Szolgálók kiküldése – Abonyi Sándor

Letölthető PDF formátumban itt MP3 formátumban itt

Az Ap.csel. 13:1-5-ben a szolgálók kiküldéséről ír az ige, amikor Barnabást és Pált kiküldik az antiókhiai gyülekezetből.

Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, akit Nigernek hívtak, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, és Saulus. Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnét eleveztek Ciprusba. Amikor Salamisba jutottak, hirdették az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük volt, mint segítőtárs”.

Ez az igeszakasz jól leírja, hogyan gondolja Isten a gyülekezet működését és a missziós munkát.

  1. Látunk egy helyi gyülekezetet, aminek egy 5 főből álló vezetősége van (egyszemélyi pásztorról nincs szó, ami ma sok gyülekezetben bevett gyakorlat). 
  1. Ez az 5 fős vezetőség az Úrnak szolgált – böjtölve és imádkozva.
  1. A Szent Szellem jelen volt közöttük és szólt is hozzájuk.
  1. A Szent Szellem döntötte el, hogy Barnabást és Saulust kell kiküldeni egy gyülekezeten kívüli missziós munkára. 
  1. A vezetők engedelmesek voltak a Szent Szellem szavának és az ottmaradó 3 vezető kézrátétellel imádkozott Barnabásért és Saulért, majd kiküldték őket. 
  1. Barnabás és Pál (korábban Saul) elindultak, és amikor egy másik helységbe értek elkezdték hirdetni Isten beszédét. 
  1. Figyeljük meg, hogy először a zsidóknak (a megtéretlen vallásos embereknek) hirdették az evangéliumot! 

Ha így történne ez ma is az egyházban, akkor teljesen más lenne a gyülekezetek állapota és a missziós munka is. Isten csak azt tudja megáldani, ami egyezik az Ő igéjével, az emberi gondolatok pedig gyümölcstelenek maradnak, vagy testies gyümölcsök lesznek.

Vegyük észre, hogy Isten munkájának „két lába” – két fő területe – van. Az egyik a gyülekezeten belüli hívő élet, ami a hívők épülését kell, hogy szolgálja, a másik pedig az evangélium terjesztése más helyeken, amire jó bizonyságot szerzett, és tapasztalt vezetőket kell kiküldeni. Ehhez azonban, többszemélyes vezetőségre van szükség a helyi gyülekezetekben. Az igéből látjuk a 2-3 bizonyság alapelvét következetesen megvalósulni. Jézus és az apostolok – és a Szent Szellem is – mindig minimum két embert küldenek ki. Ahhoz azonban, hogy a helyi gyülekezet a kiküldést követően is zavartalanul tudjon működni, a helyben maradó vezetők számának is legalább 2-3-nak kell lenni. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy ha egy helyi gyülekezet szeretné betölteni a missziós parancsot, akkor arra kell törekedni, hogy min. 5-6 fős presbitériuma legyen. Láttuk azt is, hogy az antiókhiai gyülekezetben különböző kegyelmi ajándékokkal rendelkező vezetők (próféták, tanítók) voltak, hogy el tudják vinni a hívőket az Ef. 4:11-13 szerint az érett korra. Az egész világon elterjedt  „egyszemélyi vezető gyakorlat” szerint – akármilyen szellemi ajándékkal rendelkezik is a pásztor vezető – egyrészt lehetetlen, hogy a hívőket elvigye az érett korra, másrészt nem tudnak felnőni  olyan érett szolgálók, akiket ki lehetne küldeni külső szolgálatra – missziós munkára. Ezért az egyház állapota ma olyan, amilyennek az egész világon látjuk. 

Először: el kell jutni oda, hogy a gyülekezeteknek min. 5-6 fős presbiteri vezetősége legyen, akik érett, tapasztalt szolgálók.

Másodszor: kell, hogy a Szent Szellem ott legyen a vezetők között, és ha szól, akkor engedelmeskedjenek neki! Ma szinte senkiről sem képes és nem is akar lemondani egy helyi gyülekezet, pedig lemondás és elengedés nélkül nincs missziós munka!

Harmadszor: egy helyi gyülekezetnek képesnek kell lenni kinevelni érett és tapasztalt szolgálókat, akiket – ha szól a Szent Szellem – ki lehet küldeni. A helyi gyülekezetnek nemcsak a gyülekezeten belüli hívők felépítése a feladata, hanem szolgálók folyamatos felnevelése és a kiküldött szolgálók munkájának anyagi támogatása is.

Ha valaki nyitott és engedelmes szívvel olvassa ezeket a sorokat, akkor egyrészt látható, hogy milyen nagy a szakadék a mai gyülekezetek állapota és aközött, amit Isten tervezett el az Övéi számára. Másrészt felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?

Azt gondolom, hogy a legnagyobb probléma ma a gyülekezetekben, hogy a vezetők és a hívők is ritkán figyelnek a Szent Szellem hangjára és legtöbbször emberileg csinálnak olyan dolgokat, ami „jónak látszik a maguk szemében”, de az nem Istentől van.

Jó hír azonban az, hogy a Szent Szellem ismeri az igét és el akarja vinni az Övéit a teljes igazságra. Akik hallják az Ő hangját és engedelmeskednek is neki, Isten rajtuk keresztül elkezdi véghezvinni az Ő tervét.

Fontos, hogy a pásztorok ne konkurens szolgálót, lázadót lássanak, hanem társat azokban az érett hívőkben, akiket Isten szolgálatra hívott el és szolgálni szeretnének. Engedjék, és támogassák őket a szolgálatuk kiteljesedésében, hogy egyenrangú szolgálótársakká, presbiter-társakká válhassanak. Ha pedig már 5-6 ilyen érett szolgálóból álló presbitérium létrejött, akkor figyelni kell arra és számítani rá, hogy a Szent Szellem ki fog küldeni 2-3 szolgálót a vezetők közül, és az egyik lehet, hogy éppen a korábbi pásztor lesz.

A bibliai alapelvek szerint egy új gyülekezet plántálása egy idegen környezetben sokkal nagyobb kihívás, mint egy gyülekezetben való szolgálat, ezért nem véletlen, hogy az Úr a legtapasztaltabb, a konfliktusokban legrátermettebb vezetőket fogja kiküldeni.

Fontos, hogy azok a szolgálók, akiket kiküldenek szintén több presbitert állítsanak be az általuk plántált gyülekezetekben, és sosem egyetlen pásztort. Ahogyan azt Pál, Titus és Timótheus is tették minden városban. Csak akkor mehetnek további új gyülekezetet plántálni, és lehet befejezettnek tekinteni egy helyi gyülekezet létrehozását, ha a többszemélyes presbitérium is beállításra került.

Szükséges, hogy egy gyülekezetnek ne saját maga és létszámának növekedése legyen a legfontosabb, hanem mindig az legyen a cél, hogy amint a fent leírt feltételek teljesülnek, felkészüljenek arra, hogy ki lehessen őket küldeni szolgálatra, amikor a Szent Szellem szól. Ő biztos, hogy szólni fog, csak legyenek halló fülek, akik a megfelelő időben meghallják az Ő hangját. Ehhez olyan lelkületű vezetőkre van szükség, akik nem maguknak és nem a gyülekezetnek, hanem az Úrnak szolgálnak. Nem kell sajnálni a legérettebb szolgálók „elvesztését,” mert ha az Úrnak szolgálnak, akkor mindig a legjavát kell az Úrnak adni. Így van ez a kiküldött szolgálók esetében is.

Egy gyülekezet vezetőségének szeme előtt célként mindig az kell, hogy lebegjen, mielőbb felkészüljenek arra, hogy olyan szolgálókat tudjanak kiküldeni, akiket az Úr külső – gyülekezet plántáló, apostoli – munkára hívott el. Sosem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy új gyülekezetek plántálása az igében két apostoli, vagy egy apostoli és egy prófétai szolgáló által történt, mert az Ef 2:20 írja, hogy az „egyház apostolok és próféták alapkövén épül.” Ők azok, akik az alapot lerakják és később majd mások (tanítók, pásztorok) építenek rá. Ma sokszor elkövetik a szolgálók azt a hibát, hogy evangélista szolgálatú emberek próbálnak új gyülekezetet plántálni, de az evangélistákat Isten a jó hír hirdetésére hívta el és nem gyülekezet plántálásra.

Nem bonyolult igei alapelvek ezek, hanem egyszerű – a családban is megszokott – elvek. A gyülekezetre az ige azt mondja, hogy „Isten családja.” Egy pásztor vagy presbiter természetesnek tartja, hogy amikor a gyermekei felnőnek, akkor megházasodnak és „kirepülnek” a családi fészekből és „új családot alapítanak.” (Ugyanez az alapelv a gyülekezetnél is!) A szülők „elengedik gyerekeiket” és magukra maradnak. Ha azonban önzők és csak magukra gondolnak, akkor ragaszkodnak a gyerekeikhez és nem engedik megházasodni és kirepülni őket. Ennek az lenne a vége, hogy a család egy generáción belül kihalna. Ugye milyen ostobán hangzik! Ma sok gyülekezetvezető így gondolkozik, mert nem engednek másokat, hogy elszakadjanak a gyülekezettől, hogy mint kiküldött szolgálók új gyülekezeteket hozzanak létre. Ezért egy-két generáción belül az ilyen gyülekezet megöregszik, és lehet, hogy ki is hal, mert csak magukra gondolnak! Gondoljunk a saját családunkra és így gondoljunk Isten családjára is. Merjük engedni felnőni és elengedni érett szolgálókat, hogy beteljesüljön Isten akarata, és szaporodjon Isten népe, de nem egy helyen „giga gyülekezetet” építve, önmagunk dicsőségére, hanem sok kisebb létszámú gyülekezet hálózatát építve fel Isten dicsőségére. Változtassuk meg a gondolkozásunkat, hogy Isten tudjon rajtunk keresztül cselekedni a gyülekezetben ugyanúgy, mint a családban! Legyünk jó „szülők” a gyülekezetben is, és ne csak a családban. Ámen.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a honlapcímének megadásával: (https://keskenyut.wordpress.com)

Sandor névjegye

Jézus Krisztus megalkuvás mentes követője. Úttörő, aki a hagyományoktól megtisztított, kevesek által járt úton igyekszik járni, szabaddá téve azt mások számára is. Follower of Jesus Chist on an uncompromised way. Pioneer , who try to walk on from traditions cleaned way. This is the way of minority only.
Kategória: evangelizálás, gyülekezetépítés, szolgálati ajándékok, Tanítások, vezetés
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.