Egy álom: NINCS KEGYELEM

PDF formátumban letölthető itt

Kedves Testvérek!

Egy álmot szeretnék megosztani veletek. Mielőtt azonban arra rátérek, hadd mondjak el nektek pár gondolatot felvezetésként.

Néhány írással szolgáltam felétek az elmúlt időben, amelyeket mindig addig csiszoltam, míg békességem nem lett abban, hogy nincs egyetlen egy emberi gondolat vagy szó, vagy indulat a leírtakban, hogy a művem egyedül a Királynak szóljon.

Most is eszerint kívánok eljárni. Néhány magyarázatot fűzhetnék az álmomhoz, hiszen nekem is lehet véleményem a körülöttünk folyó eseményekről, de mivel nincs a magyarázatra kijelentésem az Úrtól, így nem teszem. Nem teszem, mert nem akarok befolyásolni senkit, másrészt, aki hallja Urunk hangját, azt úgyis elvezeti az igazságra, kijelenti akaratát neki és felkészíti az előttünk álló nagyon viharos időszakra.

Amire viszont van kijelentésem az az, hogy ez az álom arról szól, hogy hogyan látja Urunk, Jézus az Eklézsiája Magyarországon élő tagjait. Ő mondja el, hogy milyen állapotban vannak ma a magyar hívők és milyen állapotba fognak kerülni egyesek, milyen veszélyek leselkednek rájuk és némi iránymutatást is ad a változásra, változtatásra a kimeneküléshez.

Azt szeretném még tudatni veletek, hogy bár sok évvel ezelőtt vágyva kértem Atyámat, hogy adjon nekem is álmokat – ki ne szeretne álmot kapni az Úrtól -, de nem kaptam sosem az elmúlt 29 év alatt. Egyszer kaptam, még a megtérésem előtt, és most egy következőt, amit az alábbiakban osztok meg veletek:

NINCS KEGYELEM

Egy sík és laza földterületen álltam. Előttem, valamint tőlem jobbra és balra is emberek voltak. Egyesek, akik feküdtek, napozóágyukon olvastak és hűsítő nedűt szürcsölgettek. Élvezték a Napot. Világiaknak tűntek! Néhol halk beszélgetést hallottam, de valójában senki sem foglalkozott a másikkal, csak a maga élvezetével.

A többiek, akik álltak, vagy csöndben a távoli horizontot – ahol én nem láttam semmit, csak egy nagy simaságot – csodálták, vagy beszélgettek. Ők sugározták magukból a hitet. Közülük egyesek állandóan a kegyelemről beszéltek, és néha közbeszúrva – mintegy a kegyelem emlegetésének indoklásaként – az ébredés szót említették. Ahogy beszéltek, nem volt világos, hogy az ébredés mit jelent, de a kegyelem üzenetét annál nagyobb lelkesedéssel szólták, hirdették és fejtették ki. Az egyik előttem állót figyeltem. Ahogy telt az idő, egyre önállóbbá, magabiztosabbá vált, láthatóan örömmel töltötte el, hogy növekvő önbizalma van. Ekkor az előtte álló alak lehajolt, a térdére ereszkedve teljesen kinyújtva előre a kezét leborult  a földre. Nagyon természetesnek tűnt, ahogy azt tette. Istent imádta. Úgy tűnt, hogy ő eközben nem változott. Szerény, egyszerű, törékeny lelkű embernek tűnt, nem szólt semmit. Ekkor láttam csak meg, hogy vele egy időben  többen is ezt tették az álló tömegből, mind leborulva Istent imádták. Mindannyian nagyon tudatosnak tűntek, de valahogy máshogyan, mint akik álltak. Ahogy figyeltem őt azt láttam, hogy csak azt kutatja, hogyan imádhatná még inkább Istent. Majd egyszerre mind felálltak.

Távol a horizonton egy kis emelkedést láttam. Azok folyamatosan hirdették a kegyelmet, míg ezek ismét leborultak. Azok egyre erősebbé váltak az önbizalomtól, és a helyükön állva, örömtől megtelve úgy látszottak, mint akik nagyon szeretik az Urat, mert elérték azt, amit nagyon szerettek volna korábban megvalósítani. Addig a földre borulók mintha nem változtak volna meg, külső megfigyelőként semmi erőteljes nem látszott rajtuk. Újból felálltak. Ekkor már látszott, hogy magasabb volt a horizonton az emelkedés. Mindent újra és újra megismételt ez a két embercsoport. Az idő teltével láttam, hogy a földre borulók alól az Isten imádata, mint egy víztócsa, egyre terebélyesedve folyik ki. Ők maguk erőtleneknek tűntek, de az Isten jelenléte folyt ki belőlük. Az Isten jelenléte istenfélelemre és távolságtartásra ösztökélt engem, mert a tekintély és a tisztelet légköre vett körül, lengte be az egész levegőt. Megértettem, hogy az ő erejük egyedüli forrása az Isten imádata és tisztelete volt. Felálltak. Majd ismét egyszerre leborultak. Ekkor már látszott, hogy egy hatalmas hullám közeledik felénk a végtelen horizonton. A leborulók, ahogy újra elkezdték az imádatot azonnal erőteljesen folyt ki alóluk az imádat, mint a víz. Mindeközben érzékeltem, hogy nagyobb szívük lett, és fürgén, könnyedén és rugalmasan mozogtak. Csodás jellem áradt belőlük, ugyanis elsajátították, hogy nem csak Istent, hanem az embert és a teremtett rendet is hogyan kell tisztelni. Nem tudom, hogy milyen tanra épült az életük, de annyira nyilvánvaló volt, hogy mások, mint a többiek, mert annyira meggyőző ereje volt a harmonikus életmódjuknak, életvitelüknek. Ahogy néztem őket furcsállottam, hogy nem keresik, kezdeményezik egymással a kapcsolatot. Megértettem, hogy emberileg nem kezdeményezők a kapcsolataikban, ugyanis nem a kapcsolatoktól várják az életet, mert ők megtanulták, hogy nem a kapcsolatfüggőségben nyernek Életet és tapasztalják meg Isten vezetését, hanem Isten imádatában élnek a kapcsolataik. A legfőbb vágy éltette őket, határozta meg életüket és cselekedeteiket: az Isten imádata. Az imádat, mint valami édes méz terült szét a földön körülöttük. Láttam, ahogy a kis tócsák sorban összeértek, ahogy egyszer csak ezek a „szigetek” csatlakoztak egymáshoz. Csillogva, üvegszerűen ragyogott a földön e dicsőség, de nem ért hozzá sem az állókhoz, sem a napozó ágyon lévőkhöz, csak a leboruló embereket kötötte össze ez az istentisztelet.

Felnéztem. Óriási hullám magasodott előttünk. Senki sem menekült, mindenki teljes békességgel folytatta a megszokott dolgát, mintha nem érzékelte volna senki veszélyesnek a közelgő hullámot. Először azt  gondoltam, hogy csak azért nem menekülnek, mert nem látták az esélyét a nyílt terepen a menekülésnek, de mégis inkább úgy tűnt, hogy rajtam kívül senki sem látta, hogy a hullám jön. Értetlenségemben ekkor megkérdeztem az Urat: Mi akar lenni ez a hullám? Csak nem valami új hullám, amit várnak a hívők? Miért olyan furcsa, hogy ez nem egy tenger hullámának, hanem a föld gyuradékának látszik, mivel úgy nézett ki, mint amikor a szőnyeg felgyűrődik? Miféle új hullám ez?

Ekkor mennydörgőn így szólt az Úr: Lásd meg, mi van ráírva. Majd szavára óriási betűk jelentek meg sorra egymás után a hullám álló oldalán. Mindenki láthatta volna a földön, mert akkorák voltak, de rá kellett jönnöm, hogy a többiek nem látják a feliratot.

Ez volt ráírva nagy betűkkel: NINCS KEGYELEM

Egy pillanatig azon töprengtem, hogy mit tehetnék megmenekülésük érdekében, de ebben a pillanatban az imádók mind leborultak, mintha tudták volna, hogy mi fog történni, pedig csak a Szent Szellem vezetésére borultak le, mint ahogy máskor korábban is tették.

Megérkezett a hullám az első emberekhez. Mivel a leborulók a földig hajoltak, ezért a hullám egyszerűen csak áthaladt felettük, mintha ott se lettek volna.

A fekvő embereket viszont elnyelte és nem látszottak többé.

Az álló embereket, mint megannyi törékeny gyufaszálat hanyatt lökve ledöntötte a földre, majd magával ragadva és felemelve vitte be a földre, messzire e helytől.

Az álmot kapta: Abonyi Péter 2019. 07. 29.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com

 

 

 

 

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Christ in an uncompromised way. Pioneer, who tries to walk on the way of the minority, cleansed from traditions, making it clear for others to walk on, as well.
Kategória: ítélet, próféciák, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.