Mária megszülte Jézust, a Fiút. Az örök érvényű biológiai törvények szerint egy nőnek csak férfitől lehet gyereke, tehát mondhatjuk azt, hogy a Szent Szellem ’férfi természetű.’

Az első emberpár megteremtése:

Isten elsőként egy férfit teremtett, akit Ádámnak hívtak, és csak azt követően teremtette az asszonyt, Évát, segítő társnak.  (1 Timótheus 2:12-14)

Isten az embert a saját képére teremtette férfivá és nővé, hogy szaporodjanak, és uralkodjanak az Isten által teremtett világ felett. (1 Mózes 26:28). Ádám és Éva az első házaspár a földön, minden későbbi házaspár mintája.

A férfit és a nőt a házasságban Isten egybeszerkeszti (Máté 19:4). Ebben az egységben a férj képviseli a ’fej’, a fő szerepét és a feleség az, aki mint segítőtárs engedelmességgel tartozik neki, ahogy Ádám és Éva esetében. (Efézus 5:22-23)

Az ószövetségi időkben Isten Izrael népét választotta ki a népek közül magának, hogy rajtuk keresztül mutassa meg tervét a világ számára.

Izrael népe megtéretlen emberekből állt, mert még nem volt kitöltve a Szent Szellem ’minden testre’, de Isten így is gondoskodott róla, hogy Isten szerinti vezetés valósuljon meg Izrael népe között. Isten elhívott egy férfit, Mózest, Izrael vezetőjének, hogy szabadítsa ki a népét az egyiptomi fogságból és vigye be őket Kánaán földjére.  Mózes vezetői munkáját Józsué (férfi) fejezte be, aki bevitte Izrael népét Kánaán földjére és vezetésével megtörtént a honfoglalás.

Vének és királyok, mint Izrael vezetői

Isten akarata szerint Izrael vezetői a vének (férfiak) voltak, akiknek a munkáját Isten szelleme által felkent próféták segítették. Amikor azonban Sámuel próféta fiai alkalmatlanná váltak prófétai szolgálatuk betöltésére, Izrael vénei királyt kértek, hogy uralkodjon felettük, mint ahogyan az minden más népnél szokás. (1 Sámuel 8:1-7)

Ha végigtekintünk az egész ószövetségi időszakon, akkor azt látjuk, hogy továbbra is ott voltak Izrael vénei, akik felett kivétel nélkül férfi királyok uralkodtak és vezették Izrael népét. Így volt ez Izrael kettészakadását követően is, amikor mind az északi (Izrael), mind a déli királyság (Júdea) felett királyok uralkodtak egészen az asszíriai ill. babiloni fogságra vitelükig. Jézust is királyként várta vissza az Izraelbe visszatért maradék, de Ő nem dicsőséges pompával jött, ahogy az egy királyhoz illik, ezért nem is ismerték fel a Messiást, Izrael szabadítóját, aki a bűntől akarta megszabadítani Izraelt.

Debóra prófétanő esete

A királyok korát megelőző bírák sorában volt egy prófétanő Izraelben, akit Debórának hívtak. Sokan az ő szolgálatát tekintik ma a női vezetés példájának, kiterjesztve ezt az egész Újszövetség időszakára. Olvassuk el figyelmesen a következő igeszakaszt, hogy miről is van szó valójában:

„Ebben az időben Debóra, a prófétanő, a Lappidoth felesége volt bíró Izráelben.  És ő a Debóra-pálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és ide jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre.  És elküldött és hivatta Bárákot, ….  és monda néki: Avagy nem parancsolta-e meg az Úr, Izráelnek Istene: Menj és vonulj fel a Thábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül? És te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát, Jábin hadvezérét, az ő szekereit és seregét, és kezedbe adom őt. És monda néki Bárák: Ha velem jössz, elmegyek; de ha nem jössz el velem, én sem megyek. …. és felkelt Debora, és elmegy Bárákkal Kedes felé. Összegyűjti annakokáért Bárák Zebulont és Nafthalit Kedesbe, és elvisz magával tízezer embert, és elmegy vele Debóra is.” (Bírák 4:4-10)

Mit tudunk ebből a történetből egyértelműen megállapítani? A következőket:

  • Az Úr Báráknak parancsolta meg, hogy vonuljon hadba Sisera serege ellen. Isten egy férfit, Bárákot hívott el, és nem Debórát arra, hogy vezesse Izrael seregét.
  • Bárák bátortalan volt, és nem akart egyedül hadba vonulni. Ezért arra kérte Debórát, hogy ő is menjen vele, és Debóra vele ment.

Lássuk meg a lényeget: nem Debórát hívta el az Úr és nem is ő vezette a harcot, ő csak elment Bárákkal együtt a harcba. A vezér mindvégig Bárák volt, Debóra egy pillanatra sem vette azt át tőle. Debórára hivatkozni, mint női vezetőre még az Ószövetség időszakában sem állja meg a helyét, és teljesen igeellenes!

Vezetés az Újszövetség, a gyülekezet korának időszakában

Az első apostolok

Jézus a szolgálatba állása után elhívja az első 12 apostolt, akik mind férfiak voltak (Máté 10:2-4). Jézus kora szokását is megszegve beszélgetett parázna asszonyokkal is, de apostoloknak kizárólag férfiakat hívott el. Derek Prince az Isten gyülekezetének újrafelfedezése című könyvében az igéből levezetve az első 12 apostolon kívül még további 14 apostolt azonosít be név szerint, akik mind férfiak voltak. Látszik tehát, hogy ez nem véletlen, ennek komoly oka van, amire még visszatérünk.

Mikor az első 12 apostol a Jeruzsálemi gyülekezet életében – a kezdeti időszakban – a vének vezetői feladatát látta el, és nagyon megszaporodott a munkájuk, akkor 7 embert választott a gyülekezet az „asztal körüli szolgálatok” felügyeletére. A 7 ember is mind férfi volt:

“Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, akik Szent Szellemmel és bölcsességgel teljesek, akiket erre a foglalatosságra beállítsunk.” (Ap.csel. 6:3)

Vének beállítása, a helyi gyülekezet vezetősége

Az Újszövetség idején Isten választott népe a gyülekezet, ahol az első apostolok az ószövetségi gyakorlatot folytatva Isten akaratából szintén véneket (férfiakat) állítottak be vezetőknek minden gyülekezetben.

Ahogyan Isten akarata ellenére Izrael vénei is királyt kértek maguk fölé, a legtöbb gyülekezet – ha vannak is vének (presbiterek) a gyülekezetben – ma is igénylik, hogy legyen egy egyszemélyi vezető felettük, akit most nem királynak, hanem pásztornak hívnak, aki ’uralkodik felettük, és vezeti a harcaikat.’ Egyetlen újszövetségi igehely sincs, ami ezt az általánosan elterjedt bibliaellenes gyülekezetvezetési módot alátámasztaná!

Nézzük most meg, hogy miről beszél nagyon következetesen az ige, amikor egy helyi gyülekezetbe véneket (presbitereket) állítottak be vezetőknek:

„Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlották őket az Úrnak, kiben hittek.”  (Ap.csel. 14:23)

„Avégett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.”  (Titus 1:5)

„Milétusból küldvén Efézusba, magához hívatta a gyülekezet véneit”. (Ap.csel. 20:17)

Ezekből az igékből teljesen egyértelmű következtetéseket vonhatunk le:

  • minden városban egy gyülekezete volt Istennek,
  • minden helyi (városi) gyülekezetnek egy többszemélyes vezetősége volt: vének (presbiterek)

Nézzük meg itt is, hogy ezek a vének (presbiterek) kik lehettek?

„Szükséges, hogy a presbiter feddhetetlen legyen, egyfeleségű férfiú.  (1 Timótheus 3:2)

Itt Pál apostol egyértelműen leírja, hogy a véneknek (presbitereknek, máshol püspököknek nevezi) „egyfeleségű férfiaknak” kellett lenni. Ez eléggé egyértelmű. Ezeknek a férfiaknak egész életükben egy feleségük lehetett) és minden más – ebben az igeszakaszban leírt – követelménynek is meg kellett felelniük.

A diakónusokra ugyanez vonatkozik, mint ahogyan azt láttuk az első 7 diakónus esetében:

“A diakónusok egyfeleségű férfiak legyenek.” (1 Timótheus 3:12)

A gyülekezeti véneknek különböző – egymást kiegészítő – szolgálati ajándékaik vannak, amik a hívők és az egyház építését szolgálják. Erről szól a következő ige:

„Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul.”   (Efézus 4.11.12)

Ezek a szolgálati ajándékok a gyülekezeti vének szolgálatában jelennek meg. Ha ilyen ajándékkal rendelkező embereket a gyülekezetben véneknek állítanak be, akkor azok csak férfiak lehetnek, mert a vének kizárólag férfiak lehetnek.

Az apostol jelentése küldött, akit egy helyi gyülekezet presbiterei (férfiak) küldenek ki maguk közül egy külső szolgálatra, új gyülekezetek plántálása céljából. Tehát az apostolok minden esetben férfiak.

„Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, kit Nigernek hívtak, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtöltek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátották őket.”  (Ap.csel. 13.1-3)

Itt az antiókhiai gyülekezet véneit látjuk, akik imaközösségben voltak és maguk közül kiküldtek kettőt: Pált és Barnabást apostoli munkára. Pál és Barnabás férfiak voltak.

Az evangélista szolgálata alapvetően egy ’gyülekezeten kívüli’ szolgálat: a világi emberek felé szolgál, onnan hozza be az új megtérteket a gyülekezetbe. Ha az evangélista ajándékkal rendelkező személy nincs beállítva vén, vagy diakónus szolgálatba a gyülekezetben, akkor ’úgy tűnik’, hogy az evangélista nő is lehet. Viszont az igéből azt látjuk, hogy az első 7 férfi diakónus közül a későbbiekben kettő evangélistaként szolgál: István és később Filep, akik diakónusok és evangélisták, tehát férfiak voltak.

A prófétai szolgáló lehet nő is, ha nem vén, vagy diakónus a gyülekezetben. Ilyenek voltak Filep evangélista lányai is:

„Másnap pedig elment Pál és mi, akik vele voltunk, megérkeztünk Cezáreába; és bementünk a Filep evangélista házába, aki ama hét közül való volt, nála maradtunk. Ennek pedig volt négy szűz leánya, akik prófétáltak.” (Ap.csel. 21:8-9)

Az ige szerint „mindenki prófétálhat,” de ez még nem jelenti azt, hogy valakinek prófétai szolgálata van!

A tanító szolgálat lehet egyrészt helyi, amikor egy presbiter tanít a gyülekezetben, akinek erre ajándéka van, de lehet gyülekezetek között mozgó tanítói szolgáló is:

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen, akik a beszédben és tanításban fáradoznak.”  (1 Timótheus 5:17)

Mozgó tanító szolgálóra Apollós a jó példa az igében. A mozgó tanítók szolgálata elsősorban a teljes Szentírás alapján történő tanok (doktrinák) megtanítására irányul. Ez a szolgálat mély és átfogó igeismereteket igényel. Ők az ige emberei, az egész életük erről szól. A presbiterek tanításai elsősorban a hívő élet megélésére vonatkoznak.

A pásztori szolgálati ajándék az öt közül az egyedüli, ami kimondottan gyülekezethez kötött (nem mozgó) szolgálat, amit több vén lát el egy gyülekezetben.

A fentiek alapján összefoglalhatjuk, hogy a teljes Szentírás figyelembevételével az Atya, a Fiú, a Szent Szellem, (az Ószövetség idején) a vének és a királyok (az Újszövetség idején pedig) a gyülekezetek vezetői (apostolok, vének) és diakónusok kizárólag férfiak voltak, ill. lehetnek ma is – a ’férfi-főség’ – elve alapján. Ennek az elvnek a férj, mint férfi, aki a feleség „feje,” az alapja, ami végigvonul a teljes Szentíráson.

A felsorolt, kizáróan férfi szolgálatokon kívül a férfiak sok más szolgálatot is betölthetnek az ajándékaiknak megfelelően. A férfiaknak is meg kell azonban felelni minden feltételnek, amit a szolgálat ellátásához az ige meghatároz.

A férjek szolgálata a családban

A férj a feleség „feje” (Efézus 5:23). A férj feladata a családban a háza és a családja dolgainak igazgatása, a felettük való őrködés, gondoskodás róluk, a család védelme, gyermekeik nevelésének teljes felelőssége, és a tipikus férfimunkák elvégzése. Minden férfi elsődleges és legfontosabb szolgálata a férj és a családfő biblikus szerepének betöltése!!! (1 Timótheus 3:1-10). Csak akkor léphet ki egy férj gyülekezeti területre szolgálni, vagy presbiter szolgálatot akkor tölthet be, ha férji és családfői kötelezettségeit maradéktalanul, példamutató módon teljesítette, ami példaértékű lehet mások számára is. (1 Péter 5:3)

Súlyos figyelmeztetés mind a férfiak, mind az asszonyok felé a következő:

„Ha pedig valaki az övéiről és főképpen a saját háza népéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.”    (1 Timótheus 5:8)

Az asszonyok szolgálata az egyházban

Hasonlóan a férfiakhoz, az asszonyok elsődleges és legfontosabb szolgálata is a háztartás és a család területén adódó, feleségre háruló biblikus feladatok betöltése:

  • a férje segítőtársa (1 Mózes 2:20-25),
  • gyermekszülés, a gyermekek mindennapi szükségeiről való gondoskodás,
  • a háztartás vitele (mosás, főzés, takarítás, bevásárlás), amibe besegíthet a férj is, főleg, ha a szükségek betöltése miatt a feleség is dolgozik,
  • vendéglátás szolgálata – főként, ha a férje presbiter, vagy diakónus (1 Timótheus 3:2; 8).

 “Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szüljenek, háztartást vigyenek, és semminemű alkalmat se adjanak az ellenségnek a szidalmazásra.” (1 Timótheus 5:14)

Az otthonon kívüli gyülekezeti szolgálatban is tág tere van az asszonyok szolgálatának:

  • prófétálhatnak,
  • szólhatnak nyelveken,
  • nyelveken szólást magyarázhatnak,
  • énekelhetnek zsoltárokat (dicsőítő énekeket, imádó dalokat).

Erről beszél az alábbi ige:

„Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.”  (1 Korinthus 14:26)

Az asszonyok saját gyermekeiken túlmenően taníthatnak másokat is: 

  • az idősebb asszonyok taníthatnak fiatalabb asszonyokat: személyesen vagy csoportosan,

„A vén asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, jóra oktatók, hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjüket és magzataikat szeressék.” (Titus 2:3-4)  

  • taníthatnak személyesen férfit is, de csak a férjük jelenlétében. Erre látunk jó példát, amikor Priszcilla, a férje, Akvilla jelenlétében Apollóst (a későbbi nagy szolgálót) tanítja az Úr útjára (Ap.csel.18:24-26).

Az asszonyok tanítói szolgálatának egyetlen korlátja van: az asszonyok nem taníthatnak, amikor férfiak is jelen vannak (az egész gyülekezet férfiakkal és elöljárókkal együtt egybegyülekezik), mert az sérti a korábbiakban részletezett ’férfi-főség’ elvét, amit az alábbi ige is indokol.

 „A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett” (1Timótheus 2:12-14)

Az uralkodás itt nem zsarnokoskodást jelent, hanem azt, hogy az asszony nem kerülhet a „fő” pozíciójában lévő férfiak fölé a tanítói pozíciót elfoglalva. A tanítás egy ’mester-tanítvány’ viszony!! A mester a tanító és a tanítvány a tanuló, ahol a mester a nagyobb, aki valami többletet ad át a nála kisebbnek.

Az asszony a férje társa és egyek (egyenlők) a Krisztusban, ami azt jelenti, hogy mindketten közvetlenül (közbenjáró nélkül) járulhatnak Isten elé:

„Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”  (Gal. 3:28)

A társ azt jelenti, hogy egyenlők, azaz a feleség nem alárendeltje a férjének és a férj nem lehet diktátor, zsarnok a felesége felett. Ez az ige azonban nem szünteti meg azt a tényt, hogy Isten férfit és asszonyt teremtett, ahol a házasságban a feleség ’feje’ a férje. A férfi fősége úgy jut kifejezésre, hogy egymást társként elismerve, szeretetben élnek, de az asszony az, aki engedelmességgel tartozik a férjének és nem fordítva. (1 Péter 3:1)

Az asszonyok szolgálhatnak még a következő módon:

  • bizonyságtétellel,
  • közbenjáró imádkozással,
  • adakozással,
  • bátorítással, vigasztalással,
  • a betegek, az árvák és a foglyok meglátogatásával, (háznál, kórházban, gyermekotthonban, szoc. otthonban, börtönben)
  • segítő, gyámolító szolgálóként szolgálhatnak a gyülekezetben a hívők mindennapos dolgaiban jócselekedetekkel, ahogyan Fébé és Dorkás is tette (Róma 16:1; Ap.csel. 9:36-39) Ebben a szolgálatban nemcsak a gyülekezet tagjai, hanem mások felé is szolgálhatnak, pl. időseknek bevásárlás, háztartási, kerti munkák végzése, hivatalos ügyek intézésében segítségnyújtás, stb.

Sokan diakónusoknak (’diakonisszáknak’) tartják Fébét és Dorkást, de ezt kizárják a diakónusokra vonatkozó igék, mert diakónusok csak férfiak lehetnek. A diakónus a gyülekezetben egy választott tisztség, ami felhatalmazással jár, de amit Fébé és Dorkás is tett, azt bármelyik asszony megteheti ma is a gyülekezetben mindenféle külön felhatalmazás nélkül, és mindenki nagyon fog örülni neki.

Igei alapelvek érvényesülése a gyülekezetben

A ’férfi-főség’ elvének megvalósulásával szemben ma sok gyülekezet liberális módon sok engedményt tesz a férfiak szolgálati alkalmasságának megítélésében. Így sok olyan férfiszolgáló van az egyházban, akik az alapvető feltételeknek sem felelnek meg, amit az ige egy presbiterrel, vagy diakónussal szemben támaszt: az életük nem feddhetetlen, nincs rendben a házasságuk, elváltak és mással élnek együtt, rendezetlen a családi életük, a gyermekeik nem követik az Úr útját és nem engedelmeskednek nekik. Ez nem követendő példa mások számára. Emellett asszonyok is beállításra kerülnek presbiteri, vagy diakónusi szolgálatokba, ami egyértelműen ellentmond a ’férfi-főség’ elvének. Tovább ront a helyzeten, hogy a szolgálókat manapság az ajándékaik alapján ítélik meg, amiről ők semmit sem tehetnek, mert az Isten ajándéka. Amiről tehetnének, az az életmódjuk, azt viszont teljesen figyelmen kívül hagyja mindenki, mert –  igeellenes módon – a megítélésüket is megtiltják: ők ’Isten felkentjei’ és ’ne ítélj, hogy ne ítéltess.’ Arról azonban nem beszélnek, amit az 1 János 4.1 mond, hogy „szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg őket, hogy Istentől vannak-e?”

A kép tehát elég siralmas!

Ahhoz, hogy a ’férfi-főség’ elve Isten szerint való módon működni tudjon, és Isten terve megvalósulhasson a földön a férfiaknak minden területen – a házasság, a család és a gyülekezet – kiemelt jelentőségük van. A hívő házasságok, a családok és a gyülekezet életében azonban csak akkor várhatjuk, hogy megvalósuljanak az igei alapelvek, ha olyan férfiak válnak elöljárókká a gyülekezetekben, akiknek példaértékű

  • a magánéletük,
  • a házasságuk (a férj feje valóban Krisztus, a feleség feje a férj és méltó segítő társa a felesége)
  • képesek Isten utaira megtanítani a gyermekeiket és engedelmességben nevelni őket,
  • nem szorulnak arra, hogy a gyülekezet tartsa el őket: anyagilag nem függnek a gyülekezettől,
  • éppen ezért képesek a világtól való teljes elválasztottságban, megalkuvás nélkül szolgálni az Urat és vezetni a gyülekezetet tekintet nélkül arra, hogy nő vagy csökken a gyülekezet létszáma: a szentség a lényeg és nem a világ beengedése a gyülekezetbe.

A férfiaknak ehhez valóban férfiaknak kell lenni, ahogy a fejhez illik, felvállalva a főséggel együtt járó terheket, felelősséget és konfrontációt, elsőként a házasságban és nem engedni, hogy a feleség – Éva cselekedetét követve – kilépjen a szerepéből és a helyébe lépjen. A feleségeknek pedig meg kell tanulni a férjüknek való engedelmességet mindenben, ahogy azt Sárától – a feleségek példaképétől – látjuk.

Különösen fontos, mert ez egy nagyon érzékeny terület, hogy a presbiterek és diakónusok feleségei biblikus módon a helyükön legyenek és ne akarják befolyásolni férjüket a gyülekezetet érintő döntéseikben. Egy presbiter felesége nem segítőtársa a férjének, mint presbiternek, hanem segítőtársa a férjének, mint családfőnek otthon a családban. A presbiterek „segítő-társai” a gyülekezetben a diakónusok!!

Ha a hívő férjek és feleségek is helyükre kerülnek, és képesek jó példát mutatni a gyermekeik felé és engedelmességben az Úr útjára megtanítani őket, akkor elmondhatjuk, hogy „erős férfiak, erős házasságok, erős családok és erős gyülekezetek” lesznek – így ebben a sorrendben, mert Istennek erre van szüksége! Ehhez szükség van a feleségek türelmére, bátorítására, mert egy korábban háttérbe szorított, esetleg leuralt, bátortalan, elkényelmesedett férjből nem lesz egyik pillanatról a másikra ’igazi fej’ a családban. A férjek fejjé válásában nagy szerepe van a presbitereknek is, hogy „megkerülve a férjeket” ne „verjenek éket” a házaspárok közé megbontva ezzel a férj és feleség egységét, hanem támogassák őket, hogy a férjek valóban a család fejei legyenek és a házasságok pedig jó egységben működni tudjanak.

Ez az írás az újszövetségi alapelvek szerint működő gyülekezetre és családi életre vonatkozik, amiből látszik, hogy tág tere van mind a férfiak, mind az asszonyok szolgálatának. Ezt tapasztalatból is mondhatom, mert éveken keresztül többszemélyes presbiteri vezetéssel éltük meg a gyülekezeti életünket. Igyekeztünk mindenkit tanítvánnyá tenni és folyamatosan felhívni mindenki figyelmét a szolgálatok tág lehetőségére. Bátorítottuk a tagokat és igyekeztünk teret is adni a szolgálatok gyakorlására. Sosem panaszkodtak sem a férfiak, sem az asszonyok, hogy nincs szolgálatuk és nem szolgálhatnak, inkább az történt meg, hogy időnként már túl sok szolgálatot vállaltak. Tapasztalatból tudom mondani, hogy mindazok az igei alapelvek, amelyek itt le vannak írva, az ma is működik. Évekig presbiterként szolgáltam és a feleségem, mint segítő-társam bőven gyakorolhatta a vendéglátás szolgálatát, amikor vendégszolgálók jöttek hozzánk, és más szolgálatra is volt lehetősége, más asszonyokhoz hasonlóan.

Ma sok gyülekezet pásztori vezetés mellett éli meg a gyülekezeti életét, amikor még házaknál sem gyűlnek össze, hanem csak vasárnap 2—3 órára, és a „gyülekezeti szolgálatot” erre az időre és néhány lehetőségre korlátozzák: igei szolgálat, dicsőítés, gyerekszolgálat, imaszolgálat, adakozás és ezzel szinte ki is merült a lehetőség. Ez inkább az ószövetségi mintának felel meg, ami erősen bekorlátozza a hívők szolgálatának lehetőségét, főleg az asszonyokat és „passzív hallgatáshoz” szoktatja a hívőket. Ilyen keretek között nem adódik elég lehetőség a hívőkben lévő sokféle szellemi ajándék kibontakoztatására.

Nyilvánvalóan lesznek, akik vitatkozni fognak az itt leírtakkal, de ha a gyülekezetek elkezdik újszövetségi módon, az igének engedelmeskedve megélni a hívő életüket, akkor senki sem fogja magát feleslegesnek érezni, hogy nincs szolgálata, és nem tud kiteljesedni a hívő élete.

Minden gyülekezetben a vezetőség (presbitérium) felelőssége (ők számolnak el vele Isten felé), hogy a Bibliában fellelhető sokféle szolgálat ’ékes rendben’ működni tudjon.

Isten a garancia arra, hogy amit Ő eltervezett az jó és működik!

Ámen.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: gyülekezet, Házasság, helyreállítás, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.