Válás, újraházasodás – Németh Tibor

PDF formátumban letölthető itt

Házasság a testben

Mit jelent a házasság a test szempontjából?

„Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölti be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek [issah] neveztessék, mert emberből [is] vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté [basar: hús-vér test]. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.” (1Mózes 2:21-25)

A házasság nem pusztán egy “szövetség”, hanem férfi és nő egy testté való válása. A férfi elhagyja a szüleit és ragaszkodik a feleségéhez, aki a csontjából és a testéből való, és eggyé lesznek. Még az asszonyember héber kifejezés (“issah”) is arra utal, hogy a férfiemberből (“is”) vétetett. Ez Isten eredeti és tökéletes akarata a házassággal kapcsolatban, és már csak ezért is abszurd minden egyéb, alternatív házassági koncepció (pl. egyneműek “házassága”).

A házasságban eggyé vált test szétválasztható?

„És hozzá menének a farizeusok, kísértvén őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremti őket, És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.” (Máté 19:3-6)

Jézus Krisztus világosan beszél arról, hogy a házastársunkkal egy test vagyunk, és többé nem lehetünk két különálló test, mert Isten minket egybeszerkesztett. Isten minden ilyen egy testet szétválasztani igyekvő emberi törekvést határozottan tilt. Mivel Jézus azt állítja, hogy a házasság során eggyé lesz a két test és többé nem kettő, valamint sehol, egyetlen igeversben sem találunk olyan esetet vagy rendelést, aminek során valaki újra külön testté tudna válni a feleségétől, ezért jó okunk van hinni, hogy egy esetleges elbocsátás során az elvált felek eggyé vált teste nem szűnik meg egy lenni, pusztán a közöttük lévő fizikai (és lelki) távolság nő meg. Ennek az ellenkezőjét viszont semmilyen bibliai igével nem lehet alátámasztani vagy igazolni.

Mi Isten általános érvényű véleménye a házastársad elbocsátásáról?

„Hűtlenné lett Júda, és utálatosság támadt Izráelben és Jeruzsálemben, mert megfertőztette Júda az Úrnak szentségét, amelyet ő szeret, és idegen istennek leányát vette el. Elveszt az Úr mindenkit, aki ezt cselekszi, a vigyázót és a felelőt, a Jákób sátraiból, még ha áldozatot visz is a Seregek Urának. És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással és kesergéssel, hogy ne tekintsen többé az ételáldozatra, és ne fogadjon el szívességet a ti kezetekből. És azt mondjátok: Miért? Azért, mert az Úr tett bizonyságot közted és a te ifjúságod felesége közt, akit te megcsaltál, holott társad és szövetséges feleséged! Nem tett ilyet egy sem, akinek még volt lelke. És mit keresett az az egy? Istentől való magvat. Őrizzétek meg azért a ti lelketeket, és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok! Mert gyűlölöm az elbocsátást, ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene, és azt, aki ruhájára kegyetlenséget borít, azt mondja a Seregeknek Ura. Őrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok!” (Malakiás 2:11-16)

A feleséged nemcsak a tested, de a szövetségesed is, akinek az elbocsátását Isten gyűlöli. Nincs olyan, hogy “Isten szerinti válás”, mert nincs olyan Isten szerinti dolog, amit Isten egyúttal gyűlöl is.

A megdicsőült testre is érvényes a házasság?

„Heten voltak tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagy. És a második elveszi az asszonyt, de meghal, és magot ő sem hagy: a harmadik is hasonlóképpen; És mind a hét elveszi azt, és magot nem hagynak. Legutoljára meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.” (Márk 12:20-25)

A házasság szövetsége kizárólag a még meg nem váltott hús-vér testre értelmezhető. Megdicsőült testben nem lesz házasság, szexuális egyesülés és “olyanok leszünk, mint az angyalok”. Jó eséllyel maga a nemiség is megszűnik a megdicsőült testben, de ez így nincs benne a Bibliában, csak feltételezés. A házasság újjászületett és újjá nem született ember esetében egyaránt két test eggyé létéről (is) szól és az Isten szerint rendelt hatálya nem függ a megtéréstől és az újjászületéstől, hiszen mikor megtérünk és bemerítkezünk, attól még a testünk állapota nem változik (azon kívül, hogy vizes lesz) és továbbra is hús-vér test marad. Ha ez nem így lenne és a bemerítkezéssel az eggyé lett házastest (akár együtt élő, akár elbocsátott házasfelekről beszélünk) valami módon újra szétválna, akkor egy házasságban élő ember bemerítkezése után fizikailag azonnal különálló testté válna, a házassága pedig ilyen módon semmis lenne. Ez pedig nyilvánvalóan elfogadhatatlan gondolatmenet. Ugyanígy egy ember, akinek mondjuk amputálták a lábát, bemerítkezése után is lábatlan marad, mivel a bemerítkezés nem a test megváltása, hanem az Úr Jézus halálába való bemerülés (“hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk”).

Az ilyen jellegű házastest szétválás egyébként ellentmond Jézus Máté 19:6-ban tett kijelentésének, azaz hogy „többé nem kettő, hanem egy test”. Ennek megfelelően az a személy, aki úgymond megtérése előtt “hozott egy rossz döntést” és összeházasodott valakivel, akivel úgymond “nem kellett volna”, majd elvált tőle, annak későbbi megtérése és bemerítkezése nem szünteti meg ezt az elvált állapotát és nem teszi meg nem történtté a házasságát, mint ahogy például a megtérés előtt elkövetett gyilkosság sem válik meg nem történtté és az áldozat nem támad fel attól, hogy az elkövető időközben hitre jutott és bemerítkezett. Amellett, hogy a megtérés következtében Isten kegyelme és bűnbocsánata érvényesül az életünkben és a bűneink miatt nem jutunk ítéletre, tetteink visszavonhatatlan vagy helyreállíthatatlan következményeit a földi életünkben viselnünk kell. Isten nem radírozza ki a múltunk foltjait a világtörténelemből, csak “nem emlékezik meg róluk”, és ez óriási különbség. Vajon milyen ítélet várna arra az emberre, aki megtérése előtt gyilkolt, majd bemerítkezése után ismét tudatosan gyilkolna? És ha nem gyilkos volna, hanem házasságtörő?

Paráznaság és házasságtörés

Mi Isten véleménye arról, amikor valaki más feleségét “illeti”?

És elköltözik onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedik Kádes és Súr között, és tartózkodik Gérárban. És monda Ábrahám Sáráról az ő feleségéről: Én húgom ő. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteti Sárát. De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, akit elvettél, holott férjnél van. Abimélek pedig nem illette őt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-e? Avagy nem ő mondotta-e nékem: én húgom ő; s ez is azt mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt. És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában művelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt. Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét, mert Próféta ő: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.” (1 Mózes 20:1-7)

Ez Isten véleménye arról, ha valakinek férjes asszonnyal van bármilyen szexuális jellegű indíttatása vagy viszonya. Fontos látni azt is, hogy ez még bármilyen mózesi törvény előtti bibliai kijelentés a házasságtörésről, tehát nem igazán lehet azzal (az egyébként megalapozatlan) kritikával illetni, hogy “dehát ez ószövetségi törvény”.

A paráznák és házasságtörők nem öröklik Isten országát

 „Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák [pornoi], se bálványimádók, se házasságtörők [moichoi], se pulyák [malakoi], se férfiszeplősítők [arsenokoitai], Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által. Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá. Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek rendeltetett. Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli. A test azonban nem a paráznaságnak rendeltetett, hanem az Úrnak, és az Úr a testnek. Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, minket is feltámaszt az ő hatalma által. Nem tudjátok-e, hogy a ti testeitek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá tegyem? Távol legyen. Avagy nem tudjátok-e, hogy aki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté. Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele. Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1 Korinthus 6:9-20)

A parázna és a házasságtörő ugyanazt jelenti?

Egyértelműen nem. A Biblia erre két külön kifejezést használ, mégpedig következetesen, ezért összemosásuk nem helyes és téves következtetésekre vezethet. A paráznának fordított “pornoi” görög kifejezés egyrészt testi erkölcstelenségre, másrészt konkrétan prostitúcióra utal (innen ered egyébként a “pornó” kifejezés is). A “pórnos” szó a “pernaō”-ból származik, aminek jelentése “kiárusítani”. A parázna az, aki kiárusítja a testét és mindazok, akik házasságon kívül bármilyen erkölcstelenséget művelnek a saját testükkel. A “moichoi” ezzel szemben kifejezetten a házasságra utal és annak a megrontásáról szól. A pontos fordítása is sokkal inkább a “házasság rontás” kifejezés lenne, mint “házasságtörés”, mivel a görög eredeti egyáltalán nem utal a házas szövetség (vagy akár a házastest) bármilyen nemű megtöretésére, megszakadására. Parázna tehát mindenki, aki nem házasként szexuális viszonyt folytat, és házasságtörő mindenki, aki házasságban, a házastársától eltérő személlyel folytat szexuális viszonyt, valamint aki egy mással házasságban élővel folytat szexuális viszonyt. Aki elválik a házastársától és házasságán kívül folytat szexuális viszonyt valakivel, azt nem paráznának, hanem házasságtörőnek mondjuk és ez nagyon lényeges, kulcsfontosságú különbség, amit a Biblia nagyon következetesen képvisel (a hibás, pontatlan fordítások ellenére is).

„Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést [moichatai] követ el az ellen.” (Márk 10:11)

Van kegyelem a paráznáknak és a házasságtörőknek?

Egyértelműen van.

„Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1 Korinthus 6:11)

Tehát a múlt bűneiből Isten megmosott, ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor az ilyesfajta bűnök elkövetését tovább lehet folytatni azután, hogy Jézus Krisztus vére által megtisztultunk belőlük:

 „Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.“ (Zsidó 6:4-6)

Válás, elbocsátás

Van olyan eset a Bibliában, amikor el szabad válni?

„És a farizeusok hozzámenvén megkérdezik tőle, ha szabad-e férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremti őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annakokáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezik őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.” (Márk 10:2-12)

Érdemes megfigyelni, hogy amikor a farizeusok Jézust a válásról kérdezik, ezt azért teszik, hogy kísértsék őt. A válás lehetőségét kutatni úgy, hogy az ember bibliai alapot keres hozzá (amivel kapcsolatosan Isten többször is világosan kijelenti, hogy gyűlöli) bizonyos értelemben kissé farizeusi kísértése az Úrnak. A farizeusok azt állítják, hogy “Mózes megengedte nekik”, hogy váló levelet írjanak, az viszont igen érdekes, hogy az Ószövetségben nem találunk egyetlen rendelést se, ahol Isten vagy Mózes “megengedte volna” bármilyen parancsolatban, rendelésben, hogy váló levelet írjanak, így a farizeusok igazából nem mondtak igazat, sokkal inkább csak a saját szájízük és vágyaik szerint értelmezték a Törvényt. Az idézett törvényi passzus így hangzik:

“Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget [‘er-wat] talál benne, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz; És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának feleségül; Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett, mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad néked örökségül.” (5 Mózes 24:1-4)

Ebben a részben pont nem arról van szó, hogy Mózes megengedné a váló levél írását, ugyanis nem azt olvassuk, hogy “írjon neki váló levelet” (felszólító módban), hanem azt, hogy “ír neki váló levelet és kezébe adja azt annak”. Valójában ez az igerész épp arról szól, hogy a Törvénytől függetlenül már korábban bevett szokás volt, hogy ha valaki nem találta a feleségét kedvére valónak valami illetlenség okán (a héber ‘er-wat kifejezés szó szerint “tisztátalanságot” jelent), akkor egyszerűen írt neki váló levelet. Ez volt a szokás. Így e levél birtokában az asszony büntetlenül elhagyhatta a férje házát és visszamehetett a szülői házhoz. Itt tehát szó nincs váló levéllel kapcsolatos mózesi rendeletről vagy felhatalmazásról. Érdemes annak is figyelmet szentelni, hogy az elbocsátott asszonyt feleségül vevő férfi elbocsátása vagy esetleges halála esetén is (hiába szabadult fel úgymond a házasságból az illető asszony) Isten ugyanúgy “megfertőztetettnek” mondja az asszonyt. A megfertőztetés tehát egyértelműen a második házassága során jött létre. Ha az elbocsátás utáni új házasság Isten számára elfogadható lenne, akkor azt követően nem tekintené az asszonyt megfertőztetettnek. Ennek tükrében az egész elbocsátás és újraházasodás témakör már az Ószövetségben is “utálatosság volt az Úr előtt”, ezt pedig fontos figyelembe venni az újszövetségi igék magyarázata során is, mivel Isten “tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”.

Amikor Jézus válaszol a farizeusoknak, hogy Mózes “a ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot”, akkor itt nem valamiféle (nem létező) válásra vonatkozó, váló levél írására felhatalmazó mózesi parancsolatra utal, hanem arra, hogy mivel keményszívűek voltak és eleve bevett szokásuk volt váló levelet írni olyannak, aki egyszerűen nem tetszett nekik valami miatt, ezt Mózes úgymond eltűrte és nem tiltotta meg, viszont ha már egyszer így intézték a viszonyukat valakivel, akit (valójában a szeretet hiánya miatt, a szív keménysége miatt) meggyűlöltek, onnantól kezdve szem előtt kellett tartsák a megfertőztetett asszonnyal történő újraházasodás tiltást is (ami egyébként az egyetlen tényleges parancsolat ebben a részben). Viszont Jézus a továbbiakban azt is világossá teszi, hogy valójában nem ez Isten tökéletes akarata. Nekünk keresztény emberként Isten tökéletes akaratát kell keresnünk, nem pedig a körülmetélt, de keményszívű zsidóknak tett engedményeket.

Amikor aztán odahaza a tanítványai kérdezik Jézust a válásról és újraházasodásról, Jézus egyszerűen és világosan ennyit mond:

Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.”

Ez – úgy vélem – nem igényel különösebb magyarázatot.

„Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvényből egy pontocskának elesni. Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik [moicheuei – házasságtörő!]; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik [moicheuei – házasságtörő!].” (Lukács 16:17-18)

Jézus válással kapcsolatos tanítása a Lukács evangéliumában is megjelenik, itt azonban valami érthetetlen oknál fogva Károli Gáspár “paráználkodik”-nak fordította a “moicheuei” kifejezést, ami eredetileg házasságtörést jelent.

Mit tudunk eddig biztosan a válásról Márk és Lukács evangéliuma alapján?

  1. Aki elbocsátja a feleségét és mást vesz el, az házasságtörő
  2. Aki elbocsátott asszony vesz el, az házasságtörő
  3. Ha a feleség hagyja el a férjét és mással köt házasságot, házasságtörő

Paráznaság esetén el szabad válni?

 „Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet.  Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság [porneias – paráznaság] okán kívül, paráznává [moicheuthēnai – házasságtörövé!] teszi azt, és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik [moichatai – házasságtörő!].” (Máté 5:31-32)

A fenti igerész az egyik leginkább félreértett és félremagyarázott igevers a válás és újraházasodás kapcsán. Ez az a klasszikus részlet, amivel előszeretettel szokták alátámasztani a keresztény válásokat, tévesen. Úgy kezdődik, hogy “megmondatott”. Ez a “megmondás” a váló levélre vonatkozik, viszont itt nem az áll, hogy “meg van írva”, vagy hogy “azt mondja az Úr”, hanem hogy “megmondatott”, azaz a “hagyomány szerint”. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert Isten nem parancsolt semmit a Törvényben a váló levél adása kapcsán. A zsidó hagyománynak megfelelő megfogalmazás viszont rendkívül fontos alkotóeleme a Máté evangéliumának, mivel ez az evangélium kimondottan zsidóknak íródott és ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha valóban meg akarjuk érteni, hogy Jézus itt pontosan miről beszél, valamint hogy ebben az igeversben miért találunk olyan plusz feltételt, amit a másik két evangéliumban (Márk, Lukács) nem találunk meg a válás kapcsán.

Sajnos Károli Gáspár ebben az igeversben sem különböztette meg és alkalmazta következetesen a házasságtörés és paráznaság kifejezéseket.

A “paráznaság okán kívül”-nél valóban a “paráznaság” (porneias) görög kifejezés szerepel, a fennmaradó két szónál viszont a házasságtörés a helyes fordítás.

A Máté evangéliumában egy másik helyen is olvasunk egy hasonló párbeszédről, amit egyébként a Márk 10:2-ben is megtalálunk, de a Mátéban még további részletekre is fény derül.

“És hozzá mennek a farizeusok, kísértvén őt és mondván: Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremti őket, És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának néki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő.“ (Máté 19:3-9)

Itt is azt látjuk, hogy a farizeusok kísértik Jézust a válással. Az is figyelemre méltó, hogy úgy teszik fel a kérdést, hogy “akármi okért” szabad e elküldeni a feleséget és Jézus erre válaszul nem említ meg egyetlen speciális okot sem, amiért elszabad bocsátani az asszonyt, ellenben beszél arról, hogy a két házas fél többé nem két, hanem egy test, amit Isten egybeszerkesztett és embernek szétválasztani tilos. Itt is szerepel a farizeusok részéről az a csúsztatás, mintha Mózes “elrendelte” volna a váló levél adását, de Jézus helyreigazítja őket, hogy szó sincs semmilyen “rendeletről”, ez csupán egy megengedő gesztus volt Mózes részéről egy olyan dolog kapcsán, ami már amúgy is bevett gyakorlat volt, viszont “kezdettől fogva nem így volt”. Ami kezdetben volt, az Isten tökéletes akarata.

Az egyik legfontosabb megállapítás Márk és a Máté evangéliumának fenti igerészei kapcsán, hogy egyikben sem arról beszél Jézus, hogy milyen esetben lehet elválni. Nincs egyetlen utalás sem benne, ahol bármilyen válással kapcsolatost tiltást vagy felhatalmazást olvasnánk. Sehol sem találunk benne olyat, hogy “paráznaság esetén elbocsáthatja feleségét”, vagy csak hasonlót. Jézus kijelentése arra vonatkozik, hogy ki követ el házasságtörést az adott esetben. Beszél egyrészt olyan férfiakról, akik elbocsátják feleségüket, másrészt olyan férfiakról, akik elbocsátott feleségeket vesznek el és őket egyaránt házasságtörőnek nevezi. Aztán itt van a híressé vált “paráznaság okán kívül” kitétel. Ez a kitétel egyáltalán nem azt jelenti, hogy paráznaság esetén el lehet bocsátani a feleséget, hanem hogy a feleség paráznasága esetén nem a férj követi el a házasságtörést (szó szerint házasságmegrontást). Ez azonban nem felhatalmazás az elbocsátásra, pusztán a felelősségek igazságos tisztázása, ez pedig egy igen markáns különbség. A “paráznaság okán kívül” kitétel pontos megértéséhez szükséges megismernünk az 5 Mózes 22:13-22-őt, mivel Jézus az említett kitétellel konkrétan erre a törvényre utalt, ami amúgy (velünk ellentétben) egy zsidó ember számára magától értetődő volt, és amely így hangzik:

“Ha valaki feleséget vesz, és bemegy hozzá, és meggyűlöli azt, És szégyenletes dolgokkal vádolja, és rossz hírbe keveri azt, mert ezt mondja: E feleséget vettem magamnak, és hozzá mentem, de nem találtam ő benne szüzességet: Akkor vegye azt a leánynak atyja és anyja, és vigyék a leány szüzességének jeleit a város vénei elé a kapuba; És mondja a leánynak atyja a véneknek: Leányomat feleségül adtam e férfiúnak, de gyűlöli őt; És íme szégyenletes dolgokkal vádolja, mondván: Nem találtam a te leányodban szüzességet; pedig ímhol vannak az én leányom szüzességének jelei! És terítsék ki a ruhát a város vénei elé. Akkor a város vénei fogják meg azt a férfit, és ostorozzák meg őt; És bírságolják meg száz ezüst siklusra, és adják ezt a leány atyjának; mert rossz hírbe kevert egy izráelita szüzet; és legyen annak felesége, és el nem bocsáthatja azt teljes életében. Ha pedig igaz lesz a vádolás, és nem találtatik szüzesség a leányban: Akkor vigyék ki a leányt az ő atyjának háza elé, és az ő városának emberei kövezzék meg kővel, hogy meghaljon; mert gyalázatosságot cselekedett Izráelben, paráználkodván az az ő atyjának házánál. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt.” (5 Mózes 22:13-22)

A házasság előtti szüzességet a nászéjszakán a fiatalasszonynak bizonyítania kellett, és ha nem voltak meg a bizonyítékai, akkor joggal feltételezhettek róla “szégyenletes dolgokat”. Amennyiben kiderült, hogy nem szűz, az atyja háza előtt kellett megkövezni. Szó nem volt tehát elbocsátásról, vagy váló levélről. Mózes nem ebben az esetben volt “megengedő” az elbocsátással kapcsolatban.

A Máté 5:31-ben és a 19:9-ben a “paráznaság okán kívül” kitételben a “paráznaság” kifejezés nyilvánvalóan házasság előtti szexuális viszonyra utal az asszony esetében, mivel egy házas viszonyban a férjén kívül mással szexuális viszonyt folytató asszony nem tud “paráználkodni”, hanem már csak “házasságot törni”. Ezek alapján Jézus sem az asszony részéről történő “paráznaság”, sem “házasságtörés” esetére nem engedélyezte az elbocsátást, mert a Törvény ezekre az esetekre nem az elbocsátást, illetve a váló levelet írta elő, hanem egyértelműen a megkövezést.

„Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, ők mindketten meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből.” (5 Mózes 22:13-22)

Ezek alapján Jézus Krisztus a kimondottan zsidóknak íródott Máté evangéliuma 5. és 19. részében nem mondhatta azt, hogy egy házassága előtt paráználkodó nőt el lehet bocsátani. Minden egyéb esetben pedig egyértelműen házasságtörőnek nevez mindenkit, aki elbocsát, vagy elbocsátottat vesz el.

A Máté 19 házasságtöréssel kapcsolatos konklúziója meglehetősen érdekesen folytatódik:

“Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be.“ (Máté 19:10-12)

Az itt található “nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott” kijelentés is azon kevés igerészek közé tartozik, amik alkalmasak a félreértésre és a válással kapcsolatos isteni szigor helytelen feloldására. Jézus itt egyáltalán nem arról beszél, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy ilyen szigorúan értelmezze a válás és újraházasodás kérdését, csak “akinek adatott”, hiszen rögtön ez után a következő mondatban az eunuchokkal (heréltek) hozza összefüggésbe az említett “beszédet”, akik vagy szabad akaratukból vagy a sorsuk következtében nem élnek vagy élhetnek házasságban. Csak egy logikus értelmezés létezik, hogy annak megfelelően értelmet nyerjen ez a párhuzam, ez pedig az, hogy a “nem mindenki veheti be ezt a beszédet”-nél Jézus a tanítványok “nem jó megházasodni” kijelentésére reflektált. Azaz valójában a legegyszerűbb és legtisztább szellemi út valóban az, ha az ember meg se házasodik, de erre nem mindenki alkalmas, csak “akinek ez adatott” így vagy úgy (akár szabad akaratából, akár más körülmények folytán).

Ezt erősíti meg Pál megállapítása is:

“Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is [egyedülállóként], de kinek-kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.” (1 Korinthus 7:7)

De vajon Jézus idejében is ugyanúgy kezelték a házassági bűnöket, mint Mózes idejében?

“Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és a középre állítván azt, Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír a földre. De mikor szorgalmazva kérdezik őt, felegyenesedve monda nékik: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. És újra lehajolván, írt a földre. Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimennek a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt és az asszony a középen állva. Mikor pedig Jézus felegyenesedik és senkit sem látta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” (János 8:3-11)

Jézus Krisztus idejében is pontosan ugyanúgy működött a megkövezés gyakorlata a házassági bűnök kapcsán, mint a Törvény születésének idejében, éppen ezért is elképzelhetetlen, hogy Jézus nyilvánosan “elbocsátásra” enyhítette volna a Máté 5:31-32-ben, valamint a 19:9-ben a házassággal kapcsolatos “paráznaságot”. Fontos azt is látni, hogy a fenti igerészben Jézus egyszer sem mondja azt, hogy a házasságtörő asszonyt “nem kell megkövezni”, hanem épp arról beszél, hogy aki méltó rá, az végezze el rajta a Törvény által kiszabott jogos ítéletet. Egyedül Jézus Krisztus volt méltó arra, hogy megkövezze a házasságtörő asszonyt (valamint a házasságtörő férfit is, aki valami különös oknál fogva nem volt jelen a megkövezésen), Ő viszont nem azért jött, hogy a bűnöst kárhoztassa, hanem hogy kegyelmet adjon neki. Ez nem azt jelenti, hogy nem ért egyet a Törvény házasságtörésre vonatkozó ítéletével, hanem hogy “nagyobb van itt a Törvénynél”, akinek “van hatalma megbocsátani a bűnöket”. Érdemes azt is megfigyelni, hogy Jézus úgy küldi el a házasságtörő asszonyt, hogy “többé ne vétkezzél”, azaz hagyj fel a házasságtörés bűnével (ellenkező esetben nem lesz számodra kegyelem). Nem lehet kegyelmet adni arra a bűnre, aminek az elkövetése nem maradt abba.

Pál a házasságról

“Amik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképpen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a böjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok. Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsolat szerint. Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek-kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy. Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is. De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet? Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem. Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? ne metélkedjék körül. A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása. Kiki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon. Szolgai állapotban hivattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal. Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája. Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái. Kiki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt. A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelre méltó legyek. Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni. Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek. Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségük, úgy legyenek, mintha nem volna. És akik sírnak, mintha nem sírnának; és akik vígadnak, mintha nem vigadnának; akik vesznek, mintha semmijük sem volna. És akik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja. Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. Aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak; Aki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének. Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének. Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképpen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul. De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, amit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez. Aki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi. Azért, aki férjhez adja, az is jól cselekszi, de aki nem adja férjhez, még jobban cselekszi. Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban. De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van.”  (1 Korinthus 7)

Jézusnak vagy Pálnak van igaza?

Pál a korinthusiakhoz írt levelében meglehetősen sok dolgot fed fel a házasság kapcsán. Ahhoz, hogy helyesen értelmezzük Pál szavait, egy dolgot már az elején tudomásul kell vennünk: a Bibliában a házassággal kapcsolatos kijelentések közül a legfőbb tekintéllyel Jézus Krisztus szavai bírnak, így bármit is mondjon Pál, csak Jézus Krisztus kijelentéseivel összhangban értelmezhetjük helyesen. Ha netán (helytelen értelmezés miatti) ellentmondást vélnénk felfedezni Jézus és Pál szavai között, akkor Jézus szavait kell mérvadónak tekintenünk.

Ki a test ura a házasságban?

A 4. versben látjuk, hogy se a feleség, se a férj nem ura a maga testének, hanem a házastársé az uralom. Ez a kijelentés is egyértelműen utal arra, hogy a házasságban a két test többé nem kettő, hanem egy. A házastársak egymáséi. A fizikai test tulajdonosának vannak kötelességei a saját teste kapcsán, ami felett az uralmat a másik házas fél gyakorolja. Ezért is igen nagy bűn az, ha valaki házasságban a saját fizikai testét adja oda valakinek, aki nem a házastársa, mivel ezzel végső soron azt a testet szolgáltatja ki egy arra jogosulatlannak, ami felett nem ő gyakorolja az uralmat. Tehát a másét adja oda szexuális célra.

Pál szerint érdemes megházasodni?

“Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is. De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.“ (1 Korintus 7:8-9)

A 8. versben Pál a nem házasok és özvegyek kapcsán említi, hogy bár a legjobbat akkor teszik magukkal, ha nem házasodnak meg, de ha nem képesek maguk felett a szexuális kívánság kontrolljára, jobb, ha megházasodnak. Fontos megemlíteni, hogy ezt Pál kizárólag a nem házasokra és az özvegyekre érti, az elváltak szándékosan nincsenek benne a felsorolásban.

“Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségük, úgy legyenek, mintha nem volna. És akik sírnak, mintha nem sírnának; és akik vígadnak, mintha nem vigadnának, akik vesznek, mintha semmijük sem volna. És akik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja.” (1 Korinthus 7:29-31)

Pál a 29. versben egy meglehetősen mély szellemi igazságot ragad meg, valójában az egész házassági kérdés lényegét, mégpedig az örökkévalóság szempontjából. Nem a házasság léte vagy nemléte a fő kérdés ebben a rövid földi pályafutásban, mert egy szemvillanás alatt “elmúlik e világnak ábrázatja” és az igazán lényeges dolgok onnantól válnak majd mindenki számára nyilvánvalóvá az örökkévalóságban. Ez a kijelentés összhangban van Jézus Krisztus Márk 12:25-ben olvasható, farizeusok kísértésére adott válaszával:

“Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.” (Márk 12:25)

Pál meglehetősen magas szinten értette meg az örökkévalóság igazságát és – többek között – ez adott erőt neki arra, hogy magát megtartóztassa.

Pál szerint szabad elválni és újraházasodni?

A 10. és 11. igevers a Biblia egyik legvilágosabb és legegyértelműbb rendelése a házasság és válás tekintetében. Számomra mindig megdöbbentő az a mentalitás, amikor valaki a válás bibliai felhatalmazását kutatva kiemel a szövegkörnyezetéből egy-két vitás mondattöredéket és megpróbál mindent azokkal magyarázni, miközben teljesen világos, egyértelmű, félremagyarázhatatlan kijelentéseket teljességgel figyelmen kívül hagy.

az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.”

Pál a Korintus 7-ben kellő alázattal, egyértelműen megkülönbözteti Isten rendeléseit a saját tanácsaitól és a kettőt még véletlenül sem említi egy súllyal. A 10. versben nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten rendelése alapján tilos a válás, valamint nagyon is egyértelmű rendelést ad arra az esetre, ha valaki már elvált: maradjon egyedül, vagy (ha még lehetséges) próbálja meg helyreállítani az eredeti házasságát. Ez az az igerész az Újszövetségben (aminek mi, keresztények jelenleg is a hatálya alatt vagyunk), ahol teljesen félreértelmezhetetlen parancsolatot találunk azok számára, akik már elváltak, erről a teljesen világos rendelésről valahogy mégis rendre elfeledkezik az egyház és az igehirdetők egy jó része. Ebben a kijelentésben nincs “kivétel” és speciális eset, így biztonsággal tekinthető általános érvényűnek. Tökéletesen alkalmas arra, hogy útmutató legyen azok számára is, akik még a világban elváltak: béküljenek meg a (volt) házastársukkal vagy maradjanak egyedül. Pál nem említ harmadik opciót, nem véletlenül. Érdemes azt is megfigyelni, hogy amikor Pál a hívő asszonynak “megbékélésről” beszél, akkor nem azt írja, hogy a “volt férjével”. Ebből az is kiderül, hogy Pál az elválás ellenére még mindig a hívő asszony férjének tekinti a távollévő házastársát.

Miért mondja Pál, hogy meg lehet szabadulni a feleségtől?

„Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben.” (1 Korinthus 7:27-28)

A fenti igerészben ismét találkozunk egy félreértésekre és hibás alkalmazásra okot adó megfogalmazással. Vajon Pál a “megszabadultál feleségedtől” esetén az elbocsátásra gondol? És ha igen, akkor szerinte bár jobb “nem keresni feleséget”, de ha mégis megházasodik a korábban feleségét elbocsátó férfi, akkor “nem vétkezik”? Ez is egy olyan eset, ahol segítségül kell hívnunk Jézus Krisztus magasabb tekintélyű kijelentését:

„Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.” (Márk 10:11)

Ez alapján a fenti magyarázat nem áll meg.

Na de mi van akkor, ha ebben az esetben úgy “szabadult meg” a feleségétől, hogy “paráznaság oka miatt” elbocsátotta?

Ez a kérdés a fenti igék tükrében már szintén nem áll meg: a paráznaság oka miatt ugyanis nem elbocsátották a nem szűz “hajadon”-t, hanem megkövezték. Pál írásából ennek ellenére az derül ki, hogy valami módon mégis meg lehet szabadulni a feleségtől.

„Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.” (1 Korinthus 7:39)

Az egyik házas fél halála az egyetlen olyan esemény, aminek hatására az élő házas fél “felszabadul” a házasság köteléke alól, hiszen itt fizikailag is meghal az a test, akivel korábban eggyé lett. Ezzel összhangban van az is, hogy Pál korábban csak a hajadonoknak (nem házasok) és az özvegyeknek engedte meg a házasságot, akik még vagy már szabadok voltak egy másik házas fél testétől, valamint az a tény is, hogy a parázna asszonyt a Törvény szerint az apja háza előtt meg kellett kövezni, ha kiderült róla, hogy nem hajadonon ment férjhez, így ő is biztosan meghalt az ítélet következtében. Ezek alapján meglehetősen sok érv szól amellett, hogy a “feleségtől megszabadulás” csak a feleség halálát jelentheti, semmi egyebet. Az is eléggé árulkodó, hogy ugyanezt a kérdést a női oldalról Pál úgy fogalmazza meg, hogy “és ha férjhez is megy a hajadon, nem vétkezik”, azaz fel sem merül benne annak a lehetősége, hogy egy elbocsátott asszony menne férjhez.

És mi van akkor, ha a hitetlen fél akar válni?

Ez után az isteni rendelés után Pál egyértelművé teszi, hogy most már nem az Úr parancsolatát mondja, hanem a saját tanácsát. Bár Pál személyes tanácsa sem lebecsülendő (hiszen benne is Istennek Szelleme él), de nem kezelendő Isten rendeléseivel egy fajsúlyú kijelentésként. Miért fontos ez? Mert ahhoz, hogy megfelelőképpen tudjuk értelmezni, alá kell vetnünk magasabb rendű bibliai igazságoknak és kijelentéseknek és csak azokkal összhangban magyarázhatjuk a jelentését. A 15. verstől ezt olvassuk:

„Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság [dedoulōtai] alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De [eredetileg: “ráadásul”] békességre hívott minket az Isten. Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, hát megmentheted-e a feleségedet? Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem.“ (1 Korinthus 7:15-17)

A “nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban” megállapítás szintén klasszikusnak számít a félreértelmezések és újraházasodás indoklások repertoárjában. Kiknek a válásáról beszél Pál? A hitetlenekéről. Egy hitetlen embernek Pál nem tud rendelést adni, mert a hitetlen ember életében se Istennek, se Pálnak nincs tekintélye. Ez esetben tehát milyen “szolgaság alá vetettségről” beszél Pál a hívőknek? A korábbi 10-11. versben megfogalmazott isteni parancsolat szerint (összhangban Jézus evangéliumokban található parancsolataival) a hívő férfi és nő számára tilos a válás, vagy a válás utáni házasság egy másik féllel. Még korábban, a 4. versben látjuk azt is, hogy a házas felek nem urai a maguk testének és meg kell adniuk a másik fél (a testük ura) számára a “köteles jóakaratot”, akár hívő, akár hitetlen az illető. Ez tehát egyfajta szolgasági viszony házasságon belül, ezt fejezi ki a “dedoulōtai” görög kifejezés, ami szó szerint “leigázva, rabszolgasági kötelékben lenni”-t jelent. Amikor a hitetlen el akar válni (nem pedig a hívő), akkor ezt a hívő fél el kell, hogy szenvedje és a feleségét el kell engednie, vagy ha elbocsájtják, akkor el kell mennie a férje házától. Nem kell és nem is feltétlenül lehetséges egy hívőnek az “ilyen eseteket” megakadályozni. Az “ilyen dolgokban” nincs többé rabszolgaság, mert “békességre hívott minket az Isten”. Mindezt pedig azért mondja Pál, mert valójában tényleg nem tudhatjuk, hogy “megmenthetjük”-e a hitetlen házasfelünket, és mivel a házasság még hívők között is bizonyos értelemben “háborúság a testben”, ez sokkal inkább így van egy hitetlen féllel fennálló felemás igában. A felesleges háborúságot elkerülendő, Pál inkább a békesség pártján áll, így ha a hitetlen fél menni akar, nem érdemes megkísérelni megakadályozni, és el kell engedni. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez továbbra sem isteni parancsolat, hanem Pál javaslata, ezért ennek megfelelő fajsúllyal kezelendő. Ettől függetlenül a “nem vettetett szolgaság alá az ilyen dolgokban” kijelentés még annak ellenére sem felhatalmazás az újraházasodásra, hogy Pál személyes véleményét tükrözi csupán. Szó nincs ilyesmiről és erre még csak utalást sem találunk a teljes 7. részben, ennek az ellenkezőjét viszont több helyütt is megtaláljuk benne (lásd: “maradjon egyedül”), ráadásul ott már az isteni parancsolat tekintélyével. Nem olvassuk, hogy az “ilyen dolgokban” való szolgaság alóli felszabadulás egyenértékű lenne a házasság szövetségének és az egy testté létnek a megszűnésével. A többször is hangsúlyozott “mindenki abban maradjon meg, amiben elhivatott” kijelentés egyértelműen vonatkozik a házas állapotra is. Összefoglalva: aki házasságban hivatott el Krisztus követésére, maradjon házas, aki elvált, maradjon elvált. Aki még nem házas vagy már özvegy, az bár jobban jár, ha nem házasodik meg, de nem követ el bűnt, ha mégis inkább házasságot köt, mert nem tartóztathatja meg magát. Pál arról is beszél, hogy a 17. versig elhangzottak nem egyedi, csak a korinthusi gyülekezetre vonatkozó rendelések, hanem “minden gyülekezetben ekképp rendelkezik”, azaz általános érvényű parancsolatok Istentől és Páltól (a megfelelő prioritásban).

Na de a tudatlanság idejét megbocsátotta Isten, nem?

Sokat hangoztatott és sok dologgal (bűnnel) kapcsolatos univerzális gyógyírként említett igerész az Apostolok cselekedetei 17:30 első tagmondata:

„E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten..”

De hogy becsületesen bánjunk Isten beszédével, nézzük meg a teljes vonatkozó igerészt (ahelyett, hogy kiragadunk belőle egy töredéket)!

„Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.” (ApCsel 17:28-31)

A fenti mondat Pál Areiosz Pagosz előtt elhangzott beszédének részlete. Ez a beszéd Pál azon kevés megnyilvánulásai közé tartozik, ami lényegében gyümölcstelen volt, mivel a kereszt botránya helyett Pál a görög intellektus számára érdekesnek és izgalmasnak szánt üzenetet prédikált. Ebben szó nincs arról, hogy Isten úgy általában meghatározná “a tudatlanság idejét”, amit ráadásul el is nézne. Az “e tudatlanság” kifejezés konkrétan arra utal, hogy az alapvetően bálványimádó pogány népek tudatlanul gondolják azt, hogy az “istenség” “aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz vagy emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos”. Ezt a tudatlanságot nézi el Isten, de itt nem ér véget a 30. vers, hanem úgy folytatódik, hogy “mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek”.

Itt tehát megint nem arról van szó, hogy a Jézus Krisztushoz való megtérés előtti (tévesen) tudatlanság idejének nevezett időszakban kötött vagy megrontott házasságokkal kapcsolatban Isten “elnéző” lenne, azaz a megtérést követően Isten ezeket úgy tekintené, mint amik meg sem történtek. Annál is inkább, mivel a házassági eskü szövege mindenki számára teljesen egyértelmű volt, amikor kimondta (“jóban, rosszban, egészségben, betegségben … míg a halál el nem választ”), így ezt még ha akarnánk se tudnánk a “tudatlanság ideje” kategóriába beleerőltetni. Az, hogy valaki utólag “megbánta” a házasságát, nem jelenti azt, hogy a megkötése során “tudatlan” volt. Pont elegendő információ állt a rendelkezésére, ami alapján meg tudta hozni a döntését, hogy elkötelezi-e magát egy életre, avagy sem. Ehhez – úgymond – még csak hívőnek sem kell lenni.

A fenti igerészben említett, valódi “tudatlanság ideje” alatt elkövetett bálványimádás bűnét is csak akkor “nézi el” Isten, ha a mostani parancsának megfelelően “mindenki mindenütt megtér”. Isten kegyelme mindig feltételes, a feltétel pedig a bűn bűnnek ítélése és az attól való elfordulás.

Akkor most mégis mi legyen?

A bűnt felismerni és attól elfordulni pusztán saját fizikai és akarati erőnkből nem tudunk, mert a bűn uralkodik az ember testi természetén. Ezért minden tekintetben szükségünk van Jézus Krisztusra és arra a drága áldozatra, amit értünk és helyettünk mutatott be a kereszten, míg mi “Isten ellenségei” voltunk, hogy minket “Istennel megbékéltessen” és kiszabadítson a bűn uralma alól. Jézus Krisztus meg akarja bocsátani a paráznaság és a házasságtörés vétkét, mindent meg is tett annak érdekében, hogy ez számunkra elérhetővé váljon, de ehhez nekünk is bűnnek kell ezt ítélnünk, meg kell vallanunk és el kell tőle fordulnunk. Ha nem ezt tesszük, hanem bibliai igazolást keresünk arra, hogy mindezek ellenére mégis miért “elfogadható” Isten számára mindez, akkor Isten kegyelme ránk ezen a területen nem érvényes. Ebben az esetben viszont jó, ha tisztában vagyunk ennek a következményével:

„Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.” (1 Korinthus 6:9-10)

továbbá:

Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosaknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.“ (Jelenések 21:7-8)

Mindezek fényében kívánok mindenkinek áldott, elmélyült, őszinte önvizsgálatot és szívből jövő megtérést, hogy Jézus Krisztus vére “az ördög munkáit leronthassa”!

– § –

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a  következő honlapcím megadásával: https://keskenyut.wordpress.com 

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: Házasság, helyreállítás, Keresztyénség, Tanítások
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.