A gyülekezet megújulásának 15 pontja (Adeyemo Temidayo)

Az ige mondja: “fussatok ki belőle Én népem!” Sokan kérdezhetik: honnan és hová? A válasz: ki abból a rendszerből, ami megöl és rálépni egy olyan útra, olyan hívő életmódra, amit az ige “új tömlőnek” hív.

Hitünk célja

Eredeti: “15 Theses” for a New Reformation

PDF: A gyulekezet megujulasanak 15 pontja

1998-ban olvastam a „Houses that Changed the World” című írást, melynek kivonatát szeretném most közölni. Ekkor értettem meg világosan azokat a dolgokat, melyeket az én szívemre is helyezett az Úr, és így léptem rá arra az útra, mely Krisztusnak és az Ő gyülekezetének újszerű fölfedezéséhez vezetett, ami kívül esik az intézményes, művi egyházi rendszeren. Az az imádságom, hogy a Szent Szellem indítsa meg az Olvasó szívét, és adjon még bizonyosabb meggyőződést Krisztus testével kapcsolatban. Shalom. (Temidayo)

A gyülekezet megújulásának 15 pontja

Isten folyamatosan változásokat munkál a gyülekezetben, ez pedig változást munkál a világban. Az egész földkerekségen keresztények milliói vannak tudatában annak, hogy világméretű megújulás van kialakulóban. Mondanivalójuk lényégében ez: „A gyülekezet, ahogyan most ismerjük, valójában akadályát képezi annak, hogy a gyülekezet olyan legyen, mint amilyennek Isten akarja.” Egyre növekvő számban halljuk meg Istentől ugyanazokat a dolgokat. Korszakos…

View original post 2 278 további szó

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Christ in an uncompromised way. Pioneer, who tries to walk on the way of the minority, cleansed from traditions, making it clear for others to walk on, as well.
Kategória: gyülekezetépítés | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.